Túszszedők
tragédia, Euripides eszméi nyomán Az apollói dalokat írta: Veress Miklós
Pirkadat előtti sötétség.
Háttérben nehéz terméskövekből épült palota. Állítólag még a titánok rakták a falait, a világteremtésnek egyik előző korszakában. Látni még ma is ilyen építményeket – Peruban, Krétában, Argos mellett Mykénében… Kibírnak egy-két világ pusztulást.
Argosban vagyunk, a fellegvár kapuja előtt. A trójai háború fejezete után. De éppúgy lehetséges, hogy Rómában vagyunk, az Úrnak abban az esztendejében, amelyben a darabot épp előadják. Rómában vagy Nyugat-Berlinben, vagy Santiago de Chilében, vagy akárhol, ahol az ezred végén terrorizmus volt, van vagy lesz születőben. Senki ne higgye, hogy ez itt most henye, önkényes írói aktualizálás.
Csak azt akarom mondani, nem az a lényeg, hogy a lázadó fiatalok ephebos-meztelenül jelennek-e meg a színen, vagy farmerban. És hogy a mykénei oroszlánkapu mögé húzódnak-e a túszul elrabolt királylánnyal, vagy egy mai szuperbörtön faláról szedik le őket a mesterlövők. Euripides Orestes-tragédiája már eleve annyira rendhagyó, hogy semmi köze sincs Orestes közismert történetéhez. Meteor ez az Euripides-mű, egy nem a mítoszok felől érkező idegen test, mely így nem is egy másik történelmi kor lenyomatát hordozza, hanem egy másik galaktikáét: egy öreg drámaíró öntörvénye képzeletvilágában alakulhatott ilyenné. Fel is rótták a szerzőnek már az ókorban (Aristophanes Grammaticus), hogy ennek a drámájának a témája nem található fel máshol. Sem a másik két görög tragikusnál, sem Homerosnál, sem a drámatémákkal szolgáló mítosz-rengetegben. Márpedig vadonatúj és autentikus drámai cselekményt kitalálni – ez olyan kegyelem, amelyben csak ritkán van része drámaírónak; Aristoteles dramaturgiája szerint pedig (aki a görög gyakorlatot foglalta törvénybe) ez nem is volt lehetséges. Tragédiában biztosan nem.
És ezt az Orestest mégis mintha az ujjából szopta volna Euripides. Vagy személyes életének a legmélyéből fakasztott föl valamit? A Szépheléna-motívum benne efféle nyomot ígér. Késői darabjaiban Euripides folyton – mániákusan – megidézi a Világszépét, átkozza és áldja őt, hol hajánál fogva rángatják a kurvát, hol maga a szűzi ártatlanság ő; s itt ez a szokatlan véres áldozat…
A gyorstalpaló aktualizálók elintézik ezt a nagy és talányos művet azzal, hogy gépfegyvert akasztanak Orestes és Elektra nyakába. (Valamiféle hellén show egyik számaként adtak elő így egy részletet belőle a londoni Nemzeti Színházban.) Lecsupálva az Euripides-tragédiát; marad egy Baader–Meinhoff-villámpamflet. Ez a legkönnyebb megoldás. A dráma modernségét – igen, az aktualitását – én abban látom, hogy katarzist hozhat, tisztulást ma is. Mert eddig nem ismert mélységeibe megy a lázadófiatalság-jelenségnek.
Euripides Orestesének a története ennyi:
képmutató nagybácsi, hogy megszerezze magának unokaöccse és húga országát, igyekszik őket a törvény erejével öngyilkosságra kényszeríteni; a halálra ítélt fiatalok bosszúból elfogják álnok nagybátyjuk világszép feleségét és kislányát; az asszonyt kivégzik, a kislány nyakára kést téve, büntetlenséget és szabad elvonulást kérnek – ha ezt nem kapják meg, a kislányt is kivégzik, és a felgyújtott fellegvár romjai alá temetkeznek… A menthetetlen helyzetet csak egy isteni közbelépés menti meg, nagyon is emberi kompromisszummal: a túsz és a túszszedő házasságával. Az Euripides-dráma cselekménye éppúgy realizálódhat egy Krisztus előtti, mint egy Krisztus utáni társadalomban. – Hol vagyunk tehát? – kérdezi mégis a díszlettervező. – A huszonegy-két évesek halált hozó füvet termő gyönyörűszép szívében vagyunk.
Még mindig a pirkadat előtti sötétség.
A színpad egyik sarkában csendben izzik valami csonkjaira égett fémszerkezet.
Lehetne ez Dózsa vastrónusa is, vagy akár egy felgyújtott Rolls-Royce kocsi váza. Benne magasan felpolcolva, szinte álltában ül a megszenesedett királyné, Klytaimnestra. Belülről is világító parázs az egész múmia. A színarany korona már leolvadt a fejéről, az arcán csurog. Egy-egy vékony füstcsík még néha fölszáll belőle, kanyarogva, mint a karneváli szerpentin.
Orestes, a gyilkos fiú, valamiféle romos szentély alatt talált menedéket. Magára húzva kabátját, gönceit, hason fekszik a földön, összekuporodva. Alig látszik többnek egy rongycsomónál. Mellette guggol Elektra, a nénje. A bűntársa. Ő nem alszik, csak csendes kábulatban ringatja magát, s valami érthetetlen szöveget dünnyög. Görög szöveg. Euripides drámájának első három sorát mondogatja magában. (A világirodalom legszebb drámakezdő sorai ezek. Illő, hogy ezzel kezdődjék az előadás.)
Hátul a téren néma alakok ácsorognak a sötétben, mozdulatlan. Majd ha világosabb lesz, látjuk, hogy kendővel van bekötve a szájuk-orruk, vagy legalábbis zsebkendőt tartanak a szájuk előtt. Így is elfogja néha valamelyiküket a köhögés. Szemük mindig a gyilkos testvérpáron van. Mindegyiknél van fegyver is. Egy idő óta ebben a városban már mindenki fegyvert visel.
Most még csak a körvonalaik látszanak. Bár egyik-másiknak ég a lámpása, s ez alulról megvilágítja a félig kendőbe rejtett arcot.
Elektra halkan gajdol. Mint egy fáradt vajákos asszony. Hetednapja csinálja ezt. Nem szólhat hozzájuk senki, nem adhat enni nekik senki, nem térhetnek be egyetlen házba se melegedni…
A pirkadat előtti sötétségben csak a háttérben ácsorgó polgárok földre tett lámpása világít, meg az átizzott holttest, s néha mozgó fáklyák fénye vetődik ki a palota falai közül.
Valaki jár a palotában. Heléna az, aki éjszaka lopva érkezett.
Elektra himbálózó feje, érthetetlen csöndes danája mintha csak örök álomba akarná átringatni öccsét.
Lehet, hogy már sikerült is?
EGY HANG
A sötétben ácsorgók valamelyikéé. Félrebeszél?
MÁSIK HANG
Frászt. Műveltségét fitogtatja. Gyilkolnak, aztán Euripidest szavalnak. Görög eredetiben. Fordítja nagyjából, amit Elektra dúdolt. „Nincs a világnak annyi kínja, mit az ember el ne bírna.”
EGY HANG
Amíg bele nem döglik. Addig.
HARMADIK HANG
Ma kivégzik őket?
EGY HANG
Előbb még tárgyalás lesz.
NEGYEDIK HANG
Törvényesség.
HARMADIK HANG
Majdnem ordít. Ezeknek?! Elvetemült anyagyilkosoknak?
ORESTES
Fejére húz még valami göncöt.
ELEKTRA
Ő tényleg ordít. Ha már úgyis meg kell dögleni, miért ébreszted őt fel? Szórakoztok rajta. Aztán majd szaladgál körbe megint, mint a kergebirka… Csend. Hogy egy falat kenyeret nem dobtak neki… De hogy egy szót se!?
Csend. Elektra is elhallgat.
EGY HANG
Na, kel már a nap. Eloltja a lámpását.
MÁSIK HANG
Utoljára látják.
A palota tetején a kelő nap első sugára. Felragyog a zászlórúd arany gombja. Nagy fekete lobogó van felvonva rá. Közepénél van felfüggesztve, keresztrúdra, mint nálunk a templomi lobogók. Úgy lóg tehát, akár egy függöny.
A fekete selyem mögül előlép Apolló. Arannyal hímzett laza fehér köntösében emberfölötti méretű. Gyönyörű maszkja ragyog, mint a nap. Isteni jelenség! Ő mondja most a prológust. A prológusmondó Apollót csak a közönség látja-hallja, a tragédiabeliek nem figyelnek föl rá. Olyasmit észlelnek talán, hogy „angyal röpül át a szobán”. Vagy egy melegebb leheletet a légben. Ha tölgyfa állna itt, annak a lombja biztosan sustorogna… De nincs itt semmiféle fa. Az isten-jelenlét perceiben Elektra talán egy fokkal lázasabban hajtogatja törzsét. De némán. Senki se tudja, hogy mi történik, de mindenki eltelik Apollóval. Még az is, aki hetednapja magánkívül fekszik a földön: Orestes. Szorongásos álmában talán neki is megjelenik most Apolló. Az isteni védnök…
APOLLÓ
Két ujját V alakban felmutatva, szinte énekli. Vége az ókor első világháborújának! Eddig az ellenség az ellenséget gyilkolta, most egymást – mindenki mindenkit. Feleség a férjet. Gyerek az anyját. Rokon a rokont. Győztes a győztest öli. Folyik a nagy igazságtevés. A legvéresebb. Ez már békebeli.
Próbálgat lantján egy dalt.
| |
|
Egymást öldöklik, mint apát fia |
| |
|
a lakk is véres anyáinknak körmén, |
| |
|
gyilkol az erkölcs s fölmenti a törvény |
| |
|
ha összebékülnek egy rohadt almán… |
Itt van például egy férjgyilkos királyné. A holtteste lent sül a máglyán. Hét napja már. Őt a gyerekei ölték meg. Hét nap elég, hogy minden szagot megszokjon az ember. De az égő hús, haj, köröm szaga, a füstölgő díszruhákéval keverve, még egy hét után is fojtogató. Ettől köhög itt mindenki. Tessék megszokni! Estére itt újabb máglyák égnek. Frissen sült emberhús szaga fogja betölteni a várost. Ma lesz a tárgyalása az anyagyilkos gyerekek ügyének. Elítélik-e, vagy felmentik őket? Mindenki ezt kérdezi, pedig mindenki tudja, hogy a kérdés az, hogy ki üljön az ország megürült trónjára. A megölt királyné helyébe. A katonailag legerősebb szomszéd – Spárta – királya: Menelaos-e? vagy pedig a jog szerinti trónörökös… Ő az, persze hogy ő: az anyagyilkos fia. Ott a romok között, hetednapja étlen-szomjan, a földet rágva. Mint aki halottnak tetteti magát: hogy ne vegye őt észre a halál. Én Apolló vagyok, szívesen megmenteném. De ma már én se tudom, hogy miféle isteni csoda segíthet. Amikor a kikötőbe ma éjszaka már befutott a spártai flotta, nagy hadsereggel. A bíróságnak nem lesz nehéz döntenie, hogy kivégezzék-e vagy sem a jog szerinti trónörököst. A spártai hadsereget a király vezeti, Menelaos. Rokoni címen jön,
temetni – és hódítani. Mindjárt itt lesz. Felesége már megelőzte férjét, a flottát, a leggyorsabb spártai könnyűlovasokat, ő már bent van a palotában – jött ő is, mint jó rokon, számba venni az örökséget. Most próbálgatja odabent nővére ékszereit. Jól állnak neki. Szebb, mint a szegény megboldogult volt. Ő az a híres Szépheléna.
APOLLÓ
Aranylantját megpendítve – mintha jelt adott volna Offenbach élveteg muzsikáját megszólaltatni. Amíg a muzsika halkan szól. Ahol már minden isteni csoda csődöt mond, ott egy barát még mindig segíthet.
Apolló eltűnik a gyászlobogó mögött.
ORESTES
Mozdulatlanul továbbra is. Milyen csend lett.
ELEKTRA
Most kel fel a nap.
ORESTES
Máskor hajnalban legalább a madarak felverik ordításukkal ezt a teret.
ORESTES
Na ja, majd ha lesz mit eltakarítani innét.
ORESTES
Ne… Fázom. Kibújik a göncei közül. Felül. Meztelen. Vacog, rázza a hideg.
ELEKTRA
Hamvad a halotti máglya.
ORESTES
Gyermekkoromban, amikor melléje bújtam, olyan jól melegített. A mama.
Csend.
Mondd, igaz?
ORESTES
Ül a földön, nézi a máglyát, az anyja tűztestét. Éjszaka jött egy kocsi át a téren, lefüggönyözve, és benne ült a mama… Behajtott a palotába.
ORESTES
Nézi. Nem. Egy másik kocsi.
ORESTES
Mindenki aludt. Te is! Én nem alszom. Azóta… Lehet, hogy visszajár?
ELEKTRA
Dehogyis. Simogatja. Hajat kéne már mosnod.
ELEKTRA
Nem is mosakodsz.
ORESTES
Azóta nem. Hirtelen. Hány napja?
ELEKTRA
Én se számolom… Pedig ő igen.
ORESTES
Te nem vagy éhes?
ELEKTRA
Ha beszélünk róla.
ORESTES
Mondd, Elektra, ki fognak minket végezni?… Ugye, nem?
ELEKTRA
Ha apánk volt bajtársai közül csak egyetlenegy is szót emel értünk…
ORESTES
Bekötötték még a szájukat is.
ELEKTRA
Azt csak a szag miatt.
ELEKTRA
Egy, egyetlenegy biztosan akad a tízezer közül, aki együtt harcolt apánkkal Trójánál…
ORESTES
Tudod-e, hogy én semmit, de semmit nem emlékszem már az apámra. Furcsa.
ELEKTRA
Dehogynem. Ő volt a legvitézebb görög férfi. És megölte őt a kurva neje. Ezért álltál bosszút.
ORESTES
Ja igen… De hisz te is ott voltál. Elfogja őt a halálfélelem. Hirtelen kitör rajta a sírás. Elektra, nem bíro-o-om!
EGYIK POLGÁR
kántálja. Nincs a földnek annyi kínja…
ORESTES
Te, Elektra, ez szólt hozzánk. Felugrik, az illetőhöz szalad, s szinte boldogan. Azt mondod, hogy az ember mindent kibír? Hogy akármi lesz: kibírjuk?
EGYIK POLGÁR
A szomszédjához. Ez a strici azt hiszi, hogy hozzá szóltam.
ORESTES
Ahogy ott áll, majdnem meztelenül, kirázza megint a hideg. Keresztbe vetett karokkal csapkodja a hátát, aztán nyargalászni kezd körbe.
ELEKTRA
Legalább szóljatok hozzá egy emberi szót… Azt lesi!
