Spektrálanalízis

Tegnap és ma sok képet felraktunk a falra. Jobbára metszetek, rajzok, akvarellok. A művészek ajándékai. Nem holmi drága olajképek. De drága barátokat idéző képek: Czóbel és Modok Mária, Ferenczy Béni és Noémi, Drégely László és Varga Gyula (Montréal), Fulciante és Abado, Tóth Imre (Amerigo) és Kádár János Miklós és Nagy Laci, a költő…

Öröm látni őket a falon. Az összbenyomás: feldereng belőlük valami, ami hozzávetőleg mi voltunk. Az életünk, az életünk színei…

De így messziről nézve is legmegejtőbb a kicsi aranykeretekbe foglalt fényképek sora az állóíróasztalom fölött: a szülőkről, nagynénikről, nagybácsikról, nagyszülőkről… Dédekről…

Az elköltözöttekről.

Ők a monochrom Sors.

S aztán: a gyerekek.

Fölébe írhatnám Ady sorát:

 

Messziről jön s messzire megy az élet S csak: élet ez…