Intuíció

Umberto telefonál (Genovából). Ilyenkor vagy egy Ady-sor szótárban fellelhetetlen igéjéhez kéri a magyarázatot – „mi az, hogy ellovan, ha minden ellovan?” – vagy pedig egy görög tragédia filológiai megközelítését óhajtja kiegészíteni drámaírói észjárásból következő asszociációimmal. Nekem elég, ha kimondja Wilamowitz-Moellendorf nevét, aki ezt és ezt mondotta volt erről vagy arról a drámáról, hogy máris megpróbáljam bebizonyítani az ellenkezőjét. A görög tragédiák az én szememben felérhetetlenek pusztán a klasszika-filológia módszereivel. Ha valahol, hát itt érvényes, hogy a vizsgálat megváltoztatja a vizsgálat tárgyát. S nem hiszem, hogy a görög szövegek legtudósabb filológusa feljogosítva volna arról értekezni, hogy a Bacchánsnőkben Agave királyné miért labdázik a fia fejével…

A drámaíró (vagy egy színházi rendező) pillanatnyi intuíciója – esetleg egy sürgető interurbán telefon feszültségében –, ha szerencsénk van, jobban tetten érheti a drámai mű mindig próteuszi lényegét minden olyan elemzésnél, amely a szerkezetet, a karaktereket és a bötűt a maga „klasszikus” megállapodottságában vizsgálja. (Nietzsche is utálta Wilamowitz-Moellendorfot.)

Umberto bízik a drámaírói intuícióban. A filológia bástyái közül rájár, mint a jó kútra. Hazajár. Mindig is érzékeny füle volt a költői sugalmakra. Ady-fordításai nyomán feltételezhető, hogy maga is verseket ír. Az egyetemen ezt talán leplezi. Bizonyára rosszul, mert különben nem sereglenének a görögóráira a diákok, amikor az olasz középiskolákban már egyre kevesebb görög szakos tanárra van szükség.