No comment

Csak épp feljegyzem, mert nincs senki más, aki észrevegye…

A Kortárs szeptemberi száma összefoglaló képet ad az elmúlt szezon magyar drámáinak bemutatóiról, felújításairól. Van amelyiket dicséri, van amelyiket elmarasztalja. Mindegy. A drámai formában megnyilatkozásra törő modern magyar szellem imponáló seregszemléje ez, ígyis. Mészöly: Bunker, Sőtér: Júdás, Páskándi: A szélmalom lakói, Ratkó: Segítsd a királyt, Gyurkó: Doktor Faustus, Polgár András: Töltsön egy estét a Fehér Rózsában, Nádas: Találkozás, Karinthy: Bösendorfer, Görgey: Komámasszony, hol a stukker, Szakonyi: Adáshiba, Örkény: Tóték, Fejes: Cserepes Margit, Örkény: Sötét galamb, Weöres: Kétfejű fenevad – s végül egy közös kalap alá véve (enyhén elhárítólag) a debreceni Egy szerelem három éjszakája és a pécsi Elveszett paradicsom.

A Kortárs listája gazdag és teljesnek is látszik. Még én sem panaszkodhatom. Hét ősbemutató, kilenc felújítás. A recenzens nem említ olyasmit, hogy ez csak válogatás volna. Pedig a lista nem teljes. Két darab hiányzik. Mindkettőt én írtam. Mégis panaszkodom hát.

A Freud, az álomfejtő álma a Nemzetiben. (Bemutatója volt a szezon elején.)

És a Tüzet viszek a Játékszínben. (Bemutatója volt februárban.)

A kritikus finoman jelzi a nem egész jól tájékoztatott színházakkal, hogy a szilencium azért még nincs egyértelműen feloldva. Ő tartja magát hozzá. Csak társszerzőségig szól az engedély. Vastól, Ránkitól kézenfogva – isten neki…