Hála-áldozat. Weöres Sándornak ez a szép ifjúkori verse tanított arra az alázatra s áhítatra, amely illik az elődök megvallásához. „Bár a homokban lábnyomuk lehetnék”.
E kötet első fele az én hála-áldozatom.
Az első három darab ugyanis tiszteletadás, hommage, három régi drámaíró előtt.
Mit tehettem értük?
Mintha csak a magaméi lettek volna, örökbefogadtam árva, előadatlan drámáikat.
A XVI. századi Névtelentől a Balassi Menyhárt árultatásairól szóló Comoediá-t, az ifjú Madách-tól az ő fekete komédiáját, a Csak tréfá-t, és Károlyi Mihálytól az egyre teljesebb időszerűséggel szóló Ravelszki-t.
E három művet nemcsak a közös sors kötötte össze. Hogy előadatlanul hevertek. (Négyszáz évet, százharminc évet, ötven évet.) Van egyéb közös vonásuk is. Legszembetűnőbb az, hogy politizáló dráma mind a három. Vadul politizáló.
Másik közös vonásuk: mindhárom dráma a legszemélyesebb vallomások mélyrétegeiből fakad.
Közös tehát a sorsuk, a programjuk, az ihletük. Sorsuk a színpadról számkivetettség, programjuk a közügyekbe való aktív belenyúlás, ihletük az elfojthatatlan önvallomás.
A magam drámaírói sorsa, szándéka és indíttatása segített megérteni őket. Őket és a többi elődöket, akik szintén drámát írtak Magyarországon. Így jutottam el ahhoz a csöndes egyetértéshez velük, hogy ma már nemegyszer úgy érzem: „ők fogják ceruzámat”. Persze, ha valami „örök virágzás sorsa” lett volna a magyar drámáé, végig a történelmünkön, kevésbé sajdulna sejtjeimben ez az érzés. Vagy ha azt láthattam volna, hogy a drámai kifejezésre kezdettől fogva oly áldatlan magyar éghajlat a mi korunkra mégis megenyhül…
De nem: Bornemisza, Csokonai, Katona drámáinak a rossz sora szinte valami örök verklirefrénként ismétlődött Móricz, Tamási, Sarkadi drámáinak a színpadi sorsában. És ismétlődik a hozzáfűzött sztereotíp magyarázat is – vajon még hány nemzedék fogja hallani? – „nálunk a dráma nem nemzeti műfaj”.
Sokan vannak. Megrendítően sokan vannak, akikre életükben rácsapódott valamilyen süllyesztő, s ma is fogva tartja őket–műveiket. A négyszáz éves magyar drámairodalom jelentős része ma még mindig bent van a Nagy Asztalfiókban.
Onnan kiált színpadért.
Nem is hiába.
Mert ismétlődik, együtt a rossz-sorssal és együtt az eleve elrendeltség szajkózásával, ismétlődik szerencsére a szolidaritás aktusa is – a kései elégtételadásé. A drámaíró Bessenyei elsőnek ad hírt az akkor még javában lappangó Magyar Elektrá-ról. S ezt a hírt, újabb száz év múlva, megint egy drámaíró, Szigligeti Ede tartja fontosnak továbbmondani. (Miben bíztak? Talán abban az oly valószínűtlen csodában, ami aztán a XX. század húszas éveiben bekövetkezett, hogy a Magyar Elektrá-nak egy, azóta is egyetlen példánya érthetetlen nyelvével szemet szúr egy német kutatónak a góthai könyvtárban, s hogy az veszi magának a fáradságot, és elküldi Pestre a példányt…?) Móricz Zsigmond életrajzából tűnik ki aztán a legpéldásabban, hogy a figyelme a régiek drámai művei iránt milyen párhuzamosan születik meg a maga sorozatos színházi kudarcainak a tudomásulvételével. Ahogy ő éppen ezt az akkoriban felbukkant, de figyelemre nem méltatott Magyar Elektrá-t portálni kezdte! Ujjongó felfedező írással és nekilátva az eredeti dialógusainak az újjáírásához – hogy jobban harapjanak rá a pesti színigazgatók.
Sarkadi Imre újra meg újra megkísérli a balladából előszántani az elsüllyedt tragédiát. Hányszor nekifutott a maga Kőmíves Kelemen drámájának! Egy történelmi forduló küszöbén ebben ismerte fel a reánk váró konfliktust – a nagy építés és a személyes boldogság konfliktusát. És ő is készült a Balassi Menyhártról szóló Comoedia feltámasztására.
Illyés szinte ugyanazzal a lendülettel írta a maga íróasztalfiókja számára a Különc-öt, amelyikkel kiszabadítani próbálta az előadhatatlan drámák jégverméből a Kegyenc-et.
Nincs az az ibseni végzettragédia, amelyben annyi szállal volnának összebogozva a nemzedékek, mint ebben a magyar drámairodalomban a hajdani és a mai mesterek.
Szerencsére, az élők protokoll listájával együtt a klasszikusoké is rugalmasabb lett, tulajdonképpen megszűnt. Pikko herceg se gondolta volna, hogy egyszer még ő is, belefér. (Elmúlt az az idő, amikor a kritikusok megrótták a Vígszínházat A rágalom iskolája bemutatójáért. „Sheridan félklasszikus” – állapították meg a diagnózist, körülbelül úgy, mintha egy félkegyelműről lett volna szó. A színházak akkor még jobbára a középiskolai kötelező olvasmányokat játszották.)
A fellebbezők listáján a XVI. századi szerzőktől Tamási Áronig és XX. századi kortársaiig még sok név van. S további szerencsénkre a rendezők szívesen fordulnak, világszerte, olyan művek felé, amelyek szabadabb tért nyitnak a fantáziának, sőt akár az újra koncipiálásnak is. És kecsegtetőbbek azok a művek, amelyekre nem fagyott rá a klasszicitás holdudvar-glóriája. A forma ügyetlensége egyenesen bátorító lehet. A rövidebb kardot toldd meg egy lépéssel – és ámulva láthatjuk, hogy a csíksomlyói ferences barátok naiv passiójátéka a mai fiatalság életérzésének kifejezésére szolgálhat az Egyetemi Színpadon.
Még az a kérdés is felmerülhet, hogy hátha éppen azért maradtak oly sokáig sután szótlanok egyes művek, mert a mi korunk számára tartogattak jóslatot? S ezért lehetnek a tökéletesre csiszolt drámáknál izgalmasabbak azok, amelyeknek formátlan, elfulladt részletei alkalmat adhatnak találgatásra, merész interpretációkra.
Görgey, Gyárfás, Illyés, Keresztury, Mészöly és mások – hogy itt most ne a rendezőket, hanem az írókat soroljam – már nem is egyszer ereszkedtek le a limbusokba, hogy lélekvezető Hermészként felhozzanak egy-egy ottrekedt szerzőt… A többi árny odalent még zsúfoltan tolong, s várja, hogy érte is jöjjön valaki, aki ujjain a Feltámadás és a Feledés esélyeit táncoltatja, csalogató fénnyel.
A kötet második felében három mai tárgyú darabomat közlöm.
Színház a cethal hátán
Óh Istenünk, borzasztó Cethal |
Sorsunk mi lesz: ezer világnak? |
Roppant hátadon táncolunk mi… |
(Ady)
„Én azonban Balassit mind szellemi, mind színpadias tartalom tekintetében Arisztophanesz, Shakespeare és Moliére mellé állítom.”
(Kertbeny Károlynak a Balassi Comoedia védelmében írott röpiratából.)
Nincs virágzó drámairodalmunk, tehát megszoktuk, hogy különféle magyarázataink, elméleteink és vádjaink legyenek annak magyarázatára, hogy miért is nincs virágzó drámairodalmunk. Holott ha megnézzük közelebbről azt a néhány szerencsés évtizedet, amelyben a dráma itt vagy ott virágzott, mindig váratlanul, sőt a legtöbbször csodaszerűen, nem tudom, hogy vajon nem annak az elemzésével kéne-e inkább foglalkoznunk, hogy miért volt virágzó drámairodalom, ott, ahol volt, s amikor volt.
Ezért is érdekes, mint egy drámairodalom születését ígérő korszak is, az a pár évtized, amelynek történelmi jelentőségéről nemrégen felpezsdült a vita (hányadszorra már az elmúlt négyszázötven évben?) – „mi történt Mohács után?”
Kertbeny Károly pontosan száz évvel ezelőtt németre fordította a Balassi Comoediá-t. Az első drámát, amelynek nemcsak a szenvedélye és a szava magyar (mint az Elektrá-nak), hanem a témája és a hősei is. A fordítás tényével azt is bejelentette: világirodalmi elismertetésre szánja ezt a művet. 1874-ben jelent meg a fordítása Lipcsében. A német kiadás címében meghatva olvasom az utalást Shakespeare-re. (Egy kis évszámbeli füllentés árán nagy igazságot mond ki elsőnek.) Die Fürstenverrathe des Melchior Baron Balassa. Historische Komoedie in 5 Abtheilungen. Gedichtet 1564. Shakespeares Geburtsjahr, vom Anonymus…
Meggyőződésem, hogy igaza volt Kertbenynek, a világirodalmi szint meghatározásánál éppen úgy, mint amikor a maga korában oly képtelenségnek ható meggyőződéssel azt írta: „Jobb lábon állna drámai irodalmunk, ha századunk drámaírói amaz öt jelenet (a Balassi Comoedia öt jelenete) dialógusi formáját tanulmányozták volna”.
Kertbeny szava száz évvel ezelőtt pusztába kiáltott. Megtalálhatjuk-e ma a hatásosabb szót?
A dráma egyetlen érvényes megközelítési formája – életrekeltési formája – a színpadi előadás. Így tanultuk, s ez így is van.
De ha négyszáz éven át nem jut színpadra?
Hátha van egy másik lehetőség?
Fagyott embert életre kelteni, azt mondják, legjobban eleven test melegével lehet. Élő ember feküdjék melléje, s addig ölelje az élettelent, amíg abba visszatér az élet.
Hát egy agyonfagyott drámát hogy lehetne életre kelteni? A négyszáz éves hibernálódott Balassi Comoediá-t?
Ugyanígy. Csakis ugyanígy. Élő dráma hevével.
Szeretem a magyar Erzsébet-kort. Hadd nevezzem így… A három részre szakított ország csak azért is csodáját. Szinte töretlen szellemét, európai tájékozottságát, alkotókedvét – holott egyszerűbb lett volna a földet harapni a tehetetlenségben, a szégyenben, a kínban. (Perjés Géza írta a Kortárs-ban egy tanulmányában, hogy 1526 és 1560 között a krakkói és wittembergi egyetemen 600 magyar tanuló szerzett képesítést! Nem számítva azokat, akik Bécsbe, Padovába, vagy a többi olasz egyetemre mentek. „Az igazság keresésének milyen láza fűthette ezeket a fiatalokat?” – kérdi. S képzeljük el őket, ezeket a fiatalokat, hogy aztán hazajönnek, s hordják a vigasztaló és gondolkozásra serkentő igéket, a maguk szerzette, maguk nyomtatta könyveket, a viharosan elnéptelenedő falvak között.) Szeretem ezt a kort szívszorítóan szép alkotásaiban: a Psalmus Hungaricus-ban; Erdősi Sylvester János műfordítói felujjongásában; a magyar költői nyelv soha nem sejtett képességeinek a felfedezésében, mely azóta is bizalmas családi titkunk; Szkhárosi Horváth kifogyhatatlan átkaiban, mintha ő nyitotta volna fel a Nagyon fáj! forrásait; szeretem ezt a kort abban, ahogy önmagát megduplázza, tükrözi, felmagasztosítja a
feltámasztott Ószövetségben, és a feltámasztott Szophoklészben.
És kezdettől fogva szeretem, szinte megigézve bámulom e kor rejtélyes, anonim drámai művét, a Balassi Menyhártról szóló Comoediá-t, kortársakra visszavágyó, hajmeresztően bátor aktualitásait, Shakespeare előtti shakespeare-i szituációit.
De annál, ami ilyen szépen megvalósult, még téphetetlenebb kötést jelent az, ami már meg se valósult. A további fejlődési terv rajza egy üres égen… Az hogy végül mégsem lett ebből a korból Erzsébet-kor. Hiába.
Erzsébet-kor? Shakespeare?
Hát hogy is lehetett volna, amikor VIII. Henrik ifjú elsőházas királyként elesik, amikor Londonban a török ül, és a maradék angol királyság darabjait Edinburghból és Madridból kormányozzák? (Még csak orvvadászkodnia se nagyon kellett az ifjú Shakespare Vilmosnak, hogy tizennyolc éves korában karóba húzzák, vagy elvigyék a tuniszi vagy aleppói rabszolgapiacra. Pedig milyen szép reményekre jogosított ő is – mondják. S ha meg a jószerencséje megkímélte volna életét, bizonyára sok szép versezetet írt volna ő is, magának s a maradék angoloknak vigasztalására. Mert szegény hév lelkük ilyesmire szomjazott volna inkább, s nem is a lét és nemlét kérdéseit feszegető tragédiákra.)
Nincs magyar Erzsébet-kor.
Az alkotások éppoly töredékek, mint a felhőbe hanyatló romok, valami visszasütő alkonyati fényben.
Nincs magyar Erzsébet-kor.
Pedig megvolt hozzá a bűnök televénye éppen úgy, mint az alkotó lelkek bátorsága.
A valószínűtlenül sűrű, intenzív történelem mögül mindenütt kilátszik az a bizonyos Ólálkodó Semmi.
Ezt megírni!
A drámáknak általában jól marokra fogható témájuk szokott lenni. Minél rövidebben mondható el az a téma, annál jobb – tanítják a dramaturgiákon.
Az ilyen témák az istenek ajándékai a drámaíró asztalán.
Csakhogy előfordul, hogy az írót rabul ejti egy olyan téma, amely épp azért csábító, mert rengeteg, áttekinthetetlen, s a felfedező szenvedélyt izgatja benne. Az író nekivág, s egyszer csak azt veszi észre, hogy a téma határai úgy szökdösnek előle, mint vándor elől a horizont.
Ilyen téma közepében a drámaíró úgy érezheti magát, mintha önkéntes számkivetésbe került volna. Vagy mint aki elkárhozott. Mintha ezentúl már ő töltögetné a Danaidák hordóját, ő cipelné a Sisyphus visszagörgő kövét, s őt röptetné örökös nyugtalanságban a szenvedélyes szerelmesek dantei ostora: valami tikkasztó forgószél.
Elkezdődik az író küzdelme, hogy a határtalant megpróbálja befogni egy drámai szerkezetbe, a színpadi játékidőbe.
Efféle rám csapódó horizont lett nekem a Mohács utáni Magyarország világa. Határtalanságával ejtett foglyul. Mióta élek benne? Nem is tudom. És nem is érdemes számlálgatni az éveket. Éveket? Évtizedeket. Hiszen az egyik első tanulmányomban, az akkor induló Magyar Csillag-ban, a XVI. század drámatöredékeit mutattam föl, útmutatókat a magyar dráma jobb lehetőségei felé. S félév múlva, legelső drámám első oldalára a Balassi Menyhárt Comoediájá-nak előszavából vettem a mottót, s azóta is tartom magam hozzá, 1942-ben így megvallott ars poeticámhoz. „Hogy az Úristen az elvégzett büntetést elhalassza, és megtartson hazátokban, igaz hitben, reménységben…”
A megírnivaló világ közepében kristályosodási pont mi is lehetne más, mint épp ez a rögeszme: a Balassi Comoedia.
A rögeszme valamikor úgy kezdődött, hogy majd restaurálom ezt a Comoediá-t, ahogy szokás, kegyeletes dramaturgi munkával. Aztán rájöttem, hogy ezt nem tűrné el. Akkor döntöttem úgy, hogy magam írok egy XVI. századi drámát, eleven Balassival, s ebben a magam drámájában kerülhet előadásra – érintetlenül – a drámaemlék. Színpad a színpadon…
Ez meg kegyeletes bravúrfeladat lett volna.
És rájöttem, hogy ezt sem tűri el a Comoedia. Hogy montírozott ékkő legyen a drámámban, ha mégoly szépen sikerülne is a foglalat.
Rájöttem, hogy úgy kell írnom róla, mintha élne. Mintha nem is irodalomtörténeti emlék volna – számomra rég sokkalta több ennél –, hanem mintha eleven hős volna. Olyan drámát írok tehát, tettem fel magamban, amelynek főszereplője legyen a Comoedia. Amelyben végig róla legyen szó. Az első magyar drámának a fogantatásáról, kihordásáról, megváltó belerobbanásáról a történelembe.
Arról, hogy már négyszáz évvel ezelőtt is úgy volt, hogy előadják…
Arról, hogy nem adták elő.
Mit kertelek tovább?
Egy dráma drámáját írtam meg.
A feladat rendkívülisége mentse, hogy nevetségesen hosszúra nyúlt ez a munkám.
Hosszú éveken át már a barátaim előtt sem igen mertem szót ejteni róla. (A csendes mániásnak nem esik nehezére a disszimulálás.) A tapintatosabbja nem is kérdezte már, hogy mit csinálok. Ha megkérdezte, komoran azt mondtam: a Cetet. S aztán másról beszéltünk.
Közben láttam, az egész világon divatba jön, s diadallal hódít a színpadon ez a Shakespeare-előtti XVI. század. Barrault színpadra vitte Rabelais-t (emlékszem, amikor turnéján Rómában nyilatkozott róla – elmondta, hogy a Shakespeare előtti drámában nemcsak Shakespeare van benne, hanem Moliére is és Jarry is, meg azt is mondta, hogy a nagy változások mechanizmusa ma ugyanaz, mint a reneszánszban volt – nagyon meggyőző volt, amit mondott); Ronconi azóta az Őrjöngő Lóránt-tal ért el világsikert; a Nemzetek Színházában az olaszok Ruzzantéval kezdtek vendégszerepelni; a prae-shakespeare-i Celestina és az Arden of Faversham mindenfelé műsordarab lett, nálunk az utóbbit Gyilkosok a ködben címen adták. Ezek a hírek bátorítanak is, meg persze sápasztanak is. Érzem, hogy terveim, álmaim mindezekkel mennyire szinkronban vannak. A legjobban az bátorított, hogy Major Tamás – akinek én nemcsak a rendezői taktusérzékét, hanem az eseményeknek és eszmedivatoknak elvbe vágó történelmi taktusérzékét is nemegyszer megbámultam –, mióta csak forgatom a tervem, lankadatlan és lelkesítő figyelemmel kíséri. És kísérte akkor is, amikor végtelennek tetsző hosszú éveken át semmi kilátásunk se volt rá, hogy lehessen belőle
valami.
Azután elérkezett a pillanat, amikor nem volt többé okom, ürügyem az időt tovább vesztegetni…
Alá kellett merülni abba az Atlantis Magyarországba, amely eltűnt egy Cethal hátán.
Színház a Cethal hátán.
Ez a darabom címe. Illik egy magyarázó szót erről is mondanom.
Az egykori hajósok meséltek olyan virágzó szigetről, amelyen kikötöttek, berendezkedtek, s a sziget egyszer csak merülni kezdett, s levitte őket is magával a tengerfenékre.
Hát igen, nem vették észre, hogy egy cethal hátán élnek.
Ilyen virágzó sziget volt Magyarország is.
A kép Ady verséből is ismerős. A szorongó létezés képe a csúszós Cethal hátán. Isten a Cethal nála, s mozdulása világok katasztrófája.
Óh, Istenünk, borzasztó Cethal… |
Hadd tegyem hozzá, az országok csak néha, de az igazi drámák mindig is efféle Cethal-háton épülnek fel. Nem is kell Mohács hozzá, nem is kell tényleges földindulás, hogy a dráma azt a kérdést vesse föl, amit Ady a versének másik sorában:
| Sorsunk mi lesz: ezer világnak? |
Minden dráma a Cet hátára állítja hőseit, az alattomosan merülő Cet hátára, bukdácsoljanak csak ott… És minden drámában egy-egy ilyen pusztító Cet szenved ki. Megannyi pusztító Isten.
Drámámnak – ismétlem – szuverén és aktív hőse a Balassi Comoedia. Így is jelenik meg a második részben a színpadi színpadon.
Ez a Comoedia, amely gyújtószerkezete lett az én darabomnak, 1569-ben jelent meg.
43 évvel Mohács után.
28 évvel Buda török kézre kerülése után.
3 évvel Szigetvár eleste után…
És 268 évvel a Nemzeti Színház megnyitása előtt.
Katonák, rabok, ördögi kísértések, szent asszonyok, próféták, táncosok.
Történik a három részre szakadt Magyarországon, az 1560-as években.
A dráma a XVI. században játszódik, de ma írtam, mai olvasónak, mai nézőnek. S a mai teljes tudatukra apellálva. Ebből is következik, hogy a játék nyelve éppúgy kihegyeződhetik modern, mint régies effektusokra. A stílus a nézőpont, a distancia gyakran változik – így változik a nyelv is az archaizálás és a frivolság között. A cím színházat ígér, és nem históriai drámát, nem anakronizmusokon nyargaló történelmi vígjátékot, és nem alapfogalmakra oktató parabolát.
A dráma díszlete maradhat végig ugyanaz. Valami hatalmas barokk oltárépítmény, mindenséget felölelő igénnyel.
Az oltárszárnyak és szobrok elforgatása, a drapériák ki- és behúzása elegendő lehet majd a színváltozások megteremtésére.
A barokk oltár különben is szinte eleve arra született, hogy egy világszínház állandó díszlete legyen. Nem is tagadta le soha rokonságát a színházzal. Hogyne szolgálhatna hát színterül, hátterül és adott pillanatban kiáltó ellentétül ahhoz a drámához, amely maga is egy dráma sorsát mutatja be, s vele együtt egy ország végzetes-végletes sorsát, a XVI. századi Magyarországét – felhőbe hanyatló drégeli és egyéb romjaival, költőivel, égő városokból szekéren menekített könyvnyomtató műhelyeivel, székhelyüktől távol székelő humanista püspökeivel és mindenütt jelenlevő lánglelkű hitújítóival, a „„húszezer mártír napjától” (1526. augusztus 29.) szakadatlan menetben halálba masírozó vitézeivel, azzal a rengeteg önfeláldozással és azzal a talán ugyanannyi árulással – s mind e szent betűvetők, nagypapok, vitézek, csélcsap árulók szívében, kivétel nélkül mindnyájukéban, azzal a sóvár és kielégíthetetlen kérdéssel, hogy miért is nem lehet egy országot a romlástól megmenteni. Miért is?
S annakfelette mindnyájuk elméjében folyton épül és alakul különféle hatalmi, gondolati és teológiai rendszerek vázlata, valamint a lázas kísérleti szándék is e rendszerek megvalósítására. Nálunk csakúgy, mint bárhol Európában…
Ennek is jelképe a barokk Oltár – az újkor egyik első termeszépítménye.
Az állandó díszletből semmi sem látszik. Valami szűk és alacsony helyiség. Ablaka nincs, bejárata fönt a magasban. Kazamata ez, föld alatti sziklaodú. Börtön.
A kis jelenet, amelyet itt láthatunk – a vaksötétség miatt mondjuk inkább: hallhatunk – groteszk. (Ez különben szó szerint is azt jelenti: sziklabarlangi…) Groteszk a jelenet, mert a nemzeti fájdalomnak idétlen jelentkezéséről szól, holott minden ok megvan igazi nemzeti fájdalomra is; s a krisztusi szeretet majmolásáról szól, holott e majomkodásban igazi krisztusi szeretet munkál, hősiesen.
Sok az ember a barlangban. De jó ideig nem látjuk őket, amíg a szemünk meg nem szokja a sötétet.
Most csak a lélegzésük hallatszik. Egyvalaki van a rabok között, aki fütyürészik magában valami véget nem érő dallamot. Esetleg azt a Vietorisz-kódex virginál átiratából ismert dalt, amelytől csakugyan oly nehéz megszabadulni, ha egyszer beleette magát a bánatos lélekbe: „Térj meg bujdosásidból, És már egyszer szabadulj. Búval emésztődő elme. Nincsen semmi haszon már, Csak szívedben esik kár. Meg fordulhat még a szél, Eltávozhat az veszély, Csak élj s légy jó remínsígben…”
Ne legyünk túlságosan meghatva a szép szomorú dallamtól, egy útonálló fütyörészi.
A színpad előterében, szinte kívül a börtönszínteren egy Pictor rajzolja ezt a sötétséget. Mellette a felügyelő Porkoláb.
PICTOR
Ennél semmi sem egyszerűbb, feketével festek feketére – egy fejlettebb korban értékelni fogják rafinált művészetemet…
PORKOLÁB
De az érsek úr nem fog látni semmit se belőle! És így sohasem fogja megtudni, hogy milyenek az ő börtönei.
PICTOR
Hogy milyen szépek, mi?… Járt itt valaha is?
PORKOLÁB
Az érsek úr? Soha nem láttuk.
PICTOR
Na ugye! Neki van igaza. Ezt a nehéz levegőt nem is lehet kibírni.
PORKOLÁB
Ilyet ne tessék mondani! Látja ott a sarokban azt a prédikátort, bár a palástja régen lefoszlott a válláról?
PORKOLÁB
Nyolc éve van már itt. És kibírja. Nem kell olyan finnyásnak lenni.
PICTOR
És aki itt fütyörészik?
PORKOLÁB
Két hete dobták be. Útonállásért. Ő is milyen jól bírja. Vagy nézze meg, amikor akasztják őket. Ott válik el, hogy ki milyen kondícióban van…
PICTOR
Én Már fulladok. Inkább festem a palotában az érsek úr olasz táncosnőit. Bezárja festékesdobozát.
PORKOLÁB
Táncosnők? Hű!… Én meg mindig úgy képzeltem, hogy valami vénember a mi nagypapunk. Ha már az érsekségig vitte.
PICTOR
A művészetek kedvelése minden életkorral szépen megfér.
Felmennek a lépcsőn. Kinyílik egy ajtó. Egy pillanatra vakító fénynyaláb hull a rabokra. Most látszik csak, hogy mennyien fekszenek és guggolnak itt. Némelyik a szeme elé kapja a kezét – olyan brutálisan érte a fény.
PORKOLÁB
Visszaszól. Aztán ma ne verekedjetek össze!
S hogy az ajtó odafent becsukódott, idelent a rabok rákezdik a beszélgetést, azaz újult lendülettel s szenvedéllyel folytatják kerge tűnődéseiket – ki-ki maga rögeszméjét hajtogatva. Szinte kánonban.
1. HANG
…Miért nem volt Jézus velünk? Miért nem volt Jézus velünk?
2. HANG
Lehet, hogy Jézus velünk volt, de az Atyaúristen ővelük volt.
3. HANG
Provokatív. És a Szentlélek? Ő hol volt?
4. HANG
Nevetéssel. A szentlélek a francia király feje fölött röpködött. Neki súgott.
5. HANG
Nemzeti színházi hang, 270 évvel korát megelőzve. Igen, ma már világos, mint a nap, hogy a franc király, a legkeresztényibb, pfuj! kötött titokban alkut Szolimánnal. Pirulhatsz, perfid Nyugat-Európa!
2. HANG
A franc fifikát könnyű gúnyolni, de Zápolyáról hallgatsz…
1. HANG
Belevág. Tíz percig! Tíz percig úgy ment minden, hogy mi is győzhettünk volna. „Jézus! Jézus!” kiáltotta a magyar, és ott álltunk már a szultán sátoránál… De szép volt! Az első tíz perc!
2. HANG
Ha akkor még odaér Zápolya!
3. HANG
Helyette jött az anatóliai ezred!
1. HANG
Ne mondd tovább! Csak az első tíz percet. A győzelmünket! A szultán sátoráig.
3. HANG
Könyörtelenül. És akkor jött az anatóliai ezred…
Hangja hörgésbe fúl, feltehetően az 1. HANG tulajdonosa fojtogatja.
1. HANG
Ne jöjjön az anatóliai ezred! Ne jöjjön az anatóliai ezred!
2. HANG
Nekem öregapám mesélte, ő volt Tomori egyik kisdobosa…
6. HANG
Eb ura fakó szenvedéllyel. Tomori, a cseri barát, hadvezérként, szégyen! Maradt vón a klastromban berbitelni, ne hajtotta vón az iffiú királt ellenséggel való szemben menésre. Ne fújtatta vón meg a kürtöket, ne szólaltatta vón meg a dobot… Ha nem született vón Tomori a világra. Vagy ha ő hal meg iffian, még Székely György kezétől, tizennégyben… Ha… Ha… Ha… Ha egyetlen szem hiányzik e láncbul, már nem lett vón úgy, ahogy vót!
2. HANG
Öregapám mesélte, hogy a király futárja ha csak egy perccel hamarébb odaért volna: „vezér, vigyázz! jön Bali bég Anatóliából!” Egy perc hiányzott…
1. HANG
Nincs Bali bég! Nem volt Bali bég! „Jézus! Jézus!” kiáltottuk. Hallatszik, ahogy üt. „Jézus!”… „Jézus!”
2. HANG
Egy perc hiányzott… Jaj!…
4. HANG
Gúnyosan. És az ágyúk! Az ágyúkról elfeledkezünk? Háromszáz ágyú volt ellenünk!
5. HANG
Velence a szultán hadiszállítója! Nekünk is eladhatta volna, keresztény a kereszténynek, de nem adta! A háromszáz álgyúját!
2. HANG
Új erőre kapva, s új érvre. Egy paraszthajszál hiányzott csak Lajos lovának is… Öregapám mesélte. Itt a Csele patakja! Látjátok? Itt a part… Itt a ló és rajta uralkodónk. Ezen a paraszthajszálon múlt, hogy Lajos nem juta egészséggel Budába.
8. HANG
Werbőczy népének, egy jogásznemzetnek a hangja ez. S ha él Lajos, nincs trónutódlási kérdés!
7. HANG
Nem a lován múlott, a hülye Czettriczen. Ő vágta föl az ingoványt előtte. Holott tudjuk, hogy lápon nem lovagolunk elébe senkinek. A ló lecsúszott. A király megfulladt. Czettricz volt a hülye!
1. HANG
Mért mondod, hogy lecsúszott?
7. HANG
Mert lecsúszott! Lecsúszott!
1. HANG
Mert te azt akarod, hogy két király legyen, visszavonás legyen, két király közt örökös hitet cserélés és árultatás legyen!
7. HANG
Nem én akarom! Az Isten akarta!
6. HANG
Nem is fulladt meg Lajos, de nem ám! A vajda öccse mordállá meg, a másik Zápolya, bátyjának nyitván trón felé utat. Tanú van erre! „Te bestye táncos király!” – kiáltá. Tanú van erre! S háromszor döfött a királyba. Háromélű cseh karddal.
3. HANG
Háromszázadszor hallom!
2. HANG
Egy paraszthajszál hiányzott csak lovának…
8. HANG
S az országnak egy boldogabb jövőhöz!
5. HANG
Belekiált. A Dráván nem kellett volna átengedni Szolimánt!
2. HANG
A balszárny hiányzott, nem jött a vajda…
6. HANG
Inkább a vajda, mint Habsburgi Ferdinánd! Éljen a vajda!
7. HANG
Mindkettő meghótt már!
2. HANG
Ha jön a vajda, a kurva Zápolya, Konstancinápolyig űzve vón a kontyos!
6. HANG
Ha nem jön eső, ha nem árad a patak, s nem lesz olyan síkos a partja sem… Ha… Ha…
7. HANG
Ha nincs a hülye Czettritz, ha nem csúszik le a ló… Ha…
2. HANG
Ha jön Zápolya… Ha…
5. HANG
Ha a Dráván nem kel át Szolimán… Ha…
6. HANG
Az ördög súgta a cseri barátnak, hogy rohamot fújjon… Az ördög volt!
2. HANG
Eredj pokolba az ördöggel! Az Isten büntetése volt!
3. HANG
Az Istent ki látta? Az ördög azóta is mindenütt jelen van, regnál!
1. HANG
„Jézus! Jézus!” De szép volt!
5. HANG
A francia pfuj! Velence pfuj! Ferdinánd pfuj!
Mindenki mondja, hajtja, kiabálja a magáét. Egymásra tolulnak a szólamok. Néhányan verekednek is.
Zörög a zár az ajtón. Nyílik. Erős fény vágódik be. Most látszik csak először, hogy milyen régen senyvedhet itt a rabok legtöbbje – rongyosak, vannak, akik szinte meztelenek.
6. HANG
No, ma melyikünket viszik, és mire? Akasztani-e, vagy karóba vonatni?
Vaksin bámulnak mind a fénybe.
1. HANG
Testvéreim, ha engem visznek, kezdjétek el ott, hogy Jézus, Jézus, és csak addig mondjátok, amíg győzött a magyar… Szépen szeretnék meghalni… A karóban ülve is azt kiáltva: miénk volt a győzelem Mohácsnál!
Utánozzák a dobok hangját. A kis- és nagydobokét. Meg a kürtökét. És kiáltják – bár szinte hang nélkül – Jézus!
PORKOLÁB
Térdre! Itt az érsek úr!
Egy hadnagytól kísérve megjelenik az ajtó fényében, szinte földöntúli jelenségként egy díszruhás főpap. Fején nagy karimájú, abroncsos kalap, tetején kereszttel. Minden főpapi rajta, csak az életkora nem. Fiatalember. S a főpapi ékszerei is hiányoznak. Ál-érsek ő – sőt: protestáns lelkipásztor: Bornemisza Péter, aki a nagy életkorbeli különbséggel dacolva igyekszik Oláh Miklós hasonmása lenni. Megható igyekezet ez, bár inkább csak külsőségeiben sikerült, egy diákelőadás szintjén. De itt, a magukat évtizedeken át jó reménységben ringató rabok között, ez elég. A hiú Hadnagy és az ostoba Porkoláb is boldogan elhiszi, hogy a fölöttük elérhetetlen magasságban trónoló úr végre leszállott hozzájuk. Így tehát Bornemisza Péter életveszélyes és jó szándékú csínytevése – az érsek nevében megnyitni a börtönöket – e pillanatban jól indul. – Bornemisza különben is imád álruhákat ölteni. Mondják róla, hogy például lutheránus létére barátként gyóntatgatott. Legendás esete volt az is, hogy angyalként jelent meg a kassai kapitánynál. E legenda alapján nevezzük őt mi Angyali Péternek. Mert ez az angyalkodó kedv lelke legmélyebb rétegeiből fakadottnak látszik.
Méghozzá feltehetően ugyanazon tőről, ahonnét ördögöktől való megszállottsága is – vagy inkább hajszoltsága –, melyet nyíltan, szinte dicsekedve feltárni a világnak –, hogy mások okuljanak belőle – sohasem szégyelt. Rossz pillanatait, amelyekben majdnem áldozata lesz az ördög kísértéseinek – és rengeteg az ilyen pillanat! –, ellensúlyozzák angyali szerepei, melyekben ő a tisztaságnak olyan magas fokára hág, ahol nem érheti utol a Gonosz, semmiféle bujálkodásra hívogató incselkedéssel. Mintha a Jákob létráját hordozná magával, amelyre felfut – egyenest az égbe – a kísértő elől. Ezt az angyalkodhatnékját is tiszteljük avval, hogy Angyali Péter itt a neve. – Miért kell elkeresztelni őt? – kérdezhetnék, mégis. – Hát nem Bornemisza Péter ő? – De igen, ízről ízre Bornemisza Péter, csakhogy játékunk folyamán meg akarjuk őrizni számára azt a cselekvési és mozgási szabadságot, hogy „drámai perszonája” ne legyen kötve a történeti Bornemisza Péter – sajnos – túlságosan is töredékes és ezért aprólékos adatokból összerakott életrajzához, amely csak nagyon szegényes és hézagos mása lehet az ő igazi életének.
PÉTER
Mint Ál-érsek. Béke veletek, testvéreim Jézusban… Jó hírt hozok nektek. Szívem megelégelte szenvedésteket… Fürgén lesiet a lépcsőn. És annak szavával, akinek helytartója vagyok ebben a szegény országban, mondom néktek: menj békével, és többé ne vétkezz! Egyikhez. Mi volt a bűnöd?
EGYIK
Bujálkodtam. A várkapitány feleségével.
PÉTER
Nehéz legyőzni az ördög kísértését, tudom. Máskor vigyázz! A várkapitány felesége azóta már öregecske. Könnyű lesz megállnod… Egy másikhoz És te?
MÁSIK
Fát vittem haza az erdődből.
PÉTER
Új fák nőttek ott azóta. Eredj!
SZILÁGYI PÉTER
Engem nem fog kiengedni a pápista nagypap. A böjtölés ellen találtak könyvet polcomon. És mért böjtöljön a paraszt, ha úgy sincs mit ennie?
PÉTER
Megöleli. Testvérem!
SZILÁGYI PÉTER
Miféle Júdás-csókot kensz az orcámra?
PÉTER
Papok vagyunk mi mind a ketten Melkisédek rendje szerint.
SZILÁGYI PÉTER
Egy pápás pap, ki a Bibliát olvassa? Ilyet ki látott?
PÉTER
Siess, és hagyd el mielőbb egyházmegyém határát!
Akivel beszél, az tűnik is el a lépcsőn. A szabadulásra várók tolonganak körülötte. És boldogan mondják fel bűneik nevét, versengve az érsek bocsánatáért.
HANGOK
…öltem… loptam… paráználkodtam… zsenge szüzecskéket a töröknek eladtam…
PÉTER
Tudd meg, hogy titeket mindazáltal az úr csudaképpen őriz, tart oltalmában, és csak egy pillanatra is szemét el nem veszi rólad… Ezekben a szavakban már egy csöpp szerepjátszás se volt. A lelkéből szakadtak föl. Ezekkel áldja meg a kimenekítetteket.
PÉTER
A fütyörésző fiúhoz. És te? Mi a vétked?
BALASSI BOLDIZSÁR
Tizennyolc év körüli vad kölyök. Most derül ki – hogy megszólal –: ő volt a cinikus 3. Hang. Amit a világ szívesen megbocsát, de az Isten nehezen. Az apám fia vagyok.
BOLDIZSÁR
Balassi Menyhárt.
PÉTER
Szabad vagy – Balassi Boldizsár.
BOLDIZSÁR
Fütyörészik tovább, nem mozdul.
BOLDIZSÁR
Azt mondtad, szabad vagyok. Akkor meg miért ne maradhatnék? Fütyörészik tovább. Majd. Jól elmúlatom itt az időt. Hallgatom a hangyák zsinatolását, hogy vajon a csizma, amelyik Mohácsnál közéjük taposott, az Isten csizmája volt-e, avagy az ördögé, és hogy törvény telt-e be rajtuk, vagy véletlenség…
PÉTER
Látom, kedveled a filozófiát.
BOLDIZSÁR
Melyik Zsófikát? Elneveti magát, felfut a lépcsőn. Majd mulass jól te is föld alatti börtönödben, Oláh Miklós, esztergomi érsek. Eltűnik.
HADNAGY
Térdre borul. Érsek atyám, én eddig azt hittem, hogy te gőgös, kapzsi, lator, buja, parázna főpap vagy, mint a többi… Ezért voltam én is gőgös, kapzsi, lator, buja, parázna… Sír.
PÉTER
Elkapja a kezét. Ne csókolgasd ember kezét!
PORKOLÁB
De, de… Csókolgattam én már más püspökök kezét, pedig inkább lehányni szerettem volna, mert annyi volt az aranygyűrű rajta…
Vaksötét lesz.
De a következő pillanatban már kivilágosodik: tágas tér, csupa arany – az Érsek palotájának terme.
Az Érsek udvarában.
Ebben a képben, legalábbis az első percekig homályban áll az Oltár. Szürke ködön át dereng a háttérben. Éppen csak sejtjük aranydíszes csillogását. Van ugyanis itt még egy másik építmény is. Egy püspöki trónus az előtérben. A maga nemében ez is egy kisebb univerzum. Csupa arany és drágakő.
Ezen van most minden fény.
A trónuson egy főpap ül, főpapi díszben, és főpapi pózban.
Ugyanis éppen portrétírozzák.
A főpap Oláh Miklós, hetven év körül jár most, esztergomi érsek. A Hunyadik rokona, Mária királyné kancellárja, Erasmus levelező partnere volt, volt, volt… Túlélte őket. Túlélte a magyar birodalmat, a reneszánszot, a humanizmust. Most már az ellenreformációt képviseli. A legfrissebb és legdivatosabb áramlatot. Ő hozta be a jezsuitákat Magyarországra.
A póz amelyben ül, már tele van dinamikával. Tettre készen markolja pásztorbotját, s szeme az égen, mintha éppen kinyilatkoztatásban volna része.
Mindenben abszolút ellentéte annak az Oláh Miklósnak, akit az imént láttunk.
Az előtérben, kis háromlábú széken ül a Pictor. Rézlemezre vési az érsek portréját. Némán figyelmesen dolgozik.
Carina, itáliai származású táncosnő az Érsek udvarában. Abban a korban van, amikor a művészi kifejező eszközök érettségét a szépség és a vonzóerő csökkenésével kell megfizetnie. Szikrázó szenvedélye kötekedő agresszivitássá keseredik. A trón lépcsőjén ül, valami német újságot olvas, elmerülten.
A trón előtt egy óriási méretű homokóra. Némán pereg benne a homok.
Csend. A Pictor dolgozik.
ÉRSEK
Meddig tart ez még?
PICTOR
Vési a rézlemezt. Mosolyogni!
Csend.
ÉRSEK
Meddig tart ez még? – ezt kérdeztem.
Csend.
PICTOR
Nem felel, majd könnyedén. És a legnagyobb alázattal szeretném megkérni eminenciádat, őrizkedjék attól, hogy ez a dühös türelmetlenség legyen úrrá lelkén… Azt akarja talán, hogy egy ilyen fintorgó, torz pofát – engedelmet kérek, hogy így mondom – ismerjen meg az utókor?
CARINA
A német hírlap olvasásából feltekint, s vidám csodálkozással kérdi, szinte gúnyosan. Utókor?
A homokóra közben lejárt. Most két fiatal pap siet be. Meghajolnak az Érsek előtt, és hozzálátnak, hogy megfordítsák a hatalmas homokórát. Óvatosan, lassan, összetanult rutinnal működnek.
ÉRSEK
Kérdés, hogy csakugyan megér-e ennyi megpróbáltatást egy törődött testnek az utókor.
CARINA
Utókor? Utókor?… De hiszen nem is lesz utókor!
PICTOR
Utókor mindig volt és mindig lesz. Ő fonja nekünk az igazi babérkoszorút…
CARINA
A bécsi asztrológusok megállapították, hogy még ebben a században vége lesz a világnak… Itt van! Az újság a kezében. Kaputt!… Welt-kaputt!
A KÉT KISPAP
Látszik, felvillanyozza őket ez a hír.
ÉRSEK
Menjetek és meséljétek ezt odakint Balassi Menyhártnénak. A gazdag hölgyek mind babonásak. Imádják a világvégeket. A távozóban előtte meghajló kispapokhoz. Ha a világvége nem érdekelné a hölgyet, szórakoztassátok boszorkányokkal, ördögi kísértésekkel… Hogy az ördög, hogy incselkedik még a szent asszonyokkal is, meg a felszentelt papokkal.
KISPAPOK
Egymásra néznek: fog ez menni – s el.
CARINA
Élénken. Mit gondolsz, mennyi váltságdíjat kínál Balassi Menyhárt a fiáért?
CARINA
Még nem is beszéltél az asszonnyal!
ÉRSEK
Az alkudozás rég megkezdődött. Azzal, hogy én itt váratom az asszonyt. Azzal, hogy közben megjött egy másik követség Balassitul. Azzal, hogy őket meg ott váratom… Szépen, ahogy ez a homok pereg, már folyik is a licitálás a fiúra.
CARINA
Fölfelé vagy lefelé megy az ára?
PICTOR
Ez az! Így! Mosolyogjon! Bizakodóan, hittel! Vesse tekintetét továbbra is oda föl!
ÉRSEK
Hova föl? A semmibe?!
PICTOR
A végtelenbe. A sok mienkéhez hasonló csillagvilág…
ÉRSEK
Csak hagyja azokat a csillagvilágokat! A tridenti zsinaton úgy döntöttünk, hogy: nincsenek… Szeretné az életét máglyán befejezni?… Mondd, Carina, az a világvége komoly?
CARINA
Olvassa az újságot, és igent int.
PICTOR
Hogy egy komédiásnő, akinek alkotása a múlékony perchez van kötve, nem hisz az utókorban, az szinte érthető… De mi, akik a jövő századok számára alkotunk…
CARINA
Feláll. Hát igen, egy piktor még mindig különbnek érezheti magát, mint azok az Itáliából ide csalogatott szerencsétlen komédiások és komédiásnők, akik ünnepi alkalmakkor eljátszhatnak egy-egy allegóriát. A Hit diadalát. Aztán legközelebb megint a Hit diadalát. Unom a Hit diadalát! Unom! Unom!
ÉRSEK
…Ez a szúnyog folyton itt zümmög a fülemben. Kitör. Na? Meddig tart ez még?
CARINA
Odamegy hozzá, kötekedően. Hogy ennek a portrénak a készítése meddig tart, vagy úgy általában – ez az egész?
ÉRSEK
Gondolhatnád, hogy a metafizikai aggodalmaimmal nem hozzátok fordulok válaszért.
CARINA
Hanem kihez? Az Istenhez? Ő hallgat… Isten! Isten! Isten!… Na?
Csend.
ÉRSEK
Feltételezhetnéd, hogy az ország prímásával azért beszélő viszonyban van.
CARINA
És neked mit mond? Lesz világvége vagy nem?
PICTOR
Akkor meg miért olyan nyugtalan? Én még nem láttam ilyen nyugtalan modellt. Egyéb bántalmai vannak?
ÉRSEK
Nincsenek! Egy nagymisét vidáman végigülök. Ferdinánd király – és császár – holttestének a beszentelése a minap négy és fél órán át tartott. Kibírtam. De ezek a szúnyogok! Csapkodja a nyakán.
THURZÓ ANNA
Be. Kálvin lelke abba a szúnyogba költözött…
PICTOR
Leteszi a vésőt, úgy elfogja erre a röhögés. Kálvin… Képes rá… Szúnyogcsődörként hágja az érseket…
ÉRSEK
Mérges, hogy meglepték, mereven ül megint. Ne haragudjék a kegyelmes asszony, hogy nem állok föl hódolatára, de a piktor parancsa…
ANNA
Balassi Menyhárt felesége, előzőleg Drugethné volt, az örökös pénzügyminiszter Thurzók családjából. Ő vitte hozományul férjének a felvidéki bányavárosokat. Az intenzív történelmi kor váltóáramú sokkjaira megtanult reagálni. Vibráló lélek. Végletek közt él, kénytelen végletek közt gondolkodni, cselekedni. Minden pillanatban fel van készülve mindenre – igyekszik első szóból érteni. Intelligens, lelkes, intuitív. Csak a közelállói tudják, hogy milyen mély depresszióval fizet ezekért a felajzott pillanataiért. Sem ő, sem a férje nem fiatal már – micsoda kitartó szenvedéllyel, szerelemmel igyekszik majd férje őt kiszabadítani Báthory fogságából. A Balassi Comoedia, többek közt, erről a szerelemről szól. „Asszonyunkért mindent kellene mívelnünk”… Hát ilyen asszony Thurzó Anna. A Gondviselés útjai idevezették a fiunkat.
ÉRSEK
A Gondviselés útjain egy útonálló latrot fogtak a katonáim. Egy Balassit. A hírt hallván, azt hittem, a férjed. Aztán kiderült, csak a fiad.
ANNA
Úgy látszik, nem közbenjárót, nem keresztyén megbocsátót találok az érsekben… Megkeményített szívet találok.
ÉRSEK
Menyhárt úr tudja jól, ha valamit akar, ne ingyért akarja. Amikor legelőször elhagyta Izabella királynét a bécsi királyért, bocsánatot koldult tőlünk, de Szent István koronáját lopta át hozzánk az iszákjában. Ez volt aztán hozomány! Tárt karral miért ne fogadtuk volna? Közbenjárók voltunk. Megbocsátók voltunk. Keresztények voltunk. Kedves bárányunknak neveztük a farkast. De hozta Szent István koronáját!… És most? Mit hoztál?
ANNA
Hidegen. Szent Istvánnak csak egy koronája volt.
ÉRSEK
De akkor még Izabella sem panaszkodhatott. Mert amikor tőlünk hozzája visszacsábult, hogy a királyné szívét meglágyítsa, Menyhárt úr a magyar végvárak egy évi zsoldját vitte magával innét. El is estek utána, sorra… Egy év alatt Szeged, Lippa, Temesvár, Drégely, Fülek, Veszprém, Szolnok… Egy év alatt. Az elesett városok nevei úgy szólnak, mintha friss halottak nevei volnának.
ANNA
Akkor emelte őt Izabella nagy méltóságra. A kis királyfinak lett tútora Menyhárt. Nevelőatyja.
ÉRSEK
Jó nevelő! Ilyen nevelőt ne adjon Isten a keresztény fejedelmeknek!
ANNA
Derék király lett János Zsigmondbul.
ÉRSEK
De nem a Menyhárt úr oskolájában! Mert nevelt fiacskáját Menyhárt úr hamar eladta, elhagyta. Fegyverrel is ellene fordult.
ANNA
Megesett… Annál jobban megbecsüli őt most János Zsigmond, hogy megint csak az ő hitén vagyunk. Példát vehetnének róla mások. Hogy milyen megbocsájtó. Hogy milyen megbecsülő… Mennyi legyen a váltságdíj?
ÉRSEK
Érkezett férjedtől az imént egy követség. Őket is meg fogjuk hallgatni…
ANNA
Kik jöttek és mit akarnak?
ÉRSEK
Balassi Menyhárt szívének atyai érzéseit én nem ismerem. Ragaszkodását aranyhoz-ezüsthöz, azt igen. Végül itt fogják hagyni a fiadat a nyakamon.
ANNA
Az Érsek tudja, hogy én a Thurzó vagyonból megfizetem, amit kér.
ÉRSEK
Szép ajánlat. Anyai szívre vall. Mérlegelni fogjuk.
ANNA
Talán a kispapjai pornográf történeteit hallgassam itt tovább? Meg a mendemondákat a világvégéről? Ez a világvége komoly?
CARINA
A bécsi asztrológusok írják. Tessék!
ANNA
Kíváncsi vagyok, hogy a magyar asztrológusok vajon kiszámították-e már, hogy itt a világ vége.
ÉRSEK
Magyar asztrológusok – ha vannak. Ezt a finom distinkciót nálunk már mindenhez hozzá kell fűznünk… Hozzám is. Esztergomi érsek – ha van.
PICTOR
Van. Csak ne mozogjon. Épp az orrát vésem.
ÉRSEK
Én vagyok. Egész jól elvagyok itt Nagyszombatban. De Esztergom megvan-e még odaát a török végeken?… No, hogyha már kíváncsiak egy ilyen esztergomtalanított érsek véleményére – a világvége nálunk már régen megkezdődött…
ANNA
Moháccsal. Sokat gondolkoztam ezen. Tulajdonképpen miért is veszítettük el a mohácsi csatát?
CARINA
Csakugyan. Miért is veszítették el maguk a mohácsi csatát?
ÉRSEK
Miért? Miért?… Hogy miért veszítettük el a Paradicsomot? Benne Lajossal és Máriával, akik ártatlanok voltak és fiatalok, mint az első emberpár… A legtöbbször egy lyukas garasunk se volt – mármint a királyi kincstárban – de micsoda lovaink voltak, micsoda filozófusaink! És micsoda agaraink!… Hát ott kezdődött el. Azokkal az agarakkal. Azóta tart.
CARINA
Komótos világvége.
ÉRSEK
Meg lehet szokni… Rómának ma a nagyságát mérik azon, hogy hány évszázadon át tartott a pusztulása.
ANNA
Mennyi van még hátra?
ÉRSEK
Nekünk?… Ne féljenek azok a bécsi csillagjósok! Akármikorra van kitűzve a világvége, mi ott leszünk. Ha a többiek nem jönnek el, akkor is.
ANNA
Agilis főpap! Folyton térít, vissza mindenkit a római egyházba – és lelkében, lám, a világ végére gondol.
ÉRSEK
Pictorhoz. Ezt vésse majd oda a fejem köré. „Agilitas – cum pessimismo…”
ANNA
Mert rühellené az érsek, ha az utolsó ítéletnél Luther, Kálvin meg Béza zsoltárait dalolva kelnének ki sírjaikból a magyarok… Pedig úgy lesz! És én tapsolni fogok!
ÉRSEK
Nem lesz módja tapsolni lutherána asszonyságnak! Itt a század végére már mindenki rózsafűzért fog pergetni! Kezdve a kegyelmed férje urán! Arról én kezeskedem!
ANNA
Azt aztán nem! Fizetünk, ha kell. Traktálunk, intrikálunk, praktikálunk, mert muszáj. De Balassi Menyhárt soha nem fog rekatolizálni. Nem fog az érseknek megint fülébe gyónni!
ÉRSEK
Mert annyi a bűne, hogy térdemet verné a szakállam, mire a végére jut! Int a kispapoknak, azok beengedik a küldöttséget Balassitól.
Bejön Kasza Mátyás és Szénássi István, Balassi két követe, Kasza a jellegzetesen vidéki, Szénássi a városlakó, sőt a honi viszonyok fölé emelkedő magyar úr típusa. Együtt küldik őket követségbe, hogy egymást ellensúlyozzák.
ANNA
Kasza! Szénássi! Örülök, hogy ti is itt vagytok. Ha az én szívem és pénzesládám beszéde erőtlen, ti bizonyára hoztatok Balassi Menyhárttól nyomósabb argumentumot fiatal uratok kiszabadítására.
KASZA
Urunknak nincs kifogása az ellen, hogy fia itt maradjon Nagyszombatban…
SZÉNÁSSI
…Barátságának garanciájaképpen.
ÉRSEK
Megmondtam! Megmondtam előre, hogy itt fogja hagyni a lator fiút a nyakamon!
ANNA
Túsznak? Hogy ha nem tetszik eminenciádnak, amit apja Erdélyben művel, a fia nyakát nyiszálhassa el?
KASZA
Hát túsznak lenni sem fenékig tejfel.
Felfigyelnek. Thurzó Anna egyre derültebben. Az érsek szinte megdermed. Protestáns zsoltár hallatszik. Egy férfi énekli vadul. Az eredeti helvét harci ritmusban.
| Te benned bíztunk eleitől fogva |
| Uram, téged tartottunk hajlékunknak |
| Mikor még semmi hegyek nem voltanak… |
|
Persze, a figyelmes olvasó is megdermedhet ekkora anakronizmus hallatán. Mert hogy is énekelhetnék a zsoltárt Oláh Miklós küszöbén Szenczi Molnár Albert fordításában, amikor a fordító még meg sem született? Hogy énekelhetik akkor mégis? Úgy, hogy ez a legszebb fordítás. Azért.
Felnyílik az ajtó, s a Hadnagy meg a Porkoláb – betaszigálja a másik Érseket, kissé tépetten. Bornemisza Pétert.
ANNA
Nini, egy ifjú pápista főpap! És zsoltárt énekel! Úgy látszik, megbukott az ellenreformáció.
ÉRSEK
Feláll trónusáról, részint a meglepetéstől, részint azért, automatikusan, mert mégiscsak egy főpapi kollégát lát belépni, ha kötélen vezetve is. Laudetur…
HADNAGY
Üljön le! Üljön le, érsek atyám! Ne hagyja magát megtéveszteni a lutherista prédikátortól!
ANNA
Prédikátor? Dicsérjük együtt az Urat!
PÉTER
Thurzó Annával együtt rágyújt megint az énekre.
| |
|
Te voltál és te vagy erős Isten |
| |
|
És te megmaradsz minden időkben… |
ÉRSEK
Közben visszaereszkedett a trónusára, s most gúnyosan inkább, mint elismerően összeüti a tenyerét, mímelt tapsra. Az esztergomi érsek palotájában Kálvin zsoltára…
ÉRSEK
…bevezetőül szolgál farsangi mulatságunkhoz. Efféle bolondság ma megengedtetik… Hol fogtátok?
HADNAGY
Szalad hozzám a porkoláb, hogy jaj, itt az érsek úr, menjünk kézcsókra hozzá… Gondolhattam volna, hogy az érsek nem jön soha rabokat vizitálni… De hát feltámadhat egyszer az ő szívében is a krisztusi könyörület…
PÉTER
Jól mondod, hadnagy. Krisztus nevében jártam ott.
ANNA
Ennek az érseknek én is szívesen csókolnám a kezét.
PORKOLÁB
Csókoltuk mi is. De most megkeserüli… Ütni akarja.
ANNA
Jólesik a katonádnak, Oláh Miklós, hogy végre egy pápás püspököt verhet…
PÉTER
Főpapian fenséges mozdulatot tesz. Testvérem…
ÉRSEK
Feléje üt, hogy felrebbentse. Már megint kezet csókolsz neki, te ökör!
PORKOLÁB
Áldjon csak meg – az sose árt… Azután majd karóba húzzuk a bitang érsekjét.
ÉRSEK
Nevezd bitangnak vagy nevezd érseknek… De ne egyszerre.
ANNA
Az érsek szeret finoman distingválni…
HADNAGY
Így csókoltatta a kezét, vesztére, ez a – bitang! Pucér volt a keze! Gyűrűtlen! Ezen bukott le.
PÉTER
Szegény az eklézsia.
ÉRSEK
Ismerlek én téged, Bornemisza Péter. Hallám, hogy Gábriel arkangyal alakjában megjelentetted magad az ijedős kassai kapitánynak, vékony égi hangon prédikáltál néki, de lám, a római egyház főpapjainak a ruháját is felöltöd…
PÉTER
Látja hát az érsek, hogy az angyal alakja után az ördögét sem vetem meg – ha a jó ügy megkívánja.
ÉRSEK
Egyházmegyémet akartad tán végigvizitálni?
PÉTER
Csak a tömlöceidet. Bár mondhatnám, hogy minek itt finomam distingválni, hiszen az egész egyházmegyéd egy nagy tömlöc.
ANNA
A fiamat is láttad? Balassi Boldizsárt?
PÉTER
A többiekkel együtt őt is kiszabadítottam… Áldják a jó érsek nevét.
ANNA
Elkezd kacagni, kacag… Lám, nem tud most már megsarcolni minket az érsek.
A homokóra közben megint lejárt. Bejön a két kispap. Bókolnak az Érseknek. Megfordítják a homokórát. Félszemük közben az Ál-Érseken. Amikor kimennek, az egyik kispap feléje is bókol. Péter visszaköszön, kegyesen…
ÉRSEK
A kispapoknak int. Mától kezdve minden este maskarás tánc lesz! Hadd pompázhasson kedves vendégünk, Thurzó Anna, híres aranyos ruháiban!
Kis csend.
ÉRSEK
Olvasóját odaadja – hajítja Szénássinak. Ezt a szentelt olvasót küldöm Balassi Menyhártnak.
Kasza és Szénássi el.
ANNA
Ha az érsek engem itt tart a túsz helyett túsznak, kikiáltom, hogy ez injúria, és írok a királynak.
ÉRSEK
Melyiknek? Hogy én a másiknak írjak. Nevet a tréfáján. Csuda asszony vagy te, Thurzó Anna! Meglásd, hamarosan utánad jön az a csuda ember, Balassi Menyhárt!
ANNA
Remélem, az esti mulatságon tetszeni fog eminenciádnak Thurzó Anna híres aranyos ruhája. Szinte kacéran nevet az Érsekre. El.
PÉTER
Már Isten ostora. Farsang sincsen és farsangoltok. Azt hiszitek talán, hogy Isten elől elbújhat a bűnös, maskarát öltvén? Káinnak tán sikerült?
ÉRSEK
Ez az! Buzog megint a protestáns rétorika. Az ostor, amivel őrjöngő apácák régebben magukat verték, a ti kezetekbe került. De ti nem magatokat veritek… Minden szavatok Káin, Júdás, Néró és másokon csattanó virgácsütés… Hol van a ti mosolyotok, jókedvetek, szelíd szavatok?… Miért üldözitek a játékot, a táncot, a színházat? Hol van a ti vallásotokban az öröm?
PÉTER
Erre mosolyogni kezd, s aztán így szól. Van… De mi azt a szegények számára tartogatjuk. Majd. A játékot is. A színházat is. Tudom, hogy ezekben örömét leli Isten.
Csend
PÉTER
Az Istent az égből letagadó cinizmus mosolyogva terpeszkedik fönt az érseki székben…
ÉRSEK
Bizalmasan, merészen… Egy humanista keresi a rokonlelket, testvért, a másik humanistát. Ahogy mondod. Az érseki szék nagy szabadságot ád… Szíved szerinti szabadságot. Hosszan néz szembe Péterrel. Majd szinte cinkosan kérdi. Akarod?
ÉRSEK
Aki pispekséget kíván, jó dolgot kíván – monda már Szent Pál is. Feláll a trónusról, fiatalosan, lejön a lépcsőn. Ezt a trónt… Üres… Próbáld ki!… A főpapi díszruha rajtad úgyis kivallotta már – mint másnak az álom – szíved rejtett óhajtásait. A katonákhoz. Engedjétek el!
KÉT KATONA
Az érseki kegyelem és a jó mulatság reményével vidáman eloldozzák Pétert, s aztán leülnek a földre, röhögni, s hogy majd az Érsek keze ügyében legyenek.
PÉTER
Ez az érseki trónus olyan szép, mintha nem is ezen a szegény Magyarországon állna.
ÉRSEK
A réginek a fénye ragyog még rajta. Azok a kövér drágakövek a karfán Mátyás király kincstárából valók… Egy bőrzacskóban mentettem őket, amikoron Mária királynéval menekülénk a csatavesztés másodnapján.
PÉTER
Ez a három lépcső visz-é közelebb Istenhez?
ÉRSEK
Nem tudom. Én a gondolat szabadságát keresem… Följebb! Egyre följebb a hierarchiában. Tudod, milyen szabadon gondolkozhat a pápa?
PÉTER
Jártam Itáliában. Van fogalmam róla.
ÉRSEK
Szép volt, ugye, Pádovában komédiát nézni és csinálni és játszani is, komédiát, tragédiát… Beszélgetésben barátaiddal merész eszméket pengetni… Mert Itáliában aztán lehet, pláne Pádovában, a velencei respublika védőszárnya alatt. Próbálnád Genfben!
PÉTER
A játékok, amiket szerzettem, az erkölcsök jobbítását szolgálták.
ÉRSEK
Én elhiszem. Hallottad: tudok distingválni. De vajon Kálvin utódai tudnak-e. A máglya, amelyen szegény Szervétusz Mihály égett, nem jó példát mutatott nékik.
PÉTER
Gyorsan válaszol. Szervétusz nem hivé a Szentháromságot.
ÉRSEK
Ilyesmi akárkivel megeshet… De közben Szervétusz arra is rájött, miként kereng a vér az ereinkben. Ez kell! Új tudás. Új filozófia. Új literatúra. Látod, olyan szabad vagyok, hogy érsek létemre kimondom: ez kell, és nem a Szentháromságról való vélekedés… Rotterdami Erázmusnak, feledhetetlen barátomnak, azért kínált a pápa bíborosi kalapot, javaslatomra, hogy az alatt még szabadabban gondolkozhasson. Na! Lépj föl azon a három lépcsőn – s egyszer még téged is megkínálhatnak vele. Az emberiség most jut el oda, hogy Plátó álma megvalósuljon: filozófusok fogják vezetni. Humanisták!
PÉTER
Végig az Alföldön, végig a Dunántúlon azt láttam: láncokra fűzve vezették az emberiséget Isztambul rabszolgapiaca felé. Nem keresztyén filozófusok vezették.
ÉRSEK
Emberiséget?… Magyarokat vittek… Elvivék könyveid olvasóit és nyomtatóit. Drámáid közönségét és játszó személyeit. Elvivék azokat, akiknek Kálvin idvességtanát prédikálnád. És viszik – Esztergom alól – az én híveimet is… De ez még nem a világ!
PÉTER
Úgy kuporodik le a trón lépcsőjére, mint akit görcs vagy gyomrára mért ütés rántott össze. Lehetséges, hogy Isten egy egész országot kárhozatra szán? Hányszor kérdem én ezt magamtól!
ÉRSEK
Ez megint csak afféle kálvinista rétorika. Azoknak vigasztalására, akiknek kedveseit rabszíjon viszik. Hogy nem a török viszi őket, akitől az országot megoltalmazni elmulasztottuk, hanem maga a büntető Isten. Gúnyosan idézi a prédikátori hanglejtést. Nyugodjunk hát bele – testvéreim az Úrban!
PÉTER
Ő büntet! Méltán büntet. Leborul a lépcsőre. Miattad büntet. Miattam büntet!
ÉRSEK
Mellette áll. Gondolj arra, Péter, amit Rotterdámi Erázmus mondott, őt mégiscsak elfogadhatod jó keresztyén filozófusnak. Engemet ő vezet… „Az ember szellemének nyugalmát nem zavarhatják meg sem közügyek, sem a haza állapotában beálló bajok”… Hallod ezt?
PÉTER
Üvöltve a földön. Jöjjön ide Rotterdámból az a Rézmán! Jöjjön ide Rotterdámból az a Rézmán! Jöjjön ide… S mint aki kiadta minden erejét, csak hever a lépcsőn, arcra borulva.
Csend.
ÉRSEK
Tudod-e, hogy püspökszenteléskor is így terül el a földön, akit ebbe a nagy méltóságba emelünk. Leül melléje a trón legalsó lépcsőjére. Ebből a trónusból – ha beleülsz messze tekinthetsz… Palladio most építi Vicenzában az első kőszínházat, efféle darabok bemutatására kiváltképp alkalmas, mint a te – Helénád…
ÉRSEK
Azt akartam mondani. Sophokles nyomán szerzett Magyar Elektrád… Persze.
PÉTER
Mindent feledve, boldogan. Ismeri?
ÉRSEK
Nagy merészség kellett hozzá egy s más részében másként írni…
ÉRSEK
Sophoklest kijavítani – ehhez nagyobb bátorság kívántatik. mint az esztergomi érseket szembe szidalmazni. Szelíden. Ha itt volna az öreg Sophokles, körmödre verne vagy megölelne érte – nem tudom…
PÉTER
Felnevet. S a földön hengergőzik örömében. Az meg!… Megölelne engem, az öreg Sophokles!
ÉRSEK
Az tetszett nekem, milyen bámulatosan jelenvalóvá tetted benne századunk konfliktusát – a puritán Agamemnon contra pazarló Egisthus. Mintha mögöttük Kálvin és Gyula pápa árnyéka hadakoznék egymással…
PÉTER
Megragadja a kezét. Észrevette? Akkor érdemes volt!… Azt hittem, senki se veszi észre.
ÉRSEK
Ezért biztatlak így… Most mindenütt új színház születik. Színház lesz a csűr, az iskolaterem, a palotaudvar, a vásártér. Európában az utóbbi években megtízszereződött a drámai művek és a színházi produkciók száma… Minden színház! Minden színház!
PÉTER
Felállt, kicsit sápadtan. Tehát úgy látszik, érdemes Sophoklest magyarítanom, vagy akár magamnak magyar Sophoklessé lennem.
ÉRSEK
Érdemes. Érdemes mindenütt, a kereszténység két világra kiterjedő hatalmas birodalmában, ahol – mint mondják – soha nem megy le a Nap… De itt, ahol feljött az égre az ottomán Hold… Nemcsak a harangokat hallgattatja el a török. Ez az első dolga. Keresztelő János fővételének előünnepén ment be Budába. Vasárnap délután. Esti harangszó már nem volt… Csend. Csak annyi, amíg nyelnek egyet. Te most átjöttél a hódoltatott Magyarországon. Ugye. milyen néma? Az ütések zuhanása hallatszik még, de a jajszó már nem. Mintha víz alá merült volna le az ország.
PÉTER
Csendesen. Ebben a merülő országban, amikor a vizek fölött már a templomtornyok sem üzennek egymásnak harangszóval, ebben a süllyedő és néma országban az én Elektrám még mindig messzehangzó magyar szóval sirathatja holtnak hitt Orestesét.
ÉRSEK
A protestáns rétorikánál csak a drámaszerzők rétorikája megejtőbb… De ők csak magukat ámítják… Ugyan ki hallja a te Elektrád jaját, te szegény!… Figyeld a dedukciómat: Magyarország nincs. Megírtam Hungária című könyvemben. Még kint adattam ki. Nagy sikere volt… Nem létező országban ki hallott theátrumról?
PÉTER
Ha másutt mulatság, itt parancs. A bűnök és szenvedések mélységét ki mérheti más? A családirtó régi Átridákét? A mostan élő sárkány Balassiakét? A szerencsétlen, méltatlan magyar fejedelmekét?… A te bűneid és kínjaid mélységét is, Oláh Miklós!
ÉRSEK
Nagyok… a kínok, a bűnök… sok tragédia kitelnék belőlük. De kéne hozzájuk az élet javainak a bősége is, a szellem bősége. Az elmét gyötrő fixa ideákon túl a játék… Paradoxia? – mondod. Az! Az! Az! Ezért csoda a dráma megszületése, mindig és mindenütt… Csoda: mert pokol és megváltás együtt. Játék és fixa idea.
PÉTER
Biztasson csak! Mert nékem ez biztatás! Hiszek a csodákban… Hiszek abban, hogy tudok csodát csinálni.
ÉRSEK
Az egyház történetéből tanultam: van, ahol megterem a csoda, van ahol nem… Athénben megtermett. Rómában is, Pádovában, Párizsban, Londonban… Madridban! Ott az Újvilág aranya. Meg Loyolának a fixa ideái… De Magyarországon? Pletykázik most. Tudod-e, mit hallék?… Hogy Debrecenben a minap megettek egy huszárt, lovastul! És nevet ezen, mert olyan mulatságosnak találja.
PÉTER
A boszorkányok ették meg. Én is hallám.
ÉRSEK
Hiszi a piszi! A pógárok ették meg őket. A jó kálvinista pógárok… A huszárt… lovastul… Megették!… Hát ezeknek csinálj te színházat!
PÉTER
Megették? Jól tették. Váljék egészségükre!
ÉRSEK
Még göcögteti a jó anekdota. Egy huszárt… Lovastul…
PÉTER
Most már dühös. Egy ilyen jóétvágyú és jógyomrú közönségnek szívesebben írok drámát, mint annak, amelyik csak megcsócsált eledelt tud megemészteni!… Egy huszárt megenni! Azért is nevet ő is.
Nevetnek, két egészen különböző nevetéssel. A homokóra közben megint lejárt.
KISPAPOK
Alig felismerhetően – ördögfiókának álcázva – be. De úgy mozognak, úgy hajladoznak, mint az előbb, kispapként.
ÉRSEK
Ne ijedezz, Angyali Péter, nem esznek meg! Csak éppen lehúzzák rólad a kölcsönvett álruhát!… Rajta, tisztelendő urak! Rajta!… Nem szeretném, ha ez a deák a maskarás táncban éppen engemet majmolna!
KISPAPOK
Az első bíztató szóra kerülgetni kezdték Pétert, hogy le-lecsípjenek, tépjenek valamit róla. Szemben szertartáskodnak, bókolnak, valami liturgikus pamfletet rögtönöznek. Hátába kerülve diabolikus vadsággá válik a ceremónia – egyre borsosabb obszcén csúfolódássá. Mindez vésztjósló némasággal indul.
ÉRSEK
Aztán az ál-érseket kikötjük a pellengérre. Pucéron!… A Hit diadalában ő legyen a megalázott, megkötözött, megégetett Eretnekség! Ámen… Nem lesz már unalmas a Hit diadala!
PÉTER
Humanistának montad magadat, Oláh érsek pedig lám, inkvizítor vagy. Te vagy a Nagy Inkvizítor. És ördögök szolgálnak téged!
ÉRSEK
Felgerjedt fantáziáddal látsz te ördögöt eleget, tudom – és el is űzheted őket… Ha rossz álomban kísértettek, felébredsz, vége… De az én szolgáimat el nem űzheted, magadról le nem rázhatod… És ebből az álomból fel nem ébredsz többé, hiába hányod-veted magad… Megy vissza a trónusára, tüntető méltósággal, felfújva magát. Visszaszól. Mit kímélitek? – kutyák!
PÉTER
Mert már birkózik ördögeivel. Izmosabb sátánfiakat is lehánytam én magamról… Harci dalként énekli közben.
| |
|
Az ördög köztünk mind éjjel nappal erősen forgódik |
| |
|
Hogy mit kaphatna, ő mindenkor azon igyekszik. |
ÉRSEK
A trónon ülve. Nem bírtok vele?… Hozzátok ide nekem Plutó vasvilláját, amivel a máglya tüzét majd piszkálhassam!
PICTOR
Már jön is a villával – hiszen kellék ez is a maskarához, amelynek ő a művészeti vezetője. Az Érsek pásztorbotját kicseréli a vasvillára. A Hit diadalában a konfliktus ma világosan fog látszódni: itt az Inkvizíció, ott az Eretnekség.
PÉTER
A földön püfölte az egyik Kispap-Ördögöt, most felugrik. Eretnekség? Erre jár mindig az eszetek!… Itt a humanizmus! Én azt perszonifikálom!
ÉRSEK
Velem mérkőznél humanizmusban? Énvelem, aki katolikus vagyok – s e szóban benne van az egyetemesség… Húzzátok le a csizmáját is!… Meztélábas humanista!
KÉT KATONA
Közben hátulról elkapták Pétert. S erősen tartják, úgy hogy a két Kispap-Krampusz már cibálhatja le lábáról a csizmáit, amíg majd ketten kétfelé gurulnak.
ÉRSEK
Én még Mátyás könyvtárában kezdtem el olvasni Sophoklest.
PÉTER
Szakadt ingben, rojtos szárú szűk nadrágban, vagy akár ezek nélkül. Csak egy ágyékkendővel. Most kötözik hozzá őt egy oszlophoz.
Közben itt-ott, feltűntek az álarcos mulatság és a színielőadás részverői. Maszkjuk, jelmezük a Pictor remeklései. Mózes, kőtáblákkal. A Pápa. A Császár. A Halál. Bűnbánó Magdolna – födetlen kebleit csak hajával takargathatja. Dávid a hárfával. Szent Péter kulccsal, kakassal. A Rágalom, szájából kitekergő kígyóval. Iskarióti Júdás, sárga köpönyegben. Az Igazság, bekötött szemmel. Fortuna, korabeli egykerekű biciklin. A század slágere: Gilles avagy a Perui Herceg, kolibritollas öltözetben, apró csengőkkel díszítve… De a világért sem viselkednének hivalkodóan, attributumaikkal parádézva, csak meghúzódnak a fal mellett, hisz ők a szerény statiszták. És onnan nézik némán azt a félig véres, félig játékos komédiát, amely ma estére talán elveszi a kenyerüket. De lehet, hogy attól is olyan szomorúak, hogy mindegyiküknek túl nagyra van méretezve a feje. Szomorú törpék. Mítoszaink mély bányáiból.
PÉTER
Válaszol, a nagy humanista dicsekvéssel megtoldott dicsőségére. Elfogadva meztelenségét, a szégyenfát, a máglyát, a halált. S biztosan tudva fölényét. Amit most mond, arra e pillanatban jön rá, s ez boldoggá teszi. Sugárzik. Mátyás könyvtárából volt bejáratod Sophokleshez. Fene a jó dógod! Mégse irigylem. Más volt Mátyás korában: a humanizmus a palotákban csakugyan elterjedhetett – volna… Talán… De most miénk lesz. Igazából. Mert a nyomorúságban fogékonyabb a lélek, sóvárabb – vigasztaló szóra, világos beszédre… Esti harangszó helyett a templomdombra kiülve mi hegedülgetünk, mi énekelünk, hogy segítsünk az Istennek megőrizni itten a hitet, a népet, a nyelvét… Általunk szólnak magyarul a zsidó próféták és a görög bölcsek…
MÓZES
Mert mégiscsak ő a legindulatosabb, felkiált. Jól beszél!
DÁVID
Péter lábához telepszik, hárfástul.
ÉRSEK
Szent Antal kísértései itt vannak?
Az Oltár most kezd kivilágosodni. Inkább alvilági fényektől. Félig obszcén, félig szörny alakok jelennek meg az ablakokban, fülkékben…
ÉRSEK
Csak neveted a kísértőket, Bornemisza Péter? Koppant a vasvillájával.
Három kis serdülő parasztlány jön be. Nevetgélnek. Péterre mutogatnak.
PICTOR
Ti hogy kerültök ebbe a maskarába? Kik vagytok?
EGYIKÜK
Mi azok a libapásztorlánykák vagyunk, akiket a tiszteletes úr meg szokott lesni a firhang mögül.
MÁSIKUK
Engem be is hívott egyszer a paplakba…
HARMADIKUK
Úgy csinál, mintha nagy hasa volna. Péterhez. Hát rám emlékszik-e?
1. FIÚ
Mi a lovakat szoktuk fürdetni a folyóban. Szemébe nevet Péternek.
PÉTER
Nem felel, lesüti a fejét.
ÉRSEK
Látod-e, pironkodó Péter, hogy mennyivel jobb egy ilyen archiepiszkopális trónus, mint azok a falusi templomdombok? Ahol te a híveidnek hegedülgetsz, és a híveid még a szemed rebbenését is obszerválják… Itt szabadon gondolkozni… igazi színházat csinálni… bűntudat nélkül fajtalankodni annyit lehet, mint Rómában egy svájci zsoldosnak – vagy magának a szentatyának. Nevet, s veri vasvillájával a földet. Hé! Hol marad Thurzó Anna?… Azt akarom, hogy égő fáklyával ő gyújtsa meg a máglyát… Ez lesz a Hit diadala.
PÉTER
Lángot vetett már a máglya alattam… Érzem, hogy égek.
Nagy és vad zene kintről.
ÁL-ANNA
Carina ő, csak Thurzó Anna színarany ruhájában, álarccal, hordszéken, mint az Opulentia Divina. Pénzesládájából aranyakat szór. A kísértések alakjai mind kíséretébe szegődnek, vagy hódolnak neki, de mások is, mint például Júdás meg a Rágalom…
ALVILÁGI KÓRUS
Kinti zenére éneklik Opulentia körül.
|
| |
|
Nyavalyatörés, feneség, feneség! |
| |
|
Nyavalyatörés, feneség, feneség! |
|
PERUI HERCEG
Brrr! Be ronda gondok!
DÁVID KIRÁLY ÉS A MENNYEI ELLENKÓRUS
| |
|
Mutat az Isten azért minekünk olly nagy kincses várost, |
| |
|
Hol meg kell telned és nem kívánhadd az aranyt és garast; |
| |
|
Nem kell ott ezüst, gyöngy és drága kő, jobbat annál találsz. |
| |
|
Árnyék ez világ, hamar elmúlik, miképpen az virág, |
| |
|
De az Uristen él mindörökké, te ő véle maradj |
| |
|
Vaj! mely szép lakóhelye ő néki ott fenn az mennyország! |
|
CARINA
Leugrik a hordszékről, odamegy Péterhez. Neked nem kell arany? Felkiált. De hisz ez az ember össze van égve! Vörös láng a bőre… Tűz nélkül megégett… Milyen csoda! Csupa seb a teste! Isten megjelölte öt szent stigmáival.
Leoldják Pétert. Lefektetik.
ÉRSEK
Megszűntek a csodák! A Tridentinumon nem tudtunk összekaparni napjainkból egyetlen koszos csodát sem… A bénák nem kezdenek el járni, a vakok nem látnak, és hiába sikoltoznak ezerszámra a szűzlányok, nem jelennek meg rajtuk Krisztus sebei… És itt van, ni!
Közben Bűnbánó Magdolna olajjal kenegeti Péter testét. A vad zenére megint előóvatoskodott Kasza Mátyás és Szénássi István, az utóbbi szivarral.
Egy ideig bámulták a karnevált.
KASZA
Micsoda boszorkányszombat! Gyerünk innét!
SZÉNÁSSI
Én éledek! Végre egy kis igazi párizsi diablerie.
SZÉNÁSSI
Humoros hatást keltő, morális célzatú közjáték, melyben az ördög az embereket gonosz cselekedetekre ösztönzi.
KASZA
Mindjárt bevesznek itt téged főördögnek. Füstokádót még úgyse láttak.
SZÉNÁSSI
Nem is láthattak. Még be se hozta Nicot a dohányt Európába, én a Szamos-parton már szivaroztam.
KASZA
Füstölsz, mint farsangkor a kémény, bár ezt a kéményt lassan tövig lerágja a franc.
SZÉNÁSSI
Azt hiszem, büszke lehetek rá, hogy a szifiliszt is én hoztam be elsőnek ebbe a kis hazába. Ma már szépen terjed.
KASZA
De fennhordod azt a maradék orrod! Ha rád nézek, Szénássi, nem sajnálom, hogy hátrább vagyunk a művelt nyugatnál.
SZÉNÁSSI
Ha rád nézek, Kasza Mátyás, kétségbe kell esnem: micsoda provincializmus!
KASZA
Abban a maskarában ott urunk felesége táncol, nézd!
SZÉNÁSSI
Az érsek itt tartja a fiú helyett az asszonyt.
KASZA
Hogy vigyük meg ezt a hírt Balassi Menyhártnak?
SZÉNÁSSI
Diplomáciával. Hogy lesz neve újabb árultatásának, elfogadni a szent olvasót. Hitvesi hűség lesz a neve. Idézi Balassit, akinek talán a szavajárása ez. „Asszonyomért mindent meg kell tennünk”
KASZA
Meggyőződéssel ismétli. Asszonyomért mindent meg kell tennünk!
ÉRSEK
És mondjátok meg nagy uratoknak, hogy száz gíra ezüstöt fizessen nekem az iránta mutatott jó barátságomért.
SZÉNÁSSI
Fia ellátásáért…
SZÉNÁSSI
Felesége tiszteletére ezért a szép mulatságért…
ÉRSEK
És amiért mi közbenjárók leszünk érte mind császárnál, mind Istennél. Kegyelmes mozdulattal elbocsátja a követeket.
KASZA és SZÉNÁSSI
Együtt mondják a jelszót. Asszonyunkért mindent meg kell tennünk! És indulnak.
PÉTER
Magához tér, felült. Minden bölcs azkor mikor kisírtetik, megismeri magát bolondnak lenni, minden szent megismeri merő undok voltát, minden tisztességes megismeri micsoda szégyenben hever ő. Ne ess kétségbe te sem házatok gyalázatán. Fel fogja támasztani az Úr Balassi Menyhárt családját mondhatatlan dicsőségre. Hirtelen. Thurzó Anna… Én a ti vad családotokra akarom ráoltani a poézis aranyágacskáját…
CARINA
Milyen szépen tudsz te udvarolni, Péter… De én nem vagyok Thurzó Anna. Leveszi az álarcát. Thurzó Anna is megszökött az érsek aranykalitkájából!
A hírre csend lesz.
ÉRSEK
Pár lépést tesz Carina felé. A hír megrendítette. Megszökött?… Balassi Boldizsár is megszökött, Thurzó Anna is megszökött… A tömlöceim hét lakattal lezárt ajtaján álruhás érsek sétálgathat ki-be. Egy intés Péterre. Kínpadra vele!… És a palotámban álruhás Thurzó Anna táncol, és fogadja a reverenciát…
CARINA
Farsangi mulatságba ez is belefér!
ÉRSEK
Pofon üti Carinát. És ez is! De már engeszteli is, megsimítja a lány arcát. A püspök megbérmált… Látod, Carina? Látjátok, kedveseim? Mennyi árulás környékez minket? Hát hogyan is hirdessük mi ennek az országnak erkölcsi integritását? Nem hirdethetjük. Igazunk volt: ez az ország nincs. Ennyi árulás közt csak sírni tudok már. Jeremiásként. S idézi is elnyújtott énekszóval Jeruzsálem siratását, a nagycsütörtöki vecsernye szertartásából. „Hieru-usalem! Hieru-uu-usa-lem!” Csakugyan sír. Letérdel. Istenem, könyörgünk hozzád!…
CARINA
Buzgón letérdelt. …könyörgünk hozzád!
ÖRDÖGÖK
Mind letérdelnek. Kórusban. Istenem, könyörgünk hozzád!
ÉRSEK
…Ne tedd próbára, újabb árulásokkal szolgáidnak szolgáját!… Uram, irgalmazz! Leborul.
Az Érsek őszinte, forró fájdalma afölött, hogy árulásai elárultattak, a jelenlevő ördögöket és egyéb maszkákat megrendíti, s az Érseket túlkiabálva buzgón vele imádkoznak ők is
ÖRDÖGÖK ÉS EGYÉB MASZKÁK
Uram irgalmazz!… Ne tedd próbára újabb árulásokkal szolgáidnak szolgáját.
ÉRSEK
Távoztasd el tőlünk az árultatás szellemét!
ÖRDÖGÖK
Távoztasd el tőlünk az árultatás szellemét!
Függöny
A háttér – az Oltár – ezúttal külső várfalat jelképez.
Fülkéi, ablakai itt-ott kinyílnak, hogy megjelenjék egy-egy őrálló katona, lesni, hogy nem jön-e a török, vagy magyar. Például Báthory István. (Ő János Zsigmond ökle, itt az Alföld peremén, az ötszögletű váradi várban.) Valahol fent a bástya tetején ritmusokat próbálgat egy dobos… S az a fiatal férfi, aki néha kiül az egyik lőrésbe, és töröksípját fújja, szintén inkább csak gyakorolni látszik. Mindig ugyanazt a motívumot fújja. Mintha a várban készülődnének valamire. Mulatságra? De nem lázas készülődés ez. Valami eszelős monotónia van benne. Az unatkozás és a bűn egymás alternatívái lettek. Bármikor átcsaphat egyik a másikba, és viszont…
Messziről, talán a vár mögül, néha egy-egy átható kiáltás hallatszik. Vannak, akik hallják. Vagy csak hallani vélik? Arrafelé lehet az Akasztó-domb.
A fal tövében ezúttal fel kell tételeznünk egy folyót.
A színpad előterében, nekünk háttal, a Pictor ül, s éppen rajzolja, skicceli a díszletet.
PICTOR
Ugye, milyen dekoratívan pusztul ez az ország?… Hatvan évvel Mátyás király után az egész olyan lett, mint valami óriási, romantikus díszlet … Rom és hegyorom … Meg – hogy is van? – lobogós hadikopja… Ez az: titi-tá, titi tá-tá… Az egész ország ilyen titi-tá titi tá-tá lett. Mert közben a magyarok rájöttek, hogy ők is tudnak verset skandálni. Mint a régi görögök meg a rómaiak. Most boldogok. Skandálhatnak.
A várból kijön két buggyos-bögyös leányka, a tábori kurtizánok túl díszes, de könnyen felborítható és kifűzhető bársonyruhájában. Ugyancsak bársonyból van kis szatyruk is, ezt ütemesen lóbálják.
PICTOR
Cinkosan és skandálva. Libegős hadikurva…
A Pictor rajzolni kezdi őket, egyikük ezt észreveszi, megböki társnőjét, megállnak, pózba állnak, belenevetnek a képbe.
A lőrésből kihasal a töröksípot fújó legény, játszik nekik egy futamot, a lányok felintegetnek neki.
1. KURTIZÁN
Szavukban szilágysági ízek. Csak ide a Szamosra.
2. KURTIZÁN
Szépek akarunk lenni, frissek, mire megjönnek az úrék.
PICTOR
Szüretelni mentek, és itthagyták a puttonyos lányokat?
2. KURTIZÁN
Katonát vittek inkább. Egész hadsereget.
1. KURTIZÁN
Mert Báthory István szőlleit mentek letarolni.
2. KURTIZÁN
Nagy szüreti mulatság lesz még ma itten!
1. KURTIZÁN
De még az esztergomi érsek is látogatóba jön ma hozzánk. Jön meggyóntatni minket. De jó lesz!
Elszaladnak.
Közben lopva előbújik két fiatal férfi. Valószínűtlen jelmezekben. Egy antik római úr, bíborszegélyes tógában. Ő Poncius Pilátus. S egy angyal. Ez az utóbbi természetesen Péter. Megint viharvert állapotban. Deákos-papos köpenyege szakadt. Az angyali mez ez alól csillog elő. Két tollahullatott szárnyát madzagon húzza maga után. Pisszt int a Pictornak, és elragadtatva les a lányok után.
PÉTER
Szakadatlan könyörgök Istenhez, szabadítson meg a kísértésektől – s íme! Megint két ilyen csábító teremtés vagy látomás?
PILÁTUS
Vetkőznek! Ha most énekelnénk nekik valami szépet…
PÉTER
Kinyitja énekeskönyvét, s rákezdi. A Szamos nádasai felé.
|
| |
|
Ti vegyétek most az én átkomat, |
| |
|
Röttenetes én sentenciámat! |
| |
|
Én átkommal dögletes poklot, |
| |
|
Haragommal örök kárhozatot! |
|
Próza. No, szajhácskák, most ugye megkaptátok!… Milyen más ez, mint amikor a szerelem incselkedésére dalolunk.
EGY HANG
A várból. Ki óbégat odalent?
EGY HANG
Jó, jó! – de milyen vallású?
PICTOR
Mióta az úr katolizált, pontosabban rekatolizált, még pontosabban: re-re-katolizált, itt nem szeretik a lutheránus angyalokat.
PÉTER
Már áttért az a Júdás?… Elkéstem!
PICTOR
Most honnan? Melyik tömlöcből?
PÉTER
Az érsek hóhérlegényeinek kezeiből kiszalasztott Isten engem, mint madarat kalitkából. Útközben toboroztam ifjakból egy teátromi truppot. Passió-játékra. De ránk ütött a török, amikor épp az utolsó vacsoránál tartottunk… Elvitték mind a tizenkét apostolt, mert azt mondja a mozlim, hogy a Zsidóföld most az övé. Jézus Krisztuson volt egy kis vita, de őt is elvitte. Leül egy kőre. Aztán Heródest, Kajafást… Csak Poncius Pilátust engedte el, mert hogy ő római.
PÉTER
Én pedig megmagyaráztam, hogy én – Gesztus az égre – ott vagyok honos.
PICTOR
Megint csókolták a kezét.
PÉTER
A lábamat is. De senkit vissza nem adtak… Krőzus pénze kéne, hogy kiválthassam őket.
PÉTER
Nemcsak a temérdek pénz vonzott – a temérdek bűn is. A drámai literatúrához mindkettő nélkülözhetetlen.
PICTOR
Csak azt nem tudom, honnan veszik a drámai szerzők azt a tévhitet, hogy a hatalmasok örülnek, ha pénzt adhatnak azért, hogy magukat a színpadon kibelezve lássák?
Hallatszik megint a távoli sikoltás.
PÉTER
Mi volt ez a sikoly?
PICTOR
Akinek jó a füle, hallani szokta… Arrafelé van az Akasztódomb… Eufemisztikus kifejezés. Lehetne inkább Felnégyelődomb. Kerékbetörődomb. Karóbahúzódomb. Durvul a világ… Bár van, aki azt mondja: finomodik. Hogy a kínzásokban is mennyi új meg új rafinéria! Haladunk a művelt Kelettel.
PÉTER
Kicsit elhagyta az ereje. Leül egy kőre. Pilátushoz. Estére meglátom, te mit szedtél össze.
PICTOR
Maradjon most úgy… Dürer is metszett rézbe egy ilyen búvalbélelt angyalt. Melankólia – ezt írta alá… Ez lesz most a Magyar Melankólia.
PÉTER
Háttérnek pedig ez a rablóvár. Magyarország legnagyobb rablójának a vára.
A vár kapuján kifut egy férfi. Jól megtaszíthatták. Szilágyi Péter ez, az Érsek börtönéből ismerős vágsellyei prédikátor.
SZILÁGYI
A tüdőmet kikiabáltam, hogy megtartsalak a jó úton titeket. Hiába… A könyveimet legalább adjátok ki! Rablók!… Árulók!… Újsütetű pápisták!
Egy ablak kinyílik, néhány könyv repül le.
PICTOR
Ebben a várban mindig történik valami.
EGY HANG
Ha visszajössz, téged dobunk le a várfalról!
PICTOR
Hitet cserél az úr, elkergetik a papját.
SZILÁGYI
Szedegeti össze széthullott könyveit. Csak jussak minél messzibbre innét, hogy a szagát se érezzem már az ördög árnyékszékének!
PÉTER
Érseki tömlöcöt szenvedő paptársam! Lelkem jobb fele…
SZILÁGYI
Végigméri. Megint maskarában?…
PÉTER
Csak methódusban van köztünk különbség, nem a célban. Te a rézkapcsos Bibliát vagdosod a bűnösük fejéhez… vagy ők a tiédhez – én a csodára szomjas lelkek elé a magam szegényes csodáit tárom. Madzaggal megrántja a szárnyait.
SZILÁGYI
Csúfot csinálsz magadból, így állsz ki az ország útjára. Pirosítót nem kentél a képedre?… Szól a várban a sípszó; a szajhák lejárnak a Szamosra feredni, ünnepre készül minden, pogány ünnepre! Felordít a vár felé. Sodoma!… Röhögve fulladoztok a bűnben, mert jön az érsek és az megoldoz!
PÉTER
Csupa készség. Itt az énekeskönyv nálam is. Az imént is énekeltem belőle… Nem hallottad? Csak ha nagyon átkozódom, elhágy a lélek… Te meddig bírod szusszal az átkozódást?
Kinyitják az énekeskönyvüket.
EGYÜTT
Szépen, két hangra, s egyre nagyobb benső összeszedettséggel, a vár felé fordulva éneklik Sztárai versét.
| |
|
Ti szegény, kába, bolond emberek, kik főnépek vagytok, |
| |
|
Miért valaha ti magatokat meg nem jobbítjátok, |
| |
|
És magatokban szép értelemmel azt meg nem hányjátok. |
| |
|
Az ki embernek ő fülét adta, hogy nem hallana-é? |
| |
|
Az ki embernek ő szemét adta, hogy jól nem látna-é? |
| |
|
Minden dolgokat emberek közt, hogy jól nem tudna-é? |
PÉTER
Ez igazán nagyon jó!
SZILÁGYI
Ismétlünk! Int, s megint kezdik.
Ti szegény, kába, bolond emberek, kik főnépek vagytok
A Pictor közben észrevette, hogy két idegen katona áll hátul, s figyeli az éneklő papokat. Mikor a Katonák mozdulnak, a Pictor gyorsan besétál előlük a várba. Legalább a maga bőrét mentse…
PICTOR
A kapuból, visszakiált. Ti süket fajdkakasok!
KÉT PÉTER
Nem értik, elhallgatnak.
A Katonák már elkapták őket.
1. KATONA
Mit gajdoltok itten?
SZILÁGY1
A gonoszt ostorozzuk.
2. KATONA
Balassi papja vagy? Megostorozlak én téged, gonosz!
Üti.
SZILÁGYI
Menekül a várba.
PÉTER
Vigyázz! Ott bent még rosszabb vár rád!
SZILÁGYI
Jónást is visszaküldte az Úr Ninivébe! El.
1. KATONA
Te meg kire vártál itt a keresztúton?
1. KATONA
Talán éppen ránk vártál?
PÉTER
Egy nálatok sokkal nagyobb bűnösre.
2. KATONA
Mi nem vagyunk elég nagy bűnösök?
PÉTER
Azt csak az Isten tudja megmondani, de én azt hiszem, hogy ti egészen kis bűnösök vagytok.
2. KATONA
És ha agyonütlek?
PÉTER
Nem fog a vérem az égre kiáltani.
2. KATONA
Mi nagy bűnösök vagyunk!… Üti.
PÉTER
Nem, nem!… Kicsik! Kicsikék!
2. KATONA
Egy angyalt verünk agyon, Istennek egy angyalát. Üti. Mondd, hogy nagy bűn ez!
PÉTER
Semmi ez… Az én halálom is semmi…
2. KATONA
Hát mi a valami?
PÉTER
Amit Balassi Menyhárt visz végbe. Az valami!
1. KATONA
No, beszélj csak nekünk Balassi Menyhártról, ha olyan jól ismered!
ÖREG PÁSZTOR
Ő Balassi Menyhárt. Menekülőben Báthory katonái elől. Szeretne visszajutni a várába…
PÉTER
Én csak a hírét ismerem Balassi Menyhártnak…
2. KATONA
Itt a nádasban nem láttad lappangani?
PÉTER
Azt mondják, szüretelni van…
1. KATONA
Rabló szüreten. De szétvertük már a hadát.
2. KATONA
Őt magát is szeretnénk az örök kárhozatra küldeni… Hohó, te pásztor! Állj csak meg! Gyere onnét a kaputól!
BALASSI
Pásztorként. Én is ammondó vagyok, hogy százszorosan megérdemlik az ilyen gonosz urak az örök kárhozatot.
1. KATONA
Jól beszélsz, pásztor! Ismered-e Balassi Menyhártot?
BALASSI
Az ország megrontóját?… Ismerem.
PÉTER
Milyen hiten van most? Igaz, hogy katolizált?
