Rang és kór

Moszkva

A magyar dráma fesztiválját – az ünnepi hetet, mert a darabokat persze a szezonban tovább játsszák – díszebéddel fejezik be a művészeti szövetségek házában. U alakú asztal, az U két szára nagyon hosszú; a terem felső végében a két szárat összeköti a díszebéd díszasztala – ennek csak az egyik oldalán ülnek, a teremmel szemben, a díszvendégek.

Az egyik oldalasztal legvégén telepedtem le, ahol már csak ritkásan ültek. Geiger Béla (önkéntes tolmácsom? hivatalos kísérőm?) velem tart, de sóváran pillant feljebb, hogy ha a mellékasztalnál is, de legalább a közepe táján ülhetnénk… Vous ętes tombés si bas? – olvassa ki a magasabb helyekről fölötte elsuhanó pillantásokból – ő, aki a hősi időkben Sztálin tolmácsa volt és akkor nem is Geigernek, hanem Grigorjev ezredesnek hívták. És Vorosilov marsall faktótumjaként (tótumfaktumaként?) Magyarországnak volt II. Gritti Alajosa. Bezzeg, ha Darvas itt volna, vele most a díszasztal fejénél feszíthetne. Vigasztalom, hogy megehetjük a szomszédos terítékhez odatett kaviárt is; tőlünk lejjebb már üresen maradtak a székek… Deklasszáltsága mélyéből úgy pillant rám, pókhas magyarra, mint aki, egy tányér kaviárért eladom az ő elsőszülöttségét is…

Örkény érkezik, kicsit elkésve, a legédesebb tolmácsnővel, Irinával. Ahogy elhúznak mellettünk, Geiger kiabál utánuk: – Örkény elvtárs, Örkény elvtárs, van itt hely, ide jöjjenek! – Irina megállt, de Örkény kinézte magának a díszasztal díszhelyét, s legragyogóbb mosolyával – a magyar drámák versenyében egy abszolút győztesnek a mosolyával – törtet végig a termen, az oldalt ülők tapsától kísérve az U íve felé. Ez most igazán kijár neki. Van is ott egy üres szék – Darvas nem jött el. Nincs az az internacionalista drillel szerkesztett sajtó, amely képes lett volna elleplezni darabja bukását; a közönség az első szünetben elszökött. Nehéz ezt elviselnie egy elnöknek, aki megszokta, hogy a béketáborban csak jót szabad róla írni. Darvas tehát most beteget jelentve búskomoran bolyong a Rosszija Szálló tornyának tetején lévő körkilátásos, hatszobás lakosztályában. (Könyvtár, szalon zongorával, tanácsterem, két hálószoba, valamint a kihallgatást kérők várószobája.) Az sem tudja megvigasztalni, hogy Simónak csak négyszobás lakosztály jutott. Geiger hordja neki az orvosságot a káderkórházból, olyan külföldi ritka gyógyszert szerzett, ami egy szívhalált halt aktív szovjet miniszternek volt rendelve… Az orvosságokat Darvas visszaadta Geigernek – bolond lett volna bevenni – azzal, hogy próbálja a feketepiacon értékesíteni. Ez már Geigernek is sok volt. Sziszegve meséli.

Az U betű összekötő szárán – mint egy lelátó első sorában, páholyban – ül a magyar delegáció vezérkara: Bízó Gyula, Simó, Kazimír és mellettük egy szovjet Bízó, egy szovjet Simó és még néhány szovjet Kazimír stb.

Látják, hogy jön Örkény, megcélozva az üres székeket. Kazimír felpattan.

– Pistám, ne haragudj, de ez itt a protokollasztal. Másutt keress helyett!

Így aztán Örkény, Irinástul – ugyanúgy mosolyogva – visszatáncol az U két hosszú szára között, s leül mellém, s nekilát ő is az asztalvégi kaviáreldorádónak.

Ott kezdődött a barátságunk Irinával.

 

*

 

Maurois emlékirataiban olvastam:

A háború elején egy angol hadihajón utazott vissza Franciaországba, Londonból. Maurois kapitányi rangban van és három angol kapitánnyal kerül egy fülkébe. A hajó parancsnoka szabályszerűen lejelentkezik nála.

– Uram, ön az irodalomban legalábbis tábornok. Kérem, foglalja el hajómon a tengernagyi kabint.

De hát Kazimír nem olvassa még Maurois-t se.