ORESTES
Megáll az egyik bekötött szájú polgár előtt. Emlékszel még rám? Itt nőttem fel én is, ezen a téren. Együtt a fiaddal… Mit csinál most? Akihez szól, befogja a fülét. Erre csúfolódva, hangtalan szájmozgással úgy tesz, mintha beszélne, de csak fintorog. A vele szemben állók befogott füllel, rezzenéstelen arccal hallgatják. Orestes – csakis süketnémák számára érthetően – olyasmit mond, hogy „nyald ki a seggem!”. Aztán a színpad elejére jön, kiszúr magának valakit a nézőtér első sorából, és inkább csak szájmozgással, mint szóval halkan beszélni kezd hozzá. Ne fogja be a fülét! A törvény csak azt mondja, hogy senki se szólhat az anyagyilkoshoz… Rendben van. Tegyen lakatot a szájára. Maradjon így, némán. De azt azért meghallgathatja, amit én mondok… Néz merően a kiszemelt nézővel szemben. Csakhogy nekem semmi mondanivalóm nincs a maga számára. Ha maga így, én is így… Azért annyit mondhatott volna, hogy „bú”… Ravasz a törvény… Rájön, hogy mégiscsak van valami mondanivalója, s ezt most „közli”. Fázom… Sőt: fázok… Egy takarót azért adhatnának – egyetlen szó nélkül. Továbbfut, mint aki bemelegítést tart.
Megáll az izzó autóroncsnál. Mama, hadd melegedjek egy kicsit itt melletted! És sütteti magát elöl-hátul. Nézd, Elektra, hát nem gyönyörű a mama, még így is? Már csont és hamu, és még mindig milyen virágzó! Akárcsak egy meghaladott politikai rendszer…
ELEKTRA
Mit udvarolsz neki még most is?… Ő se fog felelni neked.
TYNDAREUS
Közben mögéje settenkedett, és az aggastyánok kéjes örömével jó nagyot húz a fiú hátára. Nesze!
ORESTES
Megugrik, és riadtan kezd megint körbefutni.
TYNDAREUS
Kerge birka! Kerge birka! Hecceli.
ELEKTRA
Orestes! Állj meg!… Édesem!
TYNDAREUS
Majd rátok küldi halott anyátok azokat a Bosszú-Istennőket… Szíjat hasítanak ők a hátadból! Akkor szaladhattok!
ORESTES
Azért is visszahecceli a dühös öreget. Lassít, hátranéz, fel az égre, mintha meglátott volna valamit. Na, jöttök-e? Ti bűnüldözők! Vérszívó erynnisek! Bosszú-Istennők! Megáll. Nicsak!… Ott röpül, ott röpül egy vámpír!
EGYIKÜK
Fiatalúr, az erynnisekkel nem szabad tréfálni.
ORESTES
Ne szarj be! Csak egy varjúcsapat. Királyi dögökön hízott argosi varjak! Na! Akad majd itt megint egy kis májacska, velőcske, szemgolyócska…
Vad károgás – de elektronikus stúdióban felbontva, meghatványozva, megemelve: madárvisongás, mely már zene.
A sztereofónia jóvoltából: szállnak is ezek a varjak… Át a nézők feje fölött.
ORESTES
Bökdös feléjük. Nincs-e közöttetek egy-két erynnis is?… Itt vagyok, ragyogok!
Az erynnisektől mindenki fél. Elektra is. A polgárok is. Tyndareus is. Nem rémüldöznek, de azért kicsit behúzzák a nyakuk. Jobb félni, mint megijedni…
TYNDAREUS
Is kushad, de azért heccelődik tovább. Huss! Huss!… Menjetek rá!
ORESTES
Na!… Friss hús! Fiatal hús! Kéne?… Kár, kár, kár!
ORESTES
Elegánsan, mintha most húzná elő a semmiből. Nekem adta aranyíját Apolló, hogy megvédjen a varnyúszárnyú istennőktől… S a láthatatlan íjjal ijesztgeti-izgatja a láthatatlan erynniseket. Régen ettem varnyúlevest!
Közben varjúkárogás – metazenei effektusokkal.
ORESTES
Játszik az idegekkel. S az „íja” idegével is. Mintha egy nyílvesszőt el is röppentett volna. S egy összeverekedett varjúpár úgy csapódik le a tér kövére, mintha meglőtték volna. Orestes felkapja, még egyszer a földhöz verve kivégzi őket, s most már a dögökkel ijeszti a polgárokat. Csípd meg! Vájd ki a szemét! Ne! Ne!
A polgárok eloldalognak a házaikba…
ORESTES
Egy mozdulattal rádobja az állatokat az anyja máglyájára. Egy lobbanás. Sült erynnist még úgyse ettél, mama!
ELEKTRA
Felkacag. Sült királyné!
ORESTES
Odafordul, merően nézi Elektrát, s mintha mozdulna a keze, láthatatlan „íjával”.
Csend. A varjak ezek szerint elszálltak, vagy körben ülnek a fákon meg a kakasülőn, s lesik: most mi lesz?
ELEKTRA
Zavarba jött. Olyan különös most Orestes tekintete. Lassan feláll. Mi van? Édesem… Látod, végre egyedül vagyunk…
ORESTES
Nézi. Aztán csendesen. Te vagy az erynnis.
ORESTES
De! Egyet rebbent a kezével: az „íj” nincs többé. Ez most nem játék. Szemét nem veszi le Elektráról. Így hajol le, s húzza ki göncei közül az elrejtett kardot, azt a vértől rozsdásat… Farkasszemet nézve állnak szemtől szemben egymással.
Csend. Közben reggel lett. Süt a nap.
ORESTES
Csendesen. Erynnis vagy?
ORESTES
Közeledik hozzá. Anyavérszopó… szülőhúsevő… Bosszúért károgó… Istenem, hogy lángol a szemed most is!
ORESTES
Mért állsz így?… Megölhetlek.
ELEKTRA
Ha neked attól jobb lesz…
Csend.
ORESTES
Hirtelen eldobja a kardját. Miért csináljuk ezt? Ráborul Elektrára. Hogy megint?… Még egyszer gyilkossá legyek? Azt akartad? Lecsúszik a földre. Olyan fáradt vagyok. Hagyj aludni! Visszahengergőzik oda, ahol az előbb feküdt. De most hátán fekszik. Hagyj!… Aludni szeretnék… Eltátott szájjal fekszik.
ELEKTRA
Melléje guggol. Teregetné rá a köpenyét.
ORESTES
Hagyd ezt… Álmomban mindig ő takargatott be. S talán már alszik is.
ELEKTRA
Elővesz Orestes köpenye zsebéből egy felállítható, négyszögletes borotválkozótükröt. Nekitámasztja valami kőnek, s négykézláb áll előtte néha fintorog is, szörnypofát vág… Csakugyan? Ilyen kutyafejű, ilyen karvalyorrú, ilyen lángos szemű, ilyen vámpírfogú erynnis volna ő? És minden kitelik ettől a szép, harmonikus leányarctól…
Közben kijön a palotából Hermione. Nevelőbe került ő ide a nagynénihez Spártából. Amikor a mamája elment Páris bácsival Trójába, s a papa meg elkezdte a trójai háborút. Hermione akkor öt-hat éves volt. Most tizenhét év körül lehet. Sokat ígérő szép kislány. Humora is van; az istenverte családban ez nem kicsiség. Ezen a napon fog felnőni… Gyászban van. Ő az egyetlen, aki gyászolja Klytaimnestrát, a jó nénit.
HERMIONE
Némán áll. Nem akarja felébreszteni Orestest, és nem akarja rajtakapni Elektrát, hogy épp egy tükörben nézegeti magát. Visszamenni sem mer, mozdulni sem mer. Kamasz még. Mintha kamaszfiú volna, olyan gátlásos. Súgva. Pssz!
HERMIONE
Suttog, mellé térdel. Jönnek a szüleim.
HERMIONE
Az anyám megjött már az éjszaka. Jött eltemetni a nővérét.
ELEKTRA
Meg hogy mit szedhet össze utána. A cucc!
HERMIONE
Hallgat. Aztán. Hát igen!
ELEKTRA
Csak: vigye is! A híres! Nekem úgyse kellenének. Pedig az anyánknak azért mégis mi volnánk az örökösei. Ez kicsit abszurd, de jogilag így van. …Még mindig szép?
HERMIONE
Én alig emlékszem rá, milyen volt. Most nagyon szép.
HERMIONE
Lent van a kikötőben a flottával. Jön ő is. Egy győztes hadvezérnek katonazene-kísérettel kell bevonulnia.
ELEKTRA
A neje meg csak éjszaka, besurranó tolvaj módra…
ELEKTRA
Hogy valamelyik Trójánál elesett ismeretlen kiskatona apja vagy anyja elkapja neki azt a szép hosszú aranyhaját, és úgy lenyiszálja tőből, ahogy azt az efféle ellenség ágyában fetrengő kurváknak szokás, a háborúk után…
Elektra azért is kanyarítja így föl ezt a mondatot, mert látja a szeme sarkából, hogy jön már Heléna is. Gyászban, nagy fekete szemüveggel, amilyet a filmszínésznők akkor tesznek föl, amikor inkognitóban akarnak maradni.
A jet-set szereléshez jár még egy óriási orchideacsokor…
Heléna híres szép szőke sörénye villog messziről. Helénát akármelyik színésznő eljátszhatja, ha nem túl csontos-kamaszos és ha nem túl terebélyes. Nem is kell hogy feltűnően szép legyen; akkor a közönség az egész dráma során egy szépségverseny zsűrijében érzi magát, és azon jár az esze, hogy ő kit tudott volna még szebbet e szerepre. Az is tökéletesen mindegy, hogy milyen korú színésznő játssza. Egy déli asszony – pár évi házasság és tízesztendős világháború-kísérettel zajló házasságtörés után… Olyan világhíre van, hogy ezért is tökéletesen mindegy, hogy milyen. Még az is elképzelhető, hogy – objektíve – jelentéktelen. Szavának, mozdulatának a varázsa a fontos, a természetessége, az asszonyisága – s az, hogy kapcsolata a férfiakkal akadálytalan, harmonikus. Nem Éva lánya. Ő Léda lánya. Attól a bizonyos hattyútól. Tíz évet élt Keleten, bőségben. Rendelkezésére állnak Kelet illatszerei, szamártejfürdői, kenőcsei, szemfestékei, műszempillái, arczománcai, istennői álarcai. Fél tucat szakképzett kasztrált kozmetikussal érkezett. Ezek képesek szinte kicserélni őt egyik jelenete és másik jelenete között… Mondanunk se kell, hogy most
reggel teljesen kikészítetlenül jelenik meg, és így is mennyire hódító.
HELÉNA
Elektra, a mi családunkban egyetlen asszonynak a sorsa se irigylésre méltó. Megöleli, szelíden.
Hangok az ablakból. Lesték őket. Egy-két kő is repül oda.
ELEKTRA
Vigyázzon! Mi érinthetetlenek vagyunk, és megszólíthatatlanok! Ne tegye kockára drága életét!
HELÉNA
Annyi bűnöm után a végén egy ártatlan ölelésért fognak megkövezni. Nincs ilyen szerencsém.
ELEKTRA
Jobb volna, ha visszamenne a palotába, legalábbis amíg megjön hős férje, Menelaosz. Ő tud magának katonai kíséretet biztosítani, s azzal mindjárt nagyobb biztonsággal közlekedhet az utcán.
HELÉNA
Klytaimnestra hamvait összesöprögetni, urnába rakni, azt hiszem, a mi dolgunk Hermionéval
ELEKTRA
Rám ne is számítson. Én tíz év alatt sepregettem eleget a palotában – bálok előtt, bálok után –, amíg apám a háborúban járt. A trójai háborúban. Kedves trójai Heléna néni!
HELÉNA
Amerre járok, a város nevét rám akasztják. Voltam spártai Heléna, lettem trójai Heléna.
ELEKTRA
És hogy tetszik Argos? Nem gondolt rá, hogy argosi Heléna legyen?
HELÉNA
Elektra, bent a palotában találsz meleg ételt, fürdőt, igyál egy csésze forró teát, hisz alig állsz a lábadon… Ma még szükséged lesz az erődre.
ELEKTRA
Hogy kibírjam a halálos ítéletet?
HELÉNA
Hogy megküzdj az életedért.
ELEKTRA
Indul be a palotába.
HELÉNA
Hermionéhoz. Ha az urnát kiviszed a temetőbe, vidd ki a virágot is. Egy apró kis tincset levág a hajából, megcsókolja, odaadja. És ezt is.
A küszöbről még Elektra nevetése. Felnevetett gúnyosan. Azt nevette, hogy végül is milyen keveset áldoz föl aranyhajából Heléna.
HERMIONE
Megteszem, persze. Ő nevelt. S hozzám jó volt.
ELEKTRA
Az könnyebb – egy idegenhez. El.
Orestest nézi Heléna meg a lánya.
HERMIONE
Hat napja nem evett.
ORESTES
Kinyitotta szemét, de mozdulatlan. Nézi az eget. Már hat napja?
Heléna a feje mögé térdelt, és így fülébe hajlik. Az égbolt helyét a fiú szemében ez az ismerős – honnan olyan ismerős? – asszonyarc tölti be…
ORESTES
Az anyja mását látja, szakasztott anyja, csak álomgyönyörűbben. Nem is lehet más. Ez már a bizonyosság. Tudtam, hogy nem volt igaz… Nem igaz!… Nem haltál meg. Tudtam!
ORESTES
Képzeld, azt álmodtam, hogy csurom véres vagy.
HELÉNA
Ne mondj ilyeneket… Babonás vagyok.
ORESTES
Olyan jó ez a téves ráismerés játék, hogy nem akarja feladni. Inkább sétálgat tovább a kés élén. Óriási módon megváltoztál.
ORESTES
Á!… Még sokkal szebb vagy. Sokkalta, de sokkalta, de sokkalta szebb.
HELÉNA
Akarsz egy puszit? Ő is tud sétálni a kés élén. Hátulról föléhajolva: jobbról-balról csókolgatja Orestes két arcát. A fiú a szájára szomjas. Egy pillanatra el is éri.
Hermione nézi őket.
ORESTES
Határozottan sokkal jobban nézel most ki.
ORESTES
Mint, amikor megjöttem. Nem is tudom – hat napja vagy hét napja…
HELÉNA
Hol voltam én akkor?
ORESTES
Bent a palotában. Én a térről lestelek. Innen, pontosan. Féltem a találkozástól. Tudod, ha valaki tíz évig nem lát valakit, az első pillanatban tízszeres idegenséggel ugrik szemébe az eltelt időnek minden nyoma az arcon. Felnyúl az egyik kezével, simogatja. Most olyan szép vagy, mint a kelő nap. Mint amikor először észrevettelek a kiságyam fölé hajolva.
