Első rész

EGY HANG

A sötétben ácsorgók valamelyikéé. Félrebeszél?

MÁSIK HANG

Frászt. Műveltségét fitogtatja. Gyilkolnak, aztán Euripidest szavalnak. Görög eredetiben. Fordítja nagyjából, amit Elektra dúdolt. „Nincs a világnak annyi kínja, mit az ember el ne bírna.”

EGY HANG

Amíg bele nem döglik. Addig.

HARMADIK HANG

Ma kivégzik őket?

EGY HANG

Előbb még tárgyalás lesz.

HARMADIK HANG

Az minek?

NEGYEDIK HANG

Törvényesség.

HARMADIK HANG

Majdnem ordít. Ezeknek?! Elvetemült anyagyilkosoknak?

ORESTES

Fejére húz még valami göncöt.

ELEKTRA

Ő tényleg ordít. Ha már úgyis meg kell dögleni, miért ébreszted őt fel? Szórakoztok rajta. Aztán majd szaladgál körbe megint, mint a kergebirka… Csend. Hogy egy falat kenyeret nem dobtak neki… De hogy egy szót se!?

EGY HANG

Na, kel már a nap. Eloltja a lámpását.

MÁSIK HANG

Utoljára látják.

APOLLÓ

Két ujját V alakban felmutatva, szinte énekli. Vége az ókor első világháborújának! Eddig az ellenség az ellenséget gyilkolta, most egymást – mindenki mindenkit. Feleség a férjet. Gyerek az anyját. Rokon a rokont. Győztes a győztest öli. Folyik a nagy igazságtevés. A legvéresebb. Ez már békebeli.

Próbálgat lantján egy dalt.

Itt van például egy férjgyilkos királyné. A holtteste lent sül a máglyán. Hét napja már. Őt a gyerekei ölték meg. Hét nap elég, hogy minden szagot megszokjon az ember. De az égő hús, haj, köröm szaga, a füstölgő díszruhákéval keverve, még egy hét után is fojtogató. Ettől köhög itt mindenki. Tessék megszokni! Estére itt újabb máglyák égnek. Frissen sült emberhús szaga fogja betölteni a várost. Ma lesz a tárgyalása az anyagyilkos gyerekek ügyének. Elítélik-e, vagy felmentik őket? Mindenki ezt kérdezi, pedig mindenki tudja, hogy a kérdés az, hogy ki üljön az ország megürült trónjára. A megölt királyné helyébe. A katonailag legerősebb szomszéd – Spárta – királya: Menelaos-e? vagy pedig a jog szerinti trónörökös… Ő az, persze hogy ő: az anyagyilkos fia. Ott a romok között, hetednapja étlen-szomjan, a földet rágva. Mint aki halottnak tetteti magát: hogy ne vegye őt észre a halál. Én Apolló vagyok, szívesen megmenteném. De ma már én se tudom, hogy miféle isteni csoda segíthet. Amikor a kikötőbe ma éjszaka már befutott a spártai flotta, nagy hadsereggel. A bíróságnak nem lesz nehéz döntenie, hogy kivégezzék-e vagy sem a jog szerinti trónörököst. A spártai hadsereget a király vezeti, Menelaos. Rokoni címen jön, temetni – és hódítani. Mindjárt itt lesz. Felesége már megelőzte férjét, a flottát, a leggyorsabb spártai könnyűlovasokat, ő már bent van a palotában – jött ő is, mint jó rokon, számba venni az örökséget. Most próbálgatja odabent nővére ékszereit. Jól állnak neki. Szebb, mint a szegény megboldogult volt. Ő az a híres Szépheléna.

APOLLÓ

Aranylantját megpendítve – mintha jelt adott volna Offenbach élveteg muzsikáját megszólaltatni. Amíg a muzsika halkan szól. Ahol már minden isteni csoda csődöt mond, ott egy barát még mindig segíthet.

ORESTES

Mozdulatlanul továbbra is. Milyen csend lett.

ELEKTRA

Most kel fel a nap.

ORESTES

Máskor hajnalban legalább a madarak felverik ordításukkal ezt a teret.

ELEKTRA

Majd megjönnek.

ORESTES

Na ja, majd ha lesz mit eltakarítani innét.

ELEKTRA

Énekeljek?

ORESTES

Ne… Fázom. Kibújik a göncei közül. Felül. Meztelen. Vacog, rázza a hideg.

ELEKTRA

Hamvad a halotti máglya.

ORESTES

Gyermekkoromban, amikor melléje bújtam, olyan jól melegített. A mama.

Mondd, igaz?

ELEKTRA

Igaz.

ORESTES

Ül a földön, nézi a máglyát, az anyja tűztestét. Éjszaka jött egy kocsi át a téren, lefüggönyözve, és benne ült a mama… Behajtott a palotába.

ELEKTRA

Ott a kocsi.

ORESTES

Nézi. Nem. Egy másik kocsi.

ELEKTRA

Álmodtál.

ORESTES

Mindenki aludt. Te is! Én nem alszom. Azóta… Lehet, hogy visszajár?

ELEKTRA

Dehogyis. Simogatja. Hajat kéne már mosnod.

ORESTES

Jó.

ELEKTRA

Nem is mosakodsz.

ORESTES

Azóta nem. Hirtelen. Hány napja?

ELEKTRA

Én se számolom… Pedig ő igen.

ORESTES

Te nem vagy éhes?

ELEKTRA

Ha beszélünk róla.

ORESTES

Mondd, Elektra, ki fognak minket végezni?… Ugye, nem?

ELEKTRA

Ha apánk volt bajtársai közül csak egyetlenegy is szót emel értünk…

ORESTES

Bekötötték még a szájukat is.

ELEKTRA

Azt csak a szag miatt.

ORESTES

Jó kifogás.

ELEKTRA

Egy, egyetlenegy biztosan akad a tízezer közül, aki együtt harcolt apánkkal Trójánál…

ORESTES

Tudod-e, hogy én semmit, de semmit nem emlékszem már az apámra. Furcsa.

ELEKTRA

Dehogynem. Ő volt a legvitézebb görög férfi. És megölte őt a kurva neje. Ezért álltál bosszút.

ORESTES

Ja igen… De hisz te is ott voltál. Elfogja őt a halálfélelem. Hirtelen kitör rajta a sírás. Elektra, nem bíro-o-om!

EGYIK POLGÁR

kántálja. Nincs a földnek annyi kínja…

ORESTES

Te, Elektra, ez szólt hozzánk. Felugrik, az illetőhöz szalad, s szinte boldogan. Azt mondod, hogy az ember mindent kibír? Hogy akármi lesz: kibírjuk?

EGYIK POLGÁR

A szomszédjához. Ez a strici azt hiszi, hogy hozzá szóltam.

ORESTES

Ahogy ott áll, majdnem meztelenül, kirázza megint a hideg. Keresztbe vetett karokkal csapkodja a hátát, aztán nyargalászni kezd körbe.

ELEKTRA

Legalább szóljatok hozzá egy emberi szót… Azt lesi!

ORESTES

Megáll az egyik bekötött szájú polgár előtt. Emlékszel még rám? Itt nőttem fel én is, ezen a téren. Együtt a fiaddal… Mit csinál most? Akihez szól, befogja a fülét. Erre csúfolódva, hangtalan szájmozgással úgy tesz, mintha beszélne, de csak fintorog. A vele szemben állók befogott füllel, rezzenéstelen arccal hallgatják. Orestes – csakis süketnémák számára érthetően – olyasmit mond, hogy „nyald ki a seggem!”. Aztán a színpad elejére jön, kiszúr magának valakit a nézőtér első sorából, és inkább csak szájmozgással, mint szóval halkan beszélni kezd hozzá. Ne fogja be a fülét! A törvény csak azt mondja, hogy senki se szólhat az anyagyilkoshoz… Rendben van. Tegyen lakatot a szájára. Maradjon így, némán. De azt azért meghallgathatja, amit én mondok… Néz merően a kiszemelt nézővel szemben. Csakhogy nekem semmi mondanivalóm nincs a maga számára. Ha maga így, én is így… Azért annyit mondhatott volna, hogy „bú”… Ravasz a törvény… Rájön, hogy mégiscsak van valami mondanivalója, s ezt most „közli”. Fázom… Sőt: fázok… Egy takarót azért adhatnának – egyetlen szó nélkül. Továbbfut, mint aki bemelegítést tart. Megáll az izzó autóroncsnál. Mama, hadd melegedjek egy kicsit itt melletted! És sütteti magát elöl-hátul. Nézd, Elektra, hát nem gyönyörű a mama, még így is? Már csont és hamu, és még mindig milyen virágzó! Akárcsak egy meghaladott politikai rendszer…

ELEKTRA

Mit udvarolsz neki még most is?… Ő se fog felelni neked.

ORESTES

Fázok, mama!

TYNDAREUS

Közben mögéje settenkedett, és az aggastyánok kéjes örömével jó nagyot húz a fiú hátára. Nesze!

ORESTES

Megugrik, és riadtan kezd megint körbefutni.

TYNDAREUS

Kerge birka! Kerge birka! Hecceli.

ELEKTRA

Orestes! Állj meg!… Édesem!

TYNDAREUS

Majd rátok küldi halott anyátok azokat a Bosszú-Istennőket… Szíjat hasítanak ők a hátadból! Akkor szaladhattok!

ORESTES

Azért is visszahecceli a dühös öreget. Lassít, hátranéz, fel az égre, mintha meglátott volna valamit. Na, jöttök-e? Ti bűnüldözők! Vérszívó erynnisek! Bosszú-Istennők! Megáll. Nicsak!… Ott röpül, ott röpül egy vámpír!

A POLGÁROK

Idegeskednek.

EGYIKÜK

Fiatalúr, az erynnisekkel nem szabad tréfálni.

ORESTES

Ne szarj be! Csak egy varjúcsapat. Királyi dögökön hízott argosi varjak! Na! Akad majd itt megint egy kis májacska, velőcske, szemgolyócska…

ORESTES

Bökdös feléjük. Nincs-e közöttetek egy-két erynnis is?… Itt vagyok, ragyogok!

TYNDAREUS

Is kushad, de azért heccelődik tovább. Huss! Huss!… Menjetek rá!

ORESTES

Na!… Friss hús! Fiatal hús! Kéne?… Kár, kár, kár!

ELEKTRA

Kergesd el őket!

ORESTES

Elegánsan, mintha most húzná elő a semmiből. Nekem adta aranyíját Apolló, hogy megvédjen a varnyúszárnyú istennőktől… S a láthatatlan íjjal ijesztgeti-izgatja a láthatatlan erynniseket. Régen ettem varnyúlevest!

ORESTES

Játszik az idegekkel. S az „íja” idegével is. Mintha egy nyílvesszőt el is röppentett volna. S egy összeverekedett varjúpár úgy csapódik le a tér kövére, mintha meglőtték volna. Orestes felkapja, még egyszer a földhöz verve kivégzi őket, s most már a dögökkel ijeszti a polgárokat. Csípd meg! Vájd ki a szemét! Ne! Ne!

ORESTES

Egy mozdulattal rádobja az állatokat az anyja máglyájára. Egy lobbanás. Sült erynnist még úgyse ettél, mama!

ELEKTRA

Felkacag. Sült királyné!

ORESTES

Odafordul, merően nézi Elektrát, s mintha mozdulna a keze, láthatatlan „íjával”.

ELEKTRA

Zavarba jött. Olyan különös most Orestes tekintete. Lassan feláll. Mi van? Édesem… Látod, végre egyedül vagyunk…

ORESTES

Nézi. Aztán csendesen. Te vagy az erynnis.

ELEKTRA

Nem!

ORESTES

De! Egyet rebbent a kezével: az „íj” nincs többé. Ez most nem játék. Szemét nem veszi le Elektráról. Így hajol le, s húzza ki göncei közül az elrejtett kardot, azt a vértől rozsdásat… Farkasszemet nézve állnak szemtől szemben egymással.

ORESTES

Csendesen. Erynnis vagy?

ELEKTRA

Az.

ORESTES

Közeledik hozzá. Anyavérszopó… szülőhúsevő… Bosszúért károgó… Istenem, hogy lángol a szemed most is!

ELEKTRA

Nem mozdul.

ORESTES

Mért állsz így?… Megölhetlek.

ELEKTRA

Ha neked attól jobb lesz…

ORESTES

Hirtelen eldobja a kardját. Miért csináljuk ezt? Ráborul Elektrára. Hogy megint?… Még egyszer gyilkossá legyek? Azt akartad? Lecsúszik a földre. Olyan fáradt vagyok. Hagyj aludni! Visszahengergőzik oda, ahol az előbb feküdt. De most hátán fekszik. Hagyj!… Aludni szeretnék… Eltátott szájjal fekszik.

ELEKTRA

Melléje guggol. Teregetné rá a köpenyét.

ORESTES

Hagyd ezt… Álmomban mindig ő takargatott be. S talán már alszik is.

ELEKTRA

Elővesz Orestes köpenye zsebéből egy felállítható, négyszögletes borotválkozótükröt. Nekitámasztja valami kőnek, s négykézláb áll előtte néha fintorog is, szörnypofát vág… Csakugyan? Ilyen kutyafejű, ilyen karvalyorrú, ilyen lángos szemű, ilyen vámpírfogú erynnis volna ő? És minden kitelik ettől a szép, harmonikus leányarctól…

HERMIONE

Némán áll. Nem akarja felébreszteni Orestest, és nem akarja rajtakapni Elektrát, hogy épp egy tükörben nézegeti magát. Visszamenni sem mer, mozdulni sem mer. Kamasz még. Mintha kamaszfiú volna, olyan gátlásos. Súgva. Pssz!

ELEKTRA

Mit akarsz?

HERMIONE

Suttog, mellé térdel. Jönnek a szüleim.

ELEKTRA

Mikor?

HERMIONE

Az anyám megjött már az éjszaka. Jött eltemetni a nővérét.

ELEKTRA

Meg hogy mit szedhet össze utána. A cucc!

HERMIONE

Hallgat. Aztán. Hát igen!

ELEKTRA

Csak: vigye is! A híres! Nekem úgyse kellenének. Pedig az anyánknak azért mégis mi volnánk az örökösei. Ez kicsit abszurd, de jogilag így van. …Még mindig szép?

HERMIONE

Én alig emlékszem rá, milyen volt. Most nagyon szép.

ELEKTRA

És a hős apád?

HERMIONE

Lent van a kikötőben a flottával. Jön ő is. Egy győztes hadvezérnek katonazene-kísérettel kell bevonulnia.

ELEKTRA

A neje meg csak éjszaka, besurranó tolvaj módra…

HERMIONE

…Fél.

ELEKTRA

Hogy valamelyik Trójánál elesett ismeretlen kiskatona apja vagy anyja elkapja neki azt a szép hosszú aranyhaját, és úgy lenyiszálja tőből, ahogy azt az efféle ellenség ágyában fetrengő kurváknak szokás, a háborúk után…

HELÉNA

Elektra, a mi családunkban egyetlen asszonynak a sorsa se irigylésre méltó. Megöleli, szelíden.

ELEKTRA

Vigyázzon! Mi érinthetetlenek vagyunk, és megszólíthatatlanok! Ne tegye kockára drága életét!

HELÉNA

Annyi bűnöm után a végén egy ártatlan ölelésért fognak megkövezni. Nincs ilyen szerencsém.

ELEKTRA

Jobb volna, ha visszamenne a palotába, legalábbis amíg megjön hős férje, Menelaosz. Ő tud magának katonai kíséretet biztosítani, s azzal mindjárt nagyobb biztonsággal közlekedhet az utcán.

HELÉNA

Klytaimnestra hamvait összesöprögetni, urnába rakni, azt hiszem, a mi dolgunk Hermionéval

ELEKTRA

Rám ne is számítson. Én tíz év alatt sepregettem eleget a palotában – bálok előtt, bálok után –, amíg apám a háborúban járt. A trójai háborúban. Kedves trójai Heléna néni!

HELÉNA

Amerre járok, a város nevét rám akasztják. Voltam spártai Heléna, lettem trójai Heléna.

ELEKTRA

És hogy tetszik Argos? Nem gondolt rá, hogy argosi Heléna legyen?

HELÉNA

Elektra, bent a palotában találsz meleg ételt, fürdőt, igyál egy csésze forró teát, hisz alig állsz a lábadon… Ma még szükséged lesz az erődre.

ELEKTRA

Hogy kibírjam a halálos ítéletet?

HELÉNA

Hogy megküzdj az életedért.

ELEKTRA

Indul be a palotába.

HELÉNA

Hermionéhoz. Ha az urnát kiviszed a temetőbe, vidd ki a virágot is. Egy apró kis tincset levág a hajából, megcsókolja, odaadja. És ezt is.

HERMIONE

Megteszem, persze. Ő nevelt. S hozzám jó volt.

ELEKTRA

Az könnyebb – egy idegenhez. El.

HERMIONE

Hat napja nem evett.

ORESTES

Kinyitotta szemét, de mozdulatlan. Nézi az eget. Már hat napja?

ORESTES

Az anyja mását látja, szakasztott anyja, csak álomgyönyörűbben. Nem is lehet más. Ez már a bizonyosság. Tudtam, hogy nem volt igaz… Nem igaz!… Nem haltál meg. Tudtam!

HELÉNA

Betakargatja.

ORESTES

Képzeld, azt álmodtam, hogy csurom véres vagy.

HELÉNA

Ne mondj ilyeneket… Babonás vagyok.

ORESTES

Olyan jó ez a téves ráismerés játék, hogy nem akarja feladni. Inkább sétálgat tovább a kés élén. Óriási módon megváltoztál.

HELÉNA

Megöregedtem?

ORESTES

Á!… Még sokkal szebb vagy. Sokkalta, de sokkalta, de sokkalta szebb.

HELÉNA

Akarsz egy puszit? Ő is tud sétálni a kés élén. Hátulról föléhajolva: jobbról-balról csókolgatja Orestes két arcát. A fiú a szájára szomjas. Egy pillanatra el is éri.

ORESTES

Határozottan sokkal jobban nézel most ki.

HELÉNA

Mint mikor?

ORESTES

Mint, amikor megjöttem. Nem is tudom – hat napja vagy hét napja…

HELÉNA

Hol voltam én akkor?

ORESTES

Bent a palotában. Én a térről lestelek. Innen, pontosan. Féltem a találkozástól. Tudod, ha valaki tíz évig nem lát valakit, az első pillanatban tízszeres idegenséggel ugrik szemébe az eltelt időnek minden nyoma az arcon. Felnyúl az egyik kezével, simogatja. Most olyan szép vagy, mint a kelő nap. Mint amikor először észrevettelek a kiságyam fölé hajolva.

HELÉNA

Te voltál a legnevetősebb gyerek az egész rokonságban. Átreus háza a te nevetésedtől volt visszhangos.

ORESTES

Mert csiklandoztál. Kitakartál, aztán belecsókoltál a hasamba. Rátapasztottad a szád és fújtad a levegőt.

HELÉNA

Miket találsz ki!

ORESTES

Csak úgy trombitált.

HELÉNA

Hogyhogy trombitált?

ORESTES

Hátrább veti a fejét, hogy a fölébe hajló Heléna ölét érje, és a ruhájába vessző arcával fújtatja a levegőt. Tényleg trombitál.

HELÉNA

Sikít a gyönyörűségtől. Elég… Jaj!

ORESTES

Nem esik jól?

HELÉNA

Nagyon is. Elég! Hogy az ember mit meg nem tanul.

ORESTES

Én tanultam tőled.

HELÉNA

Ezt most találod ki!

ORESTES

Apám kint mennydörgött: ne kacagtassátok halálra azt a kis kanit. Féltett engem. Egyetlen fiúgyerekét.

HELÉNA

Vagy féltékeny volt.

ORESTES

Akkor még szeretted őt?

HELÉNA

Kiszabadítja magát ebből a félig játékos, félig tévképzetes áramkörből. Agamemnont?… Szegény Agamemnon, hogy elment ő is. Most úgy ül le, hogy szemben lássa őt a fiú.

ORESTES

Felült. Józan, mindent tud, s nem játszik. Megérkezem tízévi emigrációból, és mindenkit mindenkivel összekeverek… Hermione, ülj le a mamád mellé. Szép Heléna és Szép Heléna lánya.

HERMIONE

Szép mamám van?

ORESTES

Gyönyörű!

HELÉNA

Legenda. Te is bedőlsz. Kettőnk között mindig az anyád volt a szebbik. Megőrizte a szépségét?

ORESTES

Elfordítottam a fejem, úgy döftem le… Ez baj is volt.

HELÉNA

Sokat szenvedett?

ORESTES

Érezhető, hogy múlhatatlan hallucinációját mondja. Én még ma éjszaka is hallottam a jajgatását.

HELÉNA

Szegény Klytaimnestra! Mintha arra született volna, hogy szenvedjen. Minden dolga ilyen keservesen hosszadalmas volt.

ORESTES

A szülései is?

HELÉNA

A tied.

ORESTES

Nem akartam megszületni?

HELÉNA

Nehezen ment.

ORESTES

Biztos, hogy nem akartam megszületni. Emlékszem… Lehet, hogy feláll. Minek szült világra?

HERMIONE

Hogy beszélhetsz így?

ORESTES

Egy anyagyilkos?… Hölgyeim, engem ma este itt ezen a téren felakasztanak.

ORESTES

Az emberek már javában gyülekeznek lent a város főterén. Kezdődik a népbíróság.

HELÉNA

Is feláll. Nem szeretem, amikor a tömeg ítélkezik. És a háborúk végén ezt mindig elkezdik. Tényleg nem szereti. Fejére dob egy fátyolt. Mindjárt itt lesz Menelaos. Ő lett most a legerősebb tábornok az egész görög világban. Spárta királya… Legközelebbi vérrokonod. Ki mentsen meg, ha nem ő?

ORESTES

Egy nagy lélegzet: ha ez igaz! Pláne, ha te kéred meg rá, királynő!

HELÉNA

Hogy éppen én? Nem olyan biztos. Vidám. Ha egy férfi életéért én esengek, ez annál rosszabb lehet neki, Menelaos igen féltékeny. Legföljebb a kiherélt fiúimért mernék közbenjárni nála.

ORESTES

Akkor inkább az akasztás! Röhög.

MENELAOS

Híres szép szőke férfi volt egykor. Visszaint a zenészeinek. Csitt! Itt halotti máglya ég… Helyesbít. Precíz ember. Hamvadozik. El kéne oltani! Már Helénához. Micsoda szerencsétlen család a szegény Agamemnoné. Mi még magunkat igazán boldognak mondhatjuk… Na! Hogy tetszik Argos? Itt is a mi dolgunk lesz helyreállítani a trójai háború előtti rendet – a spártai erkölcs alapján. Az a mi Tajgetosz-hegyünk, ahonnan ledobáljuk a nyamvadt, mazna csecsemőket a leghumánusabb biztosíték arra, hogy aki aztán felnő, az ép legyen! Testben és lélekben! Nem úgy, mint ezek itt! Szemügyre veszi Hermionét. Te ádáz lány! Te anyagyilkos! Mire vetemedtél a díszes öcséddel, meg azzal a közös jó baráttal – hármacskában?… És nézzenek oda, milyen ártatlan képe van! Egy szörnyeteg! És milyen csinos… Kis Elektra, megmentelek.

HELÉNA

Mielőtt a lábaihoz borulnál, Menelaos, ó nem Elektra. Ő a te kislányod. Hermione.

MENELAOS

Hermione? Ez?

HELÉNA

A mi engedelmes kicsi lányunk. Ő nem gyilkolt szülőt. Túl fiatal még.

MENELAOS

Túl fiatal?… De hisz ez már anyányi! Befejezem a trójai háborút, és kezdődhetnek a kiházasítási gondok. Szedte-vette!

HERMIONE

Én se ismertelek volna meg, apuka, ha nem jössz katonazenekarral.

MENELAOS

Nem? Engem? Pedig sokfelé áll a szobrom. Engem Hellasz-szerte héroszként tisztelnek. Ugyanis ennek a háborúnak én vagyok az egyetlen abszolút győztese. Számlálni kezdené. Ajax a kardjába dőlt… Imádja a balsorsra jutott vezértársait előszámlálni. De Heléna az úton már párszor hallotta ezt.

HELÉNA

Majd fog állni itt is, Menelaos. A szobrod.

MENELAOS

Az más, hogy én nem ismertelek fel téged. Valahol itt lent kerestelek. Egy kis pisis lány voltál, amikor elmentem!

HERMIONE

Anyuka sem ismert meg, amikor megjött.

MENELAOS

Tisztára olyan vagy, mint anyukád, amikor jegyben jártunk. Tudod, hány kérője volt neki? És engem választott… Azzal az ő ártatlan képével. Csak ez a fekete ancúg, ez tévesztett meg. Amikor szegény apja Elektrát emlegette, mindig azt mondta: „Elektrához illik a gyász”… A kérők közt is, a háborúban is én vagyok az abszolút győztes… Palamedest hamis váddal kivégezték. Odysseus bolyong. Fivéremet, Agamemnont ne is említsük… Oresteshez. Te ki vagy?

ORESTES

Az említésre se érdemes Agamemnon fia.

MENELAOS

Szeretnélek megölelni, Orestes, hisz szegény apád az édesbátyám volt, és szeretnélek agyonverni, ha a boldogult sógorasszonyra gondolok, te anyagyilkos. Mit tettél? És miért nem nyiratkozol? Ott a táborban a fővezérek gyerekei se járhattak ilyen hajjal! És itt, az úgynevezett európai civilizáció kellős közepén – ez lehet?

HELÉNA

Ne bántsd most!

MENELAOS

Dicsérjem meg? Mutasd a kezed! Még a vért se mosta le róla… Te már a múlt éjszaka idejöttél, Helénám. Legalább mondtad volna neki, hogy mosakodjék meg.

HELÉNA

Kérlek, édes férjem, ne láss benne mást, csak az édesbátyád fiát. Ő is kegyelmet kérne most neki, ha élne.

MENELAOS

A meggyilkolt Klytaimnestra húga beszél így?

HELÉNA

Hermione anyja. Ne legyen neki rokonvértől iszonyú az a nap, amelyen szüleit végre viszontlátta. Lehessen ez ünnepnap neki. És nekem is.

MENELAOS

Én is csak azt akarom… Legyen ez ünnepnap nektek, édes Helénám, édes Hermioném… Nagy-nagy ünnepnap!… Legyél ma nagyon szép!

MENELAOS

Orestes, elkezdődött a tárgyalás az ügyetekben. Indulnom kell. A néphangulat nagyon viharos. Egy jó kormányos még megmentheti a hajót… Világos? Megöleli. Mit csinál a jó kormányos? Ha erős a szél?

ORESTES

Akkor lazít.

MENELAOS

Helyes, fiam! Most lazítunk – és ha gyengül a szél: feszítünk… Lazítunk, feszítünk… És szépen révbe kormányozzuk a hajócskát. Világos? El. Szól a csimpolyaszó.

ORESTES

Meglátja Pyladest. Tudtam, hogy jönni fogsz!

EGY KATONA

Te ki vagy? Elkapja Pyladest.

PYLADES

Pylades.

EGY KATONA

Honnan?

PYLADES

Phokisból.

EGY KATONA

A népbíróság lent a városban ülésezik.

PYLADES

Engem inkább a kivégzés érdekel… S azt meg itt páholyból láthatnám. Mi phokisiak imádjuk a szép, véres tragédiákat…

MÁSIK KATONA

Hagyd! Ez egy művészlélek.

ORESTES

Földbe gyökerezett lábbal állt, nézte, hallgatta Pyladest. …Neked még azt mondták, hogy engem halálra fognak ítélni?

PYLADES

Ha kivégeznek, együtt halunk meg.

ORESTES

Ezért jöttél? Boldog.

PYLADES

Ezért – ha nem tudnálak megmenteni.

ORESTES

Pyl! Elkéstél. Már meg vagyok mentve. Felmentenek. Kapok egy kis emigrációt. Velem jössz? Végigjárjuk a szigeteket… De az is lehet, hogy mindjárt megtesznek itt királynak. Itt maradsz? Te, tudod, hogy milyen szép város ez? A palotát még a gigászok építették… Menelaosban bízhatunk. Ott van a tárgyaláson. Óriási stratéga!

PYLADES

„Feszítünk – lazítunk.”

ORESTES

Te is hallottad!

PYLADES

„Világos?” – kérdezte Menelaos. S Orestesnek nem volt bátorsága kinyögni, hogy egyáltalán nem világos… Egyáltalán nem volt világos, hogy kinek a hajóját is akarja révbe kormányozni ez a Szuper-Ajax. Egy ilyen abszolút győztes fővezérnek nagyon sok hajója van.

ORESTES

Tévedsz, Pylades, te csak ezt az utolsó szavát hallottad. Te mindig szeretsz a szavakon lovagolni. Engem megölelt. Én éreztem az ő nagy szíve dobogását is. A lélegzetét. És ő az enyémet. Mintha az apám jött volna meg. Hisz ő most nekem az apám helyett apám… „Világos?”

PYLADES

És a vállad felett odakacsint a feleségére. „Akarsz-e Argos királynéja lenni?”

ORESTES

Először is nem kacsintott oda. A nők már ott se voltak. Másodszor, ha ő lesz itt a királyné: Zeusz papa áldása rajta! Nem sajnálom tőle. Mi úgyis utazni akarunk. Amíg itt haraptam a földet, komponáltam egy új versszakot a Fiatalok Városához. Elénekeljem? Rengetegen csatlakoznak majd hozzánk. És keresünk egy szigetet, amelyik most születik meg a tengerből. Még forró a földje. Ők meg csak uralkodjanak itt. Elvégre ők most nekem az apám-anyám… De mi azért éppen úgy szeretjük egymást.

PYLADES

Az első szavazás…

ORESTES

Ilyen rövidek voltak a védőbeszédek?

PYLADES

Apolló egyszer se jelentkezett?

ORESTES

Az istenek megengedhetik maguknak, hogy úgy tegyenek, mintha nem volnának. Ezzel csak újabb bizonyítékát adják a mindenhatóságuknak. Én már kiismertem Apolló természetét. Ő mindig váratlanul bukkan fel. Játszik megint. Mint most is! Lehet, hogy nem is vagy Pylades, mert Pylades most Phokisban, az apja palotájában zenét hallgat, és rám gondol… Erre Apolló felvette a te alakodat. Elkapja a nyakát, szorítja le a föld felé. Valld be, hogy te vagy a Napisten! Már birkóznak.

PYLADES

…Farkasisten!

ORESTES

Nem ettél elég fókazsírt Phokisban!

PYLADES

Én Apolló vagyok, és ambrózián élek!

ORESTES

Te nem vagy csak egy al-Apolló! Mindenféle tekergő utak istene! Leteperte.

PYLADES

Nem félsz az olimposziak haragjától? Ráülsz egy al-álfőistenre… Segítség! Zeusz atyám!

ORESTES

Ígérd meg, hogy máskor nem hagysz el, egy hétre sem!

PYLADES

Ígérem, csak engedj ki…

ORESTES

Ígérd meg, hogy ha meghalunk, nem akarsz meghalni velünk!

PYLADES

Inkább titeket is megtanítalak a halhatatlanságra.

ORESTES

Az más… Akkor kibújhatsz. Ahogy leporolják magukat. Te, Pyl! Ha mi királyok leszünk… Halkan, szinte a szájába suttogja. Ígérjük most meg, hogy el fogjuk törölni a halálbüntetést. Jó?… Mert ha még egy anyagyilkos is ilyen tisztának érezheti magát, mint én… Milyen ártatlan lehet az, aki csak egy tyúkot, bárányt vagy lovat lop? Vagy a palota előtt bámészkodó turista kezéből kitépi a fényképezőgépet?

ELEKTRA

Kipihent, megfürdött, szép.

PYLADES

Ki ez a gyönyörű lány?

ELEKTRA

Ez hiányzik még! Hogy az utolsó órában megkívántassátok velem az életet.

ORESTES

Pyladesnek igaza van. Gyönyörű vagy, Elektra!

ELEKTRA

Kellettek nekem ezek a keleti illatszerek! A fríg rabszolgák! Zavartan nevet. Most úgy érzem magam, mintha egy argosi királylány volnék, holott az vagyok… Könnyebb lett volna megdögleni, úgy koszosan, rondán, csikaró éhséggel a hasamban. Leülhet. Mi az ítélet? Kötél, vagy karó?

ORESTES

Most mondták ki az ártatlanságunkat.

ELEKTRA

Akkor lehet, hogy én leszek csakugyan Argos királynője? Élénken. Tudjátok, hogy Egyiptomban a fáraó a nővérével együtt ül a trónon. Mi majd hármasban fogunk uralkodni. Együtt. Mit szólsz hozzá, Pylades?

PYLADES

De mit szól hozzá a spártai morál?

ELEKTRA

Halljátok, hogy mulat bent heréltjeivel a spártai királyné. Ez spártai morál.

HERMIONE

Futva be, maga előtt hajtva egy cigányos rongyokba öltözött szép őrült asszonyt. Hallgassátok csak, mit beszél összevissza ez a nő! Apám sírkamrájából bújt elő. Ott él.

