Lélegzetvisszafojtva
Történik egy nyári éjszaka
Emeletes családi ház nappali szobája. Kellemes, puha, vonzó berendezés.
Alacsony, széles ablak nyílik a kertre. Ez az ablak a fiatalok számára bejáratul fog szolgálni ma éjszaka.
A szoba igazi bejárata az a nagy, kétszárnyú ajtó, amely feltehetően az előszobába vagy kisebb hallba nyílik, ahonnét belső falépcső vezet fel az emeletre, a hálószobák felé. Ez a falépcső rézsútosan beépítve vonul a szoba hátsó felén. Aki felmegy rajta, nem látszik, de a lépése zaja itt bent a szobában hallatszik.
A szülők, a család fent alszanak. Feltehetően fent alszanak.
Hirtelen támadt zápor zaja, barátságos mennydörgéssel. Néha egy-egy villám fénye is, de ez sem fenyegetően.
A kertre néző ablakon végigcsurog a nagy szemű eső.
Az ablak előtt feltűnik a két fiatal árnyéka. A lány nevetése is hallatszik, így nevetnek azok, akiknek sikerül eső elől eresz alá szaladni.
A fiú kaparászni kezd az ablakon, benyitja, egy pillanatig tájékozódik – szerencséje van, nincs itt senki –, s máris átlépett az alacsony ablakpárkányon. Elővesz egy kis zseblámpát, ennek ugráló fényénél még egy gyors környezetszemle. De mint aki nagyon jól meg akarja jegyezni, hogy mi hol is van. S közben kiszól, így beszélget a lánnyal.
Amíg a lány bejön a szobába
FIÚ
Kinézett az előszobába is. Elég gyorsan tájékozódik. Vissza az ablakhoz.Semmi gáz. Gyere be… Na!
LÁNY
Ki lakik itt? Azt kérdeztem.
FIÚ
Ki lakna?… Mondtam már. Mi!
FIÚ
Attól félsz, hogy egy galerit bújtattam el itt a sötétben?… Ki lakna itt? A családom. Nem tetszik?
LÁNY
Kapukulcsod nincs a házhoz?
FIÚ
Van. Csak a bejárati ajtó túl nagy zajt csap. Ne ébresszük fel az ősöket, ha nem muszáj.
LÁNY
Te már páholyból nézed, de én agyonázom. Egyre jobban esik.
FIÚ
Átlépsz az ablakpárkányon, és te is páholyból nézed… Gyere!
LÁNY
Csakhogy én nem lépek át az ablakpárkányon.
FIÚ
Egészen alacsony… Segítek.
LÁNY
Ha nálatok ilyen könnyű betörni, mért nem raktok rácsot a földszinti ablakokra?
FIÚ
Volt. Csak tavaly leszerelték.
FIÚ
Hogy ha éjszaka erre sétálok egy lánnyal, és elkap a zápor, akadálytalanul behozhassam. Felvilágosult szüleim
vannak.
LÁNY
Erre kellek én is neked. Beráncigálsz az ablakon, lefekszünk, kész.
FIÚ
Már mérges. Odakint a vasúti töltésen igen? Itt a díványon nem?
LÁNY
Azt mondtam, adj egy ernyőt!
FIÚ
Leül a díványra, meghintázza magát, mintha most próbálná ki először. Nagyon jó dívány.
LÁNY
Nem szoktam idegen helyre bemászni.
FIÚ
Látod, megmagyarázni nem tudod.
LÁNY
És te mit mondasz az anyádnak, ha itt talál?
FIÚ
Ahogy a díványon hintázza magát. Ó, az én anyám! Semmi más óhajtása nincs, csak
az, hogy engem boldognak lásson… Hogy örülne…
LÁNY
Épp ez hiányzik. Ernyőt kérek!
FIÚ
Feláll, az ablakhoz megy. Bizalmasan. Alszanak.
FIÚ
Valahová felmutat. Ott.
FIÚ
Itt megy a lépcső. Megy fel az emeletre… Fent van a hálószobájuk. A középen széles családi ágy. Körülbelül ott.
A falon fényképek. Az én gyerekkori fényképeim.
LÁNY
Sokszor hozol nőt ide?
FIÚ
Most először… Gyere be! Már fogja a lány könyökét, hogy besegítse. Az
országúton olyan forgalom van, és a reflektorok mind idevilágítanak…
LÁNY
Nana! Nagyon ki volt ez csinálva, hogy pont itt sétálunk, pont a ti családi házatok előtt, amikor megered az eső…
FIÚ
Mi volt kicsinálva? A családi ház vagy az eső?
LÁNY
Nem haragosan. Minden… Egy rövid csók. Minden, minden, minden! Amíg ültünk a töltésen, addig is folyton az eget nézted.
LÁNY
Feküdtünk. De az eget nézted.
FIÚ
Te is az eget nézted.
LÁNY
Én nem is tudhattam mást nézni. Néztem, hogy mennek a felhők. De te azt nézted, hogy jönnek. A jó kiadós viharfelhők.
LÁNY
Mondom, hogy az egész egy cső volt. Ki volt csinálva. Hogy azt mondhasd: másszunk be ennek a háznak az ablakán.
LÁNY
Épp az! Hogy aztán holnap már mesélhesse az anyád a barátnőinek, hogy az ő fiához az ablakon másznak be éjszaka a lányok.
FIÚ
Nem szoktam mesélni neki.
FIÚ
Nagyon jóba vagyunk. Mindent elmondunk egymásnak.
LÁNY
Pedig ez érdekli a legjobban.
LÁNY
És ha kérdezi, hogy mért van leverve a festék az ablakpárkányról?
