F. B.

Már csak leveleiből tudom felidézni magamnak hanglejtését és gondolattársításának lényeglátó villanásait.

A Bem-érem két oldalának asszociatív gazdagságát egyszer régen kisebb tanulmányban igyekeztem leltározni.

Forgatom kezemben az oly szűkszavú Daumier-érmét. Az előoldalon az arckép. Öreg, borissza színész is lehetne. Szellemfi.

A másik oldalon egy gyökereiben élő, derékba vágott fa, néhány csak azért is megeredt ággal, tragikus küzdelemben feszülve égnek, földnek…

Ez volna hát a Nagy Társadalombíráló? Ily kozmikus konfliktusoktól terhes?

– Ez! – hallom tisztán a rég hallott Béni-hangot.