Mit ér az ember, ha magyar?

Repülőgépen van ideje az embernek egy kis fejszámolásra.

1929-ben állapították meg a repülőszerencsétlenség folytán elvesztett emberi életek árát – az ún. Varsói Konvencióval – 10 000 dollárban. Ez akkor minden légitársaságra egyaránt érvényes volt. Aztán, hogy felosztották a nagyok a világot, a jóvátétel összege nyugaton emelkedni kezdett, keleten süllyedni. A nyugatiak 1955-ben Hágában megduplázták a tízezer dollárt. De ez csak a küszöb volt. A legtöbb nyugati légitársaság mindjárt és magától megsokszorozta a kártérítés összegét. (A Lufthansa 150 000 márkát ajánlott meg, a Swissair 200 000 svájci frankot, az Alitalia 195 000 lírát, az Air France, a Sabena, az El-Al, a British Airways mind 175 000 lírában állapította meg az ő révükön elveszett emberéletek vigaszpénzét. Tehát 100-150 000 dollár között. Ha a légitársaság kimutatható hibájából esett a szerencsétlenség: a jóvátétel felső határa az égbolt. Minden egyes halottról bebizonyíthatja a családja, hogy „jaj, összedőlt a kincstár”. Ezekhez a csillagászati összegekhez járulhat még, amit a biztosító fizet, így az általános balesetbiztosításból kb. százezer dollár.

Törökországot emlegetik, hogy ravaszul tartotta magát a hágai egyezséghez, s csak húszezer dollárt fizet a szerencsétlenül jártak hozzátartozóinak.

És a keleti országok?

Magyarország? Forintban ad annyit a bennszülöttért, mint dollárban a nyugatiért. Tehát a kétszázadrészét.

 

*

 

Most már értem, hogy miért üresebbek Budapest és Róma közt a MALÉV járatai, s miért oly nagy az előjegyzés az ALITALIA gépeire. Az a sok libamájszívű üzletkötő boldogan szegi nyakát, ha milliomossá lett családja hálásan írhatja majd a gyászjelentésbe, hogy ő volt „a legjobb apa”.