LÁNY
Aztán talál egy gombot a díványon. „Miféle gomb ez?”
LÁNY
„Itt valaki az éjszaka belelépett a virágágyakba!”
FIÚ
Nem tudom, ki lehetett, mama.
LÁNY
Hirtelen, méreggel. Azért is letaposom a virágait… Mit képzel, hogy bemászok hozzád?… Nem mászom be!… Milyen virág volt itt?
FIÚ
Mondj egy színt! Piros. Gyümölcsöt, na!
FIÚ
Látod. A virág meg mindig rózsa. De ha nem szúrta össze a lábad, akkor lehet más is: ibolya, árvácska, liliom… írisz…
LÁNY
Azálea… Ilyen is van. Olvastam.
FIÚ
Ez nagyon szép, maradjunk ennél… Hirtelen valami fényre. Te! Valaki idevilágított. Egyenest ránk!
FIÚ
Milyen gyönyörű vagy így, villámfényben, ahogy rád tapad a ruha.
LÁNY
Páholyból! Lennél csak ebben a vizes… Tüsszenteni akartam… Ebben a vizes ruhában!
Mennydörgés.
FIÚ
Szinte természettudományos objektivitással kezdi. A nyári viharok néha rettenetesek tudnak lenni… Van, amikor tyúktojás nagyságú jég esik. A csirkéket is egyből agyonüti. Gyermekkoromban én nagyon féltem, amikor villámlott és mennydörgött. Elhallgat, majd hirtelen. Gyere be! Szeretném, ha bejönnél. Kis csend. Száraz torokkal. Ha hozok neked egy esernyőt, bejössz?
LÁNY
Ezen elneveti magát. Hozzál!
FIÚ
Átmegy gyorsan a szobán, ki a nagy nyitott ajtón az előszobába… A szín egy pillanatig üres.
LÁNY
Közben szó nélkül bemászik az ablakon. S már veti le magáról vizes ruháját.
Amíg gyerekük lesz, közben elmegy az első vonat
FIÚ
Be. Nem veszi észre a lányt. Az ablakhoz megy, kihajol. Hol vagy? Hova lettél?
LÁNY
Mondd! Hol csavarhatnám ki a blúzomat?
FIÚ
Megfordul, felfedezi. Nem találtam esernyőt… Végigcsúsztatja kezét a lány testén. Te drága…
LÁNY
Azért vettem le, mert nagyon vizes volt.
FIÚ
Ezt az esőt az Isten küldte.
LÁNY
És a náthát is az Isten küldi, amit kapni fogok. Nincs valami villanykályhátok?
FIÚ
Nincs… De mellettem is megmelegedhetsz. Ahogy átfogja. Ugye, milyen jó páholyból nézni az esőt… Az anyám mindig azt mondja, májusi eső aranyat ér.
LÁNY
Hagyd már ezeket a hülye őskori bölcsességeket. És honnan veszed, hogy most május van? Június van. Különben is már alig esik. Kibontakozik. Megszáradok. Hazakísérsz?
LÁNY
Miért? Mitől kéne félni?… Tőled? Tőlük?
LÁNY
Valahogy olyan furcsa itt nálatok. Egész más, mint amilyennek képzeltem.
FIÚ
Szétszagol. Hogyhogy más? Milyen?
LÁNY
Más… Mióta laktok itt?
LÁNY
Pedig egész modern háznak látszik.
FIÚ
No és? A szüleim is nagyon modernek. Ilyenek vagyunk.
LÁNY
Nálatok mindig ilyen csend van?
FIÚ
Valamit hümmög, hogy még nagyobb.
LÁNY
Nálunk mindig van valami zaj vagy kiabálás, vagy húzogatják a bútorokat, becsapják az ajtót…
FIÚ
A te szüleid sohasem alszanak?
LÁNY
Néha. De akkor meg horkolnak… Figyeled? Itt olyan csend van, hogy a lélegzet se hallatszik.
LÁNY
Te!… Ezek ébren vannak.
FIÚ
Megrezzen. Csend. Nem hallok semmit.
LÁNY
Épp az. Visszafojtják a lélegzetüket… Ne mozogj! Most… hallod?
FIÚ
Azt igen… Abszolút csend…
Némán, hosszan csókolóznak. Hirtelen távoli vonatsípolás.
FIÚ
Nincs abszolút csend. Hallod? Három kilométerre van egy híd. A vonat mindig sípol előtte… Ilyen messziről idehallatszik. Csodálatos éjszaka ez a mai.
LÁNY
Kitépi magát. Nem tudom, hogy mi lelkesedni való van ezen? Mintha három kilométeres körzetben mindenki visszafojtaná a lélegzetét, és minket figyelne, ugrásra készen. A mama, a papa, fent a családi ágyban…
LÁNY
Még hangosabban. Mondtam, hogy cső ez az egész! Kelepce, kelepce! Az előbb ez a zuhé, hogy behurcolj ide. Most meg ez a csend, hogy mozdulni se tudjak… Add ide a ruhám!
LÁNY
Nem érdekel. Megyek haza. Otthon kiabálhatok.
FIÚ
Fojtottan, de keményen, ahogy a karjában tartja. Még mit nem! Mit képzelsz?… Itt vagyunk. Most már maradunk!
LÁNY
Ugyanúgy. Azt se tudom, hova hoztál! Azt se tudom, ki vagy!… Engedj! Haza akarok menni!
A közeledő vonat hirtelen erősödő zaja.
LÁNY
A fiú karjaiban egyszer csak elkezd nevetni, ellenállhatatlanul. Azt mondod, hogy a vonatot is…
Ledőlnek a díványra.
