Utolsó császárkeringő
avagy Ausztria a világvége laboratóriuma
Fekete vígjáték 2 részben
Ennek a darabnak két címe van.
Az egyik Johann Straussnak egy keringőjére utal, a másik Karl Kraustól van, aki a világháború felé valcerozó Bécsben az emberiség sírásóját látta.
Bécs, 1914 – a helynek és időpontnak menthetetlenül megvan ez a kettős aspektusa.
*
A két címre nemcsak azért van szükség, mert ugyanegy éremnek két oldalára utalnak, hanem azért is, mert a darab írása során egyre bizonyosabban éreztük, hogy Strauss zenéje és Kraus próféciái mélyen összefüggenek.
És hogy az efféle összefüggések nemcsak „Bécs, 1914”– re jellemzők.
*
Az udvari etikett (és a gyávasága) megóvta Ferenc Józsefet attól, hogy személyesen kerüljön nyílt konfliktusos helyzetbe. Mi itt és most túltesszük magunkat az etiketten és őfelsége legendás óvatosságán az emberi kapcsolatok terén.
Élt akkoriban egy másik szuverén is Bécsben.
Freud Zsigmond.
A komédiánk (fekete komédia ez) alapja: egy apokrif találkozás az öreg Ferenc József és a már szintén nem fiatal Freud Zsigmond között, 1914 nyarán.
Semmi rendkívüli nincs ebben a találkozásban. Ferenc József köztudomásúan terhelt családból származott, gyerekkora óta pszichopata volt, s ehhez öregkorában nagyfokú szenilitás járult. Freud pedig akkor már világhírű ideggyógyász. (Tudjuk azt is, hogy ez a nyár Freud életében és elméletében is sorsfordító volt. Akkor szakított véglegesen Junggal, s akkor kezdett – talán a háború élményének a hatása alatt – foglalkozni a Halál-ösztönnel, hogy aztán ezt, a szerelmi princípium párjaként, beépítse majd az elméletébe…)
A színdarab alapkérdése tehát így is feltehető: és ha a világháború előestéjén a császár analízisbe ment volna?
*
Az elképzelt találkozás Schratt Katalin lakásán zajlik le. Ő volt a császár leghűségesebb szeretője, Rudolf halála óta minden délutánját nála töltötte az uralkodó. (Fiuk halálakor a császárnő szakított a férjével, a bécsi színházi világból még kihalászta Schratt Katalint a férje számára, s ő maga elhagyva Bécset, megkezdte bizarr, bolyongó életét, amely aztán a genfi tóparton fejeződött be.)
Hármójuk mellett szerepel még a darabban egy szobalány – aki mellesleg Klió szerepét is betölti, a történelem múzsájáét. S szerepel egy leendő államfő, Horthy Miklós, aki ekkoriban Ferenc József szárnysegédje volt. A darabunkban ő mindvégig néma marad: a császár jelenlétében a szárnysegéd nem szólalhatott meg, akármilyen fontos közölnivalója lett volna is…
I. Ferenc József, császár és király
Dr. Freud Zsigmond, ideggyógyász
Fanta-Freud, őfelsége rémálmainak egyik alakja
Schratt Katalin, színésznő
Susanna-Klió, szobalány és a Múzsák egyike
Horthy Miklós, szárnysegéd, statiszta
Történik Bécsben, Schratt Katalin lakásán, 1914 nyarán
Kis szalon, a XIX. század végi ízlés szerint berendezve. A játék idejét illetően a berendezés némileg megtévesztő, hiszen már javában benne vagyunk a XX. században. De az Osztrák-Magyar Monarchiában nem volt szokás váltogatni a berendezést a divattal. Pláne, ha a legújabb divat éppen az a gyanús, léha, szentimentális szecesszió…
Két ajtó. Az egyik bejárati ajtó, a másik a hálószobába nyílik.
Kép csak egy lehet itt: a császár arcképe, valamelyik fiatalkori, amelyen még szinte olyan fehér egyenruhájában, mint volt egykor a reichstadti herceg.
S persze van a szalonban zenélőóra is. Kb. fél ötöt mutat.
A szín üres.
Csend.
Olyan csend, hogy csak az óra ketyegése hallatszik, s a hálószoba ajtaján át valami horkolás hangja.
A bejárati ajtón bejön Susanna-Klió, a szobalány, az ajtót maga mögött nyitva hagyja. A hálószobai ajtóhoz megy, benéz a kulcslyukon. Különösebb kíváncsiskodás nélkül csinálja, amolyan rutinellenőrzés ez. S már fordul is vissza.
A bejárati ajtóban közben megjelent Horthy Miklós, tengerésztiszti egyenruhában. Kezében újság. Egyáltalán nem olyan, mint aki öt-hat év múlva történelmi figura lesz, inkább olyan, mint aki majd egyenesen panoptikumfigurává lép elő. Mulatságos, kisubickolt kis bajuszt viselt akkoriban, ez úgy áll a kiugró orra és álla között, mintha ragasztva volna oda.
SUSANNA-KLIÓ
Csak néztem, hogy fel lehet-e már tenni az ozsonnát… A nagyságos asszony már mocorog az ágyban, eszem a szívét… Az újságra. Van benne valami érdekes? Nincs? Akkor mért olvassa?
HORTHY
Torokköszörülés után megfelelő riposztot akar mondani…
SUSANNA-KLIÓ
Csittet int neki. Minden szó behallatszik… Nem egészséges egy szerelmespárt délutáni álmából holmi férfidörmögéssel felriasztani. Még azt hiszik, hazajött a férj… Szinte kitolja, úgy kihátráltatja az ajtón Horthyt, s rácsukja az ajtót. S hogy egyedül marad. Az újságban, ezek szerint, még nincs semmi. Semmi érdekes. Holott… Az abroszt magára teríti, mint holmi görög peplumot, s játékosan, kis hangváltással, Múzsaként. Holott pillanatok alatt ki fog törni a világháború. Nem kell megijedni, csak az elsőről van szó, egyelőre. Ki bizony, ki fog törni. A színpad előterében. Ma délben, másodszori próbálkozásra, agyonlőtték Szarajevóban a trónörököst és hitvesét. A hír távírón nemsokára megérkezik ide a fővárosba. Mi lesz itt?! Nemzeti gyász, jegyzékváltás, mozgósítás, ultimátum. Nem vagyok jós, de van tapasztalatom. Amikor Helénát megszöktette Páris, én se gondoltam, hogy amiatt ki fog törni a trójai háború. Akkor még én is kezdő voltam, a történelem hajnalán. Egy naiv múzsa! Hittem abban, hogy egy háború kitöréséhez komoly gazdasági okok kellenek. Diszkréten. Frászt… A levegőn lehet megérezni, hogy lesz valami.
Világháború lesz. Ez fix. Ünnepélyesen. Uraim és hölgyeim, van szerencsém bejelenteni: vége a békének. Felragyogva. Jön az én időm… Hű!
SCHRATT HANGJA
A hálószobából. Susanna!
SUSANNA-KLIÓ
Lekapja magáról a terítőt. Visszakiabál Igenis, nagyságos asszony, már terítek! De megáll, nem terít. Sértett Múzsaként. Apollóra ez azért méltatlanság! Hogy én, Klió, az istenek leánya, szobalányként szolgáljak egy ilyen találkahelyen. Terít közben. Nem múzsának való feladat ez, még ha az osztrák császár és magyar király fújja is a kását ott bent a hálószobában… Otthagyja az asztalt, megint előrejön, de ezúttal egy szobalány konfidenciájával mondja, s egy szobalány fölényével, amely gyilkosabb, mint a történetírásé. Ez a pásztoróra töretlenül illeszkedik be őfelsége bürokratikus napirendjébe. Őfelsége, ezt mindenki tudja, hajnali negyed ötkor kel, őfelsége fél ötkor misét hallgat, őfelsége ötkor az íróasztalához ül, s ott aktázik, aktázik, aktázik. Őfelsége tizenkettőkor feláll az íróasztaltól, kitekint az ablakon, s mindennap újból és újból elcsodálkozik azon, hogy emberek járkálnak a körúton – „schauns die Leute, die Leute” –, s ebédje után – amelyet bámulatos gyorsasággal fal fel – őfelsége minden délután háromtól hatig szerelmi életet él s haboskávét iszik
Bécs, tizenkettedik kerület Gloriettegasse 9. szóval itt, Schratt Katalinnál, a Burgszínház egykori ünnepelt művésznőjénél, férjezett Kiss Miklósnénál. A férj diplomáciai szolgálatot teljesít, s a monarchiától lehető legtávolabbi állomáshelyeken képviseli a császárt, miközben a császár viszont… Miközben a császár e harminc éve tartó menetrendszerű szerelemmel példát mutat a birodalom minden polgárának, hogy milyen is az ideális közhivatalnok. Aki nemcsak az íróasztal mellett, hanem az ágyban is az… Ironikusan túlzott hangváltással. De egy Kliót, a Parnasszusról, nem érdekelnek a hálószobapletykák. Indul kifelé. Az ajtóból. Jön már az én időm! Csak győzzem majd írni azt a sok csatát Belgrádtól Doberdóig. El.
Schratt Katalin
Előbb csak a hangja. Susanna!… Susanna! S jön be a hálószobából. Alsószoknyában, fűzőben, amelyből rengeteg fehér madzag lóg ki. Susanna!… Elaludtunk! Elaludtunk! Ez a szalag!… Hány Óra? Megrémül szinte, hogy az órára néz. Meghúz egy csengőt. Mindjárt itt a doktor!… Susanna!
HORTHY
Megjelenik az ajtóban.
SCHRATT
Kis sikkantás után. Kedves Horthy, csak nem gondolja, hogy önt merészelem csengőszóval beszólítani? … De ha már rányit egy félig pucér hölgyre, legalább mondjon annyit, hogy „bocsánat, uram!”
HORTHY
Elképed ettől a propozíciótól, és szólni akar.
SCHRATT
Vagy inkább ne mondjon semmit. Mert látom, elvből nem ért egyet azzal, hogy kínos helyzetet legjobb humorral megmenteni. Pedig egy szárnysegédnek nem árt, ha minden helyzetben feltalálja magát. Jó, jó, tudom, a katonaiskolában erre nem fektettek súlyt… Ha nem sértem meg ezzel a kéréssel, küldje be a szobalányomat. Különben még önt volnék kénytelen megkérni, hogy fűzze be a derekamat.
HORTHY
Elszánt bokacsattintással jelzi készségét.
SCHRATT
Szerencséje van, fregattkapitány. Itt van Susanna… Leléphet!
SCHRATT
A lelépni készülő Horthyhoz. Bocsásson meg, de mégis muszáj megkérnem magát valamire. Várok ide egy urat – doktort. Magyarázóan.
Orvosdoktort. Még mindig nincs meggyőződve róla, hogy Horthy vajon érti-e. Aki meggyógyítja az embereket. Na látja! Szeretném, ha simán beengednék. Élesebben. Remélem ez nincs ellentétben az őfelsége biztonságát illető előírásokkal.
HORTHY
Kihúzza magát, hapták, s feszesen el.
SUSANNA-KLIÓ
Most megsértődött a magyar „Mizzu”.
SCHRATT
Kérlek, ne nevezd őt folyton Mizzunak. Az én férjem is magyar, ő is Mizzu. Mindig azt hiszem, hogy róla beszélsz: jön a Mizzu, itt a Mizzu, megsértődött a Mizzu… Nem is csoda, ha megsértődik. Légy tisztelettudóbb!
SUSANNA-KLIÓ
Jó, ezentúl majd Mikkinek hívom. Ahogy fűzni kezdi, kitör. A nagyságos asszony is csináltathatna már egy másik fűzőt!
SCHRATT
Nem, nem! A világért se! Sohasem lehet tudni, hogy a férfi mit szeret rajtunk… Az a benyomásom, hogy a császár nagyon, de nagyon ragaszkodik ehhez az ócska fűzőhöz. Imádja a legszemélyesebben kifűzni, befűzni…
SUSANNA-KLIÓ
Bizonyára ilyenkor is az ő szeretett népeire gondol, akiket ő is összefűz ebben a szép, hatalmas nagyra növekedett monarchiában… Belecsókol a Schratt hátába.
SCHRATT
Objektíven. Egyszóval megint híztam.
SUSANNA-KLIÓ
Csak ahol kell.
SCHRATT
Szorosra! Szorosra! A császár is néha úgy, de úgy meghúzza, hogy sikoltani szeretnék… Persze nem sikoltok… Az emberek az utcán félreértenék.
SUSANNA-KLIÓ
Fogai közt is egy madzag. Csak tartsa is meg az Isten őt ilyen jó erőben… Húzogassa még sokáig azokat a pertliket!
SCHRATT
Egy szerető asszony spontán, de diszkrét őszinteségével. Te, Susanna – nincs jól! Kis csend. Súgva. Őfelsége hanyatlik.
SUSANNA-KLIÓ
Aber was! A nagyságos asszony képzelődik… Olyan étvágya van. Hol kopogjam le?
SCHRATT
Ó, a gyomrára nem panaszkodhatom…
Kis csend.
SUSANNA-KLIÓ
…. A tavaszi köhécselések is elmúltak. Mi baja volna?
Kis csend.
SCHRATT
Lassan felemeli a kezét, és egyik ujjával a homlokára mutat. Bólogat: ott a baj.
SUSANNA-KLIÓ
Meghökken, de azért. Ó, tetszik tudni a magasabb körökben az ilyesmi… Most mért van oda? Eddig rá se rántottunk, ha egy kicsit abnormis volt.
SCHRATT
Vigasztalj csak! Tudom én. Hogy így elalszik, mint a mormota… Hallod?… Álmában izzad, küszködik… S vannak más jelek is.
SUSANNA-KLIÓ
Halkan, mohón. Mik?
SCHRATT
Valamit súg a fülébe.
Egymásra néznek, mint két nő. Csend.
SUSANNA-KLIÓ
És a nagyságos asszony bízik a doktorokban?
SCHRATT
Azt mondják, az egy specialista. Egy álomfejtő! Egy lélekelemző!
SUSANNA-KLIÓ
Hálás is lehet Ausztria a nagyságos asszonynak, hogy ilyen jókarban tartja a Papát. Klióként, egy félistennő fölényével. Ez benne lesz minden történelemkönyvben. Én mondom!
SCHRATT
Ausztria hálája!… Azt hiszed, a Burgtheater igazgatójának eszébe jutott csak egyszer is egy jobb szerepet adni nekem? Épp ellenkezőleg! És nincs mit csinálni. A direktor: direktor… És az újságírók! Még a császárhű lapok is megengedik maguknak a burkolt tréfákat az én rovásomra. Az egyik például folyton emleget egy bizonyos öreg kokottot…
SUSANNA-KLIÓ
A nagyságos asszony igazán nem öreg! Adnék én nekik! Lecsukatnám a direktorokat is meg az újságírókat is.
SCHRATT
Nem, Susanna! Ezt a diktatórikus hangot mi nem szeretjük. Ezt most fejedelmi többesben mondta. Csak néha elgondolom… ezek a bécsiek úgy hozzászoktak a jóhoz, hogy el se tudják képzelni, milyen volna egy olyan császár alatt élni, aki nem találta meg az igazi házi boldogságot.
SUSANNA-KLIÓ
A Gloirettegasse 9 szám alatt.
SCHRATT
Hát igen: ezt az újságíróknak is el kell ismerniük, hogy az utóbbi húsz évben a császár már egyáltalán nem vérengzik.
SUSANNA-KLIÓ
Azelőtt pedig!…
SCHRATT
De jön még a kutyára dér! Jön majd az a felpödört bajuszú Ferenc Ferdinánd! Az megtanítja a monarchia népeit kesztyűbe dudálni. Az a Kriegshetzer… Lesz itt nemulass!
SUSANNA-KLIÓ
És ha nem jön? És ha a császár túléli ezt a trónörököst is? Na?
SCHRATT
… Adná a jóisten! Kitörő enthuziazmussal. Gondold meg, Susanna, ha őfelsége még kitart pár esztendeig – csak négy esztendőcskét még, négy esztendőcskét! – 1918-ban megünnepelhetjük uralkodásának hetvenedik évfordulóját. Hetven esztendő a trónon! Ilyen még nem volt a történelemben! Ó, Susanna! Elragadtatásában majdnem mozarti dallamossággal mondhatta ezt, egy reminiszcenciát a Figaróból. Erre a jubileumra készülök én. Ez lesz az én legszebb jutalomjátékom. Ezért kell őt, Susanna, jókarban tartanunk.
SUSANNA-KLIÓ
Hogy kitartson tizennyolcig.
SCHRATT
Hogy kitartson tizennyolcig.
Kintről csengetés.
SUSANNA-KLIÓ
Az álomfejtő!
SCHRATT
Miután mostanra teljesen felöltözött. Rendben vagyok?
SUSANNA-KLIÓ
Megengedi magának, hogy csak egy kis cuppantással válaszoljon.
SCHRATT
Vezesd be! Nehogy a fregattkapitány az ő buta kérdéseivel feltartóztassa.
