Mennyből egy angyal
Egy lakótelepi toronyháznak valamelyik nem tudom, hányadik emeleti lakásában. Forró nyári este, vasárnap, mindenütt minden ablak nyitva. Az ablakokon és a falakon ki- át- és behallatszik a különböző televízió- és rádióadók késő esti műsora. Szórakoztató zeneszámok, filmdialógusok stb. Lakószoba. Az ágyon egy nő zokog. Nem szól senki másnak a sírása – egyedül van a lakásban. Most csapták rá, most zárták rá az ajtót. Megszégyenülés, tehetetlenség és reménytelenség van ebben a zokogásban. Hirtelen indulattal felpattan, és kifut a csöpp előszobába, és nyitni akarja a bejárati ajtót. Rázza.
AZ ASSZONY Itt vagy még? Ne zárd rám az ajtót!… Azt hiszed, nem tudom, hogy kint lapulsz az ajtó előtt? Hova tetted az én kulcsomat?… Addig verem az ajtót, amíg kijönnek a szomszédok… Veri az ajtót. Abbahagyja. Úgy látszik, elment… Csendesen visszajön a szobába. A sírásnak az utóhüppögése még megrázza. Az ablakhoz megy. Milyen egyszerű volna most… De hirtelen kiabálni kezd annak, aki most léphetett ki a kapun. Gyere vissza!… Tessék visszajönni! Akihez kiabál, nem reagál erre. Úgy látszik, megy tovább vagy beült az autójába. Az asszony elnyújtottan hajítja utána a végső kétségbeesés sikolyát. Mire visszajössz, már nem találsz!… Engem már nem találsz! EGY HANG Valamelyik ablakból. Ab-la-ak! Hagyják már abba ezt a cirkuszt!… Hogy nem tudják csukott ablaknál elintézni? AZ ASSZONY Jó, jó, jó… Nem hangosan, de mégis annak, aki rendre utasította. De nagyra vannak, akik azt hiszik, hogy náluk minden rendben van. Becsapja az ablakot.
Ettől kezdve a kinti zajok sokkal tompábban hallatszanak.
AZ ASSZONY Kitör belőle megint a sírás, az ágyra veti magát, és a párnába fúrja a fejét. Az így elfullasztott hangján. Nem… Nem… Én ezt nem bírom tovább… Aztán gyorsan kifújja az orrát, és tárcsázni kezd egy számot. Jaj, ne haragudj!… Nem tudtam, hogy ennyire késő van… Jó neked! Ilyen kánikulában én nem bírnék aludni… A rutin panasza, ki tudja, hányadszor. Anyám, én ezt nem bírom tovább!… Az anyjával szólva régi hangsúlyok is visszajárnak, gyereklogikátlanság és gyerekbánat. Annál inkább, mert az anyja, feltehetően unja a megszokott panaszokat, aludni szeretne. Ezért is lesz – gyerekesen – akaratoskodóbb, nyűgösebb az asszony panasza. Most kell rájönnie, hogy csakugyan menthetetlenül és teljesen egyedül van. Addig nem nyugszik, amíg meg nem öl! Ő is szenved, tudom… Féltékeny…
Rövid, éles csengetés az ajtón.
AZ ASSZONY Valaki becsengetett… Nem nyitok ajtót. Még ha akarnék, se tudnék. A szomszédból szokott ilyenkor átjönni az az asszony, szívcsöppeket hoz. Valériánát. És cserébe meséljem el neki a lelkemet… Miért, te egyáltalán nem vagy kíváncsi rá, hogy mi van a lányoddal?… Botrány volt. A szokásos hétvégi műsor. Túl hosszú a vasárnap neki. Nem bírja ki. Eddig én azt hittem, fél a botránytól. Már ezt se. Neki ez is mindegy. Mire majd előkerül, leissza magát. Ha előkerül. Ilyen állapotban lehet, hogy karambolozni fog… Mert addig nem nyugszik, amíg valami nem történik… Várj, kinyitom a rádiót.
Rádió. Totóeredmények.
