A bál után

Az Ember Tragédiája vége felé Ádám, az első ember, találkozik az emberiség túlélőivel – túl a világtörténelem utolsó katasztrófáján, túl a természeti környezet pusztulásán, egy túlszaporodási hullámon is túl, amely már: a kihalás. A szembesítéstől Ádám megretten, és elmenekül. Riadalmát fokozza, hogy a Nő, a földön élő utolsó Éva, szerelmet akart tőle, a Férfi meg kerítőként működött. De Ádám idejekorán elmenekült, s az utolsó emberpár egyedül maradt… A függöny lemegy. A Tragédia más színen folytatódik.

Az itt következő jelenetben szintén az utolsó emberpárt látjuk. Csakhogy a jelenet ott kezdődik, ahol Madách abbahagyta.

A jelenet során néha be-behallatszik egy-egy mondat a Tragédia folytatásából. Csakugyan folytatódik-e valahol? Amikor az emberiség az utolsókat rúgja, vajon valahol magyarázatot ad-e csakugyan az Isten arra, ami történt? Vagy csupán a színházi emlékeink játszanak velünk? Ki tudja?

A világvége-szituáció eléggé rendkívüli ahhoz, hogy benne egyéb rendkívüli dolgok is megtörténhessenek.

Az utolsó földi emberpárnak ez a kétszemélyes idillje figyelmeztetőnek készült.

Az eszkaláció a pusztulást a mindennapiság, a megszokottság színeiben lopja a közelünkbe. Ez az idill figyelmeztetni akar, nehogy későn vegyük észre: csak egyetlen emberiség volt.

ÁDÁM HANGJA

A FÉRFI

Ez meglépett innen. Jó neki.

A NŐ

Irigyled?… Olyan rémes vagyok? Csakugyan?

A FÉRFI

Vagyunk. Rémesek vagyunk. Mi vagyunk a legrémesebb emberpár a világon. De ha akarod: a legszeretetreméltóbb emberpár a világon. És a legeslegszebb emberpár a világon. És a legeslegrondább emberpár a világon… Egyetlen emberpár a világon. Most már mindenben mi vagyunk a felsőfok. Nincs többé konkurrencia. Például nyugodtan elmondhatjuk, hogy te vagy a legelegánsabb asszony a világon. Ezt is megértük.

A NŐ

Ez megijedt tőlünk. Amikor engem meglátott.

A FÉRFI

Ne izgulj, szívem, senki sem fog többé megijedni tőled. Ez volt az utolsó emberformájú látogatónk. Tréfálkozni próbál. Ha még sokan volnának, akiket megijeszthetnénk, nem is volnánk olyan ijesztőek. Tudod, mi az abszolút szörnyeteg? Madárijesztő – madár nélkül.

A NŐ

Mért ijedt meg tőlem ?

A FÉRFI

Képzelődsz.

A NŐ

Ki volt ez?

A FÉRFI

Mit tudom én? Az emberiség ősapja, aki eljött búcsúvizitbe az emberiség utolsó képviselőihez.

A NŐ

Hagyd már ezeket a vicceidet!

A FÉRFI

Ha pár hónappal ezelőtt azt mondtam volna neked az ágyban, amikor eloltottuk az éjjeliszekrényen a lámpát: drágám, képzeld, mi leszünk az utolsó emberpár a világon… Az nem lett volna vicc?

A NŐ

Mindig ilyeneket mondtál. Rájár az eszed az ilyen nonszensz ötletekre.

A FÉRFI

Igyekeztem lépést tartani a világtörténelemmel. Sajnos, megelőzött… Emlékszel, mit mondtam, amikor a televízióban láttuk, hogy a pápa imádkozik a békéért?

A NŐ

Akkor se érdekelt, akármit mondtál. Halálosan untam. Nekem semmi érzékem nincs az effajta szellemességekhez… De ha szerinted most már minden képtelen dolog megtörténhetik, ez a látogatónk mért ne jöhetne vissza?

A FÉRFI

Egy fokkal gyengédebben. Azért, mert ez csak egy emlék volt. Magához vonja a Nőt.

A NŐ

Hallod? Tapsolnak…

A FÉRFI

Gondolod? Az éjszaka meg, képzeld, villamoscsöngetésre ébredtem. Megnéztem az órám. Két óra volt. Éjjel kettőkor még járnak a villamosok? furcsa – gondoltam.