HELÉNA
Te voltál a legnevetősebb gyerek az egész rokonságban. Átreus háza a te nevetésedtől volt visszhangos.
ORESTES
Mert csiklandoztál. Kitakartál, aztán belecsókoltál a hasamba. Rátapasztottad a szád és fújtad a levegőt.
ORESTES
Csak úgy trombitált.
HELÉNA
Hogyhogy trombitált?
ORESTES
Hátrább veti a fejét, hogy a fölébe hajló Heléna ölét érje, és a ruhájába vessző arcával fújtatja a levegőt. Tényleg trombitál.
HELÉNA
Sikít a gyönyörűségtől. Elég… Jaj!
HELÉNA
Nagyon is. Elég! Hogy az ember mit meg nem tanul.
ORESTES
Én tanultam tőled.
HELÉNA
Ezt most találod ki!
ORESTES
Apám kint mennydörgött: ne kacagtassátok halálra azt a kis kanit. Féltett engem. Egyetlen fiúgyerekét.
HELÉNA
Vagy féltékeny volt.
ORESTES
Akkor még szeretted őt?
Csend.
HELÉNA
Kiszabadítja magát ebből a félig játékos, félig tévképzetes áramkörből.
Agamemnont?… Szegény Agamemnon, hogy elment ő is. Most úgy ül le, hogy szemben lássa őt a fiú.
ORESTES
Felült. Józan, mindent tud, s nem játszik. Megérkezem tízévi emigrációból, és mindenkit mindenkivel összekeverek… Hermione, ülj le a mamád mellé. Szép Heléna és Szép Heléna lánya.
HELÉNA
Legenda. Te is bedőlsz. Kettőnk között mindig az anyád volt a szebbik. Megőrizte a szépségét?
ORESTES
Elfordítottam a fejem, úgy döftem le… Ez baj is volt.
ORESTES
Érezhető, hogy múlhatatlan hallucinációját mondja. Én még ma éjszaka is hallottam a jajgatását.
Csend.
HELÉNA
Szegény Klytaimnestra! Mintha arra született volna, hogy szenvedjen. Minden dolga ilyen keservesen hosszadalmas volt.
ORESTES
Nem akartam megszületni?
ORESTES
Biztos, hogy nem akartam megszületni. Emlékszem… Lehet, hogy feláll. Minek szült világra?
HERMIONE
Hogy beszélhetsz így?
ORESTES
Egy anyagyilkos?… Hölgyeim, engem ma este itt ezen a téren felakasztanak.
Csend.
ORESTES
Az emberek már javában gyülekeznek lent a város főterén. Kezdődik a népbíróság.
HELÉNA
Is feláll. Nem szeretem, amikor a tömeg ítélkezik. És a háborúk végén ezt mindig elkezdik. Tényleg nem szereti. Fejére dob egy fátyolt. Mindjárt itt lesz Menelaos. Ő lett most a legerősebb tábornok az egész görög világban. Spárta királya… Legközelebbi vérrokonod. Ki mentsen meg, ha nem ő?
ORESTES
Egy nagy lélegzet: ha ez igaz! Pláne, ha te kéred meg rá, királynő!
HELÉNA
Hogy éppen én? Nem olyan biztos. Vidám. Ha egy férfi életéért én esengek, ez annál rosszabb lehet neki, Menelaos igen féltékeny. Legföljebb a kiherélt fiúimért mernék közbenjárni nála.
ORESTES
Akkor inkább az akasztás! Röhög.
Menelaos király közeledtét jelző csimpolyaszó.
MENELAOS
Híres szép szőke férfi volt egykor. Visszaint a zenészeinek. Csitt! Itt halotti máglya ég… Helyesbít. Precíz ember. Hamvadozik. El kéne oltani! Már Helénához. Micsoda szerencsétlen család a szegény Agamemnoné. Mi még magunkat igazán boldognak mondhatjuk… Na! Hogy tetszik Argos? Itt is a mi dolgunk lesz helyreállítani a trójai háború előtti rendet – a spártai erkölcs alapján. Az a mi Tajgetosz-hegyünk, ahonnan ledobáljuk a nyamvadt, mazna csecsemőket a leghumánusabb biztosíték arra, hogy aki aztán felnő, az ép legyen! Testben és lélekben! Nem úgy, mint ezek itt! Szemügyre veszi Hermionét. Te ádáz lány! Te anyagyilkos! Mire vetemedtél a díszes öcséddel, meg azzal a közös jó baráttal – hármacskában?… És nézzenek oda, milyen ártatlan képe van! Egy szörnyeteg! És milyen csinos… Kis Elektra, megmentelek.
HELÉNA
Mielőtt a lábaihoz borulnál, Menelaos, ó nem Elektra. Ő a te kislányod. Hermione.
HELÉNA
A mi engedelmes kicsi lányunk. Ő nem gyilkolt szülőt. Túl fiatal még.
MENELAOS
Túl fiatal?… De hisz ez már anyányi! Befejezem a trójai háborút, és kezdődhetnek a kiházasítási gondok. Szedte-vette!
HERMIONE
Én se ismertelek volna meg, apuka, ha nem jössz katonazenekarral.
MENELAOS
Nem? Engem? Pedig sokfelé áll a szobrom. Engem Hellasz-szerte héroszként tisztelnek. Ugyanis ennek a háborúnak én vagyok az egyetlen abszolút győztese. Számlálni kezdené. Ajax a kardjába dőlt… Imádja a balsorsra jutott vezértársait előszámlálni. De Heléna az úton már párszor hallotta ezt.
HELÉNA
Majd fog állni itt is, Menelaos. A szobrod.
MENELAOS
Az más, hogy én nem ismertelek fel téged. Valahol itt lent kerestelek. Egy kis pisis lány voltál, amikor elmentem!
HERMIONE
Anyuka sem ismert meg, amikor megjött.
MENELAOS
Tisztára olyan vagy, mint anyukád, amikor jegyben jártunk. Tudod, hány kérője volt neki? És engem választott… Azzal az ő ártatlan képével. Csak ez a fekete ancúg, ez tévesztett meg. Amikor szegény apja Elektrát emlegette, mindig azt mondta: „Elektrához illik a gyász”… A kérők közt is, a háborúban is én vagyok az abszolút győztes… Palamedest hamis váddal kivégezték. Odysseus bolyong. Fivéremet, Agamemnont ne is említsük… Oresteshez. Te ki vagy?
ORESTES
Az említésre se érdemes Agamemnon fia.
MENELAOS
Szeretnélek megölelni, Orestes, hisz szegény apád az édesbátyám volt, és szeretnélek agyonverni, ha a boldogult sógorasszonyra gondolok, te anyagyilkos. Mit tettél? És miért nem nyiratkozol? Ott a táborban a fővezérek gyerekei se járhattak ilyen hajjal! És itt, az úgynevezett európai civilizáció kellős közepén – ez lehet?
MENELAOS
Dicsérjem meg? Mutasd a kezed! Még a vért se mosta le róla… Te már a múlt éjszaka idejöttél, Helénám. Legalább mondtad volna neki, hogy mosakodjék meg.
HELÉNA
Kérlek, édes férjem, ne láss benne mást, csak az édesbátyád fiát. Ő is kegyelmet kérne most neki, ha élne.
MENELAOS
A meggyilkolt Klytaimnestra húga beszél így?
HELÉNA
Hermione anyja. Ne legyen neki rokonvértől iszonyú az a nap, amelyen szüleit végre viszontlátta. Lehessen ez ünnepnap neki. És nekem is.
MENELAOS
Én is csak azt akarom… Legyen ez ünnepnap nektek, édes Helénám, édes Hermioném… Nagy-nagy ünnepnap!… Legyél ma nagyon szép!
Heléna el. Hermione is, másfelé, a virággal. Hosszú kürtjel a távolból.
MENELAOS
Orestes, elkezdődött a tárgyalás az ügyetekben. Indulnom kell. A néphangulat nagyon viharos. Egy jó kormányos még megmentheti a hajót… Világos? Megöleli. Mit csinál a jó kormányos? Ha erős a szél?
MENELAOS
Helyes, fiam! Most lazítunk – és ha gyengül a szél: feszítünk… Lazítunk, feszítünk… És szépen révbe kormányozzuk a hajócskát. Világos? El. Szól a csimpolyaszó.
ORESTES
Meglátja Pyladest. Tudtam, hogy jönni fogsz!
EGY KATONA
Te ki vagy? Elkapja Pyladest.
EGY KATONA
A népbíróság lent a városban ülésezik.
PYLADES
Engem inkább a kivégzés érdekel… S azt meg itt páholyból láthatnám. Mi phokisiak imádjuk a szép, véres tragédiákat…
MÁSIK KATONA
Hagyd! Ez egy művészlélek.
A katonák elmennek.
ORESTES
Földbe gyökerezett lábbal állt, nézte, hallgatta Pyladest. …Neked még azt mondták, hogy engem halálra fognak ítélni?
PYLADES
Ha kivégeznek, együtt halunk meg.
ORESTES
Ezért jöttél? Boldog.
PYLADES
Ezért – ha nem tudnálak megmenteni.
ORESTES
Pyl! Elkéstél. Már meg vagyok mentve. Felmentenek. Kapok egy kis emigrációt. Velem jössz? Végigjárjuk a szigeteket… De az is lehet, hogy mindjárt megtesznek itt királynak. Itt maradsz? Te, tudod, hogy milyen szép város ez? A palotát még a gigászok építették… Menelaosban bízhatunk. Ott van a tárgyaláson. Óriási stratéga!
PYLADES
„Feszítünk – lazítunk.”
PYLADES
„Világos?” – kérdezte Menelaos. S Orestesnek nem volt bátorsága kinyögni, hogy egyáltalán nem világos… Egyáltalán nem volt világos, hogy kinek a hajóját is akarja révbe kormányozni ez a Szuper-Ajax. Egy ilyen abszolút győztes fővezérnek nagyon sok hajója van.
ORESTES
Tévedsz, Pylades, te csak ezt az utolsó szavát hallottad. Te mindig szeretsz a szavakon lovagolni. Engem megölelt. Én éreztem az ő nagy szíve dobogását is. A lélegzetét. És ő az enyémet. Mintha az apám jött volna meg. Hisz ő most nekem az apám helyett apám… „Világos?”
PYLADES
És a vállad felett odakacsint a feleségére. „Akarsz-e Argos királynéja lenni?”
ORESTES
Először is nem kacsintott oda. A nők már ott se voltak. Másodszor, ha ő lesz itt a királyné: Zeusz papa áldása rajta! Nem sajnálom tőle. Mi úgyis utazni akarunk. Amíg itt haraptam a földet, komponáltam egy új versszakot a Fiatalok Városához. Elénekeljem? Rengetegen csatlakoznak majd hozzánk. És keresünk egy szigetet, amelyik most születik meg a tengerből. Még forró a földje. Ők meg csak uralkodjanak itt. Elvégre ők most nekem az apám-anyám… De mi azért éppen úgy szeretjük egymást.
Távolból kürtszó.
PYLADES
Az első szavazás…
ORESTES
Ilyen rövidek voltak a védőbeszédek?
PYLADES
Apolló egyszer se jelentkezett?
ORESTES
Az istenek megengedhetik maguknak, hogy úgy tegyenek, mintha nem volnának. Ezzel csak újabb bizonyítékát adják a mindenhatóságuknak. Én már kiismertem Apolló természetét. Ő mindig váratlanul bukkan fel. Játszik megint. Mint most is! Lehet, hogy nem is vagy Pylades, mert Pylades most Phokisban, az apja palotájában zenét hallgat, és rám gondol… Erre Apolló felvette a te alakodat. Elkapja a nyakát, szorítja le a föld felé. Valld be, hogy te vagy a Napisten!
Már birkóznak.
ORESTES
Nem ettél elég fókazsírt Phokisban!
PYLADES
Én Apolló vagyok, és ambrózián élek!
ORESTES
Te nem vagy csak egy al-Apolló! Mindenféle tekergő utak istene! Leteperte.
PYLADES
Nem félsz az olimposziak haragjától? Ráülsz egy al-álfőistenre… Segítség! Zeusz atyám!
ORESTES
Ígérd meg, hogy máskor nem hagysz el, egy hétre sem!
PYLADES
Ígérem, csak engedj ki…
ORESTES
Ígérd meg, hogy ha meghalunk, nem akarsz meghalni velünk!
PYLADES
Inkább titeket is megtanítalak a halhatatlanságra.
ORESTES
Az más… Akkor kibújhatsz. Ahogy leporolják magukat. Te, Pyl! Ha mi királyok leszünk… Halkan, szinte a szájába suttogja. Ígérjük most meg, hogy el fogjuk törölni a halálbüntetést. Jó?… Mert ha még egy anyagyilkos is ilyen tisztának érezheti magát, mint én… Milyen ártatlan lehet az, aki csak egy tyúkot, bárányt vagy lovat lop? Vagy a palota előtt bámészkodó turista kezéből kitépi a fényképezőgépet?
Megint az az idegesítő trombitaszó.
ELEKTRA
Kipihent, megfürdött, szép.
PYLADES
Ki ez a gyönyörű lány?
ELEKTRA
Ez hiányzik még! Hogy az utolsó órában megkívántassátok velem az életet.
ORESTES
Pyladesnek igaza van. Gyönyörű vagy, Elektra!
ELEKTRA
Kellettek nekem ezek a keleti illatszerek! A fríg rabszolgák! Zavartan nevet. Most úgy érzem magam, mintha egy argosi királylány volnék, holott az vagyok… Könnyebb lett volna megdögleni, úgy koszosan, rondán, csikaró éhséggel a hasamban. Leülhet. Mi az ítélet? Kötél, vagy karó?
Megint az idegesítő trombitaszó.
ORESTES
Most mondták ki az ártatlanságunkat.
ELEKTRA
Akkor lehet, hogy én leszek csakugyan Argos királynője? Élénken. Tudjátok, hogy Egyiptomban a fáraó a nővérével együtt ül a trónon. Mi majd hármasban fogunk uralkodni. Együtt. Mit szólsz hozzá, Pylades?
PYLADES
De mit szól hozzá a spártai morál?
ELEKTRA
Halljátok, hogy mulat bent heréltjeivel a spártai királyné. Ez spártai morál.
Csakugyan hallatszik valami keleti zene és szoprán-vokál trió.
HERMIONE
Futva be, maga előtt hajtva egy cigányos rongyokba öltözött szép őrült asszonyt.
Hallgassátok csak, mit beszél összevissza ez a nő! Apám sírkamrájából bújt elő. Ott él.
KASSZANDRA
Mert ő a szalajtott – felfigyel a zenére, ringatni kezdi magát. Szép trójai zene…
ELEKTRA
Nézi a nőt. A trójai királylány, akit apám kapott, mint hadizsákmányt… De hát őt állítólag megölték apám sírján.