BALASSI
…Én a hitet annyira becsülöm, amennyire látom, hogy hasam és erszényem teljesedhessék belülle… hahaha! Kis csend. Mondja az a ganéj Balassi. Aztán megint. Annak kívüle énnékem se hitem, se istenem…
1. KATONA
Mondja az a ganéj Balassi.
BALASSI
Ő mondja, nem én mondom.
PÉTER
Élénken. Be kár, hogy így van! Mert annyi fényes tehetséggel új Attilája lehetett volna a magyarnak! Mátyás királya…
2. KATONA
Úgy látszik, nem kapott eleget. Feláll és pofon veri Pétert.
PÉTER
Értsétek meg! A bűnös Saulból hamarébb lehet Pál, a hit oszlopa, mint a képmutató egyházi fejedelmekből.
BALASSI
És te? Lám, te is képes volnál szembe dicsérni a gyalázatost!
PÉTER
Én nem szembe dicsérem!
2. KATONA
Annál inkább! Sózz oda neki te is!
BALASSI
Botjával üti Pétert.
1. KATONA
Jól van, öreg! Nevet. Ropog az angyalcsont!… Hullik az angyaltoll!
PÉTER
Miközben ütik. A gonosz embert a jótól nem az elkövetett bűnük nagy száma különbözteti meg, hanem hogy szívében kívánna-e jó lenni…
BALASSI
Csépeli Pétert. Közben. Honnan tudod, hogy Balassi Menyhárt jó kíván lenni? Te bolond! Te bolond!
PÉTER
Megszámoltat majd téged Balassi Menyhárt, hogy agyonütötted az angyalt, kit hozzá külde Isten… Elterül.
BALASSI
Sunyi alázatossággal. Most már bemehetek ebbe a bűnös Babilonba?
2. KATONA
És kiabáld ki a várudvaron, hogy az asszonyukat már hiába várják. Thurzó Annát lányával együtt elfogta Báthory István, amikor erdejében orvul vadásztak…
1. KATONA
És hogy az urat is hiába várják már, mert ha madárrá változik, akkor se fog berepülni a várába! Elmennek.
A két kurtizán a bokrok közt csak erre várt. Csak holmi vízinövényekkel vannak övezve…
1. KURTIZÁN
Nagyságos urunk!… A nádas is tele van Báthory katonáival… Meneküljön!
BALASSI
Szemébe akarok nézni még ma Báthory Istvánnak! Felkiált. Hé! Hol vannak a strázsák? A várfalra a legjobb muskétásokat állítsátok!
A zene elhallgat odabent.
BALASSI
A lányokhoz. Az egyszer agyonvert ember megélesztésére tudtok-e bájoló igét? Leül, s amíg a lányok Péter mellé guggolnak, félig- meddig magában mondja. Kár, hogy nem igazi angyal. Rám fért volna most az Isten kegyelme…
1. KURTIZÁN
Megmordálták az angyalunkat.
2. KURTIZÁN
Psz!… Ez az angyal eskóros.
1. KURTIZÁN
Bak macska farkát kéne a nyaka köré tekerni.
2. KURTIZÁN
Kenegetni kell a testét… Szorongatni kell a hüvelykujját… De csak a hüvelykujját, te! Dalolni kezdi az ájult embert élesztő bájolást.
|
| |
|
Környékezzen meg az Atya. |
| |
|
Környékezzen meg a Szentlélek. |
|
Keze élivel Péter feje fölött kereszteket húz, közben sebesen mondja.
|
| |
|
Eggyen se vót nyúgodalma. |
|
PÉTER
Felül. Ezt a bájoló verset még nem ismerem. Hogy van? Feljegyezném!
1. KURTIZÁN
Csitt! A vers végén lelket kell lehelni az elaléló személy szájába…
2. KURTIZÁN
Eleven már maga! Visszatért az erő a hüvelykujjába is!
Amíg az 1. Kurtizán a földön birkózik Péterrel, a másik kis Kurtizán ugrál fölöttük.
2. KURTIZÁN
Másként mondja, sebesebben, mint mondta az első.
|
| |
|
Eggyen se vót nyúgodalma… |
|
– még sebesebben –
BALASSI
Továbbra is öreg parasztként. Na látod, okos angyal vagy te, pendelyes Jákobokat lapítasz a földhöz.
PÉTER
Akik akaratjok ellen szenvednek testi buja gerjedelmet, ez nem lészen kárhozatjukra, csak próbáltatásukra. Felugrik. Ti meg tudjátok meg, kis kurvák, Szamos nádasaiból kibújó édes nimfák, kháriszok, hogy szörnyű penitenciákat fogok magamra róni látástokon támadt gondolataimért.
2. KURTIZÁN
Mit is érünk mi egy angyallal? Csak olyan az, mint török basa háremében az eunuk.
PÉTER
Utánuk szól, szomorúan inkább, nem fenyegetve. És azután ne próbálkozzatok majd holmi praktikákkal álmomban újfent kísérteni! Macska képiben ölembe ülni! Rajtam lovagolni…
A lányok elsétálnak.
BALASSI
Talán bizony a mennyországból estedben törted így össze magad?
PÉTER
Kend segített összetörni engem!
BALASSI
Hátha én vagyok az Öregisten. Nevet. Adventben, ha erre jársz, elmehetnénk betlehemezni. Én lennék a vén Maksus. „Glória, glória! Gomolya. gomolya! Nem bánom, ha egy-kettő a subám alá gurulna!” Te meg ráfeleled, hogy „bíkesség, bíkesség!”
PÉTER
Nem leszek én többet békességhirdető angyal… Tudom én, hogy te vagy Balassi Menyhárt. Megismertelek, amikor a legnagyobbat ütötted… Lám, nemhiába vártam itt rád!
BALASSI
Nagy tisztesség egy ilyen magamfajta bűnösnek, hogy arkangyalt küld az utamba az Isten.
PÉTER
Felsültél, Balassi Menyhárt! Nem méltat Isten téged ekkora tisztességre! Mert csak egy ilyen port-sarat tipró gyalogangyalt külde hozzád.
BALASSI
Vissza is küldöm én a mennyországba!
Távoli kiáltás.
PÉTER
Hallám… Ha pápista volnék, most keresztet vetnék. Mi volt bűne?
BALASSI
Mátyás király idejében még illett tudni, hogy kit miért húznak karóba. Ma a kutya se kérdi. Ez a különbség, angyalom… Én azt mondom neked, tágulj innen! Mert láttam én már karón varjút, és nem szeretnék karón angyalt látni.
PÉTER
Az én megpróbáltatásaim már régen megkezdődtek. A tiéid csak most kezdődnek, Balassi Menyhárt… Hiába is fenyegetőzöl, szegény. Melletted maradok.
BALASSI
…Gyerkőc koromban szurkáltam én is tövisre pillangót. Sokáig csapdosott a szárnya.
BÁTHORY ISTVÁN
Shakespeare-nél az ilyen uralkodók a dráma végén jelennek meg, a jobb jövő ígéreteként. Elégtételt vettem, Balassi, a te sok árulásodért. Nem fogsz te most már olyan vígan táncolni a német király udvarában, mert pányvát vetettem rád, oszt tartom a végit erősen…
BALASSI
A legjobb lövő muskétásaim már célba vették a fejed, Báthory… No, folytasd!
ANNA
Amazon öltözetben. Ha az életem és a kislányunk élete – akit már Várad felé visznek Báthory lovasai – kedves előtted…
BALASSI
Szoknyák közé bújtál, híres vitéz, Báthory!
BÁTHORY
Nem szokásom a túszok szedése, tudhatod.
BALASSI
Én vittelek talán rá? Azt mondod? Hát már ez is az én lelkemen száradjon? Hogy úri asszonyt rabol a váradi kapitány, meg pisis lányt?
PÉTER
A leggonoszabb cselekedet nem is az, hogy én rosszat csinálok, hanem az, hogy példámmal ráviszem a rosszra a többit, a tisztát.
BALASSI
Kuss! Báthoryhoz. Mi az asszonyok ára? Mit kérsz? Megadom.
BÁTHORY
Utána visszarabolnád, amit adtál… Ha békén megmaradsz, elengedem őket, ingyért. De húzd meg magad!… Mert mint a tekenőben a víz, oly állhatatlan az életed.
BALASSI
Békén! Békén!… Még az hiányzik! Tudod-e, Báthory, hogy ezt a földet Bécs és Gyulafehérvár között nem is tarthatja meg más, csak az örökös állhatatlanság, amely árultatásra árultatással felel. Hiszen a fejünk fölött is ez folyik. Nem látod? Mintha madarak röptét mutatná az égen. A török megírja a németnek, hogy ő kit látna szívesen magyar végvárban kapitánynak. A német megírja a töröknek, hogy melyik magyar várat pörkölje föl, mert nyakaskodott benne a kurva hadinép… Ilyen posta jár ott fent a magosban, Bécs és Sztambul között… A békesség a halál. Itt most már mindenki kockázik, és vet a kocka hatot is, vakot is. Megéred azt, hogy János Zsigmond németté lészen, a német király törökbaráttá, a török a kereszténység védőpajzsává, és te Báthory, a virtus bajnoka, még velem együtt fogsz az ördögnek ministrálni.
BÁTHORY
De megérhetjük azt is, a csodát, hogy ki-ki a maga mesterségét folytatja, híven. A végvári vitéz harcol, mindhalálig, mi fejedelmek tartjuk adott hitünket, mindhalálig, és ez az angyal majd dicséri fölöttünk az Istent…
PÉTER
Boldogan. Egy örökkévalóságig!
BALASSI
Csakhogy ezt már hiába reményled, Báthory, mert most már te is ugyanolyan ganéj-ember lettél, mint amilyenek mi vagyunk, többiek, magyarországbeli vitézlő urak és fejedelmek. Az árnyékszék sara vár rád, és nem a fényes örökkévalóság. Hirtelen. Add vissza a feleségem, és megmenekszel a bűntől!
BÁTHORY
Vállalom lelkem kárhozatját, hírem-nevem bemocskolását – az ország békéjéért.
BALASSI
Erre elkezd kacagni, röhögni, de úgy, hogy fulladozik.
ANNA
Az esze megy el! A bánat megőrjíti!
BALASSI
…Bizony én vittelek rá erre, Báthory. Mert én hajtottam elibéd az asszonyt. lányostul. Én igazítottam őket úgy, hogy a te utadba kerüljenek. Hogy amikor ellenem leginkább háborogsz, ők épp a szemed előtt legyenek… Hogy csak a kezed kellett kinyújtani értük… Így volt-e, Anna? Ezért nincs már többé tiszta Báthory István!… Az emberrablás bűnébe sodortalak, te istenfélő, kegyes Báthory! Tudom, vannak, akik az életedre törnek, és méreggel akarnak megétetni, Bécsben is, Isztambulban is – ezek a barátaid… Ellenséged egyes-egyedül én vagyok, mert én a lelkedet most a pokolra taszítom. Csend. Engedd hát el az asszonyt, ha magadnak jót akarsz.
ANNA
Bánni kezdem. hogy élek. Jobb lett volna vadkantól, medvétől széttépetni magam…
PÉTER
Nem igaz! Nem igaz! Asszonyom, ne hidd, ezt! Nem lehet igaz, amit mond Balassi Menyhárt!… Asszonyom, ne ess kétségbe! Azért beszél így, hogy téged a fogságból könnyebben kiszabadíthasson.
BALASSI
A fene essék beléd, te kotnyeles angyal! Öröm nekem a tisztát megkísérteni – tudod-e? Én vittem rá Báthoryt a bűnre. Nemcsak a példámmal, hanem fondor machinációval. Csapdába ejtettem őt!
BÁTHORY
De én is téged! Mert te vagy most csapdában!
PÉTER
Hivalkodtok! Nem látjátok, hogy az Isten ejtett csapdába titeket, mindkettőtöket – szegény szerencsétlenek. Ti semmik vagytok az ő kezében. Mert ő mindennek előre tudója, előre mozgatója… És nehogy megint azt mondd nekem, Menyhárt úr, hogy kuss, mert az is Isten eleve rendelése, hogy én most beszéljek hozzátok, és szóról szóra ezt hajtogassam: Az Isten ejtett csapdába titeket, ó, ti szegény szerencsétlenek!… Áldassék az ő neve!
BALASSI
Akkor csakugyan én vagyok az öregisten… Áldjad a nevem, Báthory! Ezt a csapdát neked én csináltam!
BÁTHORY
Hiteles szavai ezek. Inkább kiáltom én, hogy nincs, nincs Isten, és akkor szabadságomban van őt jócselekedetek révén és elmém tűnődésével megtalálnom, hogy utána immár szabadon mondhassam: van Isten, van Isten – mintsem az eleve elrendeltség rabszolgájaként azt hajtogatnom: „Isten, Isten, én semmi vagyok a Te kezedben…” Ez volna csak igazán a csapda! Ebbe én nem sétátok bele. Ha szabadságomra vadászik, megtagadom az Istent.
PÉTER
Mire mégy nagy szabadságoddal?
BÁTHORY
És a fátummal, amit prédikálsz, mert fátum az, azzal mire?
PÉTER
Nézd a törököt, vad fatalista, és hódít!
BÁTHORY
Én meg majd megerősítem Várad falait a hódító török ellen.
PÉTER
Meddig? Meddig? Meddig állnak Várad falai?
BALASSI
Jól van. Vigyed Thurzó Annát, vigyed Váradra, túsznak. Lealjasodtál, Báthory, de azt a híres okos eszed is elveszítetted. Mert bizony te az én politikámat szolgálod immár. Én itt, az asszonyom ott. Így szokásom magam egyensúlyban tartani. Amíg veletek tartottam, Oláh Miklóshoz küldözgetém őt, meg fiamat is, és megüzeném, hogy ott foghatja őket az érsek. Nevet.
BALASSI
Dehogyisnem. Hitet vesztett szavamnak veletek adok nyomatékot. Édes véreimmel. Tartsad csak a pányvámat erősen, Báthory, attól fogok én odafönt egyre magasabbra szállni…
ANNA
Báthoryhoz. A kislányom után akarok menni. Vigyél hozzá!
BALASSI
Ne siettesd! Nem látod, hogy most alkuszunk? Várd ki a végit.
ANNA
Elegem van az alkudozásaitokból! Vérre mennek mindig. Ebbe a kifosztott országba én is csak annyi pénzt tudtam hozni, hogy elkábítson titeket, hogy összeveszítsen titeket, hogy rabolni, gyilkolni nektek az aranyakért érdemesnek lássék… Irónia vagy felismerés? Köszönöm kegyelmednek, édes uram, hogy mindent elkövetett az én visszaszerzésemért.
BOLDIZSÁR
Kijön a várból, legdíszesebb öltözetében – Báthory elé megy, nyugodtan kérdi, szinte megvetően. Csak asszonyokat szoktál rabságba hurcolni? Ha mindenáron túsz kell, itt vagyok túsznak én.
ANNA
Hogy teérted is aggódnom kelljen? Eredj csak vissza a várba, és ne mozdulj hazulról. Ígérd meg!
BOLDIZSÁR
Nem vagyok gyerek! Perényi nádor fia sokkal kisebb volt nálam, amikor apja zálogba adta őt a török császárnak.
BÁTHORY
Körül is metélték, menten! Ne félj, még odaadhat az apád téged is a töröknek, üres szavának hogy nagyobb hite legyen. Nagyralátó politikához nagy család kell, öcsém!
BOLDIZSÁR
Ne csúfold az apán! Nekiugrik.
ANNA
A kishúgodra gondolj! Választja le a fiát Báthoryról. Énrám gondolj!
BOLDIZSÁR
Anyjához. Ne menj el vele! Ne hagyd, hogy elvigyen!
ANNA
Önként megyek vele. Most a húgodért. Utánad is elmennék, fiam, a pokol fejedelméhez is. Megöleli. Hidd el már! Közben Báthoryhoz, mintegy mentegetve fiát. Nagyon szilaj és nagyon ragaszkodó fiúcska volt mindig. Hirtelen kibontakozik. Mehetünk!
BÁTHORY
Erre méltóztassál, nagyasszonyom!
Eltűnik Báthory is, a kísérete is.
BOLDIZSÁR
Utánuk kiáltva. „Nagyasszonyom” – te tökéletes figyelmetes udvari ember! Egy robbanékony kamasz tehetetlenségével elkezd nevetni. Így rabolhatták el anyámat – „Méltóztassál, nagyasszonyom!”… Ti meg mit álltok odafönt? Röhögni rajtunk?
SZILÁGYI
A bástyáról. Elvitték a feleséged, Balassi Menyhárt! Hiába most már a dühöngés, hiába a kicsapongás…
BALASSI
Felszól. Dobjátok le a Szamosba!
SZILÁGYI
Nem tehetitek! Papotokat!
PÉTER
Ha megteszitek, undokul elvesztek, mint porban lógané!
BALASSI
Nem angyali szájba illő nyelven szólsz, te angyal.
PÉTER
Én még nálánál is ádázabbul foglak téged ostorozni!… Ne engedd!
BALASSI
Miért ne? Hadd gyönyörködjék Isten a bűnben… Isten úgyis mindent előre elrendelt. Te mondád… Azt is, hogy a papját onnét ledobják… Tudja-e az Isten vagy nem tudja, hogy én mit fogok most csinálni?
PÉTER
Tudja. Meg fogsz kegyelmezni a papjának.
BALASSI
Isten téved. Felszól. Mi lesz már odafent? Rúgjátok le, azt mondtam!
PÉTER
Uram, irgalmazz mindnyájunknak!
Ütemes kiáltozás odafent.
PÉTER
Letérdelt. Uram, ne tekintsd tévelygéseit. Hozzád indult. Fogadd kegyesen angyalaid között!
Egy kiáltás a várfal egy másik pontja felöl. S utána élénk zene.
PÉTER
Felugrik. Te magad vagy az ördög!
BOLDIZSÁR
Meg akarsz te is halni?
PÉTER
Nem. Mert még van dolgom ezen a világon.
PÉTER
Szeretnék belőled poétát nevelni.
BOLDIZSÁR
Csakhogy én téged most megfojtalak ám! Nyakára teszi a kezét. Szorította-e már valaki így a torkodat?
PÉTER
Integet: igen, igen.
BOLDIZSÁR
Elengedi. Kicsoda?
BOLD1ZSÁR
Majd meglátod, hogy az én markom az erősebb.
PÉTER
Ha belém fojtod a szót, az oldalamon fakadozik majd ki – vagy virágénekként kinyílik az ujjaim bögyén.
BOLDIZSÁR
Tőrét rántja ki, Péter nyakához szegzi a hegyét. És ha ezt nyomom beléd? Nem először teszem?… Hogy van az a poétai lecke? Rajta!
BALASSI
Mit akarsz a kölyöktől? Ez egy barbarus!
PÉTER
A poétika tudósai azt mondják, hogy a vers a természet változásának valamilyen szép képével kezdődhetik… „Beborult a csillagos ég fölöttünk”… Szép?… Most folytasd te!
BOLDIZSÁR
Már danolva. Beborult a csillagos ég fölöttünk…
PÉTER
Gondolj arra, hogy Buda elveszett… Beborult a csillagos ég fölöttünk… Anyád is rabságban. Apád országos áruló… Te pedig…
BOLDIZSÁR
Én barbarus vagyok, és Borbálára gondolok!… Danolja. És leszakadt a szénapadlás alattunk!… Nem tetszik? Mért nem danoljátok?
PÉTER
Elkeseredetten felugrik, nyakon vágja Boldizsárt. Nesze! Még egyszer. Nesze!
Kis csend. Most megöli?
PÉTER
Majdnem sír. Erre a családra akartam én ráoltani az Istent.
BOLDIZSÁR
Bámul Péterre és aztán lassan elteszi a tőrét.
Távoli kis falu harangszava.
BALASSI
Jön az érsek!… Az útmenti falvakban már az ő hintaja elé harangoznak… Készüljetek fel ti is odabent a mulatságra. Méltóképpen fogadjuk a nagypapot!
PÉTER
Csitt! Várjatok azzal a tombolással… Csend. Csak a távoli harangszó. Nem halljátok? Most a szegény nép beszél a süket érsekének. Tiszarád harangja panaszolja éppen: „Nincsen kenyér Rádon…” Péter előbb csak átveszi, majd holmi varázsló sámánként beinti a harangok szavát. Ingatja magát, kering a sokasodó harangszóra. Nagyhalász harangja esengi: „Elfogyott Halászon, nem terem a nádon”… Halljátok? Kemecse kérdezi: „Miből élnek ezek?”… Bogdány ráfeleli: „Innen a szegények, templomi egerek”… Így sírnak-rínak útjában a kifosztott falvak. „Nincs kenyér… Nincs kenyér!”… Jön az érsek a harangok panaszszava közt… „Drága búza… Drága búza”…
BOLDIZSÁR
És hallja? Vajon ő hallja?
BALASSI
Ha nem süket, hallja.
PÉTER
„Nincs itt kincs, csak fakilincs!” Nevet. Boldizsár is nevet vele.
A sok kis harang, távolból egyszerre… Beesteledett. Mögöttük a vár ablakai világosak.
BOLDIZSÁR
És mit mond? Az Érsek mit mond?
Most szólal meg a várban a nagyharang egészen közelről.
PÉTER
Ezt prédikálja. Hallod? „Nyú-galom!… Nyú-galom!”
BALASSI
Gyere be hozzám. Angyali Péter, udvari papomnak. Hadd lássa az érsek, hogy telik nekem azért prédikátorra is. El ne bízza magát!
PÉTER
Megtorpan a kapu előtt. Micsoda csapda?
BALASSI
Az Isten ejt csapdába, nem én! Nevet.
Az oltár két szárnya úgy fordult, hogy most egy teret zár be.
Várudvar. Este.
Bentről most erősen szól a zene. Síp-dob zene. És az ablakok, függönyök résein kilátszanak a benti fények is.
Itt van már az Érsek Balassi várában.
A vendég tiszteletére két nagy bálványt építettek a várudvaron. Egy Oláh Miklós-bálványt és egy Balassi-bálványt. Ez az utóbbi fémtárgyakból van összeszerkesztve: tűzszerszámokból, fegyverekből, ezüstedényekből. De kerül az építménybe rossz lábos is, meg lófarok, szösz, kötél. A bálvány arca: Balassi Menyhárt arca. Az Oláh Miklóst ábrázoló másik óriás kollázsban az egyházi kegytárgyak dominálnak, lila selymek, arany keresztek. Az arc helyén az a rézlemez, amelyre a múltkor a Pictor Oláh Miklós portréját véste.
A bálványok lábainál egy-egy szék.
PICTOR
Most is az egyik bálványon dolgozik. Hátralép, nézi. Ugye, milyen szép dekorációt csináltunk az Érsek mulattatására? Minden napra jut neki valami meglepetés.
SZÉNÁSSI
Az egyik ablakból. Ez a művészeti irányzat másutt már megy ki a divatból, s örülnünk kell, ha hozzánk most megérkezik.
KASZA
Egy másik ablakból. Lyukas bogrács van az urunk fején! Ha ez művészeti irányzat, akkor ennek a neve a legszemérmetlenebb pénzpocsékolás.
SZÉNÁSSI
Milyen jogon szólsz bele a művészet dolgába? Kasza?
KASZA
Én adtam a pénzt rá. Nem elég?
CARINA
Jön ki, nyomában Boldizsárral. …Én voltam Diána, szóltak az ezüst vadászkürtök, a hajamban félhold, csupa gyémántból, kezemben aranyos íj…
BOLDIZSÁR
Most azt mondd el, hogy rinocérosz voltál. Imádok rinocérosz lenni veled.
CARINA
Diánának még nincs vége. Mondanom se kell, meztelen voltam, csak egy kis fátyol.
BOLDIZSÁR
Jó! Vetkőzz le! Kergeti.
Közben Kasza Mátyás és Szénássi is kijöttek, ők is kapkodnak egy kicsit Carina után. Játékból.
BOLDIZSÁR
Legyünk rinocérosz! Ketten együtt legyünk rinocérosz!
CARINA
Ti vagytok a bestiák a cirkuszban! Játssza, hogy fél tőlük.
Ez tetszik a körülállóknak. Felhorkannak, morognak. Köztük Carina átszellemülten imbolyog.
CARINA
Most keresztény szűz vagyok!… Ti vagytok a vadkanok, medvék, sakálok, foltos leopárdok, hiénák… Majd hirtelen. Salome vagyok!
KASZA
Kinek a fejét akarod?
CARINA
Azét, aki kérdi. Két kézre fogva Kasza Mátyás fejét, úgy táncol vele, mintha nem is tartoznék hozzá test.
BOLDIZSÁR
Hátulról átfogja Carina ölét, mintha ketten valami négylábú állat volnának.
BALASSI
Jön ki, nyomában szolgák, ládával. Thurzó Anna ruháit megkapod. Legyél Thurzó Anna!… Te meg ne rinocéroszkodj azzal, aki az anyád lesz!
CARINA
Abbahagyja a játékot. Fanyalog. Megint egy lejátszott szerep! Unom Thurzó Annát! Legyél az apám, Balassi! Legyél Lót! Én vagyok Lót egyik lánya… Az öreg, Lót részegen táncol! Táncra biztatja Balassit. Lót… lánya… szereti… Lótot… Lótné… úgyis… sóvá… vált!
BALASSI
Eredj! Én Balassi Menyhárt vagyok, és te leszel Thurzó Anna… Adjátok rá Thurzó Anna ruháit!… Azt a lepkekönnyű selyeminget!
Csend lesz.
Két asszony vetkőztetni kezdi Carinát.
ZENÉSZEK
Halkan éneklik, mintha egy szertartáshoz adnának kíséretet: „Szép Vénuszt azért már kis fiával, jótétéért, míg élek mind áldom…”
Halk dúdolással ismétlik a jelenlevők.
ZENÉSZEK
„Gond nélkül azért vígan éneklek, örvendek csak igaz szerelemnek.”
Most kéne Carináról az ingét is levenni és átcserélni a Thurzó Annáéra.
BOLDIZSÁR
Ebből ennyi elég volt!
CARINA
Ingerülten. Engem féltesz vagy az anyád ruháit?
BALASSI
Nem tanultad még meg, hogy nekem semmi nem elég?
Carina, az asszonyok segítségével, inget cserélt.
BALASSI
Ki mondhat engem hűtlennek, amikor a leghűségesebb vagyok? Lassan táncolni kezd Carina körül. Annám… Annám!…
BOLDIZSÁR
Nekem Carinám! Ő is kezdi a táncot.
CARINA
Közben. Bolond magyarok…
BALASSI
Frissebben! A váradi rabasszonyt látom én eleget álmomban… Valami gyors dallamot kezd diktálni a zenének.
CARINA
Nevet. Megcsípett a tarantella, Balassi? És táncolja.
BALASSI
…Szép ifjú jegyesem! Léva várát hozta nékem jegyajándékba és hozományképpen a felvidék aranybányáit!… Pénzem is, ezüstöm is, aranyam is te vagy, Thurzó Anna! Aztán kifulladva leveti magát a bálványképe alatti karosszékbe, onnan nézi Carina egyre pörgőbb táncát. S a fiáét. Majd: Frissen aprózd te is, Boldizsár!…Tudod-e, hogy utolsó táncod lesz ez a mai, itt Magyarországban?
BOLDIZSÁR
Azért se hagyja abba a táncot, így mondja. Csak nem Konstantinápolyba akar elküldeni? Mint Perényi küldé el fiát – hogy jobban higgyenek neki…
BALASSI
Ne félj! Ahová mégy, ott nem fognak körülmetélni. Bécsbe mégy!
BOLDIZSÁR
Táncol. Ott csak a nyakam fog viszketni.
BALASSI
Vigyázz a fejedre!
BOLDIZSÁR
Kegyelmed vigyázzon! Mert ha ezt a friss hitét Miksával megint felborítja – nekem bizony legurul a fejem.
BALASSI
Hirdetheted odafönt: hűséggel szolgálom ezentúl Maximiliánost.
BOLDIZSÁR
Kiáll a táncból s a fiatalkorúak könyörtelen biztos értesültségével mondja. Csak ne túl nagy hűséggel! Jó?… Apám!
BALASSI
Mibe ütnéd bele az orrod?
BOLDIZSÁR
Nem akarnám, hogy újhitű nagy buzgalma folytán az anyámat meg a kishúgomat vinné el valami ismeretlen kór, Nagyváradon.
BALASSI
Nem láttál még engem kötélen táncolni? Feláll. Mutatja… Elkapja Carina kezét, s a másik kezével a fiáét. Így táncolok én! Ti tartotok meg engem egyenesen… Mint új Kinizsi Pál! Táncol.
PÉTER
Bejött, hamarébb. Most szólal meg. Hát a fogad között kit tartasz – új Kinizsi Pál?
BALASSI
Egy papot!… Gyere csak közelébb!
PÉTER
Inkább részvéttel mondja, nem prédikálóan. A családjuk gyászos végzetét felidéző Átridák égrekiabáló gőgje szól a szádból, Balassi Menyhárt! Megértél rá, hogy tragédia perszónája legyél…
BALASSI
Leröpíti magáról a két táncos partnerét. Ne károgj! Babonás vagyok. Leül. Duzzog. Itt a nagypap, a házamban. Ő megoldoz… Híjjátok az érseket. Nevet. Az árnyékszékre magamnak kell fáradnom, a gyóntatószék helybe jön… Hadd gyónjam meg neki, hogy túsznak adom a fiam, hogy fejét kockáztatom. Mit gondoltok, mennyiért méri az érsek egy fiát feláldozó Ábrahámnak a bűnbocsánatot? Megadom neki, amit kér.
PÉTER
Bécsbe küldöd a fiad – meggondoltad ezt?
BOLDIZSÁR
Fogok én verseket szerezni majd a bécsi kuplerájokban… Hadd csudálják a bécsi kurvák is a magyar poézis szépségeit!… El.
BALASSI
Carinához. Eredj utána!
BALASSI
Hadd vigasztalja! Ilyenkor sírni szokott, a nagy legény…
PÉTER
Legyen csak apja ellen a fiú! És legyen az apa a fiú ellen. Ez is csak sietteti azt a régen esedékes tragédiai kifejletet…
A két Kispap és az Érsek két katonája egy barokk faépítményt hoz be mint hordszéket. Hordozható gyóntatószék. Nemcsak a középső fülkéje, hanem a két térdeplője is zárható. A középső ablaka most nyitva. Oláh Miklós ül benne, s kihajolva replikázik. Hiszen imádja a dramaturgiai vitákat.
ÉRSEK
Élő személyekből ne fabrikálj tragédiai héroszokat! Ki hallott ilyet?
PÉTER
Néhány év múlva kegyelmes érsek úr és Balassi Menyhárt úr éppoly halott személy leszen, mint most Elektra és Agamemnon király…
ÉRSEK
Szofizma! Nem tanultál Aristotelest?
PÉTER
Szegény Aristoteles azt csakugyan nem tudta, hogy a legnagyobb drámai effektus most és mindörökké: a játékbeli személyek és a nézőtéren ülő személyek identitása…
BALASSI
Kasza! Szénássi! Halljátok? Lehetne belőlünk tragédia hérosza, s talán még csak meg se kéne halnunk evégett.
PÉTER
Nem veszik észre, kegyelmes uraimék, hogy amíg itt játsszák Balassi Menyhártot meg az érseket – ezt a szcénát már bálvánnyá meredten bámulja Balassi Menyhárt meg az érsek… Elmegy gyorsan az Érsek kitörő haragja elől. Otthagyva a mozgó bálványokat.
A hordszéket hordozó legények megzavarodottan pillantanak a bálványokra és az élőkre.
A pillanatnyi zavar az Érseket is meglegyintette. Annál mérgesebb most.
ÉRSEK
Ezért járok én körbe a várban, körbe az országban, holott a sok nyavalyától a lábam alig mozdítom már, hogy fülbegyónásra kapassalak titeket, hogy ne gyűljön fejetekre a bűn, mint ama szegény régiségbeli pogány héroszoknak… Térdepeljetek be ide, bűnösök, és tegyetek auricularis confessiót! Testvérem, Menyhárt, kérve-kérlek, ne halmozd a bűnt, ne őröltesd magad lelkiismereti konfliktusok között… Gyere, fiacskám, gyere be, ess térdre, és rakd le terhedet!
BALASSI
Szinte hivalkodva. Ha minden bűneimet előszámlálnám, egy hétig innét fel nem kelhetnék.
ÉRSEK
Kezdd csak szépen! Kezdd el! Én is eszedbe juttatom, mert tudom minden dolgodat, ne félj!
BALASSI
Ha meg tudja, mért kíváncsi rá?… De azért rákezdi. Gyónom teneked, Uram Isten, Szűz Máriának, Szent Péternek, Szent Pálnak és az főpapnak…
ÉRSEK
Úgy, úgy fiacskám, de bújj be és zárjuk magunkra az ajtót-ablakot… Amit mi itt beszélgetünk, azt meg ne hallja más!
Bezárkóznak.
PORKOLÁB
Leül. Most már tudom, hogy mitől olyan nehéz ez a kurva gyóntatószék. És hogy mitől olyan büdös. Sok magyar urat láttam bebújni ide. Nagyon nyomta a lelküket valami… Vidáman jöttek ki. Megkönnyebbedve. A világ minden budijának, tömlöc küblijének, reterátjának és pervátájának nincs olyan égig érő büdös lehellete, mint ennek a kamoraszéknek.
KASZA
Derűsen hallgatta, s így is inti le. Ne bizgasd, nem büdös!… Mit gondolsz, Szénássi, kifizeti-e urunk az érseknek azt a rengeteg ezüstöt?
SZÉNÁSSI
Krisztus koporsóját sem őrzik ingyen, táncosnőt sem adnak ingyen, bűnbocsánatot sem adnak ingyen…
KISPAPOK
Felállnak, elmennek.
Ekkor szólaltak meg a harangok. Nem mind, csak két harang. Az egyik úgy cseng, mintha az mondaná: „Száz gíra… Száz gíra…” A másikból olyasmit vélhet kihallani a fül, hogy „Ezüstöt… Ezüstöt… Ezüstöt…”
A felvillanó szó beleolvad a harangkongásba. Csak a harangkongás hallatszik. De úgy, hogy játszik tovább rajta a szó is. Valóságosan-e vagy csak a képzeletben?
SZÉNÁSSI
Hallom. Hirtelen. Mit?
KASZA
Semmit… De mintha itt valaki száz gira ezüstöt emlegetne… Te nem hallod?„Száz gíra ezüstöt – Száz gíra ezüstöt – Száz gíra…”
SZÉNÁSSI
Én sem hallok semmit… Csak a fülem cseng. De csak azért, mert nagyságod mondja, hogy száz gíra ezüstöt…
SZÉNÁSSI
Mert én mondám. Száz gí-ra ezüs-töt!
KASZA
Na, jól van akkor. Mi itt egymásnak mondjuk, hogy száz gíra ezüstöt…
SZÉNÁSSI
Még csak az hiányzik, hogy más is mondjon ilyesmit. Még azt hinnék a várban meg odalent a falvakban, hogy valami vastag főpapi simóniát tesznek hírré…
Új meg új harangok. Meg a szózat. Egyre érthetőbben.
SZÉNÁSSI
Pedig a simóniát meg a szentségek pénzért árulását keményen megtiltotta ám a tridenti zsinat.
S egyszerre csak rágyújt. Száz gí-ra ezüs-tért – Száz gíra ezüs-tért…
KASZA
Nem úgy! Figyeld!… Azt mondja: züstöt!… Züstöt! Követelő hangsúllyal. Száz gí-ra… ezüstöt! Kategórikusan. Száz gíra ezüstöt!
SZÉNÁSSI
Én csak úgy mondom, ahogy hallom!… Ezüstért… Ezüstért… Száz gíra ezüstért…
KASZA
Üstöt! Üstöt! Nem hallja? Züstöt! Ezüstöt! Száz gíra – ez-üstöt!
Kinyílnak a gyóntatószék ablakai.
BALASSI
Ti ordíttok hát itten, Szénássi meg Kasza!
ÉRSEK
Ha akaratlanul is kihallgattátok a gyónás titkát, tudjátok, hogy elmondani azt, Szentlélek elleni bűn!
BALASSI
Hordjátok el magatokat!
Szénássi és Kasza – ujjuk a szájukon. S mutogatnak fel a levegőbe: nem ők – a harangok.
A harangok konganak. De most csak a harangok.
Hallgatják.
Mindenkinek mozog a szája.
BALASSI
Hiába csitt! Hallom. Csak a fejét mozgatja a harangszóra.
BALASSI
Hirtelen felugrik, befogja Oláh Miklós száját. Most figyeljünk!
A két harang cseng-bong tovább és most megint tisztán hallatszik együtt a távoli harangszóval a távoli hang: Száz gíra – Ezüstöt…
BALASSI
No ugye, kegyelmes uram, hogy nem hallatszik semmi. Elengedi.
ÉRSEK
Igyekszik magát is meggyőzni. Semmi… Majd gyanakodva. Nem hallja nagyságod sem?
ÉRSEK
Akkor jó… Majd csendesen feladja a keresztkérdést. A harangokat sem hallja?
Zúgnak a harangok, s velük, bennök az emberi szó: száz gíra ezüs-töt!
BALASSI
Miféle harangokat?
ÉRSEK
Hát azt, hogy bam-bam-papa-bam-bam?
BALASSI
Nincs itt senki, aki ilyesmit mondana… Hogy bambam, meghogy papabambam.
ÉRSEK
Most már megzavarodott. Hát a harangok… Bambam!… Nincs harangszó?
BALASSI
Hiszen épp azt várjuk, hogy megszólaljon az esti harangszó, mert oly nagyon megéhezénk…
ÉRSEK
Lehet, hogy a harangszó éppúgy ördög műve, mint a szózat benne? Erősítsük meg lelkünket imádsággal, hogy érzékeinket tévedésbe ne ejtse a Gonosz.
Csak a harangszó hallatszik.
BALASSI
Áhítatából egy pillanat múlva felordít. Hé! Szénássi! Kasza!… Halljátok, hogy hogy énekelnek az ördögök?
KASZA
„Száz gíra ezüstöt!… Száz gíra ezüstöt!”
BALASSI
Harangozó ördögöt ha találtok a tornyokban, a Szamosba dobjátok! S megint imádságba mélyed.
ÉRSEK
A maga Porkolábjának. Fuss te is!
Kasza, Szénássi meg a Porkoláb – el.
ÉRSEK
Bár lehet, hogy az Isten műve. Inti a megátalkodottat, hogy ne huzakodjék – fizesse csak meg azt a száz gíra ezüstöt. Maga is szinte a harangok szavára mondja. Száz gí-ra ezüs-töt!
BALASSI
Ha angyalok húzzák, akkor a vár fokáról majd a mennybe szállnak.
A harangok most kezdenek elhallgatni.
BALASSI
Megéheztem. Ha harangszót hallok, már összefut a nyál a számban…
ÉRSEK
Letérdel, magába mélyed. Felemeli a hangját. Péter… Péter… Poéta vagy te mindörökké, Sophokles rendje szerint!
Távolból egy puffanás. Aztán egy másik. Harmadik. Negyedik.
BALASSI
Mégiscsak ördögök voltak.
Messziről s még jobban távolodóban de tisztán hallatszik Angyali Péter hangja, énekel. A búcsúénekét énekli.
PÉTER
Hangja.
|
| |
|
Siralmas énnéköm tetűled megváltom, |
| |
|
Áldott Magyarország, tőled eltávoznom. |
| |
|
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom? |
|
Balassi és az Érsek felállnak, pontosan a két Bálvány előtt állnak. Némán, döbbenetben. Így hallgatják. Közben:
BALASSI
Hát ennek hány élete van?
PÉTER
És mások hangja, visszhangosan, mindenfelől.
|
| |
|
Engöm elúntattak az magyari urak. |
| |
|
Kiízték közőlök az egy igaz Istent, |
| |
|
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom? |
|
ÉRSEK
Most először hallgatta meg az Isten az esztergomi érsek imáját!
BALASSI
Bizony, utolsó kívánságod lehetett ez neked, érsek. Arra szokott figyelmes lenni a hétalvó Isten is.
PÉTER
Hangja, nagyon messziről, tisztán csengőn.
| |
|
Legyön Isten hozzád áldott Magyarország… |
Az Oltár teljesen szétnyílik.
Az Akasztódomb környékén vagyunk. A horizontfüggönyökön a karóba húzott emberek árnyéka.
A színpad két sarkában elől két őrálló katona. Egy német Landsknecht és egy török Csausz. Ők teljes fényben állnak: s így ruházatuk is teljes jelmeztári, nevetségesen naturalista pompájában érvényesül. A színes bugyogók, szalagok, tollak…
LANDSKNECHT
Unatkozva néz végig ezen az egész, általa gondosan karóba húzott magyar bagázson. Tagoltan mondja, hogy a török megértse. Ich werde hier meinen Humanismus ganz vergessen.
CSAUSZ
Bólogat, milyen igaz. Mutatja, hogy ő is. Mondja is. Ik auch…
HANGOK
Mintha tompa visszhangjai volnának a drámát kezdő Hangoknak. … Csak egy paraszthajszál hiányzott… Ha jön Zápolya… A franc király, a legkeresztényibb… „Jézus, Jézus”… Síkos volt a part… A ló lecsúszott… A ló lecsúszott… Tanú van erre… Nem jött a vajda… Tanú van erre…
Kik sóhajtoznak így? A karóba húzottak.
PÉTER
Kicsit sántikálva jön, csendesen keringeni kezd a karóba húzottak között. Kik vagytok?… Értetek sem fizette meg senki a váltságdíjat? Felbukik, legurul az Akasztódombról. Úgy marad. Majd. Mikor múlik el rólunk Mohácsnak vérünket szívó nadály gondolata?
A Hangok elnémultak. Hajnalt megelőző szürkeség borít be mindent.
A két kis Kurtizán jön. Őket is kidobták a várból, látszik.
1. KURTIZÁN
Leguggol Péter mellé. Mondtam ugye, hogy eskóros. Fujtat a szájába.
KISPAPOK
Bicegve, de jönnek. Megállnak.
PÉTER
Éledve; amit most mond, a Postillákban írta meg. „Oly világosságot önte az Úr elmémbe, és oly örömet szívembe, hogy sem étem, sem itom, sem feleségem, gyermekim, sem marhám, sem barátim nem kellenek nekem többé… De ez édességet is csak titkon hordozom magamban, kit meg sem mondhatnék, minemű, kihez képest én semminek tartom mind ez egész világot is…” Felugrik. Mind az egész világot. S praktikusan, társaihoz. Ahogy az apostolok – elmenvén tanítani minden népet – megismerték, hogy a világ egy, úgy lesz ezentúl nekünk is egy ez az ország… Elmegyünk Bécsbe, komédiát játszani Maximiliános udvarába, aztán Gyulafehérvárra, János Zsigmondéba, és egyszer majd eljátsszuk Balassi Menyhárt úr pofájába is… És az Istennek is játszani fogunk, hogy kényszerítsük őtet a jóra… Ti kispapok, kössétek föl a csuhát, nehogy a bolond török még lánynak nézzen titeket… Hosszú az út előttünk. Olyan hamar el fog kopni a bocskorotok, hogy akár már most elhajigálhatjátok…
Messzire elrúgják bocskoraikat, és mezítláb, víztől csöpögősen, sántikálva még egy kicsit – megindulnak.
Reggel van.
Amikor eltűnőben vannak, csendesen dúdolni kezdik: „Vajon s mikor leszön jó Budában lakásom?…”
Az előfüggöny lehetőleg áttetsző anyagból legyen, hogy máris láthassuk mögötte a felvonás tulajdonképpeni színterét, a romos templombelsőt a nagy oltárral, s a szereplőit is, az oltár körüli stallumokban ülő alakokkal. Erre az áttetsző előfüggönyre élénk színekkel vannak festve az előző felvonások motívumai: Oláh Miklós a trónusán, a Szamos-parti vár látképe, Balassi Menyhárt bálványképe.
Az előfüggöny tulajdonképpen a színpadi színpadon előadásra kerülő drámaemlék színlapja. Alul a játszó személyek felsorolása. Felül a címfelirat: COMOEDIA BALASSI MENYHÁRT ÁRULTATÁSÁRÓL MELLYEL ELSZAKADVA AZ MAGYAR ORSZÁGI MÁSODIK VÁLASZTOTT JÁNOS KIRÁLTUL . A Pictor egy felülről lelógatott kosárban éppen e felirat utolsó betűit festi. Valami alkalmas helyen sorra fel vannak függesztve a Comoedia játszó személyeinek maszkjai. Ismerős arcokat idéző maszkok.
Közben folyton hallatszik egy távoli vadászkürt hangja. Mindig ugyanazt a motívumot fújja. Agresszív, követelő barbár motívum ez – ellenállhatatlan. Balassi Menyhárt kürtjele.
PÉTER
Oldalt bejön. Nadrágban, ingben, akár mezítláb. Nézi a Pictor munkáját.
PÉTER
Jó… írja még oda, hogy „öt részben”.
PICTOR
A színdarab. Öt részben! Ha a közönség ezt meglátja, máris hazamegy.
PÉTER
Tudja, mióta készülök én erre a pillanatra?… Előadjuk a Comoediát! S micsoda közönség előtt!
PICTOR
Történelmi pillanat. Az első magyar dráma bemutatója.
PÉTER
Nem egészen. Volt már előtte egy… Persze, azt is én írtam.
PICTOR
Nem érdekes. Itt minden dráma: első magyar dráma. Nem vette még észre?
PÉTER
Ezzel nem hajlandó tréfálni. Szándékában csakugyan az. Mindegyikkel megpróbáljuk újrakezdeni ezt az átkozottul elrontott történelmet – bízzál, magyarom! Ez lesz az út, amely nem vezet Mohácsra!…
PÉTER
Nem hagyja magát lelkesedésében lehűteni. A pillanat, különben, csakugyan történelmi. A történelem már ott ül bent az elhagyott templom padjain. János király, Báthory István, Bekes Gáspár, aki a szultán szeme nálunk… És persze itt van Thurzó Anna. Mert kicsalta őt a váradi várból ez a kürtszó. Hallja?
PICTOR
Hajnal óta hallom. Fütyüli ő is.
PÉTER
Mindenkit megbabonáz. A patkányfogó sípja lehetett ilyen… Fújjad, csak fújjad, Balassi Menyhárt!
PICTOR
Nemhiába fújja. Meglesz az egyesség megint, szerelmes fiával, János királlyal.
PICTOR
Hajtja őt az ismétlés kényszere. Az alkudozás. Hocinesze… Bécsben már köpnek, ha a magyar név szóba kerül.
PICTOR
Itt is. Tudom. Amikor megjött Balassi Menyhárt üzenete, őfelsége öklendezni kezdett. Pedig örülnie kellett a hírnek. Jó hír. Politikai győzelem…
PÉTER
Thurzó Anna meg, amikor hallá, hogy jön érte a férje, ki akart ugrani…
PÉTER
Az ablakon. Így elvette eszét az öröm.
PICTOR
Még egy kis émelygés, egy-két öngyilkossági kísérlet, és meglesz megint egy piszkos egyesség. Fütyörészi tovább a kürtjelet.
PICTOR
Tán maga akar beleszólni?
PÉTER
A dráma, amit megcsináltunk. Az fog beleszólni. Belelépni. Álgyúgolyóként, tüzes gránátként belerobbanni.
PICTOR
Ne röhögtessen, leesek.
PÉTER
Egy olyan történelemben, ahol egy ország, egy nép sorsa fordulhatott meg azon, hogy ennyivel, egy bakarasszal rövidebbet ugrott a Csele patakon át Lajos király lova – ki tudja? egyszer még egy olyan nevetséges semmiség is sorsot fordító lehet, mint a dráma, amelyben a királyok úgy láthatják magukat, mint kísérteteket.
PICTOR
Gondolja, hogy a történelmi pillanat erre kedvező?
PÉTER
Válságos… Tehát kedvező.
PICTOR
Aha! Megint egy szkeptikus „aha”. No, és társulat? Akad?
PÉTER
Halászom a lelkeket én is. Mint elődöm, az a másik Péter. Az apostol. Van, akit csakugyan a vízből húztam ki, van, akit még rosszabb helyről, a bordélyból, sőt van, akit klastromból…
BOLDIZSÁR
Ugyancsak úgy öltözve: nadrágban-ingben, be.
PICTOR
Nem ő a klastromszökevény.
PÉTER
Őt az akasztófa alól szöktettem meg. Boldizsárhoz. Álarcot vegyél, így meg ne lássanak!
PICTOR
Könnyű szerepe van, ha ő játssza Balassi Boldizsárt.
PÉTER
Is… És ő lesz Balassi Menyhárt is… Ki tudná nagyobb szenvedéllyel kontesztálni az öregek gazemberségét, mint enfiúk…
BOLDIZSÁR
Leakasztotta a füzérről Balassi Menyhárt álarcát. Aki időközben náluknál is nagyobb gazember lett. Felteszi apja álarcát. S mindjárt ki is próbálja az apja hangját. „Az nagy Istenre mondom, ismég ugyan ollyan könnyen elárulnám a királt, mint az előbb nagy sokszor!”… Jó lesz?
PÉTER
Nagyon jó… De még több szerelmes kívánság legyen abban az elárulnámban… „Elárulnám!”… Con amore!
BOLDIZSÁR
Leül a színpad szélére, s magában gyakorolja, más-más hangvétellel. „Elárulnám”… „Elárulnám”…
PICTOR
Ne várakoztassuk az ország urait. Ni, hogy rezsegnek odabe!… Alig várják már, hogy jöjjön az az áruló, s elárulhassák neki ezt az országot. Kezdődjék el az actio.
PÉTER
Az actio ezúttal mi leszünk.
BOLDIZSÁR
Egy jól sikerült bődüléssel. „Elárulná-ám!”… Most jó?
PÉTER
Most jó. Kiszól. Függöny!
Az előfüggöny felmegy.
Felégetett, romlásnak indult templom belseje. Megszenesedett faszobrok. Egy rozoga gyóntatószék. Az oltár előtt kihúnyt lángú öröklámpás. A sekrestye ajtófélfáján megmaradt a kisharang.
Az egyik oldalon magas stallumok, s még magasabb apáti szék, kornyadozó mennyezet alatt. Ezekben ülnek az urak, Thurzó Anna, meg János király. János Zsigmond ő – alig húszéves most. Felvilágosult, nagyműveltségű, szinte túlságosam is kulturált fiatalember. Felvilágosultságával kitűnően megfér szenvedélyes érdeklődése a teológiai problémák iránt. Hanyag viselkedésében is van valami abból a fajta fenségből, amelyet hamletinek nevezhetünk. Elkényeztetettebb Hamletnél, nagyon hiányzik neki, hogy nem járt Wittembergában. Magyar szaván is megérzik néha, hogy poliglott: nyolc nyelven beszél.
Az oltárhoz ugyancsak magas lépcsőkön lehet feljutni. Ez az oltár lesz a színpadon a színpad.
Az ablaktalan ablakokon, a fal résein már betört az erdő vegetációja. A vadászkürt mintha még közelebbről szólna.
PICTOR
Ahogy felméri a romokat. Kirabolt, leégett, lerobbant oltár. Fosztott oltár.
A vadászkürt hangja erősen idereccsen. A stallumokban ülők megrezzennek belé. Akik meg mozogtak, megállnak, lebűvölten.
ANNA
Önkéntelenül felkiált. Itt van!
BEKES
Nincs itt. Még nincs engedelme őfelségétől, hogy ide jöhessen… János Zsigmondtól kérdi. Jöhet?
Kis csend. Csak a kürt.
JÁNOS
Hallgat, hallgatja. Majd: Viaszt kéne dugni a fülembe. Vagy öntenétek forró ólmot bele – régi jó magyar szokás szerint. Magában dúdolja ő is a kürt motívumát, csak egy-két taktust. Nevetni kezd. Mintha csak ebben telt volna el az életem! Hogy emlékszem rá, már gyermekkoromban is… Körülöttem mindenki szidja a beste árulót, én meg folyton csak ezt várom: mikor hallom meg ezt a kürtjelet? Fújja, majdnemhogy könnyek közt. Trá-rá-rá-ri… Hiszen én mindig tudtam, hogy visszajön az én Balassi apám. És jön, jön, jön! És akik árulónak mondták, rohanni fognak az üdvözlésére. Trá-rá-rá-ri! Visszajött!… És egy fél év se kellett, megint elárult. Egy gyereket! Pfúj! Pfúj! Pfúj! Felugrik. Az oltár mögé siet.
BEKES
Orvos menjen utána. Őfelségének nem akar rendbe jönni a gyomra.
ANNA
De kényesek vagytok. De kényesek!… Miért? Melyik tábor különb? Árad az undokság mindenütt, hogy a szájunkig ér… Ezért futkározik hát ide-oda ő is, boldogtalan bujdosó Balassi… Talán a másik! Marad a másik! Mindig a másik! Mert mindig ott a legkibírhatatlanabb, ahol éppen vagyunk. A fertelmesség elől menekül ő is, szegény feje, mindig a másik táborba.
JÁNOS
Jön elő az oltár mögül. Fene a finnyás gusztusát! Ezért cserélgeti hát a hitét az én Menyhárt apám? Én meg már örültem, hogy értem jön vissza.
ANNA
Ezúttal értem jön vissza. Tudom. De nem örülök neki.
JÁNOS
Akár versenyezhetnénk is, Thurzó Anna, hogy melyikünk imádja őt jobban, melyikünk várja jobban, s hogy melyikünk fél tőle jobban. Nevet.
BÁTHORY
Mióta Thurzó Anna vendégem Váradon, szemmel látom, hogy fogyasztja egészségét a szerelem és szorongás. Ezért is mondom, hogy béküljön meg felséged Balassi Menyhárttal, legalább rólam is leveszi a terhet és szégyent, hogy rabságban tartom Balassi beteges asszonyát.
ANNA
Attól félsz tán, Báthory, hogy a nyakadra meghalok, és nem tudsz majd elszámolni velem Balassi Menyhártnak?
JÁNOS
…Miért hallgattok?… Te meg miért vonogatod a vállad, Bekes Gáspár, s miért mosolyogsz, mintha gyerekséget kérdeznék? Hirtelen nyerseséggel. Ha az kérdezném, honnan kerítsek ezer aranyat, vagy hogy kinek a nyakát vágassam le, és ki által – hamar készen volnál a válasszal, tudom.
BEKES
Kincstartód vagyok. Anyádnak is így szolgáltam.
JÁNOS
És ő sohasem kérdezte tőled, hogy fiával vajon egy jobb világ jön-e? Hirtelen, ugyanabból az érzékenységből. A ti fiatokról mi hír van, Thurzó Anna?
ANNA
Nincs hír róla. Rabságban tartják, hogy ha bosszút akarnak állani, könnyebben elemészthessék…
BEKES
Azt is mondják, megszökött Bécsből is, meg hogy megint lator lett. Útonálló.
ANNA
Csak kitalálják ezt is. Hogy engem bánthassanak… Éppen olyan túsz lett ő is, mint én magam. Fejünk fölött hajszálon lóg a kard… Így van, Báthory István?
BÁTHORY
Nem így van, asszonyom. Én kezeskedem az életedért.
ANNA
Nevetni kezd, most érzik először rajta, hogy talán eszelős. Hogy tudsz az életemért kezeskedni, Báthory? Hát hogyha a szakácsodnak véletlenül bolondgombát hoznak be Kardóról az oláh parasztok, hogy kezeskedsz érte, hogy ne az én tányéromba kerüljön? Ha a kislányom leesik a hintáról, és nyakát szegi, hogy kezeskedsz róla, hogy én ne haljak utána?… Őt ugye, visszatartottad most is, a kislányt? Mert mindig kell nektek, hogy maradjon kártya a kezetekben?
BÁTHORY
Te mondtad, hogy fáradt az útra, nem akar jönni.
ANNA
Mondtam, mondtam, mert féltettem, féltem. Magamat nem… Még itt se. Közöttetek. De őt igen… Zálogtárgy lett a lányom. Zálogtárgy lett a fiam. Zálogtárgy lettem én is. Aki sokat foglalkozik arannyal, olyanná lesz maga is, mint az aranytárgy… Gyilkolnak érte. Hirtelen. Vigyél engem vissza Váradra, Báthory István.
BÁTHORY
Érted jön a férjed.
ANNA
Ne jöjjön! Értem ne jöjjön! Kiáltani akarok neki: maradjon ott, ahol van! Meneküljön!
BEKES
Kit féltesz most, Thurzó Anna? Boldizsár fiadat vagy Menyhártot?
ANNA
Mért mondod, hogy válasszak közöttük?… Meglátja az ismerős arcokat, az álarcokat. Mulatságra készültök, látom. Én nem vagyok kíváncsi rá, de csak csináljátok. Teregessétek ki szépen Balassi Menyhárt nyűves lelkét! Ki ismerné jobban, mint te, Péter, aki a kenyerét etted. Hadd lássa a király, nem érdemes békét kötnie véle… Neked is könyörgök. A Balassi Menyhárt-maszkos Boldizsárnak mondja. A fiam élete forog kockán. Mutasd meg, hogy apja a Júdások Júdása! Hogy maga az álnokság… Hogy ő a hét főbűn… Minden égrekiáltó bűn és Szentlélek ellen való bűn megtestesülése. Hát nem érted? Ha van anyád – megérted. Hiába közeledik álarcos fiához, az csak hátrál előle. Nevetve. Ejnye, hát ennyire megőszült volna – szegény Menyhárt! Felnevet, csókot int az álarcnak.
BÁTHORY
Visszaint, el, nyomában.
JÁNOS
Nem. Csak a fiát félti. Mert ha sokat fújja nekünk Menyhárt ezt a szerelmes szerenátát, bizony Bécsben könnyen elvágják a Boldizsár nyakát.
BOLDIZSÁR
Elkezd röhögni, néhány bakugrást tesz, s a templom közepén, Menyhárt álarcában, s Menyhárt hangján. Ábrahám is a kés alá tartotta a fiát, mégis micsoda híres pátriárka lett belőle!
JÁNOS
Brávó! Mintha csak Menyhárt apámat hallanám!… Mondj még valamit!
BOLDIZSÁR
„Az nagy Istenre mondom, ismég ugyan ollyan könnyen elárulnám felségedet, mint az előbb nagy sokszor…”
JÁNOS
Kacag, tapsol – s persze, az udvara is.
BEKES
Hiszen ez jobb, mint az originál!
JÁNOS
Fújjátok meg azt a kürtöt! Jöjjön csak, jöjjön ide! Az originális Balassi Menyhárt! Hadd lássa ezt az alteregóját. Mióta Amphitryon Amphitryonnal találkozott – ha jól emlékszem, ugyanezen a színpadon – nem volt még ilyen confronto – magnifico!
BEKES
Fel az oltárhoz! Mutatkozzatok be őfelségének!
Egészen közelről felharsannak János Zsigmond kürtjelei. Erre mindjárt felelnek is a Balassi Menyhártéi. S ez így fog tartani a következő jelenet alatt.
PÉTER
Tapsolt. És szólítja színészeit a játszott személyek nevén. Szénássi István!… Tamás deák… Józsa…
Péter tapsára sorban futnak elő színészei: a két Kispap, a két Kurtizán – ki-ki felkapja a maga álarcát, többnyire kettőt, és szintén fölsorakoznak az oltár előtt.
PÉTER
Szénássi István… Kasza Mátyás… Oláh Miklós esztergomi érsek. Könnyedén. Engedelmükkel én leszek… Balassi Boldizsár!
BOLDIZSÁR
Menyhárt maszkja mögül. Saját hangján. Jelen vagyok!
JÁNOS
Fenomenális talentum ez a fiú! A hangja! Szakasztott a Boldizsár!
BOLDIZSÁR
Menyhártként, Menyhárt hangján. Itt vagyok! Balassi Menyhárt…
BOLDIZSÁR
Menyhárt hangján. Itt vagyok! Balassi Menyhárt…
JÁNOS
És most mint Boldizsár?
BOLDIZSÁR
Saját hangján. Itt vagyok, Balassi Boldizsár!
JÁNOS
Jó, jó, ez is jó… De Menyhártnak azért még jobb, Menyhártként tökéletes.
PÉTER
Történelmi pillanat ez, felség…
JÁNOS
Hagyjuk az etiquette-et!
BEKES
Mégiscsak üdvözölni akarják talán őfelségét, ha már egyszer ilyen kitüntetésben részük lehet, hogy Magyarország választott királya előtt állhatnak. Ugye?
PÉTER
Ráhagyja, s közben megadta a hangot a többieknek. „Romlásinknak…”
EGYÜTT
|
| |
|
Romlásinknak egyik oka, fejedelmek vattok, |
| |
|
Nagy óhajtván mind ez ország panaszol rejátok… |
| |
|
Kíméletlen az föld népén csak hatalmaskodtok… |
|
EGYÜTT
Még harsányabban.
| |
|
Az Istennek tisztességét nem ótalmazzátok! |
PÉTER
Gyorsan próbálja elütni. Mi természetesen tudjuk, hogy vannak rossz fejedelmek, és vannak jó fejedelmek…
JÁNOS
Elhallgattatja. Én nem tudom, jó fejedelem leszek-e, vagy rossz fejedelem. De szeretném, ha azt mondanák intelligens fejedelem voltam. Hagyd a talpnyalást! Többiekhez. Mily jellemző a szellem embereire, hogy a dalforma bástyafalai mögül a leggyávább költő is fügét mer mutatni a leghatalmasabb uraságnak, de ha kilép művészete erős várából, még a legbátrabb is hízelegni kezd…
PÉTER
A komédiában aztán nem leszünk gyávák. Ezt megígérjük. Megemeli a hangját, s érezhetően emelt lélekkel. Ez oltár elől Úristen nevével szólok hozzátok, magyarországbeli és erdélyi urak. Hogy az Úristen az megérdemlett és elvégezett büntetést elhalassza…
JÁNOS
Unottan. Nem prédikációt kérünk. Játékot!
PÉTER
Egy közületek való úrról ím példát teszünk…
PÉTER
…Ti pedig fontoljátok meg ezt a példát!
JÁNOS
Didaktikus! Jaj, de didaktikus! Hagyjad ezt a pedagogiko-didaktiko stílust a németeknek!
PÉTER
Hangot vált. Harsányan bejelenti. Comoedia! Balassi Menyhárt árultatásáról, mellyel elszakada az magyarországi második választott János királtul.
Csend. Mindenki János Zsigmondra néz: így beidézni a királyt a játékba.
JÁNOS
Nocsak? Én is szóló perszóna leszek talán?
1. KURTIZÁN
Lekapja az álarcát, s kedves közvetlenséggel mondja. Felséged nem szerepel, felségedet csak elárulják, és megpróbálják megmérgezni.
PÉTER
Oltári áldozatot készülünk bemutatni…
PÉTER
A dráma krudélis műfaj…
JÁNOS
Azt hiszem, krudélisabb, mint gondoljátok. Különösen, ha politikával kevered… Vigyázzatok, ti is az életetekért játszotok. A ten fejetekért… Lehet, hogy én e játék végén felkoncoltatom Balassi Menyhártot… Vannak, akik azt mondják, hogy ez volna a legokosabb. Váratlan, de nem indokolatlan asszociációval. Mi is lesz a komédiátok utolsó szava?
BOLDIZSÁR
„Kamoraszék… az kamoraszéket mentül inkább bizgatják, antul inkább büdösb. A ti dolgotok szint olyan!”
JÁNOS
Hátra szól a mögötte álló katonáknak. „Kamoraszék”… Nem árt, ha tudják, mikor kell tapsolni. S folytatja mondatát. … Vagy lehet, hogy megbékülök vele. Miért ne? Mint máskor. De ha ő aztán tőlem en passant, a fejeteket kéri – én egy ilyen kis semmiséget nem tagadhatok meg egy olyan hív emberemtől… Leghívebb emberemtől. Az én Menyhárt apámtól… Nevet. Világos? Int Boldizsárnak, aki Menyhárt maszkját viseli, hogy jöjjön közelebb. Jól mondta Thurzó Anna, neked olyan komédiát kell itt csapnod, barátom, hogy én soha ne béküljek ki Balassi úrral, soha többé!
Csend. Olyan csend, hogy csak a király és Balassi Boldizsár lélegzete hallatszik.
JÁNOS
Én nem akartam őt fogadni, vele paktálni, mert ő az én lelkemben már meghalt… Nincs!… Halott!… Érted?… Így is, úgy is halott!
JÁNOS
Ámde jól van, mondtam, ahogy megláttalak téged ezzel a szörnyű Menyhárt-úr-pofával… Többiekhez, futólag. Jó a maszkja! nem találjátok?… Jöjjön ide Balassi!… Kezdjétek el tehát – Szépen recitálva – a komédiát Balassi Menyhárt árultatásáról, amellyel elszakada második János választott magyar királytól, szegénytől… A krudélis komédiát… És ne felejtsétek el, hogy néha a politika is kénytelen krudélis lenni, s ezért ne nagyon csodálkozzatok, ha sikertelen előadás után a fejetek lehullik. Int Boldizsárnak, hogy vissza mehet. S a többiekhez. Azt hiszem, jól fognak játszani… Most menjetek!
BEKES
Ha mindenütt ilyen jó instrukciókat adnának a színészeknek!…
Péter és a színészei eltűnnek az oltár mögött.
Brutális közelről Balassi kürtjelének hangja. S ebben a pillanatban már jön is be Balassi Menyhárt, nyomában Kasza.
BALASSI
Szőrcsuhában. Király, látod rajtam a vezeklők köntösét…
JÁNOS
A kígyó is vedlik, minden évben új bőrt kap.
BALASSI
A kígyóról azt is mondják, hogy visszamegy a párjáért. Még a halott párjáért is… Azt ígértétek, itt lesz Thurzó Anna.
BEKES
Itt volt. Nyugtalan volt. Elment.
BALASSI
…De visszajön? Csend. Látni fogom még? Csend. Hazavihetem?
Csend.
JÁNOS
Egy kis hallgatás után kitör belőle az indulat, szinte gyerekes haraggal. Na! Kezdd el hát! Ahogy szoktad… Hogy szánod-bánod árulásod, hogy tévedés volt…
BALASSI
Nem azt akarom mondani, amit mondani szoktam.
JÁNOS
Miért nem? Rutin a bűnbánat, rutin a kegyelem… Rajta!
BALASSI
Hosszú bujdosásban telt eddig az életem…
JÁNOS
Felnevet. A szegény bujdosó!… Felcsattan. Számítottam rá, hogy visszajössz, de hogy ilyen hamar? Hiszen még meg se melegedtél a császár hitén.
BALASSI
Nem azért jöttem, hogy megint aranyat vagy birtokot kérjek a hitemért.
JÁNOS
Hitedért? Ki adna még valamit is a te hitedért?… Nézd, Menyhárt, mi sem vagyunk az erkölcsi maximáknak minden áron való megtartói – ugye, Bekes Gáspár? Mi sem mondjuk a farkasnak, hogy ne legyen farkas, sem Júdásnak, hogy ne legyen Júdás. De – várjon egy kicsit! Vagy bánom is én, árulja el a császárát, de ne nekem! Van még elég király, fejedelem széles Európában és Ázsiában. És szultán és pápa! Csak találsz valakit, akit még nem csaltál meg. Ahhoz menj! Kis csend. Én nem értem – mintha ez is megtörtént volna már! Hogy itt ülök. Hogy te kapkodsz a kezem után, hogy csókolhassad. Hogy küldelek téged a szultánhoz, a pápához… És ez nem káprázat! Mert megtörtént. Mindez. Hányszor? És még hányszor?… Pfuj! Feláll. Eltámolyog az oltár mögé.
BALASSI
Az anyja is hasrágásban halt meg. Nem kéne annyi jeges bort itatni vele.
BEKES
Akadt, aki mérget is itatott volna vele.
BALASSI
Akadt. Tudok róla.
JÁNOS
Jön vissza. Semmi, semmi! Csak émelygés volt. Balassihoz. Na! Én elmondtam, amit máskor is el szoktam mondani. Te jössz! Visszaül. Iszik.
BALASSI
Nem akarom elárulni Maximiliánost. Téged se többet… Nem akarok vetélőként járni közöttetek – hadd lehessek inkább összekötő kapocs…
JÁNOS
Gyorsan, praktikusan. Miksa tudja, hogy itt vagy?
Kis csend.
BEKES
Mosolyogva. Keresztény királyok koalíciója?
BEKES
A keresztény királyok efféle koalíciója – melynek éle természetesen mindig a török porta ellen irányul – nem új gondolat. Nem nóvum. Csak abszurdum. Mert ellentétben áll a keresztény fejedelmek érdekeivel.
BALASSI
Én vagyok a magyarországi hadak főkapitánya. Alföldi királynak mondanak engem…
JÁNOS
Egy magyar királlyal több vagy kevesebb!… No hát ha király vagy, ülj ide mellém a trónusra. Ha összedűl, kettőnket temet el… Parancsolom! Átfogja, lehúzza maga mellé. És most kezdődjék el a játék! Tudjátok meg, hogy egy angyal ül mellettem, akit Isten küldött a haza megmentésére.
A színészek előjönnek, s hosszan, gúnyosan nevetnek álarcaik mögött.
BALASSI
Kik ezek? Megismerem egykori udvari papomat…
JÁNOS
Ők fogják ebben a komédiában fejedre olvasni minden bűnödet.
BALASSI
Nem félek tőletek! Sáppadoztok az álorcátok alatt, jól tudom… No hát, reszkető térdű bíráim, mondjátok el, hogy mit tudtok rólam! És te Péter, mutasd fel állhatatlanságaimnak a képét, te csak tudod, aki most játékodban csúffá teszel, holott nemrég még hízelkedve, hogy új Attilává, Mátyás királlyá lennék… biztattál.
JÁNOS
Felkiált. Mátyást láttak benned? Hogy lettem volna fiad, Korvin Jánosod!
KASZA
Felbuzdulva attól a politikai győzelemtől, hogy a király mellett ül ura, a trónuson. Lám, milyen szépen megbékéltünk a magyar királlyal. Poharát köszöntve rájuk. Az Isten is úgy segéljen, kegyelmes uram, jó a magyar király, az nagy Istenre mondom!
PÉTER
Silentium! Kezdődik a comoedia! Botjával koppant.
2. KURTIZÁN
Kasza álarcában, Kasza hangján. Gotthelf, Gotthelf, kegyelmes uram! Jó az német király, az nagy Istenre mondom.
KASZA
Ki merészeli imitálni ott az én személyemet? Megy feléje.
2. KURTIZÁN
Kasza hangján. Ki merészeli imitálni ott az én személyemet?
KASZA
Le a csúf álarccal! Hadd lássam a pofád!
2. KURTIZÁN
Kasza hangján és mozdulatával. Le a csúf álarccal, hadd lássam a pofád!
JÁNOS
Tapsol. Kasza Mátyás, ez az improvizáció nagyon ügyes volt! Brávó!
KASZA
Gúnyos tapsban, morogva visszavonul.
PÉTER
Ez nem improvizáció volt. Ez már a Comoedia textusa.
2. KURTIZÁN
Sebesem darálja, Kasza hangján a Comoedia szövegét. …Azt hiszem, hogy jó hírrel jő Szénássi. Imhol vagyon, megjött Bécsből.
BOLDIZSÁR
Menyhárt hangján. Az nagy Istenre mondom, ne hozna csak jó választ, ismég olyan könnyen elárulnám a királt, mint az előbb nagy sokszor… Szinte dalolva megismétli. „Elárulnám!”
PÉTER
Diszkréten. Nagyon jó.
BOLDIZSÁR
Folytatja. Menyhártként. …Vagy mint éppen legutóbb: János királt… Zavartan bókol, s hozzáteszi. Őfelségét.
2. KURTIZÁN
Mint Kasza. Meg is csinálnánk mi ezt, ha Magyarországban még több aranytermő Nagy-Bánya és Szakmár volna hűtlenségünk jutalmára.
JÁNOS
Az arcodnak tudsz parancsolni, Balassi Menyhárt, de a szíved – érzem – szaporábban ver.
BALASSI
Tovább, csak tovább! Hadd halljam, mit felelek én rá… Boldizsárnak. Mi jövünk!
BOLDIZSÁR
Apja hangján. Pokolban is elmennék én Bányáért, Szakmárért. Minden fejedelem olyan, hogy el hagyja magát hitetni. Bármelyik latornak érdem nélkül, sőt árulásért, várat és városokat ád.
JÁNOS
Gesztusa: hát nem így van? Ez derűt is kelt.
BOLDIZSÁR
Folytatja szerepe szerint. Hej, ha János király visszaadná nékem feleségemet, kit tart zálogban Nagyváradon, kész volnék ismét elárulnom a német királyt, és a magyarhoz állanom… De a feleség mellé adja még Munkács várát is! A kislányom akár ott is maradhat. Tudom, ha a török császárnak küldeném el őket, ő általok megegyezhetnék a törökkel is. Jószágot, jóllehet nem bíznának reám, de kémeknek és árulóknak sok aranyat szoktak adni. Török aranyam még kevés vagyon, mindent megteszek én, csak gyűjthetnék belőlük.
Volt, akinek a szeme itt Bekes Gáspárra villant.
BEKES
Kissé csikorgó kedélyességgel. A török a fő ellenség. Így mondják. Ha elvesszük az aranyát, annál kevesebb marad néki.
Csak ő nevet a maga bon mot-ján, más senki.
PÉTER
Egy mozdulattal megállítja a játékot, a szereplők élőképpé merevednek, s ő maga előrejön, és énekszóval levon egy tanulságot.
|
| |
|
Az Krisztus nékünk lám nyilván megmondja, |
| |
|
Kincset ne gyűjtsünk ez földen laktunkban. |
| |
|
Kit rozsda megeszen, az lopó ellopja, |
| |
|
De gyűjtsetek kincset – úgymond – menyországban, |
| |
|
Kit rozsda meg nem fog, lopó el nem lopja. |
|
Újabb mozdulat: folytatódjék a játék!
BOLDIZSÁR
Végszót ad. …megteszek én, csak gyűjthetnék belőlük.
2. KURTIZÁN
Mint Kasza. Semmi hiteled immár sehol sincsen és böcsületed. Nem tudom, micsoda haszonnal mehetünk oda. De az asszonyomért mindent meg kellene tennünk.
BOLDIZSÁR
Menyhártként. Próbáltam én őt visszaszerezni immár háromszor is. Barátaimat, ismerőseimet nagy ajándékokkal lekenyereztem János király udvarában.
EGY HANG
A közönség köréből. Kiket? Halljuk!… Kiket?
BOLDIZSÁR
Apja hangján visszafelel. Majd bolond vagyok megmondani.
Nevetés.
MÁSIK HANG
Néhány úrnak itt most melege volt.
EGY HANG
Az kiabál, akinek a háza ég!
PÉTER
Megrázza az egykori sekrestyeajtó mellett maradt kis harangot. Silentium! Boldizsárhoz, az utolsó szót feladva. Nagy ajándékokkal sok urat lekenyereztél…
BOLDIZSÁR
Igen! Balassi Menyhártként. Nagy ajándékokkal sok urat lekenyereztem János király udvarában… Küldöttem egy embert, hisz tudod kit, titkon János királyhoz.
Mozgás.
BOLDIZSÁR
Könyörgöttem néki az hatalmas Istenért, hogy vegyen vissza magához és megkegyelmezzen, én nagy hasznot teszek neki, mert a német királynak minden hadát és álgyúit néki elárulom. De János Zsigmond…
PÉTER
Beleszúrja. Őfelsége!
BOLDIZSÁR
…azt üzente, hogy eléggé árulám el immár, többször nem akarja, hogy eláruljam. Sem szolgálatom, sem enmagam nem kellek. Nem tudom, mit míveljek, mert valamit tőlem kívánna, mindent mívelnék… De amíg Szénássival beszéllek, eredj, lásd meg amaz özvegyasszony ökreit, és vágasd le az konyhára.
BALASSI
Nem emlékszem… Özvegyasszony ökreire nem emlékszem.
PÉTER
Ahogy az özvegyasszony ökreit hallotta, felemelt ujjal készül közbeénekelni. Végre!
|
| |
|
Megvér az Isten az nagy hamisságért, |
| |
|
Az szegény gyászokért, özvegyek, árvákért, |
| |
|
Kik reád kiáltnak az kegyetlenségért, |
| |
|
Mindenkor átkoznak az méltatlanságért… |
|
BOLDIZSÁR
Türelmetlenül hajtaná előre az énektől mindig feltartott akciót. De imhol jő Szénássi… Jó szerencsével, Szénássi!
1. KURTIZÁN
Szénássiként. Isten fogadja!
BOLDIZSÁR
Mint Menyhárt. Mondd meg röviden: az urak odafent Bécsben ki-ki minemű barátaink?
1. KURTIZÁN
Szénássiként. Az urak?… Egy! Érsek uram, Esztergomból. Ő igen jó barátja volna kegyelmednek, ha meggyóntathatná. Kettő! az országbíró… Őt mondani sem merem.
Lemutogat az igazi Balassira, pláne előtte: kínos ezt elmondani.
BOLDIZSÁR
Menyhártként. Mondd! Akarom, hogy tudjam! Igazi Balassi felé egy gesztus. Hadd tudja meg ű is!
1. KURTIZÁN
Szénássiként. Úgy legyen! De ne vegye kegyelmed rossz néven. Egyre inkább az igazi Balassi játszik. Császár azt kérdi volt az uraktul: mit adjunk ajándékul Balassi Menyhártnak? Erre mondanak az urak: ha felséged érdeme szerint fizetni akar, hát egy szál kötelet adjon, kivel felakasszák.
JÁNOS
Ne hagyjuk abba, Balassi uram?
Kis csend.
BALASSI
Régen mulattam ilyen jól… De nem bírja, elkezd pattogni, a színjátszók felé, a Szénássit játszó Kurtizán felé. Mondd meg neki, hogy én nem űtet árultam el, a nyavalyás országbírót, hanem hun a császárt, hun meg János királyt.
BOLDIZSÁR
Balassi Menyhárt hangján ugyanezt pontosan ismétli. Én nem űtet árultam el, hanem hun a császárt, hun meg János királyt. Eszébe jut, hogy valamit kihagyott, pótolja. Nyavalyás országbíró!
BALASSI
Az!… Hát a többi urak mit mondtak énrám?
1. KURTIZÁN
Egyre inkább az igazi, öreg Balassi, mintsem Boldizsár felé. Ahogy kegyelmed cselekedett velük, akképp szólnak… Három: erdéli pispek. Neki minden jövedelmét elvötted, az barátod nem lehet. Négy: váradi pispök. Mint egy kínos információt, bizalmasan súgja le Balassinak. Váradi pispök haragszik. Nagyon haragszik. Sehul semmi barátod.
BALASSI
Azért is, cinikusan. Az aranypogácsák, kiket Nagy-Bányában gyűjtöttünk, jó barátim.
BOLDIZSÁR
Mit csináljak? Az én textusomat ű mondja! Hogy az aranypogácsák jó barátim…
PÉTER
Dörgedelmesen ráénekel.
Vajjon s hova leszen mennyi kincset gyűjtesz?
Szent Dávid azt mondja: Nem magadnak gyűjtesz!
BOLDIZSÁR
Bestye, áruló kurvafi, aki gondol velük! Az urakkal, akárkival, még az Istennel is vagy az ördöggel! De mondd meg immár a választ Miksa császártul.
1. KURTIZÁN
Szénássiként. Diós-Győrt császár őfelsége kegyelmednek adja örökben, fiúról fiúra, de csak ha Szakmárt és Nagy-Bányát kiadod kezedből. Én tanácsom az volna, hogy kegyelmed Diós-Győrt elfogadja: Isten immár mindent eleget adott te kegyelmednek, ezüstöt, aranyat – vetnél véget a sok istentelenségnek, és laknál nyugalomban, és valaha immár lenne gondod Istenedre is.
BOLDIZSÁR
Menyhártként. Bestye kurvafi vagy jámborságoddal és szentségeddel…
PÉTER
A Kurtizánra, azaz Szénássira mutat. Jól beszélt! Nem kurvafi!
BOLDIZSÁR
Balassi Menyhártként ismétli, amit elkezdett, de most Péter ellen toporzékolva mondja. Igenis, bestye kurvafi vagy te is jámborságoddal és szentségeddel… Kincsből elegem nekem még nincsen. Mert ha a Szamos minden arannyal folyna is, mégsem volna elég énnekem. Úgy tesz, mintha elmenne.
1. KURTIZÁN
Szénássiként. Akinek ez nem elég, azt Isten sem elégítheti ki.
PÉTER
Int a deákoknak: énekhez! Megadja a verset. Büntessen meg…
Megadja a hangot. Bű-űn…
MIND
|
| |
|
Büntessen meg az Úristen ilyen fösvényeket, |
| |
|
Ez világon kik eleget sohasem gyűjthetnek, |
| |
|
Tantalusnak nagy kénjával ezek büntessenek. |
|
|
| |
|
Irva vagyon büntetések az sok fösvényeknek |
| |
|
Tantalusnak nagy kénjában ezek részesülnek, |
| |
|
Ajakok alatt folyóviz fut, de szomjúval halnak. |
|
PÉTER
Vége a komédia első részének, következik a második rész. Szóló személyek: Balassi Menyhárt, Tamás deák és Józsa deák!
PÉTER
Boldizsárnak az első szót megadva. Hallád-e?…
Péter mutogat: ez már a textus…
Nevetés.
BOLDIZSÁR
Int, hogy értette ő. Hallám, hallám…
PÉTER
Hallád-e, mit beszélle…
BOLDIZSÁR
Balassiként. Hallád-e, mit beszélle Szénássi István?
1. KISPAP
Tamásként. Igenis, kegyelmes úr.
BOLDIZSÁR
Menyhártként. Józsa deák, jöjj ide te is. Mit mondotok ehhez a dologhoz?
2. KISPAP
Álarcát megigazítja. Józsaként odamegy.
1. KISPAP
Tamásként. Mindenek előtte nekem az tetszenék, hogy érsek urammal barátságra lépne te kegyelmességed.
BOLDIZSÁR
Menyhártként. Mondd, mi módon lehetne?
1. KISPAP
Kétféleképpen: ajándékkal és hittel.
BOLDIZSÁR
Menyhártként. Micsoda? Hittel? Ez bizony nekem tetszik, igen jól szólasz. Az nagy Istenre mondom, hogy soha semmihez olyan kész nem vagyok, mint ehhez, mert nagy, jó és hasznos kereskedésnek esmertem a hittel való kereskedést mindenkor. Kihez az többi kereskedések mind semminek tetszenek. Én ugyancsak megpróbáltam a hittel való kereskedést: mert én tolvajlottam is, loptam is, bort is árultattam, szilvát, dinnyét, ugorkát és egyebeket, sokat, posztót, gyolcsot és egyéb kalmár árut is bóttal tartottam, bőrgyűjtő is, tímár is voltam, az aranyczémentet is megízelítettem vala: in summa ez mind semmi az egy hittel való kereskedéshez képest, mert csak ezzel szereztem mindenemet, Szakmárt, Nagy-Bányát, Detrekőt. Hittel tehát, hittel kereskedve vásároljunk barátságot az érseknél… Érsek uramnak ezt mondd: hogy ha jó gondviselőm leszem, kész vagyok egy hitet vele tartanom. De az én prédikátoromnak meg ne mondd szándékom.
Péterre mutat. Folytatja mint monológot. Szakmárt, Nagy-Bányát nemhogy itt e földön elhagynám, de még holtom után is azt kívánnám, bár mennyországba vihetném velem Szakmárt, avagy e földön lelkem Szakmárban lakhatnék. Azzal megelégedném. Lenne azoké Mennyország, akik kívánják… Készebb vagyok János király szolgája vagy töröké lennem, hogynemmint Szakmár nélkül lennem, mert én Szakmárt úgy tartom, mintha egy alföldi király volnék benne. Nagy-Bányát is bírni akarom. Minden esztendőben nyolcezer aranyam van belőle, háromszáz gíra ezüstöm. Valamit ad király és fizet katonáimra, azt mind ellopom, in summa: pénzem is, ezüstöm is, aranyam is vagyon, annyi földet bírok, mint egy Németországbeli herceg.
BALASSI MENYHÁRT
Lentről. Főherceg!
MIND
A többi szereplő közben felállt, mögötte és most kórusban rákezdik.
|
| |
|
Urak, ti bíztok az peníszes pínzben. |
| |
|
Erős váratokban, gyűjtött kéncsetekben. |
| |
|
Kolcsos várostokban, aranyban, ezüstben. |
| |
|
De nagy hitetlenség, ki bízik ezekben. |
|
|
| |
|
Átkozott, ki bízik önnön erejében, |
| |
|
Erős városában, temérdek kéncsében… |
|
PÉTER
Egy mozdulattal leinti a dal folytatását, s tudatosan – könnyed hanyagsággal mondja. A második résznek vége. Következik a harmadik. Rövid lesz. Az érsek én vagyok. Feltartja két kezét, valamelyik deáktársa aranyos kazulát borít a vállára, egy másik pásztorbotot ad kezébe – s majd később, játék közben már, beszalad a harmadik a püspöki süveggel.
2. KISPAP
Félre. Eljöttem az érsek úrhoz. Józsaként. Érsek uram. Nagyságodnak az én uram, Balassi Menyhárt éltig való szolgálatját izené.
PÉTER
Oláh Miklós hangján. Isten megfogadja kegyelmességének. Mint hagyád uradat?
2. KISPAP
Józsaként. Jól hattam, kegyelmes uram.
PÉTER
Érsekként. Azon hitben vagyon-e, akiben az előtt élt?
2. KISPAP
Józsaként. Nem tudom, melyik hitet gondolja Nagyságod?
PÉTER
Érsekként. Az ű hiti az volt, hogy ha az üdvességre kiválasztatott, mívelje bár mind e világ gonoszságát, akkor is üdvezül; és ha az kárhozatra választatott, ha olyan volna, mint Szent Dávid vagy Szent Péter, vagy Szent Pál, ugyan kárhozni kellene.
JÁNOS
Így van, vagy nem így van. Péter deák?
PÉTER
Így van!… De mint esztergomi érsek azt mondom: nem így van!
2. KISPAP
Józsaként. Letett már erről az eretnek hitiről Balassi Menyhárt úr. Már misét is hallgat, böjtöl! Az érsekhez megy, mint aki súgni akar valamit, s belekiáltja a fülébe. Fülbe gyónik!
PÉTER
Érsekként. Hogyha ezt míveli, és szómat fogadja, mindenben barátja akarok lennem. Leemeli a püspöksüveget, saját hangján. Vége a harmadik résznek. Rövid volt. Nem énekelünk. Negyedik rész. Az érsek én vagyok. Visszateszi a süveget. Érsekként. Gyere, jó Balassi uram!
BALASSI
Feláll már János Zsigmond a mellől. Megyek! S felmegy az oltár elé.
BOLDIZSÁR
Az apja hangján. Adjon Isten jó napot, kegyelmes uram.
BALASSI
Mozdul ő is. Adjon Isten jó napot, kegyelmes uram.
PÉTER
Érsekként. De feltalálja magát, s többes számban szól a két Balassi Menyhárthoz. Isten megfogadja kegyelmeteknek. Az kegyelmetek izenetit és maguk ajánlássát megértettem Józsa deáktul. Jó néven is vöttem kegyelmetektül. Mindenek előtt gyónjék meg kegyelmed nekem, hogy inkább bizonyosabb volnék kegyelmed hitiben és vallásában.
BOLDIZSÁR
Menyhártként. Mindenben nagyságod akaratja legyen.
PÉTER
Érsekként. Essék térdre kegyelmed, és számláld elő minden bűneidet!
BOLDIZSÁR
Menyhárthoz. Bizony, az énnékem eszembe nem jut mind. Hogy mennyiszer lettem árulóvá, azt számlálom elő. Ha a többi bűneimet is előszámlálnám, egy hétig innét fel nem kelhetnék.
EGY HANG
Csak a vastagját!
BOLDIZSÁR
Menyhárt. Gyónom te neked, uram Isten, Szűz Máriának, Szent Péternek és neked is, kegyelmes uram.
PÉTER
Érsek. Miért nem mondod Istent kegyelmesnek? Miért engem?
BOLDIZSÁR
Menyhárt. Hagyjuk most Istent, amikor csak nagyságod használhat énnekem.
PÉTER
Érsek. Tudom, hogy Munkácsot kívánnád uramtul. S látom, hogy tiszta szívvel tisztelsz engem, meglátod hát, hogy barátod leszek. De gyónjál csak mostan! A közönséghez, saját hangján. Erre való hát a fülbegyónás, Munkács váráról trafikálni!
BALASSI MENYHÁRT
Közbeszól. Bolond beszéd ez! Ki tudhatja, mikor mit mondtam, mit míveltem? Ki volt ott, amikor az érsek fülébe gyónék? Ki tudhatja az én bűneim számát?… Csakis én!… Hogy mit tettem, mikor még gyermek valék… Ki tudhatja?
PÉTER
Int a diákoknak, hogy ne folytassák a játékot. Feltolja az érsekmaszkot. Előrejön. Keresztyén felebarátaim – aki amit tud Balassi Menyhárt úr bűnéről, számlálja most elő!
Mintha kórust intene be… S ettől kezdve csakugyan hol két-három hangra, hol kórusban – elébb csak a diákok mondják, majd a templomi hallgatóság is – megindul a bűnvallás…
A suttogó, daráló, zsongó zajgó és harsány szavakkal is megspékelt hangáradatban elvész a Comoedia játszó személyeinek beszéde.
S a tömeggyónásban növekszik a tömeg is. A templom kapujában, ablakában, az omló falakon új arcok jelennek meg, hogy belekapcsolódjanak a szavalókórusba.
PÉTER
Nem érsekként, bár érseki díszben, hanem kórusvezetőként, azzal a kissé kántáló szóval, amelynek oly nehéz ellenállni, mint a révületnek – kezdi az életgyónást. Mikor még gyermek valék, gazdám házának a padlását belül a szobábul hosszú fúrúval megfúrtam vala éjjel, és minden zabja aláfutott vala…
TÖBBI HANG
A gazdámat így loptam vala meg!
BALASSI
Felnevet, jóízű emléke ez. Így vót!… Ez igazán így vót!…
De nevetését és szavát elvágja a tömör skandálás.
SOKAN
Egyszerre. És akkor a templomban a szentegyházat is feltörtem vala, és a monstrantiából a sakrámentumot kiráztam vala, és a monstrantiát elloptam vala, és eladtam vala… Kánonszerűen ismétlik a hangrobbanásig.
PÉTER
Menyhártra mutatva. Ezt mondám neked én is, mint érsek. Korán!
BOLDIZSÁR
Menyhárt-hangon intonálja a folytatást. Korán! Már anyám méhében szerettem én az ezüstet és aranyat…
KÓRUS
Anyámat aztán vén korában, özvegy voltában minden marhájából kitolvajlám, szegény anyám ezen bánatában megbolondula. S koldusként, más ember házában hala meg.
PÉTER
Balassi Menyhárt felé – irtózatos sújtó haraggal. Méltán verte volt meg anyádat az Isten, hogy illyen monstrumot szült volt ez világra…
KASZA
Keze a kardja markolatán. A pofádat fogd be, te rühös prédikátor, mert… S megindul lassan fenyegetően az oltár felé.
PÉTER
Azért is, vértanúságot provokáló dühvel. Mert az egész magyar nemzetnek nagyobbat nem véthetett anyád, mint hogy tégedet szült volt a világra!… Te monstrum!
KASZA
Már éppen ugrik, hogy levágja.
BALASSI
Hagyjad őt, Kasza Mátyás!… Elviselem… Folytassátok! Na!… Én segítsek? Halljatok hát többet! Mikor Gyarmatban lakom vala, akkor Mátyusföldet mind elpusztítám. Lévából elrablám és elfosztám a népet…
BOLDIZSÁR
…Fosztám a népet… Mit csináljak? Megint az én textusomat mondja!
BALASSI
Folytatja. Ismernek vala az nagyszombati árus népek is, főképpen az Bars és Nyitra vármegyei nemes népek, kiket rabjaimmá töttem vala… Folytatom… Hogy bátyám, Balassi Imre erdélyi vajda vala, azt is reá vettem vala, hogy urát elárulja.
PÉTER
Érsekként is. Ezt ha akarnád, se tagadhatod meg, Paulus Jóvius jeles histórikus ezt krónikájában is béírta, és az egész világon széllel minden országok olvassák – már a tanuló gyermekek az oskolában is!
BOLDIZSÁR
Felkiált. Ó, úristen! Hogy ez gonosz Balassi név embernek halála után is megmarad! Leesik térdre, sír.
BALASSI
Én mindig mindent szabadon mívelék, senkitül semmit nem félek, sem lelkit, sem istenit nem nézek!
BOLDIZSÁR
Menyhárt-hangon? vagy a magáén? Ezért vere meg engem az Isten!
BALASSI
Éngem?… Ne mondj már ilyet, te bolond maszka! Nincs nekünk gondunk egymással, Istennel.
BOLDIZSÁR
Apja hangján. Én a hitet mindenkor annyira böcsültem, amennyire látom, hogy hasam és erszényem teljesedhessék belőle. Annak kívül énnekem sem hitem, sem Istenem…
BALASSI
No, mondjátok még el, hogy száz gíra ezüstöt ígértem a nagypapnak, bűnbocsánatáért, császárnál közbenjárásért… Ott a kisharang, húzzátok, hogy száz gí-ra ezüstöt!
PÉTER
Azzal tromfolja, hogy mórikálva majmolja Oláh érseket. Keszenem, keszenem, jó Menyhárt uram! Száz gíra ezüstért szószólód leszek én a császárnál, és ennek felette meg is ódozlak… Hányja Balassi felé a keresztet. Nem szükség tovább bűneidet előszámlálnod!
BOLDIZSÁR
Ugyancsak bohóckodóbb, letérdel. Menyhárt-hangon. Ó, uram Isten, hogy nem ígértem volt előbb a száz gíra ezüstet!…
PÉTER
Érsekként. Mit mond kegyelmed?
BOLDIZSÁR
Menyhártként, térdelve. Ím azt mondom vala, kegyelmes uram, hogy a feloldozást várnám.
PÉTER
Érsekként, most feléje hányja a keresztet. Vékony hangon kántál. Szíz Mária, Szent Péter, Szent Pál, Szent Miklós pispek, Szent Solenna, Szent Brigida, Szent Annus és Szent Serpöld… Szent Rézmán…
BOLDIZSÁR
Menyhártként, közben az ezüstöket szúrja le, egyenként, s magában mormogja ő is a szentek nevét: melyik ezüstöt melyik szentért…
PÉTER
Érsekként, ugyanilyen játékkal: melyik ezüstért melyik szentet… Szent Klára és Szent Márta, Siénai Szent Katalin, Spártai Szent Heléna, Szent Elektra és Szent Klitemnésztra és mind a többi szentek, szüzek, vértanúk, boldogok, doktorok bocsássák meg a te bűneidet… – Még egy ezüst – és Szent Korcog asszony is! A pénzt besepri. Várj! Úgy tetszik, hogy Istent kifelejtettem.
BALASSI MENYHÁRT
Hiszem, hogy nagyságodnak éppen annyi gondja van Istenre, mint énnekem. Csend. Így mondám akkor.
PÉTER
Csendesen mondja, s az igazi Balassi Menyhártnak. Bocsássa meg a bűneidet Isten is.
BALASSI
És a tieidet is, udvari papom… A vezeklők köntösében jöttem ide, és ti belevertétek a képemet a régi bűneimbe. Irgalmatlanabb vagy a bosszúálló Istennél, te Péter.
PÉTER
Aki az angyalokkal foglalkozik, angyallá lesz, aki a gonoszokkal, lehet, maga is gonosszá. Krudélis mesterség ez. Négyet dobbant. Kezdődik a negyedik aktus! Érsekként. A sok bűntől megéhezém. Megint prédikátorilag. Lám, ilyen torkosok a pápista papok.
BOLDIZSÁR
Apja álarca alatt, frissen előjön. Érsek uram, még vagy két szóm vagyon nagyságoddal.
PÉTER
Érsek. Siess hát, mondd el gyorsan. Elúnnám, ha ez is valami árulás.
BOLDIZSÁR, MENYHÁRT
Árulás is, gyilkolás is…
BALASSI
Felkiált. Maradt-e még bűnöm feltáratlan?
BOLDIZSÁR
Kérem vala Gyalut János Zsigmondtul – Leköszön – őfelségitől. Még élt anyja is. De nem adták. Ezen én igen elbúsulék.
JÁNOS
Diákok, vigyázzatok a fejetekre! Nem lesz kár érte, ha odadobom? Menyhárt úr, akinek én kisgyerekként térdén lovaglék, bajuszát markolásztam, most azt kiáltja: ölég!
PÉTER
Boldizsárnak. Ne mondd, hogy ölég, te Balassi, bele van ez írva a comédiába. És ami megíratott, az ellen hiába tusakodsz már. El köll ezt mondanod!
BOLDIZSÁR
Nem én mondtam, hogy ölég, valamelyik néző személy mondta, hogy ölég, csak Balassi hangján szólt az néző személy.
PÉTER
Tehát kérted vala Gyalut János Zsigmondtul, amikor a térdeden lovagolt.
