Intő ujjA Maecenas-konferencia. Először jönnek össze baráti találkozón a nyugati világ pénzemberei a kultúra embereivel, megbeszélni egy esetleges érdekházasságot. Először, s – úgy érzem – utoljára. A partiból nem lesz semmi. Sumonyi Papp Zoltán elmondja anekdotába csomagolt észleleteit a rádiószínházból: bizony szabadabban válogathatott pár évvel ezelőtt a klasszikus és élő irodalomban, mint most – ha szponzort óhajt. A pápalátogatás idejére szánt két hangjáték – az egyik szerzője Claudel, a másiké Wojtyla (!) – előre bemutatandó az erre illetékes tisztelendő úrnak… Jót nevettünk rajta, mint egy viccen. Hogy is mondja Nietzsche? „A legjobb vicc szerintem az, amely komoly, jelentős gondolatot helyettesít, intelemként fölemelt ujj és kacsintás formájában.” (Emberi – túlságosan is emberi, II. 177. Török Gábor ford.) A magyarok azon kényszerültek nevetni, hogy rájöttek: eben gubát cseréltek. A nyugatiak azon nevettek, hogy balek szabadsághősök írói számára egyáltalán meglepetés lehet, ami pedig világos, mint a nap: akinél a kasszakulcs, az cenzúrázni óhajt. S fog is. |