A Szfinx, avagy búcsú a kellékektől
| Találkoznak. Miféle találkozás ez? Titok. |
Cocteau – Oidipusz és a Szfinx találkozójáról |
A találós kérdéseket feladó Szfinx maga is egy örök talány.
Talányos a félemberi-félállati lénye, talányos a mosolya, és a legtalányosabb a halála. Tudjuk, öngyilkos lett, amikor Oidipusz járt nála. A tiszte az volt, hogy egy négyszemközt lezajló dialógus végén megölje az eléje táruló idegent. Így is ábrázolják sokszor: lemészárolt fiatalemberek szétszórt csontjai között. Oidipuszt azonban nem ölte meg. Sőt, beszélgetésük végén a Szfinx maga lett öngyilkos.
Ezzel megnyitotta az utat Oidipusznak a trónra és az anyja ágyába.
Az Oidipusz-komplexumhoz hozzátartozik ez a Szfinx-komplexum is.
Mert semmiféle családi Labdakida-átok, és semmiféle alvilági végzet, semmiféle jóslatokkal játszó isteni szeszély, és semmiféle freudi mechanizmus nem felelős annyira Oidipusz bűnéért, mint amennyire felelős ez a Szfinx, aki feltartóztathatta volna Oidipuszt a végzetes úton, s ehelyett éppen szabaddá tette neki az utat. Holott a Szfinx mindent tudott. Egyrészt, mert mindentudó volt, vagy majdnem mindentudó. Másrészt, mert kivallatta a látogatóit. Oidipuszt is.
Minden öngyilkosság kérdőjelet ad fel, de különösen talányos, hogy miért lett öngyilkos a Szfinx, hogy egy rémes jövő küszöbéről miért ugrott a mélybe ez a tiszte szerint nagyon is házőrző-városőrző Szép Szörnyeteg…
Mert a Szfinx szép volt. Minden vázakép tanúskodik róla. Mint ahogy szép volt, még nem is olyan régen, az óriási gizehi Szfinx is. „Csupa szépség, csupa kellem, elragadóan mosolyog”, írták róla, amíg szét nem lőtték az orrát a mameluk tüzérek, akik céltáblának használták ezt a tíz méter átmérőjű bájos arcot.
És mégsem a szépségével vagy a csábos dalával vitte romlásba a Szfinx a látogatóit, hanem az intelligenciájával.
Ennek ugyan Heine ellentmondani látszik, amikor a Dalok Könyvé-hez szolgáló méltán híres Előszavában a Szfinxről úgy ír, mint akinek oroszlánkörmei közt szerelmi halált hal a látogatója. Tehát afféle XIX. századi szirént, végzetes nőt lát benne. De figyelmesebben olvasva a versét, a csalogány szavából megtudunk még valamit erről a szerelmi halálról. Azt, hogy ez innen is, de túl is van az érzékiség határain.
| O, Liebe! was soll es bedeuten, |
| Dass du vermischest mit Todesqual |
|
A vázaképek pillanatfelvételei is úgy mutatják a Szfinxet és férfilátogatóit, amint önfeledten társalognak, bizalmas-izgalmas beszélgetésbe merülve, magyarán: „lelkiznek”, vagy valami magasröptű filozófiai problémát szerválgatnak egymásnak.
Ki volt tehát ez a Szfinx, aki szellemi erejével lebilincselte a férfiakat? Nem volt parázna. A leírások hangsúlyozzák, hogy ércből való szűz keblei voltak. A barlangja sem volt kéjbarlang. Sokkal inkább egy kékharisnya szalonja, ahová a férfiak elmentek beszélgetni az élet értelméről, s otthagyták az életüket.
Ki volt ez a szörnyalak, akinek az arcát megszépítette a műveltsége és a szelleme? Ki volt ez a szép Csodapók, aki a metafizikai problémák hálójában ejtette meg az áldozatait?
Meg efféle egzisztencialista kérdésekkel:
– Reggel négy lábon, délben két lábon, este három lábon jár, mi az?
S a külseje!
Oroszlántest, griffmadárszárnyak, fémkeblek s a hatalmas egyiptomi fejdísz. Valami papi szemfényvesztést gyanít az ember. Hiszen ez a félelmetes és fura szörnyeteg funkciójára nézve nagyon fontos állami szerv volt, amolyan idegenellenőrző hatóság, aki keresztkérdéseknek veti alá a Thébába érkező turistákat. Vajon a thébai államrezon kit bújtatott be ebbe a prémből-tollból-aranyból szerkesztett tokba, miféle Okos Nőt, aki a biztonsági szempontok szerint ki tudta szűrni a politikailag gyanús idegeneket?
De menjünk csak tovább!
Ha ez volt a funkciója, miért mondta föl a szolgálatot Oidipusz jöttére? Miért nem pusztította el Oidipuszt, aki igazán eléggé gyanús és veszélyes idegennek látszott? Sőt, épp ellenkezőleg: miért nyitott neki szabad utat a királyi palotába? S miért tetézte meg mindezt a maga öngyilkosságával, egy merész ugrással a mélybe, megszüntetve Théba szenzációját: a Szfinx-kultuszt és a Szfinx-pánikot?
Oidipusz az első pillanattól fogva gyanús lehetett, amint betette a lábát Thébába. A királygyilkosság után érkezett, s éppen azon a delphii úton, amelyen Laiosz király nemrég elindult, s amelynek egy keresztezésénél egy ismeretlen fiatalkorú tettes a királyt agyonütötte. Oidipusz: sánta fiatalember. És épp annyi idős, mint az eltűnt trónörökös, akinek születése után átfúrták a bokáját. S a jövevény menten be is akar ülni Laiosz király üres trónjába, mert jelentkezik szellemi párviadalra a Szfinxnél, miután közhírré tették, hogy aki a Szfinxet legyőzi, megkapja a királyságot. Nagyon texasi rendőrségnek kellett lennie Thébában, hogy ez az ambiciózus kalandor ne szúrjon szemet. És a Szfinxszel folytatott négyszemközti beszélgetés során (szép vázaképek maradtak erről is) bizonyára elmondta, amit sohase titkolt, hogy egy jóslat elől szalad, nehogy apjának gyilkosa legyen – és szalad egy pletyka elől, miszerint nem az az apja, akit eddig annak hitt.
Ki hát az apja Oidipusznak?
Vagy ki volt az apja?
Thébában is ismerik a jóslatot: az agyonütött királynak azt üzente Apolló, hogy a fia kezétől fog meghalni.
Az Oidipusz-kulcs pontosan beleillett a thébai zárba.
S amennyire gyanús volt ez a fiatalember, annyira veszélyes is. A jóslat, amit a nyakában hozott, ha beteljesül, a városra is dögvész száll. Apagyilkosság, vérfertőzés…
A bűnhődés, effélékért, pláne, ha eltussolják, kollektív szokott lenni.
Miért nem ölte meg őt a Szfinx, akinek pedig ez volt a mestersége? Miért lett öngyilkos a Szfinx? A szakadékba miféle titkot vitt magával a Szfinx?
Ki volt a Szfinx?
Nem a híres találós kérdések voltak a legfogasabb kérdések. A Szfinx maga a titok.
Érdekes dialógus lehetett a halála előtti utolsó beszélgetése. Az Oidipusszal folytatott párjelenet.
A drámaíró, ha a maga műfajának detektívfogásaival kotorászni kezd a Szfinx ócska oroszlánbőrében, egy harminc-harmincöt év körüli asszonyt talál benne elbújva, belebújva, s ez az asszony: Iokaszte, a királyné.
Egyedül ő szerette Oidipuszt annyira, hogy mindenre hajlandó volt, csakhogy megmenthesse életét a fiúnak. A fiának.
Hajlandó volt a pokolba küldeni Théba városának polgárrémisztő és idegenellenőrző üres masinériáját.
Cselekednie kellett.
Hisz a fia életéről volt szó.
A Szfinx barlangja.
Tulajdonképpen inkább egy kapualjhoz hasonlít. Az egyik kapuján bejön az áldozat, s a másikon távozik a szakadékba. Ha a méretei meg a dekoratív cseppkődrapériák nem tévesztenének meg, nyugodtan kimondhatnánk: egy cső.
Ide húzza be a Szfinx az áldozatait.
A bejárati nyílásán ajtó van. Nehéz ajtó. Védeni kell a Szfinxet a rablóktól. Magányos hölgy, sok ékszerrel.
