Első jelenet

TIRÉZIÁSZ

Szedd elő, fiacskám, a Szfinxet. Az oroszlánbőrt, az aranykebleket, a diadémot. Mindjárt jön a királyné.

IOKASZTE

Anélkül, hogy megmozdulna. Már itt vagyok.

TIRÉZIÁSZ

Leszokott róla, hogy a hang felé forduljon. Olyan csendben ültél.

IOKASZTE

Bámultam a szakadékban az áldozataim csontját. Jó nekik.

TIRÉZIÁSZ

A Szfinx áldozatai hevernek odalent, királyné.

IOKASZTE

Feláll, s magányos sziklájáról ügyesen átlép a barlangnyílás szegélyére, s innen le a barlang kövére. Gyors léptekkel jár. Fiatal nő, nincs negyvenéves se. Finoman disztingválsz. De belebújok abba az oroszlánbőrbe, felrakom az aranykebleket, az ezüst álarcot, a fejdíszt… És velük a vállamra veszem a Szfinx minden bűnét. Ingerülten a fiúhoz. Hozod már?

TIRÉZIÁSZ

Ne ijesztgesd, nagyon félénk fiú.

IOKASZTE

A legbátrabb lehetne. Az egyetlen, akinek nem kell félnie a Szfinxtől… Ő látja, hogy hogy készül. Ledobja a fekete bársonyruháját. Siess már! Vak vagy te is? Nem látod, hogy egy szál ingben állok itt?

TIRÉZIÁSZ

Ki kell porolni az oroszlánbőrt. Fertőtleníteni is kell. Régen viselted… Kár levenni még a ruhádat.

IOKASZTE

Utálom. Nehéz. Megfojt. Nem bírom megszokni a gyászruhát… Jó huzatos ez a barlang. Legalább lehűt egy kicsit az éjszakai hegyi levegő, mielőtt belebújok abba a másik szörnyű tokba. Kiáll a barlang peremére, háttal Tiréziásznak.

TIRÉZIÁSZ

Eddig szeretted.

IOKASZTE

Miért ne?… A jó királyné, aki éjszakánként vérivó szörnyeteg… A szűzi életet élő királyné, aki ismeretlen férfiakat fogad egy elhagyott barlangban… Nevet. Befordul. Persze, csupán lelki beszélgetésre.

TIRÉZIÁSZ

És csupán az állam érdekében.

IOKASZTE

Leül, továbbra is gúnyos jókedvében. Bizony. Elbeszélgetek velük az életről és a halálról, mert ilyenkor kotyogják ki legjobban a politikai meg üzleti titkokat.

TIRÉZIÁSZ

A városalapító Kadmosz király óta szolgál minket ez az oroszlánbőr. De soha olyan eredményesen, mint amióta te vagy benne a Szfinx.

IOKASZTE

Az érdemeim! Ecseteld csak őket… Három perzsa kémet lepleztem le. Egy nemzetközi szentélyfosztogatót. Egy szökésben levő egyiptomi adószedőt. És azokat a hettita összeesküvőket, akik utaztak volna haza, hogy átvegyék a hatalmat…

TIRÉZIÁSZ

Az egész ismert világ hálás neked, mint Szfinxnek. Te vagy a legjobb őre a nemzetközi rendnek.

IOKASZTE

Ez új! Eddig csak azt mondogattátok, hogy én vagyok Théba házőrző kutyája. Végre kezditek elismerni, hogy a jelentőségem már túlnőtt ezen a szar városon. Feláll. Hagyjuk! Elég volt! Vége!… Te gyerek, hagyd abba a porolást! Tekeri magára a bársonyruháját. Keressetek egy másik bolond királynét magatoknak, aki hajlandó belebújni abba a vedlett oroszlánbőrbe.

TIRÉZIÁSZ

Most, hogy meghalt a király, nagyobb szükség van a Szfinxre, mint valaha. Ki fog minket nyomára vezetni a király gyilkosának?

IOKASZTE

Belevág. Ezért utáltam meg! Mert ez is gyászruha lett. Miféle adósságot fizettettek velem Laiosz királyért? Nappal a sírjánál áldozok fekete bársonyban, éjszakánként meg a gyilkosa után nyomozok, egy egérpisiszagú oroszlánbőr bugyogóban… Most már sápadt a haragtól. És a végén a halotti ruhám lesz ez a maskara!

TIRÉZIÁSZ

Mitől félsz?

IOKASZTE

Mitől? Nem tudtam, hogy süket is vagy. Mintha nem hallottad volna a dobszót meg a hirdetményt, hogy aki megöli a Szfinxet, király lehet Thébában. Tudtom nélkül doboltatta ki Kreon. Nem te adtad neki ezt az ötletet?

TIRÉZIÁSZ

Ne félj, a Szfinx halhatatlan.

IOKASZTE

Halhatatlan. Mert ha egy ambiciózus fiatalember a hátamba döfi a tőrét ebben az elhagyott barlangban, holnap éjszaka Kreon felesége boldogan fog belebújni a véremtől párolgó oroszlánbőrbe. Paposan kántálva. A Szfinx halhatatlan… Hirtelen. De én még élni szeretnék. Mert én még nem éltem.

TIRÉZIÁSZ

Ne félj, a felsőtestedet az aranypáncél tökéletesen védi. S ha beülsz a sziklák közé, a derekadon alul is hozzáférhetetlen vagy.

IOKASZTE

…Már régóta. De: mint, aki nem akarja ilyen ironikus hangsúllyal sem taglalni női elhanyagoltságát, ilyenkor a fanyar panaszból gyorsan a politikai intrikába veti magát. Most is. Azért nem értem, hogy Kreonnak miért kellett kihirdetnie, hogy az én holttestemen át a trónra léphet akármilyen kalandor. Az emberek elkezdenek tippelni, mint egy sportversenyen, ki lesz a király? És elfelejtik, hogy Kreont is tippelhetnék… Mindig ilyen zseniális ötletei voltak!

TIRÉZIÁSZ

Egy futó mosolyával igazat adott Iokaszténak. Majd finoman, mintha nem is a saját koncepciója volna, amelyet előad. Fivéred bizonyára arra gondolt, hogy Thébában kezd nagyon népszerűtlen lenni a Szfinx, és ezzel a hajtóvadászattal növelheti a saját népszerűségét.

IOKASZTE

Ezt is tőlem lopta, ezt az ötletét! Én találtam ki a Szfinx-ellenes intézkedéseket. Mindig megjutalmaztam a fazekasokat, amikor ronda szörnypofával festették vázáikra a Szfinxet. Véres karmokkal ülök egy fiatalember hulláján… Ez az! mondtam. Ez az igazi művészet! És megvettem a vázát egy aranyért. A királyné hálája… rebegte a boldog fazekascsalád. A vázát éjszaka összetörtem, és a boldog fazekasra rágyújttattam a házát. Hadd égjen bent családostul. A Szfinx bosszúja… mondták aztán fazekas-körökben.

TIRÉZIÁSZ

Már hallotta ezt a történetet, de azért kivárja a végét, s folytatja a magáét. Fivéred bizonyára arra is gondolt, hogy hirdetése eredményeképp előbújnak a titkos trónkövetelők.

IOKASZTE

Hogy én kilövöm neki a gyönge bikákat. Hát nem!

TIRÉZIÁSZ

Férjed és fiad után Kreon a legközelebbi férfirokonod…

IOKASZTE

Azért se lesz király belőle!

TIRÉZIÁSZ

Kinek őrzöd így a trónt?

IOKASZTE

A fiamnak.

IOKASZTE

Amíg életben van, én visszavárom őt.

TIRÉZIÁSZ

És mi a jele annak, hogy életben van?

IOKASZTE

Az, hogy visszavárom őt.

IOKASZTE

Bárki jön ide, a Szfinx barlangjába, ha még nincs meglett férfikorban, az első kérdésem hozzá, amint kettesben maradunk: ki az anyád? ki az anyád? mondd! ki az anyád?… Istenem, ha azt mondaná: az anyám Iokaszte… Elhallgat. Nem bírja tovább mondani. Majd. – Aztán megölöm őket.

TIRÉZIÁSZ

A fiad meghalt.

IOKASZTE

Sikoltás helyett csak ennyit mond csendesen. Egyetlen kisfiam… Meglepő nyugalommal. Azt mondják, kivitték őt az erdőbe, és otthagyták. Az egyetlen fiamat.

TIRÉZIÁSZ

Ha több lett volna, a többi is meghalt volna.

IOKASZTE

…Igen. Azért is éltem úgy. Mint egy szűz. Tizenhat éve nem volt férfi az ágyamban… Mióta a fiamat kiloptátok a bölcsőből… Senkim sem volt. A királlyal is csak a trónon találkoztam. Egyszer-kétszer még, eleinte, beengedtem. De nekem nem kellett úgy a szerelem, hogy utána rám jöjjenek Théba tudós asszonyai, és az élet nyomait kutassák bennem a király parancsára. Én lettem az az őserdő, amelyben elpusztultak a többi gyerekeim… Az egyik után lázas betegen felkeltem, és megpofoztam a királyt. Megértette ő is, hogy minek szeretni annak, aki annyira fél.

