Színházbitorlók

Shaw Pygmalionjáról írja Kosztolányi:

„Úgy tudom, eddig még senki se hangsúlyozta, hogy Shaw nem megfigyelő. Nincsen egyetlen alakja sem – még a legjobb se –, aki függetlenül a drámától, szervesen élné külön életét… Arra gondolok, hogy ez a drámaíró sohasem ismerte az ihletnek ezt a fajtáját, amely a legnagyobbakat munkára lendíti; sohase bámult el egy emberen, teszem a szomorú gallérján, az ádámcsutkáján, vagy bárminő csak neki kedves és jellemző kicsiségén, amely aztán arra ösztönözte volna, hogy megismerje, a bőre alá, a szíve kamrájába bújjon, s az intuitív sejtéseket tudássá, az exaltációt művészetté, az ötletet nagyszerű emberi életté tökéletesítse…” stb.

Henri Bataille-ról így ír:

„Koronázatlan alakja a mai francia drámairodalomnak. Eddig azonban még egyetlen alakot se teremtett. Száz színpadi figurája vonult el előttünk, de mi egyikre se emlékszünk.”

Racine-ról:

„Hősei közvetlenül nyilatkoznak meg, föltárulkoznak, jellemzik és magyarázzák magukat, örvények és szakadékok mentén társalognak… Ezek az emberek annyit beszélnek, mint az idegbetegek a lélekelemző órán az orvosuknak, de mindig kristálytiszta értelemmel, bámulatos önismerettel, a helyzetükhöz illő éleslátással, amellett formásan, remek aranyérzékkel is, gördülő, hullámosan ívelő rímes alexandrinekben…” és a többi, és a többi.

Nem gyanús ennyi dicséret? Halmozza, halmozza a dicséretet Kosztolányi, hogy aztán kimondja, egyetlen hiányát e pazar nagy költészetnek: Racine hősei nem ismerik a rendbontó „én” szavát…

Mint egy álruhás király, aki inkognitóban elkeveredik az udvari nép között, Kosztolányi megadja a hódolat adóját minden koronás (és nem koronás) főnek, de igazában talán csak Csehovot és Shakespeare-t fogadja el vitathatatlan lojalitással színpadi szuverénnek. A többiről mindről tudja: hiányzik belőlük az emberi részvét…

S e nélkül: csak színházbitorlók.

Nem is kedves kuzenjei Kosztolányinak.

Ezt ki is mondja róluk. Álkirályok.

Talán ez az, amit Illés Endre oly pontos fogalmazásban írt Kosztolányiról, a színibírálóról: „bókjaiban a végső kérlelhetetlenség.”