LÁNY
…Hogy ezt a vonatot is az Isten küldte most nekünk…
Felszabadult nevetésüket is elfödi a csattogó vonatzaj. Ez hirtelen úgy erősödik, hogy szinte meghaladja, amit a fül elviselni tud. De azután még gyorsabban, mint jött, elhalkul. Teljes csend.
Csend. Mozdulatlanul fekszenek.
LÁNY
Nem!… Valami megreccsent!
LÁNY
De… biztos felébredtek a vonatra.
FIÚ
Megszokták. Annál jobban alszanak.
Csakugyan hallatszik egy halk pattanás, utórezgéssel, mintha egy húr pattant volna.
LÁNY
Megint… Mondtam, hogy ne mozogj!
FIÚ
Nem tudom kivárni, amíg megint jön egy vonat.
LÁNY
Menetrendetek nincs?
FIÚ
Erre elkezd röhögni, a nevetés átragad a lányra, s visszafojtva, pukkadozva nevetnek.
A rázkódástól a dívány megzendül. Egyetlen rugó, de a többi rárezonál.
LÁNY
Ne röhögj!… A rugók!
FIÚ
Felül. Mi van a rugókkal?
LÁNY
Süket vagy? Elmehetnél fajdkakasnak. Az se hall semmit, amikor dürrög.
FIÚ
Csendesen hintázni kezdi magát a díványon.
A rugók megszólalnak. Most már több is.
FIÚ
Nem dürrögök. Hallom.
LÁNY
Felül ő is. Minden rugó külön muzsikál. Fel vannak hangolva. Egy egész zenekar.
FIÚ
Te is! Egyszerre!… Ha eltaláljuk a kellő ritmust – e-egy, ket-tő, há-rom!… – kijön egy nászinduló… Rajta!
LÁNY
És lejön az anyád az emeletről, a nászinduló hangjaira, bokáig érő fehér hálóingben.
LÁNY
Ebből az ünnepi alkalomból elővesz egy régi hálóinget. Az jobban illik a lángpalloshoz… „Egy nő! A házamban! Kislányom, maga mit keres itt?”… Mondd! Nem lehetne azt az ajtót bezárni?
FIÚ
De… Dehogynem! Felugrik, indul.
FIÚ
Ja? Nyikorog? Óvatosan próbál lépni.
Most halljuk először: a parkettkocka átható nyikordulását. De ezt is szinte a zenei szférában.
FIÚ
Megmerevedik. Egyik lába a levegőben. Eddig soha nem nyávogott… Lehet, hogy az egyik parketta rossz… Várj, keresek egy másikat, amelyik nem nyávog. Próbálja.
A második parkettkocka is nyikorog. De másként.
LÁNY
Felkiált. Nyávog. Diadalmasan. Nyávog!
LÁNY
Ne nekem mondd, hanem annak a hülye padlónak!
FIÚ
Várj, talán ez itt… Indulni akar, de megint megdermed. Az istenit!
A parketta újabb konkrét zenei effektusa.
LÁNY
Végre egy egészséges káromkodás! Már azt hittem, ezt a nyávogó padlót is lelkesedve fogod ünnepelni.
FIÚ
Próbáld meg te! Irány az ajtó!
LÁNY
Gondolod? Óvatosan feláll. Lépni akar.
LÁNY
Próbálgatja, de ő is fél lábon állva marad. Ezek a parkettkockák el vannak aknásítva. Nekem is nyávog. Most mit csináljunk?
FIÚ
Túl mohók voltunk. Próbáljunk úgy mozogni, mint az űrhajósok. Ússzál felém!
A lány még nem is moccan, a parketta már idegesen reccsen.
OLDALSÓ PARKETTA
Szinte ultrahangon válaszol: nyikorogni fog.
LÁNY
Mire várjak? Szeretnék továbblépni.
PARKETTKOCKÁK
Innen is, onnan is felelgetnek egymásnak.
FIÚ
Lépni próbál. Nekem is recseg. Egyre jobban.
LÁNY
Rossz a hallásod. Nem recseg, nyávog.
LÁNY
Ti laktok itt. Neked kéne ismerned az aknamezőtök tervrajzát.
FIÚ
Próbálja. Egyre több parketta recseg.
LÁNY
Ebből nekem elég!… Legalább az ablakhoz jussak el. El akarok menni!
Félbemaradt mozdulataik: balett, a parkettkockák koncertjére.
LÁNY
Igenis mozdulok, megyek!
FIÚ
Az egy sziget, ahol állasz. Nem lehet lelépni róla. Gondold, hogy hajótöröttek vagyunk.
LÁNY
Már a sziget is nyávog.
FIÚ
Lehet, hogy vulkáni sziget, és süllyedünk. Vagy jön a dagály, és elborítja a szigetet. Vagy a tengerár, a
tengerrengés… Lehet, hogy nem is sziget, hanem egy cethal háta… Ha szerencsénk van, elúszik velünk az
ajtóhoz.
LÁNY
Te csak ne irányítsd a cethalat az ajtóhoz! El akarok menni. Ússzon az ablakhoz.
FIÚ
Soha! Inkább lemerül velünk a tenger fenekére. És ott nincs többé nyávogás. Nincs recsegés. Csend lesz.
Abszolút csend.
Egy pillanatig csakugyan szinte megfogható, abszolút csend.
LÁNY
Mondom, hogy kelepce ez az egész. Mások lekötözik a nőt, leitatják, altatót adnak be neki, te meg ide szegezel
engem erre az egyetlen parkettkockára, amelyik pontosan úgy nyávog már, mint a többi. Próbálja,
csakugyan. Ez rosszabb, mint az elvarázsolt kastély! Úgy nevet, hogy már majdnem
sír.
