A drámaírói gondolkozás talán történelmi tényező

 

Hadd kezdjem a legvégén.

A cividalei főtér oldalában már ott állt a kocsi, hogy Udinébe vigyen a bécsi vonathoz, amikor búcsúzkodóban a Longobárd kávéház teraszán, egy római újságíró mikrofonját nyújtva felém, feltett egy kérdést az olasz rádió számára.

– Mint drámaírónak van-e valami magyarázata arra a különös tényre, hogy mostanában két közép-európai országban is drámaírókat választottak köztársasági elnöknek?

– Voltak előjelek. Karol Wojtylával már egy drámaírói múlttal rendelkező közép-európai főpap lépett Szent Péter trónjára. S ha figyelembe vesszük, hogy a leendő pápa személyének kiválasztásánál a Szentlélek aktívan közreműködik, a közép-európai drámaíróknak legfőbb méltóságra való emelése isteni kezdeményezésnek mondható. Isteni kezdeményezés! – ezt többféle hangsúllyal is lehet mondani. S ha számba vesszük, hogy mily kifogyhatatlan fantáziával gazdagította II. János Pál – minden kuriális protokollon túllépve – a pápa emberi kapcsolatait, a legmerészebb evangéliumi paradoxonok szellemében, el kell ismernünk, hogy a Szentlélek és a konklávé bíborosai nem választottak rosszul. Hogy Wojtyla egyéniségében az az infinitézimálisan piciny elem, a drámaírói mentalitás hozzájárulhat a történelmi hivatáshoz, ezen Göncz és Havel után elgondolkozhatunk.

– Vegyük tehát harmadik közép-európaiként Wojtylát is be a sorba Havel és Göncz mellé – a koincidencia így még rendkívülibb. Tekinthető-e véletlennek?

– A véletlen fogalmát a drámaíró nem ismeri. Helyette irracionalitást mond, s ebből az irracionalitásból – meglátják – kirajzolódik majd valami, amit nevezhetünk Törvénynek, Bölcsességnek, Gondviselésnek…

– Ön számára már kirajzolódott e különös koincidencia értelme?

– Természetesen. Aki drámaírásra adja fejét, hisz ennek a mesterségnek a megváltó szerepében.

– Akkor megismétlem a kérdésemet – mondja az újságíró, s a nyakkendőmre kapcsolja a mikrofont.

Andrea az autóból integet, hogy le fogjuk késni a vonatot. Mutatja, hogy legföljebb három percünk van.

Visszaintegetek neki, hogy Goethe mit mondott: „in der Beschränkung zeigt sich der Meister.” Ha sarokba vagyok szorítva, ez kegyelmi állapot, s ennek nem szabad most ellenállnom. Mert ki tudja? Mielőtt elindul a vonatom, a sürgető időben talán sikerül megfogalmaznom, hogy ezzel az áldott-átkozott drámaírói hivatásunkkal vajon mi célja volt a történelemnek.