AZ ASSZONY Dehogyis totózunk! Szerintem, úgyis az a baja, hogy túl jól megy neki. Ő meg azt mondja, hogy nekem túl jó a dolgom… Muszáj kinyitni, mert itt a falakon is áthallatszik minden… Hát ha altatót vettél be, akkor aludj, anyám! Majd én is keresek itthon altatót, beveszem, és én is aludni fogok, szépen. Megmondtam neki, hogy nem fog viszontlátni… Arra megy ki minden, hogy végezzek magammal… Jó, elzárom, majd megpróbálok szordinóval beszélni.
A rádiót elhallgattatja.
AZ ASSZONY Egyáltalán nem szordinóval. Szerintem nem véletlen, hogy ilyenkor a pálinkát is kint hagyja nekem az asztalon. Hogy legyen miből erőt merítenem… Nevet. Nem, nem iszom, jaj, dehogyis… Pedig iszik. Miért, ha azt mondanám, hogy öngyilkos leszek, most idejönnél, anyám?… Na? Mondom… Te engem nem is arról akarsz lebeszélni, hogy öngyilkos legyek, hanem csak arról, hogy neked ne jelentsem be előre… Már játszik, ugratja az anyját. Hogy neked ne lehessen lelkiismeret-furdalásod a temetésen… Nem esküszöm meg!… Édes anyukám, ne sírj, na!… Látod, neked is kéne egy szomszéd, aki ilyenkor bevinne neked valériánát…
Mióta a rádiót elhallgattatta, valamelyik közeli ablakból áthatóan szól Csajkovszkij I. vonósnégyesének szívszorongatóan szomorú lassú tétele. Magnóról vagy hanglemezről szól, mert amikor vége lesz, más nem jön utána. Hamar kiderül, hogy ahonnét hallatszik, ott jóformán mindig csak ezt hallgatják, mániásan meg-megújrázva, a megittasodásig. Egy erőteljes koppantás az ablaküvegen. Egy árnyék az ablakban.
AZ ASSZONY Mindig a telefonba. Szent isten! Valaki áll az ablakban, és engem néz… Honnan beszélnék? Hazulról! Igen, itt a tizenegyedik emeleten…
Valaki türelmetlenül ütögeti az ablakot, és most benyomta. A kinti zaj és Csajkovszkij most hangosan.
AZ ASSZONY Egy gyerek! A FIÚ Ne tessék megijedni!… Már felnőtt vagyok!… AZ ASSZONY Telefonba. Leteszem! Mondom, hogy nem vagyok részeg! Lecsapja a kagylót. A FIÚ Csakugyan ne tessék most inni… Nem tesz jót.
Kis csend.
AZ ASSZONY Hogy mászott ide fel? A FIÚ Csak átmásztam. Ugyanezen az emeleten lakunk… Itt lakom… Meg akartam kérdezni, hogy nincs-e valamire szüksége a néninek… Annyira tetszett sírni… AZ ASSZONY Nem fél, hogy leesik? A FIÚ Azért kellett benyomni az ablakot, hogy kapaszkodni tudjak. Amikor csukva volt, megijedtem. Még szerencse, hogy nem tetszett kilincsre zárni. Kicsit liheg. AZ ASSZONY És a lába alatt van valami? A FIÚ Persze, ez a párkány. Az a fontos, hogy ne csússzon meg az ember lába. Ezért jöttem mezítláb. AZ ASSZONY Azt hiszem, azért jobb volna, ha bemászna. A FIÚ Persze, ha meg tetszik engedni… AZ ASSZONY Segítsek? A FIÚ Megy egyedül… Gyerekjáték… Behuppan a szobába. Nevet. Akkor hát itt vagyok!… Olyan sokáig visszatartottam a lélegzetemet, hogy most muszáj ilyen nagyokat lélegezni. AZ ASSZONY Ha a szülei megtudják! Nagyon ki fog kapni… De azt hiszem, még én is. A FIÚ Nem tudják meg.
Kis csend: a bizonyosság. Az asszony kérdései a hulló kő gyorsulásával érnek a tényhez.
