Genesius és Genesius: a színházi ikerszentek

A színészeknek is megvan a maguk védőszentje. (Persze jobban vigyázhatott volna Bajor Gizire, Somlayra, Soós Imrére, Latinovitsra.) Szent Genesiusnak hívják. Álarcot tart a kezében, amögül néz ki. Ez az attribútuma, mint Szent Imrének a liliom. Szentnek szent, de azért oltárról nem nagyon mutogatják. Rómában halt mártírhalált, a Via Tiburtinán. Ünnepe: augusztus 24.

De van egy másik védőszentjük is a színészeknek. Ezt is Szent Genesiusnak hívják, Arles-i születésű, ő is vértanúságot szenvedett, valahol a Rajna bal partján, üldözői elől menekülve. Ünnepe: augusztus 26.

Rájuk fér, a színészekre, hogy két védőszentjük is legyen. S hogy véletlenül mind a kettőt Genesiusnak hívják, az már szinte olyan, mintha egy Shakespeare- vagy Ionesco- vígjátékból szálltak volna az égbe.

A századvégi német hittudomány, úgy látszik, nem szereti az ilyen burleszkbe illő abszurdumokat. Holott minden csoda abszurd és a legtöbb csodában ott van a vígjátékok obligát szerencsés vége. Minden csodában megjelenik Deus – ha nem is ex machina. Az 1898-ban Berlinben kiadott Studien zur Genesius Legenda azt állítja, hogy a két Genesius eredetileg egy Genesius volt, csak a legendákban duplázódott meg az arculata. Ezért látunk ma egy Genesius helyett kettőt.

Így talán még szebb. Ez most már csakugyan az a szent Genesius, aki az arca mellett egy álarcot visel. Egy Szent Genesius-álarcot. Csuda személyiségszaporításával valóban méltó ő, hogy az alakoskodók, hisztriók, komédiások és a tragikus szkizoidek védőszentjeként tiszteljük.

– „Szent Genesiusok, könyörögjetek érettünk!”