Elembertelenedésünk kis könyvéből

Választmányi ülés.

Az elnök felolvassa a nyár halottait. Köztük Vészi Endrét, Garai Gábort. Vészi az ’56-os Írószövetségnek már titkára volt, majd ennek a titkárságnak lett az áldozata. Azóta is, mint decemberig az elnökség legtiszteletreméltóbb tagja – külön hivatala: az etikai bizottság vezetése. Hozzászólásaiban részrehajthatatlanul dominált az erkölcsi igény s a művészi értékek tisztelete. A legutóbbi tisztújításnál nem került be az elnökségbe. Garai Gábor vagy húsz éven át volt titkára, főtitkára a szövetségnek. Hogy is mondta Goethe? „Edel sei der Mensch, hilfreich und gut.” Ilyen volt. Legutóbb ő már nem került be a választmányba se. Nagyon szívére vette. Volt valami kísérlet, hogy ezt a bántást kireparálják, de balul ütött ki, s ez még inkább megalázta.

Úgy éreztem, hogy itt a választmányban, ahol évtizedeken át ültek együtt velünk, illendő lett volna pár szóval megemlékezni róluk, kettejükről. A többiek is megérdemeltek volna néhány kegyeletes szót: Telegdi-Polgár, Bajomi Lázár… De nem. Csak a formális, személytelen protokoll: az elhalálozottak listáját végigolvasván: „álljunk föl egy percre”. Egy csirkeudvarban nagyobb a lelki riadalom, ha a gazdasszony egy baromfinak elvágja a torkát.

Ezt aztán megtetézte az egyik alelnök.

Vészi helyére ki jöjjön a választmányba? A soron következő Szörényi László lenne, de megint valami bonyolult taktikai meggondolás folytán visszahozunk egy választmányból egyszer már kilépett tagot. Rendben van, ám Mándy mégis föláll és sajnálkozik, hogy nem Szörényi kerül be, aki a soros.

Az alelnök még csak nem is humorizálva – leinti Mándyt.

– Majd megint ürül hely, akkor Szörényi jön!

– Kissé morbid! – hallatszik valahonnan. Akasztófahumorba oldjuk az otrombaságot.

– Még jó, hogy nem bocsátják szavazásra, hogy ki haljon meg legközelebb. – Ne félj, mindnyájan kapnánk jó néhány szavazatot… stb.

Halálos gyűlölde.

Lám, ez is bizonyíték rá: ez az én írásom.

Nem is, amit megírtam. Hanem ahogy megírtam. Kegyeleti szavakkal intonált kegyetlenkedés ez is. Hogy is mondja Arany: „Mirtusz lombja közé fonom be szablyám…”

És vagdalkozom én is.

Gyűlöletet vetve, gyűlölködést aratva.