BEKES
Folytasd! Ebbül éppen hogy nem ölég!
BOLDIZSÁR
Menyhártként. Összvetanálcskozánk Bebek Ferenccel és Kendi Antallal, hogy méreggel öljük meg az ifjú királt – Sunyin lebókol –, meg az anyját, és foglaljuk Erdélt magunknak, és török császárral együtt tartsunk. Török ígért aranyat. Hitlevelet adánk egymásnak erről és egymással erősen megesküszünk. De én látám, hogy rosszul is végződhet, ezért megfordítám a köpönyeget, elárulám társaimat. Izabella királyné és a kiskirály nevében éjjel házaikra menék és levágám űket, nehogy beszíjjenek. Űk hallgatnak. És én mostan is itt vagyok. A hitlevelet bánom, ugyan hol lappanghat. Ettül fogván osztán mind félek, hogy engemet is lenyakaznak felségárulásért…
KASZA
Felkelt és kifelé igyekszik.
BOLDIZSÁR
Menyhártként. Ezért árulám el ismég a kis János királt, ki bizon nagy hasznomra vala, mert bányám vala, váraim és városim valának tőle, de a lelkiismeret mind furdal, sohasem nyughatám. Úgy tetszett, mintha éjjel-nappal a földből – mikor öttem, ittam, aludtam és egyebet is míveltem – reám tátván szájukat kiáltottanak volna az én társaim.
Az oltár mögül póznákra tűzve megjelenik két kínhalál nyomait viselő fej, lassan tátog a szájuk…
Csend lesz. A csendben halkan morajlik Bebek Ferenc és Kendi Antal neve. Felismerték őket. A jelenés eltűnik. Két diák műve volt meg a Pictoré.
BOLDIZSÁR
Menyhártként folytatja. Félek, hogy a királyfi megtudja, hogy én voltam fő az árulásban, és én is úgy járok, mint űk szegények. Szerencse, hogy nem tudta meg!
BALASSI
Akkor most megtudta!
JÁNOS
A meglepődés minden jele nélkül, fejedelmi fölénnyel. Olyan régen tudom én ezt, Balassi Menyhárt, hogy már el is felejtettem…
PÉTER
E rész tanulsága… Előbbre jön, hogy elénekeljék…
BOLDIZSÁR
Leveszi a Menyhárt-álarcot. E rész tanulsága… Köp egyet.
Apa és fia egymással szemben állnak.
Csend.
PÉTER
Fiadban bűnhődsz, Balassi Menyhárt. Benne és általa.
Csend.
BALASSI
Hányszor elgondoltam, hogy milyen jó is lesz majd, ha a fiam megjöhet Bécsből. Most itt van. Mondjam, hogy Isten hozott?
JÁNOS
Szegény Balassi, bűnöd és bűnhődésed csakugyan együtt jár, lám, Ábrahám vagy te, aki fiát a kés elé szánta, és lám, végül magad lettél fiad által szégyenoszlophoz kötözött áldozat. Legyen ez a játék tanulsága!
BOLDIZSÁR
Ti meg csak hallgattok és csudálkoztok. Lám, hogy fiú így az apjára támadjon? Apja fia! mondtátok. Az apjára ütött! mondtátok. Nevetni kezd. Hát most méltán mondhatjátok: apja fia ő, aki az apjára ütött. Csend. S azután már csak az apjának mondja. Megtanultam én magától – akarni a rosszat.
BALASSI
De én most a jót akartam.
BOLDIZSÁR
Még harsányabban nevet. Még ezt is? Nem volt elég a rengeteg aranypogácsa, meg Szakmár és Munkács és Diós-Győr? Még a jót is akarja? A bűnökre ráadásként – virtust?
BALASSI
Hátha az tudja csak igazán akarni a jót, aki megismerte a rosszaságnak a feneketlen mélységeit…
BOLDIZSÁR
Cinikusan. Engem biztat, apám uram?
BALASSI
Én, én vagyok az, aki most ugyanolyan elszántan, mint eddig a rosszat, akarom a jót.
JÁNOS
Nem ismerek országomban senkit, sem a másik Magyarországban, aki ne játszotta volna el a jussát, hogy a jót akarhassa. Még az angyaloknak is sárral van beverve a szárnyuk…
BALASSI
Én azért jöttem hozzád a tervemmel, mert tudom, hogy te még tiszta vagy, János király – szót nem szegtél, hitet nem árultál, vér nincs a kezeden.
JÁNOS
Felemeli a tele poharát, és nézi a benne megtörő fényeket, szinte igézi magát velük… Mondd, Bekes Gáspár, hány hetes is voltam én, amikor Budát bevette a török?
BEKES
Felséged júliusi születésű… Az meg… Keresztelő Szent János nyakavágásának előünnepén történt. Akkor ment be a török Budába. Mint akinek a torkát sírás fojtogatja. Vasárnap délután… Nyeli a könnyeit. Tudom, hogy azt mondják rám, hogy a töröknek kémje, a szultán szeme vagyok itten, de látja felséged, nem tudok én arra a gyászos napra csak könnyek között emlékezni… Sírva megy kifelé. Ebből is láthatjátok magyarságomban való nagy állhatatosságomat. El, zokogva.
JÁNOS
Úgy hathetes lehettem. És emlékszem. Hogy ülök a szultán ölében, és kapkodok a szakálla után… Szolimán nevetett és mutogatott, nevettem én is és néztem, hogy odaát a várban hogy tűzik ki a lófarkas zászlót Boldogasszony templomára…
KASZA
Felzokog. Keresztelő János nyakavágásának előünnepén… El ő is, hangos sírással.
JÁNOS
Ez meg mért sír? Ez is török kém? Végignézve a megindult hallgatóságon. Nem gondoltam, hogy ilyen sokan vannak. Iszik, elmélázik, nevet. Emlékszek… Pedig nem emlékezhetek. Rákos mezejéről nem lehet csak úgy odalátni Mátyás palotájára, Mátyás templomaira… Lehetetlen. De emlékszek. Talán azért, mert azóta olyan sokan mesélték. A dajkám, anyám, mindenki! És mindig szégyelltem magam, amikor ezt mesélték. Miért? Mit tehetett volna ott egy nyavalyás csecsszopó, ahol a legvitézebb magyar urak se tehettek már semmit? Werbőczy, Török Bálint… Csak azt tehettem volna, hogy nem élek. Ha a dajkám leejt, vagy alámerít a fürdővízbe… Mennyi gazemberségre és országpusztulásra szolgált praetextusul az, hogy én világra jöttem – majdnem utószülött fia Zápolyának!… Mondjátok! Ha én nem vagyok: Magyarország most egységes?… Mondjátok, ha én nem vagyok – ha én nem vagyok itt másik királynak, antikirálynak: Balassi most a hűség mintaképe?… Mondd, Péter – egy kis teológiai szubtilitás! –, lehet-é, hogy az Isten engem fog elszámoltatni a Balassi Menyhárt vétkeiért?… Ha nincs török, nincs török kém se… Ha nincs két király: nincs, aki köztük hitet csereberéljen… Ki mondja hát meg, hogy egy ország
pusztulásában kié az eredeti bűn? Hátha az enyém? a tiétek? Hátha mindnyájunké?
BEKES
Jön be. Már látszanak az úton a szekerek. Hozzák Váradról a táncos lányokat. Sokára jön még az a „kamoraszék”?
JÁNOS
Olyan sürgős lett neked? Miért olyan sürgős?
BEKES
Ha már komédiát látok, szeretnék egyszer egy jót nevetni is, A „kamoraszéken” talán lehet.
S már nevet is – előlegben.
PÉTER
Dobbant, ötöt. Jön a végső aktus! Mert a bűnök féktelen parádézása után, melynek látása mindnyájunkat bűntudatra indít, csakugyan sürgősen látnotok kell a büntetést is. Mert amint az Isten is az büntetést el nem halasztja…
JÁNOS
Ne prédikálj! Akciót!
BALASSI MENYHÁRT
Tusakodtok az atyai hatalommal szemben, éretlen gyerekek módjára. Tudjátok meg, hogy amit csak akartam, én mindig elértem.
PÉTER
Kimondtad az önhittségnek a görög tragédiákból oly ismerős istenkísértő szavát. Mi menthet meg téged most már a bukástól?
BALASSI MENYHÁRT
Beleül a színpad legmagasabb pontján álló székbe, mely eddig az Érsek trónusául szolgált. Ne károgj! Lássuk az akciót!
PÉTER
Úgy legyen! Már szerzőként, rendezőként. Színhely Bécs városa. Szereplő személyek: Balassi Boldizsár…
BOLDIZSÁR
Szerényen meghajol.
1. KISPAP
Álarcot tesz, s rákezdi. Uram, Balassi Boldizsár, ideje udvarhoz menned!
BOLDIZSÁR
De bestye menjen! Nyergeltess paripát, menjünk Gyötrekőbe!
1. KISPAP
Tamásként. Nagy dolog a bestye kurva fiáé, hogy nem hagyod el Gyötrekőnek mondani. Apádtól vötted ezt, ki itten nem kóborhat, kiért őneki nagy gyötrelme vagyon.
Kiabálva mondja. Te is penig olyan akarsz lenni. Mostan is mennyi szégyent viselünk, kik szolgák vagyunk, miattatok, mert ugyan ujjal mutatnak ránk mindenött.
BOLDIZSÁR
Dühös hisztériás reflexszel csitítaná. Hogy más ne hallja? Hogy ő ne hallja. Csendesebben szólj! Meg ne hallja a német!
1. KISPAP
Tarmásként. Ha csendesebben szólnék, semmit se fogna, mert egy Barbarus vagy, mind természetedbe és erkölcsedbe – tudod, mennyiszer szóltam reád. Te az apád természetit, kiben születtél és felnevelkedtél, nemcsak megtartod, hanem amint látom, ugyan öregbíted, mintha mostan jöttél volna ki Scythiából, azért egy Barbarus vagy te!
BOLDIZSÁR
De bestye érti, én nem azt, amit teszen Barbarus. Talán Borbálát. Az jó! És magyarul vagyon – a kis Borbála –, de azt a lator Szénássi lecsapta kezemről. Tréfás fenyegetés – szerepen kívül – az Első Kurtizán felé, aki még viseli Szénássi színes klepetusát.
1. KISPAP
Tamásként. Barbarus vagy! Scythiai vagy! Isten elveszessen ugyan ebben: ha erre születtél, halj meg ebben, mind apástul, mind anyástul!
1. KISPAP
Tamásként folyatja. …Ördög megkeményítette szívedet. Az Úr mondá: Én Úr meglátogatom atyáknak álnokságokat fiakon harmad- és negyedíziglen. Ostorával sem gondolsz Istenednek, sőt azt sem tudod, vagyon e Istened vagy nincs. Anyád Váradon, húgod is, fogságban vadnak nyavalyások…
1. KISPAP
Folytatja. …te magad zálogba vagy adatva apádtul, hogy higgyenek neki, de még így se hisznek neki, és te mégis latorságban jársz. Isten elveszt érette!
BEKES
Felszól a színpadra. Mikor jön már az a „kamoraszék”? Jót mulatni szeretnék rajta!
BOLDIZSÁR
Az oltárlépcsőhöz jön, onnét kiszól. Menj ki, Bekes Gáspár, és ülj rá, és ott mulass rajta! Itt nem kapsz kamoraszéket! Leül az oltár lépcsőjére.
Csend.
BEKES
Dühös, de nem állhat most le egy sértés miatt elégtételt keresni. Folytassátok!
BOLDIZSÁR
Nem folytatjuk!
JÁNOS
Mi dolog ez, Péter, a színészeid abbahagyják a komédiát?
PÉTER
Rajta! Te jössz! Kéziratból súgná szövegét. „Isten elveszt érte”. Erre mondod: „Morogj, morogj, én vagyok azért az Balassi Boldizsár!”
BOLDIZSÁR
Tüntetően ejtett, privát hangsúllyal. Morogj, morogj, én vagyok azért az Balassi Boldizsár…
PÉTER
Alig van hátra már csak egy-két replikája. Hogy ő elmegy betyárnak, hogy Tamás deák mérget hozott a töröktől, és ki mindenkit étetne meg véle…
BALASSI
Ez már érdekes! Folytasd!
BOLDIZSÁR
Nem folytatom!… Csendesen. Addig vagy te biztonságban, apám, amíg nincs vége a rólad szóló komédiának. Felugrik. Ezért hát nincs tovább! Nincs vége a komédiának!
BEKES
Majd én véget vetek neki. S tagolva mondja. „A kamoraszéket mentül inkább bizgatják, antúl inkább büdösebb. A ti dolgotok szintollyan!” Int. A katonák mozdulnak.
BALASSI
Észrevévén, hogy csapdában van, felugrott, s egy hosszú kés van a kezében. Kiordít. Kasza Mátyás, hídd a szolgáimat!
Kintről, közelről kürtszó. Balassi ismert kürtjele, rekedten és csak egy pillanatig. A kürt hangja hörögve elfullad.
BEKES
Torkára forrt Kaszának a trombitálás!
BALASSI
Áll fent az oltárnál, kezében kés. Mit féltek tőlem? Egyedül maradtam!
BOLDIZSÁR
Szinte mosolyogva szól hátra neki. Nincs egyedül… Pár lépcsővel lejjebb állnak a fegyveresek vele szemben. Hogy még mindig nem a jövőért, csak a múltért lehessen meghalnunk… Arcára borítja a Balassi Menyhárt maszkot. És ahogy a komédiában tette, apja hangján ordítja el magát. – Én vagyok Balassi Menyhárt! És széttárt üres kézzel nekirohan a fegyvereseknek. Szinte leveti magát, bele a feltartott fegyverekbe.
JÁNOS
Orvost neki! Az orvosomat!
A sebesült Boldizsárt felkapják és kiviszik.
BEKES
És ha megölték – téged az sem ment meg, Balassi Menyhárt.
JÁNOS
De, de… A bibliában bárány váltja meg Izsákot a halálból. Itt Izsák az apját.
BEKES
Nem válthatja meg! Az Isten se fogja lemosni rólunk Konstantinápolyban, hogy egy törökellenes ligáról trafikáltunk…
JÁNOS
Látod, Menyhárt apám, látod! Maradtál volna inkább benne nyakig a kamoraszék sarában – nincs annál jobb menedék. De ha te egy tiszta pillanatodban új Attilája, Mátyás királya, vagy akár Fráter Györgye akarsz lenni ennek a gondosan szétszabdalt országnak, ne csudálkozz, ha úgy végzed, mint ők… Iszik. Azt talán hallottad, bár hangosan nem mondja senki, hogy Mátyást a nagyapám gyilkolta meg, egy háromélű cseh karddal. Lajos királyt meg a nagybátyám, Zápolya György. Amikor menekült volna. Ugyancsak egy háromélű cseh karddal… Vajon ugyanaz a kard volt-e? Ki tudja? Ugyanaz a család… Nekem már csak te jutsz. Nevetgél, már részeg. Így múlik el a Zápolyák dicsősége. Vágjátok le!
BEKES
Az aktorok most táguljanak onnét!
A maradék színészek az oltár egyik szárnyához húzódtak. Ott állnak némán, sápadtan, egyrakáson.
BALASSI
Egy-két katonádat még le tudnám döfni. De nem illik, hogy az ország főkapitánya vitézeket öldössön. Ledobja a kést.
Két katona két oldalról már megközelítette, most ráugranak.
BALASSI
Közben, szinte humorral. Hogy a zsoldotokat elloptam, az se illik. Tudom. De az muszáj volt. Ha én nem lopom el, ellopja Bebek.
Kintről különös jajongó dal, szöveg nélkül. Középkori itáliai dallam.
Idebent csend lesz.
Az ének közeledik. Valami kopogás is. Tánc. De miféle tánc?
BALASSI
Felüvölt. Ki halt meg?
SALTIMBANCO
Halálként táncolva vezeti be Carinát.
CARINA
Thurzó Anna ruháiba felöltöztetve, bejön, de mint aki idegen itt, átszellemülten. Túl díszes fejdísz és démoni álarc rajta. A halott nevében énekel, különös magas hangon. S közben lassan valamit táncol is: a halálát táncolja el. Furcsa ingások és lengések között – öngyilkosságot táncol el, az asszonyt, aki felakasztotta magát.
CARINA
Énekel. A halál, mint egy tőr a madarat, megcsap és ellep tégedet is. Táncol. Némán. Majd. …Virág az ember.
Csak tánc, megint.
CARINA
Ének. Az embernek halála igen iszonyú és röttenetes dolog. Mert először sok betegséget, fájdalmat, lelki és testi töredelmet, sok bút, bánatot, háborút és röttegést az emberre hozván, végre az lelket az testtől nagy rémülésekkel és iszonyúságokkal, minden tagoknak és inaknak fájdalmával elszakasztja, az testet döggé, büdössé, porrá és hamuvá teszi. Tánc, s közben ismétli. Virág az ember.
PÉTER SZÍNJÁTSZÓI
|
| |
|
Megszabadultam már én a terhes gondoktól, |
| |
|
És megmenekedtem minden nyavalyáimtól, |
| |
|
Bűntől, az Haláltól, ez álnok Világtól, |
| |
|
Hosszú útra megyek, jaj, hosszú útra megyek… |
|
CARINA
Ének. Senki nincs oly tudatlan, ki ne tudná, hogy neki valaha meg ne kellene halnia. De mégis, midőn az halálhoz közel jött, csavarog, búsong, ordít, jajgat. Mit sírsz, nyavalyás? Mit rikoltsz? Mindenek tartoznak ezzel, te is odamész, azhová egyebek mennek, ugyanerre születtél volt…
Carina énekével és táncával egyidejűleg folyik az itt következő jelenet.
BEKES
Váradról hozták a hírt. Thurzó Anna megölte magát.
BEKES
Őt nem. Ruhája övére kötötte föl magát.
BALASSI
Akinek a köteleit kétfelől tartották. Tartsatok csak jól, tovább, pórázon, kikötve… Eddig is így éltem. Így táncoltam én kettőt jobbra, kettőt balra… Pányvák között… Bécs és Várad közt… Hoppla-hoppla!… Miksa király meg Jancsika király közt… Fiam meg az asszonyom közt… Holttestek között… Hoppla-hoppla! Én vagyok Balassi Menyhárt! Fiam helyett én játszom ezentúl a komédiát. Hoppla-hoppla… Az árultatást, mellyel elszakadok az magyarországi második választott János királtul… őfelségétül… rámbízott fiamtul. Ott ért véget Carina éneke. A második Kurtizánhoz hirtelen. No, kezd el, ahogy Kasza Mátyás mondaná: Gotthelf, Gotthelf!… Na!
BALASSI
Mi az? A te torkodat is elvágták talán?… Ki mondja hát nékem, hogy Gotthelf, Gotthelf, kegyelmes uram?
BEKES
Hátraszól. Kasza Mátyás kerestetik.
POROSZLÓ
Az oltárhoz fut, és letesz az oltárra egy fehér gyolcsba göngyölt csomagot, kicsit véres.
BALASSI
Most már elbeszélgethetünk… No, Kasza Mátyás, azt mondod ugye, hogy asszonyomért mindent meg kellene tennünk. Hát én kitaláltam, hogy mit tegyünk érte. Hogy verjük ki a törököt, hogy fogjon össze a két magyar király, hogy ne kísértsen senkit többé árulásra ez a széttépett ország… Jobbra-balra kikötve ilyen szép határozatra jut, lám, az emberi elme. A kényszerűség a nagy tanítómester. Letérdel Carina mellé. Túszként tartogatott Thurzó Anna, te tanítottál meg ezekre a szép gondolatokra. Csakhogy ezeknek most már semmi, de semmi értelmök… Látod, Carina, ezért nem szabad elárulnunk az ördögöt. Mindenki mást igen. Az ördögöt soha. Mert megvér az Isten. Hol vagy most, Angyalkodó Péter? Gyere, prédikálj nekem, udvari papom, hogy ím itt a büntetésem… Hogy látjátok, feleim, betelt a törvény rajta! Hiszen Thurzó Anna halála beleillik ebbe a szép spektákulumba. Már épp csak ez hiányzott hozzá… Most triumfálhattok, teológusok! Triumfálhattok, pogány bölcsek – hiszen a port nyalja már Balassi Menyhárt, aki hirdette még az imént fennen, hogy mindent elér, amit csak akar… Felugrik. Én ezt nem akartam!… A gonoszság elrendelt példája – ezt szajkóztátok Kálvin János nyomán. Kihúzza magát. Meg tudtam volna
mutatni, hogy nem vagyok az.
Kintről idegen kürtszó.
BÁTHORY
Egy tizenöt éves forma kislányt hoz kézen fogva. Hódolok, királyom… Engedelmeddel, ezt az árvát visszaadom apjának. Talán így hamarébb véget vethetünk a bűn és a bosszú rajtunk és bennünk nem szűnő láncolatának.
JÁNOS
Báthory István, ez a cselekedeted már egy következő századba mutat… Az a miénk lesz!
BALASSI
Vigyétek ki a lányt… Ne emlékezzék apjára így!
BÁTHORY
Mondtam, hogy szabad vagy… Elvágja az egyik kötelet, Balassi elbukik.
BALASSI
Ahogy legurul az oltár lépcsőjén. Hülye Báthory!… Nem látod, hogy a te szabadságod nekem csak ez: magamat összetörni… Erről énekeljetek valami szép zsoltárt… Hogy a port nyalva ismertem meg Báthory nagylelkűségét és ennen szabadságomat… Mi az? Megkukultatok?… Magamról énekeljek? Magamban? A földön fekve fújni kezdi.
|
| |
|
Röttenetes ez világnak mostan minden dolga, |
| |
|
Csudálatos nagy vaksága és hatalmassága. |
| |
|
Nem fog rajta az úristen semmi igazsága, |
| |
|
Sem haragja, sem csapása, sem irgalmassága… |
|
BOLDIZSÁR
Véresen – Péter és az Orvos hozzák.
PÉTER
Apját akarta látni.
Felviszik az oltár előtti érseki trónusra, leültetik.
BALASSI
Kérdezzétek meg tőle, hogy mit kívánna! Emlékszel, Carina, teérted versenyeztünk egyszer Boldizsár fiammal. Felszól Boldizsárhoz, cinkosan. No? Akarod őt?… Legyen a tied!… Táncolj neki, Thurzó Anna! Mulattasd!
A következőkben Carina – Thurzó Annaként is Carinaként is – és a Saltimbanco-Halál lassan táncolnak Boldizsár körül. Carina szöveg nélkül énekel valami hívogatót. Majd szóval is folytatja.
CARINA
…Mint az mezei virágok, mint az árnyékok, mint az buborék, mint az álom, csak olyanok vagyunk.
BALASSI
Beszél!… Hallgassatok el! Nem értem!… Mit mond?
PÉTER
Amit Boldizsár suttogott, azt mondja ki. „Beborult a csillagos ég felettünk…”
S mintha lassú hullámban vonulna végig ez a mondat a körülállókon. Kánonszerűen, önmagával duplázódva-telítődve ekhózik tovább, a színészek száján, az udvari urakén, az ajtóban, ablakokban, romok hasadékában álló leskelődőkén: „Beborult a csillagos ég felettünk…”
BOLDIZSÁR
Csendesen mondja tovább… „Uramisten, óvd a hazát helyettünk…”
S amíg ez is végigmorajlik…
S amíg Anna-Carirra jajongva-lallázva táncol az érseki trónus körül, együtt a Saltimbanco-Halállal…
PÉTER
Kiáltva. Halljátok? Egy Augustinus hitével, egy Petrarca édességével és a magyar végvári vitézek senkiéhez nem fogható szomorúságával szól ez a második sor! „Uramisten, óvd a hazát – helyettünk!”
BALASSI
Felkúszik a trónushoz, húzva köteleit maga után, a fia mellé ül, átfogja.
PÉTER
Ezzel a sorral folyt el a vére… A költészet ága letört! Nincs szelíd vigasztalásunk! Marad hát a gúnyolódó, átkozódó krudélis mesterség, amit itt ma ennyi vérben megszületni láttatok: marad hát a komédia és a tragédia – kísérletképpen megváltásunkra.
Boldizsár fejére ráteszi a Balassi Menyhárt-maszkot. S így ül most már szorosan egymás mellett, összeölelkezne, két Balassi Menyhárt. Egy élő meg egy halott.
PÉTER
…És hányszor kell ezt még újra kezdenünk? Hányszor kell ezt még újra kezdenünk? Tompa haraggal, számonkérve. Hányszor kell ezt még újra kezdenünk – megváltásunkra?
MIND A SZÍNÉSZEI
Kérünk Úristen, tekints mireánk ily nagy szükségünkben
Jusson eszedbe jó Magyarország az te jó kedvedben
És ne hagyj minket megnyomorodnunk semmi szükségünkben.
Vége
Csak tréfa
Fekete komédia – újjáírva Madách Imre nyomán
A Tempefői-ben láthatjuk, hogyan emésztődik fel egy poéta a kiadóval folytatott küzdelmében. Mennyi élettapasztalat, mennyi keserű csalódás summázódhatott e műben – gondolná az ember. Hiszen ordít belőle az élményszerűség.
Nagy tévedés!
Csokonai húszéves se volt, amikor írta. Nem is tudhatott semmit az életről.
Madáchnak is van egy műve alig húszesztendős korából. Csak tréfa a címe, vígjáték ez is, keserű vígjáték, akárcsak a Tempefői. A világ álnokságáról szól, a szerencse forgandóságáról. Az áldozat itt is egy poéta – természetesen húszéves, mint a szerző –, poéta, de emellett politikus is, forradalmár is, drámaíró és színész is, és főként szünet nélkül lobbanékonyan szerelmes is. Hősünk bámulatra méltó sokoldalúságához még hozzátehetjük, hogy Hamlet is, és Athéni Timon is. Sőt – bár akkor még Petőfi is csak pontosan húszéves –, szakasztott ifjú Petőfi is. S – mondanunk se kell –, minden téren és minden szenvedélyben az abszolútum igényében ég.
E sokoldalú és soha nem alkuvó ifjú lelket pillanatok alatt annyi megpróbáltatás éri, hogy az egy hosszú élet minden csapásának is sok volna. Pénzét elperelik, a barátja megfúrja, hívei elárulják, s a nők – az a sok nő, akibe mindbe egyszerre szerelmes – egytől egyig máshoz mennek férjhez… A színdarab második felét a csalódott ifjú átkai töltik be, amíg csak egy méregpohár véget nem vet zaklatott és boldogtalan életének.
Az ifjú Madách zsenije mellett szól, hogy még e méregpohárnál is fenntartja, hogy mindez komédia – vagy ahogy darabja címében mondja: Csak tréfa.
Ekkor Madách még csak húszéves volt.
Élményei: csak egy tinédzseré: de a sors, amit darabjában megelőlegez magának: egy Jób sorsa, egy mindenét veszítő Lear királyé.
A húszéves költő, mielőtt a pályára lépne, mintha egy pillanatra meglátná jövő sorsát – minden reá váró nyomorúságával. Mint legutóbb Csokonai.
De kimondhatjuk ezt legáltalánosabb érvényre is emelve: mint Ádám – aki a Paradicsomból épp hogy kilépve, egy látomásban tisztába jött az egész reá váró svindlivel.
PIROSKA, Széphalminé szobalánya
Bianka dalának szövegét Vargha Balázs szerezte.
Egy szál cigány hegedűje hallatszik.
A függöny elé egy inas meg egy szobalány kihoz négy széket.
Ők kimennek.
A hegedűszó.
Négy vidéki öltözetű magyar úr jön be – Hars, Pikó, Kondor és Szendrődy –, de most nehéz megkülönböztetni őket egymástól: mindegyik fekete estélyi álarcot visel. Látnivalóan kissé ittasok.
Leülnek a székekre.
KONDOR
| |
|
Még most sem tudjátok világosan, |
| |
|
Mi célja elnökünknek? – Elhiszem. – |
| |
|
De én tudom, hisz én vezettem őt |
| |
|
Az értelem honába. – Csitt ha szólok! – |
| |
|
Tudtok hallgatni? – Ő köztársaságot |
| |
|
S igazságosb osztályt vágynék behozni. |
Kis csend.
HARS
Feláll, kivágja a rögtönzött rigmust.
| |
|
Feudális eszméknek gyásztorán |
| |
|
Kiáltsuk: éljen a népbarát – Zordy Lorán! |
KONDOR
| |
|
Ezért tanultál énnálam poézist? |
| |
|
Hazám, ezt én neveltem fel neked! |
Sírni kezd.
PIKÓ
| |
|
Megtelt a borkobak, s csurogni kezd. |
SZENDRŐDY
| |
|
Angol kelmék helyett magyar darócot |
| |
|
Viselni s íly foghagymaszag paraszttal |
| |
|
Érintkezésbe jőni! – címeremre, |
| |
|
Szívesen áldozok vért a honért, |
KONDOR
| |
|
Kibújt a zsákból a kozmopolita. |
SZENDRŐDY
| |
|
Mit! Én vigyázzak? Milljom háború! |
SZENDRŐDY
| |
|
Elkél nyúgodnom hősi harc után. |
PIKÓ
| |
|
Te tetted, te, hogy Zordy most követ. |
SZENDRŐDY
| |
|
Bánom, mint eb, ha sokat kölykezett. |
KONDOR
| |
|
Lorán borából szívtál lelket és |
| |
|
Most pártot ütsz teremtőd ellenében! |
Zokog. Majd:
| |
|
Sokáig éljen Zordy, a követ! |
PIKÓ
| |
|
Tetessünk lelkes gondolatokat |
| |
|
Gúnyos mosolygást mindennél, mi nagy. |
| |
|
Kevés fáradság sok kitüntetésért… |
| |
|
S azért nyúzhatni a parasztot is. |
Nevet.
| |
|
Sokáig éljen Zordy, a követ! |
Hirtelen más ritmusú erős zene.
BIANKA
Táncolva bejön, énekel.
| |
|
Játsszunk el hűséget, erényt, |
| |
|
Becsületet, jövőt, reményt, |
| |
|
Játsszunk el fonák rémregényt. |
| |
|
Szebb mint a mákony, mint a szesz. |
ÁLARCOSOK
Felálltak, s táncolva mennek utána. Kórusban éneklik ők is.
Széphalminé új kastélyának egyik emeleti női szalonja, ahonnét az öltöző- és hálószobák nyílnak. E meghitt és kissé fülleteg helyiség rejtett ajtóival, függönyeivel, paravánjaival a háziasszony részint céltudatos, részint l’art pour l’art intrikáinak szolgál alkalmas gyakorlóteréül. És diszkrétebb találkáinak előszobája ez. Stílusban, díszítőmotívumokban – s esetleg alaprajzaiban is – ezt a fojtott levegőjű „boudoir”-t egységesen kell megkomponálni a színdarab következő képének a díszletével, amely ugyanennek a klasszicista ízlésű palotának egy földszinti termét – vagy teremrészletét – állítja színpadra. Csakhogy ami ott tágas lesz, felfelé szökő vonalakkal: azt itt függönyök takarják, s itt mindent nyomaszt az alacsony Mansard-tető.
A rendetlenség bál előtti rendetlenség. Sőt: álarcosbál előtti. – Tompán, a földszintről már hallik a zenekar, de még csak hangolnak a zenészek.
Jolán és Piros
JOLÁN
Sokat, igazi egyéniséget ígérő leányka, már túl a serdülő koron, de öltözékében erőszakoltan gyermeki. Épp ezt hányja le magáról. A lentről hallatszó skálázásra trillázik.
PIROS
Édes parasztlány, a kastélyban szolgál. Jolánka kisasszony, a kedves mama nagyon fog haragudni, ha e maszkabálon ön is maskarát ölt.
JOLÁN
Most vetem le épp az únt maskarát magamról. Ez erőszakoltan gyermeki mezt, melyben mamám féltékenysége még mindig járni kötelez. Drága Piroskám, hozz ki kérlek nekem bátyám garderobjából valami ficsúr-ancúgot… Ne félj, a saját anyám sem fog reám ismerni! És ez a fő!
PIROS
A Jenő lakosztályába szolgáló ajtón nevetve s lopva el.
JOLÁN
Az egyik paraván mögül. Tizenhat éves múltam, s nem vittek még bálba. Az anyám körül csak úgy sürögnek a gavallérok, pedig már öreg, harmincöt éves, én meg éltem virágjában a gyerekszobában kuksolok. Hát nem! Elég volt! Én lázadok! Piros! Piros!…
PIROS
Közben, bejött férfi-ruhadarabokkal. Megyek már!
JOLÁN
Biztosan az én dicső Jenő bátyámmal cicázol odabent. Mert persze neki is mindent lehet. Mert ő fiú!… Csak én nem dévajkodhatom.
PIROS
Klakk és frakk és kravátli… Ó Jenő úrfinak nincs kedve cicázni, csak sóhajtozik, és bámulja a plafont. Gúnyolva az ábrándozót. Jenő úrfi szerelmes! Óh! óh! óh! Ilkám, Ilkám, Andaházy Ilkám…
JOLÁN
Miközben a paraván mögött öltözik. Én azért sorvadok, mert nem ismerhetem meg, mi a szerelem, ő meg azért, mert már ismeri. De neki legalább van kinek nevét imába foglalnia…
EGYÜTT
Ilkám óh! Ilkám óh! Andaházy Ilkám, óh! Nevetnek.
JOLÁN
Még a paraván mögött. Rajta a frakk, a cilinder. Na, Piros? Rákacsint, s int neki legényesen, hogy jöjjön csak közelebb.
JOLÁN
Megcsippenti az arcát. Így kell?
JOLÁN
Aztán mit mondanak ilyenkor a férfiak?
PIROS
Hát… Megkérdik, hogy van-e már szeretőd?
JOLÁN
Tikkadtan. Neked már van?
JOLÁN
Mesélj!… Mit csináltatok?
PIROS
Dehogy is mesélek. Van nekem dolgom… Öltöztetnem kell még az édesmamát is.
SZÉPHALMINÉ
Hangja. Piros! Piros!
PIROS
Hallja? Még ki talál jönni, aztán lesz itt nemulass!
JOLÁN
Mondd neki, Piroskám, hogy bábuimmal játszom. Akkor boldog.
PIROS
Megyek már, nagyságos asszony, megyek! S valami királynői ruha tartozékait kapja fel a székről, és elsiet Széphalminé lakosztálya felé.
Jolán és Ilka
JOLÁN
Férfiúi maszkjához illően: most egy férfias basszusskálát próbál lefelé végigénekelni a lenti hangolások futamaira. Meglepően mély hangokig jut el. Hirtelen lebukik a paraván mögé.
ILKA
Jön be, lopakodva. Ó már tizenhét éves. Mintha Jenő hangját hallottam volna… Pedig senki… A szerelemtől már hallucinálok… Itt nyílik az ő lakosztálya. Ó, ha bekopognék. Ha rátörném az ajtót. Alig lehelve. „Ilkád van itt, Jenő!” A végletes kétségbeesés szolgálhatna exkűzömre… „Jenő! Szerelmem! Széphalmi Jenő! Ments meg! Ma idejön az útált vőlegény a legkomolyabb szándékokkal irányomban. S atyám eljegyzést akar. Odaád néki. Elád… Hiába! Jenő nem is sejti, hogy én itt az ajtaja előtt miképp vergődöm. Miért nem lép ki? Nincs benne semmi telepátia? Bemegyek hozzá én… Megtorpan. De nem! Ne csalatkozz Ilkádban, Jenőm! Ilka nem lépheti át egy legényi szobának küszöbét. Nem! Ilkád nem felejtheti el, hogy ő mégis egy Andaházy grófnő… Méltósággal elfordul. S most meglátja Jolánt frakkban, klakkban, aki Ilka siralmas tirádája alatt önfeledten feldugta fejét a paraván mögül.
Szerelmem! Jenő! Odafut hozzá, megöleli. Ments meg! Ha megjön az útált vőlegény!
JOLÁN
Én nem vagyok Jenő.
ILKA
Rámered. Már a téboly játszik hát velem? E szem! Ez arc! E száj! Nem csalódhatom. Ez mind Jenőé!…
JOLÁN
Ó, hogy miért nem vagyok én Jenő… Még egyszer! Csók. Kedves barátném – mert engedje meg, hogy e csók után én önt így szólíthassam –, e szem, ez arc, e száj nem Jenőé, de azért mind Széphalmi. Lényegében ön nem csalatkozék. Előlép a paraván mögül. A frakkja alatt női csíkos harisnya és alsószoknya. Én Széphalmi Jolán vagyok. Széphalmi Jenő húga.
ILKA
Még szerencse, hogy nem öccse. Elsüllyednék… De hogy is nem ismertem önt eddig?
JOLÁN
Anyám koron túl is a gyerekszobában nevel, s nem enged felnőttek közelébe. Te hány éves vagy?
ILKA
S tán viszontszeretve is.
ILKA
Ne irígyeld, kis barátném… Atyám, gróf Andaházy, mást parancsol, és én neki engedelmeskedéssel tartozom: még ma jegyet váltok Zordy Loránnal.
JOLÁN
De hogy kívánhat ilyet egy atya?
ILKA
Hogy hogy?… Hát hogy a hatalmas Zordy birtokot, mit megkeríteni pörrel nem tudott, velem mint csalétekkel megszerezze… Holott én csakis Jenőt, bátyádat, Jenőt szeretem.
JOLÁN
Praktikusan. És milyen ember az a Zordy?
ILKA
Azt mondják róla, hogy lánglélek, egetvívó tehetség, zseni – és mi is még? Ja igen. Szabadságunk bajnoka.
JOLÁN
Gondolod, hogy nagyon undok?
ILKA
Nem tudom. Nem láttam. Nem érdekel… Én csak Jenőt, csakis Jenőt szeretem.
JOLÁN
Én nem akarok a bátyámról semmi rosszat se mondani, de azért egy szabadságbajnok is érdekes ember lehet.
ILKA
Igen, én is próbáltam őt kedvező fényben elképzelni: ahogy a zsarnokság golyója eltalálja őt a barikádokon. Szép lehet… Kiomlik a vére a porba…
JOLÁN
És megfesti a földet…
JOLÁN
Micsoda hős volt – mondják aztán.
ILKA
És univerzális zseni. Mert azt mondják.
ILKA
De… Nagy kár… Azért én mégis inkább a bátyádat választom.
JOLÁN
Jenő lakosztályának ajtajához megy, bekopog. Jenő! Kedves bátyám, Jenő, jöjj elő!
ILKA
Nem, nem! Jaj, hova legyek? Merészségem, hogy ajtajában lel, felháboríthatja… „Ilka, ön itt?” – fogja kérdeni megvetőleg. És én megsemmisülök. Egy karszékra alél.
Jolán, Ilka, Jenő
JENŐ
Húszéves fiatalember. Kijön, meglátja Ilkát. Ilka! Borús egemen váratlan szivárvány.
ILKA
Nem vet meg érte, hogy ily merészen – én itt? Szinte betörőleg?
JOLÁN
A mama minden pillanatban kijöhet. Ha csókolózni akartok, gyorsan csókolózzatok. Én elfordulok. Mint gyerekjátékban, kiszámolja az időt.
ILKA
Ma idejön Zordy, a vőlegényem.
JENŐ
Ne többet! Szívem megrepeszti! Ha van barátság a földön, úgy az, mely engem Zordyval összeköt, a barátságok legforróbbika.
ILKA
Ön barátjának mondja ama utálatos embert?
JENŐ
Ilka, ön nem ismeri Zordyt. Micsoda lélek!
ILKA
Lánglélek. Hallottam.
JENŐ
Poéta, mint Byron, szónok, mint Pitt, zsarnokölő, mint egy Corday Sarolta… Inkább Brutus. Mint Brutus.
ILKA
Útálom… Közelebb cibálja Jenőt magához, fürtjeinél fogva. Önt szeretem!
JENŐ
A színjátszáshoz is rendkívüli tehetsége van. Úgy tud rögtönözni!
JOLÁN
Visszafordulhatok? Csókolóztatok már?
ILKA
Látja Jenő, mily rövid ez az élet! És ön a vőlegényemet ecseteli. Magához húzza a fejét. Meg se kérdi tőlem, hogy „ön itt?”… „Ilkám, ön itt?”
ILKA
Itt! Csók. Itt! Csók. Én itt…
JOLÁN
Visszafordult, bámulja őket. Csak a mama ki ne jöjjön… Én csak azt nem értem, hogy ha ama Zordy olyan univerzális zseni, miért akar éppen téged feleségül venni? Hiszen nem is ismer.
ILKA
Hosszú történet, de elmondom. Zordy családja és az Andaházy család között évszázadok óta tart…
JENŐ
Hagyjuk ezt! Csókolja.
ILKA
…egy birtokper. Zordy atyja végrendeletében meghagyta fiának, hogy e pörnek úgy vessen véget, hogy engem…
JENŐ
Nem adlak neki! Csók.
ILKA
…feleségül vesz. Az én atyám is ezt találja a legjobb megoldásnak. Annál inkább, mert ő gróf, Zordy pedig forradalmár, s mint mondá, így bebiztosíthatjuk magunkat…
JENŐ
Te Machiavelli atya, ki lányod szívével is csak taktikázol! Csók.
ILKA
…minden eshetőségre. Atyám ezért, főrend létére, a most következő választáson Zordynak, ki jelöltképpen fellépni készül…
JENŐ
Hagyjuk most a politikát… Csók.
ILKA
…lesz választási kortese. Így Zordy biztosan követté leszen. Az érdekeknek e nagy koalíciójában az én szívem… – Egy röpke csók után sírva folytatja – csekélyke tét!
JENŐ
Feláll. Én pedig azt mondom most már: csak jöjjön ki a mama. A mama okos. A mama össze tudhat hozni egy új érdek-koalíciót.
JOLÁN
A mama sznob. Imponál neki az arisztokrácia. Hogy egy kontessz legyen a menye, ezért minden intrikára kész. Ilkám, a grófi név neked boldogságod záloga.
ILKA
Mit ér a név! Zsebkendőmbe hímezve mit ér a kilencágú korona! Midőn atyámnak már semmi, de semmi vagyona sincs.
JOLÁN
Az baj. Anyám nagy bámulója a főrangú címereknek, de csak ha az arany nem kopott le róluk. A mama sznob, de szörnyen kapzsi is.
JENŐ
Jolán! Nem beszélhetsz így anyánkról!… Ilkám előtt.
JOLÁN
Hisz ez még semmi!… Majd meglátja, ha a menye lesz…
Jolán, Ilka, Jenő, Piros
PIROS
Jön Széphalminé őnagysága! Nincs megelégedve a maskarájával. Itt akar egy másikat találni.
Felnyit egy ládát, abból kezd kihányni régi báli ruhákat, fejdíszeket.
ILKA
Óh, jőnek és itt találnak, Istenem! Elfutni készül.
JOLÁN
A világért se! El ne fuss! A mama még jobban imádja a szerelmet bámulni, mint én. Rajta! Most csókolózzatok, e látvány megindítja szívét, és pártfogását kiterjeszti reátok! Maga eltűnik a paraván mögött. De még utoljára! Bátyó! Légy Rómeó!
JENŐ
Megfogja Ilka kezét, letérdel, s rákezdi, emelkedett hangon.
|
Az nem lehet, hogy elveszítni bírnám |
|
Ah Ilka, percnyi üdvösségemet… |
JOLÁN
| |
|
Nagyon jó! Tovább… Így tovább! |
JENŐ
| |
|
Nem azért alkotott tavaszt az ég, |
| |
|
Hogy véghetetlen télnek gyászterén… |
PIROS
Gyászterén! Felsír. Szegény szerelmesek, már a gyásztért emlegetik… Gyászterén!
Jolán, Ilka, Jenő, Piros, Széphalminé
SZÉPHALMINÉ
Be. Szép özvegy, valami királynői jelmezben, de csak félig öltözötten. Megáll az ajtóban. A többiek úgy tesznek, mintha nem vették volna észre.
JENŐ
Folytatja.
| |
|
Örökké sírjuk édes álmait. |
JENŐ
| |
|
Természetünk, mely érezni taníta |
| |
|
Egy lelket osztva csak fel kebleinkben, |
| |
|
Oh! nem hazúg: mi boldogok leszünk. |
Majd súgva. Ilka, te jössz.
ILKA
| |
|
Ha sírban is van boldogság, Jenő! |
PIROS
Már csak a sírban keresik a boldogságot…
JENŐ
Súgva. Most gyorsan konkrétumot!
ILKA
Sikerén felbátorodva, folytatja.
| |
|
Ma érkezett az útált vőlegény, |
| |
|
Kihez szülőknek számolása köt. |
SZÉPHALMINÉ
Ki ön és ki az ön vőlegénye, bájos gyermekem?
ILKA
Megleptek, óh Istenem!
JENŐ
Feláll. Anyám, hadd mutassam be önnek Andaházy gróf leányát, kinek férjül szánja a családi számítás Zordy Loránt.
SZÉPHALMINÉ
Az ön atyja, Ilka nekem legjobb barátom, örülök tehát, hogy önt megismertem, s valóban várom estélyemre Zordyt, rég égek a vágytól, hogy őt is megismerjem, akinek hírével már tele az ország…
ILKA
Jenő édesanyja is, lám, őt dicséri.
SZÉPHALMINÉ
Természetesen muszáj kedvére tennem. Hisz Zordy, úgy tudom, neki barátja. Nevet. Szívbéli jó barátja…
JENŐ
Jól mondja, anyám, Zordy Lorán nekem szívbéli jó barátom. És ha a sors vágytársként szembeállít vele, én akkor se tudok róla rossz szót mondani.
SZÉPHALMINÉ
Élvezi, hogy a fia rovására ironizálhat. Dícsérhetem tehát a jellemét, a szellemét? Te majd rálicitálsz a rajongásomra, igaz baráti szívvel mondván, hogy kevés, amit én tudok, hisz én csak hallomásból ismerem, de neked megadta az ég a kegyet, hogy megtapasztald nagyszerűségeit… Nos fiacskám?
JENŐ
Hagyjuk ezt most, anyám… Ilkára. Már sír, látod.
SZÉPHALMINÉ
Én is sírnék, ha lovagom oly lovagiatlan volna, mint te.
JENŐ
Kedvesem egy mosolyáért én mindent megadok. Az életem! De hogy oldjak fel érte oly szent kötést, mint a barátság, s mint a szövetség Zordyval, hogy együtt küzdünk eszméink győzelméért: a szabadság, egyenlőség, testvériségért!
SZÉPHALMINÉ
Nászindulótok helyett, hallgasd hát a Marsiliai dalt!
ILKA
Jenő! Fáj nekem önt e dilemmában látnom. Titkos szerelmi esküi alól feloldom önt… Agyő! Jenő!
JENŐ
Elkapja. Akár féltérden. De nem! Ilkám!… Ily állapotban ne menjen el, és ne hagyjon magamra. Anyjához. Megint sír – látod?
SZÉPHALMINÉ
S te, fiacskám, te is sírsz talán? Pityereghetnéked van?… Vagy tudnál talán férfias határozatra jutni?… Ilka szeme is várakozólag függ ajkadon. Nos, fiacskám?
JENŐ
Halkan. Mama, segíts… Segíts már…
SZÉPHALMINÉ
Nem hallom… Nos? Világosabban!
JENŐ
Találj ki valamit… Mama. Segíts! Te olyan okos vagy.
SZÉPHALMINÉ
Csak ezt várta, felnevet.
ILKA
Igen, asszonyom, önben reménykedünk.
SZÉPHALMINÉ
Segítsek önnek, atyja határozata ellen, ki önt – hogy egy birtokviszályra pontot tegyen – Zordynak szánja nejül?
SZÉPHALMINÉ
S neked Jenő, segítsek én, legjobb barátod ellen?
JENŐ
Ha másként nem megy, mama.
SZÉPHALMINÉ
Nem, Jenő, ez másként nem megy…
JENŐ
Egy kikötéssel, anyám: egy barátságot feláldozhatok a szerelem oltárán, de a becsületemet nem. Én ezentúl éppúgy szolgálni fogom az elveket, mikre Lorán meg én az életűnket tettük…
SZÉPHALMINÉ
Tudom, kisfiam, tudom: szabadság, egyenlőség… A harmadik is valami ilyesmi. Egyáltalán nincs ellenemre, hogy foglalkozz a politikával. Önnek sem lesz ellenére, úgy-e kisasszony?
ILKA
Dehogyis, a papa is nagy politikus, megszoktam. Különben a papa is Zordy szekerét tolja… Felőlem Jenő is tolhatja.
SZÉPHALMINÉ
De a te szekeredet sem hagyom, fiacskám, a sárban megrekedni… A tervem kész. Amúgy is idevárom öreg barátomat, Perédyt, aki Zordynak atyja után atyja. S ami még több: minden peres ügyének főszakértője. E házassági tervet vele megbeszélem. Jenő te menj szobádba! Öltözz a bálhoz! Ilka kisasszony pedig megkéri kedves atyjaurát, hogy fáradjon föl egy bizalmas szóra… Sietnünk kell, a hangászok már türelmetlenek, s közülünk még senki sincs maskarában.
JOLÁN
Felemelkedik a paraván mögül, frakkban, klakkban. Huhú! Dehogy nincs!
SZÉPHALMINÉ
Felindul, de uralkodik magán. Némán int, hogy Jenő és Ilka tűnjön már el.
ILKA
Jenőm, látlak-e még?
SZÉPHALMINÉ
Szárazon. Minden bizonnyal, csak siessen a kisasszony.
JENŐ
Ilkám, az ég veled – hisz az szemedben ég!
SZÉPHALMINÉ
Pillantására jobbnak látják elsöpörni.
JOLÁN
Érzi a vészt, de nem tud egyebet csinálni, mint egyre alaptalanabb mosolygással áll a paraván mögött. Huhú…
SZÉPHALMINÉ
Mármint a másik Széphalminé, a pánikba esett féltékeny anya, most kitör. Bálba? Maszkabálba készülünk?
JOLÁN
Fél a veréstől. Jaj, mama, ne!
SZÉPHALMINÉ
Dehogyisnem! Kurizáltatni akarunk magunknak? Üldözi, üti, tépi. Gavallér kéne?… Talán még eljegyzés is?
JOLÁN
Ahogy menekül és dobálja le magáról a maskarát. Nem… nem!
SZÉPHALMINÉ
Bekötni a fejünket? Az kéne?… Azt képzelted talán, te béka, hogy a bolond anyád neked rendez báli mulatságot, akkora költséggel? A pendelyben és alsószoknyában álló kislányhoz. A kravátlit is!
JOLÁN
Hogy az anyja így kiadott magán, most már fölényes. Le is vetem!… Nem ficsúrnak fogok öltözni, a férfiancúg nem vág az én zsáneremhöz…
SZÉPHALMINÉ
Pofon cserdíti. Ez vág a te zsáneredhöz!… Most pedig lódulj! A gyerekszobába!
JOLÁN
Az ajtóból. A bálban – még találkozunk! Piros kituszkolja.
Ilka, Jenő, Piros, Széphalminé
SZÉPHALMINÉ
Leroskad egy karszékbe. Látod, Piros, most te is láthatod… Amikor a legnagyobb gondokban vagyok… az új kastélyban először adok fényes mulatságot, s miért? Nekem kell ez talán? A gyerekeim boldogságáért, hogy pályájukat előkészítsem – s akkor ennyi megoldhatatlannak látszó gordiuszi göcs…
SZÉPHALMINÉ
Szegény Jenőm, ki szinte kilátástalan hevül az Andaházy kontesszért, holott viszontszerettetik… Szegény Andaházy, a hív barát, aki szemérmes szegénységben él, mert jellemesebb, hogysem hozzányúlna undok nejének hozományához… Azt hiszed, ez nekem nem fáj?… És Zordy, ki feltűnt csillagos egünkön, hogy forradalmas eszméivel üstökös gyanánt megzavarja szép szféráinknak harmóniáját… És akkor ez a zöld kis béka bejön, mert őt semmi, de semmi nem érdekli, csak az, hogy engem sírba tegyen, és ő tündököljön… Csend. Piros nem felel. Erre provokálja. Az igazat megvallva: nem is a kora miatt, de röstellem őt a vendégeink közé ereszteni, hisz oly jelentéktelen… Nem találod?
PIROS
Én úgy találom, hogy Jolán kisasszony rendkívül igéző.
SZÉPHALMINÉ
Feláll, elneveti magát. Akkor meg azért nem. Majd rázárjuk szobája ajtaját… Ha olyan igéző… Igéző – mondod?
PIROS
Hū, de még mennyire!
SZÉPHALMINÉ
Mért nem mondod rólam ezt soha?
PIROS
Dehogyisnem mondom.
SZÉPHALMINÉ
Hiúsága mélyeiből ilyen tragédiahangok törnek föl.
| |
|
Vagy hogyha mondod, mért úgy mintha hangod |
| |
|
Gúnyolná a szót, mellyel megdícsértél? |
PIROS
Ebben a császárnői klepetusban is…
SZÉPHALMINÉ
Egy mozdulattal leoldja magáról. Nem kell! Mintha egy öreg anyacsászárnő volnék. Klepetus, mondod? Klepetus? Még mit nem… Valami kokettabb maskarát kell kitalálnunk… Felteszi a cilindert. Hogy ez nekem mennyivel jobban illik, mint annak a taknyosnak!
PIROS
Kicsit kuncog. Azt mondják majd, hogy a nagysága viseli a kalapot.
SZÉPHALMINÉ
Egy özvegy egyszerre viseli a főkötőt és a kalapot… Hallom a lépcsőn felfelé szuszogni Perédyt – egy tisztességes özvegyasszonynak illik egy meglett korú udvarlót is tartani. Jó figura lesz ő a sakkjátszmában, amelyben ma mattot adok az oly zseniális Zordy Lórán úrnak. Gyorsan el.
Perédy és Piros
PERÉDY
Sokat emlegetett öregségére – közel jár az ötvenhez – csak az vall, hogy túl jól van konzerválva. Tehát inkább örökifjú. Övé a legbiztosabb karrier: főjogász egy végtelen pörökben fulladozó társadalomban. Mintha láttam volna a szép háziasszony szoknyájának a villanását… Te mit téblábolsz itt?
PIROS
Zordy Lorán tekintetes úr küldi a vizitkártyáját, mert először tiszteli meg ezt a házat.
PERÉDY
Nagyobb tisztesség, ha a gyámja adja át… a család ügyésze… add hát ide!… Atyja helyett atyja.
PIROS
Nem eshetik nehezére uraságodnak egy oly kőszívű atyát helyettesíteni. Átadja a vizitkártyát.
PERÉDY
Mint aki egy kellemes emléket idéz. Az már szentigaz, hogy az öreg Zordy rászolgált zordon nevére. A sírból is ügyel a fiára… Mondd meg Etelkámnak, hogy én is itt vagyok.
PIROS
Megérezte ő azt már! El.
Perédy és Jolán
JOLÁN
Már az előző jelenet elején kisurrant a szobájából, s nagyon lassú léptekkel, lábujjhegyen igyekezett eljutni ahhoz a királynői köntöshöz, melyet az anyja mérgében a földre dobott. Elérte. Magára terítette úgy, hogy csak az orra látszik ki belőle. Most megpróbál Perédy háta mögött ugyanolyan halkan kilopakodni. Épp mögötte van. Valamit feldönt. Robaj.
PERÉDY
Hátrafordul. Etelkám!
JOLÁN
Már dühös. Nem vagyok Jenő, és nem vagyok Etelka. Jolán vagyok.
PERÉDY
Ne fusson el! Hadd bámulhassam, milyen is lehetett az én imádott Etelkám a szépreményű ártatlanság korában. Ezek a szemek…
JOLÁN
Széphalmi szem, Széphalmi száj… De én Jolán vagyok. Jolán vagyok! Megértette? Jolán!
Perédy, Jolán, Széphalminé
SZÉPHALMINÉ
Be. Jolán, te itt?
PERÉDY
Boldog vagyok, hogy megismertem Jolán kisasszonyt.
SZÉPHALMINÉ
Jolánhoz, a legnagyobb anyai szeretettel. Kis bohó, hát te nem tudod, hogy a felnőttek társasága még nem neked való? Erőteljes mozdulattal tolja őt kifelé.
JOLÁN
Ugyanazon álszelídséggel. Igenis, édes mama, megyek vissza bábuimmal játszadozni.
SZÉPHALMINÉ
Aztán ágyikóba, hamar!
JOLÁN
Igenis, mama, lefekszünk!
SZÉPHALMINÉ
Feltehető, hogy simogatás közben bele-bele is csíp a lányába. S minek egy ilyen kislánynak efféle díszes öltözék? Majd Pirost beküldöm, hogy segítsen levenni rólad…
JOLÁN
Leveszem én magamtól is, mama… S ahogy leengedi magáról, s alsószoknyájában kilép belőle. Jobb szeretem az olyan ruhát, ami nem takarja el túlzottan a bokámat – sőt! Kokettul megperdülve, fölénnyel kilejt.
PERÉDY
Felvillanyozna néz utána, s ahogy Széphalminé ezt a pillantását elkapta, zavartan mondja. A kis bohó… Bohó!
Perédy, Széphalminé
SZÉPHALMINÉ
Nem teteti magát Perédy előtt, őszinteségével sokírozza inkább. A lányka oly hamar megnő. Szívesben ápolnók gyermekkorát, minthogy kísértsen új vágytárs gyanánt, kit még kerülni sem lehet…
PERÉDY
Az önnek arcira minden nap száz nem ősmért bájt mosolyg.
SZÉPHALMINÉ
Csitt! Fülem süket hízelgésének…
PERÉDY
A keze talán szívesben emlékszik… Kézcsók. És az ajka… Kis gáláns kísérlet.
SZÉPHALMINÉ
Elhárítja. Ne mondja ön többé, miként imád, mert a nagy ég egy elcsábított nőért bosszút áll.
PERÉDY
Mivel bizonyíthatnám, hogy nem vagyok méltatlan további barátságára?
SZÉPHALMINÉ
Fiam nőül szeretné Andaházy Ilkát, s én örvendenék e frigynek. Csakhogy Andaházyék olyan szegények – szegények… Hogy áll a pörük Zordy Loránnal?
PERÉDY
Ha Ilka nőül megy Zordyhoz, a pör értelmét veszti.
PERÉDY
A levéltárban elfekvő ősi adománylevelek Zordy jussa mellett szólnak.
SZÉPHALMINÉ
S ha azok az adománylevelek úgy elfeküdnének, hogy el is aludnának, s hogy esetleg többé fel se ébrednének… A vármegye levéltárosa ma este szintén vendégem.
SZÉPHALMINÉ
Ó, én hányszor nem találom a kiskulcsaimat, épp amikor legjobban kellenének. Hát olyan nagy volna a rend egy ódon levéltárban, hogy muszáj ott mindent megtalálni? És épp az adománylevélkéket?
PERÉDY
E gondoskodása, Andaházy javára, engem féltékennyé tehetne.
SZÉPHALMINÉ
De hisz én mondtam, hogy ha e merészséget kérem, azért teszem, mert gyermekem lebeg szemem előtt.
PERÉDY
Meghajol. Természetesen, ha megteszem, azért teszem, mert az ön gyermeke lebeg szemem előtt.
SZÉPHALMINÉ
Jólesik érzenem e gáláns szavak mögött az újra felparázsló szenvedélyt… Vagy csalódnám?
SZÉPHALMINÉ
Kérésem tehát?
SZÉPHALMINÉ
Csak tudom, hogy az igazság malmai oly lassan őrölnek… Teljesül, de mikor?
SZÉPHALMINÉ
Ha önre nézek, mindig eszembe jut, már megbocsásson, hogy magyar úr nem siet, nem fizet és nem csodálkozik.
PERÉDY
Még nevet is. Elmés!… De én sietni fogok. Zordy fizetni fog. S ön, Etelkám, csodálkozik.
Perédy, Széphalminé, Jenő
JENŐ
Be, egy francia forradalmár jelmezében. Mit szólsz hozzá, anyám? S ön, táblabíró úr? A maskarámmal proklamálom meggyőződésemet: az egyenlőség, testvériség, szabadságot!
PERÉDY
Csakhogy jelmezéhez inkább illenék, hogy fejét ön ne a nyakán, hanem hóna alatt viselje.
JENŐ
Mi a reakciósokat küldjük a nyaktiló alá, kedves uram.
PERÉDY
És egymást! Az sokkal édesebb. Robespierre Dantont… Kálvin Servetust… Püspök az ariánus püspököt. Örök nóta!
JENŐ
Könnyű a bölcseknek páholyból nevetni a véres elvcsatán. De nem mindig a bölcseknek van igazuk.
PERÉDY
Csak egy kis vigyázatra óhajtanám inteni, öcsém, hogy vigyázzon a fejére… Ne hagyja elcsavarni a forrófejű Zordytól, kinek radikál nézetei egy nyakas atyát idő előtt siettettek a sírba tenni. Mert annyi szent, hogy az én idősb Zordy barátomat a fia nézeteinek hallatán ütötte meg a guta.
SZÉPHALMINÉ
Az én Jenő fiam nem lesz soha ilyen szülőszomorító. Ígérd meg!
JENŐ
Mindent, anyám, csak azt az egyet nem, hogy hitelveimet feladjam. Pláne most, midőn Zordy személyében követet választunk…
SZÉPHALMINÉ
Zordy követ leend, még ez is, óh!
JENŐ
S minő követ! Az első jakobinus követ az országgyűlésben!
PERÉDY
Boldog atyja, hogy már a föld alatt van.
SZÉPHALMINÉ
Zordy követ? És mi nem?…
JENŐ
Majd lesz! Minden! Státusférfi. Kormányfő. S egyszer még: a respublika elnöke.
SZÉPHALMINÉ
S miért nem te, fiam?… Miért nem te tűzöd ki magad elé e fölívelő pálya állomásait?
SZÉPHALMINÉ
Szemed csillan, látom, de igent mondani gyáva vagy.
PERÉDY
E zavar és szerénység biztosb garancia közéleti tisztségre, mint a mindenáron nagyot akarás.
SZÉPHALMINÉ
Miért nem te leszel követ az országgyűlésben?
JENŐ
Mert Zordyt jelöltük.
SZÉPHALMINÉ
Jó. S te majd ellenjelöltje leszesz.
SZÉPHALMINÉ
Egy okkal több, hogy ő is támogasson téged. Most majd elválhatik, e barátság vajon kölcsönös-é?
JENŐ
Neki nagy tábora van, mely kíséri, egy egész csillagraj…
SZÉPHALMINÉ
Unottan. Neked miért nincs?… Mondja, kedves Perédy, mibe kerül egy ilyen csillagraj?
SZÉPHALMINÉ
De hisz úgy tudom, Zordynak semmi vagyona sincs.
PERÉDY
Ma még talán az. De hogy a holnap mit hoz?… A propos! Még kis beszélnivalóm van a vármegyei főlevéltárnokkal. Ha már nagyságod meghívta őt is… Minden jót a választási küzdelemhez, öcsém. Én támogatni fogom… De e jelmez helyett ölthetne valamivel kevésbé kihívót. A sok vörös színtől a magunkfajta, rangunkra és szittya vérünkre rátarti magyarok hamar csalánkiütést kapunk. El.
Széphalminé, Jenő
JENŐ
Nevetsz, anyám… Rajtam?
SZÉPHALMINÉ
Ezúttal nem, Jenő. Inkább Perédy rátartiságán. Atyja kasznár volt Morvában.
JENŐ
Felcsattan. S te meghívod!
SZÉPHALMINÉ
Testvériség, egyenlőség… s a többi… De nincs az a kékvér arisztokrata, ki ne várná őt tárt karokkal. Birtokperekben Perédy nagyhatalmú.
JENŐ
Egy ilyen szó alkalmas lehet, hogy az enyémnél gyengébb kebelben felébressze a becsvágy ördögét.
SZÉPHALMINÉ
Én nem gyengeségedben, hanem épp erélyedben bízom, fiam. S már dikcióval mondja.
| |
|
Követ lehetsz Lorán helyett. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Hogy egyik fel, másik lelép? |
JENŐ
| |
|
De hogy barátomnak szegem nyakát. |
SZÉPHALMINÉ
Egykedvűleg.
| |
|
Ha annak tartod, ám maradj magadnak. |
| |
|
Sok van, mi messziről tekintve nem rossz, |
| |
|
S viszonyunk által lesz rosszá. Ha ezt |
| |
|
Tárjuk ki, sok figyelmessé lesz, és |
| |
|
Bátran terjeng a rosszalás is. Ám |
| |
|
Ha szó nélkül határozottan teszünk, |
| |
|
Bámulva hallgat még ki ismer is |
| |
|
S a jó siker mindent nyer vagy lesújt. |
| |
|
Különben is mi kötne, tán barátság? |
| |
|
Csak iskolákban létezik valódi, |
| |
|
A nagy világ rögén ledörgölődik |
| |
|
Mint rossz zománc, kamattalan teher. |
| |
|
Vagy jobb-e ő tenálad? s hogyha nem, |
| |
|
Mért húnyjon a nap, hogy ragyogjon a hold? |
| |
|
A sors gyeplője egyszer van kezünkben, |
| |
|
Csak egyszer – s feltarthatatlanul ragadnak |
| |
|
Tovább az események. – Ah de mit |
| |
|
Darálok, látom, jobb lennél barátnak |
| |
|
Morzsolni olvasót – míg más szemesb |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Fiam vagy! Mit se gyaníttass Zordyval, s mutasd be. |
| |
|
Hadd lássam, hogy kivel kell harcba szállnom. |
Széphalminé, Jenő, Ilka
SZÉPHALMINÉ
A kedves atyja?
ILKA
Majd ő is jő, a kedves mamával…
SZÉPHALMINÉ
A mamával? Mily harmonikus házasság is az, hol nő a férjét egy percre el nem hagyja!… De nekem öltözködni kell mennem. Sajnos!
ILKA
Hadd menjek én is! Nyomomban Zordy. Ő jő! Engem követ. Üldöz!
SZÉPHALMINÉ
Az utált vőlegény! Jő?… Maradok egy percet… Ilkához. Ön is maradjon! Nem lesz mindennapi látvány, hogy férfiak tusázzanak önért.
JENŐ
Anyám, nem hagynátok mégis magunkra?
SZÉPHALMINÉ
Világért se! Ha Néró cirkuszaihoz nem volnának nézők – ki tudja? még kibékülnének az oroszlánok a keresztényekkel. Mi maradunk. Leül Ilkával.
Széphalminé, Jenő, Ilka, Lorán
LORÁN
Be. Madách őt húszévesnek mondja. Pontosan annyi, hisz Madách is húszéves volt, amikor őt megírta.
JENŐ
Barátom, Zordy. Költő s követjelölt.
SZÉPHALMINÉ
Zordon a neve. Meglátjuk: szíve.
ILKA
Aki egy ártatlan lányt üldözni képes… kőszívű!
LORÁN
A bemutatkozásomat, úgy látszik, őseimnél kell kezdenem…
LORÁN
Különben méltóképp védeni se tudnám magam… Van egy pörünk. A tétje: birtokunk egésze.
SZÉPHALMINÉ
Tudjuk – az Andaházyakkal… Gesztus Ilka felé. A pör áldozata itt van.
LORÁN
Az egyik…
| |
|
Atyám engem nézett ki áldozatnak |
| |
|
A százados penészű jogviták |
| |
|
Természet ellen pártos istenét |
| |
|
Megengesztelni házasságunk által. |
LORÁN
| |
|
Hallgass! Igává lőn tervelt kötése, |
| |
|
Mely Isten szikráját áru gyanánt |
| |
|
A többletígérőnek adta el. |
| |
|
Atyám kizárással fenyíte, én |
| |
|
Örültem, mert kincsével úgy hivé |
| |
|
Megvásárolt, de így szabad levék. |
| |
|
Atyám meghalt, de sírból is kíván |
| |
|
Uralni, s tettben élni, mint halott, |
| |
|
Hogy holt gyanánt hurcolja azt, ki él: |
| |
|
Végrendeletében szülői átok |
| |
|
Vagy engedés közt hágy választanom. |
Egyszerűen. Én a kisasszony nyomába csak azért szegődtem, hogy megmondjam neki: nem érdemes kisírnia a két szép szemét a kénytelen házasság meg az utált vőlegény miatt. Én a szülői átkot választottam.
JENŐ
| |
|
És bírod-e őt nem szeretni, szólj! |
LORÁN
| |
|
Örülj, barátom, hogy vágytársad én, |
| |
|
A kényszerített vőlegény vagyok. |
JENŐ
Ilkám, anyám, látjátok, milyen jól választottam meg barátomat… Rám várt volna, hogy bemutassam őt, de mit is tudtam volna mondani, mely felérne ily bemutatkozással… Ugye, mily nagy lélek az övé?
ILKA
Én nagyon örülök, hogy Zordy úr lemond a kezemről. Bár azért ez nem is olyan megtisztelő.
LORÁN
Elnézését, hogy ha párbajban most meg nem öljük egymást Jenővel – kisasszonyom. Minket nagy közös célok hevítnek, egymással szembe mi nem fordulhatunk. Soha.
SZÉPHALMINÉ
Jenő! Mért hallgatsz? Vágd rá te is: soha! Te talán szembe tudnál fordulni egy jó baráttal?
SZÉPHALMINÉ
Ez az! Mi meg tapsoljunk, Ilkám! Ez csakugyan szép és nagy pillanat.
LORÁN
| |
|
Ily hűség nékem biztonságot ád |
| |
|
Követ leszek. Szűk tér e ház nekem. |
| |
|
Ölelni egy világot vágy szívem |
| |
|
Jenő barátom! – leghívebb barát. |
Összeölelkeznek, s a háttérbe vonulnak.
SZÉPHALMINÉ
Nem tapsolsz, Ilkám, ennek a szép pillanatnak?
ILKA
Nem. Amikor a férfiak ilyen nagylelkűségi versenyben vannak, mindig mi isszuk meg a levét… Nekem már az se tetszett, hogy Zordy mily könnyen lemondott rólam. Köszönöm az ily nagylelkűséget.
SZÉPHALMINÉ
De hisz ön nem szerette…
ILKA
Az nem ok. Egy ideig még üldözhetett volna.
SZÉPHALMINÉ
Mondhatok egy nyomósabb okot is, mely megnyugtatandja sértett kis backfisch önérzetét… Súgva. Zordy nem szabad.
ILKA
Szeret? Ó… Azt hivém, a sok magasztos érzelemtől, mely keblét dúlja, tán képtelen is igaz szerelemre.
SZÉPHALMINÉ
Szeret vagy szerettetik, most egyre megy. Elég az hozzá, hogy van szerelme, más, egy híres énekesnő, Itáliából…
SZÉPHALMINÉ
Túlságosan is vad teremtés. Én nem szívelhetem. Azt mondják, hogy a hangja is csupán natúr adottság, kiműveletlen, el fogja hamar veszíteni… A magas f-je már nem is a régi. Mondják.
ILKA
Nem csoda, ha ily fényes csillagot követve, Zordy lemondana rólam – ki csak egy parlagi grófleány vagyok.
SZÉPHALMINÉ
Téved, leányka, jó azt precízen tudni, hogy ki követ kit. Nos én tudom, hogy a hölgy követi Zordyt… Velencében ismerkedének össze, azóta Zordy bárhová utaz, a hölgy feltűnik.
ILKA
Megvetőleg. Behálózta.
ILKA
De ki várhat szemérmetességet egy komédiásnőtől?
SZÉPHALMINÉ
Senki. És az a hevülékeny délszaki vére.
ILKA
S a gyermekszoba hiánya is bizonnyal…
SZÉPHALMINÉ
Jól mondja! Gyönyörű gyermekszobái lehettek: Velence közterei!
ILKA
Én nem kívánnék megismerkedni véle: rangon aluli.
SZÉPHALMINÉ
Az… Remélem nem lesz oly orcátlan, hogy ide is kövesse Zordyt.
SZÉPHALMINÉ
Gondolja tán, hogy egy felgerjedett Bacchánsnőt feszélyezhet az etikett? Régen letépte már magáról a konvencióknak láncait… Mindig ott tűnik fel, ahol zavart okozhat, s bajt, még önmagának is. Imádja a skandálumot!
ILKA
Mily vészterhes este! Ó…!
SZÉPHALMINÉ
Hogy az olasz nő innét távolmaradjon, azt szívből óhajtom. Nemcsak mint háziasszony, ki nem kívánná, hogy maszkás dalidóján lövöldözés, sikoly és kontyletépés essék – hanem mint nő sem, ki szintén kalandra vágy… Mert tán megsúghatom, mint leendő kis menyemnek, kit érzelmi szál nem fűze Zordyhoz – nem bírom ki: muszáj megsúgni –: ma este én e bált főként azért adom, mert én szeretnék szórakozni ezzel a bohó, vad, fellengős és villámokkal terhes, és oly ifjú hogy még szinte gyermeki – Zordyval.
ILKA
Szórakozni? Ily delnő szótárában ez mit jelent?
SZÉPHALMINÉ
Mindent. Megtörni, megtaposni, megalázni, lesújtani… Koldússá tenni…
SZÉPHALMINÉ
S aztán a fuldoklónak utolsó szalmaszálként szerelmünket felkínálni.
SZÉPHALMINÉ
Szabad özvegy vagyok. Végül is, miért ne cserélném fel a Széphalmi nevet – Zordynéra?… Hisz most már akárki vesz is el akárkicsodát, Zordy vagyona úgyis családban marad. Nevet. Jenő, Zordy, mért vonultatok el? Felejtitek, hogy itt hölgyek is vannak? Helyet mutat. Miről beszéltetek?
Csend
SZÉPHALMINÉ
Ihletetten kitalálja. Konspiráltak!
Csend.
SZÉPHALMINÉ
Jenőhöz. Konspiráltatok?
JENŐ
Igen, mama, konspiráltunk.
SZÉPHALMINÉ
Imádom a konspirációt. Zordy, beszéljen!
LORÁN
Beszéljek? Örömmel. Miről? Időjárásról? Hogy mi a legfelötlőbb költői publikáció ez esztendőben? Vagy a színházi évad eseményeiről. Miben láttam legutóbb Dérynét, a bájos Széppataky Rózát?
SZÉPHALMINÉ
Majd, majd, majd – ezekről is. De mindenekelőtt: politikáról. Hogy mit konspirálnak?
LORÁN
Fordított a sorrend. Maradjunk csak az időjárás, litteratura, színház etceteránál.
SZÉPHALMINÉ
Ily őszintétlen!… Haragszom.
LORÁN
| |
|
Talán a tettetés nem tart soká, |
| |
|
Mert hogyha megválasztatom követnek, |
| |
|
Álarcomat letépem, ottan is nyílt |
| |
|
Elvharcra térek, – s a tettekre! |
SZÉPHALMINÉ
És ha ez oly merész pályán, mi szinte elkerülhetetlen, csalódás éri – mást választanak követnek, vagyona füstbe megy, mit tudom én –, van-e kebel, hova megtérhet sebeire balzsamot keresve?
LORÁN
Olyan kebel – nincs.
LORÁN
Ily menedékről tudva, még merészebbre ajznám terveim.
SZÉPHALMINÉ
Ezt, ezt, ezt a választ vártam öntől!… Lorán!… Mily kár, hogy sorsa magasából nem méltat engem rá, hogy diskuráljon a titkos társaságról: beavatódni az ön titkaiba, beléphetni egy hétpecséttel lezárt szív kamráiba: mi kéj lehetne, mi kéj… Lorán, mi kéj!… Hirtelen haraggal, mert meglátja a belépő Jolánt. Hogy az isten…
Széphalminé, Jenő, Ilka, Lorán, Jolán
JOLÁN
Be, Pirostól szerzett parasztruhában.
SZÉPHALMINÉ
Az előbbi éles hangváltásból. Jolán! Ki engedte meg neked, hogy megint előgyere?
ILKA
Jolán! Be édes!… Hol lehet ilyen öltözéket kapni? Én is parasztleánynak öltözöm.
JOLÁN
Levesz egy szoknyát magáról. Ne féljenek, marad még rajtam!
JENŐ
A pórdivat, lám, győz a dalidóban – ez jó előjel: győz a fórumon is. Kissé ironikusan meglengeti a szoknyát, mielőtt Ilkának odaadná. Jelképünk lehet: e rokolya!… Plebejus szimpátiáink lobogója!
LORÁN
Hogy népbarátságunk igazán mélyből jön, annak legfőbb bizonyítéka, hogy semmi úgy meg nem ejti szívem, mint e naiv báj, mely sugárzik a nép gyermekéből…
JOLÁN
A nép gyermeke erre azt mondaná: uram, kend eltalálta szarva közt a tőgyit.
LORÁN
Egyszerűség! Nyíltszívűség! Cikornyátlan stíl… E jelenség szénaillatot hoz a palotába. Hogy mondtad – vadvirágom?
SZÉPHALMINÉ
A szénaillat maradhat, a vadvirág elmegy – Jolán, sipirc!
LORÁN
Könyörgök, asszonyom, ne űzze még el őt.
JOLÁN
Most már nem is hagynám magam elűzni.
LORÁN
És milyen bátor! Dacolni mer… Leány, én felnézek reád. A szolgalelkűség szelleme, lám, kivész a népből, példát te adsz: szolgálsz, mert dolgod ez, de megalázni nem hagyod magad… De mit tanítlak, hisz te tanítsz engem: amiért én a forradalmak történetét bújom, az benned jelen van, veled születve. Reflexeidben az evidencia – világos?
LORÁN
Egy jobbágyleány sincs ítélve arra, hogy görbedt háttal tűrje kényszerét. Ösztönös dacodra én éljent kiáltok, s szeretnék hozzá öntudatot adni. Illusztrálva a történelem nagy példáival. Akarod?
LORÁN
Úgy hát fel a fejjel, pórlány!
JENŐ
Rajongsz, megint Rousseau-ilag… Nem pórleány ő…
LORÁN
I1y bizalmasod! „Hallgass” – mondhatta néked, tézve… Csak nem kedvesed talán?
JENŐ
Már nevetve. Az csakugyan túlzás volna. Ily szerelemre mégse vetemednék… Ugye, Jolánkám?
LORÁN
Nem is, nem is szabad! Sok úrilakban visszaélnek ám a belső szolgálatra rendelt szüzekkel, testüket is kérve hűbéradóba…
JENŐ
Ilkám előtt! Ily naturáliákat! Lorán, magad felejted!
LORÁN
Igaz, az ártatlanságnak tisztelet jár, de hisz ezt mondom én is – Meghajol előbb az egyik, majd a másik felé –, tisztelet fönt és tisztelet lent, a legegyszerűbb rokolyának is.
JOLÁN
Csak azért is népieskedve. Így kő beszélni az elnyomottal, hallják maguk!
SZÉPHALMINÉ
Ha nagylány létedre megint pofonra vágyol…
JOLÁN
Csakhogy kimondta végre, hogy nagylány vagyok. Most már pofozhat.
JENŐ
Ne szólj bele, Lorán, családi ügy, a húgom ő…
JOLÁN
Most ezt mér kellett az orrára kötnöd? Minden játékomat elrontjátok. S még mondjátok, hogy menjek játszani… Még neki is megy Jenőnek.
LORÁN
Testvéred ő! Egy Széphalmi szintén? Mily vak vagyok! Hisz téged is fellelhetlek benne… S benned még elébb tán már őt szerettem. Választaná őket szét: a két nevető testvért.
JOLÁN
Széphalmi szem. Széphalmi száj…
LORÁN
Jenő… Jolán… Jenő… Jolán…
JOLÁN
Vele csak alliterálok, kegyedre rímelek – Lorán, Jolán.
SZÉPHALMINÉ
Hűvösen, szarkazmussal, hogy helyretegye őket. Ez a maszkabál igazán remekül indul… Efféle félreértésekből lesz még száz is ma este – remélem. Hadd legyen mit mesélni a bál után. E mulatságos félreértéseket! Fel is jegyzem, mert még e1 találom felejteni: Jolánról azt hiszi Lorán, hogy – kiscseléd! Kacag. De nem a pofácskáját simogatja, hanem az osztályönérzetét.
LORÁN
Ne mondja félreértésnek ezt a találkozást. Több lesz ez annál. Egy szívhang súgja itt bent.
Szorongva. Vagy Jolán kisasszony talán már nem szabad?… Jaj hát nekem!
LORÁN
| |
|
Egy percre föltalálni, hogy veszejtsük |
| |
|
Lelkünknek ideálját, tudni: nő, |
| |
|
E földet lakja, bír szeretni – és – |
| |
|
És mást szeret, más szívet boldogít. |
JENŐ
| |
|
Üdv néked, szenvedély! csak égj! csak égj! |
| |
|
Ilkámat biztosítod… Szólj, Jolán! |
| |
|
Nincs semmi vesztve, ő még fog szeretni. |
Csöppnyi csend.
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Látod Jolánkám, fel sem is érheted |
| |
|
E társasági diskurzusokat. |
| |
|
Minden mondat: egy újabb fordulat. |
| |
|
Mit is beszélhessen, hiszen tegnap még |
| |
|
Játékaival foglalatoskodott. |
ILKA
| |
|
Tud ő beszélni. És én is, ha kell. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Az időjárásról kérdezzél valamit… |
| |
|
„Ugyebár ma hidegebb van, mint tegnap?” |
| |
|
Vagy hogy szereti-e a bablevest? Na! |
Kis csend. Széphalminé ideges nevetése.
JENŐ
| |
|
Mondj hát valamit, ne légy oly kuka! |
Csend, majd:
JOLÁN
Csendesen, ihletetten.
| |
|
Divat most a szabadság; hőse ön is? |
LORÁN
| |
|
Hogy intonál! Mily magasröptűen! |
| |
|
Első szavával már a csúcsra von… |
| |
|
Az üldözött szabadság hőse, igen, |
| |
|
Ha nem volnék is, e kérdésivel |
| |
|
Ön bizonnyal azzá tehetne, |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Szabadságeszme-divatokról |
| |
|
Fecsegni kitől tanultál, Jolán? |
JENŐ
| |
|
Journált se szoktál olvasni soha. |
LORÁN
| |
|
Mit ámuldoztok? Istent is sejti |
| |
|
A mit se tudó gyermek… Én hamar |
| |
|
Baloldalunkra vinném önt is át, – |
| |
|
Nőt is illet hely a politikában, – |
| |
|
Hisz lelke tiszta, mint fehér papíros; |
| |
|
Fogékony a legszentebb képzeletre; |
| |
|
S mi tükrözhetné ott oly hűn magát, |
| |
|
Mint a természet gyermeke: szabadság. |
| |
|
Ön eldobná arisztokráciája |
| |
|
Védsáncait a szép természetért; |
| |
|
S a büszke ház leányán győzedelmes |
| |
|
Leendne a természet szülte nő. |
| |
|
Szabadság és nő oly rokon, nem-é |
| |
|
A nő világa úgy is a baloldal? |
| |
|
Ő Isten abban – s nincs-é ottan is |
| |
|
Egyenlőség – szabadság? – Ön pirul? |
JOLÁN
| |
|
Pirulnánk? Soha! A lelkesedés |
| |
|
Kergetheti csak arcunkba a vért. |
SZÉPHALMINÉ
Eddig azt hittem, hogy ön csak a férfiak közt agitál. S most úgy látom, hogy népünk szebbik felét, a hölgyeket, még könnyedebben megnyeri… Tanulj, Jenő, te is, e szabadságbajnoktól, stratégiát.
JENŐ
Minden téren mesterem ő nekem. Poézisban éppúgy, mint politikában, drámacsinálásban, pisztolylövésben…
SZÉPHALMINÉ
Vigyázzon, Zordy, a tanítvány sokszor túltesz a mesterén.
LORÁN
Mindig is csak nálam kiválóbbakat kívántam magamnak barátul.
SZÉPHALMINÉ
Itt az ideje, hogy öltözködni menjünk. A zenészek odalent ugyancsak cincognak… A lányok erre! Férfiak arra!
LORÁN
Alig találkozánk, s már szétszakítana?
SZÉPHALMINÉ
A szívügyeknek legalkalmatosabb csatatere a maszkabál. Ne lőjék el elébb a puskaport. El a két lánnyal.
Jenő, Lorán
LORÁN
Húgodról hogy nem beszéltél eleddig?
JENŐ
Nem hittem volna rólad, hogy ki folyton a végzettel csatázol, szemedet egy ilyen kis éretlen süldőre vetheted.
LORÁN
Az antik tragikusok festette leányhősnők is éppily zsengék. Antigóné, Elektra, mit gondolsz, hány évesek? Mért kétled, hogy húgod lehessen – akár ma is – a végzet asszonya? Vagy Ilkád?
JENŐ
Gondolhattam vón, jó előre, hogy a poétikából kölcsönzesz argumentumot.
LORÁN
Miből gondolhattad?
JENŐ
Mert ki keres, mindenre lel ottan kádenciát… Nevetve. Provinciális naiváinkban – konfliktusterhes némbert.
Mindketten el.
Jolán, Ilka
JOLÁN
Mint aki csak erre várt, jön ki megint, lopakodva. Zajt hall, hirtelen elbújik.
ILKA
Ki. Mily érdekes teremtés is a férfinem! Az önzetlenség, önfeláldozás jellemző reá. Ezt még ma beírom csatos naplómba… S vajon mi jellemző még a férfiakra? Nagyszívűség… Szabadságvágy, de szívesen válnak rabjaivá nagy eszméknek. Ez általában jellemző lehet, mert Zordy is és az én Jenőm is ilyen… Tulajdonképpen akkor se jártam vón nagyon rosszul, ha gyermeki béketűréssel Zordynévá leszek. Hisz egyik lovag nemesebb, mint a másik. Mily szép, hogy jó barátok. S nem nélkülözöm majd Zordy szellemét sem… Mily szép, hogy ez estén minden olyan jól alakul!… S milyen jó, hogy a férfiak nem mind fivéreink!
JOLÁN
Kidugja fejét. S legfőképp milyen jó, hogy ez oly nagyszerű férfifajjal, mi nők, a házasságban kapcsolatra léphetünk.
ILKA
És milyen jó, hogy mindketten kinőttünk a gyerekszobából. Zajt hall. Szülőim hangja! Mit gondolnak rólam? Magánbeszédben férfiakra vágytam… Elsüllyedek! Jolánhoz. Bújj el te is! Elbújnak.
Ilka és Jolán elrejtve, gróf Andaházy és gróf Andaházyné
ANDAHÁZY
Hátrálva be. Kisúg valakinek. Jön?… Követ még az orcátlan?
ANDAHÁZYNÉ
Maga mögé figyelve, szintén be. Nem! A lépcsőn elveszítette nyomunk.
ANDAHÁZY
Mily huncfut uzsorás ez! Attól reméli pénzét behajtani, hogy sarkomban van, és botrányt csinál… Így zsarolni egy grófot. Idegen háznál!… A megye első emberét.
ANDAHÁZYNÉ
Ez valóban kényelmetlen. S nem fog elmenni, amíg nem fizetsz.
ANDAHÁZY
| |
|
Zenő, te nem segítsz hű társ gyanánt. |
ANDAHÁZYNÉ
| |
|
Nem adtam-é ki minden birtokom? |
ANDAHÁZY
| |
|
Már annyiszor szememre hányt nehány |
ANDAHÁZYNÉ
| |
|
Szükséget szenvedék bár, s míg te más |
| |
|
Hölgyeknek udvarolva szórtad el: |
| |
|
Némán szenvedtem kebled pusztaságát… |
ANDAHÁZY
| |
|
Beszélek én is: szívesen adá |
| |
|
Pénzét a lány, menyecske-főkötőért. |
| |
|
Mert már vénebb volt, mint a vőlegény. |
ANDAHÁZY
| |
|
Örömmel látta a gentry leány |
| |
|
A grófi vőlegényt; s a lány családja |
| |
|
Nem tudta, hogy hálózza őt körül, – |
| |
|
Nehogy lépéről többé elszakadjon. |
| |
|
Vagy hát mutasd meg nőerényedet; |
| |
|
Gyémánt piperéd szép, ha férjedet |
| |
|
Jobban becsülöd, add el azt, szerezz |
| |
|
Helyette álékszert. Hisz tudva van, |
| |
|
Hogy van valódid, s annak ösmerendik. |
ANDAHÁZYNÉ
| |
|
Ím itt utolsóm; többé nincs miért |
ANDAHÁZY
| |
|
Ma itt lesz Zordy is, kivel pörünk foly, |
| |
|
S ha látja feldúlt házi életünket, |
| |
|
Veend e nőt ily fészekből magának? |
| |
|
És kell e nász! egyetlen üdv nekünk. |
ANDAHÁZYNÉ
| |
|
Csak lányomat ne add el, óh ne légy |
| |
|
Bakója, – hogy gyűlölje kénytelen |
| |
|
Kit gyermekésszel áldni megtanult. |
| |
|
Leányom Ilka mást szeret, tudom! |
ANDAHÁZY
| |
|
Ki mondja, hogy mondjon le érzetéről? |
| |
|
Hogy tépje el keblének hő szerelmét? |
| |
|
Kiváló találmány a főkötő, |
| |
|
Szabadalom, mely mindent eltakar. |
Gróf Andaházy nevet és gróf Andaházyné sír.
Ilka, Jolán, gróf Andaházy, gróf Andaházyné, Széphalminé
SZÉPHALMINÉ
Be.
| |
|
Mit látok! Sír ön? Óh, az istenért! |
ANDAHÁZY
| |
|
Semmiség. Tréfa az egész, ijesztés, |
| |
|
S az angyal hitte, hogy a gondjaim |
| |
|
Túlságos súlyúak… Zenóbiám, |
| |
|
Kint láttam imént egy derék hívemet, |
| |
|
E borravalót nyomd a kezébe, |
| |
|
És mondd neki, hogy ezzel elmehet. |
Kezébe nyomja a gyűrűt.
| |
|
Potomság, de talán nem oly nagyigényű, |
| |
|
Hogy meg ne elégednék véle… |
Széphalminé, Andaházy
ANDAHÁZY
Szegény nő. És ily angyalt áldozok fel…
SZÉPHALMINÉ
Bizalmas közelről és bizalmas kötekedéssel. Érettem – mert úgy is mondhatná… Szenvedélyes csók. Újabb hitelező?
ANDAHÁZY
Biccent keserűen.
| |
|
Szemtelenségük már határtalan. |
| |
|
Politikában tündöklő nevem |
| |
|
Eleddig visszatartotta őket. |
| |
|
De most! De most! A sarkamba szegődnek… |
| |
|
Ez hát a népszerűség? – Díja ez, |
| |
|
Mit küzdelmünkért a hon adni bír? |
| |
|
Új csillag tűn fel, fényesebb, csak őt |
| |
|
Csodálja minden, és a megszokott, |
| |
|
Tüzében lankadó – már bukhatik! |
| |
|
Szavát egy gyermek – Zordy dörgi át. |
SZÉPHALMINÉ
Panaszkodik? S milyen féltékenyen. Haha! De hisz ön is Zordy éljenzői közé tartozik.
ANDAHÁZY
Kényszerűségből – mert ha a birtokperben megszorít, koldus vagyok.
SZÉPHALMINÉ
Lányát is hozzáadja.
ANDAHÁZY
Kényszerűségből.
SZÉPHALMINÉ
Ön főispán, s nem él hatalmával. Megyénk követjének ne jelölje Zordyt.
ANDAHÁZY
Ezt nem tehetem. Ő jelölt. Fait accompli.
SZÉPHALMINÉ
E hóbortos fiút mért ne tudná visszahívni a jelöltségből?
ANDAHÁZY
Angazsíroztam magam mellette. S okom nincs degazsírozni magam. Zordy intéger jellem, a lelke láng…
SZÉPHALMINÉ
Ne kezdjen lelkesedni most előttem!
ANDAHÁZY
Elvekről is van szó. Nemcsak személyéről.
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Nővel beszél, nincsen gyűlésben ön, |
| |
|
Hol durva tenyerű karzatvitézek |
| |
|
Lesik szájából a szót, én szívéből |
| |
|
Halászom azt elő… Ne szóljon elvről, |
| |
|
A nő nem ismeri. – Tudom pörét |
| |
|
A Zordy házzal. Hiszi: reménytelen. |
| |
|
Ne féljen: nyerni fog. Perédy már |
| |
|
Nekem megígérte. Pénzre is vagyon |
| |
|
Szüksége a csatára, – mennyi kell? |
ANDAHÁZY
| |
|
Most látom csak, hogy az ön vonzalma |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Jelölje ön vetélytársul Jenőt. |
| |
|
Legyen Jenőm a megyének követje. |
| |
|
Csodálkozik? Mintha nem értené! |
| |
|
Fiamat támogassa és ne Zordyt. |
| |
|
Főispáni szó hathatós lehet. |
ANDAHÁZY
De Zordy és Jenő legjobb barátok.
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Barátok? – s volt-e összeütközésben |
| |
|
Más érdekök? – Jenővel már beszéltem. |
| |
|
Tehetségét eddig elnyomta Zordy. |
| |
|
Segítsen néki megmutatni, mit tud. |
ANDAHÁZY
| |
|
Semmizzem ki leendő vejemet? |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Ellenkezőleg, támogassa vejét, |
| |
|
Megint nem érti? Ó e férfiész! |
| |
|
Ne adja lányát egy ágrólszakadthoz. |
| |
|
Jenőmnek adja Ilkát! Érti már? |
| |
|
Jenő és Ilka szeretik is egymást. |
| |
|
Bár ez mellékes, gondolom, de nem baj. |
ANDAHÁZY
| |
|
Zenóbiám előtt jelentős ez érve. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Neje örülni fog. Ön miért haboz? |
ANDAHÁZY
Eltűnődve.
| |
|
De Zordy pártja nagy és elv zárja hozzá. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Ha elv, úgy nem lehet nagy. |
ANDAHÁZY
| |
|
Figyelje most is hogy kiáltják nevét. |
Kívülről kiáltozás: „Vivát Zordy Lorán” – „Hol van Zordy Lorán?”
SZÉPHALMINÉ
Ingerülten. Az én kastélyomban ittas korteshadak ne devernyázzanak! Kidobatom őket… Elég legyen a „vivát Zordy”-ból!
ANDAHÁZY
Ne oly hevesen, édes Etelkám! Pár napot adjon, vagy csupán pár órát, s velük fogom majd Jenőt kiáltatni… Én tanítsam önt politikára?… Jótorkú legények… Hallga csak!
SZÉPHALMINÉ
Bekopog Jenő szobájába. Jenő!
Széphalminé, Andaházy, Jenő
SZÉPHALMINÉ
Fiam, az akadály, mely Ilkádtól eddig elválasztott, úgy látszik, elhárítható.
ANDAHÁZY
Lányommal az országgyűlési követséget adom jegyajándékul. Kész vagy elfogadni? Feláldozni legjobb barátodat?
JENŐ
| |
|
A honnak oltárán feláldozom őt. |
ANDAHÁZY
| |
|
Nagy lélek! Vedd pótlásul barátért |
| |
|
Leányomat. Csupán egy feltételt |
SZÉPHALMINÉ
A pörnyerést.
JENŐ
| |
|
A pörnyerést? Miféle pörnyerést? |
SZÉPHALMINÉ
Az Andaházy contra Zordy pörben.
JENŐ
| |
|
Koldusbotra juttatjátok Loránt? |
| |
|
Ki családunkban barátot talált |
| |
|
S hitvest pedig szeretne találni, |
ANDAHÁZY
| |
|
Jolán, és ki még? A szerelemben |
| |
|
Épp oly mohó, mint eszme-téren. |
| |
|
Remélem, leendő vőm-uramnak |
| |
|
Nincs ily félelmes appetítusa. |
SZÉPHALMINÉ
Felnevet.
| |
|
Nekem nincs ily előítéletem: |
| |
|
Leendő vőm appetítusára!… |
| |
|
Csak éppen azt a dalénekesnőjét |
| |
|
Hagyhatná ki népes udvarából. |
JENŐ
| |
|
Anyám, kérem, mit csinál már megint? |
| |
|
Zordyt leendő vőként emlegeti; |
| |
|
S közben terveket sző, kisemmizni őt. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Az is baj, hogy titeket szeretlek? |
| |
|
Neked rang kell a házassághoz, |
| |
|
Ilkának hozomány, és kitől, |
| |
|
Kitől vehetünk rangot és vagyont? |
ANDAHÁZY
| |
|
Őnagysága fölöttébb logikus. |
| |
|
Ott vesszük ezt, hol akad ilyesmi. |
SZÉPHALMINÉ
Hirtelen a zsebkendőjét is keresnie kell, mert most ért fel szívéhez fia vádja, most amikor már megvan az ellenérve. Tehát sírásból indít.
| |
|
De te azt mondod, hogy én intrikálok… |
| |
|
Az is baj hát, hogy boldogságodat, |
| |
|
Kérésedre! a szívemre vettem? |
| |
|
Ilkádat megkapod, ez sem elég! |
| |
|
Követ leszel, de neked mind kevés! |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Mit képzelsz, hogy Jolán boldogsága |
| |
|
Feltételeiről én nem gondoskodom? |
Praktikusan. Úgy kistafírozom én a húgodat, olyan, de olyan hozományt adok neki, hogy nem lesz panaszra oka annak, aki feleségül veszi… Ez a te híres barátod százszorosan megkapja a réven, mit elveszít a vámon… Mindenki nyer és senki sem veszít!