A lány nevetéséhez a parkett szolgál halk xilofonkísérettel.
FIÚ
Mondd, hallottál Nizsinszkijről?
LÁNY
Nem érdekel. Nem hallottam. Ki az?
FIÚ
Orosz táncos. Tánc közben elveszítette a súlyát. Tudott repülni.
LÁNY
Majd legközelebb vele randevúzzál. Én sajnos nem tudok repülni.
FIÚ
Megtanítalak. De ígérd meg, hogy nem repülsz el.
FIÚ
Csakhogy előbb be kell csukni az ajtót.
LÁNY
Akkor most fogd be a füled. Indulna. Lépni akarok.
FIÚ
Várj! Sakkozni tudsz?
FIÚ
Próbáljuk meg lóugrás szerint.
Lábukkal kirajzolják a levegőben az utat, egyszerre lépnének.
Parkettzene. Duplán. Fellépett a kétszólamúság.
LÁNY
Befogja a fülét. Erre felébredtek!
Csend.
Fél lábon, félig-meddig a levegőben állnak, csakugyan, mint holmi lovacskák vagy megijedt tengericsikók.
FIÚ
Én az E 3-ra, te az E 5-re. Rajta!
Ugyanaz a játék.
Parkettzene. Zenemű. Kezd kirajzolódni a kompozíció. Mereven megállnak megint. Csend.
LÁNY
Te, én most rábízom magam az aknaszedők ihletére. Búcsúzzunk!
FIÚ
Vezéreljen a jóisten!
LÁNY
Odanyújtja csókra a homlokát. Az ajtónál találkozunk…
FIÚ
S ha nem: emléked örökké fogom őrizni.
LÁNY
Int neki: majd mint aki tojástáncot jár, az ajtóhoz szökdécsel. Nem nyávogott!
LÁNY
Egyszer. Egy egész picit.
FIÚ
Egy aknából ennyi már halálos.
LÁNY
Már azt hittem, magamtól is tudok röpülni.
FIÚ
Első szárnypróbálgatásnak nem volt rossz… Csukd be az ajtót, és gyere! Zárd kulcsra!
LÁNY
Jó, masszív ajtó. Ezen nem fog áthallatszani a nászindulónk… Csukni akarja.
Az ajtó velőtrázó nyikorgása. Ezzel átléptünk az akusztikának egy másik tartományába.
LÁNY
Az ajtó… Mért nincs megkenve?
FIÚ
Nincs megkenve, mert nem szoktuk becsukni.
LÁNY
Akkor hogy csukjam be?
LÁNY
Lassan próbálja megmozdítani.
Az ajtó fájdalmasan feldalol. Érzelmekben gazdagon.
LÁNY
Megtorpan. Még rosszabb. Ez hiányzott még a zenekarhoz: egy éneklő fűrész.
FIÚ
Emeld meg egy kicsit.
Az ajtó, kissé más hangon, de még idegtépőbben nyikorog.
FIÚ
Jobban!… Jobban emeld!
Az ajtó, sarkaiból kiemelve, lengedezik, majd dőlni kezd.
FIÚ
Felugrik, odafut, elkapja. Ezt jól megcsináltad!
LÁNY
Én? Elengedi az ajtót.
FIÚ
Talán én? De legalább ne engedd el!
LÁNY
De elengedem. Felöltözöm. Elmegyek.
FIÚ
Egyedül nem tudom visszatenni.
LÁNY
Akkor úgy hagyod. Hol a ruhám?… Megyek! Szervusz. Nekem ebből elég volt. Nem hallgatom a szemrehányásaidat. Öltözik, némán.
FIÚ
Most, hogy megvan a baj, elhagysz… Hát szervusz!
LÁNY
Megáll. Tisztára úgy beszélsz, mintha gyereket csináltam volna neked.
FIÚ
Erre elkezd röhögni, úgy röhög, hogy nem bírja tartani az ajtót, lefekteti a földre.
LÁNY
Ő is elkezd nevetni, állnak az ajtó két végénél, nevetnek.
FIÚ
Az ajtóra. Mit gondolsz, fiú vagy lány?
FIÚ
Meg kéne keresztelni.
FIÚ
Felőlem maradhat pogány… De valami nevet azért adjunk neki.
LÁNY
Nem tudom. Már olvastam…
FIÚ
Nem rossz… Éjszaka énekel a philoméla.
FIÚ
Csattog. A philoméla csattog.
LÁNY
Vegyük fel a picikét… Philoméla, Philoméla…
Felemeli az ajtót.
LÁNY
Mondd, hány kilóval született?
FIÚ
Ó, én nem panaszkodom… De a sarkai, meg ezek a zsanérok… Három zsanér!
LÁNY
Ne nevettess, mert elejtem.
FIÚ
Tegyük vissza a helyére. Tudod, milyen nehéz három zsanért visszadugni?
LÁNY
Te, ez egyre nehezebb.
FIÚ
Úgy is kell… Szépen gyarapodunk a súlyunkban… Philoméla rohamosan fejlődik. Na, hó-rukk!… Tartod?
FIÚ
Várj – te fogd itt, én fogom ott. Helyet cserélnek. Így jobb?
FIÚ
Akkor vissza az egész. Megint helyet cserélnek. A három lyukba egyszerre kell
beletalálni…
FIÚ
Csakis úgy érvényes… Rajta… Lassan…
LÁNY
Elsőre nem rossz eredmény.
FIÚ
Muszáj… Addig kell próbálni, amíg sikerül.
LÁNY
Gyorsan vagy lassan?