TIRÉZIÁSZ

Királyné, nemsokára ideér az a fiatalember…

IOKASZTE

Engem már hiába kecsegtetsz bármiféle fiatalemberrel… A jó uralkodó az, aki tud uralkodni magán. Én tudok. Úgy kellett elmennem minden nemzeti ünnepen a királyi gárda sorfala előtt, hogy egy pillanatra rá ne villanjon a szemem egyik katonára sem. Pedig éreztem a tekintetüket. Mint aki egy rács előtt megy végig, és a rácson át rásüt a nap. A félig lehunyt pilláimon vibrált a tekintetük. Beleszédültem. Fekete karikák ugráltak előttem… És nézni, hogy a gyaloghintómat vivő óriásnak a bőre alatt hogy játszadoznak az izmok! Ha előrehajoltam volna, és a fülébe súgom: én ne hordozzalak téged?

TIRÉZIÁSZ

Szfinxnek is, királynénak is te mindig tökéletes voltál.

IOKASZTE

Odamegy Tiréziászhoz, közel hozzá, s az arcába mondja, csendesen, számonkérően. Ki ítélhetne meg engem, hogyha nem volnék az?

TIRÉZIÁSZ

Az vagy.

IOKASZTE

És hogyha nem leszek az?

TIRÉZIÁSZ

Tizenhat éven át tudtál uralkodni magadon.

IOKASZTE

Vagy inkább: te rajtunk. A szörnyű jóslatoddal. A királyt rettegésben tartottad, engem meddőségben. Most, hogy az uram meghalt, mondd, mi értelme volt ennek?

TIRÉZIÁSZ

Jóslat volt, hogy a fiad megöli az apját.

IOKASZTE

Jóslat volt? Te jósoltad. Miért jósoltad?

TIRÉZIÁSZ

Mert így volt megírva.

IOKASZTE

És így történt?

TIRÉZIÁSZ

Nem tudjuk, hogy történt.

IOKASZTE

Nézzék csak, milyen nemtudomka lesz, ha arról van szó, ami két hete történt. Úgy látszik, csak akkor vagy olyan biztos a dolgodban, ha arról van szó, ami majd évek múlva történhetik… Értsd meg, te hamis jós, tizenhat éven át feleslegesen szenvedtünk.

TIRÉZIÁSZ

Királyné, nem vagyunk egyedül.

IOKASZTE

Ez a gyerek? Hisz minden államtitkot tud. Ezt ne tudhassa? Különben is: néma… Ha én nem szégyellek levetkőzni előtte, te mit szemérmeskedsz?

TIRÉZIÁSZ

Ez a hely nem alkalmas erre a vitára.

IOKASZTE

És az én ágyam alkalmas volt? A fiam bölcsője alkalmas volt? Mert ott kezdődött. A méhem alkalmas volt? Mert ott folytatódott.

TIRÉZIÁSZ

Királyné! Emlékeztetlek, hogy egy gyanús idegen érkezett Thébába. Fogadkozik, hogy legyőzi a Szfinxet. Útban van errefelé…

IOKASZTE

A szokott váltással megint az államügyekkel magát tökéletesen elfoglaló politikusnő, vagy mondjuk inkább üzletasszony hangján. Persze! Alig várom, hogy a szemébe nézhessek… Na, gyere ide, fiam, hozd azt a bőrbugyogót. Ha jól kitakarítottad, talán nem kapok kiütéseket tőle, mint a múltkor… Várj, segíts már levenni előbb ezt a szörnyű gyászruhát.

TIRÉZIÁSZ

Kicsit ceremóniásan közben, hol mormogásba, hol kántálásba forduló hangon. Városunk egészségének hatékony védője, ó, Szfinx. Áthághatatlan márványküszöb, sarkaiból kifordíthatatlan kapu, messze tekintő torony a város fölött, biztos bástyánk… Miként a fehér vérsejtek őrt állnak az élő szervezetben, és felfalják az idegen betolakodót…

IOKASZTE

Ugye, mondtam, hogy egérpisiszaga van ennek az oroszlánbőrnek. Tessék, szagold meg!… Ha vendégem megérzi ennek a szagát, elmegy a kedve velem bájcsevegni.

TIRÉZIÁSZ

Állj úgy, hogy ne feléje fújja a szél.

IOKASZTE

A bőröm beissza azt a szagot. Utálom magam benne. Piros foltokat kapok az egész testemen.

TIRÉZIÁSZ

Permetezd be, fiacskám, egy kis pézsmaillattal.

IOKASZTE

Olyan drága volna egy új oroszlánbőr?

TIRÉZIÁSZ

Egy új oroszlánbőr még sokkal büdösebb.

IOKASZTE

Egészséges állatszag. De ez barlangi dohszag, keveredve a molyirtószerrel, a fertőtlenítővel… A néma fiúhoz. És itt is csinálj vele valamit, te gyerek, mert ez a rész mindig felhorzsolja a combomat… Felpróbálom. Fordulj el egy kicsit. Tiréziászhoz, miközben belebújik az oroszlánbőrbe. Hány éves a kísérőd?

TIRÉZIÁSZ

Kelletlenül. Nem tudom, mellettem hat éve szolgál.

IOKASZTE

A mellrészt!… A Szfinx aranyból kovácsolt szűzleánykebleit… Ezzel a két rubinpöttyel. Megcsókolja a két mellbimbót. Muszáj egy kicsit csókolgatni, hogy ne vakuljon meg a fényük. Ragyogjon a Szfinx melle!… Miközben felcsatolja. Tökéletesen illik rám ma is. Mintha rám öntötték volna.

TIRÉZIÁSZ

Fiam, állj ki a kapuba, nem látsz-e fáklyafényt az úton.

IOKASZTE

Eredj csak, a fejdíszt én is fel tudom tenni. Kötekedve Tiréziászhoz. Félted a kisfiút, hogy elcsábítom? Ideje volna… Ne félj, csak élesítem rajta a körmeimet…

TIRÉZIÁSZ

A fiad lehetne.

IOKASZTE

Nagyon nyugodt hangon. Te mered még a fiamat eszembe juttatni? Nem hallottad az előbb, hogy én a királyt is megpofoztam? Hát tudd meg, épp azért néztem őt meg magamnak, mert elgondoltam, hogy ekkora lehetne most a fiam… Rámosolyogtam. És szerettem volna összecsókolni.

TIRÉZIÁSZ

Nem őt féltem…

IOKASZTE

Ingerülten. Dehogyisnem!

TIRÉZIÁSZ

…téged féltelek.

IOKASZTE

Engem aztán ne!

TIRÉZIÁSZ

Az államot. Könnyen veszélybe kerül, ha az uralkodó királyné fiatalemberek közt keresi a kegyenceit.

IOKASZTE

Pfuj, pfuj, pfuj! Dicsérgeti a tökéletes királynét, és közben miket képzel rólam!

TIRÉZIÁSZ

Nem zavartatva magát, folytatja. Szenvtelenül, oktatólag. Emlékezz Phaedrára. Beleszeretett az ifjú Hippolitoszba. Mi lett belőle? Öngyilkos lett.

IOKASZTE

Mivel?

TIRÉZIÁSZ

Méreggel. Azt hiszem.

IOKASZTE

Túl szelíd halál. Ha az ember büntetni akarja magát, akkor büntesse. S hirtelen a jól felkészült vitatkozó szellemi fölényével. Csakhogy Hippolitosz Phaedra férjének fia volt. Neki magának mostohafia. Természetes, hogy bűnhődnie kellett. Ez már majdnem vérfertőzés. Messze zengő mély hangon ezentúl. Vérfertőzés… Figyeled? Ha ezt az álarcot felteszem, még a hangom is más… „Vér-fer-tő-zé-és!”

TIRÉZIÁSZ

Az álarcba be van építve egy rezonáló tölcsér. Próbálj énekelni!

IOKASZTE

Zengő, öblös hangon. Reszkessetek! Bűnösök, reszkessetek !… Saját hangján. Ha ez az álarc az arcomon van, nemcsak a hangom változik meg, hanem a gondolataim is. Csupa öblös gondolatom támad… „Halál az ellenségre”… „Erős vár a mi istenünk!”… „Az állam én vagyok”… „Kémek és felforgatók, reszkessetek!”… Hu-u-ú!

TIRÉZIÁSZ

Felszabadultan, elragadtatva. Ez az, ez az! Ez az, ami téged fölébe helyez minden más város uralkodójának… Ó, hogy szeretem ezt hallani, királyné, amint kiárad belőled a bosszúállás lelke. Még! Töltse be a völgyet az alvó város fölött! Riadjon fel Théba népe villámterhes szavaktól…

IOKASZTE

Mit mondjak még?

TIRÉZIÁSZ

Mondd azt, hogy halál a király gyilkosára. Körben a hegyek verjék vissza a szódat, hogy ne távozhasson az átok a város felől… „Halál a király gyilkosára!”

IOKASZTE

„Halál…” Hirtelen. Jön a fiúd. Mit mutogat?

A NÉMA FIÚ

Néma beszéddel Iokasztéhoz.

IOKASZTE

Fáklyafény a hegy lábánál. Azt mondja.

TIRÉZIÁSZ

Tehát jön. Csakugyan.

TIRÉZIÁSZ

A keselyűk már észrevették. Felébredtek, és levegőben körözve várják, hogy lecsaphassanak majd a holttestére.