KASSZANDRA

Mert ő a szalajtott – felfigyel a zenére, ringatni kezdi magát. Szép trójai zene…

ELEKTRA

Nézi a nőt. A trójai királylány, akit apám kapott, mint hadizsákmányt… De hát őt állítólag megölték apám sírján.

KASSZANDRA

Illeg. Trójai királylány vagyok…

ELEKTRA

Kasszandra!

KASSZANDRA

Ki az, aki emlékszik még erre a névre? Olyan ismerősen cseng…

ELEKTRA

Súgja. Én vagyok Elektra.

KASSZANDRA

Kitör rajra a révület. Menekülj, Elektra!

ELEKTRA

Akkor is így őrjöngött…

KASSZANDRA

Agamemnon háza, készülj a gyászra!

ELEKTRA

Így ordított apám kocsijában, miközben apám a vörös szőnyegen lépdelt ide fel a palotába. Anyám a kapuban állt, mosolyogva, díszruhában, és bent a bérgyilkosok… Apám első szava az volt, „Hol van Elektra és Orestes?”… Minket keresett.

KASSZANDRA

Agamemnon gyermekei! Vigyázzatok! Hol vagytok?… Elektra?… Orestes? Keresi őket, esetlenül, mintha ittas volna.

HERMIONE

A sír mellett is így bolondozott. Ni! Ni! Nevet. Olyan volt, mint egy részeg pincebogár.

KASSZANDRA

Aki ránevet, arra automatikusan és hálásan visszanevet. S amikor ráüt Elektrára, azt kiáltja. Halál a fejedre!

ELEKTRA

Nevetve elsiklik. Kasszandrát azzal büntette Apolló, hogy soha egyetlen szavát se higgye el senki!

ORESTES

Mért büntetett Apolló téged?

KASSZANDRA

Megáll. Mert, aki szeret, azt ő veri… Szegény Kasszandra! Feléje ugrik, megüti. Halál a fejedre!… Te vagy a fogó! Elfut, táncol frígiai zenére. Szegény Orestes…

ELEKTRA

Anyám parancsolta, hogy öljék meg ezt a lányt is apám sírján…

KASSZANDRA

Apollótól tanultam varázslatokat… Akit ő egyszer szeretett, visszahozza a halálból.

ORESTES

Mit csinálsz te ott, apám sírjában?

KASSZANDRA

Látok. És megint kezdi magát beleringatni valami mosolyos révületbe.

ELEKTRA

Is ringatja derekát erre a ritmusra. Így mondja. A kocsiban állt, és ordította, hogy vér! vér! vér! Odabent ölték az apámat…

KASSZANDRA

Vér! Vér! Megint vér!

ELEKTRA

És senki, de senki nem hitte el neki. Csak kacagta őt a nép, ahogy körülállták… Kétségbeesetten nevet. „A bolond!”

ORESTES

Most is Agamemnont látod?

KASSZANDRA

Látom, látom… Mereszti a szemét. Egy szőke Agamemnont látok…

HERMIONE

Az én apámat látja… Kacag.

ORESTES

Összetéveszti a nagy látnok az egyik apámat a másik apámmal. Nevet. És mit csinál az én szőke Agamemnon apám?

KASSZANDRA

Azt mondja, hogy AJAX… Azt mondja, hogy PALA… PALA…

ORESTES

PALAMEDES! És gurul a nevetéstől.

KASSZANDRA

Palamedes!

HERMIONE

És azt nem mondja, hogy… Úgy pukkadozik a nevetéstől, hogy ki se tudja mondani. ODY…ODY…

TÖBBEN EGYÜTT

ODYSSEUS?

KASSZANDRA

Örül a sikernek. Azt is mondta… ODYSSEUS… És azt is mondja még, hogy halál Agamemnon két gyermekére!

ORESTES

Csak azért is mosolyog. Félrebeszélsz, te narkós öreglány. Menelaos nekem édesapám helyett édesapám… S hirtelen elkezdi rázni magát arra a tudatot zsongító keleti zenére. Nem igaz! Nem igaz! Nem igaz! Kasszandra hazudik!… Hazudi-ik!

ELEKTRA

Csak állt Kasszandra apám kocsijában, és azt ordította: „most ölik Agamemnont!”, és ezen mindenki kacagott, mert úgy értették: „most ölelik Agamemnont!” Azóta se kacagtam én se olyan jót… A földön fekszik, nevet. Te is kacagtál akkor, kis Hermione… Na!…

HERMIONE

Miért ne? Nevet ő is.

KASSZANDRA

Bedugja a fülét, felordít. Halálra ítéltek titeket, Agamemnon gyermekei!

ORESTES

Kétségbeesett iróniával. Minden okunk megvan rá, hogy ne higgyük el – hisz Kasszandra mondja. És táncol tovább.

PYLADES

Megragadja Orestest. Józanodj ki!

ORESTES

Vállat von. Én józan vagyok.

PYLADES

Akkor mit őrjöngtök?

ORESTES

Épp azért.

PYLADES

Elektrához, aki a földön ül. Állj föl!

ELEKTRA

Szemébe nevet. Minek? Jöjjön ide az a halál!

KASSZANDRA

Letérdel mellé. Menekülj, Elektra!

ELEKTRA

Kasszandra, neked csakugyan egy szavad se lehet elhinni – hogyan menekülhetnénk, amikor körbevették már a várost Menelaos katonái… Inkább adnál valami füvet vagy főzetet, ami megkönnyíti a halált.

ORESTES

Előveszi a göncök közül megint kardját. Ezt meg kéne köszörülni…

PYLADES

Mit akarsz?

ORESTES

Szép és méltó halált halni.

PYLADES

A halál rohadás, sár, összecsinálod magad közben, fojtogató füst, fulladás… Próbálja életre rázni őket. Szinte hipnotizálja őket. Élni kell! Éljetek!

ELEKTRA

Nem lehet. Ez a végzet. Most ránk kapcs…

PYLADES

Bújj ki a talpa alól. Lábszaga van. Büdös, mint Menelaos csizmája…

ELEKTRA

Fuj!

PYLADES

Hány fríg rabszolga van odabent?

ELEKTRA

Három. Helénával.

ORESTES

Mit akarsz?

PYLADES

Ebből a végzet-tragédiából szabadságtragédiát csinálni. Vedd elő azt a csorba kardot… Halálra vagytok ítélve, és én is halálra ítéltem magam, együtt veletek. Egyikünknek sincs többé veszítenivalója. Eljött a minden mindegy szabadsága. Azoknak az árváknak a szabadsága az, akik az apjuk helyett választott apjukban is csalódtak… Hallom a hős Menelaos újabb győzelmi indulóját. Hermione, ha most segítesz, megmentheted az életünket. Ha nem: felkoncolunk.

HERMIONE

Tedd a kardot ide a tarkómhoz, Orestes. Tégy úgy, mintha fel akarnál koncolni. Ez hatni fog a mamára…

PYLADES

Indulás! Be a palotába!

KASSZANDRA

Idekint. Jaj, jaj, jaj, nincs vége Atreus palotájában a vérengzésnek! Agamemnon fia, tedd le azt a kardot!… Ne ontsd vele tovább az Atrida-vért!

MENELAOS

Érkezik, zeneszóval. Intett, hogy a zene hallgasson el. Kasszandra utolsó szavait hallva. Engedelmes gyerekek. Tudják, hogy a törvény: törvény. Odabent végeznek magukkal… De miféle kardról jajgat ez az asszony? Hiszen én elértem a bíróság előtti meggyőző szónoklatommal, hogy ne kötéllel, ne karddal gyilkolja őket a hóhér, hanem maguk vethessenek véget életüknek, gyorsan ölő méreggel…

MENELAOS

Katonák! Polgárok! Adjunk hálát az igazságos isteneknek – amikor a nagy hős Ajax a kardjába dőlt, a zseniális Odysseus bolyong –, nekünk megadták a túlélés kegyelmét, gyarapodó hatalomban, helyreállított házi boldogságban édes hitvesemmel, aki – rokoni jogon – ma már Argos királynője…

KASSZANDRA

Szerencsétlen! Szerencsétlen!

TYNDAREUS

Kasszandra megint félrebeszél!

MENELAOS

Tapasszátok be ennek a vészmadárnak a csőrét!

A HÁROM FIATAL

Fentről. Szerencsétlen Menelaos!

MENELAOS

Felméri a helyzetet. Katonák, rohamra!

HERMIONE

Apám! A bőrömön érzem a vas hidegét!

MENELAOS

Álljatok meg!

ORESTES

Helyes a bőgés, Menelaos! Amíg nem mozdultok, én se döföm le a lányod, se a feleséged. Most megdermedtél. Én egy hétig voltam így. Vártam a halált, vagy vártalak téged, én megváltóm, megszabadítóm, apámnak öccse, Menelaos. Ezt az állapotot úgy hívják, szép görög szóval, hogy katatónia. Így dermed meg a madár a kígyóval szemben. A bogár, ha érzi, hogy egy csizma eltaposhatja. És ilyen színes mozikat láthat ilyenkor a szegény katatóniás. Gondolj csak vissza nászéjszakádra Széphelénával… Szép kislányt csináltatok azon az éjszakán.

MENELAOS

És te most képes volnál megölni édes szép unokahúgod – Orestes?

ELEKTRA

És te képes lettél volna megöletni édes szép unokahúgod – Menelaos?

ORESTES

És te képes lettél volna megöletni édes unokaöcséd – Mene-la-os?

MENELAOS

Halálos ítélettel a fejeteken gúnyolódtok ti rajtam, kölykök!

HELÉNA

Édes férjem, a túszszedőket nem ajánlatos sértegetni!

MENELAOS

Könyörögjek talán nekik? Essek térdre előttetek?

ORESTES

Reggel még könyörögtem, térdre is estem előtted, Menelaos, hogy szólj egy jó szót a bíróságon javunkra. Megígérted? Ugye, hogy megígérted? És mit tettél? A mi holttesteinken keresztül akartál felülni Argos trónjára… És most arra kényszerítesz, hogy megint gyilkoljak. Én nem akarok gyilkológép lenni. Az rosszabb a halálnál. Én nem arra születtem.

HERMIONE

Letérdeltél, édesapám? Kérlek, tedd meg, könyörögj nekik…

MENELAOS

Orestes, Elektra, Pylades! Ha hozzányúltok a nőkhöz, rettenetes halállal haltok.

PYLADES

Számold ki, te nagy stratéga. Körülbelül fél óráig fog tartani, amíg a katonáid a belülről bereteszelt kapun, a rengeteg zárt ajtón, lépcsőn, udvaron feltalálnak ide. Nem is beszélve róla, hogy mindjárt fosztogatni kezdenek – ez egy újabb félóra. Azalatt mi gyors és viszonylag fájdalommentes halállal megöljük a túszokat, s aztán magunkat.

ELEKTRA

Belekiabál. És lesz időnk még szeretni is egymást! A lányod se fog szűzen meghalni!

PYLADES

Győzelmi és szerelmi énekeket énekelve fogunk meghalni. Énekelni kezd.

PYLADES

Hogy van az a vers, amit ott lent a porba írtál?

ORESTES

A te versedre rímel! Extázisban.

PYLADES

Tovább! Szuggesztivitásával szinte kényszeríti Orestest folytatásra.

ORESTES

Fokoz.

PYLADES

Más ritmusban – ez már harci dal.

A HÁROM FIATAL

PYLADES

Az a rettenetes halál, amit nekünk ígérsz, boldogtalan Menelaos, a feleségedre és a lányodra vár…

HELÉNA

Leveszi szeméről a kendőt. Rettenetes?… Vezényeld katonáidat „imára!” – Menelaosom. Ne legyen a halálom rettenetes…

Második rész

ORESTES

A kardját köszörüli.

PYLADES

Odafent énekel.

ORESTES

Közben.  Mit apollóskodsz odafönt?… Gyere le! A végén Menelaos valamelyik mesterlövésze beléd ereszti a nyílvesszőtárát… De azért dúdolja ő is.

HELÉNA

Be. Nézi a fiút, majd amikor elhallgat. Ma megöltök?

ORESTES

Hogy jut ilyen az eszedbe?

HELÉNA

Kasszandra mondja.

ORESTES

Hogy lehet hinni egy Kasszandrának?

HELÉNA

Túsz vagyok. És a túszok nagyon halandók.

ORESTES

Azt beszélik, hogy te halhatatlan vagy.

HELÉNA

Én is hallottam, de biztosat csak a halálom után tudhatunk erről. Nem?

ORESTES

Miért ölnénk meg? Fegyverszünet van. Mondhatni: béke… Béke, béke, béke! Csak éppen köszörüljük a kardot. Mert ez a béke a fegyverek és az érdekek egyensúlyán alapszik.

HELÉNA

Hatodik hete… Unom már! Mi lesz?…

ORESTES

Odafönt közben ilyesmit is énekel.

HELÉNA

…Mi lesz?

ORESTES

Trójában a tíz év nem volt hosszú?

HELÉNA

Párisszal? Felnevet. Szép emlékek.

ORESTES

A férjedet most is éppúgy eszi a féltékenység, mint ott Trója falai előtt.

HELÉNA

Sajnos itt most ok nélkül.

ORESTES

A világ legszebb nőjének olyan sértő talán, hogy itt Argosban hat hete még nem akadt szeretője?

HELÉNA

Csak hiányzik. És ez akkor is hiányoznék nekem, ha a világ legcsúnyább nője volnék.

ORESTES

Legalább annyira sértő lehet neked, hogy Menelaos még nem kezdett tárgyalni a kiszabadítástokról.

HELÉNA

A spártai állam büszkesége azt parancsolja, hogy túszszedőkkel nem szabad tárgyalni.

ORESTES

Valami ilyesfélét diktál a mi büszkeségünk is: korrupt államférfiakkal nem szabad tárgyalni. Ha megegyezünk velük: oda az erőnk. Mindnyájan kis-menelaoszok leszünk. Én nem akarok kis-menelaosz lenni. Nagy se.

HELÉNA

Pedig rá hasonlítasz. A családban te hasonlítasz a legjobban a nagybátyádhoz.

ORESTES

Miben hasonlítok?

HELÉNA

Tudom is én. A hajad…

ORESTES

Te fiú, gyere ide! Nyírd le a hajam.

A FRÍG FIÚ

Szép hajad van. Mielőtt lenyírom, megsimogathatom?

ORESTES

Amit lenyírtál, azt simogathatod.

A FRÍG FIÚ

Az már nem ugyanaz… Mondd, és ha befesteném?

HELÉNA

Ennyire utálod Menelaost? Ő volt a legszebb férfi Spártában!

ORESTES

Hagyd a fenébe a hajam! Csak a lelkem ne hasonlítson az övéhez.

HELÉNA

Tíz éven át harcolt a hűtlen asszonyáért. A legjobb férj.

ORESTES

Tróját ne emlegesd! Nemcsak a háborút gyűlölteti meg velünk, hanem a szerelmet is ha ilyen vérontásnak lehet az okozója.

HELÉNA

Nem tudom, öcsike, melyikünk bűnei kiáltanak inkább az égre.

ORESTES

Téged tízezer elesett katona árnya vádol az alvilágból.

HELÉNA

Egy nő számára ez még egyfajta sikernek is tekinthető. Tízezer fiatal férfi! Honnan tudod, hogy nem örömmel haltak meg? Majd olvasd el Homerost.

ORESTES

És a tízezer katonának az anyja, nője, gyereke? Őket is add össze. És azt ne mondd, hogy az ő könnyeik örömkönnyek.

HELÉNA

Tudom én is, mi a gyász. Amikor az én szép Párisom elesett.

ORESTES

Akkor se éreztél bűntudatot?

HELÉNA

De… Azért az egyért

Látod, Orestes, felesleges nagy számokkal dobálózni. Engem is csak egy árnyék vádol igazán… Téged is csak egy. A többi nem számít.

ORESTES

Ő nem, ő nem! Ő engem nem vádol! Álmomban ő nekem megjelenik, szól hozzám, a hajamat simogatja… Még a máglyáról is leszállt. Megcsókolt.

HELÉNA

Megcsókolt? Az lehet, hogy én voltam, Orestes… Megcsókolja. Ilyen volt?

ORESTES

Csend. Azt hiszem, a te ágyad forróbb lehet a máglyánál.

HERMIONE

Az egyik függöny mögül be. Mint aki mindent kihallgatott. Persze. Ezért égnek porig körülötte a városok.

HELÉNA

Hát erre aztán ráférne egy kis tűzvész. Itt mindennek vér-, hulla és dohszaga van. Itt állt a fürdőkád, amelyben szegény apádat ledöfte az anyád, miközben sikálta hátáról a trójai háború porát… Az anyádat hol ölted meg Orestes?

ORESTES

Ugyanitt.

HELÉNA

És Egistust?

ORESTES

Fontos?… Az egyik függöny felé. Ott.

HELÉNA

Itt nem merek kinyitni egy szekrényt. Félek, hogy egy csontváz esik ki belőle.

HERMIONE

Odaát az ebédlőben ette meg Thiestes bácsi a gyermekeit… Nevet.

ORESTES

Pofon üti. Viccelni azért ne viccelj rajtunk, hallod?… Te itt jól éltél az anyám mellett, amíg Elektra a cselédekkel súrolt, mosott, és én meg emigrációban bolyongtam. Ott találtuk ki ezt a dalt… Mindenki úgy hallhatja, szép kitaláció, a Fiatalok Városa, egy utópia. És én ha hallom, erre a véres, mocskos városra gondolok. Erre a nevetséges szülővárosomra.

PYLADES

Odafönt közben már a Fiatalok Városáról énekel.

HERMIONE

Ne haragudj, Orestes.

ORESTES

Különben is, az igaz, hogy Thiestes ette meg a gyerekeit, de nem tehetett róla szegény. A nagyapám sütötte meg neki. Ő is tálalta fel őket… Ha nagyon nevethetnéked van, akkor csak nevess, bánom is én. Olyan sorozatban jön a szörnyűség egymás után, hogy a végén már csakugyan csak nevetni lehet. Mondjam tovább, hogy mi is történt Thiestesszel?

HERMIONE

Hagyj már békén!… Mi történt vele?

HELÉNA

Megnyúzták? Kerékbe törték?

ORESTES

Á! Őt is megsütötték… Elfogja valami ellenállhatatlan nevetés. Ez már egy ilyen család! És a fiával mi történt? Na? Hát ő volt Egistus. A mamám szeretője. Akit én kinyírtam. Ott! Nem is értem, hogy egy tisztességes úrilány – a te nénéd is az volt, Heléna, ti híres jó családból vagytok – hogy jöhetett ide feleségnek? Szegény mama! Hermione, te nem féltél, amikor kislányként idehoztak nevelőbe? Nevelőbe! Mekkora voltál? Még talán tízéves sem. Nagyon sírtál?

HERMIONE

Hétéves voltam. És nem volt ki után és mi után sírnom. Az olyan volt, mintha már árva lettem volna.

HELÉNA

Erre elfordul, és csendesen kimegy.

HERMIONE

Én az első perctől kezdve szerettem itt lenni.

ORESTES

Miért bántod az anyádat? Nem kell őt bántani.

HERMIONE

Tudod mit, Orestes? Ne akarj te engem tanítani a gyermeki szeretetre…

ORESTES

Ne gúnyolódj!… Tőled duplán fáj.

HERMIONE

Átöleli. Nem gúnyolódom… Féltékeny vagyok… Miért véded őt? Őt imádod?

ORESTES

Nem.

HERMIONE

Mindenki őt imádja. Az apám ma is olyan szerelmes belé… Imádja!

ORESTES

Felesége.

HERMIONE

Az nem ok.

ELEKTRA

Beront. Pyladest meglőtték! Láttam szállni feléje a nyílvesszőt…Megragadja Hermione haját. Ha baja lesz, ezt nem éled túl!

ORESTES

Már ugrik is a lépcsőhöz. Mászik fel. Pyladesem!

ELEKTRA

A túszok dögöljenek meg!

PYLADES

A lépcsőn már fut lefelé. Kezében egy nyílvessző, lengeti közben.

ORESTES

Hála Apollónak – Pylades él! Ereszd el Hermione haját, édes Elektra!

PYLADES

Levél jött Menelaostól…

ELEKTRA

Mit leveleztek ti azzal a sima nyelvű hóhérral? Talán nem ő kérte a kivégzésünket is a bíróság előtt? Adjátok ide a levelet! Dobom a tűzbe olvasatlan.

PYLADES

Lengeti a levelet, úgy olvassa, recitálva. „Családom valamennyi tagjának életéért és testi épségéért a legmélyebb aggodalomtól vezettetve, beleértve kedves unokaöcsémet és húgomat is”… – Mit szólsz hozzá, Elektra, „kedves”?

ELEKTRA

Amilyen hazug, hogy engem kedvesnek tart, olyan az egész levele.

PYLADES

Folytatva, recitálva. „…küldöttet menesztek hozzátok. Nyissátok meg neki a gigászoktól épített ősi palota kapuját…”

ORESTES

Figyeled, Elektra? Micsoda fennkölt stílus, micsoda archeológiai tájékozottság! Az ember nem is várná ezt egy idegen hatalom tábornokától.

PYLADES

Ezt a palotát csakugyan gigászok építették? Hű!

ELEKTRA

És Menelaos fogja felgyújtani, a nagy archeológiai tájékozottságú tábornok. Már ott állnak a kátrányoshordók a palota négy sarkán. Ne olvassátok tovább azt a levelet!

PYLADES

Nincs is tovább! Leugrik a hágcsóról. A rokoni, férji, atyai üdvözletek a végén elmaradtak. A lényeg az, hogy tárgyalni akar, parlamentert küld.

ELEKTRA

Csapda. Nem szabad be se engedni.

ORESTES

De. Meg kell hallgatnunk, mit ajánl.

ELEKTRA

Akármit ajánl. Az ajánlata meg fog osztani minket. Még itt sincs, és máris vitatkozunk.

PYLADES

Kompromisszumot fog ajánlani. És arra mi majd kitalálunk egy kontrakompromisszumot. Ő egy rekontrát…

ELEKTRA

Kompromisszumokra nem lehet felépíteni az Ifjúság Városát.

HERMIONE

Csendesen. Nagy szót mondtál ki, Elektra.

ORESTES

Vigyázz, Hermione, mielőtt helyeselni kezdenél Elektrának. Ismerem őt. A nagy szót csak ezután fogja kimondani. Ő már akkor tudta, hogy meg fogom gyilkolni az anyámat, amikor én még azt nem is sejtettem. Na, Elektra, elő a farbával!

PYLADES

Mit javasolsz, Elektra?

ORESTES

Milyen véres munkát kéne megint elvégeznem? Nyögd ki már!

ELEKTRA

Egy ilyen trójai háborúban edzett hadvezérrel csak kemény érvekkel lehet tárgyalni. Ennek más nem imponál.

ORESTES

Én nem is akarok neki imponálni…

ELEKTRA

Mit akarsz akkor?

ORESTES

Egy várost, amely a miénk lesz. Hallottad…

ELEKTRA

Kövekből? Igazi várost? Vagy csak úgy énekelni róla?

PYLADES

A refrént már visszaéneklik nekem az argosi fiatalok. És Menelaos katonái is.

ELEKTRA

Kérlek, ne hatódj meg, amikor majd hallod, hogy Menelaos is énekli utánad a refrént. Borotválkozás közben már talán ezt dúdolgatja ő is. És majd erre menetelnek a katonái is egy új Trója alá. Az ő fiatal katonái! Mert ha tudni akarod, az effajta tábornokok számára nincs más városa a fiataloknak, csak amelyiknek a falai előtt fűbe haraphatnak. Csak Trója! Mindig valahol valamiféle Trója! Mert az van. Az lesz. Az akad. És ha nincs, csinálnak.

PYLADES

Vágjuk talán le valamelyik túsznak az orrát, vagy a fülét, és küldjük vissza neki erre a nyílvesszőre tűzve? A túszszedők így szoktak keményen érvelni.

ELEKTRA

Azon az úton, amin mi elindultunk, ez már kevés. Mi egy anyagyilkolással kezdtük!

ORESTES

És most kit kéne legyilkolnom?

ELEKTRA

Az egyiket a túszok közül.

A másik még mindig elég lesz tárgyalási alapnak.

HERMIONE

Erőt vett magán. Élénken. Tárgyalási alapnak jobb lesz, ha az anyámat hagyjátok meg. Csak őt imádja igazán az apám.

ORESTES

Te képes volnál feláldozni magad, Hermione?

HERMIONE

A Fiatalok Városáért…

PYLADES

Egy okkal több, hogy a te életed próbáljuk megkímélni.

ELEKTRA

Ügyes vagy, Hermione! A végén még te leszel a Fiatalok Városa királynője.

PYLADES

Kopog a kapun a parlamenter!

ORESTES

Csak várjon… Sorsot húzunk, hogy kit dobjunk a lába elé.

HERMIONE

Olyan nehéz eldöntened, hogy melyikünket szeretsz jobban?

ORESTES

Kettétépi Menelaos levelét, jelet tesz: egyikre is, másikra is, bedobja valamilyen sisakba. Hívjátok ide Helénát is. A Szép Helénát…

ORESTES

Nyughasson! Rázza a sisakot.

HELÉNA

Be. Klytaimnestra díszruhájában. Úgy látszik, mégiscsak igaza volt Kasszandrának.

ORESTES

Amelyik túsznak nevét kihúzom ebből a sisakból, annak most meg kell halnia, hogy Menelaos küldötte lássa, nálunk nem babra megy a játék…

HERMIONE

Megint búcsúzhatunk, anyám. Hiányoztál. És az alvilágban is hiányozni fogsz.

HELÉNA

Ne félj, kislányom. Mind a két papírra az én nevemet írta Orestes.

HERMIONE

Honnan veszed?

HELÉNA

Csalni fog…

ORESTES

Olvassa. Heléna!

HELÉNA

Egy mozdulat: ugye mondtam. …Szeret téged.

HERMIONE

Hirtelen boldogságában anyja nyakába ugrik.

HELÉNA

Jelzi, hogy ez búcsúcsók is. …És most menj el! Mintha egy kisbabának mondaná, úgy int a lányának. Pá!

HERMIONE

Ahogy hátrál kifelé, visszaint, szinte automatikusan. Pá! Eltűnt.

HELÉNA

Határozottan. Elektra is menjen el.

ELEKTRA

Láttam én már ilyet.

HELÉNA

Ha én férfiakkal vagyok együtt – szeretőimmel, vagy gyilkosaimmal –, nem szeretem, ha akkor női szemek lesnek… S hogy Elektra mozdul, kitör: Ez nem színház!

ELEKTRA

Szó nélkül el.

HELÉNA

Itt?

ORESTES

Itt.

HELÉNA

Ahol Őt?

ORESTES

Nem zavar?… Mint amikor az ember magától értetődő dolgokra kérdez rá.

HELÉNA

Sőt… Majd csendesen. Ha már nem mentem ki ma a temetőbe, egy szál virágot letenni szegény anyád sírjára… Ez is egy neme lesz egy síri áldozatnak. Egy halállal tartozom nővéremnek.

ORESTES

Van előtte valami… Gondolkozni kell a szón, hogy ne legyen kínos: óhajod?

HELÉNA

Fejét rázza. Nincs.

PYLADES

Zene? Ima?

HELÉNA

Nincs. Nincs, nincs!… Mégis, azt mondtad, hogy a nővérem sokáig kínlódott. Az ilyesmit nem lehetne elkerülni?

PYLADES

Orestesre. Akkor még nem volt neki kellő gyakorlata.

HELÉNA

És most már belejöttél?

ORESTES

Hát… Majd elválik.

HELÉNA

Ha ilyen bizonytalan vagy…

PYLADES

Jó volna sietni. Orestesnek súg. A kardot!

ORESTES

Persze. Előveszi.

PYLADES

Heléna nem látja, mutatja Orestesnek: legyen rámenős.

HELÉNA

Hogy tartod azt a kardot? Látszik, hogy nem voltál katona. Az anatómiát tudod legalább? A női test anatómiáját? Fésülködőasztalkájáról rúzst vesz fel, derékig szétnyitja köpenyét, s egy szívet rajzol a szíve fölé. Ide… Nehogy vaktában vagdalkozz! Csend. Kitör.  És ne fordítsd el a fejed… Már szinte magánkívül. Nem vagyok az anyád!

ORESTES

Térdre esik előtte, ölébe rejti arcát, s – első játékuk ismétlése ez? – belecsókol.

HELÉNA

Felnevet. Nevet, nevet.

PYLADES

Mintha egy röpke fohászra eltelnék Apollóval. Aztán nesztelenül a kacagó Heléna mögé lép – talán egy arasznyi dobogó is van ott, s szép komoly, figyelmes isteni nyugalommal beledöfi hátulról – felülről – Heléna nyaka tövébe azt a nyílvesszőt, amelyik a postát hozta. S ugyanabban a pillanatban elkezdi susogni, mondani, majd kiáltani, végén ordítani Heléna fülébe. Halhatatlan vagy… Halhatatlan vagy… Halhatatlan vagy!… Halhatatlan!

ORESTES

Elhengeredett az összeroskadó Helénától, de a földön maradt, onnan mondja. Mit csinálsz?

PYLADES

Még mindig ott arcán az apollói komoly derű, az isteni serenitás. Eutanázia… Nézd, úgy mosolyog, mint egy halhatatlan. Lefekteti a földre.

ORESTES

Négykézláb odamegy hozzá, nézi. Vége van?

PYLADES

Vége.

ORESTES

Megérinti Heléna szemét, talán lezárja. Ennyi a halál?

PYLADES

Csendesen. Apolló napjának gyilkos sugarai közül az egyik megérintette… Nem is vérzik… Ennyi.

ELEKTRA

Megjelenik a függönynél. Mi ez a csend?

ORESTES

Még mindig a földön, pisszt int.

FRÍG SZOLGÁK

Mezítláb, nesztelenül beosontak. S letérdelve Heléna mellé, fehér lepedőt borítanak a holttestre. Közben halk, keleti gajdolással gyöngéd szavakat suttognak a fülébe. Trójai királyfi szép felesége – miért kellett neked görög földre visszajönnöd?… Miért kellett neked az alvilágba lemenni?… Te szép aranyhajú?

ELEKTRA

Most lép csak beljebb, s most látja, mi történt. Ilyen hamar?… Vége?… Nem mozog? Csend. Nem bírja, kitör. Mindig, mindenben ilyen szerencséje volt! S még halálában is!… Mindent megkapott az élettől. Övé volt mindig a legszebb férfi! És a leggyorsabb halál!

ORESTES

Feltápászkodik. Nemcsak a férfiak, az istenek is szerették. Csak állnak.

FRÍG SZOLGÁK

Halk, dünnyögő lamentálásuk. Léda lánya nálunk volt boldog tíz hosszú éven át… Ott volt ő otthon, a szép aranyhajú…

PYLADES

A parlamenter! Int a szolgáknak. Vezessétek be! S egy fekete kendőt is dob oda nekik. Egy szót se.

FRÍG SZOLGÁK

Kifutnak.

MENELAOS

Bekötött szemmel, hogy a kendő az arcát is eltakarja, fehér zászlóval, be. Békét hozok! Kis csend. Nem akarjuk, hogy ártatlan áldozatok vére omoljon.

MENELAOS

Mint akin kezd úrrá lenni a szorongás. Nem tudja, hol van, van-e valaki még jelen. Tapogatózva megindul, de amikor majdnem rálépne a felesége holttestére, Orestes elkapja a karját, s a fülébe ordítja.

ORESTES

Trója után ki mondhatja ártatlannak magát?

MENELAOS

Ahogy riadalmán úrrá lesz, Orestes markában, lihegve. Megismerem a hangod, Orestes. Te valóban nem mondhatod ártatlannak magad. A nép ítélt fölötted. E város törvényei szerint te hat hét óta halott vagy. Halott vagy, együtt a nővéreddel.

ELEKTRA

Gúnyosan. Itt vagyok!

MENELAOS

Két szökésben lévő halott. Most már megtanultuk, hogy az ilyenek nagyon veszélyesek. A legelvetemültebbek.

ORESTES

A mi elvetemültségünknek a neve: „Menelaos”. Apánk öccse, akiben csalódtunk.

MENELAOS

Indignálódva. Ti minden értékrendet felforgattok. Menelaosnak szobra áll szerte Görögországban. Menelaos ennek a háborúnak egyetlen… igazi… És ha még úgy vigyorogtok is azzal a ti cinikus vigyorgásotokkal, akkor is kimondom… Bekötött szemével: feltételezi, hogy vigyorognak rajta.

PYLADES

Parlamenter nem sértegeti a túszszedőket.

MENELAOS

Engem te ne oktass protokollra, Pylades!

PYLADES

Én nem protokollra akarlak oktatni, hanem arra, hogy vigyázz az életedre.

MENELAOS

Miután nyelt egyet. Igen, úgy jöttem ide, hogy kockáztatom a magam életét is. Előfordult már a történelemben, hogy barbárok nem respektálták a fehér kendőt, s felkoncolták a parlamentereket. De talán ennyire mégse lesztek elvetemültek.

ORESTES

Talán ennyire még leszünk Menelaosok.

