Senki földjén

 

A táj, melyet este a televízióban láttam, valahonnan ismerős volt. Így nem is nagyon kellett magyarázgatni a Hangnak (egy mikrofont tartó kézhez tartozott ez a Hang), hogy hol is vagyunk. Hepehupás mező volt; téli száraz gyep lepte be a buckákat. S ez a hetek óta tartó naptalan szürkeség borult a világra, amely talán már egy új geológiai korszak kezdete. Átvészeljük-e? Lehet, hogy ez a világítás most már örökre ilyen lesz. Mi van a levegőben? Valahol odébb, ahonnét az autók zaja idehallik, a város forgalmasabb utcáin a zöldségesek beveszik a gyümölcsösládáikat a bolt elől. Ne érje őket a sűrű ólomgáz. A kenyeret és péksüteményt sem ajánlatos reggel az utcán kint hagyni.

A réten egy államtitkár áll és rendeleteket idéz. A nagyobb hitelesség kedvéért néha meg is jelenik a képen egy-egy rendelet. Nem mutatják sokáig. Jobb is. Ezeknek a rendeleteknek olyan a színük, mint a korai Van Gogh-képeknek. (Börtönudvar, Moszkva, Puskin Múzeum.)

Az államtitkáron látszik, hogy szívesebben állna másutt. A Hang megkérdi tőle: járt-e már itt? Mondja, hogy nem. Most van itt először. Aktákból biztosan jól ismeri ezt a rétet. Reszort-rét.

Tavaly ilyenkor Váradon jártam, s meg akartam keresni anyám sírját az olaszi temetőben. Akkor láttam már ilyen hepehupás tájat. Ezért ismertem föl a televízióban is, hogy mi lehet ez. Hantolatlan hantok, és jeltelenek.

Onnét elvitték a fejfákat, ledöntötték a sírköveket vagy lecsiszolták róluk a neveket. Magyarul csengtek a nevek.

Itt soha nem is voltak. Fejfák, sírkövek, nevek… Történelmien csengenének.

 

*

 

Ha Magyarországon egyszer kiadják Camus és Koestler könyvét, amelyet a halálbüntetés ellen írtak: egy ilyen végtelenbe nyúló hepehupás parcellának a képét kell majd a borítóra tenni.

A minden határon túli bűnüldözés abszurduma ezen a senkiföldjén lesz kiáltó. Az élettel együtt elvették a kivégzettektől a személyazonosságot is.

 

*

 

A Hang egy nevet mond. – Hol nyugszik?

Azt várom, hogy a felelet elhárító lesz, vagy approximatív: nem tudom, valahol errefelé… Ilyesmi. Egy államtitkárnak a televízió előtt nem muszáj minden titkot tudnia.

De ő tudja, s mondja is.

– Körülbelül itt, ahol most állunk.

A kamera azon nyomban a föld felé fordul. Négy lábat látunk, s alattuk a száraz füvet.

Felrémlik bennem, hogy ezt a füvet is ismerem. József Attila volt a növényhatározója. Halálthozó fű, mondta róla.

Ez alatt kell keresni Nagy Imrét.

Nyugtalanul alszom. Az álom mozija ugyanezt a filmet vetíti tovább.

Jó volna felébredni végre.