Szükségszerű? És mi a szükségszerű?

A Tiszatáj márciusi számában Gál István írt Babits Tanácsköztársaság alatti lázas írói-szerkesztői-tanári tevékenységéről. „Babits legtevékenyebb korszaka” – ez az érdekes tanulmány címe. A végén ír a Nyugat sorsáról. Babits szerkesztette akkor a lapot. Sokszor eltűnődtem már azon, hogy is történhetett, hogy a Tanácsköztársaság végül is megtagadta a Nyugatot – betiltotta. Szükségszerűen ilyen-e a forradalmak természete?

Gál István cikkének utolsó mondatában ott a magyarázat a Nyugat betiltására. Bosszú volt, személyes sérelem miatti. De micsoda csontig ható sérelem is lehetett az, amely ilyen bosszúért kiáltott fel a Közoktatásügyi Népbiztosságra? Hogy retorzióképp, alig pár hónappal Ady halála után, elnémíthatták Ady folyóiratát?

Amit Tisza István nem tett meg, megtette Pogány József.

Tetten érten olvasom, hogy mi is lehetett a betiltás hátterében. Hát persze, megint a drámaírói vérszomj.

„A Szellemi Termékek Országos Tanácsa a Közoktatásügyi Népbiztosság döntése alapján a Nyugatot és a MÁ-t jelölte ki hivatalos szépirodalmi folyóiratnak. Júniusban azonban Pogány József került Lukács György helyére. Pogány Napóleon-drámáját Fenyő Miksa szigorúan megbírálta a folyóiratban: lehet, hogy ez volt az oka a Nyugat megszakadásának?”

Hogy mi a szükségszerű? A drámaírók természete ilyen-e? Vagy talán csak a rossz drámaíróké?

De vajon véletlen-e vagy szükségszerű, hogy sértődöttségükben és elégtételkeresőben a kultúra irányításába beleszólhatnak ők: a csapnivaló szerzők, és évtizedeken át egyeduralkodó lehetett egy annak idején statisztasorba rekedt, kielégítetlen ambíciójú rossz színész?