KASSZANDRA
Illeg. Trójai királylány vagyok…
KASSZANDRA
Ki az, aki emlékszik még erre a névre? Olyan ismerősen cseng…
ELEKTRA
Súgja. Én vagyok Elektra.
KASSZANDRA
Kitör rajra a révület. Menekülj, Elektra!
ELEKTRA
Akkor is így őrjöngött…
KASSZANDRA
Agamemnon háza, készülj a gyászra!
ELEKTRA
Így ordított apám kocsijában, miközben apám a vörös szőnyegen lépdelt ide fel a palotába. Anyám a kapuban állt, mosolyogva, díszruhában, és bent a bérgyilkosok… Apám első szava az volt, „Hol van Elektra és Orestes?”… Minket keresett.
KASSZANDRA
Agamemnon gyermekei! Vigyázzatok! Hol vagytok?… Elektra?… Orestes? Keresi őket, esetlenül, mintha ittas volna.
HERMIONE
A sír mellett is így bolondozott. Ni! Ni! Nevet. Olyan volt, mint egy részeg pincebogár.
Orestes és Elektra, mintha fogócskát játszanának, úgy ugratják Kasszandrát.
KASSZANDRA
Aki ránevet, arra automatikusan és hálásan visszanevet. S amikor ráüt Elektrára, azt kiáltja. Halál a fejedre!
ELEKTRA
Nevetve elsiklik. Kasszandrát azzal büntette Apolló, hogy soha egyetlen szavát se higgye el senki!
ORESTES
Mért büntetett Apolló téged?
KASSZANDRA
Megáll. Mert, aki szeret, azt ő veri… Szegény Kasszandra! Feléje ugrik, megüti. Halál a fejedre!… Te vagy a fogó! Elfut, táncol frígiai zenére.
Szegény Orestes…
ELEKTRA
Anyám parancsolta, hogy öljék meg ezt a lányt is apám sírján…
KASSZANDRA
Apollótól tanultam varázslatokat… Akit ő egyszer szeretett, visszahozza a halálból.
ORESTES
Mit csinálsz te ott, apám sírjában?
KASSZANDRA
Látok. És megint kezdi magát beleringatni valami mosolyos révületbe.
ELEKTRA
Is ringatja derekát erre a ritmusra. Így mondja. A kocsiban állt, és ordította, hogy vér! vér! vér! Odabent ölték az apámat…
KASSZANDRA
Vér! Vér! Megint vér!
ELEKTRA
És senki, de senki nem hitte el neki. Csak kacagta őt a nép, ahogy körülállták… Kétségbeesetten nevet. „A bolond!”
ORESTES
Most is Agamemnont látod?
KASSZANDRA
Látom, látom… Mereszti a szemét. Egy szőke Agamemnont látok…
HERMIONE
Az én apámat látja… Kacag.
ORESTES
Összetéveszti a nagy látnok az egyik apámat a másik apámmal. Nevet. És mit csinál az én szőke Agamemnon apám?
KASSZANDRA
Azt mondja, hogy AJAX… Azt mondja, hogy PALA… PALA…
ORESTES
PALAMEDES! És gurul a nevetéstől.
HERMIONE
És azt nem mondja, hogy… Úgy pukkadozik a nevetéstől, hogy ki se tudja mondani. ODY…ODY…
KASSZANDRA
Örül a sikernek. Azt is mondta… ODYSSEUS… És azt is mondja még, hogy halál Agamemnon két gyermekére!
ORESTES
Csak azért is mosolyog. Félrebeszélsz, te narkós öreglány. Menelaos nekem édesapám helyett édesapám… S hirtelen elkezdi rázni magát arra a tudatot zsongító keleti zenére. Nem igaz! Nem igaz! Nem igaz! Kasszandra hazudik!… Hazudi-ik!
ELEKTRA
Csak állt Kasszandra apám kocsijában, és azt ordította: „most ölik Agamemnont!”, és ezen mindenki kacagott, mert úgy értették: „most ölelik Agamemnont!” Azóta se kacagtam én se olyan jót… A földön fekszik, nevet. Te is kacagtál akkor, kis Hermione… Na!…
HERMIONE
Miért ne? Nevet ő is.
Kürtszó. Ez szól a legkülönösebben.
KASSZANDRA
Bedugja a fülét, felordít. Halálra ítéltek titeket, Agamemnon gyermekei!
ORESTES
Kétségbeesett iróniával. Minden okunk megvan rá, hogy ne higgyük el – hisz Kasszandra mondja. És táncol tovább.
PYLADES
Megragadja Orestest. Józanodj ki!
ORESTES
Vállat von. Én józan vagyok.
PYLADES
Akkor mit őrjöngtök?
PYLADES
Elektrához, aki a földön ül. Állj föl!
ELEKTRA
Szemébe nevet. Minek? Jöjjön ide az a halál!
KASSZANDRA
Letérdel mellé. Menekülj, Elektra!
ELEKTRA
Kasszandra, neked csakugyan egy szavad se lehet elhinni – hogyan menekülhetnénk, amikor körbevették már a várost Menelaos katonái… Inkább adnál valami füvet vagy főzetet, ami megkönnyíti a halált.
ORESTES
Előveszi a göncök közül megint kardját. Ezt meg kéne köszörülni…
ORESTES
Szép és méltó halált halni.
PYLADES
A halál rohadás, sár, összecsinálod magad közben, fojtogató füst, fulladás… Próbálja életre rázni őket. Szinte hipnotizálja őket. Élni kell! Éljetek!
ELEKTRA
Nem lehet. Ez a végzet. Most ránk kapcs…
PYLADES
Bújj ki a talpa alól. Lábszaga van. Büdös, mint Menelaos csizmája…
PYLADES
Hány fríg rabszolga van odabent?
ELEKTRA
Három. Helénával.
PYLADES
Ebből a végzet-tragédiából szabadságtragédiát csinálni. Vedd elő azt a csorba kardot… Halálra vagytok ítélve, és én is halálra ítéltem magam, együtt veletek. Egyikünknek sincs többé veszítenivalója. Eljött a minden mindegy szabadsága. Azoknak az árváknak a szabadsága az, akik az apjuk helyett választott apjukban is csalódtak… Hallom a hős Menelaos újabb győzelmi indulóját. Hermione, ha most segítesz, megmentheted az életünket. Ha nem: felkoncolunk.
HERMIONE
Tedd a kardot ide a tarkómhoz, Orestes. Tégy úgy, mintha fel akarnál koncolni. Ez hatni fog a mamára…
PYLADES
Indulás! Be a palotába!
A katonabanda közeledik. A fiatalok befutnak a palotába. Becsukják a kaput.
KASSZANDRA
Idekint. Jaj, jaj, jaj, nincs vége Atreus palotájában a vérengzésnek! Agamemnon fia, tedd le azt a kardot!… Ne ontsd vele tovább az Atrida-vért!
MENELAOS
Érkezik, zeneszóval. Intett, hogy a zene hallgasson el. Kasszandra utolsó szavait hallva. Engedelmes gyerekek. Tudják, hogy a törvény: törvény. Odabent végeznek magukkal… De miféle kardról jajgat ez az asszony? Hiszen én elértem a bíróság előtti meggyőző szónoklatommal, hogy ne kötéllel, ne karddal gyilkolja őket a hóhér, hanem maguk vethessenek véget életüknek, gyorsan ölő méreggel…
Közben a vár erkélyén megjelennek a halálraítéltek, és némán röhögve hallgatják Menelaost. A három fiatal közrevette a két összekötözött túszt: Helénát és Hermionét. A nőknek be van kötve a szemük. Legközépen Orestes a felemelt karddal.
MENELAOS
Katonák! Polgárok! Adjunk hálát az igazságos isteneknek – amikor a nagy hős Ajax a kardjába dőlt, a zseniális Odysseus bolyong –, nekünk megadták a túlélés kegyelmét, gyarapodó hatalomban, helyreállított házi boldogságban édes hitvesemmel, aki – rokoni jogon – ma már Argos királynője…
KASSZANDRA
Szerencsétlen! Szerencsétlen!
TYNDAREUS
Kasszandra megint félrebeszél!
Ezen többen derülnek is.
MENELAOS
Tapasszátok be ennek a vészmadárnak a csőrét!
Egy katona pecket dug Kasszandra szájába, aki csak vinnyog ezután.
A HÁROM FIATAL
Fentről. Szerencsétlen Menelaos!
Mind felnéznek. Csend.
MENELAOS
Felméri a helyzetet. Katonák, rohamra!
HERMIONE
Apám! A bőrömön érzem a vas hidegét!
A katonák megtorpannak.
ORESTES
Helyes a bőgés, Menelaos! Amíg nem mozdultok, én se döföm le a lányod, se a feleséged. Most megdermedtél. Én egy hétig voltam így. Vártam a halált, vagy vártalak téged, én megváltóm, megszabadítóm, apámnak öccse, Menelaos. Ezt az állapotot úgy hívják, szép görög szóval, hogy katatónia. Így dermed meg a madár a kígyóval szemben. A bogár, ha érzi, hogy egy csizma eltaposhatja. És ilyen színes mozikat láthat ilyenkor a szegény katatóniás. Gondolj csak vissza nászéjszakádra Széphelénával… Szép kislányt csináltatok azon az éjszakán.
MENELAOS
És te most képes volnál megölni édes szép unokahúgod – Orestes?
ELEKTRA
És te képes lettél volna megöletni édes szép unokahúgod – Menelaos?
ORESTES
És te képes lettél volna megöletni édes unokaöcséd – Mene-la-os?
MENELAOS
Halálos ítélettel a fejeteken gúnyolódtok ti rajtam, kölykök!
HELÉNA
Édes férjem, a túszszedőket nem ajánlatos sértegetni!
MENELAOS
Könyörögjek talán nekik? Essek térdre előttetek?
ORESTES
Reggel még könyörögtem, térdre is estem előtted, Menelaos, hogy szólj egy jó szót a bíróságon javunkra. Megígérted? Ugye, hogy megígérted? És mit tettél? A mi holttesteinken keresztül akartál felülni Argos trónjára… És most arra kényszerítesz, hogy megint gyilkoljak. Én nem akarok gyilkológép lenni. Az rosszabb a halálnál. Én nem arra születtem.
HERMIONE
Letérdeltél, édesapám? Kérlek, tedd meg, könyörögj nekik…
MENELAOS
Orestes, Elektra, Pylades! Ha hozzányúltok a nőkhöz, rettenetes halállal haltok.
PYLADES
Számold ki, te nagy stratéga. Körülbelül fél óráig fog tartani, amíg a katonáid a belülről bereteszelt kapun, a rengeteg zárt ajtón, lépcsőn, udvaron feltalálnak ide. Nem is beszélve róla, hogy mindjárt fosztogatni kezdenek – ez egy újabb félóra. Azalatt mi gyors és viszonylag fájdalommentes halállal megöljük a túszokat, s aztán magunkat.
ELEKTRA
Belekiabál. És lesz időnk még szeretni is egymást! A lányod se fog szűzen meghalni!
PYLADES
Győzelmi és szerelmi énekeket énekelve fogunk meghalni. Énekelni kezd.
| |
|
Mi túszul ejtjük múltunkat, jövőnket, |
| |
|
hogy ne legyünk a magunk foglyai… |
Ez csak intonálás volt, int Orestesnek.
PYLADES
Hogy van az a vers, amit ott lent a porba írtál?
ORESTES
A te versedre rímel! Extázisban.
| |
|
Hitünk égő testünk lobogja ki! |
PYLADES
Tovább! Szuggesztivitásával szinte kényszeríti Orestest folytatásra.
ORESTES
Fokoz.
| |
|
…Mert másként ujjaink is rácsba nőnek! |
PYLADES
Más ritmusban – ez már harci dal.
| |
|
Kell egy város, kell egy vár is, |
| |
|
mert feledni megtanultunk… |
A HÁROM FIATAL
| |
|
Kell a vér is, kell a vér is, |
| |
|
mossa le most véres múltunk. |
PYLADES
Az a rettenetes halál, amit nekünk ígérsz, boldogtalan Menelaos, a feleségedre és a lányodra vár…
HELÉNA
Leveszi szeméről a kendőt. Rettenetes?… Vezényeld katonáidat „imára!” – Menelaosom. Ne legyen a halálom rettenetes…
Vége az első résznek.
A gigászok rakta falakon belül.
Nehéz függönyökön át lehet innét ki- s bejárni… Valamilyen lépcső – vagy kötélhágcsó – visz felfelé. Hová? Talán a palota teraszára, erkélyére. A fény onnét, fentről esik be.
ORESTES
A kardját köszörüli.
PYLADES
Odafent énekel.
| |
|
Miért harcolnak öreg oroszlánok, |
| |
|
hisz vérüket beissza a talaj, |
| |
|
s a győzelemre jön a macskajaj, |
| |
|
mert isznak mint trójai veteránok. |
| |
|
Legyünk mi majd az új növényevők, |
| |
|
és megváltjuk a homályló világot… |
ORESTES
Közben. Mit apollóskodsz odafönt?… Gyere le! A végén Menelaos valamelyik mesterlövésze beléd ereszti a nyílvesszőtárát… De azért dúdolja ő is.
| |
|
…A jövőbe lelkünk is beleszépűl, |
| |
|
az isteneknek szobra füstből épűl: |
| |
|
a véletlenből teremtünk jövőt. |
HELÉNA
Be. Nézi a fiút, majd amikor elhallgat. Ma megöltök?
ORESTES
Hogy jut ilyen az eszedbe?
HELÉNA
Kasszandra mondja.
ORESTES
Hogy lehet hinni egy Kasszandrának?
HELÉNA
Túsz vagyok. És a túszok nagyon halandók.
ORESTES
Azt beszélik, hogy te halhatatlan vagy.
HELÉNA
Én is hallottam, de biztosat csak a halálom után tudhatunk erről. Nem?
ORESTES
Miért ölnénk meg? Fegyverszünet van. Mondhatni: béke… Béke, béke, béke! Csak éppen köszörüljük a kardot. Mert ez a béke a fegyverek és az érdekek egyensúlyán alapszik.
HELÉNA
Hatodik hete… Unom már! Mi lesz?…
Közben egy fiatal rabszolga jött be, és fésüli, kozmetikázza Helénát.
ORESTES
Odafönt közben ilyesmit is énekel.
| |
|
Még kellenek a szépheléna-kurvák, |
| |
|
kik nem akarnak másnak látszani, |
| |
|
de árulkodnak arcuk ráncai, |
| |
|
ha zászlórudunk épp magukba zárták, |
| |
|
hogy bennük lobogjon az élvezet… |
ORESTES
Trójában a tíz év nem volt hosszú?
HELÉNA
Párisszal? Felnevet. Szép emlékek.