AZ ASSZONY Anyukád…? A FIÚ Nem él. AZ ASSZONY …Mióta? A FIÚ Tíz éve. Már tíz éve… AZ ASSZONY Mibe halt meg? A FIÚ Öngyilkos lett. AZ ASSZONY Nagy lélegzetet vesz hirtelen, hiszen sejtette, tudta: ezt várta. És elkezd sírni. Csendes, tiszta sírással. Nem magáért sír. Egy másik szegény, ismeretlen asszony sorsa ütötte szíven, azt siratja. Meg aztán siratja úgy általában az asszonyok sorsát. A FIÚ Ne tessék sírni… Én éppen ezért jöttem, hogy megkérjem, ne tessék úgy kétségbeesni. Nem érdemes. Én tudom… Tessék elhinni nekem. AZ ASSZONY Elhallgat. Megtörölgeti a szemét. S csendesen mondja, mert belátja az összefüggéseket. Hát… ezért jöttél át, ilyen nyaktörő úton? A FIÚ Ezért… Hirtelen élénkebben, magyarázóan. Csengettem én előbb. S hogy nem tetszett ajtót nyitni, kicsit megijedtem. AZ ASSZONY Nagyon derék fiú vagy. A FIÚ Nem akarja, hogy dicsérjék. A Csajkovszkijra. Tetszik ezt hallani? Dúdolja is. Rá-rá-rá-rá… A vége, itt! ez a legszebb! Hat és fél perc ez a tétel. Akkor tettem föl, amikor kimásztam. Hogy tudjam, mennyi idő telik el… Vége!
A zene elhallgatott.
A FIÚ Élénken folytatja. Ugyanis rendkívüli körülmények közt az ember elveszíti az időérzékét. Sarkadinál olvastam egy fiúról, aki egy kútban töltött egy álló napot, és közben azt hitte, hogy az egész nem tartott csak egy-két órát. AZ ASSZONY Én azt hittem, hogy az idő ilyenkor hosszabbnak látszik. A FIÚ Én is! De tetszik látni, épp ellenkezőleg, rövidebbnek… Nevet. Azért nekem épp elég hosszú volt, amíg átmásztam. AZ ASSZONY Nyelt egyet. Öt perc? A FIÚ Lehet. Annyi lehetett, kábé. Az órámat levettem, hogy ha leesek, azt azért mégse törjem össze. Az apám küldte, nagyon jó óra. Automata. Attól jár, hogy én élek. AZ ASSZONY Mért mindig ezt a szomorú lemezt hallgatod? A FIÚ Nagyon tetszenek már unni? AZ ASSZONY „Na, megint szól a búval bélelt muzsika!” – szokta mondani a férjem… De nekem tetszik. A FIÚ Halkan fütyüli. Kicsit búvalbélelt. Nevet. AZ ASSZONY Jó füled van. A FIÚ Ha annyit hallom. Az őslemezt még anyuka kapta a névnapjára egy ismerősétől. Kint volt ösztöndíjas, és ezt hozta neki. Kint nagyon olcsó a lemez. Az apám ezért is féltékeny volt. De azért hagyta, hogy hallgassuk… S fütyöli megint tovább. AZ ASSZONY Mondd! Itt történt? A FIÚ Anyukával? Dehogyis. Hisz talán ez a lakónegyed még meg se volt akkor. AZ ASSZONY Persze… A FIÚ Otthon.
Csend.