SUSANNA-KLIÓ
A „Mikki”! Indul. De hirtelen a színpad előterébe kerül, s Klióként közli. A bécsi távíróhivatalban egy postáskisasszony sírni kezd. Most jött a hír Szarajevóból. Ti-ti-ti-tátá-titi-titi-táti-táti-táti… A postáskisasszony már zokog. Milyen lojális – mondják a többiek. Pedig a postáskisasszony csak a vőlegényére gondolt. A vőlegénye katona, októberben kéne leszerelnie. Akkorra tervezték az esküvőt. De a vőlegénye akkorra már elesik, valahol a szerb fronton…
SCHRATT
Susanna! Megmondtam már százszor, hogy nekem itt ne klióskodj!
SUSANNA-KLIÓ
Igenis, nagyságos asszony! Nyitja az ajtót. Szárnysegéd úr! Engedje már be a doktor urat!
Dr. Freud
Be. Ötvenen túl van. Van benne annyi érdeklődés a világ rendkívüli jelenségei iránt, hogy eljött erre a találkozóra, s annyi bölcsesség, hogy úgy tegyen, mintha nem venné észre a rendkívüli körülményeket. Sötét ruha. Von Kissné nagyságos asszonyhoz van szerencsém?
SCHRATT
Igen… Vártuk már.
FREUD
Meghajol. Elnézést a késésért. Ketten is feltartottak különféle kérdésekkel. Előbb a kapu előtt egy rendőr civil ruhában…
SUSANNA-KLIÓ
Itt meg a Horthy Mikki tengerésztiszti egyenruhában… Közönség felé. Vajon melyik kérdezett butábbakat?
FREUD
Őszintén megmondva, én nem szoktam házakhoz járni. A terápiám módszere is szinte megköveteli, hogy a páciens engem keressen fel a kabinetemben.
SCHRATT
Tudom, tudom… annál kedvesebb, hogy eljött.
FREUD
Őnagysága neve után ítélve, magyar. A kiejtése viszont…
SCHRATT
Felnevet. Echt Bécsi vagyok!… A férjem magyar Ittebei Kiss Miklós. De ő távol él. Nagyon távol. Mondhatnám: egy földgolyó van köztünk.
Zavaros kiabálás a szomszéd szobából.
SCHRATT
A barátom. Őmiatta kérettem ide. Egy szerető nő teljes odaadásával, egy szerepnélküli színésznő teljes átélésével. Álmodik. Küszködik álmában. Kikkel? És miért? Vajon miket láthat, miket hallhat?… Más orvos talán kinevetne, hogy ilyesmiért kihívom. De nekem azt mondták, hogy ön komolyan veszi az álmokat. Így van?
SUSANNA-KLIÓ
Doktor úr! Ha maga tudná, hogy én is miket szoktam álmodni, juj!
SCHRATT
Csak semmi konfidencia! Azért mert én primadonna vagyok, te nem vagy szubrett. Te szobalány vagy.
SUSANNA-KLIÓ
Is!… A színpad elejére jön, s megsértődve felveszi a múzsai pózt. Majd aztán megnézhetik magukat, ha publikálni fogom a memoárjaimat!
SCHRATT
Ahogy közben elnézte Freudot, most szinte kitör belőle. Nekünk már régen találkoznunk kellett volna egymással! Ha mi összefognánk, kedves Freud Zsigmond, mi ketten… És egy kacsintás a szomszéd szoba felé. Súgva: Az ő érdekében. Érti?… Történelmi találkozás ez!
SUSANNA-KLIÓ
Unottan, klióilag. Dobálóznak a történelemmel! Ebben a találkozásban nincs semmi rendkívüli. A császár rohamosan hülyül. Freud világhírű idegorvos. Ötven éve egy városban élnek, egész közel egymáshoz. Az volna a rendkívüli, ha nem találkoznának… A történelmi igazságnak tartozom annyival, hogy megsúgjam: igazából sohasem találkoztak. Mit csináljak? A történelem az abszurd – nem pedig ez a színdarab.
FREUD
Hány éves a barátja?
SCHRATT
…Nyolcvanon felül. Szelíden, mert felébred a gyanúja, hogy a doktor csakugyan nem tudja, kiről van szó. Ez egy kivételes kapcsolat.
FREUD
Ebben nem kételkedem… A nyugtalan alvás mellett egyéb panaszok?
SCHRATT
Nem is tudom… Annyi mindentől fél. Például fél liftbe beszállni. Lépcsőn csak gyalog jár. És fél az anarchistáktól… Tetszik tudni, olyan sok merényletről lehet hallani mostanában.
FREUD
No igen. Ez most eléggé általános félelem Nyugat-Európában.
SCHRATT
Nagyon bizalmasan. Aztán fél egyik-másik főhercegtől is…
Kis csend.
FREUD
És ezek a szorongások, vagy esetleg a magas életkor, nem okozott-e fennakadást az önök szexuális kapcsolatában…?
SCHRATT
Fennakadást? Édesen felnevet. De kedves Freud! Akkor valószínűleg nekem volnának mindenféle panaszaim… De köszönöm a kérdést! Látja, ezt vártam öntől, hogy nem kerülgeti a forró kását, hanem mindjárt a lényegre tér. Mert a lényeg: a szerelem. Magát is ez érdekli – de engem is. Kezet foghatunk. Éljen a libidó! A különbség kettőnk között csak az, hogy maga többet keres vele, mint én. Nem, ne is tiltakozzék! De talán üljünk le. Parancsoljon!… Panaszaim abszolúte nincsenek, de ha részleteket akar… Mesélhetem?
Leülnek.
FREUD
Úgy látom, asszonyom, ön meglehetősen jól ismeri a lelki bántalmak sajátos mechanizmusát.
SCHRATT
Ó! Színésznő voltam.
SCHRATT
Mondjam azt, hogy most is az volnék, csak nem kapok szerepet? Talán jobban hangzik, ha úgy mondom: őfelsége, a császár nem engedi, hogy fellépjek.
FREUD
Nem is tudtam, hogy a császár bele szokott szólni művészeti dolgokba. Ez meglep. Sőt – ha csakugyan így van –, lesújt. Az egyetlen dolog, amiért én ezt a monarchiát elviselhetőnek tartom, hogy a vezető köröket abszolúte nem érdekli, hogy mi történik kulturális életben. Rangjukon alulinak tartják, pedig csak műveletlenek. Ferenc József sem ért a művészethez…
SCHRATT
Pszt!… Ne beszéljen ilyen hangosan. Kis csend. Hátha már fölébredt.
SCHRATT
Még hallgatózik. Ja.
FREUD
Ha már fölébredt, miért nem beszélhetek hangosan?
SCHRATT
Mert önnek rossz véleménye van róla.
FREUD
Én a császárról beszéltem.
SCHRATT
Rémes ember. Maga nem szabadkőműves? Különben, beszélhet nyugodtan. Alszik… Szinte elandalogva. Hallja? Hogy horkol? Engem ezek a hangok olyan emelkedett érzéssel töltenek el, mintha a Szent István-templom orgonáját hallanám. Feláll. Álljon fel!
FREUD
Kénytelen szintén felállni.
SCHRATT
Súgva. Mennyi regiszter! Halkan dúdolni kezdi a Gotterhaltét. Közben: Dúdolhatja maga is, kedves Freud, hisz elvégre maga is alattvaló… Az övé… Milyen boldogok lehetnek azok a katonák, akik egyszer az életüket adhatják érte: Gott erhalte, Gott beschütze unser Kaiser…
Schratt énekel, Freud Zsigmond diszkréten tercel.
SUSANNA-KLIÓ
Közben. Ez az a drámai pillanat, amelyben Freud doktornak tudomásul kellett vennie, hogy odabent a császár húzza a lóbőrt. Bár nekem az az érzésem, hogy, Freud doktor az első pillanattól kezdve pontosan tudta, hogy Kissné nagyságos asszony Schratt Katalin, s hogy öreg barátja természetesen Ferenc József. Ezt nem mint múzsa, hanem mint szobalány érzem. A drámai poénok lelövése nem tartozik a rám, de nem bírom elviselni, hogy meg ne mondjam az igazságot, úgyis mint múzsa és úgyis mint szobalány.
A himnusz végeztével leülnek.
FREUD
Őfelsége… értem… De azt nem értem, hogy a szobalánya közben miért monologizál?
SCHRATT
Fejébe szállt neki a császár. És ha valami történelmi eseményt érez, rákezdi. Különben a legkitűnőbb szobalány… Nagyon zavarja?
FREUD
Nem. Nálunk is vannak ilyenek, a női osztályon. Egyszer volt egy orléans-i szűzünk. Több Szűz Máriánk… Mária Teréziánk… Mária Lujzánk…
SCHRATT
Schratt Katalinjuk?
SCHRATT
Úgy látszik, nem vagyok elég érdekes…
Egy-egy szaggatott jajkiáltás bentről. Morgásba vész.
Férfihang. „Nagyságos asszony!”
SUSANNA-KLIÓ
Burukkol már az öreg gerle!
SCHRATT
Engem hív… Feláll.
FREUD
Egy másik kérdés? Megkérdezhetem-e, hogy ez a nagy alattvalói tisztelet önben… Hogy is mondjam?
SCHRATT
Ja? Hogy nem zseníroz-e engem az ágyban? Ó, ezt minden barátnőm meg szokta kérdezni tőlem. Nekik azt mondom, hogy á, épp ellenkezőleg! Magának megsúghatom, hogy az első időben kissé feszélyezett… És kivágja. Gátlás!
FREUD
És hogy tudta túltenni magát rajta, nagyságos asszonyom?
SCHRATT
Behunytam a szemem, és elképzeltem, hogy – egy konfliskocsis. Őfelségének mindig van egy kis jó istállószaga.
Férfihang. „Nagyságos asszony!”
SCHRATT
Kicsit zavartan. Még nem jutottunk el oda, hogy keresztnevemen szólítson. Nagyon ügyel az etikettre… Jövök már, drága felség! Eltűnik.
SUSANNA-KLIÓ
A szoba közepén még számba veszi, hogy minden rendben van-e. Félig hunyt szemmel, mert a távolság számít, a centiméterek. Mindennek pontosan a helyén kell állnia, amikor a császár belép. Mert őfelségét… Utánozza is, ahogy váratlan helyzetben a császár tétován megretten. …a legkisebb változás kétségbeejti. „E szék az elmúlt harminc évben mintha kissé odébb állt volna. Ha efféle rendetlenséget megengedünk, mi lesz a Birodalommal?” Mint aki szembekötősdit játszik, vak mozdulatokkal megbizonyosodik hogy minden ott van-e, ahol lennie kell. Cukortartó… Rózsafüzér… Doktor úr… A szobalányok és istennők fölényével: Doktor úr, maga mit keres itt? Miért akarja itt felborítani a rendet? Tűnjön el, amíg nem késő! Maga eltévesztett egy házszámot, az utcát… Idejön, semmiről se tudva…
FREUD
Téved. Leül. Én pontosan tudtam, hogy hová jövök.
FREUD
Csak elhatároztam, hogy nem fogom megkönnyíteni a császár dolgát azzal, hogy szaporítsam azoknak a számát, akik az alattvalói hódolattól izzadó tenyerekkel, kesztyűjüket, cilinderüket potyogtatva járulnak elébe…
SUSANNA-KLIÓ
Sejthettem volna! Leül ő is, összeomolva. Magának itt tervei vannak. Maga bele akar szólni a világtörténelembe.
FREUD
Ne mondjon ilyen nagy szavakat.
SUSANNA-KLIÓ
Akkor miért jött?
FREUD
Orvos vagyok. Hívtak.
SUSANNA-KLIÓ
A nagy lehetőség! Mi? Befolyása alá vonni a császárt?
FREUD
Az ellenőrző kérdésekre a kapuban az egyik titkosrendőrnek már megfeleltem. Az nem volt ilyen szemtelen.
SUSANNA-KLIÓ
Akkor mint szobalány: előre megmondom, hogy itt honoráriumra ne számítson. A színésznők zsugoriak. A Habsburgok pláne.
FREUD
Nem túlságosan meggyőzően. Ne gondolja, hogy nekem a honorárium minden.
SUSANNA-KLIÓ
A konflisban idejövet talán eszébe jutott ez a fiatalkori álma…
SUSANNA-KLIÓ
Hogy háziorvos lesz az orosz cár udvarában, és ezért rengeteg pénzt kap. Így volt?
FREUD
De én azt a rengeteg pénzt a szegények ingyen gyógykezelésére akartam fordítani!
SUSANNA-KLIÓ
Az álmában! Felnevet. Felugrik. Mondja, doktor úr, ugye, maga fél a háborútól?
FREUD
Három nagy fiam van.
SUSANNA-KLIÓ
Most mind Klió mondom: Ötven év múlva lesz egy csoport tudós, valamelyik amerikai egyetemen, össze fognak szedni minden de minden adatot, ami a mai napra vonatkozik. A statisztikai adatokat, minden országból, a hadsereg létszámát, az ágyúk számát, a politikai pártok súlyát, a nyersanyag-lelőhelyek elosztását és gazdagságát… A királyok és tanácsadóik eszméit és rögeszméit. Mindazokat az eshetőségeket, amelyek a lángelméjükből és a bornírtságukból következhet – és mindezt betáplálják a legintelligensebb gondolkozó gépbe. Benne van 1914 minden adata. A gép emészt, emészt, emészt… És akkor feladják neki a kérdést: kitörhet-e egy világháború 1914 nyarán? Mit gondol, mit válaszolt a gép?
FREUD
Hogy nem törhet ki.
FREUD
De ötven év múlva, azok, már fogják tudni, hogy kitörhetett.
SUSANNA-KLIÓ
Magát nem nyugtatja meg, egy elektronikus számítógép leendő válasza?
FREUD
Legkevésbé sem. Ha minden racionális meggondolás szerint lehetetlen, hogy háború legyen, ez csak egy okkal több, hogy féljek, hogy mégis háború lesz.
SUSANNA-KLIÓ
Miből lesz? A császár rémálmaiból? Vigyázzon, mások is megpróbálkoztak efféle álomfejtő mesterséggel, és rosszul jártak.
FREUD
Derűsen. Van egy példaképem: József Egyiptomban. Ő fejtette meg a fáraó álmait.
SUSANNA-KLIÓ
Nekem meg van maga számára egy ellenpéldaképem: Dániel! Dániel Nabukodonozor király udvarában!
SCHRATT
Bejön. Susanna! Ne kotyogj bele mindenbe! Ennek a lánynak a hobbija a történelem. „Nabukodonozor!” Én ki se tudom mondani. Ki volt az?
FREUD
Gyermekkoromban olyan iskolában jártam, ahol alaposan tanították nekünk a Bibliát. Az ószövetségi könyveket. Jól emlékszem Dániel történetére is. Nabukodonozor neki mesélgette a rossz álmait… Hogy összeomlik a nagy kolosszus… A birodalom…
SUSANNA-KLIÓ
A közönségnek. És ezért dobják Dánielt az oroszlánverembe!… Odakerül! Odakerül! Odakerül!
SCHRATT
Csitt! Bejelentettem őfelségének, hogy itt van. Nagyon örül. Különben tudta is, hogy idejön. A rendőrség már ma reggel jelezte neki. Úgy látszik, a postán elolvasták a levelem, amit küldtem önnek. Csend. Ön ezen most megdöbben?
FREUD
Elképesztő, amit mond. Hogy engem már figyelnek?
SCHRATT
Mindnyájunkat! De a lehető legdiszkrétebben. Ó, Freud doktor, Freud doktor, mit is tudja maga, hogy mi is az a cenzúra!
SUSANNA-KLIÓ
Az első lépcső az oroszlánverembe!
Ha a rendező koncepciójába belefér: most a falakon apró kukucskáló ablakok nyílnak ki, és mindegyiken egy-egy szempár néz ide be, merően, némán. A félig kinyíló ajtóban Horthy is megjelenhet.
SCHRATT
Én szeretném őt megszabadítani a rossz álmaitól. És tudom, hogy ön képes erre. Magának olyan híre van, mint egy varázslónak. Tele van a világ a nevével – egy lélekidomár! csodadoktor! próféta!
FREUD
Mentsen ki őfelségénél…
Csend. Freud meghajol. Búcsúzik.
SUSANNA-KLIÓ
Igen, igen, a doktorurat már várják a betegei!
SCHRATT
Megijedt? Hogy mégis – egy császár? Próbálja behunyni a szemét, és elképzelni, hogy egy… egy ember… Egy szenvedő felebarátunk.
FREUD
Császár. És ha erről megfeledkezném, ez a szárnysegéd, odakint, meg a titkosrendőrök meg a cenzúrahivatal majd eszembe juttatják.
Az esetleg leselkedő szempárok most eltűnnek.