ELEKTRA

És minek köszönhetjük ezt a halált megvető megtiszteltetést?

MENELAOS

Szeretném a feleségem kiszabadítani.

ORESTES

Csak szájmozgással, a másik két fiataltól kérdezi. Ki mondja meg neki?

PYLADES

Ő már szabad.

MENELAOS

Kezd eltelni reménnyel. Tapogatózik a hang felé. Azt mondod, hogy a tárgyalás végén magammal is vihetem őt?

ELEKTRA

Mi nem akadályozzuk meg, hogy magaddal vidd őt.

MENELAOS

Örülök, hogy ezt hallom. Nem szeretek úgy tárgyalni, hogy csak a végén derüljön ki: nem volt miről tárgyalni.

ELEKTRA

A tét itt van.

MENELAOS

…Hallom is. Ez a feleségem kedves dala. Gyönyörűen szokta énekelni… Talán azt várja, hogy meghallja Heléna énekét. Nem bír magával – kiáltja. Heléna!

PYLADES

A parlamenter nem kiabál.

MENELAOS

…Hol van Heléna? Itt van a palotában?

ELEKTRA

Itt.

MENELAOS

Egész halkan. Heléna?… Nem itt van? Nem válaszol.

PYLADES

A túszok nem szoktak válaszolni… A túsznak lehet hogy be van ragasztva a szája. Esetleg nincs magánál. Esetleg nem él. Esetleg nincs kedve felelni neked.

MENELAOS

Tíz éven át harcoltam érte. Most megalázkodom érte. A spártai büszkeség bár tiltja, bejöttem ide, és tárgyalok a túszszedőkkel. Mit kértek?

ORESTES

Argost.

MENELAOS

Minek nektek Argos? Hogy felforgassátok benne a megszokott rendet?

Aztán az egész Hellászban?

Argos az enyém.

ORESTES

Spárta a tied. Trója a tied. Nem elég?

MENELAOS

Spárta nekem a hites feleségem. Tróját meghódítottam, elég sokáig ostromoltam. Az enyém lett. Argost megörököltem. Kisázsiában megszoktam a többnejűséget. Nevet. Nekem semmi sem elég.

ELEKTRA

Azért jöttél talán, hogy férfierőddel dicsekedj?

MENELAOS

Sok mindennel dicsekedhetnék. Ennek a háborúnak én vagyok az egyetlen… Elhallgat, majd büszkén kivágja a legnagyobb szót. Engem az istenek szeretnek!

ELEKTRA

Akár a földre is vetheti magát, úgy kiáltja. Boldogtalan!

MENELAOS

Legközelebbi családtagjaim – és most velem együtt – a ti kezeitek között vannak. De a javaslat, amit teszek, mindkét tárgyaló fél számára előnyös… Mi volna, ha egyesítenénk Spárta és Argos sorsát – Próbálja vakon betájolni és megnyerni Pyladest. és Phokisét! – a következő generációban is. Vérségileg. Én azért vagyok jó diplomata, mert mindig családban gondolkozom. Nekem a háziboldogság minden… Ezért minden kompromisszumra hajlandó vagyok.

ELEKTRA

Te őrült nagybácsi… Mi nem vagyunk hajlandók semmiféle kompromisszumra.

MENELAOS

Te mondasz őrültnek engem? Ti, ti, ti nem vagytok az eszeteknél!

ORESTES

Szerinted bizonyára nagyobb ésszerűségről tennénk tanúságot, ha jól nevelt ifjú idiótákként meginnánk azt a méregpoharat, amit mint enyhe ítéletet kivívtál számunkra a bíróság előtt – ó, Menelaos!

MENELAOS

Az én kompromisszumom épp azt célozná, hogy azt a méregpoharat elkerülhessétek – esetleg.

ORESTES

Miről mondjunk le, cserében? Argosról?

MENELAOS

Arról se. Sőt. Csak arról, hogy ezek helyett a kövekből épült falak helyett mindenféle légvárakat építsetek.

PYLADES

Dúdolja.

ORESTES

Amíg ti Trójánál háborúztatok, mi felnőttünk…

MENELAOS

Felnőttetek. Tehát itt az ideje, hogy benőjön a fejetek lágya.

ORESTES

Ujjain számolja ő is. Ajax bácsinak, aki kardjába dőlt, neki benőtt a feje lágya. Palamedes bácsinak, akit hamis váddal kivégeztetek, neki benőtt a feje lágya. Odysseus bácsi a tengeren bolyong, hiába várja őt otthon hű Penelopéja. Egy ilyen okos embert. Hát ha valakinek, neki aztán benőtt a feje lágya… Említésre se érdemes apámnak is benőtt a feje lágya. Azért volt olyan nehéz agyonverni őt itt ebben a teremben… A fürdőkádban.

MENELAOS

Ebben a teremben? Kitör rajta az eddig féken tartott pánik. Hol vagyok? Miféle teremben? Rohanna, átbukik Helénája testén, észre sem veszi. Felugrik. Tapogatóznék kifelé. Merre? Letépi végre szeméről a fekete kendőt.

MENELAOS

Kilép a rászegződő tekintetek kereszttüzéből. Szinte „nonsalansszal”. Micsoda falak! Kora mykénei stílus… de az ugye csak legenda, hogy ezt még a titánok építették?

ORESTES

Sértődött argosi királyfi. Természetesen. Csakhogy családomban már ezer esztendeje tartja magát ez a legenda.

MENELAOS

Itt szoktak hát történni azok a véres családi gyilkosságok, amiket a közönség sohasem láthat, csak egy hírnök számol be róluk…

PYLADES

Igen, Menelaos, itt szinte a színfalak mögött vagyunk. Ott a sarokban a vérfürdőkád, amelyben Agamemnon bátyád halálát lelte. Orestes kezében ott a kard, amellyel…

MENELAOS

Hagyd! Ismerem azt a száz tragédiát, amelyet ebben a rémcsaládban a legenda számon tart. Thyestes lakomájától, aki saját gyermekeit… – ha nem tévedek.

ELEKTRA

Téved. Már a százegyediknél tartunk tragédiákban.

PYLADES

Érdekel? Hogy ezt ne hírnöktől halljad… Zene!

MENELAOS

Jól mondod, Pylades. Színház az, amit ti itt csináltok – s már hányadik hete? Zenés színház.

PYLADES

Orestes, te köszörülöd a kardot. Ma még szükséged lesz rá. Kerek hat hete csináljuk mi ezt, ó, Menelaos, és most tartunk a végkifejletnél. Orestes köszörül, én odafent éneklem a dalt a Fiatalok Városáról… Énekel, improvizál.

Egy rímet ide, Orestes!

ORESTES

…ha a béke giccsmadár is – és a héják eledéke! Hirtelen Elektrához. Imádkozz!

ELEKTRA

Azt se tudom, ki vagyok, és kihez imádkozzam. Mire felnőttem, elveszítettem a hitem az istenekben.

PYLADES

Az istenek azért szerethetnek téged. Az vagy, akit az istenek szeretnek.

ELEKTRA

Ha szeretnek, akkor előbb adják nekem a világ legszebb férfiait!

PYLADES

Már mind a tiéd volt. Most imádkozz a könnyű és gyors halál istennőjéhez: Szent Eutanáziához!

ELEKTRA

Ja? Jó! Heléna-pamflet. Kegyes istenek, akiktől mindent megkaptam az életben, segítsetek át fájdalom nélkül az utolsó pillanatomon, ámen! Jöhetsz, Orestes!

MENELAOS

Hát ha nektek van bátorságtok előadni anyátok halálát – ez érdekel. De hiába imádkozott a szerencsétlen. Azt beszélik, hogy még lent a vízivárosban is hallani lehetett órákon át a sikoltozását.

ORESTES

Majdnem mosolyog. Nekem egyetlen mondat cseng a fülemben. Amikor gyűjtöttem az erőt, hogy ezt a kardot belemerítsem, akkor mondta: „Nem vagyok az anyád!” És utána hang nélkül – egyetlen hang nélkül halt meg!

MENELAOS

Szívesen elhinném. De mindenki beszél a sikoltozásról, ami betöltötte az egész várost. Nem kell elhagyni.

PYLADES

Marad a sikoly! Menelaos műértő, ő tudja, hogy a hatásos végkifejletnek ezek az elengedhetetlen kellékei; zene, ima, sikoly.

ELEKTRA

Sikít.

PYLADES

Csitt! Mit hisztizel? Majd ha meglátod Orestes meztelen kardját, akkor sikíthatsz.

MENELAOS

Azt mondjátok, hogy a boldogtalan nem is sejtett semmit?

ORESTES

De. A boldogtalannak reggel az volt az első szava: „Ma megöltök?”

MENELAOS

Talán egy isten megjelentette neki.

ORESTES

Kasszandra.

MENELAOS

Annak egy szavát se lehet elhinni!

ORESTES

Én is ezt mondtam.

MENELAOS

Rajtatok is meglátszik, hogy apa nélkül nőttetek fel. Amíg mi Trójánál harcoltunk, nem volt aki móresra tanítson titeket… Tudjátok ti, hogy mi a spártai nevelés?

PYLADES

Menelaos hangján folytatja. Az atyai pofon, az hiányzik nekünk! Pofon üti Orestest.

ORESTES

Menelaos hangján. Szedte-vette! Neked meg a spártai mogyorófapálca! Tartsd a feneked! Kardlapozza Pyladest.

ELEKTRA

Sikít.

PYLADES

Miközben Orestes fenekeli. Te meg most megint mit sikítsz?

ELEKTRA

Látom Orestes meztelen kardját!

MENELAOS

Kibuggyant belőle a röhej, de erőt vesz magán. Ez azért mégse bohóctréfa! Nézze meg az ember!

PYLADES

Sírni kezd.

ORESTES

Miért sírsz, Pyl? Fáj?

PYLADES

Nem azért sírok, hanem azért, mert nincs sikerünk bohóctréfáinkkal a nagy hadvezér előtt.

ORESTES

Akkor folytassuk neki azt, amit elkezdtünk. Attól a szívnek meg köll szakadnia. Helénát utánozza. „Ma megöltök?”

MENELAOS

Megérdemelnéd! Te anyagyilkos lány!

ELEKTRA

„Ma megöltök?” …Jó? Vagy nem így kezdte?

ORESTES

Ezekkel a szavakkal, de valami egész más hangsúllyal. Könnyedén vetette oda: „Ma megöltök?”

MENELAOS

Hogy te is hogy megérdemelnéd! Te fiú!

ELEKTRA

„Ma megöltök?” Most jobb?

ORESTES

Fejét rázza. „Ma megöltök?”

MENELAOS

Meg, meg, meg…

PYLADES

A parlamenter nem fenyegetőzik.

ORESTES

…„Ma megöltök?”

PYLADES

Tökéletes! Add oda a kardot Elektrának. Köszörülje tovább. Ő lesz Orestes.

ORESTES

Odadobja kardját Elektrának. Úgyis mindig fiú szerettél volna lenni.

ELEKTRA

Én nem tudom, mit kell csinálni. Engem hamar kiküldtek innét.

ORESTES

Senki se tudta, hogy mit kell csinálni… Mindnyájan zavarban voltunk.

MENELAOS

Hát így, színfalak mögül nézve, csakugyan színesebb a gyilkosság, mint ahogy a hírnök szokta elmesélni. Aki ráadásul, rendszerint, nem is a legjobb színész. De nem hosszú ez kissé?

PYLADES

Ne félj, Menelaos. Rövid lesz. Ahogy Orestest unszolta, Elektrának súgja. Rajta!

ELEKTRA

Orestes-Helénának. Te asszonytestbe bújt szörnyeteg!

ORESTES

Kiszól a Heléna-szerepből. Jaj de rossz Orestes vagy te! Ilyet egy Orestes soha nem volna képes mondani egy nőnek. Pláne egy görög királynőnek.

ELEKTRA

Én igen!

ORESTES

Lángol a szemed megint. Mi vagy te? Bosszúszomjas erynnis?

ELEKTRA

Azzal a kihívó-lefegyverző mosollyal, amellyel egyszer már mondta ezt. „Az vagyok.”

ORESTES

Látod, ilyenkor csakugyan félek tőled. Te kivégző angyal Helénaként. „Jaj, hogy tartod azt a kardot? Látszik, hogy nem voltál katona!”

MENELAOS

Nevet. Nem főzőkanál a kard! Próbálja mutatni Elektrának a kard fogását.

ORESTES

Itt volt egy ajakrúzs… még az előbb.

PYLADES

Fölveszi a földről. S Orestes mellére rajzol vele egy vörös szívet. Közben Elektrához. Hogy tanulj egy kis anatómiát. Utólag még Orestes két orcájára is odanyom egy-egy piros foltot.

ELEKTRA

Nekem is! Nekem is! Szétnyitja ruháját.

ORESTES

Igen, igen, hadd lássa mindenki, hogy milyen tiszta volt a szíve szegény Orestesnek.

PYLADES

Miközben kidekorálja Elektrát. Szép vagy, te meztelen szívű… Elektra is kap az arcára is egy kis pirosítót.

MENELAOS

Nála maradt a kard. Ettől mindjárt derűsebb is. Most olyan egyformák vagytok, mint két testvér.

ORESTES–ELEKTRA

…Mint egymás tükörképei!

MENELAOS

Akciót! Jöjjön az a sikoly! Azt várom. Ki fog sikoltani?

PYLADES

Mindig, aki kérdi.

MENELAOS

Azt ígérted, rövid lesz.

PYLADES

Az élet rövid, a művészet hosszú. Nem hallottad még?

MENELAOS

Marhaság! Hat hete vesztegel itt a flotta, a hadsereg. A legütőképesebb ma a Földközi-tenger keleti medencéjében. Helénáért romboltuk le Tróját. Helénát visszavívtuk. Hol van Helénám?

PYLADES

Tűz, tűz…

ORESTES

A zenére Heléna trójai dallamát dúdolja.

KASSZANDRA

Be, szabóollót csattogtatva. Őt keresem én is, Páris fivérem kurváját, gyilkosát! Hadd nyírjam le azt a híres szép szőke haját, mielőtt a máglyára teszik. Miatta rombolták le Tróját. Miatta ölték meg apámat és minden fivéremet… miatta kerültem rabszolgasorsra én is… anyám is… Orestes előtt, aki tovább énekel. Te nem vagy Heléna, hisz te élsz…

ELEKTRA

Felnevet. Ugyanúgy, mint amikor észrevette, hogy Heléna hogyan spórol a hajával. Add ide azt az ollót és bebizonyítom neked, hogy én vagyok Heléna… Átveszi az ollót és utánozni kezdi azt a jelenetet, bohóctréfaként. Levágom tőből a hajam és elküldöm szegény nővérem sírjára… Csak épp egy arasznyit hagyok meg belőle… Még lejjebb csúsztatja az ollót. Egy arasznyit küldök el neki… Egy ujjnyit… Az én hajamból ez a csipetnyi is aranyat ér. A semmit, amit levágott, Heléna szemfedőjére szórja.

KASSZANDRA

Eszelősen kacag, akár a földön is ülhet. Épp ilyen volt! Ilyen volt! Így vigyázott a hajára Trójában is a híres világszépe…

MENELAOS

Pusztulj, te halálmadár! Feléje vág a karddal.

KASSZANDRA

Elhengergőzik. Fogadd részvétemet, özvegy király!

MENELAOS

Oda se figyel rá, Elektrára támad. Ne merészeld gúnyolni Helénámat te se… Az éneklő Orestesre. És te se!

PYLADES

Ők csak ál-Helénák!

MENELAOS

Körbenéz a mozdulatlan álló fiatalokon. És hová tettétek az igazit?

PYLADES

Tűz… tűz…

MENELAOS

Fellebbent egy függönyt. De a szeme a fiatalokon. Esetleg egy másik függönyt is.

KASSZANDRA

A holttesthez kúszott, s lábtól húzogatja lejjebb róla a lepedőt. Míg csak a feje elő nem tűnik. …Szálanként tépjétek ki a haját… Minden elesett trójaiért… S ahogy hunyt szemmel felfohászkodik bosszúért az égre. Miért szeretitek a kurvákat ti is, ti halhatatlan istenek?!

PYLADES

Csendesen. Nyughass, Kasszandra!

KASSZANDRA

Apolló hangját hallottam! Felugrik. Hol vagy, Apolló?… Szólj, szerelmem!… Hová tűntél? Keresi, halkan, suttogva, áhítattal. Apolló-ó-ó!… Apolló…

MENELAOS

Heléna fejénél állt – vagy térdre is eshetett. Spárta királynéja! Felordít, ordít. Ki tette ezt veled? Ki követte el ezt az égre kiáltó gyilkosságot? Ezt megbosszulom, ha addig élek is, Helénám!

PYLADES

A fríg fiúk zenélnek. Kasszandra imádkozik. És végre az esedékes sikoly is feltört Menelaos torkából. Heléna tragédiája befejeződött. A mienk pedig most kezdődik. Az a bizonyos tragikus finále.

ORESTES

Spárta királynője és kis híján Argosé. A Trójában töltött tíz vidám esztendőkért Argos trónjával akartad jutalmazni őt, Menelaos. A mi holttesteinken át, Menelaos. Neked köszönheti Széphelénád, hogy most ilyen véres holttetem – te vagy az ő halálának a neve: Menelaos… Az égre kiáltó gyilkosság neve: a te hatalomszomjad – Menelaos… Hisztériásan. Nem én voltam!

PYLADES

Én voltam. Elektra mögé lép, baljával átöleli, jobbjában a nyílvesszőt magasra emeli. A hegye Elektra nyaka töve felé…

ORESTES

Elektra lábaihoz veti magát, s ölébe rejti az arcát.

MENELAOS

Felállt, kezében kard. Farkasszemet néz Pyladesszel. Most fogja legyilkolni.

PYLADES

A lányodra is gondolj, Menelaos.

MENELAOS

Földre dobja a kardot. A feleségem nem tudom feltámasztani… Nézi a három fiatalt – meztelen keblű Elektrát, hátravetett feje Pylades ölelésében, előtte térdel Orestes. S kicsit zavarban, de felteszi a kérdést, ami kínozza. Mondjátok, lelketekre… Ugye, csupán meggyilkoltátok őt?… Más nem esett köztetek… vele?

Tisztán élt itt?

ORESTES

Feláll. Tisztán halt meg…

FRÍG FIÚK

Be, litániáznak. Tiszta Heléna… Szép Heléna… Szent Heléna… Szűz Heléna… Közben felemelik.

HERMIONE

Be. Hogy irigyeltem őt, hogy milyen sokat tudott élni. Harmincnégy éves csak, és milyen fiatal… Te nálamnál százszor szebb, te nálamnál kétszer hosszabb életű – te aranyhajú!

HERMIONE

Szenvedélyesen. Mert én még csak tizenhét éves vagyok. Szeretnék élni még másik tizenhét évet. Szeretném megérni a görög királynék átlagos életkorát.

ELEKTRA

Elfelejted a görög királylányokét. Antigone is épp tizenhét éves volt, amikor egy ostoba nagybácsi őt is halálra ítélte.

ORESTES

Iphigénia néném még tizenhét éves se volt, amikor a Trójába induló hős vezérek megölték őt. Na, mondd csak el, Menelaos, hogy miért… Hogy kedvező szelet kapjanak a vitorlájukba… Szenvedélyesen. Ugye, Hermione, téged nem lesz muszáj meggyilkolnunk?

MENELAOS

Anyádat nem támaszthatom föl, téged megpróbállak megmenteni… Tárgyaljunk tovább arról a „kompromisszumról”.

ELEKTRA

Helénát azért öltük meg, hogy minden „kompromisszumot” veled, Menelaos, lehetetlenné tegyünk. „Világos?”

MENELAOS

Amit ti akartok: légvár! Jó görög szóval: utópia. De ezek az idők nem kedveznek az utópiáknak. Megsúghatom: egy második trójai háború fenyeget. Fiatalok vagytok: gyerekeket csináljatok, ne utópiákat!

ORESTES

Ha nem csinálunk utópiákat, a gyerekeinket meg fogják ölni abban a második trójai háborúban.

MENELAOS

Én ma reggel, amikor úgy döntöttem, hogy életemet kockáztatva – parlamenterként, fehér zászlóval – bebocsátást kérek, már kész tervvel jöttem. Merészebbel, mint a ti utópiátok. Arra gondoltam, hogy minden apai tekintélyemet előveszem, és megpróbálom rábírni az én engedelmes kicsi lányomat, hogy menjen feleségül Oresteshez.

HERMIONE

Minden apai tekintélyedet visszateheted…

ORESTES

Mi ugyanis nem vártunk parlamenterre.

MENELAOS

Ti?… Ketten?

HERMIONE

Pyladesre is értve. Sőt… Mi… Hárman.

ELEKTRA

…Négyen.

MENELAOS

És… És mióta találtatok egymásra?

HERMIONE

Az első pillanattól kezdve. Mióta Orestes és Pylades ott fent a várfalon a hátamnak szegezték kardjukat… Csendesen énekli, mint aki most próbálja megfogalmazni – megvallani. „Orestes magva már méhembe zárva…”

MENELAOS

De hisz gyilkosod lehetett volna!

HERMIONE

A szerelem lehet halálos. És a halál pedig olyan szép szerelmetes…

MENELAOS

Hát akkor miért nem nászdalokat énekeltetek onnan fentről, a palota teraszáról? „Ó hymen, hymenaion!”

HERMIONE

De hisz mi mindig arról énekelünk. Dúdolja. „A szabadságról tanultam ez éjjel – A szabadság fehér falon fehér jel…” Tudod-e, melyik volt az az éjjel? A nászéjszakám.

MENELAOS

Tulajdonképpen örülnöm kéne, hogy azt a tervezett kompromisszumot, amelynek kigondolására én annyi álmatlan éjszakát áldoztam, néhány álmatlan éjszakával ti is előkészítettétek.

HERMIONE

Minden éjszaka igyekeztünk előkészíteni.

MENELAOS

Egy spártai lány beszél így?

HERMIONE

Egy spártai Heléna lánya.

MENELAOS

Csak az anyád sorsára ne juss!

ORESTES

Nem akarok többé olyan égrekiáltó bűnöket elkövetni, melyeknek neve: „Menelaos”.

MENELAOS

Ha szereted a lányom, engedd, hogy ő most velem jöhessen.

ORESTES

Miért vinnéd el? Menyasszonyom.

MENELAOS

Nem a vőlegény hálószobájában szokás nálunk felkészíteni a menyasszonyt az esküvőre.

HERMIONE

Én túsz vagyok. A vőlegényem életének védelmező pajzsa. Mindnyájuké.

MENELAOS

Ez a pajzs csak addig védelmezi őket, amíg a szívemben te ki nem oltod az apai szeretetet.

ORESTES

Elmehetsz, Hermione.

MENELAOS

Ezt a szót vártam tőled, Orestes. A nászünnepre majd visszatér a szép menyasszonyod… felvirágozva, illatosan…

ELEKTRA

A hulláink közé.

HERMIONE

Élénken. De hisz megfürdetnek engem majd itt anyámnak kedves masszőrjei, virágot is fonnak a hajamba a fodrászai. Az illatszereiről nem is beszélve. Tele van a palota velük. Érzed?

MENELAOS

Alig leplezett sötét iróniával. És ha jól látom, fürdőkád is van itt. Utoljára Agamemnon bátyám fürdött benne.

HERMIONE

Nem vagyok babonás! Ledobja ruháját, rövid ingben belelép a kádba.

ELEKTRA

Tapsol. Meleg vizet!

HERMIONE

A kádban állva énekel.„Fogaink közt a virág is virágdal – és szirma hull, ha fogunk kiverik, mert dalolnánk estétől hajnalig…”

HERMIONE

A forró s hideg vizektől sikongat és föl-fölvacog, s így énekel is közben.

MENELAOS

A katonáim szeretik hallgatni ezeket a dalokat. Bár én legszívesebben viaszt töltöttem volna a fülükbe… Pylades, menj föl a toronyba és hirdesd ki Spárta és Argos városának szövetségét.

HERMIONE

A fürdőkádból felbukva, rátapadó kis ingben. A fiatalok városszövetségét.

PYLADES

Félek, mégiscsak viaszt tölt a katonafülekbe Menelaos úr.

MENELAOS

Még fokozottabb az előbbi lappangó iróniája. Vannak nekünk a viasznál valamivel keményebb elnémító szereink is… Énekelj, amit akarsz, Pylades! Nem szólok én bele a te „apollói” dalaidba… Tedd föl Apolló arany álarcát is. Hadd higgye az a buta baka, hogy egy isten szól hozzája!

KASSZANDRA

Befut az álarccal, csókolja. Szerelmem, Apolló Aztán megfordítja, mutatja. Üres. Nincsen benne isten!

PYLADES

Felteszi. Van benne isten.

KASSZANDRA

Te légy Apolló – mindhalálig.

PYLADES

Akkor kihirdetem azt is, hogy én Phokis hercege feleségül veszem kedves barátom nénjét, Elektrát.

ELEKTRA

A miénk lesz a legerősebb városszövetség Hellászban! Ő is énekelhet egy strófát.

MENELAOS

Színház ez, színház, amit itt csináltok. Aztán versenyezhetünk, mint Dionysos játékain, hogy ki tud hatásosabb csattanóval szolgálni. El, kint felharsanó katonazeneszó fogadja, amely ettől kezdve tart.

KASSZANDRA

Pyladeshez. Ne menj föl!

PYLADES

Kasszandra! Ezek a te örökös balsejtelmeid! Apollót akarod – a mindent előrelátó istent – jósolni tanítani? S énekelve megy föl a lépcsőn. Előbb csak dúdolja. „Fogaink közt a virág is virágdal – és szirma hull, ha fogunk kiverik…”

KASSZANDRA

Felpattan, kereng, vajákol. Minden trójainál trójaibb háború fenyeget…

ELEKTRA

Akkor már inkább az én Pyladesemnek hiszek! S Pyladesszel kánonban énekli.

PYLADES

Közben már a következő szakasznál tart odafent.

ORESTES ÉS HERMIONE

Közben ők kezdték el ezt az apollói dalt a békéről, a giccsmadárról és Ararátról.

KASSZANDRA

A maga másik, fenyegető, agresszív zenéje szerint.

PYLADES

Odafönt, közben a kánonban ott tart.

PYLADES

Kapaszkodva, imbolyogva megjelenik a lépcsőn. Az álarca szájnyílásán hatolt be a nyíl a torkába, hozzászegezve így az álarcot a fejéhez. Szólni nem tud. Hang nem jön ki a száján. De int, hogy tovább, tovább! Vezényli, fél karral, az éneket, ahogy vánszorog, bukdácsol lefelé.

PYLADES–APOLLO

Iszonyú erőfeszítéssel próbálja kitépni a szájába, torkába fúródott nyílvesszőt. Nem megy. Hát így próbál dalolni… De csak habos vér bugyborog ki a száján, s a szájából az álarc szájnyílásán. Sugárvérzés ennek az orvosi neve. Csak vér. De mégis! Valamit mond, ami csak úgy érthető, hogy Orestes – akinek Pylades karja közé dőlt – vele susogja most. Ketten énekelnek megint. Az egyik hanggal, a másik vérsugárral.

ORESTES

Az összecsukló Pyladest ölelve, vele együtt énekli.

ELEKTRA

Sikoltva. Vegyétek már le róla az álarcot!

KASSZANDRA

Azt nem lehet. Oda van szögezve hozzá. Ez már az ő arca.

ORESTES

Rázza a zokogás, de tartja a halott barátját, vállára csuklott arany álarcos feje. Mit apollóskodsz… mit apollóskodsz mindig, te hülye?… Mondtam; ugye mondtam?… Mondtam, hogy ne csináld… Látod? Leteszi a földre. Úgy, hogy háttal nekitámasztja a holtat a falnak. Leül ő is melléje. Látod… látod… S látod, most már azt se fogjuk soha ebben a rövid büdös életben megtudni, hogy Pylades apollóskodott-e ott fent az álarc alatt vagy Apolló isten kísért engem ilyen hűségesen Pylades testébe bújva.

ELEKTRA

Odaguggol melléjük. Megemeli Pylades kezét, az erőtlenül visszahanyatlik. Hány percig voltál a vőlegényem? Számoltátok? Leborul a földre. Ordít. Kasszandra! Kasszandra! Hol a jóstudományod? Nem tudsz olyan szörnyűséget mondani, amit most már el ne hinnék… Veri a földet. Jósolj!

KASSZANDRA

Mereven bámul valami fix pontot. Iphigéniát megölte Agamemnon. Agamemnont megölte Klytaimnestra. Klytaimnestrát megölte Orestes. Helénát megölte Pylades… Pyladest megölte Menelaos…

ELEKTRA

Ezt láttuk! A jövőt mondd!

KASSZANDRA

Azt mondtam! Ez a vérfolyó nem áll meg. Pyladest megölte Menelaos.

HERMIONE

Nemcsak őt. Menelaos mesterlövésze engem is eltalált. Túsz vagyok. Az apám engem most halálra ítélt. Tudja jól a törvényt. Fogat fogért. Orestes, édesem, hajtsd végre az ítéletet. A legjobb barátodat gyilkoltatta meg az én apám.

ELEKTRA

És a nénje vőlegényét!

ORESTES

Persze, persze! Felugrik. Előkeresi a kardját az ott heverő göncök közül. Egyszer-kétszer körbejár vele, s aztán megáll a nászra felvirágzott Hermione előtt. Ne félj, van már rutinom… Gyilkológép lettem. Sorra megölöm azokat a nőket, akiket szeretek… Még Elektrát is, kis híja… Nevet. Összetévesztettem egy erynnisszel…

ELEKTRA

Kasszandra felé. Mi vagyunk a bosszú istennői. Örülsz az új Trójának, száműzött trójai királylány?

KASSZANDRA

A vérfolyó nem áll meg, Hermionét most megöli Orestes.

ORESTES

Muszáj Kasszandrának hinni? Apolló azt akarta, hogy ne higgyünk neki… Hermione, menj el! Eldobja a kardját. Nincs fogat fogért. Mondd meg apádnak, hogy fütyülök Trójára. Fütyül.

HERMIONE

Szeretnék itt maradni. Veletek.

ORESTES

De édesem! Ennek a világnak csináljunk gyereket? Leveti magát oda, ahol a dráma elején feküdt a földön. Menj! Menj! Menj! Menj!… Rázza a zokogás. Ne is lássalak!

HERMIONE

Vállára a fríg szolgák ráterítik a királynői köpenyt. Talán sikerül túlélnem a görög királylányok átlagkorát. Akkor még szülhetek is. Nem mindegy, hogy milyen világnak… Nagyon csendesen énekelve megy el.

HERMIONE

ORESTES

Milyen csend lett.

ELEKTRA

Most ment le a nap.

ORESTES

Fázom… Mondd, Elektra: igaz volt?

ELEKTRA

Mi?

ORESTES

Vagy csak álmodtam?

ELEKTRA

Mit?

ORESTES

Valami emlék játszik vele. Hangsúlyosan mondja. Fá-zok. Csend. Olyan ez nekem, mintha a tárgyalás nem is ma lett volna, hanem hetekkel ezelőtt. Mit tudom én? Hat héttel ezelőtt.

ELEKTRA

Drágám, de hisz lehet, hogy hat héttel ezelőtt volt.

ORESTES

Érzik az égett szag a levegőben.

ELEKTRA

Mást is égethetnek.

ORESTES

Kit?

ELEKTRA

Kit?… Minket?… S darálni kezdi magában, mint valami babonát. Nincs a földnek annyi kínja, mit az ember el ne bírna. Nincs a…

ORESTES

Felült. Nyitott szemmel bámul maga elé.

KASSZANDRA

Súgva Elektrának. Ne zavard! A Fiatalok Városáról fog ő majd álmodni nekünk az örök sötétségben…

ORESTES

De hiszen ez a mi szülővárosunk, Elektra. Ezen a téren szoktunk játszani. Minden ház kilincsét ismeri a kezem. – „Isten hozott, Orestes” – mondják itt nekem. – „Kerülj beljebb,

Orestes!” – Ezzel várnak minket majd a küszöbön. Fölemeli a poharát. Súgva. Te is, Elektra…

KASSZANDRA

Nagyon halkan, a családi sírkamrába invitáló vendéglátással. Isten hozott, Orestes… Isten hozott, Elektra…

1. kép

A FÉRFI

Engedjenek elutazni!

AZ ÚTITÁRS

Nekünk érvényes jegyünk van! Itt az útlevelünk is! Hirtelen rémülettel. Apám! Apám! Hol az apám?… Hol vagy? A neki háttal álló katonák kordonán át kifelé. Apá-ám!… Hol van? Itt a jegye, útlevele!

A FÉRFI

Mondja azt, hogy én vagyok az apja!

A KALAUZ

Szabad kérnem a jegyét?

A FÉRFI

Felugrik, felteszi a kalapját. A hölgynél van a jegyem… Mondja, hogy önnél van a jegyem!

AZ ÚTITÁRS

Az én apám puha szürke nyúlszőrkalapot visel. Kalauzhoz. Nem látott egy szürke nyúlszőr kalapos öregurat?