A másik nyílás a szabadba nyílik. Itt nem kell ajtó, se kerítés. Mély szakadék van alatta. Ennek peremén fogadja Szfinx a látogatóit. A háziasszony és a vendég a mélyből felnyúló két kőtű hegyében ül, mintegy bárszékeken. A kapuzat íve keretbe foglalja őket.
Mögöttük a nagy ég, a szomszéd hegyek csúcsai, s valahol lentebb Théba városa.
Ez a legendás hely, s mint a legendás helyek általában: szomorúan szegényes.
Éjszaka van.
A barlang hátsó nyílásában, sziklára kiülve, egy asszony sütteti magát a holdfényben. Iokaszte.
Mozdulatlanul ül. Egész teste be van tekerve fekete bársonyba. A felső végét átvetette a fején, a másik vége pedig lelóg valahova a semmibe. Eléggé önálló és excentrikus nő ahhoz, hogy ebben az archaikus, Homérosz előtti világban ilyen egyáltalán nem korhű ízléssel öltözködjék.
Csak az arca meg a két szabadon levő karja foszforeszkál fehéren.
Amikor ilyen csend van, mint most is, különös fémes hangokon hallhatóvá is lesz a csend.
Aztán ezek is elhallgatnak. A hangok.
A barlang bejáratának faajtaját nyitja valaki kívülről. Nehezen, nyikorogva nyílik, ritkán használhatják. Fáklyafénnyel jön be két alak. Elöl egy kamasz fiú, ő hozza a fáklyát. Mögötte egy öreg, szikár férfi, keze a fiú vállán. Tiréziász ő, a vak jós.
Tiréziász lélegzésén érezni, hogy meredek úton hágott fel ide.
Iokaszte, Tiréziász és a néma fiú
TIRÉZIÁSZ
Szedd elő, fiacskám, a Szfinxet. Az oroszlánbőrt, az aranykebleket, a diadémot. Mindjárt jön a királyné.
IOKASZTE
Anélkül, hogy megmozdulna. Már itt vagyok.
TIRÉZIÁSZ
Leszokott róla, hogy a hang felé forduljon. Olyan csendben ültél.
IOKASZTE
Bámultam a szakadékban az áldozataim csontját. Jó nekik.
TIRÉZIÁSZ
A Szfinx áldozatai hevernek odalent, királyné.
IOKASZTE
Feláll, s magányos sziklájáról ügyesen átlép a barlangnyílás szegélyére, s innen le a barlang kövére. Gyors léptekkel jár. Fiatal nő, nincs negyvenéves se. Finoman disztingválsz. De belebújok abba az oroszlánbőrbe, felrakom az aranykebleket, az ezüst álarcot, a fejdíszt… És velük a vállamra veszem a Szfinx minden bűnét. Ingerülten a fiúhoz. Hozod már?
TIRÉZIÁSZ
Ne ijesztgesd, nagyon félénk fiú.
IOKASZTE
A legbátrabb lehetne. Az egyetlen, akinek nem kell félnie a Szfinxtől… Ő látja, hogy hogy készül. Ledobja a fekete bársonyruháját. Siess már! Vak vagy te is? Nem látod, hogy egy szál ingben
állok itt?
TIRÉZIÁSZ
Ki kell porolni az oroszlánbőrt. Fertőtleníteni is kell. Régen viselted… Kár levenni még a ruhádat.
IOKASZTE
Utálom. Nehéz. Megfojt. Nem bírom megszokni a gyászruhát… Jó huzatos ez a barlang. Legalább lehűt egy kicsit
az éjszakai hegyi levegő, mielőtt belebújok abba a másik szörnyű tokba. Kiáll a barlang peremére,
háttal Tiréziásznak.
TIRÉZIÁSZ
Eddig szeretted.
IOKASZTE
Miért ne?… A jó királyné, aki éjszakánként vérivó szörnyeteg… A szűzi életet élő királyné, aki ismeretlen
férfiakat fogad egy elhagyott barlangban… Nevet. Befordul. Persze, csupán lelki
beszélgetésre.
TIRÉZIÁSZ
És csupán az állam érdekében.
IOKASZTE
Leül, továbbra is gúnyos jókedvében. Bizony. Elbeszélgetek velük az életről és a halálról, mert ilyenkor kotyogják ki legjobban a politikai meg üzleti titkokat.
TIRÉZIÁSZ
A városalapító Kadmosz király óta szolgál minket ez az oroszlánbőr. De soha olyan eredményesen, mint amióta te vagy benne a Szfinx.
IOKASZTE
Az érdemeim! Ecseteld csak őket… Három perzsa kémet lepleztem le. Egy nemzetközi szentélyfosztogatót. Egy szökésben levő egyiptomi adószedőt. És azokat a hettita összeesküvőket, akik utaztak volna haza, hogy átvegyék a hatalmat…
TIRÉZIÁSZ
Az egész ismert világ hálás neked, mint Szfinxnek. Te vagy a legjobb őre a nemzetközi rendnek.
IOKASZTE
Ez új! Eddig csak azt mondogattátok, hogy én vagyok Théba házőrző kutyája. Végre kezditek elismerni, hogy a jelentőségem már túlnőtt ezen a szar városon. Feláll. Hagyjuk! Elég volt! Vége!… Te gyerek, hagyd abba a porolást! Tekeri magára a bársonyruháját. Keressetek egy másik bolond királynét magatoknak, aki hajlandó belebújni abba a vedlett oroszlánbőrbe.
TIRÉZIÁSZ
Most, hogy meghalt a király, nagyobb szükség van a Szfinxre, mint valaha. Ki fog minket nyomára vezetni a király gyilkosának?
IOKASZTE
Belevág. Ezért utáltam meg! Mert ez is gyászruha lett. Miféle adósságot fizettettek velem Laiosz királyért? Nappal a sírjánál áldozok fekete bársonyban, éjszakánként meg a gyilkosa után nyomozok, egy egérpisiszagú oroszlánbőr bugyogóban… Most már sápadt a haragtól. És a végén a halotti ruhám lesz ez a maskara!
IOKASZTE
Mitől? Nem tudtam, hogy süket is vagy. Mintha nem hallottad volna a dobszót meg a hirdetményt, hogy aki megöli a Szfinxet, király lehet Thébában. Tudtom nélkül doboltatta ki Kreon. Nem te adtad neki ezt az ötletet?
TIRÉZIÁSZ
Ne félj, a Szfinx halhatatlan.
IOKASZTE
Halhatatlan. Mert ha egy ambiciózus fiatalember a hátamba döfi a tőrét ebben az elhagyott barlangban, holnap éjszaka Kreon felesége boldogan fog belebújni a véremtől párolgó oroszlánbőrbe. Paposan kántálva. A Szfinx halhatatlan… Hirtelen. De én még élni szeretnék. Mert én még nem éltem.
TIRÉZIÁSZ
Ne félj, a felsőtestedet az aranypáncél tökéletesen védi. S ha beülsz a sziklák közé, a derekadon alul is hozzáférhetetlen vagy.
IOKASZTE
…Már régóta. De: mint, aki nem akarja ilyen ironikus hangsúllyal sem taglalni női elhanyagoltságát, ilyenkor a fanyar panaszból gyorsan a politikai intrikába veti magát. Most is. Azért nem értem, hogy Kreonnak miért kellett kihirdetnie, hogy az én holttestemen át a trónra léphet akármilyen kalandor. Az emberek elkezdenek tippelni, mint egy sportversenyen, ki lesz a király? És elfelejtik, hogy Kreont is tippelhetnék… Mindig ilyen zseniális ötletei voltak!
TIRÉZIÁSZ
Egy futó mosolyával igazat adott Iokaszténak. Majd finoman, mintha nem is a saját koncepciója volna, amelyet előad. Fivéred bizonyára arra gondolt, hogy Thébában kezd nagyon népszerűtlen lenni a Szfinx, és ezzel a hajtóvadászattal növelheti a saját népszerűségét.
IOKASZTE
Ezt is tőlem lopta, ezt az ötletét! Én találtam ki a Szfinx-ellenes intézkedéseket. Mindig megjutalmaztam a fazekasokat, amikor ronda szörnypofával festették vázáikra a Szfinxet. Véres karmokkal ülök egy fiatalember hulláján… Ez az! mondtam. Ez az igazi művészet! És megvettem a vázát egy aranyért. A királyné hálája… rebegte a boldog fazekascsalád. A vázát éjszaka összetörtem, és a boldog fazekasra rágyújttattam a házát. Hadd égjen bent családostul. A Szfinx bosszúja… mondták aztán fazekas-körökben.