SCHRATT
… Egy kávét azért megihat velünk. A szakácsném friss fánkot is sütött. Szereti?… Tudja, az én öreg barátom, bár már ugyancsak túl van a nyugdíjkorhatáron, de azért még szorgalmasan dolgozgat… udvarolgat… Amit én kérek, azt bármelyik bécsi asszony kérheti öntől, és önnek nincs joga megtagadni: segítsen azon, akit szeretek, hogy tovább tudja viselni az élet terhét. Nem szabad hagynunk, hogy összeroppanjon. Sok ember boldogsága függ ettől. Azt akarom, hogy az én öreg barátom békében érje meg annak az évfordulóját, hogy átvette – a céget. Idestova hetven éve… Külső és belső békében… Susanna, tegyél fel egy harmadik terítéket a doktor úrnak!… És egyszer majd a történelem múzsája fel fogja jegyezni az én öreg barátomról: ő a béke császára!
A zenélőóra most üti az ötöt.
FERENC JÓZSEF
Kilép a hálószoba ajtaján. Legendás ruganyos lépteivel. Tiszti nadrág, a szürke waffenrock, minden rangjelzés és kitüntetés nélkül.
Csend. Csak az óra ütései és utána Strauss muzsikája: a Császár-keringő. Mindenki mozdulatlan. Ferenc József is. Susanna-Klió közben a színpad előterében a közönséghez beszél.
SUSANNA-KLIÓ
A béke császára! Ez? Ha Klió kacagni tudna, most kacagnék. Vegyem elő a jegyzeteimet? Amikor Olmützben sebtében császárt csinálnak belőle, Kossuth csapatai Bécs alatt vannak. A béke császára? Aki kezet csókol az orosz cárnak, és így sírja ki tőle a száznyolcvanezer katonát, hogy vérbe fojthassa a magyar szabadságharcot. A béke császára, akit megvernek Solferinónál a franciák, Königgrätznél a poroszok. Hogy aztán a poroszokkal együtt puskaporos hordót csináljon a Balkánból. Boszniát fegyveresen okkupálja, annektálja – a béke császára. Röhögnöm kell. Most is hadgyakorlatot rendez Szerbia határán… a szerb nép legfájóbb nemzeti ünnepén…
FERENC JÓZSEF
A nagyságos asszony kitűnő kávéjának illata minket is előcsalogatott.
SCHRATT
Fánkot is süttettem hozzá.
SCHRATT
A doktor úr, akit említettem.
FERENC JÓZSEF
Aprólékosan végigvizsgálja Freudot, nyakkendőjétől a cipőjéig.
SCHRATT
Hirtelen, hogy egy etiketthibát kireparáljon. Nem tudta előre, hogy abban a kitüntetésben lesz része, hogy felséged színe elé kerül. Ezért nem öltött zsakettet.
FERENC JÓZSEF
Erre megengesztelődve bólint. A boldogult császárné nagyon szívén viselte, hogy az egészségügyi intézménynek sorában minél több tébolydát és ideggyógyintézetet alapítsunk.
FREUD
Ugyanilyen protokoll-hanghordozással, de odamond. Hálával mondhatom, felség, hogy a pszichiátria fejlődéséhez szükséges minden feltétel – részint a nagyszámú ideggyógyintézet, részint a nagyszámú idegbeteg – Bécsben és Budapesten sokkal inkább megvan, mint bárhol a világon.
FERENC JÓZSEF
Igen. A császárné gondoskodása a birodalom másik fővárosára is áldólag kiterjedt.
FREUD
Erzsébet császárné s királyné érdeklődése az orvostudomány eme évszázadokon át elhanyagolt stúdiuma iránt valóban rendkívüli volt.
FERENC JÓZSEF
Változatlan protokolláris hanghordozással. Rendkívüli, de érthető. A Wittelsbach családban sok volt a bolond. Az anyám emiatt ellenezte is házasságunkat. Én azt mondtam, mi, Habsburgok eléggé józanok vagyunk, hogy ellensúlyozzuk a Wittelsbach család excentrikusságát… A Wittelsbach család egy kimondott cirkuszi trupp volt. Miksa, hitvesem atyja, szerette mondogatni, hogy ha elveszítik a trónt, gyermekeivel műlovarként megkeresheti kenyerét. Bolondult a művészetekért – Heine, Wagner stb. Terhelt család…
SCHRATT
Ezek szerint felséged édesanyjának volt igaza.
FERENC JÓZSEF
Mint mindig. Kis csend. Különben, ő is Wittelsbach volt. Nagyon terhelt család.
SCHRATT
Freudhoz.
Őfelsége most a fiára gondol… Rudolfra. Tudja, aki Meyerlinben… Mozdulat: pukk-pukk. Szegény.
FERENC JÓZSEF
Valóban. Fiam a császári fenség, durch-und-durch Wittelsbach volt. A boncolási jegyzőkönyve megállapította, hogy – Mint a vízfolyás. – „a nyíl- és koszorúvarrat korai elcsontosodása, a koponyagödör feltűnő mélysége, a koponyacsontok bal felületén lévő úgynevezett ujj alakú benyomatok, az agytekervények kifejezett lapossága, valamint az agykamrák tágulata a tapasztalat szerint rendellenes elmeállapottal járhat együtt…” Önnek mi a véleménye?
FREUD
Egy boncolóorvosnak módja van sok mindent tapasztalnia.
FERENC JÓZSEF
Amikor aztán a császárnét is megölték…
FERENC JÓZSEF
Zavarba jön. Érzi, hogy valamit rosszul mondott. Mit? … Amikor a császárnét… megölték, ott Genfben, a tóparti promenádon – a boncolási jegyzőkönyvben ezek a kifejezések szintén szerepeltek… Is!… Fiam, a főherceg durch-und-durch Wittelsbach volt. Bár nem tudott oly bravúrosan lovagolni, mint anyja, illetve nagyatyja… Ő gyakran lepotyogott. Ezt már szinte derűsen mondja.
SCHRATT
Felséged megengedi, hogy kitöltsem a kávéját?
FERENC JÓZSEF
Megengedjük.
SCHRATT
Kávétöltés közben. A doktor úr a bécsi tudományos életnek talán egyik legnevezetesebb alakja.
FREUD
Mindenesere tény, hogy Bécsben fejtettem ki tudományos működésemet. S hogy sok tanítványom él itt… Az analitikus mozgalom Bécset szinte fővárosának tekintheti.
FREUD
Bár gondoltam rá, hogy talán alkalmasabb volna fővárosnak Budapest.
FERENC JÓZSEF
Ellene vagyunk. Ezt ne forszírozza.
FREUD
Én Budapestet az analitikus mozgalon fővárosaként vettem számításba.
FERENC JÓZSEF
Aha… Az más. És sok országra terjed ki az ön… analitikus mozgalma?
FREUD
Terjed, felség. Már más világrészekben is. Bár nem kis veszteségeink is vannak. Egy zürichi tanítványom szembehelyezkedett velem, és ez év áprilisában a svájci analitikusok elszakadtak Bécstől.
FERENC JÓZSEF
Súlyos veszteségnek látszik. Bár az a tény, hogy ez év áprilisáig sikerült magtartania Svájcot: nem kis eredmény. Svájc?… Mi már ötszáz éve elveszítettük.
SCHRATT
Felséged megengedi, hogy tejet is töltsek a kávéjába.
FERENC JÓZSEF
Megengedjük – kisztihand. Mohón. A csehpimaszból négyet… ötöt!
SCHRATT
Sovány volt az ebéd a Burgban? Kirakja a fánkokat a császár tányérjára.
FERENC JÓZSEF
A legutóbbi merénylet óta, amelyet az az idegbeted ember követett el ellenünk, érezhetően romlott az étvágyunk. A Burgban alig eszünk.
SCHRATT
Mi az összefüggés?
FERENC JÓZSEF
Rájöttünk. Félünk a megmérgezéstől… De itt nem! Kérünk egy hatodikat!
SCHRATT
A rossz álmait miért nem tudja a Burgban hagyni? Együtt a rossz étvágyával?
FERENC JÓZSEF
Riadtan, és most nincs uralkodói többes. Megint kiabáltam?
Csend.
SCHRATT
Freud doktor úrnak bevált gyógymódja van arra, hogy megszabadítson minket a rémeinktől.
FERENC JÓZSEF
Fájdalmas a gyógymód?
FREUD
Nem… Nem jár fizikai fájdalommal.
SCHRATT
És nem kell hozzá más, csak egy dívány.
FERENC JÓZSEF
Az van… És a doktor úr mit csinál a pácienssel?
FREUD
Hallgatom, amit mond.
FERENC JÓZSEF
Nem hiszem, hogy nekünk sok közölnivalónk volna a doktor úr számára.
FREUD
Efféle ellenállás a legtöbb betegnél fellép. Ezt az ellenállást le kell törni.
SCHRATT
Ó! Az ellenállást letörni! Micsoda imponálóan agresszív program. Nem is nézné ki az ember a doktorból. Olyan túlságosan is jól neveltnek látszik.
FREUD
Bár nem öltöttem zsakettot. Személyemben csakugyan igyekszem civilizált emberként viselkedni. A gyógymódomra viszont valóban jellemző az agresszivitás.
FERENC JÓZSEF
Mi szívesen alávetnénk magunkat a doktor úr vallató kúrájának, de nem hisszük, hogy alkalmasok volnánk páciensnek… Amikor leereszkedem a térdeplőre, hogy a gyóntató atya fülébe elsuttogjam bűneimet: egy se jut eszembe. Minden gyónásomat azzal kezdem, hogy „nem emlékszem”… A bűnökre ráhull a feledés fátyola… És nem emlékszünk… Mennyi mindenre hullott már rá a feledés fátyola! „Többre nem emlékszünk.”
FREUD
„Többre nem emlékszünk.” És itt kezdődik az analízis.
FERENC JÓZSEF
Mert itt van a kutya elásva. Ugye?
FREUD
Ahogy mondja felséged.
FERENC JÓZSEF
Csakhogy a kutya nem lesz kiásva.
SCHRATT
Őfelsége hallgatása már legendás.
FREUD
Nincs hallgatag ember. Minden ember imád beszélni.
SCHRATT
Azt hittem, hogy csak én!
FERENC JÓZSEF
Megdöbben. Ön fecsegő?
SCHRATT
Módjával, felség.
FREUD
Az emberek olyanok, mint a madarak.
FERENC JÓZSEF
Érdekes megfigyelés. Boldogult fiamnak kimondottan papagájarca volt. Az anyám – amint a bölcsőben meglátta – figyelmeztetett is erre. Nem kedvelte ezt az unokáját… S boldogult fiam valóban fecsegő természetű volt. Zsurnalisztákkal állott összeköttetésben. Hirtelen. Doktor úr nem áll összeköttetésben zsurnalisztákkal?
SCHRATT
Nyugodt lehet, felség. Erről én is informálódtam elébb. Freudhoz. Megbocsásson.
FERENC JÓZSEF
Ennek örülök… Ez az analízis így egyre csábítóbb! Egyszer mindent, de mindent kipakolni! Ugyebár, erről van szó?
FERENC JÓZSEF
Mit szólna hozzá, nagyságos asszony?… Ha mi elkezdenők ezt a kúrát? Elvégre lakájok és orvosok előtt nem muszáj feszélyeznünk magunkat.
SCHRATT
A vastag sértést megpróbálja bóknak feltüntetni. Doktor úr, azt hiszem, ön sohasem fogja elfelejteni a császári bizalomnak ezt a kitüntető megnyilatkozását!
FREUD
Sohasem, asszonyom. Annál kevésbé, hiszen az egész orvosi társadalmat kitüntette vele őfelsége.
FERENC JÓZSEF
„Többre nem emlékszünk”… Mostanában egyre ritkábban járulunk a gyónás szentségéhez… Hirtelen, a rögeszmét. A trónörökös túlságosan jó viszonyban van az egyház köreivel. A Burg káplánja is az ő besúgója.
Ha a rendező stílusa megengedi: vele szemben a falon egy arckép eltolódik, és a keretében egy rosszul borotvált pap néz ki Ferenc Józsefre, fején birétummal.
FERENC JÓZSEF
Szinte kiáltva. Már az Isten előtt sem tárhatom föl a lelkem! Maga elé mered.
SCHRATT
Keze a Freudén.
Lehet, hogy a császárnál a végén magának kell majd helyettesíteni az Istent, kedves Freud.
FERENC JÓZSEF
Még az előző elrévedéséből. A Habsburg-háznak annyi tagja hal hirtelen halált mostanában – a gyónás szentségének felvétele nélkül. Boldogult fivérem, Mexikóban. Boldogult hitvesem, Genfben. Boldogult fiam, Mayerlinben. Boldogult… Ki is még? És hol?
SCHRATT
Senki más. És sehol.
FERENC JÓZSEF
Biztos? jaj de jó!… Mi ki fogunk pakolni!… A jezsuiták, mint gyóntatóatyák, különleges hatalmi pozíciókhoz jutottak. Erős nemzetközi szervezet. Psszt! Int, hogy a falnak is füle van. Lehetséges-e, hogy az ön analitikus mozgalma, amely – mint mondja – terjed, önben egyszer egy új Loyolai Szent Ignácot fog üdvözölhetni?
SCHRATT
Hallja ezt, Freud?
FREUD
Mogorván. Nem vagyok tagja az egyháznak.
FERENC JÓZSEF
Annál inkább – alapíthat egy másikat! S a cercle-ek mechanizmusával: a másik oldal felé is mond egy kellemetest. E tejeskávé színe olyan, mint nagyságos asszony arcbőrének a teint-je, így nyaranta. És ezt mi szeretjük.
SCHRATT
Kissé odatartja az arcát. Halkan. Ez egy kivételes kapcsolat…
FERENC JÓZSEF
Szertartásosan megpaskolja, s aztán felemeli a kávés csészéjét és nagy élvezettel beleszürcsöl.
Mindnyájan kávéznak.
SUSANNA-KLIÓ
Be, már szinte táncos léptekkel. Amit mond, a közönségnek szól. Itt a hír! Itt a hír! Itt a hír! Megjött a hír a trónörökös haláláról! Már egész Bécs tudja, csak őfelsége nem. Az ajtó előtt a szárnysegéd hallgatózik. Várja az alkalmas pillanatot, hogy beléphessen. Jelenteni szeretné a hírt. Ez a csend most felbátorítja őt a merész lépésre…
Az ajtó kinyílik.
SUSANNA-KLIÓ
És Horthy szárnysegéd belép. Hívás nélkül. Őfelsége ki fogja rúgni. Mibe fogadjunk? Leül a földre. Derűsen várja a fejleményeket.
HORTHY
Csakugyan belépett, megáll az ajtóban, kihúzza magát, mereven mézi a kávézó társaságot. Szeretne megszólalni.
FERENC JÓZSEF
Rápillant, hosszan, hidegen. Leteszi a csészét.
SUSANNA-KLIÓ
A fiatal fregattkaptány lelki szemei előtt most feltűnik Görz látképe. Ide vonulnak vissza a nyugdíjazott katonatisztek… Mediterrán éghajlat.
HORTHY
Torkát köszörüli, diszkréten.
FERENC JÓZSEF
Leteszi csészéjét. Nagyságos asszonyom minapában érdeklődni méltóztatott, hogy vajon miért váltam meg előző szárnysegédemtől. Hát ezért, mert kotnyeles volt!… Kikocsiztunk. Szárnysegéddel az oldalunkon. Mi szokásunkhoz híven hallgattunk. Pár órai kocsikázás után, amidőn Mária Terézia császárnő szobra mellett hajtatunk, volt szárnysegédem kérdezetlenül megszólal. Társalogni kezd! „Szép szobor” mondja. Holott a szobor műbecséről legkevésbé sem óhajtottunk vele diskurálni. Elönti a düh. És ha nem volna szép, akkor talán le kéne dönteni? Fel kéne robbantani?! A ilyen esztétikai fecsegésekkel kezdődik a anarchia! Liheg majd fékezi magát, és legfagyosabb hangján folytatja.
Természetesen nem válaszoltunk a javíthatatlan fecsegőnek Horthyhoz fordul, de keresztülnéz rajta. Rövid úton szolgálatból elbocsáttatik, nyugállományba helyeztetik, és azóta is egy jónevű trieszti ideggyógyintézetben kezeltetik.
SUSANNA-KLIÓ
Mediterrán éghajlat…
HORTHY
Mindennek ellenére még egyszer krákog.
SCHRATT
Hátha valami fontos esemény történt?
FERENC JÓZSEF
Anélkül, hogy még egyszer Horthyra nézne. Majd elénk terjesztik róla az aktát. S kávézik tovább.
FERENC JÓZSEF
élesen.
Fontos esemény! Tudom én, hogy mi szokott lenni fontos esemény! Lecsapja az asztalkendőt. Ferenc Ferdinánd őfelsége fennhéjázó hangú telegrammot küldött, hogy Boszniában és Hercegovinában rend és nyugalom, hogy a manőver pompásan sikerült, hogy hadseregünk, melynek persze most már ő a fővezére, legyőzhetetlen. A jövő évben tehát bekebelezhetjük Montenegrót. Így! Kézzel kiemel egy fánkot, a szájába tömi. Aztán Szerbiát! Újabb fánk.