A KALAUZ

Nem láttam. Hogy hívják?

AZ ÚTITÁRS

Miért érdekli a neve, ha nem látta? Kirohan.

A FÉRFI

Jegyem nincs, de… Bankót ad a Kalauznak.

A KALAUZ

Elteszi, aztán kiabálni kezd. Engem akar megvesztegetni?! Azt képzeli, hogy eldugom a hálókocsi díványában?

A FÉRFI

Pszt! Pszt! Csak a kalapomért jöttem! Eltűnik.

AZ ÚTITÁRS

Jegyét-útlevelét lobogtatva megint áttör a kordonon. Hol vagy? Mindenütt kerestelek… Végre!… Miért nem teszed fel a kalapod? Meglátnak.

AZ UTAS

Nehezen artikulál. Gyerekkoromban megszoktam, hogy automatikusan levegyem a kalapom, ha a császárhimnusz szól. Függetlenül azoktól az érzelmektől, amelyekkel a császár személye és a Habsburg-ház iránt viseltettem. Ezek nagyon ambivalens érzések voltak…

AZ ÚTITÁRS

Császárhimnusz?

AZ UTAS

Tisztán hallottam. S a hirtelen támadt, hosszúra nyúló csöndben továbbfütyüli egy-két taktusát a levegőben maradt zenének. Hamis?

AZ ÚTITÁRS

Nem hamis. Beszélni milyen nehezére esik, szegénykém, de fütyülni…!

AZ UTAS

Mint a madarak! Fütyüli.

AZ ÚTITÁRS

Amikor vitt kirándulni. A madarak! És teleholdas éjszakákon zengett tőlük az erdő! Felejtsük el! Felejtsünk el mindent! Azokat a vakációkat! A maga császárhimnuszát! Vége!

AZ UTAS

Mégis, némán dúdolja magában, s egy ujjal tréfásan vezényli is, amíg eljut a szöveg mulatságosan hangzó csattanójához, ezt kiénekli, ha nehezen artikulálva is.

„…Császárunk s a köz-ha-záát!”

AZ ÚTITÁRS

Hogy Isten tartsa? Hát nem tartotta Isten! Nem óvta Isten! Hol az a császár? Hol van a tavalyi hó?

AZ UTAS

…Szólt. Miért szólt?

AZ ÚTITÁRS

Nem nekünk játszották. Afelől nyugodt lehet.

AZ UTAS

Nem érdemelném meg?

AZ ÚTITÁRS

De! De!

AZ UTAS

Egy ilyen hosszú élet után…

AZ ÚTITÁRS

Csak az számítson, ami előttünk van! Csak az!

AZ UTAS

És ami mögöttem? Az is valami. Mégis.

AZ ÚTITÁRS

Az a rengeteg ember az állomás előtti téren mind tisztelettel levehette volna a kalapját. Nem azért, mert ők is a császárhimnuszt hallucinálják… hanem mert most hagyja el a császárvárost a legeslegnagyobb fia… De vigyázzon már, mert még csakugyan felismerik. Az apja fejére igazítja a kalapot.

A KALAUZ

Uraságod valami nevezetesség?

AZ UTAS

A lányom túloz.

A KALAUZ

Mert a császárhimnusz csakugyan megszólalt az előbb. Holott őfelsége huszonkét éve halott. Őfelsége első Ferenc József. Az én szememben ő marad az utolsó, virtigli császár. Engem is meglepett ez a muzsika. Talán valahol nyitva felejtettek egy ablakot. Vagy egy őrült muzsikus összekeverte a kottákat és a dátumokat. S azt hiszi, hogy még nem történt semmi. Hogy még tart, még tart Ausztria, a Monarchia… Hogy béke van. Az a bizonyos első világháború előtti: békebeli béke.

AZ UTAS

Első? Nocsak! Talán már kitört a második? A nagy csomagolásban ma nem is hallgattunk rádiót.

A KALAUZ

Őfelsége is első Ferenc Józsefnek nevezte magát, pedig nem jött utána egy második. Kacag.

AZ UTAS

Ilyen optimista? Mégis, mennyi időnk van?

A KALAUZ

A vonatindulásig? Vagy addig a bizonyos második világháborúig? Pár perc.

AZ UTAS

Hirtelen kitörő kétségbeeséssel felkiált. Hát hol maradnak akkor a húgaim?! Nem jártak erre?

A KALAUZ

Hogy néznek ki?

AZ UTAS

Mindig együtt járnak. Négyen. Olyan gyakori talán, hogy négy hölgy kézenfogva szaladgál ezen a vasúti állomáson?

A KALAUZ

Énekel. „Tschöll papa lányai mi vagyunk, trallala, itt va-a-gyunk…” Hugicák?

AZ UTAS

De nagyon különbözőek voltak mindig. Az egyik bronzvörös…

A KALAUZ

Ahá! Aha!

AZ UTAS

A másik gesztenyeszín…

A KALAUZ

Ó!

AZ UTAS

És ketten pedig szőkék. De a szőkének két egymástól teljesen elütő árnyalata.

A KALAUZ

Platinaszőke!

AZ UTAS

Pontosan. És a másik meg… nos?

A KALAUZ

Aranyszőke, egy Loreley! Ó!

AZ UTAS

E hajszínbeli különbségek talán fel se tűntek önnek, mert ma már mind a négyen egyformán hófehér hajúak.

A KALAUZ

Ja? No és e hölgyeknek is megvan a vasúti jegyük és a szükséges úti okmányuk?

AZ UTAS

Nem-em! Épp az, hogy nincs! Ők nem utazhatnak.

AZ ÚTITÁRS

Döntenünk kellett – vagy nélkülük, vagy mi se!

A KALAUZ

Érvényes vasúti jegy nélkül az állomás közelébe se engedik őket.

AZ UTAS

Búcsúzni jönnek.

A KALAUZ

Majd egy évszázadon át ez az expressz vitte keletről nyugatra a soha nem szűnő népáradást. És ma uraságtok lesznek az egyedüli utasok.

AZ ÚTITÁRS

Minden írás, minden pecsét megvan!

A KALAUZ

Gratulálok. Önök, úgy látszik, a szerencse fiai. Bár még több ellenőrzésen fognak átesni ezen az éjszakán a kék Dunától a Rajna vizéig, amelybe Loreley aranyhaját fésüli. Nem olyan könnyű kirepülni, kérem, a Birodalom területéről.

AZ ÚTITÁRS

Apja fokozódó izgatottságát, hogy csillapítsa. Papa, el fogjuk intézni, hogy ők is kijöhessenek utánunk.

AZ UTAS

Legyint… Utoljára hadd lássam még őket! Indulna kifelé.

A KALAUZ

Szabad kérdeznem, önnél mennyi az idő?

AZ UTAS

Előhúzza aranyóráját, mutatja.

A KALAUZ

Szép óra. És jól is jár? Pontos, mint a halál? Akkor nem ajánlom, hogy most elcsámborogjon.

AZ UTAS

Elsodorhatta őket a tömeg. Vagy beleestek valami razziába… Menne vissza.

AZ ÚTITÁRS

A végén mi is itt maradunk. Azt akarod? Próbálja visszafogni.

AZ UTAS

Azt! Azt!

AZ UTAS

Csendesen, mint aki megadta magát a sorsának. Sohasem fogom többé látni őket. S hagyja magát a vonat lépcsője felé vezetni.

A KALAUZ

A Birodalomnak szüksége van a szorgos, munkás női kezekre. Belefúj ő is a sípjába.

AZ ÚTITÁRS

Mindent megtettünk. Hogy ők is jöhessenek.

AZ UTAS

Nem… Nem… Nem tettem meg mindent.

AZ ÚTITÁRS

Másodrendű állampolgárok vagyunk. Szemünkbe mondták… Súgva. A neved se tanácsos kiejteni.

AZ UTAS

Most! Most!… De még egy fél évvel ezelőtt! Tíz évvel ezelőtt!

AZ ÚTITÁRS

Ki sejthette? Hogy ez lesz?

AZ UTAS

Én! Huszonöt éve pontosan tudom, hogy ez lesz… Így elkésni! Le is ülhet a vonat alsó lépcsőjére, ha van.

AZ ÚTITÁRS

Azt mondod, hogy hamarébb kellett volna…

AZ UTAS

Azt! Hamarébb, hamarébb, hamarébb… Azt hiszed, először látok ilyen tömegeket a körutakon, az állomás előtt? És a Burg előtt a fáklyás felvonulás! Huszonöt évvel ezelőtt, 1914 nyarán már minden pontosan így volt. És a tömegtüntetésekben a legfélelmetesebb, hogy azok is éljenezték a háborút, akiknek hadköteles fiuk volt.

AZ ÚTITÁRS

Magának kettő is. Be is vonultak.

AZ UTAS

Kettő? Csak kettő? Tudod te, hogy hány gyereket csináltam én még mellettetek? Nevetni kezd. Mindnyájan azt hiszitek, hogy én egy példás férj vagyok… Ez csak a látszat. Hohó! Az az ismeretlen költő közelebb jár a valósághoz, aki a születésnapomra azt írta a köszöntő versben, hogy én millió fiat nemzek. Most, most, a nyolcvanadik születésnapomra írta. És nem múlt időben írta. Jelenben! Mit szólsz hozzá?

AZ ÚTITÁRS

Nevet. Azért ez költői túlzás!

AZ UTAS

Nana! Aki ma Európában ebben a században felnő, annak az esze kezd úgy járni, mint az enyém… Még a legádázabb ellenfeleim is, fogcsikorgatva, de engem szajkóznak. Én a következő generációkat már mind szellemi ivadékaimnak tekinthetem. „Nemz millió fiat” …Én ma is nemzek… Az anyádnak azért ne szólj erről.

AZ ÚTITÁRS

Nevet. Átöleli.

A HATÁRŐR

Ennél se fontos a konkrét uniformis. Egy erős fényű kézilámpással szemükbe világít.

AZ ÚTITÁRS

A lámpa fénye elé áll, hogy felfogja, s csevegő hangon. Mikor indulunk? Nem tudja?

A HATÁRŐR

Csak ha átvizsgáltam a vonatot, hogy nincs-e valaki elbújva… El, hogy aztán minden zugba bevilágíthasson.

AZ ÚTITÁRS

Ezt is? Ezt is vállalod? Fiadnak?

AZ UTAS

Egy pátriárka törzséből sokféle fiú támadhat. Nemcsak Jákob, Ézsau is.

AZ ÚTITÁRS

Ez Ézsau? Ez Káin!

A KALAUZ

A sötétben mögöttük állt. Jól tetszik mondani. Ez egy gyilkos. Mondják, hogy tegnap lelőtt egy szökevényt. Jó lesz vigyázni! El a sötétben. Sípját fújja.

AZ UTAS

Elfogja valami belső reszketés. Mi vár még ránk ezen az úton?

AZ ÚTITÁRS

Szépen átalussza. És holnapután este már London! Két keze között próbálja felmelegíteni apja kezét.

AZ UTAS

A fejét rázza csak erre is. Mostanában többször álmodtam, hogy halálra vagyok ítélve. És körülöttem azon vitatkoznak, hogy mi legyen a halálnem. Kötél, vagy golyó? És én csak nevetek, mert tudom, hogy van egyéb sánszom is. Bármelyik pillanatban beállhat a ráknak egy metasztázisa. A nyelvről az agyba. Öt centi. A fekete viaszosvászon csomagra. És mi lesz akkor Mózessel?

AZ ÚTITÁRS

Londonban megírja. Mennyi van hátra belőle?

AZ UTAS

Nem tudom. Elakadtam. Nem bírok rájönni, miért nem engedte meg neki az Isten, hogy elérjen az Ígéret Földjére. Nem voltak rendben az iratai?

AZ ÚTITÁRS

Örülök, hogy kezd a humora visszatérni.

AZ UTAS

Csakugyan nevet. Tízparancsolatot, azt kapott az Istentől. Hogy mit szabad és mit nem szabad. Kőtáblákat! De vízumot nem kapott.

AZ ÚTITÁRS

Most jut el oda… Magával együtt.

AZ UTAS

Én sokáig azt hittem, hogy az Ígéret Földje itt van valahol. Trieszt és Krakkó között.

AZ UTAS

Most hallod?

AZ ÚTITÁRS

Nem akarom hallani! Befogja fülét.

AZ UTAS

Bécs. Őt se fogom látni többet.

AZ ÚTITÁRS

Ez most nagyon rossz… Fáj. Tudom.

AZ UTAS

A protézis jobban fáj. A díványhoz akar menni. A Határőr épp azt vizsgálja. Mit keres itt még mindig? Ez az én fülkém!

AZ ÚTITÁRS

Álszívélyességgel. Bocsánat, ha munkájában zavarjuk…

AZ UTAS

Belénk nem néz? Itt vannak a csomagjaink. Persze nem a viaszosvászonba burkolt csomagot mutatja.

A HATÁRŐR

Én csak embert keresek. Ne tessék félni.

AZ UTAS

Miért ne féljek? Ember vagyok.

AZ ÚTITÁRS

Köszönöm, hogy kíméletes akar lenni apámhoz. Nehéz operáción esett át.

AZ UTAS

Ez le akar szállítani minket a vonatról!

AZ ÚTITÁRS

Most már őt is elfogja a hisztéria. Nekünk minden okmányunk rendben van. Két napon át ültem a Gestapónál. Aki beleütötte végül az engedélyt, egy kutyakorbáccsal játszott az orrom előtt. Úgy tettem, mintha nem vettem volna észre. Itt a pecsét! Nézze!

A HATÁRŐR

Akkor maguknak jó.

AZ ÚTITÁRS

Ne fuvolázzon nekünk! Vegye elő a kutyakorbácsot. Azt szoktam meg maguktól.

A HATÁRŐR

Miért? Mások nem gondolhatnak olyasmit, hogy jó volna túl lenni ezeken a határokon?

AZ ÚTITÁRS

Maga egy agent provocateur. Kérem, hagyjon minket.

AZ UTAS

Megfogja a Határőr zubbonyát. Ifjú ember, nekem az a mesterségem, hogy a lehető legmesszebbre elmenjek az emberek megértésében… …De egy tapodtat se engedek az emberek megítélésében.

A HATÁRŐR

Mi vagyok én a maga szemében? Nagy lélekbúvár! Két csizma fölött egy uniformis. És alatta?

AZ ÚTITÁRS

Gúnyosan, félre. Egy érző szív! Szereti a virágot…

AZ UTAS

És hova szeretne eljutni, ha szabad kérdeznem? Párizsba? Vagy maga is Londonba? Esetleg az antik művészet iránti rajongása inkább Athénba vonzaná? Vagy szeretné látni a fjordokat? Türelem, fiatalember. Majd bevonul.

A HATÁRŐR

Csakugyan háború lesz?

AZ UTAS

Beszélik. Maguké lesz a világ. Kapnak ilyen snájdig egyenruhát meg fegyvert. Uniformis! Ütemes csizmacsattogtatás!

A HATÁRŐR

A kalauz előtt ne tessék majd ilyeneket mondani. Besúgó.

AZ UTAS

Magát viszont annál inkább megajándékozhatom a bizalmammal, ugyebár? Kitör. Mit akarnak még tőlem megtudni? Írtam vagy ötven könyvet. Olvassák!

A HATÁRŐR

Nem olvassák. Égetik.

AZ UTAS

Szarkasztikus derűvel. A középkorban az írójuk is ment volna a máglyára – együtt a könyveivel.

A HATÁRŐR

A professzor úr olyan biztos benne, hogy elmúlt a középkor?

AZ ÚTITÁRS

Honnan veszi, hogy az apám professzor?

A HATÁRŐR

Aki ötven könyvet írt…

AZ ÚTITÁRS

Ismer minket?

AZ UTAS

Hagyd! Biztosan összetéveszt engem valakivel… Lamentálva, még rá is játszik. Beszélni se tudok. Nemhogy írni. Örüljenek, ha elmegyek. Öreg vagyok. Beteg. Meghalni megyek el. Csend. S aztán a helyzet iszonyatának a tárgyilagosságával. Akar ennél a mai Európánál iszonyatosabb látványt? Világítson bele a számba!

A HATÁRŐR

Akár át is foghatja az öreg fejét. Miért tetszik gondolni, hogy a fiatalok okvetlenül túlélik az öregeket? Néznek egymással szembe: két halálraítélt. A tegnapi vonatnál, amikor felmásztam a vagon tetejére – azt is kell ellenőriznünk – ott lapult velem szemben egy velem épp egykorú fiú. Rám fogta a pisztolyát. Én meg ezt rá… Olyan volt, mintha egy tükörben megláttam volna magam… Nem anekdotát mond – vall, gyónik.

AZ ÚTITÁRS

És aztán?

AZ UTAS

Kiszabadítja magát a fiú közelségéből. Mi történt?

A HATÁRŐR

…Nevettünk. Azt is egyszerre. Az első pillanatban mindketten elnevettük magunkat. Micsoda indiánosdi! Hasalunk egymással szemben egy robogó vonat tetején. Mindketten az első békeév örömében fogant 1920-as évjáratból. A túlélők gyermekei. Még mi is csak tizennyolc évesek. És máris megint mindkettőnknél fegyver. Melyikünk lője le a másikat? Olyan mindegy. Ezen röhögtünk. Hiszen ez egy kalandfilm, piff puff!

AZ ÚTITÁRS

Melyikük lőtt először?

AZ UTAS

Nem nehéz kitalálni.

A HATÁRŐR

De éppúgy megtörténhetett volna, hogy nem én, hanem ő utazik tovább, fent a vonat tetején, át a határon, és ő meséli maguknak ezt az oly nevetséges piff-puff-filmet – majd holnapután Londonban –, egy sikeres emigráns, a sikeres emigránsoknak. Az a másik tizennyolc éves. A tükörképem. Ha nagyon zseniális, még le is húzza rólam ezt a zubbonyt, s a határig ebben grasszál. Ott majd szépen bedobja a mozdony kazánjába. Nem elveszett gyerek. S a szegény határőrökhöz besorolt másik tizennyolc éves pedig félmeztelenül hever lent valahol, a töltés árkában. Számíthatnék-e a könyörületükre ott lent?… Az ötven könyvét ha végigolvasom, ír ön arról, hogy amit a tudat mélyén talál, az nemcsak furcsa, mulatságos, félelmetes, hanem irgalomért kiált… Irgalomért, magához is… Bocsánat, még meg kell vizsgálnom a szeneskocsit. Hátha találok ott is a szénben beásva egy kortársat ebből a szerencsés 1920-as évjáratból. El, szájharmonikáján egy régi angolkeringő dallamát játszva.

AZ ÚTITÁRS

Ezt az útikísérőnket jól kiképezték…

AZ UTAS

Ha az úton valami baj lesz, ne engem próbálj menteni, hanem a Mózes-t. Ezt ígérd meg.

AZ ÚTITÁRS

Vegyen be egy szem altatót. Megnyugtat.

AZ UTAS

Ahhoz az egész doboz kellene.

Ha olyan beteg volnál, mint én, én nem tagadnám meg tőled… Mert szeretlek.

AZ ÚTITÁRS

Hallgat, mintha nem is hallotta volna.

AZ UTAS

Világháború előtti csend. Hogy ismerem már ezt.

AZ ÚTITÁRS

Mindjárt elindulunk.

AZ UTAS

Nem. Nem indul. Hazudott a kalauz. Figyeled? Nem indul.

AZ UTAS

Mintha ez a vonat is őket várná. Hátha feltűnik az a négy, ma már egyformán hófehér fej… Az első és utolsó gyerek mi voltunk: a két fiú. Közbül: a lányok. Mint a könyvnek a két táblája: mi védtük őket. Most a könyv szétesik. És a lapokat el fogja hordani a szél. Az öreglányokat is, mint az én utcára kihajigált könyveimnek a megégett lapjait… Ez a kis náci gyilkos azt állítja, hogy az én ötven kötetemet végigolvasva, nem találni meg azt a szót, hogy „könyörület”.

AZ ÚTITÁRS

Á, hazudik. Az orvos, aki gyógyít, maga a könyörületesség.

AZ UTAS

Bravó! A kis kollegina ezért megérdemli a jelest orvosi etikából. No de várjunk csak! Ha egy ifjú Káin jelentkezik, hogy a kollegina mentse meg az életét…? Nos? Mit diktál ilyenkor az orvosi etika?

AZ ÚTITÁRS

Mindent elkövetek, hogy megmentsem.

AZ UTAS

Tudva, hogy azután a gyógyult páciens megy vadászni Ábelokra? Piff puff!

AZ ÚTITÁRS

Ez már nem az orvosra – az Istenre tartozik. Akadályozza meg, hogy az Ábelokat kiirtsák. A Mindenható. Ábel vére hozzá kiált fel az égre.

AZ UTAS

Helyben vagyunk. Folytassuk a kollokviumot. És ha Hitlerhez hívnak? Hogy őt gyógyítsd? Na!… Na!

AZ ÚTITÁRS

Hallgat. Majd. Ilyenre nincs példa az orvostörténelemben.

AZ UTAS

De. Dánielt hívták a babiloni királyhoz. Az is közveszélyes volt…

AZ UTAS

Úgy látszik, az a másik vonat, a szomszéd sínen, megindult. Babonából nem meri elhinni.

AZ ÚTITÁRS

Dehogyis! Megyünk! Öleli, csókolja az öreget. Mi megyünk! Ezt is megértük… Gondolta volna-e egy hónappal ezelőtt? Vagy akár még tegnap is? Kitört belőle a sírás.

AZ UTAS

Előhúzza zsebkendőjét. De egy nagy göb van rajta.

AZ ÚTITÁRS

Könnyei közt nevet. Mindig göböt köt.

AZ UTAS

Mit is akarhattam?… Mit is?

AZ ÚTITÁRS

Kioldja. Már mindegy… Akármi volt. Felejtsük el.

AZ UTAS

Otthon, nálunk volt egy mandulafa. De az ilyenkor, június elején már elvirágzott.

AZ ÚTITÁRS

Londonban talán épp most virágzik.

AZ UTAS

Beszélsz nekem összevissza! Azt se tudod, milyen egy virágzó mandulafa.

AZ ÚTITÁRS

Fehér?

AZ UTAS

Fehér? Mandulafavirág-fehér!

AZ UTAS

…Ült a négy lány a mandulafa alatt. Itták a tejeskávét, a vörös hajú, a barna, és a szőkének az a két változata, és teljesen belepte őket a fehér mandulavirág… Ezen mennyit nevettünk… Az emléken muszáj nevetnie most is.

A KALAUZ

Egy szivart? Kínálja.

AZ ÚTITÁRS

A világért se! Szájműtéten esett át.

AZ UTAS

Szenvedélyesen szivaroztam… Most már csak álmomban. De akkor mindig.

A KALAUZ

Aha! Ez most a böjtje a nagy bagózásnak. Rágyújt.

AZ UTAS

Fújja csak az orrom alá…

AZ ÚTITÁRS

Mondja, kalauz úr, messze vagyunk még?

A KALAUZ

A bennfentes közép-európai bölcsességgel visszakérdi. Mitől?

AZ UTAS

Keserű, beismerő nevetés. Mitő-ől? Mitő-ől?… „Mitől messze?” Ahogy abban a viccben kérdi a kivándorló.

A KALAUZ

Alapvicc. Nevet. És azt ismeri-e, hogy két zsidó utazik a vonaton?

AZ UTAS

És az egyik megkérdezi a másiktól, hogy hova utazik…

A KALAUZ

Ezt én nem ismerem. És a másik mit mond?

AZ UTAS

Mond egy várost.

A KALAUZ

De nem azt, ahová utazik.

AZ UTAS

De azt.

A KALAUZ

Kicsit gondolkozik, aztán fokozatosan méregbe gurul. Mi ebben a vicc? Ennél hülyébb viccet még életemben nem hallottam. Maguk röhögni akarnak rajtam, hogy én nem érem fel a maguk vicceinek az értelmi színvonalát. Hova utaznak maguk? Nekem a maguk helyében nem jutna eszembe viccelni.

AZ ÚTITÁRS

Vannak olyan helyzetek, amelyekben csak viccelni lehet. Nem? Nevetni próbál.

A KALAUZ

Rajtunk!… Azt kérdeztem az úrtól, hogy hová utazik.

AZ UTAS

Ez most a maga vicce?

A KALAUZ

Nem!

AZ UTAS

Mindegy. Én Londont mondok.

A KALAUZ

Mutassák a jegyet.

AZ ÚTITÁRS

Már nyújtja is. Párizsból kaptuk, egy császári hercegnőtől.

A KALAUZ

Habsburg hercegnő?

AZ ÚTITÁRS

Apja válaszát elvágva. Persze. Habsburg–Lotaringia–Mayerling–Szarajevó… Amit akar.

A KALAUZ

És nem szenved szükséget őfensége ott az idegenben?

AZ ÚTITÁRS

Á! Első osztályra váltott be minket is.

A KALAUZ

Szalutál. Visszaadja a jegyeket. Körülnéz, s bizalmasan. Ha valamit el akarnak dugni, csak nekem tessék szólni. Van valami?

AZ ÚTITÁRS

Gyorsan. Semmi.

A KALAUZ

Némán mutatja, hogy a dívány tetejét fel lehet emelni, pisszt int.

AZ UTAS

Int: érti. Az apám is ilyenforma szakállt viselt, mint ön.

A KALAUZ

Ez a szakállviselet is mutatja, hogy mi még a régi gárdához tartozunk. Császárszakáll! Most már egyre többen vannak, akik a bajuszviseletükkel tűnnek fel. Fekete zsebfésűt tesz az orra alá. Hisz érti…

AZ UTAS

Nem. És nem is akarom érteni.

AZ ÚTITÁRS

Mi megkaptuk a kivándorlási engedélyt. És már olyan messze vannak tőlünk ezek a dolgok.

A KALAUZ

Messze?… Nevet. „Mitől messze?”

AZ UTAS

Nekem Bécs volt a világ közepe.

A KALAUZ

Nevet, kedélyeskedik. Még leszállhat. Ott a vészfék. Meg tetszik rántani. Gyerekkora óta mindenki arról álmodik, hogy meghúzza a vészféket, aztán eltelik nyolcvan év, és nem meri megtenni… Potom tizenkét márka büntetés. A bolondnak is megéri. El.

AZ ÚTITÁRS

Na! Most választhatunk egy zenekedvelő fiatal gyilkos és egy régi gárdához tartozó besúgó között.

AZ UTAS

Nem hiszem, hogy nagyon választhatunk. Mind a kettőt el kell viselnünk. Miért mondtad, hogy „Habsburg hercegnő”?

AZ ÚTITÁRS

Láttad, hogy milyen sznob. Ha megmondom, hogy csak egy Bonaparte, le se köpi.

AZ UTAS

Pedig rokonok: Bonaparte Napóleon elvette Bécsből a Mária Lujzát…

AZ ÚTITÁRS

Jobban tudod, mint egy hálókocsi kalauz.

AZ UTAS

Fiatal orvosként a döblingi tébolydában a császári ház főhercegeit kezeltem… Kezeltem? Mit tudtunk még akkor?… Pisszt int. Nekik nem illett feltennünk azt a rutinkérdést, hogy volt-e a Habsburg-családban idegbeteg, ágybavizelő, szadista…

AZ ÚTITÁRS

Mondhatod hangosabban. Ferenc József huszonkét éve halott.

AZ UTAS

Hosszú uralkodása alatt éppúgy megszoktam a suttogást, mint azt, hogy a császárhimnusznak kalapot emeljek.

AZ ÚTITÁRS

Akkor is féltél? Mi okod volt rá?

AZ UTAS

Okom? A félelmeknek az oka legtöbbször valami abszolút oktalanság… Talán már annyi elég, amit gyerekkoromban az öregek meséltek. Szuronyos katonák törtek rájuk. A szalmazsákban mit tudom én, mit, eldugott aranyat keresnek. És amikor beledöfnek, aranyak helyett vér folyik a szalmazsákból. Csak vér. És a katonák méltatlankodva elvonulnak. „Gold nyet.” Felveszi a viaszosvászonba bugyolált kéziratköteget. Próbáld kinyitni ezt a díványt. Beleteszi a kéziratot, lecsapja a fedelét. Én majd ráfekszem „Csak a testemen át!” Lefekszik. Hagyd itt az altatót… Sokat beszéltem. Biztos, hogy fájni fog megint.

AZ ÚTITÁRS

Kiválaszt egy szem altatót.

AZ UTAS

Nem hagyod itt? A dobozra.

AZ ÚTITÁRS

Még mit nem! Bead neki egyetlen szem altatót. A doboz a táskájába kerül. Vegye most ki azt a csúnya szerkezetet a szájából. Aludni fog.

AZ UTAS

Ha felriasztanak, kihallgatás – „Hogy hívják magát?” –, nem akarok akkor kapkodni utána.

AZ ÚTITÁRS

Nem fogják felriasztani. Én vigyázok az álmára.

AZ UTAS

Itt maradsz?

AZ ÚTITÁRS

Persze, csak elszívok egy cigarettát.

AZ UTAS

A kalauz itthagyott egy kis jó szivarszagot a levegőben. Majd szokás szerint azt álmodom, hogy én szivarozom. És persze Mózessel beszélgetek, és most végre talán elárulja nekem ő vagy az Isten, hogy hol tévesztettük el az utat az Ígéret Földje felé…

AZ ÚTITÁRS

Már súgva. És próbáljon felejteni! El.

AZ UTAS

Felejteni. Csend. …Ennek a díványnak a rugózása olyan, mint azé a díványé a Berggasse 19. alatt. – Mi is van a Berggasse 19. alatt? – Egy orvosi rendelő van a Berggasse 19. alatt. – Kinek a rendelője van a Berggasse 19. alatt? – Nem tudom, uram. – Pedig negyvenhét éve nyitotta meg azt a rendelőt… – Kicsoda? …Ilyen mondatokat kell majd angolul gyakorolnom, ha társalogni akarok Londonban… – Megvan még az a rendelő a Berggasse 19. alatt? – Nem, uram, az a rendelő már megszűnt a Bergasse 19. alatt. És mikor szűnt meg az a rendelő? – 1938. június 5-én szűnt meg az a rendelő. – How funny! Just today! – Igen, uram. Épp ma szűnt meg. Még csak másfél órája, hogy az az illető doktor örökre bezárta a rendelőjét a Berggasse 19. alatt… Nyitott szemmel bámul, nem alszik. Mondja, uram, hogy mondják angolul ezt a szót, hogy „könyörület”?

AZ ÚTITÁRS

Hangja – ahogy az Utas hallhatja –, tehát felerősített suttogó hangja. Könyörgök, ne zavarják… Alszik.

AZ UTAS

Nyitott szemmel figyel. Elkezdődött…

A KALAUZ

Be. Nem kell megijedni, egy kis rutinvizsgálat… „Szúrópróba”…

AZ UTAS

Behunyja a szemét, mintha aludnék.

AZ ÚTITÁRS

Nekem megvannak a kapcsolataim. Feljelentést teszek!

A KALAUZ

A legmagasabb körökkel vannak nexusaik.

AZ UTAS

Mit kerestek? Felteszi a szemüvegét. Most tör ki rajta a remegés. De már ironizál. Aranyat kerestek?

A KALAUZ

Kit kerestek? Rávilágít. Egy öreg, nyolcvan éven felüli utast. Nyírott ősz szakáll, bajusz. Csontkeretes szemüveg. Különös ismertető jele: szájában műtétek nyomai… Na? Megijedt? Elkezd nevetni. Ez volt az én viccem. Röhög.

AZ ÚTITÁRS

Apja mellett ül. Sok ilyen vicce van még?

A KALAUZ

Minden razziára jut egy, kezét csókolom. El.

AZ ÚTITÁRS

Londonban egy olyan szép kertben fogunk lakni…

AZ UTAS

Kert – kert…

AZ ÚTITÁRS

Lesz benne mandulafa is…

AZ UTAS

Meggyulladhat a hajuk… a ruhájuk! Ezek a könnyű nyári ruhák! Ha belekeverednek egy fáklyás tüntetésbe.

AZ ÚTITÁRS

Leveszi apja szemüvegét. Ezt ideteszem, ha keresné… Nyugodjon meg!

AZ UTAS

A jegyek megvannak?

AZ ÚTITÁRS

Meg, meg… Most már hatni fog az altató is. Rágyújt. Az alvóra fújja a füstöt. S kimegy.

AZ UTAS

…Mondja, uram, hogy mondják angolul azt a szót, hogy „könyörület”?

AZ UTAS

Fektéből minden erőfeszítés nélkül felül. Hallom. Előveszi a szivartárcáját, és megszokott mozdulattal rágyújt.

AZ UTAS

Most minden artikulációs nehézség nélkül beszél. Ki kiabál? Hol vagyunk? Kalauz! Tenyerével szemét védi az éles fényektől.

A KALAUZ

Megjelenik mögötte. Még joviálisabb, mint az előbb. Rákönyököl hátulról a díványra. Én semmit se kiabálok.

AZ UTAS

Most is!

A KALAUZ

Hazudik.

EGY HANG

Si-gi!

A KALAUZ

Talán bizony megint hallott valamit?

AZ UTAS

Nem meri bevallani, hogy igen. …Nem. De az előbb egészen tisztán hallottam.

