Párkák
avagy
Isten füle mindent lát
A Thália Stúdióban úgy ülte körbe a közönség a tavaly bemutatott Tüzet viszek drámámat, mint egy klinikán a demonstrációt. Mintha így jobban bele is látna
a rejtettebb összefüggésekbe, a drámának – azaz, a megvizsgált társadalmi képnek – a szöveteibe.
Ez az egyetemi amfiteátrumot idéző helyszín nemcsak az írót vonzza, hanem a színházi
közönségnek – hadd mondjam ki anélkül, hogy indokolnom kéne itt a jelzőt – a
legértékesebb rétegét, a fiatatokat is. Tavaly óta
figyelem: a stúdiószínház nem is olcsó belépőjét fiatalok fizetik, a 96 szék közül ők foglalnak
el esténkint kilencvenet.
Erre a közönségre gondoltam, amikor ezt az új darabomat írtam. Írás közben, 1973
nyarán, a színdarab váratlan erős lökésekben kapta napjaink történelméből a viharos hátszelet.
Régóta izgat, mint egyszerre vígjátéki és tragikus téma, az emberi személyiség
kiszolgáltatottságának szinte valószínűtlen növekedési lehetősége, amit a technika fejlődése
biztosít a vele visszaélőknek. (Nemcsak a drámaírót izgatja ez, hanem az ENSZ-et meg az
UNESCO-t is, konferenciákra, szociológiai tanulmányokra, proklamációkra.) A hónapokon át
tartó olasz telefonlehallgatási botrány, s a vele párhuzamos, bár kevesebb port felverő
nyugatnémet botrány, majd a pillanatok múlva kirobbanó, egész Amerikát megrázó Watergate-ügy – a maga egyszerre pokolian vígjátéki és szorongató effektusaival – napihírekben szállította
az író asztalára az anyagot, neki magának meg az ihlet impulzusait.
A dráma színhelye Latin-Amerika egyik katonai junta uralma alá vetett országa. Ezen
a földrészen a szabadságmozgalmak lendülete a katolikus papok egy részét, nem is kis részét,
szintén magával ragadta, s általuk az Evangélium kezdi visszanyerni eredeti értelmét és hitelét.
Az író számára az efféle jelenségek épp különösségükben megragadók. A drámaíró számára
pedig még inkább megragadók az efféle jelenségeket kísérő lelkiismereti konfliktusok.
Amikor megjelentek a világsajtóban a cikkek arról, hogy Amerika legnagyobb
telefongyára (és finom elektronikus szerkezetek gyára) mekkora összeget ajánlott fel a chilei
ellenforradalom finanszírozására: a darabomat már próbálták. A junta és az érzékeny mikrofonok
exportja a valóságban is egymás mellé került. Alig egy hónappal a chilei ellenforradalmi puccs
után mutatta be a Thália Stúdió ezt a darabomat. A próbákon, a színészek elkomolyodásán,
elmélyülésén, fokozódó és egyre hevesebb politikai vitázó kedvén mérhettem, hogy amit átélnek,
az már nem csupán a színdarab.
Ennek a darabomnak nehezemre esett volna megjelölni a műfaját. (Ez a fajta nehézség
egyre gyakrabban jelentkezik új darabjaimnál.) Tragédia, persze hogy tragédia – csakhogy a
tragédia burleszk jelenetek során át bontakozik ki. (Agáta vetkőztetése; a lehallgatónők egymásra
féltékenykedése, hajtépéssel; beszámoló a lehallgatott tábornoki család bélhangjairól; a püspök
a rejtett mikrofonokat keresi négykézláb, s közben teologizál; a pucér Szűzmária öltöztetése;
Laura álmodozása a „komplettül manipulált társadalomról”; az operetté züllesztett Schubert
harsog a gyilkosság alatt stb.)
Tudom, hogy ezek az effektusok a nézők körében sokakat meghőköltetnek. Ezért is
bízom inkább a fiatalságban, hogy megértik a darabnak nemcsak a mondanivalóját, hanem az
ehhez választott stílust is. Kiben is bízhatnám, ha nem bennük, hogy megértik, hogy a
manipuláció fokozódásával szemben jogunk van a művészetben fokozni az effektusok élességét.
Hiszen az emberséget és emberiséget fenyegető veszélyek jelenlétében (tegnap Vietnamban, ma
Chilében) a művészet konvencionális hangja – még ha ellentmond is a rossznak – vajon át tudja-e hidalni azt a földrajzi távolságot, amely minket ezektől a tűzfészkektől ma elválaszt?
Hogy félreértés a darabom intonálásában ne essék, próbáltam valami módósító jelzőt
találni a „tragédia” megjelöléshez. Nem sikerült. „Lebegtetett” tragédia? Nem, nem jó…
Hogy mi hát a darab műfaja? Nem tudom. Ugyanaz, ami a Te Imre, itt
valami ketyeg című másik darabomé. Itt is, ott is azt próbálom, hogy komédia-effektusokon át mutathassam be modern világunk abszurdumainak ördögi malmát – amelynek
működését különben éppoly tehetetlenül nézhetnénk, mint a görög tragédiákban a végzetét.
„…Mindez Zeusz keze műve.”
LAURA (Lachesis), 30 éves
TILDA (Clotho), 25 év körül
Történik napjainkban, valamelyik latin-amerikai országban
A darab kezdete előtt a színház előcsarnokában reklámszöveg harsog: „Isten füle mindent hall! Isten füle mindent lát! Isten füle mindent tud! – Miért akar Ön vak, süket és tudatlan lenni? – Miért nem akar Ön lsten lenni? – Isten Füle lehallgatókészülék mindent hall! – Akié a rejtett mikró és a fegyver, az a tökéletes menedzser!” stb.
Köves helyiség. Két ajtó, nehezebbek a szokottnál. Egyetlen ablak, homályos üveg van rajta. Berendezés semmi, csak egy pad. Van még vödör és gumitömlő, a helyiség felmosásához.
Felvételi terem egy női börtönben.
Dekorációként: egy hatalmas szem, háromszögben. Az Isten szeme. S egy hatalmas, töredezett agyagfül, szintén háromszögben.
Egy apáca fut be, öreg apáca, feltartott kezében egy messze hangzó szavú kis tranzisztoros rádióval. Nyomában fut – már amennyire futni tud – egy fiatal lány. Nem súlyos bilincsben, de bilincsben.
Az apácaruhás öregasszony: őr ebben a női börtönben. A lány: friss rab.
A rádió: az első motozáson esett első zsákmány.
Mozart Klarinétötösének a hangja kíséri a jelenetet.
LÁNY
Nagyon könnyű, színes nyári kartonruhában. Közel vagyunk a trópusokhoz. Adja vissza! Adja vissza!… Szégyellje magát! Még azt is elveszi!
APÁCA
Szembefordul vele, a lány megtorpan. Hogy jutottál ehhez a rádióhoz?
LÁNY
A felvételi irodán azt mondták megtarthatom. Hogy jön hozzá, hogy elvegye?… Adja vissza!
APÁCA
És ha ez egy lopott jószág? Na? Akkor mi van? Fél kézzel tartja a feje fölött a rádiót. S mivel a Lány közeledik, hogy kikapja a kezéből, az Apáca másik kezével előhúzza a szoknyája ráncai közt lappangó gumibotját. …Na? Na?
A LÁNY
Utánakap a rádiónak. Az enyém!
APÁCA
Villámgyorsan ráhúz egyet. Ne hazudj! Isten szeme mindent lát.
Egy pillanatig csend.
Csak a Klarinétötös szól.
A LÁNY
Egy pillanatig tart, amíg tudatosul benne az ütés, a fájdalom. Felkiált. Nem vagyok tolvaj! Aztán leül a padra, sírni kezd.
APÁCA
Csavargatja az erősítőt, a keresőt. Te mit képzeltél, hogy a börtönben még rádiózni is fogsz?
A LÁNY
A blúzom alatt viseltem. Egészen halkan szólt. Csak én hallottam.
APÁCA
De odavagy érte. Na, mondd meg: hol loptad, kitől loptad?
APÁCA
Nyúl a botjáért. Isten szeme…!
A LÁNY
Megmutathatom a boltot, ahol vettem!
APÁCA
Akkor azért loptál, hogy ezt megvehesd.
APÁCA
Akkor mért hoztak be? Kurva vagy?
A LÁNY
Nem vagyok kurva. Rendes helyem volt. Szolgáltam.
APÁCA
Az asszonyod jelentett föl?
A LÁNY
Az. De nem loptam.
APÁCA
De behoztak. Itt vagy. Ez számít… Na, kelj fel! Vetkőzz le!
APÁCA
Hadd lássuk, mit akarsz még becsempészni a börtönbe… A blúzod alatt. Meg a szoknyád alatt.
A LÁNY
Összekötött kezét mutatja. Hogy vetkőzzek le?
APÁCA
Rúgd le a cipődet! S ahogy felveszi a földről a lány cipőit. Ide szokták dugni a zsilettpengét, amivel aztán felvágják az ereiket… Rászól. Hagyod békében azt a rádiót!
A LÁNY
Rosszul van beigazítva. Megigazította, visszateszi a padra.
APÁCA
Húzd le a bugyidat!… Egy-kettő!
A LÁNY
Leereszti a bugyiját.
APÁCA
Szétnyitjuk szépen a lábunkat is!
A LÁNY
Mit akar? Bennem akar kotorászni?
APÁCA
Máskor nem kell ezt neked olyan sokszor mondani – mi?… Ez a rend!…
APÁCA
Egyelőre a blúza alatt motoz. A férfiaknak engeded, ugye?
A LÁNY
Mondtam már, hogy nem vagyok kurva.
APÁCA
Amit loptál, hova dugtad?
A LÁNY
…Ne csiklandozzon! S mert muszáj nevetnie, ettől mindjárt jókedve is lesz. Veszett jókedve. Vigyázzon ott a zsilettpenge!
A LÁNY
Nevet. Beugrott. És most kacag.
APÁCA
Gumibotjával nagyot húz rá, jobbról-balról. Te is azt hiszed, hogy ma már mindent lehet? Még egy ütés. Nesze!
A LÁNY
Ehhez nincs joga! Verni nincs joga!
APÁCA
Nincs? Még egyet. Mit gondolsz? Mit jelent az, hogy mától kezdve fokozottabb ellenőrzést kell gyakorolni… Üti. Állj fel oda!
A LÁNY
Felugrik a padra. Ne üssön! Remeg.
APÁCA
Hát ha ilyen engedetlen vagy, hogy akarod, hogy én higgyek neked?… Amikor én fogadalmat tettem, egyszerre mondtam le a férfiról, a földi javakról és arról, hogy elöljáróimnak valaha is ellentmondjak. Szüzesség, szegénység, engedelmesség. Ebből is láthatod, hogy ezek együttjárnak. Hogy hívnak?
APÁCA
Szép neved van. Mint az apácáknak. Én Klementina nővér vagyok. Ez is szép név. A fátyollal együtt kaptam ezt a nevet… És a bűnök is együtt járnak! Az engedetlenséggel a kurválkodás meg a lopás… Keze a lány szoknyája alatt. Na, ne szorítsd úgy össze… Agáta!
AGÁTA
A foga közt. Nem vagyok kurva… Nem vagyok kurva… Vigye onnan a kezét!
KLEMENTINA
Ha engedelmesen viselkedsz, majd beszélünk az asszonyoddal, hátha visszavonja a feljelentést…
AGÁTA
A lánya adta be a zálogházba azt a karórát, aztán rám fogták… Könnyebb volt a lelküknek, hogy rám fogták.
KLEMENTINA
Aki így őrizi tisztaságát, abból még apáca is lehet… De engedelmesnek kell lennünk… Szüzesség, szegénység – engedelmesség. Mégis ez a legnagyobb erény… Motozza a lányt. Úgy… szépen…
AGÁTA
Meztelen lábával nagyot rúg bele, leugrik a padról, a bejárati ajtóhoz rohan. Hiába. Zárva van. Engedjenek ki!
KLEMENTINA
Elesett. Tápászkodik fel a földről. Fújtat, alig kap levegőt. Te szerencsétlen nyavalyás béka! Tudod te, hogy ma parancsba adták, hogy a lázadás legkisebb jelére agyonverhetünk titeket?… Úgy megy a Lányra, hogy gumibotjával a fejére sújthasson.
AGÁTA
Veri az ajtót. Engedjenek ki-i-i!.
S erre megbolydult a börtön. Másutt is verni kezdik az ajtókat, másutt is kiabálják elnyújtottan „Engedjenek ki-i-i!” És énekelnek és fütyülnek és csörömpölnek. Női hangok. Csupa női hang.
KLEMENTINA
Te átkozott!… Az ördög küldött ide téged! Megy rá a lányra.
AGÁTA
Elugrik az ajtótól, nekirohan az ablaknak, megbilincselt két kezével betöri…
De a tejüveg mögött, most látszik, sűrű rács is van.
KLEMENTINA
Te hülye… Te hülye… Most már ráér majd agyonverni.
AGÁTA
Feltartja két véres kezét az ablak előtt, szinte mintha imádkoznék. Már nem is kiabál, csak mondja. Engedjenek ki…
Az ablakban megjelenik egy fegyveres katona feje. Megáll, bámul be. Farkasszemet néz a Lánnyal.
KLEMENTINA
Nincs itt semmi. Elmehetsz!… Belebújt az ördög. A szokásos hisztéria… Majd kiverik belőle.
Egy pillanat még. Aztán a katona feje eltűnik az ablakból.
AGÁTA
Szinte nyúlna utána, ne menjen el – hiába. A Lány két véres keze ezután a suta mozdulat után ottmarad a feje magasságában levő ablakpárkányon, az üvegcserép között. A fájdalomra már szinte érzéketlenül a két kéz szinte magától matat az üvegtörmelékben… Mit vernek ki belőlem?
KLEMENTINA
Az ördögöt. Mondtam. A hisztériát… Te még nem tudod, hogy mi vár az ilyen engedetlenekre. Először vagy itt. Novicia vagy! Nevet ezen. Na! Búcsúzz el attól a kinti világtól.
AGÁTA
Azt csinálom… Örökre? Nem tarthatnak itt örökre!
KLEMENTINA
Egyszer majd elengednek, és egy hét múlva megint visszakerülsz. Az ilyen engedetlenek egy hét múlva mindig visszakerülnek. Akkor aztán örökre.
AGÁTA
Felvesz egy kis átlátszatlan üvegdarabot, a szeme elé tartja. Mit lehet látni ezen át a világból? Semmit.
KLEMENTINA
Annál is kevesebbet. Egy betört ablakért egyhónapi sötétzárka.
AGÁTA
Nem! Azt ne! Ha sötétben vagyok, én annyi mindent látok, hallok – azt nem lehet kibírni! Egy hónapot sötétben!
KLEMENTINA
Egyet? Ötöt! Mert hogy engem felrúgtál, és hogy csupa kék lett a könyököm, a combom… Idenézz!
AGÁTA
Hirtelen visszafordul kezében az üvegdarabbal. Nem vagyok kíváncsi rá! És engem nem fog sötétzárkába csukatni!
KLEMENTINA
Dehogyisnem! Megnyom egy nagy vészcsengőt Ide is hallik az erős hangja. Várj csak!
AGÁTA
Nem! Nem… És nem fogok ide még egyszer visszakerülni! Szájába veszi az üveget…
KLEMENTINA
Azt hiszed, hogy engem ez meghat? Aki először bejön, mind meg akar halni… Közeledik hozzá. Köpd ki!
AGÁTA
Megrázza a fejét: nem. S a foga közt próbálja széttörni az üveget.
KLEMENTINA
Merően néznek egymással szembe. A gyilkosokat felakasztják. Az öngyilkosság nagyobb bűn, mint a gyilkosság…
Csend. Csak Mozart.
AGÁTA
Megvonaglik. Most nyelhetett le egy üvegdarabot. A nyakához kap. Egy artikulátlan nyögés.
KLEMENTINA
Szinte kigyúl a tekintete, úgy bámul rá még egy hosszú pillanatig, majd. Hát megérdemled, hogy megdögölj! Elfordul. Leül a padra. Előveszi az olvasóját.
AGÁTA
Csak áll, megremegve a belsejét végighasító fájdalomtól. Suttogva, ahogy vérző torkától telik, mondja. Fáj… Segítség…
KLEMENTINA
Fejét rázza. Elzárja a rádiót. S aztán mondja is. Nincs segítség. Se testednek, se lelkednek. Fáj? Úgy kell neked! A pokol még jobban fog fájni. Mert most odakerülsz. Imádkozik tovább.
AGÁTA
Elvágódik, vagy elveti magát a földön kínjában. Hívjon orvost…
KLEMENTINA
Nem mozdul, mintha nem hallotta volna.
Hirtelen kinyílik az ajtó. Egy börtönőr az ajtóban.
BÖRTÖNŐR
Mért csengetett?… Mi van ezzel?
KLEMENTINA
Semmi. Csak szimulál…
KLEMENTINA
Hallod? Botrányt szeretne ő is… Ez is egy olyan nap, hogy mindenkire rájön a happáré. Régen azt mondtuk ilyenkor, hogy elszabadultak az ördögök, de ma úgy szokás mondani, hogy frontátvonulás van… Hogy a Börtönőr erre se megy el. Mit bámulsz rajta? Ez most már elhallgat. Inkább némítanád el a többieket. Feláll, becsukja az őr orra előtt az ajtót. Visszajön. A pucér combodat bámulta. Ismerem a fajtáját. Ez még majd beszökik hozzád a hullakamrába is… Most már az ő lelkéért is te leszel felelős – tudod-e? A pucér combjaid. Vágyakat ébresztettél… Növekszik ám a számlád odafönt! Rózsafüzér. Pergeti, de azért mondogatja a magáét. Azt hitted, ugye, hogy itt nálunk lehet szcénát csinálni… „Orvos, orvos! Jaj, jaj!” Hogy csődüljön csak ide az egész büntetés-végrehajtási intézet! „Klementina nővér, mi történt már megint magánál?” – Újságírók ne jöjjenek?… „Üveget evett ez az ártatlanka”… „Micsoda börtönviszonyok vannak maguknál?”…Botrányt akartál, ugye? „Jaj a botrányokozónak!” – mondta a jó Jézus. Jézus nevére fejet hajt, s jól is esik utána egy csendes avemária, hang nélkül
mormogva.
AGÁTA
Arcra borulva fekszik. Nehezen mondja. Papot… hívjon…
KLEMENTINA
Mi kéne már megint?
KLEMENTINA
Nincs! Nincs pap! A fogházlelkészt kirúgták! Éppen ma. Méltatlan pap volt… Engedetlen! Az is csak a feltűnést kereste. Te is csak a feltűnést keresed… Én nem tudom, hová lett a mai világból az alázat meg az engedelmesség. Imádkozik tovább, némán. De nem bírja. A többi cellákban még mindig zajonganak. Erre robban ki. Feláll. Hajnal óta itt minden a feje tetején van! Azzal kezdődött, hogy a tisztelendő úr nem akart kimenni egy kivégzéshez. Mi ez, ha nem engedetlenség? Miféle pap az, aki az utolsó vigasztalást megtagadja a halálraítélttől? Aztán ahelyett, hogy imádkozott volna, szónokolni kezdett a katonáknak, hogy ne lőjenek… És nem szégyellte (Fejhajtás) Jézus nevét belekeverni. Mert hogy „ez az én testem” – mondta Jézus…
AGÁTA
Csendesen, érthetően. Hívja ide azt a papot.
KLEMENTINA
Az kéne neked! Mert az aztán prédikálna rólad, még a rádióban is! Te nem akarsz a rádióban beszélni? „Üveget ettem, mert a kedvesnővér jaj, hozzám nyúlt.” Erre való a rádió! Hogy a sok disznó csámcsoghasson rajta. Kinyitja.
A Mozart Klarinétötös szól továbbra is. Erre elzárja.
KLEMENTINA
Ez! Rádió! Botrány! Disznóság!… Inkább imádkoznál te is. Kis csend. Mert azt ne reméld, hogy én teérted imádkozom itt a rózsafüzért. Bizalmasan. Tudod, kiért imádkozom? Az asszonyodért imádkozom, hogy ha ártatlanul jelentett fel téged, bocsássa meg neki ezt a vétkét a Jóisten… Imádkozz érte te is, Agáta. Ezt jónéven veszik majd odafönt… Mondj el az asszonyodért velem egy avemariát… Elhallgat, magában mondja az imát.
Csend. Most már teljes csend.
AGÁTA
…A lányával együtt csak röhögnek rajtam… Hallom a nevetésüket… Megvan az arany karóra is, annak a ketyegését is hallom. És ők azért is röhögnek rajtam. Ahányszor csak megnézik, hogy hány óra van, mindig eszükbe fogok jutni, és akkor mindig röhögni fognak… Kezdik! Most is kezdik! „Babika, hány óra?” – „Mindjárt fél kilenc lesz, mamika. Mondd, emlékszel Agátára? Mamika?” – „Agáta? – mondja az asszonyom – az dutyiba került, Babika, és üveget evett…!” Hallottál már ilyet? Hahaha…!” Az Isten verje meg őt. Az Isten verje meg… Az Isten… Elfogyott a lélegzete.
KLEMENTINA
A rutinima, csak most hallhatóan. …imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.
AGÁTA
Üvöltve, tagoltan. …Verje meg őt!
KLEMENTINA
Most már biztos, hogy a pokolba jutsz.
AGÁTA
A maga beszéde élesebb, mint itt bennem ez az üvegdarab… Inkább a pokol, mint ez a börtön… Próbál tovább kúszni, mert meglátott valamit. De a fájdalom megbénítja. Felkiált. Ja-aj!
KLEMENTINA
Ne jajgass! Nem tudok imádkozni. Isten nem szereti a jajgatást.
KLEMENTINA
Meg se hallja.
AGÁTA
Ott van még egy üvegdarab. Adja ide!
KLEMENTINA
Olyan éhes vagy?
AGÁTA
Fel akarom vágni az ereimet. Kúszik az üvegdarab után.
KLEMENTINA
A lábával odébb rúgja az üveget, messzebbre. Aztán én majd megint moshatom utánatok itt a követ!
AGÁTA
Ahogy kúszik tovább az üvegdarab után. Nem kell orvos… Nem kell pap… Nem kell Isten…
KLEMENTINA
Felveszi a rádiót, kinyitja, feltartja a feje fölé, mint amikor bejött, és az üvegdarabot megint odébb rúgja…
Közben a Klarinétötös.
AGÁTA
Istenem! Hogy szerettem én táncolni! Minden erejét összeszedve, utánadobja magát az üvegnek. Elérte. Felveszi. Váratlanul feláll, s mintha ez hozzátartoznék valami szertartáshoz, magafeláldozáshoz: lassan táncolni kezd. Lehet, hogy így akarja elviselhetetlenségig fokozni a belsejét szaggató fájdalmat… Hogy fájdalmai csúcsán legyen ereje belevágni magába. A fájdalom – a maga szinkópás ritmusával – össze-összerántja a táncoló lányt. Nem is annyira ő táncol – hanem a két kéz: a bal kéz csuklója és az üveget tartó jobb kéz. Az egyik az áldozat, a másik, aki az áldozatot bemutatja… Agáta már inkább csak nézője ennek a véres rituálénak. Sápadt, döbbent, elszánt nézője a készülő végzetnek.
Mozart zenéje.
KLEMENTINA
Azt a halálraítéltet sem menthette meg ma reggel senki sem… Téged se fog megmenteni senki sem! Feje fölé tartva a rádiót szinte csalogatja be Agátát a halálba.
Senki, de senki sem…
AGÁTA
Mint aki hall, vagy hallani vél valamit. De… de… Jönnek.
KLEMENTINA
Senki, de senki se jön!
AGÁTA
Szinte nevetve. Jönnek!
Felpattan az ajtó. Kintről beáradó erős fényben befut fehér köpenyben, fehér nadrágban két ápoló, s egy operációhoz beöltözött, bekötött szájú orvos, homlokán világító tükör.
Jelenés? Káprázat?
Agáta látomása?
Felkapják Agátát, s amilyen gyorsan jöttek, eltűnnek vele.
ORVOS
Az ajtóban az Apácához. A maga dolga lett volna orvost hívni hozzá! S el ő is.
KLEMENTINA
Már csak a becsukódó ajtónak tudja magyarázni. Sok mindent megértünk mi itten. Nem olyan nagy eset, ha egy kis kurva üveget eszik… Meg aztán ma életbe léptették a fokozott szigorúságot is! Befordul. Na jó, nem volt kurva. De az lesz… Hát nem jobb neki, ha most hal meg? Kurva lesz. Tolvaj lesz… Jó, lehet, hogy nem lesz sohasem tolvaj belőle… De akkor is visszakerül ide… Valamiért csak vissza fog kerülni ide… Hiába vigyáz rá az a magasságos Isten!
Felnéz oda, ahol Isten szeme van a háromszögben.
Mellette ott az óriási fül is.
KLEMENTINA
Szája elé kapja a kezét. A rádiót is elzárja. Zavartan suttogja. Isten füle mindent lát.
Vége az első képnek.
A kötöde.
Három szék. Az egyik üres. Egy-egy fiatal nő ül a másik kettőn. Kezükben kötőtűkkel, mozdulatlanul. Zenét hallgatnak. Hangszórókon árad be a zene ide.
Kötöde?
Miért ne? Hiszen ki is van írva valahol: TRICOTAGE. S ki is van akasztva, feltűnően egy félig kész kötött holmi. Ebből még hosszú pamutszálak lógnak ki. Van még itt egy próbababa is.
Kötöde?
Aki nem hiszi, járjon utána.
Hátul, a polcokon, nem pamutgomolyagok állnak, hanem kerek fémdobozok. Amilyeneken a magnetofonszalagot tartják a rádióstúdiókban. Itt is az van bennük. A hátul álló fémszekrényben is – ha felnyitják, látszik – egy nagyméretű, soktárcsás magnetofonszerkezet van.
Az Isten füle helyén most hangszóró.
Az ablakon nincs rács.
Egy könnyű függönyön át lehet kijutni, a „kötöde” előteréhez, a bejárati ajtóhoz. Felesleges, hogy az utcáról esetleg betévedő vevő idelásson. A bejárati ajtót, ha valaki nyitja, hallatszik a föléje szerelt kis csengő. Ha a függöny véletlenül nem volna behúzva, ilyenkor gyorsan behúzzák, s az itt dolgozó nők közül valaki kimegy, elhessegetni a vendéget.
Van néhány tábla itt: „Zárva”. „Ebédszünet”. „Leltározás”. „Haláleset miatt zárva”. Ha a kötőnők teljesen zavartalanul akarnak maradni, egy ilyen táblát kiválasztanak, kivisznek, s nyilván kiakasztják a bejárati ajtóra, amit így aztán magukra zárhatnak.
A „kötöde” – kamu.
Egy lehallgató csoport dolgozik itten. Igazából nem is pamutot gombolyítanak, hanem magnetofonszalagokat. A megfigyelt állampolgárok egész élete rajta van ezeken a szalagokon. Ezért nevezhetjük az itt dolgozó hölgyeket PÁRKÁK-nak, hiszen életfonalak futnak át kezükön.
Alkalomadtán el is vághatják ezeket.
Ebben a pillanatban az a feladatuk, hogy egyetlen embert figyeljenek, füleljenek.
A nők mellett így hangjával (egyelőre csak a hangjával) jelen van az is, akit figyelnek. Egy fiatal pap, Renato. Bármit csinál, a rejtett mikrofonok révén idehallatszik. S életének utóbbi hónapjai itt vannak konzerválva a magnótekercseken, bármikor újrajátszhatóan.
Talán nem árt, ha elöljáróban megjegyezzük, hogy a nők mindegyikének volt, van, vagy lesz személyes kapcsolata a pappal. Életbevágó kapcsolata. A dialógusokból ez nem mindig derül ki. Hiszen sokszor csak épp azért mondanak valamit, hogy ezt elleplezzék…
Jó vad beatzene szól, mintha rádióból szólna. Spanyol és indián reminiszcenciák benne. Ki hinné, hogy egyházi zene? Pedig az. Lehet a híres Creol Mise is. Elég sok gitár benne. Mekkora a zenekar? mekkora a közönség? – nem lehet tudni. A rögtönző kedv eggyé olvaszt mindenkit. Egyre többen kiabálnak bele a zenébe.
A zene valahol szabad téren szólhat, mert autóduda is hallatszik néha, a közlekedési dugóba került autók türelmetlen versenydudálása, és kétségbeesett villamoscsengetés is.
Mintha két világ torlódott volna valahol egymásra. Két világ, két lelkiállapot. A sietős és méltatlankodó autósoké, s ezé az ünnepélyé, amelyben mintha ledőltek volna a földi vidámságot a mennyei bolgogságtól elválasztó falak. S innen ez az ujjongás és diadal. „Glória, glória, glória…”
Nem magnóról szól a zene. „Direktben” jön valahonnan.
Laura és Tilda úgy ülnek, kezükben kötőtűkkel, mintha kötnének, de nem kötnek. Nem is tudnak kötni.
A zene már erősebben szól.
TILDA
Most látjuk csak, hogy az ölében van valami billentyűs távirányító, ezzel szabályozta a hangerőt. Mind a három székhez jár egy ilyen kis szerkezet. Így!… Eddig csak karnevál idején volt az, hogy kora reggel muzsikáljanak. Dúdolja ő is a dallamot, bele-beleénekel.
LAURA
Naplopásra minden alkalom jó. Ez mind cigány meg félvér! Majd. Na, nem tudom, érdemes volt-e ezt a lányt hozzánk beosztatni. Figyeled, hogy késik?
Csak a zene.
TILDA
Megint hárman leszünk… Dúdolja a Glóriát.
LAURA
Aki így kezdi… Óráját figyeli. Már nyolc percet késik.
TILDA
Nem ismeri a közlekedést. Nem tudja, hol kell leszállni… A hangszóróra. Lehet, hogy az ő villamosa csenget ilyen kétségbeesetten. Nem tud átvergődni ezen a népünnepélyen.
LAURA
Vagy ő is letérdelt a többiek közé.
TILDA
Ugratva. Megismered a hangját? „Glória… glória”…
LAURA
Meglátod, holnap ilyenkor majd azt mondjuk: már megint nyolc percet késik.
TILDA
Húzza Laurát. Kilencet!
TILDA
Már gyűlölöd. Bedobod magad érte, megmented, elintézed, hogy ide kerüljön – kezdtem féltékeny lenni rá – és már gyűlölöd.
LAURA
Felnevet, mintha hízelegne neki ez a megállapítás… Úgy találod? És vajon melyik az igazi – a szeretetem vagy a gyűlöletem? De maga vágja el a választ erre. Egyszerűen nem bírom a pontatlan embereket. S hirtelen váltás, megint. Jöhetne már!
TILDA
Már csak azért is, hogy ezt az öngerjesztett feszültséget Laurában levezesse. Esküszöm, hogy ez jobb zenekar, mint ami volt nálunk a Champs-Elysées-ben.
Rosszul ejti: Csampsz Elizéesz-nek mondja, spanyolosan.
TILDA
Ne mondd, hogy nem ismered. Azért nem olyan rosszhírű hely az. A Csampsz Elizéesz.
LAURA
Túlzottan is franciásan mondja. Saa zelizé… Francia szó.
TILDA
Lehet. De mi mindig így mondtuk. Mert így volt kiírva.
LAURA
Itt nálunk jobb, ha megtanulod a helyes kiejtést. Ügyelnünk kell, hogy ne tegyük magunkat sohase nevetségessé. Az emberek imádnak vicceket faragni a mi rovásunkra. Még a legjobb körökben is. Így vesznek elégtételt, hogy ki vannak szolgáltatva nekünk.
TILDA
Kösz a kioktatást. Tökéletes kiejtéssel. Amikor a Champs-Elysées-ben konzumáltam… Jól mondom?
LAURA
Bánom is én, mondd, ahogy akarod, de ne dicsekedj folyton azzal, hogy ilyen helyeken dolgoztál!
TILDA
Miért ne? Így legalább nem a hátam mögött mondják. Én mondom…
TILDA
Hát ha még sokáig fogjuk ezt a sok misét, gyónást, prédikációt hallgatni! A végén tyúkszem nő a térdemen.
TILDA
És az átélés?… Már álmomban is őt hallom… Mondd! Mit remélsz te ettől a paptól? A főnökök megmondták, hogy hagyjuk már őt a fenébe.
TILDA
Lehet, hogy ez az új lány majd többre megy vele. Szűz fül. Neked mindig kell egy ilyen szűz fül. Nevet.
TILDA
Ezek aztán mindig kinyiffannak, ezek a te ártatlanjaid.
LAURA
Te se nyiffantál ki.
TILDA
Röhög. Gondolod, hogy az én fülem szűz volt?
LAURA
Nemcsak nekem kellenek – az ártatlanok. A gépezetbe kellenek. Itt a gyakorlat nagyon sokat jelent. De a rutin a halál. Egy tiszta lélek, igenis: egy szűz fül, kényszerít minket is, hogy megint fogékonyak legyünk, frissek, zseniálisak… Behunyja a szemét. Most látnom kéne őt, amint az oltárnál áll, kifordul…
Csakugyan. A misének egy mondata. „Az Úr legyen veletek!”
LAURA
El tudom képzelni közben a házakat… Az utcák torkolatánál az elakadt villamosokat… A rengeteg embert a téren, amint boldogan énekelnek vissza neki…
Megint zene és ének.
LAURA
…De őt nem sikerül látnom. Megint elhomályosodott bennem az arca. És ez rossz jel… Ez olyan, mintha egy sofőr egyszer csak nem tudná megkülönböztetni a zöldet a pirostól.
TILDA
Egyszerű fáradtság. Nem is csoda…
A bejárati ajtó csengője.
LAURA
Ez ő lesz! Megjött… Majd én! A függönyön át siet elébe.
TILDA
Megnézi az óráját. Ne üsd agyon! Csak tizenkét percet késett!
AGÁTA
Jön is be, Laurával. Akartam telefonálni. De rájöttem, hogy nem tudom a számotokat.
TILDA
Azt nem is fogod. Ennek a telefonnak nincs száma. Tilda vagyok.
TILDA
Szép neved van, Agáta. Mint az apácáknak…
Milőtt tudatosulhatna Agátában, hogy honnan ismerős neki ez a mondat, vagy hogy miféle véletlen visszhangzás is ez, Laura gyorsan elüti, mert nem szereti, ha beosztottjai fitogtatják mindentudásukat.
LAURA
Te persze telefonálhatsz innét, de minket itt általában nem keres senki… Csak a fölöttesek. Ritkán.
TILDA
Különben – ha eddig nem vetted volna észre – ez egy kötöde… Bárki kérdi, azt mondod, egy kötödében dolgozol.
AGÁTA
Nagyon örültem, amikor mondták, hogy ide fogok jönni dolgozni.
AGÁTA
Mert biztosan sokkal jobb lesz, mint cselédnek lenni. Mióta meghaltam, csupa jó dolog történik velem. Soha olyan szép ágyam nem volt, mint a kórházban.
LAURA
Az nem kórház volt, szanatórium. Különleges kórház. És első osztályon feküdtél.
AGÁTA
De az még mind semmi ehhez… Imádok munka közben zenét hallgatni! Isteni zene! Dúdolja a zene dallamát.
TILDA
Ahogy mondod! Nevet és énekli ő is.
LAURA
Táncolni nincs kedved? Mert itt lehet. Azt is lehet.
LAURA
Mióta meghaltál, a mennyországban vagy – nem?
AGÁTA
De, de, pontosan… Akkor gyere! Táncolni kezd Laurával szemben. Az a hülye apáca, ha látná!… Hogy nem a pokolba kerültem, mert ő azt ígérte… Most megpukkadna mérgében… Nevet, nevet.
LAURA
Táncol ő is. Honnan tudod, hogy nem a pokolba kerültél? Nevet.
Táncolnak.
AGÁTA
Ez templomi zene… Nem?
LAURA
Tilda azt mondja, hogy jobb, mint a Csampsz Elizéeszben!… Ugye, Tilda?
A zene egyre erősebb lesz, majd elhalkul, mintha leintették volna. S a csendben egy férfihang hallatszik, az ismert, kicsit éneklős, templomi intonálással.
RENATO
Hangja, hangszóróból. Miatyánk, ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod…
Közben.
LAURA
Mondtam. Dolgozunk, kicsikém. Tilda! Halkítsd már le! Az mégse valószínű, hogy a Miatyánk szövegét használja föl izgatásra.
RENATO
Hangja, már lehalkítva. …Miként a mennyekben, úgy itt a földön is. Mindennapi kenyerünket…
TILDA
Hangosan rákántál Renato szövegére, jóval paposabb hangon. Mindennapi kenyerünket add meg nekik ma, akiket a kizsákmányolóik éhhalálra ítélte-ek… És ne bocsásd meg a bűneiket azoknak, akik kiírtják a békés bennszülött falvaka-a-t… Nevetve. Belefér! A Miatyánkba is belefér! Minden jelszó belefér.
LAURA
Én a helyedben vigyáznék, hogy ne kerüljek arra a nívóra, mint ez a magáról megfeledkezett pap. Még tréfából sem.
TILDA
És szabadíts meg a gonosz imperializmus-tó-ól!
AGÁTA
Erősítsétek meg! Hiszen ez akkor a Renato atya hangja!
TILDA
Na! Mindjárt szereztél is egy jó pontot! Mert itt nálunk ez a legfontosabb: hangjukról felismerni az embereket. Ahogy azt Laura mondani szokta: az agnoszkálási képesség… Jól mondom?
LAURA
Nyilván nem olyan nagy kunszt neki felismerni ennek a papnak a hangját. Eléggé népszerű ember ő a cselédek között. Élesen. Szoktad őt hallgatni?
AGÁTA
Amikor már majdnem meghaltam, akkor beszélt nekem róla az apáca. Hogy vissza akart hozni az életbe egy halálraítéltet. És én arra gondoltam, hogy hátha engem ő hozott vissza… Ti nem hisztek a csodákban?
LAURA
Annál kevésbé, mert tudjuk, hogy a csodák hogy történnek. Nevet. A csodákat mi csináljuk… Ha nem tudnád… Mi istennők vagyunk… Mondd, akarsz istennő lenni?… Na?… Na? Istennő!
Pillanatnyi csend.
AGÁTA
Kitér. Adjátok ide a fonalat, amit ma meg kell kötnöm. Meglátjátok, estig megcsinálom. Szorgalmas leszek.
LAURA
Jó… jó… A polchoz megy, levesz egy dobozt, kinyitja, mosolyogva fixírozza közben Agátát, s hirtelen, mintha szerpentin volna, rádobja a dobozból a magnószalagot.
Nesze! Itt a fonál! Ezt kösd meg ma estig! S ráborítja még egy-két doboz magnótekercsét. Itt a csodatevő Renato egész élete! Amit csak mond, és amit csak mondott… Még? Akarsz még? Van… Újabb doboz. Vele vannak tele a polcok, a dobozok… Mire vagy kíváncsi? Hogy éjszakánként milyen nehezen tudja elviselni a papi nőtlenség nehéz bilincseit? Nesze!… Hogy Isten ne hagyja, hogy megöljék a halálraítélteket? Erről beszéltél – nesze! Ő volt az a híres börtönlelkész! Hogy mit gyónik a püspökének – itt van!… Amit álmában beszél – itt van! Az imái, a lázító prédikációi… Mi kell még? Hogy hány indián falvat gyújtottak föl… Hogy mennyi nálunk a gyerekhalandóság… Ilyesmit szokott ő bizalmasan elsuttogni az Istennek meg a világsajtó képviselőinek… Mert boldog, ha ellenünk heccelheti őket. Itt van!… De a legszebb, amit így direktben hallhatunk. Felerősíti a hangot.
RENATO
Suttogó hangja nagy volumenben, a hang bensőségessége és a hangerő nagysága együtt: megrázó hatású. …Ez az én testem.
TILDA
Büszkén, önkéntelenül is suttogva. Pontosan az oltár közepén is van egy beépített mikrofon.
A ministráns csengőjének a hangja.
RENATO
Suttogó hang megint, mint az előbb, felerősítve. Ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé, a hit titka, mely érettetek kiontatik…
Mély csend, majd megint a csengő.
AGÁTA
Automatikusan letérdel.
LAURA
Fojtottan. Azért nem muszáj letérdelni.
LAURA
Fojtottan, de már provokál. Szerelmes vagy belé?… Te is?… Igen?
Felharsan megint a zene. S mivel erősítőkön át: harsányan.
LAURA
Mindenki szerelmes belé!… Bevallhatod.
LAURA
Ha más nem, már ez is elég ok volna rá, hogy minden lépését figyeljük. Hallod, milyen őrjöngve muzsikálnak neki?… A vásártérre megy ki misézni, mert a templom kicsi neki. Ez egy ördög! Ennek olyan, de olyan befolyása van az emberekre… S énekel ő is együtt a beatzenével. Ilyen!… Ilyen!… Ilyen befolyása… Majd hirtelen. Zárd el!
A zene elhallgat.
LAURA
Ha szerelmes vagy, itt majd módod lesz kiábrándulni belőle. Csak hallgasd le azokat a szalagokat. Ha álmatlanság gyötri, ő meg az Istent gyötri az imáival.
AGÁTA
Miért kell ezeket meghallgatni?… Nem, én nem akarom…
LAURA
Muszáj. Ez a dolgunk.
TILDA
Azt persze nem köti soha az Isten orrára, amit a főnökök tudni szeretnének. A kapcsolatait. A neveket. A címeket. Hogy hol vannak a gerillák fészkei…
LAURA
Ő a papjuk. Erre én mérget veszek.
AGÁTA
Hogy összegubancolódott ez… A magnószalagok szövevényében.
TILDA
Itt az olló. Vágd szét!
AGÁTA
Hogy ezen rajta van az egész élete?
LAURA
Nevet. Mi az, nem mersz belevágni?
AGÁTA
Játszik. Most olyan, mintha én viselném az életének egész súlyát.
S dúdolva az előbbi dallamot, egy-két lépést tesz, forog – röpködnek körülötte a szalagok.
TILDA
Egy éve figyeljük. Háromszázhatvanszor huszonnégy óra. Tudod, hány méter az? Azt hiszem, körülérné már a földet…
AGÁTA
Forog. És ti tudjátok, hogy hány méter van még hátra?
LAURA
Nem bújhat el előlünk. Akárhova megy: ott a rejtett mikrofon. Az ágya fölött. A gyóntatószékben. Az érsek dolgozószobájában…
AGÁTA
Az oltár kövében, tudom! Forog.
LAURA
Az oltár kövében. Természetesen.
AGÁTA
Megáll. Mint aki belekábult valamibe. A forgásba. Próbál magához térni. Én most elmegyek… Engedjetek el…
TILDA
Ugratja. Mi az, nem akarsz istennő lenni? Aki mindent hall. Aki mindent tud.
AGÁTA
Nem, nem, nem! Fejtené le magáról a szalagokat.
LAURA
Látod, nem olyan könnyű ebből megszabadulni… Közelről, szinte szuggerálva. Álmodtál-e már olyasmit, hogy a hínár befon, lehúz?…
AGÁTA
Kétségbeesetten kezdi levagdosni magáról a szalagokat.
AGÁTA
Hogy lehullottak róla a szalagok. Én akkor most elmegyek.
Kis csend
LAURA
Szó nélkül levesz egy tekercset a polcról. Megnézi, s mellékesen kérdezi. Hova? A tekercset befűzi a magnóasztalon.
AGÁTA
Akárhova! Innen el akarok menni!
LAURA
Babrál a szerkezettel, s továbbra is szenvedély nélküli hangon, objektíven. Nem tetszik neked a mi munkánk… erkölcstelennek tartod… aljasnak… Hogy nem hagyjuk a szavakat elrepülni, bele a felelőtlen nagy semmibe…
AGÁTA
Én nem bánom, ti csináljátok azt, amit akartok, de én el akarok menni.
LAURA
Hova? Ezt kérdeztem. S még nem feleltél… A magnó korongja gyorson forog. Egyelőre érthetetlen csicsergéssel. Közben Laura mintegy előző gondolatát folytatva.
Az emberek tanulják meg, hogy felelősek azért, amit kimondanak… A szó repül, a szalag megmarad.
MAGNÓRÓL AGÁTA
Hangja. Fültépő erősséggel. A börtönjelenetből idézet ez. „Nem! Nem!… És nem fogok ide még egyszer visszakerülni!”
AGÁTA
A hirtelen sokk hatására összerándul, és úgy nyitja ki a száját, mintha most szakadna ki belőle ez a kiáltás, és mintha most venné be a szájába az éles üvegcserepet.
KLEMENTINA
Hangja, magnóról. A börtönben hallott mondat. Szintén elviselhetetlen erősséggel. „Azt hiszed. hogy engem ez meghat? Aki először bejön, mind meg akar halni…”
Laura leveszi a hangot. Csend.
LAURA
Ide akarsz visszamenni?… Mehetsz.
Csend. A magnó forog.
AGÁTA
Csendesen. Nem. Ide nem.
Megint a magnóhangok.
KLEMENTINA
Magnó-hangja. „Hát megérdemled, hogy megdögölj!”
AGÁTA
Hangja a börtönből, magnóról – eredetileg suttogva, most fölerősítve. „Fáj… Segítség…”
KLEMENTINA
Magnó-hangja. „Nincs segítség. Se testednek, se lelkednek. Fáj? Úgy kell neked! A pokol még jobban fog fájni. Mert most odakerülsz.”
Zaj a magnóról.
AGÁTA
Leestem a betonra… Mondja, s csurog a könnye.
AGÁTA
Hangja a börtönből. Elfojtott nyögése felnagyítva. Majd a szava is. „Hívjon orvost!”
LAURA
Elzárja a magnót. Ekkor én telefonáltam orvosért. Hogy a börtönkórházban készüljenek fel a műtétre. S hogy utána vigyenek át onnét abba a szanatóriumba… A mennyországba – mondtad.
TILDA
Látod – ilyen istennők vagyunk.
AGÁTA
Hirtelen szinte nyersen. Jobb lett volna, ha hagynak meghalni. Mért nem hagytak meghalni?
LAURA
Aznap reggel zavargás volt ott az Anuncionban. Fel kellett tételezni, hogy valaki lecsukatja magát, csak azért, hogy a zavargást tovább szítsa. Ezért figyeltük a felvételi irodát. Mondhatnám azt, hogy a hangod bizalmat ébresztett… Nekünk innen nem szabad beleszólnunk az emberek életébe. Ha azt hallod, hogy két rablógyilkos beszélget arról, hogy az apádat megölik, te nem mondhatod az apádnak, hogy vigyázzon.
TILDA
Egyszer az életben… Egyszer az életben beleszólhatunk.
LAURA
Ebben kategórikus. Az Isten is mindent hall, és az Isten se szól bele. Néha évszázadokon át nem szól bele! Mi sem a te szép szemedért tettük. Légy nyugodt. Te tehetséges vagy…
LAURA
Te hallottad az óra ketyegését. Meg azt, hogy mit beszél egymással az asszonyod meg a lánya…
TILDA
A Babika meg a Mamika!
LAURA
Igaz, hogy te a sötétben mindenfélét látsz?
LAURA
Mi itt csak a hangokat halljuk. Pedig nekünk látnunk is kell… Persze, vannak lehallgatók, akik a hangok változásait remekül ki tudják értékelni. Főként a vakok. Kezdetben csupa született vakot alkalmaztak itt. Tévedés volt. A vakok a lelki szemeikkel se látnak. Jobb, ha mi vakítjuk meg magunkat. Ne ijedj meg! Egy afféle okulárt vesz elő, amelynek a keretében üveg helyett vastag, tömött, fekete bőrpárnák vannak. Tedd föl!
TILDA
Próbálj így látni, színesen látni. Az a teteje… Így kell feltenni. Ő is felteszi az okulárt. Leül a székére. Szeretem, amikor Renato a bíboros püspökkel beszélget. A bíbort olyan jól el tudom képzelni, meg a sok aranyat…
LAURA
Nincs bíboros! Az éjszakai anyagon megyünk végig.
AGÁTA
Éjszakai szolgálat is van?
LAURA
Á, azért a néhány sóhajtásért nem érdemes bent maradnunk. Az megy automatikusan magnóra… Ne hidd, hogy olyan érdekes. Mindig ugyanaz.
A magnószalag némán és gyorsítva fut. Közben Laura segít feltenni Agátára az okulárt.
LAURA
Folytatja. …De azért jelentenünk kell. Azt mondják, hogy a pszichológiai osztály ezekből a sóhajokból meg párnaharapdálásokból is fontos következtetésre juthat. A vágyképek, meg az akarati vonal… Hogy a fiatal papok nálunk folyton a szabadságról beszélnek, az összefügg a szexuális nyomorúságukkal… Na tessék!
Felcsiripelt a magnó.
LAURA
Ő is felteszi, utolsónak az okulárt, s vakon, gyakorlott mozdulatokkal hangosra igazítja a magnót. Itt van valami…
Férfisírás. Renato sír.
LAURA
Is leül. …Semmi. Csak sír.
Csend. Hallgatják a sírást. Szemük helyén a duzzadó fekete, fényes bőrpárnák.
AGÁTA
Megrendíti őt ez a véget nem érő férfisírás. Szokott?… Máskor is?
TILDA
Hajaj! Minden éjszaka… Mint a vízfolyás.
LAURA
Felajzva. Hallod, hogy cifrázza?
Csend. A csendből szaggatottan tör fel a sírás.
AGÁTA
De miért?… Miért sír?… Azt nem lehet tudni?
LAURA
Siratja Jézust… Siratja a szegényeket… Siratja a maga szomorú életét… Valamikor volt egy szerelme, az faképnél hagyta.
AGÁTA
Lassan leveszi szeméről a fekete bőrpárnákat, ő most már nyitott szemmel, míg a két másik nő okulárral. Most méri föl, hol is van. Csendesen feláll. Nehéz lesz ezt nekem megszoknom.
TILDA
Az éjszakai anyagot mindig nehezebb megszokni, mint a nappalit. Lehet, hogy azért is, mert már szalagon van. Fel van véve. Megtörtént. És nem lehet rajta változtatni.
LAURA
Próbáld látni őt!… Fiatal vagy, újonc vagy. Az nem baj, ha mellre szívod…
RENATO
Hangja a magnószalagról, váratlanul, tisztán. „Segítsél, uram, hogy virrasztani tudjak!”
LAURA
Fél a szent ember! Fél aludni, mert jönnek a kísértetek… Hálóingben térdel a kövön… Látod az arcát? Látod?
AGÁTA
Csendben áll, okulár nélkül. Hogy lássam? Soha nem láttam. Nem ismerem.
TILDA
Én fényképről ismerem… Nekem tetszik…
AGÁTA
Milyen?… Milyen lehet?
LAURA
Kis száraz elutasítás van a hangjában. Semmi különös ismertetőjele nincsen.
Felcsöng a telefon.
Révedezve, mintegy álomból felrévedezve veszi le a két nő a szeméről az okulárt. S közben tapogatóznak a telefon felé.
LAURA
Azt soha nem lehet tudni. Zárd el azt! A magnóra mondja, s most veszi föl a kagylót. Kötöde. Egy pillanat múlva szolgálati hangon.
Igenis… Tildálhoz. Clotilda!
TILDA
Ez én vagyok? Hű, de ünnepélyes… Mi baj?
A magnó elzárva.
TILDA
Már a telefonba. Mi van?… Már megijedtem, hogy a kislányommal van baj. Tegnap a torka fájt… Más hangon. Mindig, persze, mindig, mint az apácák. Misét hallgatunk. Elég csöpp szünet. Na nem! Nevet, majd: Miért ne?… Pezsgőztettem én már papokat a Champs Elysées-ben is… A részletes eligazítást mellőzheted. Csao! Leteszi a kagylót.
LAURA
Figyelte. Mit akartak?
TILDA
Feldobta őt ez a telefon. Még nem felel. Visszakapcsolja a magnót. Az fut tovább.
RENATO
Hangja magnóról. Éjszakai suttogó fohászkodása, felerősítve. „…Istenem, Istenem, aki feltámadásod után azt mondtad az asszonynak: ne érints meg engem! – én mindennél jobban kívánom, hogy élő testet érinthessek…”
LAURA
Ez az! Mindig ugyanaz az ima és ugyanaz az eszményi nő… Hallgasd csak!
TILDA
A visszapörgetett magnónak sikkantása után újrajátszatja.
RENATO
Hangja. „…mindennél jobban kívánom, hogy élő testet érinthessek…”
TILDA
Elkattintja. Mondd, Laura, vehetek a parfümödből? Imádom az illatát.
LAURA
Ott van a táskámban, kend be magad!
TILDA
Azt hiszem, ez teljesen megvadítja a férfiakat.
LAURA
Nem mondtad, hogy mit akartak… Vagy hivatali titok?
TILDA
Titok? Á, nem hiszem.
TILDA
Azt mondták, hogy feküdjek le ezzel a pappal. Hogy az ágyban talán beszédesebb lesz.
TILDA
Parfümözi magát, s közben mellékesen visszakérdi. Miért? Nem kellett volna?… Késő.
TILDA
Szerintem épp abban van valami természetellenes, hogy így ismerjünk valakit, ilyen közelről, anélkül hogy lefeküdnénk vele. Most pótolom.
LAURA
Mit gondol rólunk ez a lány, aki ma először van itt? Hova jutott?
TILDA
Nem hiszem, hogy az ezt megelőző gondolatai nagyon hízelgők volnának rólunk.
LAURA
Ezért kezdted most szépíteni magad?… Ezért kell az én parfümöm… Teszed le!
TILDA
Azt mondták, kezdjem el a munkát minél hamarébb. Azzal, hogy minden reggel szentmisét hallgatunk, nem jutunk előbbre. Ezt mondták.
LAURA
Vannak más eszközök is, hogy szóra bírják.
TILDA
Az én eszközeim vér nélküliek. Az igaz.
LAURA
Te szégyent hozol erre a testületre. Pfuj!
TILDA
Miért? Én nem találom olyan gusztustalannak… Nekem már az is üdülés volt, amikor erre a papra rákapcsoltunk… Mielőtt a tábornok kormánya jött, egy ideig az volt a beosztásom, hogy az egyik magas rangú tisztet kellett lehallgatnom. Mindegy, hogy melyiket, na! Hát tudod, Agáta, egy ilyen tábornoki család!… A lányai! „Ne vedd fel a piros övem, kérlek!” és már sikít.
TILDA
„Nem láttad a gyíkcipőm?” „Maria Pia Consuela, igazán lemoshatnád már az autódat”…
AGÁTA
Le kell ülnie, úgy kacag.
TILDA
Ettől még inkább belejön. És hogy az ilyen magasabb körökben mennyit szellentenek…
TILDA
Előbb azt hittem, hogy folyton náthásak és az orrukat fújják. Cserbenhagyott az agnoszkálási képességem… Jól mondom, Laura?… Annál inkább, mert a tábornok úr alhangja szoprán volt és a kegyelmes asszonyé basszus… Nehéz volt a párbeszédjüket követni.
AGÁTA
Fuldoklik a nevetéstől.
TILDA
Beszélni nekik úgy sincs miről, csak gyíkcipőről… De hát az ember társas lény! Ki-ki úgy kommunikál, ahogy tud…
LAURA
Elég! Ezt az egészet most azért volt fontos elmondani, mert az én apám is generális. Én abban nőttem fel, hogy nem járatjuk le a magas rangú katonatisztek tekintélyét…
TILDA
Nézd, Laura, olyan mindegy, hogy ki miben nőtt fel…
LAURA
Nem mindegy! Egyáltalán nem mindegy! Ha valaki a szeméten nő fel, az mindig meglátszik rajta.
Egy pillanatra csend.
TILDA
Kapcsoljátok be néha a kislányomat. Reggel, hogy eljöttem, még mindig fájt a torka. Azt mondják, járvány van… Ha sír, hívjátok fel a szomszédokat, nézzenek rá.
LAURA
Nem, Tilda, te nem mégy el. Erkölcstelen parancsokat nem teljesítünk. És ha a főnökség ragaszkodik hozzá, én megmondom apámnak, hogy indíttasson vizsgálatot.
TILDA
Vizsgálatot? Ezért?… Tudod, hogy mire kaptam én parancsokat, amikor még mindketten a híres Haláleszkadronnál szolgáltunk? Nem a Champs-Elysées-bár volt az életem mélypontja.
LAURA
Jellemző, hogy az efféle feladattal rád gondolnak… Vagy inkább, hogy rólad – efféle feladat jut az eszükbe.
Kis csend.
TILDA
Mondd. Laura – ha ennyire irigyled –, cseréljünk?… Átadom… Akarod?
LAURA
Nekimegy Tildának. Pofozza. Üti-veri. Te!… Nekem mered ezt mondani? Te! Hát mi vagy te!
AGÁTA
Ne! Ne! Mit csinálnak? Próbálja szétválasztani őket.
LAURA
Hagyjál! A fölöttese vagyok… Jogom van. Jogom van helyszínen megtorolni. Megsértett… Agyonvágom!… Engem ne fogj le! Agáta már lefogta. Ezt mondja nekem, ez a ribanc? Egy tábornok lányának?… Engedj! Keresztüllövöm!
AGÁTA
Tildához. Kihallasztszik. Erősítsd fel a zenét!
LAURA
Nem bánom! Hallják meg!
TILDA
Máskor nem volt ilyen érzékeny. Felerősíti a szabadtéri zenés misét, de már a befejező prédikációnál tartanak.
RENATO
Hangja, „direktben”. …kövessétek azokat, akiknek nincs hová lehajtsák fejüket. És Jézus még hozzátette ehhez: „Adjatok nekik enni, ha éheznek, és inni, ha szomjaznak…”
A bejárati ajtó rugós csengője.
LAURA
Tildához. Rúgd ki! Megint egy hülye, aki pulóvert akar rendelni.
RENATO
Közben befejezte a mondatát. „…és menjetek ti is közéjük”. Úgy legyen!
TILDA
Lehalkította a hangot, s kiment a függöny előtti helyiségbe.
LAURA
Figyelted? Nyílt biztatás a gerillák támogatására. „Akiknek nincs hová lehajtsák fejüket”… „Menjetek ti is közéjük!” Gerillatoborzás a város legnagyobb terén. Röhej, hogy nálunk mit lehet csinálni. Szószékről!
Az ajtó csengője kintről, és ajtócsapódás.
TILDA
Visszajön. Elküldtem.
LAURA
Indulj hát! Parancsot kaptál. Igaza van a főnöknek. Most már minél hamarébb számoljunk le vele… Elegem van belőle.
TILDA
Felerősíti a hangot.
Erős utcai zaj a hangszóróból. Robogó villamosok csengője.
TILDA
Megindult a forgalom. Megy haza hát ő is… Elzárja. Én arra gondolok, hogy talán neki is jobb lesz. A sok éjszakai nyavalygását hallgatva, bizony isten, nekem is eszembe jutott már, hogy itt vagyunk, egészséges fiatal nők, igazán könnyíthetnénk rajta… Vette a táskáját közben. Hát akkor báj-báj!… Ja! Ha maradt bennetek egy fikarcnyi szolidaritás, remélem, kikapcsoljátok majd ezeket a hangszórókat, amikor az ágyban leszek vele… De ha nem kapcsoljátok ki, nekem nyolc. Nevet. Legalább majd tanultok valamit. Volt már olyanokkal dolgom, akik azért fizettek be, hogy nézhessék. Engem egyáltalán nem zavartak. Elmegy.
Ajtócsengő, ajtócsapódás.
LAURA
Most megint arra gondolsz, hogy csak el innen, el! Ne is tagadd… Kitaláltam… Egy idő múlva az ember már a gondolatokat is le tudja hallgatni. Látod, Agáta, mindenütt beléd nyúlkálnak. Ez se utolsó élvezet: a másik fejében kotorászni. Kis csend. Mért hallgatsz?
AGÁTA
Vállat von. Ha úgyis tudja, mit gondolok…
LAURA
Tudom. Hányni volna kedved. Ez olyan, mint amikor egy orvosnövendék először lát boncolást… Akár hiszed, Agáta, akár nem: ez a munka, amit itt mi végzünk – gyönyörű! Ez a félelmetes mindentudásunk az emberekről… És ne hidd, hogy erre valaha is rá lehet unni! Mintha villamos áram bizsergetné az ujjaimat, amikor magnószalag fut át köztük… Pattognak a titkok… Képzeld! Társaságban találkozom egy tiszteletre méltó házaspárral, s én tudom a férjről, hogy éjszakánként a kikötőnegyedben travesztált matrózinasokkal szórakozik. Fölnevet. Képzeld el, ha tudná, hogy én tudom…
AGÁTA
Összecsinálná magát félelmében. Az igen. De ez a pap nem. Ha megtudná, hogy lehallgatják, a szeme se rebbenne.
LAURA
Te azt mondod, hogy az igazán szabad emberekkel szemben annak, amit csinálunk, nincs semmi értelme? …Az efféle irigylésre méltóan szabad emberekkel szemben?
LAURA
Azt tudom, hogy orvosnak készült. És valami szerelmi csalódás után ment el kispapnak…
Hirtelen. De miért nem mondod, nekem, hogy te? „Ismered őt?” Na?
LAURA
Látod, így mennyivel bizalmasabb lesz a hang köztünk… Nem. Honnan is ismerném? Ő nagyon egyszerű származású. Én meg egy tábornok lánya voltam. Ez két külön világ.
A telefon megszólal. Hosszan cseng.
AGÁTA
…A telefon, megint!
LAURA
Nem a miénk. A plébánián szól. A Renato telefonja… Na, végre felvette.
RENATO HANGJA
A telefonból lehallgatott hang. Régóta csengetett? Elnézést… Most értem haza. Kivel beszélek?
TILDA HANGJA
Lehallgatott hang. Segítséget szeretnék kérni. Engedje meg, hogy ne telefonon… Négyszemközt szeretném.
Csend.
LAURA
Renato hallgat. Az őrangyala azt súgja neki, hogy vigyázz te hülye! Mint aki koncentrált akarattal, akaratátvitellel hatni próbál. Vigyázz!…
RENATO
Hangja. Kivel beszélek?
TILDA
Hangja. Úgy sem ismer. A vőlegényemet ma éjszaka elhurcolták. Az úgy volt…
RENATO
Hangja, ahogy elvágja. Ne telefonba… Jöjjön mindjárt! Várom.
Kis kattanás.
LAURA
Jól csinálta. Előbb azt hittem, hogy a lelkével fog előjönni. Hogy Bűnbánó Magdolna lesz, akit megszeplősítettek… Igaza van. Ez jobb. A letartóztatott vőlegény. A menyasszonyt ilyen esetben fogadni muszáj és vigasztalni muszáj. Ez olyan jó, hogy ezért dicséretre kell majd felterjesztenem Clotilda hadnagyot… De azért nem lesz könnyű dolga.
AGÁTA
Miért nem azt a nőt hajtották föl neki, akibe egyszer szerelmes volt?
LAURA
Azt?… Ó, azt hiszem, még a főnökség se tudja, hogy ki volt az. Ki tudja, hogy hova került? S a főnökséget ez nem is érdekli. Nevet. Micsoda ötleteid vannak! De haladsz te is… Miért? Gondolod, hogy Renato kiugrana a reverendából, ha viszontlátnák egymást?
AGÁTA
Nem muszáj kiugrani. Vannak püspökök, akik már megengedik a papjaiknak, hogy szép csendesen megházasodjanak.
LAURA
Ugyan! Képzeld magad karonfogva egy csuhással! Ez is csak arra jó, hogy lejárassa az egyházat. Valamit bekapcsol.
LAURA
Tilda kérte, hogy nézzünk rá a kislányra. Szereltetett egy lehallgatót a gyerek ágya fölé. Ha bőg, telefonál a szomszédoknak. Azok átmennek, és bámulják Tilda anyai ösztönét… Szépen, egyenletesen lélegzik. Hallod?
LAURA
Másféléves lehet. Egy rendőrtiszttől van. Az hozta ki Tildát abból az éjjeli mulatóból. Váratlan hevességgel. Képzeld el! Lehet, hogy kilenc hónap múlva megint gyereket szül. Renatótól!… Még ez is! Még ez is!
LAURA
Attól, akit közben életfogytiglan lecsuknak. Vagy kivégeznek…
AGÁTA
Te mindig így felizgatod magad azokért, akiket lecsuknak vagy…
LAURA
Hogy éppen én? Nevetni kezd.
AGÁTA
De most olyan ideges vagy.
LAURA
Ideges? Kihúz egy fiókot, kivesz egy revolvert és megcélozza a próbababát. Belelő. Ha a próbababa vászonhuzata alatt egy elektromos drót van, azzal – a nagyobb színpadi effektus végett – a baba szíve helyén lyukat is lehet pörkölni a lövés pillanatában. Nem muszáj, csak lehet. Látod, egyáltalán nem is reszket a kezem. Még beleereszthet egy golyót a próbababába. Tessék!… Nem vagyok ideges. Csak… Ha már egymás fejében és szívében kotorászunk… Az igaz, hogy eljutottam oda, hogy undorodom a testi szerelemtől. Nemcsak attól, amit ők csinálni fognak. Általában. Elkezdenek vetkőzni, és olyanok lesznek, mint a hernyók. Amilyen szép, amikor csődör meghágja a kancát… És tudod, milyen szomorú, milyen nevetséges az emberek szerelme?
AGÁTA
A lovak szemével… Talán.
LAURA
Én nem bírom a férfi közeledését – nézni sem! Egy pucér férfitest csak annyit jelent nekem, mint ez a próbababa. Megint céloz.
AGÁTA
Ez azóta van, mióta elszakadtál tőle?
LAURA
A keze most láthatóan megrezzent. Csend. Majd: Kitől?… Kiről beszélsz?… Kitől szakadtam én el?
AGÁTA
Attól az orvosnövendéktől. Renatótól.
LAURA
Ha igaz volna, amit mondasz… Nevet, nevet. Neked félned kéne, nagyon, hogy most agyonlőlek… Csak nem foglak életben hagyni, ha ez igaz volna… Ha meg nem igaz, akkor meg azért kéne iszonyúan megbüntetni téged, hogy ilyen sértő képtelenségeket kitalálsz… Na, ne félj, azért ezt az utolsó golyót nem fogom beléd ereszteni… Bedobja a revolvert a fiókba. Hogy jöhet valakinek ilyen eszelős gondolata? Tipikus cselédromantika… Honnan vetted? Milyen alapon? Ha egy ilyen titokra csak úgy magadtól rájönnél, akkor az azt jelentené, hogy nekünk nem is kéne lehallgatni az embereket. Mert a titkaink úgyis kiszaglanak! Mint az izzadságfoltok meg a vérfoltok a ruhánkon… Hol van rajtam ilyen folt?
Csengetés. A hangszóróból.
LAURA
Megérkezett a kurva hozzá.
Csend.
LAURA
Nem! Mindent hallani akarok. Majd hirtelen, szinte összeomolva, mint akit egy altesti fájdalom görcsbe ránt. Szülni fog neki… Csend. Majd:
És belőlem kikaparták a gyerekünket!
Vége a második képnek
Renato lakásán. Egy kis kopár fakereszt a falon elég a jelzésre. Telefon.
Az asztal vacsorához van terítve.
Tilda egyedül van a színen. Egyszer-egyszer tölt magának, s iszik. Nem lesz részeg, csak egyre felszabadultabb.
Hogy „lélekben” jelen vannak a kötödei társnők is – az csak természetes.
Tilda is tudja ezt. Ha magában beszél: hozzájuk beszél.
TILDA
Fölénnyel, játékosan, humorral, mint aki mindezt megengedheti magának, mert győzött. Mondd, Laura, hadd tegyem fel neked a kérdést – most nem tudsz nekem jönni, most nem tudod kikaparni a szemem –: akarod Renatót? Cserélsz velem? Na?… Átadom… Félre az álszeméremmel! Igen vagy nem? Tudod a parókia számát: csörrents ide egyet a telefonnal… Láthatjátok úgy vagyok már itt, mintha otthon volnék. Megterítettem az asztalt a vacsorához… Mintha hites felesége volnék. Vagy gazdaasszonya. Papi háztartásban ez szinte ugyanaz. Renato most „házon kívül” van. Keresi a vőlegényemet. Én tudom, hogy nem fogja megtalálni, mert hogy is találná meg azt, aki nincs. Ő meg titokban reméli, hogy nem fogja megtalálni. Egy kis ördög azt súgja neki, hogy milyen jó volna, ha nem találná meg. De annál odaadóbban keresi. Átkutatja az összes börtönöket. Nem kis munka… Én meg közben a fiókjait kutatom át. Alázattal jelentem, hogy találtam címeket is persze. Majd kiderül, miféle címek. Lehet, hogy csak azoknak a címei, akik tartoznak az egyházi adóval. Jelentem, hogy fényképeket is találtam. Ezek már első pillantásra érdekesnek látszanak. Ki hitte volna! A te fényképeidet találtam meg, Laura. Hogy is nem beszéltél erről soha? Hiszen ez valami csodálatos szerelem lehetett. Milyen szép pár voltatok ti, fiatalon! S te is milyen kedves,
szelíd kislány voltál. Nem is akartam elhinni, hogy te vagy, csak ott van a hátukon a dedikáció. Képzeld el, a leveleidet is megőrizte! Egy fiók tele van velük. Micsoda hűség! S hogy te meg milyen szenvedélyes levélíró voltál, Laura!… Ne haragudj, hogy végigolvastam őket, de izgalmasabbak minden regénynél. Nem bírtam abbahagyni. Bizony, a végén megsirattalak titeket… Ezért mondom, ha akarod: cseréljünk. Ne hidd, hogy nekem olyan könnyű lemondani róla. Engem mindig izgattak azok a férfiak, akikben a szenvedélyesség és a gátlásosság egymást erősíti. De mit csináljak? Úgy érzem, hogy a te helyedet bitorolom… S ezt mi a Csampsz Elizéeszben sem csináltuk soha. Hogy kollégák – egymás kezéről leüssünk valakit?… Akarod? Behunyja a szemét. Próbálom elképzelni, hogy vajon milyen képet vágsz most ehhez az ajánlatomhoz… Te hallottál mindent. S láttál is mindent. Sőt, többet… A féltékenységnek nagyon véres fantáziája van… Mivel nyugtassalak meg? Lehet, hogy nem is én hódítottam meg, hanem te. Én csak hagytam, hogy beszéljen. S ő mondott pár mondatot az első szerelméről. Most már tudom: rólad. Én meg fogtam közben a kezét. Olyasmi volt ez, mint egy vérátömlesztés… A te véred, az én vérem… A te emléked, az én jelenlétem… Laura, Laurácska, ha nem haragszol, most előveszed a
magnótekercsek mögül azt a jó kubai rumot, és koccintasz velem…
Kintről zaj.
TILDA
Megjött. Most megmondom neki, hogy hazudtam: nincs is vőlegényem… Tölt magának is. Ki fog dobni. Mondtam, hogy átadom őt neked, Laura. Visszaadom… Milyen vagyok?
RENATO
Be. Sötétszürke vagy fekete civilben. Csak a gallérja vall papi ingszabóra „…Nem ismerjük” … „nem ismerjük” … „nem ismerjük” – mindenütt ez volt a válasz. Mintha egy véget nem érő szürke falat kopogtattam volna… Persze, ha valakit így elhurcolnak, sokszor a tárgyalásig sem lehet hírt kapni róla… „Nem ismerjük” – ez a válasz. De mint egykori börtönlelkész, reméltem, hogy egy hunyorítással csak elárulják, ha ismerik. De nem.
TILDA
Valamit be kell vallanom. Ha meghallja, el fog kergetni…
RENATO
Soha senkit nem szoktam elkergetni.
TILDA
Majd meglátjuk. Amikor a telefonban megkérdeztem, hogy feljöhetek-e, nem felelt mindjárt… Miért?
TILDA
Lehet, hogy csak egy csöpp kis szünet volt, de nekem úgy tűnt, hogy végtelen hosszú ideig tartott… Ugye, nem bízott bennem? Ugye, arra gondolt, hogy hátha hazugság az egész? Hogy hátha provokáció?
RENATO
Ha egy égő ház ablakából kiabál valaki, mondhatom-e, hogy nem bízom benne? Hogy nem figyelek oda, mert hátha egy Júdás kiabál?
TILDA
Egy Júdást se hagyna bennégni? Jaj de jó!
RENATO
Az Isten majd ítél fölötte…
TILDA
Lehet, hogy az Isten se hagyja őt bennégni?
RENATO
…Most már emlékszem. Igaza van. Egy pillanatig az az érzésem volt, hogy hátha lehallgatják a telefonbeszélgetésünket. Nem akartam, hogy olyasmit mondjon, amivel esetleg kiszolgáltatja magát… Vagy azt a férfit, akin segíteni akar.
TILDA
Most már elmúlt ez az érzése? Gondolja, hogy itt nem hallgat le minket senki?
TILDA
Hogy itt nincs valahová elbújtatva mikrofon, ilyesmi? Nevetve kérdezi, tréfás hangon.
RENATO
Nem vettem észre, de nem is kutattam.
TILDA
Úgyse találná meg. Azt úgy eldugják.
RENATO
Maga nem bízik bennem. Nem szemrehányásképp mondom. Ezt a világot úgy formálták át, hogy mindenki gyanakodhatik mindenkire… És igaza is van. Nem tudok semmi biztosítékot adni. Még arra sem, hogy bennem megbízhat. Még arra sem, hogy – mit tudom én – nincs itt lehallgató készülék… Tehetetlenül állunk egymással szemben… Nem tudjuk a lelkünket kitenni ide az asztalra.
TILDA
Pedig én magának minden gondolatát ismerem, a lelkének minden rezdülését…
RENATO
Ez a bizalma jólesik…
TILDA
Ha valaki letérdel maga előtt, és egy nagy bűnt vall be, meggyűlöli?
RENATO
Nem, nem – a bűnöst nem.
RENATO
Nem, itt most nem!
TILDA
Miért nem? Olyan régen gyóntam. Nem éreztem szükségét… Most igen.
RENATO
Ha valami a szívén fekszik, mondja el egyszerűen. Éppúgy megőrzöm a titkát, mintha gyónásban hallottam volna.
TILDA
Nekem nincs senkim… Érti? Nincs senkim… Kis csend után.
Nincs vőlegényem se.
RENATO
Miért mondta akkor?
TILDA
Hogy valamilyen címen idejöhessek… Hirtelen, szeszélyből. Nem jobb, hogy nincsen?
RENATO
Váratlan komolysággal felel. De… Jobb. Jobb így.
TILDA
Biztos akartam lenni, hogy nem utasít el.
RENATO
És most? Hogy nincs közöttünk már sem hazugság, sem egy árnyék…?
TILDA
Most szeretnék elmenni.
RENATO
Ha olyan jól ismeri – ismerni véli – az én lelki rezdüléseimet: nem gondol arra, hogy esetleg azt mondom: késő.
TILDA
Nem akar elengedni?
RENATO
Ahhoz nincs jogom. Csak kérem – ne menjen el.
TILDA
Bánom, amit csináltam. Nem lett volna szabad megzavarnom.
RENATO
Ne higgye, hogy olyan nagy nyugalomban éltem.
RENATO
Nem. Azt csak az Isten tudhatja. Csend. S azt is, hogy érdemes volt-e? Csend. Hogy olyan fontos volt-e ez az áldozat neki?
TILDA
Jön majd más helyettem, meglátja.
RENATO
Nem maga az első, aki rám nyitotta itt az ajtót. Úgy látszik, a papi nőtlenség kihívja az asszonyok vállalkozó kedvét. Jöttek, különféle ürügyekkel. Jótétlelkek. Lehet, hogy az irgalmasság testi cselekedetei közé tartozik az ilyesmi is – gondolták –, mint az éhezők és a szomjazók kielégítése… Szépen tudtukra adtam, hogy nincs itt keresnivalójuk. Elmentek. Büszke voltam rá, hogy meg tudom tartóztatni magam – ó, nem a bűntől… Nem! Nincs bennem előítélet. A gyóntatószékben már évek óta csak gratulálni szoktam azoknak, akik azzal térdelnek be, hogy jaj! mi lesz velük, mert ők szerettek… Büszke voltam rá, hogy meg tudom tartóztatni magam attól a helyzettől, amelybe annyi paptársamat láttam boldogan és vöröslő fülekkel elmerülni… Büszke voltam. Csakhogy a büszkeségért, a régi szabály szerint, a legnagyobb megaláztatással kell fizetnünk. Tessék! Most fizetek. A földön vagyok. S a végzet iróniája – ráadásul – hogy épp az előtt az asszony előtt, akinek csupán egy telefontréfa volt. És most könyörgök, először – maradjon. Csend. Maradj!
Csend.
TILDA
Ennyi őszinteségért én is tartozom valamivel. Nem telefontréfa volt. Rosszabb.
RENATO
Akármi hozott fel. Itt vagy.
TILDA
Tudok én olyat is, amire azt mondja: most aztán eredj! Amíg oda volt, kinyitogattam a fiókjait… Ez már elég rémes, mi?
RENATO
Rémes, csakugyan, mert az ilyesmit csak csinálni szokás, bevallani nem szokás. Vagy van egyéb is?
TILDA
Egyelőre, ennyi… Az egyik fiókban régi leveleket találtam. Szép levelek voltak. Nem akarom, hogy az az emlék, miattam, elhomályosodjék.
RENATO
Emlék! Minden szüzességi fogadalom elembertelenedhetik. Nemcsak a szerzeteseké – az emlékeikhez túl hűségesen ragaszkodó szerelmeseké is. Azt akarja, hogy magamban végül elátkozzam azt az emléket? Megteszem, ha most elválaszt magától.
TILDA
Ezeket a szenvedélyes szavakat hol tanulta?
RENATO
Az igazság hirdetése közben. Most is azt teszem… Tudja-e, hány év óta tartom én vason, magánzárkában ezt a testet?
TILDA
Megbánta, hogy pap lett.
RENATO
Nem, nem, nem! Soha nem fogom megbánni! A szavamnak így sokkal nagyobb súlya van. Ha egy pap mondja a parasztoknak, hogy a kaucsukbárók hatalma nem Istentől van – inkább elhiszik.
Csengetés.
TILDA
Valaki jön. Megyek.
RENATO
Akárki jön – maradjon! Kimegy.
TILDA
Csendesen, mintha a mennyezetnek beszélne. Látod, komolyan mondtam, hogy vissza fogod kapni. De nehéz, azt is látod… Tölt. Ne félj, addig folytatom a rémségek fokozását, amíg végre kidob. Pedig most már féltem őt tőled, Laura. Elhagytad, és nem bocsátod meg neki, hogy elhagytad. Iszik. Igyál te is! Szeretném látni az arcodat. Hogy lássam, növekszik-e benned a bosszú vágya?… A bejövőkre. Nini! Most már be se kell hunynom a szemem, hogy lássam a püspök szikrázó gyémántkeresztjét és ujján a gyűrűt…
Renato a Püspökkel közben be.
TILDA
Ó, ez már úgyis a búcsúpohár lett volna. Felhajtja.
RENATO
Már nem vendég. Éppen tartóztatom, hogy maradjon itt nálam.
RENATO
A legjobbkor. Pontosan azokról a kérdésekről beszélgettünk, amelyekkel az egyház püspökeinek is szembe kell nézniök… A testünk letagadhatatlan jogai.
PÜSPÖK
A kisasszonynak ilyen problémái vannak?
RENATO
Nekem vannak ilyen problémáim.
PÜSPÖK
Sejtenem kellett volna, hogy annyi aggodalmas órát szerző politikai tevékenységed után, végül egy efféle botránytól sem fogsz megkímélni.
RENATO
Ha bevallottam volna, hogy elveszítettem a hitemet: vajon az volna-e akkora botrány?
PÜSPÖK
A kisasszony hol dolgozik?
TILDA
…Ha nem muszáj, ne tessék engem kisasszonynak szólítani. Van egy gyönyörű másféléves kislányom. Bár nem vagyok férjnél.
RENATO
Egy kötödében dolgozik. Mellékesen mondta, mert a szívügy fontos. Püspök atyámnak igaza van, amikor ennek a fiatalasszonynak a jelenlétét itt összekapcsolja eddigi tevékenységemmel. Hiszen én is most kezdem csak megérteni, hogy a szabadság egy és oszthatatlan.
PÜSPÖK
Amikor a szemináriumban lelki vezetődnek választottál, sokat tusakodtam magamban, hogy vajon helyes-e téged felvenni a papi rendbe. Előzőleg – tudtuk – nagy csalódás ért téged. Szerelmi csalódás, s az ilyesmi hajlamossá teszi a lelket a világgal való szakításra. De a papi pálya mégsem lehet szerencsétlen szerelmesek menedéke…
RENATO
Én a világgal soha sem szakítottam. Ellenkezőleg. Egyre több szállal kapcsolódom hozzá. Egy egész világrésznek minden népéhez próbálom megtalálni az utat. Abból a szerelmi csalódásból nem a csalódás, a szerelem volt számomra döntő. Nemcsak a test gyümölcse volt, a lélek gyümölcse is.
PÜSPÖK
De büszkén mondod.
RENATO
Mert megtanultam, hogy a férfi és a nő kapcsolatáról nem kell lehajtott fejjel és bűntudattal beszélni.
PÜSPÖK
Olyan biztos vagy benne, hogy kétezer év óta tévedésben élünk, a szüzességet fölében helyezve a szexusnak?
RENATO
A szüzesség is lehet a kegyelem forrása – a szerelem is… És most arra van szüksége a világnak, hogy egyetlen teremtő lendület fellobbantsa bennünk az életet, a lelket…
PÜSPÖK
Nem tudom, hogy ezek a szép, költői mondatok az én meggyőzésemre születnek-e, vagy inkább a fiatalasszony bámulatának felkeltésére? Bár bevallom, efféle költői mondatokat manapság csakugyan lehet olvasni divatos teológusoknál is.
RENATO
Én nem tőlük tanulom… Az evangéliumból inkább. Meg az új mártíroknak az utolsó leveleiből… Van, amelyik írni se tudott, és nekem diktálta a búcsúlevelét a siralomházban… Ezeknek volt ilyen lendületes stílusuk.
PÜSPÖK
A hirtelen szerelemre a franciák az mondják: villámcsapás. Elismerem, hogy ez a villámcsapás a megvilágosodás érzésével járhat.
RENATO
Akárcsak az, amelyik Szent Pált érte.
PÜSPÖK
Nem hasonlítanám össze azt, ami a damaszkuszi úton történt, azzal, ami az ágyban történik.
RENATO
Miért ne? Emlékszem első szerelmemre. Annak a tüzénél, hát igen, ott az ágyban, a hit ugyanolyan fellángolásában lehetett részem, mint jóval később aztán a felszentelésemkor… vagy amikor arcra borulva feküdtem, nem a templom kövén, nem is az ágyban, hanem egy falusi árokban, és fölöttem egy helikopter kelepelt és géppuskázott.
TILDA
Hát ha ezt az az asszony hallaná!… Mennybe menne!
A telefon megszólal.
RENATO
Felvette a hallgatót. Tilda – ez maga lesz! Átadja.
TILDA
Vártam már. A telefonba. Megyek. Leteszi. A kolléganőim telefonáltak: beteg a kislányom. Renatóhoz, aki mozdulna. Nem, nem! Magának itthon kell maradnia… S nem is biztos, hogy beteg. Csak sokallják már, hogy még mindig itt vagyok. Ronda irigyek.
PÜSPÖK
Bár ezt már kérdezte, de még egyszer kérdi. Hol dolgozik asszonyom?
TILDA
Nem kötödében püspök úr… Beszélgetéseket hallgatok le.
Egy pillanatra csend.
PÜSPÖK
Érdekes munkakör… Telefonbeszélgetéseket?
TILDA
A szakításra elszánt asszony cinizmusával. Azokat is, meg egyéb beszélgetéseket is. Rejtett mikrofonnal. Tetszett hallani már ilyesmiről, nem?
PÜSPÖK
De. Csak nem ilyen kompetens személytől. Netalán most azért kereste föl a főtisztelendő urat, hogy ilyen mikrofonokat szereljen föl?
TILDA
Ó, azok már régen fel vannak szerelve! Olyan jóminőségű a felvétel innen a paplakból, mint a legjobb akusztikájú koncertteremből. A püspök úr hangja is mindig remekül érvényesül…
PÜSPÖK
Szórakozottan felvesz az asztalról egy cigarettásdobozt. És ha a főnökei most hallanák? Hogy így kiad a szakma titkain?… Vagy ezt nem hallják?
TILDA
De… Hirtelen. Víz-víz!
PÜSPÖK
Kezében a dobozzal, amit felvett és most megfordított.
TILDA
Víz-víz! Ott nincs – mikrofon! S felel a kérdésre. Ó, az én főnökeim! A fő-főnök a kislányom apja… Különben is, nekem mindig az volt a módszerem, hogy feleslegesen ne titkolózzunk. Jó, ha tudják azok az emberek, hogy mi figyeljük őket. Így még többet elárulnak magukról.
TILDA
Zavarukban, persze. A pszichológiai osztály elismeréssel nyilatkozott erről a módszerről… Az emberek elkezdik keresni azt a kis mikrofont. Mint most maga. Ha nem akarják, akkor is keresik. Ez olyan, mint a vakaródzás… Szinte reménytelen. Van, amelyiknek az átmérője csak öt milliméter. Ki tudhatja, hogy egy reverenda gombjai közt melyiknek van füle. A közlés mámora egyre jobban elragadja – mintha a szólni akaró püspök szájából venné az ötletet. A zápfog aranykoronája! Belefér egy miniatűr leadó! És vannak megbízható fogorvosaink. Így nemcsak azt tudjuk meg, hogy mit beszél az illető, hanem még azt is, hogy mit eszik… A szomszéd bever egy szöget a falba. A fal remekül vezeti a hanghullámokat, és a szög erre érzékeny… Itt van a telefon! A technikai fantázia nélküli emberek azt hiszik, hogy a telefonnal csak azt lehet lehallgatni, amit a kagylóba belebeszélnek. Nevet. Amit így körülötte, azt is! A tanfolyamon még érdekesebbeket is tanultunk. Ami például most forradalmat hoz nálunk is, az az infravörös lézersugár bevetése… Azt már ne kérdezzék tőlem, hogy hogy működik, én sem értem, pedig jelesre vizsgáztam belőle…
RENATO
Azért is túldobja magát ezen a sokkon. Köszönöm a gondviselésnek, hogy a technika ennyi zseniális felfedezését bocsátja rendelkezésemre. A „tanítsatok minden népet” programjába ez nagyszerűen belefér. Végül az igazságot terjeszti a lehallgatás is – még ha csak a lehallgatók szűk köreiben is. De hát az ő lelkük is megér egy misét!
TILDA
Ó, azért ne gondolja, hogy mi csak egy olyan szűk réteg vagyunk!
RENATO
Az eufóriából, ál-eufóriából, átcsap szikrázó haragba. Ha minden ilyen tökéletes: miért jött ide? Kétségbeesett számonkérő indulattal. Miért kellett idejönnie? Engem kiforgatnia? Megaláznia? Miért?… Miért jött ide?
TILDA
Most már ő is komolyan felel. Amire mi kíváncsiak vagyunk, arról maga hallgatott. Mert hogy kikkel áll esetleg kapcsolatban, azt az éjszakai imáiban se mondta el. Az Istennek se mondta el. Egy bizalmasabb együttlét talán beszédesebbé teszi…
Csend.
RENATO
Mintha Tilda mondatát fejezné be. Gondolták a Pszichológiai Osztályon.
PÜSPÖK
Hát villámcsapásnak ez villámcsapás. Csend.
TILDA
De én szívesen jöttem. Megesett rajta a szívem. Azok az éjszakai sírások… Elhallgat. Csend.
PÜSPÖK
No, szólalj meg, fiam!… Tudsz-e valamit mondani még a szerelem nagyszerűségéről? A lélek gyümölcseiről? Rajta! Biztosan érdeklődéssel hallgatnák ezt is valahol. Idegesen felvesz valami tárgyat, megforgatja. Víz-víz! Tudtam… Ti már nem nagyon emlegetitek a poklot. Hát ez az!
TILDA
Azért nem kell úgy odalenni… Mi ketten, a püspök úrral, egy cipőben járunk.
PÜSPÖK
Mármint őnagysága meg én?
TILDA
Őnagyságom és őkegyelmességed… Mert mind a kettőnknek egyaránt a szívén fekszik a kedves atya sorsa. Mind a ketten örülnénk, ha felhagyna a hívek izgatásával… Vagy talán nem kegyelmességed mondta a legutóbbi püspöki konferencián? Idézhetem?… „Mióta Camilo Torres atya Columbiában a hegyekben, fegyverrel a kezében elesett, egyre több latin-amerikai pap lép a partizánokhoz vivő útra. Amíg ez az út a hegyekbe vitt, könnyű volt a megfigyelésük, mert nyomjelzőként kísérte őket a legenda – a jámbor falusi nép között… – Ilyen szépen mondta. – De mióta Che Guevara halálából levonták a logikus következtetést, hogy a bozót meg a szikla már nyújthat elég védelmet, viszont itt vannak az óriás városok, ahol minden házat erődnek tekinthetnek… – hogy is mondta? megvan! – és az indiánosdit játszó gyerekek stratégiája helyett a varsói gettó felkelőiét fogadták el: azóta a mi papjaink is feltűnés nélkül tarthatják a kapcsolatot a legveszélyesebb fölkelőkkel. Én sem tudom szemmel tartani őket”… – Azért tudtam olyan szépen elmondani, ahogy a püspök úr mondta, mert a püspök úr meg pont úgy mondta, ahogy az én főnökeim szokják mondani. Ezért járunk mi egy cipőben, ó, excellencia! A különbség csak az
közöttünk, hogy nekünk megvannak az eszközeink, hogy szemmel tartsuk őket… Óhajt egy kópiát excellenciád a magnószalagjainkról? Szoktunk elfogadni megrendeléseket nagyobb cégektől. S az egyház még nem tisztelt meg a bizalmával. A két olajtársaság is általunk hallgatja le egymás igazgatósági üléseit. Sőt! Privát megkeresések elől sem zárkózunk el. Mindig akad egy-egy válófélben levő milliomos, aki általunk szerzi be a bizonyítékot felesége hűtlenségéről… Renatóhoz. Meddig folytassam még? Mehetek – végre?
RENATO
Elfordul, nem felel, az ablakhoz megy.
Kis csend után.
PÜSPÖK
Régen játszottam efféle játékot. Letérdel, benéz a szőnyeg alá.
Víz-víz! Csak egy svábbogár volt… Ott szalad.
RENATO
Nem csodálnám, ha a potrohában neki is be volna építve egy rejtett mikrofon. Tapossa.
PÜSPÖK
Egyre jobban elárulja, hogy milyen humorérzéke van. Hiába taposod. A kis csótányok már biztos mind mikrofonnal születnek… Szapora fajta.
RENATO
Az önkínzó humor jólesik most neki. A jövő a poloskáké, püspök úr. Ez már csak miniatürizálás kérdése. Előnyük, hogy nem kell energiaforrásról se gondoskodni. A lehallgató poloskákat a lehallgatott maga táplálja, saját vérrel. Az öniróniája már félig beismerés. Az ember soha nem tudja, hogy mi mászkál az ágyában.
PÜSPÖK
Szintén a jelképi szinten. Hát ha az ember nem ügyel a tisztaságra… Na gyere, keresd te is! Te még fiatal vagy.
RENATO
Letérdel, a bútorok alá néz.
PÜSPÖK
Ki tudja, hogy nincsenek-e itt ellen-mikrofonok is?
RENATO
A gerilla ilyet nem csinálna.
PÜSPÖK
Miért ne? Ha a pap csakugyan az ő papjuk, nem árt ha ellenőrzik… Felüti a fejét. Mondd, te csakugyan kapcsolatot tartasz velük?
Kis csend. De mielőtt Renato valamit is mondhatna, a Püspök integetni kezd: ne! ne!
PÜSPÖK
Mutogat, hogy dehogyis válaszoljon, hiszen lehallgatják. Némajáték. A püspök szenvedélyesen magyaráz valamit, hang nélkül, tehát erősebben gesztikulálva…
RENATO
Ugyanolyan szenvedélyesen és ugyanolyan némán felesel vele.
PÜSPÖK
Egy hang nélkül fokozott érvelés végén, Renato néma ellenvetésére, szavakban tör ki. Mártírok? Hősök? Azok legyünk? Azt mondod? De hisz ebben a világban már nincs is mód erre. Idenézz! Itt állunk négykézláb… Bohócok vagyunk! Paprikajancsik! Némán tátogva vitatkozunk az üdvösség útjáról. Mert félünk… Ebben az arénában, ahol te vértanúságra készülsz, és könnyen lehet, hogy meg is éred, a nézőközönség egy burleszk komédián fog röhögni. Leül a földön. Néró ezt nem csinálta!
RENATO
Ő is a földön ül. Szent Péter meg nem tartotta vissza az első keresztényeket, akik boldogan mentek le az arénába, az oroszlánok közé.
PÜSPÖK
Hány fiatalembert küldtek már a halálba efféle érveléssel? Csináltál erről statisztikát?
RENATO
Ha csak egyetlenegyet is, az is nagyon sok. Egyetlen halál több, mint minden halálozási statisztika.
PÜSPÖK
Azért nem ártana – egy kis statisztikát csinálni.
RENATO
Statisztikát? Igen! Nem ártana! Ahány évvel sikerül megrövidíteni ennek a rendszernek a létét, annyiszor háromszázezer gyereket fogunk megmenteni az éhhaláltól. Jelenleg ennyi pusztul el. Statisztika! A kontinensen ez évi három millió… Ki tudja, hogy az egyháznak hány szentje támadna közülük?… Ha Heródes dél-amerikai módszerrel csinálta volna a betlehemi gyerekgyilkosságot, a Kisjézus nem úszta volna meg… Szeretném, ha nem kéne féltenem őt. Jézust. Heródestől. Ez megéri néhányunknak az élete kockáztatását.
PÜSPÖK
Könyökére dől a földön, úgy próbálja magyarázni. Mást is kockáztattok. A gazdasági élet fellendülését. Az üzletemberek már félnek idejönni. A tőke menekül. Miből lesz akkor tej a gyerekeknek? A felebaráti szeretetnek a neve ma: gazdasági fejlődés. Büszke, hogy ilyet mondhat. Ezt különben a Szentatya írta Duval kardinálisnak… Na?
RENATO
A felebaráti szeretetnek a neve: forradalom. Ez volt a neve Jézus idejében és ez ma is.
PÜSPÖK
Fejet hajt Jézus nevére, a szeme megakad a kereszten, nehézkesen föláll, és a falon függő kereszthez megy.
RENATO
Eközben folytatja továbbra is a földön térdelve. Számomra megszűnt a kereszténység avagy a marxizmus dilemmája… Megszűnt a test avagy a lélek dilemmája… Megszűnt az a dilemma is, hogy erőszakkal szemben folyamodhatom-e erőszakhoz… A tennivaló megint olyan egyszerű és világos lett, mint kétezer évvel ezelőtt…
PÜSPÖK
Közben levette a falról a keresztet, forgatja. Nemigen szoktad levenni és megcsókolni ezt… Odaviszi a térdeplő Renatóhoz. Eltartva magától a keresztet, súgja neki. Itt az egyik mikrofon… Tessék!
Nézik. Leteszi a keresztet Renato elé. Csend.
PÜSPÖK
Egyszerű és világos. Csend. Hogy az Istenhez fölhat-e az imád – nem tudom. Te se tudod. De hogy a bárhölgyekből lett lehallgatónők boldogan és kacarászva hallgatják: az szinte bizonyos… Lehet-e vajon egy ilyen kereszt előtt imádkozni: ez is egy dilemma. A kereszt fölé hajol. Engem is hallanak most? Hölgyeim?! Igen! Hát akkor… Elharapja s lenyeli a mondatot, amely feltehetően egy vastag káromkodás lett volna. Sarkon fordul, megy el.
RENATO
Térdel tovább a földön, s hogy egyedül maradt, felveszi a keresztet. Lehet-e egy ilyen kereszt előtt imádkozni? Piszkálja, vizsgálja benne a kis rejtett mikrofont. A mártírok bohócok lesznek, a püspök megtanul káromkodni… Lehet-e egy ilyen kereszt előtt imádkozni – ez itt a kérdés. Vagy helyesebb lett volna, ha most leharapnám a nyelvemet… És mint egy megalázott, méltatlan és felesleges szervet ideszögezném erre a feszületre, Jézus korpusza helyébe. Ide illenék szépen. A rejtett mikrofon fölé egy emberi nyelv. Ez volna korunkban az igazi keresztáldozat… A nyelv, aki elveszi a világ bűneit… És aztán hallgatni csak! Hallgatni! Hallgatni! Leharapott nyelvvel hallgatni… Megcsonkítani magunkat… Mert nem volt elég, hogy Isten heréltje lettem… Legyek most már Isten némája is!… Dö-dö-dö-dö…
LAURA
Hátul, az ajtóban áll. Mióta?
RENATO
A néma ember artikulátlan hangján dönög magában.
LAURA
A vallatáskor aki nem beszél, annak úgyis a nyelvét verik szét. Láthattad eleget, azokat a véres, dagadt nyelveket…
RENATO
Mint aki egy másik szóval akarja kiverni tudatából ezt az iszonyú szózatot – mindegy, hogy honnan jön, hátrafordulnia érte nem érdemes –, csak térdel tovább a földön a lehallgató-feszület előtt, ütemesen himbálja magát, s ismételgeti a védekezés szavát, a véres nyelvek szép csodájára emlékeztetőt. Pünkösd… Pünkösd… Pünkösd…
LAURA
Én vagyok, Renato… Nem ismered meg a hangomat?
RENATO
… Pünkösd… Pünkösd… Pünkösd… Majd beszélni kezd, anélkül hogy hátrafordulna, mintha sikerült volna félálomba, valami éber álomba ringatnia magát.
Sokat álmodtam azt, hogy egyszer csak rám nyitod az ajtót… S ez most megint olyan, mintha álomban történnék…
LAURA
Ma éjszaka már nem engem vártál.
RENATO
Az is pontosan olyan álombeli dolog, hogy egyszer csak valaki más áll előttünk… Nevet. Vagy mögöttünk.
LAURA
Azt hiszem, mind a ketten tudjuk, hogy egyszer még találkoznunk kell. Előre kerül. S képzeld el, valamelyikünket baleset éri, és ez a találkozás örökre elmarad. Kár lett volna. Rosszabb: hülyeség… Az élet amúgy is értelmetlen. Ráadásul még egy ilyen értelmetlenség is… Rágyújt.
RENATO
Mióta elszakadtunk, egyetlenegyszer láttalak. Azon az utcán mentél, ahol a börtönök vannak… Az volt a benyomásom, hogy valami bánt, szomorú voltál… Egy ideig mentem utánad. Nem mertelek megszólítani. S akkor hirtelen eltűntél… Szaladgálni kezdtem. Kerestelek. Hiába.
LAURA
Látszik: gyáva vagy. Igaza volt apámnak.
RENATO
Feláll. Köszönöm, hogy eljöttél. Örülök neki… S jól választottad ki a pillanatot is. Ez a látogatás egészen szépen beleillik a mai nap eseményeibe.
LAURA
Ma történt meg először, hogy azt mondtad: megátkozom azt az emléket… Ma megátkoztál, kedvesem.
RENATO
Csakugyan mindent tudtok. Mindent hallotok… Persze, mondták, hogy a rendőrségen dolgozol. Így beszélik.
LAURA
A te értesüléseid is pontosak.
RENATO
Azt is mondják, hogy a Haláleszkadronnak vagy a tagja.
LAURA
…Pontosak, de nem a legfrisebbek. Már egy másik csoportot vezetek.
RENATO
Foglalj helyet… Ma már járt itt egy kolléganőd.
LAURA
Telejesen haszontalan volt az akciója. Pedig jól indult. A letartóztatott vőlegény nem volt rossz ötlet… Konkrét eredmény mégis: nulla.
RENATO
Minek köszönhetem részetekről ezt a – mondhatom: túlzott – érdeklődést?
LAURA
Kiegészíti a mondatot. Amelyet a jó néhány ezer, forradalmi eszméktől kótyagos latin-amerikai pap között éppen teirántad tanúsítunk? Talán nem kell magyaráznom, hogy a kapcsolatunk megszakítása után – egyidőben azzal a bizonyos terhességmegszakítással – azért engem érdekelt továbbra is: mit gondolsz, mit érzel. Női kíváncsiság? Egy ilyen kíváncsiság, ha rendszeresen kielégülhet, pótolhatja a szerelmi kapcsolatot. Vedd úgy, hogy szerelmi kapcsolat volt.
RENATO
A partner tudta nélkül.
LAURA
Egyoldalú kapcsolat, igaz. De elérkezett, látod, a pillanat, amikor kétoldalúvá válik. Mostantól kezdve már megint partner vagy te is.
RENATO
Vállalom. Legyél a partnerem. Innét úgyis előbb-utóbb ki kell költözködnöm. Gyere velem valamelyik szegénynegyedbe lakni…
LAURA
Kedves vagy. De nem hiszem, hogy erre is engedélyt kapnék.
RENATO
S hogy idejöttél, arra kaptál?
LAURA
Alaposan megvizsgálták az ügyedet. Kiértékelték az összes tekercset…
RENATO
Megint folytatja a mondatot. … A Pszichológiai Osztályon.
RENATO
Nyers szarkazmussal. Most hogy itt vagy, ki az ügyeletes lehallgatóm.
LAURA
Nem a Tilda – ne ijedj meg. Egy kis új munkatárs. Azt hiszem, már ő is szerelmes beléd… Ez afféle szakmai betegség… Egyszóval a pszichológiai osztályon úgy találták, hogy én nagyon megsínylettem azt az első szerelmet, az erőszakos szakítást – a személyiségem sínylette meg. S ők azt mondják, hogy a tiéd is. Úgyhogy a velem való találkozástól nálad egy robbanó őszinteségi rohamot lehet remélni.
RENATO
Ilyet ne remélj. Mert ha én őszinteségi rohamot kapok, bizony képes leszek és megütlek, összeverlek, össze én – ezért a cinizmusért. Hagyd már ezt a hangot!… Arra gondolok, hogy ha akkor kitartok melletted, minden tiltás és fenyegetés ellenére, ha nem menekülök a papi szemináriumba… a feleségem vagy – s azt hiszem: boldog asszony.
LAURA
És most, az emberek élete fonalát ujjaim között pergető Párka… Trikotőz!… Bosszúálló fúria… Mi van még ilyen ősi, alvilági szörnyűség? Erinnisz! Szfinx! – aki oroszlántestével trónol az áldozatai csontjain… Mit bámulsz rám? Hogy hogy megöregedtem? Elváltozott az arcom? Vigyázz, lehet, hogy már Medúza-fejem van – s azért is dolgozunk sötétben, mert kővé mered az, aki meglát.
De ezt már úgy mondja, hogy közel van a síráshoz.
RENATO
Ha az a régi szerelem még számít valamit – mondd, kérlek, mondd, hogyan tudnálak megmenteni…
LAURA
Mitől akarsz megmenteni? A magányosságtól? Minden bolti elárusítólánynak van valakije. Nekem van pénzem, embereket tudok a halálba küldeni, a börtönbe… És senkim. Senkim! Mitől akarsz megmenteni? A vénlányságtól? Már az vagyok. Fiatal vénlány.
RENATO
Hagyd ott… Azokat.
LAURA
Ja?… Erről van szó? A főtisztelendő hittérítő. Meg akar menteni… Nem fog menni. Szenvedéllyel. Mit gondolsz, ha egy húszéves lányt, még annyi se voltam, erőszakkal elszakítanak attól, akit szeretett, akitől tanulta a szerelmet, az első férfitól – és ha ez a lány a szakítás után rájön, hogy többet más férfi nem kell neki –, próbáltam, tudod mennyivel? undorodva öleltem, mit csináljak? mindnek éreztem a szagát, és nem kívántam őket – na hát akkor, mit gondolsz, mi kell nekem ennek az ellensúlyozására?… Ezt kibírni… Hogy mi? Egy különleges csoport. A Haláleszkadron. Ahol már a kiképző tanfolyamon is élő embereken tanulunk… Hogy mit? például az anatómiát. Az emberi test részeit.
RENATO
Hagyd! Azt hiszed, nem tudjuk, hogy a Haláleszkadron tagjai hogy lövöldözik agyon a befogott indiánokat, akiknek a faluja útjában van valakinek? Meg hogy helikopterek szállnak a gerillagynús parasztok faluja fölé? A házakat felgyújtják, és agyonlőnek mindenkit aki mozog, menekül.
LAURA
Agyon? Úgy mondod: agyon? Akkor nagy szerencséjük van.
RENATO
Most már hallgass!
LAURA
Kötelességem elmondani, Renato. A magam módján én is felelős vagyok érted… Az a bizonyos szép, tiszta, első szerelem – minden látszat ellenére – mindkettőnk sorsát hajtja előre. Engem a Haláleszkadronba, téged, végül is a kínhalálba. Objektív hang. A lábakat úgy összeverni, hogy a talp véres legyen. Akkor az udvart fel kell öntözni sósavval, sűrű nyolcasokban… Most ide kell nekik kifutniok, meztelenül, véres lábbal. Persze, ugrálni kezdenek. Táncolnak, megpróbálnak négykézláb mászni… S akkor kezdjük a lőgyakorlatot… Hogy hogy tudtam elviselni? Úgy, hogy téged képzeltelek oda közéjük. Azt hiszed talán, hogy egy szerelem emléke nem tud a sósavnál is jobban marni?… Nap nap után te ugráltál ott a betonon, pucéron, szétlőtt herékkel. …Emlékszel, amikor először táncoltunk?
Csend.
LAURA
Felveszi a keresztet. Van otthon egy kis magángyűjteményem. Szakmai tárgyakból. Nekem adod ezt? Múzeumi darab…
RENATO
És engem mikor fogtok elvitetni?
LAURA
Díszítik az utcákat a holnapi ünnepre. Reggel a körmenetben számon tartja a nép a papokat. Feltűnő volna a hiányod. De az ünnep után…
RENATO
Az ünnep után ki törődik vele – egy pappal, hogy több vagy kevesebb… Menjél most! Nekem még dolgom van.
LAURA
Az ajtóban, csendesen. Mit akarsz csinálni?
RENATO
Nem tudtad? Éjszakánként meg szoktam próbálkozni én is a lehallgatással… Nevet. Ez a munkám. Ahogy a zsoltár mondja… Arra fordul, ahol a falon a kereszt volt – most csak a nyoma. Kiáltozni kezd. „Isten ne hallgass tovább, ne légy süket, és ne maradj szótlan!”
Vége a harmadik képnek
Egy Mária-szobor jelzi, hogy templomban vagyunk.
Már amennyire egy meztelen Mária-szobor ezt jelezni tudja…
A szobrot ugyanis csak most fogja felöltöztetni csudálatos selymekbe, bársonyba két fiatal apáca. (Ha függöny nélküli színpadon folyik a játék, ők húzhatják be kerekeken a szobrot.) Olyanformán meztelen ez a Mária, mint egy próbababa, de az arca és a két keze szinte naturalisztikusan élethű, finom; s tekintete, valamint, mozdulata, amellyel szívéhez kap, nagy fájdalmat fejez ki.
Még van itt a templomban egy szék – a legközönségesebb századvégi polgári ebédlőgarnitúrából való szék, oldalánál egy kis térdeplő zsámoly.
A szék támláján papi stóla. Örömünnepi színben: piros.
Kintről egy katonazenekar muzsikája szól. Egyveleget ad elő a „Három a kislány”-ból, rezesbanda átiratban.
A kis apácák legelőször is a koronát rakják föl Mária fejére, ez maga is hatalmas ötvös-építmény, esetleg a Szentháromságot ábrázolja. A korona körül széles sugarú ívben csillagkoszorú.
Még épp csak ez az ékköves arany-mennyország van Márián, amikor bejön Agáta. Feketében, fején is fekete csipkekendő, s kis fekete bársony szatyor a kezében.
Az apácák a meztelen Szűz elé ugranak.
KIS APÁCÁK
Gyorsan. Hogy jöttél ide? – Csukva volt a templomajtó! – Nem szabad bejönni! – Nem látod, hogy pucér a Szent Szűz?
AGÁTA
Megállt. Szegénykém! Nem is tudtam, hogy ilyen sovány…
KIS APÁCÁK
Süsd le a szemed legalább! – Nem szabad ránézni! – Majd ha felöltöztettük, akkor nézheted!
Az egyik kis apáca, széken állva öltözteti a szobrot, a másik, aki éppen a Mária szívébe való kardokat szedte elő egy dobozból, most egy ilyen karddal hadonászva megy Agáta felé.
AGÁTA
Kelleténél jobban megriadva – talán az apácaemléktől – vadul támadó lesz. Vigyázzon! Nálam is van fegyver!
KIS APÁCA
Jaj, de ijedős vagy!… Ezeket a kardokat csak a hétfájdalmas Szent Szűz szívébe szoktuk döfni. Megcsókolja a kard pengéjét.
AGÁTA
A sekrestye felől jöttem be. Egy papot keresek, hogy meggyóntasson, mielőtt a körmenet elindul.
EGY KIS APÁCA
Itt nincs semmiféle pap! Még csak az hiányzik, hogy egy férfi is bejöjjön! Gyorsan öltözteti tovább a szobrot.
MÁSIK
A kardokkal. Mindenki más meggyónt már az ünnep előtt!
EGYIK
Vagy talán éjszaka bűnbe estél?
AGÁTA
Én még csak ezután fogok bűnbe esni.
MÁSIK
Ilyen esendő a természeted? És ilyen könnyen belenyugszol? Adogatja közben fel a kardokat a társnőjének.
EGYIK
Miközben sorra döfi be a hét hegyes kardot a Szűz mellébe. Így!… Így!… Tegyél erős fogadást, hogy nem akarod a bűnt!… Mondogasd magadban: nem akarom… nem akarom…
EGYIK
A bűnöd jobban fáj a Szűzanyának, mint ez a hegyes kard. Belevágja. Így!… És te mégse akarsz lemondani róla… Nézd, nézd! Mindjárt kicsordul a könnye…
A másik kis apácához. Add fel a gyémántkönnycseppeket!
MÁSIK
Ékszerdobozból veszi elő a drágakövekből csiszolt kövér könnycseppeket. Jaj, de szép lesz… Szebb lesz, mint tavaly volt!
Közben a könnycseppeket rátűzik a szobor arcára.
RENATO
Be, karingben. Szóltak odakint, hogy valaki gyónni szeretne? Maga az?
AGÁTA
Én vagyok. De hogy maga csakugyan az-e, akit én keresek, abban nem vagyok biztos… Beszéljen még! A hangjáról biztosan fölismerem.
RENATO
Engem nem ismer és a hangomat igen?
AGÁTA
Ott voltam az Anunciónban aznap, amikor a börtönlelkész meg akart menteni egy halálraítéltet. Azt kiálltotta: „ez az én testem!”
RENATO
Hogy hallhatta volna? Messze volt az a női raboktól.
AGÁTA
Nem számít! Hallottam! És én is kiabálni kezdtem, mint a többiek. És betörtem az ablakot, és megettem az üveget. Akkora vágás van a gyomromon! Megmutassam?
RENATO
Miért akart meghalni?
AGÁTA
Nem akartam meghalni. Azt akartam, hogy jöjjön valaki, és fölöttem is mondja el, hogy ez az én testem… Mondja el most!
Egy pillanatnyi csend.
RENATO
A szolidaritás legnagyobb szava ez. Hisz minden élőre elmondhatjuk: ez az én testem. A misében is a legnagyobb szó ez. S azt hiszem: a szerelmesek közt is… De ott, akkor, hiába mondtam. Pedig mindenki hallhatta és értette is, hogy ezzel a szóval s az Istentől kapott hatalommal átváltoztattam azt a halálraítélt testet Jézus testévé. Mért? Hogy a kenyér átváltozik, azt könnyebb elhinni? De a tiszt mégis tüzet vezényelt… Térdeljen oda! Feltéve, ha most már biztos benne, hogy én vagyok én. Ezt kedvesen mondta, szinte tréfálva. Veszi a stólát, megcsókolja, s a nyakába teszi.
AGÁTA
Igen, ez most már biztos… Nem térdel le.
RENATO
Sok időnk nincs. Nemsokára indul az úrnapi körmenet. A katonazenekar már megjött. A világi hatalom az idén is megadja a tiszteletet az egyháznak. Bemelegítőül valami bécsi zenét játszik…
AGÁTA
Szeretem az ilyen zenét. Volt egy kis rádióm, az ingem alatt hordtam. Azt mondtam, hogy nekem csak az kell, hogy a szívem hallja… Mégis elvették.
RENATO
Hol? Az Anunciónban?
RENATO
Leült a székre. S most már gyóntatóként. Mi az a bűn, amelyre feloldozást kívánnál, Isten irgalmából?
AGÁTA
Csak áll, így mondja. Gyilkosság.
Kis csend.
A KÉT KIS APÁCA
Amint elkészültek művükkel, a Madonna felöltöztetésével, mindjárt letérdeltek elébe, és buzgón imádják. De azért lopva fülelnek arra, hogy mit beszél Renato és Agáta.
RENATO
Rezzenéstelenül nyugodt hangon. Az emberek között ez a bűn mindennél súlyosabbnak számít. Ha ezt elkövetted, csakugyan nem bízhatsz másban, csakis Istenben.
AGÁTA
Nem követtem el. De gondolatban elszántam magam rá. Ezért kérlek, oldozz fel engem előre.
RENATO
Bűntársnak akarod talán Istent és engem is, egy kitervelt gyilkossághoz?
AGÁTA
Sebesen hazudik. Ápolónő vagyok, és pontosan tudom, hogy mi vár az egyik betegünkre. A kínhaláltól akarok megmenteni egy embert. Ahogy mondod: Isten segítségével! Most térdel le végre. Imádkozz értem Istenhez, adja hozzá szent kegyelmét. Hogy sikerüljön. Hogy legyen erőm megtenni. Nem olyan könnyű meggyilkolni valakit, akit szeretünk.
RENATO
A szenvedést az Isten azért küldi ránk, hogy próbára tegyen…
AGÁTA
Belevág. Nem, nem! Azt nem lehet elviselni! Az olyan szenvedés lesz, ami most rá vár, hogy aki csak hallja vagy látja…
RENATO
Most ő vág bele. Hallja! Látja! Aki kívül áll, csak a jajgatásunkat hallja, csak a vért és a verítéket látja…
AGÁTA
Belevág megint. Nem elég? Nem elég már ez is, hogy ennek láttán, hallatán megátkozza azt a túlságosan is türelmes…
RENATO
Belevág. Ne mondd ki! Ne fejezd be a mondatot! Hiszen azzal a túlságosan is türelmes Istennel versenyre kelhet a kínhalált haló türelme is. „Még!” … „Még!” – mondhatja. Mert hátha éppen akkor, a legnagyobb kínok között, kezd rájönni, hogy miért is élt, és akkor már a kínok sincsenek hiába…
AGÁTA
„Még?” … „Még?” – ha akarná, se mondhatná, mert a nyelve úgy megdagad, hogy a szájában nem fér…
RENATO
Felírja egy papírra: „Még!” … „Még!”
AGÁTA
Elvették tőle a ceruzáját!
AGÁTA
A börtönfalakon láthattad a vért: „Elég!” … „Elég!” … „Nem bírom tovább!” … „Elég!”
RENATO
A törvény utolér, és téged is oda fog csukni… Figyeled ezt a jókedvű zenét? Ünnep van. Mi is pirosba öltözünk. A város tele lett az erdők szagával. Ide be is érzik. Sorfalat állnak kint a fiatal katonák. Amikor bejöttél a templomba, mind utánad bámult. Hiszen szép vagy te is. Igazán nagyon szép vagy. Másnak a szenvedését megrövidítve, halálig tartó szenvedést vállalnál. Minek?… Minek?… Ez az ünnep azt tanítja, hogy érdemes élni… Menj el innen! Kelj fel, és ne vétkezz! Tanulj meg élni…
AGÁTA
És te magadtól miért nem kérdezted meg soha azt, hogy „minek”? Hogy minek a szenvedést vállalnunk másokért? Ha úgy szereted a zenét, ha észreveszed a lányokat, minek szántad rá magad, hogy bekerülj te is az Anunciónba, ahol az udvart fellocsolják kénsavval, és véresre vert talppal oda hajtsanak ki… Csend. Az ünnepnek nagyon hamar vége lesz.
Kis csend.
RENATO
Az ápolónőknek karbolszaguk van. Neked nincs karbolszagod.
AGÁTA
Nem vagyok ápolónő. A táskájából kivesz egy kis revolvert.
A két kis apáca – akiknek, úgy látszik, nagy gyakorlatuk van, hogy lehajtott fejjel buzgón imádkozva is mindent meglássanak – most felugranak és egy-egy kis sikoltással kirohannak.
RENATO
Ezek mindjárt fellármáznak itt mindenkit. Gyorsan kell eltűnnie…
AGÁTA
Mondja azt, hogy feloldoz! Mondja azt, hogy nem haragszik… Tiszta szívvel akarom megölni magát…
RENATO
Lassan feláll. Csakugyan meg akarsz ölni?
AGÁTA
Szintén feláll. Higgye el, jobb lesz. De oldozzon fel! Ha maga feloldoz, az számít!
RENATO
Bámul rá. Csendesen mondja. Egyre világosabban érzem, hogy amit csinálsz, nem bűn. Hogy nincs is bűn. Hogy az Isten szemében nem lehet bűn semmi, de semmi sem. Ezért engedte meg, hogy téged és mindenkit feloldozzalak… Felemeli a kezét a bűnbocsánat mozdulatára.
AGÁTA
Ugye, nem haragszik?
RENATO
Elmosolyodik, mintha egy gyerek kérdezte volna ezt.
AGÁTA
Elsüti a revolvert.
Kint harsog a „Három a kislány”.
RENATO
…Istenem, te tudod, hogy mindnyájan ártatlanok voltunk… A sebére szorítja a kezét. Siessen! Meneküljön… Amerről jött!…
AGÁTA
Elteszi a revolvert, és csendesen hátrál arra, amerre a sekrestye van.
RENATO
Talán inteni akar neki – elveszi kezét a sebéről, csupa vér. Egy pillanatig megdöbbenve nézi. Ez az én vérem… Gyorsan visszakapja kezét a sebére, azt szorítja, és kicsit imbolyogva, de egyenesen megindul a templom kapuja felé.
Az ablakban megjelenik a két kis apáca feje. Csak egy pillanatra…
A KÉT KIS APÁCA
Láttuk! – Fekete ruhás fiatal nő volt! – Magassága: százhatvannyolc centiméter! – Büntetett előéletű!…
Az utolsó szavak már erősítőkön át.
Vége a negyedik képnek
Megint a „kötöde”.
A két kis apáca kiáltozása, sokkal harsányabban, mint a valóságban. Az Agátát játszó színésznő személyleírásának az adatai, ismételten, de újak is, önellentmondásokkal: testmagassága hol egy törpéé, hol egy óriásé, haja és szeme színe igen változatosan, bőre színe: fehér, sárga, kreol…
Emellett az erősítőkön át jövő kiáltozások mellett ugyanakkor itt kiáltozik Tilda is. S Tildára meg Laura.
TILDA
Térdre állva, a kurvák őszinte, buzgó, babonás hitével. Mária! Mária! Ott van a Csodatevő Mária!… Mentsd meg őt!… Ne hagyd, hogy megöljék!… Nem nézheted!… Mária!… Tégy csodát!
LAURA
Le s fel járkál, ő meg Tildát hallgattatná el. Nem tesz csodát!… Mit lamentálsz, te hülye!… Lelőtte! Hallottad, hogy lelőtte!
TILDA
Nem lőtte le, mert Mária a saját testével felfogta a golyót!
TILDA
Mint a világ legtermészetesebb jelenségét, úgy magyarázza. De igenis, felfogta, mert úrnapján nem engedheti, hogy ilyenek történjenek az ő templomában. Feláll. Te mért akarod mindenáron, hogy Renato meghaljon?
TILDA
Csináljunk valamit! Mindenhatók vagyunk. Mindentudók vagyunk Te mondtad. Istennők vagyunk. Mutasd meg, mit tudsz!
LAURA
Késő… Agáta megmutatta, mit tud. Megölte.
KÉT KIS APÁCA
Hangja. „Különös ismertetőjele: a gyomrán hosszú vágás… Friss műtét nyoma!”
LAURA
…Akinek egy öngyilkosság meg se kottyant… Megölte és elmenekült. Elzárja a hangszórót. Megállítja a magnót. Vastagon megjátszva, élvezettel megjátszva, hogy semmi se történt. Ejnye, ejnye, ez az Agáta, már megint mennyit késik. Meg fogom mosni a fejét… S mindjárt nagyon határozottan. Ezt a tekercset most letöröljük! Pörgeti vissza.
TILDA
De hiszen rajta van az egész gyilkosság!
LAURA
Hát aztán? Talán feltámasztod vele?… Ha százszor újrajátszod: Renato százszor meg fog halni. És egyszer se támad föl… Letörölni!… S a magyarázat, csendesebben.
Agáta nyakán még hurok lehetne ez.
TILDA
De hisz ez rettenetes!
LAURA
Majdnem hidegen mondja, miközben figyelmesen pörgeti vissza a szalagot. Hogy jössz te hozzá, hogy azokat a szavakat használod, amelyekhez csak nekem volna jogom?… „Rettenetes” – ez az én szavam… Ne vedd el a szavaimat.
TILDA
Te nem mondasz semmit.
LAURA
Annál rettenetesebb. Nem?
TILDA
Én megszoktam, hogy ami a szívemen, az a számon.
LAURA
Én voltam az első nő az életében. Sorrendben, legalábbis.
TILDA
Jó, köszönöm – én az utolsó. Tudom.
LAURA
Tévedsz. Az utolsó Agáta. Mi csak ágyba vittük. Ő a halálba. Nevetni kezd. S nem hagyja abba.
TILDA
Igazad van. Jobb, ha nem derül ki, hogy ki ölte meg… Éppen elég ember esik ki a rendőrség ablakán, kihallgatás közben. Vagy kap heveny vakbélgyulladást… Most még az hiányzik, hogy ezért is minket tegyenek felelőssé.
LAURA
Továbbra is a magnót kezeli, s közben mondja. Ismételten dicséretre fogom felterjeszteni Klotilda hadnagyot. Tanújelét adta, hogy kényes a szakma becsületére…
Hagyja a magnót, pörögjön. Komolyan mondja. Ez egyre fontosabb lesz. Az egyetemisták, persze az egyetem rácsos kapuja mögül, imádnak gúnyolódni a rovásunkra. Az újságírók is még mindig nagyon sokat megengednek maguknak… Olaszországban tíz héten át vezércikkeztek egy telefonlehallgatási botrányról. És nem volt senki, aki az asztalra csapott volna. A Watergate-ügyben körüllövöldözték az elnököt is… Hát mi ne szaporítsuk ezeket az ügyeket! Leül, kezébe veszi a kötőtűit. S ahogy ezek felett eltűnődik. A szakma legmélyebb szívhangjai ezek. Azt hiszed, én nem tudom, hogy amit csinálunk: szükséges rossz? Az. De ebben az átmeneti korban, amelyben élünk, nélkülözhetetlen. Mi lenne itt, ha még ez se volna… Én is szeretek álmodozni, Tilda. Én is sejtem, hogy az igazi majd az lesz, amikor olyan tökéletesen tudjuk befolyásolni az embereket, hogy nem is lesz szükség semmiféle lehallgatásra… Beszéljenek! Telefonáljanak! Hisz úgyis azt mondják, amit kell. Mit hallgassunk le? Hárommilliárd szájból az egyetlen központi adást? Na látod! Ez lesz az igazi boldog kor. És akkor már mi is feleslegesek leszünk, a rejtett mikrofonjainkkal, a magnószalagjainkkal… Kimegyünk a divatból, Tilda, de ki ám! Igazi kötőnénikék leszünk!… Csak olyan ellenőrző szúrópróbákat kell majd néha
csinálni, hogy nem hibásodott-e meg valahol a szerkezet… Utópia – mondod? Most még utópia, mert a technikát még nagyon fel kell fejleszteni hozzá. De meglesz. Csak az nem biztos, hogy vajon mi megérjük-e… De amikor heteken át hiába dolgozunk, mint most is, amikor már a nyugtató sem segít, mert álmomban is lehallgatott hangokat hallok, akkor én mindig az utópiából merítek új erőt… Mert tudod te, milyen szép lesz, hogy mindenki azt csinálhatja, azt mondhatja, azt gondolhatja, amire rá van programozva?
Kis csend. A múltkor a tévében egy orosz darab ment. Magas rangú katonatiszt árvái szerepelnek benne. Három lány. Kár, hogy téged az ilyen nívós irodalom nem érdekel. Nem szégyellem bevallani, hogy biz én végigbőgtem. Mert mi is csak úgy álmodozunk… álmodozunk… álmodozunk… – S alig lehelve mondja ki, hogy miről – egy komplettül manipulált össztársadalomról…
TILDA
Szerintem akárki akármit mond, a lehallgatás éppen úgy nem fog kimenni a divatból, mint a prostitúció…
LAURA
Már megint a tábornok lánya. Ezt azért megmagyarázhatnád.
TILDA
A lényeg itt is az, hogy nem lehet elfojtani az emberben azt a vágyat, hogy a másik emberbe, így vagy úgy, de behatoljon. Ez a vágy mindig megvolt, és mindig meglesz. És mért kéne ezt elfojtani? Mért?… Eddig valahogy röstelltem elmondani neked… Elhallgat.
LAURA
Most már nemigen van, ami elválasszon minket.
TILDA
… tudod, Laura, mióta itt dolgozom, határozottan jobban élvezek, mint amikor a Csampsz Elizéeszben dolgoztam. Nem érdekes?
LAURA
Distancíroz. Nekem ehhez hiányzik az összehasonlítási alap.
TILDA
Azt hiszem, a lehallgatás általában jót tett az ösztöneimnek. Valahogy jobb a libidóm.
LAURA
Felugrik, elfordul, végigzongorázza a magnó billentyűit.
LAURA
Nézem, hogy honnan kell törölni.
KIS APÁCÁK
Magnóhangja. „…Nem szabad! – Pucér a Szent Szűz!”
AGÁTA HANGJA
Magnóról. „Szegény Szűzanya!”…
LAURA
Akkor hát innét. Törlésre kapcsol.
Ettől kezdve némán, lassan fut a szalag.
LAURA
Megint felénk fordul. Órájára néz. Hallgat.
TILDA
Azt hiszi talán, hogy ma nálunk munkaszünet van.
LAURA
…Nem lett öngyilkos? Hajlamos rá.
TILDA
Egy ilyen vallásos lány… Jön!
Csakugyan hevesen nyílt ki az ajtó.
LAURA
Leül, s int Tildának is.
S úgy ülnek a kötőtűikkel, mint legelőször.
AGÁTA
Be, ahogy a templomban láttuk. Megáll. Jó reggelt.
LAURA
Jó reggelt. Megint késtél. Majdnem egy órát késtél… Elakadt talán a villamos az úrnapi körmenetben?
AGÁTA
Az úrnapi körmenet, azt hiszem nem indult el… Megöltem a papot.
Kis csend.
LAURA
És ha Renato nincs, akkor mi nyersanyaghiány miatt talán becsukjuk a boltot – azt gondoltad? Csend. Renato Lazo nincs. Ez igaz. Megölték. Ez is igaz. De hogy ki ölte meg? Lehet, hogy az soha, de soha nem fog kiderülni… Csend.
Mi itt dolgozunk, kicsikém. Látod. A magnón ott forog a legfrissebb szalag. Most törli róla, amit felvettünk: az egyetlen hitelt érdemlő dokumentumát a ma reggeli gyilkosságnak… Bele akarsz hallgatni? Megnyomja ölében a távvezérlő egyik billentyűjét.
AGÁTA
Hangja a magnóról. „Vigyázzon! Nálam is van fegyver!”
LAURA
Lehalkítja a hangot. Apropo! Miféle fegyver volt?
AGÁTA
Kiteszi a revolvert a táskájából, s bedobja a fiókba.
AGÁTA
Hazudik, tehát hevesen mondja. Gyűlöltem! Ellenségünk volt!… Azt mondtátok! Méltatlan pap…
LAURA
Felugrik. Ne játszd itt nekünk Jack Rubyt… Pofon üti. Megbízásból?
AGÁTA
Csak így tudtam megmenteni – tőletek… Hirtelen. Ne töröljétek le a hangját! Hallani szeretném még!… Hogy csinálhattok ilyet? Hogy semmi, de semmi ne maradjon belőle?
LAURA
Még mi vagyunk a szívtelen gyilkosok, Tilda… Ahelyett, hogy megköszönnéd…
LAURA
Hosszan nézi Agátát, s mintha egy belső hallással figyelné a magnót, egyszer csak azt mondja. Na! És hangosra váltja.
RENATO
Hangja a magnóról. „Szóltak odakint, hogy valaki gyónni szeretne. Maga az?”
LAURA
Már el is kattintotta. „Én vagyok” – mondtad. Ezt már töröljük… Látod? Üres lesz a szalag. És fehér a lelked. Lehet újra kezdeni megint az életet… Az öngyilkosság után. A gyilkosság után.
AGÁTA
Azt hiszem, a nyomomban vannak.
TILDA
Megöleli. Amíg közöttünk vagy, ne félj! Na! Most tör ki rajtad a félelem. Mindnyájunkkal megesik, hogy nem bírjuk ki, s beletenyerelünk annak az életébe, akit lehallgatunk. Egyszer – megesik. Tilos, borzasztóan tiltják, de ennyi vaj kell is hogy legyen a fejünkön… A Csampsz Elizéeszben a belépő lányoknak pénzben kellett letenni a kauciót. Te most letetted a kauciót. Odafent is nagyobb lesz a bizalom irántad.
LAURA
Elvárjuk, hogy a munkáddal tegyed majd jóvá.
AGÁTA
Nem hittem, hogy megbocsátjátok. Laurától. Te is?
LAURA
Nem arra születtem, hogy bárkinek is az özvegye legyek. Nem fogok a sírjához kijárni. Nem is lesz sírja. Ahogy Columbiában, annak a másik meggyilkolt papnak sincs…
AGÁTA
Camilo… Camilo Torres…
LAURA
Annak. De nagyon tudod!… Még hogy zarándokhely legyen belőle! Hirtelen Agátához, akit tetten ért valami emlékező mosolyon. Te látod őt?
AGÁTA
Olyan különös volt. Az utolsó pillanatban mosolygott… Kicsit felemelte a kezét… De nem védekezésül, nem, nem!… Így – és mosolygott…
TILDA
Furcsa… rálőni valakire, aki mosolyog. Tűnődő objektivitással mondja ezt, nem elítélően.
AGÁTA
Maga is eltűnődve idézve a pillanatot. Lehet, hogy éppen ezért tudtam…
Kint nyílt az ajtó, csengőszóval.
LAURA
Suttogva, élesen. Mért nem tettetek ki egy táblát? Hangosan énekelve. Úrnapja! Zárva vagyunk.
TILDA
A függönyön át kilesett. … Apácák.
LAURA
Vidáman! A kötőtűkkel vezényel. Énekeljetek!
AGÁTA
Mit énekeljen? mit is énekelhetne? a „Három a kislány”-ból, persze. „…Tschöll papa lányai mi vagyunk”…
HÁRMAN
Táncolva, mint a játék elején. „… Megszöktünk, itt vagyunk”…
A templomból ismerős két fiatal apáca, és Klementina, az Anunción börtön öreg apácája együtt, be.
KIS APÁCÁK
Sebesen mondják, egyszerre, Agátára. Ő volt az!… Ő volt az!… Feltűnően fehérbőrű!… A gyomrán harminc centi vágás! – Kékszemű! – Barna! – Alacsony, kreol…
A HÁROM LEHALLGATÓNŐ
Közben táncolnak tovább. „…Tschöll papa lányai mi vagyunk!”
KLEMENTINA
Most szólal meg, lassan, nyomatékkal. Büntetett előéletű.
Csend. A tánc megállt.
AGÁTA
Sután, viccesen azért még folytatja az éneket, és táncol is egyedül tovább. „…Megszöktünk… Megszöktünk… Megszöktünk…”
KLEMENTINA
Megmondtam, hogy vissza fogsz te jönni.
AGÁTA
Megdermed és most egy artikulátlan kiáltással. Nem!
KLEMENTINA
Gyere szépen, Agáta!
LAURA
Agátát hagyjátok! Ami történt, nem tartozik rátok.
KLEMENTINA
Gúnyosan, s nem alaptalan fölénnyel. De hiszen mi is Tschöll papa lányai vagyunk, kedvesem… Ironikus áhitattal. Úgy értem, hogy ugyanazon égi Atya lányai. Egy kis hívogató ujjmozdulat Agáta felé. … Na?
KIS APÁCÁK
Szinte részvéttel. Látod? Mit csináltál? – Hiába öltöztettük fel a Hétfájdalmú Szüzet! – A körmenet is elmaradt! – Hiába van felvirágozva az egész város. Üresek az utcák.
AGÁTA
Elkezdett közben nevetni. Ti bolondok vagytok. Hiszen soha ennyi nép nem volt az utcán! A körmenet is elindult. Renato testét emeli fel az érsek, és azzal osztja az áldást…
KIS APÁCÁK
Egy lélek… Egyetlen lélek sincs az utcán!
AGÁTA
… Az egész utca énekel!
KIS APÁCÁK
Mi nem hallunk semmit… Semmit.
AGÁTA
Mert alusztok, a fületeken alusztok! Nagy mozdulattal kinyitja az ablakot. Tessék!
Semmi sem hallatszik. Csend.
AGÁTA
… És ő tudta, hogy ez lesz. Ezért mosolygott, amikor megöltem. Ez most az igazi börtönlázadás! Az egész város az Internacionálét énekli!
Csend. Hosszú csend.
AGÁTA
Nem elég? Kapcsoljátok be a lehallgató mikrofonokat! Senki se bujkál többé! Vége annak, hogy ne merjük kimondani, ami a szívünket nyomja… Halljátok? A háztetőkről kiabálják ki az igazságot!
Csend. Csend.
Közben fokozatosan sötétedik a szín.
AGÁTA
Közben ki-kitörő ideges nevetéssel. Azt mondjátok, hogy nem halljátok?… Mert rosszak a gépeitek! Bedöglöttek!… Én olyan tisztán hallom, hogy mit beszélnek az emberek…
Teljes sötétség. És csend.
AGÁTA
Kis szünet után. Látom is őket.
Csend. Sötétség.
KIS APÁCÁK
Mi nem látunk semmit! Mi nem hallunk semmit!
LAURA és TILDA
Semmit, Agáta… Semmit!
AGÁTA
Nevetése hallatszik. Honnan? A sötétből? Valamelyik mikrofonból? Visszhangosan szól ez a nevetés és a kiáltása is. Mert ti mindnyájan süketek vagytok és vakok!… Süke-tek!… Va-ko-ok!
Csend.
Éles fénysugár, csak Agátára. Úgy áll, mint amikor először megláttuk. A két keze összekötve. A melléhez szorítva tartja a kis tranzisztoros rádiót. Teljesen meztelen.
Mozart Klarinétötöse szól a rádióból, halkan.
KLEMENTINA
Agáta! Szép neved van, Agáta! És egy suhogó pálcával, széles és lassú mozdulatokkal ütlegeli.
Ha a félhomályban feldereng a másik két Lehallgatónő alakja: a fekete bőrpárnás okuláré van a szemükön.
Vége
|