A NŐ

Kár, hogy nem költöttél föl. Milyen jó lett volna egyszer megint villamoscsengetést hallani… Veled együtt.

A FÉRFI

Lehet, hogy te nem is hallottad volna… Csak az én fülem csengett.

A NŐ

Mért? Ezt a tapsot is hallottuk mind a ketten. Együtt is tudunk hallucinálni. Vajon kinek tapsoltak?

A FÉRFI

Nem nekünk. Hidd el.

A NŐ

Neki tapsoltak. Hogy megszabadult innen. Őt ünneplik.

A FÉRFI

Tetszett neked?… A látogatónk?

A NŐ

Mosolyog, vállat von.

A FÉRFI

Tetszett volna?

A NŐ

Bolond vagy. Te is mondtad, hogy csak egy emlék volt… Talán igaz se volt.

A FÉRFI

De izgató emlék!

A NŐ

Nevet. Csak nem vagy féltékeny? Te is jókor kezded! Na, gyere, táncoljunk!… Tedd fel a lemezt!

A FÉRFI

Nem táncolok.

A NŐ

Miért?

A FÉRFI

Nincs kedvem.

A NŐ

Semmihez sincs sohase kedved… Így nem lehet élni! Leül. Kiterít egy ócska újságot. Ceruzát vesz elő. Látnivalóan keresztrejtvényt fejt.

A FÉRFI

Amíg a rádióban még lehetett zenét fogni – nem mondom. De tekerni azt a vízözön előtti gramofont! Azzal az ócska tűvel! Azzal az egyetlen recsegő lemezzel… Dühösen fújni kezdi. „A bál után merengve, visszaemlékezünk…”

A NŐ

Hallgass már!… Latin üdvözlés. Három betű.

A FÉRFI

Mondd! Hanyadszor fejted már ugyanazt a keresztrejtvényt?

A NŐ

Miért? Tudnál nekem esetleg új keresztrejtvényeket szerkeszteni?

A FÉRFI

Nem tudnék.

ÁDÁM HANGJA

A FÉRFI

Kissé száraz torokkal. Ave. A latin üdvözlés… Hallottad?… A hangot.

A NŐ

Te is?

A FÉRFI

Ja.

A NŐ

Mik ezek a hangok?

A FÉRFI

Nem tudom… Emlékek.

A NŐ

Olyan, mintha visszhang volna… Hogyha mi nem leszünk, mi is visszhangzunk majd tovább?

A FÉRFI

Kinek?

A NŐ

Persze.

A FÉRFI

Inkább olyan, mintha valahol folytatódnék tovább az előadás.

A NŐ

Hol valahol?

A FÉRFI

Nem valahol, hanem valamikor… Az időben. „Körültem minden úgy él, úgy mosolyg…” Ez is volt. Emlékszel?… Egy másik időben.

A NŐ

Nem! És nem is akarok emlékezni! Az emlékek már a könyökömön jönnek ki. Beletemetkezik az újságba. Hogy mondtad? Ave?

A FÉRFI

A latin üdvözlés is emlék. A halálba induló gladiátorok üdvözlik a császárt. Ave!

A NŐ

De nincs közöm hozzá! Nem voltam császár és nem voltam gladiátor! Steril emlék! Ave.

A FÉRFI

Azért vagyunk mi is olyan halandók, mint a gladiátorok. Ha nem jobban… Utolsó üdvözletül felírjuk egy keresztrejtvény kockáiba: Ave.

A NŐ

Összegyűri az újságot.

A FÉRFI

Holnap mivel fogsz szórakozni?

A NŐ

Odamegy hozzá. Veled.

A FÉRFI

Tudod, mit? Inkább etesd meg a svábbogarakat. Sokkal több fantázia van bennük, mint bennem. Napról napra növekednek, és remekül szaporodnak. Jót tett nekik a sugárzás. Lehet, hogy egyszer az egész föld az övéké lesz. Kíváncsi vagyok, hoznak-e létre majd olyasmit, mint Szent Tamás filozófiája?

A NŐ

Hiába. Már ott tartok, hogy ezek a vicceid se zavarnak. Bárhogy szeretném, nem zavarnak. Még nevetni is tudok rajtuk. Azt hiszem, ez a szerelem jele.

A FÉRFI

Vigyázz! Lehet, hogy én se vagyok több egy emléknél. Nem szeretnélek becsapni. Hiszen valamikor csakugyan szerettük egymást… Ránéz. Egy másik időben.