A KALAUZ

Talán a maga nevét kiabálják.

AZ UTAS

Ugyan kérem, nem szokás az utasok nevét kiabálni.

A KALAUZ

Előfordul. Szabad a becses nevét?

AZ UTAS

Biztosan az állomás nevét kiáltották.

A KALAUZ

Itt nincs semmiféle állomás. Vonatunk egy holt-vágányon áll.

AZ UTAS

Badar beszéd ez, kérem. Nemzetközi gyorsokat nem szokás holtvágányra…

A KALAUZ

Az elnevezés kissé riasztó…

AZ UTAS

Mindjárt megnézem én magam. Szemüvegét keresi tapogatózva. Sehol sem találja.

A KALAUZ

Nevezhetjük vak-vágánynak is.

AZ UTAS

Én csak azért nem látok, mert vakítanak ezek a kellemetlen fényszórók.

A KALAUZ

Megkezdődött a vonat átkutatása. Most fél… Nem csodálom. Most szállítják le azokat az utasokat, akik kéziratot csempésznek ki a Birodalom területéről… Lássuk csak a jegyét!

AZ UTAS

A jegyem? A jegyem? Nem találja. Mindjárt! Meg kell lennie… Csak azért nem találjuk, mert nagyon jól eltettük. Már a táskájából borogatja ki a holmiját. A földön térdel, összevissza keresi.

A KALAUZ

Aki jegy nélkül utazik, arról előbb-utóbb kiderül, hogy van egyéb is a füle mögött.

AZ UTAS

Nekem azt mondták, hogy tizenkét és fél óra az út a határig. Mennyi telt el? Nézi az óráját.

A KALAUZ

Ezt az órát is attól a bizonyos főhercegnőtől kapta talán?

AZ UTAS

Ha megengedi, felajánlom. Az én apám is ilyen szakállt viselt… Az ő emlékére, fogadja el… Arany!

A KALAUZ

Zsebre vágja. Biztos ott felejtette a jegyét Bécsben. Majd visszamegy érte. Szalutál, el.

A HATÁRŐR

Előtűnik a dívány mögül. Jó, hogy oda tetszett adni neki az aranyórát. Ha nem kap ajándékot, nem megy a vonat. Tetszik látni. Én is odaadtam neki az egész zsoldomat. Minden kevés neki.

AZ UTAS

Maga kutatja át ezt a vagont?

A HATÁRŐR

Igen. De énutánam is kutatnak. Tessék engem elrejteni!

AZ UTAS

Ez képtelenség. Maga egy agent provocateur!

A HATÁRŐR

Miért nem tetszik engem inkább kolléga úrnak nevezni? Most készülök vizsgára az orvosi etikából. Megtaláltam Doktor Freud összes művét – tetszik ismerni őt? Ezekkel fűtik a mozdonyokat… Teljesen elszenesedett könyveket vesz elő a dívány mögül.

AZ UTAS

Mohón nyúl a könyvek után. De azok korommá és hamuvá válnak a kezében – szétesnek. Nézi a fekete kezét.

A KALAUZ

Előtűnik. Szép fekete kesztyűje van!

A HATÁRŐR

Én át szeretnék szökni a határon!

A KALAUZ

Elkezd kacagni. De hisz ez a vonat nem megy át a határon!

A HATÁRŐR

Hová megyünk?

A KALAUZ

Visszatérünk szeretett császárvárosunkba.

AZ UTAS

Az lehetetlen!

A KALAUZ

Semmi sem lehetetlen. Nézze! visszafelé futnak a távírópóznák. Milyen mulatságos!

A HATÁRŐR

Egy cigányasszony megjósolta, hogy nem fogom megérni a huszadik évemet. El, szájharmonikával.

A KALAUZ

Na, Herr Professor, tud-e erre is valami jó viccet?

AZ UTAS

Egy zsidó utazik…

A KALAUZ

Már jó! Vonaton?

AZ UTAS

Hajón.

A KALAUZ

Egyre jobb. Kivándorol?

AZ UTAS

Olyasmi. Azt mondja, hogy neki elég volt abból a Ninivéből.

A KALAUZ

Ja? Ez valami ószövetségi izé?

AZ UTAS

Az. És amikor már azt hiszi, hogy túl van a határon, jön egy cethal, és hamm! Bekapja.

A KALAUZ

A zsidót?

AZ UTAS

Azt.

A KALAUZ

Óriási. És mit csinál vele? A cethal.

AZ UTAS

Visszaviszi Ninivébe.

A KALAUZ

Nevet, oldalát fogja nevettében. Ezt a viccet még sohasem hallottam.

AZ UTAS

Én most alszom, és összevissza álmodok, ugye?

A KALAUZ

Persze.

AZ UTAS

Akkor adjon egy kis tüzet. Elaludt ez a szivar. És én álmomban mindig úgy füstölök, mint régen…

A KALAUZ

Az azért nem volt valami vicces annak a zsidónak ott a cethal hasában.

AZ UTAS

Jónás akkor már tudja, hogy ő a cethalban egy isteni cél felé utazik.

A KALAUZ

Röhög, könnyeit törli kockás zsebkendőjével. Egy okkal több, hogy beszarjon…

AZ UTAS

Szájában parázsló szivarjával felugrik, elkezdi vonszolni a csomagját, mint aki menekülne.

A KALAUZ

Mit akar? Ebből a cethalból nem lehet csak úgy ukmukfukk kiugrani! Galléron ragadja.

2. kép

AZ UTAS

…Úgy rémlik, már jártam itt valamikor… Bent pálmafa van… Fogadjunk, hogy van egy pálmafa… És ez a kávéillat is ismerős. A frissen pörkölt kávénak az illata. Az ember orra a tudatunktól függetlenül is tud emlékezni, vagy vél emlékezni. Mint ahogy én most emlékezem erre a békebeli kávéillatra. És egy illat emlékére annyi mindent fel lehet építeni. Gyerekkort. Zavartalanul szép nyarakat. Elmúlt birodalmakat…

AZ UTAS

Ez a szalon is olyan ismerős. Mintha nem is a Berggasse 19. alatt éltem volna – mennyit is? mennyit is? mennyit is? –, hanem itt a Gloriette Gasse 7. szám alatt. De honnan veszem azt, hogy ez a Gloriette Gasse 7.? Ki lakott a Gloriette Gasse 7. alatt?… Ököllel veri a plexiburát. Ki lakik itt?!

A METRESSZ

Na végre! Ez alatt az üvegharang alatt mindig légszomjam van. Piheg a szófán, legyezi magát. Feltetted a kávét?

A MÚZSA

Fel.

A METRESSZ

Őfelsége mit csinál?

A MÚZSA

Lóg.

A METRESSZ

Nem mozog?

A MÚZSA

Á…

AZ UTAS

Lázas, nyugtalan. Egyre ismerősebb minden. Ez a szobalány… A fülemben van még annak a néma zenélőórának a muzsikája is… A szakirodalom sokszor leírta már ezt az érzést: TÉVES RÁISMERÉS. A „mintha már megtörtént volna velem” csalóka élménye. Igen, igen, mintha már láttam volna ezt a pálmát, ezeket a hölgyeket… És ragaszkodni fogok hozzá, hogy ez az igazság, mert mi lesz, ha ezek a hölgyek megkérdik tőlem, hogy egyáltalán mit keresek én itt. Csakugyan, mit is keresek? Hogy fogom kimagyarázni, hogy hívatlanul megjelenek egy vadidegen lakás küszöbén – Gloriette Gasse 7. –, és be akarok hatolni… Azt fogják hinni, hogy lopni jöttem…

A METRESSZ

Közben, mellékesen, az egyik zenélő óra sétálóját próbálta mozgásba lendíteni. Ez se akar megindulni, ez a csúnya óra. Az ember azt hiszi, hogy na! Na most!… Aztán semmi… Őfelsége? Referálj róla!

A MÚZSA

Lóg.

A METRESSZ

És az óra is áll. Fantasztikus! Ó, hogy a jelenségek mennyire összefüggenek!

AZ UTAS

És ha azt mondanám, hogy órás vagyok? Bár soha nem értettem a gépezetekhez. Régen túl vagyunk azon a mechanikus szemléleten, amely az emberi lelket óraműhöz hasonította. Holott az emberi lélek… Uramisten, mihez is hasonlítható az emberi lélek?

A METRESSZ

Fűzz be! Felállt. Ledobta magáról a fésülködőköpenyét. Fűző van rajta, „mieder”. Lógnak a szalagok belőle.

A MÚZSA

Kinyithatom közben a rádiót?

A METRESSZ

Akkor nem halljuk meg, hogy ha őfelsége kiabálni kezd álmában.

A MÚZSA

Asszonyom, őfelsége huszonkét éve halott.

A METRESSZ

Amikor háború jön, mindig kiabál. Rossz álmai vannak.

A MÚZSA

Hívjon hozzá álomfejtőt! Nevet.

A METRESSZ

Én hívtam. Őt várom…

AZ UTAS

Ezek a hölgyek egy álomfejtőt emlegetnek. Mi volna, ha azt mondanám, hogy… A szívem egyre jobban zakatol… Ha azt mondanám, hogy én vagyok FREUD ZSIGMOND!? Az Álomfejtés című sikeres könyv szerzője… Képtelenség! Nem tudnám igazolni magam. Hisz minden könyvemet elégették. Feltartja a két fekete kezét.

A METRESSZ

…Egy specialistát hívtam hozzá. Nem is tudom, miért nem jön.

A MÚZSA

Talán nem találja a házat. Járt már itt?

A METRESSZ

Valamikor annyi ember járt itt. Koronás fők… Színészkollégák… Pénzemberek… Ki tudja számon tartani?

AZ UTAS

Azt fogom állítani, hogy én már jártam itt. Csak könnyedén! – „Mesdames! micsoda DÉJÀ VU!” – És bizonyságul el fogom fütyölni a zenélőóra melódiáját. – „És mikor járt itt, ha szabad kérdeznünk?” – „Álmomban, hölgyeim” mondom én gálánsan. Izgatott lesz. És ha erre átadnak egy rendőrnek? Az bevisz. Igazoltatás. S persze majd ott is azt kérdik: – „A neve?” Ha nevemet kérdezik, azt fogom mondani, amit a ravasz Odysseus: – „Senki vagyok… Doktor Senki… Senki professzor… Senki, senki, senki…” – És ez tulajdonképpen igaz is. Csakhogy a Gestapo egy ilyen választ kihívásnak tekinthet és fizikailag megtorolhat. Össze fogják törni a szemüvegem.

A METRESSZ

Szorosra! A császár néha úgy meghúzta – mert imádott engem legszemélyesebben kifűzni-befűzni –, de úgy meghúzta, hogy sikoltani lett volna kedvem. Én voltam olyankor a gyönyörűszép nagy Monarchia, amit ő fűzött össze a szeretet szálaival. „Szorosabbra, felség!” És nem sikoltottam… Engem te nem hallhattál az ágyban sem sikoltani, soha. Hallottál?

A MÚZSA

Akkor én még a világon se voltam.

A METRESSZ

De nagyra vagy! Vagy talán olvastál ilyesmit rólam? A kortársak memoárjaiban? A történelmi könyvekben? Mert azok úgy hazudnak…

A MÚZSA

Sehol.

A METRESSZ

Na, ugye? Nem akartam, hogy a járókelők, akik a kapu előtt kalapot emelnek őfelsége almásderes lovainak, kénytelenek legyenek módosítani az uralkodóról alkotott képüket. Az alattvalók azt képzelték, hogy őfelsége, a tökéletes hivatalnok, a szerelmet is ugyanolyan szenvedélytelen pontossággal gyakorolja, mint a kinevezést, a hadgyakorlatot, a szoborleleplezést, az aktázást…

A MÚZSA

Az akasztást.

A METRESSZ

Azért, mert férjem apjaurát felakasztatta? Mit csináljon vele, ha olyan rettenthetetlen szabadsághős volt?… Őfelsége megszokta, hogy a magyar szabadsághősöket fel szokás akasztani. A fiamnak viszont báróságot adott. Az akasztott ember unokájának. Na?

A MÚZSA

Miután Zoltánka a világháború első csatájában sürgősen elesett.

A METRESSZ

Zoltánka… Csend. Aztán csendesen. Keresd elő annak a magyar költőnek a levelét, aki kondoleált Zoltánka halálához. Nagy költő lett volna belőle is, azt írta. Ott az asztalon egy vékony kis kötet. Báró Kiss Zoltán posztumusz versei… Lapozza a kis kötetet. Sajnos nem értem. Nem tudok magyarul.

A MÚZSA

Mindenki úgy képzeli, hogy azt a báróságot a nagyságos asszony járta ki Zoltánkának.

A METRESSZ

Nem azt mondják inkább, hogy kifeküdtem?… Az egész Monarchia meg van győződve, hogy amikor őfelsége egy nőt lefektet, még a kardját se teszi le, nemhogy a zubbonyát. Hát lehet, hogy a Burgban az inspekciós grófnőkkel így csinálja, de itt nálam. Azokban az intim pillanatokban nemhogy egy potom kis báróságot, de az Aranygyapjas Rendet is megkaphattam volna őfelségétől… Úgy odavolt.

A MÚZSA

A nők nem kaphatnak Aranygyapjút.

A METRESSZ

Nekem nem is kell. Nekem megvan. Csak én nem kívül viselem. „A nagyságos asszony aranygyapja” – szokta mondani őfelsége, tisztelettudóan térdre ereszkedve lábaimnál.

A MÚZSA

Asszonyom, őfelsége huszonkét éve halott.

A METRESSZ

Annál bámulatra méltóbb ez a galantéria.

AZ UTAS

Hogy jövök én hozzá, hogy mindezt kihallhassam? Félek, félek, félek. Félek, hogy máris árad a ruhámból az az üldözöttek izzadságára oly jellemző savanykás szag, amely minden házőrző kutyát megvadít… Kabátja alá szagol. Persze, a kutyáknak is ilyen szaguk lesz, ha a sintér elől futnak. Meg a gyümölcslopáson ért gyerekeknek is. A véráramba kerülő adrenalin hatására a gyerekek ilyenkor be is vizelnek… Ezzel a kérdéssel nem szabad tovább foglalkoznom. Ugyanis ha félek attól, hogy ez a félelemszag érződik rajtam, akkor ez máris kezd érződni rajtam. Szimatol. Érződik! Érződik!… Most mit csináljak? Legjobb volna visszavonulnom…

A METRESSZ

Te! Engem valaki néz! Én azt mindig megéreztem, a hátammal is, ha valaki nézett…

AZ UTAS

Most! Most fogják megkérdezni, hogy mit keresek itt. Adrenalinban fürdök.

A METRESSZ

Néznek. Az fix… Maga elé tartva egy kis kendőt, megfordul.

AZ UTAS

…Hölgyeim! engedelmet kérek, hogy betörtem. De az volt az érzésem…

A METRESSZ

Ámulat, hamis felismerés, fordulat. Csak nem a híres specialistához van szerencsénk?

AZ UTAS

Érti-e? nem érti. …Mintha én már jártam volna itt.

A METRESSZ

Jaj, annak is már hány éve? Ne is mondja. Ezer éve! Hát Isten hozta, maga elveszett gyermek.

AZ UTAS

Félre. Úgy látszik, a déjà vu élménye ragadós. Erről nem tudott a szakirodalom. Kitörően. Mesdames, micsoda reciprok déja vu!

A METRESSZ

Hát emlékszik? Maga is? Akkor nem tévedek.

AZ UTAS

Engedelmet, hogy most hívatlanul…

A METRESSZ

Hogy mondhat ilyet! Hisz küldtem önnek egy meghívólevélkét… Tudja, az egész nyugdíjam postai bélyegekre költöm. Csak mostanában annyiszor visszajönnek a leveleim. Hogy a címzett ismeretlen, hogy elutazott, hogy meghalt, hogy emigrált, lecsukták, kivégezték… Milyen kedves öntől, hogy még megvan! Tapogathatja is.

AZ UTAS

Én nem emlékszem, hogy levélkét kaptam volna.

A METRESSZ

Töpreng. Azt mondja, hogy nem írtam?… Lehet, hogy csak akartam. És eljött. Látja, van telepátia!

AZ UTAS

Bizonyára összetéveszt engem valakivel.

A METRESSZ

Hogy téveszteném össze? Ma is bejött négy szuronyos katona, és azt kérdezték, hogy „na, Frau von Kiss, jelentkezett-e már magánál az a professzor doktor…”

AZ UTAS

Belevág. Legszívesebben menekülne már. Nem tudom, kire gondolhattak?

A METRESSZ

Kire? A bécsi egyetem híres-neves professzorára.

AZ UTAS

Híres? Neves?

A METRESSZ

Nini! A szerénysége! Ez az ismertetőjele! Elárulta magát, kedves doktor…

AZ UTAS

Akár ordíthatja. Senki!

A METRESSZ

Rangrejtve óhajt maradni? Ha vendégeimnek ez volt az óhajuk…

AZ UTAS

Nem vagyok olyan előkelő, mint ama koronás fők. De a mai körülmények között jobb, ha elhallgatja a nevem.

A MÚZSA

Nomina sunt odiosa.

AZ UTAS

Tessék?

A METRESSZ

Semmi, semmi. Fitogtatja a műveltségét. Mindent összeolvas. A történelmi dátumokat is csak úgy köpi. Mikor volt itt a doktor úr? Na!

A MÚZSA

1914. június 28-án.

A METRESSZ

Látja? Micsoda memória!

A MÚZSA

Ezt minden iskolás gyerek tudja. Aznap ölték meg a trónörököst.

A METRESSZ

Melyiket, te?

A MÚZSA

Azt a felpödrött bajuszút. A Ferenc Ferdinándot.

A METRESSZ

A császár helyett is mondja. „Aztat mi nem szerettük.” Megölték – megölték. Béke hamvaira.

A MÚZSA

Világháború – a hamvaira.

A METRESSZ

De amikor maga belépett ide, még béke volt. Milyen szép nyári vasárnap délután! Mindnyájan fiatalok voltunk. S ahogy kihúzza magát, a vén fuzsitus boszorkány most évtizedeket fiatalodik. Ön a sétapálcáját pörgette ujjai közt így lépett be. Fessen! Frissen!

AZ UTAS

Én olyan fiatal soha nem voltam, hogy a sétapálcámat az ujjaim között tudtam volna pörgetni.

A METRESSZ

Próbálja csak! Gyakorlat teszi a mestert…

AZ UTAS

Bocsánat, én csak a menetrend tévedése folytán kerültem ide. Nem hagytam-e itt legutóbb egy Londonba szóló vasúti jegyet?

A METRESSZ

Te láttál valahol valami vasúti jegyet?

A MÚZSA

Ha csak a „papa” nem vitte be magának.

A METRESSZ

Azt se tudja, mi az. Soha életében nem váltott vasúti jegyet. Csak különvonaton járt.

AZ UTAS

Különvonaton?

A METRESSZ

Te meg ne emlegesd úgy, hogy „papa”. Nekem egy életen át „őfelsége” volt. A legintimebb pillanatokban is. És én meg számára: „nagyságos asszony”.

A MÚZSA

„Őfelsége” I. Ferenc József minden délután háromtól hatig szerelmi életet élt, szundított rá, és habos kávét ivott Kiss Miklósné született Schratt Katalin „nagyságos asszonynál”.

A METRESSZ

Mit magyarázod? A doktor úr egy szexuálspecialista.

AZ UTAS

Ötvenmillió alattvaló követte diszkrét rokonszenvvel az önök kapcsolatát.

A METRESSZ

Tudtam, hogy megértő, ezért is akartam mindig, hogy találkozzanak, kedves doktor Senki! Ha maga analizálná I. Ferenc Józsefet!

AZ UTAS

Felderül, felnevet. Bocsánat! De az ismétlés mindig komikus. Hogy vénségemben is visszatér még ez a fiatalkori álom! Hetenként ismétlődő álmom volt ez: éjszaka jönnek értem lovas kocsival – katonák, rendőrök, alabárdos testőrök –,elragadnak, és visznek Berlinbe Vilmos császárhoz vagy szánon Pétervárra Miklós cárhoz – később Leninhez, Sztálinhoz – a háború végén meg folyton Wilson elnökkel álmodtam –, mintha rám várt volna a feladat, hogy én fejtsem meg a világ hatalmasságainak nyugtalanító álmait…

A METRESSZ

És Ferenc Józsefhez? Soha? Hisz sokáig az ő alattvalója volt…

AZ UTAS

Álmomban sem voltam próféta a saját hazámban.

A METRESSZ

Hát arra ne is számítson, hogy a Burgban számon tartanak egy professzort.

AZ UTAS

Hitler számon tart. Sajnos. Az Anschluss után három nappal már elszállíttatta a könyveimet a kiadóm raktáraiból. Ez az ő személyes figyelmének volt a jele…

A METRESSZ

Miért hagyta a dolgokat idáig jutni?

AZ UTAS

Én?

A METRESSZ

Maga! Maga nem a vasúti jegyét veszítette el…

AZ UTAS

Tűz! Tűz! Analizáljon csak, drága nagysád! Álmaink szereplőit azért kreáljuk, hogy kibeszéljék, amit mi magunknak nem merünk bevallani. Ez ama Freud doktor zseniális felismerése. Mit veszítettem el? Meg is ragadhatja.

A METRESSZ

Hirtelen zavart lesz, tétova. Hogy mit? Mit?… Kérem, keresse…

AZ UTAS

Mi lapul a vasúti jegy alatt? Vagy ki lapul ott? Talán a négy húgom? Akiket itt felejtettem Bécsben. Hitler markában… Mi van velük?!

A MÚZSA

Az a négy kávénénike!

A METRESSZ

A Micinek a haját legutóbb megkapta valami fáklyának a lángja, az állomás előtt… Látja, jó, hogy visszajött.

AZ UTAS

Igen, megpróbálom megmenteni őket.

A METRESSZ

Nehezen fog menni. Ahhoz meg kéne menteni a világot. Egy ilyen nagy ember megpróbálhatná…

AZ UTAS

Mitől?

A METRESSZ

Mitől lehet egy világot megmenteni? Megpróbál rájönni. Egy világvégétől, egy világháborútól… Maga nem is tudja? Háború lesz, megint. Már ki sem merem nyitni a rádiót.

A METRESSZ

Most mit akar azzal a Londonba szóló vasúti jegyével? Maga megy a vonaton, ezek mennek maga után a bombázókkal. Utolérik.

AZ UTAS

Van egy Göring repülőgépeinél is gyorsabb, progrediáló szájrákom. Az majd továbbvisz Londonból.

A METRESSZ

Akkor gyújtson rá. Most már nem mindegy? Szivart keres. Úgy látszik, őfelsége stikában mind elszívta… Így volt akkor is. Indulók! Mindenki éltette a háborút.

AZ UTAS

Mindenki! Ezért az a találkozás 1914-ben talán csakugyan érdekes lehetett volna. Egy háborút éltető mélylélektan-professzor és egy háborús bűnös császár között.

A METRESSZ

Psszt! Ő itt van! Ettől kezdve inkább csak szájmozgással mer beszélni.

AZ UTAS

Ki?

A METRESSZ

Ő! Őfelsége.

AZ UTAS

Hol?

A METRESSZ

Víz! Víz! Ott, a szekrényben… Kezd úrrá lenni rajta a császárvárás szorongó extázisa.

A MÚZSA

Oda van beakasztva őfelsége utolsó egyenruhája. Kitüntetés, csillag, sújtás, rojtok-bojtok…

A METRESSZ

És benne őfelsége… Ezért nem fűtünk.

A MÚZSA

A nagyságos asszony mindenkinek ezt mondja, pedig az igazság az, hogy nincs pénzünk. Elmegy bélyegre.

A METRESSZ

Megint hazudsz! Én senkinek nem említem őfelségét. Azt szoktam mondani, hogy a befőttjeim! Hogy a befőttjeim szeretik ezt a hideget… Ugyanis, tudja, a befőttjeim könnyen megromlanának, ezért… Rájön, hogy már mondta. Majd uzsonnára kaphat egy kis finom császárkörtebefőttet.

A MÚZSA

Ne ígérgessen. Nincs.

A METRESSZ

Elfogyott? Lehet. Őfelsége mindig nagyon szerette a hasát. Ide járt enni. A Burgban félt, hogy megmérgezik. Éjszakánként most is kilopózik, és nassol. Meg is hízott. Ez nem egészséges. De lehet, hogy csak rosszul balzsamozták. Fel van fújódva. Hallja? Most is hogy küszködik álmában? Mert amióta meghalt, ő olyan aluszékony lett. Maga szerint ez rossz jel? Lehet, hogy csupán kifárasztotta a sok háború, meg a sok szerelem… Mert azelőtt, ha elütötte az ötöt, és megszólalt a bájos Császárkeringő – Johann Strauss nekem ajánlotta –, hisz emlékszik rá, nem?

AZ UTAS

A motívumból idéz pár hangot.

A METRESSZ

Bravó! Őfelsége erre kilépett, és azt mondta: „A nagyságos asszony pompás kávéjának az illata minket ma is előcsalogatott…”

A METRESSZ

Maga titokban az órák doktora!

AZ UTAS

Szinte magában meditálva kezdi. Tulajdonképpen milyen természetes lehetett volna! Adva van egy bécsi öregúr, manifeszt agresszív hajlamokkal, lakik: Hofburg, foglalkozása császár. Dönthet arról, hogy Közép-Európában béke legyen vagy háború – és mindenki tudta, hogy ha a Danzig és Szarajevó közti stráfon valahol háború üt ki, akkor az egész világon háború üt ki. És adva van egy másik öregúr, aki szintén bécsi őslakosnak tekinthető, bár Morvaországban született, rendel: Berggasse 19., s aki épp az elferdült hajlamok dolgában specialista…

A METRESSZ

És adva van egy okos bécsi asszony, aki összehívja az említett két bécsi őslakost egy délután… Vigyázz, ki ne fusson a kávé!

A MÚZSA

A nagyságos asszony mindig ilyen színpadi szcénákban gondolkozik. A történelembe nem lehet így beleszólni! Kimegy. Ez abszurdum!

A METRESSZ

Utánakiált. De nagyra vagy mindig azzal a történelemmel! És most jobb neked, hogy a mázolósegéd ül a Burgban? Az nem abszurdum?

A MÚZSA

Benéz. És hogy őfelsége aláírta a hadüzenetet Szerbiának, Oroszországnak, Franciaországnak, Angliának és Montenegrónak: az nem abszurdum?

A METRESSZ

Őfelsége akkor már szenilis volt!

A MÚZSA

Benéz. Őfelsége egész életében szenilis volt!

A METRESSZ

Csak szellemileg! Az Utashoz, finom hangváltással. Mert nálánál snájdigabb szeretőt…

AZ UTAS

Bőséges búzatermés és császári szenilitás. Ha nincs háború, lemegy a búza ára – mondták. Hát elég ennyi, hogy háború legyen? De hiszen minden feltétele megvolt annak is, hogy ne legyen háború. Csakugyan gyönyörű volt az a nyár! És gyönyörű volt a Monarchia… Fiatal voltam. Még nem voltam hatvanéves.

A METRESSZ

A napernyőm! Hova dugod el mindig az én szép fehér madeira hímzéses napernyőm?

AZ UTAS

Közel voltunk az Ígéret Földjéhez… Közelebb, mint ehhez a huszadik századi katasztrófasorozathoz. Csak egy kis erőfeszítés kellett volna.

A MÚZSA

Rozoga fekete esernyőt hoz. Ez van!

A METRESSZ

Kinyitja, s mint egy napernyőt forgatja. Őfelsége is milyen fiatal volt még 1914-ben. Alig nyolcvankét éves… A legszebb császárkorban! És a béke császára! Tudja, akkor már az utolsó huszonöt évben jóformán nem is vérengzett. És az ötvenmillió alattvaló titokban érezte, hogy ezt nekem köszönhetik. Még a rebellis Magyarországon is tapsoltak neki, ha egy szoborleleplezésen megjelent – legendás ruganyos lépteivel.

AZ UTAS

Lehet, hogy a háborúnak viszont meg se voltak a feltételei. Csak a tábornokok szemében, akik folyton azt számlálgatják: nekem is százezer ólomkatonám, neked is százezer ólomkatonád, neked van ezer ágyúd, de nekem csak kilencszázkilencvenkilenc… A gyerekszobába ezekkel! A háború mindig fejest ugrás a sötétbe… Ezzel szemben kész volt egy új, minden eddigit meghaladó civilizáció. Ha azt az egy nyarat még megússzuk békében. Ez volt a tét. Micsoda magas szintre kerülhettünk volna… Egy felsőbb osztályba! Egy végigélni érdemes huszadik századba! Egy új aranykor volt kialakulóban. A bécsi zene, amely Mozart óta feledteti ennek a birodalomnak minden bűnét és butaságát, akkor volt megint megújulóban. És amit mi kitaláltunk – mármint a nagyságos asszony által is oly nagyra becsült Freud Zsigmond szintén egy lépés volt az emberiség teljes megújulása felé… Bécs, Prága, Zágráb, Trieszt, Budapest, Nagyvárad! Krakkó! A legmerészebb filozófiai iskolákat kihordó görög városállamok óta nem volt még ily csodája a humanizmusnak…

A METRESSZ

Sorolja csak azokat a városokat! Az ő városait! Bécs, Prága… mi is? Milánó, Velence! Fiatal korában még ezek is megvoltak neki! Ott volt a tenyerén, mint egy habos torta, a milánói dóm… És őfelsége úgy szereti az édességet! Krakkó, Budapest… Na! Hogy mondta?!

AZ UTAS

Ehhez képest, mi az, hogy a búza ára? Mi az, hogy a generálisok szakmai korlátoltsága? Nagyobb a tét! Lehet, hogy az volt az utolsó pillanat, amikor még megmenthettem volna gázkamrától a négy nővéremet!

A METRESSZ

Ez az! Folytassa! Eldobja a fekete esernyőt. A fehér napernyőmet kértem! Hisz nyár van! Percről percre fiatalodik.

AZ UTAS

Ha ezt az egy nyarat még megússzuk békében…

A METRESSZ

Ő lesz a béke császára! Hol marad az a kávéillat?… A városokat!

AZ UTAS

Pörgeti ujjai közt a sétapálcáját, és úgy mondja. Bécs, Prága, Zágráb, Trieszt, Budapest, Kolozsvár, Nagyvárad…

A METRESSZ

Velence!

AZ UTAS

Krakkó!… Egy új aranykor van kialakulóban…

A METRESSZ

Azok a legendás, ruganyos léptek! Közelednek!

AZ UTAS

Csak egy kis erőfeszítés kellene! Egy utolsó erőfeszítés …

A CSÁSZÁR

Tessék folytatni!

A METRESSZ

A kávéillat… előcsalogatta őfelségét.

A CSÁSZÁR

Tévedni méltóztatik, nagyságos asszony. Minket ezek az elismerő szavak csalogattak elő, amelyek országainkat mint egy új Hellást említették. Kettős birodalmunk két miniszterelnöke, gróf Stürghk és gróf Tisza, erről a humanizmusról sohasem referáltak nekünk. Sem az új aranykorról… Kár… Azért kérünk majd egy kis kávét… Kissé el vagyunk zsibbadva.

A MÚZSA

Be; nyitott, fehér, madeira hímzéses fehér napernyővel. Megáll az ajtóban. 1914. június 28. Vasárnap.

3. kép

A METRESSZ

Felséged egészen megifiult.

A CSÁSZÁR

Nézi magát. Valóban. Mintegy huszonkét évet… Udvari fényképészünk a koporsóban csinált rólunk néhány jól sikerült felvételt. Akkor néztünk ki így. Ilyen jól.

A MÚZSA

A karmai, felség!

A METRESSZ

Egy kis manikűr!

A CSÁSZÁR

Fázunk, nagyságos asszony.

A METRESSZ

Nyár van, felség. Ezért nem fűtünk. Gyönyörű nyár, a gyönyörű Monarchiában.

A CSÁSZÁR

Hiába. Fázunk.

A METRESSZ

A Császár kezét dörzsölgeti. Átfázott, felség.

A CSÁSZÁR

És rosszat álmodtunk.

A METRESSZ

Mit álmodtunk, felség?

A CSÁSZÁR

Elfelejtettük. Kár. Akármilyen rosszat álmodunk, sajnáljuk, hogyha elfelejtjük.

A METRESSZ

Súgva. Itt az álomfejtő. Hangosan. Ő az a doktor, akit olyan régen várunk. Van egy elmélete arról, hogy mit miért felejtünk el.

A CSÁSZÁR

Figyelmesen végigvizsgálja az Utast. Ő?… De miért nem öltött zsakettot?

A METRESSZ

Feltalálja magát. Úton van.

A CSÁSZÁR

Aha. És honnan?

AZ UTAS

Morvaországban születtem. Csak szüleim ott bizonytalannak találták a jövőt, ezért Bécsbe költöztünk.

A CSÁSZÁR

A doktor úr, ezek szerint, morva.

AZ UTAS

Szülőhelyem szerint, felség. De szüleim Litvániából mentek Morvába. Az üldözések elől.

