Ha kortárs naplót olvasok – alája írt dátummal –, igyekszem felidézni
magamban, hogy vajon én mit csináltam az illető naplórészlet írásának pillanatában. Semmi
emlékezeteset. Az olvasott napló életteli vagy gondolati intenzitása mellett csupán illó emlékek
ködlenek elő életem akkori szakaszából…
Nagy írók naplójában meg szoktam keresni azokat a történelmi dátumokat, amikor úgy
hittem a magyar népről, hogy „volt ő is fáklyaláng” – vagy szalmaláng.
Rendszerint semmi. Az égvilágon semmi. Az algériai Mahmud Ferraoun naplójában
olvastam valamit ’56 október végén: bezzeg a magyarokkal tele van a világsajtó – írja –, de hogy
az ő faluját felégették az Atlasz hegységben, ugyebár arról semmit nem írnak… Pár hét múlva
Ferraount is megölték. Amikor a rádió most a kivégzett pesti fiatalok nevét sorolja, rá
gondoltam. Testvérileg.
– Nincs harag, Mahmud. Ugye, nincs harag?