IOKASZTE

Théba lakói is észrevették. Kiülnek a városfalakra. A gyerekek lekváros kenyeret majszolnak…

TIRÉZIÁSZ

És te készen vagy, királyné?

IOKASZTE

Még nem.

TIRÉZIÁSZ

Siess!

IOKASZTE

Amíg fölér ide…

TIRÉZIÁSZ

Fiatalember.

IOKASZTE

Igen. Láttam őt este az ablakomból, a függöny mögül. Bámulta a palotát, és arra gondolt, milyen lenne királynak lenni benne.

TIRÉZIÁSZ

És te?

IOKASZTE

Én meg arra, hogy milyen lenne meghalni a kezétől… Azt hiszem, jó király is lenne belőle.

TIRÉZIÁSZ

Miért gondolod?

IOKASZTE

Láttam. Mondom.

TIRÉZIÁSZ

Siess!

IOKASZTE

Itt a Szfinx arany fejdísze. Kérlek Tiréziász, tedd a fejemre… Várj, a kezedbe adom… A vak ember kezét úgy irányítja, hogy megkoronázhassa őt.

TIRÉZIÁSZ

Meghatódva önnön fenségétől. Oroszlántestű Szfinx, íme, a Tudás koronája! Egyesüljön benned Erő és Értelem, Mindenhatóság és Mindentudás, hogy Théba hét kapuján be ne jöjjön a rontás a városba, hogy dögvész, kolera, pestis ne érjen minket bosszulatlan bűnökért…

IOKASZTE

Siess, mert csakugyan ideér!

TIRÉZIÁSZ

Röviden és robbanó intenzitással. Kutasd ki férjed gyilkosát! Az igazi gyász a bosszú!…

IOKASZTE

Tizenhat éve gyászolok így a fiam után. Bosszúra szomjasan. Mindenkitől csak őt kérdezem.

TIRÉZIÁSZ

Kicsit meghökkent, de azért atyailag kérdi. És mit tudtál meg róla?

IOKASZTE

Sokat. Semmit. Mindent. Hogy átfúrták a bokáját, és úgy akasztották egy fára. Hogy Xouthosz volt a rabszolga neve, aki az erdőbe vitte őt…

TIRÉZIÁSZ

Az emberek mindent beszéltek.

IOKASZTE

Magánkívül már. De hisz a saját fülemmel hallottam a kisfiam oá-oázó hangját…

TIRÉZIÁSZ

Az az erdő olyan messze van, királyné.

IOKASZTE

Nekem ne mondd, hallottam. Lángolt a mellem, szinte robbant a tejtől, nem tudtam aludni, egész éjjel az én picim nyirvákolását hallottam. Oá-oá… És nappal is.

TIRÉZIÁSZ

A képzelet becsap minket, mint a visszhang.

IOKASZTE

De ha ott lógott a fán!

TIRÉZIÁSZ

Olyan régen volt az, királyné.

IOKASZTE

Régen? Te bolond vagy. A múlt éjjel is hallottam. Te nem tudod azt, hogy a csecsemők milyen szívósak? Száz esztendeig akarnak élni, mind. Olyanok, mint a piciny magok. Hallottál te az egyiptomi fáraók sírjában a búzaszemekről?

TIRÉZIÁSZ

A városból hallatszott fel egy újszülött hangja.

IOKASZTE

Hogy neked mindenre van valami szörnyen okos magyarázatod! Csakhogy én ezer gyerek között is megismerem az ő hangját… Jó, hogy azt nem mondod, hogy a párzó macskák nyávogását hallom éjszakánként. Elneveti magát, majd mint a legnyilvánvalóbb dolgot mondja. Hogy téveszthetném össze a hangját, amikor egyetlen nap se múlott el azóta, hogy ne hallottam volna?… Oá-oá, oá-oá!… Ezért vagyok én olyan jó kutyája Théba városának, éber házőrző kutya, aki folyton hegyezi a fülét… Az ám! Tizenhat év óta. Fáradtan és kötelességtudóan. Erről a mai kliensemről mit kell tudnom?

TIRÉZIÁSZ

Azon az úton jött, amerre a férjedet utoljára látták.

IOKASZTE

Fáradt, rutinérveléssel. Az a legforgalmasabb út. Mindenki Delphiibe jár jóslatért.

TIRÉZIÁSZ

Indulatos, nagyravágyó fickó… Igen, Delphiiben járt ő is. Tudd meg, mit mondott neki Apolló. A delphii Sybillának sokkal jobb információi szoktak lenni, mint nekünk.

IOKASZTE

Felkuporodik egy kiálló sziklára. Ja, nagyobb a forgalma… Már jön! De nagyon lassan jön… Tűnjetek el!

TIRÉZIÁSZ

Ha megtudsz valamit Laiosz király haláláról…

IOKASZTE

Közbevág. Bízd rám, hogy én mit akarok megtudni!

TIRÉZIÁSZ

A rendreutasító hang megsértette. Ennyit mond. Úgy látszik, Thébában egy vén vak jósra hárul a feladat, hogy nyomozzon a felkent királynak büntetlenül grasszáló gyilkosa után.

IOKASZTE

Feltette az álarcot, öblösebb hangon. Nagyon helyes, legalább most megosztottuk a feladatot.

TIRÉZIÁSZ

Gyere, fiacskám, vezess engem a magam útján.

IOKASZTE

Utánaszól. És hogy hívják azt a fiatalembert, aki talán a halálom lesz?

TIRÉZIÁSZ

A kapuból visszafordul, így mondja. Oidipusz.

IOKASZTE

Oidipusz… Furcsa név. Sohasem hallottam ezt a nevet.

TIRÉZIÁSZ

Kísérőjével el.

Második jelenet

IOKASZTE

Itt hagytak megint!… Kiáltani kéne… És nem lehet kiáltanom utánuk. Itt hagytak megint, ahogy ott hagyják a halottat a temetőben. Az se kiálthat, és nekem se lehet kiáltanom. Ki jön el értem? Hátha senki se jön. Hátha senki se nyitja ki többé az én aranykoporsómat. Hátha itt hagynak örökre, mint a múmiát a festett nagybőgőtokban, itt hagynak, mint a szkafandert a csillagok között, mint a döglött hernyót a selyemgubóban… Ki lesz az én feltámasztóm? Hogy rágom ki magam ebből a… ebből a… Rázza, veti magát a Szfinx-tokban, már kétségbeesett sírások közt. Micsoda kínzóeszközt találtak ki nekem! Ha szögekkel volna belül kiverve, és úgy zárnák rám a koporsómat, akkor se szenvednék jobban, mint ahogy ennek az oroszlánnak az ölében szenved az én ölem, és ahogy ebben a rubinköves szűz mellvértezetben szenved a mellem… Vasszűz foglya vagyok, meddő asszony, aranyba foglalt sterilitás! Nem halljátok a borostyánkőbe fagyasztott féreg kiáltását…?

Harmadik jelenet

OIDIPUSZ

Hangja. Szfinx! Merre vagy?… Hé! Szólalj meg! Szfinx!

IOKASZTE

Ki vagy?

OIDIPUSZ

Égő fáklyával megjelenik az ajtóban. Ember. Okos, izmos fiú, alig túl a kamaszkoron. Szinte vidáman. Ha te vagy a Szfinx, az első kérdésedre már megfeleltem. Ezt kipipálhatjuk. Mennyi van még?

IOKASZTE

Már vártalak – Oidipusz.

OIDIPUSZ

Rosszkedvűen. Ha meg tudod, ki vagyok, mit kérdezed?

IOKASZTE

Azt hittem, már inadba szállt a bátorság.

OIDIPUSZ

A sajgás inkább. Ez a meredek hegy! A bokám megint megdagadt.

IOKASZTE

Ülj le.

OIDIPUSZ

Nem ül le. Várom kérdésed.

IOKASZTE

Ki az anyád?

OIDIPUSZ

Nehezebbet nem tudsz kérdezni?

IOKASZTE

Azt bízd rám, hogy én mit kérdezek. Anyád neve?

OIDIPUSZ

Nevet. Anyja neve, születési helye és ideje…

IOKASZTE

És ha én épp ezeket akarom tudni?

OIDIPUSZ

Egy kopár barlangban felveszik az ember adatait. Ez tehát a nagy találkozás a Szfinxszel!

IOKASZTE

Csalódtál?

OIDIPUSZ

Kicsit járkál, hátramegy. Izgalmasabbnak képzeltem.

IOKASZTE

A szent helyek mindig nagyon egyszerűek. Mire rájössz a varázsukra – idő kell.

OIDIPUSZ

Mire rájövök, már itt se vagyok. A párkányra ül. Odalent táplálom a madarakat. Mintha egy arra szálló keselyűt heccelne. Kui-kvi-i! Jó is volna! Hess! Várj sorodra!… A kilátás azért nagyon szép. A hétkapujú Théba… Mintha csak a kezem kéne kinyújtani érte.

IOKASZTE

A városból még szebb a kilátás. Onnan meg idelátni.

OIDIPUSZ

Páholyból nézhetik, hogy bukfenceznek a mélybe, akiknek túlságosan megtetszett Théba városa. Felugrik a szikláról, beljebb jön. Olyan ez, mint egy kocsma, pénzesebb turisták számára. Ki is lógathatnál egy cégért: „A Szfinx barlangjához.”