A CSÁSZÁR

Tehát…

AZ UTAS

Csakhogy az ő szüleik még Galíciában éltek. És mivel ott is… Sok kósza katona a napóleoni háborúk után… Így hát elmenekültek.

A METRESSZ

Szerencse, hogy egy ilyen tágas birodalomban mindig lehet hova költöznie annak, aki biztonságban akarja tudni gyermekei életét.

AZ UTAS

Európa is túl szűk ehhez, asszonyom. A családom tulajdonképpen Rajna melléki. Csak a tizenhetedik században volt egy periódus, és jobbnak látták elmenekülni…

A CSÁSZÁR

Felállt. Kívánjuk önnek, doktor úr, hogy a mi kedvelt császárvárosunkat sohase kelljen kényszerűségből elhagynia. Éljen itt, háborítatlanul, az emberi kor legvégső határáig…

A MÚZSA

Apropó, felséged véletlenül nem tette zsebre a doktor úrnak Londonba szóló vasúti jegyét?

A CSÁSZÁR

A kérdésre zavartan megtorpan. Schrattra néz, segélykérően. Vasssút?

A METRESSZ

Őfelségének nem lehet váratlan kérdéseket feladni. Csak írásban előterjesztve… Nyugodjék meg, drága felség. Súgva. Nem Kossuth – vassút.

AZ UTAS

Felveszi az útitáskáját. Szuronyos katonák rángatják fel az ajtót, fülkéről fülkére járnak… Valamit ottfelejtettem a vonat díványán…

A METRESSZ

Csak nem siet, doktor? Töltsön velünk egy békés vasárnap délutánt. Egy kávét?… Teríts meg három személyre!… És tegye már le azt a rémes kuffert!

A MÚZSA

A táskát elveszi tőle. Mitől ilyen nehéz ez?

AZ UTAS

Megírandó műveimtől, kisasszony.

A METRESSZ

A doktor úr a bécsi tudományos élet egyik legnevezetesebb alakja. Folyton publikál.

AZ UTAS

Valóban, itt fejtettem ki tudományos működésemet. Az analitikus mozgalom Bécset szinte fővárosának tekinti.

A CSÁSZÁR

Bravó!

AZ UTAS

Bár gondoltunk rá, hogy talán alkalmasabb volna fővárosunknak Budapest.

A CSÁSZÁR

Mi ezt elvetettük. Ne is tessék ezzel a gondolattal foglalkozni. Súgva. A magyarok nem megbízhatóak… Köztünk maradjon!

AZ UTAS

Sajnos, érzékeny veszteségeink is vannak. Egy zürichi tanítványom szembehelyezkedett velem, és ez év áprilisában a svájci analitikusok elszakadtak Bécstől.

A CSÁSZÁR

Ez súlyos. Bár az a tény, hogy ez év áprilisáig sikerült megtartania Svájcot: nem kis eredmény. Svájc?… Mi már ötszáz éve elveszítettük.

A MÚZSA

Súgva. Tell Vilmos. Huss!

A CSÁSZÁR

A doktor úr miben specialista?

A METRESSZ

Szinte énekli. Álom, ideg, felejtés, téboly, libidó!

A MÚZSA

Csakugyan énekli. Hiszté-é-ria!

A CSÁSZÁR

Bravó! Ez kell nekünk! A boldogult császárnéval együtt mindig szívünkön viseltük, hogy birodalmunk népeit minél több ideggyógyintézettel és tébolydával boldogítsuk.

AZ UTAS

Átveszi a szenvtelen, daráló tónust. Erzsébet császárné és királyné figyelme az orvostudomány eme évszázadok óta legelhanyagoltabb stúdiuma iránt valóban rendkívüli volt.

A CSÁSZÁR

Rendkívüli, ámbár érthető. A Wittelsbach családban sok volt a bolond. Wagnert finanszírozták, Heinét olvasták. Terhelt család. Boldogult anyánk őfensége ezért ellenezte is házasságunkat leendő hitvesünkkel, aki Wittelsbach volt. Bár boldogult anyánk is Wittelsbach volt. Hitvesünk egyúttal unokatestvérünk is volt. S az anyánk is volt még valamink. Micsodánk is volt?

A METRESSZ

A professzor gyógymódját minden barátném áldja és dicséri.

A CSÁSZÁR

Fájdalmas a gyógymód?

AZ UTAS

Nem jár fizikai fájdalommal.

A METRESSZ

És nem kell hozzá, csak egy jó puha dívány!

A CSÁSZÁR

Dívány? Földerül. Szétnéz. Az van… És doktor úr mit művel a díványon a pácienssel?

AZ UTAS

Hallgatom, amit mond.

A CSÁSZÁR

Kis tűnődés után. Nem hiszem, hogy nekünk sok közölni valónk volna doktor úr számára.

AZ UTAS

Efféle ellenállás a legtöbb betegben fellép. Ezt az ellenállást le kell törni.

A CSÁSZÁR

Az ellenállást le kell törni! Ez nekünk imponál… Mi szívesen alávetnénk magunk a doktor úr kúrájának, de nem hisszük, hogy alkalmasak volnánk páciensnek… Amikor leereszkedünk a térdeplőre, hogy a gyóntató atya fülébe elsuttogjuk a bűneinket S most, mintha megroppant volna benne valami, áttér egyes szám első személyre. egy se jut eszembe… „Nem emlékszem”… „Nem emlékszem”… A bűnökre ráhull a feledés fátyola. Mennyi mindenre hullott már rá a feledés fátyola… „Nem emlékszem”… Semmire sem emlékszem.

AZ UTAS

Helyes! És itt kezdődik az analízis.

A CSÁSZÁR

Mert itt van a kutya elásva. Ugye?

AZ UTAS

Ahogy mondja felséged.

A CSÁSZÁR

Harsányan. Csakhogy az a kutya nem lesz kiásva!

A METRESSZ

Őfelsége hallgatása már legendás.

AZ UTAS

Nincs hallgatag ember. Minden ember imád beszélni.

A METRESSZ

Jaj de jó! Azt hittem, hogy csak én.

A CSÁSZÁR

Mélységesen megdöbbent. Ön fecseg?

A METRESSZ

Módjával, felség.

A CSÁSZÁR

Boldogult fiam volt nagyon fecsegő természetű. Zsurnalisztákkal állott összeköttetésben. Elképesztő!

A MÚZSA

Az Utasnak, mellékesen. A Rudolf. Mayerling. Puk-puk.

A CSÁSZÁR

Uraságod nem áll összeköttetésben zsurnalisztákkal?

A METRESSZ

Nyugodt lehet, felség. Informálódtam. Az Utashoz. Megbocsásson!

A CSÁSZÁR

Így ez a kúra egyre csábítóbb. Egyszer mindent, de mindent kipakolni! Erről van szó?

AZ UTAS

Pontosan.

A CSÁSZÁR

Miért ne? Orvosok és lakájok előtt lehet. Ugyebár? A tisztelendő urakban nagyon csalódtam. Nem titoktartók. Súgva. Rögeszme ez. A jelenlegi trónörökös túlságosan jó viszonyban van az egyházi körökkel. A Burg káplánja is az ő spiclije. Felkiált, és akár fizikailag is összeomolhat. Az Isten előtt sem tárhatom föl a lelkem!

A METRESSZ

Ön helyettesítse az Istent – kedves Freud!

A CSÁSZÁR

Előző révedezéséből. A Habsburg-háznak annyi tagja hal hirtelen halált mostanában a – gyónás szentségében nyert kegyelem nélkül. Boldogult Miksa fivérem Mexikóban. Boldogult fiam, Mayerlingben. Boldogult hitvesem Genfben, azon a szép tóparti promenádon… Boldogult… Na? ki még? És hol?

A METRESSZ

Senki, felség. És sehol.

A CSÁSZÁR

Biztos?

A MÚZSA

A bécsi távíróhivatalba megjött a hír a trónörökös pár meggyilkolásáról. Odakint a szárnysegéd hallgatózik. Ez a csend most felbátorítja őt a merész lépésre…

A SZÁRNYSEGÉD

Beront. Megtorpan. Az ifjú Horthy volt akkor a szárnysegéd, a leendő magyar kormányzó. De ez az azonosság az Utas számára teljesen közömbös és érdektelen. Ma már számunkra is. A lényeg csak az, hogy jóképű, snájdig, fiatal, intelligens és határozott legyen.

A MÚZSA

…Mondtam! Hívás nélkül lépett be. Azt hiszi szegény fiú, hogy a történelmi pillanat őt erre feljogosítja. Őfelsége ki fog téged rúgni. Mibe fogadjunk?

A SZÁRNYSEGÉD

Kihúzza magát, mereven nézi a kávézó társaságot. Minden idegszála megfeszül, hogy megszólaljon.

A CSÁSZÁR

Rápillant, hosszan, hidegen.

A SZÁRNYSEGÉD

Torkát köszörüli, diszkréten.

A CSÁSZÁR

Most már nem is néz többet rá. Nagyságos asszonyom, minapában érdeklődni méltóztatott, hogy vajon miért váltunk meg előző szárnysegédünktől. Azért, kérem, mert kotnyeles volt. Kikocsiztunk. Szárnysegéddel oldalunkon. Mi szokásunkhoz híven: hallgattunk: Midőn dicső ükanyánk, Mária Terézia császár- és királynő szobra mellett hajtatunk, volt szárnysegédem kérdezetlenül megszólal. Mintegy társalogni kezd. Konverzál. És privát gondolatát közli velünk – velünk, akik őt nem kérdeztük…

A METRESSZ

Szent isten, mit mondott?

A CSÁSZÁR

„Szép szobor.”

A METRESSZ

Hogy szép szobor? Azt mondta?

A CSÁSZÁR

Azt. „Szép szobor.”

A METRESSZ

Talán megtetszett neki.

A CSÁSZÁR

Csakhogy a szobor műbecséről mi nem óhajtottunk vele diskurálni. És ha nem volna szép a szobor, akkor talán fel kell robbantani? Így kezdődik mindig: esztétikai fecsegés – aztán szobordöntögetés. Nehezen fékezi magát. S a legfagyosabb hangján folytatja. Természetesen nem is válaszoltunk, javíthatatlan fecsegőjének. Rövid úton szolgálatunkból elbocsátva, nyugállományba helyezve, azóta is a jóhírű döblingi ideggyógyintézetben nyer kezelést. Szoktunk érdeklődni hogyléte felől. Kitűnő társaságban van… Elönti a harsány röhej hulláma. Egész nap főhercegekkel játszhat ott seggrepacsit. Kacag.

A METRESSZ

Soha olyan jókedvű nem volt őfelsége, mint azon a napon…

AZ UTAS

Hátha történt valami fontos esemény?

A CSÁSZÁR

Kitör. Fontos esemény! Tudom én, hogy mi szokott lenni fontos esemény. Ferenc Ferdinánd őfensége táviratot küld nekünk, hogy Boszniában rend és nyugalom. A hadgyakorlat pompásan sikerült. És a jövő évben bekebelezhetjük Montenegrót. Így! Kézzel kiemel egy fánkot, a szájába tömi. Aztán Szerbiát! Újabb fánk. Albániát Már fulladozik, de fal tovább. Az egész Balkánt! Köhög, kékül.

A METRESSZ

Kuc-kuc, felség! Kuc-kuc!…A szárnysegédhez. Így felizgatni a császárt.

A SZÁRNYSEGÉD

Most már csakugyan szólni szeretne.

A CSÁSZÁR

Minket csak a trónörökösök szoktak felizgatni. A Rudi, a Franci… Táviratot küld, hogy elejtette a huszonötezredik rókáját. Egy héttel ezelőtt ünnepelte az ötezredik elejtett szarvast. Távirat erről is. Vaddisznót mennyit is lőtt?

A METRESSZ

És hajtót? Jágert? Fővadászt?

A CSÁSZÁR

Az egyik udvari vadászaton engem majdnem meglőtt.

A METRESSZ

Az a Rudi volt.

A CSÁSZÁR

Ja. A Rudi is. De a Franci is. Persze, véletlen volt. Megállapíttatott.

A METRESSZ

Freud doktornak érdekes elmélete van a véletlenekről.

A CSÁSZÁR

Nekem is. És nevetni kezd megint, szinte fenyegetően.

AZ UTAS

Feláll, otthagyja az asztalt.

A METRESSZ

Hajlamos a szorongásra, doktor?

AZ UTAS

Már ötezer év óta.

A METRESSZ

Most nincs oka rá.

AZ UTAS

Valami történt.

A METRESSZ

A Monarchiában nem történik semmi őfelsége tudta nélkül… Mi történt, drága felség? Hadd nevessünk mi is.

A SZÁRNYSEGÉD

Mozdul.

A CSÁSZÁR

Kérdeztük?

A SZÁRNYSEGÉD

Torkán akad a szó.

A CSÁSZÁR

Könnyeit törölgeti, aztán feláll. Szárnysegédünk bizonyára jelenteni kívánja, hogy távirat jött Boszniából… Talán azon az oly jól sikerült hadgyakorlaton valami malheur történt a trónörökös párral.

A SZÁRNYSEGÉD

Int, hogy igen.

A CSÁSZÁR

Táborszernagy Oszkár Potiorek felelős, hogy a boszniai hadgyakorlaton minden az előírás szerint történjék. Táborszernagy Oszkár Potiorek a régi gárdából való. „Dienen und Maul halten.” Amit ő csinál, nagyon jól van csinálva. És hallgat. Nem zárult le a sora azoknak a Habsburgoknak, akik gyónás szentsége nélkül voltak kénytelenek távozni az élők sorából. Szárnysegédhez. Hol is?

A SZÁRNYSEGÉD

Végre megszólal. Szarajevóban felség! Folytatná.

A CSÁSZÁR

„Maul halten!” És táborszernagy Oszkár Potiorek is befogja a száját.

A METRESSZ

Oszkár tudja, hogy mi történt most Boszniában.

A CSÁSZÁR

Oszkár tudja…

A METRESSZ

Oszkár tudja, hogy mi történt akkor Mayerlingben…

A CSÁSZÁR

Oszkár tudja.

A METRESSZ

Az „Álarcosbál” reminiszcenciájával dúdolja. „Oszká-ár tudja, de nem mondja-a… Tralalalla – lallalla…”

A CSÁSZÁR

Nagyon fülbemászó melódia. Brummogja.

A MÚZSA

Igazából soha nem fogjuk megtudni, hogy Potiorek Oszkár táborszernagy mindent felülmúló ostobasága, amellyel a trónörökös pár gépkocsiját lassított menetben sétáltatta egy egész délelőttön át Szarajevó utcáin, a fák mögött megbújó elszánt merénylők orra előtt, vajon fenékig ostobaság volt-e, avagy… De csitt! Énekel. „Oszkár tudja-a, de nem mondja-a…”

A CSÁSZÁR

Bomba volt vagy golyó?

A SZÁRNYSEGÉD

Előbb bomba. A gondviselés úgy akarta, hogy a trónörökös ne sérüljön meg.

Aztán próbálkoztak golyóval.

A CSÁSZÁR

A bosnyákok mesteri lövők.

A SZÁRNYSEGÉD

Igenis, felség. A bosnyákok mesteri lövők.

A CSÁSZÁR

És a merénylő golyóját hogy fogadta trónunk boldogult várományosa?

A SZÁRNYSEGÉD

Mint egy katona, felség.

A CSÁSZÁR

Ő császári és királyi fenségétől nem is lehetett mást várni… És hitvese hogy fogadta a golyót?

A SZÁRNYSEGÉD

Mint egy katonafeleség, felség.

AZ UTAS

És mi lesz most?

A METRESSZ

Pálinkát töltött. Egy kis szíverősítőt, doktor. Mitől fél? Csak nem a háborútól? Szarajevó után? Nevetséges. Ferenc Ferdinánd akarta a háborút. Ferenc Ferdinánd nincs többé. Hogy mi lesz? Egy másik főherceg lesz a trónörökös. Van belőlük… Császárkörte-pálinka. Nem lesz erős felségednek?

A CSÁSZÁR

Dudorászva. E kellemes melódia a mindentudó Oszkárról a fülünkben maradt. „Pálinka sosem erős, csak a legény lehet gyenge.” Ezt a győri csata után mondták nekünk, amikor a túlélőkkel fraternizáltunk. Kínáltak nekünk butykosban papramorgót. Vagy fordítva?

A METRESSZ

Nem, nem. Nagyon helyes. Butykosban papramorgót. Doktor úr, miért nem énekel velünk?… Ön nem hisz a zene gyógyító hatalmában? Tralalla… lallalla… „Oszkár tudja-a…” Mondja, doktor úr, hát lehet rossz ember az, aki így szereti a zenét?

A CSÁSZÁR

„Tralalla – lallalla… tralalalla – lallalla…” Ferenc császár, a nagypapa is nagyon szerette a zenét. – „Énekeljünk, Franzi” – mondotta. És én a kiságyban énekeltem. A nagypapa kedvelt minket, mert ő is Franzi volt.

A METRESSZ

Eszem a lelkét! Énekel.

A CSÁSZÁR

Odalent a Burg nagy szálájában még tartott az udvari bál. A nagypapa a kiságyunk fölé hajolva kérdezte: – „Akarsz-e táncolni, Franzi?” És kézenfogva megindultunk galoppozva a Burg lakosztályain át.

A CSÁSZÁR

És viszi Franzit a groszpapa… Hopszassza!…

A MÚZSA

És kijön szegény Rudolf királyfi is a szarkofágból, és ő is galoppozik már a papával meg az ükpapával… „Oszkár tudja, de nem mondja…” Rudolf, Mayerling, puk-puk! És jön Erzsébet királyné és császárné, megfogja a fia másik kezét… Fehér ruháján átüt a vér. Micsoda udvari bál ez! Csupa némaság, puk-puk és hopszassza… És őfelsége öccsei, szegény Miksa, akit elküldtek Mexikóba császárnak. Ott a hazafiak kivégezték… És Ferenc Ferdinánd, rangon aluli hitvesével, aki hiába viselkedett úgy, mint egy katonafeleség, nem kap helyet a családi kriptában…

AZ UTAS

Most mi lesz?

A METRESSZ

Hathónapos udvari gyász. A főudvarmester majd személyesen fog felügyelni, hogy a főhercegnők fekete klottbugyit viseljenek. Hogy mi lesz? Semmi se lesz. A céget a főnök vezeti tovább. Éljen a béke császára! Hogy mi lesz? Őfelsége holnap hajnali négykor felkel, őfelsége holnap hajnali negyed ötkor misét hallgat, őfelsége holnap ötkor az íróasztalához ül, és aktázni fog. Őfelsége holnap délután négytől hatig szerelmi életet fog élni itt, Gloriette Gasse 7. szám alatt. Habos kávét fogunk fogyasztani. És ez most már így fog menni a világ végezetéig… Igyunk erre még egy pohárka snapszot, doktor. Tölt. Éljen az aranykor!

AZ UTAS

Lehetséges, hogy sikerül elkerülnünk azt az első világháborút?

A METRESSZ

És akkor nekem se kell majd örökös gyászt viselnem a fiamért, aki talán nagy költő lett volna, de elesett a világháború első hónapjában. Alig hogy leérettségizett, elvitték a frontra… És velem együtt tízmillió anya, nővér, feleség, szerető veheti le a gyászruhát. Feltűz egy nagy vörös virágot.

ZOLTÁNKA

Avagy a Fiatal Katona, be. Most még gimnazista. Kezét csókolom.

A METRESSZ

Azt hittem, lázasan készülsz az érettségire.

ZOLTÁNKA

Lázasan készülök. De olyan hiányosok a történelemkönyveink. Nincs meg benne, hogy a nagyapámat miért végeztette ki Ferenc József.

A METRESSZ

Zavaros idők voltak…

ZOLTÁNKA

Az iskolában nem tanítják.

A METRESSZ

Viszont nagyapádnak szobra áll Nagybecskereken. Ezt a Nagybecskereket úgy mondhatja, mintha a világ közepe volna. A megye hölgyei emelték. Hálájuk jeléül. Micsoda egy férfi lehetett…

ZOLTÁNKA

Hallottál-e azokról az olasz fiúkról, akik egy életen át kutyakorbácsot viseltek a kabátjuk alatt?… Akiknek anyját a leglovagiasabb császár a város piacán megkorbácsoltatta. Meztelen altesttel.

A METRESSZ

Ó-ó-ó! micsoda romlott kamaszfantáziátok van nektek! Ezért adtalak be egy olyan előkelő intézetbe?

ZOLTÁNKA

Azok az olasz fiúk akkor megesküdtek, hogy visszaadják a kölcsönt. Ha találkoznak a császárral, korbáccsal az arcába vágnak.

A METRESSZ

Szent isten! Hol az a korbács?

ZOLTÁNKA

Én revolverrel járok. Nekem egy nagyobb sértést kell megtorolnom.

A METRESSZ

Könyörgök, doktor, segítsen…

AZ UTAS

Hisz oly világos… De elégtétel keresése elsősorban az ön apjára tartoznék.

ZOLTÁNKA

Apám diplomata. Elküldték a világ legtávolibb pontjára. Japánban képviseli a császárt. Miközben a császár őt képviseli anyám ágyában. Jó? Mi?

AZ UTAS

Ha ilyesmiért mindenki elégtételt venne, már rég szitává kellett volna lőni Ferenc Józsefet.

ZOLTÁNKA

Azt kellet volna!

AZ UTAS

A császári vér nem ejt foltot – van egy ilyen legenda.

ZOLTÁNKA

Feküdjön le a császár, akivel akar. De az én anyámmal ne!

AZ UTAS

Mert a mi anyánk mindig szent. Ez a másik legenda.

ZOLTÁNKA

Legyen kurva. Azt se bánom. A bácsi is nyugodtan udvaroljon neki, nem fogom lelőni. Nézze, milyen csinos a mama még ma is… De a nagyapám gyilkosával nem fekhet le. A Theresianumban a párnám alatt minden este ott volt a cédula. Nyolc éven át. „A te anyád nagy ká…” Kiírva, magyarán. Mert oda csupa magyar mágnásgyerek jár. A bécsi rendőrfőnök hiába nyomoztatott. Ha kivágják az összes magyar diákot, ha áthelyezik az összes hazafias érzésű tanárt, a cédula akkor is ott van a párnám alatt. Tessék!… Tessék! Szedi ki zsebéből az összegyűrt papírokat. Nézze!… Már a rendőrfőnököt is elcsapták. A cédula akkor is itt van. „A te anyád nagy ká…” És nem azért mert normál ká, hanem mert a császárral ká. Ká und Ká.

A METRESSZ

Csakhogy az új rendőrfőnök nem olyan trotli, mint az elődje. Ez grafológusokat vett igénybe, és megállapították, hogy a mocskolódó cédulákat mind te írod…

ZOLTÁNKA

Hazudnak! Hazudnak! Anyja arcába vagdossa a papírgalacsinokat.

A METRESSZ

Te írod őket! Viszem ezeket is a grafológushoz… Hol az a revolver?

ZOLTÁNKA

Nem adom oda!

A METRESSZ

A tanárod azt mondja, hogy szép verseket írsz mostanában. Megtaníthatnál engem magyarul, hogy olvashassam…

ZOLTÁNKA

Egyből lefegyverezte. Hagyd ott őt! Elmegyünk Magyarországra. Elmegyünk Japánba… Ott fogunk állni a túlsó féltekén, fejjel lefelé, mindhárman. Jó? A hajunk az égbe lóg.

A METRESSZ

Megszerzem neked a bárói címet. Méltóságos fiatalúr leszel. Mit szólnak hozzá majd azok a mágnásfiúk a Theresianumban?

ZOLTÁNKA

Hogy nagy kurva az anyád, azt. Én írom. De ők mondják.

A METRESSZ

Megszerzem neked a császártól az Aranygyapjas Rendet. Ezen a mai szép napon minden lehetséges.

ZOLTÁNKA

Ordít. Az én nagyapámnak szobra áll Magyarországon! Ferenc Józsefnek sohasem fog állani szobra Magyarországon!

A METRESSZ

Hát hogy bízzon a császár a magyarokban? A fiatalokban?… Teszed el azt a fegyvert! Hogy az én fiam kezet emeljen a császárra?

ZOLTÁNKA

Én nem hagyom magam mayerlingizálni, mama. Én őt lövöm le.

A METRESSZ

Mi? Micsoda? Nem is értem.

AZ UTAS

Mayerling. Puk-puk.

A CSÁSZÁR

Felkel a térdeplőről. Majd a háborúban lövöldözzön, fiatalúr… Mindent meggondoltam és mindent megfontoltam. Ezek ama bizonyos történelmi szavak. Egy kis helyi háború elkerülhetetlen. Az a bizonyos tízévenként esedékes Balkánháború. Ügynevezett „Bé-formula”…

A MÚZSA

Volt egy másik formula. Lehetett volna. A Rudolf féle formula.

A CSÁSZÁR

Valóban. Boldogult fiunk szerette a magyarokat, szerette a fiatalokat, szerette a zsidókat, a zsurnalisztákat, és nem szerette Vilmos császárt. Aberrált gusztusa volt.

A MÚZSA

Rudolf volt e birodalom utolsó sánsza. Egy világtörténeti alternatíva a Habsburg-házban. Ez az alternatíva 1889. január 29-én megszűnt. Azóta csak a Bé-formula lehetséges.

A CSÁSZÁR

Hová fogunk tehát bevonulni?

Kérdeztem!

A SZÁRNYSEGÉD

Szerbiába, felség!

A CSÁSZÁR

„Bevonulunk Szerbiába; mint csendőr-járőr egy kocsmába.” Szép mondás. Katonás. Ki mondta?

A SZÁRNYSEGÉD

Tisza István mondta, felség.

A METRESSZ

De hisz azt beszélik, hogy Tisza nem is akarja a háborút.

A CSÁSZÁR

Képzelje el, nagyságos asszony, hogy mit mondanak azok, akik akarják…

A CSÁSZÁR

…Ezzel a háborúval tartozunk boldogult Ferenc Ferdinándnak. Ő hagyta ránk… Nálunk a halottak kormányoznak.

A MÚZSA

A felpödrött bajszú krónprincet eltették láb alól. És most, hogy meghalt: eléri a célját. Megcsinálják helyette a világ legdilettánsabb világháborúját. Az ő kielégíthetetlen, vérpocsékoló vadászszenvedélyével – őzek, fácánok és vaddisznók helyett – tízmillió fiatalembert hajtanak a puskacsövek elé…

AZ UTAS

Most jól megdolgozzák a bécsieket ezzel a gyönyörű halálmuzsikával. A sok Eroica, Sors-szimfónia, gyászinduló végén azon veszik észre magukat, hogy ott fekszenek vérükben valahol a szerb hegyek között…

A METRESSZ

Doktor! Doktor! Maga megint téved! Nézze az utcán azt a rengeteg embert – fáklyás felvonulás! Mindenki ölelkezik! Táncolnak az utcán. Éltetik a háborút!

A CSÁSZÁR

Kitárt karral. Ötvenmillió alattvaló!

A METRESSZ

…A férfiak kalapjukat dobálják. Egy nő haja meggyulladt… Az ismeretlenek is összecsókolóznak.

A CSÁSZÁR

Nagyságos asszony, mi se vonjuk ki magunkat az általános lelkesedésből. A nagyságos asszony ma majd kicsattan!

A METRESSZ

Egész Bécs majd kicsattan, felség!

AZ UTAS

Prága is majd kicsattan. Trieszt is majd kicsattan. Pest is majd kicsattan… Igen, igen, a nők is mind mintha megfiatalodtak volna…

A CSÁSZÁR

Egy kis ramazurit fogunk csinálni. Hol is?

A SZÁRNYSEGÉD

Szerbiában, felség!

A MÚZSA

Az egész világon, felség!

A METRESSZ

Az ágyban, felség!

A CSÁSZÁR

Térdre esik a Metressz előtt. Az Aranygyapjú …

A METRESSZ

Jöjjön, drága felség, a kardját se tegye le!

A CSÁSZÁR

Mit kiabálnak odakint?

A METRESSZ

Hogy éljen a háború… Miért hallgat, doktor? Én látok odakint egy szakállas, szemüveges urat, aki a szürke nyúlszőr kalapját dobálja az ég felé. Vajon mit kiabálhat?

AZ UTAS

Rekedten feltör belőle. Hogy éljen az első világháború!

A CSÁSZÁR

Feláll. S mellékesen odaszól az Utasnak. Mi azért írtuk alá, mert maguk mindenfélét kiabáltak.

4. kép

AZ ÚTITÁRS

…A vonat számára egy szemafor piros lámpája azt jelenti: „Állj, ne tovább!” A külvárosi utcán egy piros lámpa azt jelenti: „Gyere be, szépfiú, mindent szabad!” Egyszer a tiltás, másszor a szabadság… És ugyanaz a vörös szín jelenti ezt is, azt is. Melyiket válasszuk? Nevet. Csupán egy újabb példa ez a maga elméletéhez, a dolgok kettős értelméről.

AZ UTAS

Vedd még hozzá a királyi trónus vörös bársonyát, és a forradalom vörös zászlaját. Melyiket kellett volna választanunk? Amikor még lehetett választanunk… Hogy most ne kellene menekülnöm szülőházamból, mint valami körözött bűnözőnek.

AZ ÚTITÁRS

Visszajövünk! És az diadalút lesz. Előadást fogsz tartani a berlini akadémián. Üdvözöl Thomas Mann bácsi. És Bécsben, ott ki fog üdvözölni?

AZ UTAS

…Stefan Zweig bácsi. De valószínűbb hogy ő Londonban fog majd pár szót mondani – az ő nemes stílusában – a koporsóm fölött.

AZ ÚTITÁRS

Én nem engedlek meghalni az emigrációban. Visszajövünk! Budapesten egy fiatal költő fog majd verset szavalni kiapadhatatlan nemzőképességed dicséretére.

AZ UTAS

„Megérkezett fővárosunkba a biológiai csoda” – írja a Pester Lloyd.

AZ ÚTITÁRS

Az állomáson fehér ruhás szüzek várják izgatottan. És a miniszter. Vörös rózsacsokor. Vörös szőnyeg.

AZ UTAS

Forradalmi vörös? Akkor a miniszter megint a Lukács György. Nevet, majd hirtelen. Vigyázz! Valaki kihallgat minket. Nem mondtam semmit?

Te is tégy úgy, mintha aludnánk… Milyen furcsa: az az utópia, hogy Európában ilyen szabadság van, hogy félelem nélkül utazgathatunk majd megint, hogy nyolcvanon felül mindennap egy gyereket csinálok – ez tulajdonképpen roppant valóságosnak tűnik… Ez abszolút természetes. És az pedig, hogy menekülünk egy félelmetesen üres vonaton, és hogy akármelyik pillanatban agyonlőhetnek – ez az, ami csakugyan olyan, mint egy álom.

A KALAUZ

Egyenruhája most egy éjszakai mulató portásáéhoz hasonlít. Lihegve tűnik fel. Tessék velem jönni!

AZ UTAS

Megrettent. Sápadt. Hová?

A KALAUZ

Nem kell megijedni. Kellemes intézmény. Diszkrét vörös lámpa. Találkahely.

AZ UTAS

Efféle vöröslámpás intézményeket én sohasem látogattam.

A KALAUZ

Jó kifogás!

AZ ÚTITÁRS

Be se tette a lábát efféle helyekre. Ebben minden életrajzírója megegyezik.

A KALAUZ

Pedig szerette volna betenni… a lábát.

AZ ÚTITÁRS

Kacag. Apám a vörös lámpák terén gyakorlatilag szemaforpárti!

AZ UTAS

Még az érettségi bankett után se tértem be a többiekkel a nyilvánosházba.

A KALAUZ

Mert félt, hogy meglátják.

AZ UTAS

Nekem nincs félnivalóm. Az ellenségeim engem széltében-hosszában azzal vádoltak, hogy minden egyes analízisemmel egy bordélyházra való szexualitást tárok föl az emberi lelkekben. S ez ráadásul igaz is.

AZ ÚTITÁRS

Elméletben ő bordélypárti!

A KALAUZ

Anélkül, hogy belülről valaha is megtapasztalta volna a bordélyokat? Miféle szakértő maga?

AZ ÚTITÁRS

A legnagyobb, aki valaha élt. Az ő könyveiből tanulta meg a világ, hogy az apák és fiúk gyilkos harcot folytatnak egymás ellen. De nálánál szeretőbb apát a fiaihoz! S az ő fiainál apásabb fiúkat! Én meg azt olvastam ki a könyveiből, hogy az apák érzéki szerelemmel imádják lánygyermekeiket. És engem soha nem csókolt szájon… Minden az ő elméletét igazolja, csak ő maga nem igazolja az ő elméletét. Rágyújt.

AZ UTAS

Van egy határ, amelyen nem lépünk át.

AZ ÚTITÁRS

Nevet. Az Ígéret Földje határa! De hisz ma éjszaka át fogunk lépni minden határon!… Nézze, nézze! A szemafor is zöldre váltott! A határokon túl találkozunk! El.

A KALAUZ

Kötelessége velem jönni! Meg is ragadhatja.