A NŐ

Próbáld meg… Most is.

A FÉRFI

Csakhogy én is egy steril emlék vagyok, drágám. Éppen neked való emlék.

A NŐ

Hirtelen pofon üti.

A FÉRFI

Némán elkezd röhögni.

A NŐ

Most min röhögsz?

A FÉRFI

Hogy még csak bíróság sincs, hogy elválasszon minket. Az egész naprendszerben nincs egyetlen válóperes ügyvéd sem. És nincs egy hű barátnő, akinek egy eszpresszóban kiönthetnéd a szíved…

A NŐ

Tehetetlenségében kirobban. Nem bírom! Nem bírom! Hová lett, aki itt járt?… Jöjjön vissza! Hahó! Mért ment el innen? Mért hagyott itt?… Nem bírom tovább! Ezt nem lehet tovább bírni… Ezt a közönyt! Nem lehet… Hallja meg mindenki!

A FÉRFI

Nem fog visszajönni senki.

A NŐ

De, de… Muszáj… Hát nincs senki, aki hallja? Csendesen sírni kezd.

A FÉRFI

Itt vagyok.

A NŐ

Menj innen! A cinikus vicceiddel…

A FÉRFI

A legcinikusabb vicc az volt, hogy rábeszéltél, ne legyen több gyerekünk.

A NŐ

Most mit akarsz? Örülsz, hogy kínozhatsz?

A FÉRFI

Csak visszaadtam a pofont. Nem volt valami nagy öröm.

A NŐ

Én beszéltelek rá, jó. És engem?… Minden újság tele van képekkel, hogy a modern asszony nem szül összevissza… Tele volt. Hogy milyen boldog az az anya, aki megtervezi a családját. Hogy rajtunk múlik, hogy ne legyen népesedési robbanás… A túl sok gyerek… Hogy kétezerben túlzsúfolt lesz a föld…

A FÉRFI

Ettől most már igazán nem kell tartanunk, drágám.

A NŐ

És kellett a prémium is.

A FÉRFI

Mire is kellett?

A NŐ

Nem tudom. Kellett. Mereven ül.

A FÉRFI

A családot megterveztük. A sterilizálásért járó prémiumot elköltöttük. Az emberiség újratervezésében rám most már ne számíts.

A NŐ

Hátha az a rengeteg sugárzás, ami azóta ért minket…

A FÉRFI

Gondolod, csodát tesz? Új pátriárka lesz belőlem?

A NŐ

Meg kell próbálni.

A FÉRFI

Épp ez hiányzik!

A NŐ

Vedd elő a gyerekek fényképét. Mért dugdosod folyton?

A FÉRFI

Azt hiszed, majd megint ugyanolyan gyerekeink lennének?… Monstrumok lesznek! Ha lesznek! De nem lesznek!

A NŐ

…Milyenek? Mégis…

A FÉRFI

Idegességében kiabál. Esetleg nem lesz se kezük, se lábuk. Emlékszel a Contergan-bébikre? Olyanok voltak, mint a fókák.

A NŐ

Tovább!… Na!

A FÉRFI

Hülyeség! Most ezzel is kínozni akarod magad?

A NŐ

Dehogyis! Beszélj róluk… Felnevet.

A FÉRFI

Mi van veled?

A NŐ

Elképzeltem, hogy szoptatok egy ilyen picinyt.

A FÉRFI

Leül. Maga elé beszél. Az emberiség egyszer úgyis elpusztul – mondtam magamban. Ha most pusztul el, legalább látom a világtörténelem legnagyobb eseményét… Világvége. Megszólalnak a harsonák… De ki gondolta volna, hogy ilyen lesz? Ilyen semmilyen. Csak mint egy gyermektelen házaspár élete.

A NŐ

Csak áll, merően. Mondd, nagyon rossz itt velem?

A FÉRFI

Kuss! Fogd be a szád!… Annak mondtam. A szózatnak.

A FÉRFI

A barátod is kezdi elveszíteni törhetetlen optimizmusát. Ennek igazán örülök… Már kezd gyanakodni: hátha mégse ez a lehető legjobb világ. Figyelted?

A NŐ

Ne beszélj másról!

A FÉRFI

Gyermekkoromban olvastam egy cikket a galapagoszi óriásteknősökről. Abból az alkalomból, hogy éppen kipusztultak. Fénykép is volt róluk. Borzasztó szomorúan néztek ki. Látnivalóan minden óriásteknős tudta, hogy ők most éppen kihalnak.

