Súly alatt a pálma…

Itt folyton úgy beszélnek, mintha két alapvetően különböző minőségről volna szó: egyfelől van a kultúra, másfelől a kultúra elnyomása.

Holott lehetséges, hogy ezek ketten együtt adnak ki valamit.

Archimédesz köröket rajzol a porba (a körökben talán a világegyetem képletét), aztán jön egy római katona és agyonüti a Mestert.

Archimédesz: a kultúra; a katona pedig: a kultúra elnyomása. (Most hagyjuk figyelmen kívül azt, hogy Archimédesz nem csak a végtelen terekben elférő homokszemecskéket számlálja meg, hanem hatékony hadigépeket is szerkesztett.)

Ez az epizód (katonástul) az emberi kultúra feledhetetlen mozzanatává lett. „Ne zavard köreimet” – feleli Archimédesz a katonai beavatkozásra, az emelkedett európai szellemnek azóta is halált megvető bátorságával.

És halálveszély nélkül az egész jelenet nem ér egy fabatkát.

A világegyetem képletét elfújta a szél, együtt a katona bakancsa nyomával. Archimédesz szava ma is fülünkbe cseng.

Hogy a pálmafa növekedésének jót tesz az áldott napsugár, az áldott eső, világos. De a régiek tudták, hogy jót tesz neki a súly is, aminek ellenében erősödik a törzse. Az is áldott.

Minden beavatkozási kísérlet (akár sikeres, akár félig sikerült, akár sikertelen kísérlet): a kultúrában maga is kultúrává válhat. Egy új képlet helyett ott marad a homokban a természettudós kiömlött vére.

 

*

 

– Ön lovat ad a kultúra ellenségei alá.

– Van azoknak lovuk. Mondja inkább úgy, hogy kiveszem a sámlit a kényeskedő kultúrsznobizmus papucsba bújtatott lábai alól.