Világirodalom

Drámát írok. Kivettem megint azt a kiadó szobát a kertészéknél, az Istenhegyi úton.

Reggel megjelent a hegyen egy pompás autó. Értem jöttek. Menjek le az Írószövetségbe. Szurkovot fogadják, s nincs, aki beszélgessen vele.

Nem nagyon tudom, kicsoda is ez a Szurkov.

Első látásra kellemes őszhajú, impulzív öregember. (Ez még nem jelent semmit, vagy éppen nem jót jelent. Igaza van R. P.-nek, aki szerint legdekoratívabb, becsületben megőszült fejük épp a legnagyobb csibészeknek szokott lenni. Sok példát is tudott erre. Annak a fejét is, aki most az autót küldte értem az Írószövetségből.)

Szurkov felajánlja, hogy verset fog írni a magyar véradókról. Milyen szép gondolat, mondja, hogy a magyar vér vietnámi erekben kering. Megmutatja azt a versét, amelyet a bulgár véradókról írt. Ez már meg is van zenésítve. Elzümmögi az autóban.