FIÚ
Most csináljuk gyorsan. Egyetlen mozdulattal… Hó-rukk! Bent van?
LÁNY
Félig… Légy szíves, és ne vigyorogj, olyan szemtelenül.
FIÚ
Te csak visszafojtod a nevetést. De te is nevetsz. Azt hiszed, nem érzem? Attól rázkódik az ajtó.
LÁNY
Kipukkan belőle a nevetés. Ne nevettess, mert kijön.
FIÚ
Is nevet. Hátha épp ettől rázódik bele.
LÁNY
Hajlandó vagy komolyan venni?
Csend.
Kis csend.
LÁNY
Mondd… Nem kéne megkenni?
FIÚ
Gondolod, hogy költsem föl az anyámat? „Mama, nincs egy kis krémje?”
FIÚ
Balta? Minek? Játsszunk indiánosdit? Vagy verjük szét Philomélát szilánkokra?
LÁNY
A baltát az ajtó alá kell dugni, s akkor jól lehet emelni.
FIÚ
Az emelés már megtörtént. Kiemelted.
LÁNY
Konyha, kamra, sufni?
LÁNY
Add ide a zseblámpát. Átveszi, kimegy.
FIÚ
Az ajtót tartja, csendesen beszél hozzá. Látod, Philoméla, mennyi baj van veled! Te is olyan vagy már, mint a nemzetközi helyzet. Itt bedugják, ott kijön. Pedig milyen jó volna, ha hagynád magad helyrerakni. Szépen megolajoznánk. Öröm volna veled együtt élni… Hangosan suttogva. Jössz már? Huhu!
LÁNY
Baltával be. A konyhaasztalon volt.
FIÚ
Az anyámnak olyan ösztönei vannak. Látod. Mindenre gondol. Kikészítette.
LÁNY
Elég rendetlen a konyhátok. Nem tudom, hány napja állhat az edény mosatlanul.
FIÚ
Beteg a takarítóasszony pár napja. Különben olyan rend van nálunk…
FIÚ
A nemzetközi helyzetet egy baltával megoldani?… Add ide! Én alul megemelem, te felül tartod. Gondolj arra, hogy Közel-Keletet tartod a kezedben.
FIÚ
Szinte hasal a földön, ahogy a baltával bajlódik. Akkor gondolj arra, hogy milyen jó lesz e mögött a baromi vastag ajtó mögött végigfeküdni a díványon. Szólhat a nászinduló… Te, én bevallom: nekem kell a szerelemhez a családi fészek melege, de kell az a biztonság is, hogy nem törnek ránk az…
Egész közelről egy erre jövő vonat robaja…
FIÚ
Vonat! Felugrik. A bölcsőbe Philomélával! Gyorsan földre ejtik az ajtót. Elkapja a lányt, és belehullnak a fotelba.
A vonat, amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnik. Csend.
A fiatalok mozdulatlanul maradnak a fotelban.
LÁNY
Ez a vonat nem sípolt…
LÁNY
Ne törődj semmivel!… Még!
Megszólal a fotelnak eddig nem hallott rugózenéje. Már el is hallgat. Csend.
LÁNY
Fojtottan, dühvel, gyorsan. Gyáva, gyáva, gyáva!
LÁNY
Gyorsan. Egyszer. Gyáva!
LÁNY
Elkezd nevetni. Suttogni lehet, ugye?… Csak hangosan ne mondjam… Hangosan. Jaj, de gyáva, gyáva anyámasszony katonája!
FIÚ
Nem akarom, hogy felébredjenek.
LÁNY
Fent vannak. Réges-rég fent vannak.
LÁNY
De. De ők is gyávák.
FIÚ
Azt akarod, hogy lejöjjenek?
LÁNY
Te meg ne fojtogass!
LÁNY
Azért se! Most már azt akarom, hogy jöjjenek be. Kiáltva. Jöjjenek le!
FIÚ
Mit akarsz? Mit akarsz?
LÁNY
Jöjjenek le! Látni akarlak, hogy állsz előttük. Mit mondasz nekik… Megmondod-e, hogy a menyasszonyod
vagyok. Hogy feleségül akarsz venni… Hirtelen, elnyújtott kiáltással. Jóes-té-ét!
Csend.
FIÚ
Majdnem zokogva. Tudod, mit csináltál? Tudod, mit csináltál?
LÁNY
Most már konokul. Itt vagyok a házatokban. Mit tesznek úgy, mintha aludnának. Még egyszer, még hangosabban. Jóes-tét!
Csend.
LÁNY
Mit ijedezel? Ők is gyávák! Egyformák vagytok. Képmutatók vagytok.
LÁNY
Gúnyosan, nevetve. Szemet hunynak!… Hogy milyen aljasok – szemet hunynak,
nehogy kénytelen legyél feleségül venni. Mert ők ezt úgy tudják a maguk kispolgári, villatulajdonos fejükkel, ők
ezt megtanulták, hogy ha rajtakapnak egy fiút meg egy lányt, annak következményei vannak.
LÁNY
Azért is nevet, ezzel kínozza magát és a fiút. Megbeszéltétek, hogy ha zajt hallanak,
ne is törődjenek vele… Az anyád a kerítőd!
FIÚ
A lány fölé hajol, az arcába csap.
Csend. S a csendben távolról vonatsípolás. Meghallották.
FIÚ
Halkan. Dobd le ezt magadról.
LÁNY
Mert gyávák vagytok. Gyávák vagytok mind. Mozdulatlanul, mereven tartja magát.
A gyorsvonat közeledő zaja.
FIÚ
Ha nem volnának itthon?… Ha egyedül volnánk?… Ha senkim se volna?… Akkor igen?