TIRÉZIÁSZ
Már hallotta ezt a történetet, de azért kivárja a végét, s folytatja a magáét. Fivéred bizonyára arra is gondolt, hogy hirdetése eredményeképp előbújnak a titkos trónkövetelők.
IOKASZTE
Hogy én kilövöm neki a gyönge bikákat. Hát nem!
TIRÉZIÁSZ
Férjed és fiad után Kreon a legközelebbi férfirokonod…
IOKASZTE
Azért se lesz király belőle!
TIRÉZIÁSZ
Kinek őrzöd így a trónt?
Csend. Majd –.
IOKASZTE
Amíg életben van, én visszavárom őt.
TIRÉZIÁSZ
És mi a jele annak, hogy életben van?
IOKASZTE
Az, hogy visszavárom őt.
Csend. Majd –.
IOKASZTE
Bárki jön ide, a Szfinx barlangjába, ha még nincs meglett férfikorban, az első kérdésem hozzá, amint kettesben maradunk: ki az anyád? ki az anyád? mondd! ki az anyád?… Istenem, ha azt mondaná: az anyám Iokaszte… Elhallgat. Nem bírja tovább mondani. Majd. – Aztán megölöm őket.
TIRÉZIÁSZ
A fiad meghalt.
IOKASZTE
Sikoltás helyett csak ennyit mond csendesen. Egyetlen kisfiam… Meglepő nyugalommal. Azt mondják, kivitték őt az erdőbe, és otthagyták. Az egyetlen fiamat.
TIRÉZIÁSZ
Ha több lett volna, a többi is meghalt volna.
IOKASZTE
…Igen. Azért is éltem úgy. Mint egy szűz. Tizenhat éve nem volt férfi az ágyamban… Mióta a fiamat kiloptátok a bölcsőből… Senkim sem volt. A királlyal is csak a trónon találkoztam. Egyszer-kétszer még, eleinte, beengedtem. De nekem nem kellett úgy a szerelem, hogy utána rám jöjjenek Théba tudós asszonyai, és az élet nyomait kutassák bennem a király parancsára. Én lettem az az őserdő, amelyben elpusztultak a többi gyerekeim… Az egyik után lázas betegen felkeltem, és megpofoztam a királyt. Megértette ő is, hogy minek szeretni annak, aki annyira fél.
TIRÉZIÁSZ
Királyné, nemsokára ideér az a fiatalember…
IOKASZTE
Engem már hiába kecsegtetsz bármiféle fiatalemberrel… A jó uralkodó az, aki tud uralkodni magán. Én tudok.
Úgy kellett elmennem minden nemzeti ünnepen a királyi gárda sorfala előtt, hogy egy pillanatra rá ne villanjon a
szemem egyik katonára sem. Pedig éreztem a tekintetüket. Mint aki egy rács előtt megy végig, és a rácson át rásüt
a nap. A félig lehunyt pilláimon vibrált a tekintetük. Beleszédültem. Fekete karikák ugráltak előttem… És nézni,
hogy a gyaloghintómat vivő óriásnak a bőre alatt hogy játszadoznak az izmok! Ha előrehajoltam volna, és a fülébe
súgom: én ne hordozzalak téged?
TIRÉZIÁSZ
Szfinxnek is, királynénak is te mindig tökéletes voltál.
IOKASZTE
Odamegy Tiréziászhoz, közel hozzá, s az arcába mondja, csendesen, számonkérően. Ki ítélhetne meg engem, hogyha nem volnék az?
IOKASZTE
És hogyha nem leszek az?
TIRÉZIÁSZ
Tizenhat éven át tudtál uralkodni magadon.
IOKASZTE
Vagy inkább: te rajtunk. A szörnyű jóslatoddal. A királyt rettegésben tartottad, engem meddőségben. Most, hogy
az uram meghalt, mondd, mi értelme volt ennek?
TIRÉZIÁSZ
Jóslat volt, hogy a fiad megöli az apját.
IOKASZTE
Jóslat volt? Te jósoltad. Miért jósoltad?
TIRÉZIÁSZ
Mert így volt megírva.
TIRÉZIÁSZ
Nem tudjuk, hogy történt.
IOKASZTE
Nézzék csak, milyen nemtudomka lesz, ha arról van szó, ami két hete történt. Úgy látszik, csak akkor vagy olyan biztos a dolgodban, ha arról van szó, ami majd évek múlva történhetik… Értsd meg, te hamis jós, tizenhat éven át feleslegesen szenvedtünk.
TIRÉZIÁSZ
Királyné, nem vagyunk egyedül.
IOKASZTE
Ez a gyerek? Hisz minden államtitkot tud. Ezt ne tudhassa? Különben is: néma… Ha én nem szégyellek levetkőzni előtte, te mit szemérmeskedsz?
TIRÉZIÁSZ
Ez a hely nem alkalmas erre a vitára.
IOKASZTE
És az én ágyam alkalmas volt? A fiam bölcsője alkalmas volt? Mert ott kezdődött. A méhem alkalmas volt? Mert ott folytatódott.
TIRÉZIÁSZ
Királyné! Emlékeztetlek, hogy egy gyanús idegen érkezett Thébába. Fogadkozik, hogy legyőzi a Szfinxet. Útban van errefelé…
IOKASZTE
A szokott váltással megint az államügyekkel magát tökéletesen elfoglaló politikusnő, vagy mondjuk inkább üzletasszony hangján. Persze! Alig várom, hogy a szemébe nézhessek… Na, gyere ide, fiam, hozd azt a bőrbugyogót. Ha jól kitakarítottad, talán nem kapok kiütéseket tőle, mint a múltkor… Várj, segíts már levenni előbb ezt a szörnyű gyászruhát.
A néma fiú odahordta közben a Szfinx alkatrészeit. Aranyos, zománcos, drágakövekkel kirakott darabokból áll a felső rész. Az alsó fele oroszlánbőr. A kezekre is oroszlánmancsok kerülnek kesztyűként.
TIRÉZIÁSZ
Kicsit ceremóniásan közben, hol mormogásba, hol kántálásba forduló hangon. Városunk egészségének hatékony védője, ó, Szfinx. Áthághatatlan márványküszöb, sarkaiból kifordíthatatlan kapu, messze tekintő torony a város fölött, biztos bástyánk… Miként a fehér vérsejtek őrt állnak az élő szervezetben, és felfalják az idegen betolakodót…
IOKASZTE
Ugye, mondtam, hogy egérpisiszaga van ennek az oroszlánbőrnek. Tessék, szagold meg!… Ha vendégem megérzi ennek a szagát, elmegy a kedve velem bájcsevegni.
TIRÉZIÁSZ
Állj úgy, hogy ne feléje fújja a szél.
IOKASZTE
A bőröm beissza azt a szagot. Utálom magam benne. Piros foltokat kapok az egész testemen.
TIRÉZIÁSZ
Permetezd be, fiacskám, egy kis pézsmaillattal.
IOKASZTE
Olyan drága volna egy új oroszlánbőr?
TIRÉZIÁSZ
Egy új oroszlánbőr még sokkal büdösebb.
IOKASZTE
Egészséges állatszag. De ez barlangi dohszag, keveredve a molyirtószerrel, a fertőtlenítővel… A néma fiúhoz. És itt is csinálj vele valamit, te gyerek, mert ez a rész mindig felhorzsolja a combomat… Felpróbálom. Fordulj el egy kicsit. Tiréziászhoz, miközben belebújik az oroszlánbőrbe. Hány éves a kísérőd?
TIRÉZIÁSZ
Kelletlenül. Nem tudom, mellettem hat éve szolgál.
IOKASZTE
A mellrészt!… A Szfinx aranyból kovácsolt szűzleánykebleit… Ezzel a két rubinpöttyel. Megcsókolja a két mellbimbót. Muszáj egy kicsit csókolgatni, hogy ne vakuljon meg a fényük. Ragyogjon a Szfinx melle!… Miközben felcsatolja. Tökéletesen illik rám ma is. Mintha rám öntötték volna.
TIRÉZIÁSZ
Fiam, állj ki a kapuba, nem látsz-e fáklyafényt az úton.
IOKASZTE
Eredj csak, a fejdíszt én is fel tudom tenni. Kötekedve Tiréziászhoz. Félted a kisfiút,
hogy elcsábítom? Ideje volna… Ne félj, csak élesítem rajta a körmeimet…
TIRÉZIÁSZ
A fiad lehetne.
Kis csend, majd –.