ORESTES
A férjedet most is éppúgy eszi a féltékenység, mint ott Trója falai előtt.
HELÉNA
Sajnos itt most ok nélkül.
ORESTES
A világ legszebb nőjének olyan sértő talán, hogy itt Argosban hat hete még nem akadt szeretője?
HELÉNA
Csak hiányzik. És ez akkor is hiányoznék nekem, ha a világ legcsúnyább nője volnék.
ORESTES
Legalább annyira sértő lehet neked, hogy Menelaos még nem kezdett tárgyalni a kiszabadítástokról.
HELÉNA
A spártai állam büszkesége azt parancsolja, hogy túszszedőkkel nem szabad tárgyalni.
ORESTES
Valami ilyesfélét diktál a mi büszkeségünk is: korrupt államférfiakkal nem szabad tárgyalni. Ha megegyezünk velük: oda az erőnk. Mindnyájan kis-menelaoszok leszünk. Én nem akarok kis-menelaosz lenni. Nagy se.
HELÉNA
Pedig rá hasonlítasz. A családban te hasonlítasz a legjobban a nagybátyádhoz.
ORESTES
Miben hasonlítok?
HELÉNA
Tudom is én. A hajad…
ORESTES
Te fiú, gyere ide! Nyírd le a hajam.
A FRÍG FIÚ
Szép hajad van. Mielőtt lenyírom, megsimogathatom?
ORESTES
Amit lenyírtál, azt simogathatod.
A FRÍG FIÚ
Az már nem ugyanaz… Mondd, és ha befesteném?
HELÉNA
Ennyire utálod Menelaost? Ő volt a legszebb férfi Spártában!
ORESTES
Hagyd a fenébe a hajam! Csak a lelkem ne hasonlítson az övéhez.
HELÉNA
Tíz éven át harcolt a hűtlen asszonyáért. A legjobb férj.
ORESTES
Tróját ne emlegesd! Nemcsak a háborút gyűlölteti meg velünk, hanem a szerelmet is ha ilyen vérontásnak lehet az okozója.
HELÉNA
Nem tudom, öcsike, melyikünk bűnei kiáltanak inkább az égre.
ORESTES
Téged tízezer elesett katona árnya vádol az alvilágból.
HELÉNA
Egy nő számára ez még egyfajta sikernek is tekinthető. Tízezer fiatal férfi! Honnan tudod, hogy nem örömmel haltak meg? Majd olvasd el Homerost.
ORESTES
És a tízezer katonának az anyja, nője, gyereke? Őket is add össze. És azt ne mondd, hogy az ő könnyeik örömkönnyek.
HELÉNA
Tudom én is, mi a gyász. Amikor az én szép Párisom elesett.
ORESTES
Akkor se éreztél bűntudatot?
HELÉNA
De… Azért az egyért
Csend.
Látod, Orestes, felesleges nagy számokkal dobálózni. Engem is csak egy árnyék vádol igazán… Téged is csak egy. A többi nem számít.
ORESTES
Ő nem, ő nem! Ő engem nem vádol! Álmomban ő nekem megjelenik, szól hozzám, a hajamat simogatja… Még a máglyáról is leszállt. Megcsókolt.
HELÉNA
Megcsókolt? Az lehet, hogy én voltam, Orestes… Megcsókolja. Ilyen volt?
ORESTES
Csend. Azt hiszem, a te ágyad forróbb lehet a máglyánál.
HERMIONE
Az egyik függöny mögül be. Mint aki mindent kihallgatott. Persze. Ezért égnek porig körülötte a városok.
HELÉNA
Hát erre aztán ráférne egy kis tűzvész. Itt mindennek vér-, hulla és dohszaga van. Itt állt a fürdőkád, amelyben szegény apádat ledöfte az anyád, miközben sikálta hátáról a trójai háború porát… Az anyádat hol ölted meg Orestes?
ORESTES
Fontos?… Az egyik függöny felé. Ott.
HELÉNA
Itt nem merek kinyitni egy szekrényt. Félek, hogy egy csontváz esik ki belőle.
HERMIONE
Odaát az ebédlőben ette meg Thiestes bácsi a gyermekeit… Nevet.
ORESTES
Pofon üti. Viccelni azért ne viccelj rajtunk, hallod?… Te itt jól éltél az anyám mellett, amíg Elektra a cselédekkel súrolt, mosott, és én meg emigrációban bolyongtam. Ott találtuk ki ezt a dalt… Mindenki úgy hallhatja, szép kitaláció, a Fiatalok Városa, egy utópia. És én ha hallom, erre a véres, mocskos városra gondolok. Erre a nevetséges szülővárosomra.
PYLADES
Odafönt közben már a Fiatalok Városáról énekel.
| |
|
Kell a város, kell a város: |
| |
|
hogy a sár is, hogy a vér is |
| |
|
moshatná tisztára testünk. |
| |
|
termőföld lesz ágyúcsőben, |
| |
|
és virág lesz és jövő lesz, |
| |
|
nem hull pluton az esőben… |
HERMIONE
Ne haragudj, Orestes.
ORESTES
Különben is, az igaz, hogy Thiestes ette meg a gyerekeit, de nem tehetett róla szegény. A nagyapám sütötte meg neki. Ő is tálalta fel őket… Ha nagyon nevethetnéked van, akkor csak nevess, bánom is én. Olyan sorozatban jön a szörnyűség egymás után, hogy a végén már csakugyan csak nevetni lehet. Mondjam tovább, hogy mi is történt Thiestesszel?
HERMIONE
Hagyj már békén!… Mi történt vele?
HELÉNA
Megnyúzták? Kerékbe törték?
ORESTES
Á! Őt is megsütötték… Elfogja valami ellenállhatatlan nevetés. Ez már egy ilyen család! És a fiával mi történt? Na? Hát ő volt Egistus. A mamám szeretője. Akit én kinyírtam. Ott! Nem is értem, hogy egy tisztességes úrilány – a te nénéd is az volt, Heléna, ti híres jó családból vagytok – hogy jöhetett ide feleségnek? Szegény mama! Hermione, te nem féltél, amikor kislányként idehoztak nevelőbe? Nevelőbe! Mekkora voltál? Még talán tízéves sem. Nagyon sírtál?
HERMIONE
Hétéves voltam. És nem volt ki után és mi után sírnom. Az olyan volt, mintha már árva lettem volna.
HELÉNA
Erre elfordul, és csendesen kimegy.
HERMIONE
Én az első perctől kezdve szerettem itt lenni.
ORESTES
Miért bántod az anyádat? Nem kell őt bántani.
HERMIONE
Tudod mit, Orestes? Ne akarj te engem tanítani a gyermeki szeretetre…
ORESTES
Ne gúnyolódj!… Tőled duplán fáj.
HERMIONE
Átöleli. Nem gúnyolódom… Féltékeny vagyok… Miért véded őt? Őt imádod?
HERMIONE
Mindenki őt imádja. Az apám ma is olyan szerelmes belé… Imádja!
Az ének odafent elhallgatott. Kintről Elektra sikolya.
ELEKTRA
Beront. Pyladest meglőtték! Láttam szállni feléje a nyílvesszőt…Megragadja Hermione haját. Ha baja lesz, ezt nem éled túl!
ORESTES
Már ugrik is a lépcsőhöz. Mászik fel. Pyladesem!
ELEKTRA
A túszok dögöljenek meg!
PYLADES
A lépcsőn már fut lefelé. Kezében egy nyílvessző, lengeti közben.
ORESTES
Hála Apollónak – Pylades él! Ereszd el Hermione haját, édes Elektra!
PYLADES
Levél jött Menelaostól…
ELEKTRA
Mit leveleztek ti azzal a sima nyelvű hóhérral? Talán nem ő kérte a kivégzésünket is a bíróság előtt? Adjátok ide a levelet! Dobom a tűzbe olvasatlan.
PYLADES
Lengeti a levelet, úgy olvassa, recitálva. „Családom valamennyi tagjának életéért és testi épségéért a legmélyebb aggodalomtól vezettetve, beleértve kedves unokaöcsémet és húgomat is”… – Mit szólsz hozzá, Elektra, „kedves”?
ELEKTRA
Amilyen hazug, hogy engem kedvesnek tart, olyan az egész levele.
PYLADES
Folytatva, recitálva. „…küldöttet menesztek hozzátok. Nyissátok meg neki a gigászoktól épített ősi palota kapuját…”
ORESTES
Figyeled, Elektra? Micsoda fennkölt stílus, micsoda archeológiai tájékozottság! Az ember nem is várná ezt egy idegen hatalom tábornokától.
PYLADES
Ezt a palotát csakugyan gigászok építették? Hű!
ELEKTRA
És Menelaos fogja felgyújtani, a nagy archeológiai tájékozottságú tábornok. Már ott állnak a kátrányoshordók a palota négy sarkán. Ne olvassátok tovább azt a levelet!
PYLADES
Nincs is tovább! Leugrik a hágcsóról. A rokoni, férji, atyai üdvözletek a végén elmaradtak. A lényeg az, hogy tárgyalni akar, parlamentert küld.
ELEKTRA
Csapda. Nem szabad be se engedni.
ORESTES
De. Meg kell hallgatnunk, mit ajánl.
ELEKTRA
Akármit ajánl. Az ajánlata meg fog osztani minket. Még itt sincs, és máris vitatkozunk.
PYLADES
Kompromisszumot fog ajánlani. És arra mi majd kitalálunk egy kontrakompromisszumot. Ő egy rekontrát…
ELEKTRA
Kompromisszumokra nem lehet felépíteni az Ifjúság Városát.
Kis csend.
HERMIONE
Csendesen. Nagy szót mondtál ki, Elektra.
ORESTES
Vigyázz, Hermione, mielőtt helyeselni kezdenél Elektrának. Ismerem őt. A nagy szót csak ezután fogja kimondani. Ő már akkor tudta, hogy meg fogom gyilkolni az anyámat, amikor én még azt nem is sejtettem. Na, Elektra, elő a farbával!
PYLADES
Mit javasolsz, Elektra?
ORESTES
Milyen véres munkát kéne megint elvégeznem? Nyögd ki már!
ELEKTRA
Egy ilyen trójai háborúban edzett hadvezérrel csak kemény érvekkel lehet tárgyalni. Ennek más nem imponál.
ORESTES
Én nem is akarok neki imponálni…
ELEKTRA
Mit akarsz akkor?
ORESTES
Egy várost, amely a miénk lesz. Hallottad…
ELEKTRA
Kövekből? Igazi várost? Vagy csak úgy énekelni róla?
PYLADES
A refrént már visszaéneklik nekem az argosi fiatalok. És Menelaos katonái is.
ELEKTRA
Kérlek, ne hatódj meg, amikor majd hallod, hogy Menelaos is énekli utánad a refrént. Borotválkozás közben már talán ezt dúdolgatja ő is. És majd erre menetelnek a katonái is egy új Trója alá. Az ő fiatal katonái! Mert ha tudni akarod, az effajta tábornokok számára nincs más városa a fiataloknak, csak amelyiknek a falai előtt fűbe haraphatnak. Csak Trója! Mindig valahol valamiféle Trója! Mert az van. Az lesz. Az akad. És ha nincs, csinálnak.
PYLADES
Vágjuk talán le valamelyik túsznak az orrát, vagy a fülét, és küldjük vissza neki erre a nyílvesszőre tűzve? A túszszedők így szoktak keményen érvelni.
ELEKTRA
Azon az úton, amin mi elindultunk, ez már kevés. Mi egy anyagyilkolással kezdtük!
Csend.
ORESTES
És most kit kéne legyilkolnom?
ELEKTRA
Az egyiket a túszok közül.
Csend.
A másik még mindig elég lesz tárgyalási alapnak.
Csend.
HERMIONE
Erőt vett magán. Élénken. Tárgyalási alapnak jobb lesz, ha az anyámat hagyjátok meg. Csak őt imádja igazán az apám.
ORESTES
Te képes volnál feláldozni magad, Hermione?
HERMIONE
A Fiatalok Városáért…
PYLADES
Egy okkal több, hogy a te életed próbáljuk megkímélni.
ELEKTRA
Ügyes vagy, Hermione! A végén még te leszel a Fiatalok Városa királynője.
Valaki veri kint a kaput.
PYLADES
Kopog a kapun a parlamenter!
ORESTES
Csak várjon… Sorsot húzunk, hogy kit dobjunk a lába elé.
HERMIONE
Olyan nehéz eldöntened, hogy melyikünket szeretsz jobban?
ORESTES
Kettétépi Menelaos levelét, jelet tesz: egyikre is, másikra is, bedobja valamilyen sisakba. Hívjátok ide Helénát is. A Szép Helénát…
Kint verik a kaput.
ORESTES
Nyughasson! Rázza a sisakot.
HELÉNA
Be. Klytaimnestra díszruhájában. Úgy látszik, mégiscsak igaza volt Kasszandrának.
ORESTES
Amelyik túsznak nevét kihúzom ebből a sisakból, annak most meg kell halnia, hogy Menelaos küldötte lássa, nálunk nem babra megy a játék…
HERMIONE
Megint búcsúzhatunk, anyám. Hiányoztál. És az alvilágban is hiányozni fogsz.
HELÉNA
Ne félj, kislányom. Mind a két papírra az én nevemet írta Orestes.
HELÉNA
Egy mozdulat: ugye mondtam. …Szeret téged.
HERMIONE
Hirtelen boldogságában anyja nyakába ugrik.
HELÉNA
Jelzi, hogy ez búcsúcsók is. …És most menj el! Mintha egy kisbabának mondaná, úgy int a lányának. Pá!
HERMIONE
Ahogy hátrál kifelé, visszaint, szinte automatikusan. Pá! Eltűnt.
Csend.
HELÉNA
Határozottan. Elektra is menjen el.
ELEKTRA
Láttam én már ilyet.
HELÉNA
Ha én férfiakkal vagyok együtt – szeretőimmel, vagy gyilkosaimmal –, nem szeretem, ha akkor női szemek lesnek… S hogy Elektra mozdul, kitör: Ez nem színház!
Csend. Most tulajdonképpen zavarban vannak hogy is kezdjenek hozzá. Mintha csakugyan olyasmiről volna szó, hogy ki vetkőzzék le elébb. Van amikor akár egymásra is nevethetnek, zavarukban vagy bocsánatkérőleg. De ahogy beszélni kezdenek: nincs felesleges szó.
ORESTES
Nem zavar?… Mint amikor az ember magától értetődő dolgokra kérdez rá.
HELÉNA
Sőt… Majd csendesen. Ha már nem mentem ki ma a temetőbe, egy szál virágot letenni szegény anyád sírjára… Ez is egy neme lesz egy síri áldozatnak. Egy halállal tartozom nővéremnek.
ORESTES
Van előtte valami… Gondolkozni kell a szón, hogy ne legyen kínos: óhajod?
