Nem száll föl a páva…

Próbáljuk elképzelni:

a jelenlegi magyar közgondolkodásban, sajtóstruktúrában és tévékultúrában, a pesti színházi világban, ebben az egész hoppon maradt konszumizmusban, hogyan kommentálnák, ha egyszer csak feltörne „tűzokádó gyanánt” az ország közepén egy új Toldi-eposz, vagy egy új Ady, vagy emelkedni kezdene egy Németh László-i Szellemnek a tornya, vagy hogy József Attila luciditásával megpróbálná egy fiatal költő verseiben megint újrafogalmazni a világ teljes és baljós összefüggéseit, esetleg – az univerzalitásnak ennél nem kisebb igényével – egy új Madách tenné le az asztalra az emberiség sorsakimeneteléről alkotott drámai vízióit…

Vagy hogy a mai nyomorúságban, mint egykor a háború utániban, egy új Bay Zoltán válaszra bírná a távoli csillagokat…

Ugye milyen nonszensz?

Az alkotó géniusztól minden csoda kitelik – de nem hiszem, hogy manapság olyan nagyon várhatnók-várhatnók azokat a bizonyos „új magyar csodákat”.

Mintha lerobbantak volna a magasabbra törő magyar szellem megnyilatkozásának a feltételei. És nemcsak az anyagi, a lelki feltételek is.

Az elvárások Magyarországon ma szellemileg övön aluli kultúrára szólnak.