Már fél évszázada, és nem hagy nyugodni

Mint gyermekkoromban, amikor Nagyváradon nagypéntek reggelén a kedves harangok szava helyett a kereplő fahangú csattogása szólalt meg a Barátok temploma tornyából, és e szokatlan – megszokhatatlan! – hangok félreérthetetlenül jelezték, hogy valami soha helyre nem hozható borzalom fog megtörténni: az Isten halála. Hol tarthatnak most reggel 9-kor? Ott Jeruzsálemben? A töviskoszorúzásnál? Amíg a zoknit húzom, bizonyára javában folyik a huzavona Pilátus meg a Barabás nevét skandáló tömeg között. Ismertük a Passió minden stációját és Munkácsy képeit, amelyeknek olajnyomata – leginkább az Ecce Homo – ott függött nem egy ismerős család hálószobájában, az ágy fölött…

Ugyanilyen kelepelő halálgólyahang ébreszt június 4-én kora reggel.

De ez most belülről riaszt.

Mert templom sincs, hogy a kárpitja a gyászban meghasadjon.