IOKASZTE

Csakhogy ez csakugyan a Szfinx barlangja, Oidipusz.

IOKASZTE

Ha el akarsz menni, most még elmehetsz, Oidipusz.

OIDIPUSZ

Nem megyek el.

IOKASZTE

Miért jöttél ide?

OIDIPUSZ

Szeretnék király lenni Thébában. Tetszik nekem ez a város. A palota. Azt mondták, aki legyőzi a Szfinxet, az itt király lehet.

IOKASZTE

És hogy akarod legyőzni a Szfinxet?

OIDIPUSZ

Úgy, hogy te találós kérdést mondasz, és én majd megfejtem.

IOKASZTE

Gondolod?

OIDIPUSZ

Persze. Azért vagyok Oidipusz, hogy megfejtsem a rébuszaidat. Rajta! Kérdezz!

IOKASZTE

Ki az anyád?

OIDIPUSZ

Azt hittem, olyasmit kérdezel, hogy mi az, ami reggel négylábon, délben háromlábon…

IOKASZTE

Még rákerülhet arra is a sor, most az anyád nevét kérdeztem.

OIDIPUSZ

Talán már akadt olyan látogatód, aki úgy megijedt tőled, hogy elfelejtette még az anyja nevét is?

IOKASZTE

De sokat kerülgeted. Szégyelled talán?

OIDIPUSZ

Hogy szégyellném? Egy királynét?

IOKASZTE

Királyné?…

OIDIPUSZ

Az.

IOKASZTE

…Hol?

OIDIPUSZ

Hát Korinthoszban. Odavaló vagyok.

IOKASZTE

Most már szinte türelmetlenül. Akkor meg mit kockáztatod itt az életedet? Korinthoszban úgyis király leszel.

OIDIPUSZ

Csakhogy Korinthosz nem tetszik nekem. Itt pedig minden tetszik… Te is tetszel nekem. Mondd, nem lehetnék király úgy, hogy te életben maradj? Hozatnék neked Egyiptomból egy hím szfinxet. Aztán szülhetnél kis szfinxeket… Biztos nagyon okos kis szfinxek lennének… Most mért sírsz? Laiosz király nem gondolt soha rá, hogy neked párt szerezzen?

IOKASZTE

Nem.

OIDIPUSZ

Mennyi idős vagy?

IOKASZTE

Ezeréves és szűz.

OIDIPUSZ

Én ismertem vénkisasszonyokat, azok azért nem ilyenek voltak. Kedvesen. Nem volt ilyen hetykén álló mellük.

IOKASZTE

Ó, ez csak arany. Megkopogtatja, kong.

OIDIPUSZ

Üres. Úgy látszik, nincs szíved.

IOKASZTE

Tedd ide a kezed.

OIDIPUSZ

Á, attól olyan fényes, hogy mindenki odateszi a kezét.

IOKASZTE

Félsz?

OIDIPUSZ

Dehogyis… Egy ilyen kellemes pézsmaillatú oroszlántól csak nem ijedek meg? Különben is elhatároztam, hogy kedves leszek hozzád, mert hátha akkor könnyebb kérdéseket fogsz feladni. Nem félek… Megfogja a Szfinx mellét. Jé, olyan forró itt ez az arany, mintha mindig sütné a nap.

IOKASZTE

Most valakire gondoltál.

OIDIPUSZ

Igen.

IOKASZTE

Azért nem kell elpirulni.

OIDIPUSZ

Nem azért pirultam el. És mért pirultam volna el?

IOKASZTE

Egy korinthoszi kislányra?

OIDIPUSZ

Nem.

IOKASZTE

Akkor?

OIDIPUSZ

Ha mindenáron tudni akarod – a királynéra.

IOKASZTE

Hirtelen. Melyikre?

OIDIPUSZ

Iokasztéra. A thébai királynéra… Mondd, milyen asszony ez a Iokaszte? Csend. Hogy nem tudsz erre felelni? Mindentudó vagy, és a legegyszerűbb kérdésre nem tudsz felelni… És nem megy most férjhez?

IOKASZTE

Mért érdekel?

OIDIPUSZ

Csak. Sokáig álltam a palota előtt. S egyszer csak a függöny mögött megláttam egy arcot. A királyné! Mondd, mi volna, ha feleségül kérném?

IOKASZTE

De nagy gyakorlatod lehet az asszonyok lerohanásában! Idejössz Thébába, belesel a palota ablakán, és már azt képzeled, tied a királyné. Nem mondom… Ki se nézné az ember belőled!

OIDIPUSZ

Á, ha az ember még nem volt nővel, épp akkor tudja a sikert a legkönnyebben elképzelni. Nekem muszáj nagyon merésznek lenni, hogy ne vegyék észre, hogy még szűz vagyok.

IOKASZTE

Innentől pár replikában nagyon gyors a párbeszéd. Hány éves vagy?

OIDIPUSZ

Tizenhat. Mondd, kinek őrzi a királyné a trónt?

IOKASZTE

A fiának!

OIDIPUSZ

Mi van vele?

IOKASZTE

Eltűnt. S az anyja visszavárja.

OIDIPUSZ

Hogy hívták a fiát?

IOKASZTE

Nem érte meg a névadást.

OIDIPUSZ

Egy jó férfi kéne a házhoz, hogy megint gyereket csináljon a mamának. Ezt én mondom!

IOKASZTE

Nem öreg még?

OIDIPUSZ

Nem!… Nem mondhatni. Nem nagyon.

IOKASZTE

Iokaszte most sokkal kevésbé szabad, mint eddig.

OIDIPUSZ

Miért? Van valakije?

IOKASZTE

Nincs. Nem hiszem.

OIDIPUSZ

Hát akkor? Hamar letelik a gyászév. Mit gyászév? A gyász fél év. A gyászhónap.

IOKASZTE

Csakhogy Kreon nem fog neki engedélyt adni az új házasságra.

OIDIPUSZ

Nincs joga!

IOKASZTE

Ő a legközelebbi férfirokon – az elveszett fiún kívül.

OIDIPUSZ

Hol van az megírva, hogy Kreon legyen a király?

IOKASZTE

Az biztos, hogy a thébaiak örülhetnének egy új királynak. A Labdakida ház roskadozik a sok bűn alatt.

OIDIPUSZ

Te csakugyan egy nagyon erkölcsös vénkisasszony lehetsz. Már ne haragudj! Hogy lehet így beszélni a Labdakida házról? És épp egy thébai nőnek! Mert azért te az vagy. A Labdakidáknál nagyszerűbb família nincs is a világon…

IOKASZTE

De a bűneik…

OIDIPUSZ

A bűneik is isteniek! Antiope bűne mi volt? Zeusz szerelme! Belőle támadtak az ikrek, a városfalak csodás építői. Ha ráhajtom a fülem Théba köveire, ma is hallom a lantos Amphion muzsikáját benne. Micsoda zene van itt a kövekben is!

IOKASZTE

Hogy te miket nem tudsz!

OIDIPUSZ

Thébáról mindent! Itt a bűnösök is mások. Kadmosz megölte Árész sárkányát, jó, ezt nem kellett volna, le is szolgálta a büntetést, és aztán? Árész hozzáadta a lányát feleségül. Aphroditétől való lányát – még a neve is! – megint zene – Harmónia! Drága ősszülők, akiknek lakodalmán minden isten megjelent – vagy ezt is elfelejtették talán a thébaiak? –, s most az öreg házaspár két szelíd sárkányként éldegél az elíziumi mezőkön. A sárkányölő, aki maga is sárkány lett! Érzed, hogy milyen lélekemelő ez? A sárkányölő és a sárkányfogakból egy népet támasztó. Hirtelen. Azt tudod, hogy Kadmosz meg istennek lett a nagyapja…?

IOKASZTE

Hogy is?

OIDIPUSZ

Hát Szemelé révén a Dionüszoszé. És így Zeusz apósa.

IOKASZTE

Igen, igen, ezek a családfák!

OIDIPUSZ

Elmondjam?

IOKASZTE

Ne, ne!

OIDIPUSZ

Amikor beléptem a keleti kapun – én ugyanis most Delphiből jövök –, behunytam a szemem, és úgy mentem tovább, mint egy vak, jobbra fordultam, balra fordultam, még száz lépés, mondtam magamban, és ott leszek Herkules templománál.

IOKASZTE

És odataláltál?

OIDIPUSZ

Pontosan! Legelőször ugyanis Herkulesnél akartam tisztelegni, mert ő Théba legnagyobb szülötte.

IOKASZTE

Persze!

OIDIPUSZ

Herkulesre! Ha én is fia lehetnék ennek a városnak! Kadmosz király sárkányfog-veteményéből… Mit nem adnék érte!

IOKASZTE

Mit adnál érte?

OIDIPUSZ

Mit? A fél szememet… Nem! Mind a két szemem világát odaadnám érte.

IOKASZTE

Nevet. Hiszen te behunyt szemmel is úgy tudsz tájékozódni…

OIDIPUSZ

Persze…

OIDIPUSZ

Hogy még jobb kedvük legyen, behunyt szemmel, kinyújtott két kézzel tapogatózik maga elé. Így mondja. Théba város fia vagyok… utat a világtalannak…!