HELÉNA
Fejét rázza. Nincs.
HELÉNA
Nincs. Nincs, nincs!… Mégis, azt mondtad, hogy a nővérem sokáig kínlódott. Az ilyesmit nem lehetne elkerülni?
PYLADES
Orestesre. Akkor még nem volt neki kellő gyakorlata.
HELÉNA
És most már belejöttél?
ORESTES
Hát… Majd elválik.
HELÉNA
Ha ilyen bizonytalan vagy…
Verik a kaput odakint.
PYLADES
Jó volna sietni. Orestesnek súg. A kardot!
ORESTES
Persze. Előveszi.
PYLADES
Heléna nem látja, mutatja Orestesnek: legyen rámenős.
HELÉNA
Hogy tartod azt a kardot? Látszik, hogy nem voltál katona. Az anatómiát tudod legalább? A női test anatómiáját? Fésülködőasztalkájáról rúzst vesz fel, derékig szétnyitja köpenyét, s egy szívet rajzol a szíve fölé. Ide… Nehogy vaktában vagdalkozz! Csend. Kitör. És ne fordítsd el a fejed… Már szinte magánkívül. Nem vagyok az anyád!
ORESTES
Térdre esik előtte, ölébe rejti arcát, s – első játékuk ismétlése ez? – belecsókol.
HELÉNA
Felnevet. Nevet, nevet.
PYLADES
Mintha egy röpke fohászra eltelnék Apollóval. Aztán nesztelenül a kacagó Heléna mögé lép – talán egy arasznyi dobogó is van ott, s szép komoly, figyelmes isteni nyugalommal beledöfi hátulról – felülről – Heléna nyaka tövébe azt a nyílvesszőt, amelyik a postát hozta. S ugyanabban a pillanatban elkezdi susogni, mondani, majd kiáltani, végén ordítani Heléna fülébe. Halhatatlan vagy… Halhatatlan vagy… Halhatatlan vagy!… Halhatatlan!
Az összecsukló Helénát karjai közt tartva – az arasznyi dobogóról maga is lelépve – leengedi a holttestet a földre.
ORESTES
Elhengeredett az összeroskadó Helénától, de a földön maradt, onnan mondja. Mit csinálsz?
PYLADES
Még mindig ott arcán az apollói komoly derű, az isteni serenitás. Eutanázia… Nézd, úgy mosolyog, mint egy halhatatlan. Lefekteti a földre.
ORESTES
Négykézláb odamegy hozzá, nézi. Vége van?
ORESTES
Megérinti Heléna szemét, talán lezárja. Ennyi a halál?
PYLADES
Csendesen. Apolló napjának gyilkos sugarai közül az egyik megérintette… Nem is vérzik… Ennyi.
ELEKTRA
Megjelenik a függönynél. Mi ez a csend?
ORESTES
Még mindig a földön, pisszt int.
FRÍG SZOLGÁK
Mezítláb, nesztelenül beosontak. S letérdelve Heléna mellé, fehér lepedőt borítanak a holttestre. Közben halk, keleti gajdolással gyöngéd szavakat suttognak a fülébe. Trójai királyfi szép felesége – miért kellett neked görög földre visszajönnöd?… Miért kellett neked az alvilágba lemenni?… Te szép aranyhajú?
ELEKTRA
Most lép csak beljebb, s most látja, mi történt. Ilyen hamar?… Vége?… Nem mozog?
Csend. Nem bírja, kitör. Mindig, mindenben ilyen szerencséje volt! S még halálában is!… Mindent megkapott az élettől. Övé volt mindig a legszebb férfi! És a leggyorsabb halál!
ORESTES
Feltápászkodik. Nemcsak a férfiak, az istenek is szerették. Csak állnak.
FRÍG SZOLGÁK
Halk, dünnyögő lamentálásuk. Léda lánya nálunk volt boldog tíz hosszú éven át… Ott volt ő otthon, a szép aranyhajú…
Kintről valami katonai jelzés.
PYLADES
A parlamenter! Int a szolgáknak. Vezessétek be! S egy fekete kendőt is dob oda nekik. Egy szót se.
A három fiatal mereven áll, lábuknál a fehér lepedővel letakart Heléna teste.
MENELAOS
Bekötött szemmel, hogy a kendő az arcát is eltakarja, fehér zászlóval, be. Békét hozok! Kis csend. Nem akarjuk, hogy ártatlan áldozatok vére omoljon.
Erre sincs válasz. A fiatalok némán, szinte megkövülten állnak.
MENELAOS
Mint akin kezd úrrá lenni a szorongás. Nem tudja, hol van, van-e valaki még jelen. Tapogatózva megindul, de amikor majdnem rálépne a felesége holttestére, Orestes elkapja a karját, s a fülébe ordítja.
ORESTES
Trója után ki mondhatja ártatlannak magát?
MENELAOS
Ahogy riadalmán úrrá lesz, Orestes markában, lihegve. Megismerem a hangod, Orestes. Te valóban nem mondhatod ártatlannak magad. A nép ítélt fölötted. E város törvényei szerint te hat hét óta halott vagy. Halott vagy, együtt a nővéreddel.
ELEKTRA
Gúnyosan. Itt vagyok!
MENELAOS
Két szökésben lévő halott. Most már megtanultuk, hogy az ilyenek nagyon veszélyesek. A legelvetemültebbek.
ORESTES
A mi elvetemültségünknek a neve: „Menelaos”. Apánk öccse, akiben csalódtunk.
MENELAOS
Indignálódva. Ti minden értékrendet felforgattok. Menelaosnak szobra áll szerte Görögországban. Menelaos ennek a háborúnak egyetlen… igazi… És ha még úgy vigyorogtok is azzal a ti cinikus vigyorgásotokkal, akkor is kimondom… Bekötött szemével: feltételezi, hogy vigyorognak rajta.
Pedig most nem is vigyorogtak.
PYLADES
Parlamenter nem sértegeti a túszszedőket.
MENELAOS
Engem te ne oktass protokollra, Pylades!
PYLADES
Én nem protokollra akarlak oktatni, hanem arra, hogy vigyázz az életedre.
MENELAOS
Miután nyelt egyet. Igen, úgy jöttem ide, hogy kockáztatom a magam életét is. Előfordult már a történelemben, hogy barbárok nem respektálták a fehér kendőt, s felkoncolták a parlamentereket. De talán ennyire mégse lesztek elvetemültek.
ORESTES
Talán ennyire még leszünk Menelaosok.
ELEKTRA
És minek köszönhetjük ezt a halált megvető megtiszteltetést?
MENELAOS
Szeretném a feleségem kiszabadítani.
Csend.
ORESTES
Csak szájmozgással, a másik két fiataltól kérdezi. Ki mondja meg neki?
Egy ilyen pillanatra Arany János azt mondta: „Csupán a szemek szavaznak”.
Odakint Heléna fríg szolgái keleti hangszereiken azt a dallamot játsszák halkan, amelyet énekszóval itt intonáltak.
MENELAOS
Kezd eltelni reménnyel. Tapogatózik a hang felé. Azt mondod, hogy a tárgyalás végén magammal is vihetem őt?
ELEKTRA
Mi nem akadályozzuk meg, hogy magaddal vidd őt.
MENELAOS
Örülök, hogy ezt hallom. Nem szeretek úgy tárgyalni, hogy csak a végén derüljön ki: nem volt miről tárgyalni.
MENELAOS
…Hallom is. Ez a feleségem kedves dala. Gyönyörűen szokta énekelni… Talán azt várja, hogy meghallja Heléna énekét. Nem bír magával – kiáltja. Heléna!
PYLADES
A parlamenter nem kiabál.
MENELAOS
…Hol van Heléna? Itt van a palotában?
MENELAOS
Egész halkan. Heléna?… Nem itt van? Nem válaszol.
PYLADES
A túszok nem szoktak válaszolni… A túsznak lehet hogy be van ragasztva a szája. Esetleg nincs magánál. Esetleg nem él. Esetleg nincs kedve felelni neked.
MENELAOS
Tíz éven át harcoltam érte. Most megalázkodom érte. A spártai büszkeség bár tiltja, bejöttem ide, és tárgyalok a túszszedőkkel. Mit kértek?
MENELAOS
Minek nektek Argos? Hogy felforgassátok benne a megszokott rendet?
Csend.
Aztán az egész Hellászban?
Csend.
Argos az enyém.
ORESTES
Spárta a tied. Trója a tied. Nem elég?
MENELAOS
Spárta nekem a hites feleségem. Tróját meghódítottam, elég sokáig ostromoltam. Az enyém lett. Argost megörököltem. Kisázsiában megszoktam a többnejűséget. Nevet. Nekem semmi sem elég.
ELEKTRA
Azért jöttél talán, hogy férfierőddel dicsekedj?
MENELAOS
Sok mindennel dicsekedhetnék. Ennek a háborúnak én vagyok az egyetlen… Elhallgat, majd büszkén kivágja a legnagyobb szót. Engem az istenek szeretnek!
ELEKTRA
Akár a földre is vetheti magát, úgy kiáltja. Boldogtalan!
MENELAOS
Legközelebbi családtagjaim – és most velem együtt – a ti kezeitek között vannak. De a javaslat, amit teszek, mindkét tárgyaló fél számára előnyös… Mi volna, ha egyesítenénk Spárta és Argos sorsát – Próbálja vakon betájolni és megnyerni Pyladest. és Phokisét! – a következő generációban is. Vérségileg. Én azért vagyok jó diplomata, mert mindig családban gondolkozom. Nekem a háziboldogság minden… Ezért minden kompromisszumra hajlandó vagyok.
ELEKTRA
Te őrült nagybácsi… Mi nem vagyunk hajlandók semmiféle kompromisszumra.
MENELAOS
Te mondasz őrültnek engem? Ti, ti, ti nem vagytok az eszeteknél!
ORESTES
Szerinted bizonyára nagyobb ésszerűségről tennénk tanúságot, ha jól nevelt ifjú idiótákként meginnánk azt a méregpoharat, amit mint enyhe ítéletet kivívtál számunkra a bíróság előtt – ó, Menelaos!
MENELAOS
Az én kompromisszumom épp azt célozná, hogy azt a méregpoharat elkerülhessétek – esetleg.
ORESTES
Miről mondjunk le, cserében? Argosról?
MENELAOS
Arról se. Sőt. Csak arról, hogy ezek helyett a kövekből épült falak helyett mindenféle légvárakat építsetek.
PYLADES
Dúdolja.
| |
|
soha nem fogjuk a várost… |
ORESTES
Amíg ti Trójánál háborúztatok, mi felnőttünk…
MENELAOS
Felnőttetek. Tehát itt az ideje, hogy benőjön a fejetek lágya.
ORESTES
Ujjain számolja ő is. Ajax bácsinak, aki kardjába dőlt, neki benőtt a feje lágya. Palamedes bácsinak, akit hamis váddal kivégeztetek, neki benőtt a feje lágya. Odysseus bácsi a tengeren bolyong, hiába várja őt otthon hű Penelopéja. Egy ilyen okos embert. Hát ha valakinek, neki aztán benőtt a feje lágya… Említésre se érdemes apámnak is benőtt a feje lágya. Azért volt olyan nehéz agyonverni őt itt ebben a teremben… A fürdőkádban.
MENELAOS
Ebben a teremben? Kitör rajta az eddig féken tartott pánik. Hol vagyok? Miféle teremben? Rohanna, átbukik Helénája testén, észre sem veszi. Felugrik. Tapogatóznék kifelé. Merre? Letépi végre szeméről a fekete kendőt.
Vele szemben, arasznyira, három arc. A három gyűlölt fiatalnak arca. Orestes kezében ott a kard is…
A három fiatal ugyanis szintén ugrott, amikor Menelaos ki akart törni. Terelték, elkapták, bekerítették… közben volt egy pillanat, amikor Pylades odadobta Orestesnek a kardját.
És most, leblokkoltan, bármerre villan is Menelaos szeme: Orestes, Pylades, Elektra – moccanatlanul, rászegzett tekintettel, nekiszegezett karddal.
Gyilkos gyűrű.
Ebből kitörni?
Egy néma perc, és Menelaos próbál „oldani” – mintha mi sem történt volna. Akár egy turista, aki figyelemmel adózik a görögországi útikalauzok háromcsillagos látnivalójának.
MENELAOS
Kilép a rászegződő tekintetek kereszttüzéből. Szinte „nonsalansszal”. Micsoda falak! Kora mykénei stílus… de az ugye csak legenda, hogy ezt még a titánok építették?
ORESTES
Sértődött argosi királyfi. Természetesen. Csakhogy családomban már ezer esztendeje tartja magát ez a legenda.
MENELAOS
Itt szoktak hát történni azok a véres családi gyilkosságok, amiket a közönség sohasem láthat, csak egy hírnök számol be róluk…
PYLADES
Igen, Menelaos, itt szinte a színfalak mögött vagyunk. Ott a sarokban a vérfürdőkád, amelyben Agamemnon bátyád halálát lelte. Orestes kezében ott a kard, amellyel…
MENELAOS
Hagyd! Ismerem azt a száz tragédiát, amelyet ebben a rémcsaládban a legenda számon tart. Thyestes lakomájától, aki saját gyermekeit… – ha nem tévedek.
ELEKTRA
Téved. Már a százegyediknél tartunk tragédiákban.
PYLADES
Érdekel? Hogy ezt ne hírnöktől halljad… Zene!
A zene fölerősödik. Más hangszerek is. Idegizgatóak.
MENELAOS
Jól mondod, Pylades. Színház az, amit ti itt csináltok – s már hányadik hete? Zenés színház.
PYLADES
Orestes, te köszörülöd a kardot. Ma még szükséged lesz rá. Kerek hat hete csináljuk mi ezt, ó, Menelaos, és most tartunk a végkifejletnél. Orestes köszörül, én odafent éneklem a dalt a Fiatalok Városáról… Énekel, improvizál.
| |
|
Kell a város, kell a város, |
| |
|
kell a béke, kell a béke, |
Egy rímet ide, Orestes!
ORESTES
…ha a béke giccsmadár is – és a héják eledéke! Hirtelen Elektrához. Imádkozz!
ELEKTRA
Azt se tudom, ki vagyok, és kihez imádkozzam. Mire felnőttem, elveszítettem a hitem az istenekben.
PYLADES
Az istenek azért szerethetnek téged. Az vagy, akit az istenek szeretnek.
ELEKTRA
Ha szeretnek, akkor előbb adják nekem a világ legszebb férfiait!
PYLADES
Már mind a tiéd volt. Most imádkozz a könnyű és gyors halál istennőjéhez: Szent Eutanáziához!
ELEKTRA
Ja? Jó! Heléna-pamflet. Kegyes istenek, akiktől mindent megkaptam az életben, segítsetek át fájdalom nélkül az utolsó pillanatomon, ámen! Jöhetsz, Orestes!