A FIÚ …Az apám aztán nem akart tovább abban a faluban maradni. Aztán azt mondta, hogy nem bír abban az országban sem maradni. Kiment dolgozni Algériába. AZ ASSZONY Nekünk is van ott ismerősünk. A FIÚ Az apám olajat fúr. AZ ASSZONY Testvéreid? A FIÚ Nincsenek. Egy se. Jó volna… Tulajdonképpen nem. Jobb, hogy nincs. AZ ASSZONY Nagymamáddal élsz? A FIÚ Nem. Egyedül. Én már felnőtt vagyok. AZ ASSZONY Folyton kérdezősködöm. De látod, én semmit, de semmit se tudok rólad. Te pedig mindent tudsz rólunk. A FIÚ Itt csakugyan vékonyak a falak. Minden áthallatszik, de minden. AZ ASSZONY Minden? A FIÚ Minden. AZ ASSZONY Nem is csak az, ha veszekszünk? A FIÚ Kitér, de határozott. Minden. AZ ASSZONY …Ha jóba vagyunk? Kicsit nevet, úgy kérdi. A FIÚ Az is. Nincs abban semmi. AZ ASSZONY A te szüleid szerették egymást? A FIÚ Nagyon! AZ ASSZONY Akkor miért kellett az édesanyádnak meghalnia? A FIÚ Ezen én is nagyon sokat gondolkozom azóta. Maga mit gondol? AZ ASSZONY Féltékeny volt az apád? A FIÚ Nagyon. AZ ASSZONY Alaptalanul? A FIÚ Hevesen. Nem ez a lényeg! AZ ASSZONY …Hát igen. Én is azt hiszem. Nem ez a lényeg. De ezt nem mondja ki senki. Te borzasztóan okos fiú lettél ebben a sok gondolkozásban. A FIÚ Később aztán sok mindent elolvastam, ami az öngyilkosságról szól. Kiderült, hogy nyáron felszökik a statisztika. Vasárnap pláne. AZ ASSZONY És most kiszámítottad, hogy féltékenység, nyár, szomorú vasárnap! Még fel is nevet ezen. A FIÚ Nem kellett nagyon számítgatnom. AZ ASSZONY Anyukád is – nyáron? A FIÚ Igen. AZ ASSZONY Hirtelen. Mondd, ugye, megcsókolhatlak? A FIÚ …Köszönöm szépen. AZ ASSZONY Megcsókolja. És köszönöm… Tulajdonképpen nekem is lehetne már egy ilyen nagy fiam. Vagy majdnem. Nem? A FIÚ Á!… Még biztosan nem. AZ ASSZONY Kisebb? A FIÚ Az inkább… AZ ASSZONY Nincs. A FIÚ Pedig szeretne? AZ ASSZONY Szeretnék. A FIÚ Ha megint meg akar csókolni, ne mondja azt, hogy a fia lehetnék. AZ ASSZONY Bemászik egy kisfiú. És nézzenek oda! Miket tud mondani! Voltál már szerelmes? Hogy nem válaszol, ugratja. Na. Kiderül, hogy még nem is voltál. A FIÚ Vagyok. AZ ASSZONY Komolyan? A FIÚ Komolyan. AZ ASSZONY Talán bizony verseket is írsz? A FIÚ Írok. Mit szól hozzá. AZ ASSZONY Mondj el egyet! A FIÚ Nem kell kéretni. Mondja, szavalja, skandálja ellenállhatatlanul. „Sötétben mozdul a kamasz, számlálja toronyóra ütését. Habos holdfény s az ablakkeret vörhenyes árnya borul az ágyra. – Sóhajt: Lányok, mért kerültök el? ma tudnék szeretni, lányok…” AZ ASSZONY Nagyon szép! És igaz is? A FIÚ Így igaz… Tetszett? AZ ASSZONY Tetszett. A FIÚ Akkor bevallom: nem is én írtam. AZ ASSZONY Nem baj. A FIÚ Én magamtól még soha nem tudtam így kifejezni magam. Nincs tehetségem… Csend, majd. Amikor átjöttem ide, nem akartam lepillantani, nehogy szédülni kezdjek. Kiválasztottam egy csillagot, a Nagy-Göncöl hátsó kerekét – azt néztem, végig. AZ ASSZONY Nem is tudtam, hogy innét lehet látni csillagot. A FIÚ A lakásból nemigen lehet. Az utcáról se. Otthon lehetett. Én gyerekkoromban úgy ismertem már az eget, akár a tenyeremet… Tessék csak eloltani a villanyt!… Nézze! AZ ASSZONY Tulajdonképpen miért nem tegezel vissza? Ha már csakugyan felnőtt vagy…
Ettől kezdve a Fiú kerüli a megszólítást.
