Fiatal nők, kékben és pirosban

Első jelenet

HÁZIASSZONY

Hangja, mint akit túl korán és feleslegesen zavartak. Nincs! Elutazott! Bevonult! Hallatszik, amint levágja a kagylót, s mindjárt utána csapódik egy ajtó.

JÁNOS

Az ágy mellett térdelve. Látod, hogy nem volt ebben semmi bűn.

MÁRTA

Kinyitotta a szemét, nézi a mennyezetet, elmosolyodik.

JÁNOS

Látod… semmi, de semmi bűn.

MÁRTA

Anélkül, hogy megmozdulna. S mintha egy szentenciát mondana csengő hangon. Az attól függ, hogy kinek mi tilos.

JÁNOS

Várja, hogy Márta folytassa, de nem, elhallgatott. Így hát újra kezdi. Megérte… Nem?

MÁRTA

Erre nem felel. Azt hiszem, elaludtunk.

JÁNOS

Mit álmodtál? Mert aki először alszik valahol, hisz tudod…

MÁRTA

Tűnődve, majd. Szerencse, hogy nem vagyok babonás. Anélkül, hogy megmozdulna, nyúl a vekkeróráért. Felemeli a feje fölé, nézi. Nem csengetett…

JÁNOS

A kinti zenére mondja, amely most a dal végét cifrázza. Hát nem jobb reggeli ébresztő ez? Látod, érdemes nálam aludni.

MÁRTA

Már a telefont is hallottam az előbb. Az ébresztett.

JÁNOS

Akkor is érdemes itt aludni, nem?

MÁRTA

Most néz először a fiúra, kis kötekedő mosollyal. Elismerő oklevél kéne?

JÁNOS

Boldogan, hogy jókedvű a lány, áradóan folytatná. Mindnyájan azt várjuk. Az oklevelet. És meg is érdemelnénk. Én is, és az udvaron, ez a kintornás. És a reggel, ezért a napsugárért. És a lakás…

MÁRTA

Éppen! Jaj, ez a lakás… Nem is tudom, hogy lehetett ekkora rendetlenséget csinálni. Most néz először széjjel.

JÁNOS

Ezt most olyan szépen mondtad. Ezt már úgy mondtad, mint egy feleség… Na, hogy tetszik az otthonunk? Most látod először napfénynél.

MÁRTA

Nézi, bólogat, de visszatér az órára. Mondd, te zártad el a vekkerórát?

JÁNOS

Mondd, hogy megérte.

MÁRTA

Ha valaki nem vonul be azért, mert gyűlöli a háborút…

JÁNOS

Belevág. És ha valaki nem vonul be azért, mert szereti az életet… Most tudom csak, mi az, szeretni az életet. Téged.

MÁRTA

Most mi lesz?

JÁNOS

Folytatjuk. Megtanuljuk még jobban szeretni az életet. Felveti magát az ágyra.

MÁRTA

Egy behívóval a zsebedben?

JÁNOS

Diadalmasan. Lejárt! Elaludtuk!

MÁRTA

Jó is volna, ha ezzel csak úgy lehetne viccelni.

JÁNOS

Honnan tudod, mennyit aludtunk? Hátha már vége… Pszt!… Hallottad? Most mondják a rádióhíreket. Lehet, hogy éppen most jelentik be: a mi végre-valahára beteljesedett szerelmünk örömére a népek befejezték a második világháborút… Miért ne? Igazán megtehetnék. Rendkívüli alkalom, és ők is csak jól járnának vele – a népek.

MÁRTA

Ha rajtuk múlna… Le akar szállni az ágyról.

JÁNOS

Maradj, meglehet, hogy van egy őrült japán, aki belebújt a torpedójába, és most százkilométeres sebességgel száguld a tenger színe alatt… Gyere, állítsuk meg őt is. Szegényt.

MÁRTA

Kibontakozik. Nem, sietnem kell, borzasztóan sietnem kell.

JÁNOS

Ne, ne… Még ne…

MÁRTA

De, muszáj…

JÁNOS

Felül.

Akkor gondolj arra az őrült magyarra, akinek a vonatja másfél óra óta döcög nélküle a front felé.

MÁRTA

Nem elég a baj?… Ő is felült. Elkéstem máris – nagyon.

JÁNOS

Úgy elkéstél, szívem, hogy most már nem érdemes haza se menni. Tudod mit? Házasodjunk össze.

MÁRTA

Nem válaszol.

JÁNOS

Most már igazán nem mondhatsz nemet. Tessék igent mondani. Játszik. Egy bűnös éjszaka után, kisasszonyom, én tudom a kötelességemet.

MÁRTA

Megenyhülve, megilletődve – mégis. Hogy lehet valaki ennyire, de ennyire bolond?

JÁNOS

Csak azért is. Csíkos nadrág! Zsakett! Cilinder… Cilinder? A cilinder túlzás, de hogy lásd szerelmem nagyságát, legyen cilinder is. „Ha felteszem, magasság, ha leteszem, mélység.” Pont. Ilyen az én szerelmem is. Fehér kesztyű! Ez mind kapható a kölcsönzőben. Úgy fogok kinézni, mint egy igazi úriember, illetve egy elmebeteg majom. „Kisasszony, engedje meg, hogy tiszteletemet tegyem nagyra becsült családjánál. Szándékaim komolyak.”

MÁRTA

Nevet. Ezt nem ágyban szokás mondani.

JÁNOS

Hát akkor?

MÁRTA

… Előtte.

JÁNOS

Jobb későn, mint soha.

MÁRTA

Honnan tudod te, hogy milyen az én családom?

JÁNOS

Borzalmas. Biztos, hogy borzalmas. Sürgősen alapítsunk egy másikat. Jó?

MÁRTA

Jó is volna… Hallgatnak, majd. Megint téged keresnek.

HÁZIASSZONY

Hangja. Nincs! Nincs! Mondtam már!… Majd. Hogyhogy nem hiszi?

MÁRTA

Elbújjak?

JÁNOS

Á… nem jön be.

Második jelenet

HEMMELERNÉ

Ő a háziasszony, hosszú fehér hálóingben, hajtincsei spulnikra tekerve, foga még a pohárban. Dermedten áll meg a küszöbön. Tulajdonképpen sikítani volna kedve. Óriásit sikítani, hogy szaladjon össze az utca. Azt hitte, üres a szoba, nincs bent senki. S ketten is vannak a szobában. Az ágyban! A lakója, nővel!… De mielőtt kieresztené a hangját, János ráköszön.

JÁNOS

Kezit csókolom – elforduljunk?

HEMMELERNÉ

Fennakad a hangja. Még ő szégyellje tán magát? Hogy itt áll hálóingben, melynek nyakán a pertlit elmulasztotta bekötni. Egy bizonyos, hogy ilyen szituációban ő szóba nem elegyedhet egy férfival. Természetesen a köszöntést sem viszonozhatja. Még egy biccentés erejéig sem. Úgy kell viselkednie, mintha az ágyban nem volna senki, és ő nem is jött volna be. Egy úriasszonnyal ugyanis meg nem történhetik az, ami most vele megtörténik. Döntött. Visszavonul. Azzal a méltósággal, amelyhez nem érhet fel ez a szenny… Keblét elfödi, fejét elfordítja, maga is elfordul, lassan kilép az ajtón, s beteszi maga után.

Harmadik jelenet

MÁRTA

Nem is mondtad, hogy őrült.

JÁNOS

Egyszer a Csalogány utcában a fejére esett a háztetőről két párzó macska… Azóta nem bírja a szerelmeseket.