ANDAHÁZY
| |
|
Nőben íly észt még nem tapasztalék. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Mondta volna inkább, hogy íly szívet. |
ANDAHÁZY
| |
|
Exkűzöm legyen: szívét már ismertem, |
| |
|
De lángelméje most kápráztat el. |
JENŐ
Elragadtatva megöleli anyját. Mondtam én mindig, hogy anyám a legokosabb asszony, s amit ő tesz, az jól van téve… Mily boldog lesz Loránom! Mily boldog lesz Jolánunk!… És én! És Ilka!… És mindenki!… Így minden rendben van, mehetünk a bálba!
SZÉPHALMINÉ
Kedves fanyar bölcsességgel.
| |
|
Ahová most már menthetetlenül |
| |
|
Muszáj lesz engedni Jolánunkat is. |
| |
|
Véka alatt többé nem tartható! |
Széphalminé, Andaházy, Jenő, Perédy –
A jelenet során Ilka és Jolán feje meg-megjelenik a paraván fölött.
SZÉPHALMINÉ
Önnek ez a jelszava. Tudom!
PERÉDY
Ezzel csúfol, de most oktalanul. Gyors voltam.
SZÉPHALMINÉ
Elegánsan. Említém, mellékesen, a főispánnak, hogy pöre talán nem is áll oly rosszul…
PERÉDY
Avatatlan fül nincs jelen?… Nem. Nem áll rosszul… Jól áll. Remekül.
ANDAHÁZY
De csakis a törvények legszigorúbb betartásával… Ugyebár?
ANDAHÁZY
Mindig tudtam, hogy vármegyénkben ön a törvények őre! Megöleli.
SZÉPHALMINÉ
Örülök, hogy az én két legjobb barátom: egymásnak ily jó barátai.
PERÉDY
Tréfából komolyan mondja. Bár ez a buzgalom, amellyel őnagysága a gróf ügyét támogatta nálam, engem féltékennyé is tehetne.
ANDAHÁZY
Ugyanúgy. S engem meg az, hogy őnagysága ily könnyedén elérte önnél az én támogatásomat… Ez vért kíván! Barátom!
JENŐ
| |
|
Hajnalra itt pisztoly párbaj esik. |
| |
|
Csak azt nem tudom, hogy ki fog kivel |
ANDAHÁZY
Megöleli Perédyt.
SZÉPHALMINÉ
Tettetett duzzogással.
| |
|
Vágytársaknak mutatják magukat |
| |
|
S nem óhajtják egymást legyilkolni? |
PERÉDY
| |
|
Úgy kéne feltenni: kiért lesz párbaj? |
ANDAHÁZY
| |
|
Jogászi elme: a lényegre tör. |
PERÉDY
| |
|
Ki, kivel, hol, mikor és mely eszközök |
| |
|
Által lelend erőszakos halált? |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Jó, ha egy íly jogász akad a háznál. |
| |
|
Bár ugyane kérdéseket inkább |
| |
|
Szerelmesekről szeretném föltenni: |
| |
|
Ki, kivel, hol, mikor, mely eszközök… |
Nem fejezi be, nevet, általános kacagásba fullasztja a mondat végét.
PERÉDY és ANDAHÁZY
Maguk is nevetések közt.
| |
|
Ki?… Kivel?… Hol?… Mikor?… |
PIROSKA
Be.
| |
|
Egy asszonyság jött, csörög és énekel. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Bianka lesz, óh a szemérmetlen! |
Széphalminé, Andaházy, Jenő, Perédy, Ilka, Jolán, Bianka
BIANKA
Be, nápolyi táncosnő jelmezében, tarantellát dúdol.
SZÉPHALMINÉ
Mintha nem vette volna észre.
| |
|
Már éppen féltem, hogy hamvába hal |
| |
|
Ma éjtszaka az álarcosbálom. |
BIANKA
| |
|
Tettlegesség? Női idegroham? |
| |
|
Tettenérés „in flagranti”? Halált |
| |
|
Okozó súlyos testisértés?… |
| |
|
Az estély fényét van mivel emelni. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Kollekciója túlontúl brutális. |
Elfordul.
BIANKA
Úgy tesz pár tánclépést, hogy szembekerüljön vele.
| |
|
Inkább valami könnyebb lelkisértés? |
| |
|
A halálos vég, remélem, maradhat? |
PERÉDY
| |
|
Estélye, asszonyom, nem lesz unalmas. |
BIANKA
Vadul tarantellázva körbetáncolja a szobát.
| |
|
Erre akár mérget is vehetnek! |
Majd megtorpan. Kihívóan, harapásra készen.
| |
|
Művészetem honoráriumaképp |
| |
|
Ilyen hideg mosolyokat kapok? |
SZÉPHALMINÉ
Fellengző gőggel.
| |
|
És lássa ön, nem szép díja ez is |
| |
|
A művészetnek, hogy pór papjait |
| |
|
Arisztokráciánk körébe vesszük. |
Finomkodva.
| |
|
Kegyedet nékik bemutathatni? |
JENŐ
| |
|
Színházban már láttam. Én tapsolék. |
BIANKA
| |
|
Maradhattam vón ott, akarja mondani. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Színházat itt mi is csinálhatunk. |
| |
|
S ha szórakoztat, tapsot kaphat itt is. |
BIANKA
| |
|
És ha szórakozni jöttem volna |
BIANKA
Egyre kihívóbban.
Megáll velük szemben, s kötekedve új énekbe kezd.
| |
|
Hideg, hideg, hideg, hideg |
| |
|
Mieder-be préselt nőalak. |
| |
|
Vitrinbe zsúfolt drága lom, |
| |
|
Köcsögkalap a szék alatt, |
| |
|
„Őméltósága” és „Kegyed” – |
| |
|
Hideg, hideg, hideg, hideg. |
S táncolva kivonul, vissza-visszaintegetve. Odakint – jöttére – a zenekar is belekap megint a tarantellába.
Széphalminé, Andaházy, Jenő, Perédy, Ilka, Jolán
SZÉPHALMINÉ
Jaj, hogy mennyire kezdek örvendeni rajta, hogy Jolánom elcsavarta a Zordy Lorán fejét… E veszteségbe bele fog kékülni ez a Bianka! Úgy kell neki!
PERÉDY
És az ő kis fejecskéje szintén elcsavarodék?
SZÉPHALMINÉ
Zordy oly vonzó, lánglélek, fiatal, s most már szegény is – kell-e több egy leánynak? Nevet.
PERÉDY
Gyámfiacskámért ki hevül itt jobban: anya vagy leánya?
SZÉPHALMINÉ
Megint fejébe kezd szállni a féltés… Óh, óh, Perédy! Addig szeretem, amíg csak játék… No, induljunk a bálba!
PERÉDY
Ám ti menjetek, ha tetszik. Nekem még szóm volna őnagyságával… Ön sejti már, látom, több ez, mint játék. Szenvedély lobbant e szívben, s nem tűr bagatellírozást.
SZÉPHALMINÉ
Ne most, ne most, Perédy!… Kérem önt, gróf, csak menjen – s szintúgy fiam, menjetek. Majd követendlek.
PERÉDY
Szívességet tettem, jutalmam kérem…
ANDAHÁZY
Jenő barátom, talán mi csakugyan túl sokan vagyunk e jelenethez.
PERÉDY
Engem most nem feszélyeznek, mint tanúk… Jutalmam kérem. És nem kis jutalmat.
SZÉPHALMINÉ
Nem is értem, miféle jutalomról beszél…
PERÉDY
Te sem érted, legfrissebb pertu barátom?
ANDAHÁZY
Értjük mi ezt, ha nem mondjuk is.
SZÉPHALMINÉ
Higgye el, Perédy, ha úgy volna, hogy csakugyan tartoznám, hálátlan nem leszek. Soha nem voltam az.
PERÉDY
Szavakkal nem fizet ki. Szerelemért esdek.
PERÉDY
S ha nem kapom meg, pörölök érte, executiót követelek.
JENŐ
Küszöbről, ahol Andaházyval álltak, visszajön. Uram, mint e ház egyetlen férfitagja, az ily tónust megengedhetetlennek kell deklarálnom, a mama előtt.
ANDAHÁZY
Gondoljuk meg, beavatkozzunk-e?
PERÉDY
Mi kivetnivaló volna benne, ha én – mint mondám – szerelemért esdve, tisztelettel megkérném most…
SZÉPHALMINÉ
Belevág. Ó, Perédy, kérem, ez túlzott díj, erről nem volt szó! Függetlenségemet én fel nem áldozom… Nem! Azt nem!
ANDAHÁZY
Minden ajánlat meggondolandó… Etelkám, én tanítsam most önt politikára?
SZÉPHALMINÉ
Igaza van, gróf… Gondolkozási időt kérek, kedves Perédy.
PERÉDY
Minek? Ígérje meg most. Én se kértem gondolkozási időt a levéltári ügyben. A szerelem nekem szárnyakat adott… Most hogy ily szépen együtt vagyunk – mondhatni a szűk család –, ígérje nekem a kis Jolánka kezét… Oly bájos lány, szeretném nőmül venni… Remélhetem… Jolánkát? Nevet, élvezi, hogy ily soká félreértették őt.
ILKA-JOLÁN
Kidugják fejüket a paraván mögül. Kétségbeesve bámulnak egymásra.
Közben csend, majd.
SZÉPHALMINÉ
Fanyarul.
| |
|
Színházat ön is tud csinálni, látom. |
PERÉDY
| |
|
Elmehettek most már, barátaim, |
| |
|
S megyünk mi is mindjárt utánatok. |
SZÉPHALMINÉ
Jenőnek.
| |
|
A nyitó párok kezdhetik a táncot. |
Jenő és Andaházy el.
Perédy, Széphalminé, s nem is nagyon elrejtve Ilka és Jolán.
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Hány éves ön? A lányom tizenhat. |
PERÉDY
| |
|
A mi korunkban, kedves Etelke |
| |
|
Fiatalok közt kell keresni párt. |
| |
|
Elég vagyonom van és nagy hivatalom |
| |
|
Hogy ezt meg is engedhessem magamnak. |
| |
|
Ön se szívesen jönne hozzám nőül… |
| |
|
Láttam az előbb, ne is tagadja, |
| |
|
Megijedt a gondolatától is. |
| |
|
A gusztusunk is úgy látszik, hasonló: |
| |
|
Mind a ketten szeretjük a zsengét. |
| |
|
Hogy még vannak tizenhatévesek, |
| |
|
Vigasztaló tudat. Nem találja? |
| |
|
Most kezd csak minden egyenesbe jönni. |
PERÉDY
| |
|
Szabad lett az útja Zordy Lorán felé. |
| |
|
Ha Jolánkát hozzám adja nőül, |
| |
|
Nincs több vágytárs, kivel osztozni kell. |
PERÉDY
| |
|
Önön múlik, hogy rekompenzálja |
| |
|
derék gyámfiamat. S ön nagyszívű, |
| |
|
Szeret adakozni. S hogy Jolánka |
| |
|
Se fog búsulni sokat, higgye meg. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
De hogy mondjam meg néki? |
PERÉDY
| |
|
Hogy a magamfajta öreg legény |
| |
|
Nehezen bírja az emóciókat, |
| |
|
S özvegyemmé teszem – vígözvegyemmé… |
| |
|
Ez végtére még igaz is lehet. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
És ha kerek-perec nemet mondanék? |
PERÉDY
| |
|
Akkor itt minden parti visszamegy. |
| |
|
Kezdjem sorolni? Ilkáé Jenővel, |
| |
|
A gróf pörnyerése, – sok szép intrika |
| |
|
A füstbe megy mind. Nem lesz érte kár? |
Kintről nagy erővel megszólal a zene.
SZÉPHALMINÉ
| |
|
A bálon bejelentem, hogy leányom |
| |
|
Menyasszonya lett önnek, Perédy. |
PERÉDY
Karját nyújtja neki.
| |
|
Zordyt utána vigasztalni kell, |
| |
|
Nehéz, de szép feladat lesz ez önnek, |
| |
|
Hisz gyámfiam oly érzékeny kedély. |
Elmennek karonfogva.
Jolán és Ilka
Csend.
JOLÁN
Kibújik a paraván mögül.
| |
|
Mért nem maradtunk a gyerekszobában? |
Jolán, Ilka, Zordy
ZORDY
Ki. Köpeny, kalap, kezében kis álarc, meglátja Jolánt, felkiált. Jolánkám!
Csend.
ILKA
Csendesen kijön a függöny mögül, most látszik csak, hogy végigsírhatta a jelenetet, megáll, s csendesen súgja Jolánnak. Vigyázz reá, amíg lehet. S kifut a teremből.
LORÁN
Értetlenül utánanéz, aztán Jolánhoz.
| |
|
Életem legszebb napja a mai. |
| |
|
Szabad az első táncot, Jolánkám? |
JOLÁN
| |
|
Soha többé nem fogok bálba menni! |
Berohan a szobájába.
HANGOK
Kintről. Éljen Zordy Lorán! Hol van Zordy Lorán?
LORÁN
Indul lassan kifelé.
Függöny
A földszinti termek egyike, ugyancsak Széphalminé kastélyában. Elképzelhető, hogy az előző emeleti helyiségnek földszinti megfelelője. De ha az zárt, fojtott, alacsony és a sok textiliával zsúfoltan színes – boudoir-szerű volt, ez levegős, tágas… A kastély új, tehát klasszicista stílusú. Ennek megfelelően: itt kellemes arányú oszlopok, harmonikus architektúra, s dominál a fehér szín, kevés arannyal.
A klasszicista stílus lehetővé teszi, hogy amikor a színdarab itt következő második részében a cselekmény átkanyarodik rögtönzéses színjátékba; a szalon is átalakulhasson amfiteátrummá – miközben persze megmarad szalonnak.
Az oszlopok közein – esetleg függönyökön – túl a többi termekben is, mint itt is áll a bál.
A zenekar hol közelről, hol távolabbról szól. Alkalomadtán ezen a termen is átvonulhatnak a muzsikusok. A zene erőssége és a zenedarabok stílusa feltűnés nélküli korrespodenciában van a színpadi cselekmény fázisaival. A bálozók jelmezben és álarcban vannak.
Az improvizált „színpad a színpadon” jeleneteknél a körben álló nézők mind álarcosak – de az, aki besodródik a „bűvös körbe”, és kénytelen részt venni a rögtönzött színielőadásban: leveti az álarcát.
Bianka, Lorán
BIANKA
| |
|
Lorán!… Nekem szerelme kell! s ha szóm |
| |
|
Nem oly szabad, mint langyos hölgyeinké, |
| |
|
Ha hirtelen: vulkáni tűz okozza, |
| |
|
Mely árként gátat hág s a polgári |
| |
|
Világ durválja csak szent működését. |
Indul.
BIANKA
| |
|
Feltártam szívem és ön menni készül. |
| |
|
Megvet talán? Nem jobban, mint magam. |
| |
|
De halljon engem is, s aztán ítéljen: |
| |
|
Míg más gyermek mosolygott, sírt, örült, |
| |
|
Mint a perc ihleté: én szűk szobában |
| |
|
Táncórákat vevék, síró szemekkel; |
| |
|
Gyakorta megfosztának ételemtől. |
| |
|
Ha csüggedeztem, pénzleső szülőim. – |
| |
|
Az estve jött, fényes ruhában és |
| |
|
Kedvet színlelve színpadon valék; |
| |
|
S kiket mulattattam, tán nem gyaníták, |
| |
|
Mennyit szenvedtem, hogy meg tudjak élni! |
| |
|
Serdültem, s jött hozzám sok fényes úr, |
| |
|
A lángkeblű, az ártatlan leány |
| |
|
Hitt és szerelme legszebb gyöngyeit |
| |
|
Néhány kéjenc mulatságára szórta. |
| |
|
Fölébredék, s míg boldogb nő előtt |
| |
|
Költői fényben áll ember, világ, |
| |
|
Előttem legrútabb alakjait |
| |
|
Nem szégyellé kitárni; s én ezalatt, |
| |
|
Hitem veszejtve, – élvek tengerében |
| |
|
Kerestem kárpótlást. De élveim |
| |
|
Erőltetett meleg: nem nap szülé. – |
| |
|
Ön jött s utálni kezdtem múltamat, |
| |
|
Láttam, mi rossz vagyok s érdemtelen |
| |
|
Ily nagy kebelben élni. Ön kizár, |
| |
|
De én mint bűnös mennynek ajtaján |
| |
|
Addig könyörgök, addig szenvedek, |
| |
|
Míg istenként könyörül, s béfogad. |
Térdre esik előtte.
| |
|
Lorán, szerelme kell, s kivívom azt! |
Bianka, Lorán, Széphalminé
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Hadd gyönyörködjem. Ne mozduljanak! |
| |
|
Bálványa előtt a szép Bianka. |
| |
|
Óh Istenem, – mily sápadt. Tán beteg? |
BIANKA
| |
|
Gondoskodása bájol. Jól vagyok. |
Feláll. Azért is dudorászik.
SZÉPHALMINÉ
Loránthoz.
| |
|
Mit szól hozzá, nem forradalmi tett ez, |
| |
|
A művészetnek hogy pór papjait |
| |
|
Arisztokráciánk körébe vesszük? |
| |
|
Arról nem szólva, hogy hívatlanul. |
LORÁN
| |
|
Én bátorítám, jöjjön el ide. |
| |
|
Eseménytelen nem eshetik meg |
| |
|
Ily művészbarát uriasszonynak |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Miben lesz részünk, színház vagy szavallat? |
LORÁN
| |
|
Mit is tudna egyedül csinálni? |
| |
|
Törtem a fejem, rájöttem: semmit. |
| |
|
Ám a színészet papnőjével: mindent! |
SZÉPHALMINÉ
Biankához.
| |
|
Mily hű barátja önnek Zordy ur! |
| |
|
Az imént még lányomért lelkesült, |
| |
|
Most már önt védi. Ki gondolta vón, |
| |
|
Hogy művészkörben hűség megteremjen. |
Nevet, leül egy kanapéra.
| |
|
„On revient toujours” – mondja a francia. |
BIANKA
| |
|
Ha mást szeret, ne védjen engemet. |
| |
|
A gyűlölet és szerelem között |
| |
|
A hűség csak középút lehetne. |
| |
|
Már a szó is mily utálatos, hideg. |
SZÉPHALMINÉ
Felnevet.
| |
|
Önnek ez égövön minden hideg. |
| |
|
Hiába, nem Nápoly napja süt ránk. |
| |
|
Hogy is mondta? „Hideg, hideg, hideg…” |
BIANKA
Közel megy Zordyhoz és halkan, jelentőségteljesen mondja a szemébe.
| |
|
E szócska „hű” s e szócska „hűs” rokon. |
| |
|
Olaszhon lánya ekkép nem szeret, |
| |
|
Percig lobog csak – ámde égig ég. |
| |
|
Tőrként ragyog s hegyén ül a halál. |
Kis csend, majd felkacag, megrázza csörgős dobját, mintha a zenekar csak erre várt volna, belekap egy vad nápolyi dalba, s Bianka kitáncol.
Lorán, Széphalminé
SZÉPHALMINÉ
| |
|
A kis huncut, szeret maszkot cserélni. |
LORÁN
| |
|
Megismerném bármilyen maszk alatt, |
| |
|
De nem lelem egyik teremben sem. |
| |
|
A szobájában lappanghat talán? |
| |
|
Küldessen érte! Muszáj meglátnom őt. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Nyugodjék meg, üljön szépen le mellém. |
Helyet mutat Loránnak a pamlagon.
| |
|
Mi lelte önt? Rossz előérzet gyötri? |
LORÁN
| |
|
Ezt meg kell szokniok, gyakorta jő |
| |
|
Ily percem és mázsányi súlya fojt, |
| |
|
Hogy szíveremben az élet megáll. |
| |
|
Démonnak mondják, mely gyötörni jár, |
| |
|
Érzésnek hívják a közemberek. |
| |
|
Rossz szellem, s elfüstölni nem tudom |
| |
|
A társasélet síri balzsamával. |
SZÉPHALMINÉ
Ölébe vonja Lorán fejét.
| |
|
Amit Jenőtől barátként kapott, |
| |
|
S a kéjt, amit Jolántól remélt, |
| |
|
Tetézve kapja meg tőlem, Lorán. |
| |
|
E vándoröltönyt le is teheti már, |
| |
|
Széphalmiéknál ön otthonra lel. |
| |
|
…Kezdi magát jobban érezni, nemde? |
Leszedi Loránról a bő útiköpenyt, álarcát, széles kalapját.
LORÁN
| |
|
Egy dolgot kérek, ne tagadja meg. |
Lorán, Széphalminé, Perédy
PERÉDY
| |
|
Örülök, hogy elárvult gyámfiam |
| |
|
Kegyed ölén ily gondoskodást nyer. |
| |
|
De nem akarom zavarni e kettőst… |
LORÁN
Felpattan.
| |
|
Ön mindenütt csak hamisságot lát, |
| |
|
Mert maga is velejéig hamis. |
Széphalminéhez.
| |
|
Mihelyt Jolánkámat megtalálom, |
| |
|
Visszajövünk anyai áldásért. |
El.
Széphalminé, Perédy
PERÉDY
| |
|
Putifárné, Józsefedre találtál! |
| |
|
Csak a köpenye maradt kezedben. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Sikertelenségben egyek vagyunk. |
PERÉDY
| |
|
Menyasszonyomat keresem. Merre van? |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Már őt mindenki rajtam keresi? |
| |
|
Szoknyám alá dugtam tán? Nézze meg! |
PERÉDY
| |
|
Eljegyzésünket mikor teszi közzé? |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Jolán, úgy látszik, rosszat sejt, bújik. |
PERÉDY
| |
|
Mondja meg, hol – s én megvigasztalom. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Jolán vadóc, ámde próbálja meg. |
| |
|
Ha nem kaparták még ki a szemét… |
| |
|
Padlásszobácskája kuckójában |
| |
|
Szokott legtöbbször duzzogni s zokogni. |
PERÉDY
| |
|
Mit ígérjek néki? Ékszert? Fogatot? |
Csend.
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Mondja neki, hogy jön őt megmenteni |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Ez hatni fog, ezért hálás leend. |
PERÉDY
| |
|
Kikérem magamnak, hogy csúfolódjék. |
SZÉPHALMINÉ
Vállára teríti Lorán köpenyét.
| |
|
Köpeny… álarc… Karbonári kalap. |
| |
|
A manzardszobában megleli Jolánt. |
| |
|
Keveset szóljon, semmit se köhögjön. |
| |
|
A mécs homályos… Sok szerencsét – Lorán! |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Mozgása lehetne romantikusb. |
PERÉDY
Széles mozdulattal vág ki egy reverenciát.
| |
|
S iparkodom majd gyalázni Perédyt. |
Indul.
Széphalminé, Perédy, Bianka
BIANKA
| |
|
Lorán, ha imént megbántottalak… |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Hallja Lorán? „Lorán”. Ez már fél siker. |
| |
|
Siessen hát, a menyasszonya várja. |
Széphalminé, Bianka
BIANKA
| |
|
Igaz, mondta. De hangja oly hamis volt, |
| |
|
Így hát nem igaz. Ám ha mégis az? |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Mégis jobb a hűség, mint a semmi… |
BIANKA
| |
|
Hűség: hűvösség. A hűtlenség: halál. |
| |
|
Meg tudom érteni a Borgiákat. |
Önkínzóan sikoltja.
| |
|
Elképzelem, hogy ölelkezni fognak! |
Széphalminénak.
| |
|
Ön is szereti őt, és csak mosolyog? |
SZÉPHALMINÉ
Továbbra is mosolyogva.
BIANKA
| |
|
Lányára gondol, s felülemelkedik. |
| |
|
Csakugyan szent lehet az anyaság. |
| |
|
De én most szívesen megölném őket. |
| |
|
Mindkettőjüket. Mit szól az anyaszív? |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Önnek nyilván fölöttébb illenék |
| |
|
Lukrécia Borgia szerepköre. |
BIANKA
| |
|
Próbáljuk ki. Hol van a pohara? |
Egy kis üvegcsét vesz elő.
BIANKA
| |
|
Miért? Gyors, biztos halál. |
Nevet. Elteszi. Hangot vált.
| |
|
Minden teremben pompás a hangulat |
| |
|
Boldog lehet. Mi lesz itt éjfélkor? |
BIANKA
| |
|
Ott fent Lorán? Látni vélem őt… |
Széphalminé, Bianka, Lorán, majd Andaházy, Szendrődy, Pikó, Hars, Kondor
LORÁN
| |
|
Itthagytam jelmezem, fölismertek. |
| |
|
Most az egész siserehad nyomomban. |
BIANKA
| |
|
Az előbb akkor ki volt itt Lorán? |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Maszkabálon ilyet nem kérdezünk. |
HANGOK
| |
|
Éljen Zordy! Hol van Zordy! Itt van Zordy! |
A politikai barátok be.
ANDAHÁZY
Mintegy bemutatja őket. Van-e irónia a szavában? Lehet, hisz a politikai barátok vagy buták vagy részegek, vagy maguk is olyan cinikusak, hogy össze lehet kacsintani velük.
| |
|
Ím ennyi ember, ennyi színbarát, |
| |
|
Ily sok pallérozott, művelt levente: |
| |
|
Hars, Pikó, Szendrődy, Kondor. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Boldog vagyok, hogy házam avatásán |
| |
|
Láthatok ennyi nagy politikust. |
| |
|
És mind-mind Zordy hívei, tudom. |
PIKÓ
Gyűlési szónok, nem tud szónokolni. Most is, Széphalminéhoz ilyen retorikusan szól.
| |
|
Kegyed terme művészet csarnoka. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Hízeleg, – ha úgy tehetnék, mint akarnám, |
KONDOR
Kimustrált öreg poéta.
| |
|
Nemtője minden szépnek, e dalommal |
| |
|
Dicsőítém meg elhalt gerlicédet |
Papírt ád.
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Bár gerlicét nem tartottam soha. |
HARS
| |
|
Bort és ebédet jól megérdemeltük |
| |
|
Tele torokkal had kiáltsuk el: |
Vállukra kapják.
PIKÓ
| |
|
A többiek már reklamálnak téged. |
BIANKA
| |
|
Ne vigyék el őt körünkből, kérem. |
HARS
| |
|
S ha önnel együtt, úgy nincs kifogása? |
Miközben kiviszik őket.
PIKÓ
| |
|
A népszerűség ellenállhatatlan |
| |
|
Hullámhátára kapta őket, madám. |
Bókol Széphalminé felé, el.
ANDAHÁZY
| |
|
A népszerűség ellenállhatatlan |
| |
|
Hullámháta le fogja őket… platty! |
SZENDRŐDY
A piperkőc, ebből már tudja, hogy ellenszél is van, igazodik.
| |
|
Megvallom, e rohanva haladást |
| |
|
Én nem szenvedhetem, de ez divat. |
| |
|
S gúnyolják azt, ki vélek nem brekeg |
| |
|
A modern elvekért. S mintája én |
| |
|
Minden divatnak, vajh ezt tűrjem-e? |
| |
|
Nem, nem tűrhetem, tehát kiáltom: |
– ejtett hangon, unottan –
| |
|
Sokáig éljen Zordy, a követ. |
Utolsónak megy el, az ajtóból még visszafordul, s szinte kérdő hangsúllyal mondja.
| |
|
Sokáig éljen Zordy, a követ? |
El.
Andaházy, Széphalminé
ANDAHÁZY
| |
|
Jenőt is ők fogják kiáltani… |
SZÉPHALMINÉ
Ez hát a volt Zordy párt? Különbet kívánnék Jenő fiamnak. De egyelőre ez is megteszi.
ANDAHÁZY
| |
|
Politikában nincs finnyáskodás. |
| |
|
Cserélhetünk főt, a banda marad. |
SZÉPHALMINÉ
Levonja őt magához a pamlagra. Ne szavalj folyton!
Csókolóznak.
ANDAHÁZY
Közben mégiscsak szaval.
| |
|
Óh nőszemély! Pamlag párnái közt |
| |
|
Főzöd ki azt, mit késő kor fia |
| |
|
Elv-fejleménynek, kombinációnak |
Csók.
| |
|
…Mind csak bábok vagyunk – |
Csók
| |
|
Színen játszunk, de a szőnyeg mögött |
| |
|
Nőkéz vezérli titkos szálainkat. |
Csók.
| |
|
Minő varázzsal bírtok tik fölöttünk? |
| |
|
Ha simogattok, üdvöt álmodunk már. |
| |
|
Rútul kijátszatánk, mi férfiak |
| |
|
Még édenünkben, mert az ismeret |
| |
|
S eszély gyümölcsét Éva ette meg, |
| |
|
Ádámot csak csutkája fojtogatta… |
SZÉPHALMINÉ
Erre pajkosan Andaházy szájára üt, enyelgő szerelmi tusácska.
Andaházy, Széphalminé, Jolán
JOLÁN
Be. Csupa sugárzás, szelídség, boldogság.
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Fejfájásom volt s a gróf ápola. |
JOLÁN
| |
|
Ugyan anyácskám, hisz nincs ebben semmi. |
| |
|
Ma oly nap van, hogy mind mulathatunk. |
| |
|
Nem szeretnélek semmikép zavarni. |
Megsimogatja, megcsókolja anyját.
| |
|
Folytassátok csak, ha úgy fáj fejed… |
| |
|
Nincs jobb, mintha migrénünk elmúlik. |
SZÉPHALMINÉ
Előbb csak bámul rá.
Kis csend, majd megérti.
| |
|
Migrénje volt, ezért nem jött a bálba. |
ANDAHÁZY
| |
|
És sikerült elmulasztani? |
Kis csönd. Majd.
JOLÁN
Leül a szemben levő kanapéra.
| |
|
Lorán! Lorán! Miért nem jössz, Lorán? |
Andaházy, Széphalminé, Jolán, Lorán
LORÁN
Másik oldalról, mint ahol Jolán várja, megjelenik.
| |
|
Minden termet tűvétettem önért. |
Jolán elé járul és mélyen meghajol.
JOLÁN
Azt a lebernyeget hol hagytad el? Imádlak benne.
LORÁN
| |
|
Nem is tudom, mintha itthagytam vón… |
SZÉPHALMINÉ
Zavartan.
| |
|
Lebernyeg, lebernyeg, lebernyeg, leber… |
JOLÁN
| |
|
Így is szeretlek. Egyre jobban. Te is? |
LORÁN
| |
|
Miért is kételkedjen az egekben, |
Elébe omlik.
JOLÁN
| |
|
Hisz minden oly jól indult… |
LORÁN
| |
|
Nyomorult lény a költő, látja ön, |
| |
|
Szerelmét más közember föl nem éri. |
JOLÁN
| |
|
Eddig szinte néma voltál, most szavalsz. |
LORÁN
| |
|
Nem oltja el egy érdekváltozás. |
| |
|
Tűzvész az, mely ha egy világ viharja |
| |
|
Zúg el fölötte, nő csak és dagad… |
JOLÁN
| |
|
Ez így van. Pontosan így… „és dagad” |
LORÁN
| |
|
Előítélet, gyáva számolás, |
| |
|
Illendőség nem korlátolja reptét. |
| |
|
Alkot magának, mint Isten, világot, |
| |
|
S lelkének gyermekivel népesíti. |
JOLÁN
| |
|
Ha nem korlátolja repted illendőség, |
| |
|
Előítélet, gyáva számolás, |
LORÁN
Körülnéz, mintegy engedelemért.
Megcsókolja.
LORÁN
Hátrább vonulva.
| |
|
Nem lel rokonra e fagyos világon |
JOLÁN
| |
|
Nem lel rokonra! Hiszen te tudod |
| |
|
Lorán, hogy hogy imádlak. |
Rázza Loránt kétségbeesetten.
LORÁN
| |
|
Hát hogyha a költőnek vállait |
| |
|
Haldokló vén apának átka nyomná, |
LORÁN
| |
|
Ez irigylendő, e sajnálatos |
| |
|
Földönfutó egy kóbor volna csak |
| |
|
És e világon minden birtoka |
| |
|
Két kar, becsületes szív és esze, – |
LORÁN
| |
|
Koldus és átkozott földönfutó |
| |
|
Én volnék, akkor is? Még akkor is? |
JOLÁN
| |
|
Bár nem vagy az, de akkor is. |
LORÁN
| |
|
Most tudtam meg… Vitás birtokunkat |
| |
|
A gróf nyerte el, pártom elfordult, |
| |
|
Jenő lett vezére… Még akkor is? |
Andaházy, Széphalminé, Jolán, Lorán, Perédy
PERÉDY
Belép álarcban, köpenyben.
LORÁN
| |
|
Ha ha! Szerelmed itten már kifogy! |
| |
|
Jolán, hogy higgyek még az emberekben? |
JOLÁN
Leveti magát a díványra, szemét, fülét befogja.
ANDAHÁZY
| |
|
Így megkínozni szegénykét, Lorán, |
PERÉDY
Miközben leveszi válláról a köpenyt, fejéről a kalapot. S az álarcot is.
| |
|
Eljegyzésünk mikor lesz hírül adva? |
LORÁN
Térdeltében feléje fordul.
| |
|
Kivel jegyzené el magát, gyámatyám? |
PERÉDY
| |
|
Jolánkámmal az imént egyezénk meg. |
LORÁN
Térden, továbbra is.
| |
|
Jolán? – Világot e Chaosra hát, |
| |
|
Világot, hogy szülessen bár pokol, |
| |
|
Bár üdv, mindegy, csak a szülés keserve |
| |
|
Végződjék: és megnyugszom. Csak világot: |
| |
|
A nőkebelnek titkait kitárni! |
PERÉDY
| |
|
Fiam, a tények önmagukért szólnak. |
| |
|
Fényes nappal lámpásért kiabálsz. |
| |
|
Eljegyzésünk hirdesse ki – mama. |
| |
|
Jolán, jöjjön! – Karomat fölkínálom. |
JOLÁN
Lassan föláll.
Anyjához lép, pofon vágja. S aztán Perédynek mondja.
Hagyja magát Perédytől karon fogni. Mereven áll.
LORÁN
Felpattan.
| |
|
Minden dolog kifordult önmagából. |
| |
|
S ön szerint ez rend? Erkölcs? Logika? |
JENŐ
Megjelenik az ajtóban.
| |
|
Anyám, Jolán, mi történik itten? |
PERÉDY
| |
|
Semmi, semmi, a boldogság kissé |
| |
|
Megzavarta menyasszonyom eszét. |
LORÁN
| |
|
Nos, dönthetsz, lovagias báty s fiú, |
| |
|
Hogy kit akarsz ki ellen megvédeni. |
Közben már beszállingózott az egész társaság. Mindenki jelmezben s különös álarcokban. Sok az állatfej
PERÉDY
Anyósom, rajta! Most önön a sor.
SZÉPHALMINÉ
Erőfeszítésébe kerül, hogy beszéljen, de megteszi. Ez oly kedves együttlét…
Csend.
PERÉDY
Folytassa csak, mindenki fel van ajzva.
SZÉPHALMINÉ
…alkalmát megragadva, boldog vagyok, hogy bejelenthetem… Elakad.
Csend.
SZÉPHALMINÉ
Hogy családunk régi, hű barátja, Perédy eljegyzé…
JOLÁN
Azért is kimondja, ő maga, könyörtelenül s hidegen. Széphalmi Jolánt.
Kis csend, majd állathangokkal elegyes brávózás.
PERÉDY
Köszönöm! Köszönöm! S karján Jolánnal elvonul, nyomában a többiek. Csak Lorán marad a színen. S hátul az ajtóban megáll Bianka.
Lorán és Bianka
Itt csend. Kint tánczene.
LORÁN
| |
|
Ismét táncolnak. Óh, én megcsalódtam. |
| |
|
Nem, nem kiált érette szívem ujra. |
| |
|
És küzd, és fáj, mert küzd és vérezik… |
Kis csend.
LORÁN
| |
|
Ha a világnak romján szól az ördög: |
| |
|
Ne sírj, magad vagy a világon úr, |
| |
|
Nem lesz, ki osztályrészedet szűkítse, |
| |
|
Nem lesznek nők s barátid hűtlenek. |
LORÁN
| |
|
Ó, szent a könny, mert szép multért fakad. |
BIANKA
| |
|
Egy érdemetlentől menekült meg ön. |
| |
|
S örüljön neki, ön van fölényben, |
| |
|
Hiszen öné a költészet hatalma. |
El.
Lorán egyedül
LORÁN
| |
|
Igen, megírom sorsomat. Talán |
| |
|
Ezért tépé le mind a fergeteg |
| |
|
Életvirágimat, hogy füzérré |
| |
|
Kötözze homlokomra. Tán azért |
| |
|
Állt meg szívem verése, hogy nyugodtan, |
| |
|
Mint Isten, alkothassak színvilágot, |
| |
|
A gyöngyöt megteremjem, mint a kagyló, |
| |
|
S a gyöngy fényébe menjen életem, |
Lorán és Ilka
ILKA
Megjelenik az ajtóban, mint aki lopva jött, felderül, hogy Loránt itt találja.
LORÁN
| |
|
Mint fergetegben a kalmár hajós |
| |
|
Egymásután kidobja áruit, |
| |
|
Hogy még megmentse a maradtakat; |
| |
|
Amíg hajója himbál üresen |
| |
|
S üres hajóján véle a nyomor. |
| |
|
Szívem kihalt, síroszlopim között |
| |
|
Az embergyűlöletnek réme ül; |
| |
|
Kétségbeestem üdvön, életen, |
| |
|
Istent, erényt és embert megtagadtam. |
| |
|
Egyetlen társam a szülői átok, |
| |
|
Egyetlen hasznom küzdő életemből, |
| |
|
Hogy éltem únni s halni megtanultam. |
ILKA
Szeretnék könnyíteni szívén. Hogyan?
LORÁN
Letérdel előtte.
| |
|
Új életet szeretnék kezdeni, |
| |
|
Adja ehhez az áldásait reám. |
| |
|
S ne tagadjon meg egy csókot tőlem, |
| |
|
Talizmánul viharos életemre. |
| |
|
Hadd írják sírkövemre: életében |
| |
|
Egy nőt csókolt meg, ki nem volt csalárd, |
| |
|
S a Judás-csókok közt egy volt igaz… |
ILKA
Homlokát megcsókolja.
Lorán és Ilka, előbb Bianka, aztán Jenő és a többiek
BIANKA
Aki, úgy látszik, eddig leselkedett.
| |
|
Nézzétek e pásztori jelenetet! |
ILKA
Csendesen mondja, nincs pánikban, erős lélek, nem fél a botránytól.
| |
|
Azt hiszem, mindenki minket figyel. |
LORÁN
Nem mozdul ő sem.
| |
|
Nem bánjuk a világ ítéletét, |
| |
|
Mely mindent rossznak mond, mit föl nem ér. |
JOLÁN
Megjelenik az egyik oszlop mellett s most tör ki belőle az eddig megfékezett tébolya.
| |
|
Lám, a költő szerelme, ha, ha, ha! |
Csillapíthatatlan kacagógörcs fogja el, amely végül majd sírásba csap át.
JENŐ
Megjelenik.
| |
|
Álnok barát! Honáruló, megállj! |
| |
|
Őrséget e honárulót befogni! |
LORÁN
Feláll.
| |
|
Hát csak börtönbe menjek, jó barátom? |
| |
|
Becsületes Széphalmi! Még imént |
| |
|
Feltárám néked titkos terveim |
| |
|
Egy rossz világ helyett ujat teremtni, |
| |
|
Merész eszmék voltak, lefogathatsz. |
| |
|
Ha jól színezed, fel is akasztathatsz… |
| |
|
De hisz még vannak jó s igaz barátim, |
| |
|
Álarc alatt is felismerem őket: |
| |
|
A sok pallérozott, művelt leventét. |
| |
|
Bármi legyen, értem jót állanak. |
PIKÓ
| |
|
Mindig bíráltam utópiádat. |
SZENDRŐDY
| |
|
Már nem dívik a szabadság. |
ILKA
| |
|
Jenő, szerelmünkre, könyörüljön! |
JENŐ
| |
|
Épp érette vagyok könyörtelen. |
LORÁN
| |
|
Tudom már, mit jelent embert szeretni! |
| |
|
Barátság, honszeretet, szerelem, |
| |
|
Szép égi nemtők, tik mind megcsalátok. |
| |
|
Hadd lám a föld legföldiebb leányját! |
| |
|
Nos szép Bianka, egyedül vagyok, |
| |
|
Szerelmed lángja ég-e még irántam? |
| |
|
Kövess tanyámra, majd ölelkezünk… |
ANDAHÁZY
Barátságosan és eréllyel.
| |
|
Módod nem igen lesz erre, amice. |
| |
|
Mért jöjjön ide vármegyei hajdu? |
| |
|
Kocsimnál várnak, add magad kezökre. |
Mindenki megdermed. Vár.
Egy pillanatig még vár: valami talán történik. Nem. Némán várják, hogy induljon.
BIANKA
Hirtelen elkezd tapsolni. Brávó! Brávó!… Brávó, Zordy, e rögtönzése valóban zseniál! Pompásan indult!… Ezen expositio méltó vón akármely classicushoz! Schiller Frigyes-i! Vagy inkább Kotzebue! S mikor taníttatta be ily jól a szerepeket Ilkával, Jolánnal – s önökkel, uraim? Mert nagy művészet kelletik ám hozzá és sok-sok gyakorlás, hogy caracterünktől ily elütő rollét játszani tudjunk. A természetesség zománcával befutva. Ily naturáliter, ahogy Jenő kiáltá, Jenő, a legendásan hű barát, hogy „álnok barát! Honáruló!” Mily meggyőző volt, szikrázott szeme! S ön, Szendrődy, a szabadságeszmék felkent bajnoka, mily pofra ingerlő cinizmussal volt képes mondani – hogy is?
SZENDRŐDY
| |
|
„Már nem dívik a szabadság!” |
BIANKA
Ez az!… S ahogy Kondor, ki mindig kész önfeláldozásra, erőt véve magán azt mondta… Na! Kondor!
KONDOR
Tetszett?… De végszót kérek hozzá, mert csak úgy van csattanója.
LORÁN
Másodszorra? Ami a szívből szakadott?
BIANKA
Csak tréfa volt, Lorán, s most is csak tréfa lesz.
JENŐ
Maradjunk ennél. Nem rossz megoldás. A letérdelés Ilkám előtt csak tréfa volt. S így tréfa az is, hogy álnok barát, honáruló, etcetera. Ugye, Ilkám, csak tréfa?
ILKA
Csakúgy, mint önöknek: csak tréfa.
Csend.
BIANKA
Ezt is mily jól adja! „Nem igaz!” Mesteri! Színitanodában kéne tanítani önnek. Hogy kell egy lázadó angyalnak mondania. Toppantva hozzá: „Nem igaz!”
JENŐ
Felszabadultan. Csak tréfa!…
MIND
Csak tréfa!… Csak tréfa!
KONDOR
Végszót kérem… A bizalomról szóltál – „hű s igaz barátim”… Telve hittel mondád: „hív s igaz barátim”…
LORÁN
„Bármi legyen, értem ők jótállanak. Kondor te!”
KONDOR
„Viszket a nyakam”… Jó volt?
BIANKA
Shakespeare-i!… Lorán, ön jön. A nagy tirádát! Még egyszer! Hisz oly szép volt: nekem kínálta – jobb híján szívét. „Nos szép Bianka!” – mondá. Köszönöm a szép Biankát”, s nem győzöm elégszer hallani. A nagy tirádát kérem. Ez vezessen át e rögtönzött expozícióból az újabb rögtönzések felvonásihoz, melyekben mindnyájan részt veszünk, nem szívünk, csak álarcunk szerint, hisz ne feledjük a jelszót!
BIANKA
Lorán, önön a sor! Kérjük még egyszer a nagy tirádát! S utána, mit már annyit ígértünk: jöhet az est fénypontja – egy kis komédia, melyben egyszerre nézők s aktorok leendünk… Mintegy kiszólásképp. Még mindig jobb, mint megyei hajdúk közt szekerezni egy dohos tömlöc felé. Mentsük a bőrünk!… Tirádát!
LORÁN
| |
|
„Tudom már, mit jelent embert szeretni!” |
BIANKA
Egy kritikust! Egy kritikust! Hol egy kritikus, hogy a végletes pesszimizmusnak ez aranymondását recenziójában majd kidomborítsa?… Fokozza ezt, Lorán! Ezt fokozza!… Ha lehet.
JENŐ
Hallod, Lorán? Pipáld le Lord Byront világfájdalmilag.
LORÁN
| |
|
„Barátság, honszeretet, szerelem…” |
SZÉPHALMINÉ
Jaj de szépen mondja! Házioltáromon nálam is e három eszme ragyog… „Barátság…”
BIANKA
Angyalom, ne essen ki rolléjából: legyen csak ön kéjsóvár, pénzsóvár, rangsóvár…
SZÉPHALMINÉ
Képmutatásból se lehessek ideálista? Már megbocsásson!…
JOLÁN
Képmutatásból lehetsz az, mama, de csakis képmutatásból.
SZÉPHALMINÉ
Akkor ám hagyják, hogy mondhassam én is, versengve e rajongó fiúval: „Barátság, honszeretet, szerelem…”
PERÉDY
Mondja csak, mondja, anyósom, e tréfába ez is pompásan belefér. Sőt, mondjuk mindnyájan! Uniszónólag!
MIND
| |
|
„Barátság, honszeretet, szerelem…” |
LORÁN
| |
|
„Szép égi nemtők, ti mind megcsalátok.” |
BIANKA
Most jövök én: mint a föld legföldiebb leányja. Így mondá Lorán. Emelt homlokkal vállalom… Szerelmem lángja felől érdeklődött. Ég, Lorán, ég! Hol a tanyája, hogy ölelkezzünk?
ANDAHÁZY
Ha ezt is rögtönzik, nem lesz túl pikánt?
LORÁN
Ez itt vadon most, s tanyám egy kunyhó… Valahol itt…
BIANKA
Én megosztom önnel kunyhóját. Levetkezvén az előítéletet.
BIANKA
Hívjon hát, mint elébb: „Nos szép Bianka!”
LORÁN
Ó nem, Bianka, távozzék el innét! Ez anakoréta magány itt drágább nekem, hogysem holmi kéjekért megosztanám…
SZÉPHALMINÉ
Drága Biankám, most rögtönözzön valami csattanóst. Ön már az erdőből is kiutasítva lőn.
JENŐ
Jó fordulat, bár kissé következetlen.
KONDOR
Kérdés, mikor játszódik a darab?
LORÁN
Egy-két év kell, míg fényes állásomból ide süllyedek, hol Jób tanyázott: a szemétdombra.
SZÉPHALMINÉ
Egy-két év után kidobva lenni, még sértésnek sem túl nagy, Bianka. Nevet.
PERÉDY
S vigasztalhatja, hogy még előtte van – ez egy-két jó évnek. Melynek végét most láthatjuk mi: jövőbetekintők.
KONDOR
Mily nemes szív: némán megy el!
HARS
Ne részletezze! Megtörik szívem e néma női bánaton… Hol a zsebkendőm?
BIANKA
Ha zsebkendőt emleget, fölveszem. Mint egy kihívást. Játszani kezdtünk? Hát játsszunk komolyan! Az, hogy csak tréfa, felmentést ád, hogy ne hazudjunk többet.
Egy lélegzetvétel, s már benne van a nagy szakítási jelenetben.
| |
|
Még most is megvet ön? jó; távozom; |
| |
|
Ne higyje, hogy epedni s az eget |
| |
|
Megyek imádni áldásért fejére, |
KONDOR
Egy színműben mer színműt emlegetni! S menten valóságízű lesz szava. Minő raffinement! Méltó egy Marivaux-hoz! Brávó, Bianka!
BIANKA
Kuss, ott a kakasülőn! Még van a bögyömben.
Folytatja.
| |
|
A nő-kebel szép tükrű tengerét. |
| |
|
Vagy tán leckémből, melyet térdein |
| |
|
Csúszott tanulni? Én önt gyűlölöm |
| |
|
Természetem egész tüzével és |
| |
|
Megbosszulandom, hogy könyörgni láta |
| |
|
És oly kicsínyen. Még találkozunk! |
Kilép a Lorán körüli mágikus körből, az improvizált játék teréből. A többiek suttogva gratulálnak neki.
LORÁN
A nagy tiráda most jön… Egy pillanat, hogy összeszedje magát, s aztán olyan átéléssel, mely megengedhet magának bármely kiszólást.
| |
|
Takarodjék csak, mindent elhiszek. |
| |
|
Könnyül lélekzetem, melyet a kígyók |
| |
|
Nehézzé tettek. Most szabad vagyok! |
| |
|
Hisz annyit éltem másnak, hogy magamnak |
| |
|
Is illenék már élnem egy kevéssé, |
| |
|
A társaság nyügétől megmenekvém, |
| |
|
Mi csak patkányfogó s mi foglyai |
KONDOR
Patkányfogó! Szép kép. Nagyon szép kép. Originális.
A körbenállók egymást tologatják előre.
KONDOR
Hogyisne! Hogy lemarjon…
PIKÓ
Nem lehet hagyni, hogy végig monologizáljon…
SZENDRŐDY
Miért ne? A bolond is a magáét hajtja.
LORÁN
| |
|
Most szűk tanyám is üresen marad. |
| |
|
Sebaj, bálványokat füstöltem el, |
| |
|
S kis áldozat, ha ráadásul az egy |
| |
|
Isten kiment is keblemből velek. |
SZÉPHALMINÉ
Kezd unalmas lenni e színház – úgy látszik, nincs senkinek kedvére dialógba bocsátkozni vele.
LORÁN
| |
|
Hisz hon, szerelem, barátság, erény, |
| |
|
Mind, mind, pénzünknek csillogása csak, |
| |
|
Mely addig él, míg készpénzül kel el. |
ANDAHÁZY
Mély és bölcs mondás! Hajhaj, ilyen a világ.
SZÉPHALMINÉ
Ez inkább didaktikus, mint pikánt – ön tévedett, gróf. Szegény fiú, hogy mennyit szenvedett, s amit nyert: csupán e közhelyek. „Hon, szerelem, barátság” – agyő, agyő!
Nevetés.
LORÁN
Széphalminéhoz.
| |
|
Nem ismer tán, nagyságos asszonyom? |
| |
|
Mit is csodálom? A művelt világ |
Sebesen, behajtva Széphalminét a maga játékkörébe. De ha már véletlen sétaútját az erdő elhagyott sötétjébe vette, hogy meg ne ijedjen támadójától, bemutatkozom: Zordy Lorán valék, s egykor vendég is az ön szalonjában. Akkor még bátran szavalhattam honról, szerelemről – úgy bizony! –, ön se mondta volna, hogy közhelyeket hall… Most tegyen úgy, mintha felismerni vélne. Ez kell a játékhoz!
SZÉPHALMINÉ
Oh, ön Zordy? Valóban? Minő érdekfeszítő találkozás ez! Ki gondolta volna?… Szerepen kívül. Így?
LORÁN
Így és így tovább!… Ön talán már halottnak is hitt?
SZÉPHALMINÉ
Nem is tudom. Nem gondolkoztam önről.
Nevetés.
LORÁN
| |
|
Mily igaz! Ha ember megbukik |
| |
|
Felejtve harmadik nap. Annyi szép |
| |
|
Virág terem a rossz tuskó helyén, |
| |
|
Mi is egy ember bukta? Dráma csak, |
| |
|
Melyen bár könnyezünk, mégis mulattat, |
| |
|
S ha nem buknék el hőse, átkozódnánk… |
PERÉDY
| |
|
Ekként elállni az utat. Hogyan |
SZÉPHALMINÉ
Kihívóan, szinte kacéran.
LORÁN
| |
|
Mivel remekművét, üdvzálogát |
| |
|
Egy ifjú nőkebelt megmérgezett. |
PERÉDY
| |
|
Jolánom, ez önt sérti. Ne hallgassuk… |
JOLÁN
Hidegen.
| |
|
Engem ne küldjön ön gyermekszobámba. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Nem tartozom, de tudja hát, miért |
| |
|
Nem adtam lányomat: ön katolikus |
LORÁN
| |
|
Isten mint káromolnak itt alant. |
| |
|
Oh nő! S míg gazdag voltam, addig ugy-e |
| |
|
Nem számított, hogy pápista vagyok. |
| |
|
Ön lányával aranyborjút imád! |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Csak ez hiányzott! – Tépd őket! – Ne engem! |
LORÁN
Jolánra érti.
| |
|
Hát nézd, ha nem hiszed, gyermekedet: |
| |
|
Kiölték kebléből a jellemet, |
| |
|
Ő nem tanult mást, mint tetszélkedést; |
| |
|
De hogyha majd lehullnak ékei, |
| |
|
Körültekint s rideg keblében a |
| |
|
Családi kéj érzése nem honol: |
| |
|
Rendeltetése szent körét veszejtve |
| |
|
Gyümölcstelen fa, szótlan gondolat, |
| |
|
Hazátlan, félszegen barangoland |
PERÉDY
| |
|
Jolán menyasszonyom, én ezt kikérem. |
LORÁN
Még jobban rákapcsol.
| |
|
Mivel menyasszony, cifra köntöse, |
| |
|
S a harmatot, mely fénylik szép füzérén, |
| |
|
Nem tudja: könny és mindenikben egy. |
| |
|
Életreménynek játszi sírja van. |
| |
|
Nem felejti, hogy álnokság ejté meg… |
JOLÁN
Elalél bátyja karjába.
JENŐ
Vizet, hej – orvost, mert meghal különben!
PERÉDY
Mint e hölgynek vőlegénye, sőt, ha elfogadjuk, hogy e jelenet egy-két év múlva következend bé, úgy e hölgy törvényes férje is már, elégtételt követelek!
JOLÁN
Felrévedve, malíciával. Hogy? Ön már a férjem? Ily sokat aludtam?
PERÉDY
Hadd éljünk a jövőben. Jólesik önt nejemül tudhatni. Meg akarja csókolni Jolánt.
JOLÁN
Hagyjon! Pár hónappal az esküvőnk után ön már más nőknél tölti az idejét – ön most sincs itthon.
PERÉDY
Hát hol volnék, drágám?
JOLÁN
Hol? Körülnéz. Azt mondják: nála… Bianka felé int.
Nevetés.
JOLÁN
S én pedig otthon csakis arra várok, hogy egy este megszólaljon a csengő… Nézi merően Loránt. Hátha megint az eszébe jutok – s eljő. Odainti Pirost.
| |
|
Piros, mért nem tudok vigadni úgy, |
| |
|
Mint egykor a kedves szülői házban. |
| |
|
Oly sokkal bírok, mit vágyam kívánt. |
JOLÁN
| |
|
Oh, máskép volt ez a szülői házban. |
PIROS
Minő színmű okozta e borút?
LORÁN
| |
|
Ekként reszkessen egykor ön, ha lát. |
JOLÁN
| |
|
Büntetni jött ön, jól tudom, bocsánat, |
| |
|
Könnyelműség, nem romlottság hibám. |
LORÁN
| |
|
Mit megbocsájtani? Én valék hibás. |
| |
|
Költő létemre mért vágytam a világba, |
| |
|
Hol átok minden nem középszerűn? |
| |
|
Miért kerestem nőt magasztosat, |
| |
|
Minőt költőnek őrjült álma szül, |
| |
|
Minő ily rossz világra nem való? |
| |
|
Mért kerestem érzést emberek közt? |
| |
|
Miért hívék, mint gyermek, Istenében? |
| |
|
Miért mondtam le hír, hon és barátról. |
| |
|
Minden reményt a lányért elcserélve, |
| |
|
Rábízva mindent, mint merész hajós |
JOLÁN
| |
|
Csak azt, mit én, hallgatna. |
LORÁN
| |
|
S hol van hát szív, oly vérző, mint enyém? |
LORÁN
| |
|
Óh, szent a könnyű, áldás istenektől, |
| |
|
Kebel, mely sírni tud, meg nem reped, |
| |
|
Mert hogyha búval bétölt, könnybe olvad, |
| |
|
És felvidul, mint vészeső után. |
| |
|
Rajtam veszíté értelmét ez is, |
| |
|
Hogy könnyítsen egy világnyi gyászt |
| |
|
Én megkövültem, mint a fájdalom. |
Csend. Jolán zokog.
LORÁN
| |
|
Tán újra tréfa? Óh jaj, hogy nem az. |
| |
|
Óh jaj, hogy sírkövében ismerek |
| |
|
Csak az örökre elveszett szerelemre. |
| |
|
Mért mondja, hölgy, szemed, hogy szód igaz. |
| |
|
Nyugodtan tűrtem és oly csendesen, |
| |
|
Mint sírfenék. – Miért jövél Cherub |
| |
|
Fölrázni a rég hunytak álmait. |
| |
|
Hogy újra küzdjem sorsom végzetét |
| |
|
S hogy újra vesszek a nehéz csatán. |
JOLÁN
Perédyre érti.
| |
|
Léptek közelgnek, jaj nekünk Lorán! |
LORÁN
| |
|
S nem tudnád-é felejteni a világot? |
| |
|
Nem tudsz-é mindenektől elszakadni |
| |
|
Egy percre? – Óh egy percnyi életet |
| |
|
Megérdemelnék annyi szenvedésre. |
Csókolja, s esetleg vetkőzteti is.
JOLÁN
Menj, menj! Közelgnek, férjem jő, megöl.
PERÉDY
Műértőleg. Mily idegizgalom!
JENŐ
Perédyhez. Itt állsz és mosolygasz…
JENŐ
Csak tréfa, hogy nőd ő? – Lehet. Hisz igazából még el sem jegyezted… De nem tréfa, hogy nekem húgom ő. Kihívom tehát csábítóját pisztolypárbajra. Csak úgy tréfából… Nos Lorán, lövünk?
KONDOR
Jenő átveszi a játék irányítását. Új fordulat! Azt hiszem mostantól számítjuk az utolsó felvonást.
LORÁN
Barátom! Ez éjtszakában van valami vészes. Egyre beljebb csaljuk egymást az útvesztőbe, és hol a kijárat – a végén felejtjük. Kezdjük elöl, kérlek, mintha mi sem történt volna… Mily szép volt. Rég volt? Még egy napja sincs tán. Te barátom vagy, és Ilkádért hevülsz, Ilka engem gyűlöl – s valahol a mennyben az én életem lapjára már felírtak egy nevet, s e név: Jolán… Emlékeztek ti is?
SZÉPHALMINÉ
Felnevet. Rég volt, talán igaz se volt!
ANDAHÁZY
S nemde ön úgy reméli, hogy vagyonába is visszaülhet? Akartam mondani: az én vagyonomba. Szeretne mindent semmissé tenni.
SZENDRŐDY
S hogy mi megint téged jelöljünk követnek, lázas jakobinus! A történelem kerekeit nem lehet már visszaforgatni, amice!
PERÉDY
Nincs pörújítás, nincs fellebbezés!
LORÁN
Lemondok a vagyonról és minden becsvágyamról. Csak e szívhez, mely e játékban íme itt megnyílott előttem, csak e szívhez hadd térhessek vissza, mint vesztett édenemhez… Hátha nem űz el tőle többé a lángpallosú angyal. Az álomból, mit oly vadul játsztunk itt, ébredjünk fel megint a jelenben, hol a mindennapi élet szokása szerént én egyszerre vesztes is, nyertes is lehetek. Megfogja Jolán kezét.
JOLÁN
Igen, igen, jőjj vissza fellengős egedből, ha tudsz – Loránom.
JENŐ
Nincs visszaútja. Nincs jelene neki, és nincs jövője sem. Húgom, búcsúzzál tőle! Ami most jön, már csak férfiakra tartozik.
JOLÁN
Búcsút int Loránnak, beáll a nézők közé, hol Perédy karon fogja.
LORÁN
Kétségbeesve. Jolán!
PERÉDY
Kedves öcsémuram, ki látott oly komédiásokat, kik a páholyokba felkiabáljanak, provokátorice?
HARS
Mi befizettünk a spektákulumra, tessék folytatni!
KONDOR
Nem fizettünk be, de ingyen nézőnek is vannak jogaik.
LORÁN
Legyen! Játék vagy valóság, mindegy – de mit szívünk mélyén dugdosánk eleddig, most napfényre jő. Minden érzet és minden gondolat!… Jenő! a barátságunk örvén – most már gyanítom – mi fene farkasokként rivalizáltunk… Pisztolyt! Pisztolyt! Nincs sok kedvem élni ily felismeréssel.
Pisztolyokat hoznak.
JENŐ
Volt érzéseinket ne rágalmazd, Lorán! E játék varázsa is épp abban van, hogy legjobb barátok kényszeríttetnek egymás legyilkolására… Ezért kérlek, Lorán, mielőtt egymásra pisztolyt emelnénk: ölelj meg!
LORÁN
Pokolba a szentimentalizmusoddal! Ölelkeznél még? Fityiszt! Ha meggyilkolsz, ne legyen mentséged reá, hogy vérző szívvel tetted, te hű ba-ha-rá-hát!… S ott fönt a páholyokból se halljak ám holmi szipogásokat!
SZENDRŐDY
Az ily színházat én is szeretem! A pokolba a holdkóros ábrándozással! Vért és halált!
BIANKA
Van, hogy emberek néznek állatviadalt. Itt fordítva!… Jó mulatást, addig is!
SZENDRŐDY
Ön el? Gyönyörűm?
KONDOR
Ne szökjék meg, az izgalmas főjelenetről! Juthat még magának is valami kis szerep… s Istenem! talán még nekem is… Mert egy jó drámában a végső függönyig még annyi minden megtörténhetik.
BIANKA
A fináléra visszajövök. Készülnöm kell… Arra a kis oly óhajtott szerepecskére… Ifjú barátaim! addig is jó vérfürdőzést – mindent bele! El.
Lorán és Ilka, Jenő és a többiek
LORÁN
| |
|
Varjú, meglesz dögöd. Lőjünk Jenő! |
LORÁN
| |
|
Neked, mint mondják, drága életed, |
| |
|
Nekem nem az, kisebb hát veszteségem. |
| |
|
Legyünk egyenlők. Kérlek, lőjj előbb! |
LORÁN
Nem ismered? Az angyal, ki Ábrahám kezét visszafogta, midőn kését a fiára emelte.
SZENDRŐDY
A hölgyek távozzanak!
PIKÓ
Ki látott párbajnál nőket szekundálni?
ANDAHÁZYNÉ
Épp azért! Végre láthatunk hősöket!
ILKA
Amikor olyan érdekes!
PIKÓ
Legalábbis forduljanak el!
SZÉPHALMINÉ
Majd kis tükrömből lesem. Elfordul. Tükröt vesz elő.
SZÉPHALMINÉ
Jenőm lő előbb, s ő jeles lövő.
KONDOR
Különben is a művészi igazság követeli, hogy itt Zordy Loránt kiszenvedni lássuk… Lorán! Szép tirádát várunk, mikor lelked kileheled – hallod?
LORÁN
Nincs jobb múzsa a halálnál. Bízom, hogy ihletni fog.
KONDOR
Nehéz műfaj, mert hosszú nem lehet… Rövid legyen és pontos, mint egy telitalálat.
ANDAHÁZY
Tárgyra! tárgyra! Elég a szóból!
LORÁN
Tárgyra, tárgyra! Ami itt azt jelenti: gyorsan a halálba! Mert a leghamisabb bírói ítélet sem oly hatályos, mint ha az alperest sikerül sírba tennünk. Akkor biztosan nincs apelláta… E kis szívességet tedd meg már apósodnak. Lőj, Jenő!
JENŐ
Cinizmusoddal meddig ingerelsz még? Nem én akartam! Isten a tanúm! Lő. Íme!… Mi az?
LORÁN
Ez melléje ment, te mesterlövész.
JENŐ
Úgy te jössz! Hirtelen. Lorán, adj előbb búcsúkezet!
LORÁN
Te a szentimentálist játszod tovább, én a cinikust. Halld hát válaszom:
| |
|
Búcsúkezet? Haha! Ravasz óhajtás! |
| |
|
Szeretnéd, hogy a múlt idők könnyűje |
| |
|
Szemembe szökjék, elkábítson engem, |
| |
|
S ne tudjak megcélozni egy barátot. |
JENŐ
| |
|
Mohón várja már mindenki a végem. |
| |
|
Kitől remélhessek könyörületet? |
| |
|
Jó! Nincs barátság. De éltem itt. Ennek |
| |
|
Emlékére, kérlek, adj búcsúkezet. |
LORÁN
| |
|
Híven szerepemhez, folytatom: nem én! |
| |
|
Nem olyan a barátság, mint a tea, |
| |
|
Hogy lét sajtolhatsz másodszor belőle. |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Akció nincs, csak filozofálnak. |
| |
|
Vendégeim! Menjünk táncolni! |
JENŐ
| |
|
Anyám itthagysz? Most? A pisztolycső előtt? |
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Duzzogó barátok dialógusával |
| |
|
Nem fogom úntatni vendégimet. |
Erős zene. Mindenki hirtelen kivonul.
Lorán és Jenő egyedül marad.
Csend.
LORÁN
Mint aki felréved.
| |
|
Persze! De hisz olyan mindegy |
LORÁN
| |
|
Mindegy. Mindenképpen mindegy… Vigyázz! |
Lő.
LORÁN
| |
|
A legjobb szerepet elirígyelted |
| |
|
Tőlem már megint, féltékeny barát! |
Eldobja a pisztolyt.
Lorán, Jenő, Hars, Pikó, Szendrődy
Egy-egy vendég bejön, megáll az ajtóban.
LORÁN
Leül a mozdulatlan Jenő mellé.
| |
|
Varjú barátok, itt van sültetek. |
| |
|
Ha volna könnyem, érted ontanám el, |
| |
|
Mert benned drágább múltamat ölém meg. |
| |
|
S miért? Hogy mondhassák e gaz fiúk: |
| |
|
Böcsületért szent áldozat esett. |
HARS
| |
|
A lelke, úgy látszik, elszállott. Sebaj. |
PIKÓ
| |
|
Gazzá lehetni kell ám több erély. |
SZENDRŐDY
| |
|
Jól lősz Lorán, kívánok sok szerencsét. |
HARS és PIKÓ
Felemelik és kiviszik a mozdulatlan Jenőt.
Lorán, Jenő, Szendrődy
LORÁN
| |
|
Több kártyát osztott kezünkbe a sors, |
| |
|
Úgy látszik ez is ott volt a talonban… |
SZENDRŐDY
Felveszi a pisztolyt.
Ő is kisétál.
LORÁN
Jó játék, hogy lássuk, mik voltak, avagy lehettek volna, vagy talán maradtak életünk rejtett esélyei. Én párbajhős, Jenő halott. Jolánom Perédyné… Az életet talán újból is kezdhetem.
Lorán, Ilka
ILKA
Be. Gyanakodva szétnéz. Mi történt?
LORÁN
S ön megint oly szabad, mint volt. Mikor? – talán még a teremtés hajnalán.
ILKA
Mintha lövést hallottam volna.
ILKA
Örülök, hogy épségben látom önt. Aggódtam önért.
LORÁN
Köszönöm… Úgy látszik, még egy oly gyűlölt jegyesség is számít, mint a miénk volt…
ILKA
Igen, én gyűlöltem önt, mielőtt ismertem volna.
LORÁN
Igen, én lemondtam önről, mielőtt ismertem volna.
ILKA
Azóta megismertem és tisztelem.
LORÁN
Ez is valami. Mondtam, hogy még újrakezdődik az élet! Nevet.
ILKA
Ne gúnyolódjon. Nagyon bántott, mikor észrevettem, hogy Jenő inkorrektül viselkedik önnel.
LORÁN
Már ne bántsa! Én is inkorrektül viselkedék Jenővel.
ILKA
Azt nem hiszem. Ön arra képtelen.
LORÁN
Én? Megöltem őt, párbajban, csillagom.
LORÁN
Ott a pisztoly… Még füstölög. Nézzen a tanúkra! Arcukon láthatja a gyász sötét jelét.
Csend.
ILKA
És most önnel mi lesz, Lorán?
LORÁN
Megdöbben. Ez az első szava? Mit kérdez ön?
ILKA
Hogy önnel mi lesz!… Ha menekülnie kell – segíthetek?
LORÁN
Ó, érdemes volt oly mélyre süllyednünk, hogy e tengerfenéki sötétségben végül a részvét e tiszta gyöngyére találjunk… Egy bukott angyalnak is kárpótlása vón ez, egy mennyországért. Ilka részvéte, vagy több is annál? Érdemes élni! Azt mondja, menjek? meneküljek? Megyek! Ama csóknak az emlékével, amelyet az imént adott.
ILKA
Nem. Ezzel! Csókolja. Lorán! Bárhová mégy, hadd kísérjelek el!
LORÁN
Úgy látszik, hogy a gondviselésnek ama köre, mely eljegyzésünkkel kezdődött, most ím bezárult. De egy szférával fentebb. Fentebb! Fentebb! Jegyesem vagy, Ilka! De nem szeszélyből avagy számításból, egy kriptaboltban porladó atyának tekintélyszavára, hanem végzetszerűleg jegyesem… Nőm! Asszonyom!
ILKA
Milyen kár, hogy nem mindjárt így kezdted…
LORÁN
Ne bánd! A próbatétel megsokszorozza a kincs becsét. Könnyű sikereimtől elkapatva hogy lettem volna képes én oly élet-halál szerelemre, mint mit most érzek? Letérdel elébe. Örök hűséget esküszöm.
ILKA
Menjünk innen, Lorán, míg késő nem lesz… Én félek.
Kintről nagy taps.
LORÁN
Mitől, szívem? Hisz most kezdődik az élet.
Lorán, Ilka, Széphalminé
SZÉPHALMINÉ
Be. Ó! Idill?… Miért nem csatlakoznak a tapsoncokhoz? Mikor mindenki fiam, Jenőt ünnepli, e mulatság díjnyertes bajnokát, ki oly híven játszta a párbaj-áldozatot, hogy én is… – Elfogja a nevetés – … egy pillantásra … azt hivém: tetem… Halottat ily élettel még nem játsztak sehol. Műértők mondták. Jenőm, Jenőm, hogy mily sokoldalú! Ha nem várná státusférfi-pálya, lehetne aktor, játékszíni csillag. S még mi minden! A zsűri most dönt: Jenő érdemli ki Tháliának arannyal futtatott babérkoszorúját – nem mintha ön esélyek nélkül indult volna, Zordy… Hogy a második díj öné leend – szép ezüst serleg –, arról kezeskedem.
ILKA
Hirtelen elfogta valami hisztériás düh, kitörő nevetéssel és zokogással veri, öklével, az előtte térdelő Lorán fejét. Hát ön még most is… most is csak komédiázott?… Szégyellje magát!
JENŐ
Fején aranyozott babérkoszorúval be.
Lorán, Ilka, Széphalminé, Jenő, s nyomában egyre többen, mindenki
ANDAHÁZYNÉ
Arája itt van, Jenő!
ANDAHÁZY
Lám, tettleg bünteti párbaj-ellenfeled. Nem tudja, megbocsájtni, hogy pisztolyt emelt rád, ha csak tréfából is.
JENŐ
Ne bántsd őt, Ilkám, hisz alulmaradt.
ANDAHÁZYNÉ
Boldog vagyok, hogy minden a legszebben alakult, a leányom szíve szerint választá férjét: Jenőt.
LORÁN
Felpattan. Folytassuk a párbajt, Jenő!
KONDOR
Ambiciózus játszó vagy Lorán!… Hiába a zsűri döntött: első díj Jenőé… Neki egy serleget nyújt. A másodikkal kell megelégedned. Ez is szép. Produkcióddal arányban is áll. Monológjaid kissé monotonok voltak, de őszinték. S mikor akcióra került vón a sor: halvány voltál, Lorán, vérszegény, amatőr. Nem is értem, módod lett volna neked is meghalnod, mily hálás szerep, és elmulasztottad.
LORÁN
…S a gyilkolást meg elpuskáztam, tudom.
KONDOR
A koszorút mindenképp Jenő érdemli. A legjobb művész!
JENŐ
De én azt a legjobb nézőnek adom, ki naiv rajongásban a látszatot is valóságnak vélte. Ilka fejére teszi a koszorút.
SOKAN
Éljen Ilka! Éljen az eszményi néző!…
A zenekar tust húz.
Lorán, Ilka, Széphalminé, Jenő, Bianka
BIANKA
Az egyik ajtóban megjelenik, pompás zöldbársony ruhában. Övén kis üvegcsék függnek. Egy szalagon akár rá is lehet írva: „Lukrécia Borgia vagyok, – Halál a csókom, úgy vigyázz!”
Erős zeneszó kíséri be. Erre dalol.
BIANKA
| |
|
Brávó urak, brávó, brávó, |
| |
|
Egy imitált pisztolygolyó! |
| |
|
Tréfált a gyilkos és a holt: |
A többieket bekapcsolja kórusként.
BIANKA
| |
|
Játék a könny, játék a vér, |
| |
|
Fehér ingmellen csöppnyi folt: |
BIANKA
| |
|
Játsszunk el hűséget, erényt, |
| |
|
Becsületet, jövőt, reményt, |
| |
|
Játsszunk el perverz rémregényt. |
| |
|
Szebb, mint a mákony, mint a szesz: |
KONDOR
Előlép. Kezében egy ezüstkehellyel.
| |
|
A második díj Zordy Loráné, |
| |
|
Szív volt abban, amit előada, |
| |
|
Egy baj volt csak: híjával volt a tettnek. |
Átadja a kelyhet.
BIANKA
| |
|
Üres kehely? Egy korty italt belé! |
Egyik üvegének letöri a nyakát, s a tartalmát beletölti a kehelybe.
Hirtelen csend lesz.
LORÁN
Kezében forgatja a kelyhet.
BIANKA
| |
|
Hogy nincs ereje tettet végbevinni. |
A zene halk gyors staccatóval szól a közelben. Különben várakozással teljes csend.
LORÁN
Ahogy körbe jártatja szemét a vendégek koszorúján, akire ránéz, az halkan, gyorsan, s parlando annyit súg feléje.
Sebesebben bíztatják.
Már egymás szavába vágva, de nagyon halkan, továbbra is.
MIND
Csak tré- csak tré-facsak – tréfa – fatrécsak – lesztrécsak… Csak tréfa lesz.
LORÁN
Már alig győzte tekintetét ide-oda kapni.
Megint csend: Várják, mi lesz?
BIANKA
| |
|
A pillanat feszült: egy szép gesztust bele! |
LORÁN
| |
|
S egy mozdulat kapcsolja éltemet |
| |
|
A költészettel össze… Erre iszunk! |
Megissza.
Felszabadult zene, vadul.
De nem ragad el senkit a tánc, mert izgalmasabb nézni, hogy mi lesz Loránnal.
LORÁN
Egy pillanatig áll, szinte csodálkozva: most mi lesz? S aztán támolyogva megindul kifelé. Utat nyitnak neki.
SZÉPHALMINÉ
| |
|
Ne menjen így el! Valami szép végszót! |
| |
|
Rövidet. Csattanóst. Emlékezetest. |
| |
|
Mit megőrizzünk vendégkönyvünkben. |
LORÁN
Visszafordul.
| |
|
A vendégkönyvbe? Nesze nektek. Ez! |
Kiköp és mint akit valami emésztő görcs kínoz, összerándul s hirtelen kimegy.
A zene elhallgatott. Csend.
ILKA
Szelíden. Miközben leveti kis álarcát.
| |
|
Én megígértem, hogy elkísérem őt. |
De nem mozdul.
Kintről zaj, mintha valaki felbukott volna.
JOLÁN
Felordít. Álarcát letépi. Lorán! S elfogja a sírás.
PERÉDY
Álarcot le, s mosolyogva, csendesen mondja, miközben megszorítja Jolán karját.
| |
|
Mosolyogj, kígyó, mert széttaposlak. |
JOLÁN
Felveti a fejét s kezd kiülni arcára valami értelmetlen derű.
PERÉDY
Ez sikerült. Helyeslően rábólint.
| |
|
Tanulj meg te is oly nagy dáma lenni, |
SZÉPHALMINÉ
Álarcát leveszi.
MINDENKI
Ahogy leveszik álarcukat csupa maszknál is keményebb és merevebb mosolyú arcok.
KONDOR
Előrejön. Ő is leveszi sörényes oroszlánálarcát. S nagyon csendesen elmondja a közönségnek az este tanulságát.
| |
|
Az embert felrugdaljuk, mint ebet. |
| |
|
És mindent jóvá tettünk, hogyha sírján |
| |
|
Önmentségünkre emléket rakánk. |
Vége
Ravelszki
Károlyi Mihály művének adaptálása
Azt hiszem, ma már senkit sem lep meg, ha egy remekmű – látszólag paradox módon
– egy amatőr hagyatékából kerül elő. Mint Lampedusa herceg kéziratai, mint Csontváry vásznai,
mint Kavafisz versei… (Mielőtt vitatkozni kezdenénk azon, hogy mi is az amatőrség – mondjuk
inkább úgy: olyanokra gondolok, akiket a brancsban nem tartottak számon, vagy ha igen –
valahol a margón túl.) S visszamenőleg is! A modern szellem mennyi outsider-t emel fénybe mint elődöt. Sade márki, Kierkegaard, Proust, a vámos Rousseau.
Antonin Artaud, Le Corbusier – és a többiek… Abban mind megegyeznek, hogy nem fogadták
el az érvényesülés adott játékszabályait – ki fölényesen, ki sértődötten, ki meg praktikusan azért,
mert úgy vélte, hogy így odaadóbban nevelheti művét a jövőnek. Volt, aki úgy érezte, túl későn
kezdi a művészi pályát, volt, aki félt a nyilvánosságtól, volt, akit bizonytalanná tett küszködése
az autodidaktaság hátrányaival – amelyekről pedig már hányszor kiderült, hogy előnyökül is
szolgálhatnak.
S nálunk is, száz év után, vajon nem az a költő került-e egyik legkiemelkedőbb helyre
a megvallott modern elődök prezidiumában – Berzsenyi Dániel, Füst Milántól és Németh
Lászlótól vezettetve –, aki legkevésbé tudott beleilleszkedni kora eleven, fejlődő írói
társaséletébe, s akinek műve az elfogadott ízléstörvényektől elszakadva jött létre – mintha az
irodalom valami méhen kívüli terhességgel hordta volna ki?
Mintha azok a bizonyos paradox evangéliumi tanácsok nagyon is érvényesek volnának
a modern szellem protokolljában: a magukat megalázók felmagasztaltatásáról, a hivatottak és a
választottak számarányáról, sőt még az is, amelyik az együgyűek boldogságáról szól.
Ferenczy Béni utolsó, törött lelkű korszakának tapogatózásai rajzban és agyagban –
hogy a tudatnak ősvilági mélyeiből megint a felszínre jusson –, az előző, tökéletes formák boldog
derűjében sütkérező korszakát is – visszamenőleg – súlyosabbá és figyelemre méltóbbá teszik.
Őt az agyvelőnek egy ostoba balesete tette tíz évre outsider-ré.
Másokat a sorsuk vagy a történelem.
Mint például az emigrációjának első évtizedében drámát író Károlyi Mihályt.
Talán nem érdektelen kísérlet: e paradoxiákban megpróbálni tetten érni a törvényt, a
fejlődés törvényét, amely az efféle paradoxiákkal bizonyára a túlzott szellemi endogámia
kárhozata ellen védekezik.
Drámairodalmunk klasszikus alkotásai – ellentétben más népek reprezentatív drámai
oeuvre-jével – jórészt úgy jöttek létre, hogy nem élvezhették egy intenzív
színházi kultúra kedvező légkörét. Távol a színháztól.
Hozzátehetjük: rendszerint még történelmünknek is mostoha korszakában.
Mire számíthatott a három részre szabdalt országban a Magyar Elektrát író
Bornemisza? És kortársai, köztük a Balassi Menyhárt árultatásáról pamfletdrámát író Névtelen?
Legföljebb arra, hogy a külföldi városokban – Bécsben, Pádovában – tanuló magyar diákok
eljátsszák majd, maguk közt, a maguk épülésére. Mire számíthatott Somogyban a drámát író
Csokonai? Ő is még mindig csak diákokra, a maga diákjaira. És Katona mire számíthatott, –
fiókjában a Bánk bán-nal? Vörösmarty – fiókjában a Csongor-ral? Madách – a Tragédiá-val?
És Teleki László, az életében négy előadást megért Kegyenc-ével? Számíthatott-e rá, hogy színpadot, közönséget és figyelmet kap, ha egyre újabb
tragédiákban gyűrűző életét megpróbálja továbbra is kitalált drámákkal kiszondázni, értelmezni,
kifuttatni, megkoronázni?
És tudjuk, milyen kispolgári szellemtől eltelt színházvezetők értelmetlenségén véreztek
el Móricz nemzeti dráma-teremtő tervei, Karinthynak a két háború közti nonszensz-Magyarországon bőven csirázó prae-abszurd-dráma kísérletei, Tamásinak egy magyar Szentivánéji álom tündéri világa felé mutató felszárnyalásai.
Csoda-e, hogy Magyarországon épp a legjobb drámai művek egy kissé torzóként
hatnak? De tegyük hozzá, ez néha nem is baj. Különösen most nem, amikor a rendezői
interpretációnak – és az ebben rejlő filozófiai és politikai átértelmezéseknek és beleérzéseknek
– egyre nagyobb a jelentőségük a világ színpadjain.
Drámában a torzó, az amorf, a rusztikusság – bizonyos méreten és igényen fölül – a
nagyság természetes kísérője lehet, és ezért nem zavar. (Más egy törött porcelán figura és más
a Milói Vénusz.) Ezek az említett drámai művek jórészt híjával voltak az eleven színházi világ
ihlető-formáló-polírozó hatásának, de így talán még elementárisabban szólhatott belőlük, aminek
kifejezésére születtek: a szorongás, az elkeseredés és a lázadás hangja.
Nem színházban, nem színház tövében fogantak ezek a drámák, hanem csak a színház
igézetében. Reménybeli, jövőbeli színház igézetében.
Talán egyetlen olyan mélypontja volt a magyar történelemnek, ahonnét nem szakadt
fel az országos gond egy nemzeti dráma formájában vagy féligformáltságában. Az első
világháborút, a forradalmak bukását követő másfél évtized volt ez a meddő időszak. 1919-től,
amikor Barta Lajos Sötét ház-át bemutatták, tartott ez az 1935/36-os szezonig, amikor is, szinte egyidőben születik meg Erdélyben a Budai Nagy Antal, Zürichben a Tiszazug és idehaza a Villámfénynél.
Bizonyára nem volna nehéz elméletet faragni, hogy ebben a csakugyan istenverte
másfél évtizedben mért nem született magyar nyelven sorskérdéseket felszínre sodró dráma.
Semmi sem kényelmesebb, mint szükségszerűnek mondani a meglevő dolgok létét és a hiányzó
dolgok nemlétét.
Holott, a magyar drámák sajátos rendhagyó természetének az
ismeretében nagyon is esedékesnek látszott itt, a húszas évek közepén, egy új, a korra és a
bukásokra élesen reagáló tragédia.
A magyar nemzeti drámák sorozatának ez a hiányzó láncszeme előkerült. A húszas
években esedékes drámai vallomás.
Károlyi Mihály írta, Londonban, 1927 elején.
Az egykorú sajtó beszámol erről az eseményről: a száműzött Károlyi drámát ír. Interjú
is jelenik meg Károlyival a pozsonyi Reggel című lapban. Károlyi
elmondja a darabja eszméit, és hangsúlyozza: nem kulcsdrámát ír – amit könnyen feltételeznének
egy tollat ragadó emigráns politikusról.
Károlyiné így emlékszik vissza a darab születésére:
„Ravelszki… Ez a név visszaidézi fájdalmas élénkséggel a húszas évek nyugtalan,
tapasztalatokban dús és keserű klímáját. Párizst, az emigránsok Rive Gauche-át, a gesztenyefákkal szegélyezett boulevard Raspailt, az alacsony házunkat a belső udvaron, az alkóv-ággyal, amelyet egy kopott bársonyfüggöny választott el az ebédlőtől, a nagy stúdióval, ahol messze az éjszakában vitattuk Ravelszki drámáját…”
Majd így folytatja:
„A darab megírásához teljes nyugalomra volt szüksége. Háromszobás lakásunk a
gyermekekkel és a háztartás nehézségeivel, nem volt alkalmas arra, hogy dolgozzék. Elment
Londonba, hogy ott egy olcsó penzióban csendben megírhassa.”
Hogy Károlyi a drámaírás idejére családjától messzire költözik azzal az előnnyel jár,
hogy a Párizs és London közt sűrűn járó levelekből ma is nyomon követhetjük a dráma
kialakulását, Károlyi írói töprengéseit, felvillanó variációit a megoldásokra. Ezt a levelezést
olvasva lehetetlen nem gondolni rá, hogy a különféle kémszolgálatok és postai cenzúrák mennyit
vesződhettek e levelek megfejtésével, hiszen egy Károlyi-méretű forradalmár leveleiben nyilván
fedőneveknek vélték a darab hőseinek neveit. És a drámai fordulatok! Gyilkossági előkészület,
titkos nyomda, hatalomátvétel, illegális hazatérés, leleplezés a külföldi sajtóban stb. Az író
gyakran kér tanácsot Párizsban maradt feleségétől: X-szel vagy Y-nal mit csináljon, hagyja-e
életben vagy sem?
De a londoni és párizsi színházi emberek – ha eljutott hozzájuk a dráma vagy a dráma
híre – se juthattak sokkal közelebb a mű lényegéhez. Az első világháborút követő évtizedben
nagyon kevesen lehettek, különösen a győztes antant-fővárosokban, akik a szórakoztató színház
mindent elsöprő sikerei mellett elképzelhetőnek tarthattak egy olyan drámát, melynek
alapkérdése: milyen eszközöket vehet igénybe egy forradalmi párt a hatalom megszerzése
érdekében?
A darab kézirata is elsüllyedt s csak most, az utóbbi években került elő s kezdett
cirkulálni. 1967-ben jelentős részleteket közölt belőle az Új Írás.
Amikor a kéziratot először elolvastam, úgy éreztem, olyan élményben van részem,
amilyet Móricz Zsigmond írt le, amikor a negyedszázados lappangás után felbukkant Magyar Elektrá-t kézbe kapta.
A dráma alapgondolata pirandellói.
Egy emberről szól, aki vállalja, hogy úgy éljen, mintha meghalt volna. S fűzzük
mindjárt hozzá a tragikus-katartikus befejezést: a hősnek tényleg meg kell halnia, hogy az eszméi
élhessenek. (Ez a halált valló élet és ez az életet kényszerítő
halál eszünkbe juttatja Chamfort mondását – aminek Károlyi drámája megerősítése
is, cáfolata is: „Le théâtre tragique a le grand inconvénient moral de mettre trop d’importance à
la vie et à la mort.”)
A lét-nemléttel való dupla játék Károlyi Mihálynál azonban nem metafizikai vagy
mélylélektani érdekességként merül fel, hanem egy nagyon is politikai dráma magjaként.
A dráma hőse Ravelszki, aki életében a nemlét látszatát
választja, eredetileg egy forradalmi párt vezére. (A párt itt inkább a forradalmi mozgalmak
absztrakciója. Olyanfajta általánosító történelmi jelzés, amilyenhez Az ember tragédiája
szoktatott minket. Ravelszki maga is: az általános értelemben vett forradalmár. Ha Vázsonyi
Vilmos 1918-ban azt mondta Károlyiról, hogy egyszerre akarja eljátszani Lvov herceg,
Kerenszkij és Lenin szerepét, az bizonyára nem volt igaz, de Ravelszkiről már sokkal inkább
elmondható volna ez a bon mot.)
Pártja a forradalom kirobbantására készül. A reakciós kormány (félelmében, s a maga
szempontjából is oktalanul) meg akarja gyilkoltatni Ravelszkit. Alkalom is van rá, Ravelszki
titkos tárgyalásra utazik éppen a szomszédos ország forradalmáraival.
A merénylet megtörténik. S a fővárosban elterjed Ravelszki halálának a híre. Ez idő
előtt kirobbantja a felkelést. A gyilkosok kormánya megrendül, s Ravelszki pártja már a
hatalomátvétel küszöbén van. Ekkor érkezik vissza a sebesült Ravelszki, ugyanolyan titokban
(nehogy újabb merényletnek tegye ki magát), ahogy elment. Megérkezik a fővárosba, amely őt
gyászolja, s most söpri épp el a gyilkosok kormányát… Az ő halála kellett, hogy győzzön a
forradalom. Csakhogy Ravelszki él – bár ezt alig tudja valaki. Ebben a helyzetben kéri meg
pártjának a vezetősége, hogy – a forradalom győzelméért – tegyen úgy, mintha meghalt volna.
Tűnjön el, örökre. Ravelszki, nehéz tusakodás után, vállalja ezt mint pártjának járó áldozatot.
Álnéven emigrációba megy azzal a tudattal, hogy maradék életében soha nem adhat magáról
életjelet.
Károlyi Mihály életének ismeretében lehetetlen meg nem érezni ebben az extrém
drámai helyzetben a költői áttételét a maga nagyon is személyes sorsának: állampolgárságától,
birtokaitól megfosztva száműzve él – az akkori szójárás szerint „polgári halottként”. A vad
pirandellói ötletnek itt van a személyes-sors-hitelessége.
Ravelszki emigrációjának a rajza mint egy csúfondáros-ironikus scherzo-tétel
illeszkedik be a dráma közepébe. A humornak a forrása itt az a mélyen emberi felismerés, hogy
a honvágy egyformán gyötri vagy gyötörheti a forradalmárt és az ellenforradalmárt. (Ebben a
képben bizonyára bőven merített Károlyi a maga emigrációs élményeiből, s itt áttételre sem igen
lehetett szükség.) Groteszk és eszelős világ az emigránsoké, az élet margóján, a dantei
Purgatóriumnak egy változata. (Dante is emigráns volt!) Itt éli Ravelszki álnéven, súlytalanul és
nehéz szívvel, a maga inkognitólétét.
Nem bírja ki. A honvágy, az aggodalom, a száműzöttek irracionalitása haza hajtja
Ravelszkit. Újabb inkognitó. Itthon ez persze elviselhetetlenebb. (Hogy a cselekménynek ebben
a fordulatában az emigráns Károlyi milyen álmai transzponálódhattak?!)
Otthon a rossz sejtelmek mind beigazolódtak. Pártja, miközben az ő mártír-nevével
takarózik, szegre akasztotta a forradalmi programot. Az árulással együtt növekszik a mesterséges
Ravelszki-kultusz. Minden Ravelszkiről van elnevezve. Épp hazaérkezésekor avatják például az
új Ravelszki-mauzóleumot. Ravelszki úgy érzi: ez a sarokköve az egész hazug rendszernek. Meg
akar jelenni önnön dísztemetésén. Egykori elvbarátai felkészültek erre (nyomában vannak, sejtik,
hogy otthon lappang): elterjesztik, hogy az elmekórházból megszökött egy szegény beteg, aki
Ravelszkinak képzeli magát…
Marcona ápolók razziáznak, hogy elhurcolják, aki kiejti: „Én vagyok Ravelszki!”
A dráma itt, a végkifejlet küszöbén arról is szól: vajon milyen sors várna a tiszteletre
méltó nagy halottakra, ha feltámadnának?
Ravelszki úgy jelenik meg az ő nevében felépült világban, mint az önmagát mindig
túlélő Ádám. Émelyegve, csalódottan, tettrekészen.
Korunk színházáról akik írnak, egyre többször emlegetik azt a szót, hogy ritus, rituále. Ez egyszerre jelenti a színpadon folyó cselekmény előírt szertartásosságát, valamint azt, hogy ez a cselekmény voltaképpen áldozati
cselekmény – vagy legalábbis egy áldozati cselekménynek jelképes utánjátszása. Ez a ritualitás
éppúgy megvan Csurka István vadul-ünnepélyes és halálba sodró színpadi kártyajátékában, mint
ahogy megvan Peter Weiss darabjaiban, de még az olyan aktuális-közéleti darabban is, mint az
Eljött a tavasz, amely formájában voltaképpen egy halottak ünnepe, s
legföljebb azt sajnáljuk, hogy még következetesebben nem az.
Ilyen szorongatóan ismerős ősi ritus a Károlyi-drámában a mauzóleum-avatás, a halott
nélküli halotti-ünnep, amely mégis halálos áldozatba torkollik.
Ravelszkit egy előre elkészített üres hely várja egy elmekórházban, ahol – nincs kétség
– az ápoltak éppoly közönséges beosztott börtönőrei, mint az ápolók és az orvosok. Félelmetes
hely és helyzet, ámde Ravelszki is most válik igazán félelmetessé. Aki eddig vállalta a ráosztott
áldozatot, most kicsikarja az igazit, a végsőt. „Rákényszerítelek, hogy másodszor megölj” –
mondja utódjának a hatalomban. Most látszik csak, hogy az elégtételnek micsoda szenvedélye
gyűlik fel abban, aki képes volt a személyiségéről lemondani. (Ez lemondásban több annál, mint
amiről a keserűség filozófusa, Cioran beszél: „Méfiez-vous de ceux qui tournent le dos à l’amour,
à l’ambition, à la société. Ils se vengeront d’y avoir renoncé”.
Óvakodjatok azoktól, akik hátat fordítanak a szerelemnek, becsvágynak, társadalomnak. Meg
fogják bosszulni magukat, mert lemondtak ezekről.)
Mi volt Ravelszki tragikus vétsége?
Hogy egy szent cél érdekében ő is belement a Nagy Hazugságba. Ő is hazudta, hogy
ő nincs. Ami ezt a tettét drámailag és erkölcsileg különösen izgalmassá teszi: saját személyes érdekei ellen szól a Hazugság. Belement, mert elhitethette magával,
hogy erkölcsösen jár el, hisz áldozatot hoz. „Ha az ember habozik két út között, azt kell
választania, amelyik nehezebb” – ez volt Ravelszki tragikus álokoskodása, amellyel az
emigrációba, a névtelenségbe, a deperszonifikálódásba ment.
Talán meglepő, hogy az emelkedett szellemű hősiességnek ezt a próbáját (mely méltó
volna, hogy a legszigorúbb római moralisták maximái sorába illesztessék) álokoskodásnak – még ha tragikus álokoskodásnak is –
nevezem. Hát van-e megnyugtatóbb biztosíték az erény győzelmére, mint az önzetlenség – a
minden keresztútnál a nehezebbik út választása? Úgy látszik: nincs.
Csakhogy a dráma könyörtelen logikája nemegyszer kérdésessé teszi azt, ami különben
a mindennapi élet legmegalapozottabb igazságának látszik. Így a Ravelszki-dráma az abszolút
önzetlenség pátoszát.
Ilyenkor a drámaíró már saját húsába vág. Az áligazságok leleplezését másokon is
elvégezheti, az alapos igazságok kritikáját inkább csak saját magán. Ezekben a pillanatokban lesz
a tragédia szuverénné (függetlenné az erkölcsi kódextől is), és lesz
egyszersmind az író bőrét vásárra vivően (bőrét és élete értelmét!) – a legszemélyesebben hitelessé.
A nehezebb út választása nem adhatott fölmentést Ravelszkinak. Ez az erkölcsi
reflexeinkkel már alig-alig igazolható tanulság süt ki végül is a drámából.
A drámaíró Károlyi ezzel saját magán jut túl – nem az előítéletein, amelyeket élete
pályáján amúgy is sorra elhagyott, hanem saját maga legjobb felén. Hisz nem róla írták és
írhatták-e, legtökéletesebb jellemzésül, hogy sohasem választotta a kisebb ellenállás irányát?
„Egyszer kellett volna csak… a kisebb ellenállás irányát választania élete egyik fontos
fordulópontján a sok közül, hogy pályája – az ő nevével, múltjával, vagyonával, családi és
társadalmi kapcsolataival… egész másként alakuljon”. (Litván György: Egy kivételes
jellem próbatételei.)
Bármilyen sajnálatosnak látszik is, de néhány igazi tragédia alapján, így a Ravelszki
alapján is, azt kell mondanunk, hogy ez a műfaj – bizonyos pontot elérve – már nem való többé
arra, hogy gyakorlati erkölcsi iránytűül szolgáljon. Mondjuk úgy: a lét-nemlétnek északi
sarkpontját elérve…
Csakhogy ezt nagyon kevés utazó és nagyon kevés tragikus hős érte el.
| „…Jóllehet az iateknek szeb |
| voltaert sokat hozza attam, es |
| mas modon rendeltem, kit mind |
| azon altal neki tulajdonítok, |
| mert az oe akaratiat koeuettem.” |
Bornemisza Péter – Sophokles átdolgozásáról
A politikust és bármilyen más foglalkozású embert is, bizonyos gyanúperrel nézzük,
ha drámaírásra adja a fejét. Sülhet-e ki ebből más, mint dilettantizmus? Erre a kérdésre
válaszolva, figyelembe kell vennünk, hogy a drámában a tehetség nem ott van jelen, ahol a
legszembetűnőbb, ha van – s ha nincs. Azaz a dráma nyelvi és szerkezeti textúrájában.