ÁDÁM HANGJA

A FÉRFI

Felugrik. Ez már több a soknál! Pofa be, odaát! mondtam.

A FÉRFI

Minden rádióadó régen elhallgatott. És ez meg most kezdi. Hát már egy nyugodt világvégém se lehessen?

A NŐ

Nagyon szellemes vagy… Szóval?

A FÉRFI

Szóval, mért akarod, hogy én vidámabb legyek, mint hasonló helyzetben az óriásteknőcök?… Mondd, csakugyan, hát nem kár ezért a szegény emberiségért? Nem érdemelné meg, hogy egy kicsit megsirassuk? „Megtört szívvel tudatjuk, hogy a mi egyetlen és még reményekre jogosító fajunk élte virágjában váratlanul elhunyt.” Azt nem szokás kiírni, hogy öngyilkos lett. Azt lehet odaírni esetleg, hogy „tragikus körülmények között”. És ez pontosan fedi is a tényeket.

A NŐ

Tulajdonképpen hogy történt?

A FÉRFI

Fokozatosan. Elébb csak bokáig voltunk benne… Közlekedési balesetek, időjárásjelentések, haditudósítások. Féktávolságon belül az autóbusz elé szaladt. Ittasan vezetett. Betört a melegfront. Minden eddiginél nagyobb arányú bombázást hajtott végre. Így jöttek a hírek. Éveken át. Mindennap ugyanaz. Beleszoktunk. S aztán egyszer csak nyakig voltunk benne.

A NŐ

Mondd, szerinted, a gyerekek tudták?

A FÉRFI

Mit?

A NŐ

Hogy ők már hiába születtek meg.

A FÉRFI

Lehet, hogy ezért voltak olyan neveletlenek. Ki-ki úgy tiltakozik, ahogy tud. A nő mozdulatára, aki a kunyhó felé indult. Hová mégy?

A NŐ

Átöltözöm. El a kunyhóban.

A FÉRFI

Kiveszi a tárcáját, fényképet vesz elő, kiteszi maga elé. Nézi.

A NŐ

Hangja, bentről. Mit csinálsz?

A FÉRFI

Nézi a fényképet, merően. Mellékesen mondja közben. Befejezem a keresztrejtvényedet… Kislány, latinul. Többes szám. PUELLAE. Fiú, latinul. Egyes szám. PUER.

A NŐ

Hangja, bentről. Te igazán mindent tudsz!

A FÉRFI

Ahhoz képest, hogy mérnöki diplomám van… És hogy megbuktam latinból. Erőltetetten nevet. De úgy látszik, most az emberiség minden tudása az én fejembe szállt. És persze a tiedbe… Nem érzel olyasmit, hogy te is mindent tudsz?… A szerelem istene? Na?

A NŐ

Hangja, bentről. ÁMOR!

A FÉRFI

Most te kérdezz!

A NŐ

Hangja. Ki volt Aszpázia?

A FÉRFI

Nem igaz! Tudom! Periklesz felesége. És ki volt Periklesz?

A NŐ

Hangja. Aszpázia férje!

A FÉRFI

Halála előtt az ember visszaemlékezik az egész életére. Úgy látszik, az emberiség is… És pont a mi fejünket bérelte ki erre a célra. Nem mondom! Lesz mivel szórakoznunk. Amíg lepergetjük ezt a legutóbbi ötezer évet!… A hosszú téli estéken idézze fel Napóleon csatáit! Hirtelen. Mondd! emlékszel rá, amikor a kisfiunk a biciklijét kapta?

A FÉRFI

A fényképet nézi. Szereltem rá neki egy harmadik kereket is, nehogy felboruljon. Hogy féltettük!… Képzeld el, az autósztrádák megmaradtak, és mind üresek. Most minden veszély nélkül végigbiciklizhetné akár az egész földet… Hogy élvezné a kis hülye!…

A NŐ

Kijön a víkendházból. Estélyi ruhában, ügyetlenül megcsinált frizurával, kifestve, kicsit kihívóan és ugyanakkor egy kis bocsánatkérő mosollyal.

A FÉRFI

Csakugyan te vagy a legelegánsabb asszony az egész naprendszerben! Le se törli az előbbi könnyeit, úgy nevet.