IOKASZTE
Nagyon nyugodt hangon. Te mered még a fiamat eszembe juttatni? Nem hallottad az előbb, hogy én a királyt is megpofoztam? Hát tudd meg, épp azért néztem őt meg magamnak, mert elgondoltam, hogy ekkora lehetne most a fiam… Rámosolyogtam. És szerettem volna összecsókolni.
IOKASZTE
Ingerülten. Dehogyisnem!
TIRÉZIÁSZ
…téged féltelek.
TIRÉZIÁSZ
Az államot. Könnyen veszélybe kerül, ha az uralkodó királyné fiatalemberek közt keresi a kegyenceit.
IOKASZTE
Pfuj, pfuj, pfuj! Dicsérgeti a tökéletes királynét, és közben miket képzel rólam!
TIRÉZIÁSZ
Nem zavartatva magát, folytatja. Szenvtelenül, oktatólag. Emlékezz Phaedrára.
Beleszeretett az ifjú Hippolitoszba. Mi lett belőle? Öngyilkos lett.
TIRÉZIÁSZ
Méreggel. Azt hiszem.
IOKASZTE
Túl szelíd halál. Ha az ember büntetni akarja magát, akkor büntesse. S hirtelen a jól felkészült vitatkozó szellemi fölényével. Csakhogy Hippolitosz Phaedra férjének fia volt. Neki magának mostohafia. Természetes, hogy bűnhődnie kellett. Ez már majdnem vérfertőzés. Messze zengő mély hangon ezentúl. Vérfertőzés… Figyeled? Ha ezt az álarcot felteszem, még a hangom is más… „Vér-fer-tő-zé-és!”
TIRÉZIÁSZ
Az álarcba be van építve egy rezonáló tölcsér. Próbálj énekelni!
IOKASZTE
Zengő, öblös hangon. Reszkessetek! Bűnösök, reszkessetek !… Saját hangján. Ha ez az álarc az arcomon van, nemcsak a hangom változik meg, hanem a gondolataim is. Csupa öblös gondolatom támad… „Halál az ellenségre”… „Erős vár a mi istenünk!”… „Az állam én vagyok”… „Kémek és felforgatók, reszkessetek!”… Hu-u-ú!
TIRÉZIÁSZ
Felszabadultan, elragadtatva. Ez az, ez az! Ez az, ami téged fölébe helyez minden más város uralkodójának… Ó, hogy szeretem ezt hallani, királyné, amint kiárad belőled a bosszúállás lelke. Még! Töltse be a völgyet az alvó város fölött! Riadjon fel Théba népe villámterhes szavaktól…
IOKASZTE
Mit mondjak még?
TIRÉZIÁSZ
Mondd azt, hogy halál a király gyilkosára. Körben a hegyek verjék vissza a szódat, hogy ne távozhasson az átok
a város felől… „Halál a király gyilkosára!”
IOKASZTE
„Halál…” Hirtelen. Jön a fiúd. Mit mutogat?
A NÉMA FIÚ
Néma beszéddel Iokasztéhoz.
IOKASZTE
Fáklyafény a hegy lábánál. Azt mondja.
TIRÉZIÁSZ
Tehát jön. Csakugyan.
Kis csend. Rekedt madárhangok.
TIRÉZIÁSZ
A keselyűk már észrevették. Felébredtek, és levegőben körözve várják, hogy lecsaphassanak majd a holttestére.
IOKASZTE
Théba lakói is észrevették. Kiülnek a városfalakra. A gyerekek lekváros kenyeret majszolnak…
TIRÉZIÁSZ
És te készen vagy, királyné?
IOKASZTE
Igen. Láttam őt este az ablakomból, a függöny mögül. Bámulta a palotát, és arra gondolt, milyen lenne királynak
lenni benne.
IOKASZTE
Én meg arra, hogy milyen lenne meghalni a kezétől… Azt hiszem, jó király is lenne belőle.
TIRÉZIÁSZ
Miért gondolod?
IOKASZTE
Itt a Szfinx arany fejdísze. Kérlek Tiréziász, tedd a fejemre… Várj, a kezedbe adom… A vak
ember kezét úgy irányítja, hogy megkoronázhassa őt.
TIRÉZIÁSZ
Meghatódva önnön fenségétől. Oroszlántestű Szfinx, íme, a Tudás koronája!
Egyesüljön benned Erő és Értelem, Mindenhatóság és Mindentudás, hogy Théba hét kapuján be ne jöjjön a rontás
a városba, hogy dögvész, kolera, pestis ne érjen minket bosszulatlan bűnökért…
IOKASZTE
Siess, mert csakugyan ideér!
TIRÉZIÁSZ
Röviden és robbanó intenzitással. Kutasd ki férjed gyilkosát! Az igazi gyász a
bosszú!…
IOKASZTE
Tizenhat éve gyászolok így a fiam után. Bosszúra szomjasan. Mindenkitől csak őt kérdezem.
TIRÉZIÁSZ
Kicsit meghökkent, de azért atyailag kérdi. És mit tudtál meg róla?
IOKASZTE
Sokat. Semmit. Mindent. Hogy átfúrták a bokáját, és úgy akasztották egy fára. Hogy Xouthosz volt a rabszolga
neve, aki az erdőbe vitte őt…
TIRÉZIÁSZ
Az emberek mindent beszéltek.
IOKASZTE
Magánkívül már. De hisz a saját fülemmel hallottam a kisfiam oá-oázó hangját…
TIRÉZIÁSZ
Az az erdő olyan messze van, királyné.
IOKASZTE
Nekem ne mondd, hallottam. Lángolt a mellem, szinte robbant a tejtől, nem tudtam aludni, egész éjjel az én picim
nyirvákolását hallottam. Oá-oá… És nappal is.
TIRÉZIÁSZ
A képzelet becsap minket, mint a visszhang.
IOKASZTE
De ha ott lógott a fán!
TIRÉZIÁSZ
Olyan régen volt az, királyné.
IOKASZTE
Régen? Te bolond vagy. A múlt éjjel is hallottam. Te nem tudod azt, hogy a csecsemők milyen szívósak? Száz
esztendeig akarnak élni, mind. Olyanok, mint a piciny magok. Hallottál te az egyiptomi fáraók sírjában a
búzaszemekről?
TIRÉZIÁSZ
A városból hallatszott fel egy újszülött hangja.
IOKASZTE
Hogy neked mindenre van valami szörnyen okos magyarázatod! Csakhogy én ezer gyerek között is megismerem
az ő hangját… Jó, hogy azt nem mondod, hogy a párzó macskák nyávogását hallom éjszakánként. Elneveti magát, majd mint a legnyilvánvalóbb dolgot mondja. Hogy téveszthetném össze a
hangját, amikor egyetlen nap se múlott el azóta, hogy ne hallottam volna?… Oá-oá, oá-oá!… Ezért vagyok én
olyan jó kutyája Théba városának, éber házőrző kutya, aki folyton hegyezi a fülét… Az ám! Tizenhat év óta. Fáradtan és kötelességtudóan. Erről a mai kliensemről mit kell tudnom?
TIRÉZIÁSZ
Azon az úton jött, amerre a férjedet utoljára látták.
IOKASZTE
Fáradt, rutinérveléssel. Az a legforgalmasabb út. Mindenki Delphiibe jár jóslatért.
TIRÉZIÁSZ
Indulatos, nagyravágyó fickó… Igen, Delphiiben járt ő is. Tudd meg, mit mondott neki Apolló. A delphii Sybillának sokkal jobb információi szoktak lenni, mint nekünk.
IOKASZTE
Felkuporodik egy kiálló sziklára. Ja, nagyobb a forgalma… Már jön! De nagyon lassan jön… Tűnjetek el!
TIRÉZIÁSZ
Ha megtudsz valamit Laiosz király haláláról…
IOKASZTE
Közbevág. Bízd rám, hogy én mit akarok megtudni!
TIRÉZIÁSZ
A rendreutasító hang megsértette. Ennyit mond. Úgy látszik, Thébában egy vén vak jósra hárul a feladat, hogy nyomozzon a felkent királynak büntetlenül grasszáló gyilkosa után.
IOKASZTE
Feltette az álarcot, öblösebb hangon. Nagyon helyes, legalább most megosztottuk
a feladatot.
TIRÉZIÁSZ
Gyere, fiacskám, vezess engem a magam útján.
IOKASZTE
Utánaszól. És hogy hívják azt a fiatalembert, aki talán a halálom lesz?
TIRÉZIÁSZ
A kapuból visszafordul, így mondja. Oidipusz.