IOKASZTE

Tréfálkozva. Mondd meg nekem, ó, világtalan Oidipusz – na, most valami könnyű kérdést! –, mit jelent az, hogy Oidipusz?

OIDIPUSZ

Kihívóan előtte. Felgerjedő, lángra lobbanó, rámenős – ezt jelentem.

IOKASZTE

Nevet. Vettem észre.

OIDIPUSZ

És a te neved mit jelent?

IOKASZTE

Fojtogató.

IOKASZTE

De azt is jelenti, hogy ölelő.

OIDIPUSZ

Az én nevemnek is van egy másik jelentése. Még igazabb, mint az előző. Oidipusz – azaz Dagadtbokájú.

IOKASZTE

Oidipusz lábát nézi. Hallgat. Majd. Csakugyan. És mitől ilyen dagadtak?

OIDIPUSZ

Sokat ácsorogtam a palota előtt, meg hegyet másztam, ilyenkor megdagadnak.

IOKASZTE

Mondtam már, hogy ülj le, Oidipusz.

OIDIPUSZ

Nem ülök le. Várom a kérdésedet.

IOKASZTE

Mit kerestél Delphiben? Milyen jóslatot?

OIDIPUSZ

Én?… a múltamat.

IOKASZTE

Aki olyan fiatal…

OIDIPUSZ

Belevág. A születése mindenkinek olyan messze van, hogy senki sem emlékezik rá.

IOKASZTE

Azért nem kell a Sibyllához menni. Azt minden anya elmondja a fiának.

OIDIPUSZ

Már akinek van.

IOKASZTE

Fia?

OIDIPUSZ

Anyja. Hisz én épp azt mentem el megtudni, hogy a korinthoszi asszony az anyám-e csakugyan?…

OIDIPUSZ

A nagyobb fiúk mostanában azzal kezdtek el csúfolni, hogy mit keresek én ott Korinthoszban, a palotában, hiszen engem az erdőben szedtek föl.

IOKASZTE

Az erdőben? Hol?

OIDIPUSZ

Ott voltam a lábamnál fogva felakasztva. Átszúrt bokákkal, mint egy nyúlfióka. Hol? Azt nem mondták.

IOKASZTE

És ha most megint megkérdezném, ki az anyád?

OIDIPUSZ

Látod: nem tudom. A világ legkönnyebb kérdését adtad föl. Mindenki más tudna felelni rá… Dühös kamasznevetéssel. Ez aztán a potyakérdés! Hogy ki az anyád?

IOKASZTE

A Sibylla mit mondott? Hisz ezért mentél Delphibe.

OIDIPUSZ

Hogy kerüljem az apámat is meg az anyámat is. Ezt mondta. De hogy kik azok? Arról hallgatott. Csak kerüljem őket! Kiket?… Kiket?… Ki az anyám? Ki az apám? Te tudod?

IOKASZTE

Én már tudom.

OIDIPUSZ

Persze hogy tudod! Ti mindentudó ravasz vénasszonyok! De nem mondtok meg semmit kereken. Csak játszotok velünk. Behúztok az ilyen egérfogókba… Csend. Majdnem sír. Majd. Most megölsz?

IOKASZTE

Lehúzza nagy karmos kesztyűjét, egyiket is, másikat is.

OIDIPUSZ

…Mielőtt megölsz – mondd meg nekem, hogy ki az anyám… Ígérd meg! Ezt az egyet… Hogy amikor megfojtasz: a fülembe súgod a nevét. Hogy ha esetleg az alvilágban is megkérdik tőlem: ki volt az anyád, Oidipusz?

IOKASZTE

Eldobja a csigolyaroppintó kesztyűit. Felmutatja a két kezét. Ezektől félsz?… Ezektől?

OIDIPUSZ

Fölényben van, már érzi. Nem is akarsz megölni engem?

IOKASZTE

Nem, nem, nem!

OIDIPUSZ

Mi az? Csak nem sírsz? Odamegy hozzá, átöleli a nyakát. De nehéz egy ilyen Szfinxen eligazodni… Mondd, az asszonyok mind ilyenek?

IOKASZTE

Jólesik a kezed érintése.

OIDIPUSZ

Az ember nem is hinné, hogy az aranypikkelyek alatt ilyen sima és lágy legyen a tested…

IOKASZTE

Amikor jöttél, itt ültem a kövön, és egyre csak arra gondoltam, hogy a legjobb volna csendesen lecsúszni innen a mélybe…

OIDIPUSZ

Azt mondják, a Szfinx halhatatlan.

IOKASZTE

Csak feleslegesen sokáig él… De most örülök, hogy nem haltam meg egy fél órával ezelőtt.

OIDIPUSZ

Ne beszélj már butaságokat. Hogy te csakugyan halandó vagy? Ki hiszi ezt el?

IOKASZTE

Annyiszor elképzeltem, hogy egyszer eljön ez a pillanat… A legnagyobb csodák olyan váratlanul történnek.

OIDIPUSZ

Mondd, te nem félsz annyi ékszerrel egyedül egy ilyen elhagyott helyen?

IOKASZTE

Még senki se mert ilyen közel jönni hozzám.

OIDIPUSZ

És ha te nem ölsz meg engem, attól nem félsz, hogy én megölhetlek?

IOKASZTE

Ne öljél meg engem, fiam. Én akarlak királlyá tenni téged Thébában.

OIDIPUSZ

Elhúzódik tőle. Majd. Mondd, ez megint nem lesz valami – csapda?

IOKASZTE

Ezért jöttél. Hogy király legyél Thébában.

OIDIPUSZ

És ha azt mondom, hogy most mégis inkább haza akarok menni?

IOKASZTE

Itt vagy otthon, Oidipusz.

TIRÉZIÁSZ

Hova siet, fiatalember?

OIDIPUSZ

Miután a ma éjszakai diskurzus után mindketten életben maradtunk, a Szfinx is, meg én is, gondolom, elmehetek.

TIRÉZIÁSZ

Ami eddig volt, az nem érvényes. Aki a Szfinx elé járul, az előbb megfürdik a szent Dirke forrásban. Ön ezt elmulasztotta.

OIDIPUSZ

Tudom, tudom! Dirke! Akit Amphion egy bika szarvára kötözött, és a testét egy forrás vizébe dobta…

TIRÉZIÁSZ

A katonák majd mutatják az utat…

IOKASZTE

Vigyázz, Oidipusz!

OIDIPUSZ

Érzi, hogy csapda, de mindegy. Imádok lubickolni a thébai mitológiában. El.

IOKASZTE

Siess vissza, Oidipusz! Iokaszte királyné reggel itt akar veled találkozni! Nevet. Segítsetek már kibújni ebből az oroszlánbőrből…

TIRÉZIÁSZ

Maradj csak benne! Még nincs itt a reggel.

IOKASZTE

Reggel örömünnep kezdődik Thébában!

TIRÉZIÁSZ

A város még gyászban van.

IOKASZTE

A halott királyért a gyászidő letelt. Hirdesd ki!

TIRÉZIÁSZ

A halott király vére még bosszúért kiált az égre.

IOKASZTE

Általános amnesztia. Ezt is hirdesd ki!

TIRÉZIÁSZ

Milyen alkalomból?

IOKASZTE

Új királyt koronázunk.

TIRÉZIÁSZ

Tudtam! Tudtam, hogy amint özvegy leszel, bele fogsz szeretni az első kalandorba, aki feltűnik Thébában… Mondd, ugye, nem igaz? Nem szerettél bele?

IOKASZTE

Nevet, kacag. Hogy beleszerettem-e?… Jaj, szedjétek már le rólam ezt a fejdíszt, te gyerek!… Hogy beleszerettem-e? Azt kérded? Drága Tiréziász!… Már tizenhat évvel ezelőtt beleszerettem, amikor először a karomban tartottam őt… Tudod, milyen imádni való volt? Anyaszült meztelenül – ahogy mondom. Csókoltam, ahol értem… Mit bámulsz úgy azokkal az üres szemeiddel? Nem érted? Túl talányosan beszélek? Nem érted a Szfinx talányait? Ő a fiam!

TIRÉZIÁSZ

…Ó, az én jóslataim!

IOKASZTE

Most már megsütheted a jóslataidat!… Szétpattan rajtam ez a melltartó, fiacskám, ha nem fűzöd ki gyorsan… Látod, te nagy rémlátó, akkor került elő a fiam, amikor az apját már elveszítette.

TIRÉZIÁSZ

Persze hogy elveszítette, amikor megölte.

IOKASZTE

Ezt most azért találtad ki, hogy megpróbáld elpusztítani. Megint. Ha elsőre nem sikerült.

TIRÉZIÁSZ

Úgy látszik, tiszteletre méltó Szfinx, hogy ezúttal elmulasztottad feladni a látogatódnak a legalapvetőbb rutinkérdéseket. Különben bizonyára bevallotta volna, hogy Delphiből Théba felé jövet szembetalálkozott egy kocsival, hogy a kocsiban ült egy bácsi. Az valami megjegyzést tett rá. Mire ő leütötte a bácsit is meg a kocsist is… A kocsis túlélte. Sajnos.

IOKASZTE

Nem igaz, az nem lehet igaz!

TIRÉZIÁSZ

Azt persze nem tudhatta, hogy az a bácsi – ráadásul – az apja volt. De úgy látszik, az apja volt. Ha te mondod.

