Melegfront stb.

 

Takács Imre sebesen, megrendülten beszél Pilinszkyről, hogy nem kellett volna meghalnia (tegnap este halt meg, hirtelen halállal, átkozott, nyomott meleg időjárás volt!), de nem értem pontosan, hogy mi is lett volna a menekülése útja. Emlegeti Székesfehérvárt, meg azt, hogy ha tudta volna, hogy Pilinszkynek ott merre is van az a bútorozott szobája, ahonnét nemrég kitették, persze beszélhetett volna a lakástulajdonossal, ugyanis az elvált ember, és van a feleségének is egy lakása… Pilinszky fiatal felesége pedig egy francia nő, Párizsban él… Nem, nem, nem – nem kellett volna meghalnia. Ezt hajtogatja. Aztán elmegy.

Minden olyan bonyolult: a lakásügyek, a rendeletek, a melegfront, a családi életek. Nem értem. És nem is akarom érteni. Fáradt vagyok. Ma is tart a meleg front, zuhog a monszunos eső… Ennyi esetlegesség állt csatasorba, hogy egy lángelmét kioltson.

Utána Szeberényi Lehel csendesen elmondja, hogy Imrét azért rázta meg úgy Pilinszky János hirtelen halála, mert nemrég volt egy trombózisa az egyik szeme mélyén, s bár felszívódott, de retteg egy újabb s ki tudja hol, melyik fontos szervének melyik erében begörcsölő trombózistól. Nagy érdeklődéssel hallgatom, úgy hogy Lehel egyre részletesebben ecseteli a zaklatott élet összefüggéseit az agyerek elmeszesedésével. Nem kell tettetnem az érdeklődést. Az én jobb szemem feneke is bevérzett a múlt ősszel, s a vérpacni nálam még csak fel se bírt szívódni.

Az ajtóból visszafordulva meg is mondom ezt Szeberényinek, aki szinte belesápad, hogy jaj miket is mondott, s aztán nem győz tartóztatni, bizonygatni, hogy nem komoly betegség ez, ne higgyem, dehogyis… Úgy kétségbe esik, hogy most már el kell hitetnem vele, nincs nekem semmi bajom, hogy csak vicceltem, ahogy annyiszor csináltuk Sarkadi idejében és lám, sikerült őt jól beugratnom…

Behunyom a bal szemem. Félszemmel kacsintok vissza rá. S ő nem tudja, hogy nem látom. Csak felszabadult kacagását hallom, amint visszaszól, Sarkadi hanghordozását felidézve: – Te gézengúz!