IOKASZTE
Oidipusz… Furcsa név. Sohasem hallottam ezt a nevet.
TIRÉZIÁSZ
Kísérőjével el.
Sötét lesz, odakint holdfény.
Iokaszte egyedül
IOKASZTE
Itt hagytak megint!… Kiáltani kéne… És nem lehet kiáltanom utánuk. Itt hagytak megint, ahogy ott hagyják a halottat a temetőben. Az se kiálthat, és nekem se lehet kiáltanom. Ki jön el értem? Hátha senki se jön. Hátha senki se nyitja ki többé az én aranykoporsómat. Hátha itt hagynak örökre, mint a múmiát a festett nagybőgőtokban, itt hagynak, mint a szkafandert a csillagok között, mint a döglött hernyót a selyemgubóban… Ki lesz az én feltámasztóm? Hogy rágom ki magam ebből a… ebből a… Rázza, veti magát a Szfinx-tokban, már kétségbeesett sírások közt. Micsoda kínzóeszközt találtak ki nekem! Ha szögekkel volna belül kiverve, és úgy zárnák rám a koporsómat, akkor se szenvednék jobban, mint ahogy ennek az oroszlánnak az ölében szenved az én ölem, és ahogy ebben a rubinköves szűz mellvértezetben szenved a mellem… Vasszűz foglya vagyok, meddő asszony, aranyba foglalt sterilitás! Nem halljátok a borostyánkőbe fagyasztott féreg kiáltását…?
Kintről imbolygó fáklya fénye.
Iokaszte, Oidipusz
OIDIPUSZ
Hangja. Szfinx! Merre vagy?… Hé! Szólalj meg! Szfinx!
OIDIPUSZ
Égő fáklyával megjelenik az ajtóban. Ember. Okos, izmos fiú, alig túl a kamaszkoron. Szinte vidáman. Ha te vagy a Szfinx, az első kérdésedre már megfeleltem. Ezt kipipálhatjuk. Mennyi van még?
IOKASZTE
Már vártalak – Oidipusz.
OIDIPUSZ
Rosszkedvűen. Ha meg tudod, ki vagyok, mit kérdezed?
IOKASZTE
Azt hittem, már inadba szállt a bátorság.
OIDIPUSZ
A sajgás inkább. Ez a meredek hegy! A bokám megint megdagadt.
OIDIPUSZ
Nem ül le. Várom kérdésed.
OIDIPUSZ
Nehezebbet nem tudsz kérdezni?
IOKASZTE
Azt bízd rám, hogy én mit kérdezek. Anyád neve?
OIDIPUSZ
Nevet. Anyja neve, születési helye és ideje…
IOKASZTE
És ha én épp ezeket akarom tudni?
OIDIPUSZ
Egy kopár barlangban felveszik az ember adatait. Ez tehát a nagy találkozás a Szfinxszel!
OIDIPUSZ
Kicsit járkál, hátramegy. Izgalmasabbnak képzeltem.
IOKASZTE
A szent helyek mindig nagyon egyszerűek. Mire rájössz a varázsukra – idő kell.
OIDIPUSZ
Mire rájövök, már itt se vagyok. A párkányra ül. Odalent táplálom a madarakat. Mintha egy arra szálló keselyűt heccelne. Kui-kvi-i! Jó is volna! Hess! Várj sorodra!… A kilátás azért nagyon szép. A hétkapujú Théba… Mintha csak a kezem kéne kinyújtani érte.
IOKASZTE
A városból még szebb a kilátás. Onnan meg idelátni.
OIDIPUSZ
Páholyból nézhetik, hogy bukfenceznek a mélybe, akiknek túlságosan megtetszett Théba városa. Felugrik a szikláról, beljebb jön. Olyan ez, mint egy kocsma, pénzesebb turisták számára. Ki is
lógathatnál egy cégért: „A Szfinx barlangjához.”
IOKASZTE
Csakhogy ez csakugyan a Szfinx barlangja, Oidipusz.
Kis csend.
IOKASZTE
Ha el akarsz menni, most még elmehetsz, Oidipusz.
IOKASZTE
Miért jöttél ide?
OIDIPUSZ
Szeretnék király lenni Thébában. Tetszik nekem ez a város. A palota. Azt mondták, aki legyőzi a Szfinxet, az itt
király lehet.
IOKASZTE
És hogy akarod legyőzni a Szfinxet?
OIDIPUSZ
Úgy, hogy te találós kérdést mondasz, és én majd megfejtem.
OIDIPUSZ
Persze. Azért vagyok Oidipusz, hogy megfejtsem a rébuszaidat. Rajta! Kérdezz!
OIDIPUSZ
Azt hittem, olyasmit kérdezel, hogy mi az, ami reggel négylábon, délben háromlábon…
IOKASZTE
Még rákerülhet arra is a sor, most az anyád nevét kérdeztem.
OIDIPUSZ
Talán már akadt olyan látogatód, aki úgy megijedt tőled, hogy elfelejtette még az anyja nevét is?
IOKASZTE
De sokat kerülgeted. Szégyelled talán?
OIDIPUSZ
Hogy szégyellném? Egy királynét?
OIDIPUSZ
Hát Korinthoszban. Odavaló vagyok.
IOKASZTE
Most már szinte türelmetlenül. Akkor meg mit kockáztatod itt az életedet?
Korinthoszban úgyis király leszel.
OIDIPUSZ
Csakhogy Korinthosz nem tetszik nekem. Itt pedig minden tetszik… Te is tetszel nekem. Mondd, nem lehetnék
király úgy, hogy te életben maradj? Hozatnék neked Egyiptomból egy hím szfinxet. Aztán szülhetnél kis
szfinxeket… Biztos nagyon okos kis szfinxek lennének… Most mért sírsz? Laiosz király nem gondolt soha rá,
hogy neked párt szerezzen?
OIDIPUSZ
Mennyi idős vagy?
IOKASZTE
Ezeréves és szűz.
OIDIPUSZ
Én ismertem vénkisasszonyokat, azok azért nem ilyenek voltak. Kedvesen. Nem volt
ilyen hetykén álló mellük.
IOKASZTE
Ó, ez csak arany. Megkopogtatja, kong.
OIDIPUSZ
Üres. Úgy látszik, nincs szíved.
IOKASZTE
Tedd ide a kezed.
OIDIPUSZ
Á, attól olyan fényes, hogy mindenki odateszi a kezét.
OIDIPUSZ
Dehogyis… Egy ilyen kellemes pézsmaillatú oroszlántól csak nem ijedek meg? Különben is elhatároztam, hogy
kedves leszek hozzád, mert hátha akkor könnyebb kérdéseket fogsz feladni. Nem félek… Megfogja a Szfinx mellét. Jé, olyan forró itt ez az arany, mintha mindig sütné a nap.
Egy pillanat, majd –.
IOKASZTE
Most valakire gondoltál.
IOKASZTE
Azért nem kell elpirulni.
OIDIPUSZ
Nem azért pirultam el. És mért pirultam volna el?
IOKASZTE
Egy korinthoszi kislányra?
OIDIPUSZ
Ha mindenáron tudni akarod – a királynéra.
IOKASZTE
Hirtelen. Melyikre?
OIDIPUSZ
Iokasztéra. A thébai királynéra… Mondd, milyen asszony ez a Iokaszte? Csend.
Hogy nem tudsz erre felelni? Mindentudó vagy, és a legegyszerűbb kérdésre nem tudsz felelni… És nem megy
most férjhez?
OIDIPUSZ
Csak. Sokáig álltam a palota előtt. S egyszer csak a függöny mögött megláttam egy arcot. A királyné! Mondd,
mi volna, ha feleségül kérném?
IOKASZTE
De nagy gyakorlatod lehet az asszonyok lerohanásában! Idejössz Thébába, belesel a palota ablakán, és már azt
képzeled, tied a királyné. Nem mondom… Ki se nézné az ember belőled!
OIDIPUSZ
Á, ha az ember még nem volt nővel, épp akkor tudja a sikert a legkönnyebben elképzelni. Nekem muszáj nagyon
merésznek lenni, hogy ne vegyék észre, hogy még szűz vagyok.
IOKASZTE
Innentől pár replikában nagyon gyors a párbeszéd. Hány éves vagy?
OIDIPUSZ
Tizenhat. Mondd, kinek őrzi a királyné a trónt?
IOKASZTE
Eltűnt. S az anyja visszavárja.
OIDIPUSZ
Hogy hívták a fiát?
IOKASZTE
Nem érte meg a névadást.