IOKASZTE

Nekimegy. A férjem hullájával akarod most agyonverni a fiamat!

TIRÉZIÁSZ

Épp az, hogy a fiad! Ez a végső bizonyíték. Ez teszi fel a koronát az egész nyomozásra. Így szólt a jóslatom: a fiú meg fogja gyil…

IOKASZTE

Fogd be a szád! Hallottam eleget… Hát nem! Nem fogok érveket szállítani ellene. Senkinek nem fogom elárulni, hogy ő a fiam… Neki magának se… Nem lesz meg az örömöd, hogy beteljesült a jóslatod. És őt sem fogja kínozni az a gondolat, hogy apagyilkos.

TIRÉZIÁSZ

A gyilkos fiatalember különös ismertetőjele: deformált bokák… Csakugyan, nem akarod, mint Szfinx, kihallgatni a király kocsisát?

IOKASZTE

De! Hogy örökre elhallgasson. Kihúzza magát. Théba új királyának pedig olyan új bíborköntöst csináltatok, hogy befedje a bokáit.

TIRÉZIÁSZ

Tegyél le erről a trónutódlási tervről, királyné. Dirke forrásánál reggel meg fogják találni egy dagadt bokájú korinthosi fiatalember holttestét. Feltehetően azonos Laiosz király gyilkosával… A Szfinx elmulasztotta végrehajtani rajta az ítéletet. Végrehajtják rajta Kreon katonái… De azért holnap reggel mindenki borzongva fogja emlegetni a Szfinxet, az igazság őrét. Nem először végzi el a piszkos munkát a Szfinx helyett egy kivégző osztag.

IOKASZTE

Tépi le magáról az oroszlánbőrt. Ó, hogy ez a Szfinx nem tudott már hamarébb megdögleni! Hogy kiszabadul, fut az ajtóhoz. Fiam!… Fiam, vigyázz! Nyitni akarja, de furfangosan be van zárva. Mit csináltál ezzel az ajtóval?

TIRÉZIÁSZ

Bezártam. Biztonsági intézkedés.

IOKASZTE

Egyetlen – édes – fi-am! S hogy aztán összecsuklik az ajtó előtt, csendesen mondja. Menekülj… menj vissza Korinthoszba… Ott vár téged az egyetlen édesanyád.

TIRÉZIÁSZ

Ne biztasd! A hegyről levezető úton is állnak katonák, dorongokkal.

OIDIPUSZ

Véresen, tépett ruhában, de kívül a barlangon, mint aki a visszautat keresi. Szfinx! Szfinx! Te csaló Szfinx! Hová küldtetek engem? Miféle csapdába? Dirke forrása körül minden bokorban gyilkosok vannak… Gyilkosok jönnek a nyomomban! Dárdát hajigálnak felém… Az ajtóhoz szögeznek, mint egy denevért… Oá!… Jaj, oá…!

IOKASZTE

Nagyon halkan. Egyetlen… édes… fiam…

OIDIPUSZ

Átfúrják megint a bokámat vasakkal!… Mért zártad be a kapudat, te átkozott csaló?

TIRÉZIÁSZ

Most megátkozott téged.

IOKASZTE

Felugrik. Engem? Engem soha! Én tisztán élek az álmaiban…

OIDIPUSZ

…Átkozott szörnyeteg!

IOKASZTE

Ezt átkozza! Ezeket! Veri szét a Szfinx kellékeit.

OIDIPUSZ

Közben. Jaj! Fáj!… Tudom most már a választ minden kérdésedre! Kérdezz! Felelek! Most legyőzlek, te rémség. Azt kérdezted, hogy ki vagyok, megmondtam, hogy ember… Most már tudom, hogy minden kérdésedre csak egy válasz van, hogy: ember. Addig mondom, amíg megdöglesz belé: ember, ember, ember! Hallod? Agyonkövezlek ezzel a szóval: ember… Aki él: ember. Aki két lábon jár: ember. Aki három lábon: ember… Aki négy lábon: ember. Egyre lassabban, kimerülve, vérét vesztve. Aki már járni se tud: ember… Akit lábánál fogva a fára felakasztanak: ember… Csend. Majd. Akit a szülei az erdőbe kitesznek: ember…

IOKASZTE

Gépiesen tépte-szaggatta fia minden kiáltására a Szfinx darabjait. És most kiszakad belőle egy kérdés, a fájdalom emlékével. És akit megölnek, mielőtt megszületett?

OIDIPUSZ

Ember! És most megint élénken. Akit vasakkal üldöznek. Akit az ajtódhoz szögeznek. Ember. A magam sorsával felelek neked, te dög! És minden testvérem sorsával. Minden titoknak nyitja az ember… Na! Kérdezz akármit, hadd vághassam rá, hogy ember!… Amíg meg nem halok: em-ber… em-ber… Elhalóan, akadozva, utána még sokáig. Ember… ember…

TIRÉZIÁSZ

Nyugtalanul. Mit csinálsz, királyné?

IOKASZTE

Rongyokat nyújt oda neki. Nézd, hogy minden szavával hogy gyilkolja a Szfinxet Oidipusz! És a maradékot hajigálja szét, le a mélységbe. És már szinte diadalmasan kérdezi, kiáltva. Ki az, aki minden szörnyeteget megöl?

OIDIPUSZ

Megint új erővel, harsányan. Ember! Akinek majd szárnyai lesznek, és felröpülhet az égbe: ember!

IOKASZTE

Aki aranykort hoz Thébába?

OIDIPUSZ

Diadalmasan vágja rá. Ember!

TIRÉZIÁSZ

A jövő rémes előérzetével a két kezét rászorítja a maga világtalan két szemére. Felordít. És aki szégyenében a két szemét kivájja?!

OIDIPUSZ

Visszaordítja. Ember!

IOKASZTE

Kisfiú, söpörd ki innen a Szfinxet. Meleg nap jön, és az ilyen kétéltűek húsa mindjárt megbüdösödik… Csak oda le a mélybe!

IOKASZTE

Már felébredtek a dögmadarak. Gyertek, egyetek Szfinxet! Maga is kezdi hajigálni a szfinx darabkáit. Keringőzzetek együtt a Szfinxszel, amíg a mélybe hull!… Itt vannak a gyilkos mancsai! Egy szorítás, és a fiatal gerincek csigolyáit úgy roppantotta szét, mint a spanyol hóhérok garótája… Nesztek! Most pusztult el végleg a szörnyeteg, a falánk, fagocita Szfinx!

TIRÉZIÁSZ

Na jó, elpusztult. És most mi lesz?

IOKASZTE

Vége annak a hosszú éjszakának. Kel fel a nap…

TIRÉZIÁSZ

A fiúhoz. Nyisd ki a kaput, fiam. A boldogult Szfinx megígérte Oidipusznak, hogy reggel itt fog találkozni a királynéval…

IOKASZTE

Várj! Tükröt!… Gyorsan rendbe szedi magát.

IOKASZTE

Én vagyok Iokaszte, az özvegy királyné, akit láttál tegnap a palota ablakában – megismersz-e engem, Oidipusz?

OIDIPUSZ

Még a földön. Sokkal, de sokkalta szebb vagy, mint tegnap…

IOKASZTE

Gratulálok neked, Oidipusz. Tanúja voltam annak a gyönyörű küzdelemnek, amelyet a Szfinxszel folytattál. Mióta Théba áll, te voltál az első, aki felelni tudtál a kérdéseire.

OIDIPUSZ

Felkönyököl. Hova lett a Szfinxecske?

IOKASZTE

Szégyenében öngyilkos lett… Az egykori áldozatok csontjaival ott hevernek az ő csontjai is, lent a szakadékban… Dicsőséges nap ez neked. Oidipusz király!

OIDIPUSZ

Felugrik. Csapda! Megint egy csapda, tudom.

IOKASZTE

Bemutatlak Théba népének. Induljunk a palotába.

OIDIPUSZ

A Szfinx barlangjából élve még nem jutott ki emberfia. Lent a bokrokban ott ülnek Kreon katonái, és kezdődik megint…

IOKASZTE

Én nem engedem, hogy bántsanak.

OIDIPUSZ

Egytől félek csak, hogy a végén megint a lábamnál fogva akasztanak fel, mint a lőtt nyulat… Oá!

IOKASZTE

Én melletted leszek.

OIDIPUSZ

De akkor örökre! Ígérd meg!

IOKASZTE

Ígérem.

OIDIPUSZ

Úgy menjünk le innen, mint király és királyné…

IOKASZTE

Úgy megyünk le.

OIDIPUSZ

Az még nem elég. Mint férj és feleség.

IOKASZTE

Nem!

OIDIPUSZ

Már pedig ebből a csapdából másként engem kihozni nem tudsz.

IOKASZTE

Tiréziász…

TIRÉZIÁSZ

Nyersen. Mit akarsz kérdezni tőlem?

IOKASZTE

Hogy mit csináljak?

TIRÉZIÁSZ

Mit faggatsz engem. Én már tizenhat évvel ezelőtt megmondtam, hogy mi lesz. Nevet, hosszan, keserűen.

IOKASZTE

De hisz ez lehetetlen!

OIDIPUSZ

Csak melletted érzem biztonságban magam… Félek egyedül. Szorosan öleli.