A FIÚ Az embernek az az érzése, hogy ilyen magasból nagyobbnak látja a csillagokat. Az apám mondta, hogy Afrikában amikor repültek, öklömnyi nagyoknak látszottak a csillagok. AZ ASSZONY Szép lehetett. A FIÚ És alattuk meg a rengeteg olajkút csúcsán a lobogó lángok… AZ ASSZONY Mi minden évben utazunk valahova. De ilyesmit még sohase láttunk… Mesélj! A FIÚ Ugye, nem baj, hogy átjöttem? AZ ASSZONY Ó, remélem, uram, hogy majd máskor is megtisztel kedves látogatásával. A FIÚ Ez azt jelenti, hogy most menjek el? AZ ASSZONY Nem… Csak felgyújtom a villanyt. A FIÚ Én szívesen maradok. AZ ASSZONY Tulajdonképpen nem is tudnálak kiereszteni. Valahol elhánytam a kulcsot. A FIÚ Akkor hát maradok. AZ ASSZONY Ki főz rád? A FIÚ Be vagyok fizetve. Vendéglőben. AZ ASSZONY És vasárnap? Melegítsek neked vacsorát? De meg kell mondanom, hogy én nem vagyok valami híres háziasszony. A FIÚ Az anyám se szeretett főzni. Mindig mirelitet melegített. Most persze visszasírja az apám, amikor a szárított tevehúst eszi.
Nevetnek.
AZ ASSZONY Azért felfogadnál engem házvezetőasszonynak? A FIÚ Persze. Csend. Ez komoly. Az apám akart is keresni valakit, mielőtt elment. Hogy lakásért főzzenek rám. De aztán nem volt már ideje foglalkozni ezzel is. AZ ASSZONY Valami kis rosszízű nevetéssel, amely a férjének szól. Úgyis azt mondják rám, hogy az a bajom, hogy nem dolgozom semmit. Egy pillanatnyi csend. Jön fel a lift. A FIÚ Megértette, hogy valószínűleg most jön meg a férj. Nyugodtan mondja, mintegy a vizit summázataként. Ha stopperórával mértük volna az időt: kiderülne, hogy alig vagyok itt tíz perce… Hirtelen. Ugyanúgy nem lehet mérni ezt az időt idebent, mint kint a párkányon, ahol szédül az ember… Én azt már sokszor elképzeltem, hogy átjön… átjössz…
Nyitják az előszobaajtót.
AZ ASSZONY Megjött! A FIÚ Elhúzza a száját. Agyonüt? AZ ASSZONY Talán nem… Egy lelkes háziasszony hangján kezd kiabálni. Gyere, gyere! Nézd már!… Milyen kedves vendégünk van! A FÉRFI Bejött. Egy pillanatnyi csend. A kedves vendégnek már nem volt ideje felöltözni. Húzza csak fel nyugodtan a cipőjét, fiatalember. A FIÚ Nincs cipőm. Így jöttem… A FÉRFI Azt hittem, hogy már csak a Váci utcán lehet mezítlábas cigánygyerekeket látni. Mert az a magyar Piccadilly. Írják… AZ ASSZONY Itt lakik a házban. A FÉRFI Komfortos ház. AZ ASSZONY Tudod jól, hogy milyen állapotban hagytál itt! A FÉRFI De jött ez a mezítlábas, és megvigasztalt. AZ ASSZONY Megmentett… Ő mentett meg attól… A FÉRFI Mitől? Kimondani sincs bátorságod, hát még megcsinálni. AZ ASSZONY Volt! El voltam szánva! El voltam szánva mindenre! A FÉRFI De jött az angyal. Az őrzőangyal. Mentőangyal. AZ ASSZONY Nincs jogod gúnyolódni! A FÉRFI Megadtam a tiszteletet. Angyal! Hirtelen. Ki adott neked kulcsot ehhez a lakáshoz? A FIÚ Senki. A FÉRFI Kulcs nélkül jöttél be? A kulcslyukon? Én amikor elmentem, kétszer ráfordítottam a