Commedia dell’arte

Fokozódó élvezettel nézegetek bele-bele a tévén a közvetített bugyuta színdarabba. Ez hát ama halhatatlan Janika, amely diadalmasan fogadott, amikor a háború végén Svájcból hazajöttem Magyarországra. Halhatatlanságának jele az is, hogy Turay Ida most is játszik benne. Akkor címszereplő volt, most öltöztetőnő. Mindegy: Ő: ő. Ugyanaz a kedves, nyávogó hang. A címszerepet most Udvaros Dorottya játssza, aki bizonyára a világ egyik legnagyobb színésznője, s eszköztelenségét is figyelembe véve: talán a legnagyobb. Itt most a commedia dell’arte eszközeivel kell élnie – talál hozzá egy szintet, egy magával is közös nevezőt: valami pirandellóit.

Eszembe jut szegény magyar parlagi forradalmár, Losonczy Géza, s a jelszava, amellyel meg akarta újítani a magyar filmgyártást: „Soha többé Janika!” Ez volt az egyetlen instrukciója számunkra is – Somlyónak meg nekem –, amikor kineveztetett minket lektornak a Filmgyárba. Első utunk Tihanyba vezetett, Illyéshez: nem írna-e Petőfiről és Bemről filmet? Dehogyisnem. Megírta. Engem otthon ajánlott levél várt Révai Manótól (ő volt a filmgyár igazgatója, kívülről a feje úgy nézett ki, mint Józsi bátyjáé, de töküres volt, úgy is hívták: a buta Révai, csak a hisztériáik voltak hasonlóak), a levélben felmondás, s hogy nem tehetem a lábam a Filmgyár területére. Ugyanaznap még Kormos kapta meg ugyanezt a levelet. Szegény Losonczyt milyen börtönök várták, s a börtönökben micsoda téboly s halál? Cellaszomszédjai sztereotip kiáltozására emlékeztek: „Megölöm Rákosi Hajnalkát!” Lehet, hogy azt is kiáltozta: „Soha többé Janika!”

És most önfeledten, csapot-papot feledten derülök.

A történelem, a jelek szerint, a Janika mellé áll.

A közvetítés szünetében részletet láthatunk az egykori filmből. Bámulatos, hogy ugyanaz a szöveg, amely a filmen – talán már a forgatás idején is – idiotisztikusnak hatott, mennyire élő a Játékszín mai előadásában.

Egy szónyi változtatás üti meg a fülem. A 45 évvel ezelőtti Janikától, amikor azt kérdik, melyik gimnáziumba jár, azt mondja: a Barcsay utcaiba.

S ma mit mond, mit is mondhatna a talpraesett kis hazudó?

– A piaristákhoz!

Minden jó lélek dicséri az Urat.