IOKASZTE

Az utolsó ítéleten ha kérdik, akkor is meglesz a mentségem erre… Lecsúszik Oidipusz lábához. Uram, királyom, engedd meg, hogy megkenjem olajjal a lábad.

TIRÉZIÁSZ

Elkínzottan, felkiált. Királyné!

IOKASZTE

Szelíden, ahogy a földön térdel. Mi az, Tiréziász, Phaedrát akarod talán idézni?

TIRÉZIÁSZ

Nem! Hiszen már úgyis döntöttél. És már minden úgyis öröktől el volt döntve. A fiúhoz. Adj neki olajat.

OIDIPUSZ

Meglátod, Iokaszte, mégiscsak aranykort fogunk mi hozni Thébába. Az embereknek eszébe se fog jutni, hogy volt egyszer egy Szfinx-korszak… Nyomozás, kémkedés, üldözés, kivégzés. A sötétség korszaka. Brr!

TIRÉZIÁSZ

Miért gondolod, ó, király, hogy a napfénnyel kevesebb lesz a bűn, a gyilkosság, vérfertőzés, öngyilkosság és a többi, mint éjszaka volt.

OIDIPUSZ

Ti öregek, persze, ezt nem értitek. Az új rendszer alapja az, hogy ezentúl semmilyen bűnre nem lehet majd azt mondani, hogy államtitok. Mindent nyilvánosságra hozunk, közzéteszünk… Érted már? Mindenki tudni fog mindenkiről mindent.

TIRÉZIÁSZ

Mindent, de mindent?

OIDIPUSZ

Mindent, de mindent.

TIRÉZIÁSZ

Ez már azt jelenti, hogy mindennek az ellenkezőjét is…

OIDIPUSZ

Ez az aranykor, Tiréziász. Olyan szépen süt a nap, tartsd az arcodat te is a nap felé…

OIDIPUSZ

Barikák ezüst csengője… jó jel!

TIRÉZIÁSZ

Valami rekedt diadallal. Tévedsz, ifjú király… Thébában így jelzik, ha valamelyik házban kitör a pestis vagy a lepra.

IOKASZTE

Felugrik. Nem, nem! Messze van még!

TIRÉZIÁSZ

…Hogy jön a minden eddiginél súlyosabb léptű végzet.

IOKASZTE

Öleli Oidipuszt, befogja a fülét. Ne hallgass rá! A város legszélső házai közt jár még csak a csengős ember… Még van időnk! Csókolja Oidipuszt.

TIRÉZIÁSZ

Tessék! Még öt perce sincs, hogy elkezdődött az aranykor… És már giling-giling! Giling-giling!

OIDIPUSZ

…Neked is milyen jó pézsmaszagod van. Csókolóznak tovább.

A NÉMA FIÚ

Előrejön, a közönségnek mondja. Itt most már csakugyan mindenkiről mindenki tud mindent… Pillanatok kérdése: Oidipusz is.

Első jelenet

HÁZIASSZONY

Hangja, mint akit túl korán és feleslegesen zavartak. Nincs! Elutazott! Bevonult! Hallatszik, amint levágja a kagylót, s mindjárt utána csapódik egy ajtó.

JÁNOS

Az ágy mellett térdelve. Látod, hogy nem volt ebben semmi bűn.

MÁRTA

Kinyitotta a szemét, nézi a mennyezetet, elmosolyodik.

JÁNOS

Látod… semmi, de semmi bűn.

MÁRTA

Anélkül, hogy megmozdulna. S mintha egy szentenciát mondana csengő hangon. Az attól függ, hogy kinek mi tilos.

JÁNOS

Várja, hogy Márta folytassa, de nem, elhallgatott. Így hát újra kezdi. Megérte… Nem?

MÁRTA

Erre nem felel. Azt hiszem, elaludtunk.

JÁNOS

Mit álmodtál? Mert aki először alszik valahol, hisz tudod…

MÁRTA

Tűnődve, majd. Szerencse, hogy nem vagyok babonás. Anélkül, hogy megmozdulna, nyúl a vekkeróráért. Felemeli a feje fölé, nézi. Nem csengetett…

JÁNOS

A kinti zenére mondja, amely most a dal végét cifrázza. Hát nem jobb reggeli ébresztő ez? Látod, érdemes nálam aludni.

MÁRTA

Már a telefont is hallottam az előbb. Az ébresztett.

JÁNOS

Akkor is érdemes itt aludni, nem?

MÁRTA

Most néz először a fiúra, kis kötekedő mosollyal. Elismerő oklevél kéne?

JÁNOS

Boldogan, hogy jókedvű a lány, áradóan folytatná. Mindnyájan azt várjuk. Az oklevelet. És meg is érdemelnénk. Én is, és az udvaron, ez a kintornás. És a reggel, ezért a napsugárért. És a lakás…

MÁRTA

Éppen! Jaj, ez a lakás… Nem is tudom, hogy lehetett ekkora rendetlenséget csinálni. Most néz először széjjel.

JÁNOS

Ezt most olyan szépen mondtad. Ezt már úgy mondtad, mint egy feleség… Na, hogy tetszik az otthonunk? Most látod először napfénynél.

MÁRTA

Nézi, bólogat, de visszatér az órára. Mondd, te zártad el a vekkerórát?

JÁNOS

Mondd, hogy megérte.

MÁRTA

Ha valaki nem vonul be azért, mert gyűlöli a háborút…

JÁNOS

Belevág. És ha valaki nem vonul be azért, mert szereti az életet… Most tudom csak, mi az, szeretni az életet. Téged.

MÁRTA

Most mi lesz?

JÁNOS

Folytatjuk. Megtanuljuk még jobban szeretni az életet. Felveti magát az ágyra.

MÁRTA

Egy behívóval a zsebedben?

JÁNOS

Diadalmasan. Lejárt! Elaludtuk!

MÁRTA

Jó is volna, ha ezzel csak úgy lehetne viccelni.

JÁNOS

Honnan tudod, mennyit aludtunk? Hátha már vége… Pszt!… Hallottad? Most mondják a rádióhíreket. Lehet, hogy éppen most jelentik be: a mi végre-valahára beteljesedett szerelmünk örömére a népek befejezték a második világháborút… Miért ne? Igazán megtehetnék. Rendkívüli alkalom, és ők is csak jól járnának vele – a népek.

MÁRTA

Ha rajtuk múlna… Le akar szállni az ágyról.

JÁNOS

Maradj, meglehet, hogy van egy őrült japán, aki belebújt a torpedójába, és most százkilométeres sebességgel száguld a tenger színe alatt… Gyere, állítsuk meg őt is. Szegényt.

MÁRTA

Kibontakozik. Nem, sietnem kell, borzasztóan sietnem kell.

JÁNOS

Ne, ne… Még ne…

MÁRTA

De, muszáj…

JÁNOS

Felül.

Akkor gondolj arra az őrült magyarra, akinek a vonatja másfél óra óta döcög nélküle a front felé.

MÁRTA

Nem elég a baj?… Ő is felült. Elkéstem máris – nagyon.

JÁNOS

Úgy elkéstél, szívem, hogy most már nem érdemes haza se menni. Tudod mit? Házasodjunk össze.

MÁRTA

Nem válaszol.

JÁNOS

Most már igazán nem mondhatsz nemet. Tessék igent mondani. Játszik. Egy bűnös éjszaka után, kisasszonyom, én tudom a kötelességemet.

MÁRTA

Megenyhülve, megilletődve – mégis. Hogy lehet valaki ennyire, de ennyire bolond?

JÁNOS

Csak azért is. Csíkos nadrág! Zsakett! Cilinder… Cilinder? A cilinder túlzás, de hogy lásd szerelmem nagyságát, legyen cilinder is. „Ha felteszem, magasság, ha leteszem, mélység.” Pont. Ilyen az én szerelmem is. Fehér kesztyű! Ez mind kapható a kölcsönzőben. Úgy fogok kinézni, mint egy igazi úriember, illetve egy elmebeteg majom. „Kisasszony, engedje meg, hogy tiszteletemet tegyem nagyra becsült családjánál. Szándékaim komolyak.”

MÁRTA

Nevet. Ezt nem ágyban szokás mondani.

JÁNOS

Hát akkor?

MÁRTA

… Előtte.

JÁNOS

Jobb későn, mint soha.

MÁRTA

Honnan tudod te, hogy milyen az én családom?

JÁNOS

Borzalmas. Biztos, hogy borzalmas. Sürgősen alapítsunk egy másikat. Jó?

MÁRTA

Jó is volna… Hallgatnak, majd. Megint téged keresnek.

HÁZIASSZONY

Hangja. Nincs! Nincs! Mondtam már!… Majd. Hogyhogy nem hiszi?

MÁRTA

Elbújjak?

JÁNOS

Á… nem jön be.

Második jelenet

HEMMELERNÉ

Ő a háziasszony, hosszú fehér hálóingben, hajtincsei spulnikra tekerve, foga még a pohárban. Dermedten áll meg a küszöbön. Tulajdonképpen sikítani volna kedve. Óriásit sikítani, hogy szaladjon össze az utca. Azt hitte, üres a szoba, nincs bent senki. S ketten is vannak a szobában. Az ágyban! A lakója, nővel!… De mielőtt kieresztené a hangját, János ráköszön.