Albániát! Fulladozik. A Balkánt!… Köhög, elkékül, és fal tovább.
SUSANNA-KLIÓ
Nem első és nem utolsó alkalommal láthatják a történelemben, hogy evés közben jön meg az étvágy.
SCHRATT
A császár hátát ütögeti. Kuckuc, felség! Kuckuc!… Ez a buta szárnysegéd! Sikerült felizgatnia a császárt. Kuckuc, felség!
FERENC JÓZSEF
Minket csak a trónörökösöknek sikerül felizgatni. Legutóbb is ez a Rudolf… Illetve ez a Franci. Mindegy. Táviratot küld, hogy elejtette a huszonötezredik rókát. Egy héttel ezelőtt ünnepelte – baráti körben – az ötezredik elejtett szarvasát. Természetesen távirat erről is. Vaddisznót, mennyit is lőtt?
SCHRATT
És hajtót? Jágert? Fővadászt?
FERENC JÓZSEF
Az egyik udvari vadászaton engem is majdnem meglőtt.
SCHRATT
Az viszont a Rudolf volt!
FERENC JÓZSEF
Ja! A Rudolf is! De a Franci is. Persze, mind a két esetben véletlen volt. Megállapíttatott.
SCHRATT
Freud doktornak érdekes elmélete van a véletlenekről.
FERENC JÓZSEF
Nekem is… Csend. Majd. A trónörökös célzásokat enged meg előrehaladott életkoromra.
SCHRATT
De nem! Aki olyan öreg, mint ő, az hallgasson! Öreg! Ki látott hatvanéves trónörököst. Egy fogatlan királyfi!
FERENC JÓZSEF
Bármi malőr történik az országainkban, egy vicinális kisiklik valahol Galíciában, a trónörökös őfensége berúgja ránk az ajtót, és azt kiabálja, hogy monarchia egy szemétdomb. Hogy a kormány egy „Mumienkabinett”, a tábornokaim pamlaglovasok, a miniszterelnök egy „főszenilitás”. Holott a trónörökös tudja, hogy ezek a mi leghívebb embereink… Kipróbált híveink…
SUSANNA-KLIÓ
Ezek az emberek mind pontosan tudják, hogy mi történt azon az éjszakán a császár fiával Mayerlingben, és azóta is hallgatnak és hallgatni is fognak.
FERENC JÓZSEF
…Híveink… Híveink… Híveink…
SCHRATT
Csendesen, Freudhoz. Őfelsége ilyenkor a fiára gondol… Jelzi: puk-puk.
Megilletődött csend. A csendben Klió beszél.
SUSANNA-KLIÓ
Önök most azt remélik, hogy én elmondom, mi történt Mayerlingben. Hát nem. A szobalányok indiszkréciójának is megvannak a határai. A történetírás múzsájáról nem is beszélve. Hogy nekünk mit szabad megírni, és mit nem. Látják, a tanúk hallgatnak, a dokumentumok pedig – váratlan tűzesetek következtében – elégtek. Például az is csak most derült ki, hogy őfelsége legdicsőségesebb őse, I. Lipót császár, megmérgezte saját unokáját, nehogy a fiatalember megörökölje az ő orra elől Spanyolországot… Egyszer Mayerlingből is előkerül valami. Legyenek türelemmel pár száz évig.
FERENC JÓZSEF
Miért nem jelentik nekem, ha valaki meghal? Amikor a fiam meghalt, reggel kilenckor már tudta Rothschild bankár, ő elsőnek. Délelőtt tudta a börze és minden külföldi követség. Délben a császárné már a szobájában zokogott. És én a déli harangszó után még ott álltam az ablakban, és dúdoltam a Hugenották nyitányát, amit a katonazenekar a placcon játszott… Hány óra van?… Oszkár Potiorek táborszernagy a felelős, hogy a boszniai hadgyakorlaton minden a legnagyobb rendben történjék. Oszkár Potiorek is a régi gárdából való. Dienen és Maul halten. Mindent tud és hallgat… Ravasz! Ravasz pamlaglovas!
SCHRATT
Már az Álarcosbál reminiszcenciájával. Oszkár tudja, hogy mi történik most Boszniában!
FERENC JÓZSEF
Nevet. Oszkár tudja!… Oszkár tudja!
SCHRATT
Oszkár tudja, hogy mi történt Mayerlingben!
FERENC JÓZSEF
… Oszkár tudja.
SCHRATT
De nem mondja! És rágyújt az áriára.
|
| |
|
Oszkár tudja-a, de nem mondja-a, |
| |
|
Oszkár tudja-a, de nem mondja-a… |
|
Tralalalla-lallalla… Tralalalla…
FERENC JÓZSEF
Nagyon fülbemászó melódia. S brummogja ő is. Oszkár tudja, de nem mondja…
SCHRATT
Doktor úr, miért nem énekel velünk; A jó orvosok mind zenebarátok… Tralalalla trallalla… Tralalalla, lallalla! Oszkár tudja, de nem mondja-a…
SUSANNA-KLIÓ
A doktor urat várja kint a konflis.
FREUD
Attól fél, kedvesem, hogy bele találom ütni az orromat a történelembe? Történelem? Hiszen itt tejszínhabbal van leöntve minden! Ironikus udvariassággal. Igenis, nagyságos asszonyom! Parancsára! S ő is dúdolni kezdi.
Tralalalla. tralalalla…
SCHRATT
Énekel és közben. Mondja, doktor úr, hát lehet-e rossz ember, aki így szereti a zenét? Lallázik tovább.
FREUD
És bizonyára a virágot is! Lallázik.
FERENC JÓZSEF
Ördöge van, professzor! Mi valóban nagyon, de nagyon szeretjük a virágokat. Lallázik.
FREUD
És ugyebár, őfelsége a német császár is nagyon szereti a virágokat? Lalalla-lallala… Őfelsége, az orosz cár is nagyon szereti a virágokat… Lalla… Az angol király őfelségéről nem is beszélve… Tralalalla…
SCHRATT
Mind, mind nagyon szeretik a virágokat! Kedves Freud! Maga milyen jól informált a legfelső körökben… Lallázik tovább.
FREUD
Egyáltalán nem, nagyságos asszonyom! Tralalla…
SCHRATT
Hogy ilyen jól tudja!
FREUD
Van egy vicc: két zsidó utazik a vonaton – ennek a csattanója az, hogy kiszá-mí-tottam. Hát én is csak úgy kiszámítottam, nagyságos asszony, hogy őfelségéék szeretik a virágokat.
SCHRATT
Meg a zenét! Kedves Freud…
SUSANNA-KLIÓ
Hiába a tralala! Már tudja a hírt Rothschild bankár. És tudja a börze. A középületekre mindjárt kiteszik a gyászlobogót…
SCHRATT
Gyönyörű ez a nyár! Kedves Freud – bár csak sose érne véget… És gyönyörű ez a monarchia…
Háttérben továbbra is kitartóan lallázik és tralalázik a császár, a Schratt és Freud…
SUSANNA-KLIÓ
És végül, utolsóként, a császár is megtudta. Bár vannak, akik azt állítják, hogy előre tudta… Bardolff ezredes jelentette neki a hírt…
Azok hárman halkan tovább laláznak, de mereven, mint akik csakugyan gyászhírt hallanak.
SUSANNA-KLIÓ
…A hiteles dialógus így folyt le. Hülye egy dialógus! Bardolff: „Felség! A trónörököspárt Szarajevóban meggyilkolták!” Ferenc Józsefnek a szeme se rebben. Egy pillanatig hallgat, és megkérdi: „Úgy? És miként viselkedett a főherceg?” (Und wie hat sich der Erzherzog gehalten?) Bardolff: „Mint egy katona, felség!” (Wie ein Soldat, Majestät!) És ekkor a nyolcvannégy éves uralkodó ezt a megjegyzést tette: „Ő császári fenségtől nem is lehetett mást várni.” (Das war von Seiner Kaiserlichen Hoheit auch nicht anders zu erwarten.) Bardolff ezredes ezután egy bíráló megjegyzést engedett meg magának Potiorek Oszkár vétkes mulasztásáról… Erre…
FERENC JÓZSEF
Magából kikelve, szinte üvöltve. Táborszernagy Oszkár Potiorek amit csinált, nagyon jól csinálta. Az indulattól elakadt a szava. Csak liheg. Aztán kihúzza magát, s a megtalált – a legarrogánsabb és legironikusabb – császári fenséggel mondja. Egy magasabb hatalom, íme, ismét helyreállítja a rendet, amelynek veszélyezettsége miatt nekünk rossz álmaink voltak.
SCHRATT
Ezek történelmi szavak… Susanna!
SUSANNA-KLIÓ
Igenis, nagyságos asszony… Más hangon. Sokan próbálták ezeknek a történelmi szavaknak az értelmét megfejteni. Talányos szavak. „Oszkár tudja”… De mi már soha ebben az életben nem fogjuk megtudni, hogy Potiorek Oszkár minden képzeletet felülmúló ostobasága, amellyel a trónörökös párt egész délelőtt lassított menetben sétáltatta a minden utcasarkon ott ácsorgó elszánt merénylők orra előtt, fenékig ostobaság volt-e, avagy egy kis intrikát takar, az öreg, ravasz pamlaglovagok sikeres intrikáját, a trónörökös élete ellen.
FERENC JÓZSEF
Ismét egy Habsburg, aki a gyónás szentsége nélkül volt kénytelen távozni az élők sorából. Sajnálatos. Hol is? Szarajevóban?
SCHRATT
Most mi lesz, felség?
FERENC JÓZSEF
Mi lenne? Egy másik főherceg lesz a trónörökös. Van belőlük. Ujjain számlálgatja. A Károly! Jó!… Nagyon jó!… A felesége is jó! Bourbon–Pármai-házból való vérbeli főhercegnő. A Zita! Nagyon jó! Nem lesz vele baja a főudvarmesternek, hogy hova ültesse, s hova temesse, ha majd meghal. A Zita! Ő majd jöhet a kriptába!
SCHRATT
Miért? Őket, akik most együtt mentek a halálba? Őket talán nem fogják együtt eltemetni?
FERENC JÓZSEF
Ha a boldogult trónörökös igényt tart rá, hogy Habsburgok közé temettessék, a Kapucinusok kriptájába, oda nem hozhatja magával rangján aluli feleségét. Más az ágy és más a kripta! Búcsúzik. Nagyságos asszony, az ozsonna kitűnő volt, mint mindig. Freudhoz. Megelégedéssel tölt el minket, doktor úr, hogy ön tehetségét a bécsi elme- és ideggyógyászat felvirágoztatásának szenteli. Elmekórházakat kell építtetnünk! Sok-sok elmekórházat! Ha az elmekórházakban elegendő férőhely van, az elmebetegeknek nincs módjuk minket a nyílt utcán meggyilkolni. Biccent. Indul.
FERENC JÓZSEF
Megtorpan. Zavarba jön. Schrattra néz. Mi ez?
SCHRATT
Semmi, semmi, a doktor csak köszöni a kegyes szavakat.
FREUD
Igen, de kérni is szeretnék felségedtől valamit.
SCHRATT
Nem, nem, nem! Mi a világért se kérhetünk semmit se őfelségétől. Csak hivatalos audiencián. Ott is egy héttel előbb, írásban benyújtva. Int Freudnak, hogy most már csitt. …Majd benyújtjuk, kedves doktor. Megcsinálja az egy helyben összeroskadásnak azt a bonyolult műveletét, amelyet Hofknixnek hívnak. Ezzel búcsúzik a császártól.
FREUD
Nincs egy hetünk rá! Az események gyorsabbak lehetnek… Felség!
SCHRATT
Felugrik. Az Isten szerelmére! Ön civilizált embernek látszott!
FREUD
Igyekszem az lenni. De három szép fiam van…
SCHRATT
Majd felveszik őket, majd kinevezik őket, majd előléptetik őket, majd kitüntetik őket. Nekem súgja meg, de a császárt nem szabad csak úgy ukmukfukk döntés elé állítani. Tiltja az etikett!
FREUD
A kérdés fontosabb, hogysem az etikettre tekintettel lehetnék. Mindhárman katonakorban vannak…
FERENC JÓZSEF
Ó! De hisz ez nagyon rokonszenves. És melyik fegyvernemhez óhajtja őket besoroztatni?
SCHRATT
Hogy őfelsége ma milyen kegyes! Császárvadász? Magyar huszár? Ott a páratlan számú ezredek az elitezredek. Az 1-es, 3-as, 5-ös, 7-es. A világoskék atilla nagyon jól fog állni a fess Freud fiúkon.
FREUD
Nem egészen erről van szó. Arra szeretném kérni őfelségét, ha már a nagyságos asszony bizalma vagy valami véletlen – talán a gondviselés? – a császár közelébe hozott engem a mai napon… Csakugyan, mint egy Józsefet vagy mint egy Dánielt…
FERENC JÓZSEF
A javallott gyógymódot – hogy nevezi? analízis? – meg fogjuk fontolni, kedves doktor Freud. De nem hisszük, hogy alá fogjuk vetni magunkat e kúrának.
FREUD
Ebben a puskaporos világban mindent meg kell próbálnunk, hogy visszafogjuk a pusztítás felé vivő ösztönöket… A császárokban… a miniszterekben… a tábornokokban. És persze azokban a milliókban, akik hajlandók volnának meghalni – ezekért.
FERENC JÓZSEF
Meghalni és hallgatni! Tanácsolom önnek, hogy ne igyekezzék megfosztani ehhez való joguktól alattvalóinkat.
SCHRATT
Csak nem a háborútól fél, kedves Freud?
FREUD
De, bevallom, félek.
SCHRATT
Most, Szarajevó után? Nevetséges!
FREUD
Lehet. De belém nevelték, hogy legyek felkészülve mindig a legrosszabbra.
FERENC JÓZSEF
Önnek nem lehettek jók a gyermekévei, kedves doktor Freud.
FREUD
Igen, felség, már ötezer éve nem azok. Ezért félek. Félek most is. És ezért akarom arra kérni őfelségét, ha hajlandó meghallgatni, hogy vigyázzon! nehogy háború kerekedjék ebből.
SCHRATT
Ebből? Hathónapos udvari gyász – ez lesz minden! Felnevet: van tehetsége hozzá, hogy oldja a feszült hangulatot, a maga módján. Egy fekete szalagot varázsolt elő, próbálgatja. A gyásznak egy kis kokett jele… Hogy áll?… Azt hiszem, a szegény főhercegnőnek a Burgban nagyon nehéz lesz. Ugye, felség? A főudvarmester bizonyára személyesen felügyel, hogy fekete klottbugyit viseljenek hat hónapon át.
FERENC JÓZSEF
Az efféle humort imádja. Ezt könnyen el tudjuk képzelni!… Auguszta főhercegasszony fekete bugyiját! Most végre feloldódik, felszabadul, ellenállhatatlan röhejben.
FREUD
… Nem is csak a fiaimat féltem. Őket csak szemérmességből mondom. Hisz nem kezdhettem a legnagyobb szavakkal… Hogy: emberiség… Pedig róla van szó… Kimondtam. Miért ne? Mintha egy negyedik fiam volna. Ő, az emberiség. Egy kicsit akaratgyenge fiú… Én tudom, hogy mennyire akaratgyenge. De nagyon tehetséges. szépen fejlődik. Ha a császárnak lehetnek szeretett népei, nekem ez van, az én szeretett emberiségem. Ha az emberiség most megússza, még ezt az egy nyarat, annyi erőfeszítés után – a prófétáink, Jézus Krisztus és a többi nagyszerű szentek és humanisták annyi erőfeszítése után – most egy magasabb szintre kerülhetne, végre! Egy felsőbb osztályba! Hiszen nemcsak a háború feltételei vannak készen, hanem egy új humanizmusé is. Bécs, Prága, Zágráb, Trieszt, Budapest, Krakkó szellemi élete soha ilyen pezsgő nem volt. A bécsi zene, amely mindig mentsége volt a birodalomnak, most van megújulóban.
FERENC JÓZSEF
A könnyeit törölgeti. Az a klottbugyi… Oppardon!
FREUD
Csendesen. Amit mi kitaláltunk, a lélekelemzés, talán az is számít valamit – egy lépés az ember teljesebb felszabadulása felé… Csak egy utolsó erőfeszítés kéne!
FERENC JÓZSEF
Ezen érveket – ígérjük – mi meg fogjuk fontolni, meg fogjuk gondolni. Bár ezek az érvek legkevésbé sem szólnak egy kis háború ellen.
