Odaát még érvényesek az értékek

„A hét” (Bukarestben megjelenő magyar hetilap, talán a legjobb e nyelven) március 19-i számában irigykedő elismeréssel olvasom Oláh Tibor alapos és nagy felkészültségű drámakritikáját Móricz Sári bírójának marosvásárhelyi bemutatójáról.

Persze hogy érdekel, mit ír, hisz egykoron a Kortársban én is írtam e molière-i magyar drámáról, gazdagságával nem bírván betelni (negyven éve volna ennek? uramisten!). Még emlékezem, hogy fedeztem föl magamnak darabról darabra akkoriban a még feltérképezetlen móriczi drámai oeuvre-t, s emlékszem a szerkesztő későbbi feszengve szemrehányó szavára, mert valami bajt hozott rá az akkori koncepcióval szembekerülő, két folytatásban közölt tanulmányom.

E tanulmánynak épp a mérete, és az értékeket drámaíró szemmel elemző buzgalma szúrhatott szemet a magyar géniuszt drámaírásra mindig is éretlennek fitymáló, túl okos és túl szűkkeblű művelődési miniszternek, aki persze annál inkább kedvét lelhette azokban a Móricz-méltatásokban, amelyek a drámák elbagatellizálásával is igyekeztek eleget tenni magas szeszélyének…

Jó látni, hogy amikor nálunk az újságokból egyre inkább kikopik a drámára is figyelő színikritika (esetleg rikító szubjektivizmussal próbál magának teret biztosítani), a romániai magyar sajtóban megmaradt a becsülete ennek a mesterségnek.

Egy-két színésszel szemben kemény szavakat használ A hét kritikusa. (Vajszívem átérzi bánatuk.) Ámde jóleső olvasni, ahogy számon tart egy épphogy másodéves főiskolást, pedig nem is szerepel, csak épp szerepelhetett volna.