OIDIPUSZ
Egy jó férfi kéne a házhoz, hogy megint gyereket csináljon a mamának. Ezt én mondom!
Csöppnyi csend, majd Iokaszte óvatosan.
OIDIPUSZ
Nem!… Nem mondhatni. Nem nagyon.
IOKASZTE
Iokaszte most sokkal kevésbé szabad, mint eddig.
OIDIPUSZ
Miért? Van valakije?
IOKASZTE
Nincs. Nem hiszem.
OIDIPUSZ
Hát akkor? Hamar letelik a gyászév. Mit gyászév? A gyász fél év. A gyászhónap.
IOKASZTE
Csakhogy Kreon nem fog neki engedélyt adni az új házasságra.
IOKASZTE
Ő a legközelebbi férfirokon – az elveszett fiún kívül.
OIDIPUSZ
Hol van az megírva, hogy Kreon legyen a király?
IOKASZTE
Az biztos, hogy a thébaiak örülhetnének egy új királynak. A Labdakida ház roskadozik a sok bűn alatt.
OIDIPUSZ
Te csakugyan egy nagyon erkölcsös vénkisasszony lehetsz. Már ne haragudj! Hogy lehet így beszélni a Labdakida
házról? És épp egy thébai nőnek! Mert azért te az vagy. A Labdakidáknál nagyszerűbb família nincs is a világon…
OIDIPUSZ
A bűneik is isteniek! Antiope bűne mi volt? Zeusz szerelme! Belőle támadtak az ikrek, a városfalak csodás építői.
Ha ráhajtom a fülem Théba köveire, ma is hallom a lantos Amphion muzsikáját benne. Micsoda zene van itt a
kövekben is!
IOKASZTE
Hogy te miket nem tudsz!
OIDIPUSZ
Thébáról mindent! Itt a bűnösök is mások. Kadmosz megölte Árész sárkányát, jó, ezt nem kellett volna, le is
szolgálta a büntetést, és aztán? Árész hozzáadta a lányát feleségül. Aphroditétől való lányát – még a neve is! –
megint zene – Harmónia! Drága ősszülők, akiknek lakodalmán minden isten megjelent – vagy ezt is elfelejtették
talán a thébaiak? –, s most az öreg házaspár két szelíd sárkányként éldegél az elíziumi mezőkön. A sárkányölő,
aki maga is sárkány lett! Érzed, hogy milyen lélekemelő ez? A sárkányölő és a sárkányfogakból egy népet
támasztó. Hirtelen. Azt tudod, hogy Kadmosz meg istennek lett a nagyapja…?
OIDIPUSZ
Hát Szemelé révén a Dionüszoszé. És így Zeusz apósa.
IOKASZTE
Igen, igen, ezek a családfák!
OIDIPUSZ
Amikor beléptem a keleti kapun – én ugyanis most Delphiből jövök –, behunytam a szemem, és úgy mentem tovább, mint egy vak, jobbra fordultam, balra fordultam, még száz lépés, mondtam magamban, és ott leszek Herkules templománál.
OIDIPUSZ
Pontosan! Legelőször ugyanis Herkulesnél akartam tisztelegni, mert ő Théba legnagyobb szülötte.
OIDIPUSZ
Herkulesre! Ha én is fia lehetnék ennek a városnak! Kadmosz király sárkányfog-veteményéből… Mit nem adnék érte!
OIDIPUSZ
Mit? A fél szememet… Nem! Mind a két szemem világát odaadnám érte.
IOKASZTE
Nevet. Hiszen te behunyt szemmel is úgy tudsz tájékozódni…
Jókedvűen, önkéntelenül összenevetnek.
OIDIPUSZ
Hogy még jobb kedvük legyen, behunyt szemmel, kinyújtott két kézzel tapogatózik maga elé. Így mondja. Théba város fia vagyok… utat a világtalannak…!
IOKASZTE
Tréfálkozva. Mondd meg nekem, ó, világtalan Oidipusz – na, most valami könnyű kérdést! –, mit jelent az, hogy Oidipusz?
OIDIPUSZ
Kihívóan előtte. Felgerjedő, lángra lobbanó, rámenős – ezt jelentem.
IOKASZTE
Nevet. Vettem észre.
OIDIPUSZ
És a te neved mit jelent?
Majd –.
IOKASZTE
De azt is jelenti, hogy ölelő.
OIDIPUSZ
Az én nevemnek is van egy másik jelentése. Még igazabb, mint az előző. Oidipusz – azaz Dagadtbokájú.
IOKASZTE
Oidipusz lábát nézi. Hallgat. Majd. Csakugyan. És mitől ilyen dagadtak?
OIDIPUSZ
Sokat ácsorogtam a palota előtt, meg hegyet másztam, ilyenkor megdagadnak.
IOKASZTE
Mondtam már, hogy ülj le, Oidipusz.
OIDIPUSZ
Nem ülök le. Várom a kérdésedet.
IOKASZTE
Mit kerestél Delphiben? Milyen jóslatot?
OIDIPUSZ
Én?… a múltamat.
IOKASZTE
Aki olyan fiatal…
OIDIPUSZ
Belevág. A születése mindenkinek olyan messze van, hogy senki sem emlékezik rá.
IOKASZTE
Azért nem kell a Sibyllához menni. Azt minden anya elmondja a fiának.
OIDIPUSZ
Anyja. Hisz én épp azt mentem el megtudni, hogy a korinthoszi asszony az anyám-e csakugyan?…
Csend.
OIDIPUSZ
A nagyobb fiúk mostanában azzal kezdtek el csúfolni, hogy mit keresek én ott Korinthoszban, a palotában, hiszen
engem az erdőben szedtek föl.
IOKASZTE
Az erdőben? Hol?
OIDIPUSZ
Ott voltam a lábamnál fogva felakasztva. Átszúrt bokákkal, mint egy nyúlfióka. Hol? Azt nem mondták.
Csend.
IOKASZTE
És ha most megint megkérdezném, ki az anyád?
OIDIPUSZ
Látod: nem tudom. A világ legkönnyebb kérdését adtad föl. Mindenki más tudna felelni rá… Dühös kamasznevetéssel. Ez aztán a potyakérdés! Hogy ki az anyád?
IOKASZTE
A Sibylla mit mondott? Hisz ezért mentél Delphibe.
OIDIPUSZ
Hogy kerüljem az apámat is meg az anyámat is. Ezt mondta. De hogy kik azok? Arról hallgatott. Csak kerüljem őket! Kiket?… Kiket?… Ki az anyám? Ki az apám? Te tudod?
OIDIPUSZ
Persze hogy tudod! Ti mindentudó ravasz vénasszonyok! De nem mondtok meg semmit kereken. Csak játszotok velünk. Behúztok az ilyen egérfogókba… Csend. Majdnem sír. Majd. Most megölsz?
IOKASZTE
Lehúzza nagy karmos kesztyűjét, egyiket is, másikat is.
OIDIPUSZ
…Mielőtt megölsz – mondd meg nekem, hogy ki az anyám… Ígérd meg! Ezt az egyet… Hogy amikor megfojtasz: a fülembe súgod a nevét. Hogy ha esetleg az alvilágban is megkérdik tőlem: ki volt az anyád, Oidipusz?
IOKASZTE
Eldobja a csigolyaroppintó kesztyűit. Felmutatja a két kezét. Ezektől félsz?… Ezektől?
Kis csend.
OIDIPUSZ
Fölényben van, már érzi. Nem is akarsz megölni engem?
OIDIPUSZ
Mi az? Csak nem sírsz? Odamegy hozzá, átöleli a nyakát. De nehéz egy ilyen
Szfinxen eligazodni… Mondd, az asszonyok mind ilyenek?
IOKASZTE
Jólesik a kezed érintése.
OIDIPUSZ
Az ember nem is hinné, hogy az aranypikkelyek alatt ilyen sima és lágy legyen a tested…
IOKASZTE
Amikor jöttél, itt ültem a kövön, és egyre csak arra gondoltam, hogy a legjobb volna csendesen lecsúszni innen a mélybe…
OIDIPUSZ
Azt mondják, a Szfinx halhatatlan.
IOKASZTE
Csak feleslegesen sokáig él… De most örülök, hogy nem haltam meg egy fél órával ezelőtt.
OIDIPUSZ
Ne beszélj már butaságokat. Hogy te csakugyan halandó vagy? Ki hiszi ezt el?
IOKASZTE
Annyiszor elképzeltem, hogy egyszer eljön ez a pillanat… A legnagyobb csodák olyan váratlanul történnek.
