Törékeny nép, törékeny népek közt

Latiatuc feleim…

 

Megszoktuk az afféle dicsekvést, hogy lélekszámához viszonyítva milyen sok nagy szellemet adott a magyarság.

Lélekszámához viszonyítva minden nép messze minden elváráson túl produkált. Mert a lélekszám nem meghatározója az alkotó szellemnek, és e kettő nincs mennyiségi összefüggésben egymással. Még ha egyetlen egy alkotó egyéniséget sem tud fölmutatni egy nép, akkor is bámulatra méltó szellemi teljesítmény, hogy létrehozta önmagát, tehát életmódját, vallásos hiedelmeit, erkölcsét, pedagógiáját, meséit, dalait, a füvei gyógyhatásának javasasszonyok hosszú generációin át továbbadott tapasztalatát, és vannak ünnepei és rítusai, táncai, és tudja, hogy hogy segítse az újszülöttet világra, és a fiatalok egybekelésének is megadja a módját, és van szava, amit a halott égetése vagy eltemetése pillanatában ki tud mondani, és ismeri a vadállatok s pláne a már általa megszelídített állatok természetét, és tudja, hogy az elvetett mag kikel, mert a tavasz tizenkét holdváltozás után visszatér, és sikerült a fülledt promiszkuitásban leledző testvéreket, felmenőket, lemenőket, vérrokonokat rákapatni arra, hogy egymással lehetőleg ne közösüljenek… Minden nép, törzs, horda az alkotó szellem teljesítményeinek bámulatra méltó csodáival szolgál.

És még nem is említettem a nyelvet, e külön is legtalányosabb csodát, ezt a megannyi sikeres megduplázási kísérletét a látott, sejtett, álmodott világnak, s a minden egyes nyelv rendszerében – a látszólag legkezdetlegesebben is – benne rejlő sajátos elvű világszemléletet, filozófiát…

S a szellemnek mindazt a receptív, fürkésző, leltározó, megőrző, intuitív, alkalmazkodókészségét, amely minden egyes nyelvnek beláthatatlan perspektívát biztosít a pontos kifejezés és az ennél még ezerszerte pontosabb költői fantázia szolgálatára.

A magyar nyelv – fejlődésének legmagasabb szintjén: költészetében – elég régen eljutott a halandóság (nemzet-halandóság) rettenetéhez, víziójához. Ez a magyar mivoltunkban szinte mindnyájunkat átható veszélyeztetettségi érzés az egyik szenvedésteli hozományunk a ma élő emberiség számára, amely önfeledt vagy őrült szerencsejátékosként dobálja el a túlélés sánszait, s azt sem akarja észrevenni, hogy kebelében máris oly könnyen kiolthatókká lettek a lélekszámra kis népek és nemzeti kisebbségek (kultúrástul, anyanyelvestül), s oly végzetesen letarolhatóknak látszanak (nukleáris genocid eszközökkel) az évezredes kultúrákat létrehozó európai népek.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]