MENELAOS
Hát ha nektek van bátorságtok előadni anyátok halálát – ez érdekel. De hiába imádkozott a szerencsétlen. Azt beszélik, hogy még lent a vízivárosban is hallani lehetett órákon át a sikoltozását.
ORESTES
Majdnem mosolyog. Nekem egyetlen mondat cseng a fülemben. Amikor gyűjtöttem az erőt, hogy ezt a kardot belemerítsem, akkor mondta: „Nem vagyok az anyád!” És utána hang nélkül – egyetlen hang nélkül halt meg!
MENELAOS
Szívesen elhinném. De mindenki beszél a sikoltozásról, ami betöltötte az egész várost. Nem kell elhagyni.
PYLADES
Marad a sikoly! Menelaos műértő, ő tudja, hogy a hatásos végkifejletnek ezek az elengedhetetlen kellékei; zene, ima, sikoly.
PYLADES
Csitt! Mit hisztizel? Majd ha meglátod Orestes meztelen kardját, akkor sikíthatsz.
MENELAOS
Azt mondjátok, hogy a boldogtalan nem is sejtett semmit?
ORESTES
De. A boldogtalannak reggel az volt az első szava: „Ma megöltök?”
MENELAOS
Talán egy isten megjelentette neki.
MENELAOS
Annak egy szavát se lehet elhinni!
ORESTES
Én is ezt mondtam.
A fiatalak ezen most nevetnek.
MENELAOS
Rajtatok is meglátszik, hogy apa nélkül nőttetek fel. Amíg mi Trójánál harcoltunk, nem volt aki móresra tanítson titeket… Tudjátok ti, hogy mi a spártai nevelés?
Ez a Menelaos csak bohóctréfát érdemel.
PYLADES
Menelaos hangján folytatja. Az atyai pofon, az hiányzik nekünk! Pofon üti Orestest.
ORESTES
Menelaos hangján. Szedte-vette! Neked meg a spártai mogyorófapálca! Tartsd a feneked! Kardlapozza Pyladest.
PYLADES
Miközben Orestes fenekeli. Te meg most megint mit sikítsz?
ELEKTRA
Látom Orestes meztelen kardját!
MENELAOS
Kibuggyant belőle a röhej, de erőt vesz magán. Ez azért mégse bohóctréfa! Nézze meg az ember!
ORESTES
Miért sírsz, Pyl? Fáj?
PYLADES
Nem azért sírok, hanem azért, mert nincs sikerünk bohóctréfáinkkal a nagy hadvezér előtt.
ORESTES
Akkor folytassuk neki azt, amit elkezdtünk. Attól a szívnek meg köll szakadnia. Helénát utánozza. „Ma megöltök?”
MENELAOS
Megérdemelnéd! Te anyagyilkos lány!
ELEKTRA
„Ma megöltök?” …Jó? Vagy nem így kezdte?
ORESTES
Ezekkel a szavakkal, de valami egész más hangsúllyal. Könnyedén vetette oda: „Ma megöltök?”
MENELAOS
Hogy te is hogy megérdemelnéd! Te fiú!
ELEKTRA
„Ma megöltök?” Most jobb?
ORESTES
Fejét rázza. „Ma megöltök?”
PYLADES
A parlamenter nem fenyegetőzik.
PYLADES
Tökéletes! Add oda a kardot Elektrának. Köszörülje tovább. Ő lesz Orestes.
ORESTES
Odadobja kardját Elektrának. Úgyis mindig fiú szerettél volna lenni.
ELEKTRA
Én nem tudom, mit kell csinálni. Engem hamar kiküldtek innét.
ORESTES
Senki se tudta, hogy mit kell csinálni… Mindnyájan zavarban voltunk.
MENELAOS
Hát így, színfalak mögül nézve, csakugyan színesebb a gyilkosság, mint ahogy a hírnök szokta elmesélni. Aki ráadásul, rendszerint, nem is a legjobb színész. De nem hosszú ez kissé?
PYLADES
Ne félj, Menelaos. Rövid lesz. Ahogy Orestest unszolta, Elektrának súgja. Rajta!
ELEKTRA
Orestes-Helénának. Te asszonytestbe bújt szörnyeteg!
ORESTES
Kiszól a Heléna-szerepből. Jaj de rossz Orestes vagy te! Ilyet egy Orestes soha nem volna képes mondani egy nőnek. Pláne egy görög királynőnek.
ORESTES
Lángol a szemed megint. Mi vagy te? Bosszúszomjas erynnis?
ELEKTRA
Azzal a kihívó-lefegyverző mosollyal, amellyel egyszer már mondta ezt. „Az vagyok.”
Csend.
ORESTES
Látod, ilyenkor csakugyan félek tőled. Te kivégző angyal Helénaként. „Jaj, hogy tartod azt a kardot? Látszik, hogy nem voltál katona!”
MENELAOS
Nevet. Nem főzőkanál a kard! Próbálja mutatni Elektrának a kard fogását.
ORESTES
Itt volt egy ajakrúzs… még az előbb.
PYLADES
Fölveszi a földről. S Orestes mellére rajzol vele egy vörös szívet. Közben Elektrához.
Hogy tanulj egy kis anatómiát. Utólag még Orestes két orcájára is odanyom egy-egy piros foltot.
ELEKTRA
Nekem is! Nekem is! Szétnyitja ruháját.
ORESTES
Igen, igen, hadd lássa mindenki, hogy milyen tiszta volt a szíve szegény Orestesnek.
PYLADES
Miközben kidekorálja Elektrát. Szép vagy, te meztelen szívű… Elektra is kap az arcára is egy kis pirosítót.
MENELAOS
Nála maradt a kard. Ettől mindjárt derűsebb is. Most olyan egyformák vagytok, mint két testvér.
Elektra és Orestes egymással szemben, mintha most fedeznék föl egymást.
ORESTES–ELEKTRA
…Mint egymás tükörképei!
Egy lassú táncmozdulat. Várja, mi lesz. Elektra ugyanúgy mozdul. Ezen egyformán elmosolyodnak. Zenére: pantomim.
MENELAOS
Akciót! Jöjjön az a sikoly! Azt várom. Ki fog sikoltani?
PYLADES
Mindig, aki kérdi.
MENELAOS
Azt ígérted, rövid lesz.
PYLADES
Az élet rövid, a művészet hosszú. Nem hallottad még?
MENELAOS
Marhaság! Hat hete vesztegel itt a flotta, a hadsereg. A legütőképesebb ma a Földközi-tenger keleti medencéjében. Helénáért romboltuk le Tróját. Helénát visszavívtuk. Hol van Helénám?
ORESTES
A zenére Heléna trójai dallamát dúdolja.
KASSZANDRA
Be, szabóollót csattogtatva. Őt keresem én is, Páris fivérem kurváját, gyilkosát! Hadd nyírjam le azt a híres szép szőke haját, mielőtt a máglyára teszik. Miatta rombolták le Tróját. Miatta ölték meg apámat és minden fivéremet… miatta kerültem rabszolgasorsra én is… anyám is… Orestes előtt, aki tovább énekel. Te nem vagy Heléna, hisz te élsz…
ELEKTRA
Felnevet. Ugyanúgy, mint amikor észrevette, hogy Heléna hogyan spórol a hajával. Add ide azt az ollót és bebizonyítom neked, hogy én vagyok Heléna… Átveszi az ollót és utánozni kezdi azt a jelenetet, bohóctréfaként. Levágom tőből a hajam és elküldöm szegény nővérem sírjára… Csak épp egy arasznyit hagyok meg belőle… Még lejjebb csúsztatja az ollót. Egy arasznyit küldök el neki… Egy ujjnyit… Az én hajamból ez a csipetnyi is aranyat ér. A semmit, amit levágott, Heléna szemfedőjére szórja.
KASSZANDRA
Eszelősen kacag, akár a földön is ülhet. Épp ilyen volt! Ilyen volt! Így vigyázott a hajára Trójában is a híres világszépe…
MENELAOS
Pusztulj, te halálmadár! Feléje vág a karddal.
KASSZANDRA
Elhengergőzik. Fogadd részvétemet, özvegy király!
MENELAOS
Oda se figyel rá, Elektrára támad. Ne merészeld gúnyolni Helénámat te se… Az éneklő Orestesre. És te se!
PYLADES
Ők csak ál-Helénák!
A zene elhallgatott. Csend.
MENELAOS
Körbenéz a mozdulatlan álló fiatalokon. És hová tettétek az igazit?
MENELAOS
Fellebbent egy függönyt. De a szeme a fiatalokon. Esetleg egy másik függönyt is.
KASSZANDRA
A holttesthez kúszott, s lábtól húzogatja lejjebb róla a lepedőt. Míg csak a feje elő nem tűnik. …Szálanként tépjétek ki a haját… Minden elesett trójaiért… S ahogy hunyt szemmel felfohászkodik bosszúért az égre. Miért szeretitek a kurvákat ti is, ti halhatatlan istenek?!
PYLADES
Csendesen. Nyughass, Kasszandra!
KASSZANDRA
Apolló hangját hallottam! Felugrik. Hol vagy, Apolló?… Szólj, szerelmem!… Hová tűntél? Keresi, halkan, suttogva, áhítattal. Apolló-ó-ó!… Apolló…
MENELAOS
Heléna fejénél állt – vagy térdre is eshetett. Spárta királynéja! Felordít, ordít. Ki tette ezt veled? Ki követte el ezt az égre kiáltó gyilkosságot? Ezt megbosszulom, ha addig élek is, Helénám!
PYLADES
A fríg fiúk zenélnek. Kasszandra imádkozik. És végre az esedékes sikoly is feltört Menelaos torkából. Heléna tragédiája befejeződött. A mienk pedig most kezdődik. Az a bizonyos tragikus finále.
ORESTES
Spárta királynője és kis híján Argosé. A Trójában töltött tíz vidám esztendőkért Argos trónjával akartad jutalmazni őt, Menelaos. A mi holttesteinken át, Menelaos. Neked köszönheti Széphelénád, hogy most ilyen véres holttetem – te vagy az ő halálának a neve: Menelaos… Az égre kiáltó gyilkosság neve: a te hatalomszomjad – Menelaos… Hisztériásan. Nem én voltam!
PYLADES
Én voltam. Elektra mögé lép, baljával átöleli, jobbjában a nyílvesszőt magasra emeli. A hegye Elektra nyaka töve felé…
ORESTES
Elektra lábaihoz veti magát, s ölébe rejti az arcát.
Minden olyan – ez a néma élőkép –, mint volt a Heléna-gyilkosság pillanata.
MENELAOS
Felállt, kezében kard. Farkasszemet néz Pyladesszel. Most fogja legyilkolni.
PYLADES
A lányodra is gondolj, Menelaos.
Csend.
MENELAOS
Földre dobja a kardot. A feleségem nem tudom feltámasztani… Nézi a három fiatalt – meztelen keblű Elektrát, hátravetett feje Pylades ölelésében, előtte térdel Orestes. S kicsit zavarban, de felteszi a kérdést, ami kínozza. Mondjátok, lelketekre… Ugye, csupán meggyilkoltátok őt?… Más nem esett köztetek… vele?
Csend.
Tisztán élt itt?
ORESTES
Feláll. Tisztán halt meg…
FRÍG FIÚK
Be, litániáznak. Tiszta Heléna… Szép Heléna… Szent Heléna… Szűz Heléna… Közben felemelik.
HERMIONE
Be. Hogy irigyeltem őt, hogy milyen sokat tudott élni. Harmincnégy éves csak, és milyen fiatal… Te nálamnál százszor szebb, te nálamnál kétszer hosszabb életű – te aranyhajú!
Helénát kivitték.
HERMIONE
Szenvedélyesen. Mert én még csak tizenhét éves vagyok. Szeretnék élni még másik tizenhét évet. Szeretném megérni a görög királynék átlagos életkorát.
ELEKTRA
Elfelejted a görög királylányokét. Antigone is épp tizenhét éves volt, amikor egy ostoba nagybácsi őt is halálra ítélte.
ORESTES
Iphigénia néném még tizenhét éves se volt, amikor a Trójába induló hős vezérek megölték őt. Na, mondd csak el, Menelaos, hogy miért… Hogy kedvező szelet kapjanak a vitorlájukba… Szenvedélyesen. Ugye, Hermione, téged nem lesz muszáj meggyilkolnunk?
MENELAOS
Anyádat nem támaszthatom föl, téged megpróbállak megmenteni… Tárgyaljunk tovább arról a „kompromisszumról”.
ELEKTRA
Helénát azért öltük meg, hogy minden „kompromisszumot” veled, Menelaos, lehetetlenné tegyünk. „Világos?”
MENELAOS
Amit ti akartok: légvár! Jó görög szóval: utópia. De ezek az idők nem kedveznek az utópiáknak. Megsúghatom: egy második trójai háború fenyeget. Fiatalok vagytok: gyerekeket csináljatok, ne utópiákat!
ORESTES
Ha nem csinálunk utópiákat, a gyerekeinket meg fogják ölni abban a második trójai háborúban.
MENELAOS
Én ma reggel, amikor úgy döntöttem, hogy életemet kockáztatva – parlamenterként, fehér zászlóval – bebocsátást kérek, már kész tervvel jöttem. Merészebbel, mint a ti utópiátok. Arra gondoltam, hogy minden apai tekintélyemet előveszem, és megpróbálom rábírni az én engedelmes kicsi lányomat, hogy menjen feleségül Oresteshez.
HERMIONE
Minden apai tekintélyedet visszateheted…
Hermione is, Orestes is elkezdenek nevetni. Félreérthetetlenül.
ORESTES
Mi ugyanis nem vártunk parlamenterre.
HERMIONE
Pyladesre is értve. Sőt… Mi… Hárman.
MENELAOS
És… És mióta találtatok egymásra?
HERMIONE
Az első pillanattól kezdve. Mióta Orestes és Pylades ott fent a várfalon a hátamnak szegezték kardjukat… Csendesen énekli, mint aki most próbálja megfogalmazni – megvallani. „Orestes magva már méhembe zárva…”
MENELAOS
De hisz gyilkosod lehetett volna!
HERMIONE
A szerelem lehet halálos. És a halál pedig olyan szép szerelmetes…
MENELAOS
Hát akkor miért nem nászdalokat énekeltetek onnan fentről, a palota teraszáról? „Ó hymen, hymenaion!”
HERMIONE
De hisz mi mindig arról énekelünk. Dúdolja. „A szabadságról tanultam ez éjjel – A szabadság fehér falon fehér jel…” Tudod-e, melyik volt az az éjjel? A nászéjszakám.
MENELAOS
Tulajdonképpen örülnöm kéne, hogy azt a tervezett kompromisszumot, amelynek kigondolására én annyi álmatlan éjszakát áldoztam, néhány álmatlan éjszakával ti is előkészítettétek.