A vonat zaja berobban a szobába.
LÁNY
Hangosan. Hova mégy?
FIÚ
Átkiabálva a zajt. Megnézem, hogy csakugyan alszanak-e?
LÁNY
Rávilágít a Fiúra a zseblámpával. Vigyázz, drágám, borzasztóan csikorog a lépcső.
FIÚ
Felnevet. Vigyázzak? Csak arra vigyázzak? Egy mozdulat. Most látjuk, hogy a kezében ott a balta. Indul.
FIÚ
Az ajtóból. Visszafordul. Nem ismered? Megszületett a második gyerekünk. Nagyon agresszív a kölyök… El.
A vonat zaja, csattogása most erősebben és hosszabban, mint bármikor eddig. De ezen át is halljuk, hogy a falépcsőn dobogva megy fel a Fiú. Ezek a zajok elektronikus zenébe átfogalmazva: azt az indulatot fejezik ki, amely a Fiút úgy hajtja fel a lépcsőn, hogy most már mindegy: legyen ő a Végzet.
LÁNY
Felkel, megkeresi egy kislámpa kapcsolóját, felgyújtja. Viselkedése ellentétes a tomboló zajjal. Otthonos érdeklődéssel szétnéz, birtokba veszi a szobát. Megtalálja a lámpa mellett a tranzisztoros rádiót. Felkattintja. Megnéz pár fényképet a falon, az asztalon.
Lágy zene. S a vonatrobogásnak közben lassan vége… Így aztán csak a zene.
LÁNY
Áll a szoba közepén. Felfigyel. S közben önfeledten dúdolja, amit a rádió játszik. Ledobott blúzát felteszi egy szék támlájára, hogy ne gyűrődjék. A szoknyáján valami pecsétet talál, azt kapargatja.
FIÚ
Harsány röhögéssel, dübörögve jön le a lépcsőn.
LÁNY
Felfigyel. Mi ez? Visszakuporodik a fotelba. Minden eshetőségre készen, feszülten figyel. Kicsit alattomosan és ugrásra készen.
A negyedik vonat elmegy, értelmetlenül
FIÚ
Be. S csak nevet. A balta nincs nála. Jó zene… A rádióhoz megy. Megerősíti. Rázza is magát hozzá.
LÁNY
Te! Rólad egyetlen fénykép sincs itt.
FIÚ
Csúnya gyerek voltam! Engem nem fényképeztek! Táncol.
FIÚ
Leveti magát egy másik fotelba, és nevet, nevet, görcsösen.
FIÚ
A szüleim… A kedves szüleim!… Az angyalok!
LÁNY
Felül. Mi lett velük? Nagyon kedvesen és csendesen. Gyere ide hozzám… Ne törődj velük… Bújj ide, na!
FIÚ
Feltápászkodik, még mindig egy-egy görcsös nevetéssel, odamegy a lány mellé, megáll… Kimaradtak!… Nincsenek is itthon…
FIÚ
Mit tudom én! Moziba mentek… Kirepültek. Huss!
FIÚ
Lakodalomba mentek… Elutaztak. Kivándoroltak.
LÁNY
És te nem tudtad?… Nem tudtad, hogy nincsenek itthon?
FIÚ
Ránéz. Csönd. Vállat von. Elfelejtettem.
LÁNY
Feláll. És mi meg itt járkáltunk lábujjhegyen. Mint a hülyék… Ha valaki látott volna minket…
FIÚ
Mímeli túlzottan. Mi voltunk Marcel Marceau egy űrutazási pantomimban… Mi voltunk az aknamezőre tévedt tiltott határátlépők…
LÁNY
De most nem recseg! Ide-oda lépked, szinte tánc ez is. Most nem nyikorog!… Most nem nyávog!… Most nincs nászinduló! Felugrik a díványra, azon táncol. A zenekar, amelyik befészkelte magát a rugók közé: nyugalomba ment! Szinte röpdös a díványon, mint egy labda.
FIÚ
És nem volt senki, de senki, akit felébreszthettünk volna.
LÁNY
Mozdulatlanul áll a díványon. Te! Hogy milyen hülye, értelmetlen volt…
FIÚ
Legalább kiderült… Most már azt csináljuk, ami tetszik. Odamegy a lányhoz, átfogja a lábát.
LÁNY
Egy mozdulattal elrúgja. Hagyj békén!
FIÚ
Mi bajod?… Csalódtál valamiben?
Csend.
LÁNY
Leszáll a díványról, körbejár a szobában, eloltja a rádiót, a kislámpát. S közben.
Philoméla testvérkéjét hol hagytad, drágám?
FIÚ
Fönt… Hirtelen. Mondd, ugye, te is tudtad, hogy nincsenek itthon… Amikor
hagytad, hogy fölmenjek. Mondd, hogy tudtad.
LÁNY
Nevet, vállat von. Nem mondom.
FIÚ
Örüljünk neki, hogy így történt. Meg akarja ölelni.
LÁNY
Elhárítja. Nem veszed észre, hogy most már az egésznek semmi értelme sincs?
FIÚ
Ha fent találtam volna őket – akkor volna értelme?
LÁNY
Mit csináltál volna?
FIÚ
Nem tudom… Nem tudom, mi történt volna.
LÁNY
Semmit se tudtál? Semmit se akartál?
FIÚ
Csendesen. Azt hiszem, amit a törvény előre megfontolt tettnek nevez, az is mindig
csak rögtönzés.
Vonatsípolás.
LÁNY
Látod, a vonatnak sincs most már semmi értelme.
Mozdulatlanul állnak egymással szemben. Így hallgatják az elrobogó vonat zaját is.