SCHRATT
No, ne ijedjen meg, kedves Freud. Akármilyen ügyetlenül érvel maga, háború most nem fog kitörni. Ferenc Ferdinánd akarta a háborút. Ferenc Ferdinánd nincs többé. Ahogy azokat a szegény őzeket és rókákat irtotta, gépiesen, ezerszámra – és közben a vadászlesen aktákat írt alá, pfuj! – így csinálta volna a háborút is. Gyűlölte, ami más volt, mint ő. Gyűlölte a zsidókat, gyűlölte a kálvinistákat, gyűlölte magyarokat, az olaszokat, a franciákat, az angolokat… Kiket még? Mindenkit. És őt is gyűlölték. Látja! Puk-puk! Hát ez a „Kriegshetzer” nincs többé. És az a „Kriegshetzerin” felesége sincs többé. Ez a lényeg! Képzeljen el, egy leendő császár mellett egy rangon aluli asszonyt… Egy ilyen nőnek minden eszköz jó, csakhogy őt elismerjék teljes jogú élettársnak. Minden! Egy világháború! Az kell! Mert az majd elsöpri a százszorszent etikettet. A főudvarmestert… Mert mindig az efféle deklasszáltak akarják leginkább a háborút. És tudja maga, mennyien – vagyunk?
FREUD
Hogy mennyi beteljesületlen vágy…
FERENC JÓZSEF
Amikor annak idején elveszítettük Velencét és Milánót – nagyon hiányzanak nekem ezek a szép városaim –, III. Napóleon császár azt üzente nekünk, hogy kárpótoljuk magunkat a Balkánon. Hogy szabad kezet ad…
HORTHY
Be, tiszteleg, mint aki jelenteni akar.
FERENC JÓZSEF
Most tör ki. Ha a szárnysegéd úr azt akarja jelenteni nekünk, hogy Szarajevóban megölték a trónörököst és hitvesét, elkésett. Tudjuk! Feltehetően az utcán már minden rikkancs ezt kiabálja… Az a kellemes melódia, Oszkárról, azt hiszem, a fülemben maradt. Azoknak, akik ezen talán megbotránkoznak. Majd a Burgban gyászolunk.
El. Legendás ruganyos lépteivel. Nyomában Horthy.
SCHRATT
Még egyszer kivágja az udvari etikett előírta pukedlit. Szép álmokat, drága felség! Aztán, hogy Freuddal egyedül marad, leveti magát a díványra, fáradtan. Fáradtságában szinte nyersen. Ez is megvolt! Miért tartotta még vissza? Halántékát masszírozza. Nem vagyok egy migrénes típus, de ma is megfájdult a fejem.
FREUD
Nem ölnek meg mindennap trónörököst.
SCHRATT
De. Mindennap történik valami. S ha nem történik semmi, az még rosszabb. A várakozás. Hogy na! Mi lesz?
FREUD
Mi lesz?… Háború lesz.
SCHRATT
Magának ez a fix ideálja… A császár jobban fog aludni. Az lesz.
FREUD
Napóleon is kitűnően aludt a nagy csaták előtt.
SCHRATT
Na látja, a történelem jobb doktor magánál. A halálhír hallatára őfelsége szinte megfiatalodott. Csak maga rontotta el azzal az okvetetlenkedésével. Őt nem szabad megijeszteni… Maga azt képzelte, hogy az ilyen öregurak csak arra valók, hogy a fiatalok átlépjenek rajtuk. De a történelem nem igazodott az ön elméletéhez. A merénylő golyója nem az öreg császárnak lyukasztotta ki a bőrét, hanem annak a felpödört bajuszosnak. Feláll, a dugaszból pálinkásüveget vesz elő, poharakat. A céget a főnők vezeti tovább! Töltött. Éljen a császár! Prozit, Freud!
FREUD
Ha fáj a feje, ne igyék.
SCHRATT
Legyint, iszik, tölt. A maga receptjei nem mindig stimmelnek, doktor úr! Mielőtt idehívtam, kölcsönkértem egy barátnőmtől a maga műveit… Csodálkozik, hogy nekem ilyen művelt barátnőim vannak?
FREUD
Így talált rá a libidóra.
SCHRATT
Másra is. Hogy a fiatalok elveszik az öreg férfiaktól az asszonyokat. Ez se stimmel. Azt hiszi, hogy nekem kellenének ezek a nyavalyás kis főhercegek?… Éljen a császár!
SCHRATT
Ő? A legszebb császárkorban van… Nyolcvannégy… Mondja, Freud, magának hány szeretője volt eddig? Hány nőt szeretett életében?
SCHRATT
A feleségét… Gondoltam. De akkor, hogy jön maga ahhoz, hogy folyton a libidóról írjon? Ferenc Józsefnek kéne könyveket írni a libidóról. A „Dienstkontessé”-k még ma is sorban állnak a Burgban a császár rendelkezésére.
FREUD
Iróniával. Éljen a császár!
SCHRATT
Egy futó kalandja csak volt? Házassága előtt? Alatt?… Nem? Most már kezdem érteni, hogy miért nem stimmelnek az ön teóriái.
FREUD
Majd ha végigcsináltam őfelségével azt az analitikus kúrát, amelyért idehívott, majd meglátom, hogy revideálnom kell-e a teóriáimat.
SCHRATT
Nem akar inkább engem lefektetni arra díványra?
FREUD
Azt észrevettem, hogy őfelségét csábítja is az analízis, meg fél is tőle. Ez persze nem újság. De benne nagyobb az ellenállás. Fél kiszogáltatni magát. És a Habsburg ház titkait! És az a rendíthetetlen önérzete! Még nem láttam embert, aki ennyire egyetért saját magával…
SCHRATT
Ötvenmillió ember ért egyet vele, kedves Freud – kivéve néhány kávéházi entellektüelt.
FREUD
Én is készültem erre a találkozóra, nemcsak maga. Meghozattam néhány történelmi könyvet. Ausztria történetét, Ferenc József életrajzát…
SCHRATT
És csöpögött belőlük a vér! Magának is rossz álmai lehettek, kedves Freud, ma éjszaka.
FREUD
Én minden rosszra el vagyok készülve. A Habsburgoknak sikerült párosítani a gondolatok elfojtásának legfejlettebb technikáját a lehető leggátlástalanabb cselekedetekkel.
SCHRATT
Nevet. Nekem mondja?
FREUD
Elolvastam ezeket a könyveket, és rájöttem, hogy itt csakugyan minden megtörténhetik. Minden!
SCHRATT
Most már látszik, hogy részeg. Ez már igaz! Minden! Minden!… Minde-e-en… Ebben a szép nagy monarchiában minden, de minden lehetséges.
FREUD
Az is, ami az öregek abszolút győzelmét jelenti a fiatalok fölött…
SCHRATT
Kimondja. A háború.
SCHRATT
Mert kimondtam? Súgva. Él-jen-a-hábo-rú! És mint aki elszólta magát, játékosan a szájára üt. Csakhogy azok a könyvek, amiket maga olvasott, már gondosan cenzúrázott könyvek. Őfelsége maga szokta lektorálni azokat a műveket, ahol az ő rémtetteiről írnak.
FREUD
Hallotta maga annak a városnak a nevét, hogy Brescia?
SCHRATT
Hogy micsoda? Brescia Van ilyen város?
FREUD
Van. Nagyon híres város. Mert fel merészelt kelni az osztrák uralom ellen. És akkor a leglovagiasabb császár elrendelte, hogy ebben a városban korbácsolják meg az asszonyokat. A piactéren.
SCHRATT
Feltehetően meztelen altesttel.
FREUD
Ezeknek az asszonyoknak a fiai otthon korbácsot őriznek, hogy megfizessenek…
SCHRATT
Nanana! Egy pszichiáter az ilyesmin ne háborodjék fel! Ha olyan nagy tudós, próbálja megérteni. Még csak tizennyolc éves, és már császár! Mindenható! Tele szexuális vággyal, bosszúvággyal, bírvággyal… Egyik tenyerén ott a milánói dóm, mint egy szép habos torta, a másikon Velence, a Szent Márk térrel és minden galambjával… És egy szép napon csak el akarják mindezt venni tőle, valamiféle olasz egység címén. Amikor ő imádja a habos tortát és imádja a fehér galambokat. Ő a béke császára! És elkezd nevetni.
Erre most már magának is innia kell! Prozit!
FREUD
Maga most mentegeti vagy vádolja őt?
SCHRATT
Na mondja csak, tovább, tovább! Brescia. És mi volt még? Imádom, ha beszélnek Franziról… Tölt.
FREUD
Tudja, hány embert végeztetett ki?
SCHRATT
Azt csak a jóisten tudhatja.
FREUD
Egyetlen napon például tizenhármat.
SCHRATT
Szerencsétlen szám.
FREUD
Magyar tábornokokat.
SCHRATT
A Franzi? Nahá-át! Valami különös, vészjósló hamisság van a hangjában.
FREUD
Bocsásson meg, ha ezen rossz véget ért magyar tábornokok emlegetésével önt a legszentebb érzéseiben megbántottam volna.
SCHRATT
Legszentebb érzéseimben, bizony. Megbántott. Nagyon, de nagyon megbántott.
FREUD
Nem szoktam ilyen tapintatlan lenni. Talán az éjszakai olvasmányok, a mai események…
SCHRATT
Emlékszik azoknak a szerencsétlen tábornokoknak a nevére? S váratlanul, csendesen, sebesen neveket kezd mondani. Alig hallhatóan darálja őket. Aulich, Damjanich, Knézich, Lahner, Leiningen, Pöltenberg, Nagy-Sándor, Török, Vécsey – Hirtelen ordítva – kötél által! És most már teljes erőből üvölti, de nagyobb szünetekkel. Golyó által: Lázár Vilmos… Dessewffy Arisztid… Szünet. Schweidel József… és… Kiss Ernő. Csend. És most már szinte csevegően. Mond ez a név önnek valamit, doktor úr? Von Kiss… Ittebei Kiss Ernő.
Csend.
SCHRATT
Az apósom. Kivégeztette első Ferenc József. Nagyszerű ember volt az apósom. A többi tizenkettő is. Fiatalok voltak, bátrak, tehetségesek. Ők nem voltak pamlaglovasok. Az apósomnak szobra áll a szülővárosában. A megye asszonyai emelték neki. A hálás asszonyok! Ilyen férfi volt! Ezen úgy felnevet, hogy szinte zokog. Na most mondja, ha maga ezeket a Habsburgokat akarta itt analizálni – ki az igazi szörnycsalád? A Habsburgék? Vagy a Schratték?… Én, a Schratték lánya… Frau von Kiss… mi vagyok? Feleljen!
FREUD
Az imént figyelmeztetett idegorvosi mivoltomra. Mindnyájunk lelkében fel kell tételeznünk szörnyeket. Elvetélt embrióktól a kivégzett rokonokig…
SCHRATT
Én majd megmondom magának, hogy ki vagyok. Képzelje el a férjemet, a szabdságharcos tábornok fiát, most valahol a földgolyó túlsó felén fejjel lefele áll – és az apjára gondol. És aztán az apja hóhérára gondol, Ferenc Józsefre. És a feleségére gondol. És a fiára gondol. Kínos? Mi? Mert még az is van. A nagy szabadságharcosnak van unokája is… Amikor kisgimnazista volt, a Theresianumban a padjában mindig talált egy cédulát, meg este a párnája alatt. „A te anyád egy nagy…” S kiírva, hogy micsoda. Magyarul. Akárhány gyereket csaptak ki, a cédula minden este ott volt a párnája alatt. A bécsi rendőrfőnök személyesen nyomozott. Hiába. A cédula ott volt. „A te anyád egy nagy kurva!”… Azok a gyerekek bátrabbak voltak, mint maga, kedves Freud. Azok kimondták, hogy én mi vagyok. „Egy nagy kurva!”
SCHRATT
A Tóniból?… Báró! Báró lett a fiam. Kicsit nevet. Iszik még egyet. Amikor nagykorú lett, báróságot kapott a Tónika a jó császár bácsitól… Lehet, hogy ő is őriz otthon egy korbácsot? De rázza a fejét: ez nem valószínű.
Csend. A csendben a kis ingaóra szaporán elüti a hatot. S aztán rákezd a Kaiserwalzerra.
SCHRATT
Kihívóan, gúnyosan. Hallja? Bécsi zene! Ez is!
FREUD
Ki ne ismerné? A Császárkeringő…
SCHRATT
Az enyém! A Strauss nekem ajánlotta. Megfogja az óra ingáját, ránt egyet rajta, kitépi. Most már ez is hallgat… Mint őfelsége szárnysegédei, miniszterei, tábornokai, lakájai, szeretői…
FREUD
Őfelsége analitikus kúráját mikor kezdjük?
SCHRATT
Semmikor. Maga a végén nagyon ráijesztett a császárra. Eddig Ferenc Ferdinándtól félt. Most már magától fél. Ő nem szokott hozzá efféle agresszív fellépésekhez. Hogy maga beleszóljon, hogy legyen-e háború vagy ne legyen. Ezt bízza rá!
SCHRATT
Tud jobbat? Mondjon valakit, aki ötvenmillió emberért felelős és beszámítható. Csend. Mondjon az ötvenmillióból egyet, aki beszámítható. Csend. A legjobb barátai közül egyet, aki beszámítható.
SCHRATT
Ezt az önérzetet! Nem gondolja, hogy ez beteges?
FREUD
Nem. És ezért ha szükségük lesz rám, tudja a címemet.
SCHRATT
Az óra letépett ingáját lengeti. Itt nem lesz császáranalízis! Ha olyan kíváncsi a Habsburg-ház titkaira, csak maradjon azoknál a cenzúrázott történelemkönyveknél!… Odamegy Freudhoz. Hogy szörnycsalád? Hát szörnycsalád. Fürdőszoba még ma sincs a Burgban. Ezek nyolcszáz éve nem mosakodnak!… Pardon… Hirtelen kiszalad.
A másik ajtóban ott áll Klió, kezében Freud kalapja, kesztyűje, sétapálcája.
SUSANNA-KLIÓ
Hamarébb kellett volna elmennie. Én mondtam. Maga most már menthetetlen.
FREUD
Úgy rémlik, kidobtak.
SUSANNA-KLIÓ
Nagy tévedés. Akár akarják, akár nem, maga most már ide visszajár.
FREUD
Kesztyűjét húzza.
Mi baja a nagyságos asszonynak?
SUSANNA-KLIÓ
Nem volna szabad innia. Minden délután ez a vége, Semmi baja sincs. Csak kiment hányni. Okádik. És közben élteti a háborút… Tetszik hallani?
Csend.
Függöny
Az előbb már látott lakásban a hálószoba. Egy ágy, egy magas paraván. (Ez tele van aggatva szentképekkel, rózsafüzérekkel.) Az ágy mellett egy álló vállfán a császár parádés tábornoki uniformisa, tetejében a tollbokrétás csákó. Az egyetlen ajtó innen az ismerős szalonba nyílik. Az ajtó nincs teljesen becsukva, behallatszik onnét – elmosódottan és összefüggéstelenül – hangosabb szó, tányércsörgés. Látszik, hogy odaát világos van, egy szép nyári délután napfénye. Olyan szép, hogy az emberek éveken – évtizedeken! – át emlegetni fogják, mint egy feledhetetlen vakáció utolsó napját… Itt bent homály, félhomály, az ablakon a függönyök behúzva.
Kint az utcán szívet szaggatóan – és valami rögeszmés csökönyösséggel – szól Beethoven VII. szimfóniájából az ún. gyászinduló, katonazenekari előadásban, rézfúvókra és dobokra átírva. Így – ha lehet – még szívszaggatóbb. Ezt a zenét nem úgy halljuk itt, ahogy a szobában visszhangzik, hanem ahogy annak az álmában visszhangzik, aki az ágyban délutáni álmát alussza. Vagy kínlódja inkább.
Az ágyban Ferenc József. Alsóruhára vetkőzve.
Odakint talán temetnek? Kit? Ferenc Ferdinándot?
Vagy csak azt álmodja, hogy még mindig temetik…
A császár ágya mellett Freud Zsigmond áll. Meglepő, hogy ezúttal zsakettben és hogy szivarozik. Fújja a füstöt, egyenesen az alvó császár arcába. Ez ilyenkor harákol és köhög. Freud pedig felnevet, mint egy jól sikerült tréfán.
Később, a szomszédos szobából be-behallatszik Schratt Katalin hangja, aki ott épp Freud Zsigmondot várja és fogadja.
Ezek szerint most már két Freud Zsigmondunk is van. Az egyik Freud: odaát a szalonban, a civilizált bécsi professzor. Őt már ismerjük. A másik, itt a császár ágya mellett, egy lidérces álom főszereplőjeként jelenik meg. Ez az utóbbi agresszív, mint maga a freudista tan. Így hát ez a kihívóan és felségsértően szivarozó fantazma egyáltalán nem mondható kevésbé hiteles Freud Zsigmondnak, mint az a másik, a jól nevelt. Csak éppen egy meszesedő agyvelő és egy bűntudatos lélek fénytörései által alaposan eltorzítva.
Őfelsége Freud Zsigmonddal álmodik. A maga módján.
Az álomalakot a szomszédos szobából beszűrődő hangok segítik életben tartani. („Várom azt a specialistát!” – „Ah doktor úr! Milyen kedves, hogy mégis eljött…” stb.)