A NŐ

Szabad egy fordulóra, uram? S hogy a férfi nem mozdul, egyedül kezd el keringőzni. Énekel is hozzá, együtt a gramofonnal.

A NŐ

Ének közben odaszól a Férfihoz. Igazítsd meg! Énekel tovább.

A FÉRFI

Felugrik, bemegy a víkendházba.

A NŐ

Dúdolva magában a dallamot, keringőzik tovább.

A FÉRFI

Kijön. Kezében egy régi típusú vastag gramofonlemez. Hozzácsapja egy kőhöz. Széttörik.

A NŐ

Megáll. Értetlenül, szótlan csodálkozással bámul a Férfira.

A FÉRFI

Valamit én is elpusztíthatok, nem? Leül.

A NŐ

Ma volt a házassági évfordulónk. Leül ő is. Fázósan. Az időjárás is hogy megváltozott.

A FÉRFI

Lehet, hogy jön egy új jégkorszak is. Leveszi a zakóját. Ráadja a nőre. Persze, nem most. Úgy a következő húszezer évben… Visszaül előbbi helyére. Figyeled? Azok a hangok is hogy elhallgattak.

A NŐ

Megsértődtek. Hogy rájuk kiabáltál.

A FÉRFI

Látod? Megöltem minden hangot körülöttünk. A világegyetem mozog tovább. De hang nélkül.

A NŐ

Mikor táncoltál velem utoljára?

A FÉRFI

Szilveszterkor. Hajnalig táncoltunk.

A NŐ

Láttam egyszer egy színdarabot. A nő rávette a férjét, hogy csináljon neki gyereket. Nem emlékszel a részletekre?

A FÉRFI

Nem.

A NŐ

Azt mondtad, te mindenre emlékszel.

A FÉRFI

A szellem alkotásaira. El tudom fütyülni a Kilencedik Szimfónia kórusát. A praktikus dolgokra nem emlékszem. Biciklit, például, nem tudnék csinálni a gyerekünknek. Pedig van gépészmérnöki diplomám. Igaz, hogy gyereket se…

A NŐ

Pedig…

A FÉRFI

Nincs pedig.

A NŐ

Az utolsó felvonásban a nő bejelentette a gyereket. Most se emlékszel?

A FÉRFI

Akkor az egy Deus ex machina volt. Az nem számít. A cilinderből előhúznak egy csecsemőt. Itt a vége, fuss el véle!… Hogy a nézők ne legyenek öngyilkosok a ruhatárban.

ÉVA HANGJA

A FÉRFI

Ez volt az? A színházban…?

A NŐ

Nem. Nem hiszem… Ez ki volt?

A FÉRFI

Az ősanya.

A NŐ

Kinek az ősanyja?

A FÉRFI

Az emberiségé. Szóval: a tied meg az enyém. Talán nem tudod, hogy rokonok vagyunk – kishúgom? Amint látod, az ősszüleink remek formában vannak. Talán valami csillagon töltötték a legutóbbi hónapokat.

A NŐ

Én is kiabálni fogok. Hogy nem érzem anyának magam. Nem igaz az egész!

A FÉRFI

Kinek akarsz kiabálni? Ki hallja meg?

AZ ÚR HANGJA

A NŐ

Ez ki? Ez ki volt?

A FÉRFI

Az Úristen. Persze, hisz ő is benne volt a pakliban.

A NŐ

Neki kiabáljunk vissza.

A FÉRFI

Hahó! Isten! Hol vagy?

A FÉRFI

Süket.

A NŐ

Isten! Hol vagy?

A FÉRFI

Megkukult. Vagy nincs is. Nem is volt. Vagy ha volt, szörnyethalt.

A FÉRFI

De az is lehet, hogy csak visszaadja a kölcsönt.

A NŐ

Miféle kölcsönt?

A FÉRFI

Egy régi kölcsönt… Isten, hol vagy?!… Lapít valahol. Bújócskázik velünk. – Isten, hol vagy?! – „Elbújtam, mert félek tőled!” – Ez az. Minden oka megvan rá… Üres a méhed. Üres az ég.

A NŐ

Istenem!

A FÉRFI

Légy nyugodt. A tengerben biztosan maradtak cápák. Mielőtt megrepedne a szíved. Nevet.

A NŐ

Hol van a gyerekekről a fénykép? Mért dugod el mindig?

A FÉRFI

Ott van az asztalon.