kulcsot. És most is rá volt fordítva kétszer… Hogy jöttél be? A FIÚ Ott. A FÉRFI Az ablakon? A FIÚ Igen. A FÉRFI Az ablakhoz megy, kinéz. Hülyének néztek? AZ ASSZONY Ne hajolj ki úgy az ablakon. A FÉRFI Én nem fogok kiesni… Azt mondod, hogy ezen a párkányon másztál át ide? A FIÚ Próbáltam az ajtón bejönni. Csöngettem. De nem nyitottak ajtót. A FÉRFI És miért volt olyan ellenállhatatlanul fontos neked ide bejönni? Átintegetett neked az ablakból a néni? AZ ASSZONY Szégyelld magad! A FÉRFI Nem először találok itt szomszédokat. Egyszer egy nyugdíjas bácsi konyakozott itten. Húsvétkor egy szabadságos kiskatonát találtam itt. AZ ASSZONY Ne higgyen neki! Ez nem igaz! Egy szó se igaz! A FÉRFI Lehet, hogy a katona is angyal volt. Nevet. Mindenki angyal!… Csak én vagyok ördög, ugye? A részeg emberek filozofálgatásával. Jó, hát akkor ördög vagyok. Mert annak is kell lenni. Angyal is van. Ördög is van. Elvégre az ördög is isten teremtménye. Meg a farkas is. Meg a sakál is… Mondj még ilyen állatot! A FIÚ Róka. A FÉRFI Róka! Jó, jó!… Róka. Én is mondani akartam. És kettőnk közül melyikünk a róka? Te vagy a róka, aki tyúkot lopni jársz… Vagy én vagyok a róka? Aki elharapom egy kiskakas nyakát… Öreg nyugdíjas már volt. Szabadságos katona már volt. Kiskakas még nem volt… Tudsz-e már kukurikulni? AZ ASSZONY Árva gyerek. A FÉRFI Árva? Szegény fiú! Ki fog akkor téged megsiratni? AZ ASSZONY Nem engedem, hogy hozzányúlj! A FÉRFI Egy ujjal se fogok hozzányúlni… Felőlem: elmehet… Elmehet! AZ ASSZONY Hát akkor köszönöm, hogy átjött. Örülök, hogy megismertem. Jó éjszakát. Egy anyai csók a homlokára… A FÉRFI El is fordulhatok. AZ ASSZONY Nem szükséges… És most: tűnés! Tűnés! A FÉRFI Úgy látszik, mégiscsak illendő volna elfordulnom. Nehezen tud megválni tőled, az árva… A FIÚ Már megyek.
Indulna, de a férfi elébe áll.
A FÉRFI Mit akar? AZ ASSZONY Mért állod el az útját? A FÉRFI Én nem állom el. AZ ASSZONY Engedd, hogy kimenjen! A FÉRFI Az ajtón? Miért kell egy angyalnak ajtó? AZ ASSZONY Engedd ki! Azt mondtad, mehet… A FÉRFI Én engedem… Mehet… Isten hírével… Ott, ahol bejött.
Csend.
A FIÚ Nem… Nem!… nem merek… AZ ASSZONY Jaj, istenem…
Csend.
A FÉRFI Há! Gondoltam én mindjárt, hogy ennek a fiúdnak is csináltattál egy kulcsot a lakáshoz… Még hogy a párkányon mászott át! Mert mit el nem lehet hitetni azzal a hülye férjjel!… Kifelé! A FIÚ Ha lenézek, szédülök. Most sokkal magasabb, mint volt. A FÉRFI Ott jött, vagy nem ott jött? AZ ASSZONY Ott jött. De még egyszer nem engedem! A FÉRFI Persze, kifogyott a szusz. Most kivan a gyerek. Hát reszkető térdekkel nem is nagyon biztonságos. A FIÚ …Az autók odalent most csak akkorák, mint a bogarak. A FÉRFI Úgy látszik, az erejével együtt elhagyta a bátorsága is.
A fiú felugrott az ablakpárkányra.
AZ ASSZONY Ne! Nem bírom nézni! A FIÚ A csillagok sokkalta nagyobbak lettek…
A fiú a párkányon áll.