A császár álma: afféle félálom, amelybe simán beilleszkedhetnek a valóság elemei is. Így tehát a császár közben átkiabálhat Schratt Katalinért, és bár sejti, hogy a trónörököst régen eltemették, mindenáron fel akar kelni, hogy elmenjen a temetésre. (Mondanunk se kell: csakugyan nem volt ott a temetésen. Ez az elkésett igyekezete így igazán érthető.)
Egyes szavak ismerősek az első részből. Onnét térnek most vissza. Ezeknek nagyobb nyomatékuk van. Ezeket NAGYBETŰVEL írjuk.
FANTA-FREUD
Fújja a füstöt. Na! Tessék gyónni!… Tovább!
FERENC JÓZSEF
Még félig alva, köhög, s közben mondja, ismétli, gépiesen, ki tudja hányadszor. TÖBBRE NEM EMLÉKSZÜNK.
FANTA-FREUD
Kicsit elnyújtva mondja, a kinti zenére. Gyónom a mindenható-ó Isten-ne-ek!
FERENC JÓZSEF
Mint aki felébred, felül az ágyban. Rámered a szivarozó Freudra. Nézi hosszan nézi. Lehet, hogy azon is tűnődik, hogy most ébren van-e vagy álmodik. És hogy ez az alak tulajdonképpen kicsoda. Aztán kitör belőle a felismerés. Maga nem az Isten!… Maga a gyóntatóatya!
FANTA-FREUD
Épp ezért! Tessék nekem KIPAKOLNI! Egy-kettő!
FERENC JÓZSEF
Csökönyösen rázza a fejét. Nem!… A gyóntatóatyák a trónörökös besúgói.
FANTA-FREUD
A trónörökös? Felnevet, és a zene ütemére énekli. Requiescat in pa-a-ce!
FERENC JÓZSEF
Mi ez a zene?
FANTA-FREUD
Ez a HUGENOTTÁK NYITÁNYA, felség, Amikor a trónörökös meghal, ezt játsszák kint a PLACCON.
FERENC JÓZSEF
Dúdolja magában. …Emlékszünk. És fújja hangosan Beethoven gyászindulóját.
FANTA-FREUD
Ne énekeljen! Nagyon jól tudja, hogy minden trónörökös gyónás nélkül hal meg.
Ferenc József elhallgat, ezzel együtt a kinti zene hangja is elvész mint egy meglassult járatú hanglemezé.
Csend.
FERENC JÓZSEF
A rászakadó csendben elfogja a félelem. Megbocsátja nekem ezt az Isten?
FANTA-FREUD
Csendesen ingatja a fejét: nem.
FERENC JÓZSEF
Kiáltani akar – de ez az álomalak olyan fenyegető – némán kiált.
És mintha erre a segélykérésre jönne a válasz: a szomszéd szobából tányércsörgés hallatszik és Schratt hangja. Tisztán.
SCHRATT
Tegyél fel egy harmadik terítéket is. Susanna!
FERENC JÓZSEF
Felderül, visszajön a bátorsága, kiabálni kezd, azzal nyilvánvaló céllal, hogy most aztán kidobatja innen ezt a kellemetlen betolakodót. Nagyságos asszony! Jöjjön!… Jöjjön csak!
FANTA-FREUD
Ne kiabáljon!
FERENC JÓZSEF
Nekem ne parancsolgasson! Maga nem az Isten! Mit keres itt?… Nagyságos… Nagysá…!
FANTA-FREUD
Odaugrik, befogja Ferenc József száját.
SUSANNA-KLIÓ
Hangja kintről, de nagyon tisztán és érthetően. BURUKKOL MÁR AZ ÖREG GERLE!
Nevetés kintről, és ez a nevetés most olyan, mintha szintén valami gerlebúgás volna.
FERENC JÓZSEF
Kiabálna, de a Fantom keze a száján, fulladozik.
SCHRATT
Hangja. Már megint biztosan valami rosszat álmodik őfelsége!
FANTA-FREUD
Fog kiabálni?
FERENC JÓZSEF
üvölt. Segítség!
FANTA-FREUD
Pofon üti. Esküszegő!
FERENC JÓZSEF
Siránkozva. Muszáj kiabálni. Úgy félek… Olyan rosszat álmodok… Doktor Freud Zsigmonddal álmodok… Elkezd sírni. Sírni szabad?
FANTA-FREUD
Nagyon sok könny kell ahhoz, hogy lemossa a maga bűneit. Mondja utánam: GYÓNOM A MINDENHATÓ ISTENNEK… GYÓNOM A MINDENHATÓ ISTENNEK…
Mintha egy szál gordonkán vagy nagybőgőn játszanák: valahonnan megint hallatszik a gyászinduló motívuma.
FERENC JÓZSEF
Engedelmesen. GYÓNOM… Hirtelen. Tessék mondani: milyen az Isten?
Csak a gyászinduló, egy húron, elnyújtva.
FANTA-FREUD
Nem válaszol, vagy nem tud válaszolni, sétálni kezd a szobában, fújja a füstöt.
FERENC JÓZSEF
Mint maga?… Vagy – mint én?
FANTA-FREUD
Kicsit zavarban. Azt hiszem… azt hiszem. hogy olyan szakállas…
FERENC JÓZSEF
Milyen szakálla van? Császárszakálla?
FANTA-FREUD
Az a kérdés, hogy mit nevez maga császárszakállnak?
FERENC JÓZSEF
Mutatja a magáét. Az ilyen Ferenc József szakállt!
FANTA-FREUD
Nevetséges! Minden szentképen láthatja, hogy az Istennek Zsigmond-szakálla van!
FERENC JÓZSEF
Félig kimászik az ágyból, és megnéz egy szentképet. Csakugyan… Az Istennek kimondott Zsigmond-szakálla van. Pedig Zsigmond császár nem is volt Habsburg. Sajátos… De akkor hogy van, hogy ha én valakinek a halálát kívánom, az mindig meg is hal? GYÓNÁS NÉLKÜL!
FANTA-FREUD
Csak kívánja? Csak? Hogy milyen jó volna?… Vagy alá is írja?
FERENC JÓZSEF
MI ELSŐ FERENC JÓZSEF…
FERENC JÓZSEF
Nyugtalan lesz. Mi nem írtunk alá semmit! Minket nem lehet CSAK ÚGY UKMUKFUKK kérdésekkel molesztálni. Nekünk el kell mennünk a temetésre.
FERENC JÓZSEF
Minket várnak a koporsókkal!… Annyiszor álmodtuk már azt, hogy a temetésen vesszük észre, hogy csak egy ing meg gatya van rajtunk, és be se lehet gombolni… Nagyon rossz érzés. Még álomban is. Hagyjon minket felöltözni!
FANTA-FREUD
Röhögni kezd. De hisz maga álmodik! Csípjen bele magában – nem fogja érezni.
FERENC JÓZSEF
Megcsípi magát. Felordít.
FANTA-FREUD
Ezen aztán még jobban röhög.
SCHRATT
Megjelenik az ajtóban. Mi baj van?
FERENC JÓZSEF
Zavarba jön. Tessék mondani, miért nem mondják meg nekünk előre, ha valaki meghal?
SCHRATT
Már el is ment az ajtóból, Susannának mondja. Á, semmi! Csak azt kérdezi, hogy miért nem mondják meg neki előre, ha valaki MEGKREPÁL. Ezen aztán odakint a nők nevetnek.
FANTA-FREUD
Megmondták. Mindig előre megmondták. És maga mindig aláírta. Feküdjön vissza a DÍVÁNYRA!
FERENC JÓZSEF
Nekünk most muszáj elmenni a temetésre. Énekelni kezdi a gyászindulót.
FANTA-FREUD
Temetésre? Hiszen még a saját fia temetésére se ment el.
FERENC JÓZSEF
Mert az is trónörökös volt. A RUDI. Erősen gondolkozik. Felderül. Megvan a magyarázat. Aki öngyilkos lesz, annak nincs is temetése.
FANTA-FREUD
Hazudik. Volt.
FERENC JÓZSEF
Mert őszentsége engedélyezte neki az egyházi temetést. Bár Rampolla bíboros erősen ellene volt. Ezért aztán a legközelebbi pápaválasztáson apostoli királyi vétójogunkkal élve megakadályoztuk, hogy ez a Rampolla pápa legyen…
FANTA-FREUD
Ez nem érdekes. Hogy volt azzal a Rudival? Tessék mindent meggyónni!
FERENC JÓZSEF
Nem emlékszünk! TÖBBRE NEM EMLÉKSZÜNK!
FANTA-FREUD
Emlékszik! Lenyomja az ágyra. Mondja utánam: GYÓNOM…
FERENC JÓZSEF
Küszködik vele. Nem emlékszünk! Semmire nem emlékszünk!
FANTA-FREUD
Fölé hajol, szuggerálja. GYÓNOM…
FERENC JÓZSEF
Minket várnak a kapucinus atyák!
FANTA-FREUD
Feküdjön vissza a DÍVÁNYRA!
FERENC JÓZSEF
Ez nem is dívány. Mi a feleségünk mellé akarunk feküdni!
FANTA-FREUD
Ne kiabáljon! Jó is volna most elmenekülni a kriptába! Belebújni a koporsóba!… A felesége szoknyája alá!
FERENC JÓZSEF
Siránkozva. Mit csináljak? Mindenre ráhullik a FELESÉG FÁTYOLA…
FANTA-FREUD
Megint hazudik. A Rudi temetése után magát nem akarta látni többet a felesége…
FERENC JÓZSEF
Dühös, ordít. Mert mindennap más férfi kellett neki!
FANTA-FREUD
Is ordít most már.
CSAK MAGA NEM KELLETT NEKI!
FERENC JÓZSEF
Felül az ágyban. Teljesen éber. Farkasszemet néz Freuddal, és elkezd vallani. Mi a trónörökösnek már zsenge gyermekkorában katonás nevelést biztosítottunk. Az ifjú főherceg egyik vele született hibája az aluszékonyság volt. Wittelsbach örökség. A másik hibája a gyávaság volt. Félt a tűztől, a mennydörgéstől, a puskalövéstől etcetera. Ezért megbíztam nevelőjét, Gondrand ezredest, hogy hajnalban az ifjú főherceg fülébe kiáltsa bele: tűz van! Máskor meg süssön el egy pisztolyt az alvó gyerek füle MELLETT. De lehet, hogy Gondrand ezredes egyszer eltévesztette a parancs végrehajtását, és a pisztolyt az alvó gyerek FÜLÉBE sütötte el… Puk-puk! Többre nem emlékszünk.
FANTA-FREUD
De. Emlékszik. Folytassa!
FERENC JÓZSEF
Csakugyan összetörve. Már meggyóntam a kapucinus atyának, hogy Rudi fiam nem volt öngyilkos, azért engedték őt be a kriptába. Engem feloldoztak. FEL VAGYOK OLDOZVA.
FANTA-FREUD
A többit! Fújja a füstöt a császár képébe.
FERENC JÓZSEF
Köhög. Hagyjon engem aludni!
FERENC JÓZSEF
Tágra nyílt szemmel figyel: igaz ez?
A kis csendben.
SCHRATT
Hangja a szomszéd szobából. Susanna, mondtam már, hogy tegyél fel még egy csészét Freud doktor úr számára!… Mindjárt itt lesz!
FERENC JÓZSEF
Ahá! Akkor maga kicsoda? Szélhámos! Csaló!
FANTA-FREUD
Ne kiabáljon! Pofozza.
Miközben Fanta-Freud veri a császárt –
FERENC JÓZSEF
Nagyságos asszony!… Nagyságos asszony!… Nézze ki van itt!
SCHRATT
Az ajtóban. Mi baj van. édes jó felség? Mi baj már megint? Ki merészeli bántani az én egyetlen császáromat?
FANTA-FREUD
Szivarozva elsétál a paraván mögé.
FERENC JÓZSEF
Freud doktor úr azt ígérte, hogy nem fog fájni… a FIZIKAI FÁJDALMAT ő nem helyezte nekünk kilátásba.
SCHRATT
Hát persze hogy nem fog fájni. Dehogyis fog fájni.
FERENC JÓZSEF
De, de! Üt, ver, pofoz, mindig.
SCHRATT
Mint egy gyerekhez. Majd megtanítjuk mi Freud doktort KESZTYŰBE DUDÁLNI!
FERENC JÓZSEF
A nagyságos asszony milyen bátor, milyen harcias. A szokottnál is temperamentumosabb…
SCHRATT
Felség, ne! Zavarba ejt.
FERENC JÓZSEF
De, de… A nagyságos asszony majd kicsattan.
SCHRATT
Ma egész Bécs majd kicsattan, felség. Mindenki lázban ég. Ma minden ember azt kiabálja az utcán, hogy kész volna meghalni felségedért.
FERENC JÓZSEF
Aha! Ezért szól a gyászinduló.
SCHRATT
TÁNCOLNAK az utcán! Éltetik a háborút. Én se vonhatom ki magam az általános lelkesedésből. Nem is akarom. A nők mintha megfiatalodtak volna. S talán a férfiak is.
FERENC JÓZSEF
Rosszul teszik. A trónörökös pár nincs eltemetve.
SCHRATT
A temetés már régen megtörtént, felség! Jó bécsi dialektussal és bécsi kedéllyel. IST GESCHÉ-ÉN!
FERENC JÓZSEF
Ó! És hogyhogy mi nem voltunk ott a temetésen? Talán elaludtunk?
SCHRATT
Elaludtunk, és rosszat álmodtunk!
FERENC JÓZSEF
Rosszat. Rosszat!
SCHRATT
De én nem akarom, hogy a császárnak rossz álmai legyenek. Ezért elhívtuk azt a specialistát…
FERENC JÓZSEF
Specialista? A bécsi rendőrfőnök ma elébünk terjesztett egy aktát. Óvintézkedések a specialisták ellen.
SCHRATT
A bécsi rendőrfőnök biztosan a pacifistákra gondolt.
FERENC JÓZSEF
Azért kár volt idehívni, akár pacifista, akár más.
SCHRATT
Felséged nem bírja neki megbocsátani, hogy nem öltött zsakettot.
FERENC JÓZSEF
Azt öltött… De sokat szivarozik.
SCHRATT
Persze, persze, persze… Mindenesetre nagyon jó lesz, ha itt lesz majd Freud doktor, és elkergeti felséged mellől a szivarozó rémséget.
FERENC JÓZSEF
Psszt! Vigyázzon! Meghallja.
SCHRATT
Átnéz a szalonba.
Csakugyan! Ó, kedves Freud doktor!… Kimegy. Csakhogy megjött! Magát várjuk. Behajtja az ajtót. Hiába. Mert mint általában, akik a betegek előtt titkolóznak: az ő hangja is tökéletesen érthetően behallik ebbe a betegszobába. Őfelsége rohamosan hanyatlik. És éppen egy ilyen történelmi pillanatban…
FANTA-FREUD
Kihívó mosollyal jött elő a paraván mögül. Történelmi pillanat! Egyszóval aláírta?
FERENC JÓZSEF
Megrémült. Nagyságos asszony! Ne hagyjon itt!
FANTA-FREUD
Ne kiabáljon!
FERENC JÓZSEF
Fel akarok ébredni… Mikor lesz már öt óra?
FANTA-FREUD
Semmikor. Gyónjon!
FERENC JÓZSEF
Már mindent meggyóntam.
FANTA-FREUD
Mi ez a történelmi pillanat?
FANTA-FREUD
Gondolkozzék!
Csend. És a csendben világosan hallatszik a szomszéd szobából Freud doktor hangja.
FREUD
Hangja. … ÉN GYEREKKOROMBAN OLYAN ISKOLÁBA JÁRTAM, AHOL ALAPOSAN TANÍTOTTÁK NEKÜNK AZ ÓSZÖVETSÉGI KÖNYVEKET. JÓL EMLÉKSZEM DÁNIEL TÖRTÉNETÉRE…
SCHRATT
Hangja. Igen, igen, ezt már említette, kedves Freud.
A hangok elhallgatnak.
FERENC JÓZSEF
Feszülten figyelte a hangokat. Dániel meg az a király… Olyan különös neve volt annak a királynak. Hogy hívták?
FANTA-FREUD
ELSŐ FERENC JÓZSEF.
FERENC JÓZSEF
Meghökken. Elmondom magának, hogyan lettünk mi első Ferenc József. Felnevet. ANYUKA találta ki, hogy le kell mondatni a trónról V. Ferdinánd bácsit.
FANTA-FREUD
Mindig ezzel jön elő! Pfuj! Nem tudom, mi a mulatságos abban az éretlen jelentben.
FERENC JÓZSEF
MERT ITT VAN A KUTYA ELÁSVA! Felugrik az ágyon. Ingben, gatyában, s a lepedőt, amivel takarózott. magára borítja. „Huhu! Huhu! Ferdinandus! Jöttem érted a túlvilágról!”… Ferdinánd bácsi nem félt a bécsi forradalmároktól, sőt: imádta őket, de félt a szellemektől. Így ingben, gatyában meg lepedőben mi beosontunk éjfélkor a szobájába. „Huhu! Huhu!” A kamarás beengedett minket, mert imádta a mamát, és a mama azt mondta, hogy jól rá kell ijeszteni a császárra… Most maga itt az ágyban csináljon úgy, mintha jól meg volna ijedve, na!