A NŐ

Lassan feláll, odamegy, felveszi a fényképet, nézi.

A FÉRFI

Ugye, milyen édesek?

A NŐ

Az.

A FÉRFI

Milyen édes volt az a kis légvédelmi árok is, amit a pici bölcsőjének ástunk. Emlékszel? Magát és a Nőt kínzó nevetéssel. Az árkocskára?

A NŐ

Összegyűri-tépi a fényképet.

A FÉRFI

Te is pusztítasz?

A NŐ

Folyton rájuk gondolsz, az a baj. Odamegy a férfihoz, lekuporodik melléje. Ne törődj velük. Nincs senki, aki bejöjjön a hálószobába. Nincsenek ősapák, nincsenek ősanyák, nincsenek gyerekek. Felejtsd el, ami volt. Nincs senki, senki… Ha volna Isten, ő láthatna minket, meredt szemével valami háromszögből. De nincs. Te mondtad. Senki sincs, aki megláthasson minket. Érted már? Nincs senki, aki kilesse a szerelmünket. Nincs senki, akitől ezentúl félni kelljen. Én is becsukom a szemem, ha akarod. Azt csinálhatunk, amit akarsz… Nem lát meg többet senki, senki. Keze a férfi ölében.

A FÉRFI

Mondd, mire is kellett az a prémium, amit a családtervezésért kaptunk?

A NŐ

De drágám, hisz azon vetted a biciklit a fiunknak.

A FÉRFI

Persze…

A NŐ

Suttog. Ne sírj. Ne izgasd magad. Próbálj felejteni.

A FÉRFI

Persze.

A NŐ

Jó így?

A FÉRFI

Jó… Hogy hajszolta magát az emberiség! Most ennek vége. Lazíthatunk. Darwin többet nem érvényes. Egy félmillió éven át érvényes volt. Küzdelem a létért.

A NŐ

Jobb így.

A FÉRFI

Persze. Mint egykor a paradicsomban. Nevet, aztán füttyent egyet, mint a rigó.

A NŐ

Te voltál?

A FÉRFI

Persze.

A NŐ

Milyen ügyes vagy… Villamoscsengetést nem tudsz utánozni?

A FÉRFI

Azt nehéz.

A NŐ

Emlékszel, milyen zsúfoltak voltak a villamosok? Én imádtam a zsúfolt villamosokat. Amelyik a körúton járt! Micsoda édes, boldog, szédítő zsúfoltságban voltak benne az emberek! Hogy szerethették egymást…

A FÉRFI

Kis malíciával. Gondolod, hogy az volt az emberiség aranykora? Ott, a villamos lépcsőjén lógva?

A NŐ

Nem zavartatja magát. Honnan is volt annyi ember a világon?

A FÉRFI

Volt.

A NŐ

De honnan?

A FÉRFI

Hát születtek.

A NŐ

És most ennek vége van?

A FÉRFI

Vége.

A NŐ

Mért?

A FÉRFI

Mert elfelejtkeztünk róla, mi hülyék, hogy csak egyetlen emberiség van.

A FÉRFI

Illetve volt.

A NŐ

Élénken, és egyre élénkebben. Mondd, szívem – és mi történt az utolsó emberpárral?

A FÉRFI

Nem mutatták. A látogatójuk otthagyta őket, és erre lement rájuk a függöny. Úgy látszik, ők nem érdekelték a közönséget.

A NŐ

A függöny mögött csak csináltak valamit?

A FÉRFI

Lemosták a festéket, és hazamentek vacsorázni.

A NŐ

És ha csakugyan ők voltak az utolsó emberpár?

A FÉRFI

Akkor csak ültek ott hülyén a leeresztett függöny mögött. És várták, hogy mi lesz velük. Felül. Merően néz maga elé.

A NŐ

Szintén felül. Mi lesz velünk?

A FÉRFI

Most már semmi… Elment az utolsó látogatónk.

A NŐ

Tulajdonképpen mindenünk megvolt, hogy boldogok legyünk…

A FÉRFI

Ja.

AZ ÚR HANGJA

A NŐ

Szóltál valamit?

A FÉRFI

Nem… Miért? Hallottál valamit?

A NŐ

Nem.

A FÉRFI

Akkor menj, és etesd meg a svábbogarakat. Szeretném, ha túlélnének minket… Azért mégis más, ha lesz valaki, aki emlékezik ránk… Tudja, hogy voltunk.