OIDIPUSZ
Mondd, te nem félsz annyi ékszerrel egyedül egy ilyen elhagyott helyen?
IOKASZTE
Még senki se mert ilyen közel jönni hozzám.
OIDIPUSZ
És ha te nem ölsz meg engem, attól nem félsz, hogy én megölhetlek?
IOKASZTE
Ne öljél meg engem, fiam. Én akarlak királlyá tenni téged Thébában.
OIDIPUSZ
Elhúzódik tőle. Majd. Mondd, ez megint nem lesz valami – csapda?
IOKASZTE
Ezért jöttél. Hogy király legyél Thébában.
OIDIPUSZ
És ha azt mondom, hogy most mégis inkább haza akarok menni?
IOKASZTE
Itt vagy otthon, Oidipusz.
Oidipusz hirtelen megfordul, hogy elrohanjon.
Váratlanul előtte áll Tiréziász.
TIRÉZIÁSZ
Hova siet, fiatalember?
OIDIPUSZ
Miután a ma éjszakai diskurzus után mindketten életben maradtunk, a Szfinx is, meg én is, gondolom, elmehetek.
TIRÉZIÁSZ
Ami eddig volt, az nem érvényes. Aki a Szfinx elé járul, az előbb megfürdik a szent Dirke forrásban. Ön ezt elmulasztotta.
OIDIPUSZ
Tudom, tudom! Dirke! Akit Amphion egy bika szarvára kötözött, és a testét egy forrás vizébe dobta…
TIRÉZIÁSZ
A katonák majd mutatják az utat…
IOKASZTE
Vigyázz, Oidipusz!
OIDIPUSZ
Érzi, hogy csapda, de mindegy. Imádok lubickolni a thébai mitológiában. El.
IOKASZTE
Siess vissza, Oidipusz! Iokaszte királyné reggel itt akar veled találkozni! Nevet. Segítsetek már kibújni ebből az oroszlánbőrből…
TIRÉZIÁSZ
Maradj csak benne! Még nincs itt a reggel.
IOKASZTE
Reggel örömünnep kezdődik Thébában!
TIRÉZIÁSZ
A város még gyászban van.
IOKASZTE
A halott királyért a gyászidő letelt. Hirdesd ki!
TIRÉZIÁSZ
A halott király vére még bosszúért kiált az égre.
IOKASZTE
Általános amnesztia. Ezt is hirdesd ki!
TIRÉZIÁSZ
Milyen alkalomból?
IOKASZTE
Új királyt koronázunk.
TIRÉZIÁSZ
Tudtam! Tudtam, hogy amint özvegy leszel, bele fogsz szeretni az első kalandorba, aki feltűnik Thébában…
Mondd, ugye, nem igaz? Nem szerettél bele?
IOKASZTE
Nevet, kacag. Hogy beleszerettem-e?… Jaj, szedjétek már le rólam ezt a fejdíszt,
te gyerek!… Hogy beleszerettem-e? Azt kérded? Drága Tiréziász!… Már tizenhat évvel ezelőtt beleszerettem,
amikor először a karomban tartottam őt… Tudod, milyen imádni való volt? Anyaszült meztelenül – ahogy
mondom. Csókoltam, ahol értem… Mit bámulsz úgy azokkal az üres szemeiddel? Nem érted? Túl talányosan
beszélek? Nem érted a Szfinx talányait? Ő a fiam!
TIRÉZIÁSZ
…Ó, az én jóslataim!
IOKASZTE
Most már megsütheted a jóslataidat!… Szétpattan rajtam ez a melltartó, fiacskám, ha nem fűzöd ki gyorsan… Látod, te nagy rémlátó, akkor került elő a fiam, amikor az apját már elveszítette.
TIRÉZIÁSZ
Persze hogy elveszítette, amikor megölte.
Pillanatnyi csend.
IOKASZTE
Ezt most azért találtad ki, hogy megpróbáld elpusztítani. Megint. Ha elsőre nem sikerült.
TIRÉZIÁSZ
Úgy látszik, tiszteletre méltó Szfinx, hogy ezúttal elmulasztottad feladni a látogatódnak a legalapvetőbb
rutinkérdéseket. Különben bizonyára bevallotta volna, hogy Delphiből Théba felé jövet szembetalálkozott egy
kocsival, hogy a kocsiban ült egy bácsi. Az valami megjegyzést tett rá. Mire ő leütötte a bácsit is meg a kocsist
is… A kocsis túlélte. Sajnos.
IOKASZTE
Nem igaz, az nem lehet igaz!
TIRÉZIÁSZ
Azt persze nem tudhatta, hogy az a bácsi – ráadásul – az apja volt. De úgy látszik, az apja volt. Ha te mondod.
IOKASZTE
Nekimegy. A férjem hullájával akarod most agyonverni a fiamat!
TIRÉZIÁSZ
Épp az, hogy a fiad! Ez a végső bizonyíték. Ez teszi fel a koronát az egész nyomozásra. Így szólt a jóslatom: a fiú
meg fogja gyil…
IOKASZTE
Fogd be a szád! Hallottam eleget… Hát nem! Nem fogok érveket szállítani ellene. Senkinek nem fogom elárulni,
hogy ő a fiam… Neki magának se… Nem lesz meg az örömöd, hogy beteljesült a jóslatod. És őt sem fogja
kínozni az a gondolat, hogy apagyilkos.
TIRÉZIÁSZ
A gyilkos fiatalember különös ismertetőjele: deformált bokák… Csakugyan, nem akarod, mint Szfinx, kihallgatni
a király kocsisát?
IOKASZTE
De! Hogy örökre elhallgasson. Kihúzza magát. Théba új királyának pedig olyan új
bíborköntöst csináltatok, hogy befedje a bokáit.
TIRÉZIÁSZ
Tegyél le erről a trónutódlási tervről, királyné. Dirke forrásánál reggel meg fogják találni egy dagadt bokájú
korinthosi fiatalember holttestét. Feltehetően azonos Laiosz király gyilkosával… A Szfinx elmulasztotta
végrehajtani rajta az ítéletet. Végrehajtják rajta Kreon katonái… De azért holnap reggel mindenki borzongva fogja
emlegetni a Szfinxet, az igazság őrét. Nem először végzi el a piszkos munkát a Szfinx helyett egy kivégző osztag.
IOKASZTE
Tépi le magáról az oroszlánbőrt. Ó, hogy ez a Szfinx nem tudott már hamarébb megdögleni! Hogy kiszabadul, fut az ajtóhoz. Fiam!… Fiam, vigyázz! Nyitni akarja, de furfangosan be van zárva. Mit csináltál ezzel az ajtóval?
TIRÉZIÁSZ
Bezártam. Biztonsági intézkedés.
IOKASZTE
Egyetlen – édes – fi-am! S hogy aztán összecsuklik az ajtó előtt, csendesen mondja. Menekülj… menj vissza Korinthoszba… Ott vár téged az egyetlen édesanyád.
TIRÉZIÁSZ
Ne biztasd! A hegyről levezető úton is állnak katonák, dorongokkal.
OIDIPUSZ
Véresen, tépett ruhában, de kívül a barlangon, mint aki a visszautat keresi. Szfinx! Szfinx! Te csaló Szfinx! Hová küldtetek engem? Miféle csapdába? Dirke forrása körül minden bokorban gyilkosok vannak… Gyilkosok jönnek a nyomomban! Dárdát hajigálnak felém… Az ajtóhoz szögeznek, mint egy denevért… Oá!… Jaj, oá…!
IOKASZTE
Nagyon halkan. Egyetlen… édes… fiam…
OIDIPUSZ
Átfúrják megint a bokámat vasakkal!… Mért zártad be a kapudat, te átkozott csaló?
TIRÉZIÁSZ
Most megátkozott téged.
IOKASZTE
Felugrik. Engem? Engem soha! Én tisztán élek az álmaiban…
OIDIPUSZ
…Átkozott szörnyeteg!
IOKASZTE
Ezt átkozza! Ezeket! Veri szét a Szfinx kellékeit.