AZ UTAS

Engem nem szállíthat le… Engem nem lökhet le… Megvan a jegyem! Kiszabadatja magát. Megkeresem! A kofferjének a zárát – egyre nagyobbnak tűnik ez a koffer! s ha megemeli, egyre nehezebbnek – próbálgatja kinyitni. Talán a lányom elvitte a kulcsot. Vagy a jegyeket is… Hová lett a lányom? Mindig eltűnik… Minden eltűnik…

A KALAUZ

Hagyta, hogy küszködjön; s most szelíden megnyugtatja. Erre a vonatra nem is kell jegyet váltani. Ez különvonat. Csupa szalonkocsi… Szexus-vonat.

AZ UTAS

Talán úgy akarta mondani, hogy „luxus-vonat”?

A KALAUZ

A szexus luxus. Egyik vendégünk rosszul lett. Fővendég.

AZ UTAS

Miből gyanítja, hogy én orvos vagyok?

A KALAUZ

Főorvos! Mi tiszteletben tartjuk a vendégek inkognitóját, de azért tudjuk, amit tudunk.

AZ UTAS

Ki a beteg?

A KALAUZ

Tartsuk tiszteletben egyelőre az ő inkognitóját is… A császár.

AZ UTAS

És azt megkérdezhetem, hogy mi a panasza?

A KALAUZ

Előfordulhat itt nálunk, hogy a korosabb urakat a legörömtelibb pillanatban elfogja egy kis indiszpozíció. A nép azt tartja: nincs ennél szebb halál.

A CSÁSZÁR

Végre! Már alig kaptunk levegőt.

A METRESSZ

Azért legalább a kardját és a csákóját mégis letehetné, amikor lefekszik valakivel.

A CSÁSZÁR

Donnerwetter! Micsoda hasonlóság!… Nem szolgált a te anyád születésed előtt az én szüleim valamelyik kastélyában?

A KALAUZ

Ó nem, felség!

Az anyám nem, az apám szolgált náluk.

A CSÁSZÁR

Ezen elgondolkozik, rájön, s ujját az ajkához teszi: csitt! Maul halten!

A KALAUZ

Mindhalálig, felség!

AZ UTAS

El van ragadtatva. Bravó! Kitűnően adták elő ezt a bohóctréfát. Látszik, hogy haszonnal forgatták Doktor Freud Zsigmond könyvét, amelyben a közép-európai szellem egyik sajátos termését, a viccet magyarázza. Ezt a viccet is megmagyarázta ama Doktor Freud.

A KALAUZ

Miért kell egy viccet megmagyarázni?

A METRESSZ

Ő az orvos…

A CSÁSZÁR

Végigméri az Utast. Orvos? Miért nem öltött zsakettot?

A METRESSZ

…és egyszemélyben gyóntatóatya.

A CSÁSZÁR

Akkor miért nem öltött reverendát, stólát és karinget?

AZ UTAS

Kitör. Felséged örüljön, hogy nem hosszú fehér gatyában jelenek meg a legmagasabb színe előtt. Vagy pláne anélkül. Efféle rossz álmaimban, mint amilyen ez is, gyakran előfordul, hogy meztelenül szaladgálok, vagy egy olyan rövid kis ingben, amely épp csak a köldökömig ér…

A CSÁSZÁR

Boldogan. Karing! Alul kis csipkével. Ez az!

AZ UTAS

Ha a hölgyek jelenléte nem feszélyezne, most is ezt viselném. És semmi egyebet.

A METRESSZ

De kedves professzor! Miért zsenírozza magát? Érezze magát otthon! Nálam azt ölt föl és azt vet le a vendég, amit akar.

A CSÁSZÁR

Hol az a dívány? Ki akarunk pakolni mindent… gyónni akarunk!

A METRESSZ

Látja, doktor, milyen jó, hogy eljött. Őfelsége fel akarja venni a pszichoanalízis szentségét.

AZ UTAS

Leül a dívány fejénél. Hallgatjuk! Szivarra gyújt. Tessék elkezdeni!

A CSÁSZÁR

Jó. Kezdem.

Többre nem emlékszem.

AZ UTAS

Mondja ki azt, ami hirtelen eszébe jut.

A CSÁSZÁR

Hirtelen nem jut eszembe semmi.

AZ UTAS

Gyónjon!

A CSÁSZÁR

Ja? „Gyónom a mindenható Istennek…”

AZ UTAS

Mi jut eszébe Istenről?

A CSÁSZÁR

Istenről?… Én.

A METRESSZ

Hát persze, hisz Isten is olyan szép szakállas bácsi, mint felséged – eszem a lelkét!

A CSÁSZÁR

Milyen szakálla van neki? Az Istennek? Császárszakálla?

AZ UTAS

Mint a világ legtermészetesebb és magától értetődőbb dolgát közli, finoman azért. Mondjuk inkább: Zsigmond-szakálla.

A CSÁSZÁR

Na nem! Zsigmond-szakáll. Még talán szivarozik is az Isten?

AZ UTAS

Miért ne? Mindenható.

A CSÁSZÁR

Mi, német-római császár, Nagy Károly utóda, mi is mindenhatók vagyunk… Hogy van az, hogy ha mi valakinek a halálát kívánjuk, az akkor meg is hal?… Gyónás nélkül. Boldogult fiam.

A METRESSZ

Rossz fiú volt. Úgy kell neki!

A KIRÁLYFI

Mert a zongoránál ő az a szőke szakállas, huszáratillás fiatalember – miközben halkan zongorázik tovább: Vérbajos? Összeesküvő? Rebellis? Szabadkőműves?

A CSÁSZÁR

Sebesen. Gyónom a mindenható Istennek… Elakad. Nem emlékszem.

A KIRÁLYFI

Felvesz a zongoráról egy kis pisztolyt, elsüti. Hogy jobban emlékezzék! S zongorázik tovább.

AZ UTAS

Ez mi volt?

A CSÁSZÁR

Egy pisztolylövés.

AZ UTAS

A pisztolylövésről mi jut eszébe?

A CSÁSZÁR

A pisztolylövés.

A KIRÁLYFI

Melyik? A sok közül?

A CSÁSZÁR

Az a szokásos pisztolylövés. mely minden hajnalban elcsattant, pontban fél öt órakor. A gyerekszoba irányából. Mi már a házikápolnában ájtatoskodtunk. A szentmisében a pap akkor szokott volt eljutni az úrfelmutatás nagy pillanatához; mi is együtt suttogjuk a pappal: „Ez az én testem… ez az én vérem.” A fiunknak akkor kellett ébrednie. Katonás ébresztője volt. S az átváltoztatásnak misztikus csendjében mindig meghallottuk eme pisztolylövést… A gyerekszoba irányából.

A KIRÁLYFI

A zongorára borulva befogja a fülét.

A CSÁSZÁR

És én buzgón imádkoztam, hogy Gondrand ezredes előírásszerűen, három lépésre a bölcsőtől, a kisded füle mellett süsse el azt a pisztolyt… Nehogy még valami malheur történjék! A mindenható nekünk mindig meghallgatja imánkat.

AZ UTAS

Tovább!

A KIRÁLYFI

Ne részletezze!

A CSÁSZÁR

De, de! Trónunk örökösének mi zsenge gyermekkorától igyekeztünk a lehető legkatonásabb nevelést biztosítani. Amint megszületett, kineveztük a kis porontyot szolgálaton kívüli ezredessé. De nem kis aggodalommal kellett tapasztalnunk, hogy az újszülött ijedős természetű és aluszékony! Félt a tűztől, a mennydörgéstől etcetera. Ez eredendő hibákat gyógyítandó – Wittelsbach-örökség, mondá e hibák láttán anyánk, aki maga is Wittelsbach volt; de nehezen bocsátotta meg nekünk, hogy Wittelsbach-házból nősültünk –, gyógyítandó, a trónörökös nevelője, Gondrand ezredes – szintén ezredes, de ő már harcedzett férfiú –, gyógyítandó, gyógyítandó… hol is tartottunk?

A KIRÁLYFI

Ott, hogy aludni akarok!

A CSÁSZÁR

Ja! A trónörökös aluszékonyságát gyávaságával együtt gyógyítandó, Gondrand ezredes ügyes pedagógusként hajnali négy óra harminc perckor egy lovassági pisztolyt sütött el a még szendergő gyermek füle mellett. S azon minutumban el kiáltotta magát: „tűz van!” E kiáltás volt hivatott gyermekünknek a tűztől való averzióját csökkenteni. Hitvesünk, a császárné és királyné őfelsége, érthető anyai majomszeretettel tiltakozott nálunk e marciális ébresztő ellen. De nekünk ragaszkodnunk kellett e pedagógiához, ugyanis a trónörökös főherceg kezdetben rosszul reagált rá. Ezt nem részletezzük.

AZ UTAS

Részletezze!

A KIRÁLYFI

Most fordul ki a zongoraszéken. Mit részletezzen? Bevizeltem… Nem is a lövésre. Előtte. Az iszonyú rettegéstől. Hogy most fogok meghalni. Engem minden hajnalban kivégeztek. És ezt lehetetlen volt megszokni.

A CSÁSZÁR

Hitvesünk minden alkalmat megragadott, hogy sértegesse Gondrand ezredest. A becsületben megőszült derék katona lexikonban volt kénytelen utánanézni bizonyos diffamáló kifejezéseknek, amelyeket a császárné a fejéhez vágott…

A KIRÁLYFI

Ordít. Vén szadista!

A CSÁSZÁR

Ez az! „Szadista.” E sértő kifejezésért erkölcsi kárpótlást nyújtandó – Gondrand ezredes pirulva olvasta a lexikonban e kifejezés névadójának, egy francia márkinak szexuális kicsapongásait (hogy miket ki nem talált az a márki! nagyságos asszony!)… –, nyújtandó, Gondrand ezredest mi soron kívül tábornokká léptettük elő.

A KIRÁLYFI

Én akkor már táborszernagy voltam. Ott a pisiben. Zongorázik tovább.

A CSÁSZÁR

Nem szeretjük ezt a zenét! Rudi fiunk magyar barátai reánk nézve dehonesztáló szavakat énekeltek erre a dallamra. A trónörökös is velük énekelte. Megbízható besúgók állítják.

A KIRÁLYFI

Belevág a dalba, csakugyan gúnydal ez most, Arany János szövegével. „Edward király, angol király léptet fakó lován. Hadd látom, úgy mond, mennyit ér a velszi tartomány?”

A CSÁSZÁR

Sebesen. Ha Magyarországot inspiciáljuk, ez a dal minduntalan fölcsendül. Hol citerán. Hol tárogatón.

A KIRÁLYFI

Közben zongorázta tovább vadul, s most jutott el oda, hogy. „…Használt-e a megöntözés, a pártos honfivér?”

A CSÁSZÁR

Felordít. Haszná-ált!

A METRESSZ

Nyugodjon meg, felség. Ezt ma már a hírlapírók is elismerik.

A CSÁSZÁR

Liheg, s a számára lényegesre tér. Inasának eskü alatt tett vallomása szerint, Rudi fiunk halála előtt öt perccel is ezt a gúnydalt fütyülte… Tagolva, prózában mondja, mert megtanulta. „S a nép, az istenadta nép, ha oly boldog e rajt, Mint aka-rom s mint a ba-rom, melyet igába hajt?”

A KIRÁLYFI

No, ugye, hogy tud emlékezni? Helyben vagyunk! Belevág a zongorába, énekli a harsány választ az előző kérdésre. „S a nép, az istenadta nép oly boldog rajta, Sire!… Kunyhói mind hallgatva, mint megannyi puszta sír.” Hirtelen abbahagyja. Csend. És csendesen kérdi. Halljuk hát, papa, mire emlékszik még?

A CSÁSZÁR

Egész éjszaka virrasztottunk.

A KIRÁLYFI

Maga is? Zenére énekli. „Fejére szól, ki szót emel… király nem alhatik”. És ha a király fél, és nem alszik, a birodalomban minden lehetséges lesz. Minden rémség, minden abszurdum… minden csoda! Kifordul a zongorától. Még én is lehetséges voltam. Rövid huszonnyolc esztendeig. Egy paradox császár- és királyfi. Tulajdonképpen ha meggondoljuk, meglepően sokáig voltam lehetséges. Huszonnyolc év! Áldjuk érte a teremtőnket. Hisz megtörténhetett volna, hogy csak egy-két évig lehessek lehetséges… talán háromig! Amilyen szadista volt az a Gondrand ezredes. És az miért nem volt lehetséges, hogy én is nyolcvan-kilencven évig éljek? Meddig akar maga még aktázgatni, öregúr? Még 1914-ben is maga fog aláírni?

A CSÁSZÁR

Hogy meddig? Meddig? Meddig? Azt kérdezi, hogy meddig!

A KIRÁLYFI

A magyarok engem már húszéves koromban királyukká akartak koronázni.

A CSÁSZÁR

Ilyen előzmények után következhetett be… Elhallgat.

AZ UTAS

Mi következhetett be?

A CSÁSZÁR

Hogy egy Habsburg… Hirtelen. Mi nem tudunk semmit. Mért tőlünk kérdezik? Pont mi nem voltunk informálva. Reggel kilenckor már tudta Rothschild bankár – megfoghatatlan! Ő tud mindent elsőnek. Délelőtt tudta Zürichben a börze. Délben minden külföldi követség. És mi még a déli harangszó után is ott álltunk az ablakban, és sötét gondolatainkról („alaptalanok”, „alaptalanok” – hajtogattuk) figyelmünket elterelendő, csipegettük azt az ablak közibe felaggatott kitűnő muskotály szőlőt – melyet a magyar függetlenségi harc egyetlen túlélő tábornoka szokott számunkra küldeni, akit irántunk való hűségéért hosszú élettel áld a Teremtő –, és dúdoltuk a Hugenották nyitányát, amelyet a katonazenekar a placcon előadott… figyelmünket elterelendő. Ami annyira sikerült, hogy – bár a Hugenották nyitánya egyik kedvelt zenedarabunk – sehogy se akart eszünkbe jutni a zeneszerző neve… Mulatságos… Most se. M-m-m-mö…

AZ UTAS

A Hugenottáké?

A CSÁSZÁR

Ja… Megvan! Meyer… Meyer… Meyer…

AZ UTAS

…beer.

A CSÁSZÁR

…beer?

AZ UTAS

…beer! Meyer-beer.

A CSÁSZÁR

Akkor jó, ha beer. Azt hittem: ling.

Hogy Mayer…

AZ UTAS

Gyorsan. Mi jut eszébe Mayerlingről?

A CSÁSZÁR

Mayerlingről? Hát Meyerbeer. Akkor is az ő nyitányát játszották. Kiváló francia zeneszerző…

AZ UTAS

Tovább! Tovább! Ami csak eszébe jut!

A CSÁSZÁR

Kérem. Mi nagyon kedveljük Meyerbeer muzsikáját. Mert nem olyan frivol, mint honfitársáé, Offenbaché, aki a Gerolsteini hercegnő címet viselő operettjével megsértette nagy szövetségesünk, a német császárság nemzeti büszkeségét, amint arról minket Bismarck herceg kancellár értesített, miheztartás végett. Birodalmunk dalszínházaiban a műsor kialakítását illetően.

AZ UTAS

Ne beszéljen mellé! Mayerling! Mi jut eszébe?

A CSÁSZÁR

Mayerling. Megvan! Meyerbeer zenéjét azért is kedveljük, mert Meyerbeer megbékíthetetlen antogonistája volt ama Hector Berlioznak, szintén francia zenész, aki a magyarok függetlenségi vágyát tüzelendő – mintha e vágynak további tüzelésre és nem elaltatásra volna szüksége –, tüzelendő, tüzelendő, tüzelendő, ja! Rákóczi-marsot komponálni nem átallott volt.

A METRESSZ

Felséged milyen offé a modern zene világában!

A CSÁSZÁR

Igen, kérem. Terhelt család vagyunk, de kissé melomán. Szeretjük Meyerbeert! S teli tüdőből fújni kezdi a Hugenották nyitánya motívumát.

A KIRÁLYFI

Már a katonazenekar is tudta, olyan búsan játszották. Intonálja ő is a zongorán. Közben én teljesen kihűltem. Énekel együtt apjával.

AZ UTAS

S amikor aztán jelentették, mit jelentettek? Tessék kimondani!

A CSÁSZÁR

Ja. Hogy egy Habsburg megint a szentségek felvétele nélkül hunyta le a szemét.

A KIRÁLYFI

Kifordul a zongoraszéken. Hagyja ezeket az eufemisztikus kifejezéseket, papa! Én nem hunytam le a szemem. Én nem szenderültem örök álomra. Én nem boldogultam meg. Engem nem várt az örök világosság. Egy szétlőtt koponya agysejtjeiben csak annak a lovassági pisztolynak a robbanása visszhangzik egy örökkévalóságon át. Azt mondja, hogy én elhunytam? Legföljebb fél szemmel hunyhattam el, papa. Mert a másik szememet tudja, hol seperték össze? Dupla adag lőport tömött este a gyilkosok pisztolyába a szolgálattevő ezredes. Vagy már az is tábornok?

A CSÁSZÁR

Miért nem jelentik nekünk, ha valaki Keresi a szót. kimúlik?

A METRESSZ

Csak nem múlt ki valaki, felség?

A MÚZSA

Bejön. A szép királyfi múlt ki.

A CSÁSZÁR

Trónunk várományosa múlt ki.

AZ UTAS NÉGY NŐVÉRE

Feltűnnek. Nézd! a szép királyfi! Csókot intenek. Zsuzsu-katona! Szív-huszár!

A KIRÁLYFI

Visszaint nekik.

AZ UTAS

Mintha ez se először történnék! Mintha ez is megtörtént volna. Itt minden megismétlődik, mint egy rossz álomban. Mesdames! micsoda déja vu! És mintha ezt is mondtam volna már valamikor…

AZ UTAS NÉGY NŐVÉRE

Közben eltűnt.

A CSÁSZÁR

De. Ez most először. Ez nem Szarajevo. Ez… Elhallgat.

AZ UTAS

Ez? Tessék kimondani!

A CSÁSZÁR

Ez Ma-yer-ling. Letérdel a térdeplőre. Jelenthették volna hamarább…

A KIRÁLYFI

Miért oly fontos, hogy jelentsék is? Talán nem volt abszolút biztos, hogy megteszem? Szent isten, lehet, hogy volt még egy sánszom?… Nem, nem! Tudták. Előre tudták, lehet hogy hónapokkal előre tudták, hogy én 1889. január 29-én meg fogom unni az életemet.

A CSÁSZÁR

Az öngyilkosság a monarchia országaiban a társadalom minden rétegében egyformán pusztít. Hogy miért? E jelenséggel a tudománynak foglalkoznia kéne, professzor!

A KIRÁLYFI

A magasabb körökben többen hunynak el életuntság mián, mint szifilisztől. Reggel hétig volt haladékom, hogy megunjam én is az életem… Mert ha nem? Felpattan. Aztán az a hebehurgya véres szerelmi rémtörténet, amit ki kell tűzni a politikai gyilkosságokra, hogy a népképzeletnek legyen min csámcsognia… Az ajtóm előtt ott állt négy úr, és várták a két pukkanást. Na mi lesz? Az első lövés, az én kis hét milliméteres pisztolyomból elcsattant még éjfélkor.

A KIRÁLYFI

Mari előző délután érkezett. Konflison, Bécsből. Kint húszfokos hideg. Szokása szerint egy szál hálóingben jött és bundában. Már ez is őrjítő volt… Szerettük egymást és sírtunk. Nem akartam becsapni. Azt akartam, hogy tudja ő is, hogy meg kell halnia…

A MÚZSA

Feltérdelt. Miért kellett meghalnom?

A KIRÁLYFI

Mert ötödik hónapban voltál, szívem. A lány hasára teszi a kezét.Neki nem szabad tovább élnie. A feleségem elmulasztott fiút szülni és most már nem is tud… A halott trónörökös után pedig ne szülessen egy kis fattyú gyerek. Ez volt a döntés. Nem is minden államrezon nélkül. Mert még majd királlyá választanák a kis Rezsőt azok a rebellis magyarok… Az a felpödrött bajszú Ferenc Ferdinánd fog trónra lépni, és nem a mi kisfiunk.

A MÚZSA

Kár. Hirtelen. Most mit kell csinálnom?

A KIRÁLYFI

Azt kérdezed, hogy „jössz te is?”

A MÚZSA

„Jössz te is, édesem, utánam?”

A KIRÁLYFI

Azt feleltem: „Egy perc múlva. Amint végeztem veled.”

A MÚZSA

Akkor ne is búcsúzzunk.

A KIRÁLYFI

Mégis. Hátha nincs mennyország, hogy ott találkozzunk. Aztán csak keressük egymást a nagy semmiségben…

A MÚZSA

És ha van, akkor is… Csókolóznak. Csókold meg őt is!… És most, felőlem – lehet.

A KIRÁLYFI

Elővesz egy kis revolvert.

A METRESSZ

Megjelenik egy függöny mögül. Vegyék el tőle!

A KIRÁLYFI

Ugyan, Madame! Akkor kellett volna sikoltani… A lányhoz. Te még kérdeztél valamit.

A MÚZSA

Igen, igen!… Nem fog nagyon elcsúfítani a golyó? Nem akarom, hogy a végén kiábrándulj belőlem.

A KIRÁLYFI

Acélgolyó. Egész pici. Az nem roncsol.

A MÚZSA

Akkor is. Fátyolt borít a fejére. Elbújtam. Jöhetsz!

A KIRÁLYFI

Aki bújt, bújt, aki nem bújt, nem bújt…

A MÚZSA

Nevet ezen a fátyol alatt.

AZ UTAS

Miért nem tudok kiáltani? Miért nem tudok felébredni?

A METRESSZ

Mert maga is, doktor, mint a monarchia minden alattvalója, imádja végigjátszani ezeket a jeleneteket képzelete színpadán, százszor és ezerszer… Mindenki megpróbálja rekonstruálni, hogy mi történhetett azon az éjszakán Mayerlingben. A legtöbben persze a füzetes regények színvonalán. „Szívek harca”…

A KIRÁLYFI

A színes címlapon ott van szegény Vetsera Mari, hálóing nélkül, félig nyitott bundácskában, én mögötte állok, huszáratillában, így, pontosan így, és a homlokához illesztem a revolvert… A falon a császár képe. Aranykeretből lesi az eredményt. Biztatólag néz le ránk. „Szerelmem” – mondom. Te jössz, vigyázz a stílusra! A boldogtalan varrólányok számára te leszel a példakép. És a kis cselédek is, amikor gyufát isznak, felemelik a lelküket hozzád.

A MÚZSA

„Szerelmem! Szívünk hajlandóságát szétválasztja a rideg államérdek…”

A KIRÁLYFI

Tökéletes. Ha jön talán egy végigélni érdemes huszadik század, benne még szobrod lehet!

A METRESSZ

Aztán lesz egy egész sor egyéb változat: a bennfenteseké. Hogy nagyhatalmi komplott volt a háttérben. Titkos diplomácia. Külföldi ügynökök… De ezekről a Habsburgok még trónjukat vesztve is hallgatni fognak… És ráadásul: minden-minden változat igaz, a „Szívek harcá”-tól Vilmos császárig, csak a szavak különböznek, a lényeg nem. Miért akar ebből a társasjátékból kimaradni, doktor úr? Unaloműző kártyázás helyett kirakják ennek a két boldogtalan fiatalnak a sorslehetőségeit. És közben a tét, lehet, hogy csakugyan az, ahogy mondja: aranykor jöjjön-e vagy világháború? Csakhogy ez a Mayerling paszianszjáték sohasem akar majd kijönni. Valami sohasem stimmel. Mintha egy kártya mindig hiányoznék a pakliból. Zita császár- és királynénak éppúgy hiányozni fog egy kártya, bár ő aztán ismert minden udvari pletykát, mint az írástudatlan öreg parasztasszonyoknak, és a történésznek is hiányozni fog egy kártya, éppen úgy, mint a pszichoanalitikusnak…

A KIRÁLYFI

Pontosan egy előző szituációból ismétel. Aki bújt, bújt, aki nem bújt, nem bújt… Jövök! Ráfogja a revolvert.

AZ UTAS

Azt hiszem, nekem van egy adum.

A KALAUZ

Bejön. Hippokrates esküje ide vagy oda, most nem ajánlom, hogy elsősegélyt próbáljon nyújtani, doktor, mert a maga nyakába varrják ezt az egészet. Lesz egy verzió, holmi sikertelen küretről… El.

A KIRÁLYFI

Senki se szól közbe?… Akkor galambom… Szóval mondja. Pukk!

A MÚZSA

Lehanyatlik az ágyon.

A KIRÁLYFI

Odakint az ajtó előtt az a négy illető összenéz, és egyikük egy strigulát húz. Várják a következő pukkanást. De akkor engem elfogott az a félelem, amelyből Gondrand ezredes pelenkás táborszernagy koromban sem tudott kigyógyítani… Képzelje el, apám. Együtt egy halottal. Sőt. Tulajdonképpen kettővel. És nem mint szerető. Nem mint leendő apa. Hanem mint gyilkos. A lány hasára teszi a kezét – vagy a fülét. Micsoda csend lett benne is, és az egész világon. Az ajtó előtt az a négy úr is visszatartotta a lélegzetét… „No mi lesz, Krónprinc?”… Valahol messze a Burgban egy tábori vaságyon alszik az apám, körben a falon szép színes képek, a magyar szabadságharc leveréséről – pedig nem is neki sikerült azt levernie – ezekkel alszik, ezekkel ébred… Jó álmokat, apuka. A császár hortyog. Ez most az egyetlen zaj a monarchiában. Prágában nem vezényel Mozart, a pesti Duna-korzón nem szól cigányzene, a krakkói kávéházakban nem búsulnak a lengyelek honuk állapotján, olasz fiatalok nem szavalnak irredenta verseket Triesztben. Csend van. Csak császárhortyogás van.

A CSÁSZÁR

Nem is aludtunk.

A KIRÁLYFI

Nocsak? Maga is várta a következő pukkanást?

A CSÁSZÁR

Féltem. Előző este, a német nagykövet bálján, ahol mi udvariasságból porosz tábornoki egyenruhában jelentünk meg, s ahol fiunk kihívóan magyar huszáruniformisban parádézott, figyelmeztettek arra, hogy közös hadseregünknek egy tiszti csoportja az életünkre tör… Annyi merényletről hall az ember mostanában… Hosszú volt nekünk az az éjszaka.

A KIRÁLYFI

Magának?

A MÚZSA

Kiles a fátyol alól. Valami baj van, szívem? Miért nem jössz?

A KIRÁLYFI

Fel van indulva. Elszívok még egy cigarettát. Előveszi a tárcáját. Az Utast is megkínálja.

AZ UTAS

Rágyújt.

A KIRÁLYFI

A Múzsát kínálja. Akarsz egyet?

A MÚZSA

Nem, most már valahogy nem kívánom. Pedig azt hittem, sohase fogok tudni leszokni a nikotinról. Látod, mire nem jó a halál?

A KIRÁLYFI

Te legalább már túl vagy rajta. Fájt?

A MÚZSA

Nem. Talán azért nem, mert itt voltál mellettem. Semmi se volt. Egyedül sokkal nehezebb lesz túlesni rajta, szegénykém.

A KIRÁLYFI

Azon gondolkozom, hogy egyáltalán nem szükségszerű, hogy én most itt meghaljak – csak éppen muszáj. De ha nem szükségszerű, akkor miért muszáj?

A MÚZSA

Feltérdel. Te! Ne halj meg!

A KIRÁLYFI

Némi öniróniával. „Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés” – szívem. Csakhogy a döntés nincs ránk bízva. Csupán a döntés végrehajtása… Nagy különbség. Jobb lett volna nekünk Dániában királyfinak lennünk. Ha az apám most látna, azt mondaná… No, papa?

A CSÁSZÁR

A trónörökös gyávasága Wittelsbach-örökség.

A MÚZSA

Minden férfi gyáva!

AZ UTAS

Eredeti megfigyelés. Sajátosan női nézőpontra vall. Ajánlani fogom kidolgozásra lehetséges tanítványomnak, Bonaparte hercegnőnek. Különös tekintettel Napóleonra.

A NÉGY ÚR

Gúnyosan egymásra licitálva mondják a leckét. Gyáva! Alkoholista, morfinista, vérbajos, összeesküvő, rebellis, liberális, radikális, paralízis progresszíva, szabadkőműves, materialista… A természettudományos világnézet híve!

A MÚZSA

Kiabál közben. Nem igaz! Nem igaz!

A KIRÁLYFI

Mellette fekszik, befogja a száját. Psszt! Te már nem szólhatsz… Egészen megzavarod a szegény hóhéraimat… Most szövegezik a nekrológot.

A MÚZSA

De nem igaz!

HANGOK

Gyáva! Gyáva!

A MÚZSA

Súgva. Légy bátor… – Légy bátor, és élj!

A KIRÁLYFI

Most már kiért? Mari hasán a keze. Már az ő szíve se ver. Nem is rúg… És te is kezdesz olyan merev lenni, drágám, mint egy született főhercegnő… Az Utashoz. Marie megérdemelte volna, hogy aranykort csináljunk érte. Micsoda kis nő! Hisz látták. Tizennyolc évesen szembeszáll a szülőkkel, a császárral. Vállal egy házas férfit, házasságon kívül egy gyereket. És hogy tud meghalni – olyan könnyedén, mintha számára nem is léteznék az élet és halál között az elválasztó szakadék-, aminthogy számára nem volt határ a szüzesség és a szerelmi extázis között… Ide-oda röppent. Ha ezeknek a nőknek a lelke mélyéről maga felhozza az eltemetett Eros mennyországát! Nincs aranykor nélkülük.

A MÚZSA

Egy mozdulattal distancírozza magát a Vetsera-szereptől. Szegény Vetsera Marit most már hagyják békén. Majd reggel feladják rá a bundáját, fejébe nyomják a prémes sapkát, az arcára fátyolt – fátyolt, fátyolt mindenre! –, két úr majd karon ragadja, s úgy vezetik ki innen, hogy a lába se éri a földet. Mintha éjszaka becsípett volna a kicsike. – „A bárónő kocsija előállt” – mondja a hű Loschek, akit ott helyben kitör a frász, nem is csak azért, mert úgy érzi, hogy a hulla egy kedves biccentéssel megköszöni a szolgálatát – Marie mindig nagyon figyelmes volt az alkalmazottakhoz –, hanem azért is, mert van némi előérzete arról, hogy a császári ház tragédiáinak a mellékszereplői sem élnek túl soká. Ez a különbség a Habsburg-trágédiák és a Shakespeare-tragédiák között. A Hamletben a sírásónak – ha megássa Ophélia sírját – nem muszáj az első náthájába belehalni… Marie nincs többé! De Rudolf még él. Mentse meg őt! Doktor úr, maga tudja, hogy mit mondanak a történészek: ha nincs Mayerling, nincs Szarajevó. Folytassam? Ha nincs Szarajevó, nincs Versailles, Saint-Germain, Trianon… Folytassam? Mentse meg őt, tanár úr! Maga azt írja folyton, hogy a fiúk átlépnek az öregeken. Megölik őket, megeszik őket, aztán Istent csinálnak belőlük. Akkor most mért hallgat? Itt a császár, ennél gusztusosabb bácsit keresve se találna feláldozásra a fiatalok lakomáján… Magyarázza meg a Rudinak, hogy nem saját magát kell megölnie, hanem a papát…

A CSÁSZÁR

Erre készül! Erre készül! Folyton jelentik nekem.

A METRESSZ

Ez a lány megőrült. A specialistát mi azért hívtuk ki, hogy a császárt gyógyítsa, s nem pedig, hogy… Ó!

A CSÁSZÁR

Meg fognak ölni. Még ma éjszaka meg fognak ölni. A nagyságos asszony specialistája a felbújtó!

A METRESSZ

Nem engedjük, felség!

A CSÁSZÁR

Gyanús volt, amikor láttuk, hogy nem öltött zsakettot!

A MÚZSA

Egy hajszál választ el attól most, amit a tanár úr aranykornak nevez. Mondja meg ennek a fiúnak, hogy csak egy kis erőfeszítés kell…

AZ UTAS

A trónörökös őfelsége elolvashatja a könyveimet és levonhatja belőlük a konzekvenciát.

A MÚZSA

Hogy olvassa szegény feje, amikor a tanár úr még meg se írta őket?

AZ UTAS

Olvasson a trónörökös görög tragédiákat! Hogy lett király Oidipus? Ott a recept!

A KIRÁLYFI

Én nem akarom megölni az apám. Ha életben maradok, lehet, hogy a politika úgy hozza, hogy el kell tennünk őt láb alól…

A CSÁSZÁR

Halkan. Segítség…

A METRESSZ

Itt vagyok, felség! És vigyázok. Ásít. Ó, ezek az állandó éjszakai inspekciók is! Őfelsége mellett meg kellett szoknom, hogy már hajnali öttől én is rendelkezési állományban legyek. Ennél nagyobb áldozatot színésznő még nem hozott a szerelem és a dinasztia oltárán. De azon – hideg téli éjszakán már éjfélkor jött a kocsi értem. Brr!… Őfelsége félt.