JÁNOS

Figyeled? Ő nem látott semmit, de azért mérhetetlenül fel van háborodva a látottakon.

MÁRTA

Tisztára a Sors-szimfóniát kopogja. Ti-ti-ti-tá! Ti-ti-ti-tá!

JÁNOS

Ujjával karmesterként beintene, de nem stimmel. Elrontotta.

HEMMELERNÉ

Hangja. Tóth úr!… Tóth úr!… Magát keresik… Telefon! És veri az ajtót, csontos bütykeivel, könyörtelenül.

MÁRTA

Nekem mindig azt mondtad, hogy egészen kedves öregasszony.

JÁNOS

Nem akartalak elijeszteni… De soha nem volt még ennyire boszorkány.

MÁRTA

Ez azt jelenti, hogy sohasem volt még nő nálad?

HEMMELERNÉ

Két öklével veri az ajtót. Tele-fo-o-on!

JÁNOS

Azt hiszem, inkább azt nem tudja megbocsátani, hogy elaludtam a behívómat. Képzeld el, egy ezredes özvegye!

HEMMELERNÉ

Rúgja az ajtót. Telefon!… Telefon!… Telefon!

JÁNOS

Kiált. Hallottam! Nem érdekel! Tessék megmondani, hogy nem vagyok itthon… Bevonultam katonának! Ülök a vonaton! Tömegsírban vagyok eltemetve! A dörömbölés elhallgat.

HEMMELERNÉ

Hangja azzal válik metszővé, hogy váratlanul szelídebb lesz. Csakhogy az illető tudja, hogy Tóth úr nem vonult be. Az illető kint várta az állomáson. Az illető azt kérdezi, hogy mi van Tóth úrral.

JÁNOS

Mártához. Mi van velem? Hirtelen harsányan. Boldog vagyok! Ezt mondja meg mindenkinek: boldog vagyok!… Ez az igazság: itthon vagyok, boldog vagyok. Kis csend. Mártához, mint aki hirtelen meg akar magyarázni valamit, ami magától értetődik. Ha az életemmel kell fizetnem ezért az éjszakáért, hajnalért, ezért az ébredésért – megérte. Boldog vagyok. A csendre. Látod? Elhallgatott… Mondd, hogy neked is megérte.

MÁRTA

Az ajtóra, halkan. Vigyázz!

HEMMELERNÉ

De csak a keze és a hangja – mindkettő remeg a felindulástól, miközben a telefonkészüléket benyújtja. Hogy kegyed boldognak érzi-e magát vagy sem, az a kegyed magánügye… Én egy ezredes özvegye vagyok, uram! Érti ezt? Egy feltörő zokogás elfojtja a hangját.

JÁNOS

Hallod? Most jön még az, hogy egy lelkipásztor anyja.

HEMMELERNÉ

És ön nem kötelezhet engem az amúgy is mérsékelt lakbér fejében, hogy pornográf üzeneteket mondasson be velem a telefonba. Mert hogy maga mitől boldog… Tóth úr! Elfullad a hangja.

MÁRTA

Te… nem szerelmes ez beléd?

JÁNOS

Fejét rázza, várjuk csak a folytatást.

HEMMELERNÉ

Maga elfeledkezett arról, hogy én egy lelkipásztor anyja vagyok…

JÁNOS

Na, ez is megvolt.

HEMMELERNÉ

Engem kegyed nem vonhat be erkölcstelen üzelmeibe. Nálam még egyetlen szobaúr se vetemedett ilyesmire… Toporzékolva rázza a telefont.

JÁNOS

Kiugrik az ágyból, hogy végre átvegye tőle, mielőtt még a földhöz vágná.

HEMMELERNÉ

Ez nálam soha nem volt megengedve. Hogy idehozzanak egy… egy…

JÁNOS

Vigyázzon, Hemmeler néni, most ne mondjon csúnya szavakat. Itt van a… menyasszonyom.

HEMMELERNÉ

Erre nyilván elájult, mert szó nélkül, ernyedten kiengedi kezéből a telefont.

JÁNOS

Becsukja az ajtót, a kagylót elfödi, Mártához. Kimondtam. Ez volt az eljegyzésünk… Hemmelernére. Hála neki. Telefonba. Halló!… Na?… Szervusz! Elaludtam… Ellenkezőleg, boldog vagyok. Bol-dog va-gyok. Nagyon boldog… Elhallgat.

MÁRTA

Közben felugrott és most odasúgja neki – egy tapétaajtóra mutatva. Ez a fürdőszoba?

JÁNOS

Igent int. S odaszól. Van forró víz is.

MÁRTA

Gyorsan bemegy. Az ajtót félig nyitva hagyja.

JÁNOS

A telefonba. Jó, találj ki valamit. Angyal vagy, szervusz. Leteszi a kagylót. Borka volt. Évfolyamtárs az egyetemről. Azt mondja, ha nem vigyázok, főbe lőnek. Meg akarja menteni az életemet. Valamikor szerelmes volt belém. Azt hiszem. De már vége. Jó kolléga – kollegina – őrangyal… És az angyaloknak nincs nemük. Az ablaknál. Micsoda reggel! Nem hiszem, hogy Ukrajnában ilyen szépek volnának a reggelek… Mondd, hol lehet most a front?

JÁNOS

…Micsoda? …Mért menjek be? Becsukja az ablakot. Az egyik ablaktábla törött. Úgy látszik, hiába szerettük egymást, mégse lett vége a háborúnak. Hangosan. De azért megérte! Igaz, hogy megérte?

MÁRTA

A fürdőszobaajtóban megjelenik, fésülködés közben ingben. Mit akarsz most csinálni?

JÁNOS

Örülni annak, hogy itt vagy. Örökre csak ezt. Bámulja, elragadtatva. Hogy mit veszítettünk, te Márti! Hány száz, ezer ilyen pillanatot… Hogy állsz a fürdőszobaajtóban, levetett blúzzal, fésülködöl, és szakasztott úgy nézel ki, mintha a feleségem volnál… Mit akarok? Sürgősen feleségül akarlak venni. Világos. Mert ha elképzelem, hogy már egy év óta lehetnénk ilyen boldogok!… Hogy mit vesztettünk eddig… Gyere! Hozzunk be valamit ebből a rengeteg veszteségből.

MÁRTA

Most nem lehet.

JÁNOS

Leveti magát az ágyra. Egy örökkévalóságon át hiányozni fog ez az egy év.

MÁRTA

Eddig is túl sokat kockáztattunk. Ne élj vissza azzal, hogy én úgyis nemet mondok… Mert hátha nem tudok nemet mondani. Látod, ma éjszaka is – feljöttem.

JÁNOS

Megbántad?

MÁRTA

Nem, nem, nem bántam meg.

JÁNOS

Megtörtént. És nem dőlt össze a világ.

MÁRTA

Elmosolyodik. Pedig még bombáztak is ma éjszaka – úgy rémlik. Visszamegy a fürdőszobába.

JÁNOS

Ahogy fekszik az ágyon. Nem dőlt össze a világ, sem a bombázástól, sem attól, hogy János és Márta együtt töltöttek egy éjszakát. Egyévi várakozás és vágyakozás után. Megtörtént. És nem sötétül el a nap. Ellenkezőleg. Hiába! Te máris szaladsz. Megint szaladsz. Mindig szaladsz.

MÁRTA

Az ajtóban. „Megint”, „mindig”? Hisz most vagyok itt először.

JÁNOS

Felugrik, tényleg indulattal. Mert mindig annyira szaladtál, hogy még csak fel se jöttél.

MÁRTA

Mennem kell.

JÁNOS

Most már úgyis mindegy.

MÁRTA

Nem mindegy.

JÁNOS

Ha hazamégy, otthon agyonvágnak. Ugrik. Együtt megyünk, és vállalom a felelősséget.

MÁRTA

Nem.

JÁNOS

Nem szeretsz?

MÁRTA

Nagyon szeretlek, és éppen azért nem. Megcsókolja. Nagyon szeretlek, és éppen ezért. – Megcsókolja. Búcsúzunk. Nagyon szeretlek, és épp ezért – szervusz.

JÁNOS

Elkapja. Csakhogy én is nagyon szeretlek, és épp ezért – nem szervusz. Fogja a lány kezét, fojtottan mondja, sebesen. Azt hiszed, nem tudom talán, hogy mi van e mögött. Réges-rég rájöttem én.

MÁRTA

…Mire? Feszülten.

JÁNOS

De megígérem, hogy én mindig tiszteletben fogom tartani a meggyőződésedet.

MÁRTA

Lassan. Ha meg tudod, akkor beláthatnád, hogy nem nagyon járhatok fel hozzád, és nem lehetünk egymáséi, egyelőre nem.

JÁNOS

Nyilvánvaló, hogy kölcsönösen lenéznénk egymást a családoddal.

MÁRTA

A családommal?… Szinte felszabadultan. Ó, az én családom…! Nevetni kezd.

JÁNOS

Ha te nem tudsz elszakadni attól az életformától, amelyben neveltek, rendben van, én mindent elkövetek majd, hogy biztosítsam neked.

MÁRTA

Hirtelen, meghatottan összevissza csókolja a fiút. Hogy te milyen, de milyen nagylelkű vagy! És nevet, boldogan.

JÁNOS

Egyre határozottabban, egyre lovagiasabban. Én már eddig is sokat gondolkoztam ezen. De ma reggel döntöttem. Nem akarlak kiszakítani abból a környezetből…

MÁRTA

Jó, jó, jó… te! Csókolja.

JÁNOS

Örülök, hogy ilyen örömet szereztem. Nem is hittem… Igazán nem is hittem.

MÁRTA

Hogy boldogan kinevette magát. Jó itt, nálad, látod, az ember csakugyan elfeledkezik mindenről… Mindenről.

JÁNOS

Ránéz Mártára, aki sápadtan áll. Ne félj, nem a családod… Úgy látszik, már értem jönnek.

MÁRTA

Halkan, gyorsan. Ha a háziasszonyod nem nyitna ajtót?

JÁNOS

Egy ezredes özvegye? Leül, könyvet vesz elő, olvasni kezd.

MÁRTA

Mit csinálsz?

JÁNOS

Némi fensőbbséggel. Várom a végzetet.

MÁRTA

Félig kinyitja az ajtót, s halkan kiszól. Asszonyom, ha lehet, mondja azt, hogy János nincs itthon. Behajtja az ajtót. János széke mögé megy, megsimítja a fejét. Legalább szépet olvasol?

JÁNOS

Nem tudom. Beismerő mosoly, most fordítja meg kezében a könyvet, amit rosszul nyitott ki. Aztán le is dobja a földre, s megfogja a vállán Márta kezét.

MÁRTA

Gyors, csendes szóval. Nem tudom, hogy a rádió mit mondott, de csak azt mondhatja, hogy most kezdődik igazán. Nagyon kell vigyáznunk.

HEMMELERNÉ

Hangja. Nincs itthon!

BORKA

Hangja. Most beszéltem vele telefonon…

JÁNOS

Kikiált. Borka! Már szökik is fel a székéből, az ajtóhoz, felcsapja. Borka!… S nyilván a háziasszonynak. Hogy tetszik olyat mondani, hogy nem vagyok itthon?

Negyedik jelenet

BORKA

Csinos fiatal lány, piros nyári ruhában. Megtorpan az ajtóban. …Nem tudtam, hogy vannak nálad. Mártához, szeretné kimagyarázni magát. Bocsásson meg, igazán csak azért jöttem, mert az apám katonaorvos, és felhívtam telefonon, és azt mondta, hogy János menjen hozzá el, megvizsgálja, és hátha tudna adni egy bizonyítványt, hogy közbejött valami idegdolog… és ezért nem vonult be.

JÁNOS

Bemutatásképpen. Mondtam – az őrangyal.

MÁRTA

Én igazán csak örülök, hogy Jánosnak ilyen jó barátai vannak. Vigyáznak rá. Hirtelen. Jobban, mint én.

JÁNOS

Borka, te vagy az első, akinek megmondom: Márta a menyasszonyom.

MÁRTA

Hogy elhallgattassa. János…

BORKA

Mivel egyszer már elhatározta, hogy hős lesz, itt az alkalom, hogy most hős legyen, ezért a legőszintébb lelkesedéssel mondja. Hát ez igazán nagyszerű, nagyon, de nagyon örülök! És mikor volt az eljegyzés?

JÁNOS

Öt perce.

MÁRTA

Ebből láthatja, hogy ez még inkább csak tervezgetés… remény. Mindketten nagyon reméljük.

JÁNOS

A Márta családja ugyanis… Neked magyarázom? Tudhatod te is otthonról, mik azok az előítéletek!

MÁRTA

János, nekem mennem kell. Borkához. Bocsásson meg, épp indultam.

BORKA

Az ablakhoz megy, hogy ne kelljen tanúnak lenni a búcsúzásnál.

JÁNOS

Mikor látlak?

MÁRTA

Nem tudok időpontot mondani.

JÁNOS

Rekedten, halálosan megbántva már. Egy óra múlva?

MÁRTA

Ugyan! Lehetetlen!

JÁNOS

Délután.

MÁRTA

Fejét rázza. Majd felhívlak.

JÁNOS

Hol?

MÁRTA

Csend, majd. Búcsúzzunk.

JÁNOS

Felesleges. Ma még nem vonulok be… Este feljössz.

MÁRTA

Nem jövök fel.

JÁNOS

Mondd, Borka, hány napig tudja az életemet meghosszabbítani az apád?

BORKA

Zavartan, hogy mindezt hallgatnia kellett. Hogy érted?

JÁNOS

Nyersen. Hány napig tud Pesten tartani? Mennyire tud őrültnek nyilvánítani?

BORKA

Nyersen. Nem tudom. A kórházból ő sem beszélhetett nyíltan. Azt mondta: aha, szóval az a fiú, akinek már volt idegösszeroppanása… Ezt azért mondta, hogy te majd mondd ezt.

JÁNOS

Türelmetlen. És egy idegösszeroppanás mennyi? Három nap? Egy hét?

BORKA

Nem tudom. Talán. Az ilyesmit ellenőrzik.

JÁNOS

Mártához. Két nap múlva. Helyes? Itt nálam.

MÁRTA

Mire való ez? János!…

JÁNOS

És az akkor mire való volt – Tompán, de kimondja. – …feljönni?

MÁRTA

Ne most!

JÁNOS

Kitör. Hát mikor máskor, ha ez az utolsó találkozásunk, ha se ma, se holnap… De mire való volt ez a mai éjszaka? Irgalmasság?

MÁRTA

Ha nem hiszed el, hogy szeretlek…

JÁNOS

Belevág. Elhiszem… Mikor találkozunk?

MÁRTA

Ha randevú nélkül nem hiszed el, hogy szeretlek, vedd annak, aminek akarod. Irgalmasság volt.

JÁNOS

Nem úgy viselkedtél! Ez az ágy a tanú! Hazudsz!

BORKA

Akarata ellenére elvörösödött. János…

JÁNOS

Miért? Nem lehet nekem igazából is idegösszeroppanásom? A bolondok nem szemérmesek.

MÁRTA

Már majdnem sírva, de most már konokul. Irgalmasság volt! A bevonuló katonáknak joguk van egy éjszakához.

JÁNOS

Megfogja a csuklóját. És a szökevényeknek?

BORKA

Hogy ne legyen tanúja tovább. Leszaladok, veszek cigarettát.

JÁNOS

Egyikünk se cigarettázik.

BORKA

Visszajövök.

MÁRTA

Maradjon. Talán jobb is, ha így válunk el.

JÁNOS

Gyűlölettel?

MÁRTA

Nekem is meglehet a magam behívója, és még csak dezertálni sem érdem előle.

JÁNOS

Atyai behívó. Márti, gyere haza, minden meg van bocsátva.

MÁRTA

Mért tartasz vissza, ha ennyire megvetsz?

JÁNOS

Mert még ez is ezerszer jobb, mint reménytelenül vágyódni utánad…

MÁRTA

Azt mondtad, hogy a háznak van egy másik kijárata is.

JÁNOS

Félsz, hogy a papa a kapu előtt vár? Kinyomoztatott?… Át az udvaron és a hátsó épületben. Van a házban fogorvos, pedikűr és madártenyésztő – ha alibire van szükség. Elfordul, és csendesen folytatja, amit megkezdett. Maradj, mert iszonyú lesz reménytelenül vágyódni utánad… Hol tanultátok ezt, miféle zárdában, hogy csak egyszer adjátok oda magatokat, aztán zsupsz, ki az ágyból, mintha mi sem történt volna… Mindezt a megdöbbent és megigézett Borka arcába mondja. Az inasotokkal csináljátok? A kocsisotokkal? mert az nem ember? annak mindegy, ha beledöglik is, hogy felforrt a vére, mert belétek szagolt… egy pillanatra… Üvöltve. Mit állsz itt? Nem érted? Takaro-odj! Elfödi az arcát.

BORKA

Már elment.

MÁRTA

Csakugyan, már jóval előbb csendesen kiment az ajtón.

Ötödik jelenet

JÁNOS

Visszafordul. Márta!… Leül az ágy szélére. Mintha az ütőerem volna felnyitva… Ne haragudj, hogy mindezt itt, előtted… Borzalom!

BORKA

Dehogyis haragszom. Gondold azt, hogy a húgod vagyok, és kész.

JÁNOS

Pláne!

BORKA

Az nagyon is szép, hogy ennyire szerethetik egymást az emberek.

JÁNOS

Ennyire? Mit tudhatod te, hogy mennyire. Jobban. Sokkal jobban. Mindennél jobban. Egy éve tart. Öt perc itt, öt perc ott… Van, amikor hetekig nem is látom. Kérdezd meg apádtól, kaphat-e ilyesmitől egy férfi idegösszeroppanást. Én nem kaptam, csak megőrültem – meg-ő-rül-tem ér-te. Képzeld el, hogy istenigazából meg se csókolhattam soha. Ma éjjel jött fel először, azzal, hogy segít csomagolni. Hát nem csomagoltunk. Gondolhatod. Hirtelen. Bocsáss meg, mondd, te szűz vagy?

BORKA

Nem jut hirtelen válaszhoz.

JÁNOS

Mert én most neked a bátyád vagyok. Nekem megmondhatod.

BORKA

Élénken. Túl élénken. Ó, előttem nyugodtan beszélhetsz, akármit. Ajjaj!

JÁNOS

Akkor meg mit beszéljek! Úgyis tudod. Hirtelen felugrik, kinyitja az ablakot, kihajol, kinéz. Nem látom.

BORKA

Biztosan a másik kapun ment ki.

JÁNOS

Óvatos. Ha senki nem látja, nem bűn. Ilyenek ezek az úrilányok.

BORKA

Miért?

JÁNOS

Mert így nevelik őket. Te csak tudod, téged is így neveltek. Hogyhogy miért? Te talán vállalnád a világ előtt, hogy legénylakáson töltötted az éjszakát?

BORKA

Ne ülj ki úgy az ablakba.

JÁNOS

Ne félj, annyira nem vagyok oda. Pedig az ilyen nőkért szoktunk elpusztulni.

BORKA

Ne bántsd.

JÁNOS

Összetartotok.

BORKA

Nem azért…

JÁNOS

Ilyen nőkért! Mennyivel jobb lett volna, menni el, hajnalban, a vonatommal. Most semmi sem bántana, legfeljebb az egészséges halálfélelem. Mint a többit, a vagonban. A marhavagonban. A jó, egészséges, állati halálfélelem. És nem ez a ronda, gyomorfacsaró kifosztottság – hogy legjobb volna meghalni. Meghalni, de mindjárt.

BORKA

Odaugrik, átöleli. János!

JÁNOS

Mondom, hogy ne félj. Elég borzalmat láttál már úgyis… Még mit nem!

JÁNOS

Mi az? Ők is az életemet féltik?

BORKA

Ki van adva, hogy ezen az útvonalon be kell csukni minden ablakot. Bemondta reggel a rádió.

JÁNOS

Én meg azt hittem, hogy valami egészen mást mond be. Leszáll. Lekiált. Becsukom, na, ne féljen! Közben. Hogy megváltozott az utca is reggel óta! Nyitva voltak az ablakok, sütött a nap, szólt a verkli, és én azt hittem, érdemes élni. És most nézz oda, már a redőnyöket is leeresztették. Hogy meg tud változni minden… Egy fél óra alatt. Hirtelen. Mondd meg az apádnak, hogy köszönöm a szívességét, de szerintem nem érdemes élni.

BORKA

Nem mondom meg.

JÁNOS

Miért nem?

BORKA

Mert én nem változtam meg. És ha elhatároztuk, hogy lesz…

JÁNOS

Ne mondd! Szegénykém. Idejössz lelkesen… Legyint.

BORKA

Engem ne sajnálj!

JÁNOS

Idejössz, és találsz egy kuplerájt. Tudod, mi ez? Hallottad már ezt a szót egyáltalán? Nemcsak annyit jelent, hogy nagy rendetlenség.

BORKA

Tudom.

JÁNOS

Nem akart mást, se viszontlátást, se házasságot… Csak  azt.

BORKA

Lehetett valami nagyon fontos oka, hogy ilyen hirtelen elment. Biztos, hogy oka volt…

JÁNOS

Hogy már megkapta, az volt… Majd hirtelen. Mondd, lehet, hogy ennyire csalódott bennem? Kipróbált, és így el tudott hagyni… Többet remélt.

BORKA

Hogy véget vessen ennek a témának, amely tényleg meghaladja az ő teherbíró képességét, kezdi mondani a magáét gyorsan. Te, azt hiszem, itt volna az ideje, hogy felhívjuk az apámat. Itt a címe. Ő most éjjel-nappal bent van a kórházban. Kitesz egy névjegyfélét.

JÁNOS

Nálatok ez hogy van? Apádat nagyon zavarná, ha megtudná, hogy feljössz hozzám?

BORKA

Mondtam neki, hogy feljövök.

JÁNOS

Délelőtt. Életmentés. Ja. De nem így…

BORKA

Én így jöttem fel. Telefonálni kezdene.

JÁNOS

Így. Barátságból, kollegialitásból…

BORKA

Igen. Miért ne?

JÁNOS

Irgalmasságból. De legalább szerelmet nem hazudva hozzá. És így tiszta ügy. Jó is, hogy feljöttél. A szerelemben borzalmasan csalódtam. Ebben nem lehet csalódni. „Éhezőknek ételt adni, szomjazóknak italt adni…” Hogy van tovább? Boldogtalan szerelmeseknek… mit tudom én – megsimogatni a homlokát. Ilyesmit…

BORKA

Jó. Ha minden sikerül, megkérlek, búcsúzásul simítsd meg a homlokom. Viharosan elkezd tárcsázni utána.

JÁNOS

Nincs senkid?

BORKA

Megrázza a fejét: nincs. Tárcsáz. Elrontottam. Tárcsáz.

JÁNOS

Volt olyan pillanat, amikor mi is találkozhattunk volna… Vagy majdnem volt…

BORKA

A telefonba. A főorvos urat keresem… a lánya…

JÁNOS

Megmondod neki, hogy tőlem telefonálsz?

BORKA

Megrázza a fejét: nem.

JÁNOS

Ugye?… Látod, te hős! Nevetnek.

JÁNOS

…Azt hiszem, késő.

BORKA

Már hívják… Apjára érti.

HEMMELERNÉ

Hangja – ahogy az ajtón kiszól. Kit keresnek?

BORKA

Befogja a kagylót. Bizakodással. Nekem is azt mondta, hogy nem vagy itthon.

HEMMELERNÉ

Hangja. Én már nem is tudom, hogy mit mondjak… Nézze meg maga!

JÁNOS

Menj be ide! Csak felesleges magyarázkodás volna, és még belekevernék az apádat… Kiveszi a kezéből a kagylót, leteszi.

BORKA

Nem!

JÁNOS

Tuszkolja. De… de… Aztán ki az előszobán át! Gyorsan ráhajtja a fürdőszobaajtót.

Hatodik jelenet

HEMMELERNÉ

Az ajtóban. Úgy látszik, itthon van… Magát keresik, Tóth úr!

NYOMOZÓ

Megjelenik Hemmelerné mögött a nyitott ajtóban. De még az előszobában. Ezek itt milyen ajtók?

HEMMELERNÉ

Fürdőszoba, konyha és az én hálószobám. Óhajtják azt is megtekinteni? Kacéran. Bár az nem kiadó.

NYOMOZÓ

Még rákerülhet a sor, nagyságos asszonyom.

HEMMELERNÉ

Ó!… Különben ezredes volt a férjem.

NYOMOZÓ

Bocsánat – méltóságos asszonyom –, a lakásnak hány kijárata van?

HEMMELERNÉ

Ez az egy, amin bejöttek.

NYOMOZÓ

Hátraszól a társához. Te itt maradsz az előszobában. Senki sem távozhat. Most lép be. Jó napot… Remélem, nem zavarunk túlságosan.

JÁNOS

Kérem… Egy kis rendetlenség van.

NYOMOZÓ

Szétnéz. Annál jobb. Egy rendetlen szoba már majdnem olyan, mint egy töredelmes vallomás. Valami igazolványt villant meg. Államrendőrség! Körbesétál. Tetszik nekem ez a szoba. Olyan meghitt…

HEMMELERNÉ

Huszonkét pengő. Ágyneművel és takarítással.

NYOMOZÓ

Tóth úr boldog lehet… Á, családi képek! Nézelődik.

JÁNOS

Nem az én családom.

NYOMOZÓ

Mindegy. Imádom az idegen családi képeket… Elképzelem, hogy örökbe fogadnak…

HEMMELERNÉ

Kegyed árva fiú?

NYOMOZÓ

Egyelőre még nem. De a természet rendje, ugyebár… És én számolok ezzel. Mondhatnám úgy, hogy lélekben már árva vagyok. És ezért a rokoni érzés nagyon könnyen fellobban bennem. Fogékony vagyok a családi kapcsolatokra. Szeretném mintegy magamhoz kötni az embereket, minél szorosabban. Fiatalokat, öregeket… Álom!… Amikor modernizálták a rendőrséget, hoztak hozzánk egy pszichológust. Ő azt mondja, hogy nálam ez egy komplexum.

HEMMELERNÉ

Ez egy olyan komplexum, amire kegyed büszke lehet.

NYOMOZÓ

Ápolom is… Nekem például nem volt szakállas nagyapám. Nem furcsa? Mindenkinek volt szakállas nagyapja, vagy Kossuth-szakállas, vagy császárszakállas nagyapja. De volt. Nekem nem.

HEMMELERNÉ

Diszkréten. Ott van egy.

NYOMOZÓ

Ó, észrevettem mindjárt.

HEMMELERNÉ

Meleg víz is van. Minden reggel befűtök a fürdőszobában.

NYOMOZÓ

Tóth úr elköltözik?

HEMMELERNÉ

Tóth úr ugyanis…

JÁNOS

Belevág. Én ugyanis bevonulóban voltam. Jobban mondva vagyok. És csak az egészségi állapotom…

NYOMOZÓ

Gyanús részvéttel. Heveny vakbélgörcs… ugyebár? Avagy idegösszeroppanás?

JÁNOS

Inkább az utóbbi.

NYOMOZÓ

Jobb. Sokkal jobb. Nem kell operálni. Viszont… Vállat von.

JÁNOS

Viszont?

NYOMOZÓ

Vagy elhiszik, vagy nem.

HEMMELERNÉ

Ön komoly érdeklődő?

NYOMOZÓ

A szoba iránt – nem.

HEMMELERNÉ

Mert ne higgye, hogy nekem csak a pénz számít. Ha az érdeklődő rendes, szolid, rokonszenves… pláne ha állami alkalmazott… Aki otthont keres, családot… Fokozódó szívességgel.

NYOMOZÓ

Tényleg zavarba jön. De méltóságos asszonyom!

HEMMELERNÉ

Én megszámítom húsz pengőben. A nagyapáról van egy szép olajfestményem is. Művészi munka. Beakaszthatnánk ide, az ágyával szemben.

NYOMOZÓ

Én inkább a látogatók iránt érdeklődöm. Holmi hölgylátogatók iránt.

HEMMELERNÉ

Megfellebbezhetetlenül. Ide nőt nem lehet hozni!

NYOMOZÓ

Valami női holmit talált, s ebből az alkalomból, malíciával.Ezt minden lakója be is tartotta?

HEMMELERNÉ

Élesen. Akár betartotta, akár nem, ez önnek precedensül nem szolgálhat!

NYOMOZÓ

Elébe vág. Este tizenegy óra előtt három perccel ide feljött egy fiatal nő…

HEMMELERNÉ

Uram, nincs alku! Nekem elveim vannak. Tolná el az ajtóból.

NYOMOZÓ

Világoskék ruha, szandál. Sima barna haj… Mártára illő dolgokat mond.

HEMMELERNÉ

Nézze, fizessen harminc pengőt, és azt hozhat fel, akit akar!

Kimegy, becsapja az ajtót.

Hetedik jelenet

NYOMOZÓ

Jánoshoz. Hová tette?

JÁNOS

Mit?

NYOMOZÓ

Kit. A nőt.

JÁNOS

Lovagias elszántsággal. Miféle nőt?

NYOMOZÓ

Esetleg noteszből. Naplemente a rakparton, vacsora a sarki hentesnél, séta a ház előtt kapuzárásig. Ezt a nőt.

JÁNOS

Hallgat.

NYOMOZÓ

Némaságot nem érdemes szimulálni. Az még egyetlen katonaszökevénynek se tett jót. Nos?

JÁNOS

Mondja, maga a család megbízásából nyomoz?

NYOMOZÓ

Hülyeséget sem érdemes szimulálni.

JÁNOS

Ha bajuk van velem, tessék, rendelkezésükre állok. Én felelek magamért. Ha úgy tetszik, akár mehetünk is.

NYOMOZÓ

Nem megyünk. Az ablaknál. Pompás lőállás. Az egyik ablaktábla még hiányzik is. Előveszi revolverét. Célozgat. A sarkon befordult a menet. Lassít egy kicsit… Ezt jól kiválasztották… És itt ez a pompás erkély. Itt igazán páholyból lehet egy merényletet elkövetni. Kinyitotta az erkélyajtót, kiment.

NYOMOZÓ

Én vagyok, marhák! Gyorsan bejön. De amint látja, mi sem alszunk.

JÁNOS

Nem tudom, miről beszél.

NYOMOZÓ

De azt csak tudja, hogy hová lett a vendége?

JÁNOS

Elment.

NYOMOZÓ

Nincs neki olyan szerencséje. Tudja, hogy eddig már hányszor kicsúszott a kezünkből? Röpcédulák az állomáson, amikor a katonavonatokat búcsúztatják. Gyári szabotázs. A személyleírást mindig megkaptuk. Későn.

JÁNOS

Összetévesztik valakivel.

NYOMOZÓ

Mert aki itt töltötte az éjszakát magával, az egy jól nevelt úrilány. Ugyebár?

JÁNOS

Pontosan.

NYOMOZÓ

Aki este tíz órakor már otthon alszik, fehér ágyában a selyempaplan alatt… Ne vicceljünk. Lehet, hogy magát becsapta. Ezek mindig becsapják a legközelebbi hozzátartozóikat. Csakhogy mi nem vagyunk se a mamájuk, se a vőlegényük. Minket nem lehet becsapni. Hol van?

JÁNOS

Elment.

NYOMOZÓ

Egy katonaszökevény ne legyen ilyen lakonikus.

JÁNOS

Elment.

NYOMOZÓ

Maga nem is tudja, hogy milyen rosszul áll a szénája. Nem kell sok rosszindulat hozzá, és magát főbe lövik. Hol a barátnője?

JÁNOS

Mit adnék érte – ha tudnám. Az életemet. Szívesen. Ezért.

NYOMOZÓ

Ne legyen ilyen lírai. Majd ráér erre a búcsúlevélben. Maradjunk a tényeknél. Az illető gyanús személy ide bejött, feljött. A házmester éjszaka nem engedte ki. A kaput figyeltetjük.

JÁNOS

Melyiket?… Az első vagy a hátsó kaput – hogy a tényeknél maradjunk.

NYOMOZÓ

Egy félóra múlva itt fog elvonulni a menet. Ha hallgatta a rádiót, maga is tudja. Ezeket az utcákat két nap óta figyeltetjük. A jelentések szerint tegnap este ebbe a házba bejött egy fiatalasszony. Kék ruha, szandál, barna haj satöbbi, akinek a személyleírása nekünk nagyon gyanús. Mondhatnám, ismerős. Magával jött be. Elmenni nem látták. Ki volt az?

JÁNOS

A menyasszonyom.

NYOMOZÓ

Rákiált. Közelebbit!

JÁNOS

Nem tudok.

NYOMOZÓ

Nem?

JÁNOS

Nem.

NYOMOZÓ

A menyasszonyáról?

JÁNOS

Akkor sem.

NYOMOZÓ

Jó, tegyük fel, hogy nem tud róla semmit. Tegyük fel, hogy kisétált a hátsó kapun, amit elmulasztottunk figyeltetni. De azt talán meg tudná mondani, hogy hol és mikor fognak legközelebb találkozni.

JÁNOS

Sehol és semmikor.

NYOMOZÓ

A menyasszonyával?

JÁNOS

Szakítottunk.

NYOMOZÓ

Pont, mielőtt én jöttem.

JÁNOS

Pontosan.

NYOMOZÓ

Kár. Mert ha tíz perc alatt nem kerül elő, magát mint katonaszökevényt főbe lövik. Saját érdekében kérem, hogy segítse a nyomozást. Adatokat kérek. Csend. Valamit csak tud. A szeme színét, a bőre szagát, a mellét, ahogy áll, a bokáját, hogy vastag-e vagy vékony, ezt csak nem konspirálta el egy éjszakán át, itt az ágyban? Előveszi a revolverét, az asztalra üt vele. Adatokat! Csend. Az exmenyasszonyáról csak lehet.

JÁNOS

Hálás vagyok magának, hogy halálom előtt eloszlatott bennem egy félreértést. Most értem meg a menyasszonyom viselkedését irányomban. Megszabadított a kétségbeeséstől. Visszaadta a hitemet. A szerelmemet.

NYOMOZÓ

Adatokat!

JÁNOS

Természetesen, ha tudnék, se mondanék.

NYOMOZÓ

Nem?

JÁNOS

Nem.

NYOMOZÓ

Vigyázzon, én megmondtam…

JÁNOS

Könnyű szívvel halok meg.

BORKA

Hangja a fürdőszobából. Já-ános!… Elment már az az ember?

NYOMOZÓ

Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ott van. Felrántja az ajtót. Kisasszony, jöjjön csak elő!

JÁNOS

Téved, ez egy kollegina, aki most jött fel ide… Elhallgat.

Nyolcadik jelenet

BORKA

Bokáig fürdőlepedőbe burkolózva kilép a fürdőszobából. Bocsánat, de most már szeretnék végre felöltözni… Hova lett a harisnyatartóm? Éjszaka te mindent úgy szétdobáltál. Beletúr az ágyba.

NYOMOZÓ

Bizony, siessen is, kisasszony, ne várakoztassa soká a rabkocsit.

JÁNOS

Ez tévedés.

NYOMOZÓ

Tudom, magánál nem volt senki, és az is régen elment.

JÁNOS

Borkához. Mire való ez?

BORKA

Szégyelled, hogy itt voltam nálad. Ó, te…

JÁNOS

Azt remélem, látja, hogy semmi köze ahhoz, akit maga keres? Ez a szőke haj nincsen benne semmilyen személyleírásban.

NYOMOZÓ

Borkához. Mikor jött be ide?

BORKA

Tegnap. Érdekes, egyáltalán nem vagyok álmos. De azért szívesen visszafeküdnék.

NYOMOZÓ

Jánoshoz. Maga miért tagadta le?

JÁNOS

Úrilány. Nem akartam kiszolgáltatni.

NYOMOZÓ

Hol a ruhája?

BORKA

Azt keresem. Nem látja? Jánoshoz. Hova tetted? Remélem, nem tépted össze teljesen…

NYOMOZÓ

Úrilány.

BORKA

Micsoda kupleráj van itt.

NYOMOZÓ

Tessék?

JÁNOS

Egy katonaorvos lánya.

NYOMOZÓ

Ezzel óhajtja indokolni talán a kisasszony erőteljesebb kifejezéseit?

BORKA

Ó, az a tiszti leányképző, ahová én jártam…!

Nevet.

JÁNOS

Egy katonaorvos lánya. Gondolom, most már eléggé nyilvánvaló, hogy nem azonos azzal, akit maga keres.

NYOMOZÓ

A kisasszony azt állítja, hogy még tegnap este feljött ide. Mi vitte erre az elhatározásra?

BORKA

Engem?… hogy ide?…

NYOMOZÓ

Igen, egy legénylakásra.

BORKA

Hirtelen odamegy hozzá, és a fülébe sugdos valamit, majd… Hát ezért. Aztán nevetni kezd, kihívóan.

NYOMOZÓ

Egy pillanatot vele nevet, majd elkomorodva. Én szolgáltam az erkölcsrendészeten, de úgy látszik, nem ismerem az életet.

BORKA

Nyomozó úr, olyan kevés az idő, amit Jancsival tölthetek. Ő megy a háborúba, nekem meg  shoppingolni  kell a Belvárosban – jaj, mit is?… Megérthetné…

NYOMOZÓ

Útban vagyok?

BORKA

Jánosba karol. Igent int… Nagyon.

NYOMOZÓ

Nézi őket, majd lassan felveszi a telefon mellől a névjegyet. A kedves papa?

BORKA

Megrebben. Igen.

NYOMOZÓ

Feljött egy legénylakásra. Hirtelen. Miért jött fel? De most úgy feleljen, hogy a barátja is hallja. Nézzen rá! A szemébe! Hangosan!

BORKA

Jánossal szemben. Nagyon régen vágytam erre. Kívántam… Kicsit elfordul.

NYOMOZÓ

Neki mondja.

BORKA

Jánosnak. Kívántalak! Egyedül voltam otthon. Nem bírtam tovább.

NYOMOZÓ

És hogy mit szólnak hozzá?

BORKA

Nem érdekel! Miért?… Nincs ebben semmi. Eszébe jutott a lecke, ennek hangsúlyával. A bevonuló katonáknak joguk van egy éjszakához. Meg aztán… Lefegyverző őszinteséggel. Meg aztán szeretem. Nagyon szeretem. És nagyon régen.

NYOMOZÓ

Veszi a telefont. Tárcsázni kezd.

JÁNOS

Mit csinál?

NYOMOZÓ

Mellékesen. Felhívom a papát. Maguk engem nem fognak becsapni… Én szolgáltam az erkölcsrendészeten. Vannak tapasztalataim. Itt valami nem stimmel. Az utolsó szám előtt megáll. Most vigyázzon, mert vagy kiderül, hogy nem az, akinek mondja magát, vagy pedig az, és a papa kitagadja… Fenntartja, hogy tegnap este óta itt van?

BORKA

Mosolyogva. Isten és ember előtt.

NYOMOZÓ

Befejezi a tárcsázást. Meglátjuk… Revolverrel szívesebben fenyegetek valakit, mint így. Ha maguknak ez jó. Telefonba. A főorvos urat keresem. Államrendőrség. Hozzájuk. No, kisasszony.

JÁNOS

Borka!

BORKA

Ne félj, ezért még nem kell feleségül venned.

NYOMOZÓ

Telefonba. Igen. Az. Van itt egy fiatal hölgy, aki a főorvos őrnagy úr lányának mondja magát. Egy hónapos szobában találtunk rá. A fiatalember éppen szökésben van a katonaságtól… Csend. De mivel minden öltözete egy fürdőlepedő, és itt töltötte az éjszakát… Elhallgat, csend, majd. Rendben van, én viszont teljesíteni fogom a kötelességemet. Lecsapja a kagylót. Azt hiszem, a maga apja inkább doktor úr, mint katonatiszt. Jánoshoz. Azt állítja, hogy magát régóta kezeli, hogy magának idegösszeroppanása van, és hogy a lánya az ő tudtával tölti itt az éjszakát. Apai áldásával.

BORKA

Azért nem kell feleségül venni engem.

NYOMOZÓ

A kisasszony innen elmegy tisztiorvosi vizsgálatra. És erről írást is kap, postán. A kedves papa mehet civil orvosnak. Jánoshoz. Magát pedig katonai bíróság elé állítják.

BORKA

Miért? Megvan, akit keresett?

NYOMOZÓ

Én egy másik nőt keresek, akire a személyleírás stimmel. Ha az megkerült volna…

BORKA

Kék ruha, szandál?… Én vagyok az. A hajamat egy kicsit kiszőkítettem.

NYOMOZÓ

Maga?… Egy magyar katonatiszt lánya?

BORKA

Egy doktor úré… Beszélt vele. Majd. Miért ne? Bárcsak sok ilyen magyar katonatiszt volna.

NYOMOZÓ

Megáll előtte, közelről nézi. Tudtam, hogy most nem csúszik ki a kezünkből… Tudtam, hogy itt van valahol… Éreztem. Majd szinte vallomásnak ható őszinteséggel. Nem ilyennek képzeltem magát…

BORKA

Farkasszemet néz vele, mosolyog. Nem tudja elhinni rólam, hogy bátor vagyok?… Hogy van bátorságom röpcédulákat osztogatni a katonavonat előtt, a maga embereinek az orra előtt?… Ehhez is kell némi bátorság, ezt bevallani magának… Most már elhiszi?

NYOMOZÓ

Nem emlékszem, hogy láttam volna…

BORKA

Mosolygó biztonsággal belevág. Én igen!

NYOMOZÓ

Folytatja koncentrált tűnődéssel. Fénykép se volt magáról, fénykép se, csak személyleírás. És én mégis azt hittem: ismerem. Hol láthattam? Hogy hol? Az álmaimban. A költők álmukban tovább írják a verseiket, én pedig álmomban tovább nyomozok… maga is biztosan álmodott már velem. Ne tagadja! A bűnözők mindig velünk álmodnak.

BORKA

Nem vagyok bűnöző.

NYOMOZÓ

Akkor is! Hogy egyszer lebukik, elfogják… Álmodott velem. Hogy jön egy szörnyű pók maga felé. Menekülni akar, nem tud, nincs felöltözve. Sikoltani akar… Na! Csend, majd hirtelen kétségekkel. Nem, nem, nem! Azért nekem is van némi emberismeretem. És nem is csak az erkölcsrendészetről. Itt valami nem stimmel.

BORKA

Megnyugtathatom, hogy maga nekem nem okoz csalódást. Jön, jön, egy szörnyű pók… Itt van! Elbűvölő természetességgel. Sikoltsak?

NYOMOZÓ

A vőlegénye tudott a maga tevékenységéről?

BORKA

Ugyan! Csak nem kötöm az orrára? Még hogy bajba hozzam? Találkozni is alig mertem vele… Ezért aztán folyton szakítani akart. És mindennek elmondott.

JÁNOS

Borka!

BORKA

Egyszer neked is meg kell tudnod az igazságot.

JÁNOS

Bocsáss meg azért, amit ma itt hallottál.

BORKA

Én megbocsátok.

NYOMOZÓ

Eddig méregette. Most hirtelen. Hol a ruhája?

BORKA

Nincs meg.

NYOMOZÓ

Mutassa magát!

BORKA

Nem lehet, pucér vagyok.

NYOMOZÓ

Majd meglátjuk!

BORKA

Nincs joga.

NYOMOZÓ

Akkor hol a ruhája?

BORKA

Elégettem. Bent a fürdőszobában. Féltem, hogy nyomra vezet.

NYOMOZÓ

Be a fürdőszobába.

Kilencedik jelenet

JÁNOS

Megőrültél? Tudod, miről van itt szó?

BORKA

Persze hogy tudom.

JÁNOS

Nem éri meg…

BORKA

Dehogyisnem. Nekem megérte.

JÁNOS

Azt mondod? Megérte?

BORKA

Olyan régen szerettem volna estétől reggelig veled lenni. Most ez is megvolt.

JÁNOS

De hisz nem volt meg!

BORKA

Ha szereted őt, mondd, hogy megvolt, hogy velem volt meg az éjszakád… Tegyél úgy! Látod, nekem egyáltalán nem esik nehezemre… Tőlem el se lehetne venni… Én többé oda se adnám senkinek ezt az éjszakát. Nem, nem!

Tizedik jelenet

NYOMOZÓ

Ki, kezében elszenesedett ruhadarabokkal. Ennyi maradt. Milyen színű volt?

BORKA

Világoskék. Mondom.

NYOMOZÓ

Ne mozduljanak. Kinyitja az ajtót, kiszól, halkan. Állj félre!… Méltóságos asszony, tessék ajtót nyitni. Maga is az ajtó mögé húzódik.

HEMMELERNÉ

Előbb csak a hangja. Jöjjön csak, jöjjön!… Én szemet húnyok. Ilyen világban!… Ha szeretik egymást… Vezeti be Mártát. Most meg nem akar bejönni…

Tizenegyedik jelenet

MÁRTA

Kék ruha, szandál stb. Megáll az ajtóban. Meglátja a Nyomozót. Hátranéz. Látja, mögötte is állnak.

NYOMOZÓ

Mi az? Mért nem üdvözlik egymást? Váratlan hangváltással. Felsőbíróságaink  Elvi Határozatai ban olvastam egy érdekes kúriai döntvényt: „aki magát egy nő férjének színleli, és ezt arra használja föl, hogy vele özösüljön…” Csakhogy itt egy nő színlelte magát a férfi szeretőjének. Erről vajon mit döntene a királyi Kúria?

MÁRTA

Azt hiszem, eltévesztettem az emeletet.

NYOMOZÓ

Igen, már a helye be van töltve. Ez a kisasszony vállalta a szerepet, hogy feljött ide, éppen ilyenféle kék ruhában, és itt töltötte az éjszakát. És természetesen vállalja ennek a szerepnek minden rendőri konzekvenciáját.

MÁRTA

Én voltam itt az éjjel.

NYOMOZÓ

Ahá! És nem bírja, hogy bitorolják a helyét. Ilyen féltékeny… Közel megy hozzá. Látja, maga már sokkal inkább hasonlít az én álmaim asszonyához… Még mindig túl szép nekem, de ez most már nem zavar. Érzem magában a született ellenfelet… Ez a kisasszony már majdnem megtévesztett. Én szolgáltam az erkölcsrendészeten, de hogy a szüzeknek is ilyen jó dumájuk legyen! Mártához. Hogy híjják magát!… Na! Jánoshoz. Mit tud róla?

JÁNOS

Hallgat.

NYOMOZÓ

A nevét!

NYOMOZÓ

Micsoda maga? Zsidó isten talán, hogy nincs neve?

NYOMOZÓ

Jánoshoz. Magának is jobb lesz, ha szépen elmesél mindent a menyasszonyáról, mielőtt még özvegy menyasszony lenne belőle.

NYOMOZÓ

Nem?

MÁRTA

Ő nem tud rólam semmit.

NYOMOZÓ

Persze, mert minek is hozta volna őt bajba. Ugye?… Nem kötött semmit az orrára. Már hallottam!… Nagy lelkek! Jánoshoz. Válasszon!… Igen, igen, a két nő között!… Válasszon!… Tudom, hogy nehéz. Kényes. De talán fordítsunk egyet a dolgon. Borítsunk fátyolt erre az éjszakára, és fogja kézen azt, akivel együtt akar élni… Garantálom, hogy elmehetnek… Hölgyeim, Páris almája nem volt olyan értékes, mint az a csók, amit ettől a fiatalembertől kaphatnak… Olyan nehéz a választás?

BORKA

Megnézem, mi ez a zene? Kinyitja az ajtót, kimegy az erkélyre.

Tizenkettedik jelenet

NYOMOZÓ

Jöjjön vissza! Megőrült? Elugrik az ajtóból. Vigyázzanak! Lövések zaja.

JÁNOS

Ki akar rohanni az erkélyajtón.

NYOMOZÓ

Elkapja. Felesleges!

JÁNOS

Megsebesült!

NYOMOZÓ

Nem. A legjobb mesterlövészeket állítottam fel az utcán. Ne reménykedjék, és ne aggódjék. Vége van.

JÁNOS

Hátrébb húzódik, Márta mellé.

MÁRTA

Mi volt ez? Nem értem.

JÁNOS

Miért jöttél vissza?

MÁRTA

Nem akartam, hogy haraggal válj el tőlem… Látni akartalak. Megmondani, hogy boldog vagyok, hogy megérte.

JÁNOS

Megfogja a kezét. Elmondta helyetted.

MÁRTA

Ő?

JÁNOS

Te voltál ő… Most mért hallgatsz? Te tartod azt a fészket, ahonnét egy madár átrepült az ő vállára. Nálad hallgatott, nála énekelt. Egy félórán át csudálatosan énekelt… Most mért hallgatsz? Mint az erdők fái, olyan elhatárolhatatlanok vagytok ti egymástól, asszonyok. Mért vagytok hát féltékenyek?

MÁRTA

Az ő őszinteségével akarlak szeretni… Átöleli.

NYOMOZÓ

Most már hiába kapaszkodnak egymásba. Most már nem gilt.

MÁRTA

Befejezi a mondatot. Egyszerűen. Most már talán nem is kell elválnunk többé.

NYOMOZÓ

Kiszól az ajtón. A körözött személy meg egy katonaszökevény!

JÁNOS

Amíg odavoltál, egy tükörben tovább néztelek téged… És végre megismertelek… Ezt is összetörték.

NYOMOZÓ

Indulás!

JÁNOS

Felkiált. Milyen kár, hogy nem voltál nagyobb bizalommal hozzám… Most lehetne nekem is miért meghalnom!

Tizenharmadik jelenet

HEMMELERNÉ

Az én boldogult férjem a legszebben dekorált tisztek közé tartozott. Az volt a specialitása, hogy komitácsikra vadászott. Tudja, kik voltak azok a komitácsik?

NYOMOZÓ

Eljön az ablaktól. Terítse le! Az ágytakaróra int. Azzal. Leül, tárcsázni kezd.

HEMMELERNÉ

Amíg leveszi az ágytakarót… Képesek voltak rálőni a mieinkre. A házakból. Nők is voltak köztük. Megáll az ajtóban.

NYOMOZÓ

A telefon mellől. Elvonultak. Már nem lőnek.

HEMMELERNÉ

Jó, jó… Meghajolva kimegy.

NYOMOZÓ

Telefonba. Á, főorvos úr? A lányával baj történt. Amikor a vendégek bevonultak, egy ház erkélyéről merényletet akart elkövetni… Én nem akarok rosszat magának, de én a maga helyében egy golyót röpítenék a fejembe. Leteszi a kagylót.

HEMMELERNÉ

Ahogy bejön. Az én Mihályom mindig azt mondta, hogy a háború az öregeknek jó. A háborúban az öregek megszabadulnak azoktól az undok fiataloktól, akik mindig csak előléptetést akarnak, meg lébecolni akarnak…

NYOMOZÓ

Tetszik nekem ez a szoba.

HEMMELERNÉ

Amikor leterítettem, láttam. Tényleg teljesen pucér volt. Pucér, mint egy fehér féreg. Miért? Lébecolni akart?

NYOMOZÓ

Feláll, megrázza a fejét. Nem, hogy jobban higgyünk neki, azért.