Minden korszakban van két tucat drámaíró, aki szellemes helyzeteket tud kitalálni, és
elfogadható vagy akár briliáns dialógusokat ír, és a művek tíz év múlva menthetetlenül
kifakulnak. (Fogadni mernék, hogy az 1926/27-es szezon londoni, párizsi és budapesti sikerei
közül ma semmi vagy majdnem semmi sem érvényes.) Viszont minden korszakból számon
tarthatunk két-három drámát, amely, ha ügyetlenül is, de nagy és eredeti drámai gondolatra épül.
Károlyi Mihály drámájában én ezt tartom elsősorban, egyedül figyelemre méltónak: az erőteljes, merész és személyi hitellel teljes drámai gondolatot. (De a drámairodalomban is, végső soron, ez szokott számítani. A drámai gondolat. Ennek a hitele, ennek az aktualitása, ennek a fajsúlya, eredetisége.)
Nagy művek ezek. És nagyságukból semmit sem von le az, ha akár teljesen új formába
menekítették is át a legeredetibb részüket: a drámai gondolatot.
Ahogy én is megtettem a Ravelszki-vel. Ezzel a hűtlenség
látszatába keverő hűséges szolgálattal próbáltam kifejezni bámulatomat
Károlyi műve iránt.
Pár évvel ezelőtt Gyergyai Albert emelte fel tekintélyes szavát a drámák betűjének
védelmében. Drámaíró vagyok, szívből igazat adok neki.
A drámaátírást minden író csak az irodalom legszigorúbb
parancsa ellenére csinálhatja. Mint a katona azt a haditettet, amely után
főbe lövik őt, vagy Mária Terézia rendet kap.
Az egykori pozsonyi riporter, aki nyilatkozatra kérte a drámaíró Károlyit, tudta: maga
a tény is rendkívül érdekes. Hogy az emigráns Károlyi drámát ír. S tegyük most hozzá, nemcsak
a politikai rovatban szenzáció ez, hanem a színházéban is.
Gondoljuk csak végig: Shakespeare óta a drámák legizgalmasabb motívuma a hatalom.
A küzdelem a hatalomért. Schiller óta mindinkább: a küzdelem a hatalommal. Nem is szokott
jó drámaíró lenni, aki tájékozatlan a hatalom mechanizmusáhan és lélektanában. A magyar dráma
fejlődésének egyik nehézsége volt, hogy a félgyarmati sorsú ország nemigen adott témát az igazi
hatalomért folyó harc köréből. De a hatalom gyakorlásáról sem igen lehetett élménye magyar
írónak. Teleki Lászlónak talán, pláne ha később kezdett volna drámát írni.
S öt-hat évvel Európa és Magyarország legmegrázóbb forradalmai után születik egy
dráma, amely elejétől végig a forradalmároknak a hatalomért folytatott harcáról szól, s ezen belül
arról a világtörténelmi kihatású dilemmáról, hogy szabad volt-e bármily eszközzel szolgálni egy hatalomátvétel célját. S aki a drámát írta: a világháborút viselő
központi hatalmak legnyakasabb ellenzéki politikusa, majd népvezér, majd államfő, majd
száműzött.
A drámája azonban semmi esetre sem párbeszédben közölt önéletrajz, hanem önálló
központi gondolati rendszer, amely a maga sajátos műfaji törvényei szerint újrarendezi, „újra
modellozza” a szeme előtt (vagy a keze alatt) összekuszálódott világot. A dráma, az igazi dráma,
műfajánál fogva, nemcsak számvetés, hanem program is.
Károlyi drámája egyszerre adja a meghamisított forradalom szatíráját, és egy életre-halálra vállalt ideálképet az igazi, a tiszta, a
népi forradalomról.
Mindkét irányban némi romantikus túlsággal. A szatírája majdnem burleszk, a
forradalmi ideálkép majdnem naiv. (A harmadik irányban is megvan a romantikus túlság: a
temetői és az elmekórházi képek vadul makábris színeiben. Persze csak a színpadi
előzményekhez és konvenciókhoz képest mondhatjuk ezeket a színeket erőseknek, és nem a
történeti tapasztalatokhoz képest.) Hogy a forradalom eszményítve van a drámában –
természetes. Az őszirózsás forradalom emlékével a szívében írta Károlyi. S melyik elveszett
paradicsom fájhat fel nagyobb nosztalgiával. S tudjuk azt is: a nosztalgia megbocsátható
hamisítása, hogy rajongásunk tárgyát az ártatlanság korának világításába helyezi vissza. A
forradalom eszméje ezért jelenhetik meg Károlyi drámájában XIX. századi szűzi szépségében
újjászületve. Valahogy úgy, ahogy az ifjú Kropotkin herceg álmodott róla a Péter Pál-erődben.
Vagy ahogy Petőfi Apostola.
Hátrább lépett az időben? De ez nem jelenti, hogy tőlünk is távolabb került.
S van, ahol nagyon is előre lépett. A veszedelem, amitől Károlyi a forradalmat félti,
amit drámájában fenyegető tragikumként föléje borít: olyan viharfelhő, amely a darab írásakor
még fel se jött a horizontra. Vele a XX. század még csak azután esedékes.
Nem is csoda, hogy a londoni színházi emberek nem tudtak mit kezdeni a drámával.
Persze, egy meglett ember első színdarabírói kísérlete. De a gyakorlatlan kézre valló formánál
talán még jobban zavarhatta őket a zseniálisan megragadott lényeg: hogy miféle belső elvérzések
fenyegethetik a forradalmi eszmét? Ennek a konfliktusnak mindkét oldala távol esett tőlük. Az
is, amit a szerző féltett, az is, amitől félt. Károlyiné leírja, hogyan süllyedt el annak idején a
kézirat. A visszautasítás indokai nagyon hitelesen csengenek. Bornírtságukban van valami
történelmi hitelesség. (Kevesebb bornírtság a nyugat-európai köztudatban – bizonyára
megnehezítette volna Hitlernek az útját.)
„Amikor végre elkészültünk a darabbal, vagyis az én angol fordításommal, férjem
londoni színházi ismerőseinek megmutatta, akik azonban kifogásolták, hogy a nézőközönség
először is nem szeret politikai darabokat, és hogy a történet nem bír meggyőző erővel, mert
kormányok nem gyilkoltatnak politikusokat, saját pártjukhoz tartozókat nem tüntetnek el, hogy
Ravelszki nem halhat meg, hogy happy-endingre van szükség.”
Egy dráma, amely ennyire szemben állt kora követelményeivel, csak egy outsider-é lehetett. A brancsbeli írók jobban meg tudják válogatni, hogy mivel
érdemes szemben állniok.
Óhatatlanul felmerül azonban az a kérdés is, hogy az írói outsider-ség mellé nem járul-e valami politikai „donquijotizmus” – például minden
hamisságtól és hazugságtól mentes párt- és államvezetés hirdetésében. A rutinpolitikusok
nyilvánvalóan naiv baleknak tartják azt a Ravelszkit, aki Jézus és Lincoln tanulmányozását elébe
helyezi a Machiavelliénak.
Jó, rendben van: vegyük Ravelszki eleven kortársait, a Versailles és München közötti
legsikeresebb karrier-politikusokat, Clemenceau-tól Chamberlainig. Van-e egy is, aki harminc
év múlva meg tud győzni a maga – vagy módszerei – igazságáról? Mondhatja-e ma valaki is –
kezet a szívre! –, hogy Ravelszkikkal az élén rosszabbra fordulhatott volna Európa sorsa?
Rosszabbra? Nehezen.
Jobbra? Miért ne?
Félreértés ne essék: eszembe se jut feltételezni, hogy Ravelszki a szerző önarcképe lett
volna, hogy Ravelszki-maszkban Károlyit lássam. Azt sokkal inkább el tudom képzelni, hogy
a dráma hathatott inkább Károlyira, s a megtalált-megélt drámahőst hagyta úrrá lenni további
életén. További rendkívüli erkölcsi fejlődésének útját, mintha egy Ravelszki-modell határozta
volna meg. (Ebben szerepe lehetett annak is, hogy a darab nem került színpadra. Ilyenkor az író,
valami bűntudatos felelősséggel, fiahordóként hordja tovább a meglett drámát, és magát adja oda
hőseinek – ágálni – színpadul.)
Ezért van az, hogy úgy láthatjuk: Károlyinak nem is annyira drámaírás előtti, mint
inkább azutáni életét tükrözi a darab, hogy arról a sorsáról szól benne, amely a dráma
születésének pillanatában még inkább csak esedékes volt a jövő kezéből. Ennek a drámának
evidenciájáért írója történelmi tapasztalataival fájdalmasan fizetett. Tapasztalataival és
előérzeteivel. S az írásműben felvázolt kísérletet továbbvitte – kontrollként? – az életében.
Segítette-e őt későbbi életében, a nagydöntések pillanataiban, a drámaírás során
megismert katarzis?
Azt hiszem: igen. Ravelszki súgott neki. Ezért volt olyan végzetesen fontos Károlyinak,
hogy az ő Ravelszkijét semmiféle happy end-igény meg ne hamisíthassa. „A fontos a jövő kor
számára, hogy volt egy Ravelszki, aki elveiért mindent fel tudott áldozni, még az életet is.” Így
jelenti Károlyi a dráma elkészültét feleségének írott levelében. („Útban Pietersfield felé. Szombat
du. 2-kor. 1927. febr. 12.”)
Valószínűnek tartom, hogy Károlyi Mihály drámájáról, mihelyt közelebbről
megismerkedik vele a magyar kritika – nagyon sok érdekes dolgot fognak feltárni. Azt eleve
bizonyosra veszem, hogy a helye – gondolati súlyánál és személyes átéltségénél fogva – ott van
a magyar nemzeti drámák sorában.
De ne legyünk szerények!
Amennyire ismerem az európai drámairodalmat, csak a negyvenes évektől kezd
felmerülni a forradalmár erkölcsnek efféle drámai problametikája. S éppen a marxizmus
vonzásával tusakodó egzisztencialistáknál. (Camus: Les justes, Sartre:
Les mains sales.)
De van egy alapvető különbség!
Károlyi nem azt a külső nézőpontot választja, ahonnét megtört polgári-humanista
szívvel rosszallhatja, hogy a forradalom nem válogatós az eszközökben – hanem éppen a
legbensőbb nézőpontot: egy mindenkinél tisztább forradalmár lelkiismerete felől, ahol is lezajlik
a hazugság drámája és az ezért adandó elégtételé.
Ma, amikor a fiatalság szerte a világon újra abban a – ha tetszik: naiv – tisztaságban
óhajtja látni a haladás eszméit, ahogy Petőfi Apostola látta; amikor nagyszerű és tragikus
Ravelszkiket volt már módunk az életben is megismerni; amikor az optimizmusunk talán nem
olyan törékeny, hogy csakis happyendet tudjon elviselni: senki sem tekintheti többé Károlyi
Mihály Ravelszki-drámáját outsider irodalomnak.
Ellenkezőleg: pontosan effajta drámák – a politika és a filozófia kérdéseit a lét-nemlét
síkján naiv igazságkereső hittel felvető drámák – segítik mostanában az emberiséget
a kátyuból kijutni.
RENDŐRÖK, KATONÁK, TESTŐRÖK, DETEKTÍVEK.
Nyomdahelyiségnek tágasabb része. Üvegfalak és üvegajtók mögött raktárak, géptermek lehetnek. Látnivalóan több kijárata van ennek a helyiségnek.
Egy fiatal férfi, meg egy fiatal lány rakosgatja a frissen nyomott brosúrákat.
NINI
Fiatal leány, számol. 30, 31, 32, 32/a, 32 b… Mondja, Negoszkin, miért nem jönnek? Azt mondták, tízre itt lesznek.
NEGOSZKIN
Gúnyosan. Ne legyen olyan türelmetlen. Uralkodjon érzelmein.
NINI
Nem figyel.
Már tizenegy óra van.
NEGOSZKIN
Szórakozottan. Nem tudom… nem is bánom. Más hangon. Legalább egyedül vagyunk.
NINI
Egy megvető grimasz, azután ridegen. Hozza ide azokat az átkötött csomagokat is, amire rá van írva, hogy „Külföldi anyag”. Érti?
NEGOSZKIN
Keresgél, mialatt Nini tovább rakosgat, és halkan maga elé számol.
NINI
Felnéz. Szerencsétlen, csak nem képzeli, hogy majd itt tartják? Odaát a kézinyomda alatt.
NEGOSZKIN
Kimegy a mellékszobába, majd egy nagy, nehéz csomaggal jön vissza.
NINI
Hiába gúnyolódik. Tudja jól, hogy a politikai helyzet mennyire kritikus, Ravelszki pedig, néha azt hiszem, szándékosan keresi a veszélyt.
NEGOSZKIN
Bosszúsan. Nevetséges. Ő nem romantikus, mint maga.
NINI
Maga a romantikus! Még a politikában is csak az érzései kormányozzák.
NEGOSZKIN
Miért használja a többes számot, amikor nagyon is jól tudja, hogy az én életemben csak egy érzés uralkodik.
NINI
Az Isten szerelmére, ne kezdje újra! Szeretlek, szeretsz, szeret…
NEGOSZKIN
Persze.Magának nem vagyok több egy ócska lemeznél.
NINI
Idegesen. Nem látja, hogy ideges vagyok? Ha megsértettem… sajnálom.
NEGOSZKIN
Úgy szeretnék a maga kedvére tenni.
NINI
Lehet, hogy épp ez a baj… Azok a férfiak, akiknek a magánéletük a legfontosabb, nem használhatók a küzdelemre. Egy erős férfi nem lehet az érzelmeinek a rabja.
NEGOSZKIN
Nincs többes szám! Mondtam. Hirtelen. Jönnek!
NEGOSZKIN
Megint nem tudom bebizonyítani magának, hogy a szerelem nincs ellentétben a forradalmi lendülettel.
GREGOR
Belép, ötven év körüli. Nem félnek tőle, hogy belefulladnak ezekbe a poros nyomtatványokba?
NINI
A legfrissebb forradalmi anyag…
GREGOR
Odakint kitör a forradalom, esetleg győzünk, esetleg meghalunk, és maguk itt tovább rakosgatják a legfrissebb forradalmi anyagot. Szatírának se rossz! Odafönt a fellegvárban a miniszterelnök, a belügyminiszter, a rendőrfőnök rettegve suttog arról, vajon mi folyik a forradalmi párt székházában. Ha tudnák! A fiatalok – papírokat rakosgatnak… Hát csak folytassák! Majd mi, öregek, mi igenis ott leszünk a barikádokon.
NEGOSZKIN
Mi van most az utcán?
GREGOR
Most semmi. Most még semmi.
NINI
Számlálja tovább a csomagokat.
GREGOR
Vihar előtti csend.
GREGOR
Amit maga csinál, az már provokáció.
NINI
Elneveti magát. Jó, magamban fogok számolni.
GREGOR
Ha a ma esti nagygyűlésen bejelentjük az általános sztrájkot – az már a forradalom… Maguk hány éve várnak erre a pillanatra? Én amióta az eszemet tudom, erre várok. S a nép pedig?… Ezer éve. Legalább ezer éve… Hiszen, azt hiszem, Mazuriában akkor volt utoljára forradalom, amikor a kereszténységet fölvették. Tudják, hogy én mit mondanék ma este a nagygyűlésen?
NINI
Csakhogy Ravelszki fog beszélni, nem?
NEGOSZKIN
Aki közben épp kiment, most vissza. Egy dáma van kint.
GREGOR
Milyen választékos maga, Negoszkin.
NEGOSZKIN
Csak igyekszem pontosan fogalmazni. Itt a névjegye.
GREGOR
Névjegy! Ez igen!… Mintha már legalábbis kormánypárt volnánk, és őnagysága trafikjogot jönne kérni… Csinos?
NEGOSZKIN
Annyi fátyol van rajta, hogy vagy nagyon szép, vagy nagyon csúnya.
GREGOR
A névjegyre néz. Lehetetlen!… Tudja, ki ez?
NEGOSZKIN
Valahonnan ismerős a név. Strongné. Honnan is?
GREGOR
Legyen nyugodt, nem a mozgalomból.
NINI
Én tudom, hogy nekem honnan ismerős. Fodrásznál, fogorvosnál szoktam találkozni vele. A képesújságok társasági rovatában. Ő az, aki mindenütt megjelenik. De itt miért jelenik meg? Ez nem lóverseny, nem operabál.
GREGOR
Strongné úgy véli, hogy a forradalom is egy társadalmi esemény. Tulajdonképpen, persze, igaza van. De lesz majd benne része, amikor a barátjait akasztjuk… Mondja meg neki, hogy nem érünk rá őt fogadni.
NEGOSZKIN
Azt mondta, Ravelszkivel akar beszélni. Fontos.
GREGOR
Pláne. Tudják maguk, ki ez az asszony? A miniszterelnök intim barátnője. Mondtam az előbb, hogy odafönt a palotában megvesznek azért, hogy megtudják, mi folyik itt. Tessék! Ideküldi a babáját, hogy kiszagolja a titkainkat. Az induló Negoszkinhoz. Ne küldje el! Mondja azt, hogy Ravelszki még nincs itt. Aminthogy igaz is… Majd én beszélek vele. Megtudom én majd tőle, hogy odafönt mi újság, a miniszterelnökségi palotában… Aki tömegekkel tud bánni, az a nőkkel is tud bánni.
NINI
Vajon mért jött most ide ez az asszony?
GREGOR
Gondolja, hogy merényletet akar elkövetni? Tréfásan mondta, de a mondat ottmarad a levegőben. Nem szabad Ravelszki elé bocsátani. Nem, nem! Az én ösztöneim ilyenben csalhatatlanok. A francia forradalomnak is nagyon megártott, hogy Corday Saroltát beengedték Marat-hoz…
RAVELSZKI
Be, az egyik oldalajtón. Bundakabát, prémes sapka. Negyvenöt év körüli, erélyes arcú férfi, kis szakállal. Még mindig ezekkel a nyomtatványokkal piszmognak? Negoszkin?
GREGOR
Valami bolond nő akart ide betörni, azt tartóztatja föl.
RAVELSZKI
Csakugyan. Most ne zavarjanak.
Gregorhoz. A ma esti munkásgyűlésen, azt hiszem, neked kell beszélned.
GREGOR
Boldogan! Épp arról beszéltünk itt…
RAVELSZKI
Ne haragudj, nagyon kevés az időm. Minden percben jöhet értem az autó…
RAVELSZKI
El. Gregorhoz. Majd megkapod a sillabuszt, hogy mit mondj a munkásoknak.
GREGOR
Azt hiszem, tudok én anélkül is beszélni.
RAVELSZKI
Épp azért kell vigyázni, mert nagyszerűen tudsz beszélni. És most nem nagyszerűen kell beszélni, hanem nagyon higgadtan kell beszélni.
RAVELSZKI
Majd megbeszéljük, hogy mit csinálunk. A miniszterelnök most, a döntés órájában új helyzetet teremtett. S ebben a helyzetben nem siettethetjük a forradalom kitörését.
GREGOR
A munkásságnak elege van a taktikázásból!
RAVELSZKI
Majd megmagyarázod neki, hogy most várakoznunk kell.
GREGOR
Nagyon dicsőséges szerepet szánsz nekem.
RAVELSZKI
Ne irigyeld látatlanban azt a szerepet, amelyet most magamnak szánok…
NEGOSZKIN
Be. Megmondhatom, hogy itt van Ravelszki elvtárs?
RAVELSZKI
Várjon a sorára. Negoszkinhoz. Küldje be a vezetőségből, aki itt van.
RAVELSZKI
Mindent meg fogtok érteni. Hirtelen. Ez a báró Balth semmitől sem riad vissza!
GREGOR
Ezért tud még mindig hatalmon maradni. Tanulnunk kéne tőle.
Mandorla és Woronoff, Negoszkin kíséretében bejönnek.
RAVELSZKI
Elnézést a sietségért. A helyzet kritikus. Hogy báró Balth a forradalomtól való félelmében a polgárháborútól sem riad vissza, erre el voltunk készülve. De most fel kell készülnünk a külső ellenségre is. Hazánk miniszterelnöke szerződést ajánlott fel a szomszédos országok kormányainak, hogy forradalom esetén ide bevonuljanak…
RAVELSZKI
Az egyik ország már elfogadta.
RAVELSZKI
Az. Intervenció esetén Balth báró felajánlotta Labiának az arami fennsíkot.
NEGOSZKIN
Balth báró – a híres hazafi!
GREGOR
Ugyan kérem, ez a politika! Az ő helyükben mi is ugyanezt csinálnánk.
RAVELSZKI
Csakhogy mi nem lehetünk soha az ő helyükben.
RAVELSZKI
Reakciós hatalomban – nem.
MANDORLA
Ha báró Balth odadobja most az arami fennsíkot, az azt jelenti, hogy tudja, mi a tét. Hogy mit akar menteni. A hatalmat. Igen. És vele a nagybirtokot a földreform elől. Az olajforrásokat a nacionalizálás elől.
GREGOR
Hasonló merész lépéssel kell válaszolnunk.
GREGOR
Leplezzük le ezt a tervet a tömegek előtt.
RAVELSZKI
Polgárháborút bármelyik pillanatban kirobbanthatunk, de számolnunk kell azzal, hogy az intervenció vérbe fojtja.
Csend.
WORONOFF
Mit lehet csinálni?
GREGOR
Visszavonulunk. Világos.
RAVELSZKI
Még ma éjszaka találkozom a labiai forradalmi párt küldöttjeivel. Ha megkapom tőlük a garanciát, hogy ők odahaza le fogják a kormányuk kezét, és lehetetlenné teszik ezt az intervenciós kísérletet, akkor elkezdhetjük a leszámolást Balth báróval, a kormányával, az egész rendszerével.
MANDORLA
Hol lesz a tárgyalás?
RAVELSZKI
Közel a határhoz. Egy vadászházban.
MANDORLA
Nem lesz ez túl veszélyes? Itt a fővárosban viszonylag biztonságban vagyunk. Vigyáz ránk a szervezett munkásság. De a vidék! Ahol Balth báró csendőrei grasszálnak…
RAVELSZKI
Ha Balth báró tudja, mi a tét, ezt nekünk is tudnunk kell. A forradalmi program megvalósítása.
WORONOFF
Nem mehetne más?
GREGOR
Nem tudom, hogy melyikünk tudná pótolni Ravelszkit.
WORONOFF
Éppen azért kötelességünk, hogy vigyázzunk rá.
GREGOR
A veszély mindenütt egyforma.
RAVELSZKI
Azt hiszem, sikerült a minimumra szorítani ennek az útnak a veszélyességét. Miklós kitűnő sofőr, ha a fővárosban nyomomban is lesznek Balt báró kopói, ő tudja, hogy kell lerázni őket… Bár én sem hagyom itt szívesen a pártot, mert én meg titeket féltelek majd, hogy mi van itthon – de mennem kell. Ha ezt az intervenciót megcsinálják ellenünk, itt olyan középkor lesz utána, itt is és Labiában is, hogy majd az unokáink kezdhetik elölről a forradalmat.
NEGOSZKIN
Be. Miklós itt van az autóval.
RAVELSZKI
Megyek. És mi van azzal a nővel, aki keresett engem?
GREGOR
Amíg itt van, mi ügyelünk a személyi biztonságodra. Negoszkinhoz. Mondja meg, hogy várjon nyugodtan, Ravelszki nemsokára itt lesz. Mindenáron el kell terelni a figyelmet Ravelszki indulásáról.
RAVELSZKI
Igazán nagyon körültekintők vagytok… Ja, a vezérfonal! Átad egy papírt.
GREGOR
Pártfegyelemből elfogadom, és behunyt szemmel elmondom. De ha én azt mondhatnám, amit a tömegek hallani akarnak tőlem! A történelmi pillanat ihletében…
RAVELSZKI
El fog jönni az a történelmi pillanat is. Viszontlátásra, elvtársaim. El. Nyomában Mandorla, Woronoff, Negoszkin.
NINI
46, 47, 48, 49/b, 50…
GREGOR
A sillabuszát nézegetve. 51, 52, 53… Körülbelül ugyanilyen semmitmondó dolgokat fogok én is ma este mondani a nagygyűlésen. De hát: tettek helyett – tárgyalások… Mit gondol, sikerülni fog? Mármint Ravelszki missziója?
NINI
Ha sikerül, az magában fölér egy győztes forradalommal.
NINI
Először fog győzni az internacionalizmus eszméje ezen a vidéken, ahol évszázadok óta mindent megmérgezett a nacionalizmus.
GREGOR
Igen, ez kétségtelenül nagyon szép… De azt hiszem, hogy maga túlbecsüli azt, ami tárgyalás, ami szó, ami iromány… Nem baj, majd egyszer megtanulja, hogy a barikádharc az igazi. Remélem, hamarosan.
NINI
És ha hatalomra jutunk?
GREGOR
Gondolja, hogy akkor nekünk is múlhatatlanul szükségünk lesz aktatologatókra? Ne keserítsen el. Nevet. Kérem, küldje be azt a „dámát”. Most fog kiderülni, hátha bennem is egy diplomata veszett el.
RITA
Be. Huszonnyolc éves, nyúlánk, előkelő megjelenésű asszony. Ravelszki?
GREGOR
El van foglalva. Türelmét kéri.
RITA
Már aggódtam, hogy nincs itt.
RITA
Aggódtam, hogy későn jövök… Akkor megvárhatom, ugye?
GREGOR
Persze. Engem kért meg, hogy addig is szórakoztassam. Foglaljon helyet.
RITA
Leül. Örülök, hogy Ravelszki egyáltalán hajlandó fogadni.
GREGOR
Miért? Miért ne fogadná?
RITA
Azt hittem, elővigyázatosabbak… Beállítok ide, látni akarom…
GREGOR
Csak nem gondolja, hogy attól féltjük Ravelszkit, hogy elviszi őt a mozgalom éléről, mit tudom én, rókavadászatra?
GREGOR
Nem vagyunk olyan ijedősek.
RITA
Nem tudják a veszélyt.
GREGOR
Majd ezentúl őröket állítunk a kapuba, hogy ha autójában érkezik egy bundás dáma, nézzenek bele a tarsolyába, nincs-e benne holmi gyöngyháznyelű ezüstpisztoly, eltenni láb alól a forradalom első katonáit.
RITA
Nyugodtabb is volnék.
GREGOR
Nyersen.
Mondja, magát Balth báró úr küldte?
RITA
Már feleltem a kérdésre.
GREGOR
Hiányolja az elővigyázatosságot, és aztán megsértődik az elővigyázatosságon.
RITA
Itt a táskám. Nézze meg, van-e benne bomba vagy gyöngyháznyelű pisztoly.
GREGOR
Ne beszéljünk másról. Mielőtt találkozik Ravelszkivel, kötelességem megtudni egyet-mást.
RITA
Hogy Balth báró küldött-e ide. Beszélhetünk másról. Megmondtam, hogy nem.
GREGOR
De tud róla, hogy maga idejött.
GREGOR
Pedig elég bizalmas kapcsolatban van vele. Nem?
RITA
Nem hiszem, hogy Ravelszki arra kérte volna meg magát, hogy efféle kérdésekkel szórakoztasson.
GREGOR
Azt hiszem, nem szokatlan dolog a politikában, érdeklődni az ellenfél magánélete iránt.
RITA
Megkérhetném, hogy szóljon Ravelszkinek, csak egy percre akarom látni.
RITA
Engedje meg, hogy neki mondjam meg.
GREGOR
Ravelszki rám bízta, hogy eldöntsem, fontos-e a maga látogatása vagy sem.
RITA
Szinte riadtan. Nem akar fogadni?
GREGOR
Lehet, hogy meg kell elégednie velem… Egyelőre… Én helyettesítem őt.
RITA
De itt van? Az épületben?
GREGOR
Miért? Hol lehetne másutt?
RITA
Nagyon kérem, ne játsszék most velem. Élet-halálról van szó.
GREGOR
Hátraveti magát a széken, szélesen, derűsen. Nem is tudtam, hogy Balth báró úrék köreiben ilyen idegesség uralkodik. Ezt jó tudni… Látja, asszonyom, mi nyugodtak vagyunk. Abszolút nyugodtak.
RITA
Mert semmit se tudnak. Azért!
GREGOR
Feláll, komolyan. Maga mit tud?
Csend.
RITA
Hogy merénylet készül Ravelszki ellen. Azt.
Csend.
GREGOR
Abszolút nyugodtak vagyunk.
RITA
Feláll. Ez nem nyugalom. Ez korlátoltság… Bocsánat – tájékozatlanság… Maga nem tudja, mire képesek.
GREGOR
Igaza van. Már az is meglepő volt, hogy ön itt megjelent.
RITA
Én azért jöttem, hogy figyelmeztessem Ravelszkit a veszélyre.
GREGOR
Köszönjük. Bár a mi megítélésünk szerint a helyzet nem alkalmas rá, hogy Balth kegyelmes úr valami terrorcselekedetre ragadtassa magát. Elmúlt az az idő, amikor egy kávéházban csak úgy le lehetett puffantani Jaurèst. A főváros népe rádöntené a miniszterelnökségi palotát Balth báró úr fejére.
RITA
Nem is a fővárosban készülnek rá.
Csend.
GREGOR
Hol?… Hol?… Akkor hol?
RITA
Valahol az országúton.
Csend.
GREGOR
Ravelszki ma este a munkásgyűlésen fog beszélni. Benne van minden újságban.
RITA
Én nem szoktam nézni az újságokat, én csak azt mondom, amit hallok… Nevetni kezd. Ó, hát akkor a híres titkosrendőrsége megint csak félrevezette Balthot.
GREGOR
Mit jelentett a titkosrendőrség?
RITA
Hogy Ravelszki valami autóútra készül… A labiai határra… Nem igaz? Hirtelen. Engem nem érdekel, hogy igaz, vagy nem igaz. Ne is feleljen! De könyörgök, ha menni akart volna, tartsák vissza… Nehogy elinduljon.
GREGOR
Hátha egy nagyon fontos útra készülne, csakugyan, tegyük fel…
RITA
Persze hogy fontos. Semmiségért Balth nem is szánná magát rá ilyen szörnyű tettre.
GREGOR
Ó, Balth báró úr könnyen túlteszi magát az előítéleteken.
RITA
Egy ilyen merénylet mindig kétélű. Ezt maga is tudja, Balth is tudja. Ha rászánja magát…
GREGOR
„Ha”… Mert azt hiszem, kevesebb kockázattal jár neki, ha minden merénylet nélkül sikerül elijesztenie az ellenfelét valami fontos akciótól.
GREGOR
Például úgy, hogy ideküldi egyik rokonszenves hölgyismerősét, hogy vesse magát Ravelszki autója elé.
RITA
Végtelenül sajnálom, hogy nem tudtam bebizonyítani önnek, hogy őszintén beszéltem.
GREGOR
Mit ért volna vele? Ha ennyire becsüli, bizonyára ismeri is Ravelszkit. Gondolja, hogy vissza tudná tartani őt egy elhatározásától, ha azt mondja neki, hogy a halálba szalad?
GREGOR
Azért, mert amíg mi itt beszélünk, Ravelszki autója százkilométeres sebességgel gurul, amint ön éppoly jól tudja, mint én, a labiai határ felé. Balth báró úr titkosrendőrsége ezúttal nem tévedett.
GREGOR
A kiadott kommünikétől eltérően: én fogok beszélni. Érdekli? Nem fogok túl érdekes dolgokat mondani.
RITA
Szóval – elkéstem. Most már csak azon imádkozom, hogy a maga optimizmusának legyen igaza, s ne pedig az én aggodalmaimnak. Indulna.
GREGOR
Mondja, máskor is találkozhatunk? Elképzelhető, hogy aggodalomra máskor is lesz oka.
RITA
Kérem, ne értse félre. Én egy ember életét akartam megmenteni.
GREGOR
Bármilyen indokból is – megtette az első lépést. Köszönjük. És úgy szeretnék búcsúzni: a viszontlátásra.
RITA
Kis mosollyal.
Csalódnának. Üres kézzel jönnék. Ne gondolja, hogy én ezek után visszatérek Balth báró köreibe.
GREGOR
Miért ne? Ellenkezőleg. Térjen csak vissza oda, mintha mi se történt volna. És alkalomadtán keressen föl engem – vagy Ravelszkit. Higgye el, Ravelszki szerencsésen vissza fog térni. De ez semmit nem von le az ön érdeméből. A forradalom hálás lesz.
RITA
Ha ilyen csökönyösen félreért, kénytelen vagyok kiszolgáltatni magam. Mert úgy látszik, egy becstelen cselekedet látszatától csak így menekülhetek meg… Engem egyedül egy régi baráti érzés hozott ide, egy ifjúkori rajongás…
GREGOR
Belevág. Ó! Az ilyesmire lehet építeni!
RITA
Nem fejeztem be. Egy ifjúkori rajongás emléke.
GREGOR
Az ajtóhoz megy, kiszól. Nini kisasszony!
GREGOR
Adja ide az összekötők listáját, akik révén Ravelszkivel kapcsolatba léphetünk… Strongné őnagyságától úgy értesültünk, hogy ajánlatos lesz a vezérünknek ezen az úton fokozottabb óvatosságot tanúsítania. Átvesz valamiféle papírt. Ez az! Én elmegyek, mert ezek a telefonok, sajnos, túl nyilvánosak… Azért beszélek ilyen nyíltan Strongné őnagysága előtt, mert szeretném, ha megérezné, hogy bizalommal vagyunk iránta… Nem kis dolog idejönni odaátról egy olyan értesüléssel…
GREGOR
Nem!… Szeretném megkérni, hogy most már maradjon. Egy ideig. Hiányolta az elővigyázatosságot a bejövetelnél. Most pótoljuk… A ház előtt őgyelgő rendőreitől Balth őkegyelmessége már bizonyára tudja, hogy ön itt van. Ön valószínűleg képtelen alakoskodni, pláne hazudni… Nem szeretném, ha túl gyorsan kerülne ki a híre annak, amiket én itt – bizalom a bizalomért – elmondtam. Hogy Ravelszki úton van, hogy én megpróbálom őt telefonüzenettel elérni…
RITA
Bánom is én, de legalább csinálja!
GREGOR
Sietek… Mert azért mi is féltjük őt… Bemutatom Nini kisasszonyt. Ő itt marad. Majd rakosgatja tovább ezeket a papírokat. Ötven, ötvenegy, ötvenkettő… És így szépen elbeszélgetnek. El.
Rita és Nini egyedül marad
NINI
Ravelszki veszélyben van?
NINI
Ha maga ismeri a miniszterelnököt, itt a telefon, hívja föl, és mondja meg neki, hogy ha Ravelszki meghal, ő se fogja túlélni. Én megölöm. S gyors mozdulatokkal elkezdi rakosgatni a csomagokat.
RITA
Azt hiszem, hamarább kellett volna elszánnunk magunkat valami ilyesmire… Persze, én ezt nem mint forradalmárnő mondom. Mint asszony.
NINI
Én is csak úgy mondtam. Mint asszony. Mert az ilyen anarchista merényletek távol állnak a mi politikai módszereinktől. Amit most igazán sajnálok.
RITA
Maga hogy választotta ezt az utat?
NINI
Nem volt sok választanivalónk. Innen alulról nincs más utunk.
RITA
Ravelszki számára volt. Más út is.
NINI
Volt. De leszámolt vele.
RITA
Biztos sok csalódás érte.
NINI
Nem hiszem, hogy a csalódás, a legnagyobb csalódás is, elegendő lehet egy igazi leszámoláshoz. Mert utána honnan venné a hitét?
RITA
És ha ebben a hitében éri csalódás?
RITA
Úgy látom, mi mind a ketten nagyon sokra becsüljük őt… És most itt állunk tehetetlenül.
NINI
Maga tett valamit. Idejött.
RITA
Elkésve… Hiába jöttem.
NINI
Ne higgye azt, hogy csak mi ketten becsüljük őt. Mindenütt vannak hívei, barátai. Mondom, nem kell őt félteni.
RITA
Ez az. Ilyeneket mondjon. Szeretnék megnyugodni… Maga ért hozzá.
NINI
Ilyeneket?… Szerintem a szolidaritás csodákra képes.
NEGOSZKIN
Hirtelen be. Nini! Vigyázzon! Bejöttek a házba! Házkutatás!
NINI
Vegye le a kályha tetejét! Ő maga pontos mozdulatokkal szedi elő az elégetendő papírokat. Segítsen, kérem!
RITA
Sápadtan áll.
Gyakran van itt házkutatás?
NINI
Nem… De azért mindig fel vagyunk készülve rá… Körülbelül másfél perc, amíg a kaputól ide leérnek. Amíg rakja a tűzbe az írásokat. Ennyi nekem is elég.
RITA
Ravelszkit megölték!
Csend. Kintről közeledő lépések.
NINI
Megáll, dermedten. Ezt honnan veszi?
RITA
Mondták… Ha a merénylet megtörtént, elkezdik a házkutatásokat, a letartóztatásokat…
EGY KATONATISZT
Be, két katonával. Kérem, maradjon mindenki a helyén. Parancsom van a ház átkutatására.
RITA
Szikrázó indulattal. Maguk katonák?
RITA
Mióta foglalkoznak a katonák ilyen mesterséggel?
A KATONATISZT
A számonkérést visszautasítom!
RITA
És ha azt mondom, hogy szégyelljék magukat?
A KATONATISZT
Ha nem nézném, hogy asszony, már a kérdést is megtorolnám. A katonákhoz.
Végezzétek a parancsot!
RITA
Azt gondolják, hogy maguk itt a hazát védik?
A KATONATISZT
Azt. Pontosan.
NINI
Miközben a kormány eladja az arami fennsíkot! Ugye?
A KATONATISZT
Folytassátok a dolgotokat!… Maguk meg ne terjesszenek hazug rágalmakat!
A KATONATISZT
Ahogy mondja.
RITA
És ha a miniszterelnök szájából hallja, rajta is megtorolja? Odamegy a katonatiszthez. Maga gyilkosoknak lett az eszköze, százados úr. Nekem elhiheti. Ha valaki, akkor én csak ismerem báró Balthot.
A KATONATISZT
Zavartan. Hogy kerül ön ide?
RITA
Úgy, hogy én nem akartam tovább gyilkosok cinkosa lenni.
A KATONATISZT
Nem túl sok vád ez kissé? Országárulás? Gyilkolás?
RITA
És ha az egyiket nem lehet a másik nélkül?
A KATONATISZT
Gondolhattam volna előre, hogy Ravelszki főhadiszállásán minket is megpróbálnak majd agitálni. Ez a párt régen kivetette már hálóját a hadseregre.
RITA
Mióta mi itt beszélünk, lehet, hogy Ravelszki már nem él.
A KATONATISZT
Mi történt vele?
RITA
Merénylet készült ellene. És maguk már úgy csaptak le ide, mint a dögkeselyűk.
A KATONATISZT
De mindez csak feltételezés. Ugye?
RITA
Nem látja rajtunk, hogy mi szeretnénk legjobban megtudni, mi a valóság? Hogy meghalunk az aggodalomtól?
A KATONATISZT
Szó nélkül a telefonhoz megy. Felveszi, megtekeri. A hadügyminisztériumot kérem… A katonához. Ez rátok nem tartozik.
EGYIK KATONA
Ránk is tartozik, százados úr.
A KATONATISZT
A telefonba. Kérem a második emelet huszonnyolcat. Majd. Itt vagyok a párt épületében. Itt különféle rémhírek vannak forgalomban. Történt valami?… Csend. Aha!… És ki ült benne?… Köszönöm. Leteszi a kagylót. A fővárostól húsz kilométerre egy híd felrobbant.
NINI
A Labia felé vezető úton.
NINI
És egy fekete, csukott autó haladt át éppen a hídon.
A KATONATISZT
A roncsok erre vallanak. Igen. Csendesen. Az autó még mindig lángol. A katonákhoz. A parancsot nem hajtom végre! A házkutatást befejezni!
MÁSODIK KATONA
Csendesen. Mert el se kezdtük.
A KATONATISZT
Menjetek előre!
A KATONATISZT
Ritához. Ha szüksége van valamire, megtalál. Hangosan.
Bocsánatot kérek, hogy betörtünk ide! Tiszteleg, el.
NINI
Hát volt bátorságuk hozzá!
Csend.
EGYIK KATONA
Visszajön, egy bocsánatkérő mozdulat, és felvesz egy köteg nyomtatványt. Azért ezt elvinném, ha megengedik, a többi bajtársaknak. Köpenye alá dugja. El.
NINI
Még jó, hogy nem égettem el mindent.
RITA
Lassan. Lent van az autóm – odamegyek… Maga azt mondta, mindenütt vannak hívei, barátai. Gondolja, hogy Balth bérgyilkosaival szemben is meg tudták őt védeni?… Csend. Kicsit összeszedi magát, indul. Szinte felsikolt. A gyújtóbombákkal szemben is?! El.
NINI
Mint a kép elején, számolni kezd mechanikusan. Egy, kettő, kettő-a, kettő-bé, három… Vegyük számba, mi maradt meg. Mert ha jön Ravelszki, megint elégedetlen lesz a munkánkkal… Négy, öt, öt-a, öt-bé…
Függöny
A postáskisasszony lakószobája, falusi postahivatal mellett. Éjjel. Petróleumlámpa világít. Minden ablak sűrűn befüggönyözve. Ravelszki pihen egy párnás karosszékben. Egyik lába felpolcolva, a bokáján borogatás. Az asztal mellett Margit ül, ír, Margit ennek a postának a vezetője, idősebb lány már, elszánt harcosa annak az ügynek, amelyre a lelkét felteszi.
RAVELSZKI
Ahhoz képest, hogy nem vagyok egy elszenesedett csontváz a labiai úton, a felrobbant híd alatt – kitűnően. Ahhoz képest, hogy ez a kimarjult és megdagadt bokám megakadályoz benne, hogy hajnalban ott legyek a találkozón a labiai elvtársakkal – pokolian. Mozdul.
RAVELSZKI
Gondolja, hogy úgy gyógyul?
MARGIT
Ne is gondoljon rá!
RAVELSZKI
Jó, jó. Nem is gondolok rá.
Kis csend.
RAVELSZKI
Az aranycsinálás titka: nem szabad gondolni a fehér elefántra. Még senkinek se sikerült.
RAVELSZKI
Másra… Hogy mi lehet most a fővárosban! Ugye? Lehet, hogy az ellenem megkísérelt merénylet jeladás volt… Egy Szent Bertalan-éjszakára. Most folyik. Minden lehet.
MARGIT
Kérem, ne izgassa magát. Könyörgök…
RAVELSZKI
Szóval, másra se gondoljak?
MARGIT
Ha a merénylet jeladás volt, a jeladás nem sikerült. Ravelszki él. És élnie kell! Erre gondoljon!
RAVELSZKI
Élek. Milyen áron? Miklós ott égett az autóban. Mit fog csinálni a szerencsétlen asszonya, a három gyerekkel? Már csak azért is uralomra kell kerülnünk, hogy az ilyen hősök árváinak meg özvegyeinek gondtalan életet biztosíthassunk. Hős volt! Belerohant a biztos halálba, de előbb volt gondja rá, hogy az én életemet megmentse. Írok egy levelet a családjának! Mindennél fontosabb, hogy a gyászukban ott legyek mellettük.
MARGIT
És hogy akarja eljuttatni hozzájuk a részvétlevelet?
RAVELSZKI
Meglepő kérdés egy postáskisasszonytól.
MARGIT
Éppen mint postaalkalmazottnak van valami fogalmam a levélcenzúra módszereiről.
RAVELSZKI
Nem írok titkokat! Hogy hogy akartak engem megölni, azt Balth báró úr és a rendőrsége jobban tudja, mint én. Legföljebb azt nem tudják, hogy hogy menekülhettem meg. Hát tudják meg! És tanulják meg csodálni a mi hőseinket… Írja! Diktálom.
MARGIT
Nem írom. Nem lehet nyomot adni, hogy hol keressék magát. Azt hiszi, nem keresik? Én nem félek, de kötelességem vigyázni az életére. Ahogy a sofőrje is vigyázott.
RAVELSZKI
Köszönöm. Csakhogy ma éjszaka én innen úgyis elmegyek. S akkor már üthetik bottal a nyomom… Próbál felállni. Sajnos, egyre rosszabb.
MARGIT
Én azt mondanám: egyre jobb. Itt marad. Nem teszi ki magát annak, hogy felismerik.
RAVELSZKI
És ha felismernek?… A forma szerint nekem már halottnak kéne lennem. Látja? Nem is kockáztatok sokat. Már csupán csak ezt a ráadás-életet.
MARGIT
Hogy beszélhet így? Nem látja, hogy ön a gondviselés embere? A mai csodás megmenekülése…
RAVELSZKI
Ha a hűség, a bátorság, az okosság csoda, akkor csakugyan csodának köszönhetem a megmenekülésemet. De a gondviselést akkor ne keverjük bele.
MARGIT
Nem tudja a feladatot rám bízni? Tudom, hogy egy Ravelszkit pótolni nem lehet, de egy sebesült Ravelszki üzenete – én elviszem! – biztosan meggyőző erejű lesz.
RAVELSZKI
Ha már ilyesmire vállalkozik, azt ajánlanám, hogy inkább az igazságunk meggyőző erejében bízzék. Meg abban, hogy a labiai elvtársak hasznosabbnak ítélik, hogy itt nálunk győzzön a forradalom, mint hogy náluk győzzön a sovinizmus.
MARGIT
Azt hiszem, ez számukra magától értetődő.
RAVELSZKI
Biztos? Képzelje csak magát az ő helyükbe. Ők is a hatalmat akarják. És mi pedig kiosztjuk rájuk a legnépszerűtlenebb szerepet: forduljanak szembe a hazai nacionalizmussal, mondjanak le a területi követeléseikről, utasítsák vissza az arami fennsíkot, amikor az az ölükbe akar hullani… Melyik hatalomra törő vagy akár hatalmon levő forradalmi párt az, amelyik az ilyen vagy-vagy esetén el tudja kerülni a nacionalizmusnak hízelgő megoldás kísértéseit?
MARGIT
Maga mire hivatkozott volna, ha találkozik velük? A szolidaritásra?
RAVELSZKI
És arra, hogy Balth báró hiába ajándékozza el az arami fennsíkot, mert mi azt fegyverrel úgyis visszavesszük. A forradalom csak erősödik attól, hogy megjelenik a határain területrabló szándékokkal az intervenció… Soroljam a történelmi példákat?… Ezt az érvet persze nekik szánom és nem magunknak. Ezért is tárgyalunk velük. És most azokkal az öreg, egykori hazabölcseivel tartok, akik azt prédikálták, hogy mindent kockáztathatunk a hazáért, de a hazát kockáztatnunk nem szabad.
MARGIT
Furcsa ezt hallani most, az ön szájából…
RAVELSZKI
Most érvényes ez! Most igazán! Most egyedül! Most, hogy a haza egy forradalommal viselős… Különben, itt a térkép ahhoz a vadászházhoz, ahol várnak minket…
Kintről kopogás.
MARGIT
Kis csend után, halkan. Nem nyitok ajtót.
RAVELSZKI
És ha kilátszott a fény?
MARGIT
Várjon, jöjjön a másik szobába. Átsegíti Ravelszkit.
Közben újabb kopogás.
MARGIT
Visszajön, résnyire kinyitja a bejárati ajtót. Ki az?
RITA
Hangja. Jó estét. Kérem, engedjen be egy percre.
MARGIT
Ajtót nyit.
Tessék!
RITA
Bejön.
Elnézést, hogy ilyen későn… Ravelszki titkárnőjétől tudom a maga címét. És hogy maga meggyőződéses hívük.
MARGIT
A politikai nézeteinket egyformán szokták számon tartani a barátaink és az ellenségeink. Honnan ismeri Ninit?
RITA
Nem tudtam, hogy így hívják. Ma délután órák hosszat ültem Ravelszki előszobájában. Meg akartam mondani neki, hogy merénylet készül ellene…
MARGIT
S mért nem mondta meg? Azt beszélik, a merénylet megtörtént.
MARGIT
Eléggé tartózkodva. Kár.
RITA
Odarohantam a hídhoz a kocsimmal. Persze, erős kordon van… Itt a környéken mit beszélnek? Maga mit tud?
RITA
Azt mondják, még a roncsok is elégtek, olyan gyújtóbombákkal dolgoztak.
MARGIT
Azt hiszem, asszonyom, bele kell nyugodnia abba, hogy Ravelszkit hiába keresi. Csend.
Ravelszki nincs. Csend. Balth báró úr boldog lehet.
RITA
Balth báró úr, azt hiszem, ebbe belebukik.
Zaj a szomszédból.
RAVELSZKI
Részleteket! Megjelenik, botjaira támaszkodva. Mi van a fővárosban?
MARGIT
A bejárati ajtóhoz ugrik, bezárja. Kiszolgáltatja magát ennek a provokátornak!… Hát nem látja? Mint a kopó, a sebesült vad után…
RAVELSZKI
Hagyja, kedves Margit, nem olyan nagy szenzáció az, hogy én élek-e vagy halok. Az sokkal érdekesebb, hogy mi van most a fővárosban… Különben Strongné csakugyan ott ülhetett délután az előszobámban. Hisz nekem jelentették. Nem is tudom, miért nem engedték be hozzám. Persze, Gregor! Tudja, hogy Gregor milyen.
MARGIT
Tudom. Benne megvan az az egészséges és ösztönös bizalmatlanság…
RAVELSZKI
Belevág. Amellyel majdnem sikerült engem a mennybe segíteni. Nem akarom bírálni Gregort, de ha arra gondolok, hogy ha magát beengedik hozzám ma délután, Miklós ma is élne. Mindenesetre köszönöm… Szóval: mit tud? Mi van a fővárosban?
RITA
Azóta, azt hiszem, kihirdették az általános sztrájkot.
RAVELSZKI
Gregor megkapta a vezérfonalat, hogy mit mondjon ma este a nagygyűlésen.
RITA
A merénylet híre új helyzetet teremtett. Amikor jöttem, a külvárosokban már kint volt a nép az utcán, és azt mondták, a katonaság nem hajlandó kivonulni ellenük.
RAVELSZKI
Mialatt én itt rostokolok!
MARGIT
Addig biztonságban van.
RAVELSZKI
Az én biztonságom! Azt hiszi, nem tudtam én, hogy ez az út kockázatos lesz? Vállaltam. És most sem a fővárosban nem lehetek ott, sem a tárgyaláson.
MARGIT
Ezt az utóbbit, ha rám bízza…
RAVELSZKI
Az érveimet ismeri. Odaadja a térképet. Azt hiszem, el fog igazodni.
MARGIT
Majd kiteszek egy papírt odakint az ajtóra: haláleset miatt zárva… Indul, hirtelen. Ravelszki elvtárs, tudom, hogy nem szereti a nagy szavakat, de hadd búcsúzzam most így: a győzelem után találkozunk. El.
Csend.
RAVELSZKI
Én meg itt ülök… Nevetséges és idegesítő dolog: vakációt kapni az élettől. Amely megy tovább. Rohan.
RITA
Aki annyira rabszolgája a felelősségnek, most megkóstolhatja: mi a felelőtlenség.
RAVELSZKI
A nemlétezés felelőtlensége. Kezdem érezni az ízét.
RAVELSZKI
Milyen? Mint diákkoromban az iskolabetegség. Meghúzódni otthon, az ágyban, a takarók alatt, s közben arra gondolni, hogy a többiek most mit csinálhatnak. Most csengetnek. Névsorolvasás. R betű. „Raveszki?” – „Halott!” – „Nana – mondja a tanár –, ez nemcsak valami iskolahalál?” És kétkedő arccal rajzol a nevem mellé egy keresztet… És hogy fog csodálkozni, amikor holnap megint ott ülök a padban. Kicsit nevetnek ezen, aztán elhallgatnak. Csend.
Csend. Majd –
RAVELSZKI
Soha nem ambicionáltam. Inkább, hogy sokat.
Csend. Majd –
RAVELSZKI
Honnan tudta, hogy merénylet készül ellenem?
RAVELSZKI
Fontos. Tudni akarom, igaz-e, amit régen sejtek. Amit beszélnek.
RAVELSZKI
Balthtól tudja!… A szeretője?
Csend.
RITA
Nem elég az válasznak, hogy délután ott ültem a maga előszobájában? S hogy most meg itt vagyok?
RAVELSZKI
Amikor utoljára találkoztunk, akkor még élt a férje, úgy váltunk el: örökre. De én magamban tudtam: a viszontlátásra. Tudtam, hogy egy rendkívüli alkalomnak kell jönnie…
RAVELSZKI
Olyan messzire kerültünk egymástól, hogy a végén ezért is találkoznunk kellett. Mint két föld körüli utazó, akik folyton távolodnak, távolodnak… aztán már csak hiszik, hogy távolodnak, mert közelednek, közelednek… és amikor az őserdőben az egyik nagy veszélybe kerül – a másik váratlanul ott terem és megmenti.
RITA
Az iskolabetegen látszik, hogy szereti a romantikus ifjúsági regényeket.
RAVELSZKI
Amint látja, az élet is produkál ilyesmit. Mondhatja tehát úgy is: szeretem az életet.
Kintről valami zaj. Kopogtatás.
RAVELSZKI
Csendesen. Ne féljen… Megfogja Rita kezét, maga mellé vonja.
Amíg a halott Ravelszkit keresik a híd alatti roncsok közt, addig talán nem fogják az élő Ravelszkit keresni.
Csend.
RITA
Elmentek… Biztos táviratot akart valaki feladni.
RAVELSZKI
De aztán elolvasta, hogy mi van kiírva…
Csend.
RAVELSZKI
Megrázza a fejét. Nem! Életmentés miatt zárva! Ezen felnevetnek, Ravelszki magához vonja Ritát.
Függöny
A Ravelszki-párt parlamenti helyisége. Woronoff, Negoszkin és Nini van itt. Mindegyikük valami foglalatosságot mímel, de a figyelmük másutt van. Csend.
WORONOFF
A most következő negyedórában fog kiderülni, hogy képes lesz-e Gregor a halott Ravelszki örökébe lépni.
Kis csend.
NINI
Ez a kérdés egyszerre sérti Ravelszki emlékét és Gregor hiúságát.
Csend. Majd távoli zaj.
NEGOSZKIN
Tapsolnak. Gregor beszél, neki tapsolnak. Véget nem érően tapsolnak.
NINI
Itt ma minden taps Ravelszkinek szól. Tudja maga is.
WORONOFF
Halottnak nem szokás tapsolni.
NINI
A győztesnek tapsolnak. Ő győzött.
Erős zaj.
WORONOFF
A viharcsengő! Úgy látszik, az elnök megelégelte a demonstrációt mellettünk.
NEGOSZKIN
És még ezt nevezik parlamentnek! Elsöpörni az egészet!
Zaj.
WORONOFF
Úgy látszik, az elnök felfüggesztette az ülést.
SALAR
Újságíró, be. Nagyszerű volt! Nagyszerű volt! Gregor nagyszerű volt! Zseniálisan érvelt. És közben kinyitotta a hátsó ajtót, hogy megkönnyítse a kormány visszavonulását.
NINI
Úgy érti, hogy Ravelszki gyilkosainak a visszavonulását?
SALAR
Nézze, Balth arra hivatkozik, hogy ő megindíttatta a vizsgálatot a merénylet ügyében…
NINI
Szeretem, amikor a gyilkos maga nyomoz. A holttestet nem találja, mert mély a folyó, a merénylőket nem találja, mert sűrű az erdő. Azt legalább beismeri, hogy a hidat felrobbantották?
SALAR
Legyen nyugodt. Pontosan ezeket elmondta Gregor is. Amiket maga. Zseniálisan érvelt. Mondom.
NINI
Nem tudom, mi ebben a zseniális érvelés… Talán az, hogy odabent Gregor szájából hallotta… Egy leendő miniszterelnökéből.
SALAR
Talán. Nem mindegy, hogy a legnyilvánvalóbb közhelyeket is ki mondja, mikor mondja és hol mondja.
NINI
Biztos? Gondolja, hogy a maga közhelyei is másként fognak csengeni, ha nem mint parlamenti riporter, hanem mint az új kormány sajtófőnöke fogja elmondani őket?
SALAR
Hallott róla? Kitől?… Hogy szóba kerültem… Mindegy! Kérem, terjessze!… Csak terjessze!
EZREDES
Be, megáll. A katonák türelmetlenek. Már jártam itt egy félórával ezelőtt.
WORONOFF
Sajnálom, ezredes úr, de a pártvezetőség többi tagja azóta is az ülésteremben van. Talán most jönnek.
EZREDES
Ha nekik fontosabb, hogy a parlamenti többséget nyerjék meg, és nem a hadsereget…
SALAR
Kegyelmes uram, a lapom legújabb száma, bemutatom – én írtam a vezércikket…
GREGOR
Nem vagyok kegyelmes úr! Azt képzeli talán, hogy engem levesz a lábamról ilyen titulusokkal? Látott már kegyelmes urat kérges tenyerekkel?… Nézze meg!… Na, hol az újság? Hamarább kellett volna ilyen vezércikkeket írogatni. Most kezdik… Most már könnyű!
EZREDES
A katonaság türelmetlen!
EZREDES
Az én kinevezésemre… Ugyanis, hogy nagyobb autoritással léphessek föl, szükségem volna egy olyan felhatalmazásra, miszerint a forradalmi bizottság engem tekint… hogy minek, arra a formulát ti megtaláljátok.
GREGOR
Leendő hadügyminiszternek?
EZREDES
Azt hiszem, ez nagyon szerencsés formula.
GREGOR
Nem túl korai? Mégis?
EZREDES
Korai? Amikor a katonaság máris türelmetlen?
GREGOR
És te vállalnád a hadügyminiszterséget?
EZREDES
Ha képes voltam hadseregeket széjjelbomlasztani, képes leszek megszervezni is… Mindenesetre a hadsereg még mindig elég erős hozzá, hogy eldöntse, kié legyen a hatalom.
SALAR
El van döntve. A Ravelszki-párté. Övé az abszolút többség.
EZREDES
De hogy Ravelszki utóda ki lesz, az nincs eldöntve.
GREGOR
Azt hiszem, ezredes úr, Ravelszki utolsó akarata szent. És ő kijelölte az utódot. És ha én akkor elvállaltam, most nem retirálhatok meg.
SALAR
Erről szól a vezércikkem. A mai lapban. Tessék! Az ezredes úr nem olvasta?
EZREDES
Ugyan, kérem, ki olvassa ezt a lapot?
SALAR
Az intelligens emberek. Ugyanis ezt a lapot nekik írjuk.
EZREDES
Azt hittem, a panamistáknak.
GREGOR
Uraim, ilyen nagy pillanatban hagyják a személyeskedést!
NINI
Az ajtóban, egy névjegyet vehetett át. Bielovin gróf sürgősen beszélni szeretne… a párt vezetőjével.
GREGOR
Mondja meg a kegyelmes úrnak, hogy várom. Menjen érte. Kísérje ide!
SALAR
Ez a nap legnagyobb eseménye! Indul ki.
GREGOR
Ha Bielovinnak ilyen sürgős… Az íróasztalához ül. Most hagyjatok magamra.
A többiek kimennek.
GREGOR
Mit szólsz hozzá? Bielovin gróf! A szürke eminenciás. A kulisszák mögötti nagy stratéga. Úgy látszik, a parlamenti csatározásokról áttérünk a titkos diplomáciára.
MANDORLA
Kérlek, nekem az az érzésem, hogy ennek az újságírónak céljai vannak.
GREGOR
Ja? Nem volt ügyetlen, amit ma írt. Olvasd el.
MANDORLA
Kirobban. Hát tudd meg, hogy ha őt teszed meg sajtófőnöknek, én húsz év utáni önzetlen szolgálat után most, a győzelmünk pillanatában visszavonulok a politikától. Hogy engem egy ilyen ripők kiüssön a nyeregből? Engem kinullázni?… Én kilépek a pártból!
GREGOR
Felugrik, megöleli. Ilyet még csak mondani is!… Vannak még más állások is a világon, öreg harcos. Na! Fel a fejjel! Kegyelemben elbocsátja, mert az ajtóban feltűnt Bielovin.
BIELOVIN
Erősen arisztokratikus megjelenésű, középkorú ember. Megvető, leereszkedő jóindulattal beszél Gregorral. Jó napot.
GREGOR
Minek köszönhetem a szerencsét?
BIELOVIN
Egy kicsit diskurálni jöttem magával.
BIELOVIN
Mondja, mit fabrikálnak maguk?
GREGOR
Igyekszünk az évszázados mulasztásokat bepótolni, gróf úr. Az önök mulasztásait. Ezt úgy hívják: forradalom.
BIELOVIN
Ugyan, kérem – hol van itt forradalom? Azért, mert egypár csirkefogó lármázik odakint? Forradalom? Én szeretem tanulmányozni a történelmet. Amit maguk forradalomnak neveznek, az rendszerint csak egy újabb, még abszolútabb császári hatalom előszobája. A forradalom a trónteremre nyílik… Nincs itt huzat?
GREGOR
Becsukom az ajtót.
BIELOVIN
Hagyja… Fölteszem a kalapom… És azon a trónon nem Danton fog ülni, és nem Robespierre, és nem Marat…
GREGOR
És semmi esetre sem Balth báró vagy Bielovin gróf.
BIELOVIN
Na látja! Máris van egy közös platformunk, Danton elvtárs. Apropó – mit tartana egy találkozásról maga meg Balth báró között?
GREGOR
Csak nem gondolja, hogy én leülök tárgyalni Ravelszki gyilkosával.
BIELOVIN
Látja, köztünk maradjon, én is azt tartom, hogy Balth bizonyos mértékig hibás ebben a szerencsétlen Ravelszki-ügyben. De hogy ő maga?… Ki van zárva! Felelőtlen elemek követték el ezt a marhaságot.
GREGOR
Adataim vannak. Minket előre figyelmeztettek, hogy merénylet készül.
BIELOVIN
Ha rám hallgat, nem firtatja tovább a dolgot. Nem kell privát nyomozni. Fogadja el a felelőtlen elemek verzióját – és semmi akadálya nincs, hogy találkozzék Balthtal.
GREGOR
De mért találkozzam vele?
BIELOVIN
Hogy simán likvidálhassuk a Balth-kormányt. És hogy így elkerüljük a forradalmat.
GREGOR
De hisz a kegyelmes úr az előbb azt mondta, hogy nem hisz a forradalomban.
BIELOVIN
Nem hiszek, persze hogy nem hiszek. A boszorkányokban sem hiszek, de azért nem szeretek velük találkozni… Mért higgyek a forradalomban, amikor olyan szépen el tudjuk kerülni?… Megengedi, hogy átszóljak a titkáromnak? Balth, gondolom, nála ül. Felveszi a kagylót, beleszól. Bielovin.
GREGOR
A találkozást céltalannak tartom. De az ön kedvéért…
BIELOVIN
Telefonba. Mondja meg, hogy itt várjuk a báró urat. Leteszi a kagylót. Én régóta figyelem magát, és mindig mondom, hogy magának a kisujjában is több érzék van a politikához, mint volt annak a szegény Ravelszkinak… Annak mindig olyan őrült ötletei voltak. És csökönyös volt! Jutna magának eszébe, hogy megreformálja a vadásztörvényt?
GREGOR
Nem azon kezdeném.
GREGOR
Ravelszki programja az én programom is.
BIELOVIN
A vadászathoz maga nem ért, én értek. Hallgasson rám. Ha a jelenlegi vadásztörvényhez hozzányúlnak, akkor a parasztok kilövik nekem az egész vaddisznó-állományomat…
BALTH
Megjelenik az ajtóban.
BIELOVIN
Mintegy az előbbi folytatásaként… Épp a legjobbkor! Ugyanis vadászatról beszélgetünk Gregor úrral. Gregorhoz. Balth is nagy vadász… Csak mostanában a közélet túlságosan lefoglalta.
Kintről lövések.
GREGOR
Hirtelen az ablakhoz megy.
BIELOVIN
Zavartalanul folytatja, Balthoz. …Örülhetsz is neki, ha ezentúl több időd marad hódolni a vadászszenvedélyednek…
GREGOR
Befordul.
Miniszterelnök úr, a rendőrök rálőttek a tüntetőkre!
BALTH
A levegőbe lőttek. Így szól a parancs. A parlament nyugodt munkáját nem lehet utcai tüntetéssel megzavarni.
GREGOR
Emberek fekszenek a téren! Nézze meg!
BALTH
Lassan az ablakhoz megy.
GREGOR
Örül neki? A vadászszenvedélye kielégült?
BALTH
Visszafordul. Ezek a szerencsétlenek biztosan fent ültek a lámpaoszlopok tetejében…
GREGOR
Önnek minden gyilkosságra van valami cinikus magyarázata.
BALTH
Higgye el, egyikünknek se tesz jót, ha ebben a nehéz és sorsdöntő órában a beszélgetésünkbe – amelyet, ezt elismerem, sokkal régebben el kellett volna kezdenünk – az utcáról belekiabálnak.
GREGOR
Én is csak azt tudom mondani, amit az utca népe: Pusztuljanak Ravelszki gyilkosai!
BALTH
Én is ezt mondom. Csakhogy én nem kiabálok, hanem nyomoztatok. Maga szerint kik lehettek a gyilkosok?
GREGOR
Ön és a kormánya. Maguk gyilkoltatták meg Ravelszkit.
BIELOVIN
Vigyázzon, egy ilyen rágalmat, ha bizonyítani nem tud…
GREGOR
Tudom bizonyítani.
GREGOR
A maga bírósága előtt vagy majd a mi bíróságunk előtt?
BALTH
Természetesen egy elfogulatlan nemzetközi bíróság előtt.
GREGOR
Bizonyítani fogom.
BALTH
Akármekkora utcai szavalókórus fogja kiabálni rám a rágalmakat, azzal nem fog sokra menni… Az életem a bizonyíték. Hol talál benne egyetlen erőszakos cselekedetet is? Úgy értem: gyilkosságot?
GREGOR
Mert a gépezet anélkül is jól működött.
BALTH
Nézzék a beszédeimet. Hivatkoztam valaha is erőszakra?
GREGOR
Nem. A csendőrei most is előzetes figyelmeztetés nélkül használták a fegyvert.
GREGOR
Régebben meg előzetes figyelmeztetés nélkül pofoztak.
BALTH
Nyugdíjaztattam az ilyeneket. Azonnali hatállyal.
GREGOR
És a nyugdíj mellé kaptak még néhány hold ajándékföldet.
BALTH
Egy kis földosztást, remélem, éppen ön, talán mégse fog erőszakos cselekedetként felróni nekem.
BIELOVIN
Látod, én nem is helyeseltem soha ezeket a földosztásokat… De ez – passzé. Ne a múltról beszéljünk.
BALTH
De! Arról is. Bizonyítatlan vádakkal szemben számít a múltam. Tiszta lap. Politikai gyilkosságnak az árnyéka se fért hozzá.
GREGOR
Miniszterelnök úr, hadd szólítsam önt így utoljára – azt a vádat, hogy ön Ravelszkit meggyilkoltatta, én bizonyítani tudom.
BALTH
Erre nem lehet bizonyítéka!
GREGOR
Mert nem így történt?
BALTH
Mert nem így történt. S ha pedig így történt volna, tételezze fel, hogy nem adok alkalmat indiszkrécióra.
GREGOR
A gyilkosság előtt mi már ismertük az ön tervét. Sajnos, nem tudtuk megakadályozni. Túl késő volt.
GREGOR
Nézze, Balth – megengedi ezt a megszólítást, miniszterelnöknek nem tekinthetem magát, hiszen lényegében megbukott, báró úrnak se fogom szólítani, mert lényegében már mi vagyunk hatalmon, s egyik első intézkedésünk az lesz, hogy eltöröljük az effajta címeket –, egyszóval, Balth úr, folytathatjuk ezt a játékot, amely – ha nem vette volna észre – már régen macska-egér harc… És ebben maga az egér, Balth úr.
GREGOR
Ez az! Nem akarom agyonidegesíteni itt magukat. Nekem se jó, ha az ellenfelem a végjátékban elveszti az idegeit. Rakjuk ki a kártyáinkat.
BIELOVIN
Nagyon jó kifejezés. Csak azt proponálom, hogy kezdje Balth. Ő mit tud?… Aztán jön Gregor úr.
BALTH
Mit tudok? Igazán semmit. Azt, hogy maga benne volt annak idején a betegsegélyző panamájában. Én intézkedtem, hogy az ügyészség maga ellen ne emeljen vádat. A hamisított nyugtái így a birtokomban vannak.
GREGOR
Azt hiszem, a mai eseményekkel a történelem az efféle ügyeken túllépett. Ezt maga is tudja, különben nem a puskához folyamodott volna.
BALTH
Gondolja, hogy ön már olyan magasan van, hogy az ilyesmi már fel se ér magához?
GREGOR
Inkább azt gondolom, hogy ön már nincs abban a helyzetben, hogy ilyesmivel előhozakodjék. Ön főbenjáró ügyben van vád alatt. Mit tudok? kérdezte. Mindent. És kitől tudom, azt nem kérdezi?
Csend.
BIELOVIN
Tényleg, mért nem kérdezed?
GREGOR
Olyanvalakitől tudom, aki az ön bizalmát feltétel nélkül élvezte.
BALTH
Nem értem a célzásait.
GREGOR
Strongné őnagyságától.
Csend.
BIELOVIN
Ritától? Csak nem?
GREGOR
Ő járt itt nálam, a merénylet előtti negyedórában… Ahogy mondta: Rita.
Csend.
GREGOR
Nem mondta el önnek? Amilyen nyíltszívű teremtés, azt hittem, elmondja önnek.
GREGOR
Persze, el is felejtettem… Mondta pedig, hogy meg fogja önnel szakítani a kapcsolatot. Lám, ezt is megtette. Nagyszerű asszony!
BALTH
Ezt maga azért találta ki, hogy engem megtörjön.
GREGOR
Tanúk vannak rá. Órákig ült az előszobában.
BALTH
Akkor se hiszem… Mit mondott?
BIELOVIN
Kedves barátom, kérlek, veszíteni tudni kell.
GREGOR
Mit mondott? Többek között azt, hogy bármilyen bíróság előtt hajlandó lesz ön ellen tanúskodni. Felajánlotta a szolgálatait.
BIELOVIN
Nagyon érdekes! Ön ezzel azt akarja mondani, hogy Rita Strong mintegy az ön „embere”?
GREGOR
Furcsa egy nőre így mondani, de ha akarja, mondhatjuk így is.
BIELOVIN
Kevésbé kompromittáló, mintha azt mondaná, hogy az ő „asszonya”. Nevet.
BALTH
Nem hiszem, hogy holmi elfogultság játszik velem. De mindez olyan valószínűtlenül hangzik…
GREGOR
Önök a merénylet végrehajtása pillanatában elrendelték a házkutatásokat. A pártházban az irattárat Strongné védelmezte meg az ön szoldateszkájával szemben… Rita.
BALTH
Már csak ez a részlet hiányzott! Köszönöm. Folytassa! Most már csak nevetni tudok… És hol van most Strongné őnagysága – vagy ahogy ön nevezi: Rita –, talán a barikádokon harcol vörös zászlóval a kezében?
GREGOR
Nem tudom, hol van. De ha majd a tömegeinknek kiadom a jelszót, hogy fel a barikádokra, nem csodálom, ha ő is ott lesz.
BALTH
És ezt az óriási változást ön idézte elő benne.
GREGOR
Mondjuk úgy: az eszméim.
BALTH
Feláll. Nem tudom, mi igaz abból, amit mond. Fele? Tizede? Ezredrésze? De nagyon rosszízű dolog volt. Én nem tárgyalok tovább magával. A rendőrök megkapták a parancsot. És amint hallja, teljesítik is… A többit meglátjuk. És most már végletekig folytatni fogom a harcot. Ez mégiscsak tisztább ügy, mint a pletykába fulladó tárgyalás.
Telefon.
GREGOR
Kiszól.
Ne zavarjanak!
NINI
Be, Gregorhoz. Önt keresi egy női hang. Strongné.
GREGOR
Mivel olyan ember, aki hisz a maga küldetésében, még csak túlságosan meg se lepi ez a csoda. De érzi: ez már a győzelem. Felveszi a kagylót, s most – Balth jelenlétében – egy fokkal bizalmasabb hangot használ, inszinuál – mint amihez a múltkori beszélgetés alapján joga volna. Á… milyen kedves… Már nyugtalan voltam, mi van magával… Aggódtam… Örülök, hogy megint hallom a hangját… Jól van?… Megyek! Megyek!… Maga igazán mindenre gondol. Persze, minél diszkrétebben!… Nagyon fogok sietni. A viszontlátásra!… Pá. Leteszi a kagylót, Balthhoz. Valami hátsó kapuról beszélt, ahol csengetni se kell, és fel lehet menni onnan egyenest az ő szobájába… Maga biztosan ismeri a járást.
BALTH
Elfordul, nem felel.
GREGOR
Folytassuk a tárgyalást.
GREGOR
Egy kis késedelemért nem fognak rám megharagudni, pláne, ha mint aktív miniszterelnök érkezem már oda.
BALTH
Ha lemondanék, mik volnának a tervei velem?
Kis csend.
GREGOR
Olyan nagy feladatok állnak előttünk…
BALTH
Ne kerteljen. Az előbb valami tárgyalást emlegetett. Nemzetközi bíróságot.
Csend.
GREGOR
Ha simán lemond, én nem ragaszkodom ehhez. A lemondó okiratban a Ravelszki nevét viselő pártot nevezi meg mint a hatalom méltó birtokosát… Ez a formula egyúttal elégtételadás is lesz a halott szellemének.
BIELOVIN
A formula jónak látszik.
BALTH
Elkezd nevetni. Egyre jobban nevet. Szinte fullad, úgy nevet.
BALTH
Nevet, nevet, majd. Tudja, Gregor, ha én egy független bíróság volnék, és abból a régi jogászi elvből indulnék ki, hogy „kinek használt?” – Ravelszki meggyilkolása kinek használt? Cui prodest? –, én magát találnám a leggyanúsabbnak. Mert ez egyes-egyedül csak magának használt.
GREGOR
Lehet. De ez csak azt mutatja, hogy maga, Balth úr, nemcsak egy bűntényt követett el szegény Ravelszki megölésével, hanem egy politikai hibát is. Mert a politikai hibáknak az a jellemzője, hogy az ellenfélnek használnak. Órájára néz. Bocsánat… Egy mozdulat: várnak! Sőt még az is benne van: randevú.
Függöny
Rita lakásán. Két ajtaja van a szobának. Rita a nyitott ablakban áll. Kintről élénk utcai zaj. Ravelszki beljebb áll.
RITA
Teherautó. Újabb felvirágzott teherautó, katonákkal… Kifeszített vásznat tartanak: „Éljen a béke!”
RAVELSZKI
Katonák, akik a békét éltetik. Ezt is megértük.
RITA
Mintegy folytatva a helyzetjelentést. Ismeretlen emberek ölelkeznek az utcán…
RITA
Maradjon! Várja meg Gregort!
RAVELSZKI
De Rita, ez már a forradalom. Ebből egy percet is elmulasztani… Az ablakhoz lép.
RAVELSZKI
Hát aztán!… Higgye el, már nincs kitől félni. Nézze, nyílt, derült arcok mindenfelé. És milyen szép a város. Jót tesz neki a forradalom…
RITA
Fehér virágok mindenütt.
RAVELSZKI
Vér nélkül akarunk győzni. Ezt jelentik a virágok. És a transzparensek: „Éljen a béke!” „Éljen a vértelen forradalom!” Látja?
RITA
Hirtelen leengedi a redőnyt. Felesleges, hogy kitegye magát oktalan veszélynek.
RAVELSZKI
Azt hiszi, nem láttam meg? Jókedvűen. Örülök neki. Húzza csak fel a függönyt! Igazán nem vagyok babonás. És ha babonás volnék? Nekem csak jót jelent. A félig felhúzott függöny mögül. „Halál Ravelszki gyilkosaira!” Ellép az ablaktól. Ilyen hangulatban csakugyan zavart keltene, ha most váratlanul meglátnának… Mikor jön már az a Gregor? Nem tartom szerencsésnek, hogy ezt a halálomról szóló álhírt kiaknázzák. Leül, rosszkedvű. El akarja ütni. Sokáig fogok élni. Halottnak hisznek.
RITA
Örüljön neki. Lehet, hogy így megúszott egy újabb merényletet. Ez volt a legbiztosabb inkognitó.
RAVELSZKI
És akkor csakugyan ennek köszönhetem, majd, ha sokáig élek. Éljen a racionálisan igazolható babona! Kis csönd. Mondja tovább, mi van az utcán… Ha az anyám élne meg a testvéreim, most hogy gyászolnának. És büszkék is lennének rám… Mégiscsak volt valami szerepem benne, hogy eljött ez a nap… Látja, mégiscsak jobb lett volna, ha már a város kapujában kiszállok a maga autójából, és gyalog jövök be. Emberek, élek! Hadd jutott volna nekem is ezekből a testvéri ölelésekből.
RITA
Odamegy hozzá, a vállára teszi a kezét.
RAVELSZKI
Nem szabad az embereket sokáig tévedésben hagyni.
Kintről éljenzés.
RITA
Annál nagyobb lesz az örömük, mikor megtudják, hogy tévedtek. Felfigyel. Hirtelen. Jön Gregor!
RAVELSZKI
Végre! Feláll, csend. Ebben a csendben. Ahogy Gregort ismerem, ő azt fogja mondani: asszonyom, most nem örömteljes hangulatokra van szükség, hanem fokozni kell a nép haragját a reakció ellen…
GREGOR
Be. Magából kikelve, diadalmas. Az ő gomblyukában is fehér virág. Amíg ideértem! Hiába, felismertek… Elhallgat. Meglátta Ravelszkit. Ez lehetetlen!
RITA
Ha már megakadályozni nem tudtam a merényletet, most visszahoztam. Mondhatni: épségben.
GREGOR
A merénylet azért igaz volt?…
RAVELSZKI
Nagyon is. Miklós ott pusztult.
GREGOR
Ravelszkihez lép, megöleli. Ennek a merényletnek a híre teremtette meg a forradalmi helyzetet. Persze, aztán mi is megtettük a magunkét… Ki gondolta volna, hogy ilyen népszerű vagy? Balth se gondolta. Most megbukik. Hirtelen.
Kik láttak téged?
RAVELSZKI
A nők dugtak engem. Ez valami olyan női ösztön…
RAVELSZKI
Még csak egy. Az is a legmegbízhatóbb. Ismered. Margit. Egy pillanat, majd hirtelen. De ez teljesen mindegy. Mert most már percek múlva az egész országnak meg kell tudnia, hogy élek.
Csend.
GREGOR
Próbálj elvonatkozni attól, hogy rólad van szó.
Csend.
GREGOR
…És be fogod látni, hogy talán nem is olyan sürgős. Van ennél sürgősebb.
RAVELSZKI
„Halál Ravelszki gyilkosaira!” Láttam.
GREGOR
Ha nem is halál, a leszámolás. Ez még hátra van. Balth, formailag még miniszterelnök.
RAVELSZKI
Azt akarod mondani, hogy csak a leszámolás után jöjjek elő? Csend. A forradalom végső győzelme után?
Csend.
RAVELSZKI
Kérem, kedves Rita, hagyjon most magunkra.
GREGOR
Nem, nem! A világért se! Innen ne tessék elmenni.
RITA
Ugyebár fél, hogy odakint el találom mondani az igazságot. Megy az ajtó felé.
RITA
A házamban maga parancsolgat?
GREGOR
A forradalom nevében.
RAVELSZKI
Ritához. Maradj! Gregorhoz. A meggyilkoltatásomról való közhiedelem fenntartását, sőt a kormány felelősségre vonását ezen a címen, a legnaivabb és a legkönnyelműbb sakkhúzásnak tartom.
GREGOR
Ne nekem mondd, állj ki az ablakba, és mond ezt el azoknak, akik most vonulnak a parlament elé, hogy Balthot elsöpörjék! Tessék!
Csend.
RAVELSZKI
Lassan megindul az ablak felé.
GREGOR
…Állítsd meg őket! Balth maradni fog, és a forradalmunk győzelme helyett holnap elkezdődik az ellenforradalom terrorja. Légy nyugodt, másodszorra, sikeresebben fog meggyilkoltatni téged Balth báró. Téged és mindnyájunkat. És aztán nem lesznek transzparansek, és nem lesz sztrájk, és nem lesz tüntetés, és nem lesz földosztás, és nem lesz szabadság – majd talán az unokáink megcsinálják helyettünk, és köpnek ránk: „Elmulasztottak egy objektív forradalmi helyzetet!” Ez áll majd rólunk a szabadságharcok történetében.
RAVELSZKI
Az ügy érdekében bármilyen személyes áldozatra kész vagyok. De a mi pártunk mindig az álszenteskedés, a hazugság ellen küzdött. Nem kerülhetünk hatalomra egy ilyen nagyszabású csalás árán.
GREGOR
A transzparensekre az van írva: „A halott Ravelszkiért.” És ez most azt jelenti: A szabadságért, a függetlenségért, egy emberibb társadalomért… Nem akarod a neved odaadni ehhez?
RAVELSZKI
Régen odaadtam. A jelző zavar. Nem vagyok halott.
GREGOR
Túl szubjektíven fogod fel.
RAVELSZKI
Nem. Szubjektíve nem zavar. „Halott vagyok” – el tudom fogadni. Az igazságtartalom objektív hiánya zavar. Hogy azzal kezdjük, hogy hazudunk a népnek.
GREGOR
Nem te, hanem én fogok hazudni. Tőled csak egyet kérünk: hallgatást.
RAVELSZKI
Ideges, fojtott, ironikus ingerültséggel. „Csak…” „Csak…” Az igazságot elhallgatni: nem „csak”.
GREGOR
Átvesszük a hatalmat, konszolidálódunk, és akkor jöhetsz az igazsággal.
RAVELSZKI
Akkor már nem jöhetek. Vagy most azonnal le kell leplezni a hazugságot, s lesz, ami lesz, vagy pedig örökre fenn kell tartani a mártírhalálomról szóló legendát. Ritához. Ezt maga az imént pontosan megérezte. Gregorhoz. A forradalomnak ezt az eredendő bűnét örökre titokban kell tartani.
RAVELSZKI
Pláne… Térjünk át a gyakorlati kivitelre. Hogy tűnjek el?
RITA
Eltűnni?… És nem lesz részed abban, amiért éltél? Épp most, hogy győztetek…
GREGOR
Ravelszki itt lesz köztünk. Az eszméiben, az emlékeiben… Erről én gondoskodom.
RAVELSZKI
És én hol leszek? Úgy értem: személyemben. Erről is gondoskodtok?
GREGOR
Természetesen! Bár azt hiszem, ez már csak technikai kérdés. XVII. Lajosról és Orth Jánosról sem derült ki soha, hogy hová lettek.
RITA
Persze, mert meggyilkoltatták őket.
RAVELSZKI
Rita, kérlek… Gregorhoz. És vannak az eltüntetésemhez megfelelő technikai szakembereid?
GREGOR
Az új rendőrminisztérium mindenben a kezedre fog járni.
RAVELSZKI
Rendőrminisztérium?
GREGOR
Elhatároztuk ennek az új tárcának a felállítását.
RAVELSZKI
Már meg is alakult az új kabinet? Látja, Rita, mondtam, hogy rengeteg új hír fog minket várni a fővárosban… Gregorhoz. És megkérdezhetem, ki lesz az új Fouché?
GREGOR
Lehet, hogy megtartom ezt a tárcát magamnak. Akárki lesz, ambicionálni fogja, hogy ezt az ügyet tökéletesen oldja meg.
RAVELSZKI
Én, mint aki címzetes halott lettem ebben a nagy állásosztogatásban, tehetek-e valamit?
GREGOR
Miért nehezíted a szívemet ezzel az iróniával? Azt hiszed, nekem nem fáj, hogy feltehetően búcsúznunk kell? Hidd el, te maradsz fölényben… Hogy mit tehetsz? Azt, hogy vállalod, becsületszóra, hogy hallgatni fogsz. Hogy azon a helyen fogsz élni, amit leghelyesebbnek látunk kiválasztani neked. Hogy álnevet viselsz. Esetleg – ha szükségesnek látszik – enyhén megváltoztatott külsőt.
Csend.
RITA
Maga tehát azt akarja, hogy Ravelszki egész életében álnéven bujkáljon, amíg maguk a hatalmat élvezik?
GREGOR
Álnéven? Nekünk ez nem olyan nagy szó. Eddig is megtettük. Ravelszki is. Amikor illegálisan dolgozott, ő volt doktor Jensen. Miért ne lehetne most megint doktor Jensen?
RAVELSZKI
És mi lesz a biztosíték, hogy az a vonal, amit képviseltem, érvényesülni fog?
GREGOR
Te magad. Csak Jensen doktor utazik el. Te itt maradsz. A párt neve Ravelszki-párt lesz. Példakép leszel. Szoborban, drámában, filmen. Amit írtál, szentírás lesz. Kívánhatsz-e ennél többet?
RAVELSZKI
Idehívod a párt vezetőségét…
RAVELSZKI
A legszűkebb vezetőséget. Én előttetek becsületszavamat adom, hogy nyomtalanul eltűnök. Ti a becsületszavatokat adjátok, hogy hívek maradtok a párt programjához… Az én jutalmam az lesz, hogy tudni fogom, nemhiába hagytam magam eltemetni.
GREGOR
Úgy érzem, a forradalmak történetében egyik legmagasztosabb pillanat tanúja lehetek…
RAVELSZKI
Belevág. Siess, a forradalmak története nem szereti a szószaporítást.
GREGOR
Hívom a pártvezetőséget. Az ajtón matat valamit. Elnézést, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha bárki avatatlan megtudja, hogy Ravelszki él, győz a reakció. El.
RAVELSZKI
Pár nappal ezelőtt Balth még azért akart meggyilkoltatni, mert úgy gondolta, ha Ravelszki él, győz a forradalom.
RITA
Közben az ajtóhoz ment, nyitni próbálja. Ránk zárta az ajtót… Micsoda ostoba, otromba… Elhallgat.
Kis csend.
RAVELSZKI
Engem ma már nem lehet megsérteni. Mosolyog.
RITA
Mért vagy ilyen kegyetlen önmagaddal szemben?
RAVELSZKI
Talán, mert büntetni akarom magam azért a hazugságért, amelyben részt veszek.
RITA
Látod, te se vagy meggyőződve róla, hogy helyesen cselekszel.
RITA
De akkor miért, az Isten szerelméért?
RAVELSZKI
Mert ha nehéz a választás két út között, azt kell választanunk, amelyik a nehezebb.
RITA
Itt maradni – hátha az volna a nehezebb?
RAVELSZKI
Bravó! Így kell megfogni az erkölcsbajnokot… Komolyan. Nem maradhatok itt, Rita. Nemcsak azért, amiket Gregor mondott. Az csak taktika, és lehet, hogy – mint a taktika nagyon sokszor – a visszájára fordul. De nem maradhatok itt azért, mert soha nem tudnám elaltatni magamban a gyanút, hogy csak azért maradtam, hogy a történelemben az én nevemhez fűződjék a parasztok és a munkások felszabadítása.
RITA
S vajon más meg tudja-e ezt csinálni?… Gregor?
RAVELSZKI
Igyekezzünk megkönnyíteni a feladatát… A történelem halad a maga útján. Függetlenül tőlem, és függetlenül Gregortól… Nincsenek providenciális férfiak. Csend, majd nagyon halkan, eltökélten. Nem igaz, hogy a hazának ezentúl szüksége van rám. Nincs szüksége… Nincs ebben semmi tragikus. Nincs szüksége.
RITA
És ha most elmarad a forradalom?
RAVELSZKI
Majd meglesz máskor.
RITA
Ki tudja, mikor, és ki tudja, milyen áldozatok árán.
RAVELSZKI
Az áldozatok!… Mindig az volt az eszményem: forradalom, vér nélkül. De van egy olyan gyanúm, hogy a vértelen forradalmaknak bukás a sorsuk… – Csend, majd – Nem olyan nagy baj – az áldozat. Hirtelen. Hogy csakugyan milyen ostoba ez a Gregor, hogy ránk zárja az ajtót! Tudnál egy másik kulcsot keríteni?
RITA
Errefelé is van kijárat. Hidd el, csak azért csukott be, mert szükségét érezte, hogy megalázzon minket.
RAVELSZKI
Nekem most már nemigen fognak alkalmat adni, hogy emberekkel találkozzam, pláne hogy hazamenjek. Pár írásomat el kéne hozni ide. Megtennéd?
RAVELSZKI
Persze, nem akarom például, hogy ebben a zűrzavarban elkallódjék a végrendeletem.
RAVELSZKI
No és aztán? Ha el kell játszani a halálomat, fel kell majd bontani a végrendeletemet… Még jó, hogy nincs családom, elviselhetetlen volna számomra az a gondolat, hogy mialatt én valami kellemes éghajlat alatt, ahol Gregor rendőrminisztere lakóhelyemet majd kijelölni méltóztatik, süttetem magam a nappal, az özvegyem és az árváim idehaza egy évig feketében járjanak.
RITA
Olyan fontosnak tartja, hogy én most elmenjek?
RAVELSZKI
Fontosnak. Mert az viszont megnyugtatásomra fog szolgálni, akárhol legyek is, hogy a megmaradt földjeimet felosszák a parasztok között. Ez van a végrendeletemben.
RITA
A forradalom úgyis felosztja a földbirtokot. S az most győzni fog.
RAVELSZKI
No lám, milyen szépen beletanulunk, hogy a forradalom logikája szerint gondolkozzunk! Mert ez a józan ész logikája. Hirtelen. Akkor is kérlek, most menj el! Egyedül akarok maradni.
RITA
Én meg nem akarlak egyedül hagyni.
Csend.
RAVELSZKI
Nem mondom, ebben is van logika. Csend, majd. Hidd el, Rita, ez lesz a legesleglogikusabb megoldás.
RAVELSZKI
Azt hiszem, már mindenki tudja, sejti, várja – csak én jöttem rá utolsónak. A legesleglogikusabb és a legeslegegyszerűbb megoldásra.
RITA
Esztelenség! A legeslegőrültebb megoldás! Nem megoldás! Megöleli viharosan.
RAVELSZKI
Na, na… jól van… jó… jó, tegyük fel, hogy nem teszem meg. Hogy most nem teszem meg… Kibontakozik, szomorúan. De gondolod, hogy amikor majd Jensen álnéven őszülő körszakállal s esetleg átoperált orral ülök majd valami portugál halászfaluban, ellent fogok állni a kísértésnek, hogy feltegyem a pontot az i
betűre – egy kis golyócskával?
RAVELSZKI
Honnan tudod? Ki tudja, milyen nagy kerítő lesz majd a szünet nélkül zúgó tenger – meg se hallatszik a szállodaszobában az a kis pukkanás – meg az eső – ha egyszer elkezd esni – meg a posta – ami nincs – meg a magány…
RITA
Én imádom a viharos tengert… A déli szelet, azt hiszem, megszokom.
RAVELSZKI
Mit akarsz ezzel?…
RITA
Azt, hogy nem hagylak magadra, sem most, sem soha többé!
RAVELSZKI
Odalép hozzá, magához vonja. Köszönöm – ezt a gondolatot. Maradjon ennyi…
RITA
Nem érzed, milyen jó, ha együtt vagyunk?
RAVELSZKI
Ravelszkival. De nem tudhatod, milyen lesz majd az együttlét egy Jensen úrral.
Csend.
RAVELSZKI
Kibontakozik. Rita, nincs jogom hozzá, hogy téged is elhívjalak magammal abba az emigrációba, ahová nem vihetjük magunkkal még a nevünket se, még az arcunkat se.
RITA
Ha tudnád vállalni a halált, csak hogy a nép boldog legyen, kérlek, vállald az életet, hogy én is boldog lehessek.
Kintről zaj.
RAVELSZKI
Köszönöm, hogy átsegítettél ezen a negyedórán…
Az ajtót próbálgatják nyitni kívülről.
RAVELSZKI
Sohasem gondoltam volna, hogy ügyünk győzelme pillanatában így kell majd várnom az egykori harcostársaimat…
Az ajtó kinyílik.
Gregor, Mandorla, Woronoff az ajtóban.
RAVELSZKI
Szembenéz velük. Mintha a hóhérok jönnének értem.
Függöny
Penzió társalgója, háttérben nagy, nyitott terasz nyílik, kilátással a tengerpartra. Idő: késő délután. Berendezés: az alap polgári, ezt mindenféle olyan képek, holmik élénkítik, melyek ezzel nincsenek összhangban, túl modern és népművészeti dolgok; így azután a hatás furcsa, egzotikus. Majdnem két évvel később játszódik, mint az előző kép. Limanoff herceg sakkozik Zanettival. Limanoff, fehérorosz emigráns, közben önfeledten érzelmes orosz dalokat dúdol, mint amilyen az „Ej uhnyem”. Zanettit ez idegesíti. Zanetti olasz kommunista, szintén emigrációban.
RAVELSZKI
Megváltozott fej. Egymásba folyó kis szakáll és bajusz. Egész lényében van valami ironikus, elmélyedő melankólia. Hóna alatt könyv. Az asztalra kirakott postát nézegeti. Nem bont fel semmit. Járkál, megint visszamegy a levelekhez.
LIMANOFF
Dúdol valami dalt.
ZANETTI
Sakk a cár atyuskának.
LIMANOFF
Csak bérenc! Briganti! Húz. Na? Itt is a parasztokban bízik?… Kiirtom őket.
ZANETTI
Kérem, ne énekeljen. Mert én is énekelni fogok retorzióképpen. És a magáénál is rosszabb hangom van.
LIMANOFF
Nem baj. Imádom az olasz dalokat. Még hamisan is.
ZANETTI
Csakhogy én nem az „O sole mió”-t fogom magának énekelni, hanem az Internacionálét.
LIMANOFF
Tiltakozom. Ebben a penzióban tilos mindennemű politikai propaganda… Röpcédulákat is szokott gyártani?
ZANETTI
És a maga fehérorosz bánata, az elveszített negyvenezer holdja fölött, az talán nem politikai propaganda?
LIMANOFF
Amit maga politikának nevez, az nálam hazaszeretet… Énekel.
ZANETTI
Ravelszkihez. Mi újság a hazájában, Jensen úr?
RAVELSZKI
Az igazat megvallva… Erőltetetten nevet. Kezdem elveszteni az érdeklődésemet az iránt, ami otthon történik.
LIMANOFF
Pedig azt mondják, hogy egy ideig még a halottak is kíváncsian figyelnek rá, hogy mi van otthon.
LIMANOFF
Igen. Egy ideig.
RAVELSZKI
Szárazon. Egy ideig én is kíváncsian figyeltem.
LIMANOFF
Játékba merülve, mellékesen. Pedig érdemes figyelni. A forradalom ott is csak szalmaláng volt.
ZANETTI
Na! Kívánok én mindenüvé olyan forradalmat, mint Oroszországban.
LIMANOFF
Zanetti elvtárs, a penzióban tilos a politikai propaganda… És ha már megszokta, hogy az én ellenforradalmi érzékenységemet nem kíméli, tekintettel lehetne a Jensen úréra.
RAVELSZKI
Felesleges tapintat… Nekem nincsenek politikai érzékenységeim… Csak a tüdőm érzékeny… Bizonyos virágporra, otthon… Ezért élek itt.
LIMANOFF
Na, na, azért magára is akkor jött rá ez a tüdőasztma, amikor maguknál a Ravelszki-párt hatalomra jutott.
RAVELSZKI
Ha az ember nagyon akarja, mindig találhat összefüggéseket.
LIMANOFF
Súgva.
Vigyázzon, jön az örmény nemzeti bánat. Úgy tesz, mintha teljesen lekötné a sakkjáték.
ÖRMÉNY NŐ
Negyven év körül, fekete hajjal, feltűnően van öltözve, izgatottan, ölében kiskutya. Uraim, kétségbe vagyok esve!
LIMANOFF
Fel se nézve a sakktábláról. Újabb népirtás? Ezúttal hány örményt mészároltak le a törökök?
LIMANOFF
Hirtelen érdeklődéssel. A kutyája? Szegény… Igazi részvéttel. Mi baja?
ÖRMÉNY NŐ
Nem tudom… Ő az egyetlen, aki megmaradt nekem… Én azt hiszem, megmérgezték. Nem gondolják?
ZANETTI
Nincsenek törökök a penzióban.
ÖRMÉNY NŐ
Nem kéne neki valamit beadni?
Kis szelencéket szedeget elő, nyitogatja-csukogatja őket, amíg valamit kiválaszt.
RAVELSZKI
Vigye állatorvoshoz.
ÖRMÉNY NŐ
Nem bízom senkiben. Tudja, hogy viselkedtek az örményekkel a török orvosok? Megy ki a kutyájával.
ZANETTI
Azt hiszem már nemcsak a nő kokainista hanem a kutyája is.
SALAMANCA
Ötven év körüli úr, spanyol arisztokrata. A penzió tulajdonosnője vezeti be. Madame, akárha hazatértem volna, úgy érzem itt magam.
MME ALRIC
Jókarban levő negyvenhárom éves asszony, kedélyes és elegáns, hosszú szipkával cigarettát szív. Hiányzott, gróf úr!… Elfoglalhatja régi, erkélyes szobáját.