A CSÁSZÁR

Mi egész éjszakán át imádkoztunk, őnagysága pedig unaloműző kártyajátékkal szórakozhat… Letérdel.

A KIRÁLYFI

Jó. Én meg megírom a búcsúleveleimet… A barátok nevét a noteszból kitépni, elégetni. Nehogy még azt higgyék: kormánylista. Hagyni valami pénzt a derék inasra, aki hamisan fog esküdni… Bizony, papa, hazudott az inasom, a Loschek, mert mást fütyörésztem én hajnal felé, amikor leveleket írtam, és égettem… A „Lehullott a rezgő nyárfa aranyszínű levelé”-t meg más effélét. Az anyám kedves dalait, sorban. A császárné arca mindig földerült, amikor ezeket hallotta. Földerült és sírni kezdett. „…Egy levélre gyöngyharmattal volt írva az üzenet” – ezért tartottam én itt a vadászházban azt a magyar cigánybandát. Holnap, halálhírem után, a császárné örökre el fogja hagyni a császárt. Többet nem fekszik le vele.

A METRESSZ

Kártyái közül. Mindennap más férfi kellett neki!

A CSÁSZÁR

Ima közben. Csak mi nem kellettünk neki. Veri mellét. Non sum dignus…

A KIRÁLYFI

Bár az udvari orvos azt állítja, hogy anyám még tudna egy másik trónörököst foganni. De ő összecsomagolja a lovászfiúit és a felolvasónőit, és velük járja a világot. Képzelhetni, hogy papa mennyit fog szenvedni emiatt, míg csak a mamát is le nem szúrja majd Genfben egy szófukar olasz. Az a szokásos magányos merénylő… Így kis családunk csak a kapucinusok kriptájában fog összetalálkozni egyszer. És ott egymás mellett folytatjuk örök álmainkat. Arról, hogy – ki tudja? – talán másként is lehetett volna.

EGY HANG

Valahonnan. Talán a Négy Úriember közül az egyik kiáltott. Na, na! Nincs retira, Krónprinc!

A KIRÁLYFI

Reggel hétre vadászatot rendeltem el… Vidám napnak ígérkezett ez a mai. Reggel majd jönnek a vadászok, hajtók, kutyák. Reggel kisüt a nap.

A MÚZSA

Tanár úr, ez lehetne az aranykor első reggele!

AZ UTAS

Más dolog íróasztal mellett, tudományos módszerekkel kimutatni egy társadalmi törvényt – mely szerint csakis a vének hulláin átgázoló fiatalokkal mehet előre a civilizáció –, és más dolog azt mondani egy szigorlatozó fiatalnak, hogy „rajta, jelölt úr, menjen haza, ölje meg az apját, s akkor adhatok magának jobb jegyet Ödipus-komplexusból”… Kérem, hagyjanak engem visszamenni az orvosi rendelőmbe, Bécs, Berggasse 19. …

A MÚZSA

Szemben vele. A Berggasse 19. kapuja fölött horogkeresztes zászló. Oda a tanár úr a lábát se teheti be többé!

A KIRÁLYFI

Apjához, szelíden. Mondja, papa, milyen dolog fiatalon császárnak lenni? Hisz maga még tizennyolc éves se volt, amikor császár lett. És mindenhatóbb fiatal császár nem élt a földön Néró óta.

A CSÁSZÁR

Isten kegyelméből.

A KIRÁLYFI

De nagymama is besegített.

A CSÁSZÁR

Igen, anyuka találta ki, hogy mondassuk le a trónról Ötödik Ferdinánd bácsit. Csodálatos nap volt…

A CSÁSZÁR

Olmützbe voltunk menekülve a forradalom elől. Reggel nyolc óra. A hercegérsek palotája. Anyuka azt akarja, hogy senki se sejtse, mi készül. Nekem még fél nyolckor is úgy kellett tenni, mintha egyházjogot tanulnék…

A CSÁSZÁR

Pontosan nyolckor bementünk a trónterembe… Elöl Ferdinánd bácsi, a császárnéval, aztán Fürstenberg gróf, főudvarmester. Lobkowitz herceg, főhadsegéd… Pardon, mint a császárné főudvarmesternője: előbb jön Fürstenberg grófnő…

A KIRÁLYFI

Szinte üdvözli is.

A CSÁSZÁR

Közben szólt valami kellemes muzsika… Na!

A METRESSZ

Dúdolni kezdi a Gotterhaltét. Doktor, maga is!

AZ UTAS

…„császárunk s a közha-a-zát!”… És hogy közben forradalom volt, arról mi jut eszébe?

A CSÁSZÁR

Majd! Ne zavarja az etikettet! Fürstenberg grófnő után Ferenc Károly főherceg. Ő az apám. És jön anyuka.

A KIRÁLYFI

És te?

A CSÁSZÁR

Én a menet végén, hogy senki se tudja, hogy én fogok lenni a császár…

A KIRÁLYFI

Most ő megy a láthatatlan menet végén, selymán, mint aki tudja, hogy ő fog lenni a császár.

A CSÁSZÁR

„Végén csattan az ostor” – súgta nekem anyuka.

A KIRÁLYFI

Most mit csinálok?

A CSÁSZÁR

Még semmit. A felséges császári pár nem ült fel a trónra. A trón mellett a székekre ült. Ez már nagyon különös volt…

A KIRÁLYFI

Üres a trón!

A CSÁSZÁR

Leinti. Varta-piszli! A császár kialvatlan volt. Akkor kinyílt az ajtó, és bejött a kabinet. Schwarzenberg, Windischgrätz, Jellasics – aki imádta anyukát –, Stadion, a belügyminiszter, és Bach Sándor igazságügy-miniszter. Ő forradalmár volt, de hamar abbahagyta. Megbízható! Ő találta ki, hogy legyek én tizennyolc éves koromban nagykorú. Én hátul álltam még, mint egy kiskorú…

A KIRÁLYFI

A császár mért volt kialvatlan?

A CSÁSZÁR

Mert én minden előző éjszaka be mentem hozzá a hálószobájába, gatyában és lepedőben… A kamarás beengedett, mert ő is imádta anyukát…

A KIRÁLYFI

Apjának ugrik, eljátssza. „Huhu, huhu, Ferdinándus! Jöttem érted túlvilágról!”

A CSÁSZÁR

Élvezi. Azt is mondtam, hogy én vagyok Belzebub.

A KIRÁLYFI

„Én vagyok Belzebub! Mondjál le a császári trónról! Mert különben ezer ördöggel viszlek téged túlvilágra!” Most te mondd, hogy lemondasz!

A CSÁSZÁR

„Nem mondok le! Jaj, nem mondok le!”

A KIRÁLYFI

Így volt?

A CSÁSZÁR

Így, Így! A kamarás a kulcslyukon nézte, és utána gratulált, hogy ő még a Burgtheaterben sem mulatott soha ilyen jól. Na!

A KIRÁLYFI

„Ferdinánd! Ferdinánd! Mondjál le, Ferdinánd!”

A CSÁSZÁR

…A hasán ugráltunk.

A KIRÁLYFI

Megjátssza.

A CSÁSZÁR

Élvezi. S aztán hirtelen felkel a díványról. Utolsó éjszaka aztán azt mondta, hogy lemond. Ezért volt kialvatlan. Remegett is a hangja, amikor felolvasta, hogy „lemondunk”… Mindenki apukára nézett. „Éljen a császár!” De Schwarzenberg felolvasta, hogy apuka is lemond. Apuka nem tudott folyékonyan olvasni. Akkor Bach Sándor felolvasta, hogy én éjszaka nagykorú lettem…

A KIRÁLYFI

Mi lettünk a császár. Világos.

A CSÁSZÁR

Mi akkor a hátsó sorból előjöttünk, és letérdeltünk a volt császár elé. Mindenki sírt. Csak anyuka nem sírt. Néztem. Mindenhatók lettünk. És még csak tizennyolc évesek se voltunk.

A KIRÁLYFI

Mintha ő volna mindenható, mintha ő volna tizennyolc éves. Mintha neki szólna a Gotterhalte.

AZ UTAS

És hogy közben forradalom volt? Hogy a népek a szabadságukért harcoltak. Mi jut eszébe a szabadságról?

A CSÁSZÁR

A megtorlás.

AZ UTAS

És még?

A CSÁSZÁR

Hogy sokszor kell a nevünket aláírni. „Aláírni, aláírni, aláírni” – mondta anyuka, amikor elém tette a halálos ítéleteket. Volt, amikor egyetlen nap tizenhármat…

A METRESSZ

Ahogy gyorsan rakja a pasziánszkártyáit. Aulich, Damjanics, Knézics, Láhner, Leiningen, Pöltenberg, Nagy-Sándor, Török, Vécsey – ez kilenc…

A CSÁSZÁR

Kötél által. No, mi lesz? A Krónprincet nem tanították meg a nevét aláírni? Azon az üres trónon, ami vár ránk, valamit dolgozni is kell.

A METRESSZ

Kártyáit rakva. Golyó által: Lázár Vilmos, ez megvan, Dessewffy Arisztid, igen… Schweidel József, ez is. A Múzsához. Te, egy szabadsághős hiányzik. Lehet, hogy épp az apósom?

A KIRÁLYFI

Megkegyelmezel neki?

A CSÁSZÁR

Anyuka ragaszkodik a tizenhármas számhoz. Azt mondja, szerencsét hoz.

A METRESSZ

Ő a legfiatalabb köztük.

A KIRÁLYFI

Asszonyom, ön ne tudná, hogy ha az áldozat fiatal, az nem mentő, hanem súlyosbító körülmény?

A MÚZSA

Ha nincs Arad, nincs Mayerling…

A CSÁSZÁR

Golyó által: Kiss Ernő.

A KIRÁLYFI

Mehetünk, uraim.

AZ UTAS

Én mindig csodálkoztam azon, hogy egy törvényszéki orvos – egy orvos! – hogyan asszisztálhat egy kivégzésnél? Miért nem lép közbe? És Hippokrates esküje?…

A CSÁSZÁR

A boncolási jegyzőkönyv meg fogja állapítani, hogy Mint a vízfolyás, úgy mondja a szöveget. „a nyílkoszorúvarratok korai elcsontosodása, a koponyagödör feltűnő mélysége…” Jaj, rosszat álmodunk, doktor!

AZ UTAS

Mi is rosszat álmodunk, felség.

A CSÁSZÁR

Ugyebár ön is egyetért azzal, doktor, hogy a modern frenológusok kutatása szerint A Királyfihoz szalad, tapogatni kezdi a fejét, s idézi tovább a szak-halandzsát. „a koponyacsontok bal felületén levő úgynevezett ujj alakú benyomatok, valamint az agykamrák tágulata… tágulata… tágulata…” igen, megvan: „örökletes rendellenességeknek tekintendők”.

A KIRÁLYFI

Ezt a fejet, papa, a modern frenológusok nemigen tanulmányozandják. Mert ezt nem holmi elegáns acélgolyócska, hanem több kilenc milliméteres nehéz ólomgolyó veti szét. Azokkal a bizonyos korai mélységekkel együtt. És ezeknek az ólomgolyóknak az a tulajdonságuk, hogy fütyülnek a modern frenológusokra. Csontot érve szétlapulnak, mint a béka, és aztán visznek magukkal mindent. Átforrósodott nagy felületük gőzzé forralja az agyvelőt. S e belső túlnyomástól a bőr szétpukkan a fejen… Látja, felség, alaposan fel vagyok készülve fegyvertanból. Nehogy szégyent valljak utolsó magas beosztásomban, mint a közös hadsereg gyalogsági szemlélője.

A CSÁSZÁR

Halkan. Bravó!

A KIRÁLYFI

Fütyörészi anyjának valamelyik kedvelt népdalát, megindul kifelé a négy feketébe öltözött úriembertől kísérve.

A CSÁSZÁR

Amikor a császárnét is megölik azon a szép tóparti promenádon, szintén meg fogják állapítani, hogy a „nyíl- és koszorúvarratok kifejlett mélysége, a modern frenológusok kutatásainak elcsontosodása…”

A MÚZSA

A boncolási jegyzőkönyv feltűnő lapossága…

A CSÁSZÁR

Ez az. A lapossága…

A CSÁSZÁR

Reggeli misére kell mennünk…

A CSÁSZÁR

Térdre rogy. Ez az én testem… Ez az én vérem…

A METRESSZ

Tehet valamit érte, doktor?

AZ UTAS

Talán. Azt, amit a babilóniai királyért tett Dániel próféta. Ráimádkozta az úr haragját… Dániel könyve, negyedik rész, 28. vers. „Még a szó a király szájában volt, amikor szózat szálla le az égből: Néked szól, oh babilóniai király, a birodalom elvétetett tőled. Felemeli hangját. És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a lakásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és hét idő múlik el feletted, amíg megesméred, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmában, és annak adja azt, akinek akarja. Hangváltás. Abban az órában betelék a beszéd Nabukodonozoron: és az emberek közül kivetteték, és füvet evék mint az ökrök, és égi harmattal öntözteték az ő teste, mígnem szőre megnőve, mint a saskeselyű tolla, és körmei, mint a madarakéi.”

A CSÁSZÁR

Közben mintha betelt volna rajta ez a büntetés. S most feláll, és feltartott kézzel, szétnyitott ujjakkal megindul a szekrény nyitott ajtaja felé, ahonnan kijött. Úgy érzem: mi fel vagyunk oldozva.

A METRESSZ

Drága felség! Elkísérhetem?

A CSÁSZÁR

Visszanéz. Nem, nagyságos asszony. Más az ágy, és más a kripta. Belép a szekrénybe, az ajtaja becsukódik.

AZ UTAS

Hova ment?

A MÚZSA

Oda, ahol mindenre ráhull a feleség fátyola.

5. kép

AZ UTAS

A vonat díványán ül, behunyt szemmel. De ébren van. Vagy azt álmodja, hogy ébren van. Mert beszél magában. Imádkozik? Igen. Dániel imáját mondja, egyre jobban elragadtatva a szöveg szépségétől, és attól, hogy így tudja, betéve… „Néked adok hálát, atyáimnak Istene, és dicsérlek én téged, hogy bölcsességet és erőt adtál nékem, és mostan megjelentetted nékem, amit kértünk tőled, mert a király dolgát megjelentetted nékünk!” …A király dolgát. Ezt már csillogó szemmel ismétli, mert valóban csodaszerű az, hogy ez a szöveg illik az ő álmára.

A KALAUZ

Észrevétlenül feltűnt. Ez megint valami ószövetségi izé?

AZ UTAS

Zavartan, hogy meglepték. Próbálgatom, öreg fejjel, hogy mire emlékszem még az iskolai kötelező memoriterekből. Mint a leckét. „Megjelentetted nékem, amit kértünk tőled, mert a király dolgát megjelentetted nékünk.” Hetven év után… Na?

A KALAUZ

Bravó! Jeles tanuló lehetett.

AZ UTAS

Akarja, hogy az egyszeregyet is elmondjam?

A KALAUZ

Imádkozzék csak tovább atyái istenéhez. Megkezdődött a vonat átkutatása.

AZ UTAS

Beleszédül a félelembe, föláll. Istenem… Istenem…

A KALAUZ

Hol muzsikálnak?

AZ UTAS

Nem tudom.

A KALAUZ

Hallja?

AZ UTAS

Én nem hallom.

A KALAUZ

Vigyázzon, mert a szökevények rejtegetőjét jobban büntetik, mint a szökevényeket El.

AZ UTAS

Hallgatózik, a díványra tapasztja a fülét. Bekopog. Van itt valaki?

A HATÁRŐR

Kidugja a fejét. Kivilágít lámpájával.

AZ UTAS

Indignálódva. Ez az én fülkém!

A HATÁRŐR

Megismer?

AZ UTAS

Hogyne, feledhetetlen fiatalember. Bár Isten elmulasztotta a homlokára sütni Káin bélyegét.

A HATÁRŐR

Én Ábel vagyok. Csak én lőttem hamarébb. Kikönyökölve egy futam a szájharmonikáján az angolkeringőből.

AZ UTAS

Ez tekinthető volna önvédelemnek. Még az is, hogy aztán belebújt ebbe az uniformisba…

A HATÁRŐR

Kimászik. Csakhogy ez az uniformis kötetez. Másfél nap alatt már két kortársamat intéztem el. Az egyiket a szén között találtam…

AZ UTAS

Ne részletezze!

A HATÁRŐR

Igaza van. Antracit szénben alvadó vér… Megrázkódik.

AZ UTAS

Mit akar tőlem?

A HATÁRŐR

Segítsen átjutni a határon.

AZ UTAS

És engem koncoljanak föl magáért.

A HATÁRŐR

Az aggastyánok szokásos önzése, amikor egy fiatal életéről van szó. Szájharmonikázik.

AZ UTAS

Hagyja abba!

A HATÁRŐR

Ne ijedezzen. Egyelőre én vagyok abban a helyzetben, hogy dönthetek, maga továbbutazik-e, vagy sem.

AZ UTAS

Zsarol?

A HATÁRŐR

Örülnék, ha továbbutazhatna. Odabent elolvastam a félig kész művét. Érdekelne, hogy fogja tudni befejezni. Majd Londonban.

AZ UTAS

Mi a véleménye arról, amit olvasott?

A HATÁRŐR

Túl szigorú a zsidó néphez, és épp most, egy újabb üldöztetés idején.

AZ UTAS

Miért akar maga mindenáron kijutni innét?

A HATÁRŐR

Nagyobb okom van rá, mint magának. Úgy érzem az ujjam hegyében a modern fizikát – ennek persze semmi köze ahhoz a fizikához, amit az iskolában tanult…

AZ UTAS

Közbevág. Ne magyarázza. Barátom Albert Einstein.

A HATÁRŐR

…ahogy maga érezhette ilyen korában – hatvan vagy hatvanöt évvel ezelőtt – hogy tud gondolkozni egy felfedezésre váró modern lélektan még alig sejtett kategóriáiban. Csakhogy az én modern fizikám a háború kimenetele szempontjából ezerszer fontosabb, mint a lélektan. Elrejt?

AZ UTAS

Kirobban. A béke szempontjából a lélektan a fontosabb. S engem a béke kimenetele jobban érdekel, mint a háborúé!… Mi az? Miért nyúl hozzá a szakállamhoz?

A HATÁRŐR

A régi görögök így kértek könyörületet. Iliász, negyedik ének. S hogy közelről néznek szembe egymással, elneveti magát. Két tizennyolc éves… Tisztára olyan ez megint. Milyen fiatal vagy.

AZ UTAS

Vagy egyformán öregek. Egyformán ötezer évesek.

A KALAUZ

Megint feltűnt, némán. Már jönnek. Nem hallják a lövéseket?

A HATÁRŐR

Felugrik. Már reggel van?

A KALAUZ

Hasad a hajnal. A kivégzések órája.

A HATÁRŐR

Kit végeznek ki?

A KALAUZ

Mindig azt, aki kérdi.

AZ UTAS

Én most nem is hallottam lövéseket.

A KALAUZ

A határ előtt ez egy afféle utolsó „szúrópróba”. Mivel ez az ülés felhajtható és lehajtható, mindig akad egy kalandvágyó fiatal vagy dilinyós öreg, aki ott bent próbál elrejtőzködni. Az öregek a díványban rendszerint megfulladnak még a határ előtt.

AZ UTAS

Olyan fájás kezd erőt venni rajtam, hogy egy felkoncolás már szinte kecsegtetőnek tűnik. Szájához szorítja kezét.

A KALAUZ

Nem értem, mit habog. Beszéljen tagoltan!

AZ UTAS

Maga akkor se értené.

A KALAUZ

Fo-ne-ti-ku-san!

AZ UTAS

Fá-á-áj! Most érti?

A KALAUZ

Máskor álmában olyan folyékonyan tud beszélni.

AZ UTAS

Ezt a fájdalmat nem álmodom, sajnos. Legföljebb magát.

A KALAUZ

„Sajnos.”

AZ UTAS

Valamikor úgy képzelték, hogy egy alvilági révész visz át minket a túlsó partra. Most egy hálókocsi-kalauz.

A KALAUZ

Halad a világ, kérem. Megengedi, hogy erre az útra bekössem a szemét? Fehér kendőt vesz elő.

AZ UTAS

Borogatás. Jól fog esni.

A KALAUZ

Elnevezés kérdése. Beköti az Utas szemét.

AZ ÚTITÁRS

Hátrálva jön, a katonákat próbálja visszatartani. Kérem, mi ez a ribillió?! Nekünk minden írásunk rendben van. Az apám súlyos szájoperáción esett keresztül. Akár birkózhat is a katonákkal.

A KALAUZ

A díványnál. Csak egy kis rutinvizsgálat.

NÉGY KATONA

Bejött. Az ismert alakok. Ezúttal a XIX. század eleji hosszú, loncsos katonaköpenyekben. Ócska hosszú puskákra tűzött hegyes szuronyokkal.

AZ ÚTITÁRS

Ne!

A HATÁRŐR

Ne tessék félni, ők csak embert keresnek.

A HATÁRŐR

Már játszik a tűzzel. Talán ott bent lapul valaki?

AZ UTAS

Letépi a kendőt. Miféle ország katonái ezek? Honnan jönnek most elő? Galíciában láthatott ilyeneket gyerekkorában az apám. De hisz annak több mint száz éve!…

AZ EGYIK KATONA

Hirtelen beledöfi szuronyát a díványba.

AZ UTAS

Felordít, fejére szorítja a kezét, mint akinek iszonyú fájdalom hasított a fejébe. Jaj!

A KALAUZ

Csitt! Ha volt bent valaki, ez most vérezni fog…

AZ UTAS

Ez az elviselhetetlen fájdalom meg kívántatja velem a halált. Ráborul a díványra.

A MÁSIK KATONA

Akinek a szuronya már a levegőben volt, leereszti.

A HATÁRŐR

Csendesen kezdi magában mondani Dániel imáját. „Néked adok hálát atyáimnak istene és dicsérlek én téged, hogy bölcsességet és erőt adtál nékem…”

A KALAUZ

Első hallásra hogy megtanulta!

6. kép

AZ ÚTITÁRS

Apám… Mi van?… Mi van magával? Miért nem akar felébredni? Jaj, olyan ez, mint amikor elveszett az állomás előtt.

AZ UTAS

Itt vagyok… Miért hoztál vissza?

AZ ÚTITÁRS

Sápadt. Mi van veled?

AZ UTAS

Álmodtam.

AZ ÚTITÁRS

Mit?

AZ UTAS

Hogy meghaltam… Túléltem a legszebb álmomat.

AZ ÚTITÁRS

Mért sajnálja?

AZ UTAS

Mert elviselhetetlen ez a fájdalom, amire ébredek. Álmomban is fájt. Az álmomban majdnem sikerült belehalnom.

AZ ÚTITÁRS

Túl vagyunk a határon.

AZ UTAS

Az jó… Azt hittem már, hogy én vagyok túl a határon. Az egyetlen határon, amelynek megszüntetéséért hiába harcolunk, orvosok – csak odébb tolni, tudjuk, néha, egy-egy centivel, néhány hónappal… Van, amikor közelébb kéne hozni. Közelébb!… Közelébb!… Miért lássad akár te is, hogy sírok a fájdalomtól?… Így megérkezni egy idegen világba.

AZ ÚTITÁRS

Fájdalomcsillapítót akar?

AZ UTAS

Én találtam fel a kokaint. Csak egy német orvos ellopta. A pénzt, a dicsőséget… Hagytam. Egy betegem túl sokat vett be belőle, meghalt.

AZ ÚTITÁRS

Tessék!

AZ UTAS

Az egész doboz?

AZ ÚTITÁRS

Én a magam számára el tudom fogadni az öngyilkosság gondolatát. Nincs jogom megtagadnom attól, akit szeretek… Különben ezt magától tanultam.

AZ UTAS

A kis kollegina jelesre vizsgázik eutanáziából.

AZ UTAS

Milyen jólesik, hogy ringatsz.

AZ ÚTITÁRS

Tengeren megyünk…

AZ UTAS

Vízen átkelni, ez az álmoskönyvek szerint is: a halál.

AZ ÚTITÁRS

Álomban a vonatok is a halál felé visznek.

AZ UTAS

Úgy rémlik, írtam ilyesmit. Nem kell komolyan venni.

AZ ÚTITÁRS

Ha elsorolnám, hogy mi mindent imádtam benned, már gyerekkoromban. Ezt is. Hogy tudtam, bármi történik, tréfálni mindig van erőd.

AZ UTAS

A rák ezekkel az iszonyatos fájdalmakkal igyekszik most meggyőzni engem és téged; hogy pusztítsuk el doktor Senkit.

AZ ÚTITÁRS

És hogy ebben a pusztításban én is részt veszek…

AZ UTAS

Nem lesz okod magadnak szemrehányást tenni. Nem. Én nem veszek be ezekből a porokból. Sem egy adagot, sem egy dobozzal. Ki is dobhatod az ablakon… Tiszta ésszel muszáj élnem, s addig, ameddig csak lehet… Az álmok, amiket láttam, megfejtésre várnak. Közben mindig úgy éreztem, hogy valami megoldás közelében járok. Csak egy utolsó erőfeszítés kellene… Nincs olyan jó helyzetben az emberiség, hogy megfutamodhassak vagy lemondhassak a szellemem világosságáról…

AZ ÚTITÁRS

Leveszi apja szemüvegét. Most először látom sírni…

AZ UTAS

Csupán a legklinikaibb testi fájdalmaktól.

AZ ÚTITÁRS

Apja zsebkendőjével törölgetné. Mindig göböt köt!

AZ UTAS

Ja! Hogy el ne felejtsem, akiket nagyapám látott gyerekkorában, nekem előjöttek álmomban… Azok a feltűzött szuronyú kozákok. És a négy húgom! még a fülemben van a nevetésük! Hallom…

7. kép

MARIE

Ez igazi! Ez a kávé!

A METRESSZ

Ilyenkor őfelsége mindig azt mondta…

ÖREGLÁNYOK

Kórusa. „A nagyságos asszony pompás kávéjának illata minket is előcsalogatott.”

A METRESSZ

De kellett hozzá ez a muzsika is. Megszólaltatja a Császárkeringőt.

ADOLPHINE

Megint Szól?

A METRESSZ

Járt itt egy órás… Azt mondta, ennek az órának lelke van.

PAULA

Akkor az talán nem is órás volt, hanem lélekelemző.

A METRESSZ

Az, az!

A NÉGY ÖREGLÁNY

A Sigi! A Sigi! Csakis ő lehetett…

A METRESSZ

Hol van? Csak nem…?

RÓZA

Nem, nem. Ellenkezőleg, kiment Londonba.

A METRESSZ

És ti is kimentek?

PAULA

Nem, mert mi most dolgozni kezdünk. Mind a négyen egyszerre… Tulajdonképpen búcsúzni jöttünk.

A METRESSZ

És mit fognak csinálni?

RÓZA

Hogy mit is?

PAULA

Gombócokat.

A METRESSZ

Gombócokat?

NÉGYEN

Egyszerre. Muníciót… Zserbó-bóbombát!… Mozart-Kugelt!… Szilvás gombócot…

MICI

Nekem tetszik a város neve is, ahová visznek. Theresienstadt.

PAULA

Fejlődő ipari város, ez áll a lexikonban.

MICI

Nekem elég, hogy a nagy császárnőről van elnevezve.

A METRESSZ

Az ő neve már garancia. Az én fiam is egy róla elnevezett intézetben nevelkedett. Én játszottam őt. Mária Teréziát, A hátsó nagy szekrényből kiveszi a történelmi kosztümöt. Ez az én Kapucinus-kriptám… Magához illeszti. A császár is ebben szeretett belém. „Nagyságos asszony, ellenállhatatlan, mint ükanyám.”

ADOLPHINE

Azt mondják pedig, hogy inkább a mamájához vonzódott.

MICI

Az ükanya az igazi.

ADOLPHINE

Mit tudjuk mi, hogy mi egy „fixáció”!

RÓZA

Kivette a császár uniformisát. És ő?

A METRESSZ

Istenem, ha most őfelsége fogná magát, és odakocsizna a Burgba. Lenne ott riadalom. Kíváncsi vagyok, mit szólna az a betolakodott mázoló! Hebegne-habogna, a nagy szónok. Őfelsége meg csak keresztülnézne rajta azzal az ő hideg, kék szemével.

MICI

Szürke. Én úgy emlékszem, szürke volt a szeme.

A METRESSZ

A Burgban szürke, itt nálam kék. Olyan kék, mint a kék Duna.

ADOLPHINE

Még hogy a Duna? Piszkosszürke!

A METRESSZ

Kék, kék, mint a Strauss keringője.

ADOLPHINE

Azt hiszem, most ér be a vonat a londoni állomásra.

A METRESSZ

Kinyitja a rádiót, próbálgatja.

MICI

Vigyázz! Kihallatszik… Tilos! Külföldi adó!

A METRESSZ

Becsukni az ablakokat

8. kép

AZ ÚTITÁRS

És ha azt kérdezik tőled majd Londonban, mert ez érdekli most legjobban őket, hogy ki fog-e törni egy újabb…

AZ UTAS

Belevág. Nincs újabb!… Nincs első, nincs második, nincs harmadik világháború. Egyetlenegy oszthatatlan világháború van, amely elkezdődött az én hazámban 1914. július 28-án, és kisebb-nagyobb szünetekkel tart, és fog még tartani, meddig? Meddig még?

AZ ÚTITÁRS

Áll a vonat. Hol vagyunk? De hiszen ez London. Kapkodja a holmiját, sebtiben.

AZ UTAS

Kabátját felöltve. Itt is katonazenekar. Himnusz. Lehet, hogy ők már tudják? Kitört?

AZ ÚTITÁRS

Nem… Apám, ez most nekünk szól.

AZ UTAS

Hallják ezt most Bécsben is?

AZ ÚTITÁRS

Ha megkeresik Londont…

AZ UTAS

Ó, biztosan megkeresik.

AZ ÚTITÁRS

Ellentétben Mózessel, professzor úr, ön eljutott az Ígéret Földjére… Jaj, a Mózes!

AZ UTAS

Kiemeli a kéziratot, mely mintha szuronnyal volna átdöfve. Az ígéret Földje ott volt, ahol ki kellett volna találnunk egy igazi kultúrát, amelyben lehetetlen a világháború.

Jegyzetek egy drámához

Sokáig ezen a címen pergettem magamban a készülő színdarabot.

Találó címnek látszott. Háromszorosan is.

1. A világháborúkat megelőző intenzív és rejtélyes pillanat (melynek legtökéletesebb képét Ady adta Emlékezés egy Nyár-éjszakára című versében) megismétlődéseiről van szó. S vajon nem játszik-e velünk a világpolitika valósága ma efféle déjà vu-t? Egy idő óta politikusok és újságírók kijelentéseiben meg-megjelenik a kérdés: hogy hol készül új Szarajevó?

2. A darab alapszituációja lelkileg is ilyesmi. A közép-európai menekülővel a vonat visszatér a kiindulási helyre, a térképen is, időben is. A bálna hasából előkeveredő Jónás próféta számára Ninive is a „mintha már megtörtént volna” élményével hatott.

„Születni fognak újabb Ninivék” – ígérte az Úr Jónásnak.

Ez is egy.

3. A darab címében van egy adag önirónia. Főként ezért ragaszkodtam e címhez.

E darab olvastán – láttán? – akik műveimet ismerik, szintén úgy érezhetik, hogy mintha már láttak volna valami ehhez hasonlót.

Holott eredeti drámát látnak.

Csupán a mítoszi mag közös egy régi drámáéval, amelyet kétszer is megírtam. Mind a kétszer a valóság „realista”  megközelítésének az igényével

Most megpróbáltam két lábáról a fejére állítani.

Ez is lehetne a darab címe. És ez is a lényeget mondja.

Egy utazáson történik a dráma – az álom. Freud Zsigmond álma, aki 1938-ban Bécsből Londonba ment. Ígéret Földje lehetne tehát akár Anglia is. De nem az. Vagy csak jelképesen az.

Az Ígéret Földje: világháborúk nélküli világ – amely felé vezettek volna minket, hiába, huszadik századi Mózeseink.

A Bécsből Londonba tartó (és közben Bécsbe visszakanyarodó) vonaton különben Mózes is ott utazik. Vagy írjuk így: „Mózes”, Freud utolsó, készülő műve.

Egy kézirat, azzal a kínzó objektív-szubjektív dilemmával: miért elérhetetlen az Ígéret Földje?

A próféták mellett mindig feltűnnek hatalmas – és szorongó – uralkodók. Fáraók, Nabukodonozor…

Ebben a drámában Ferenc József ez.

Ő is mítoszi lény már. Nem is csak Bécsben. Az egész világon növekszik különös ambivalens baljós-humoros glóriája.

Ő is, és a korabeli Bécs: bestsellerek és szaporodó történeti monográfiák témája.

De a császár népszerűsége nem födi el a végzetességét.

A Magyar Könyvszemlében (1975. 2. szám) Czeglédi Imre közli annak a verses átoknak a szövegét, amit egy ismeretlen gyulai polgár írt Ferenc József huszadik születésnapjára. Tehát 1850-ben. A békési bárd így énekelt: