Tűz volt

Módszeresen, nagy akaraterővel felvertem magam ólomnehéz alvásomból, éreztem, hogy még nincs éjfél, s álmomban – első álmomban – elfogott a szorongás, hogy I. most odaát a másik lakásban egyedül van, hogy elkeseredik, hogy baja lehet… Fel kell hívnom, gondoltam az álom mélyeiből. Mintha egy rámsúlyosodó homokhegyet kellett volna leráznom magamról. Kimentem az előszobába. Felhívtam.

– Aludtál?

Élénk, friss hangon válaszolt. Reggel se szokott ilyen csengő lenni a hangja mostanában.

– Képzeld, kigyulladt a kuka! A földszintről bevilágított hozzánk a lángja. Már az egész ház aludt. Leszaladtam és eloltottuk.

Megnyugodtam.

Nálunk mindig történik valami. Most kigyulladt a kuka. Így volt kit-mit megmenteni. Irkének ez hivatása az életben. Ezért ragaszkodnak hozzá úgy a legesendőbbek.

De még egyszer már nem tudtam elaludni. Hajnalig fent voltam.

Most van hajnal.

Lehet, hogy reggelig fent maradok.

Pedig nehéz napom lesz holnap.