SALAMANCA
Igaz, nincs is nekem más hazám. Ravelszkihez. Kedves Jensenem, még mindig a régi! Látja, én visszajöttem a mi Ararát-hegyünkre! Limanoffhoz.
Szervusz, herceg! Kezét rázza. Csakhogy látlak, te vén hóhér.
LIMANOFF
Isten hozott, vén kommünár, azt hittem, már felakasztottak!
SALAMANCA
Csak ön után, hercegem, csak ön után! Zanetti kezét rázza, ugyanolyan barátságosan, csak nem tegezi. Hogy van, kedves elvtárs?
ZANETTI
Semmi nagyobb újság, gróf, csak egyszer akartak átcsalni a határon.
LIMANOFF
Na és? Ezzel henceg? Legföljebb pár esztendőt kapna.
ZANETTI
Pardon, életfogytiglanra vagyok ítélve.
LIMANOFF
Az is valami? Tudja, hogy rám mi várna otthon?
ZANETTI
Mindennap elmondja. Felakasztanák, agyonlőnék, felnégyelnék…
SALAMANCA
Mikor két ilyen szélsőség egymásnak megy! Igazi barbárok! Egy fehér meg egy vörös!
LIMANOFF
Mondja, Zanetti, nem találja, hogy nincs rémesebb, mint az ilyen humanizmust prédikáló, liberális, parlamenti demokrata…
MME ALRIC
Még nevetve, de már komolyan közbelép. De kedves gróf! De kedves elvtárs! De hercegem! De uraim!
RAVELSZKI
Nem komoly ez, Madame, mindjárt leülnek megint sakkozni.
LIMANOFF
Könnyű magának, Jensen, a tüdőasztmájával. Mit tudja maga, mi a közéleti szenvedély? Leül sakkozni. Rakja fel a figurákat.
SALAMANCA
Ez így van, kedves Jensen, aki csak azért él itt, mert a hazájának a klímája nem megfelelő, mégsem értheti meg a sorsunkat igazán.
MME ALRIC
A herceg örül annak, hogy Zanetti lett a fehér.
RAVELSZKI
Elválhatatlan partnerok… Ha hatalomra kerülnének, habozás nélkül kivégeztetnék egymást.
SALAMANCA
Talán nekik van igazuk, és nem nekem, a humanista, liberális, demokrata, felvilágosult… hogy mondta?
LIMANOFF
Felvilágosult – azt nem mondtam… Odáig nem mentem a becsületsértésben.
SALAMANCA
Azt hiszem, Madame, egyedül magának sikerült megvalósítania valamit az én terveimből… Ez a penzió csakugyan az Ararát hegye. Kitűzhetné a kapu fölé az olajágat. Itt nem gyilkolják le az emberek egymást – mint otthon.
RAVELSZKI
És az ember itt leszokik arról, hogy folyton felháborodjék az emberi és az állami gazságokon.
MME ALRIC
Minden emigráns olyan, mint a legényember. Nincsenek családi gondjai.
SALAMANCA
Igaz is, hogy van az elragadó Madame Jensen?
RAVELSZKI
Bement a városba, bevásárolni. Diner-re itt lesz. Örülni fog önnek, kedves gróf. Nevet. Az ön bókjait azóta sem tudta pótolni senki.
SALAMANCA
A tükre – biztosan.
LIMANOFF
Bravó, hidalgó! A spanyol lovagiasságnak párja nincs!
RAVELSZKI
Sajnos, én ilyeneket nem tudok mondani.
MME ALRIC
Mert mindig ezeket a salabaktereket bújja. Elveszi a könyvet. „Napóleon emlékiratai Szent Ilona szigetén.”
SALAMANCA
Nem szeretem az ilyen sikertelen embereket, mint Napóleon.
MME ALRIC
Sikertelen – Napóleon?
SALAMANCA
A nőknél sikertelen. Hogy közben a világot meghódítja? Gyenge rekompenzálás… Figyelje meg, az impotensekből lesznek a hódítók, a háborúk okozói.
MME ALRIC
Ó… Hát akkor igazán semmi reményünk nem lesz a világbékére!
SALAMANCA
Az igazi hősöket másutt kell keresni. Mert vannak! A mi korunknak is!
RAVELSZKI
Ironikusan. Vértanúi?
SALAMANCA
Hiába mosolyog olyan kétkedően, Jensen úr. Vannak. Még vértanúk is. Vannak… Egy Jaurès…
SALAMANCA
Vannak. Egy Ravelszki… Tudja, mit jelent Ravelszki neve a hazájában? És nemcsak a hazájában…
RAVELSZKI
Fokozódó iróniával, tragikus öniróniával. Mintha már hallottam volna ezt a nevet.
SALAMANCA
Délszaki idealista hévvel folytatja. Hogy mit jelent! Mindenütt! Ahol a szabadságért, az igazságért, a haladásért harcolnak.
RAVELSZKI
Ravelszki?… Nekem az a benyomásom, hogy az egy gyenge, hiú és tapasztalatlan politikus volt… Nem ismerte az embereket. Hitt bennük… Engem nem lelkesít az emléke.
RAVELSZKI
Én örülnék a legjobban, ha jobb véleménnyel lehetnék róla… A diner-nél találkozunk. El.
SALAMANCA
A nagy ember sorsa: halálában is bántják.
MME ALRIC
Sokat hallottam arról az úrról. Ravelszki… Nekem szimpatikus. Még ha meghalt is. Hirtelen kikiált. Jensen úr! Többiekhez. Elfelejtettem neki mondani, hogy ne menjen most el, kereste őt egy úr… Elment!… Pedig az illető azt mondta, diner előtt visszajön.
LIMANOFF
Már azt hittem, nincs ennek a Jensennek egyetlen ismerőse sem.
MME ALRIC
Ez sem látszott ismerni őt… Azt mondta, szeretne megismerkedni vele. Mint honfitárssal.
SALAMANCA
Megyek a szobámba, kicsomagolok… De csak ímmel-ámmal mozdul. Ami legjobban hiányzik nekem itt az emigrációban, az a komornyikom.
ZANETTI
De hisz úgy tudom, hogy ön a demokráciáért harcolt odahaza.
SALAMANCA
Mosolyogva. Talán éppen azért, mert nem tudtam, mit jelent.
RITA
Bejön, sietve az előszoba felől, nagyon elegáns utcai ruhában, kezében apróbb csomagok. Jó napot!… A férjem? Nem látták?
SALAMANCA
Madame Jensen! Hozzásiet, mindkét kezét megcsókolja. Íme, visszajöttem.
RITA
Örülök… De most mennem kell, a férjemet keresem.
SALAMANCA
Ha megengedi, elkísérem.
RITA
Csak egy percre a szobámba megyek. Várjon meg. Mosolyogva visszaint, kimegy.
SALAMANCA
Ráér… Majd holnap…
LIMANOFF ÉS ZANETTI
Egyszerre kórusban. Ma-na-na!
SALAMANCA
Nevet. Manana! Pontosan. Ahogy Spanyolországban mondják, de igazában csak az emigrációban lehet csinálni. Majd holnap. Itt mást se lehet csinálni. Csak halasztani mindent, holnapra. Manana por la manana. Ez az emigráció. A mai nap nem is létezik. Csak a holnap. Az örök „manana”.
BALTH
Külsőleg talán még fiatalabbnak hat, mint az első felvonásban. Jót tesz neki az emigráció. Nagyon jól öltözött. Salamanca utolsó szavainál lépett be.
MME ALRIC
Balthhoz. Végtelenül sajnálom, uram, Jensen úr olyan hirtelen ment el, már későn kaptam észbe, hogy szóljak neki. Megpróbálok talán utánaüzenni. A tengerparton szokott ilyenkor olvasgatni. Indul.
BALTH
Nem olyan sürgős, asszonyom. Ma még én is azok közé a boldog emberek közé tartozom, akik a holnapban élhetnek.
Manana por la manana! Köszön a többieknek. Uraim!
SALAMANCA
Ha jól tudom – Jensen úr honfitársa. Mi újság önöknél?
BALTH
Remélem, hamarosan lesz alkalmam ezt a lehető legalaposabban megtudni.
LIMANOFF
Mohón. Hazamegy?
BALTH
Én, amikor két évvel ezelőtt kijöttem, azt mondtam magamban: két év… Most fog letelni.
LIMANOFF
Én azt mondtam, hat hónap… És hatodik éve tart… Hat éve! Hát örökké fog ez tartani?
ZANETTI
Kérem, ne érzékenykedjen el, mert nem áll módomban vigasztalni.
SALAMANCA
A maximum, amit barátilag tehetünk érted, hercegem, hogy nem fejezzük ki örömünket, súlyos bánatodban.
LIMANOFF
Én azt is értékelni tudom.
BALTH
Könnyedén.
Azt hiszem, minden emigráns számára vigasztaló lehet az a tudat, hogy a huszadik században a történelmi folyamatok gyorsabban folynak le, mint régen – az emberi élet viszont lényegesen hosszabb, mint régen. Így módunk van mindennek megérni a fordítottját. Többször is. Én például most, hogy bagatell két év után hazatérek, fiatalabbnak érzem magam… Elakad a hangja.
RITA
Jött be, ő is megáll, megdöbbenve.
Csend.
LIMANOFF
Nem veszi észre, hogy történt valami. Uraim, látják? Vannak, akik politikai állásfoglalás nélkül is reményt tudnak önteni egy öreg ellenforradalmár szívébe. Balthhoz. Köszönöm… Szabad a nevét, uram?
Csend
RITA
Elhatározta, hogy előnyt szerez – belevág fölényesen, szinte játszva. Jó napot, Balth! Odamegy hozzá, kezet nyújt. Milyen kicsi a világ!
TÖBBIEK
Meghallották az ismerős nevet, de visszavonulnak, nem akarnak indiszkrétnek látszani. Salamanca egy újságba temetkezik. Zanetti a sakkfigurákat kezdi felrakni. Mindketten zárkózottak lettek. Csak Limanoff arcán derült föl, még jobban, a barátkozásra hajlandó mosoly. De ő is leül a sakkasztal mellé.
RITA
Így meglepődik?… A végén kiderül, hogy nem is engem keres itt… Meg vagyok sértve.
RITA
Kedves, hogy folyton a nevemet ismétli, de…
BALTH
Úgy látszik, a mai nap a beteljesülés napja. Én több mint egy éven át kerestem magát, de reménytelenül… Senki nem tudott semmit. Volt, aki azt mondta, biztosan otthon maradt… Egy forradalom nagyon szét tudja szórni az embereket.
RITA
És összehozni is… Már akik összetartoznak.
BALTH
Nem, nem, a Gondviselés sokkal jobban dolgozik itt kint az emigrációban. Láthatja… Elindultam egy ostoba ötlet nyomán, és kiderül, hogy maga várt rám itt.
RITA
Téved, én nem vártam magára.
BALTH
Hajtson fejet az előtt a csoda előtt, ami történt velünk. Az nem lehet véletlen, hogy két év után éppen most, szinte az utolsó pillanatban…
RITA
A statisztika törvényei szerint, azt hiszem, nagyon is esedékes volt, hogy összefussunk valahol, ha már ugyanazon a tengerparton élünk. Az lett volna a csoda, ha nem találkozunk.
BALTH
Mi hajtott engem napok óta, hogy idejöjjek? Ma már másodszor is?
RITA
Objektív érdeklődéssel. Tényleg, mi hajtotta?
BALTH
Én azt hittem, hogy az az átkozott közéleti mánia, amiről nem tudok leszokni. Szervezem az emigrációban élő honfitársakat. Persze, kimondottan hazafias alapon… S mondták, itt is él valaki. A neve egyáltalán nem volt ismerős. Valami Jensen. Talán még előlem menekült, gondoltam. De nem, a trafikosné, aki ismeri, azt mondja, ő is két éve van itt. Tehát egy évjáratból való emigránsok vagyunk… Politikai barát?… De odahaza nem szerepelt – egy Jensen… Maga emlékszik erre a névre odahaza?
BALTH
Na ja, itt persze, a penzióban, ahol az emberek belelátnak egymás tányérjába és múltjába… Mi a múltja!
RITA
Jensen úrnak? Jensen úrnak nincs múltja.
ZANETTI ÉS LIMANOFF
Összemosolyognak a sakktábla fölött, annyira élvezik a párbeszédet, amelyből pontosan értenek annyit, hogy Rita szeretné lerázni a nyakáról ezt a régi udvarlóját, aki épp a férj nyomát követve bukkant fel itt.
BALTH
De hazafias érzésű ember?
RITA
Nyíltan válaszolok: nem politizál.
BALTH
Jensen úr nem érdekel. Ne is beszéljünk róla. Maga érdekel… Mi volna, ha megalakítanánk a hazafias egyesületünk női csoportját?… Rita?
ZANETTI
Csendesen derül a sakktábla fölé hajolva.
LIMANOFF
Csendesen, Zanettihez. Nagyon szép gondolat. Elmúlt már az az idő, hogy a nőket mindenből kirekesszük.
RITA
Nem… Nem lépek be. Nem leszek zászlóanya… Nem fogok jótékony célra hazafias dolgokat zongorázni nemzeti viseletben.
BALTH
Gúnyolódjék csak. Tudom, hogy maga se felejtette el… a mi komor és illatos fenyveseinket. Azokat a kis sötétkék, csillogó tavakat. Emlékszik a hajóslegények énekére?…
RITA
Kérem, hagyja ezeket!
BALTH
Úgy látom, érzékeny… Az jó.
RITA
És ha igen? Magának nincs joga engem megrendíteni.
BALTH
Bocsásson meg, az ember az idegenben könnyen elfelejti, hogy egy régi ismerőse őt idegennek tarthatja.
RITA
Tekintse ezt a találkozást egy nem szerencsés véletlennek.
BALTH
Ez a tartózkodás oly érthető. Maga elárult engem… És azt hiszi, hogy én ezt nem bírom elfelejteni… Elfelejtettem.
RITA
Nagylelkű. Én nem vagyok ilyen feledékeny.
Kis csend.
BALTH
Még mindig az a szerencsétlenség jár az eszében, amelynek Ravelszki áldozatul esett?
RITA
Másodszor kell kérnem, ne emlegessen olyan dolgokat, amelyek engem túl mélyen érinthetnek.
BALTH
Akárhogy történt, Ravelszki két éve halott, és két év nagy idő… Én tisztelem a rajongását, de nem lehet egy életet feláldozni valakinek, aki már nem él.
RITA
Nekem még ma is él… Most már el akarja bocsátani. Isten önnel! És kérem, ne köszönjön el úgy, hogy viszontlátásra.
MME ALRIC
Be.
Drága Madame Jensen, most már ne engedje el a vendégünket, üzentem Jensen úrért. Balthhoz. Nem járt hiába. Megy is tovább.
BALTH
Köszönöm, asszonyom. Visszaül, Ritához. Az előbb egy halott miatt kiadta az utamat, de azért lám, az élők se voltak eleve reménytelenek. Jensen úrnak nagyobb szerencséje volt nálam.
RITA
Kérem, elbúcsúztunk. Kérem, menjen el!
BALTH
Nemet int.
Nem akarom, hogy Jensen úr hiába fáradjon vissza a tengerpartról.
RITA
Bármikor találkozhatunk… De most arra kérem, menjen el. Mért ragaszkodik hozzá, hogy a férjem itt találjon minket?
BALTH
Feláll.
Gondolja, hogy kellemetlen lehet?
RITA
Mindnyájunknak… Siettetve. A viszontlátásra! Majd telefonáljon!… Most menjen!
SALAMANCA
Csendesen. Azt hiszem, Jensen úr épp hazaérkezett.
RAVELSZKI
Hangja. Rita?… Be. Azt mondják, keresett valaki. Meglátta Balthot, rögtön felismerte.
RITA
A férjem… Balthra mutat. Balth báró… Erre járt véletlenül… De már éppen indul… Csend. A Jensen név bolhát tett a báró úr fülébe. Azt remélte, valami politikusra fog itt akadni. Párthívére – pláne.
BALTH
Ó, én azért most már nem fogom azt mondani, hogy hiába jartam. Először is találkoztam, éppen két év után, Ritával – bocsánat, Jensenné őnagyságával. Bár ő igyekezett meggőzni arról, hogy találkozásunkat ne tekintsem az isteni gondviselés különös kegyelmének… Hiába! Ilyen véletlenek nincsenek… Jensen úr, van Isten… Legszívesebben alleluját énekelnék… Csak a mesékben van ilyesmi, Jensen úr. Valaki elindul, hogy megkeresse az apja szamarát, és egy királyságot talál…
RAVELSZKI
Nem tudom, minek örül úgy?
BALTH
Több okom is van rá. Önzetlenül örülök annak, hogy Rita, Jensenné őnagysága, akit valaha rendkívüli rajongása fűzött a boldogult Ravelszkihez, lám, megtalálta a boldogságát… Ilyen az élet! Ravelszki halála folytán én megbuktam, és emigrációba kerültem, ön viszont hozzájutott Madame Jensen kezéhez… Tekinthetem-e önt úgy, ezek után, mint a néhai Ravelszki örökösét?
SALAMANCA
Azt hiszem, báró úr, önök nagyon jól megfogják érteni egymást. Jensen úr nagyon elfogult a Ravelszki-ügyben. Allergiás már a nevére is.
BALTH
Á, Jensen úr nem tartja talán Ravelszkit gáncs nélküli lovagnak?
RITA
Ezt a kérdést mindenki felteheti, báró úr, egyetlen ember nem: s ez maga.
BALTH
Ezt azért mondja, mert Gregor s a pártja valamikor azt terjesztette, hogy benne volt a kezem Ravelszki meggyilkolásában. Én ezt tagadom. Ravelszkihez. Kíváncsi volnék az ön véleményére… Hogy ítéli ezt meg, Jensen úr?
RAVELSZKI
Ön az isteni gondviselést emlegette az elébb. Ha van, akkor az ismeri az ön szándékait…
BALTH
Csakhogy engem nem a szándékaim miatt buktattak meg – bocsánat, hirtelen elfelejtettem a nevét…
RAVELSZKI
Ez a gyilkosság nem terheli a maga lelkét, Balth. Sok minden egyéb igen, ennél ezerszer súlyosabb dolog, ez az egy nem.
BALTH
Köszönöm, csak ezt akartam tudni, Jensen úr. Eszembe jutott a neve. Hogy ha esetleg szükség lenne rá, tudni akartam számíthatok-e önre a rehabilitásomnál.
RAVELSZKI
Életem egyetlen vágya ma már csak az, hogy minden hazugságomat – ha lehet – leleplezzem… Tekintet nélkül a személyekre.
BALTH
Ez az erkölcsi emelkedettség! Jensen úr, ön valóban Ravelszki méltó örököse… Ő mondott ilyeneket… De legyen nyugodt, nem fogom felkérni holmi tanúskodásra.
RITA
Azt hittem, haza akar menni.
BALTH
Egyre kevesebb akadálya.
RAVELSZKI
Még a Ravelszki-gyilkosság vádja sem akadály?
BALTH
Ó, Jensen úr, a népnek olyan nagy szíve van!… Azt mondják, két dudás nem fér meg egy csárdában. Lehet. De higgye el, egy nép szívében a legtökéletesebb békében megfér: a gyilkos és az áldozat. A nép nagyszívű. És nem is kell kiábrándítani őt azzal, hogy a gyilkos talán nem is gyilkos, és hogy az áldozat talán nem is áldozat… Minek? Én hazamegyek a Ravelszki-mauzóleum felavatására, s a sírra leteszek egy koszorút: „Legnagyobb politikai ellenfelemnek – az engesztelődés zálogául”… Szép?…
RAVELSZKI
Ravelszki mauzóleumot kap?
BALTH
Nem olvassa az otthoni újságokat?
RAVELSZKI
Egy idő óta nem. Pontosabban azóta, mióta a miniszterelnök bejelentette, hogy nem csinálja meg a petróleum államosítását.
BALTH
Viszont Ravelszki mauzóleumot kap.
SALAMANCA
Ravelszkihez. Talán ezt is sajnálja tőle?
RAVELSZKI
Senki se kívánja úgy, mint én, bár pihenne békében Ravelszki.
BALTH
Én is azt mondom, Jensen úr, biztosítsuk Ravelszkinek az örök nyugalmat és az örök dicsőséget. Ő túllépett azon a határon, hogy akármelyikünk is beleavatkozzék az ő sorsába. Minden népnek kell egy ilyen hős: igazában azt se lehet tudni róla, hogy a legendák sűrű ködében vajon él-e, vagy csakugyan meghalt… Van, aki azt mondja, megölték – ez persze tévedés –, van, aki azt mondja, feltámadt – ez persze megint tévedés, mert azért Ravelszki mégse Jézus Krisztus… Ugye? Van, aki látni véli… akár meg is esküszik rá… Látja, én szeretem a népet, épp ezért a romantikus képzeletéért, amellyel legendákat teremt, és elfogadhatóvá teszi a magunkfajta politikusok legvéresebb és legabszurdabb tetteit.
RAVELSZKI
Azt akarja mondani, hogy odahaza nagyon jól megfér majd egymással a Ravelszki koporsója és az ön miniszteri bársonyszéke?
BALTH
Az egyik feltételezi a másikat.
RITA
Élesen. És mit gondol, Ravelszki mit szólna ehhez?
BALTH
Én is fel akartam tenni ezt a kérdést – de Jensen úrnak… Nos, Jensen úr?
RAVELSZKI
Én azt hiszem, Ravelszkit egyedül az érdekelné, hogy végrehajtották-e a földreformot, a petróleum államosítását… és a többi programját. Hogy ki hajtja végre, nem érdekli. Hogy az ő nevében csinálják-e, az sem érdekli.
BALTH
A kérdés csak az: vajon joga van-e Ravelszkinek olyan igényesnek lennie? Végtére ő is éppen olyan mindenáron hatalomra törő, taktikázó politikus volt, mint akármelyikünk ebben a szalonban. Uraim, egymás közt vagyunk… mint az augurok – akik össze szoktak kacsintani, ha találkoznak. Uraim, valljuk be, nincs más módszer, csak ez: a cél szentesíti az eszközt.
RAVELSZKI
Csakhogy az ön politikai céljai sötétebbek még az eszközeinél is.
BALTH
A cél mindig egy: a hatalom. Hogy a néppel vagy a nép ellen, az csak a körülményektől függ. Hozzak rá példát?
RAVELSZKI
A legújabb példákat is ismerem. De ismerem az ellenpéldákat is.
BALTH
Ravelszki, persze, az eszme vértanúja… Aki vállalja a halált – most már mindegy, milyen körülmények közt. Jó… Az ő vérével fizetett be a pártja a hatalomba…. De egyre inkább azt hiszem: hamis pénzzel.
RAVELSZKI
Ha Ravelszkinek valami szerepe volt a forradalom győzelmében, talán mégis inkább az eszméit említse. S az eszméi nem voltak hamis pénzek.
BALTH
Mosolyog.
Mit valósított meg belőlük Gregor?
RITA
Élesen. Az árulásért Ravelszki nem lehet felelős!
BALTH
Gondolja – Madame Jensen?… Gondolja?
RAVELSZKI
De – felelős. Rita téved. Az árulásért Ravelszki felelős… – Szinte nevetve – Gondold csak meg, Rita, odahaza minden Ravelszkiről van elnevezve. Utcák, terek, repülőterek, egyetemek, a szülővárosa, a legnagyobb petróleumfinomító… Csak éppen Ravelszki nincs Ravelszkiről elnevezve… „Nem ér a nevem” – mondhatná Ravelszki. De nem mondja. Tudja jól: felelős.
SALAMANCA
Most már azt is Ravelszki nyakába akarja varrni, amit a köpönyegforgató Gregor csinál a maguk hazájában? Bocsásson meg, Jensen úr, ez mégiscsak sok!
BALTH
Ez az! Köszönöm! Több kegyeletet a nagy ellenfelem emlékének… És még az örökösei iránt is jobban leróhatná a haza a háláját.
RAVELSZKI
Mit akar ezzel mondani?
BALTH
Szétnézegelődik. Ez a környezet nem méltó Ravelszki örököséhez… S Madame Jensen, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a forradalom győzelmében – látom, biciklin jár bevásárolni a városba. Noteszt vesz elő. Tudják, már hány elintéznivalót jegyeztem fel ebbe?… Csak győzzem otthon!
RAVELSZKI
Odamegy hozzá, csendesen félrevonja, s aztán halkan, ellentmondást nem tűrően. Most takarodjék!
BALTH
Könnyedén, inkább Ritának. Azt hiszem, mindjárt itt a diner órája, mennem kell… Régebben én nagyon szerettem színházba járni. Megfigyeltem, vannak kettős szerepek, amelyeket bizonyos színészekkel nem szabad eljátszatni. Olyanokkal, akik hajlamosak a skizofréniára… Túlságosan is átélik… Többiekhez. Olyan sokat beszélek. Ez is emigrációs tünet… De megyek már, megyek, mert a politikától magukat távol tartó emberek igen veszélyesek… kiszámíthatatlanok… Nem tartják be a játékszabályokat… Felnevet. Csak azért nem köszönök viszontlátással, mert Madame Jensen megtiltotta. Ahogy megy ki, szembetalálkozik a feldúlt örmény nővel.
ÖRMÉNY NŐ
Megállítja Balthot. Uram, meg tudna ön egy ártatlan kutyát gyilkoltatni?
BALTH
Az ajtóban.
Egy kutyát? Soha! El.
ÖRMÉNY NŐ
Nem ő volt… Mindenkit megölnek körülöttem…
RITA
Nyugodjék meg, kedves.
LIMANOFF
A sakktábla fölött. Hölgyeim és uraim, ezen a világon, sajnos, sohasem lesz rend, mert a fiatalság minden korszakban megkótyagosodik valamilyen szamárságért. Mint a szabadság – és a többi… És mindig van valami új divat. Emlékszem, amikor én fiatal voltam, a nihilistákat alig győztük lepuffantani, aztán jöttek az anarchisták, eh… Legyint, lép a sakktáblán.
RAVELSZKI
Ritához. Azt hiszem, itt a pillanat…
MME ALRIC
Ezüstcsengőt rázva, be. Uraim, fáradjanak át az ebédlőbe!
RAVELSZKI
Mme Alrichoz. Asszonyom, végtelenül sajnálom, de nekünk el kell hagynunk ezt az oly barátságos és vendégszerető házat…
SALAMANCA
Őszinte fájdalommal. Épp most, hogy én megjöttem?
MME ALRIC
Mindenkinek szokott jönni egyszer egy látogatója. S akkor az illető csomagol és eltűnik… Ez a jobbik eset. Megy a többiek nyomában az ebédlőbe. A küszöbről visszaszól. A szobájukat nem fogom kiadni. El.
RAVELSZKI
Ritához – most, hogy egyedül maradtak, mert csak az örmény nő van még itt. Ritám, meg kell értened, egy hazugságnak, egy nagy hazugságnak a hálójában vagyok megfogva – én is segítettem szőni ezt a hálót…
Nem folytathatja.
ÖRMÉNY NŐ
Éles, valami ortodox temetési szertartást idéző hangon. Hercegek, katonák és politikusok! Mit számít a szemükben egyetlen élet… Mégis részvétüket kérem, a kis Toto elhunyt!
MME ALRIC
Hangja. Diner! Diner!
Függöny
Újra itthon, egy kis városvégi, földszintes ház kétszobás lakásának egyik szobája. Magányos öregasszony lakja. Fényképek. Jórészt Ritáról, amikor még kislány volt. És egy pompás rádió, a rádió őskorából, amikor a készülék és a kúpos hangszóró külön állt egymástól. Vasárnap. A rádióban mise. Rita és Annus van a színen.
ANNUS
Idős asszony, kulcsárné volt valamikor Ritáéknál, ő nevelte a kislányt. A másik szoba felé. Felkelt már a férje?
RITA
Persze… Nem… Nem tudom.
ANNUS
Vasárnap csak nem fogad látogatókat?
RITA
Nem, ma nem várunk senkit.
ANNUS
Igaz, hogy ő azért nyugodtan heverészhet, ha jön is valaki.
ANNUS
Én se mozdulok ki jóformán soha. Öltözik, kabátot vesz. Minek?
ANNUS
Mióta megvan ez a rádió, itthon hallgatom a misét is. Csak temetésre szoktam eljárni. Nagy temetésekre… Jó kis lakás ez. Nem messze ide a temető.
RITA
Vasárnap délelőtt? Temetésre?
ANNUS
Most avatják fel Ravelszki mauzóleumát. Súgva. Nagy forradalmár volt… Nem igazi temetés. Már régen meghalt. Meg aztán nem siratja az ilyet senki. De annál nagyobb a pompa. Zenekar, katonaság. És mégiscsak a temetőben van. Közben felöltözött.
RITA
Örülne, ha abbahagyná. Elkésik.
ANNUS
Nincs kedvük eljönni? Mióta itt vannak, ki se mozdultak…
RITA
Tudja, kedves Annuska, a férjem ilyen visszahúzódó medvetermészet… Megismerhette.
Nem folytathatja.
RAVELSZKI
A szomszédból berohan, felöltözve. Keserű, vad iróniával.
Csakugyan, Rita – nem kéne elmennünk a temetőbe, ennek a hogyishívják Ravelszki mauzóleumának a felavatására? Biztos ott van az egész kormány. Szemtől szemben láthatnánk eleven minisztereket… Na?
ANNUS
Egész biztos, hogy ott lesznek. A miniszterek, persze!
RITA
A férjem tréfál. Nem szokott temetőbe járni.
RAVELSZKI
Egyszer mindenki elmegy… Ha máskor nem, a saját temetésére.
ANNUS
Sehova nem viszi azt a szegény kis asszonyt. Amikor fiatal lány volt, minden napra volt neki valami szép mulatság… Bál, garden party, opera, concours…
RITA
Hallgasson már, Annuska!
RAVELSZKI
Dehogyis! Folytassa csak! Bár fogadni mernék, hogy mauzóleumavatásban nem volt része Ritának bálozó ifjú hölgy korában.
ANNUS
Minden életkornak megvannak a maga örömei.
RAVELSZKI
Hallod, Rita? Vannak még örömök. Ez az első nap idehaza, amikor végre egy optimista szót is hallok. Vannak még örömök! Itt van például ez a mauzóleumavatás! Kezdem visszanyerni a bizalmamat az élet szépségeiben, a kormányzat bölcsességében és a hűségében, a hűségben!
ANNUS
Látja, Ritácska, nem is olyan morcos mackó a maga férje. Így szeretem őt… Jókedvűnek.
RITA
Én is. Csakhogy én olyan önző vagyok, hogy ilyenkor szeretek vele kettesben maradni.
ANNUS
Nem jönnek? Az ajtóban. Olyan tömeg lesz, hogy ha későn megyek, semmit se látok… Talán ott azért találkozunk. El.
RAVELSZKI
Hátha meg se tartják nélkülem. Nevet, hosszan, majd. Képzeld el, ha kiderülne, hogy nem vagyok benne a koporsóban… Mert hogy én nem vagyok benne abban, ami itt az én nevemben történik, az – úgy látszik – senkit sem zavar… Milyen kicsinek látszott az a hazugság, amikor elfogadtam, szinte semmiség: tégy úgy, mintha meghaltál volna. Ennyi volt az egész. Akármelyik bogár is megcsinálja. És mi lett belőle! Minden hazugság!
RITA
Nem lett volna szabad hazajönnünk…
RAVELSZKI
De, el kellett szenvednem a legnagyobb bűnhődést… Megtudtam, legalább én megtudtam: mi az igazság? Hát most tudom. Akiket idehívtál, beszéltek. A bizalmas barátaid. A parasztok a falutokból. Az elsikkasztott földreformról. Például. Ömlött belőlük a panasz. Én odabent hallgattam. A sötét szobában. Volt úgy, hogy az öklömet haraptam, hogy ne kezdjek el üvölteni… Meggyóntattam az országot.
RITA
De azért észrevehetted, hogy téged tisztelnek, a te neved szent.
RAVELSZKI
Ez a mauzóleum… Mi?
RAVELSZKI
Gregor legnagyobb ötlete. A hiúságomat célozta meg vele. A maradék hiúságomat, és beletalált. Ezzel akart üzenni nekem az emigrációba: ne háborogj, enyém az ország, tied a dicsőség… Tiéd a szép temetés, amely még az ilyen öregasszonyokat is kicsalja hazulról… Csengetés.
RITA
…Nem várunk mára senkit.
RAVELSZKI
Hirtelen. Akárki, küldd el! Nincs erőm hallgatni tovább, amit az emberek mondanak. Elég volt a gyóntatásból!
RITA
Gyorsan kimegy, hallani, hogy ajtót nyit.
RAVELSZKI
Feszülten figyel kifelé.
RITA
Hangja.
Tessék bejönni!
RAVELSZKI
Eltűnik a másik szobában.
RITA
Hangja.
Előrejövök, mutatom az utat… Bejön, látja, hogy Ravelszki elrejtőzött, kiszól. Tessék, tessék!
MIKLÓS ÖZVEGYE
Be, fiatalasszony. Örülök, hogy megismerhetem. Sokat hallottam róla, hogy maga volt az, aki figyelmeztette a pártot a készülő merényletre. Ha öt perccel korábban ér oda, ma élne Ravelszki, és élne a férjem is.
RITA
Én is azért írtam, mert szerettem volna megismerni. Higgye el, az én életemnek is legnagyobb fordulópontja ez a merénylet.
MIKLÓSNÉ
Azt gondoltam, hogy ma délelőtt ott van maga is az ünnepségen.
RITA
Kis csend. És maga mért nincs ott?
MIKLÓSNÉ
Keményen. Megvan a jegyem. Méghozzá az első sorba… Csend, majd. Nincs kedvem elmenni.
RITA
Megértem. Az asszonyok nehezen tudnak megbocsátani. És a férje, mégis, Ravelszki miatt halt meg.
MIKLÓSNÉ
Együtt haltak meg.
MIKLÓSNÉ
Azért nem megyek el, mert nem akarom, hogy engem is azok közé soroljanak, akik most jól élnek.
RITA
Joga van hozzá, a férje igazán a hazáért halt meg.
MIKLÓSNÉ
Akkor inkább a hazának volna joga hozzá, hogy egy kicsit jobban éljen, nem?
Csend
RITA
Ha Ravelszkinek lett volna felesége…
MIKLÓSNÉ
Higgye el, az is távol maradna ma ettől a cécótól… Ismeri maga azt a kifejezést, hogy a halott megfordul a sírjában?
Kis csend. A szomszéd szobából valami zaj.
RITA
Felfigyelt, és siettetőbb lesz, mert szeretne átmenni Ravelszkihoz. Ez talán túlzás…
MIKLÓSNÉ
Három év óta egyfolytában gyászolunk. Ravelszkit gyászoljuk. Higgye el, jó feleség voltam, nem felejtem el soha a férjemet, de nem gyászoltam, csak egy esztendeig. Mire való ez a végtelenül kihúzott szemfödő? Ravelszki szemfödője. Minek a takargatására?
RITA
Kérem, én ugyan nem megyek gyászünnepségre…
MIKLÓSNÉ
Dolga van? Vigyázzon! Vigyázzon minden szavára. Ha elmegy, hogy hova megy. Nekem van szemem az ilyesmihez, itt a kapujuk előtt is ácsorgott egy rendőr… Én megismerem őket, látja, még beszélni is merek róluk. Hozzám talán mégse mernek nyúlni. A nemzet második számú mártírjának özvegye… Ravelszki nagyon szép könyvet írt a szabadságról – könyvben nagyon szép… Én kinyithatnám a számat. De minek? Hogy bajba keverjem magát?
RITA
Azt mondja, rendőrt látott a kapu előtt?
MIKLÓSNÉ
Engem gyakran szoktak követni. Fel se veszem! De ez már itt ácsorgott.
RITA
Köszönöm, hogy szólt.
MIKLÓSNÉ
Csendesen. Azért lehet, hogy kimegyek mégis a temetőbe…
El.
RITA
Egyedül. A szomszéd szoba felé. Nincs tovább! Elég volt! Csomagolunk, és ugyanazon az úton, amelyen bejöttünk ide, megyünk vissza. Senki se tudja meg, hogy itt járt Ravelszki… Bemegy a szomszéd szobába.
Csend. A színpad egy pillanatig üres.
RITA
Vissza, némán. Leül egy székre. Csend. Majd szinte ünnepélyesen.
Ravelszki elindult szembe a sorsával… Tudhattam volna, hogy ezen az úton nincs megállás.
Csengetés, de a következő pillanatban kintről zaj, és be is jön az a két férfi, aki csengetett.
EGYIK
Bocsánat, kinyílt a bejárati ajtó. Magától.
MÁSIK
Szétnéz. Mióta laknak itt?
MÁSIK
Int az egyiknek, hogy nézzen át a szomszéd szobába.
EGYIK
Át a másik szobába.
MÁSIK
Maga nem hallgatja az ünnepséget? Kinyitja a rádiót.
EGYIK
Ki. Itt nincs… Az ajtó, a kertre, nyitva.
MÁSIK
Megvannak az eszközeink, hogy megtudjuk.
GREGOR
Hangja a rádióból. …Ő, aki most utolsó útjára idejött, hogy meglelje örök nyugalmát a hazai földben…
Függöny
A temetőben. Tulajdonképpen semmi nem látszik, csak jelzésül egy sírkereszt. Az ünnepség valahol hátul folyik. A színpad hátsó felén háttal álló emberek. Égő gázkandeláberek. Elöl egy fa. Ennek támaszkodva, elrejtőzve: Ravelszki.
A megafonokon, nagy erővel Gregor hangja, a beszédet folytatja: „Eljöttünk hozzád, leghűségesebb híveid…”
RAVELSZKI
Egyedül, magányosan, szemben a közönséggel, halkan. Milyen egyszerű volna most üvölteni. S ki tudja, amikor a hazugság már úgy felforgatott mindent a világon, hogy a halott a gyászolók közt követheti a saját koporsóját – nem az volna-e a leghelyesebb, a legjózanabb, a legillendőbb: üvölteni. Üvölteni: – Még halkabban, súgva – „Emberek, minden hazugság. Becsaptak benneteket…”
HANGSZÓRÓ
Szpíker hangja. Ravelszki teste hármas koporsóban nyugszik. Leghívebb munkatársai emelik a nehéz terhet… A külső érckoporsón csak ennyi a felírás: Ravelszki.
RAVELSZKI
Halkan, elkínzottan. Üvölteni… Hogy ne tűrjétek tovább. Elárulják a szabadságot. Meggyalázzák az igazságot. Üvölteni. Emberek, én vagyok Ravelszki, aki eljöttem, ide… Emberek, én nem haltam meg, én is hazudtam, de most kikiáltom az egész országnak, élek, élek, és nem engedem megölni az ügyünket…
HANGSZÓRÓKON
A koporsóra legelsőnek a kormány koszorúja kerül. Csend.
Nemzetiszínű szalagján sikerül elolvasnunk a felírást: „Ravelszkinek – örök hűséggel.”
RAVELSZKI
Halkan. Üvölteni…
Mentőautó szirénája.
HANGSZÓRÓK
És hozzák a többi koszorúkat…
Két civil ruhás rendőr és két fehér köpenyes ápoló jelenik meg.
Nyomukban –
EGY ASSZONY
Tessék mondani, mi történt? Rosszul lett valaki?
RENDŐR
Nem, kérem, csupán egy szegény, ártatlan bolond megszökött ma reggel a Marsdorff-féle ideggyógyintézetből…És nem akarjuk, hogy itt még botrányt csináljon. Ápolókhoz. Fölfedezték már, ugye? Az lesz az… A személyleírás…
RAVELSZKI
Mit akarnak tőlem?
ÁPOLÓ
Jöjjön velünk, Jensen úr, a főorvos úr haragudni fog.
RAVELSZKI
Üvöltve. Emberek, én vagyok Ravelszki, aki eljöttem ide…
MEGAFONOKBÓL
Mindennél hangosabban megszólal Beethoven gyászindulója.
Függöny
Annak az idegszanatóriumnak a hallja, amely – úgy látszik – inkább politikai foglyok eltüntetésére szolgál. A rádiót hallgatja az ápolónő. Fülhallgatóval.
Ravelszki, kórházi köntösben.
ÁPOLÓNŐ
Nem mondtak semmi érdekeset.
ÁPOLÓNŐ
Semmit, Jensen úr.
RAVELSZKI
Ha mondanának valamit úgysem árulná el nekem.
ÁPOLÓNŐ
Elképzelhető, hogy igen. Vannak olyan hírek, amelyeknek a hatása jótékony arra, aki hallja.
RAVELSZKI
Például! Mondjon egy ilyen jótékony hírt. Nem baj, ha nem is hallotta a rádióban. Ha jót tesz…
ÁPOLÓNŐ
Várjon!… Egy ilyet kitalálni nehéz… Nevet.
RAVELSZKI
Most látja, hogy a jót még hazudni is milyen nehéz. A rosszat könnyebb volna. Hirtelen. Most mit mondanak!
ÁPOLÓNŐ
Semmit. Egy citerazenekar játszik. Feléje fordítja a hallgatót. Vége az esti híreknek, lefekhet, Jensen úr. A főorvos úr nem örülne, ha tudná, hogy kivételezek magával.
RAVELSZKI
Idegen állomásokat nem tud fogni vele?
ÁPOLÓNŐ
Jensen úr, akit úgy izgatnak a világpolitika hírei…
RAVELSZKI
Engem egész kis apróságok is érdelnek…
ÁPOLÓNŐ
Mert kombinál, és azokból is kikombinál valami világraszóló eseményt. Ismerjük ezt, Jensen úr.
RAVELSZKI
Minden ember vár valami jó hírt. Csak mi ne várjuk itt, szegény bolondok, ebben az elmekórházban?
ÁPOLÓNŐ
Én a maga helyében nem vágynék el innen, Jensen úr. Szerencséje van magának. Maga nem ismeri a többi ideggyógyintézetet. Amilyen zsúfoltak azok… Itt meg jóformán maga van egyedül Jensen úr.
RAVELSZKI
Csakugyan eléggé egyedül vagyok… Fordítsa felém azt a citerazenekart. A zenétől ne féltsenek. Az csak üdítőleg hathat egy ilyen elborult kedélyre… Egy kis zümmögés legalább valami harmóniából.
Ápolónő feléje tartja a fejhallgatót. Telefoncsengetés.
ÁPOLÓNŐ
Pillanat! Megnézem…
A telefont fölveszi. Tessék!… Ilyenkor? Nincs látogatás.
RAVELSZKI
Ki az? Engem keresnek!
ÁPOLÓNŐ
Zavartan leteszi a kagylót. Látja, mindent magára vonatkoztat. Ez olyan tipikus.
RAVELSZKI
Máskor is kerestek?… Bocsánat: ha most nem kerestek – máskor azért kereshettek… Kerestek?
ÁPOLÓNŐ
Látja, egy telefoncsengetés elég, hogy így felizgassa. Most képzelje el, hogy ha mindenféle látogató bejöhetne magához… Akar nyugtatót?
RAVELSZKI
Nem. Még mit nem! Hogy csak egy éjszakára is elvegye tőlem a szorongásaimat és reményeimet…
ÁPOLÓNŐ
Ezért nem fog soha meggyógyulni.
RAVELSZKI
Gondolja, hogy bármikor kitörhet rajtam megint valami… – hogy is hívják – Ravelszkinek képzelem magam… vagy egy olyan embernek, akihez jönnek látogatók? …Mint az előbb is.
ÁPOLÓNŐ
Majd, ha a főorvos úr megengedi, bejöhet a felesége magához is Jensen úr.
RAVELSZKI
Ő volt a portán?…
Lázasan. Ha nem felelhet, ne felejen. De ha ő volt, akkor az istenre kérem, most ne mondjon nemet.
Csend.
ÁPOLÓNŐ
Tulajdonképpen olyan nevetséges hangszer a citera. Pláne egy egész zenekar…
Kopognak.
ÁPOLÓNŐ
Az ajtóhoz megy, félig kinyitja. Tessék.
RITA
Hangja.
A férjemet keresem. Jensenné vagyok.
ÁPOLÓNŐ
De asszonyom, én megmondtam a portásnak…
RITA
Már bent. Bocsásson meg, de a portás nem mondott nemet.
RAVELSZKI
Ne álljon az útjába, kérem!
ÁPOLÓNŐ
Ha ennek valami konzekvenciája lesz, magára vessen, asszonyom.
RITA
Be, Ravelszki megöleli.
RAVELSZKI
Hogy jöhettél ide? Így besétálni ebbe a csapdába?
RITA
Nem is örülsz, hogy látsz?
ÁPOLÓNŐ
Önnek meg kell értenie, asszonyom, hogy Jensen úrnak apró személyiségzavarai voltak. De már gyógyul. Látja, önt is megismerte. Már ez is nagy szó.
RAVELSZKI
A gyógyulásom útján majd eljön az az idő is, amikor az örömet is gátlástalanabbul fogom tudni kifejezni – ugye, kedvesnővér.
ÁPOLÓNŐ
Ez egészen bizonyos.
RAVELSZKI
Ha most tíz percre magunkra hagyna, azt hiszem, máris sikerülne túltennem magam egy-két gátláson.
ÁPOLÓNŐ
Megyek, megnézem a többi beteget. El.
RITA
Igazán kedves, nővér.
RAVELSZKI
Még hazudott is. Nincs több beteg. Hacsak az ápoltak ruhájába felöltöztetett börtönőreimet nem tekintik annak.
RITA
Milyen helyre hoztak!
RAVELSZKI
És egy ilyen helyre utánam jöttél! Hát hogy örülhetnék zavartalanul a jöttödnek, amikor tudom, hogy Gregor csak erre várt.
RITA
Ha várt, itt vagyok! És ha engem is itt akar tartani, legalább osztozom a sorsodban. Ennél többet soha nem is kívántam magamnak.
RAVELSZKI
Mit tudod te, milyen sorsot szán nekem Gregor…
RITA
Azt hiszed, az aggodalmaim között nem szerepel az, hogy féltem az életedet? Hogyha nyugodtan tudnék aludni, gondolod, hogy eljöttem volna ide?… Hogyha bíznék ebben a szörnyű azilumban, elkövettem volna-e mindent, csakhogy megszöktesselek innét?
RAVELSZKI
Megszökni? Innen? Lehet?
RITA
Igaza volt az ápolónőnek. Én megvesztegettem a portást. Nem most. Már napok óta tárgyalok vele.
RAVELSZKI
S honnan tudod, hogy ezekről a tárgyalásokról Gregor nem tud?
RITA
Ennyi kockázatot minden szökéssel kell vállalni. És a szökést kell vállalni, ha már a legrosszabbtól kell tartanunk.
RAVELSZKI
Megrázza a fejét. Nem. Most semmit se szabad kockáztatni. És semmit se szabad siettetni.
RITA
Mire vársz? Hogy megöljenek? Drágám, bocsáss meg. De csakugyan minden önuralmamat elvesztettem.
RAVELSZKI
Az a két rosszképű betegtársam – akik, ha betegek, legföljebb azon az alapon lehetnek betegek, hogy a bűnözés összefügg az elmebajjal – a kórlapjuk szerint közveszélyesek. Ami azt jelenti, hogy bármelyik pillanatban leüthetnek, megfojthatnak… És semmi nem történt, csupán, kihasználva az ápoló figyelmetlenségét, két közveszélyes beteg dühöngő rohamában megölt egy önveszélyes beteget. A kötelességmulasztó személyzet ellen vizsgálat indul.
RITA
Nem. Nem! Képtelenség!
RAVELSZKI
Lehet. Lehet, hogy csak ez a képtelen helyszín sugalmazza nekem ezeket a képtelen gondolatokat.
RITA
Ez már maga elég, hogy innen menekülj. Hogy ilyen gondolataid vannak!
RAVELSZKI
Mosolyogva. Félsz, hogy az idegszanatórium hatására megbolondulok? S a végén Jensennek tartom magam.
RITA
Bolond, bolond, bolond, az!
Megöleli.
BETEG
Be, megáll az ajtóban. Nem játszik egy parti sakkot velünk, Jensen úr?
BETEG
De aztán meg ne szökjék…
Furcsán nevet, el.
RAVELSZKI
Álbeteg, mint én.
RITA
A különbség csak az, hogy ő játssza a beteget, te nem.
RAVELSZKI
Van ennél lényegesebb különbség is. Ő a macska, én az egér. Megengedheti magának, hogy játsszék.
RITA
Borzasztó! Minél hamarabb ki innen!
RAVELSZKI
Én most nem akarok kockáztatni semmit. A tét túl nagy.
RAVELSZKI
Az igazság… Annak kell előbb kiderülnie. Aztán, nem bánom, már az se baj, ha megmented az életemet. De a sorrend most ez.
RITA
Jensen úr minden napja az idegszanatóriumban: egy-egy újabb hazugság… Csak, ha előjössz, derülhet ki az igazság.
RAVELSZKI
Próbáljuk meg az igazságot függetlenné tenni a személyünktől. Jó gyakorlat arra a szerénységre, amelyről a közéleti ember oly könnyen elfeledkezik. Az igazság győzhet nélkülem is, kedvesem. Hagyjuk, hogy győzzön. Egyre halkabban. És ne zavarjuk a győzelmét holmi életmentő akciókkal. Szétnéz, egy sarokba vonja Ritát. Látod, csak az különböztet meg egy paranoiástól, akinek üldöztetéses téveszméi vannak, hogy az én téveszméim talán nem téveszmék. De szubjektíve ez nem jelent semmit… Innen talán nem hallatszik ki a beszéd… Ide hallgass, minden pillanatban várom, hogy nyilvánosságra jöjjenek a Milánóban hagyott dokumentumok. Ha addig kihúzzuk – nyertem. Még életet is – talán.
RITA
Lassan.
És nem félsz attól, hogy Gregor bosszúja gyorsabb, mint a kinti barátainknak a buzgalma…
RAVELSZKI
Ez az egyetlen félelmem. Ha ezek a Lombroso-képű betegtársaim az egyik sakkjátszma végén úgy találnak nekem sakk-mattot adni, hogy ottmaradok, Jensen sírja lezárja az esetleg felmerült kétségeket Ravelszki mauzóleumát illetően. És a legszenzációsabb dokumentumaimat is már csak apró, kérdőjeles hírként fogják publikálni a sziámi ikrekről és egyéb érdekességekről szóló rovatban. Indulattal. Élnem kell, Rita, mindenáron… Az igazság napfényre kerülését nagyon megzavarná a halott Ravelszki mellett egy halott Jensen.
RITA
És mégis jobban bízol ezekben a borzasztó Lombroso-képű betegtársaidban…
RAVELSZKI
Mért, te a portást milyennek találtad?
RITA
Egy cseppet sem bizalomgerjesztőbb ezeknél. Olyan, aki szemrebbenés nélkül eladja az apját, az anyját, ha van, aki megfizesse.
RITA
Az aljasságában. Igen. A pénzéhségében. Ha sikerül a szökésed, annyi pénzre adtam neki garanciát, amellyel birtokot vásárolhat magának… Megint kezdenek divatba jönni a birtokvásárlások.
RAVELSZKI
És nekem mi volna a dolgom?
RITA
Amikor szabad az út, ő háromszor röviden fölcsönget a telefonon.
RAVELSZKI
Ide, és még hova?
Hirtelen. Bocsáss meg, hiszen ugyanezeket az aggodalmakat te is átélted, százszorosan is. Te is végiggondoltad, hogy mi lesz, ha a portás nemcsak a gazdáit árulja el neked, hanem téged is, a gazdáinak. Hogy mi lesz, ha Jensen urat szökés közben éri baleset? Még csak vizsgálatot se kell indítani… És hány véletlen jöhet közbe. Hogy akkor kap defektet az autó, amikor rohannunk kéne a határ felé… Bocsáss meg, látod, elvesztettem a képességemet, hogy bízni tudjak benned, mint a jó csillagomban. Pedig tudom, hogy bízhatnám, hiszen ezekkel az eshetőségekkel szemben ott áll a te akaratod, amellyel mindent előkészítettél… Nehéz volt? Akármi lesz is, köszönöm.
RITA
Egyszerűen. Ha úgy döntesz, hogy itt maradsz, kérlek, tedd lehetővé, hogy veled maradhassak. Ahogy az ápolónőnél bejelentkeztem. Mint Jensenné.
RAVELSZKI
Megöleli. Egyetlen reményünk, hogy azokat az írásokat hamar publikálják. Túl nagy botrány volna, ha utána érné baleset Jensent és feleségét.
RITA
Látod, én is érzem, hogy mostantól kezdve egy a sorsunk, mint… – Tréfálni próbál – …hogy is mondtad? Az olyan közepes érdekességű sziámi ikreké. Komolyan. A szökési tervet felejtsd el.
RAVELSZKI
Ki tudja, mire lesz még jó.
RITA
És most nyugodj meg.
RAVELSZKI
Leül, és lassan kimondja. Engem nem izgatott fel, hogy kinyitottad ennek a fehér börtönnek a kapuját előttem, és hogy ha három telefoncsöngetést hallok, kifuthatok innét a sötét ismeretlenbe… Elhallgat, majd folytatja.
Hanem sokkal inkább az, hogy az ismeretlenségből, ahol sikerült elrejtőznöd Gregor kopói elől, ma este besétáltál ide, ebbe az egérfogóba.
RITA
Akármi lesz, együtt vagyunk. Nekem már így is megérte.
BALTH
Be, az ápolónővel. Köszönöm, kedvesnővér. Jensen úrék régi ismerőseim. Tudom, hogy ez nem látogatási idő, de precedensül szolgálhat, hogy nem én vagyok az egyetlen látogató…
RAVELSZKI
Szintén a portás jóindulatával van itt?
BALTH
A jóindulat szót hangsúlyoznám. Ez a lényeges most, és nem az illető személye.
RAVELSZKI
Csak nem Gregort akarja sejtetni e magát megnevezni nem akaró jótét lélek mögött.
BALTH
Nehéz volna feltételeznie? Lehet. Gregor számára a problémák túlságosan is leegyszerűsödtek. Egy olyan vagy-vagy elé került, amelyben csak egyet választhat. Ha a maga feje szerint választ. Számomra viszont a problémák bonyolultabbá váltak. Mondhatnám úgy: szinte megoldhatatlanokká. Mondom úgy: olyanokká, hogy minden erőfeszítést megérdemelnek. Ezért vagyok itt. Mondhatnám: kétségbeesett, utolsó erőfeszítéssel…
RAVELSZKI
Már csak az hiányzik, hogy azt mondja: a mi érdekünkben jött ide.
BALTH
Ebben a francia négyesben a legmeglepőbb összeállításban kerülhetnek össze a partnerek…
RITA
Mi már régen nem partnerok vagyunk Ravelszkivel, hanem élettársak.
BALTH
Mégis szeretném megkérni, hagyjon magunkra.
RITA
Ami Ravelszkit illeti, az rám is tartozik.
BALTH
Csakhogy én olyasmiről is akarok beszélni, elsősorban olyasmiről, ami nem Ravelszkit illeti, hanem magát. S épp ezért kérhetem, hogy ne legyen jelen.
Csend.
RAVELSZKI
Báró Balth, úgy látszik, megtalálta azt az egyetlen pontot, amelyben én egyetérthetek vele. És ez a te biztonságod. Talán csakugyan jobb, ha ezt mi férfiak beszéljük meg.
RITA
Balth, úgy látszik, nem akarja, hogy megtudjam: milyen életveszélyes helyzetbe kerültem. Felesleges előttem titkolóznia: tudom. Besétáltam az egérfogóba, itt vagyok, és ezentúl osztozom férjem sorsában… A maga gyors ideérkezése a legjobb bizonyíték rá, hogy a rendőrség tudtával léptem át ennek az úgynevezett szanatóriumnak a küszöbét. Ha valami reményem eddig lett volna, már nincs.
BALTH
Maga bátran szembenéz a sorsával, ha a legrosszabbat ígéri, akkor is… Hangot vált. Azt hiszem, jobb lett volna, ha magunkra hagy. Mert nem tudom, lesz-e bátorsága szembenézni hibájával, amellyel halálos veszélybe sodorta a férjét.
BALTH
Ön volt férje életbiztosítása.
BALTH
Amíg elrejtőzve élt. Amíg a rendőrség önt hiába kereste. Ön volt a nagy adu, amelynek, kihívását Gregor nem merte megkockáztatni. Ön volt a bosszú angyala, aki bizonyára előjön, ha Ravelszkinak baja lesz… Erről a szerepről maga önként lemondott.
RAVELSZKI
Megfogja Rita kezét. Köszönöm, hogy bejöttél. Vártalak.
BALTH
Talán nem rontom el ennek az igazán szép pillanatnak a szépségét, ha megmondom, hogy – szerencsére – a kilátások mégsem tragikusak.
RAVELSZKI
Nekem is feltűnt, hogy Gregor ebben a pillanatban – egyelőre – önt küldte ide, és nem a bérgyilkosait.
BALTH
Azok sincsenek messze.
RAVELSZKI
Mindennapos sakkpartnereim.
BALTH
Talán. Nem tudom. De hogy Gregor engem kért meg, hogy közvetítő legyek, ez szerintem is jó jel.
RAVELSZKI
Iróniával. Arra vall talán, hogy Gregorban felülkerekedik a humanista?
BALTH
Azt kétleném. De elvégre ön jobban ismerheti, hiszen ugyanegy pártba tartoztak.
RAVELSZKI
Azt hiszem, az ön lélektani tapasztalatai frissebbek, és ezért helytállóbbak. Ön már mint árulót tanulmányozhatta.
BALTH
Hogy mi kerekedett felül Gregorban, én nem tudom. Talán egy régi barátság emléke…
RAVELSZKI
Még csak ez hiányoznék befejezésül, Gregor szentimentalizmusa!
BALTH
Bevallom, én is szkeptikus vagyok az emberek érzelmi világával szemben.
RAVELSZKI
Félreért. Ez nem szkepszis nálam. Undor.
BALTH
Az érzelmeket nem árt megalapozni. Gregor érzelmei nem nélkülözik a legszilárdabb alapot. A félelmet.
RITA
Fél? Még mindig fél? Azt hittem, én voltam számára az utolsó veszély.
BALTH
Gregor feltételezi, hogy bizonyos Ravelszki-dokumentumok maradhattak külföldön. S ezek őt esetleg kellemetlen helyzetbe hozhatják.
RAVELSZKI
No lám! Milyen távoli kombinációkra is gondol! Mit szólsz hozzá, Rita?
BALTH
Bevallom, én gondoltam erre. S én ültettem el ezt az aggodalmat Gregorban.
RAVELSZKI
Vidáman szinte. Szegény Gregor, hogy milyen nyugtalan éjszakái lehetnek!
BALTH
Gregor bizonyosságot szeretne.
RAVELSZKI
Ezt a kis bizonytalansági tényezőt viselje el. Egy jól elrejtett pokolgéppel minden politikusnak számolnia kell. A népellenes politikusoknak pláne.
BALTH
Nem a legcélravezetőbb dolog: bizonytalanságban hagyni hatalmon levő politikusokat. Idegeskedni kezdenek. S ilyenkor szoktak elkövetni visszacsinálhatatlan tetteket. Néha gonosztetteket…
RAVELSZKI
Nem hiszem, hogy meg tudnám nyugtatni Gregort. Egy rossz lelkiismeretű embert nehéz megnyugtatni.
BALTH
És én mégis csak azt ismétlem: Gregor bizonyosságot szeretne. Hogy nem robban föl az a bizonyos pokolgép valamilyen külföldi hírügynökségnél.
RAVELSZKI
Nem tudok semmiféle garanciát adni. Amit tudnék, abban Gregor nem hinne.
BALTH
Ezt én is mondtam neki… De hiába, ő csökönyös, és bizonyosságot akar.
RAVELSZKI
Eléggé régről ismer engem, tudhatja, hogy ha egyszer az igazságot hirdetni kezdem…
BALTH
Például a temetőben.
RAVELSZKI
Akárhol. Az élőknek!… akkor én többet nem fogom be a számat… Efelől bizonyos lehet. Felindultan áll.
BALTH
Maga is megrendült. Engedelmével, ezt én nem adom át. Ez mindkettejük halálos ítéletének kiprovokálása volna.
RAVELSZKI
Hevesen. Az se lesz bizonyosság! Ha föld alá dug minket. Azután se lesznek nyugodt álmai! S ezt ő is tudja jól.
BALTH
Nekem se lennének! Engem is halálomig bántana a lelkiismeret, hátha ügyetlenül jártam el ebben a ma esti követségemben… Ezért mégiscsak elkövetek mindent, hogy megszerezzem azt a hőn óhajtott bizonyosságot Gregornak.
RAVELSZKI
Érdekelne, hogy mit talált ki.
BALTH
Nagyon egyszerű: ismertetem önnel, hogy mi lesz Gregor válasza, ha esetleg ön a személyazonosságát igazoló dokumentumokat hozza forgalomba, valahol külföldön.
RAVELSZKI
Semmiféle válasza nem lehet, hacsak az nem, hogy megy a pokolba.
Csend.
RAVELSZKI
Áruló bandájával egyetemben.
RAVELSZKI
Ha azt akarja mondani, hogy én is bűntársa voltam Gregornak, ez bizonyos mértékig igaz. Én vállaltam a halott szerepét, pedig éltem. Ezt a súlyos vétkemet be fogom ismerni a nemzet színe előtt.
BALTH
És a nagylelkű nemzet fel fogja oldozni önt, hiszen ezt a vétket a legnemesebb indok alapján követte el… Báró Balth kormányát csak úgy tudták megbuktatni. Gregor és Ravelszki. Együtt. Ezzel a kis közös hazugsággal…
RAVELSZKI
Remélem, nem kívánja, hogy még öntől is bocsánatot kérjek. A gyilkossági kísérlet ellenem nagyon is igaz volt. Az a szegény sofőr nem fog feltámadni.
BALTH
Valljuk be, Ravelszki, minden baj onnan van, hogy az a pokolgép, ott a Labiába vezető úton, tökéletlenül működött… Ha maga ottveszett volna… Ha Kleopátra orra nagyobb lett volna. Hagyjuk! Szép álmok… Csak a valóság számít. Amely, mint mindig, ezúttal is olyan bonyolult. Adva van egy üres mauzóleum a temetőben. Adva van – tegyük fel – egy dokumentumokkal teli széf valahol külföldön… Adva van egy klinikának álcázott börtön…
RAVELSZKI
Azt mondta, ismerteti, mi lesz Gregor válasza.
BALTH
Igen. Ő nem akarja – mi nem akarjuk –, hogy önben is maradjon holmi – hogy is mondta? – „bizonytalansági tényező”… Ebben a bonyolult valóságban ő egy újabb bonyodalmat helyez kilátásba. Nem árt, ha ön is tudja: mit.
RAVELSZKI
Bukásában engem is magával ránt. Nem érdekel. Én nem óhajtok többet a közéletben szerepelni. Magamnak lelki nyugalmat akarok. A népnek igazságot. Ehhez mindkettőnknek jussunk van.
BALTH
Sajnos, Gregor válasza épp ezt teszi kétségessé. Az ön lelki nyugalmát. Meg persze az igazságot is.
Csend.
RAVELSZKI
Mit akar csinálni?
BALTH
Kedves Rita, arra kérem, hogy most ne mondjon nemet… Fáradjon át az ápolónő szobájába.
RAVELSZKI
Azt hiszem, jobb volna. Megcsókolja a homlokát.
RITA
Úgyis el fog nekem mindent mondani. El.
BALTH
Gregor titkárságán dolgozik egy hölgy. Nagy híve volt önnek. Valamikor. Most Gregor híve.
RAVELSZKI
Ez szinte természetes.
BALTH
Igen. Nem kívánhatjuk, hogy az emberek könnyen eligazodjanak… Engedje meg, hogy behívjam ezt az asszonyt.
RAVELSZKI
Az illető hölgy tudja, hogy én vagyok Ravelszki?
BALTH
A felső vezetésben, egy bizonyos szinten fölül, mindenki tudja, hogy ön Ravelszki, legföljebb nem beszélnek róla. Ismétlem, az asszony most a miniszterelnök titkárságán dolgozik. Felveszi a telefont. Küldjék be azt a hölgyet Jensen úr szobájába. Leteszi a kagylót. A most következő jelenet nem lesz kellemes. Előre is kérem, ne haragudjék. Nem az én ízlésem szerint való. De mindkettőnk számára hasznos. Egy pillanatra asszonyok nélkül vagyunk, tehát lehetünk őszinték. Én azért vállaltam ezt a missziót, ezt a Talleyrand-szerepet, mert nem akarom, hogy elpusztítsák Ritát. Ennyivel tartozom az emlékeimnek. Viszont ha ön kiprovokál magának egy mártíromságot, Rita élete sincs többé biztonságban. Ezért próbálom én önt megmenteni. Saját akarata ellenére is.
RAVELSZKI
Tudtommal itt már nem arról volt szó, hogy Gregor hogyan pusztít el engem, hanem arról, hogy én hogyan pusztítom el Gregort, ha – tegyük fel – módomban állna ebből a gondosan őrizett azilumból a személyazonosságomat hitelt érdemlően bizonyítani.
BALTH
De hisz az egy és ugyanaz! Ha ön letesz arról a szeszélyéről, hogy magát Ravelszkinek tartsák, Jensen úr élhet az emberi kor legvégső határáig, Jensennével egyetemben.
MARGIT
Az első képből ismert postáskiasszony be.
BALTH
És ön le fog tenni erről a szeszélyéről. Ígéretet sem kell tennie, garanciát sem kell adnia, le fog tenni róla.
MARGIT
Jó napot. Emlékszik rám?
RAVELSZKI
Valamikor azt mondták nekem, hogy sehol olyan biztonságban nem lehetek, mint magánál.
BALTH
Higgye el, Margitka most is őrzőangyala lesz önnek. Önöknek.
MARGIT
Mért jött ön haza?
RAVELSZKI
Szinte felvillanyozva. Végre, hogy valaki ezt megkérdezi tőlem! Azért, hogy ne szolgálhasson tovább a nevem egy árulás takarójául.
MARGIT
Ön megígérte, hogy sohasem jön haza.
RAVELSZKI
Az egyezség kétoldalú volt. Ha itthon hűek maradnak a forradalmi programhoz, boldogan maradok halottnak.
MARGIT
Ön azért jött vissza, hogy Gregort tönkretegye.
RAVELSZKI
Minden árulónak nagyon csúnya vége szokott lenni.
MARGIT
Ön mit szándékozik Gregorral tenni, ha hatalomra kerülne?
RAVELSZKI
Bíróság elé állíttatnám.
MARGIT
Csakhogy ő még hatalmon van, és ő fogja bíróság elé állíttatni önt.
BALTH
Pardon, nem Jensent, Ravelszkit.
RAVELSZKI
Nagyon helyes. Hadd lásson végre tisztán ez az annyiszor megtévesztett ország.
MARGIT
Ebben a pörben én is tanúskodni fogok.
RAVELSZKI
Hogy élve úsztam meg azt a merényletet…
MARGIT
Belevág. Hogy az én lakásomon találkozott egy szomszéd hatalom ügynökeivel, és ígéretet tett nekik területi engedményekre, ha magát hatalomra segítik.
MARGIT
Hogy az árulásnak ez a foltja ne maradjon rajta a pártunk becsületén, ezért kellett önt eltávolítani… Egykori érdemeire tekintettel: életben hagyták. És hogy ne kelljen bevallani a nép előtt az ön bűnét, úgy döntöttünk, hogy halottnak tekintjük.
RAVELSZKI
Mindezt abban a határmenti postahivatalban hallotta, vagy inkább a miniszterelnökség valamelyik bürójában, ahol – amint hallom – most dolgozik?
MARGIT
Boldog vagyok, hogy egy olyan ember közelében dolgozhatom, akit a gondviselés állított az ország élére.
RAVELSZKI
Mintha egy efféle mondatot már hallottam volna magától… Ó, hogy küzdöttem mindig ez ellen a fanatikus rajongás ellen!
MARGIT
Nehéz elviselnie, hogy a gyűlölt ellenfelének is akadnak hívei! Hát tudja meg, hogy akármelyik pillanatban kész vagyok meghalni Gregorért.
RAVELSZKI
Az érzéseivel én nem vitatkozhatom. Az ember azért hal meg, amit szentnek tart. De hamis tanúságot még azért sem tehet.
MARGIT
Nagyon halkan. Én megesküszöm az élő Istenre, hogy Ravelszki eladta a hazáját.
RAVELSZKI
Hidegen. Ha jól emlékszem, maga nem volt hivő.
MARGIT
Hogy én hiszek-e vagy sem az Istenben, az nem tartozik önre!
RAVELSZKI
Balthoz. Igaza volt, ez valóban egy nagyon undorító jelenet, amit itt nekem rendeztek. Kérem, hagyjanak magamra.
MARGIT
Ne felejtse el, Ravelszki, hogy van életének egy órája, amelyre nincs más tanú, csak én.
RAVELSZKI
És akikkel tárgyaltam? Igen! Akikkel tárgyaltam! Azok bizonyíthatják az igazamat…
BALTH
A szomszéd országok kormányaival a viszonyunk egyre javul… Higgye el, ma már nincs más élő tanú, csak a volt postáskisasszony. Margithoz. Kérem, várjon meg odalent. Szeretném, ha a kegyelmes úrnak együtt számolhatnánk be missziónk sikeréről. Még ma éjjel.
MARGIT
Igen, vár minket… Ravelszkihez. Kívánom önnek, hogy ne kelljen még egyszer találkoznunk. El.
Csend.
BALTH
Kérem, ne keseredjék el, hogy is mondjam – halálosan.
RAVELSZKI
Akkor… nem tudná megmenteni Ritát?
RAVELSZKI
Pedig látja, erre találhatna ki valamit, ön, aki olyan jó taktikus.
BALTH
Azt hiszem, csakugyan voltak néha taktikai sikereim. A parlamenti játékok kifejlesztik az emberben a machiavellizmus rutinját… Én meg őszintén csodáltam önben azt a sugárzó hitet. Kár, hogy nem párosult valamivel több gyakorlati érzékkel.
RAVELSZKI
Machiavellit és Krisztust nem lehet egyszerre szolgálni.
BALTH
Nem lehet? Talán lehet?
RAVELSZKI
Miért? Ki volt az az ember, akinek ez sikerült?
BALTH
Ismeri a történelmet. A legszebb nevek. Cromwell, Lincoln.
RAVELSZKI
Szerencsére, hogy megmaradt a nevük tisztán, és nem akadtak életükben, efféle postáskiasszonyokra…
BALTH
Pardon, nem várakoztathatom őt. Mindenki fél tőle. Én is. Most már maga is… Felesleges tovább érvelnem. Nem érdemes önnek az igazsággal előhozakodnia a világ közvéleménye előtt. Ravelszki él! Szenzáció! A postáskisasszony vallomása! Még nagyobb szenzáció. Túl nagy ár volna ez egy feltámadásért – Jensen úr. El.
RAVELSZKI
Áll, csavargatja a rádiót, belehallgat. Milyen sokáig tudnak citerázni az emberek… Vagy csak nekem telik az idő ilyen…
Az ápolónő be Ritával.
RITA
Mit akart ez az asszony tőled? Én megismertem, ő keresztülnézett rajtam.
RAVELSZKI
Az ápolónőhöz. Hallgasson egy kicsit! Van valami báj ebben a hangszerben, főként, ha sokat pengetik.
ÁPOLÓNŐ
Ha nem zavarja önöket… Felteszi a fülére a kagylót.
RAVELSZKI
Az ápolónőre mutat, csendesen. Hogy megszoktam már ezt. Hallgatja a rádiót, és én várom, hogy megszólaljon: „Képzelje, Jensen úr, azt mondják, Ravelszki él.”
RITA
Meglátod, be fogják mondani. És amint ez megtörtént, nem kell többet izgulnunk az életedért. Akkor már nem merhetnek hozzád nyúlni.
RAVELSZKI
Most azért kell imádkoznom, hogy be ne mondjanak ilyen hírt. Hogy semmisüljenek meg azok a dokumentumok, amelyeket kint hagytam. Hogy nehogy publikálják őket…
Csend.
RAVELSZKI
Az igazságot akartam… Hogy a nép tudja meg az igazságot. Kis csend. Hát ez, úgy látszik, lehetetlen.
RITA
És ha bemondják a hírt?… Miért ne mondanák be? Mért ne mondják be?… Az igazságot.
RAVELSZKI
Hiába mondják be. A hazugság rendszere helyett, amelyben eddig élt, nem az igazságot fogja kapni a nép, hanem egy másik hazugságrendszert… Az egyik központjában egy mauzóleum volt. Ráírva arany betűkkel: „Ravelszki.” A másik központjában egy szemétdomb. És erre is az én nevem lesz kitűzve. Szinte élénken. Két hazugságrendszer. Hogyha e kettő között egy kiutat találni tudnék! Mit gondolsz, egy Machiavelli megtalálná a kiutat?
RITA
Mit mondott ez az asszony?
RAVELSZKI
Nem válaszoltál a kérdésemre.
RITA
Te is megtalálod… Emlékszel, mennyit beszéltünk így az elmúlt években? Mert mindig volt valami nehéz gond vagy baj, amely fenyegetett minket… Azok a csendes, éjfélbe nyúló beszélgetések… Mint ez a mai.
RAVELSZKI
Minél nagyobb volt a baj, annál békésebb volt a beszélgetés.
RITA
Emlékszel a legelsőre? Amikor a merénylet után lázasan feküdtél abban a kis postahelyiségben?… Mit akart ez a postáskisasszony? Vagy férjhez ment azóta?
RITA
Akkor rajongott érted.
RAVELSZKI
Az a baj. Most éppen olyan szenvedéllyel gyűlöl. A rajongása tárgya most Gregor. Élénken megint. Képzeld el, hogy Cromwell életében, vagy Lincoln még jobb példa, Lincoln életében akad egy egzaltált postáskisasszony, aki eskü alatt vallja, hogy Lincoln Amerika ellensége…
RITA
Éppoly csendes hangon, mint az előbb. Perbe akarnak fogni téged?
RITA
A hamis vádak le fognak peregni rólad. Olyan nyugodtan, hogy szinte mosolyog. Ezért nem kell még Machiavellinek se lenned.
ÁPOLÓNŐ
Feláll, levette a füléről a rádióhallgatót. Elzárja a készüléket.
Látja, kedves Jensenné, én nem is bánom, hogy beengedtem magát ilyen szokatlan időben vizitre… Egész biztos, hogy jó hatással van Jensen úrra. Régen láttam őt ilyen nyugodtnak, bizakodónak… Beszélgessenek csak tovább, ameddig akarnak.
RAVELSZKI
És az esti hírekről be se számol nekem ma este?
ÁPOLÓNŐ
Nem, Jensen úr. Rájöttem, hogy magát túlságosan is izgatják a nemzetközi hírek. Ez összefügg az ön személyiségzavarával. Ritához. Mindent vonatkozásba hoz magával… Az ilyenfajta betegek mindig az hiszik: róluk van szó, róluk beszélnek… Maga nagyon szépen gyógyul, Jensen úr, ne hátráltassuk ezt a gyógyulási folyamatot mindenféle szenzációs rádióhírekkel, amelyek aztán nem hagyják nyugodni… Régebben csak az újságokról mondtuk, hogy hazudnak. Most itt van a rádió is… Nem is tudom, hogy mért hallgatom folyton a híreket. Talán, mert Jensen úr szoktatott rá. Indulóban. Ha majd hazaviszi őt, Jensenné asszony, ne engedje esténként a külföldi híreket hallgatni. Főzzön neki helyette egy jó kamillateát. Az megnyugtat. De ezek a hírek. Legyint, el.
RAVELSZKI
Felugik. Csodálatos nyugtatókúra! A rádióhoz megy, bekapcsolja, hallgatja, csavargatja. …Már mindenütt a himnuszt játsszák.
RITA
A rágalmazókat a legsúlyosabb büntetéssel kéne sújtani. Talán észre térnének, akármilyen egzaltáltak. Mért nem bünteti a törvény a rágalmazást?
RAVELSZKI
Elzárja a rádiót. Talán csakugyan jobb, ha nem tudjuk, mik voltak a ma esti hírek… Válaszul. De, dehogynem, a legtöbb helyen büntetik a rágalmazást. Legalábbis, az élők rágalmazását… Felnevet. A halottat már nem védi törvény. A halott szabad préda.
RITA
Furcsa. Valószínűleg abból az elgondolásból indulnak ki, hogy aki meghalt, arról lepereg a rágalom.
RAVELSZKI
Megint felnevet. Hogy a rágalom olyan, mint az élősdi, a kullancs vagy a tetű, a halottról menekül…
RITA
Nem egészen így gondoltam. Hanem úgy, hogy a közvélemény könnyen hitelt ad a rágalmazónak, amíg élő emberről van szó… Miért? Amiért régen a rómaiak cirkuszba jártak. Láthatták a keresztények kínhalálát.
RAVELSZKI
Elgondolkozva. Túl messzire mégy.
RITA
Lehet. De a meggyilkolt Lincoln holtteste fölött hiába jelent volna meg bármilyen rágalommal is egy egzaltált amerikai postáskisasszony… Ezt kérdezted, nem?
RAVELSZKI
Ezt. Pontosan ezt… A két hazugságrendszer között keresek egy rést, amelyen át elérhető mégis az igazság. Megint elneveti magát. Azt hiszem, nehezebb, mint ebből a Gregor rendőreivel körülvett azilumból kiszökni… Vagy legalábbis éppen olyan nehéz.
KÉT CIVIL RENDŐR
Akiket a francia gorilláknak nevez, be. Az egyik megáll az ajtóban, a másik Ravelszkihez megy. Forduljon meg!… Kezeket föl!
TESTŐR
Végigtapogatta Ravelszkit.
GREGOR
Be.
Hagyjátok ezt a ceremóniát!… Menjetek most ki innek!
RAVELSZKI
Miniszterelnök úr, csak nem egy idegösszeroppanás hozta ide?
GREGOR
Azt hiszed, fölénybe kerültél, hogy ilyen tréfás hangon beszélhetsz velem.
RAVELSZKI
Bevallom, elég régóta érzem magam fölényben veled szemben. Erkölcsi fölényben legalábbis.
GREGOR
Hát ez most már nem tart sokáig, ez az erkölcsi fölényed. Mert, ha bukunk, együtt bukunk, és biztosíthatlak, hogy te kerülsz alulra.
RAVELSZKI
A volt postáskisasszony elmondta, hogy milyen rágalomhadjáratra készültök ellenem – bizonyos esetben.
GREGOR
Nem tudom, hogy mért csak tőle tudtad meg… Gondolhattad volna, hogy mi is felkészülünk ellened – nehogy kedved támadjon a kényelmes külföldi páholyból támadni ránk… De te akartad így! Most hát megindul a gépezet.
GREGOR
Amely Ravelszkiből erkölcsi hullát csinál… De mért kényszerítettél erre a lépésre? Hát nem vetted észre az én jóindulatomat?
RITA
Miből vette volna észre?
GREGOR
Például abból, hogy él. Hogy mindketten élnek, hölgyem. Egy olyan botrány után, amit a temetőben rendezett a férje. A józan ész azt diktálta volna, tessék őt azonmód likvidálni. Minden elő volt készítve. Ki voltak osztva a szerepek. Az öné is, asszonyom. Önnek kellett rábeszélnie Ravelszkit a szökésre. Megtette? Megtette. Én voltam az, aki azt mondtam: várjunk. Legyünk humanisták – mondtam. Hagytam magam meggyőzni Balth által… Ravelszki kapitulálni fog. És most itt az eredmény!
RITA
Mondja, maga miért jött ide? Hogy részvétünket nyilvánítsuk magának abból az alkalomból, hogy elmulasztott minket eltenni láb alól? Azt hiszem, módjában áll pótolni ezt a mulasztást.
GREGOR
Most?! Arra ne biztasson, hogy most fejjel menjek a falnak!
RAVELSZKI
Nekem az a benyomásom, hogy a miniszterelnök urat talán külföldi rádióhírek impresszionálhatták…
GREGOR
Meghallgattad, mi? Élvezted, hogy most megindulnak az akciók az elmekórházban sínylődő Ravelszki megmentésére… Csakhogy azóta a nyomdagépek is megindultak. Intézkedtem, hogy a titkárságom küldje nyomdába az egykori postáskisasszony vallomását. „Egy áruló arcképéhez.” A reggeli lapokban benne lesz… Én pedig egy nyilatkozatban hibának fogom nevezni azt a türelmességemet, hogy annak idején futni hagytam Ravelszkit. Hogy hagytam, hogy a könyörület felülkerekedjék bennem…
RAVELSZKI
Ritához, megfogja a kezét. Nyugodj meg, csillagom, azt mondtad egyszer, az efféle emberek csiszolják élesre lelkünk pengéjét. Rámosolyog. Megkérdezem a kedvesnővértől, hogy mit is mondott pontosan a rádió. Az ajtóból hirtelen Gregorhoz. Rákényszerítelek, hogy másodszor megölj! Futni kezd a folyosón, látjuk, amint elfut a folyosóra nyíló ablak előtt, s már mások is futnak.
Kiabálás. „Álljon meg! Lövök!”
GREGOR
Őrült! Most meg kiteszi magát, hogy rálőjenek! Az ajtóból. Ne nyúljatok hozzá!
Lövés. Majd egy második.
RITA
Ki akar rohanni. Gregor elállja az útját.
GREGOR
Két mesterlövész állt a lépcsőházban. Mondom: minden elő volt készítve. Szökés esetére… Sajnálom. Ezek a gépezetek sokszor függetlenek lesznek tőlünk. Nem állt érdekemben, hogy ezt akarjam. Elhiheti.
Most nem.
GREGOR
Mik lesznek ennek a konzekvenciái, idehaza, külföldön? Hogy erre nem gondolt!
RITA
Biztosan gondolt rá… Nehezebb lesz itt magának ezután hazudnia. És másoknak is. Ez lett a konzekvencia.
GREGOR
Azt hiszem, módosítani kell a holnapra kiadott jelentések szövegén.
RITA
A halottat is rágalmazni akarja?
RITA
Egyedül.
Mintha csak most lett volna, hogy hallottam: meg akarják ölni… És akkor elkezdtem futni… Felzokog. Indul az ajtó felé.
ÁPOLÓNŐ
Be. Drága Jensenné asszony… Látja, mégse lett volna szabad beengedni senkit… Felizgatták, mégis felizgatták! Átöleli Ritát, nyugtatja.
Telefon.
ÁPOLÓNŐ
fölveszi. Ki?… Itt nincs semmiféle miniszterelnök… Ez szanatórium! Leteszi a kagylót. Hogy a miniszterelnök titkárnője öngyilkos lett… Mit tartozik ez ránk? Hirtelen feláll, szétnéz vadul. Mi ez a ház? Mit hazudták nekem, hogy ez egy szanatórium? Mit keresett itt a miniszterelnök? Mit kerestek itt a gyilkosok?… Lehet, hogy a rádióban igazat mondtak be?… Hirtelen szinte suttogva, végső felismerésként.
Aki odakint fekszik, az csakugyan Ravelszki volt.
Csend.
De mért kellett neki meghalnia?
RITA
Mert a népnek joga volt az igazsághoz, és neki a becsületéhez.
Függöny
Párkák
avagy
Isten füle mindent lát
A Thália Stúdióban úgy ülte körbe a közönség a tavaly bemutatott Tüzet viszek drámámat, mint egy klinikán a demonstrációt. Mintha így jobban bele is látna
a rejtettebb összefüggésekbe, a drámának – azaz, a megvizsgált társadalmi képnek – a szöveteibe.
Ez az egyetemi amfiteátrumot idéző helyszín nemcsak az írót vonzza, hanem a színházi
közönségnek – hadd mondjam ki anélkül, hogy indokolnom kéne itt a jelzőt – a
legértékesebb rétegét, a fiatatokat is. Tavaly óta
figyelem: a stúdiószínház nem is olcsó belépőjét fiatalok fizetik, a 96 szék közül ők foglalnak
el esténkint kilencvenet.
Erre a közönségre gondoltam, amikor ezt az új darabomat írtam. Írás közben, 1973
nyarán, a színdarab váratlan erős lökésekben kapta napjaink történelméből a viharos hátszelet.
Régóta izgat, mint egyszerre vígjátéki és tragikus téma, az emberi személyiség
kiszolgáltatottságának szinte valószínűtlen növekedési lehetősége, amit a technika fejlődése
biztosít a vele visszaélőknek. (Nemcsak a drámaírót izgatja ez, hanem az ENSZ-et meg az
UNESCO-t is, konferenciákra, szociológiai tanulmányokra, proklamációkra.) A hónapokon át
tartó olasz telefonlehallgatási botrány, s a vele párhuzamos, bár kevesebb port felverő
nyugatnémet botrány, majd a pillanatok múlva kirobbanó, egész Amerikát megrázó Watergate-ügy – a maga egyszerre pokolian vígjátéki és szorongató effektusaival – napihírekben szállította
az író asztalára az anyagot, neki magának meg az ihlet impulzusait.
A dráma színhelye Latin-Amerika egyik katonai junta uralma alá vetett országa. Ezen
a földrészen a szabadságmozgalmak lendülete a katolikus papok egy részét, nem is kis részét,
szintén magával ragadta, s általuk az Evangélium kezdi visszanyerni eredeti értelmét és hitelét.
Az író számára az efféle jelenségek épp különösségükben megragadók. A drámaíró számára
pedig még inkább megragadók az efféle jelenségeket kísérő lelkiismereti konfliktusok.
Amikor megjelentek a világsajtóban a cikkek arról, hogy Amerika legnagyobb
telefongyára (és finom elektronikus szerkezetek gyára) mekkora összeget ajánlott fel a chilei
ellenforradalom finanszírozására: a darabomat már próbálták. A junta és az érzékeny mikrofonok
exportja a valóságban is egymás mellé került. Alig egy hónappal a chilei ellenforradalmi puccs
után mutatta be a Thália Stúdió ezt a darabomat. A próbákon, a színészek elkomolyodásán,
elmélyülésén, fokozódó és egyre hevesebb politikai vitázó kedvén mérhettem, hogy amit átélnek,
az már nem csupán a színdarab.
Ennek a darabomnak nehezemre esett volna megjelölni a műfaját. (Ez a fajta nehézség
egyre gyakrabban jelentkezik új darabjaimnál.) Tragédia, persze hogy tragédia – csakhogy a
tragédia burleszk jelenetek során át bontakozik ki. (Agáta vetkőztetése; a lehallgatónők egymásra
féltékenykedése, hajtépéssel; beszámoló a lehallgatott tábornoki család bélhangjairól; a püspök
a rejtett mikrofonokat keresi négykézláb, s közben teologizál; a pucér Szűzmária öltöztetése;
Laura álmodozása a „komplettül manipulált társadalomról”; az operetté züllesztett Schubert
harsog a gyilkosság alatt stb.)
Tudom, hogy ezek az effektusok a nézők körében sokakat meghőköltetnek. Ezért is
bízom inkább a fiatalságban, hogy megértik a darabnak nemcsak a mondanivalóját, hanem az
ehhez választott stílust is. Kiben is bízhatnám, ha nem bennük, hogy megértik, hogy a
manipuláció fokozódásával szemben jogunk van a művészetben fokozni az effektusok élességét.
Hiszen az emberséget és emberiséget fenyegető veszélyek jelenlétében (tegnap Vietnamban, ma
Chilében) a művészet konvencionális hangja – még ha ellentmond is a rossznak – vajon át tudja-e hidalni azt a földrajzi távolságot, amely minket ezektől a tűzfészkektől ma elválaszt?
Hogy félreértés a darabom intonálásában ne essék, próbáltam valami módósító jelzőt
találni a „tragédia” megjelöléshez. Nem sikerült. „Lebegtetett” tragédia? Nem, nem jó…
Hogy mi hát a darab műfaja? Nem tudom. Ugyanaz, ami a Te Imre, itt
valami ketyeg című másik darabomé. Itt is, ott is azt próbálom, hogy komédia-effektusokon át mutathassam be modern világunk abszurdumainak ördögi malmát – amelynek
működését különben éppoly tehetetlenül nézhetnénk, mint a görög tragédiákban a végzetét.
„…Mindez Zeusz keze műve.”
LAURA (Lachesis), 30 éves
TILDA (Clotho), 25 év körül
Történik napjainkban, valamelyik latin-amerikai országban
A darab kezdete előtt a színház előcsarnokában reklámszöveg harsog: „Isten füle mindent hall! Isten füle mindent lát! Isten füle mindent tud! – Miért akar Ön vak, süket és tudatlan lenni? – Miért nem akar Ön lsten lenni? – Isten Füle lehallgatókészülék mindent hall! – Akié a rejtett mikró és a fegyver, az a tökéletes menedzser!” stb.
Köves helyiség. Két ajtó, nehezebbek a szokottnál. Egyetlen ablak, homályos üveg van rajta. Berendezés semmi, csak egy pad. Van még vödör és gumitömlő, a helyiség felmosásához.
Felvételi terem egy női börtönben.
Dekorációként: egy hatalmas szem, háromszögben. Az Isten szeme. S egy hatalmas, töredezett agyagfül, szintén háromszögben.
Egy apáca fut be, öreg apáca, feltartott kezében egy messze hangzó szavú kis tranzisztoros rádióval. Nyomában fut – már amennyire futni tud – egy fiatal lány. Nem súlyos bilincsben, de bilincsben.
Az apácaruhás öregasszony: őr ebben a női börtönben. A lány: friss rab.
A rádió: az első motozáson esett első zsákmány.
Mozart Klarinétötösének a hangja kíséri a jelenetet.
LÁNY
Nagyon könnyű, színes nyári kartonruhában. Közel vagyunk a trópusokhoz. Adja vissza! Adja vissza!… Szégyellje magát! Még azt is elveszi!
APÁCA
Szembefordul vele, a lány megtorpan. Hogy jutottál ehhez a rádióhoz?
LÁNY
A felvételi irodán azt mondták megtarthatom. Hogy jön hozzá, hogy elvegye?… Adja vissza!
APÁCA
És ha ez egy lopott jószág? Na? Akkor mi van? Fél kézzel tartja a feje fölött a rádiót. S mivel a Lány közeledik, hogy kikapja a kezéből, az Apáca másik kezével előhúzza a szoknyája ráncai közt lappangó gumibotját. …Na? Na?
A LÁNY
Utánakap a rádiónak. Az enyém!
APÁCA
Villámgyorsan ráhúz egyet. Ne hazudj! Isten szeme mindent lát.
Egy pillanatig csend.
Csak a Klarinétötös szól.
A LÁNY
Egy pillanatig tart, amíg tudatosul benne az ütés, a fájdalom. Felkiált. Nem vagyok tolvaj! Aztán leül a padra, sírni kezd.
APÁCA
Csavargatja az erősítőt, a keresőt. Te mit képzeltél, hogy a börtönben még rádiózni is fogsz?
A LÁNY
A blúzom alatt viseltem. Egészen halkan szólt. Csak én hallottam.
APÁCA
De odavagy érte. Na, mondd meg: hol loptad, kitől loptad?
APÁCA
Nyúl a botjáért. Isten szeme…!
A LÁNY
Megmutathatom a boltot, ahol vettem!
APÁCA
Akkor azért loptál, hogy ezt megvehesd.
APÁCA
Akkor mért hoztak be? Kurva vagy?
A LÁNY
Nem vagyok kurva. Rendes helyem volt. Szolgáltam.
APÁCA
Az asszonyod jelentett föl?
A LÁNY
Az. De nem loptam.
APÁCA
De behoztak. Itt vagy. Ez számít… Na, kelj fel! Vetkőzz le!
APÁCA
Hadd lássuk, mit akarsz még becsempészni a börtönbe… A blúzod alatt. Meg a szoknyád alatt.
A LÁNY
Összekötött kezét mutatja. Hogy vetkőzzek le?
APÁCA
Rúgd le a cipődet! S ahogy felveszi a földről a lány cipőit. Ide szokták dugni a zsilettpengét, amivel aztán felvágják az ereiket… Rászól. Hagyod békében azt a rádiót!
A LÁNY
Rosszul van beigazítva. Megigazította, visszateszi a padra.
APÁCA
Húzd le a bugyidat!… Egy-kettő!
A LÁNY
Leereszti a bugyiját.
APÁCA
Szétnyitjuk szépen a lábunkat is!
A LÁNY
Mit akar? Bennem akar kotorászni?
APÁCA
Máskor nem kell ezt neked olyan sokszor mondani – mi?… Ez a rend!…
APÁCA
Egyelőre a blúza alatt motoz. A férfiaknak engeded, ugye?
A LÁNY
Mondtam már, hogy nem vagyok kurva.
APÁCA
Amit loptál, hova dugtad?
A LÁNY
…Ne csiklandozzon! S mert muszáj nevetnie, ettől mindjárt jókedve is lesz. Veszett jókedve. Vigyázzon ott a zsilettpenge!
A LÁNY
Nevet. Beugrott. És most kacag.
APÁCA
Gumibotjával nagyot húz rá, jobbról-balról. Te is azt hiszed, hogy ma már mindent lehet? Még egy ütés. Nesze!
A LÁNY
Ehhez nincs joga! Verni nincs joga!
APÁCA
Nincs? Még egyet. Mit gondolsz? Mit jelent az, hogy mától kezdve fokozottabb ellenőrzést kell gyakorolni… Üti. Állj fel oda!
A LÁNY
Felugrik a padra. Ne üssön! Remeg.
APÁCA
Hát ha ilyen engedetlen vagy, hogy akarod, hogy én higgyek neked?… Amikor én fogadalmat tettem, egyszerre mondtam le a férfiról, a földi javakról és arról, hogy elöljáróimnak valaha is ellentmondjak. Szüzesség, szegénység, engedelmesség. Ebből is láthatod, hogy ezek együttjárnak. Hogy hívnak?
APÁCA
Szép neved van. Mint az apácáknak. Én Klementina nővér vagyok. Ez is szép név. A fátyollal együtt kaptam ezt a nevet… És a bűnök is együtt járnak! Az engedetlenséggel a kurválkodás meg a lopás… Keze a lány szoknyája alatt. Na, ne szorítsd úgy össze… Agáta!
AGÁTA
A foga közt. Nem vagyok kurva… Nem vagyok kurva… Vigye onnan a kezét!
KLEMENTINA
Ha engedelmesen viselkedsz, majd beszélünk az asszonyoddal, hátha visszavonja a feljelentést…
AGÁTA
A lánya adta be a zálogházba azt a karórát, aztán rám fogták… Könnyebb volt a lelküknek, hogy rám fogták.
KLEMENTINA
Aki így őrizi tisztaságát, abból még apáca is lehet… De engedelmesnek kell lennünk… Szüzesség, szegénység – engedelmesség. Mégis ez a legnagyobb erény… Motozza a lányt. Úgy… szépen…
AGÁTA
Meztelen lábával nagyot rúg bele, leugrik a padról, a bejárati ajtóhoz rohan. Hiába. Zárva van. Engedjenek ki!
KLEMENTINA
Elesett. Tápászkodik fel a földről. Fújtat, alig kap levegőt. Te szerencsétlen nyavalyás béka! Tudod te, hogy ma parancsba adták, hogy a lázadás legkisebb jelére agyonverhetünk titeket?… Úgy megy a Lányra, hogy gumibotjával a fejére sújthasson.
AGÁTA
Veri az ajtót. Engedjenek ki-i-i!.
S erre megbolydult a börtön. Másutt is verni kezdik az ajtókat, másutt is kiabálják elnyújtottan „Engedjenek ki-i-i!” És énekelnek és fütyülnek és csörömpölnek. Női hangok. Csupa női hang.
KLEMENTINA
Te átkozott!… Az ördög küldött ide téged! Megy rá a lányra.
AGÁTA
Elugrik az ajtótól, nekirohan az ablaknak, megbilincselt két kezével betöri…
De a tejüveg mögött, most látszik, sűrű rács is van.
KLEMENTINA
Te hülye… Te hülye… Most már ráér majd agyonverni.
AGÁTA
Feltartja két véres kezét az ablak előtt, szinte mintha imádkoznék. Már nem is kiabál, csak mondja. Engedjenek ki…
Az ablakban megjelenik egy fegyveres katona feje. Megáll, bámul be. Farkasszemet néz a Lánnyal.
KLEMENTINA
Nincs itt semmi. Elmehetsz!… Belebújt az ördög. A szokásos hisztéria… Majd kiverik belőle.
Egy pillanat még. Aztán a katona feje eltűnik az ablakból.
AGÁTA
Szinte nyúlna utána, ne menjen el – hiába. A Lány két véres keze ezután a suta mozdulat után ottmarad a feje magasságában levő ablakpárkányon, az üvegcserép között. A fájdalomra már szinte érzéketlenül a két kéz szinte magától matat az üvegtörmelékben… Mit vernek ki belőlem?
KLEMENTINA
Az ördögöt. Mondtam. A hisztériát… Te még nem tudod, hogy mi vár az ilyen engedetlenekre. Először vagy itt. Novicia vagy! Nevet ezen. Na! Búcsúzz el attól a kinti világtól.
AGÁTA
Azt csinálom… Örökre? Nem tarthatnak itt örökre!
KLEMENTINA
Egyszer majd elengednek, és egy hét múlva megint visszakerülsz. Az ilyen engedetlenek egy hét múlva mindig visszakerülnek. Akkor aztán örökre.
AGÁTA
Felvesz egy kis átlátszatlan üvegdarabot, a szeme elé tartja. Mit lehet látni ezen át a világból? Semmit.
KLEMENTINA
Annál is kevesebbet. Egy betört ablakért egyhónapi sötétzárka.
AGÁTA
Nem! Azt ne! Ha sötétben vagyok, én annyi mindent látok, hallok – azt nem lehet kibírni! Egy hónapot sötétben!
KLEMENTINA
Egyet? Ötöt! Mert hogy engem felrúgtál, és hogy csupa kék lett a könyököm, a combom… Idenézz!
AGÁTA
Hirtelen visszafordul kezében az üvegdarabbal. Nem vagyok kíváncsi rá! És engem nem fog sötétzárkába csukatni!
KLEMENTINA
Dehogyisnem! Megnyom egy nagy vészcsengőt Ide is hallik az erős hangja. Várj csak!
AGÁTA
Nem! Nem… És nem fogok ide még egyszer visszakerülni! Szájába veszi az üveget…
KLEMENTINA
Azt hiszed, hogy engem ez meghat? Aki először bejön, mind meg akar halni… Közeledik hozzá. Köpd ki!
AGÁTA
Megrázza a fejét: nem. S a foga közt próbálja széttörni az üveget.
KLEMENTINA
Merően néznek egymással szembe. A gyilkosokat felakasztják. Az öngyilkosság nagyobb bűn, mint a gyilkosság…
Csend. Csak Mozart.
AGÁTA
Megvonaglik. Most nyelhetett le egy üvegdarabot. A nyakához kap. Egy artikulátlan nyögés.
KLEMENTINA
Szinte kigyúl a tekintete, úgy bámul rá még egy hosszú pillanatig, majd. Hát megérdemled, hogy megdögölj! Elfordul. Leül a padra. Előveszi az olvasóját.
AGÁTA
Csak áll, megremegve a belsejét végighasító fájdalomtól. Suttogva, ahogy vérző torkától telik, mondja. Fáj… Segítség…
KLEMENTINA
Fejét rázza. Elzárja a rádiót. S aztán mondja is. Nincs segítség. Se testednek, se lelkednek. Fáj? Úgy kell neked! A pokol még jobban fog fájni. Mert most odakerülsz. Imádkozik tovább.
AGÁTA
Elvágódik, vagy elveti magát a földön kínjában. Hívjon orvost…
KLEMENTINA
Nem mozdul, mintha nem hallotta volna.
Hirtelen kinyílik az ajtó. Egy börtönőr az ajtóban.
BÖRTÖNŐR
Mért csengetett?… Mi van ezzel?
KLEMENTINA
Semmi. Csak szimulál…
KLEMENTINA
Hallod? Botrányt szeretne ő is… Ez is egy olyan nap, hogy mindenkire rájön a happáré. Régen azt mondtuk ilyenkor, hogy elszabadultak az ördögök, de ma úgy szokás mondani, hogy frontátvonulás van… Hogy a Börtönőr erre se megy el. Mit bámulsz rajta? Ez most már elhallgat. Inkább némítanád el a többieket. Feláll, becsukja az őr orra előtt az ajtót. Visszajön. A pucér combodat bámulta. Ismerem a fajtáját. Ez még majd beszökik hozzád a hullakamrába is… Most már az ő lelkéért is te leszel felelős – tudod-e? A pucér combjaid. Vágyakat ébresztettél… Növekszik ám a számlád odafönt! Rózsafüzér. Pergeti, de azért mondogatja a magáét. Azt hitted, ugye, hogy itt nálunk lehet szcénát csinálni… „Orvos, orvos! Jaj, jaj!” Hogy csődüljön csak ide az egész büntetés-végrehajtási intézet! „Klementina nővér, mi történt már megint magánál?” – Újságírók ne jöjjenek?… „Üveget evett ez az ártatlanka”… „Micsoda börtönviszonyok vannak maguknál?”…Botrányt akartál, ugye? „Jaj a botrányokozónak!” – mondta a jó Jézus. Jézus nevére fejet hajt, s jól is esik utána egy csendes avemária, hang nélkül
mormogva.
AGÁTA
Arcra borulva fekszik. Nehezen mondja. Papot… hívjon…
KLEMENTINA
Mi kéne már megint?
KLEMENTINA
Nincs! Nincs pap! A fogházlelkészt kirúgták! Éppen ma. Méltatlan pap volt… Engedetlen! Az is csak a feltűnést kereste. Te is csak a feltűnést keresed… Én nem tudom, hová lett a mai világból az alázat meg az engedelmesség. Imádkozik tovább, némán. De nem bírja. A többi cellákban még mindig zajonganak. Erre robban ki. Feláll. Hajnal óta itt minden a feje tetején van! Azzal kezdődött, hogy a tisztelendő úr nem akart kimenni egy kivégzéshez. Mi ez, ha nem engedetlenség? Miféle pap az, aki az utolsó vigasztalást megtagadja a halálraítélttől? Aztán ahelyett, hogy imádkozott volna, szónokolni kezdett a katonáknak, hogy ne lőjenek… És nem szégyellte (Fejhajtás) Jézus nevét belekeverni. Mert hogy „ez az én testem” – mondta Jézus…
AGÁTA
Csendesen, érthetően. Hívja ide azt a papot.
KLEMENTINA
Az kéne neked! Mert az aztán prédikálna rólad, még a rádióban is! Te nem akarsz a rádióban beszélni? „Üveget ettem, mert a kedvesnővér jaj, hozzám nyúlt.” Erre való a rádió! Hogy a sok disznó csámcsoghasson rajta. Kinyitja.
A Mozart Klarinétötös szól továbbra is. Erre elzárja.
KLEMENTINA
Ez! Rádió! Botrány! Disznóság!… Inkább imádkoznál te is. Kis csend. Mert azt ne reméld, hogy én teérted imádkozom itt a rózsafüzért. Bizalmasan. Tudod, kiért imádkozom? Az asszonyodért imádkozom, hogy ha ártatlanul jelentett fel téged, bocsássa meg neki ezt a vétkét a Jóisten… Imádkozz érte te is, Agáta. Ezt jónéven veszik majd odafönt… Mondj el az asszonyodért velem egy avemariát… Elhallgat, magában mondja az imát.
Csend. Most már teljes csend.
AGÁTA
…A lányával együtt csak röhögnek rajtam… Hallom a nevetésüket… Megvan az arany karóra is, annak a ketyegését is hallom. És ők azért is röhögnek rajtam. Ahányszor csak megnézik, hogy hány óra van, mindig eszükbe fogok jutni, és akkor mindig röhögni fognak… Kezdik! Most is kezdik! „Babika, hány óra?” – „Mindjárt fél kilenc lesz, mamika. Mondd, emlékszel Agátára? Mamika?” – „Agáta? – mondja az asszonyom – az dutyiba került, Babika, és üveget evett…!” Hallottál már ilyet? Hahaha…!” Az Isten verje meg őt. Az Isten verje meg… Az Isten… Elfogyott a lélegzete.
KLEMENTINA
A rutinima, csak most hallhatóan. …imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.
AGÁTA
Üvöltve, tagoltan. …Verje meg őt!
KLEMENTINA
Most már biztos, hogy a pokolba jutsz.
AGÁTA
A maga beszéde élesebb, mint itt bennem ez az üvegdarab… Inkább a pokol, mint ez a börtön… Próbál tovább kúszni, mert meglátott valamit. De a fájdalom megbénítja. Felkiált. Ja-aj!
KLEMENTINA
Ne jajgass! Nem tudok imádkozni. Isten nem szereti a jajgatást.
KLEMENTINA
Meg se hallja.
AGÁTA
Ott van még egy üvegdarab. Adja ide!
KLEMENTINA
Olyan éhes vagy?
AGÁTA
Fel akarom vágni az ereimet. Kúszik az üvegdarab után.
KLEMENTINA
A lábával odébb rúgja az üveget, messzebbre. Aztán én majd megint moshatom utánatok itt a követ!
AGÁTA
Ahogy kúszik tovább az üvegdarab után. Nem kell orvos… Nem kell pap… Nem kell Isten…
KLEMENTINA
Felveszi a rádiót, kinyitja, feltartja a feje fölé, mint amikor bejött, és az üvegdarabot megint odébb rúgja…
Közben a Klarinétötös.
AGÁTA
Istenem! Hogy szerettem én táncolni! Minden erejét összeszedve, utánadobja magát az üvegnek. Elérte. Felveszi. Váratlanul feláll, s mintha ez hozzátartoznék valami szertartáshoz, magafeláldozáshoz: lassan táncolni kezd. Lehet, hogy így akarja elviselhetetlenségig fokozni a belsejét szaggató fájdalmat… Hogy fájdalmai csúcsán legyen ereje belevágni magába. A fájdalom – a maga szinkópás ritmusával – össze-összerántja a táncoló lányt. Nem is annyira ő táncol – hanem a két kéz: a bal kéz csuklója és az üveget tartó jobb kéz. Az egyik az áldozat, a másik, aki az áldozatot bemutatja… Agáta már inkább csak nézője ennek a véres rituálénak. Sápadt, döbbent, elszánt nézője a készülő végzetnek.
Mozart zenéje.
KLEMENTINA
Azt a halálraítéltet sem menthette meg ma reggel senki sem… Téged se fog megmenteni senki sem! Feje fölé tartva a rádiót szinte csalogatja be Agátát a halálba.
Senki, de senki sem…
AGÁTA
Mint aki hall, vagy hallani vél valamit. De… de… Jönnek.
KLEMENTINA
Senki, de senki se jön!
AGÁTA
Szinte nevetve. Jönnek!
Felpattan az ajtó. Kintről beáradó erős fényben befut fehér köpenyben, fehér nadrágban két ápoló, s egy operációhoz beöltözött, bekötött szájú orvos, homlokán világító tükör.
Jelenés? Káprázat?
Agáta látomása?
Felkapják Agátát, s amilyen gyorsan jöttek, eltűnnek vele.
ORVOS
Az ajtóban az Apácához. A maga dolga lett volna orvost hívni hozzá! S el ő is.
KLEMENTINA
Már csak a becsukódó ajtónak tudja magyarázni. Sok mindent megértünk mi itten. Nem olyan nagy eset, ha egy kis kurva üveget eszik… Meg aztán ma életbe léptették a fokozott szigorúságot is! Befordul. Na jó, nem volt kurva. De az lesz… Hát nem jobb neki, ha most hal meg? Kurva lesz. Tolvaj lesz… Jó, lehet, hogy nem lesz sohasem tolvaj belőle… De akkor is visszakerül ide… Valamiért csak vissza fog kerülni ide… Hiába vigyáz rá az a magasságos Isten!
Felnéz oda, ahol Isten szeme van a háromszögben.
Mellette ott az óriási fül is.
KLEMENTINA
Szája elé kapja a kezét. A rádiót is elzárja. Zavartan suttogja. Isten füle mindent lát.
Vége az első képnek.
A kötöde.
Három szék. Az egyik üres. Egy-egy fiatal nő ül a másik kettőn. Kezükben kötőtűkkel, mozdulatlanul. Zenét hallgatnak. Hangszórókon árad be a zene ide.
Kötöde?
Miért ne? Hiszen ki is van írva valahol: TRICOTAGE. S ki is van akasztva, feltűnően egy félig kész kötött holmi. Ebből még hosszú pamutszálak lógnak ki. Van még itt egy próbababa is.
Kötöde?
Aki nem hiszi, járjon utána.
Hátul, a polcokon, nem pamutgomolyagok állnak, hanem kerek fémdobozok. Amilyeneken a magnetofonszalagot tartják a rádióstúdiókban. Itt is az van bennük. A hátul álló fémszekrényben is – ha felnyitják, látszik – egy nagyméretű, soktárcsás magnetofonszerkezet van.
Az Isten füle helyén most hangszóró.
Az ablakon nincs rács.
Egy könnyű függönyön át lehet kijutni, a „kötöde” előteréhez, a bejárati ajtóhoz. Felesleges, hogy az utcáról esetleg betévedő vevő idelásson. A bejárati ajtót, ha valaki nyitja, hallatszik a föléje szerelt kis csengő. Ha a függöny véletlenül nem volna behúzva, ilyenkor gyorsan behúzzák, s az itt dolgozó nők közül valaki kimegy, elhessegetni a vendéget.
Van néhány tábla itt: „Zárva”. „Ebédszünet”. „Leltározás”. „Haláleset miatt zárva”. Ha a kötőnők teljesen zavartalanul akarnak maradni, egy ilyen táblát kiválasztanak, kivisznek, s nyilván kiakasztják a bejárati ajtóra, amit így aztán magukra zárhatnak.
A „kötöde” – kamu.
Egy lehallgató csoport dolgozik itten. Igazából nem is pamutot gombolyítanak, hanem magnetofonszalagokat. A megfigyelt állampolgárok egész élete rajta van ezeken a szalagokon. Ezért nevezhetjük az itt dolgozó hölgyeket PÁRKÁK-nak, hiszen életfonalak futnak át kezükön.
Alkalomadtán el is vághatják ezeket.
Ebben a pillanatban az a feladatuk, hogy egyetlen embert figyeljenek, füleljenek.
A nők mellett így hangjával (egyelőre csak a hangjával) jelen van az is, akit figyelnek. Egy fiatal pap, Renato. Bármit csinál, a rejtett mikrofonok révén idehallatszik. S életének utóbbi hónapjai itt vannak konzerválva a magnótekercseken, bármikor újrajátszhatóan.
Talán nem árt, ha elöljáróban megjegyezzük, hogy a nők mindegyikének volt, van, vagy lesz személyes kapcsolata a pappal. Életbevágó kapcsolata. A dialógusokból ez nem mindig derül ki. Hiszen sokszor csak épp azért mondanak valamit, hogy ezt elleplezzék…
Jó vad beatzene szól, mintha rádióból szólna. Spanyol és indián reminiszcenciák benne. Ki hinné, hogy egyházi zene? Pedig az. Lehet a híres Creol Mise is. Elég sok gitár benne. Mekkora a zenekar? mekkora a közönség? – nem lehet tudni. A rögtönző kedv eggyé olvaszt mindenkit. Egyre többen kiabálnak bele a zenébe.
A zene valahol szabad téren szólhat, mert autóduda is hallatszik néha, a közlekedési dugóba került autók türelmetlen versenydudálása, és kétségbeesett villamoscsengetés is.
Mintha két világ torlódott volna valahol egymásra. Két világ, két lelkiállapot. A sietős és méltatlankodó autósoké, s ezé az ünnepélyé, amelyben mintha ledőltek volna a földi vidámságot a mennyei bolgogságtól elválasztó falak. S innen ez az ujjongás és diadal. „Glória, glória, glória…”
Nem magnóról szól a zene. „Direktben” jön valahonnan.
Laura és Tilda úgy ülnek, kezükben kötőtűkkel, mintha kötnének, de nem kötnek. Nem is tudnak kötni.
A zene már erősebben szól.
TILDA
Most látjuk csak, hogy az ölében van valami billentyűs távirányító, ezzel szabályozta a hangerőt. Mind a három székhez jár egy ilyen kis szerkezet. Így!… Eddig csak karnevál idején volt az, hogy kora reggel muzsikáljanak. Dúdolja ő is a dallamot, bele-beleénekel.
LAURA
Naplopásra minden alkalom jó. Ez mind cigány meg félvér! Majd. Na, nem tudom, érdemes volt-e ezt a lányt hozzánk beosztatni. Figyeled, hogy késik?
Csak a zene.
TILDA
Megint hárman leszünk… Dúdolja a Glóriát.
LAURA
Aki így kezdi… Óráját figyeli. Már nyolc percet késik.
TILDA
Nem ismeri a közlekedést. Nem tudja, hol kell leszállni… A hangszóróra. Lehet, hogy az ő villamosa csenget ilyen kétségbeesetten. Nem tud átvergődni ezen a népünnepélyen.
LAURA
Vagy ő is letérdelt a többiek közé.
TILDA
Ugratva. Megismered a hangját? „Glória… glória”…
LAURA
Meglátod, holnap ilyenkor majd azt mondjuk: már megint nyolc percet késik.
TILDA
Húzza Laurát. Kilencet!
TILDA
Már gyűlölöd. Bedobod magad érte, megmented, elintézed, hogy ide kerüljön – kezdtem féltékeny lenni rá – és már gyűlölöd.
LAURA
Felnevet, mintha hízelegne neki ez a megállapítás… Úgy találod? És vajon melyik az igazi – a szeretetem vagy a gyűlöletem? De maga vágja el a választ erre. Egyszerűen nem bírom a pontatlan embereket. S hirtelen váltás, megint. Jöhetne már!
TILDA
Már csak azért is, hogy ezt az öngerjesztett feszültséget Laurában levezesse. Esküszöm, hogy ez jobb zenekar, mint ami volt nálunk a Champs-Elysées-ben.
Rosszul ejti: Csampsz Elizéesz-nek mondja, spanyolosan.
TILDA
Ne mondd, hogy nem ismered. Azért nem olyan rosszhírű hely az. A Csampsz Elizéesz.
LAURA
Túlzottan is franciásan mondja. Saa zelizé… Francia szó.
TILDA
Lehet. De mi mindig így mondtuk. Mert így volt kiírva.
LAURA
Itt nálunk jobb, ha megtanulod a helyes kiejtést. Ügyelnünk kell, hogy ne tegyük magunkat sohase nevetségessé. Az emberek imádnak vicceket faragni a mi rovásunkra. Még a legjobb körökben is. Így vesznek elégtételt, hogy ki vannak szolgáltatva nekünk.
TILDA
Kösz a kioktatást. Tökéletes kiejtéssel. Amikor a Champs-Elysées-ben konzumáltam… Jól mondom?
LAURA
Bánom is én, mondd, ahogy akarod, de ne dicsekedj folyton azzal, hogy ilyen helyeken dolgoztál!
TILDA
Miért ne? Így legalább nem a hátam mögött mondják. Én mondom…
TILDA
Hát ha még sokáig fogjuk ezt a sok misét, gyónást, prédikációt hallgatni! A végén tyúkszem nő a térdemen.
TILDA
És az átélés?… Már álmomban is őt hallom… Mondd! Mit remélsz te ettől a paptól? A főnökök megmondták, hogy hagyjuk már őt a fenébe.
TILDA
Lehet, hogy ez az új lány majd többre megy vele. Szűz fül. Neked mindig kell egy ilyen szűz fül. Nevet.
TILDA
Ezek aztán mindig kinyiffannak, ezek a te ártatlanjaid.
LAURA
Te se nyiffantál ki.
TILDA
Röhög. Gondolod, hogy az én fülem szűz volt?
LAURA
Nemcsak nekem kellenek – az ártatlanok. A gépezetbe kellenek. Itt a gyakorlat nagyon sokat jelent. De a rutin a halál. Egy tiszta lélek, igenis: egy szűz fül, kényszerít minket is, hogy megint fogékonyak legyünk, frissek, zseniálisak… Behunyja a szemét. Most látnom kéne őt, amint az oltárnál áll, kifordul…
Csakugyan. A misének egy mondata. „Az Úr legyen veletek!”
LAURA
El tudom képzelni közben a házakat… Az utcák torkolatánál az elakadt villamosokat… A rengeteg embert a téren, amint boldogan énekelnek vissza neki…
Megint zene és ének.
LAURA
…De őt nem sikerül látnom. Megint elhomályosodott bennem az arca. És ez rossz jel… Ez olyan, mintha egy sofőr egyszer csak nem tudná megkülönböztetni a zöldet a pirostól.
TILDA
Egyszerű fáradtság. Nem is csoda…
A bejárati ajtó csengője.
LAURA
Ez ő lesz! Megjött… Majd én! A függönyön át siet elébe.
TILDA
Megnézi az óráját. Ne üsd agyon! Csak tizenkét percet késett!
AGÁTA
Jön is be, Laurával. Akartam telefonálni. De rájöttem, hogy nem tudom a számotokat.
TILDA
Azt nem is fogod. Ennek a telefonnak nincs száma. Tilda vagyok.
TILDA
Szép neved van, Agáta. Mint az apácáknak…
Milőtt tudatosulhatna Agátában, hogy honnan ismerős neki ez a mondat, vagy hogy miféle véletlen visszhangzás is ez, Laura gyorsan elüti, mert nem szereti, ha beosztottjai fitogtatják mindentudásukat.
LAURA
Te persze telefonálhatsz innét, de minket itt általában nem keres senki… Csak a fölöttesek. Ritkán.
TILDA
Különben – ha eddig nem vetted volna észre – ez egy kötöde… Bárki kérdi, azt mondod, egy kötödében dolgozol.
AGÁTA
Nagyon örültem, amikor mondták, hogy ide fogok jönni dolgozni.
AGÁTA
Mert biztosan sokkal jobb lesz, mint cselédnek lenni. Mióta meghaltam, csupa jó dolog történik velem. Soha olyan szép ágyam nem volt, mint a kórházban.
LAURA
Az nem kórház volt, szanatórium. Különleges kórház. És első osztályon feküdtél.
AGÁTA
De az még mind semmi ehhez… Imádok munka közben zenét hallgatni! Isteni zene! Dúdolja a zene dallamát.
TILDA
Ahogy mondod! Nevet és énekli ő is.
LAURA
Táncolni nincs kedved? Mert itt lehet. Azt is lehet.
LAURA
Mióta meghaltál, a mennyországban vagy – nem?
AGÁTA
De, de, pontosan… Akkor gyere! Táncolni kezd Laurával szemben. Az a hülye apáca, ha látná!… Hogy nem a pokolba kerültem, mert ő azt ígérte… Most megpukkadna mérgében… Nevet, nevet.
LAURA
Táncol ő is. Honnan tudod, hogy nem a pokolba kerültél? Nevet.
Táncolnak.
AGÁTA
Ez templomi zene… Nem?
LAURA
Tilda azt mondja, hogy jobb, mint a Csampsz Elizéeszben!… Ugye, Tilda?
A zene egyre erősebb lesz, majd elhalkul, mintha leintették volna. S a csendben egy férfihang hallatszik, az ismert, kicsit éneklős, templomi intonálással.
RENATO
Hangja, hangszóróból. Miatyánk, ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod…
Közben.
LAURA
Mondtam. Dolgozunk, kicsikém. Tilda! Halkítsd már le! Az mégse valószínű, hogy a Miatyánk szövegét használja föl izgatásra.
RENATO
Hangja, már lehalkítva. …Miként a mennyekben, úgy itt a földön is. Mindennapi kenyerünket…
TILDA
Hangosan rákántál Renato szövegére, jóval paposabb hangon. Mindennapi kenyerünket add meg nekik ma, akiket a kizsákmányolóik éhhalálra ítélte-ek… És ne bocsásd meg a bűneiket azoknak, akik kiírtják a békés bennszülött falvaka-a-t… Nevetve. Belefér! A Miatyánkba is belefér! Minden jelszó belefér.
LAURA
Én a helyedben vigyáznék, hogy ne kerüljek arra a nívóra, mint ez a magáról megfeledkezett pap. Még tréfából sem.
TILDA
És szabadíts meg a gonosz imperializmus-tó-ól!
AGÁTA
Erősítsétek meg! Hiszen ez akkor a Renato atya hangja!
TILDA
Na! Mindjárt szereztél is egy jó pontot! Mert itt nálunk ez a legfontosabb: hangjukról felismerni az embereket. Ahogy azt Laura mondani szokta: az agnoszkálási képesség… Jól mondom?
LAURA
Nyilván nem olyan nagy kunszt neki felismerni ennek a papnak a hangját. Eléggé népszerű ember ő a cselédek között. Élesen. Szoktad őt hallgatni?
AGÁTA
Amikor már majdnem meghaltam, akkor beszélt nekem róla az apáca. Hogy vissza akart hozni az életbe egy halálraítéltet. És én arra gondoltam, hogy hátha engem ő hozott vissza… Ti nem hisztek a csodákban?
LAURA
Annál kevésbé, mert tudjuk, hogy a csodák hogy történnek. Nevet. A csodákat mi csináljuk… Ha nem tudnád… Mi istennők vagyunk… Mondd, akarsz istennő lenni?… Na?… Na? Istennő!
Pillanatnyi csend.
AGÁTA
Kitér. Adjátok ide a fonalat, amit ma meg kell kötnöm. Meglátjátok, estig megcsinálom. Szorgalmas leszek.
LAURA
Jó… jó… A polchoz megy, levesz egy dobozt, kinyitja, mosolyogva fixírozza közben Agátát, s hirtelen, mintha szerpentin volna, rádobja a dobozból a magnószalagot.
Nesze! Itt a fonál! Ezt kösd meg ma estig! S ráborítja még egy-két doboz magnótekercsét. Itt a csodatevő Renato egész élete! Amit csak mond, és amit csak mondott… Még? Akarsz még? Van… Újabb doboz. Vele vannak tele a polcok, a dobozok… Mire vagy kíváncsi? Hogy éjszakánként milyen nehezen tudja elviselni a papi nőtlenség nehéz bilincseit? Nesze!… Hogy Isten ne hagyja, hogy megöljék a halálraítélteket? Erről beszéltél – nesze! Ő volt az a híres börtönlelkész! Hogy mit gyónik a püspökének – itt van!… Amit álmában beszél – itt van! Az imái, a lázító prédikációi… Mi kell még? Hogy hány indián falvat gyújtottak föl… Hogy mennyi nálunk a gyerekhalandóság… Ilyesmit szokott ő bizalmasan elsuttogni az Istennek meg a világsajtó képviselőinek… Mert boldog, ha ellenünk heccelheti őket. Itt van!… De a legszebb, amit így direktben hallhatunk. Felerősíti a hangot.
RENATO
Suttogó hangja nagy volumenben, a hang bensőségessége és a hangerő nagysága együtt: megrázó hatású. …Ez az én testem.
TILDA
Büszkén, önkéntelenül is suttogva. Pontosan az oltár közepén is van egy beépített mikrofon.
A ministráns csengőjének a hangja.
RENATO
Suttogó hang megint, mint az előbb, felerősítve. Ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé, a hit titka, mely érettetek kiontatik…
Mély csend, majd megint a csengő.
AGÁTA
Automatikusan letérdel.
LAURA
Fojtottan. Azért nem muszáj letérdelni.
LAURA
Fojtottan, de már provokál. Szerelmes vagy belé?… Te is?… Igen?
Felharsan megint a zene. S mivel erősítőkön át: harsányan.
LAURA
Mindenki szerelmes belé!… Bevallhatod.
LAURA
Ha más nem, már ez is elég ok volna rá, hogy minden lépését figyeljük. Hallod, milyen őrjöngve muzsikálnak neki?… A vásártérre megy ki misézni, mert a templom kicsi neki. Ez egy ördög! Ennek olyan, de olyan befolyása van az emberekre… S énekel ő is együtt a beatzenével. Ilyen!… Ilyen!… Ilyen befolyása… Majd hirtelen. Zárd el!
A zene elhallgat.
LAURA
Ha szerelmes vagy, itt majd módod lesz kiábrándulni belőle. Csak hallgasd le azokat a szalagokat. Ha álmatlanság gyötri, ő meg az Istent gyötri az imáival.
AGÁTA
Miért kell ezeket meghallgatni?… Nem, én nem akarom…
LAURA
Muszáj. Ez a dolgunk.
TILDA
Azt persze nem köti soha az Isten orrára, amit a főnökök tudni szeretnének. A kapcsolatait. A neveket. A címeket. Hogy hol vannak a gerillák fészkei…
LAURA
Ő a papjuk. Erre én mérget veszek.
AGÁTA
Hogy összegubancolódott ez… A magnószalagok szövevényében.
TILDA
Itt az olló. Vágd szét!
AGÁTA
Hogy ezen rajta van az egész élete?
LAURA
Nevet. Mi az, nem mersz belevágni?
AGÁTA
Játszik. Most olyan, mintha én viselném az életének egész súlyát.
S dúdolva az előbbi dallamot, egy-két lépést tesz, forog – röpködnek körülötte a szalagok.
TILDA
Egy éve figyeljük. Háromszázhatvanszor huszonnégy óra. Tudod, hány méter az? Azt hiszem, körülérné már a földet…
AGÁTA
Forog. És ti tudjátok, hogy hány méter van még hátra?
LAURA
Nem bújhat el előlünk. Akárhova megy: ott a rejtett mikrofon. Az ágya fölött. A gyóntatószékben. Az érsek dolgozószobájában…
AGÁTA
Az oltár kövében, tudom! Forog.
LAURA
Az oltár kövében. Természetesen.
AGÁTA
Megáll. Mint aki belekábult valamibe. A forgásba. Próbál magához térni. Én most elmegyek… Engedjetek el…
TILDA
Ugratja. Mi az, nem akarsz istennő lenni? Aki mindent hall. Aki mindent tud.
AGÁTA
Nem, nem, nem! Fejtené le magáról a szalagokat.
LAURA
Látod, nem olyan könnyű ebből megszabadulni… Közelről, szinte szuggerálva. Álmodtál-e már olyasmit, hogy a hínár befon, lehúz?…
AGÁTA
Kétségbeesetten kezdi levagdosni magáról a szalagokat.
AGÁTA
Hogy lehullottak róla a szalagok. Én akkor most elmegyek.
Kis csend
LAURA
Szó nélkül levesz egy tekercset a polcról. Megnézi, s mellékesen kérdezi. Hova? A tekercset befűzi a magnóasztalon.
AGÁTA
Akárhova! Innen el akarok menni!
LAURA
Babrál a szerkezettel, s továbbra is szenvedély nélküli hangon, objektíven. Nem tetszik neked a mi munkánk… erkölcstelennek tartod… aljasnak… Hogy nem hagyjuk a szavakat elrepülni, bele a felelőtlen nagy semmibe…
AGÁTA
Én nem bánom, ti csináljátok azt, amit akartok, de én el akarok menni.
LAURA
Hova? Ezt kérdeztem. S még nem feleltél… A magnó korongja gyorson forog. Egyelőre érthetetlen csicsergéssel. Közben Laura mintegy előző gondolatát folytatva.
Az emberek tanulják meg, hogy felelősek azért, amit kimondanak… A szó repül, a szalag megmarad.
MAGNÓRÓL AGÁTA
Hangja. Fültépő erősséggel. A börtönjelenetből idézet ez. „Nem! Nem!… És nem fogok ide még egyszer visszakerülni!”
AGÁTA
A hirtelen sokk hatására összerándul, és úgy nyitja ki a száját, mintha most szakadna ki belőle ez a kiáltás, és mintha most venné be a szájába az éles üvegcserepet.
KLEMENTINA
Hangja, magnóról. A börtönben hallott mondat. Szintén elviselhetetlen erősséggel. „Azt hiszed. hogy engem ez meghat? Aki először bejön, mind meg akar halni…”
Laura leveszi a hangot. Csend.
LAURA
Ide akarsz visszamenni?… Mehetsz.
Csend. A magnó forog.
AGÁTA
Csendesen. Nem. Ide nem.
Megint a magnóhangok.
KLEMENTINA
Magnó-hangja. „Hát megérdemled, hogy megdögölj!”
AGÁTA
Hangja a börtönből, magnóról – eredetileg suttogva, most fölerősítve. „Fáj… Segítség…”
KLEMENTINA
Magnó-hangja. „Nincs segítség. Se testednek, se lelkednek. Fáj? Úgy kell neked! A pokol még jobban fog fájni. Mert most odakerülsz.”
Zaj a magnóról.
AGÁTA
Leestem a betonra… Mondja, s csurog a könnye.
AGÁTA
Hangja a börtönből. Elfojtott nyögése felnagyítva. Majd a szava is. „Hívjon orvost!”
LAURA
Elzárja a magnót. Ekkor én telefonáltam orvosért. Hogy a börtönkórházban készüljenek fel a műtétre. S hogy utána vigyenek át onnét abba a szanatóriumba… A mennyországba – mondtad.
TILDA
Látod – ilyen istennők vagyunk.
AGÁTA
Hirtelen szinte nyersen. Jobb lett volna, ha hagynak meghalni. Mért nem hagytak meghalni?
LAURA
Aznap reggel zavargás volt ott az Anuncionban. Fel kellett tételezni, hogy valaki lecsukatja magát, csak azért, hogy a zavargást tovább szítsa. Ezért figyeltük a felvételi irodát. Mondhatnám azt, hogy a hangod bizalmat ébresztett… Nekünk innen nem szabad beleszólnunk az emberek életébe. Ha azt hallod, hogy két rablógyilkos beszélget arról, hogy az apádat megölik, te nem mondhatod az apádnak, hogy vigyázzon.
TILDA
Egyszer az életben… Egyszer az életben beleszólhatunk.
LAURA
Ebben kategórikus. Az Isten is mindent hall, és az Isten se szól bele. Néha évszázadokon át nem szól bele! Mi sem a te szép szemedért tettük. Légy nyugodt. Te tehetséges vagy…
LAURA
Te hallottad az óra ketyegését. Meg azt, hogy mit beszél egymással az asszonyod meg a lánya…
TILDA
A Babika meg a Mamika!
LAURA
Igaz, hogy te a sötétben mindenfélét látsz?
LAURA
Mi itt csak a hangokat halljuk. Pedig nekünk látnunk is kell… Persze, vannak lehallgatók, akik a hangok változásait remekül ki tudják értékelni. Főként a vakok. Kezdetben csupa született vakot alkalmaztak itt. Tévedés volt. A vakok a lelki szemeikkel se látnak. Jobb, ha mi vakítjuk meg magunkat. Ne ijedj meg! Egy afféle okulárt vesz elő, amelynek a keretében üveg helyett vastag, tömött, fekete bőrpárnák vannak. Tedd föl!
TILDA
Próbálj így látni, színesen látni. Az a teteje… Így kell feltenni. Ő is felteszi az okulárt. Leül a székére. Szeretem, amikor Renato a bíboros püspökkel beszélget. A bíbort olyan jól el tudom képzelni, meg a sok aranyat…
LAURA
Nincs bíboros! Az éjszakai anyagon megyünk végig.
AGÁTA
Éjszakai szolgálat is van?
LAURA
Á, azért a néhány sóhajtásért nem érdemes bent maradnunk. Az megy automatikusan magnóra… Ne hidd, hogy olyan érdekes. Mindig ugyanaz.
A magnószalag némán és gyorsítva fut. Közben Laura segít feltenni Agátára az okulárt.
LAURA
Folytatja. …De azért jelentenünk kell. Azt mondják, hogy a pszichológiai osztály ezekből a sóhajokból meg párnaharapdálásokból is fontos következtetésre juthat. A vágyképek, meg az akarati vonal… Hogy a fiatal papok nálunk folyton a szabadságról beszélnek, az összefügg a szexuális nyomorúságukkal… Na tessék!
Felcsiripelt a magnó.
LAURA
Ő is felteszi, utolsónak az okulárt, s vakon, gyakorlott mozdulatokkal hangosra igazítja a magnót. Itt van valami…
Férfisírás. Renato sír.
LAURA
Is leül. …Semmi. Csak sír.
Csend. Hallgatják a sírást. Szemük helyén a duzzadó fekete, fényes bőrpárnák.
AGÁTA
Megrendíti őt ez a véget nem érő férfisírás. Szokott?… Máskor is?
TILDA
Hajaj! Minden éjszaka… Mint a vízfolyás.
LAURA
Felajzva. Hallod, hogy cifrázza?
Csend. A csendből szaggatottan tör fel a sírás.
AGÁTA
De miért?… Miért sír?… Azt nem lehet tudni?
LAURA
Siratja Jézust… Siratja a szegényeket… Siratja a maga szomorú életét… Valamikor volt egy szerelme, az faképnél hagyta.
AGÁTA
Lassan leveszi szeméről a fekete bőrpárnákat, ő most már nyitott szemmel, míg a két másik nő okulárral. Most méri föl, hol is van. Csendesen feláll. Nehéz lesz ezt nekem megszoknom.
TILDA
Az éjszakai anyagot mindig nehezebb megszokni, mint a nappalit. Lehet, hogy azért is, mert már szalagon van. Fel van véve. Megtörtént. És nem lehet rajta változtatni.
LAURA
Próbáld látni őt!… Fiatal vagy, újonc vagy. Az nem baj, ha mellre szívod…
RENATO
Hangja a magnószalagról, váratlanul, tisztán. „Segítsél, uram, hogy virrasztani tudjak!”
LAURA
Fél a szent ember! Fél aludni, mert jönnek a kísértetek… Hálóingben térdel a kövön… Látod az arcát? Látod?
AGÁTA
Csendben áll, okulár nélkül. Hogy lássam? Soha nem láttam. Nem ismerem.
TILDA
Én fényképről ismerem… Nekem tetszik…
AGÁTA
Milyen?… Milyen lehet?
LAURA
Kis száraz elutasítás van a hangjában. Semmi különös ismertetőjele nincsen.
Felcsöng a telefon.
Révedezve, mintegy álomból felrévedezve veszi le a két nő a szeméről az okulárt. S közben tapogatóznak a telefon felé.
LAURA
Azt soha nem lehet tudni. Zárd el azt! A magnóra mondja, s most veszi föl a kagylót. Kötöde. Egy pillanat múlva szolgálati hangon.
Igenis… Tildálhoz. Clotilda!
TILDA
Ez én vagyok? Hű, de ünnepélyes… Mi baj?
A magnó elzárva.
TILDA
Már a telefonba. Mi van?… Már megijedtem, hogy a kislányommal van baj. Tegnap a torka fájt… Más hangon. Mindig, persze, mindig, mint az apácák. Misét hallgatunk. Elég csöpp szünet. Na nem! Nevet, majd: Miért ne?… Pezsgőztettem én már papokat a Champs Elysées-ben is… A részletes eligazítást mellőzheted. Csao! Leteszi a kagylót.
LAURA
Figyelte. Mit akartak?
TILDA
Feldobta őt ez a telefon. Még nem felel. Visszakapcsolja a magnót. Az fut tovább.
RENATO
Hangja magnóról. Éjszakai suttogó fohászkodása, felerősítve. „…Istenem, Istenem, aki feltámadásod után azt mondtad az asszonynak: ne érints meg engem! – én mindennél jobban kívánom, hogy élő testet érinthessek…”
LAURA
Ez az! Mindig ugyanaz az ima és ugyanaz az eszményi nő… Hallgasd csak!
TILDA
A visszapörgetett magnónak sikkantása után újrajátszatja.
RENATO
Hangja. „…mindennél jobban kívánom, hogy élő testet érinthessek…”
TILDA
Elkattintja. Mondd, Laura, vehetek a parfümödből? Imádom az illatát.
LAURA
Ott van a táskámban, kend be magad!
TILDA
Azt hiszem, ez teljesen megvadítja a férfiakat.
LAURA
Nem mondtad, hogy mit akartak… Vagy hivatali titok?
TILDA
Titok? Á, nem hiszem.
TILDA
Azt mondták, hogy feküdjek le ezzel a pappal. Hogy az ágyban talán beszédesebb lesz.
TILDA
Parfümözi magát, s közben mellékesen visszakérdi. Miért? Nem kellett volna?… Késő.
TILDA
Szerintem épp abban van valami természetellenes, hogy így ismerjünk valakit, ilyen közelről, anélkül hogy lefeküdnénk vele. Most pótolom.
LAURA
Mit gondol rólunk ez a lány, aki ma először van itt? Hova jutott?
TILDA
Nem hiszem, hogy az ezt megelőző gondolatai nagyon hízelgők volnának rólunk.
LAURA
Ezért kezdted most szépíteni magad?… Ezért kell az én parfümöm… Teszed le!
TILDA
Azt mondták, kezdjem el a munkát minél hamarébb. Azzal, hogy minden reggel szentmisét hallgatunk, nem jutunk előbbre. Ezt mondták.
LAURA
Vannak más eszközök is, hogy szóra bírják.
TILDA
Az én eszközeim vér nélküliek. Az igaz.
LAURA
Te szégyent hozol erre a testületre. Pfuj!
TILDA
Miért? Én nem találom olyan gusztustalannak… Nekem már az is üdülés volt, amikor erre a papra rákapcsoltunk… Mielőtt a tábornok kormánya jött, egy ideig az volt a beosztásom, hogy az egyik magas rangú tisztet kellett lehallgatnom. Mindegy, hogy melyiket, na! Hát tudod, Agáta, egy ilyen tábornoki család!… A lányai! „Ne vedd fel a piros övem, kérlek!” és már sikít.
TILDA
„Nem láttad a gyíkcipőm?” „Maria Pia Consuela, igazán lemoshatnád már az autódat”…
AGÁTA
Le kell ülnie, úgy kacag.
TILDA
Ettől még inkább belejön. És hogy az ilyen magasabb körökben mennyit szellentenek…
TILDA
Előbb azt hittem, hogy folyton náthásak és az orrukat fújják. Cserbenhagyott az agnoszkálási képességem… Jól mondom, Laura?… Annál inkább, mert a tábornok úr alhangja szoprán volt és a kegyelmes asszonyé basszus… Nehéz volt a párbeszédjüket követni.
AGÁTA
Fuldoklik a nevetéstől.
TILDA
Beszélni nekik úgy sincs miről, csak gyíkcipőről… De hát az ember társas lény! Ki-ki úgy kommunikál, ahogy tud…
LAURA
Elég! Ezt az egészet most azért volt fontos elmondani, mert az én apám is generális. Én abban nőttem fel, hogy nem járatjuk le a magas rangú katonatisztek tekintélyét…
TILDA
Nézd, Laura, olyan mindegy, hogy ki miben nőtt fel…
LAURA
Nem mindegy! Egyáltalán nem mindegy! Ha valaki a szeméten nő fel, az mindig meglátszik rajta.
Egy pillanatra csend.
TILDA
Kapcsoljátok be néha a kislányomat. Reggel, hogy eljöttem, még mindig fájt a torka. Azt mondják, járvány van… Ha sír, hívjátok fel a szomszédokat, nézzenek rá.
LAURA
Nem, Tilda, te nem mégy el. Erkölcstelen parancsokat nem teljesítünk. És ha a főnökség ragaszkodik hozzá, én megmondom apámnak, hogy indíttasson vizsgálatot.
TILDA
Vizsgálatot? Ezért?… Tudod, hogy mire kaptam én parancsokat, amikor még mindketten a híres Haláleszkadronnál szolgáltunk? Nem a Champs-Elysées-bár volt az életem mélypontja.
LAURA
Jellemző, hogy az efféle feladattal rád gondolnak… Vagy inkább, hogy rólad – efféle feladat jut az eszükbe.
Kis csend.
TILDA
Mondd. Laura – ha ennyire irigyled –, cseréljünk?… Átadom… Akarod?
LAURA
Nekimegy Tildának. Pofozza. Üti-veri. Te!… Nekem mered ezt mondani? Te! Hát mi vagy te!
AGÁTA
Ne! Ne! Mit csinálnak? Próbálja szétválasztani őket.
LAURA
Hagyjál! A fölöttese vagyok… Jogom van. Jogom van helyszínen megtorolni. Megsértett… Agyonvágom!… Engem ne fogj le! Agáta már lefogta. Ezt mondja nekem, ez a ribanc? Egy tábornok lányának?… Engedj! Keresztüllövöm!
AGÁTA
Tildához. Kihallasztszik. Erősítsd fel a zenét!
LAURA
Nem bánom! Hallják meg!
TILDA
Máskor nem volt ilyen érzékeny. Felerősíti a szabadtéri zenés misét, de már a befejező prédikációnál tartanak.
RENATO
Hangja, „direktben”. …kövessétek azokat, akiknek nincs hová lehajtsák fejüket. És Jézus még hozzátette ehhez: „Adjatok nekik enni, ha éheznek, és inni, ha szomjaznak…”
A bejárati ajtó rugós csengője.
LAURA
Tildához. Rúgd ki! Megint egy hülye, aki pulóvert akar rendelni.
RENATO
Közben befejezte a mondatát. „…és menjetek ti is közéjük”. Úgy legyen!
TILDA
Lehalkította a hangot, s kiment a függöny előtti helyiségbe.
LAURA
Figyelted? Nyílt biztatás a gerillák támogatására. „Akiknek nincs hová lehajtsák fejüket”… „Menjetek ti is közéjük!” Gerillatoborzás a város legnagyobb terén. Röhej, hogy nálunk mit lehet csinálni. Szószékről!
Az ajtó csengője kintről, és ajtócsapódás.
TILDA
Visszajön. Elküldtem.
LAURA
Indulj hát! Parancsot kaptál. Igaza van a főnöknek. Most már minél hamarébb számoljunk le vele… Elegem van belőle.
TILDA
Felerősíti a hangot.
Erős utcai zaj a hangszóróból. Robogó villamosok csengője.
TILDA
Megindult a forgalom. Megy haza hát ő is… Elzárja. Én arra gondolok, hogy talán neki is jobb lesz. A sok éjszakai nyavalygását hallgatva, bizony isten, nekem is eszembe jutott már, hogy itt vagyunk, egészséges fiatal nők, igazán könnyíthetnénk rajta… Vette a táskáját közben. Hát akkor báj-báj!… Ja! Ha maradt bennetek egy fikarcnyi szolidaritás, remélem, kikapcsoljátok majd ezeket a hangszórókat, amikor az ágyban leszek vele… De ha nem kapcsoljátok ki, nekem nyolc. Nevet. Legalább majd tanultok valamit. Volt már olyanokkal dolgom, akik azért fizettek be, hogy nézhessék. Engem egyáltalán nem zavartak. Elmegy.
Ajtócsengő, ajtócsapódás.
LAURA
Most megint arra gondolsz, hogy csak el innen, el! Ne is tagadd… Kitaláltam… Egy idő múlva az ember már a gondolatokat is le tudja hallgatni. Látod, Agáta, mindenütt beléd nyúlkálnak. Ez se utolsó élvezet: a másik fejében kotorászni. Kis csend. Mért hallgatsz?
AGÁTA
Vállat von. Ha úgyis tudja, mit gondolok…
LAURA
Tudom. Hányni volna kedved. Ez olyan, mint amikor egy orvosnövendék először lát boncolást… Akár hiszed, Agáta, akár nem: ez a munka, amit itt mi végzünk – gyönyörű! Ez a félelmetes mindentudásunk az emberekről… És ne hidd, hogy erre valaha is rá lehet unni! Mintha villamos áram bizsergetné az ujjaimat, amikor magnószalag fut át köztük… Pattognak a titkok… Képzeld! Társaságban találkozom egy tiszteletre méltó házaspárral, s én tudom a férjről, hogy éjszakánként a kikötőnegyedben travesztált matrózinasokkal szórakozik. Fölnevet. Képzeld el, ha tudná, hogy én tudom…
AGÁTA
Összecsinálná magát félelmében. Az igen. De ez a pap nem. Ha megtudná, hogy lehallgatják, a szeme se rebbenne.
LAURA
Te azt mondod, hogy az igazán szabad emberekkel szemben annak, amit csinálunk, nincs semmi értelme? …Az efféle irigylésre méltóan szabad emberekkel szemben?
LAURA
Azt tudom, hogy orvosnak készült. És valami szerelmi csalódás után ment el kispapnak…
Hirtelen. De miért nem mondod, nekem, hogy te? „Ismered őt?” Na?
LAURA
Látod, így mennyivel bizalmasabb lesz a hang köztünk… Nem. Honnan is ismerném? Ő nagyon egyszerű származású. Én meg egy tábornok lánya voltam. Ez két külön világ.
A telefon megszólal. Hosszan cseng.
AGÁTA
…A telefon, megint!
LAURA
Nem a miénk. A plébánián szól. A Renato telefonja… Na, végre felvette.
RENATO HANGJA
A telefonból lehallgatott hang. Régóta csengetett? Elnézést… Most értem haza. Kivel beszélek?
TILDA HANGJA
Lehallgatott hang. Segítséget szeretnék kérni. Engedje meg, hogy ne telefonon… Négyszemközt szeretném.
Csend.
LAURA
Renato hallgat. Az őrangyala azt súgja neki, hogy vigyázz te hülye! Mint aki koncentrált akarattal, akaratátvitellel hatni próbál. Vigyázz!…
RENATO
Hangja. Kivel beszélek?
TILDA
Hangja. Úgy sem ismer. A vőlegényemet ma éjszaka elhurcolták. Az úgy volt…
RENATO
Hangja, ahogy elvágja. Ne telefonba… Jöjjön mindjárt! Várom.
Kis kattanás.
LAURA
Jól csinálta. Előbb azt hittem, hogy a lelkével fog előjönni. Hogy Bűnbánó Magdolna lesz, akit megszeplősítettek… Igaza van. Ez jobb. A letartóztatott vőlegény. A menyasszonyt ilyen esetben fogadni muszáj és vigasztalni muszáj. Ez olyan jó, hogy ezért dicséretre kell majd felterjesztenem Clotilda hadnagyot… De azért nem lesz könnyű dolga.
AGÁTA
Miért nem azt a nőt hajtották föl neki, akibe egyszer szerelmes volt?
LAURA
Azt?… Ó, azt hiszem, még a főnökség se tudja, hogy ki volt az. Ki tudja, hogy hova került? S a főnökséget ez nem is érdekli. Nevet. Micsoda ötleteid vannak! De haladsz te is… Miért? Gondolod, hogy Renato kiugrana a reverendából, ha viszontlátnák egymást?
AGÁTA
Nem muszáj kiugrani. Vannak püspökök, akik már megengedik a papjaiknak, hogy szép csendesen megházasodjanak.
LAURA
Ugyan! Képzeld magad karonfogva egy csuhással! Ez is csak arra jó, hogy lejárassa az egyházat. Valamit bekapcsol.
LAURA
Tilda kérte, hogy nézzünk rá a kislányra. Szereltetett egy lehallgatót a gyerek ágya fölé. Ha bőg, telefonál a szomszédoknak. Azok átmennek, és bámulják Tilda anyai ösztönét… Szépen, egyenletesen lélegzik. Hallod?
LAURA
Másféléves lehet. Egy rendőrtiszttől van. Az hozta ki Tildát abból az éjjeli mulatóból. Váratlan hevességgel. Képzeld el! Lehet, hogy kilenc hónap múlva megint gyereket szül. Renatótól!… Még ez is! Még ez is!
LAURA
Attól, akit közben életfogytiglan lecsuknak. Vagy kivégeznek…
AGÁTA
Te mindig így felizgatod magad azokért, akiket lecsuknak vagy…
LAURA
Hogy éppen én? Nevetni kezd.
AGÁTA
De most olyan ideges vagy.
LAURA
Ideges? Kihúz egy fiókot, kivesz egy revolvert és megcélozza a próbababát. Belelő. Ha a próbababa vászonhuzata alatt egy elektromos drót van, azzal – a nagyobb színpadi effektus végett – a baba szíve helyén lyukat is lehet pörkölni a lövés pillanatában. Nem muszáj, csak lehet. Látod, egyáltalán nem is reszket a kezem. Még beleereszthet egy golyót a próbababába. Tessék!… Nem vagyok ideges. Csak… Ha már egymás fejében és szívében kotorászunk… Az igaz, hogy eljutottam oda, hogy undorodom a testi szerelemtől. Nemcsak attól, amit ők csinálni fognak. Általában. Elkezdenek vetkőzni, és olyanok lesznek, mint a hernyók. Amilyen szép, amikor csődör meghágja a kancát… És tudod, milyen szomorú, milyen nevetséges az emberek szerelme?
AGÁTA
A lovak szemével… Talán.
LAURA
Én nem bírom a férfi közeledését – nézni sem! Egy pucér férfitest csak annyit jelent nekem, mint ez a próbababa. Megint céloz.
AGÁTA
Ez azóta van, mióta elszakadtál tőle?
LAURA
A keze most láthatóan megrezzent. Csend. Majd: Kitől?… Kiről beszélsz?… Kitől szakadtam én el?
AGÁTA
Attól az orvosnövendéktől. Renatótól.
LAURA
Ha igaz volna, amit mondasz… Nevet, nevet. Neked félned kéne, nagyon, hogy most agyonlőlek… Csak nem foglak életben hagyni, ha ez igaz volna… Ha meg nem igaz, akkor meg azért kéne iszonyúan megbüntetni téged, hogy ilyen sértő képtelenségeket kitalálsz… Na, ne félj, azért ezt az utolsó golyót nem fogom beléd ereszteni… Bedobja a revolvert a fiókba. Hogy jöhet valakinek ilyen eszelős gondolata? Tipikus cselédromantika… Honnan vetted? Milyen alapon? Ha egy ilyen titokra csak úgy magadtól rájönnél, akkor az azt jelentené, hogy nekünk nem is kéne lehallgatni az embereket. Mert a titkaink úgyis kiszaglanak! Mint az izzadságfoltok meg a vérfoltok a ruhánkon… Hol van rajtam ilyen folt?
Csengetés. A hangszóróból.
LAURA
Megérkezett a kurva hozzá.
Csend.
LAURA
Nem! Mindent hallani akarok. Majd hirtelen, szinte összeomolva, mint akit egy altesti fájdalom görcsbe ránt. Szülni fog neki… Csend. Majd:
És belőlem kikaparták a gyerekünket!
Vége a második képnek
Renato lakásán. Egy kis kopár fakereszt a falon elég a jelzésre. Telefon.
Az asztal vacsorához van terítve.
Tilda egyedül van a színen. Egyszer-egyszer tölt magának, s iszik. Nem lesz részeg, csak egyre felszabadultabb.
Hogy „lélekben” jelen vannak a kötödei társnők is – az csak természetes.
Tilda is tudja ezt. Ha magában beszél: hozzájuk beszél.
TILDA
Fölénnyel, játékosan, humorral, mint aki mindezt megengedheti magának, mert győzött. Mondd, Laura, hadd tegyem fel neked a kérdést – most nem tudsz nekem jönni, most nem tudod kikaparni a szemem –: akarod Renatót? Cserélsz velem? Na?… Átadom… Félre az álszeméremmel! Igen vagy nem? Tudod a parókia számát: csörrents ide egyet a telefonnal… Láthatjátok úgy vagyok már itt, mintha otthon volnék. Megterítettem az asztalt a vacsorához… Mintha hites felesége volnék. Vagy gazdaasszonya. Papi háztartásban ez szinte ugyanaz. Renato most „házon kívül” van. Keresi a vőlegényemet. Én tudom, hogy nem fogja megtalálni, mert hogy is találná meg azt, aki nincs. Ő meg titokban reméli, hogy nem fogja megtalálni. Egy kis ördög azt súgja neki, hogy milyen jó volna, ha nem találná meg. De annál odaadóbban keresi. Átkutatja az összes börtönöket. Nem kis munka… Én meg közben a fiókjait kutatom át. Alázattal jelentem, hogy találtam címeket is persze. Majd kiderül, miféle címek. Lehet, hogy csak azoknak a címei, akik tartoznak az egyházi adóval. Jelentem, hogy fényképeket is találtam. Ezek már első pillantásra érdekesnek látszanak. Ki hitte volna! A te fényképeidet találtam meg, Laura. Hogy is nem beszéltél erről soha? Hiszen ez valami csodálatos szerelem lehetett. Milyen szép pár voltatok ti, fiatalon! S te is milyen kedves,
szelíd kislány voltál. Nem is akartam elhinni, hogy te vagy, csak ott van a hátukon a dedikáció. Képzeld el, a leveleidet is megőrizte! Egy fiók tele van velük. Micsoda hűség! S hogy te meg milyen szenvedélyes levélíró voltál, Laura!… Ne haragudj, hogy végigolvastam őket, de izgalmasabbak minden regénynél. Nem bírtam abbahagyni. Bizony, a végén megsirattalak titeket… Ezért mondom, ha akarod: cseréljünk. Ne hidd, hogy nekem olyan könnyű lemondani róla. Engem mindig izgattak azok a férfiak, akikben a szenvedélyesség és a gátlásosság egymást erősíti. De mit csináljak? Úgy érzem, hogy a te helyedet bitorolom… S ezt mi a Csampsz Elizéeszben sem csináltuk soha. Hogy kollégák – egymás kezéről leüssünk valakit?… Akarod? Behunyja a szemét. Próbálom elképzelni, hogy vajon milyen képet vágsz most ehhez az ajánlatomhoz… Te hallottál mindent. S láttál is mindent. Sőt, többet… A féltékenységnek nagyon véres fantáziája van… Mivel nyugtassalak meg? Lehet, hogy nem is én hódítottam meg, hanem te. Én csak hagytam, hogy beszéljen. S ő mondott pár mondatot az első szerelméről. Most már tudom: rólad. Én meg fogtam közben a kezét. Olyasmi volt ez, mint egy vérátömlesztés… A te véred, az én vérem… A te emléked, az én jelenlétem… Laura, Laurácska, ha nem haragszol, most előveszed a
magnótekercsek mögül azt a jó kubai rumot, és koccintasz velem…
Kintről zaj.
TILDA
Megjött. Most megmondom neki, hogy hazudtam: nincs is vőlegényem… Tölt magának is. Ki fog dobni. Mondtam, hogy átadom őt neked, Laura. Visszaadom… Milyen vagyok?
RENATO
Be. Sötétszürke vagy fekete civilben. Csak a gallérja vall papi ingszabóra „…Nem ismerjük” … „nem ismerjük” … „nem ismerjük” – mindenütt ez volt a válasz. Mintha egy véget nem érő szürke falat kopogtattam volna… Persze, ha valakit így elhurcolnak, sokszor a tárgyalásig sem lehet hírt kapni róla… „Nem ismerjük” – ez a válasz. De mint egykori börtönlelkész, reméltem, hogy egy hunyorítással csak elárulják, ha ismerik. De nem.
TILDA
Valamit be kell vallanom. Ha meghallja, el fog kergetni…
RENATO
Soha senkit nem szoktam elkergetni.
TILDA
Majd meglátjuk. Amikor a telefonban megkérdeztem, hogy feljöhetek-e, nem felelt mindjárt… Miért?
TILDA
Lehet, hogy csak egy csöpp kis szünet volt, de nekem úgy tűnt, hogy végtelen hosszú ideig tartott… Ugye, nem bízott bennem? Ugye, arra gondolt, hogy hátha hazugság az egész? Hogy hátha provokáció?
RENATO
Ha egy égő ház ablakából kiabál valaki, mondhatom-e, hogy nem bízom benne? Hogy nem figyelek oda, mert hátha egy Júdás kiabál?
TILDA
Egy Júdást se hagyna bennégni? Jaj de jó!
RENATO
Az Isten majd ítél fölötte…
TILDA
Lehet, hogy az Isten se hagyja őt bennégni?
RENATO
…Most már emlékszem. Igaza van. Egy pillanatig az az érzésem volt, hogy hátha lehallgatják a telefonbeszélgetésünket. Nem akartam, hogy olyasmit mondjon, amivel esetleg kiszolgáltatja magát… Vagy azt a férfit, akin segíteni akar.
TILDA
Most már elmúlt ez az érzése? Gondolja, hogy itt nem hallgat le minket senki?
TILDA
Hogy itt nincs valahová elbújtatva mikrofon, ilyesmi? Nevetve kérdezi, tréfás hangon.
RENATO
Nem vettem észre, de nem is kutattam.
TILDA
Úgyse találná meg. Azt úgy eldugják.
RENATO
Maga nem bízik bennem. Nem szemrehányásképp mondom. Ezt a világot úgy formálták át, hogy mindenki gyanakodhatik mindenkire… És igaza is van. Nem tudok semmi biztosítékot adni. Még arra sem, hogy bennem megbízhat. Még arra sem, hogy – mit tudom én – nincs itt lehallgató készülék… Tehetetlenül állunk egymással szemben… Nem tudjuk a lelkünket kitenni ide az asztalra.
TILDA
Pedig én magának minden gondolatát ismerem, a lelkének minden rezdülését…
RENATO
Ez a bizalma jólesik…
TILDA
Ha valaki letérdel maga előtt, és egy nagy bűnt vall be, meggyűlöli?
RENATO
Nem, nem – a bűnöst nem.
RENATO
Nem, itt most nem!
TILDA
Miért nem? Olyan régen gyóntam. Nem éreztem szükségét… Most igen.
RENATO
Ha valami a szívén fekszik, mondja el egyszerűen. Éppúgy megőrzöm a titkát, mintha gyónásban hallottam volna.
TILDA
Nekem nincs senkim… Érti? Nincs senkim… Kis csend után.
Nincs vőlegényem se.
RENATO
Miért mondta akkor?
TILDA
Hogy valamilyen címen idejöhessek… Hirtelen, szeszélyből. Nem jobb, hogy nincsen?
RENATO
Váratlan komolysággal felel. De… Jobb. Jobb így.
TILDA
Biztos akartam lenni, hogy nem utasít el.
RENATO
És most? Hogy nincs közöttünk már sem hazugság, sem egy árnyék…?
TILDA
Most szeretnék elmenni.
RENATO
Ha olyan jól ismeri – ismerni véli – az én lelki rezdüléseimet: nem gondol arra, hogy esetleg azt mondom: késő.
TILDA
Nem akar elengedni?
RENATO
Ahhoz nincs jogom. Csak kérem – ne menjen el.
TILDA
Bánom, amit csináltam. Nem lett volna szabad megzavarnom.
RENATO
Ne higgye, hogy olyan nagy nyugalomban éltem.
RENATO
Nem. Azt csak az Isten tudhatja. Csend. S azt is, hogy érdemes volt-e? Csend. Hogy olyan fontos volt-e ez az áldozat neki?
TILDA
Jön majd más helyettem, meglátja.
RENATO
Nem maga az első, aki rám nyitotta itt az ajtót. Úgy látszik, a papi nőtlenség kihívja az asszonyok vállalkozó kedvét. Jöttek, különféle ürügyekkel. Jótétlelkek. Lehet, hogy az irgalmasság testi cselekedetei közé tartozik az ilyesmi is – gondolták –, mint az éhezők és a szomjazók kielégítése… Szépen tudtukra adtam, hogy nincs itt keresnivalójuk. Elmentek. Büszke voltam rá, hogy meg tudom tartóztatni magam – ó, nem a bűntől… Nem! Nincs bennem előítélet. A gyóntatószékben már évek óta csak gratulálni szoktam azoknak, akik azzal térdelnek be, hogy jaj! mi lesz velük, mert ők szerettek… Büszke voltam rá, hogy meg tudom tartóztatni magam attól a helyzettől, amelybe annyi paptársamat láttam boldogan és vöröslő fülekkel elmerülni… Büszke voltam. Csakhogy a büszkeségért, a régi szabály szerint, a legnagyobb megaláztatással kell fizetnünk. Tessék! Most fizetek. A földön vagyok. S a végzet iróniája – ráadásul – hogy épp az előtt az asszony előtt, akinek csupán egy telefontréfa volt. És most könyörgök, először – maradjon. Csend. Maradj!
Csend.
TILDA
Ennyi őszinteségért én is tartozom valamivel. Nem telefontréfa volt. Rosszabb.
RENATO
Akármi hozott fel. Itt vagy.
TILDA
Tudok én olyat is, amire azt mondja: most aztán eredj! Amíg oda volt, kinyitogattam a fiókjait… Ez már elég rémes, mi?
RENATO
Rémes, csakugyan, mert az ilyesmit csak csinálni szokás, bevallani nem szokás. Vagy van egyéb is?
TILDA
Egyelőre, ennyi… Az egyik fiókban régi leveleket találtam. Szép levelek voltak. Nem akarom, hogy az az emlék, miattam, elhomályosodjék.
RENATO
Emlék! Minden szüzességi fogadalom elembertelenedhetik. Nemcsak a szerzeteseké – az emlékeikhez túl hűségesen ragaszkodó szerelmeseké is. Azt akarja, hogy magamban végül elátkozzam azt az emléket? Megteszem, ha most elválaszt magától.
TILDA
Ezeket a szenvedélyes szavakat hol tanulta?
RENATO
Az igazság hirdetése közben. Most is azt teszem… Tudja-e, hány év óta tartom én vason, magánzárkában ezt a testet?
TILDA
Megbánta, hogy pap lett.
RENATO
Nem, nem, nem! Soha nem fogom megbánni! A szavamnak így sokkal nagyobb súlya van. Ha egy pap mondja a parasztoknak, hogy a kaucsukbárók hatalma nem Istentől van – inkább elhiszik.
Csengetés.
TILDA
Valaki jön. Megyek.
RENATO
Akárki jön – maradjon! Kimegy.
TILDA
Csendesen, mintha a mennyezetnek beszélne. Látod, komolyan mondtam, hogy vissza fogod kapni. De nehéz, azt is látod… Tölt. Ne félj, addig folytatom a rémségek fokozását, amíg végre kidob. Pedig most már féltem őt tőled, Laura. Elhagytad, és nem bocsátod meg neki, hogy elhagytad. Iszik. Igyál te is! Szeretném látni az arcodat. Hogy lássam, növekszik-e benned a bosszú vágya?… A bejövőkre. Nini! Most már be se kell hunynom a szemem, hogy lássam a püspök szikrázó gyémántkeresztjét és ujján a gyűrűt…
Renato a Püspökkel közben be.
TILDA
Ó, ez már úgyis a búcsúpohár lett volna. Felhajtja.
RENATO
Már nem vendég. Éppen tartóztatom, hogy maradjon itt nálam.
RENATO
A legjobbkor. Pontosan azokról a kérdésekről beszélgettünk, amelyekkel az egyház püspökeinek is szembe kell nézniök… A testünk letagadhatatlan jogai.
PÜSPÖK
A kisasszonynak ilyen problémái vannak?
RENATO
Nekem vannak ilyen problémáim.
PÜSPÖK
Sejtenem kellett volna, hogy annyi aggodalmas órát szerző politikai tevékenységed után, végül egy efféle botránytól sem fogsz megkímélni.
RENATO
Ha bevallottam volna, hogy elveszítettem a hitemet: vajon az volna-e akkora botrány?
PÜSPÖK
A kisasszony hol dolgozik?
TILDA
…Ha nem muszáj, ne tessék engem kisasszonynak szólítani. Van egy gyönyörű másféléves kislányom. Bár nem vagyok férjnél.
RENATO
Egy kötödében dolgozik. Mellékesen mondta, mert a szívügy fontos. Püspök atyámnak igaza van, amikor ennek a fiatalasszonynak a jelenlétét itt összekapcsolja eddigi tevékenységemmel. Hiszen én is most kezdem csak megérteni, hogy a szabadság egy és oszthatatlan.
PÜSPÖK
Amikor a szemináriumban lelki vezetődnek választottál, sokat tusakodtam magamban, hogy vajon helyes-e téged felvenni a papi rendbe. Előzőleg – tudtuk – nagy csalódás ért téged. Szerelmi csalódás, s az ilyesmi hajlamossá teszi a lelket a világgal való szakításra. De a papi pálya mégsem lehet szerencsétlen szerelmesek menedéke…
RENATO
Én a világgal soha sem szakítottam. Ellenkezőleg. Egyre több szállal kapcsolódom hozzá. Egy egész világrésznek minden népéhez próbálom megtalálni az utat. Abból a szerelmi csalódásból nem a csalódás, a szerelem volt számomra döntő. Nemcsak a test gyümölcse volt, a lélek gyümölcse is.
PÜSPÖK
De büszkén mondod.
RENATO
Mert megtanultam, hogy a férfi és a nő kapcsolatáról nem kell lehajtott fejjel és bűntudattal beszélni.
PÜSPÖK
Olyan biztos vagy benne, hogy kétezer év óta tévedésben élünk, a szüzességet fölében helyezve a szexusnak?
RENATO
A szüzesség is lehet a kegyelem forrása – a szerelem is… És most arra van szüksége a világnak, hogy egyetlen teremtő lendület fellobbantsa bennünk az életet, a lelket…
PÜSPÖK
Nem tudom, hogy ezek a szép, költői mondatok az én meggyőzésemre születnek-e, vagy inkább a fiatalasszony bámulatának felkeltésére? Bár bevallom, efféle költői mondatokat manapság csakugyan lehet olvasni divatos teológusoknál is.
RENATO
Én nem tőlük tanulom… Az evangéliumból inkább. Meg az új mártíroknak az utolsó leveleiből… Van, amelyik írni se tudott, és nekem diktálta a búcsúlevelét a siralomházban… Ezeknek volt ilyen lendületes stílusuk.
PÜSPÖK
A hirtelen szerelemre a franciák az mondják: villámcsapás. Elismerem, hogy ez a villámcsapás a megvilágosodás érzésével járhat.
RENATO
Akárcsak az, amelyik Szent Pált érte.
PÜSPÖK
Nem hasonlítanám össze azt, ami a damaszkuszi úton történt, azzal, ami az ágyban történik.
RENATO
Miért ne? Emlékszem első szerelmemre. Annak a tüzénél, hát igen, ott az ágyban, a hit ugyanolyan fellángolásában lehetett részem, mint jóval később aztán a felszentelésemkor… vagy amikor arcra borulva feküdtem, nem a templom kövén, nem is az ágyban, hanem egy falusi árokban, és fölöttem egy helikopter kelepelt és géppuskázott.
TILDA
Hát ha ezt az az asszony hallaná!… Mennybe menne!
A telefon megszólal.
RENATO
Felvette a hallgatót. Tilda – ez maga lesz! Átadja.
TILDA
Vártam már. A telefonba. Megyek. Leteszi. A kolléganőim telefonáltak: beteg a kislányom. Renatóhoz, aki mozdulna. Nem, nem! Magának itthon kell maradnia… S nem is biztos, hogy beteg. Csak sokallják már, hogy még mindig itt vagyok. Ronda irigyek.
PÜSPÖK
Bár ezt már kérdezte, de még egyszer kérdi. Hol dolgozik asszonyom?
TILDA
Nem kötödében püspök úr… Beszélgetéseket hallgatok le.
Egy pillanatra csend.
PÜSPÖK
Érdekes munkakör… Telefonbeszélgetéseket?
TILDA
A szakításra elszánt asszony cinizmusával. Azokat is, meg egyéb beszélgetéseket is. Rejtett mikrofonnal. Tetszett hallani már ilyesmiről, nem?
PÜSPÖK
De. Csak nem ilyen kompetens személytől. Netalán most azért kereste föl a főtisztelendő urat, hogy ilyen mikrofonokat szereljen föl?
TILDA
Ó, azok már régen fel vannak szerelve! Olyan jóminőségű a felvétel innen a paplakból, mint a legjobb akusztikájú koncertteremből. A püspök úr hangja is mindig remekül érvényesül…
PÜSPÖK
Szórakozottan felvesz az asztalról egy cigarettásdobozt. És ha a főnökei most hallanák? Hogy így kiad a szakma titkain?… Vagy ezt nem hallják?
TILDA
De… Hirtelen. Víz-víz!
PÜSPÖK
Kezében a dobozzal, amit felvett és most megfordított.
TILDA
Víz-víz! Ott nincs – mikrofon! S felel a kérdésre. Ó, az én főnökeim! A fő-főnök a kislányom apja… Különben is, nekem mindig az volt a módszerem, hogy feleslegesen ne titkolózzunk. Jó, ha tudják azok az emberek, hogy mi figyeljük őket. Így még többet elárulnak magukról.
TILDA
Zavarukban, persze. A pszichológiai osztály elismeréssel nyilatkozott erről a módszerről… Az emberek elkezdik keresni azt a kis mikrofont. Mint most maga. Ha nem akarják, akkor is keresik. Ez olyan, mint a vakaródzás… Szinte reménytelen. Van, amelyiknek az átmérője csak öt milliméter. Ki tudhatja, hogy egy reverenda gombjai közt melyiknek van füle. A közlés mámora egyre jobban elragadja – mintha a szólni akaró püspök szájából venné az ötletet. A zápfog aranykoronája! Belefér egy miniatűr leadó! És vannak megbízható fogorvosaink. Így nemcsak azt tudjuk meg, hogy mit beszél az illető, hanem még azt is, hogy mit eszik… A szomszéd bever egy szöget a falba. A fal remekül vezeti a hanghullámokat, és a szög erre érzékeny… Itt van a telefon! A technikai fantázia nélküli emberek azt hiszik, hogy a telefonnal csak azt lehet lehallgatni, amit a kagylóba belebeszélnek. Nevet. Amit így körülötte, azt is! A tanfolyamon még érdekesebbeket is tanultunk. Ami például most forradalmat hoz nálunk is, az az infravörös lézersugár bevetése… Azt már ne kérdezzék tőlem, hogy hogy működik, én sem értem, pedig jelesre vizsgáztam belőle…
RENATO
Azért is túldobja magát ezen a sokkon. Köszönöm a gondviselésnek, hogy a technika ennyi zseniális felfedezését bocsátja rendelkezésemre. A „tanítsatok minden népet” programjába ez nagyszerűen belefér. Végül az igazságot terjeszti a lehallgatás is – még ha csak a lehallgatók szűk köreiben is. De hát az ő lelkük is megér egy misét!
TILDA
Ó, azért ne gondolja, hogy mi csak egy olyan szűk réteg vagyunk!
RENATO
Az eufóriából, ál-eufóriából, átcsap szikrázó haragba. Ha minden ilyen tökéletes: miért jött ide? Kétségbeesett számonkérő indulattal. Miért kellett idejönnie? Engem kiforgatnia? Megaláznia? Miért?… Miért jött ide?
TILDA
Most már ő is komolyan felel. Amire mi kíváncsiak vagyunk, arról maga hallgatott. Mert hogy kikkel áll esetleg kapcsolatban, azt az éjszakai imáiban se mondta el. Az Istennek se mondta el. Egy bizalmasabb együttlét talán beszédesebbé teszi…
Csend.
RENATO
Mintha Tilda mondatát fejezné be. Gondolták a Pszichológiai Osztályon.
PÜSPÖK
Hát villámcsapásnak ez villámcsapás. Csend.
TILDA
De én szívesen jöttem. Megesett rajta a szívem. Azok az éjszakai sírások… Elhallgat. Csend.
PÜSPÖK
No, szólalj meg, fiam!… Tudsz-e valamit mondani még a szerelem nagyszerűségéről? A lélek gyümölcseiről? Rajta! Biztosan érdeklődéssel hallgatnák ezt is valahol. Idegesen felvesz valami tárgyat, megforgatja. Víz-víz! Tudtam… Ti már nem nagyon emlegetitek a poklot. Hát ez az!
TILDA
Azért nem kell úgy odalenni… Mi ketten, a püspök úrral, egy cipőben járunk.
PÜSPÖK
Mármint őnagysága meg én?
TILDA
Őnagyságom és őkegyelmességed… Mert mind a kettőnknek egyaránt a szívén fekszik a kedves atya sorsa. Mind a ketten örülnénk, ha felhagyna a hívek izgatásával… Vagy talán nem kegyelmességed mondta a legutóbbi püspöki konferencián? Idézhetem?… „Mióta Camilo Torres atya Columbiában a hegyekben, fegyverrel a kezében elesett, egyre több latin-amerikai pap lép a partizánokhoz vivő útra. Amíg ez az út a hegyekbe vitt, könnyű volt a megfigyelésük, mert nyomjelzőként kísérte őket a legenda – a jámbor falusi nép között… – Ilyen szépen mondta. – De mióta Che Guevara halálából levonták a logikus következtetést, hogy a bozót meg a szikla már nyújthat elég védelmet, viszont itt vannak az óriás városok, ahol minden házat erődnek tekinthetnek… – hogy is mondta? megvan! – és az indiánosdit játszó gyerekek stratégiája helyett a varsói gettó felkelőiét fogadták el: azóta a mi papjaink is feltűnés nélkül tarthatják a kapcsolatot a legveszélyesebb fölkelőkkel. Én sem tudom szemmel tartani őket”… – Azért tudtam olyan szépen elmondani, ahogy a püspök úr mondta, mert a püspök úr meg pont úgy mondta, ahogy az én főnökeim szokják mondani. Ezért járunk mi egy cipőben, ó, excellencia! A különbség csak az
közöttünk, hogy nekünk megvannak az eszközeink, hogy szemmel tartsuk őket… Óhajt egy kópiát excellenciád a magnószalagjainkról? Szoktunk elfogadni megrendeléseket nagyobb cégektől. S az egyház még nem tisztelt meg a bizalmával. A két olajtársaság is általunk hallgatja le egymás igazgatósági üléseit. Sőt! Privát megkeresések elől sem zárkózunk el. Mindig akad egy-egy válófélben levő milliomos, aki általunk szerzi be a bizonyítékot felesége hűtlenségéről… Renatóhoz. Meddig folytassam még? Mehetek – végre?
RENATO
Elfordul, nem felel, az ablakhoz megy.
Kis csend után.
PÜSPÖK
Régen játszottam efféle játékot. Letérdel, benéz a szőnyeg alá.
Víz-víz! Csak egy svábbogár volt… Ott szalad.
RENATO
Nem csodálnám, ha a potrohában neki is be volna építve egy rejtett mikrofon. Tapossa.
PÜSPÖK
Egyre jobban elárulja, hogy milyen humorérzéke van. Hiába taposod. A kis csótányok már biztos mind mikrofonnal születnek… Szapora fajta.
RENATO
Az önkínzó humor jólesik most neki. A jövő a poloskáké, püspök úr. Ez már csak miniatürizálás kérdése. Előnyük, hogy nem kell energiaforrásról se gondoskodni. A lehallgató poloskákat a lehallgatott maga táplálja, saját vérrel. Az öniróniája már félig beismerés. Az ember soha nem tudja, hogy mi mászkál az ágyában.
PÜSPÖK
Szintén a jelképi szinten. Hát ha az ember nem ügyel a tisztaságra… Na gyere, keresd te is! Te még fiatal vagy.
RENATO
Letérdel, a bútorok alá néz.
PÜSPÖK
Ki tudja, hogy nincsenek-e itt ellen-mikrofonok is?
RENATO
A gerilla ilyet nem csinálna.
PÜSPÖK
Miért ne? Ha a pap csakugyan az ő papjuk, nem árt ha ellenőrzik… Felüti a fejét. Mondd, te csakugyan kapcsolatot tartasz velük?
Kis csend. De mielőtt Renato valamit is mondhatna, a Püspök integetni kezd: ne! ne!
PÜSPÖK
Mutogat, hogy dehogyis válaszoljon, hiszen lehallgatják. Némajáték. A püspök szenvedélyesen magyaráz valamit, hang nélkül, tehát erősebben gesztikulálva…
RENATO
Ugyanolyan szenvedélyesen és ugyanolyan némán felesel vele.
PÜSPÖK
Egy hang nélkül fokozott érvelés végén, Renato néma ellenvetésére, szavakban tör ki. Mártírok? Hősök? Azok legyünk? Azt mondod? De hisz ebben a világban már nincs is mód erre. Idenézz! Itt állunk négykézláb… Bohócok vagyunk! Paprikajancsik! Némán tátogva vitatkozunk az üdvösség útjáról. Mert félünk… Ebben az arénában, ahol te vértanúságra készülsz, és könnyen lehet, hogy meg is éred, a nézőközönség egy burleszk komédián fog röhögni. Leül a földön. Néró ezt nem csinálta!
RENATO
Ő is a földön ül. Szent Péter meg nem tartotta vissza az első keresztényeket, akik boldogan mentek le az arénába, az oroszlánok közé.
PÜSPÖK
Hány fiatalembert küldtek már a halálba efféle érveléssel? Csináltál erről statisztikát?
RENATO
Ha csak egyetlenegyet is, az is nagyon sok. Egyetlen halál több, mint minden halálozási statisztika.
PÜSPÖK
Azért nem ártana – egy kis statisztikát csinálni.
RENATO
Statisztikát? Igen! Nem ártana! Ahány évvel sikerül megrövidíteni ennek a rendszernek a létét, annyiszor háromszázezer gyereket fogunk megmenteni az éhhaláltól. Jelenleg ennyi pusztul el. Statisztika! A kontinensen ez évi három millió… Ki tudja, hogy az egyháznak hány szentje támadna közülük?… Ha Heródes dél-amerikai módszerrel csinálta volna a betlehemi gyerekgyilkosságot, a Kisjézus nem úszta volna meg… Szeretném, ha nem kéne féltenem őt. Jézust. Heródestől. Ez megéri néhányunknak az élete kockáztatását.
PÜSPÖK
Könyökére dől a földön, úgy próbálja magyarázni. Mást is kockáztattok. A gazdasági élet fellendülését. Az üzletemberek már félnek idejönni. A tőke menekül. Miből lesz akkor tej a gyerekeknek? A felebaráti szeretetnek a neve ma: gazdasági fejlődés. Büszke, hogy ilyet mondhat. Ezt különben a Szentatya írta Duval kardinálisnak… Na?
RENATO
A felebaráti szeretetnek a neve: forradalom. Ez volt a neve Jézus idejében és ez ma is.
PÜSPÖK
Fejet hajt Jézus nevére, a szeme megakad a kereszten, nehézkesen föláll, és a falon függő kereszthez megy.
RENATO
Eközben folytatja továbbra is a földön térdelve. Számomra megszűnt a kereszténység avagy a marxizmus dilemmája… Megszűnt a test avagy a lélek dilemmája… Megszűnt az a dilemma is, hogy erőszakkal szemben folyamodhatom-e erőszakhoz… A tennivaló megint olyan egyszerű és világos lett, mint kétezer évvel ezelőtt…
PÜSPÖK
Közben levette a falról a keresztet, forgatja. Nemigen szoktad levenni és megcsókolni ezt… Odaviszi a térdeplő Renatóhoz. Eltartva magától a keresztet, súgja neki. Itt az egyik mikrofon… Tessék!
Nézik. Leteszi a keresztet Renato elé. Csend.
PÜSPÖK
Egyszerű és világos. Csend. Hogy az Istenhez fölhat-e az imád – nem tudom. Te se tudod. De hogy a bárhölgyekből lett lehallgatónők boldogan és kacarászva hallgatják: az szinte bizonyos… Lehet-e vajon egy ilyen kereszt előtt imádkozni: ez is egy dilemma. A kereszt fölé hajol. Engem is hallanak most? Hölgyeim?! Igen! Hát akkor… Elharapja s lenyeli a mondatot, amely feltehetően egy vastag káromkodás lett volna. Sarkon fordul, megy el.
RENATO
Térdel tovább a földön, s hogy egyedül maradt, felveszi a keresztet. Lehet-e egy ilyen kereszt előtt imádkozni? Piszkálja, vizsgálja benne a kis rejtett mikrofont. A mártírok bohócok lesznek, a püspök megtanul káromkodni… Lehet-e egy ilyen kereszt előtt imádkozni – ez itt a kérdés. Vagy helyesebb lett volna, ha most leharapnám a nyelvemet… És mint egy megalázott, méltatlan és felesleges szervet ideszögezném erre a feszületre, Jézus korpusza helyébe. Ide illenék szépen. A rejtett mikrofon fölé egy emberi nyelv. Ez volna korunkban az igazi keresztáldozat… A nyelv, aki elveszi a világ bűneit… És aztán hallgatni csak! Hallgatni! Hallgatni! Leharapott nyelvvel hallgatni… Megcsonkítani magunkat… Mert nem volt elég, hogy Isten heréltje lettem… Legyek most már Isten némája is!… Dö-dö-dö-dö…
LAURA
Hátul, az ajtóban áll. Mióta?
RENATO
A néma ember artikulátlan hangján dönög magában.
LAURA
A vallatáskor aki nem beszél, annak úgyis a nyelvét verik szét. Láthattad eleget, azokat a véres, dagadt nyelveket…
RENATO
Mint aki egy másik szóval akarja kiverni tudatából ezt az iszonyú szózatot – mindegy, hogy honnan jön, hátrafordulnia érte nem érdemes –, csak térdel tovább a földön a lehallgató-feszület előtt, ütemesen himbálja magát, s ismételgeti a védekezés szavát, a véres nyelvek szép csodájára emlékeztetőt. Pünkösd… Pünkösd… Pünkösd…
LAURA
Én vagyok, Renato… Nem ismered meg a hangomat?
RENATO
… Pünkösd… Pünkösd… Pünkösd… Majd beszélni kezd, anélkül hogy hátrafordulna, mintha sikerült volna félálomba, valami éber álomba ringatnia magát.
Sokat álmodtam azt, hogy egyszer csak rám nyitod az ajtót… S ez most megint olyan, mintha álomban történnék…
LAURA
Ma éjszaka már nem engem vártál.
RENATO
Az is pontosan olyan álombeli dolog, hogy egyszer csak valaki más áll előttünk… Nevet. Vagy mögöttünk.
LAURA
Azt hiszem, mind a ketten tudjuk, hogy egyszer még találkoznunk kell. Előre kerül. S képzeld el, valamelyikünket baleset éri, és ez a találkozás örökre elmarad. Kár lett volna. Rosszabb: hülyeség… Az élet amúgy is értelmetlen. Ráadásul még egy ilyen értelmetlenség is… Rágyújt.
RENATO
Mióta elszakadtunk, egyetlenegyszer láttalak. Azon az utcán mentél, ahol a börtönök vannak… Az volt a benyomásom, hogy valami bánt, szomorú voltál… Egy ideig mentem utánad. Nem mertelek megszólítani. S akkor hirtelen eltűntél… Szaladgálni kezdtem. Kerestelek. Hiába.
LAURA
Látszik: gyáva vagy. Igaza volt apámnak.
RENATO
Feláll. Köszönöm, hogy eljöttél. Örülök neki… S jól választottad ki a pillanatot is. Ez a látogatás egészen szépen beleillik a mai nap eseményeibe.
LAURA
Ma történt meg először, hogy azt mondtad: megátkozom azt az emléket… Ma megátkoztál, kedvesem.
RENATO
Csakugyan mindent tudtok. Mindent hallotok… Persze, mondták, hogy a rendőrségen dolgozol. Így beszélik.
LAURA
A te értesüléseid is pontosak.
RENATO
Azt is mondják, hogy a Haláleszkadronnak vagy a tagja.
LAURA
…Pontosak, de nem a legfrisebbek. Már egy másik csoportot vezetek.
RENATO
Foglalj helyet… Ma már járt itt egy kolléganőd.
LAURA
Telejesen haszontalan volt az akciója. Pedig jól indult. A letartóztatott vőlegény nem volt rossz ötlet… Konkrét eredmény mégis: nulla.
RENATO
Minek köszönhetem részetekről ezt a – mondhatom: túlzott – érdeklődést?
LAURA
Kiegészíti a mondatot. Amelyet a jó néhány ezer, forradalmi eszméktől kótyagos latin-amerikai pap között éppen teirántad tanúsítunk? Talán nem kell magyaráznom, hogy a kapcsolatunk megszakítása után – egyidőben azzal a bizonyos terhességmegszakítással – azért engem érdekelt továbbra is: mit gondolsz, mit érzel. Női kíváncsiság? Egy ilyen kíváncsiság, ha rendszeresen kielégülhet, pótolhatja a szerelmi kapcsolatot. Vedd úgy, hogy szerelmi kapcsolat volt.
RENATO
A partner tudta nélkül.
LAURA
Egyoldalú kapcsolat, igaz. De elérkezett, látod, a pillanat, amikor kétoldalúvá válik. Mostantól kezdve már megint partner vagy te is.
RENATO
Vállalom. Legyél a partnerem. Innét úgyis előbb-utóbb ki kell költözködnöm. Gyere velem valamelyik szegénynegyedbe lakni…
LAURA
Kedves vagy. De nem hiszem, hogy erre is engedélyt kapnék.
RENATO
S hogy idejöttél, arra kaptál?
LAURA
Alaposan megvizsgálták az ügyedet. Kiértékelték az összes tekercset…
RENATO
Megint folytatja a mondatot. … A Pszichológiai Osztályon.
RENATO
Nyers szarkazmussal. Most hogy itt vagy, ki az ügyeletes lehallgatóm.
LAURA
Nem a Tilda – ne ijedj meg. Egy kis új munkatárs. Azt hiszem, már ő is szerelmes beléd… Ez afféle szakmai betegség… Egyszóval a pszichológiai osztályon úgy találták, hogy én nagyon megsínylettem azt az első szerelmet, az erőszakos szakítást – a személyiségem sínylette meg. S ők azt mondják, hogy a tiéd is. Úgyhogy a velem való találkozástól nálad egy robbanó őszinteségi rohamot lehet remélni.
RENATO
Ilyet ne remélj. Mert ha én őszinteségi rohamot kapok, bizony képes leszek és megütlek, összeverlek, össze én – ezért a cinizmusért. Hagyd már ezt a hangot!… Arra gondolok, hogy ha akkor kitartok melletted, minden tiltás és fenyegetés ellenére, ha nem menekülök a papi szemináriumba… a feleségem vagy – s azt hiszem: boldog asszony.
LAURA
És most, az emberek élete fonalát ujjaim között pergető Párka… Trikotőz!… Bosszúálló fúria… Mi van még ilyen ősi, alvilági szörnyűség? Erinnisz! Szfinx! – aki oroszlántestével trónol az áldozatai csontjain… Mit bámulsz rám? Hogy hogy megöregedtem? Elváltozott az arcom? Vigyázz, lehet, hogy már Medúza-fejem van – s azért is dolgozunk sötétben, mert kővé mered az, aki meglát.
De ezt már úgy mondja, hogy közel van a síráshoz.
RENATO
Ha az a régi szerelem még számít valamit – mondd, kérlek, mondd, hogyan tudnálak megmenteni…
LAURA
Mitől akarsz megmenteni? A magányosságtól? Minden bolti elárusítólánynak van valakije. Nekem van pénzem, embereket tudok a halálba küldeni, a börtönbe… És senkim. Senkim! Mitől akarsz megmenteni? A vénlányságtól? Már az vagyok. Fiatal vénlány.
RENATO
Hagyd ott… Azokat.
LAURA
Ja?… Erről van szó? A főtisztelendő hittérítő. Meg akar menteni… Nem fog menni. Szenvedéllyel. Mit gondolsz, ha egy húszéves lányt, még annyi se voltam, erőszakkal elszakítanak attól, akit szeretett, akitől tanulta a szerelmet, az első férfitól – és ha ez a lány a szakítás után rájön, hogy többet más férfi nem kell neki –, próbáltam, tudod mennyivel? undorodva öleltem, mit csináljak? mindnek éreztem a szagát, és nem kívántam őket – na hát akkor, mit gondolsz, mi kell nekem ennek az ellensúlyozására?… Ezt kibírni… Hogy mi? Egy különleges csoport. A Haláleszkadron. Ahol már a kiképző tanfolyamon is élő embereken tanulunk… Hogy mit? például az anatómiát. Az emberi test részeit.
RENATO
Hagyd! Azt hiszed, nem tudjuk, hogy a Haláleszkadron tagjai hogy lövöldözik agyon a befogott indiánokat, akiknek a faluja útjában van valakinek? Meg hogy helikopterek szállnak a gerillagynús parasztok faluja fölé? A házakat felgyújtják, és agyonlőnek mindenkit aki mozog, menekül.
LAURA
Agyon? Úgy mondod: agyon? Akkor nagy szerencséjük van.
RENATO
Most már hallgass!
LAURA
Kötelességem elmondani, Renato. A magam módján én is felelős vagyok érted… Az a bizonyos szép, tiszta, első szerelem – minden látszat ellenére – mindkettőnk sorsát hajtja előre. Engem a Haláleszkadronba, téged, végül is a kínhalálba. Objektív hang. A lábakat úgy összeverni, hogy a talp véres legyen. Akkor az udvart fel kell öntözni sósavval, sűrű nyolcasokban… Most ide kell nekik kifutniok, meztelenül, véres lábbal. Persze, ugrálni kezdenek. Táncolnak, megpróbálnak négykézláb mászni… S akkor kezdjük a lőgyakorlatot… Hogy hogy tudtam elviselni? Úgy, hogy téged képzeltelek oda közéjük. Azt hiszed talán, hogy egy szerelem emléke nem tud a sósavnál is jobban marni?… Nap nap után te ugráltál ott a betonon, pucéron, szétlőtt herékkel. …Emlékszel, amikor először táncoltunk?
Csend.
LAURA
Felveszi a keresztet. Van otthon egy kis magángyűjteményem. Szakmai tárgyakból. Nekem adod ezt? Múzeumi darab…
RENATO
És engem mikor fogtok elvitetni?
LAURA
Díszítik az utcákat a holnapi ünnepre. Reggel a körmenetben számon tartja a nép a papokat. Feltűnő volna a hiányod. De az ünnep után…
RENATO
Az ünnep után ki törődik vele – egy pappal, hogy több vagy kevesebb… Menjél most! Nekem még dolgom van.
LAURA
Az ajtóban, csendesen. Mit akarsz csinálni?
RENATO
Nem tudtad? Éjszakánként meg szoktam próbálkozni én is a lehallgatással… Nevet. Ez a munkám. Ahogy a zsoltár mondja… Arra fordul, ahol a falon a kereszt volt – most csak a nyoma. Kiáltozni kezd. „Isten ne hallgass tovább, ne légy süket, és ne maradj szótlan!”
Vége a harmadik képnek
Egy Mária-szobor jelzi, hogy templomban vagyunk.
Már amennyire egy meztelen Mária-szobor ezt jelezni tudja…
A szobrot ugyanis csak most fogja felöltöztetni csudálatos selymekbe, bársonyba két fiatal apáca. (Ha függöny nélküli színpadon folyik a játék, ők húzhatják be kerekeken a szobrot.) Olyanformán meztelen ez a Mária, mint egy próbababa, de az arca és a két keze szinte naturalisztikusan élethű, finom; s tekintete, valamint, mozdulata, amellyel szívéhez kap, nagy fájdalmat fejez ki.
Még van itt a templomban egy szék – a legközönségesebb századvégi polgári ebédlőgarnitúrából való szék, oldalánál egy kis térdeplő zsámoly.
A szék támláján papi stóla. Örömünnepi színben: piros.
Kintről egy katonazenekar muzsikája szól. Egyveleget ad elő a „Három a kislány”-ból, rezesbanda átiratban.
A kis apácák legelőször is a koronát rakják föl Mária fejére, ez maga is hatalmas ötvös-építmény, esetleg a Szentháromságot ábrázolja. A korona körül széles sugarú ívben csillagkoszorú.
Még épp csak ez az ékköves arany-mennyország van Márián, amikor bejön Agáta. Feketében, fején is fekete csipkekendő, s kis fekete bársony szatyor a kezében.
Az apácák a meztelen Szűz elé ugranak.
KIS APÁCÁK
Gyorsan. Hogy jöttél ide? – Csukva volt a templomajtó! – Nem szabad bejönni! – Nem látod, hogy pucér a Szent Szűz?
AGÁTA
Megállt. Szegénykém! Nem is tudtam, hogy ilyen sovány…
KIS APÁCÁK
Süsd le a szemed legalább! – Nem szabad ránézni! – Majd ha felöltöztettük, akkor nézheted!
Az egyik kis apáca, széken állva öltözteti a szobrot, a másik, aki éppen a Mária szívébe való kardokat szedte elő egy dobozból, most egy ilyen karddal hadonászva megy Agáta felé.
AGÁTA
Kelleténél jobban megriadva – talán az apácaemléktől – vadul támadó lesz. Vigyázzon! Nálam is van fegyver!
KIS APÁCA
Jaj, de ijedős vagy!… Ezeket a kardokat csak a hétfájdalmas Szent Szűz szívébe szoktuk döfni. Megcsókolja a kard pengéjét.
AGÁTA
A sekrestye felől jöttem be. Egy papot keresek, hogy meggyóntasson, mielőtt a körmenet elindul.
EGY KIS APÁCA
Itt nincs semmiféle pap! Még csak az hiányzik, hogy egy férfi is bejöjjön! Gyorsan öltözteti tovább a szobrot.
MÁSIK
A kardokkal. Mindenki más meggyónt már az ünnep előtt!
EGYIK
Vagy talán éjszaka bűnbe estél?
AGÁTA
Én még csak ezután fogok bűnbe esni.
MÁSIK
Ilyen esendő a természeted? És ilyen könnyen belenyugszol? Adogatja közben fel a kardokat a társnőjének.
EGYIK
Miközben sorra döfi be a hét hegyes kardot a Szűz mellébe. Így!… Így!… Tegyél erős fogadást, hogy nem akarod a bűnt!… Mondogasd magadban: nem akarom… nem akarom…
EGYIK
A bűnöd jobban fáj a Szűzanyának, mint ez a hegyes kard. Belevágja. Így!… És te mégse akarsz lemondani róla… Nézd, nézd! Mindjárt kicsordul a könnye…
A másik kis apácához. Add fel a gyémántkönnycseppeket!
MÁSIK
Ékszerdobozból veszi elő a drágakövekből csiszolt kövér könnycseppeket. Jaj, de szép lesz… Szebb lesz, mint tavaly volt!
Közben a könnycseppeket rátűzik a szobor arcára.
RENATO
Be, karingben. Szóltak odakint, hogy valaki gyónni szeretne? Maga az?
AGÁTA
Én vagyok. De hogy maga csakugyan az-e, akit én keresek, abban nem vagyok biztos… Beszéljen még! A hangjáról biztosan fölismerem.
RENATO
Engem nem ismer és a hangomat igen?
AGÁTA
Ott voltam az Anunciónban aznap, amikor a börtönlelkész meg akart menteni egy halálraítéltet. Azt kiálltotta: „ez az én testem!”
RENATO
Hogy hallhatta volna? Messze volt az a női raboktól.
AGÁTA
Nem számít! Hallottam! És én is kiabálni kezdtem, mint a többiek. És betörtem az ablakot, és megettem az üveget. Akkora vágás van a gyomromon! Megmutassam?
RENATO
Miért akart meghalni?
AGÁTA
Nem akartam meghalni. Azt akartam, hogy jöjjön valaki, és fölöttem is mondja el, hogy ez az én testem… Mondja el most!
Egy pillanatnyi csend.
RENATO
A szolidaritás legnagyobb szava ez. Hisz minden élőre elmondhatjuk: ez az én testem. A misében is a legnagyobb szó ez. S azt hiszem: a szerelmesek közt is… De ott, akkor, hiába mondtam. Pedig mindenki hallhatta és értette is, hogy ezzel a szóval s az Istentől kapott hatalommal átváltoztattam azt a halálraítélt testet Jézus testévé. Mért? Hogy a kenyér átváltozik, azt könnyebb elhinni? De a tiszt mégis tüzet vezényelt… Térdeljen oda! Feltéve, ha most már biztos benne, hogy én vagyok én. Ezt kedvesen mondta, szinte tréfálva. Veszi a stólát, megcsókolja, s a nyakába teszi.
AGÁTA
Igen, ez most már biztos… Nem térdel le.
RENATO
Sok időnk nincs. Nemsokára indul az úrnapi körmenet. A katonazenekar már megjött. A világi hatalom az idén is megadja a tiszteletet az egyháznak. Bemelegítőül valami bécsi zenét játszik…
AGÁTA
Szeretem az ilyen zenét. Volt egy kis rádióm, az ingem alatt hordtam. Azt mondtam, hogy nekem csak az kell, hogy a szívem hallja… Mégis elvették.
RENATO
Hol? Az Anunciónban?
RENATO
Leült a székre. S most már gyóntatóként. Mi az a bűn, amelyre feloldozást kívánnál, Isten irgalmából?
AGÁTA
Csak áll, így mondja. Gyilkosság.
Kis csend.
A KÉT KIS APÁCA
Amint elkészültek művükkel, a Madonna felöltöztetésével, mindjárt letérdeltek elébe, és buzgón imádják. De azért lopva fülelnek arra, hogy mit beszél Renato és Agáta.
RENATO
Rezzenéstelenül nyugodt hangon. Az emberek között ez a bűn mindennél súlyosabbnak számít. Ha ezt elkövetted, csakugyan nem bízhatsz másban, csakis Istenben.
AGÁTA
Nem követtem el. De gondolatban elszántam magam rá. Ezért kérlek, oldozz fel engem előre.
RENATO
Bűntársnak akarod talán Istent és engem is, egy kitervelt gyilkossághoz?
AGÁTA
Sebesen hazudik. Ápolónő vagyok, és pontosan tudom, hogy mi vár az egyik betegünkre. A kínhaláltól akarok megmenteni egy embert. Ahogy mondod: Isten segítségével! Most térdel le végre. Imádkozz értem Istenhez, adja hozzá szent kegyelmét. Hogy sikerüljön. Hogy legyen erőm megtenni. Nem olyan könnyű meggyilkolni valakit, akit szeretünk.
RENATO
A szenvedést az Isten azért küldi ránk, hogy próbára tegyen…
AGÁTA
Belevág. Nem, nem! Azt nem lehet elviselni! Az olyan szenvedés lesz, ami most rá vár, hogy aki csak hallja vagy látja…
RENATO
Most ő vág bele. Hallja! Látja! Aki kívül áll, csak a jajgatásunkat hallja, csak a vért és a verítéket látja…
AGÁTA
Belevág megint. Nem elég? Nem elég már ez is, hogy ennek láttán, hallatán megátkozza azt a túlságosan is türelmes…
RENATO
Belevág. Ne mondd ki! Ne fejezd be a mondatot! Hiszen azzal a túlságosan is türelmes Istennel versenyre kelhet a kínhalált haló türelme is. „Még!” … „Még!” – mondhatja. Mert hátha éppen akkor, a legnagyobb kínok között, kezd rájönni, hogy miért is élt, és akkor már a kínok sincsenek hiába…
AGÁTA
„Még?” … „Még?” – ha akarná, se mondhatná, mert a nyelve úgy megdagad, hogy a szájában nem fér…
RENATO
Felírja egy papírra: „Még!” … „Még!”
AGÁTA
Elvették tőle a ceruzáját!
AGÁTA
A börtönfalakon láthattad a vért: „Elég!” … „Elég!” … „Nem bírom tovább!” … „Elég!”
RENATO
A törvény utolér, és téged is oda fog csukni… Figyeled ezt a jókedvű zenét? Ünnep van. Mi is pirosba öltözünk. A város tele lett az erdők szagával. Ide be is érzik. Sorfalat állnak kint a fiatal katonák. Amikor bejöttél a templomba, mind utánad bámult. Hiszen szép vagy te is. Igazán nagyon szép vagy. Másnak a szenvedését megrövidítve, halálig tartó szenvedést vállalnál. Minek?… Minek?… Ez az ünnep azt tanítja, hogy érdemes élni… Menj el innen! Kelj fel, és ne vétkezz! Tanulj meg élni…
AGÁTA
És te magadtól miért nem kérdezted meg soha azt, hogy „minek”? Hogy minek a szenvedést vállalnunk másokért? Ha úgy szereted a zenét, ha észreveszed a lányokat, minek szántad rá magad, hogy bekerülj te is az Anunciónba, ahol az udvart fellocsolják kénsavval, és véresre vert talppal oda hajtsanak ki… Csend. Az ünnepnek nagyon hamar vége lesz.
Kis csend.
RENATO
Az ápolónőknek karbolszaguk van. Neked nincs karbolszagod.
AGÁTA
Nem vagyok ápolónő. A táskájából kivesz egy kis revolvert.
A két kis apáca – akiknek, úgy látszik, nagy gyakorlatuk van, hogy lehajtott fejjel buzgón imádkozva is mindent meglássanak – most felugranak és egy-egy kis sikoltással kirohannak.
RENATO
Ezek mindjárt fellármáznak itt mindenkit. Gyorsan kell eltűnnie…
AGÁTA
Mondja azt, hogy feloldoz! Mondja azt, hogy nem haragszik… Tiszta szívvel akarom megölni magát…
RENATO
Lassan feláll. Csakugyan meg akarsz ölni?
AGÁTA
Szintén feláll. Higgye el, jobb lesz. De oldozzon fel! Ha maga feloldoz, az számít!
RENATO
Bámul rá. Csendesen mondja. Egyre világosabban érzem, hogy amit csinálsz, nem bűn. Hogy nincs is bűn. Hogy az Isten szemében nem lehet bűn semmi, de semmi sem. Ezért engedte meg, hogy téged és mindenkit feloldozzalak… Felemeli a kezét a bűnbocsánat mozdulatára.
AGÁTA
Ugye, nem haragszik?
RENATO
Elmosolyodik, mintha egy gyerek kérdezte volna ezt.
AGÁTA
Elsüti a revolvert.
Kint harsog a „Három a kislány”.
RENATO
…Istenem, te tudod, hogy mindnyájan ártatlanok voltunk… A sebére szorítja a kezét. Siessen! Meneküljön… Amerről jött!…
AGÁTA
Elteszi a revolvert, és csendesen hátrál arra, amerre a sekrestye van.
RENATO
Talán inteni akar neki – elveszi kezét a sebéről, csupa vér. Egy pillanatig megdöbbenve nézi. Ez az én vérem… Gyorsan visszakapja kezét a sebére, azt szorítja, és kicsit imbolyogva, de egyenesen megindul a templom kapuja felé.
Az ablakban megjelenik a két kis apáca feje. Csak egy pillanatra…
A KÉT KIS APÁCA
Láttuk! – Fekete ruhás fiatal nő volt! – Magassága: százhatvannyolc centiméter! – Büntetett előéletű!…
Az utolsó szavak már erősítőkön át.
Vége a negyedik képnek
Megint a „kötöde”.
A két kis apáca kiáltozása, sokkal harsányabban, mint a valóságban. Az Agátát játszó színésznő személyleírásának az adatai, ismételten, de újak is, önellentmondásokkal: testmagassága hol egy törpéé, hol egy óriásé, haja és szeme színe igen változatosan, bőre színe: fehér, sárga, kreol…
Emellett az erősítőkön át jövő kiáltozások mellett ugyanakkor itt kiáltozik Tilda is. S Tildára meg Laura.
TILDA
Térdre állva, a kurvák őszinte, buzgó, babonás hitével. Mária! Mária! Ott van a Csodatevő Mária!… Mentsd meg őt!… Ne hagyd, hogy megöljék!… Nem nézheted!… Mária!… Tégy csodát!
LAURA
Le s fel járkál, ő meg Tildát hallgattatná el. Nem tesz csodát!… Mit lamentálsz, te hülye!… Lelőtte! Hallottad, hogy lelőtte!
TILDA
Nem lőtte le, mert Mária a saját testével felfogta a golyót!
TILDA
Mint a világ legtermészetesebb jelenségét, úgy magyarázza. De igenis, felfogta, mert úrnapján nem engedheti, hogy ilyenek történjenek az ő templomában. Feláll. Te mért akarod mindenáron, hogy Renato meghaljon?
TILDA
Csináljunk valamit! Mindenhatók vagyunk. Mindentudók vagyunk Te mondtad. Istennők vagyunk. Mutasd meg, mit tudsz!
LAURA
Késő… Agáta megmutatta, mit tud. Megölte.
KÉT KIS APÁCA
Hangja. „Különös ismertetőjele: a gyomrán hosszú vágás… Friss műtét nyoma!”
LAURA
…Akinek egy öngyilkosság meg se kottyant… Megölte és elmenekült. Elzárja a hangszórót. Megállítja a magnót. Vastagon megjátszva, élvezettel megjátszva, hogy semmi se történt. Ejnye, ejnye, ez az Agáta, már megint mennyit késik. Meg fogom mosni a fejét… S mindjárt nagyon határozottan. Ezt a tekercset most letöröljük! Pörgeti vissza.
TILDA
De hiszen rajta van az egész gyilkosság!
LAURA
Hát aztán? Talán feltámasztod vele?… Ha százszor újrajátszod: Renato százszor meg fog halni. És egyszer se támad föl… Letörölni!… S a magyarázat, csendesebben.
Agáta nyakán még hurok lehetne ez.
TILDA
De hisz ez rettenetes!
LAURA
Majdnem hidegen mondja, miközben figyelmesen pörgeti vissza a szalagot. Hogy jössz te hozzá, hogy azokat a szavakat használod, amelyekhez csak nekem volna jogom?… „Rettenetes” – ez az én szavam… Ne vedd el a szavaimat.
TILDA
Te nem mondasz semmit.
LAURA
Annál rettenetesebb. Nem?
TILDA
Én megszoktam, hogy ami a szívemen, az a számon.
LAURA
Én voltam az első nő az életében. Sorrendben, legalábbis.
TILDA
Jó, köszönöm – én az utolsó. Tudom.
LAURA
Tévedsz. Az utolsó Agáta. Mi csak ágyba vittük. Ő a halálba. Nevetni kezd. S nem hagyja abba.
TILDA
Igazad van. Jobb, ha nem derül ki, hogy ki ölte meg… Éppen elég ember esik ki a rendőrség ablakán, kihallgatás közben. Vagy kap heveny vakbélgyulladást… Most még az hiányzik, hogy ezért is minket tegyenek felelőssé.
LAURA
Továbbra is a magnót kezeli, s közben mondja. Ismételten dicséretre fogom felterjeszteni Klotilda hadnagyot. Tanújelét adta, hogy kényes a szakma becsületére…
Hagyja a magnót, pörögjön. Komolyan mondja. Ez egyre fontosabb lesz. Az egyetemisták, persze az egyetem rácsos kapuja mögül, imádnak gúnyolódni a rovásunkra. Az újságírók is még mindig nagyon sokat megengednek maguknak… Olaszországban tíz héten át vezércikkeztek egy telefonlehallgatási botrányról. És nem volt senki, aki az asztalra csapott volna. A Watergate-ügyben körüllövöldözték az elnököt is… Hát mi ne szaporítsuk ezeket az ügyeket! Leül, kezébe veszi a kötőtűit. S ahogy ezek felett eltűnődik. A szakma legmélyebb szívhangjai ezek. Azt hiszed, én nem tudom, hogy amit csinálunk: szükséges rossz? Az. De ebben az átmeneti korban, amelyben élünk, nélkülözhetetlen. Mi lenne itt, ha még ez se volna… Én is szeretek álmodozni, Tilda. Én is sejtem, hogy az igazi majd az lesz, amikor olyan tökéletesen tudjuk befolyásolni az embereket, hogy nem is lesz szükség semmiféle lehallgatásra… Beszéljenek! Telefonáljanak! Hisz úgyis azt mondják, amit kell. Mit hallgassunk le? Hárommilliárd szájból az egyetlen központi adást? Na látod! Ez lesz az igazi boldog kor. És akkor már mi is feleslegesek leszünk, a rejtett mikrofonjainkkal, a magnószalagjainkkal… Kimegyünk a divatból, Tilda, de ki ám! Igazi kötőnénikék leszünk!… Csak olyan ellenőrző szúrópróbákat kell majd néha
csinálni, hogy nem hibásodott-e meg valahol a szerkezet… Utópia – mondod? Most még utópia, mert a technikát még nagyon fel kell fejleszteni hozzá. De meglesz. Csak az nem biztos, hogy vajon mi megérjük-e… De amikor heteken át hiába dolgozunk, mint most is, amikor már a nyugtató sem segít, mert álmomban is lehallgatott hangokat hallok, akkor én mindig az utópiából merítek új erőt… Mert tudod te, milyen szép lesz, hogy mindenki azt csinálhatja, azt mondhatja, azt gondolhatja, amire rá van programozva?
Kis csend. A múltkor a tévében egy orosz darab ment. Magas rangú katonatiszt árvái szerepelnek benne. Három lány. Kár, hogy téged az ilyen nívós irodalom nem érdekel. Nem szégyellem bevallani, hogy biz én végigbőgtem. Mert mi is csak úgy álmodozunk… álmodozunk… álmodozunk… – S alig lehelve mondja ki, hogy miről – egy komplettül manipulált össztársadalomról…
TILDA
Szerintem akárki akármit mond, a lehallgatás éppen úgy nem fog kimenni a divatból, mint a prostitúció…
LAURA
Már megint a tábornok lánya. Ezt azért megmagyarázhatnád.
TILDA
A lényeg itt is az, hogy nem lehet elfojtani az emberben azt a vágyat, hogy a másik emberbe, így vagy úgy, de behatoljon. Ez a vágy mindig megvolt, és mindig meglesz. És mért kéne ezt elfojtani? Mért?… Eddig valahogy röstelltem elmondani neked… Elhallgat.
LAURA
Most már nemigen van, ami elválasszon minket.
TILDA
… tudod, Laura, mióta itt dolgozom, határozottan jobban élvezek, mint amikor a Csampsz Elizéeszben dolgoztam. Nem érdekes?
LAURA
Distancíroz. Nekem ehhez hiányzik az összehasonlítási alap.
TILDA
Azt hiszem, a lehallgatás általában jót tett az ösztöneimnek. Valahogy jobb a libidóm.
LAURA
Felugrik, elfordul, végigzongorázza a magnó billentyűit.
LAURA
Nézem, hogy honnan kell törölni.
KIS APÁCÁK
Magnóhangja. „…Nem szabad! – Pucér a Szent Szűz!”
AGÁTA HANGJA
Magnóról. „Szegény Szűzanya!”…
LAURA
Akkor hát innét. Törlésre kapcsol.
Ettől kezdve némán, lassan fut a szalag.
LAURA
Megint felénk fordul. Órájára néz. Hallgat.
TILDA
Azt hiszi talán, hogy ma nálunk munkaszünet van.
LAURA
…Nem lett öngyilkos? Hajlamos rá.
TILDA
Egy ilyen vallásos lány… Jön!
Csakugyan hevesen nyílt ki az ajtó.
LAURA
Leül, s int Tildának is.
S úgy ülnek a kötőtűikkel, mint legelőször.
AGÁTA
Be, ahogy a templomban láttuk. Megáll. Jó reggelt.
LAURA
Jó reggelt. Megint késtél. Majdnem egy órát késtél… Elakadt talán a villamos az úrnapi körmenetben?
AGÁTA
Az úrnapi körmenet, azt hiszem nem indult el… Megöltem a papot.
Kis csend.
LAURA
És ha Renato nincs, akkor mi nyersanyaghiány miatt talán becsukjuk a boltot – azt gondoltad? Csend. Renato Lazo nincs. Ez igaz. Megölték. Ez is igaz. De hogy ki ölte meg? Lehet, hogy az soha, de soha nem fog kiderülni… Csend.
Mi itt dolgozunk, kicsikém. Látod. A magnón ott forog a legfrissebb szalag. Most törli róla, amit felvettünk: az egyetlen hitelt érdemlő dokumentumát a ma reggeli gyilkosságnak… Bele akarsz hallgatni? Megnyomja ölében a távvezérlő egyik billentyűjét.
AGÁTA
Hangja a magnóról. „Vigyázzon! Nálam is van fegyver!”
LAURA
Lehalkítja a hangot. Apropo! Miféle fegyver volt?
AGÁTA
Kiteszi a revolvert a táskájából, s bedobja a fiókba.
AGÁTA
Hazudik, tehát hevesen mondja. Gyűlöltem! Ellenségünk volt!… Azt mondtátok! Méltatlan pap…
LAURA
Felugrik. Ne játszd itt nekünk Jack Rubyt… Pofon üti. Megbízásból?
AGÁTA
Csak így tudtam megmenteni – tőletek… Hirtelen. Ne töröljétek le a hangját! Hallani szeretném még!… Hogy csinálhattok ilyet? Hogy semmi, de semmi ne maradjon belőle?
LAURA
Még mi vagyunk a szívtelen gyilkosok, Tilda… Ahelyett, hogy megköszönnéd…
LAURA
Hosszan nézi Agátát, s mintha egy belső hallással figyelné a magnót, egyszer csak azt mondja. Na! És hangosra váltja.
RENATO
Hangja a magnóról. „Szóltak odakint, hogy valaki gyónni szeretne. Maga az?”
LAURA
Már el is kattintotta. „Én vagyok” – mondtad. Ezt már töröljük… Látod? Üres lesz a szalag. És fehér a lelked. Lehet újra kezdeni megint az életet… Az öngyilkosság után. A gyilkosság után.
AGÁTA
Azt hiszem, a nyomomban vannak.
TILDA
Megöleli. Amíg közöttünk vagy, ne félj! Na! Most tör ki rajtad a félelem. Mindnyájunkkal megesik, hogy nem bírjuk ki, s beletenyerelünk annak az életébe, akit lehallgatunk. Egyszer – megesik. Tilos, borzasztóan tiltják, de ennyi vaj kell is hogy legyen a fejünkön… A Csampsz Elizéeszben a belépő lányoknak pénzben kellett letenni a kauciót. Te most letetted a kauciót. Odafent is nagyobb lesz a bizalom irántad.
LAURA
Elvárjuk, hogy a munkáddal tegyed majd jóvá.
AGÁTA
Nem hittem, hogy megbocsátjátok. Laurától. Te is?
LAURA
Nem arra születtem, hogy bárkinek is az özvegye legyek. Nem fogok a sírjához kijárni. Nem is lesz sírja. Ahogy Columbiában, annak a másik meggyilkolt papnak sincs…
AGÁTA
Camilo… Camilo Torres…
LAURA
Annak. De nagyon tudod!… Még hogy zarándokhely legyen belőle! Hirtelen Agátához, akit tetten ért valami emlékező mosolyon. Te látod őt?
AGÁTA
Olyan különös volt. Az utolsó pillanatban mosolygott… Kicsit felemelte a kezét… De nem védekezésül, nem, nem!… Így – és mosolygott…
TILDA
Furcsa… rálőni valakire, aki mosolyog. Tűnődő objektivitással mondja ezt, nem elítélően.
AGÁTA
Maga is eltűnődve idézve a pillanatot. Lehet, hogy éppen ezért tudtam…
Kint nyílt az ajtó, csengőszóval.
LAURA
Suttogva, élesen. Mért nem tettetek ki egy táblát? Hangosan énekelve. Úrnapja! Zárva vagyunk.
TILDA
A függönyön át kilesett. … Apácák.
LAURA
Vidáman! A kötőtűkkel vezényel. Énekeljetek!
AGÁTA
Mit énekeljen? mit is énekelhetne? a „Három a kislány”-ból, persze. „…Tschöll papa lányai mi vagyunk”…
HÁRMAN
Táncolva, mint a játék elején. „… Megszöktünk, itt vagyunk”…
A templomból ismerős két fiatal apáca, és Klementina, az Anunción börtön öreg apácája együtt, be.
KIS APÁCÁK
Sebesen mondják, egyszerre, Agátára. Ő volt az!… Ő volt az!… Feltűnően fehérbőrű!… A gyomrán harminc centi vágás! – Kékszemű! – Barna! – Alacsony, kreol…
A HÁROM LEHALLGATÓNŐ
Közben táncolnak tovább. „…Tschöll papa lányai mi vagyunk!”
KLEMENTINA
Most szólal meg, lassan, nyomatékkal. Büntetett előéletű.
Csend. A tánc megállt.
AGÁTA
Sután, viccesen azért még folytatja az éneket, és táncol is egyedül tovább. „…Megszöktünk… Megszöktünk… Megszöktünk…”
KLEMENTINA
Megmondtam, hogy vissza fogsz te jönni.
AGÁTA
Megdermed és most egy artikulátlan kiáltással. Nem!
KLEMENTINA
Gyere szépen, Agáta!
LAURA
Agátát hagyjátok! Ami történt, nem tartozik rátok.
KLEMENTINA
Gúnyosan, s nem alaptalan fölénnyel. De hiszen mi is Tschöll papa lányai vagyunk, kedvesem… Ironikus áhitattal. Úgy értem, hogy ugyanazon égi Atya lányai. Egy kis hívogató ujjmozdulat Agáta felé. … Na?
KIS APÁCÁK
Szinte részvéttel. Látod? Mit csináltál? – Hiába öltöztettük fel a Hétfájdalmú Szüzet! – A körmenet is elmaradt! – Hiába van felvirágozva az egész város. Üresek az utcák.
AGÁTA
Elkezdett közben nevetni. Ti bolondok vagytok. Hiszen soha ennyi nép nem volt az utcán! A körmenet is elindult. Renato testét emeli fel az érsek, és azzal osztja az áldást…
KIS APÁCÁK
Egy lélek… Egyetlen lélek sincs az utcán!
AGÁTA
… Az egész utca énekel!
KIS APÁCÁK
Mi nem hallunk semmit… Semmit.
AGÁTA
Mert alusztok, a fületeken alusztok! Nagy mozdulattal kinyitja az ablakot. Tessék!
Semmi sem hallatszik. Csend.
AGÁTA
… És ő tudta, hogy ez lesz. Ezért mosolygott, amikor megöltem. Ez most az igazi börtönlázadás! Az egész város az Internacionálét énekli!
Csend. Hosszú csend.
AGÁTA
Nem elég? Kapcsoljátok be a lehallgató mikrofonokat! Senki se bujkál többé! Vége annak, hogy ne merjük kimondani, ami a szívünket nyomja… Halljátok? A háztetőkről kiabálják ki az igazságot!
Csend. Csend.
Közben fokozatosan sötétedik a szín.
AGÁTA
Közben ki-kitörő ideges nevetéssel. Azt mondjátok, hogy nem halljátok?… Mert rosszak a gépeitek! Bedöglöttek!… Én olyan tisztán hallom, hogy mit beszélnek az emberek…
Teljes sötétség. És csend.
AGÁTA
Kis szünet után. Látom is őket.
Csend. Sötétség.
KIS APÁCÁK
Mi nem látunk semmit! Mi nem hallunk semmit!
LAURA és TILDA
Semmit, Agáta… Semmit!
AGÁTA
Nevetése hallatszik. Honnan? A sötétből? Valamelyik mikrofonból? Visszhangosan szól ez a nevetés és a kiáltása is. Mert ti mindnyájan süketek vagytok és vakok!… Süke-tek!… Va-ko-ok!
Csend.
Éles fénysugár, csak Agátára. Úgy áll, mint amikor először megláttuk. A két keze összekötve. A melléhez szorítva tartja a kis tranzisztoros rádiót. Teljesen meztelen.
Mozart Klarinétötöse szól a rádióból, halkan.
KLEMENTINA
Agáta! Szép neved van, Agáta! És egy suhogó pálcával, széles és lassú mozdulatokkal ütlegeli.
Ha a félhomályban feldereng a másik két Lehallgatónő alakja: a fekete bőrpárnás okuláré van a szemükön.
Vége
Kalóz
Egy férfi fekszik a fűben, a dombon, hallgatja a madarakat – a hosszú légiúttól kissé zúgó füllel –, s bámulja a másfél percenként elhúzó óriásgépeket, hogy milyen lomhák, és hogy szemmel láthatólag hogy veszítik súlyukat, ahogy emelkednek… Olyan kényelmesen heverészik ott, mintha ajándékba kapta volna ezt a nyárvégi délutánt. Még a cipőfűzőjét is kioldotta.
Nem messze innét, alig száz méterre, lent a domb lábánál óriási üvegfalú csarnok. A nemzetközi repülőtér főépülete. A dombról jól be lehet látni a repülőtér életébe. Kirándulóhely lett ez a domb.
A közeli padon egy öregember újságot olvas. A hozzátartozó kisfiú, valamivel odébb, a földet piszkálja.
Madárhangok.
Valami ritkán hallható madár hangja is. Tiü-tiü-prrr-tiü-tiü…
Ezt aztán egy percre elborítja egy felszálló repülőgép robaja.
Majd ugyanolyan hirtelen csend lesz. S a csendben megint a madárhangok. Köztük az ismeretlen, ritkán hallható madárnak a hangja: Tiü-tiü-prrr-tiü-tiü.
Milyen madár? Mindegy. Hiszen azoknak az embereknek se tudjuk a nevét, akik a jelenetben majd beszélgetni fognak. Sem a fiatalemberét nem tudjuk, sem az öregemberét, sem a rendőrét (sőt, róla még azt se tudjuk, hogy igazi rendőr-e, vagy csak afféle ügybuzgó állampolgár, aki mindjárt fontoskodik és intézkedik, ha meglát egy idegent, levetett cipővel s madárfüttyöt hallgatva – pláne). A motozónak sincs neve. Persze, semmi se volna egyszerűbb, mint nevet adni a szereplőknek. De ettől meg felesleges fontosságot kapnának. Elnehezednének. Tegyük fel, hogy a padon most újságot olvasgató öreg nyugdíjasról megtudjuk, hogy Dr. Anton Stauffernak hívják. Ettől mindjárt olyan lenne, mintha egy húszkilós ólomdarabot tettünk volna a zsebébe. Vagy egy húszkilós sajtot.
Rövid a történet. A figurák is tünékenyek. Az egyikük el is száll. Ne hurcoljanak hát magukkal túlsúlyt. Maradjanak névtelenek. A figyelmes olvasó úgysem fog összetéveszteni egy rendőrt egy gyanús idegennel. (Rádióban meg úgyis világos: ki kicsoda, hiszen mindegyik figura más-más színész hangján beszél.) Csak az unokának van neve – Bobó. Így szólítja őt a nagyapja.
– Bobó!… Bobó! Ez milyen gép volt?… Na?… Bobó! Nem tudsz felelni, ha kérdezlek?… Bobó! Mit piszkálsz ott a földön? Téged a bogarak jobban érdekelnek, mint a legmodernebb repülőgépek?
Semmi válasz. A nevelési csőd nyilvánvaló.
Ilyen egyoldalú párbeszédbe nemigen illik beleszólni, de a fiatalember beleszól. S ráadásul olyan hangon, mint aki semmi felháborítót nem talál a gyerek viselkedésében. Mintha egy mintagyerekről volna szó, úgy kérdi:
– Az unokája?
– Az. – S az öreg a további beszélgetést elvágja azzal, hogy eltűnik nyitott újságja mögött. Így nem veszi észre, hogy a fiatalember feláll, és odajön melléje. Levetett cipőjét a kezében hozza. Persze hogy nem is lehetett hallani a lépteit.
– Szabad ez a pad?
Nem mindjárt jön a felelet, s nem is túl szívesen.
– Csak tessék!
– Nem zavarja, hogy levetettem a cipőmet?
– Ha úgy gondolja, hogy itt már kívül került a civilizáción…
Az újság hangos zörgetése zárja le a mondatot. De a fiatalember azért beszél tovább.
– Szörnyű, hogy bedagadt a lábam a cipőbe a hosszú úton! Érdekes, hogy a repülőgépen légkondicionálás van, de mégis megérezzük valahogy a kinti ritkább levegőt. A régi típusú töltőtollakból kibugyog a tinta, és a láb megdagad… Nem zavarja, ha a zoknit is leveszem?
– Ez a domb éppúgy a magáé, mint az enyém… Ön tehát valamelyik géppel érkezett?
– Igen… S azt hiszem, baj lehetett a légkondicionálással. A fogam is sajgott útközben. A fog gyökerén lapuló kis gennyzacskók kitágulnak a csökkenő légnyomásnál. Itt lent aztán elmúlt… Milyen isteni ez a fű! Mint a selyem… Szinte harmatos…
– A mi időnkben nagy reklámot csaptak a természetes gyógymódnak. Vizes fűben mezítláb járkálni. Doktor Kneipp módszere. Nem hallott róla? Sokan esküdtek rá. Mi azért mégse húztuk le a cipőnket. Ma lehet. Ezt is lehet. Mindent lehet. A múltkor is a Bahnhofstrassén láttam egy egész csomó mezítlábas hippit… Szan zsén… Lehet, hogy a legjobb családok fiai…
– Hogy megnyugtassam, én nem vagyok a legjobb családok fia…
Ennek a mondatnak nem volt megnyugtató hatása az öregre. Gyanakvóbb lett és kötekedőbb.
– Maga hogyhogy nem ment be a városba? Aki repülőgépen jár, annak sietős a dolga… Magának nincs semmi sietős dolga?
– Nincs… Illetve van… Van. Például, hogy kijöjjek napozni ide. Meg hogy lerúgjam a cipőm. Hogy hallgassam ezt a madarat… Milyen madár ez?
– Nem hallok semmiféle madarat.
Már nem is lehet hallani, mert megint felszállt egy gép. Fölöttük zúg.
Az öreg túlkiabálja.
– Ez milyen gép? Bobó! Ez milyen gép?… Kapsz egy frankot, ha megmondod, hogy ez milyen!… Na!
Hogy Bobó nem válaszol, s a gép zúgása elhal, a nagyapa szinte röstelkedve magyarázza.
– Tavaly még érdekelte őt minden, ami a repüléssel összefüggött… Biztosan a bogarakat nézi. Mostanában a bogarak érdeklik… Én emlékszem, amikor Blériot átrepülte a csatornát. És engem most is minden érdekel. Télben-nyárban kijövök ide. Én szemtanúja voltam annak is, uram, amikor hetven februárjában az a nagy gép a levegőben… pukk!… Ugyanolyan típusú gép volt, mint ez, amelyik most elment.
– Már alig látszik… Lehet, hogy épp ez volt az én gépem.
– Ez?
– Aha… Most már csakugyan nem látszik… Jó utat!
– Hogy ez volt az a gép, amelyikkel idejött?
– Amelyikkel tovább kellett volna mennem. Csak gondolom. Olyan nagy itt a forgalom…
– Hogy magának ezzel a géppel kellett volna továbbmennie?
– Nem tudom pontosan, de lehet… A menetrend szerint körülbelül most kéne indulnia… Mennyi az idő? Nincs órám.
– De hát hogy maradt le róla?
– Hogyhogy hogy? Ültem ott lent abban az üvegbarakkban… Vártam, hogy engem is szólítson a hangszóró. Engem – túlzás, szóval, hogy bemondják a járat nevét. Úgy éreztem, valami kábulat ül rá az agyamra – az agyakra, mert gondolom nem egyedül voltam ezzel az érzéssel. Elég volt végignézni az apatikus várakozók hosszú sorain… És akkor arra gondoltam, hogy milyen jó volna inkább a zöld fűben heverészni. Hallgatni a madarakat… Éppilyen madárcsicsergésre vágytam, mint ez… Figyeli? Megint rákezdett. Csakugyan, milyen madár ez? Azt mondja: tiü-tiü-prrr…
– Viccel!
– Persze. Miért ne viccelhetnék… Elindultam. Le a mozgólépcsőkön, önműködően szétnyíló üvegajtókon át, keresztül egy alagúton. A feljárónál volt egy tábla: egy sematikus atya kézen fogva vezet egy sematikus gyereket. Mellettük nyíl. Hogy merre menjek tovább… S ahogy kibújtam a föld alól, egyszerre csak itt várt ön – sematikusnak egyáltalán nem mondható unokájával… Nem beszélve a zöld fűről, meg ezekről a színes kis madarakról. Mintha nem is Közép-Európában volnánk, hanem valami egzotikus szigeten.
– Önnek akkor most kárba veszett a repülőjegye?
– Lehet… Vagy nem. Nem tudom. Lehet, hogy érvényesítik egy másik járatra.
– De mivel fogja megmagyarázni? Ez így egyszerűen nem hihető… Ezt magának senki se hiszi el…
– És az, ami odalent van, az hihető? Nézze, az üvegfalakon átlátszik, hogy hogy nyüzsög bent a sok ember. Várják, hogy szólítsák őket. „Róma, Kairó, Távol-Kelet felé a 14-es kijárat!” Erre szépen beállnak a sorba, és mennek… Ilyenek voltak régen a táborok. A végén már mindegy, hogy mi történik az emberrel. Csak álljon sorba!
– Uram! Ezen a repülőtéren egy évben hatmillió ember fordul meg. De sohasem szokott előfordulni, hogy valaki csak úgy lelépjen a sorból.
– Hát én leléptem. Egy délutánra.
– Ha nem tudná, ön benne van egy elektronikus nyilvántartásban. Ha bárhol a világon megnyomnak egy bizonyos gombot, ennek a járatnak az utaslistáján megjelenik az ön neve. Gondolt erre?
– Erre nem is gondoltam, de köszönöm, hogy emlékeztet rá…
– Nem tudom, miért találja ezt olyan mulatságosnak? Én nem találom ezt mulatságosnak… Különösnek találom. Sőt… Sőt… Több, mint különösnek.
– Aki kilép a rendszerből, az gyanús. Pláne egy ilyen rendszerető országban. Mondja meg kereken, hogy gyanúsnak talál.
Megint egy repülőgéprobaj…
A gyanú tényleg megérett az öregemberben. Amint beszélni tud, már kérdez is, izgatottan, mert érzi, hogy a kérdése elevenbe fog vágni.
– Maga hol hagyta a csomagját?… Ha szabad kérdeznem. Mert ha utas, akkor kellett lenni csomagjának… Hol a csomagja?
– Ebben az országban mindenkinek ilyen hotelportás-reflexei vannak?
– Micsoda beszéd ez? Maga elfelejti, hogy egy civilizált országban van, ahol nem szokás a sétatereken levetni a cipőt…
– És ahol nem szeretik az olyan utast, aki csomag nélkül érkezik.
– Pláne, aki isten tudja, miféle táborból jött! Azt emlegette… Mondta vagy nem mondta?
– Mondtam… Tulajdonképpen nem is értem, hogy a madarak is miért nem menekülnek el az ilyen környékről… Hogy ideérkezik a fertelmes olaj- meg gázszag!… És ez a zaj! Ha én madár volnék, máshová mennék fütyörészni.
– Mit mond? Nem értem, mit mond… Mondja hangosan!
– Azt, hogy függesszük fel a társalgást, amíg ez a gép elmegy.
A pokoli zajnak még nincs is vége, a gyerek kiabál.
– Nagypapa! Ugye, ez sündisznó?
– Mi bajod van?
– Gyere ide!… Nézd, milyen érdekes!
– Mit kiabál?… Rossz a hallásom.
– Úgy látszik, sündisznót talált.
Az öreget nem lelkesíti a sündisznó.
– Ne nyúlj hozzá, Bobó! Megszúr!… Bottal verd agyon!
– Nem fogja agyonverni… A gyerekek már tudják, hogy a szuperszonikus gépeknél mennyivel nagyobb ritkaság egy ilyen kedves eleven tűpárna, vagy egy szép szarvasbogár, vagy egy kedves, hosszú giliszta, ahogy a földből kíváncsian előtekerőzik…
– Tessék! Semmi akadálya! Talál itt férget maga is… Bobó! Van már egy játszótársad!
– Igaza van. Legyen valami értelme, hogy leléptem a menetrendről…
S mielőtt otthagyja az öreget:
– Hogy a gyanakvását némileg csökkentsem: van csomagom. Illetve volt… Azóta biztos átrakták egyik gépről a másikra. Most már valószínűleg útban van valamerre Távol-Kelet felé… Így annál inkább a sündisznóknak szentelhetem ezt a délutánt.
Nevetve megy el onnan, ugrándozva.
– …Azért, ha az ember talpa nem szokta meg, eléggé szúrós ez a fű.
A madárfütty. Egyszer. Kétszer.
– Téged nem szúr meg a sündisznó?
– Nem. Látod… Fogd meg!
– Nagypapa azt mondta, hogy ha megszúrom magam, tetanuszt kapok, és akkor le kell vágni a kezem, és meg is halhatok…
– Ide teszem a tenyeredre. Ne félj!
– Ő se fél?
– Nem fél. És ezért nem bánt.
Bobó nevet. De a nevetését elnyeli egy újabb gép robaja…
Ennek hirtelen van vége, mintha elvágták volna.
Egy idegen áll mellettük.
– Uram, megkérhetem, hogy igazolja magát?
Az ismeretlen férfi a nagypapával jött.
Amíg a fiatalember előveszi a papírjait, az öreg az unokáját szedi ráncba.
– Bobó! Tüstént eldobod azt az állatot!
– Nem!
Bobó még szívósan ellenáll. Ő igen.
Az utas papírjai már az idegennél vannak. Úgy lapozza, hogy látszik, ért hozzá. Biztosan rendőr, ha civilben van, akkor is.
– Tud valami magyarázatot rá, hogy miért szakította meg az utazását?
– Kinéztem a váróterem ablakán, és láttam ezt a kis zöld dombot. Gondoltam egyet…
– Ön ilyen szenvedélyes természetbarát?
– Köszönöm ezt a mentőkérdést, de nem mondhatom magam afféle természetbarátnak, aki szeret felmászni mindenféle hegycsúcsra. Nem, belőlem nem élne meg itt az idegenforgalom.
A fiatalember tárcája is sorra kerül. A fényképek benne.
– Ezek az ön gyerekei?
– Hasonlítanak. Nem?
– Élnek?
– Hála istennek, igen.
– Elnézést, hogy a legrosszabbat feltételezem…
– Kérem, kérem! Megértem. Ön arra kíváncsi, hogy vajon nincs-e okom haragban lenni az élettel. De látja, megvannak a szálak, amelyek az élethez fűznek: három élő gyerek… Azonkívül a vakondokok, a giliszták… Itt a tanú úr. Spontán rokonszenvet árultam el irántuk.
– A repülőtéri várócsarnokot elviselhetetlen hangyabolynak nevezte. Kivégzőtábornak.
– Úgy rémlik, csak azt mondtam, hogy tábor.
– Abban benne volt, ahogy mondta…
– Mi volt benne? Hogy a kivégzendők közt érzem magam? Vagy hogy nekem támad kedvem egy kis tömegkivégzéshez?
– Vegye fel a cipőjét! Jöjjön velem! Még el fogja érni a gépét. Sok az ellenőrzés. A maga gépe is biztos késve indul.
– És ha nincs kedvem továbbutazni… Tegyük fel.
A nagypapa szakértő.
– A merénylőknek az a trükkje, hogy feladják a pokolgépet csomagként, és maguk szépen lemaradnak…
Bobó közben sírdogált.
Még halljuk, hogy a nagyapja vígasztalja.
– Inkább örülnél, hogy nem szúrt meg!
Repülőgép robaja. Pár pillanatig…
A rendőr meg a fiatalember már az aluljáró folyosóin mennek.
– Az öregúrnak igaza volt, hogy odahívott engem. Magának is jobb. Képzelje csak el, ha a maga gépe útközben üzemhiba folytán a tengerbe esik, és maga lemaradt róla…
– Akkor szerencsém volt. Nem?
– Én nem mondanám. Az utasoknak általában egy pillanat alatt végük. Áldozatok lesznek. A család megkapja a nagy kártérítést. De magával itt elkezdődnék egy évekig taró bűnügyi história. Hogy milyen szervezetekkel állhatott összeköttetésben. A biztosító társaságok mindent elkövetnének, hogy a maga nyakába varrják az egészet… Az ügyvédje majd bizonyítani próbálja, hogy maga elmebeteg… Szóval jobb, ha felszáll.
– Elő szokott fordulni, hogy valaki így le akarjon maradni?… Hogy azt mondja, elég volt ebből…
– Vannak raplis milliomosok.
– Ha az volnék?
– Nézze, aki egy nagyobb bankbetétet elhelyez nálunk, az objektíve akkor is támogat minket, ha szubjektíve tagadja a mi civilizációnkat.
Beértek közben a csarnokba. Annak a forgalma, zaja hallatszik. Érthetetlen mondatok mindenfelől, élőbeszédben és megafonokon. Főként városok nevei.
– Itt menjen be a függöny mögé… Semmi. Csak megmotozzák. Addig én visszatartom a gépet… Nyugodtan. Megvárjuk.
A csarnokban minden szék foglalt. A várakozók szeme a kivilágított táblákon. Reménytelenül késik minden járat.
Egy hang a csarnokban:
– Odanézz! Eddig úgy volt, hogy harminc perccel indul később, most már negyvenöttel.
A motozófülkében. A fiatalember beszél.
– Hogy engem most így levetkőztet, azt tökéletesen megértem. Mezítláb járkáltam a parkban, kifejeztem undoromat a szennyezett levegő miatt, feltűnő volt az is, hogy nincs karórám, talán zálogba raktam… Az ingem is levegyem?
– Legyen szíves… Úgy… Forduljon meg!
– De ha én robbantani akarnék, én mindezt nem csinálom. Ellenkezőleg, igyekeznék olyan tipp-topp úriember lenni, mint ön…
Ez jólesik a motozónak, felnevet.
– Köszönöm a bókot.
– …Aztán vennék egy krokodilbőr aktatáskát, a csuklómon nekem is lenne egy ilyenfajta aranykarkötős, vízhatlan és ütésálló karóra, hogy ha a roncsokkal együtt kihalásszák a zürichi tó vizéből a törpeharcsák által gondosan letisztított csontvázamat, a karórám zavartalan ketyegése akkor is hirdesse a „Patek” márka dicsőségét…
A motozó közben fel-felröhög. Szereti, ha szórakoztatják. Ebben a sivár rutinmunkájában.
– Kezdek fázni… Röviden: logikus világban élünk, a repülőgép-robbantáshoz is logika kell, és a logika szerint ön sokkal inkább látszik repülőgép-robbantónak, mint én.
Ezen a motozó úgy nevetgél, mintha csiklandoznák.
– A nadrágját felveheti.
– A szigorú logika szerint helyesebb volna, ha felcserélnénk a szerepet, s ön hagyná magát megmotozni általam… Bár, esküszöm, semmi kedvem hozzá. Motozási szándékkal egy másik emberhez nyúlni – távol áll tőlem.
– Ez az elmélet érdekes, s nincs ellentétben a modern pszichológia eredményeivel… Amikor nálunk népszavazást rendeltek el, hogy az országunk belépjen-e az atomhatalmak közé, én igennel szavaztam. Ön nemmel szavazott volna… Lehet, hogy végső soron én robbantáspárti vagyok… Egy okkal több, hogy én ellenőrizzem önt, és ne ön engem… A zakóját is felveheti…
– Mondja, hány bombát talált eddig, így elmotozgatva?
– Bombát egyet se. De hogy ennek az aprólékos motozásnak mi az értelme? Nézze. A porcelánt úgy találták fel, hogy az aranycsinálás titkát kutatták. Mi merénylőket keresünk, és közben tetten érünk néhány hasiscsempészt. Így aztán az egész bolt kifizetődik. És a közvélemény látja: mindent bedobtunk a légikalózok ellen… Kérem a következőt!
A fülkén kívül megint erősebb a várócsarnok zaja.
A civil rendőr már várt rá.
– Ide, a tizennégyes kijárathoz megyünk… – Valakinek odaszól: – Mehet! – S búcsúzik. – Uram, jó utazást! Reméljük, máskor nemcsak tranzitutasként tiszteli meg országunkat. Ha szereti a természetet, szolgálhatunk havasokkal, gleccserekkel, tengerszemmel, állatritkaságaink között megszemlélheti a kényelmesen fényképezhető muflonjainkat…
A turbómotorok robbanásszerű zaja, közelről.
A domboldalon… Itt most van közeledőben ez a zaj.
Madarak pityegnek.
Bobó csendesen sírdogál.
Nagyapja biztatja.
– Ezt még megvárjuk, aztán megyünk szépen haza… Na mondd szépen, hány DC 8-at, hány DC 10-et, hány Boeinget láttál ma?
Most vonul el felettük a gép, mindent elborító zajjal.
Egy pillanat az egész.
– Most mit sírsz?… Mit sírsz?… Hogy elmászott az a nyomorult tüskésdisznó?… Nézd, ez a gép is hogy megy fölfelé… Már tűnik el a felhők közt… – Hirtelen. – Te, Bobó! Mi volt ez? Látod?… Micsoda villanás!… Nézd! Nézd!
– Nem nézem! Hova ment el a sündisznóm?
– …Bobó, itt megint valami óriási dolog történt… Bobó! Ne sírj! Értsd meg, felrobbant!… Pukk! Bobó!… Számolod? Holnap tele lesznek vele az újságok… Hallod?… Bobó! Na ugye, hogy érdemes volt ma is kijönni…
Bobó csak sír, vigasztalhatatlanul.
A fényt követően most ér ide, tompa hangon, egy robbanás lágy léglökése.
Te Imre, itt valami ketyeg, avagy credo quia absurdum
II. II. SZÍNÉSZNŐ (Goneril)
Történik a Lear király előadásán, egy vendégjáték során, más világrészben – sőt: a másvilág határán.
Mezei Andrásnak válaszolva
Kezdjük az élménnyel.
Úgy rémlik, megtörtént, s nem álmodtam.
Ültem egy zsúfolt színházi teremben, a legelső sorban. A terem hosszú volt, mint a régi moziké. De oldalsó vészkijáratok nélkül. Hátul, a bejárati ajtónál az ellenőrök kiabáltak, mert még sokan voltak, akik be akartak jönni. Mintha valami tévedés folytán dupla annyi jegyet adtak volna el, mint ahány hely volt. Azért lassan be is sodródott mindenki. Sok jó ember kis helyen is elfér. Egy tűzoltó adogatta be a pótszékeket.
Igazi táblás ház volt.
Ez volt életem legizgalmasabb színházi estéje.
És még csak nem is egyszerűen azért, mert ilyen túlzsúfolódó helyen az embert elfoghatja a kósza szorongás. Hogy hogy fogok kijutni innen, ha valami történnék? Sőt, még csak nem is azért, mert fel voltam készülve rá, hogy valami történni fog.
Felkészítettek rá.
Már a szálló halljában.
Oda jött értünk kitűnő barátunk, a mindig derűs, szinte kirobbanó kedvű színházi ember – igazi latin temperamentum –, de ezúttal komor volt és ünnepélyes.
S feltűnt az is, hogy egyedül jött. Holott abban maradtunk, hogy a feleségét is hozza. Az érdeklődésre, hogy mi van az asszonykával, csak annyit mondott, tartózkodva: – Nem akarom őt feleslegesen életveszélynek kitenni.
A taxiban mégis elmondta, hogy a színház igazgatója névtelen levelet kapott – ha tovább játssza ezt a darabot, fel fogják robbantani a színházát. Ez a mai előadás a válasz a levélre. Bátor igazgató.
Hozzátette még, hogy pániktól azért ne féljünk. A színészek nem tudják. A közönség sem.
S hogy nem babra megy a játék, mindjárt mutatott is a taxiból egy romba dőlt mozit. Friss rom volt.
A hír, hogy hamarosan a levegőbe repülhetünk, minket, magyarokat felvillanyozott. Semmi tehetségünk nincs rá, hogy ilyenkor komorak legyünk és ünnepélyesek. Mindjárt viccelni is kezdtünk, mert Pestről jöttünk, s megszoktuk, hogy a közép-európai ember a történelem abszurdumaival szembetalálkozva: viccelni kezd. Pláne, ha egyebet csinálni úgy sem tud, szegény közép-erópai, mert máris karon fogva vezetik át a tömegen, a nézőtér első sorához, s még a széket is megfújják, ahová leül. Ki tudna ellenállni ennek a mindent lehengerlő, igazi latin-amerikai vendégszeretetnek. Még szerencsésnek is mondhatja magát a szegény közép-európai, hogy ilyen sikeres darabhoz egyáltalán jegyet kapott. Szinte az utolsó pillanatban. Alig pár perccel a robbantás előtt.
Persze, azt jó lett volna tudni, hogy ki fog minket felrobbantani és miért. De kísérőnk suttogásából csak annyit értettünk, hogy ők… Ők!… Kik ezek az ők? Túl bonyolult itt a helyzet, hiába. Annyi világos volt, hogy ők nem szeretik ezt a színdarabot. A szerzőjét sem.
Hiába rakták be a sok pótszéket. A bejáratnál egyre nagyobb volt a tömeg. Kikéredzkedni, kitörni – most már reménytelen. Le voltunk dugaszolva.
– Ebbe belekerültünk, mint Pilátus a krédóba!
– Hogy jövök én ahhoz, hogy egy idegen drámaíróért haljak hősi halált? – mondtam. – Vannak nekem saját darabjaim, azokért szívesen meghalok, ha kell…
A kísérőnk, otthon hagyott kis feleségére gondolva, megbotránkoztatónak találhatta nevetgélésünket. Még komorabb lett és még ünnepélyesebb. Megpróbáltuk kifejteni előtte, hogy a közép-európai ember számára a vicc az önvédelemnek éppoly hatásos fegyvere, mint a sivatagi struccnak a homok, amelybe a fejét dughatja.
Azt hiszem, ebben a magyarázatban is cinizmust gyanított. Pedig nem is voltunk cinikusok. Hogy magyarázzam meg? Nekem is minden sejtem tiltakozik az ellen a gondolat ellen, hogy tíz-húsz perc múlva egy színház romjai alatt heverjek, együtt ezzel a lelkes közönséggel, a jegyszedő nénikkel, a súgóval, az ügyeletes tűzoltóval és a három kínai istennel, akik most fent a színpadon épp az emberi jóságról vitatkoznak – s ugyanakkor pontosan tudom, hogy amikor a romba dőlt színház képe megjelenik majd odahaza a televízió képernyőjén, mindenki éppolyan természetesnek, hihetőnek (esedékesnek?) tartja ezt is, mint a többi természeti és történeti katasztrófát, amelyről esténként rendszeresen értesül. Ezek a katasztrófák mindig másokkal történnek, s legtöbbször a túlsó féltekén történnek. Ezért olyan hihetők. S hogy most én is a túlsó féltekén vagyok, s hogy az én bőröm van a vásáron? Ez az, ami viszont hihetetlen. Sorsunknak, esélyeinknek szemfájdító színjátszásával a logika mit is tudna kezdeni? Marad a vicc. Olyasmi, hogy na! ebbe aztán belekerültünk, mint Pilátus a Credo, quia absurdum-ba…
Amikor a függöny felment, csend lett. Ez az ideális közönség: tolong, zajong, s aztán egy pissz nélkül figyel.
Hogy mit is mond odafent a három kínai isten.
Pár perc telhetett el, amikor a nézőtéren egy pótszék összerogyott. Biztosan ketten is ültek rajta vagy hárman. Forró hullám futott végig rajtam. S a kínai isteneken is. A sárga smink alatt elsápadtak, s amelyikük beszélt, annak elakadt a szava.
Világos. Ők is tudják.
De ettől kezdve minden szavuknak új távlatot adott a szorongás. Mélyebb lélegzeteket vettek. Néha indokolatlannak látszó nagy szünetet tartottak. Egy-egy mondatuk valami belső fájdalomtól hirtelen felfénylett, s erősebb áram csapott ki belőle…
Hátuk mögött ott volt az óriás Jó Csönd-Herceg.
Mit vett észre ebből a közönség? Semmit. Csak azt a feszültséget, amitől a légkör feltöltődött. Csak azt, hogy valami valószínűtlenül izgalmas előadást lát.
Ezért mondhattam tehát, hogy ez volt – nekem is ez volt – életem legizgalmasabb színházi estéje.
– És felrobbantatok?
– Nem tudom. Szünetben eljöttünk a színházból. Nekem elég volt ebből egy felvonás. „Akinek ennyi kéj kevés…” – dúdoltam magamban a vészjósló édes dallamot. Ebből a szerájból jobb lesz megszökni. Persze, nem is történt semmi. Másnap elsétáltam arra, hogy megnézzem: helyén van-e a színház.
– A színház a helyén volt…
– Az igen. De az én lelkiismeretem kevésbé.
– Csalódtál, hogy nem egy romhalmazt találsz a színház helyén. Ugye?
– Röstellem bevallani, így van. S ennek a csalódásnak a tükrében megláthattam, hogy tulajdonképpen cinkosa vagyok a merénylőknek. Persze, csak ha nem az én bőrömről van szó, és ha nem nekem kell a bombát elhelyezni…
De ez már átvezet a második kérdésedhez.
– Hogy milyen célból írtál ebből színdarabot?
– Világos, hogy milyen célból. Hogy akik a szünetben igyekszünk meglógni a „forró helyekről”, vagy akik a másik féltekén békén élünk, egy félórán át azért hallgassuk csak a pokolgépek ketyegését – mert vannak – a székünk alól vagy az elfojtott szorongásaink alól. (Figyeled-e, hogy a nukleáris fegyverekbe öltözött hatalmakról egy idő óta már nem is nagyon illik beszélni? A téma kiment a divatból – a H-bomba halmozása nem.) Hallgassuk csak a ketyegéseket tehát: bevallott félelemmel – és viccelődve, ha tetszik.
Ezért különösen örülök, hogy a tévé a darabot közvetítette, s hogy megismételte. Egy olyan közöny feloldásáról van szó, amelyért a tévék jóvoltából kialakuló világraszóló információözön is felelős. A tömegkommunikáció, amilyen mértékben közel hozza az eseményeket – el is távolít tőlük. Itt csak a költő érzékenysége segíthet. Hogy a mai Sangháj és a mai Guernica is szívünkhöz oly közel legyen…
De nemcsak a közöny ellen. Az elkeseredés ellen is írtam.
– Ezt hogy érted?
– Úgy, hogy a költő rokona a terroristának. Mindketten fel akarják rázni a világtörténelem közönyös kibiceit.
– És a költő kiveszi a pokolgépből a gyújtószerkezetet?
– Pontosan. A jó mű hozzájárul emberi érzékenységünk ébren tartásához. És ha a közvélemény igazán érzékeny, a legelkeseredettebb terrorista is kevésbé érzi majd szükségét, hogy bombát robbantva rázza fel a világot. Rábízza ezt a munkát a költőkre.
A színpadon egy 180º-kal elfordított Színpad van.
Mintha hátulról, a horizontfüggöny felől látnánk be rá.
A díszletnek – bár alig van díszlet – így a festetlen visszája fordul elénk.
S e fonák díszletek között, a fordított Színpadon – ha jelenésük van – a színészek is nekünk háttal játszanak. A Színpad túlsó felén – úgy, hogy minket is szembevakít – van egy Rivalda lámpasora. Egy Ellen-Rivaldáé. S belelátunk természetesen egy Ellen-Súgólyukba, amelyben ott ül az Ellen-Súgó – élő vagy viaszfej, mindegy. Ha az Ellen-Függöny, amelynek szintén a visszáját látjuk – felmegy, e Fordított Színpadon túl elvben látnunk kéne egy Ellen-Nézőteret, Ellen-Páholyokkal és Ellen-Közönséggel. De mivel a fiktív Ellen-Nézőtér sötét, s az Ellen-Rivalda a szemünket kápráztatja – nem látunk semmit belőle.
Valahogy úgy képzeljék el, hogy e játékban a színház és benne mi nézők mintha egy szembeállított tükörben folytatódnánk, duplázódnánk.
De mit szaporítjuk a szót? Pontosan azt látjuk, amit Arany János ily röviden és világosan tudott leírni.
|
Erdő, terem, kulisszák, kortinák, |
|
Mind léc, papír, vászon, kötél – fonák. |
Itt elöl, a kulisszák mögött, ügyelői asztal, mikrofon, telefon. A másik sarokban egy öreg Tűzoltó, aki éppen olvas.
Még a függöny nem ment fel, a nézőtér elsötétül, s halljuk az I. Színész – Lear király – második felvonásbeli végszavát, erősítőkön át, megrázóan.
|
Miket, még nem tudom, de amiken |
|
Megrémül a föld. Azt vélitek, |
|
Hogy sírok? Én nem sírok, bár elég |
|
Okom van sírni. Százezer darabra |
|
Törjék előbb e szív, mint én sírok. – |
ÜGYELŐ
Megjelenik, s a mikrofonba súgja. Függöny! Függöny!
Függöny fel.
S ezzel párhuzamosan látjuk összecsapódni a Színpad túlsó felén a fonák Ellen-Függönyt.
A Színpadon két színész marad. Lear király és a Bolond.
Tompa taps hallatszik. Pontosabban: Ellen-Taps.
ÜGYELŐ
A mikrofonba. Tapshoz… Tapshoz…
II. SZÍNÉSZ – A BOLOND
Feláll, felvesz egy papírból hajtogatott repcsit a földről, s felénk hátraszól. Úgy látszik, itt is középiskolásoknak adták el a házat. A legszebb jelenetek alatt ezek a kémrepülőgépek köröztek a fejünk körül. Kidobja a repcsit, felénk. Majd megy hátra ő is, ki az Ellen-Függönyön, meghajolni.
Oldalról közben bejött két Színésznő – Regan és Goneril –, mentek ők is meghajolni. Az Ellen-Függöny elől visszaáramlanak a Színpadra, majd megint kimennek. Viszik magukkal az I. Színészt – a Lear királyt.
Eközben.
ÜGYELŐ
A Tűzoltóhoz, aki egy vastag könyvben elmerülve ül. Maguknál a diákoknak nem kell Shakespeare?
A TŰZOLTÓ
Nem figyelt, vagy nagyothall. Mi?
ÜGYELŐ
Hangosabban. A diákoknak itt nem kell a klasszikus?
TŰZOLTÓ
Felnéz a könyvéből. Uram, mit vár maga az ifjúságtól, amikor a felnőttek rossz példával járnak elöl? Ebben a hónapban már volt nálunk két repülőgép-eltérítés, egy vonatrablás, három bankrablás, ugyancsak három nagykövetrablás; felrobbantottak…
I. SZÍNÉSZ-LEAR
Visszajött, megáll mögötte. Pszt! Várjunk ezzel! Mire kimondja, lehet, hogy már eggyel több robbantás lesz a statisztikában.
I. SZÍNÉSZNŐ-REGAN
Amikor jöttünk, én folyton arra gondoltam, hogy mikor fogja valaki eltéríteni a repülőgépet.
II. SZÍNÉSZNŐ-GONERIL
Hülyeség… De milyen érdekes lett volna!
I. SZÍNÉSZNŐ-REGAN
Hülyeség. Persze… De látod, amikor Londonból elindultunk, valami lehetett, mert leszálltunk Dublinban, a menetrendtől eltérően.
GONERIL
Ugyan! Nem volt semmi. Kiderült.
A BOLOND
A gépen semmi. De Dublinban polgárháború volt. Az is semmi.
GONERIL
Amiről annyit beszélnek, az sohasem következik be…
A BOLOND
Csak azt szeretném tudni, hogy ezt te optimizmussal mondtad vagy pesszimizmussal.
GONERIL
…Lásd újabb világháború.
A BOLOND
Ellenérveimet egy váratlan atombombázás után majd odafönt mondom el.
LEAR
Muszáj addig várni? Esetleg hamarább is randevúzhattok ott – hatunk. Randevúz-hatunk.
Itt valahol elöl közben megszólalt egy telefon, de senki se törődik vele. Csörög.
DIREKTOR
Be. A karzaton mindenki tökmagot rágott, és köpte le a héját! Szeretném tudni, hogy egyáltalán van-e itt ügyeletes rendőrtiszt…
LEAR
Hol van az én papír repülőgépem? Haza akarom vinni emlékbe… Babérkoszorú helyett.
DIREKTOR
Rutinból. Jó voltál… Jók voltatok… Nagyon jók voltatok!
LEAR
Kérlek, ne mondd ezt így!
DIREKTOR
De… Miért? Nagyon jól ment minden.
LEAR
De mi ma csakugyan nagyon jók voltunk!
DIREKTOR
Azt mondom én is. Jók voltatok. Te is!
LEAR
Te ezt úgy mondod, mint máskor. De mi másképp voltunk jók… Tegyük fel, hogy minden mindegy – mondtam magamban… Hogy ez az utolsó dobásunk… Az utolsó esélyünk… Hogy nincs tovább! Csend. Kitör. Mért nem veszi már föl valaki azt a rohadt telefont?
Nem veszik fel. Csörög tovább.
DIREKTOR
Jó módszer. Hattyúdal-módszer. Hogy nincs tovább… Nagyon jó módszer. Mindenkinek meglehet a maga módszere. Schiller például rohadt almát szagolt.
LEAR
Nem értitek… Nem baj…
GONERIL
Finom döfésként. Ha Peter Brook vendégszerepelne itt a Lear királlyal, azért biztosan nem jutna senkinek se az eszébe, hogy papír repülőgépeket hajigáljon…
A BOLOND
Miért ne? Kész üzlet. Az ifjúság protestál, van miről írni. Nem tudtok világszinten gondolkozni. Féltitek a tökmagtól a színház művészi színvonalát.
DIREKTOR
Dühös. Mi már egy ilyen elmaradt színház vagyunk. Még ha egy ilyen fejlett országban vendégszereplünk is. Egy ilyen Szotyoláliában!
LEAR
Nem bírjátok megérteni? Ez itt egy kivételes, ünnepi előadás. A fiatalok, ők igen, ők értik. Megjelent előttük egy óriás… Mit csináljon ilyenkor egy kamasz? Hogy bizonyítsa be, hogy ő is valaki? A tanárait se bírja elviselni. És most egy Shakespeare hengerelje le?
DIREKTOR
Ne, ne!… A világért se! Majd lehengerli őt a rendőrség. Megy ki. Vegyétek már föl azt a telefont, könyörgök. El.
A BOLOND
Nem érdemes. A feleségem. Meg van hűlve, és a szállodában maradt. Stopperórával kezében várta a szünetet, hogy kiveszekedhesse magát velem. A Tűzoltóhoz, jó hangosan. Mondja, öregem, szállodát is robbantottak már maguknál?
TŰZOLTÓ
Fel se néz. Kettőt.
A BOLOND
Úgy látszik, itt tüdőgyulladással is egészségesebb lesz neki az utcán sétálgatni. Felveszi a kagylót. Halló…
LEAR
A Tűzoltóhoz, hangosan. És színházat? Eddig hányat… izéltek?
TŰZOLTÓ
Még nem, egyet se. Mozit igen… De azért fel vagyunk készülve rá. Nekem is vizsgáznom kell, tetszik látni, ROBBANTÁSTECHNIKA ÉS GYAKORLATI TŰZSZERÉSZET-ből.
LEAR
És tudja már az anyagot?
TŰZOLTÓ
Annyi felesleges dolog van benne! Vastag a könyv, hogy több pénzt kapjon az író… Tessék mondani, mért kell nekem tudni a plasztikbomba technológiáját – amikor nyugdíj előtt állok? A bevezető részt szeretem: a merényletek világtörténete. Ez szép! Rövid áttekintés. Herosztrátesztől Matuska Szilveszterig… Bizalmatlanul. De mért érdekli ez magát? Egyáltalán, miféle országból jöttek maguk? Felcsattan. Tessék eltenni azt a cigarettát!
A BOLOND
A telefonba. Nem értem!… Mit mond? A többiekhez.
Gyerekek, csendesebben!… A beálló csöppnyi csendben a telefonba megint. Jó. Azonfelül kinyalhatod a… a jelenlevő hölgyekre tekintettel nem folytatom. Leteszi a kagylót.
REGAN
Hogy van a feleséged?
GONERIL
Nem neki mondtad?
A BOLOND
Kivételesen nem.
A BOLOND
Mindegy. Engem. Téged, akárkit. Issza a kávéját. Kihűlt a kávém… Valami beugratás. Azt mondta, hogy hagyjuk abba az előadást… mert… hülyeség… Elhallgat.
LEAR
Mert bomba fog robbanni a színházban.
Kis csend, persze.
A BOLOND
Ezt te honnan tudod?
LEAR
Amikor jöttem be, a kiskapuban állt egy gimnazista lány. Hogy autogramot akar, mutatja. Kitép egy papírt a noteszéből. Ideadja. Valami már van ráírva. Tessék! Odaadja a papírt. A lány közben eltűnt.
A BOLOND
…Ezen az van, hogy első figyelmeztetés. Nekem most azt mondták: második figyelmeztetés… A harmadikig talán megihatom a kávémat.
REGAN
Ez tényleg hülyeség…
A BOLOND
Hülyeség… Persze…
GONERIL
Árnyalati kérdőjellel. Hülyeség?… S hogy senki sem válaszol, Learhez, támadólag. Te mért nem mondtad? Zsebre vágsz egy ilyen figyelmeztetést, és játszol nyugodtan.
LEAR
Nyugodtan? Nem. A lehetőség, hogy esetleg a levegőbe röpülünk, megragadta a képzeletemet. Izgatottan játszottam. Most már talán elhiszitek, hogy úgy éreztem: egy kicsit jobban is, mint máskor. Ő is kávézni kezd.
REGAN
Te hiszel ebben?… Szerinted ez hihető?
LEAR
Nyugodtan, tűnődve. Ha hiszek benne, nem azért hiszek, mert hihető. Inkább azért, mert hihetetlen.
GONERIL
Egyre szebb! Kitör. Miért kellett ebbe a városba jönni? Éppen ebbe a városba jönni?… Hülyeség! Mérgesen el.
A BOLOND
Hát nem is lesz valami nagy dicsőség egy ilyen lehetetlen országban a levegőbe röpülni… Odahaza mindenki rajtunk fog röhögni. A viccek! A viccek! Képzeld el a vicceket, majd otthon, ebből az alkalomból. Röhögni kezd. Minél nagyobb egy nemzeti katasztrófa, annál több a vicc.
LEAR
Mohács után is mennyi vicc születhetett. De azok is elvesztek. Kár.
A BOLOND
Nem is kellenek viccek. Már maga a gyász lesz röhögséges. Fekete keretben a teljes színlap.
REGAN
Miután ezt a lehetőséget fölmérte. Az ember nem válogathatja meg a partnereit, tudom. De együtt szerepelni egy partecédulán – hát nem! van, akivel nem… Ugye, nem történik semmi? Mondd, hogy nem!
A BOLOND
Nézd, tudomásul kell vennünk, hogy mi egy pokolgépesített földgolyón élünk…
LEAR
Ez az! Nyugtasd meg… Pokolgép. Csak így tovább! Minél többet hallunk róla, pokolgép a bankban, pokolgép a postán, pokolgép a repülőgépen, annál kevésbé hisszük el, hogy egyszer csak mi is felrobbanhatunk.
REGAN
Ugye, hogy hihetetlen? Te is azt mondod, hogy ez hihetetlen.
LEAR
Hi-he-tet-len! És mitől is lehetne ilyen biztonságérzetem, ha nem attól a rengeteg rémségtől, ami másokkal történik? A világtörténelem mindennapi távoli rémségei – minél többet hallunk róluk, annál messzebb vannak tőlünk. A borzalmakról szóló információk özönében lassan visszanyerjük paradicsomi gyanútlanságunkat. Érzed?
LEAR
Dehogyisnem. Figyeld meg, hogy az esti híradókat csupa önfeledt Ádámok és Évák nézik… És tudod, mit szólnak, ha azt látják, hogy egy vendégszereplő társulatra rárobbantották a színházat?… „Velünk ilyen nem történhetik…” Ezt mondják.
REGAN
Ha valakit felrobbantanak, annak oka van. De hogy minket…? Miért?
LEAR
Ajjaj! Ezer oka is lehet!
BOLOND
Tulajdonképpen az a meglepő, hogy eddig még sehol sem robbantottak föl minket.
REGAN
Ne hülyéskedj! Azt kérdeztem, hogy miért. Minket – miért?
LEAR
Miért? Például azért, mert nem tetszik nekik az előadás. Volt, ahol rossz kritikát kaptunk?
LEAR
Itt pedig felrobbantanak. Ez is kritika. Abszolút, őszinte kritika. El kell viselni.
REGAN
Most siklik csak a hangja a felsőbb regiszterekbe. Elviselni?… Elviselni?… Azt, hogy felrobbantsanak?… Ezt elviselni?
LEAR
Az újságkritikát talán könnyű?
REGAN
Egyszerűen azért, mert művészileg nem tetszettünk nekik…
LEAR
Komolyan veszik a művészetet. Mi is. De lehet kisebb ok is. Mondjuk, eszmeileg nem tetszünk nekik. Vagy fajilag. A nemtetszésben nincsenek éles határok… Vagy vallásilag. Vagy nyelvileg. Vagy geopolitikailag… Milyen okokból is szokták még az emberek egymást kiirtani?
REGAN
Te is mondtad, hogy jók voltunk.
LEAR
Jók! De Shakespeare-t játszottunk…
REGAN
Shakespeare-re miért allergiásak?
LEAR
Inkább azt kérdeznéd, hogy miért ne? Ugyanazért, amiért Brechtre vagy Gorkijra vagy Madáchra vagy Szomoryra – te a főiskolán nem tanultál színháztörténetet? Shakespeare író volt. Nem elég? Most jut eszembe: kopasz is volt. Súgva. Szakálla volt. Fülbesúgva.
Angolszász… Fehér bőrű… Körülnéz, majd. Titokban katolikus volt. Más hang, megrovással. Csak titokban volt katolikus. Már felháborodva. Négert hozott a színpadra. Fokoz. Rosszat írt Dániáról! Aztán amit Shylockról írt – az a rokonszenv! –, az az ellenszenv! És a szonettjei! Alapos gyanú van rá, hogy fiúhoz szóltak. Még alaposabb a gyanú, hogy mégis nőhöz szóltak. S ha még bír fokozni. És Csehországnak tengert adott!… Egy közismerten szárazföldi országnak… Nem folytatom… És mi ennek az óriási bűn… – Keresi a megfelelőbb szót, megvan. – botrány -halmazatnak a cinkosai vagyunk. Bűn- és botránytársak… Ne is reméljünk méltányosabb ítéletet: döntsék ránk a színházat!
DIREKTOR
Jön vissza. Nem lesz semmi baj, már telefonáltam a rendőrségre…
DIREKTOR
Hogy huligánok vannak a nézőtéren, és hogy a jegyszedőnők nem bírnak velük. Igen, szotyolaügyben.
BOLOND
Ide is telefonált valaki…
DIREKTOR
Szóval, semmi vész. A közönség jól fogadott. A sajtó mellettünk lesz…
A BOLOND
Ne mondjuk el neki?
LEAR
Semmi, semmi… Maradjon meglepetésnek.
DIREKTOR
…Beszélnek arról, hogy valami díjat kapunk. Aranynimfát – vagy ilyesmit. Én is hallottam. De maradjon meglepetésnek.
A többiek ellenállhatatlan röhögése olyan ambivalens, hogy a Direktor is velük nevet.
GONERIL
Jön, szendvicset vagy banánt harapdál. Ő mit mond? Szerinte lehetséges, hogy felrobbantsák a színházat?
A BOLOND
Aranybomba… S röhög tovább.
DIREKTOR
… Bár már látnám.
LEAR
Gonerilhez. Meglepetésnek szántuk neki az előadás végére – és te most elárulod.
A BOLOND
Direktornak. Amikor majd robbantanak, tegyél úgy, mintha nem is sejtetted volna… Csodálkozz!
GONERIL
Jó, jó, de azért nem tudom, hogy nem kéne-e bejelenteni a közönségnek. Aki fél, menjen haza!
DIREKTOR
Közben eléggé felforrt a méreg benne, hogy most szinte szelíden szólaljon meg. Mindenki. A bátrak is. Menjenek haza… És mi is…
GONERIL
Gyors visszavonulás. Én személy szerint nem hiszem. Ha fel akartak volna robbantani, miért nem tegnap robbantottak föl? Tegnap volt a protokoll.
REGAN
Hogy te milyen jól tudod, hogy mikor kell minket felrobbantani!
GONERIL
Most ő sértődik meg. Úgy beszéltek velem, mint ha én akarnálak titeket felrobbantani. Amikor én éppen azt mondtam, hogy nem hiszem… De nekem teljesen mindegy. Maradjon csak itt a közönség. A pénzéért.
DIREKTOR
Nem kell pánikot kelteni. Mi az idegeinkkel dolgozunk.
LEAR
Igazad van. Maradjunk a szotyolánál.
DIREKTOR
Gúnyolódni se kell.
LEAR
Nem gúnyolódom. Tudom, hogy a szotyola elleni küzdelem csak taktika. És nem művészi hitvallás, nem világnézet…
DIREKTOR
Te megint csak azokat az eszményi huligánjaidat véded. A robbantókat nem védenéd, esetleg?
LEAR
Boldogan! Tudod te azt, hogy az a Gavril Princip, aki Ferenc Ferdinándot lelőtte, költő is volt? Ismerek egy öreg hölgyet, ifjúkorában hivatásos merénylő volt. Valahogy nem akasztották fel… Most nyolcvanévesen is sugárzik belőle a fiatalság, a szellem, a tisztaság. Nagy kár, hogy a merénylők legtöbbször illegalitásban élnek. Nehéz velük barátkozni.
DIREKTOR
Szóval, mit mondtak azok az angyali merénylők?
A BOLOND
Hogy felrobbantanak.
A BOLOND
Mi is mondtuk: hülyeség.
DIREKTOR
És mit mondtak még? Hogy csak minket?
A BOLOND
Boldogabb volnál, ha a többi színházat is? Vagy úgy találod, hogy mi olyan elhanyagolható mennyiség vagyunk, hogy ha csak minket robbantanak föl, az semmi?
DIREKTOR
Ahhoz képest, hogy az egész világot is bármikor felrobbanthatják – ez tényleg semmi.
A BOLOND
Látjátok, ez a robbantás mindenkinek meghozza a humorát.
DIREKTOR
Egy kis turnézó együttes!
DIREKTOR
Beszéljünk másról.
Csend.
GONERIL
Gyerekek, én nem akarok pánikot kelteni, de itt valami ketyeg.
Pillanatnyi csend.
DIREKTOR
Kitör. Én nem hallok semmit. És szeretném közölni veletek, hogy ha ez az előadás abbamarad, a biztosító nem fizet meg semmit. És nincs a világon akkora valutakeret, amelyből kitelne a pönálé… A többi város ezek után már nem is fog fogadni minket. Tapsol. Kezdjük a harmadik felvonást!
Megszólal a telefon.
A BOLOND
A harmadik figyelmeztetés.
DIREKTOR
Nem vesszük föl!… Azt mondtuk, hogy beszéljünk másról.
Elhallgatnak. Csönd. Csak a telefon csörög.
REGAN
Ha elgondolom, hogy mennyi sok kedves diák meg diáklány van ma a színházban… Az előadás előtt kinéztem a függönyön – olyan helyesek… Küldjük őket haza!
DIREKTOR
Azt mondtam, hogy beszéljünk másról!
A telefon csak csörög.
LEAR
Emlékeztek Leslie Howardra? Ő is színész volt. Shakespeare-színész. Az egész dolog azzal kezdődött, hogy a németek lelőtték a repülőgépét. Göring haragudott rá.
DIREKTOR
Ti csakugyan képtelenek vagytok másról beszélni?
Kis csend. A telefon csörög.
GONERIL
Úgy szeretném hallani a hangjukat…
LEAR
Szerintem a végzetet nem illik ilyen sokáig várakoztatni. Vedd föl!
DIREKTOR
Majd én beszélek velük. A telefonhoz megy, fölveszi. Majd a II. Színészhez. Téged keresnek…
A BOLOND
Átveszi a kagylót.
DIREKTOR
A felesége… Látjátok, nem kell úgy beszarni. Megy. S közben. Ne húzzuk tovább a szünetet! Mért nem kezdünk?… A viharjelenethez ide mindig jön egy takarás! El.
BOLOND
A telefonba. …Jól… Jól… És te?… Nincs semmi…
Egy díszletmunkás közvetlenül elöl, szinte az orrunk elé, felállít egy díszletet. Hogy meglegyen a takarás. A visszáját látjuk. Rajta van a jelzés: LEAR III. S vörös festékkel egy friss fölirat.
UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS
ELŐADÁST ABBAHAGYNI
KÖZÖNSÉGET HAZAKÜLDENI
MÉG HÁROM PERC
Az utolsó sor mintha be se volna fejezve, kicsit csorog is belőle a vörös festék.
GONERIL
Integetni kezd a telefonáló II. Színésznek, mutatja, hogy három – hogy megvan a harmadik figyelmeztetés.
A BOLOND
Hangot vált. A búcsú szenvedélyével. Szívem! Szeretlek!… Nem, nem mondhatok semmit. Nem szabad pánikot kelteni… Nem – pé-vel… Pá-ni-kot… Akármi történik – szerettelek! Leteszi a kagylót. Képzeljétek el, ha itt marad idegenben, egyedül. A nyelvet se tudja… Szegénykém…
REGAN
Nagyon kérlek, most már ne vicceljetek! Elég volt!
A BOLOND
Én nem viccelek. Én most már komolyan hiszek benne… Telefonálás közben egyszerre csak rájöttem, hogy nincs édesebb dolog, mint hinni abban, hogy három perc múlva…
REGAN
Ne mondd ki! Befogja a fülét.
A BOLOND
Mért esik jól hinnem benne? Skandálva. Mért esik jól hinnem benne?… Mért esik jól hinnem benne?!
A TŰZOLTÓ
A könyvével. Van itt, kérem, a függelékben egy fejezet a pszichés faktorokról… Ha a művész urakat esetleg érdekli… Hogy miért élvezett Matuska Szilveszter, amikor vonatot robbantott…
LEAR
Pfuj, pfuj! nem ilyen merénylőkről álmodom én. Engem ilyenek ne robbantsanak föl. Pfuj, Matuska!
A BOLOND
Matuska!… Gyerekkoromban még meséltek róla. Milyen öreg lehet már! Hosszú fehér szakálla van, mint a Mikulásnak. Märklin-vasutat hoz a jó gyerekeknek, viadukttal és pokolgéppel… Matuska! Hol vagy, Matuska?!
Csend.
A BOLOND
Te Imre, itt valami csakugyan ketyeg… Tisztán hallom, hogy valami ketyeg. A Tűzoltó körül hallgatózik. Maga nem hallja?
A BOLOND
Bízzátok rám! Kiabálva. Hány óra?
A TŰZOLTÓ
Elővesz egy ócska nikkel kronométert – s azt az időt mondja, ami éppen van.
A BOLOND
Felszabadultan. Kellemes hangja van az órájának.
A TŰZOLTÓ
Füléhez tartja, csodálkozva. Ennek? Vállat von, indul. De előbb a duzzadó ócska aktatáskáját felteszi a székre, amelyen ült. S aztán kisétál. Még visszaszól. Aztán nem cigarettázunk! El.
ÜGYELŐ
A mikrofonba, sietősen. A harmadik felvonás szereplőit a színpadra!
LEAR
Ez az igazi szorongás, ami ilyenkor elfogja az embert. És hiába reménykedem, nem fog történni semmiféle csoda – nem szakad le a csillár, nem robban föl a színház –, nincs menekvés, föl kell mennem a színpadra. Félek. És ettől a félelemtől, bárhogy is szeretném, nem szabadulok meg, tudom, mindhalálig… Ezért keresztényi alázattal elfogadom a félelmet. Nem tusakodom tovább ellene… Bevallom: félek… Félek a villámlástól, a földrengéstől. Félek egyedül. Félek a tömegben. A harmadik emelettől fölfelé félek, hogy leugrom. Ha a sor közepén ülök, félek, hogy rám jön a szükség. Félek a haláltól, a tetszhaláltól, a megsemmisüléstől. Ámen… De legfőképpen mindig ettől: kilépni a közönség elé. Kimegy a színpadra.
ÜGYELŐ
Mikrofonba. Függöny!
DIREKTOR
Gyorsan be. A függöny felmenetele előtt már elkezdődik a vihar… Mennydörgés!
Mennydörgés.
LEAR
Befordul. Ne! Kérlek ne!… Én elmondom úgy a vihart, hogy nem lesz szükség mennydörgésre – csak könyörgök, ne mennydörögjetek… Ha mégis történnék valami… látni akarom a végzetet. Hallani akarom, ahogy jön – a halk lépéseit…
DIREKTOR
Izgatottan. Viharjelenetet, mennydörgés nélkül…
LEAR
Lehet, hogy felrobban a színház, és te tökéletes előadást akarsz?
DIREKTOR
Imponáló öntudattal. Köszönöm, hogy megfogalmaztad színigazgatói hitvallásomat.
A BOLOND
Én nem bánom, dörömböljetek, ha tetszik, de ha így dörömböltök, én a színpadon összecsinálom magam.
Egy intésre a mennydörgés elhallgat. Ettől kezdve zajtalan villámfények lobbanása világítja meg a színpadot…
Az Ellen-Függöny felmegy.
A BOLOND
Ketyeg… Esküszöm, hogy itt valami ketyeg.
REGAN
Gyerekek, menjünk haza!
DIREKTOR
Ne csinálj pánikot!… Valami ketyeg – na és?
LEAR
A Színpadon nekünk háttal.
| |
|
Fújj szél, szakadj meg, fújj, dühöngj! Vihar… |
LEAR
Visszafordul felénk, és súgva. Én is hallom, ketyeg… – majd az Ellen-Közönség felé, folytatva a verset –.
| |
|
Felhő, omoljatok le, míg a tornyot |
| |
|
S a szélvitorlát elsüllyesztitek! |
LEAR
Köpenyét fejére borítja, s megint visszasúgja. Ketyeg… Ketyeg… Némán kering a néma viharban.
A BOLOND
Nincs itt a tűzoltó, és ketyeg.
REGAN
Learre. Ő is hallja. Most már én is hallom. Te nem hallod?
DIREKTOR
De. Hát aztán? Én nem hallucinálhatok?… Tik-tak-tik-tak-tik-tak…
REGAN
Nem egészen… Ta-ak, ta-ak, ta-ak…
A BOLOND
Tuk-tuk-tuk-tuk-tuk…
GONERIL
Ti-ti-ti-ti-ti-ti…
Mindnyájan úgy járkálnak, tesznek-vesznek, hogy félszemük azon van: mi ketyeghet.
Meg-megállnak, hallgatóznak.
Közben.
LEAR
Folytatja.
| |
|
Ti gondolatnál gyorsabb kéntüzek |
| |
|
Kengyelfutói a tölgyhasgató |
| |
|
Mennykőnek, hamvasszátok el |
GONERIL
Én azért ilyen körülmények között nem átkozódnám ennyire. Mi ez az állandó tititititi?
LEAR
Leszól. Nem telt még le a három perc? S folytatja.
| |
|
Villám, döngesd laposra e kemény |
DIREKTOR
Felsúg neki, lelkesen. Ne törődj semmivel! Gyönyörű, amit csinálsz… Folytasd… Tik-tak-tik-tak.
Éles pukkanás.
Itt mindenki behúzza a fejét, vagy a földre veti magát.
LEAR
Feltartott két kézzel, mint egy áldozó főpap befordul felénk, és így mondja. Eldurrantottak egy tökmagos staniclit… Rohadt huligánok! S ebben a pozícióban maradva, égre kiáltóan folytatja.
| |
|
Minden csirát, miből a háládatlan |
ÜGYELŐ
A II. Színésznek, súgva. Színpadra!
A BOLOND
Felfut a színpadra, s előremegy egészen az Ellen-Rivaldáig, rákezd a szövegére, de nem fontos, hogy mi értsük. „Ó, komám, az udvari szentelt víz többet ér száraz házban, mint ez az esővíz házon kívül. Jó komám, eredj, és kérd leányaid áldását. Itt olyan éj van, mely nem könyörül sem a bölcs embereken, sem a bolondon.”
Közben Lear neki háttal, velünk szemben a Direktorhoz beszél.
LEAR
Mit csináljak? Félek…
DIREKTOR
Semmi baj! Dobd be a privát halálfélelmedet… Csodálatos leszel! Tik-tak-tik-tak!
LEAR
Súgva. A lábamon se tudok állni, úgy remegek.
DIREKTOR
Jó ötlet! Térdelj le!
A BOLOND
Felemelt hanggal ismétli a végszót. …„Sem a bolondon!”
LEAR
Továbbra is háttal a partnerének, velünk szemben, térdre esik, s megrendítő halkan mondani kezdi a legharsányabb Shakespeare-sorokat. Bőgj, ahogy bírsz, hullj, zápor; tűz, okádj!
S ezután négykézláb mászkálva a színpadon, folytatja.
| |
|
Tűz, zápor, villám, szél nem lányaim. |
| |
|
Titeket én nem vádollak, elemek, |
NÁTHÁS FELESÉG
Sietve megjelenik, s diszkréten int a II. Színész felé, jelezné, hogy itt van. Súgva mondja, eldugult orral. Angyalom… Úgy aggódtam…
A BOLOND
Lear további tirádája alatt, sziszegve. Ez hiányzott! A női előérzet! A finom ösztön – ő megsejti a veszélyt… Az isten akárhová tegyen, miért jöttél utánam? Hát nem tudod, hogy minket nem szabad komolyan venni? Eddig csak hülyéskedtünk – erre idejössz a te nagy próféta lelkeddel, s aztán megnézhetjük magunkat. Tudd meg, ha itt történik valami, azért te vagy a felelős… Mindig mindent elrontasz! Elkeseredetten leül. Nevet vagy sír – mindegy, úgyis minden belefér a szerepébe.
NÁTHÁS FELESÉG
Mindig haragszik, ha utánajövök. Sírni kezd. De két orrfúvás között. Mi ketyeg itt?
Ettől kezdve ő is beáll keresni, hogy mi ketyeg.
LEAR
Közben folytatja.
| |
|
Nem adtam országot, nem híttalak |
| |
|
Lányaimnak, nem tartoztok szót fogadni. |
| |
|
Teljék be hát borzasztó kedvetek. |
A BOLOND
Felugrik, s énekelni kezdi, szerepe szerint. Meg is ismétli a dalt egyszer-kétszer.
| |
|
Ember, ki szivén gyalogol |
| |
|
Jajgat, ha majd tüskébe hág |
| |
|
S elveszti csendes álmait. |
LEAR
Közben megint felénk fordulva, a Direktorhoz. Te, én mélyen meghajolva bocsánatot kérek a közönségtől. Megmondom, hogy elnézésüket kérem, ha ez a mai előadás nem sikerül úgy, ahogy mi szeretnénk… de nem mi tehetünk róla…
DIREKTOR
Nem csinálunk pánikot.
LEAR
Fojtogat valami… szólni se tudok…
DIREKTOR
Fütyöréssz! Ebbe a jelenetbe minden belefér… Siker lesz!
LEAR ÉS A BOLOND
Összeölelkeznek, s a dalt fütyörészve sétálni kezdenek a színpadon.
DIREKTOR
Súgva. Így tovább! Óriási! Folytassátok… Ne törődjetek semmivel! A három perc régen letelt!
A BOLOND
A dal nótájára énekelni kezdi.
| |
|
A három perc régen letelt! |
| |
|
A három perc régen letelt… |
DIREKTOR
Bedőltünk nekik!… Blöff volt az egész! Blöff!… Blöff!… Blöff!
NÁTHÁS FELESÉG
Megtalálta a Tűzoltó táskáját, s miután megbizonyosodott felőle, hogy az ketyeg, felmutatja. Ez ketyeg!
A többiek elugranak mellőle.
NÁTHÁS FELESÉG
Mit csináljak vele? Férjének mutatja.
LEAR
Kikapja a kezéből. Nincsenek eszményi merénylők! Minket már egy ronda, öreg, nyugdíj előtt álló bürokrata fog felrobbantani… Minket és a világot… Befordul a színpadra, nevetve odadobja a táskát a Bolondnak.
| |
|
De mit kacagok, mint a bolond? |
A BOLOND
Visszadobja neki. Nesze neked! A tűzoltónak álcázott planetáris atom-Matuska krisztkindlije-e!
LEAR
A táskával.
| |
|
Kezében villámösztökével? |
ÜGYELŐ
Ez nem Shakespeare!
DIREKTOR
Shakespeare-i, az a lényeg.
A BOLOND
Már nála a táska.
| |
|
Érett gyümölcs vagy föld, |
LEAR
Labdáznak.
| |
|
Ha holnap sem lesz a végítélet: |
A táska leesik.
Egy ugyanolyan pukkanás, mint az előbb.
Teljes sötétség.
És teljes csend. Majd afféle ordenáré filmhíradózene. A színpad fölött kigyullad egy fényújság. Futnak rajta az épp aznapi hírek. De két hír között ez is: ISMERETLEN TETTESEK FELROBBANTOTTAK EGY SZÍNHÁZAT. AZ ÁLDOZATOK SZÁMA…
A színház kivilágosodik.
A villanyújság a fényben csak homályosan és olvashatatlanul fakón fut tovább. A rikító zene is lehalkul, alig hallhatóvá. A függöny előtt áll egy talpától a feje búbjáig gézbe pólyált alak, csak az egyik szemének és a szájának van némi nyílás hagyva.
ELLEN-SÚGÓ
Shakespeare-előadás volt. S amint a régi vicc mondja: mindenki meghalt, csak a súgó maradt életben. Én vagyok a súgó… Ott ültem a súgólyukban. Súgólyuk! Hol van az már!… Nem is hittem, hogy ezúttal megúszom. Megúsztam a III. Richardot, a Gyilkosok a ködbent… Úgy látszik, a természet gondoskodni kíván róla, hogy egy tanúja azért maradjon minden rémségnek, minden csodának. S milyen jó, hogy ez a tanú én vagyok… Csodálatos előadás volt! A színészek a privát halálfélelmük sokkjai alatt, de a halál félelmét mégis legyőzve – rendkívülit produkáltak. Hogy mi lett velük? Elmondhatom. Hivatásuk teljesítése közben érte őket a halál, így mind a mennyországba jutottak. Együtt a színház többi dolgozójával… Sőt, együtt az egész közönséggel, mert a kivételes művészi élmény mindnyájukat a megszentelő kegyelem állapotába hozta. Ritka dolog, hogy egy egész színház üdvözüljön. Több száz ember – a vértanúság pálmaágával szálljon föl a mennyországba…
Most először – a mi fülünknek is hallhatóan! – csendes ketyegés kezdődik, ami a következőkben folyton erősödik.
Ketyegés. Ketyegés. Ketyegés.
SÚGÓ
Idegesebben, hangot váltva. Kedves közönség – elnézést kérünk, ha ez a mai előadás, nem sikerül úgy, ahogy mi szeretnénk. Nem mi vagyunk az okai… Hirtelen kiborulva. Itt valami megint… tak-tak-tak… Mindenki maradjon a helyén! Szinte fölénnyel. Majd én mindenről tanúskodom! Eltűnik.
Az erősítőkőn át egy metronóm lusta kattogása betölti a színházat.
Vége
NB. A tapshoz a színészek pálmaággal, angyalszárnnyal, a mennyei boldogságuk attribútumaival jelenhetnek meg. S a mise Credójának a dallamával intonálhatják a kora atomkori variánst:
– Cre-e-do, qui-a-ab-su-ur-dum! |
A ketyegés befejezése képernyőn
Abból a színházból, hol a fenti darabot eljátszanák, a néző azzal az érzéssel távozhat, hogy ő is sorra kerülhet. Hiszen a darabbeli hallucinált ketyegés után végül egy igazit is hallott, esetleg épp a saját széke alól. Vagy a csillárból. A színdarab befejező effektusa éppen ez a nézők feneke alá vagy a feje fölé „kivetített” félelem volt. A nézőtéren hallható ketyegés.
Televízióban az effektus elsikkad. A rivaldán át könnyű egy pokolgépet a közönség közé vágni. A képernyőn át ez lehetetlen. Az akvárium üvegfalán nem hatol át a félelem.
Ezért a darabnak – amikor a tévében került előadásra – más befejezést írtam. Megkísértve majdnem a lehetetlent, hogy a mindennemű természeti és történeti csapás ellen magát tökéletesen bebiztosítottnak érző tévénéző is egy pillanatra hallani vélje azt a ketyegést – „sua res agitur”.
Ebből a célból született meg a darab végének ez a másik változata.
A kép egy pillanatra elsötétül. A színház tehát felrobbant. Most megjelenik a képernyőn a tűzoltó, közelről, teljes díszben. Nemcsak a sisakja ragyog, ő is. |
|
|
|
TŰZOLTÓ
Hát ez is megvolt… Először robbantottam színházat, és ugye, milyen szépen sikerült… Mondhatnám: falrengető siker volt. Meg kell adni, az előadás is egész jó volt. A színészek kitettek magukért. Én sem akartam hát szégyenben maradni! Tudom én azt, hogy mi a totális színház, meg az a – ensemble játék… Hát igyekeztem… Azt szokták mondani, hogy az igazi, szép, gusztusos tragédiák végén csak a súgó marad életben. Kérem szépen, itt nálunk még a súgó sem maradt életben.
|
|
Egy pillanatig gondolkozik, majd kis rezignációval jegyzi meg. |
|
…Kár, hogy a kritikusok sem maradtak életben. Milyen szépet írhatnának az én első színházrobbantásomról. Mert a színházban én még csak debütálok… Persze, nem is lehet tőlem olyan eredményt várni, mint a mai fiataloktól, akik igazán megkapnak mindent, hisz ha elküldik őket valamelyik háborúba a világ végére, tonnaszámra dobálhatják a bombát, ahová csak jólesik… De azért ne mondja nekem senki, hogy „tata, maga már kiesett a világtörténelem fősodrából”… Meg hogy „mi az, öregem, itt maguknál színházat nem izélnek?”… |
|
Magában röhögve, súgva mondja, közbevetőleg. |
|
TŰZOLTÓ
Kimondani nem merik, babonából… Csak úgy mondják, hogy „színházat nem izélnek”?
|
|
A röhigcsélésből hirtelen komolyra vált, s szinte sértett méltósággal kérdezi vissza. |
|
|
|
…Miért éppen színházat nem, uram?! |
|
Majd elvigyorodik, s bizalmas cinkossággal újra megkérdezi, mint ami teljesen magától értetődő. |
|
|
Szeretettel mutatja a formáját.
|
|
TŰZOLTÓ
Miért éppen színházat, nem – uraim?! Hát nem szép dolog, hogy egy egész színház egyszerre mennybe megy – a színészek, a közönség, a kritikusok?… Mert mi kell hozzá? Ahol az ember jár, szépen ott felejt egy olyan szép… Egy olyan gusztusos, kövér aktatáskát… Az aktatáska ott marad a széken, ahol ültem… vagy a sötét előszobában. És úgy csinál, hogy tik-tak. De hát ki veszi azt észre, hogy egy kicsit ketyeg?… Miért, maguk most talán hallják?…
Csend. Csend…
TŰZOLTÓ
Na, és ha hallják. Ketyeg, mondják. Valami ketyeg. Biztosan a gázóra ketyeg… Vagy már meg se hallják… Mert hamar megszokják ám az emberek…
|
|
|
|
|
Tisztán hallatszik valami gyors ketyegés.
|
|
A Tűzoltó ügyet sem vet rá, nem hallja. Kényelmesen elhelyezkedik.
|
|
|
|
TŰZOLTÓ
Csend van… Nyugalom van… Béke van… Konszolidáció van… Emelkedő életszínvonal van… Eredményes tárgyalások vannak…
Megszólal a telefon.
|
|
A tűzoltó ezt sem hallja. Hisz süket.
|
|
|
|
…Én csak nevetni tudok azon, hogy az emberek milyen békésen ülnek otthon, és még csak nem is képzelik… |
|
Nevet.
A díszlet hátsó felén – mint már egyszer láttuk, láthatatlan kéz írásával ez íródik fel:
|
|
|
|
UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS
MÉG EGY PERC…
|
|
Tűzoltó folytatja megkezdett mondatát.
|
|
|
|
TŰZOLTÓ
…Hogy velük… velük ilyesmi megtörténhetik…
Szól a telefon, és egyre erősebben a ketyegés.
|
|
Függöny
|