FANTA-FREUD
Úgy tesz. Az ágyban ülve. „Jaj mit látok? Mit látok?”
FERENC JÓZSEF
Rugózik az ágyon, feltámadt a komisz kamasz jókedve. „Huhu! Ferdinandus! Mondjál le a császári trónról, mert viszlek téged túlvilágra!” … Minden éjszaka csináltunk neki ilyen színházat Olmützben, amikor az udvar oda menekült. A császári kamarás, aki kulcslyukon nézte, utána gratulált, hogy ő a Burgtheaterben sem szórakozott még ilyen jól… Ugrál a ruganyos ágyon. „Ferdinánd, Ferdinánd, mondjál le, Ferdinánd!”… Maga mondja, hogy nem mond le!
FANTA-FREUD
„Nem mondok le!”
FERENC JÓZSEF
Erre én most a maga hasán táncolok. „Mondjál le! Mondjál le!”
FANTA-FREUD
„Jaj! Nem mondok le!… Jaj! nem mondok le!”
FERENC JÓZSEF
Kacag, táncol. Nagyon jó! Pont így volt!… „Mondjál le!”
FERENC JÓZSEF
Negyedik nap aztán lemondott 1848. december másodikán. Az én javamra mondott le anyuka ezt is elintézte. Csodálatos nap volt. Reggel nyolc óra. Olmütz, a hercegérsek palotája. Oda voltunk menekülve. Még előtte egy fél órával az egyházjog professzora bejött hozzám, hogy tanrend szerint megtartsa a leckét. Mert a mama azt akarta, hogy senki se sejtse, mi készül. Leszáll az ágyról, alsó fehérneműben, de a legszigorúbb spanyol etikett ünnepélyességével. Pontosan nyolckor bementünk a trónterembe. Úgy vonul, hogy vonul vele szinte az egész udvar. A császár, a császárné, Fürstenberg gróf, főudvarmester, Lobkowitz herceg, főhadsegéd… Pardon – mint a császárnő főudvarmesternője: itt jött Fürstenberg grófnő. Ferenc Károly főherceg, ő az apám. És ANYUKA. Én a menet végén. Hogy senki se tudja előre, hogy én fogok lenni a császár. A felséges császári pár nem ült fel a trónra, hanem éppen olyan egyszerű székekre ült le, mint mi. EZ MÁR NAGYON KÜLÖNÖS VOLT. Akkor kinyílt az ajtó, és bejött a Kabinet, Schwarzenberg herceggel az élen. Windischgrätz herceg, tábornagy, báró Jellasics tábornok, ő is imádta a mamát, gróf Stadion belügyminiszter és Bach Sándor, igazságügyminiszter. Forradalmár volt, de hamar abbahagyta. Ő találta ki, hogy
hogy kell engem tizennyolc éves koromban nagykorúnak deklarálni. Én hátul álltam. Nem figyelt senki se rám. A császár KIALVATLAN volt. Remegett a hangja, amikor felolvasta a trónról a lemondást. Akkor Schwarzenberg felolvasta, hogy apuka is lemond, és hogy én nagykorú lettem. Hála Bach Sándornak, ezért én néki később báróságot adtam, noha forradalmár volt, de abbahagyta… Én előjöttem, letérdeltem a császár elé… Javít. Mi előjöttünk, letérdeltünk a VOLT császár elé. Letérdel. Ő megáldott. A teremben mindenki sírt. ANYUKA IS SÍRT. figyeltem. A volt császár minket felemelt, és hosszasan megölelt. Feláll. Közben a volt császár fülembe sugdosott: „Franzi!” – súgta –, „Franzi, lehet, hogy egyszer visszaadom neked azokat az éjféli látogatásokat”… Nagy csend. Mit gondol, meg fogja tartani a szavát? Csend. Félek. Csend. Félek a kísértetektől.
FERENC JÓZSEF
Mindent meggyóntam! Hogy a fülébe sütötték a pisztolyt… Ezért szól most a Hugenották nyitánya.
Dúdolja a gyászindulót.
FANTA-FREUD
Requiescat… Tovább!
FERENC JÓZSEF
Ferdinánd bácsit is meggyóntam.
FANTA-FREUD
Majd huhukolni fog magának éjszaka… Tovább!
FERENC JÓZSEF
Nincs tovább!
FERENC JÓZSEF
Nem igaz! Én még nem írtam alá semmit!
FANTA-FREUD
Az ultimátumot! A mozgósítást! A hadüzenetet…
FERENC JÓZSEF
Gróf Berchtold elém tett mindenféle papírokat: „Írd alá! Írd alá!” – mondta. De én láttam, hogy azok csupán pacifista elemek tevékenységét korlátozó intézkedések…
FERENC JÓZSEF
Trá-rá-ri-trárá… Hallja? Még ELŐTTE vagyunk. Egyáltalán nem bizonyos, hogy ebből háborút kell csinálni…
FREUD
Hangja a szomszéd szobából. Egy mondat, amit már mintha hallottunk volna. CSAK EGY UTOLSÓ ERŐFESZÍTÉS… KÉNE…
Fanta-Freud, az álomalak, most eltűnik a paraván mögött.
FERENC JÓZSEF
Letérdel, fölemeli a vállfára függesztett fehér díszegyenruháját. Mi, német-római császárok, Nagy Károly utódai, mindenhatók vagyunk, és nem kerül erőfeszítésünkben sem az IGEN, sem a NEM. Mint processzióban a szent zászlót, térden csúszva viszi a vállfán a legfőbb hadúri jelmezét. A főudvarmester határozott utasítása ellenére most mi megyünk a temetésre! Teljes erőből fújja a gyászindulót.
Nyílik az ajtó. A Schratt be.
FERENC JÓZSEF
Nagyságos asszony. ugye, még NEM ÜTÖTT AZ ÓRA?
SCHRATT
Nem is tud ütni az óra, felség. Az óra el van romolva.
FERENC JÓZSEF
Akkor még nincs aláírva semmi. Fújja tovább a gyászindulót.
SCHRATT
Vendégem van, felség.
FERENC JÓZSEF
énekel közben.
Nekem is!
SCHRATT
Itt van Freud doktor…
FERENC JÓZSEF
Nálam is! Énekel és processziózik tovább.
FREUD
Be, úgy ötözve, mint az első részben. Jól megdolgozták a bécsieket ezzel a halálmuzsikával… Mindnyájunkat. Ő is dúdolja. Öregeket és fiatalokat. A jó zenére mindig oly fogékony lelkű fiatalokat! A sok Eroica, Sors szimfónia, gyászinduló – és a végén majd azon veszik észre magukat, hogy ott fekszenek vérükben valahol a szerb hegyek között… Fújja megint ő is, együtt a császárral.
SCHRATT
Nehéz ellenállni ennek. Ő is dúdolja.
FREUD
Egyetlen igazi orvos se tud ellenállni annak a kísérletnek, hogy a legpusztítóbb betegséget is – ha nem bír rájönni a gyógyítására – magára oltsa. És így tanulmányozza. Fújja a gyászindulót.
SCHRATT
Bent a városban már mindenütt vidám katonadalokat énekelnek. Minden PLACCON rezesbanda szól.
FREUD
Összefügg, a gyászzene meg a blődnél blődebb katonadalok. Azok a fiatalok ott a szerb hegyek között. tudja-e, hogyan esnek el? „Örvendő… halál… sóhajjal.” Úgy bizony! Figyelte? A jó költők bizarr kifejezései nagy figyelmet érdemelnek. Egy költő írta azt: „örvendő… halál… sóhajjal…” Ez a bizarr kifejezés most egész Európa fiatalságára jellemző lesz. Öröm és halál: együtt. Fújja megint ő is a gyászinduló egy-két taktusát. Aztán dühös megvetéssel. A romantika ócska kelléktárából! Még ez is! Az a jóleső kába kényszerképzet, hogy jön, jön, jön valami…
SCHRATT
És ugye, csakugyan jön, kedves doktor?
FREUD
…Ha senki sem lesz, aki megakadályozza. És akkor bukni fogunk. Zuhanni. Hát zuhanjunk!
Ferenc József közben brummogva dúdolja a gyászinduló monoton motívumát.
SCHRATT
Ebben a zuhanásban lehet valami. A múltkor például leszakadt vele a lift. Álmában. Életében sohasem ült liftben…
FREUD
Csendesen elkezdi recitálni, ahogy egyszer megtanulta abban a régi iskolában… „És álmokat látott Nabukodonozor…”
FERENC JÓZSEF
Elhallgatott, most felüti a fejét. Így hívták, csakugyan? Jaj de jó!
FREUD
„… és nyugtalan lőn az ő lelke, és álma félbeszakadt. És mondá a király, hogy hívjanak írástudókat, varázslókat, bűbájosokat és Káldeusokat, hogy fejtsék meg a királynak az ő álmait, és bemenének és állának a király elé.”
FERENC JÓZSEF
Halkan. Megfejtették?
FREUD
Int, hogy várjon, s folytatja. „És mondá nékik a király: Álmot láttam, és nyugtalan a lelkem megtudni az álmot.”
FERENC JÓZSEF
Mint egy gyerek, csökönyösen. Megfejtették?
FREUD
Nem. Mert a király nem tudta nekik megmondani, hogy mit álmodott.
SCHRATT
Felséged se tudja. Felséged is mindig elfelejti.
FERENC JÓZSEF
De. Mi tudjuk.
FREUD
„A király megharaguvék, és igen felgerjede és meghagyá, hogy a babiloni bölcsek mind veszíttessenek el.”
SCHRATT
És az a híres Dániel?
FREUD
„És akkor Dánielnek megjelenteték a titok éjjeli látásban. Áldá akkor Dániel az egek Istenét… Szóla a király és monda Dánielnek: Te, Júdának fogoly fia, csakugyan képes vagy megjelenteni az álmot, amelyet láttam, és annak értelmét? Felele Dániel a király előtt, és monda: Neked oh, király, gondolataid támadnak a te ágyadban afelől, hogy mik lesznek ezután.”
Az ószövetségi szöveg mögött – távolból közeledően – felhangzik valami zene. Egy katonabanda jön az utcán, és valami pattogó ütemű olcsó, ordenáré indulót játszik. (Affélét, mint „Honvéd banda szól a Stefáni, szól a Stefán…”) A katonazene és az operett házasságából.
SCHRATT
A jövőt látta álmában a király!
FREUD
Bólint, és folytatja. „Te látod, oh, király: ímé. egy nagy bálványkép! Ez a kép, mely hatalmas volt és kiváló a fényessége, előtted áll vala, és az ábrázata rettenetes volt… Annak a bálványképnek feje tiszta aranyból, melle és karjai ezüstből, hasa és oldalai rézből. Lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből valának… És te nézed vala, oh, király, amíg egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt a bálványképet vas- és cseréplábaidról, és darabokra zúzá azokat.”
FERENC JÓZSEF
Két kezébe temeti az arcát.
SCHRATT
Ez nem lehet a jövő! Miféle jövő! Ez az egész réges-régen volt!
FREUD
„Akkor eggyé zúzódék vas, cserép, ezüst és arany, és lettek, mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találták azoknak…”
Ablakokat rezegtetően harsog a katonabanda.
FREUD
Felemeli a hangját, túlkiabálja. „Az a kő pedig, amely leüté a bálványképet, nagy heggyé lőn, és betölté az egész földet.”
FERENC JÓZSEF
Mondja tovább! Mi jön még? Tudni akarom.
FREUD
„Te oh, király! Királyok királya, kinek az egek Istene birodalmat, hatalmat, erőt és dicsőséget adott – és mindenhol emberek fiai, mezei állatok és égi madarak lakoznak: Te vagy a báványképen az aranyfej!” És kimondja rá az ítéletet. ÉS UTÁNAD MÁS BIRODALOM TÁMAD.
Csak a harsogó, recsegő katonabanda.
FERENC JÓZSEF
Nem éreznek itt valami szivarszagot?
SCHRATT
Ki merészelne bagózni a császár jelenlétében?
FERENC JÓZSEF
Ő! Mondja, doktor úr, miért öltözött át? Legutóbb zsakettben látogatott meg minket.
FREUD
Felséged álmodott. Nekem sohasem volt zsakettom.
SCHRATT
Azért lehet, hogy kölcsönkapott egyet valamelyik tehetős kollégájától…
FERENC JÓZSEF
Nagymértékben bírhatja a kollégái bizalmát. Ennek örvendek… De az is lehet, hogy csakugyan álmodtunk.
SCHRATT
Vissza tud emlékezni? Mesélje el akkor az álmát Freud doktor úrnak.
FERENC JÓZSEF
Felesleges. Vele álmodtunk.
FREUD
Ez nagy megtiszteltetés volna számomra, felség, ha nem ismerném túlságosan is az álmok mechanizmusát.
SCHRATT
Mindenképpen nagy megtiszteltetés ez, ön számára, Freud úr. Hogy önnek szabad bejárása van a császár álmaiba!
SCHRATT
Nevet. Azért tudja, kedves Freud, én kissé neveletlen dolognak tartom, hogy valakit meghívok egy csésze kávéra, és az csak úgy ukmukfukk beslisszol a hálószobámba.
FERENC JÓZSEF
És ráül a hasunkra. És kényes dolgokat firtat! És célzásokat enged meg magának – hogy ő az Isten.
SCHRATT
Egy ilyen közismerten disztingvált professzor úr!
FREUD
Úgy látszik, az emberiségben van egy hajlandóság arra, hogy mint a részeg ember, duplán lásson. A hórihorgas Don Quijote ott látja a kövér Sancho Pansát, és a disztingvált professzor mellett a túlságosan is agresszív lélekelemzőt – aki pláne, Istennek hiszi magát. Ki ez a másik Freud? Én vagyok-e? Felelős vagyok-e érte? Nem tudom. A primitív népeknél van egy olyan hiedelem, hogy ha a magzat mellett fölnevelik a placentát is: abból lesz a „Doppelgänger” – az ikertestvérünk, fordított tükörképünk…
FERENC JÓZSEF
Az a szivarozó Isten… azzal a Zsigmond szakállal – tudja, kiről van szó?
FREUD
Aki én vagyok, és nekem az ellentétem…
FERENC JÓZSEF
…Aki minden délután, amikor elalszom, rám tör, pofoz, a szemünkbe fújja a füstöt… Akit a maga placentájából neveltek föl – így mondta?
FREUD
Ez csak egy primitív hiedelem.
FERENC JÓZSEF
Az a szörnyeteg, magánál sokkal de sokkal irgalmasabb volt -– Herr Professor! Azt nem mondta nekem, hogy utánam MÁS BIRODALOM TÁMAD! Két öklével belevág Freud arcába. Aztán hátrahanyatlik az ágyon, és hörög tovább. HOGY UTÁNUNK MÁS BIRODALOM TÁMAD…
SCHRATT
Már megint alszik!
Gyors függöny
A függöny előtt már ott áll Susanna: a szobalány és Múzsa.
SUSANNA-KLIÓ
Ne aggódjanak túlságosan. Nem történt semmi. Freud Zsigmondot semmiféle sérelem nem érte. Egyelőre. Azt a nagy pofont már csak álmában adta neki a császár. Ha ez a rezesbanda nem muzsikálna ilyen hangosan, most hallanák, hogy hogy horkol. De még a rézfúvókon át is hallani lehet. Hallják?… Őfelsége egyre többet alszik, és egyre nehezebb őt felébreszteni. Közben őfelsége, elég rövid vajúdás után világra szül egy szép világháborút. A kicsike a legjobb egészségnek örvend. Mindenki nagyon örül neki. Egyelőre.
SCHRATT
Hangja a függöny mögül, a szalonból. Kiáltsa maga is, kedves Freud, hogy éljen a háború!
Ha az átdíszletezéssel nincsenek készen. Klió még folytathatja.
SUSANNA-KLIÓ
Sokat fognak vitatkozni rajta, hogy mi hozta létre ezt a világháborút. Az bizonyos, hogy az okok nem voltak arányban az okozattal. Ahogy az öngyilkosságnál sincsenek arányban. A legnagyobb ok is kevés hozzá, és a legkisebb ok is elég lehet. Érdekes, hogy Európának ebben a felében, a statisztika szerint, mind az öngyilkosok száma, mind a világháborúké aránytalan magas. Benéz a függöny mögé. Ha még mindig nincsenek készen a díszletezők, beszélhet tovább. Persze ha én holmi marxista nevelésű antik Múzsa volnék, most nagyon könnyű dolgom volna. Megállapítanám, hogy az idén a búzatermés túlságosan is jó volt – ez igaz –, s aztán hogy a koronatanács tagjai kivétel nélkül nagybirtokosok – ez is igaz, és hogy már az őseik is így imádkoztak: adj uram májusban egy kis esőt, és szeptemberben egy nagy háborút. Lesznek majd drámaírók, akik az egész világtörténelmet meg fogják majd magyarázni önöknek efféle túlságosan is pofon egyszerű képletekkel: a búza ára plusz a miniszter osztályhelyzete egyenlő világháború… Hát nem egyenlő. És lesz, aki majd azt mondja: túl sok volt itt a paraszt. És az ipar nem fejlődött úgy, hogy felvegye azt a pár millió parasztot, akit a mezőgazdasági gépek feleslegessé tettek. Amerika becsukta a kapuit.
