Élők és drága árnyak

Délután Horváth Ádámnál voltam. (Tv-ügyben.) Valahogy szóba került Molnár Ferenc s aztán a többi nagyszülő, rokon és mostoha: a Vésziek, Bíró Lajosék, Darvas Lili, Sárközi György, az igényesség és ambíció, ami fűtötte őket, a hírességük, a kalandosságuk…

Ebből a családból személyesen csak Sárközi Mártát ismertem. Két éve hunyt el. Benne is micsoda intenzitással élt a szellem, a vállalkozókedv, a kihívás ingere a hatalommal szemben, s az emberi kicsiségek fölötti könyörtelen irónia… És micsoda vitalitással támadnak fel most az emlékei is bennem, hogy a nevét kimondja a fia.

 

*

 

Este – utána – felmentem Mesterházihoz. Vas Zoltánék voltak nála. Meg Erki Edit, László Gyula és Maróti Lajosék.

Vas mulatságos, de csak amikor történeteket mond el. Az anekdotái jók, gyilkosak, bennfentesek. Azt az ügyet pletykálja ki, amelyért 15 évet ült.

Egész este a kommunistákat szidja – a pártvezérek magánéletéről mesél cifrábbnál cifrább történeteket –, s ezt teszi oly önfeledten, mintha egy világ választotta volna el tőlük. Én aztán cserében elmeséltem Génó bácsi történetét, a császári és királyi hadsereg nyugalmazott altábornagyáét, aki két világháború és kitelepítés után egyszer elmondott egy exkluzív, de egyáltalán nem tiszteletlen anekdotát – amit ő még apjától hallott – Ferenc Józsefről, s közben térdemre tette a kezét és szavamat vette, hogy ez ugye köztünk marad.

Épp száz éve annak, hogy a gyulai vár oldalában az újonnan kinevezett honvédelmi miniszter a katonai szemlén elsírta magát őfelsége oldalán lovagolva… Tovább én nem mondhatom, mert megígértem Génó bácsinak, hogy ezt a történetet nem terjesztem. A császár személye körüli „Maul halten” fegyelme hetedíziglen kötelező.

A nemzetközi munkásmozgalom legbelső piszkos ügyeit széltében-hosszában csacsaneroló Vas Zoltán nem vette észre, hogy Génó bácsiról a példázatom neki szólt.

(Az egész társaságból ezt csak Erki Edit vette észre.)