Új szomszédság

Tenyérnyi kert, mint amekkora a balatoni házacskáké. Viszont lent a Földközi-tenger annál nagyobb.

A kertben négy píneafenyő. Az egyik alá kihurcolkodom. Itt fogok dolgozni, amíg kupán nem vág egy gyerekfejnyi píneatoboz. (Formára, mint egy első világháborús gránát.) A földön már hever belőlük néhány. A fejem fölött a többi, tíz méter magasságban, csúcsukkal lefelé, kioldatlan bombák.

– Bélatelep – mondja S. Jancsi, amikor ide kihozott minket, a betyárbútorral. Csakugyan, még a neve is olyasmi. „Claudia villatelep.”

A balatoni telepalapító Béla talán egy somogyi főispán lehetett. És ez a mediterrán Claudia? Egy telekügynök felesége? Vagy egy római császárné?

Miért ne? Hisz a szomszédok kertjét, amely egy másik községhez tartozik, úgy hívják: Cincinnatus Villája.

Délebbre pedig, Anzio felé, a szomszéd telep: Villa di Nerone. Örülök, hogy az egyik drámahősöm nyaralójához ily közel vettem ki a magamét, erre a vakációra. Van egy legenda, mely szerint Néró sohasem halt meg. Ugyanis ő az Antikrisztus. Talán vizitelhetnék is nála. Hátha számon tartja, akik irkáltunk róla: Tacitust, Feuchtwangert, Kosztolányit… De a visszatértét Rómába Néró mégiscsak nekem köszönheti. Úgy vonult be az Argentína Színházba, mint Napóleon száz napra a Tuilériákba. És nem hagytam befolyásolni magam sem a sértett patríciusok, sem pedig az első keresztények mendemondáitól. Olyan volt az én Neróm, amilyennek a Trastéverén látták őt, amikor tengerész ruhában éjszaka lejött a matrózkocsmába verekedni. A nép körében máig is Néró maradt a legnépszerűbb császár. Ahogy idejöttem a villája romjainak szomszédságába, lesántultam. Bejött hozzám egy javasasszony, aki látott a villasoron végigbicegni.

– La gotta – mondja ki az azóta is helytálló diagnózist a néha azóta is be-begyulladó öregujjamra.

– Az mi? – kérdem. – Féltékeny asszony harapása. De mondják podagrának is. – Miközben beteg lábamat keni, a szomszédokat kibeszéli. Sor kerül Néróra. – Az nem igaz, hogy ő gyújtotta fel Rómát, ezt csak rákenték – súgja. – Tudom – mondom –, a darabomban Róma égését én nem is említettem. Meg is rótt ezért a Vigília.

Aztán elmesélte, hogy milyen volt, amikor Néró, itt az öbölben, megpróbálta az anyját vízbe fullasztani. – „Igen, igen, az a trükk, hogy nyílt tengeren kettészakadt a hajója!” – Egy-két olyan részletet hallottam most erről, amit csak a szemtanúk tudhatnak, akik innen a partról nézték, amint Agrippina kiúszott. – „Pedig ötödik hónapban volt – mondta a kenőasszony –, s tudja-e ki csinálta föl? A saját fia. Ezt hallotta?” – „Félfüllel – mondom zavartan – Dio Cassiustól.”