FIÚ
Ez az erkölcs. Amíg volt Isten, nem engedett csókolózni. Most nincs Isten, és most sem enged.
LÁNY
Szó nélkül öltözködni kezd.
Csend. S valami zaj.
FIÚ
Az ablak felé mozdul. A szűkölő állat félelme vett erőt rajta.
FIÚ
Megáll. Felemeli a földről az ajtót. Gyere! Mögéje állnak.
Az előszobában villany gyúl ki.
NŐI HANG
Azt ne mondd… Egy félórája integettem neked, hogy induljunk már.
FÉRFI HANG
Ahogy unottan, ásítozva megy fel a lépcsőn. Nem lehet elsőnek eljönni. Dúdol valami diákdalt. Visszaszól. Én nem tudom, minek kell a nőknek is érettségi találkozó!… Olts el odalent!
NŐI HANG
Ugye, hogy milyen öregek voltak mind?
A Fiú meg a Lány az ajtó alól tekintetükkel követik, a dobogás nyomán, a fejük fölött felmenő Szülőket. Közben az előszobában sötét lett.
LÁNY
Súgva. Nem tudtad, hogy érettségi bankettra mentek?
FIÚ
Fejét rázza. Elfelejtettem.
LÁNY
Kijön az ajtó alól. Jól eltoltuk ezt az éjszakát.
FIÚ
Biztos?… Próbálj csak visszaemlékezni rá… Emlékszel, egy nyári este együtt sétáltunk a töltésen. Néztük a felhőket, hogy mennek, hogy jönnek…
FIÚ
Itthon vagyunk. Ez a mi házunk.
LÁNY
Ezt csak úgy mondod.
FIÚ
Nem hiszed? Gyere be!
LÁNY
Kapukulcsod nincs a házhoz?… Te jössz, hogy talán egy galeri van bent, attól félek… Adj egy ernyőt.
LÁNY
A rádióra is azt mondtad, hogy nincs.
FIÚ
Mert nem akartam, hogy kinyisd.
LÁNY
De azt mondtad, hogy a fal tele van a gyerekkori fényképeiddel.
LÁNY
Odafönt szép gyerek voltál?
FIÚ
Gondolod, hogy minden ki van csinálva? A családi ház? Meg az eső?… Látod, igazi szüleim vannak… Fürdik az anyám. Énekel az apám.
Hallatszik is odaföntről.
LÁNY
A fürdőszobában eresztették a vizet, és valaki azt énekelte, hogy ez út hazámba visszavisz… Igazad van, ez is mintha csak most lett volna. Mondd, és mi lett a kislányunkkal?
FIÚ
Nagyon nehezen nevelhető gyerek volt. Folyton nyikorgott. Azt hiszem, féltékeny volt a szerelmünkre. Nem akarta, hogy kistestvérkéje legyen. Csak ő, csak ő! Azt akarta, hogy csak ő legyen a személyi kultuszunk kizárólagos tárgya… Ezért aztán felakasztottuk az ajtófélfára.
LÁNY
Ilyen szörnyű szülők!
FIÚ
Te csak ne beszélj! Az azáleát ki taposta le?
LÁNY
Egy csöppet elneveti magát.
FIÚ
Odamegy hozzá, megrendülten. Milyen gyönyörű voltál, ott villámfényben, ahogy rád tapadt a ruha.
FIÚ
Most próbáljuk meg, hogy tudunk-e repülni? Ugye álmodtad már azt, hogy röpülsz álmodban?… Micsoda boldogság! Nem is a repülés, hanem a bizonyosság, hogy tudok repülni. Hiszen én mindig tudtam, hogy tudok repülni, csak nem hitték volna el… Csak akarni kell, és máris suhansz te is a föld fölött, egy arasznyira… Eljutottunk a súlytalanság állapotába… Abszolút csend van, és nem recseg a padló. Felemeli, viszi. Olyan könnyűek vagyunk, mintha a Holdon lennénk.
LÁNY
Suttogva. Tegyél le!
FIÚ
Majd a díványra. Ott fogunk majd igazán repülni. Tudod, hol van bennünk a repülőközpont? Ahogy ölben tartja, a lány fenekére üt. Valahol itt. Ahol a madárnak a farktollai vannak. A szárnyakkal csak csapkodni lehet. Nem az igazi!… A mozdulatlan lebegés fent az égben. A súlytalanság. Az itt lakott bennünk… Lassan leteszi a lányt a díványra, lefekteti, éppen ráejti magát…
Szeretsz?
FIÚ
Dehogy nincs! S már kezdi is fújni Mendelssohn nászindulóját.
Csend.
LÁNY
Telefonálnak… Odafönt. Most tárcsázott.
FIÚ
Hirtelen rátörő félelme súlya alatt, kapkodó magabiztossággal. Megkérdi a pontos időt. Elállt az órája. Megkérdi a pontos időt… Fáj a vakbele. Mentők… Korán akar felkelni… Tűzoltókat hív. Az elektromos hősugárzó tüzet csinált…
LÁNY
Ne beszélj! Hallgass!
Csend. S a csendben hallatszik, hogy jönnek le a lépcsőn.
FIÚ
Felugrik, valami állati kétségbeesés uralkodik rajta. Az is baj volt, hogy te mindig gyűlölted az anyámat…
Vonatsípolás. Majd csend.
FIÚ
Szinte nyugodtan. Meglátod, hogy semmi okod nem volt a gyűlöletre. Kiugrik az ablakon. Elszalad az éjszakába.
A FÉRFI HANGJA
Ki van odabent?
Kis csend.