HERMIONE
Minden éjszaka igyekeztünk előkészíteni.
MENELAOS
Egy spártai lány beszél így?
HERMIONE
Egy spártai Heléna lánya.
MENELAOS
Csak az anyád sorsára ne juss!
ORESTES
Nem akarok többé olyan égrekiáltó bűnöket elkövetni, melyeknek neve: „Menelaos”.
MENELAOS
Ha szereted a lányom, engedd, hogy ő most velem jöhessen.
Csend.
ORESTES
Miért vinnéd el? Menyasszonyom.
MENELAOS
Nem a vőlegény hálószobájában szokás nálunk felkészíteni a menyasszonyt az esküvőre.
HERMIONE
Én túsz vagyok. A vőlegényem életének védelmező pajzsa. Mindnyájuké.
MENELAOS
Ez a pajzs csak addig védelmezi őket, amíg a szívemben te ki nem oltod az apai szeretetet.
Csend.
ORESTES
Elmehetsz, Hermione.
MENELAOS
Ezt a szót vártam tőled, Orestes. A nászünnepre majd visszatér a szép menyasszonyod… felvirágozva, illatosan…
HERMIONE
Élénken. De hisz megfürdetnek engem majd itt anyámnak kedves masszőrjei, virágot is fonnak a hajamba a fodrászai. Az illatszereiről nem is beszélve. Tele van a palota velük. Érzed?
MENELAOS
Alig leplezett sötét iróniával. És ha jól látom, fürdőkád is van itt. Utoljára Agamemnon bátyám fürdött benne.
HERMIONE
Nem vagyok babonás! Ledobja ruháját, rövid ingben belelép a kádba.
A fiatalok nevetnek.
ELEKTRA
Tapsol. Meleg vizet!
HERMIONE
A kádban állva énekel.„Fogaink közt a virág is virágdal – és szirma hull, ha fogunk kiverik, mert dalolnánk estétől hajnalig…”
A fríg fiúk közül kettő már boldogan hozza is a meleg vizes dézsát, a harmadik viráglocsolóból hideg vízzel permetezi.
HERMIONE
A forró s hideg vizektől sikongat és föl-fölvacog, s így énekel is közben.
| |
|
Kell egy város, kell egy város, |
| |
|
mert feledni megtanultunk. |
| |
|
Kell a vér is, kell a vér is, |
| |
|
mossa le most véres múltunk… |
MENELAOS
A katonáim szeretik hallgatni ezeket a dalokat. Bár én legszívesebben viaszt töltöttem volna a fülükbe… Pylades, menj föl a toronyba és hirdesd ki Spárta és Argos városának szövetségét.
HERMIONE
A fürdőkádból felbukva, rátapadó kis ingben. A fiatalok városszövetségét.
PYLADES
Félek, mégiscsak viaszt tölt a katonafülekbe Menelaos úr.
MENELAOS
Még fokozottabb az előbbi lappangó iróniája. Vannak nekünk a viasznál valamivel keményebb elnémító szereink is… Énekelj, amit akarsz, Pylades! Nem szólok én bele a te „apollói” dalaidba… Tedd föl Apolló arany álarcát is. Hadd higgye az a buta baka, hogy egy isten szól hozzája!
KASSZANDRA
Befut az álarccal, csókolja. Szerelmem, Apolló Aztán megfordítja, mutatja. Üres. Nincsen benne isten!
PYLADES
Felteszi. Van benne isten.
KASSZANDRA
Te légy Apolló – mindhalálig.
PYLADES
Akkor kihirdetem azt is, hogy én Phokis hercege feleségül veszem kedves barátom nénjét, Elektrát.
A fríg fiúk zümmögik az új nász hírére is az O hymen-t…
ELEKTRA
A miénk lesz a legerősebb városszövetség Hellászban! Ő is énekelhet egy strófát.
| |
|
Kell a város, kell a város, |
A többiek (is, esetleg):
| |
|
A gyönyör csak, ami páros, |
MENELAOS
Színház ez, színház, amit itt csináltok. Aztán versenyezhetünk, mint Dionysos játékain, hogy ki tud hatásosabb csattanóval szolgálni. El, kint felharsanó katonazeneszó fogadja, amely ettől kezdve tart.
KASSZANDRA
Pyladeshez. Ne menj föl!
PYLADES
Kasszandra! Ezek a te örökös balsejtelmeid! Apollót akarod – a mindent előrelátó istent – jósolni tanítani? S énekelve megy föl a lépcsőn. Előbb csak dúdolja. „Fogaink közt a virág is virágdal – és szirma hull, ha fogunk kiverik…”
Amikor már eltűnt a szemünk elől, odafentről majd hallatszik – a katonazenét túlharsogva – a dala:
| |
|
Kell a város, kell a város, |
| |
|
kell a béke, kell a béke, |
KASSZANDRA
Felpattan, kereng, vajákol. Minden trójainál trójaibb háború fenyeget…
ELEKTRA
Akkor már inkább az én Pyladesemnek hiszek! S Pyladesszel kánonban énekli.
| |
|
…kell a béke, kell a béke, |
PYLADES
Közben már a következő szakasznál tart odafent.
| |
|
Túl kell élni bármi érát, |
ORESTES ÉS HERMIONE
Közben ők kezdték el ezt az apollói dalt a békéről, a giccsmadárról és Ararátról.
KASSZANDRA
A maga másik, fenyegető, agresszív zenéje szerint.
| |
|
A polgároknak szétrohad az ágyuk. |
| |
|
Mert félelmében mindük bevizel. |
| |
|
És álmában is csak annyit hisz el |
| |
|
hogy vizivárosban kellenek vízágyuk… |
PYLADES
Odafönt, közben a kánonban ott tart.
| |
|
mint csak ölni, ölni, ölni |
| |
|
Apánknak volt ez a dolga: |
Valami ordítás. A katonák diadalordítása volna? Pylades elhallgatott. Csend lett. Halálos csend.
PYLADES
Kapaszkodva, imbolyogva megjelenik a lépcsőn. Az álarca szájnyílásán hatolt be a nyíl a torkába, hozzászegezve így az álarcot a fejéhez. Szólni nem tud. Hang nem jön ki a száján. De int, hogy tovább, tovább! Vezényli, fél karral, az éneket, ahogy vánszorog, bukdácsol lefelé.
És Pylades–Apolló intései nyomán muszáj ezt az iszonyú békedalt tovább énekelniük, kánonban – mint halottsiratót, mint diadalmi dalt, igen, diadalmit, csak azért is, ha zokogva is, aki nem bírja másként. Akinek Pylades int, ezzel az intéssel attól búcsúzik is. Menyasszonyától, barátjától, a fríg fiúktól is, Hermionétól. És aki intésére belekap a kánonba, az is búcsúzik. Mert ez a búcsújuk, hogy kiéneklik, amit torkára forrasztott Pyladesnek a nyílvessző…
Egy-egy sor most külön értelmet nyer. Fenyegető lesz. Vagy megtelik felismeréssel. Ezek a sorok persze messze kihangzóak lesznek ebből a tépett kánonból… Most itt csak ezeket idézem:
| Túl kell élni bármi érát! |
| …mint csak ölni, ölni, ölni |
|
|
És persze a többi szakasz is szól, halkabban, fuldokolva vagy susogva.
– a fejére szögezett Apolló-álarc alatt talán boldog is a kánonnak ebben a kavargásában…
Az álarc legalábbis derűs, sugárzó arany-arcot mutat.
Már az utolsó előtti lépcsőn áll. Széttárja karját – talán csak nem szólni akar? De igen. Csend.
PYLADES–APOLLO
Iszonyú erőfeszítéssel próbálja kitépni a szájába, torkába fúródott nyílvesszőt. Nem megy. Hát így próbál dalolni… De csak habos vér bugyborog ki a száján, s a szájából az álarc szájnyílásán. Sugárvérzés ennek az orvosi neve. Csak vér. De mégis! Valamit mond, ami csak úgy érthető, hogy Orestes – akinek Pylades karja közé dőlt – vele susogja most. Ketten énekelnek megint. Az egyik hanggal, a másik vérsugárral.
ORESTES
Az összecsukló Pyladest ölelve, vele együtt énekli.
| |
|
Fogaink közt a virág is virágdal, |
| |
|
és szirma hull, ha fogunk kiverik… |
ELEKTRA
Sikoltva. Vegyétek már le róla az álarcot!
KASSZANDRA
Azt nem lehet. Oda van szögezve hozzá. Ez már az ő arca.
ORESTES
Rázza a zokogás, de tartja a halott barátját, vállára csuklott arany álarcos feje. Mit apollóskodsz… mit apollóskodsz mindig, te hülye?… Mondtam; ugye mondtam?… Mondtam, hogy ne csináld… Látod? Leteszi a földre. Úgy, hogy háttal nekitámasztja a holtat a falnak. Leül ő is melléje. Látod… látod… S látod, most már azt se fogjuk soha ebben a rövid büdös életben megtudni, hogy Pylades apollóskodott-e ott fent az álarc alatt vagy Apolló isten kísért engem ilyen hűségesen Pylades testébe bújva.
ELEKTRA
Odaguggol melléjük. Megemeli Pylades kezét, az erőtlenül visszahanyatlik. Hány percig voltál a vőlegényem? Számoltátok? Leborul a földre. Ordít. Kasszandra! Kasszandra! Hol a jóstudományod? Nem tudsz olyan szörnyűséget mondani, amit most már el ne hinnék… Veri a földet. Jósolj!
KASSZANDRA
Mereven bámul valami fix pontot. Iphigéniát megölte Agamemnon. Agamemnont megölte Klytaimnestra. Klytaimnestrát megölte Orestes. Helénát megölte Pylades… Pyladest megölte Menelaos…
ELEKTRA
Ezt láttuk! A jövőt mondd!
KASSZANDRA
Azt mondtam! Ez a vérfolyó nem áll meg. Pyladest megölte Menelaos.
HERMIONE
Nemcsak őt. Menelaos mesterlövésze engem is eltalált. Túsz vagyok. Az apám engem most halálra ítélt. Tudja jól a törvényt. Fogat fogért. Orestes, édesem, hajtsd végre az ítéletet. A legjobb barátodat gyilkoltatta meg az én apám.
ELEKTRA
És a nénje vőlegényét!
ORESTES
Persze, persze! Felugrik. Előkeresi a kardját az ott heverő göncök közül. Egyszer-kétszer körbejár vele, s aztán megáll a nászra felvirágzott Hermione előtt. Ne félj, van már rutinom… Gyilkológép lettem. Sorra megölöm azokat a nőket, akiket szeretek… Még Elektrát is, kis híja… Nevet. Összetévesztettem egy erynnisszel…
ELEKTRA
Kasszandra felé. Mi vagyunk a bosszú istennői. Örülsz az új Trójának, száműzött trójai királylány?
KASSZANDRA
A vérfolyó nem áll meg, Hermionét most megöli Orestes.
ORESTES
Muszáj Kasszandrának hinni? Apolló azt akarta, hogy ne higgyünk neki… Hermione, menj el! Eldobja a kardját. Nincs fogat fogért. Mondd meg apádnak, hogy fütyülök Trójára. Fütyül.
HERMIONE
Szeretnék itt maradni. Veletek.
ORESTES
De édesem! Ennek a világnak csináljunk gyereket? Leveti magát oda, ahol a dráma elején feküdt a földön. Menj! Menj! Menj! Menj!… Rázza a zokogás. Ne is lássalak!
Besötétedett.
HERMIONE
Vállára a fríg szolgák ráterítik a királynői köpenyt. Talán sikerül túlélnem a görög királylányok átlagkorát. Akkor még szülhetek is. Nem mindegy, hogy milyen világnak… Nagyon csendesen énekelve megy el.
A fríg szolgák úgy követik, mint a kiskutyák, akik nem tudják, hogy nem fogják-e elkergetni őket.
HERMIONE
| |
|
Orestes magva már méhembe zárva, |
| |
|
Pyladest is ugyanott hordozom. |
| |
|
Lehet jövendőnk Elektra-rokon, |
| |
|
ha arcunkról lehull a szinész-lárva, |
| |
|
és tisztán is lehetünk boldogok. |
| |
|
A szabadságról tanultam ezéjjel, |
| |
|
a szabadság fehér falon fehér jel, |
| |
|
a szabadság hát leolvashatatlan, |
| |
|
amitől majd az ölem kettépattan, |
| |
|
s akit sikoltva világra hozok… |
Hermione eltűnt az éjszakában, de énekel tovább, és már nem is egyedül. Egy-egy tiszta hang viszi a szólamot, egy-egy sor erejéig.
| |
|
Kell a város, kell a város. |
| |
|
hogy a sár is, hogy a vér is, |
| |
|
moshatná tisztára testünk. |
| |
|
Trója, Páris – kell madár is, |
Sötét van. Sötét árnyékok állnak ki megint, lámpást gyújtanak.
Csend.
ORESTES
Milyen csend lett.
ELEKTRA
Most ment le a nap.
ORESTES
Fázom… Mondd, Elektra: igaz volt?
ORESTES
Vagy csak álmodtam?
ORESTES
Valami emlék játszik vele. Hangsúlyosan mondja. Fá-zok. Csend. Olyan ez nekem, mintha a tárgyalás nem is ma lett volna, hanem hetekkel ezelőtt. Mit tudom én? Hat héttel ezelőtt.
ELEKTRA
Drágám, de hisz lehet, hogy hat héttel ezelőtt volt.
ORESTES
Érzik az égett szag a levegőben.
ELEKTRA
Mást is égethetnek.
Nesztelenül bejön Kasszandra, két kezében két pohár, leteszi eléjük. Nézi őket.
ELEKTRA
Kit?… Minket?… S darálni kezdi magában, mint valami babonát. Nincs a földnek annyi kínja, mit az ember el ne bírna. Nincs a…
ORESTES
Felült. Nyitott szemmel bámul maga elé.
KASSZANDRA
Súgva Elektrának. Ne zavard! A Fiatalok Városáról fog ő majd álmodni nekünk az örök sötétségben…
Messziről hallatszik az ének. Hermione énekel, de mintha Pylades hangja is hallatszódnék. Meg a Helénáé is.
ORESTES
De hiszen ez a mi szülővárosunk, Elektra. Ezen a téren szoktunk játszani. Minden ház kilincsét ismeri a kezem. – „Isten hozott, Orestes” – mondják itt nekem. – „Kerülj beljebb,
Orestes!” – Ezzel várnak minket majd a küszöbön. Fölemeli a poharát. Súgva. Te is, Elektra…
Fény esik rájuk. Könnyben ázó arcaikra.
KASSZANDRA
Nagyon halkan, a családi sírkamrába invitáló vendéglátással. Isten hozott, Orestes… Isten hozott, Elektra…
Vége.
|