OIDIPUSZ
Közben. Jaj! Fáj!… Tudom most már a választ minden kérdésedre! Kérdezz! Felelek! Most legyőzlek, te rémség. Azt kérdezted, hogy ki vagyok, megmondtam, hogy ember… Most már tudom, hogy minden kérdésedre csak egy válasz van, hogy: ember. Addig mondom, amíg megdöglesz belé: ember, ember, ember! Hallod? Agyonkövezlek ezzel a szóval: ember… Aki él: ember. Aki két lábon jár: ember. Aki három lábon: ember… Aki négy lábon: ember. Egyre lassabban, kimerülve, vérét vesztve. Aki már járni se tud: ember… Akit lábánál fogva a fára felakasztanak: ember… Csend. Majd. Akit a szülei az erdőbe kitesznek: ember…
IOKASZTE
Gépiesen tépte-szaggatta fia minden kiáltására a Szfinx darabjait. És most kiszakad belőle egy kérdés, a fájdalom emlékével. És akit megölnek, mielőtt megszületett?
OIDIPUSZ
Ember! És most megint élénken. Akit vasakkal üldöznek. Akit az ajtódhoz
szögeznek. Ember. A magam sorsával felelek neked, te dög! És minden testvérem sorsával. Minden titoknak
nyitja az ember… Na! Kérdezz akármit, hadd vághassam rá, hogy ember!… Amíg meg nem halok: em-ber…
em-ber… Elhalóan, akadozva, utána még sokáig. Ember… ember…
TIRÉZIÁSZ
Nyugtalanul. Mit csinálsz, királyné?
IOKASZTE
Rongyokat nyújt oda neki. Nézd, hogy minden szavával hogy gyilkolja a Szfinxet
Oidipusz! És a maradékot hajigálja szét, le a mélységbe. És már szinte diadalmasan kérdezi,
kiáltva. Ki az, aki minden szörnyeteget megöl?
OIDIPUSZ
Megint új erővel, harsányan. Ember! Akinek majd szárnyai lesznek, és felröpülhet
az égbe: ember!
IOKASZTE
Aki aranykort hoz Thébába?
OIDIPUSZ
Diadalmasan vágja rá. Ember!
TIRÉZIÁSZ
A jövő rémes előérzetével a két kezét rászorítja a maga világtalan két szemére. Felordít. És aki szégyenében a két szemét kivájja?!
OIDIPUSZ
Visszaordítja. Ember!
Csend lett.
IOKASZTE
Kisfiú, söpörd ki innen a Szfinxet. Meleg nap jön, és az ilyen kétéltűek húsa mindjárt megbüdösödik… Csak oda
le a mélybe!
Madarak rekedtes kiáltása.
IOKASZTE
Már felébredtek a dögmadarak. Gyertek, egyetek Szfinxet! Maga is kezdi hajigálni a szfinx
darabkáit. Keringőzzetek együtt a Szfinxszel, amíg a mélybe hull!… Itt vannak a gyilkos mancsai!
Egy szorítás, és a fiatal gerincek csigolyáit úgy roppantotta szét, mint a spanyol hóhérok garótája… Nesztek!
Most pusztult el végleg a szörnyeteg, a falánk, fagocita Szfinx!
TIRÉZIÁSZ
Na jó, elpusztult. És most mi lesz?
IOKASZTE
Vége annak a hosszú éjszakának. Kel fel a nap…
Csakugyan, világosodik.
TIRÉZIÁSZ
A fiúhoz. Nyisd ki a kaput, fiam. A boldogult Szfinx megígérte Oidipusznak, hogy
reggel itt fog találkozni a királynéval…
IOKASZTE
Várj! Tükröt!… Gyorsan rendbe szedi magát.
S amíg nyitják a kaput, feláll egy kőre, a napfénybe…
IOKASZTE
Én vagyok Iokaszte, az özvegy királyné, akit láttál tegnap a palota ablakában – megismersz-e engem, Oidipusz?
OIDIPUSZ
Még a földön. Sokkal, de sokkalta szebb vagy, mint tegnap…
IOKASZTE
Gratulálok neked, Oidipusz. Tanúja voltam annak a gyönyörű küzdelemnek, amelyet a Szfinxszel folytattál. Mióta
Théba áll, te voltál az első, aki felelni tudtál a kérdéseire.
OIDIPUSZ
Felkönyököl. Hova lett a Szfinxecske?
IOKASZTE
Szégyenében öngyilkos lett… Az egykori áldozatok csontjaival ott hevernek az ő csontjai is, lent a
szakadékban… Dicsőséges nap ez neked. Oidipusz király!
OIDIPUSZ
Felugrik. Csapda! Megint egy csapda, tudom.
IOKASZTE
Bemutatlak Théba népének. Induljunk a palotába.
OIDIPUSZ
A Szfinx barlangjából élve még nem jutott ki emberfia. Lent a bokrokban ott ülnek Kreon katonái, és kezdődik
megint…
IOKASZTE
Én nem engedem, hogy bántsanak.
OIDIPUSZ
Egytől félek csak, hogy a végén megint a lábamnál fogva akasztanak fel, mint a lőtt nyulat… Oá!
IOKASZTE
Én melletted leszek.
OIDIPUSZ
De akkor örökre! Ígérd meg!
OIDIPUSZ
Úgy menjünk le innen, mint király és királyné…
OIDIPUSZ
Az még nem elég. Mint férj és feleség.
OIDIPUSZ
Már pedig ebből a csapdából másként engem kihozni nem tudsz.
TIRÉZIÁSZ
Nyersen. Mit akarsz kérdezni tőlem?
IOKASZTE
Hogy mit csináljak?
TIRÉZIÁSZ
Mit faggatsz engem. Én már tizenhat évvel ezelőtt megmondtam, hogy mi lesz. Nevet, hosszan, keserűen.
IOKASZTE
De hisz ez lehetetlen!
OIDIPUSZ
Csak melletted érzem biztonságban magam… Félek egyedül. Szorosan öleli.
IOKASZTE
Az utolsó ítéleten ha kérdik, akkor is meglesz a mentségem erre… Lecsúszik Oidipusz lábához. Uram, királyom, engedd meg, hogy megkenjem olajjal a lábad.
TIRÉZIÁSZ
Elkínzottan, felkiált. Királyné!
IOKASZTE
Szelíden, ahogy a földön térdel. Mi az, Tiréziász, Phaedrát akarod talán idézni?
TIRÉZIÁSZ
Nem! Hiszen már úgyis döntöttél. És már minden úgyis öröktől el volt döntve. A fiúhoz. Adj neki olajat.
A királyné kúrálja a király beteg lábait. Közben.
OIDIPUSZ
Meglátod, Iokaszte, mégiscsak aranykort fogunk mi hozni Thébába. Az embereknek eszébe se fog jutni, hogy volt egyszer egy Szfinx-korszak… Nyomozás, kémkedés, üldözés, kivégzés. A sötétség korszaka. Brr!
TIRÉZIÁSZ
Miért gondolod, ó, király, hogy a napfénnyel kevesebb lesz a bűn, a gyilkosság, vérfertőzés, öngyilkosság és a többi, mint éjszaka volt.
OIDIPUSZ
Ti öregek, persze, ezt nem értitek. Az új rendszer alapja az, hogy ezentúl semmilyen bűnre nem lehet majd azt mondani, hogy államtitok. Mindent nyilvánosságra hozunk, közzéteszünk… Érted már? Mindenki tudni fog mindenkiről mindent.
TIRÉZIÁSZ
Mindent, de mindent?
OIDIPUSZ
Mindent, de mindent.
TIRÉZIÁSZ
Ez már azt jelenti, hogy mindennek az ellenkezőjét is…
OIDIPUSZ
Ez az aranykor, Tiréziász. Olyan szépen süt a nap, tartsd az arcodat te is a nap felé…
Valami távoli csengőszó.
OIDIPUSZ
Barikák ezüst csengője… jó jel!
TIRÉZIÁSZ
Valami rekedt diadallal. Tévedsz, ifjú király… Thébában így jelzik, ha valamelyik házban kitör a pestis vagy a lepra.
IOKASZTE
Felugrik. Nem, nem! Messze van még!
TIRÉZIÁSZ
…Hogy jön a minden eddiginél súlyosabb léptű végzet.
IOKASZTE
Öleli Oidipuszt, befogja a fülét. Ne hallgass rá! A város legszélső házai közt jár még csak a csengős ember… Még van időnk! Csókolja Oidipuszt.
TIRÉZIÁSZ
Tessék! Még öt perce sincs, hogy elkezdődött az aranykor… És már giling-giling! Giling-giling!
OIDIPUSZ
…Neked is milyen jó pézsmaszagod van. Csókolóznak tovább.
A NÉMA FIÚ
Előrejön, a közönségnek mondja. Itt most már csakugyan mindenkiről mindenki tud mindent… Pillanatok kérdése: Oidipusz is.
Függöny
|