A FÉRFI Ne nézz oda! Forduljunk el! AZ ASSZONY Gyilkos! Gyilkos! Gyilkos! A FÉRFI Ne kiabálj! A cirkuszban is csend van, amikor elkezdődik a nagy szám fent a kupolában… Rágyújtasz? AZ ASSZONY Halkan. Gyilkos…
A csendben, valamelyik távolibb nyitott ablakból egy ócska operett slágere hallatszik valami egykori, múzeumi felvételről.
A FÉRFI Megmondtam, ugye hogy megmondtam: ha legközelebb rajtakaplak valakivel, az megjárja. AZ ASSZONY Ennek a fiúnak az anyja… Elhallgat. A FÉRFI Beszélhetsz nyugodtan. Már kimászott. Mi van az anyjával? AZ ASSZONY Öngyilkos lett. A FÉRFI Szegény. Családi terheltség. Így mindjárt érthetőbb lesz az ő öngyilkossága is… Nem kell befogni a füled. Nem hallod? AZ ASSZONY Ne nyúlj hozzám! A FÉRFI …Jól nevelt fiú. Nem fog sikítani. Diszkrét szerető… Hogy földet ér, az meg nem is hallatszik föl ilyen magasra… Vékony csontú kis kakas volt. AZ ASSZONY Kínozol… Úgy beszélsz róla, mintha már vége volna. Élvezed… Engedd el a kezem! A FÉRFI …Régen volt, amikor utoljára így fogtuk egymás kezét. AZ ASSZONY Gyilkos… Hóhér… A FÉRFI És ha igen? Féltékenység: enyhítő körülmény. Te pláne megbocsáthatod. AZ ASSZONY Normális vagy te? A FÉRFI Nem tudom… Tőle is megkérdezted, amikor bemászott? Nem vagyunk azok. AZ ASSZONY Öt percig tartott, amíg átjött. A FÉRFI Akkor még nincs a feleúton se… Ne nézz ki! maradj… Imádkozni, azt lehet. Őt most úgyis csak az imádság tartja – így mondják. AZ ASSZONY Verseket is írt… A FÉRFI Az ábrába ez belefér. Versek! És ez a felhergelt kamaszképzelet… Így imádod? Le is térdelsz? AZ ASSZONY Nézd! Nézd, hogy remegett tőled! Itt állt, amikor bejöttél… Megizzadt a talpa… Itt a két lábnyoma…. A FÉRFI Rossz jel. Az izzadt láb csúszik.
Az asszony leborult a földre. Veri öklével a padlót.
A FÉRFI Összetöröd magad… AZ ASSZONY Ne nyúlj hozzám! A FÉRFI Csitt, csitt! Felteszlek az ágyra. AZ ASSZONY Egyetlen lépést se tett soha senki se értem… Egyetlen lépést se! A FÉRFI Ne kiabálj! AZ ASSZONY Mindenki tudja meg!…
A férfi felkattintott valami kis rádiót. A műsort záró időjárásjelentés egy forró augusztusi napról.
AZ ASSZONY Ne fogd be a szám! Hallják meg! Elfullad a hangja.
A férfi felteszi a nőt az ágyra. Birkóznak, ölelkeznek.
HANGOK Ablak! Ablak! Ilyen későn ne tessék rádiózni!
Kint ablakcsapódások. Megszólal valahonnan a Csajkovszkij-vonósnégyes.
A FÉRFI Hallod? Ez a búvalbélelt muzsika! Megint. AZ ASSZONY Hazaérkezett… Hazaérkezett! Ti-rá-rá-rá, ti-rá… Dúdolja a fájdalmas dallamot, most mégis diadalmasan. A FÉRFI Látod, nem vagyok gyilkos. Na, mit szólsz? HANG Ablak! AZ ASSZONY Csendesen, nem ellenségesen, de cáfolhatatlan érvénnyel. De. Akkor is. Az vagy. Gyilkos.
Ölelkeznek.
Egy pillanatig hallatszik még a Csajkovszkij-vonósnégyes, szívet szorító fájdalommal…
Függöny |