Hát akkor ritkítsuk őket, ahogy lehet…
SCHRATT
Hangja bentről. Kiáltsa maga is, kedves Freud, hogy éljen a háború!
A függöny felmegy
A szalon. Az asztalnál a Schratt és Freud.
SUSANNA-KLIÓ
Éljen, éljen! Befordul a szalonba, már szobalány. Hadd nyissam ki az ablakokat, drága nagyságos asszony! Olyan szépen szól kint a katonabanda. Erre talán felébred őfelsége.
SCHRATT
Megengedjük! Ma mindent megengedünk! Magának is megengedjük, kedves Freud, hogy szíve titkos óhajtásának engedelmeskedve, kiáltsa: éljen a háború! Kellemes ébresztő lesz őfelségének.
FREUD
Megtörténhetik. Egy háború kitörésének a pillanatában minden megtörténhetik. Még ez is. Hogy éltetem a háborút.
FREUD
Rajta. Miért ne? Miért csak én ne? A progresszív pártok, amelyeknek internacionalizmusa biztos garanciának látszott mindenféle sovinizmus ellen, mindenütt megszavazták a hadi hiteleket. A szakszervezeti vezetők egyenruhában feszítenek a korzón…
SCHRATT
És éltetik a háborút. Az egész Bécs.
FREUD
Az egész emberiség.
SCHRATT
Miért akar kimaradni?
FREUD
Vajon ha kiabálnék együtt a többiekkel, jobban megérteném, hogy mi történik itt?
SCHRATT
Szívből! Szívből! Nem akarja még ezt is analizálni.
FREUD
Szívből – azt mondja? Ugyanabból a szívből, mely eddig a szerelem jelképe volt?
SCHRATT
Látta az utcán azt a sok boldog embert. Nem irigyli őket?
FREUD
Nemegyszer rajtakaptam már magam, hogy irigylem azokat, akik minden fenntartás nélkül képesek szeretni… Feltételezi, hogy most meg rajtakapom magam azon, hogy irigylem a boldog halni készülőket?
SCHRATT
Miért nem mondja inkább ölni készülőket?
FREUD
Igaza van, az agresszív ösztöneinket éppoly kevéssé volna szabad szégyellnünk, mint a szexuálisakat… És magamat vizsgálva – bár önelemzésre nagyon kevés tehetségem van – rá kellett jönnöm, hogy van bennük valami, amit nem lehet visszavezetnünk a gyermekkori szexuális élményeinkre… Furcsa, hogy ezt éppen én mondom.
SCHRATT
Azért vigyázzon, hogy mit mond. Akinek három katonaköteles fia van…
SCHRATT
Az emberiség is. Ja igen, mondta. Ne törődjön most vele. Azt ajánlom, maradjon csak maga továbbra is a szerelemnél. A legfőbb hadvezetés már úgyis aggodalmát fejezte ki, hogy a legnagyobb horderejű döntések pillanataiban őfelsége intim barátnőjével együtt kávézik – apropó, akar még egy csésze kávét? – egy olyan professzorral, aki pacifista, humanista, defetista, szabadkőműves… Soroljam a többi jelzőt?
FREUD
Felesleges. Ismerem a többi rokon értelmű szót. Az őseim már többször voltak kénytelenek emigrálni különféle pogromok elől.
SCHRATT
Szívből kívánom, kedves Freud, hogy maga bántatlanul éljen itt Bécsben, az emberi kor legvégső határáig… Kezén a keze.
Ebben a pillanatnyi meghatott csendben.
SUSANNA-KLIÓ
Megjelenik a színpad előterében. Hát addig igen. Mert nyolcvanhárom éves lesz Freud Zsigmond, amikor majd Bécsből menekülnie kell. Kifosztva, megaláztatva. Londonban királyian fogadják. Ott is hal meg. Befordul. Nagyságos asszony, ideje volna felébresztenünk a papát.
SCHRATT
Igen, ezt az órát is meg kellett volna csináltatni. Őfelsége úgy megszokta a hangját. Kiabálni kezd. Szárnysegéd úr!
Horthy megjelenik.
SCHRATT
… Kedves Horthy! Mindnyájan kezdünk kissé nyugtalanok lenni. Őfelsége megszűnt – horkolni.
Csend. Figyelnek.
SCHRATT
… Ha őfelségét most nem sikerül felébresztenünk, egy ilyen szépen induló világháborúban az kiszámíthatatlan következményekkel járhat.
HORTHY
Elszánja magát, indul az ajtó felé.
SCHRATT
Fregattkapitány, ne kockáztassa karrierjét! Ön családos ember!
SCHRATT
Tudja mit, kedves Horthy? Inkább ketyegjen egy kicsit… Tekintse ezt most történelmi feladatának.
HORTHY
Megértette, biccent, felderül. A szoba közepére megy, megáll, szemben a nézőtérrel. Előveszi a zsebóráját, felpattintja a fedelét, mereven nézi. S elkezd ketyegni.
SCHRATT
A többieknek pisszt int. Szolgálat… Horthyhoz. És ha oly kedves volna most elütni az ötöt.
HORTHY
Biccent: tudja ő. Még egy kicsit ketyeg, s aztán csakugyan elüti az ötöt, olyan kellemesen csengő hangon, mint egy Alt-Wien óra…
HORTHY
Kis meghajlással megköszöni az elismerést. De a művészi alakítás ihlete már ragadja magával. Nagy lélegzetet vesz és fütyülni kezdi a Kaiserwalzert.
Mindnyájunk szeme az ajtón. Horthy fütyül.
SCHRATT
Engem ilyenkor mindig olyan lámpaláz fog el.
SUSANNA-KLIÓ
És ha nem jön elő többet? Ki fogja összefűzni a birodalom népeit?
SCHRATT
Bevallhatja, Freud, hogy magának is hevesebben dobog a szíve.
FREUD
Igen, asszonyom, hevesebben dobog. És én ezt a legnagyobb megdöbbenéssel észlelem.
Ahogy a füttyöt befejezi Horthy, a hálószoba ajtaján kilép a császár, teljes tábornoki díszben.
FERENC JÓZSEF
Nagyon kellemes melódia volt. Folytassa!
Horthy újra rákezdi. Boldogan. Cifrázza. S a császár átvéve némileg a keringő ütemét, körbe jár, mint amikor cerlce-t tart. Szertartás ez.
FERENC JÓZSEF
A nagyságos asszony ma a szokottnál is csinosabb…
SCHRATT
A boldogságtól, felség.
FERENC JÓZSEF
A nagyságos asszony kotnyeles szobalánya! Vajon tud-e nekünk ma is valami friss hírrel szolgálni.
SUSANNA-KLIÓ
Az újságok azt írják, hogy Potiorek Oszkár ma vereséget szenvedett Belgrád alatt.
FERENC JÓZSEF
Az újságokban nem lehet megbíznunk. Azt is írják, hogy ma kánikula van, holott mi kimondottan fázunk. Nagyon fázunk.
SCHRATT
Itt van a doktor úr…
FERENC JÓZSEF
Örvendünk. Múltkori aggodalmait meggondoltuk és megfontoltuk. Mégiscsak csinálunk egy kis lokális Balkán-háborút. Amit úgy hívnak: Bé-formula.
SCHRATT
A doktor úr nagyon jó hazafi…
FERENC JÓZSEF
Tudjuk. Az is megelégedésére szolgált, hogy országainkban örvendetesen szaporodnak az ideggyógyintézetek. Keringőzik. Közben. Ha önök is úgy észlelik, hogy kissé hideg van, tessék mozogni!… Úgy!
Egy kissé mind mozogni kezdenek a keringő dallamára.
FERENC JÓZSEF
Amikor a Burg termei nagyon hidegek voltak, Ferenc császár, a nagypapa, mindig táncolni kezdett velünk… „Akarsz-e táncolni, Franzi?” – kérdezte. Kedvelt minket. mert ő is Franzi volt.
SCHRATT
Táncol. Közben. Felséged ma milyen kegyes… Feledhetetlen nap ez!… Bizonyára fel is fogja jegyezni a történelem múzsája.
SUSANNA-KLIÓ
Táncol. Közben.
Igenis, nagyságos asszony! Ez az első világháború harmadik napja…
FERENC JÓZSEF
Megáll, s úgy kérdezi, mint aki kissé megszédült. Nem fordítva?
SCHRATT
Táncol. Nem, felség!
FERENC JÓZSEF
Lassan megint táncolni kezd. Szeretjük ezt az optimizmust. Magunkat mi is első Ferenc Józsefnek nevezzük. Mert tudjuk, hogy fog jönni utánunk második, harmadik… Negyedik… Tizedik…
SCHRATT
Táncol, kacag. Igaza van, felség! Csak Bourbon Lajosokból lehessen tizennyolc?
SCHRATT
Táncoljon, professzor úr!
FERENC JÓZSEF
Napóleon fia, a reichstadti herceg – ő is szerelmes volt anyukába – minket az ölébe vett, és azt mondta: „ebből a pelenkás csecsemőből nagyobb háborúcsináló lesz, mint az apám volt.”
SCHRATT
Táncol, tapsol. Eszem a lelkét! A nagy Napóleonnál nagyobb!
SUSANNA-KLIÓ
Halottakban számolva tényleg nagyobb.
FERENC JÓZSEF
Lent a Burg nagy szálájában még tartott az udvari bál. És feljött a nagypapa, és feljött Ferdinánd bácsi, a kiságyunk fölé hajolnak, úgy kérdezik: „akarsz-e táncolni, Franzi?” Felnyújtja a két kezét, mintha csak két óriásnak adná. A fehér glasszékesztyűje véres. És valceroznak velünk, végig a Burg üres termein… ti-rám-tám, ti-rám-tám… Hopszassza! Viszi Franzit a groszpapa!
SUSANNA-KLIÓ
Táncol. A groszpapa is császár volt és Napóleon apósa. Micsoda árnyak!
FERENC JÓZSEF
…Viszi Franzit Ferdi bácsi! Horthyhoz. Maga csak fütyüljön! És keringőzve eltűnik.
Horthy fütyül tovább.
SCHRATT
Kijött a groszpapa egy szarkofágból. És most galoppozik a Franzival végig a Burg sötét termein. A kisfiú meg csak bokázik és nevet. Az egyik kezét fogja a groszpapa, a másikat az a huhukoló Ferdinánd bácsi… Hopszassza, kisfiam! Már Zsófia mamával táncol… És ott galoppozik velük Erzsébet is, fehér selyemruháján átüt a vér… Maga csak fütyüljön, Horthy!… Hopszassza, kisfiam! – mondja ő is, szétlőtt fejű Rudikának… Micsoda udvari bál ez! Akar egy pohár snapszot, doktor? Tölt. Csupa puk-puk! Csupa hopszassza!… Miksa császár, puk-puk… A kis Franzi most boldog. Együtt valcerozik az egész család… Igyon, doktor! Szeretném, ha érezné maga is ennek a pillanatnak az emelkedettségét. Prozit!
SCHRATT
Ugye, elragadta magát is?
FREUD
Elragadott, asszonyom.
SCHRATT
Akkor kiáltsa maga is: éljen a háború!… Maga meg fütyüljön, Horthy!
FREUD
Ma levelet kaptam egy budapesti barátomtól. Azt írja, hogy az emberiség csak akkor látja meg az igazságot, ha kiszúrják a fél szemét. Ez most történik, nagyságos asszonyom… Erre iszom: éljen a megvakíttatásunk…
HORTHY
Csikorgó hangon, hiszen az első és utolsó szó, amit kiejt. Ment-he-tet-len!
FREUD
Annyira, mint az egész emberiség.
A színpad kicsit elhomályosodik.
SCHRATT
Hangja. Azért eljön máskor is, doktor?
SUSANNA-KLIÓ
Előrejön. Őfelsége hajnali négykor kel. Őfelsége fél ötkor misét hallgat. Őfelsége huszonhárom éve halott. Őfelsége délután négytől-hatig habos kávét iszik és szerelmi életet él… Őfelsége huszonhárom éve halott… Mi csodálkoznivaló van ezen? Barbarossa császár is halott, és azért tovább nő a szakálla. Őfelsége huszonhárom éve halott.
Az óra ötöt üt. A színpad kivilágosodik.
SCHRATT
Be, a hálószoba felől. Ugyanolyan, mint volt, de mégis, az öregségnek egy lehelete – vagy glóriája inkább – van körülötte. Elaludtunk!… Susanna, Susanna! Nem jól lát. Ja, itt vagy? Hagyod, hogy kikiabáljam a lelkemet. Add a csipkekendőmet! Megszokhatnád végre, hogy nálam Susanna a neved. Volt egyszer régen egy szobalányom, akit Susannának hívtak. Szerettem, bár kissé kotnyeles volt… Őfelsége is kedvelte… Te, Susanna – nincs jól. Figyeled? Elütötte az ötöt, és nem jön elő. Ma sem…
SUSANNA-KLIÓ
Őfelsége már huszonhárom éve halott.
SCHRATT
Adjunk hálát az Istennek, Susanna, ha élne, valószínűleg nekem kéne eltartanom. Mondd, Susanna, tulajdonképpen most mi van? Béke van?
SUSANNA-KLIÓ
Hát olyan hadibéke, nagyságos asszony. Közben egy kis fekete csipkekendőt tett a Schratt fejére.
SCHRATT
Látod, az a Susanna olyan tájékozott volt a világ eseményeiről…
SUSANNA-KLIÓ
Biztosan sokat hallgatta a rádiót.
SCHRATT
Aber geh! Hol volt akkor még rádió. Ő volt nekünk a rádió. Az a Susanna. Téged hogy hívnak?
SUSANNA-KLIÓ
Susanna vagyok, nagyságos asszony.
SCHRATT
Susanna, akkor vedd elő azokat az álarcaimat a komódfiókból. Mit gondolsz, melyik álarcunkat vegyük föl? Azt a kislányosat, vagy ezt a kilencvenéveset?
SUSANNA-KLIÓ
Egy nyeles, öreg álarcot ad oda. Talán ezt!
SCHRATT
Ezért nem jó megöregedni. Ránk erőltetnek mindenféle szörnyű, ráncos álarcokat. Még te is! Ettől kezdve az arca előtt tartja az álarcot.
SUSANNA-KLIÓ
Vár valakit?
SCHRATT
Egy specialistát.
SUSANNA-KLIÓ
A nagyságos asszony olyan egészséges, mint a makk.
SCHRATT
Hát szeretném is megérni az évfordulót. A százéves évfordulóját annak, hogy a császár trónra lépett. Mit gondolsz, Susanna, kitartok még negyvennyolcig?… Tíz évecskét még?
SCHRATT
Bizalmasan. Nem is magamhoz hívom. Valakihez, aki a Burgból jön ide… Ha jön. Meghívtam egy csésze habos kávéra azt a nagy háborúcsinálót. Hadd analizálja ki a lelkét a specialista. Ráfér.
SUSANNA-KLIÓ
És gondolja a nagysága, hogy eljön?
SCHRATT
Az én meghívásomat el szokás fogadni. Régebben is, ha egy király átutazott Bécsben, nálam rendszerint tiszteletét tette… Mindkettőjüknek küldtem egy-egy levélkét… Mit gondolsz, eljönnek?
SCHRATT
Ej, hogy nem tudsz semmit. Susanna mindent tudott.
SUSANNA-KLIÓ
Én Susanna vagyok.
SCHRATT
Akkor miért nem mondod a híreket?
SUSANNA-KLIÓ
Arra való a rádió. Levesz egy terítőt, alatta rádió. Kinyitja.
Náci indulók a rádióból.
SCHRATT
Tedd föl a kávét!
SUSANNA-KLIÓ
Kimegy, s már jön is vissza egy levélkével. Amit a specialistának küldött – visszajött. Doktor Freud. Címzett ismeretlen.
SCHRATT
Lehet, hogy már megölték.
SUSANNA-KLIÓ
Vagy elmenekült.
A rádióból artikulátlan Hitler szónoklat.
SCHRATT
Ez is! Beszédet tart, amikor én habos kávéra hívom. Ebből az analízisből sem lesz most már semmi. Nem csodálnám, ha kitörne a második világháború.
SUSANNA-KLIÓ
Terítés közben az asztalterítőt megint – holmi görög peplumként – magára teríti. És már Múzsaként mondja. Nincs második világháború, Nincs harmadik világháború. Egyetlenegy oszthatatlan világháború van, amelyik itt kezdődött el 1914. június 28-án délután… És azóta tart.
Hitler üvölt. Delirál.
SCHRATT
Leereszti az álarcát. Tart? De meddig? Még meddig?
Vége
|