„Messze tornyokat látogat sorba…”

Mindig így járok.

Hiába Párizs, hiába a gyöngyházfényű felhők, a végén már itt, a világ legharmonikusabb építészeti együttesének a tövében is megint hazai dolgokon jár az eszem. Elrontom ezt a hetet is (ami ki tudja, mennyi frankjába kerül a vendéglátó franciáknak), mert nem bírok felejteni.

A fehérre mosott párizsi paloták közt a padon ül egy magyar, Pascal és Bachelard hű olvasója, és a fejéből – mint rossz kéményből – csavarog fel az impresszionisták megunhatatlan egére a magyar füstölgés…

 

Az Invalidusok terének túlsó felén, a Surcouf utcában, hosszú éveken át füstölgött egy másik magányos magyar. Fel-feldobott kő volt ő is.

Szegény Gara László, az öngyilkosok mennyországában, könyörögj érettünk.