Miért ne?

Márai újabb naplóit olvasom. Rákaptam. Ott kezdem olvasni, ahol kinyílik. Ha valami megragad, oldalt egy ceruzavonással megjegyzem. Lassan már minden lap margóján ott a jel: nyugtázom vele, hogy megkaptam az üzenetet.

Hogy örült volna ennek a könyvnek Komlós Aladár. Nagyon szerette Márait. Nem azzal az elszánt hitvallással, ahogy Simonyi Imre szereti őt, hanem szelíden, mint egy kedves cousin a másikat – ahogy az európai uralkodók szerették egymást, jó atyafiként, még ha netán épp háborúztak is egymással – vagy úgy, ahogy egy losonci fiú szívét eltöltheti a csöndes büszkeség, amikor számbaveszi a Fölvidék többi dísze közt azt a kassai fiút.

Hát igen, jó volna, ha ezt a Napló-kötetet, amely 1983-ban zárul, Komlós Aladár még olvashatná. Voltaképpen volna is ennek valami minimális esélye. Mert tegyük fel, hogy igaz, amit Márai a Naplóban ír – épp most húztam mellé egy ceruzavonást – „az Univerzumban minden lehetséges…”

Csakugyan. Miért ne olvashatná?