A VILLA TULAJDONOSA ÉS FELESÉGE
Be. Fiatalok még, 30–40 között. Az asszonyon hosszú hálóing, s ezen fésülködőköpeny.
A FÉRFI
Akárki van itt, figyelmeztetem, ellenállás felesleges, a rendőrség útban van. Felgyújtja a villanyt.
Most először: erős, szinte vakító fény.
FELESÉG
Na!… Csak korán kezdi. Határozottan. Mondja, mit keres maga itt?
LÁNY
Én se képzeltem ilyen fiatalnak magukat…
FÉRFI
Hogy jött be ide? Erre feleljen?! A bejárati ajtó zárva volt.
LÁNY
Nagyon esett az eső. Azért jöttünk be.
FÉRFI
A társa hol van? Hallottam a hangját. Férfihangot hallottam.
LÁNY
Hol van? Nem tudom. Jobban félt maguktól, mint én. Int az ablak felé.
FÉRFI
Az ablakon át megpróbál kitekinteni. …Túl sötét van.
A közeledő vonat zaja.
FELESÉG
Azt nézd meg, mi hiányzik!
LÁNY
Itt vagyok. Motozzanak meg!
FELESÉG
És a fiúja? Mondja, nem ebből a szomszédos javítóintézetből látogatott át hozzánk?
FÉRFI
A kérdés teljesen akadémikus. Egy ilyen magánlaksértés után, na hallod, úgyis odakerül.
LÁNY
Kiről beszél? Engem a maguk fia hozott ide.
Idebent csend. Kintről egy közeledő tehervonat erősödő csattogása.
LÁNY
Egyre hangosabban, hogy a vonat zaját túlkiáltsa. A maguk fia! A maguk imádott fiacskája! Aki becipelt ide engem, az ablakon. Aki egész éjszaka egyébről se tudott beszélni csak az anyukájáról, aki… Ahogy nézi őket, látja, hogy valami nem stimmel. Elhallgat.
Némán állnak. Vonatrobaj.
FELESÉG
Elég csendesen. De hisz nekünk soha nem volt gyerekünk.
LÁNY
Inkább csak szájmozgással… Egy fiú.
FÉRFI
Fejét ingatja. …Soha.
LÁNY
Az ablakra néz. Mintha kérdezné: hová menekülhetett szegény…
A vonat zaja mindent elföd. De hirtelen egy még erősebb sikoltása a fékeknek. A vonat
nagy csikorgással lassít, majd megáll.
Egymásra néznek: mi ez?
FELESÉG
Talán valaki meghúzta a vészféket…
FÉRFI
Órájára pillant. Tehervonaton?
FELESÉG
Hirtelen élénken. Nekünk nincs fiunk. És most adok csak hálát az istennek, hogy
nincs.
LÁNY
Én szívesen hozzámentem volna.
Csend.
FÉRFI
Valamit kezdett mondani. Hogy egész éjszaka miről beszélt?
LÁNY
Majdnem sírásba forduló görccsel. Magukról… Magukról… Értik ezt? Magukról!
Csend. A töltés felől valami zaj.
FÉRFI
Majd a rendőrség kideríti, ki volt…
FELESÉG
Már itt lehetnének.
FÉRFI
Az ablaknál. Valami történt a töltésen. Lehet, hogy ott álltak meg.
LÁNY
Most jön ki belőle a sírás.
FELESÉG
Nem értem… Nem értem…
FÉRFI
Idegességében, már csak azért is, hogy beszéljen. Az az ajtó? Miért van ott az az ajtó?… A hálószobánk előtt egy fejszét találok. Itt meg az ajtó…
LÁNY
Könnyein át, elmosolyodik. Ők voltak a mi gyerekeink… Az ott Philoméla.
Csend.
FÉRFI
Philoméla!… Feleségéhez. Hallod? Philoméla…
FELESÉG
Tulajdonképpen nekünk is lehetne egy akkora fiunk. Az érettségi találkozóra sokan elhozták a fiukat…
FÉRFI
Lányhoz. Ha utánamenne, és találkoznék vele…
FELESÉG
Igen, igen! Mondja meg neki, hogy egyáltalán nem haragszunk.
FÉRFI
Nem vagyunk olyan emberevők! Kedélyes hanggal próbálkozik. Még mit nem!
LÁNY
Azt ő tudja! Mondta, hogy milyen kedvesek lesznek hozzám is.
FÉRFI
Feleségére néz. És mondja meg neki, hogy szeretnénk megismerni.
FÉRFI
Hozza vissza!… Igen, igen! Ha egyszer máskor erre járnak, csengessenek be!
LÁNY
Lehet, hogy odakint vár! Ahogy szalad ki. Visszahozom.
FÉRFI
A napokban olvastam a filozófus Alain egyik könyvében egy szép passzust…
FELESÉG
Gyorsan rendezget. Tegyük inkább helyre ezt az ajtót… Ha csakugyan visszajönnének…
Felemelik.
FÉRFI
Idéz. „Amikor a feltételezett tolvajt meghallottam az ajtó mögött…”
FELESÉG
Most képzeld el, hogy valóban nekünk is lehetne már egy nagy fiunk.
FÉRFI
És egy ilyen unokánk! Nevet.
FELESÉG
Valamit kezdtél mondani: hogy a tolvaj, a feltételezett tolvaj…
FÉRFI
Igen, igen… „Hogy a kulcslyukon át hallgatom a visszafojtott lélegzetét, és az ő lélegzete az én lélegzetem volt.”
LÁNY
Bejön. Némán megáll. Csend. …Késő.
A villa tulajdonosai mozdulatlanul, kezükben az ajtóval.
Függöny
|