JÁNOS

Kezit csókolom – elforduljunk?

HEMMELERNÉ

Fennakad a hangja. Még ő szégyellje tán magát? Hogy itt áll hálóingben, melynek nyakán a pertlit elmulasztotta bekötni. Egy bizonyos, hogy ilyen szituációban ő szóba nem elegyedhet egy férfival. Természetesen a köszöntést sem viszonozhatja. Még egy biccentés erejéig sem. Úgy kell viselkednie, mintha az ágyban nem volna senki, és ő nem is jött volna be. Egy úriasszonnyal ugyanis meg nem történhetik az, ami most vele megtörténik. Döntött. Visszavonul. Azzal a méltósággal, amelyhez nem érhet fel ez a szenny… Keblét elfödi, fejét elfordítja, maga is elfordul, lassan kilép az ajtón, s beteszi maga után.

Harmadik jelenet

MÁRTA

Nem is mondtad, hogy őrült.

JÁNOS

Egyszer a Csalogány utcában a fejére esett a háztetőről két párzó macska… Azóta nem bírja a szerelmeseket.

JÁNOS

Figyeled? Ő nem látott semmit, de azért mérhetetlenül fel van háborodva a látottakon.

MÁRTA

Tisztára a Sors-szimfóniát kopogja. Ti-ti-ti-tá! Ti-ti-ti-tá!

JÁNOS

Ujjával karmesterként beintene, de nem stimmel. Elrontotta.

HEMMELERNÉ

Hangja. Tóth úr!… Tóth úr!… Magát keresik… Telefon! És veri az ajtót, csontos bütykeivel, könyörtelenül.

MÁRTA

Nekem mindig azt mondtad, hogy egészen kedves öregasszony.

JÁNOS

Nem akartalak elijeszteni… De soha nem volt még ennyire boszorkány.

MÁRTA

Ez azt jelenti, hogy sohasem volt még nő nálad?

HEMMELERNÉ

Két öklével veri az ajtót. Tele-fo-o-on!

JÁNOS

Azt hiszem, inkább azt nem tudja megbocsátani, hogy elaludtam a behívómat. Képzeld el, egy ezredes özvegye!

HEMMELERNÉ

Rúgja az ajtót. Telefon!… Telefon!… Telefon!

JÁNOS

Kiált. Hallottam! Nem érdekel! Tessék megmondani, hogy nem vagyok itthon… Bevonultam katonának! Ülök a vonaton! Tömegsírban vagyok eltemetve! A dörömbölés elhallgat.

HEMMELERNÉ

Hangja azzal válik metszővé, hogy váratlanul szelídebb lesz. Csakhogy az illető tudja, hogy Tóth úr nem vonult be. Az illető kint várta az állomáson. Az illető azt kérdezi, hogy mi van Tóth úrral.

JÁNOS

Mártához. Mi van velem? Hirtelen harsányan. Boldog vagyok! Ezt mondja meg mindenkinek: boldog vagyok!… Ez az igazság: itthon vagyok, boldog vagyok. Kis csend. Mártához, mint aki hirtelen meg akar magyarázni valamit, ami magától értetődik. Ha az életemmel kell fizetnem ezért az éjszakáért, hajnalért, ezért az ébredésért – megérte. Boldog vagyok. A csendre. Látod? Elhallgatott… Mondd, hogy neked is megérte.

MÁRTA

Az ajtóra, halkan. Vigyázz!

HEMMELERNÉ

De csak a keze és a hangja – mindkettő remeg a felindulástól, miközben a telefonkészüléket benyújtja. Hogy kegyed boldognak érzi-e magát vagy sem, az a kegyed magánügye… Én egy ezredes özvegye vagyok, uram! Érti ezt? Egy feltörő zokogás elfojtja a hangját.

JÁNOS

Hallod? Most jön még az, hogy egy lelkipásztor anyja.

HEMMELERNÉ

És ön nem kötelezhet engem az amúgy is mérsékelt lakbér fejében, hogy pornográf üzeneteket mondasson be velem a telefonba. Mert hogy maga mitől boldog… Tóth úr! Elfullad a hangja.

MÁRTA

Te… nem szerelmes ez beléd?

JÁNOS

Fejét rázza, várjuk csak a folytatást.

HEMMELERNÉ

Maga elfeledkezett arról, hogy én egy lelkipásztor anyja vagyok…

JÁNOS

Na, ez is megvolt.

HEMMELERNÉ

Engem kegyed nem vonhat be erkölcstelen üzelmeibe. Nálam még egyetlen szobaúr se vetemedett ilyesmire… Toporzékolva rázza a telefont.

JÁNOS

Kiugrik az ágyból, hogy végre átvegye tőle, mielőtt még a földhöz vágná.

HEMMELERNÉ

Ez nálam soha nem volt megengedve. Hogy idehozzanak egy… egy…

JÁNOS

Vigyázzon, Hemmeler néni, most ne mondjon csúnya szavakat. Itt van a… menyasszonyom.

HEMMELERNÉ

Erre nyilván elájult, mert szó nélkül, ernyedten kiengedi kezéből a telefont.

JÁNOS

Becsukja az ajtót, a kagylót elfödi, Mártához. Kimondtam. Ez volt az eljegyzésünk… Hemmelernére. Hála neki. Telefonba. Halló!… Na?… Szervusz! Elaludtam… Ellenkezőleg, boldog vagyok. Bol-dog va-gyok. Nagyon boldog… Elhallgat.

MÁRTA

Közben felugrott és most odasúgja neki – egy tapétaajtóra mutatva. Ez a fürdőszoba?

JÁNOS

Igent int. S odaszól. Van forró víz is.

MÁRTA

Gyorsan bemegy. Az ajtót félig nyitva hagyja.

JÁNOS

A telefonba. Jó, találj ki valamit. Angyal vagy, szervusz. Leteszi a kagylót. Borka volt. Évfolyamtárs az egyetemről. Azt mondja, ha nem vigyázok, főbe lőnek. Meg akarja menteni az életemet. Valamikor szerelmes volt belém. Azt hiszem. De már vége. Jó kolléga – kollegina – őrangyal… És az angyaloknak nincs nemük. Az ablaknál. Micsoda reggel! Nem hiszem, hogy Ukrajnában ilyen szépek volnának a reggelek… Mondd, hol lehet most a front?

JÁNOS

…Micsoda? …Mért menjek be? Becsukja az ablakot. Az egyik ablaktábla törött. Úgy látszik, hiába szerettük egymást, mégse lett vége a háborúnak. Hangosan. De azért megérte! Igaz, hogy megérte?

MÁRTA

A fürdőszobaajtóban megjelenik, fésülködés közben ingben. Mit akarsz most csinálni?

JÁNOS

Örülni annak, hogy itt vagy. Örökre csak ezt. Bámulja, elragadtatva. Hogy mit veszítettünk, te Márti! Hány száz, ezer ilyen pillanatot… Hogy állsz a fürdőszobaajtóban, levetett blúzzal, fésülködöl, és szakasztott úgy nézel ki, mintha a feleségem volnál… Mit akarok? Sürgősen feleségül akarlak venni. Világos. Mert ha elképzelem, hogy már egy év óta lehetnénk ilyen boldogok!… Hogy mit vesztettünk eddig… Gyere! Hozzunk be valamit ebből a rengeteg veszteségből.

MÁRTA

Most nem lehet.

JÁNOS

Leveti magát az ágyra. Egy örökkévalóságon át hiányozni fog ez az egy év.

MÁRTA

Eddig is túl sokat kockáztattunk. Ne élj vissza azzal, hogy én úgyis nemet mondok… Mert hátha nem tudok nemet mondani. Látod, ma éjszaka is – feljöttem.

JÁNOS

Megbántad?

MÁRTA

Nem, nem, nem bántam meg.

JÁNOS

Megtörtént. És nem dőlt össze a világ.

MÁRTA

Elmosolyodik. Pedig még bombáztak is ma éjszaka – úgy rémlik. Visszamegy a fürdőszobába.

JÁNOS

Ahogy fekszik az ágyon. Nem dőlt össze a világ, sem a bombázástól, sem attól, hogy János és Márta együtt töltöttek egy éjszakát. Egyévi várakozás és vágyakozás után. Megtörtént. És nem sötétül el a nap. Ellenkezőleg. Hiába! Te máris szaladsz. Megint szaladsz. Mindig szaladsz.

MÁRTA

Az ajtóban. „Megint”, „mindig”? Hisz most vagyok itt először.

JÁNOS

Felugrik, tényleg indulattal. Mert mindig annyira szaladtál, hogy még csak fel se jöttél.

MÁRTA

Mennem kell.

JÁNOS

Most már úgyis mindegy.

MÁRTA

Nem mindegy.

JÁNOS

Ha hazamégy, otthon agyonvágnak. Ugrik. Együtt megyünk, és vállalom a felelősséget.

MÁRTA

Nem.

JÁNOS

Nem szeretsz?

MÁRTA

Nagyon szeretlek, és éppen azért nem. Megcsókolja. Nagyon szeretlek, és éppen ezért. – Megcsókolja. Búcsúzunk. Nagyon szeretlek, és épp ezért – szervusz.

JÁNOS

Elkapja. Csakhogy én is nagyon szeretlek, és épp ezért – nem szervusz. Fogja a lány kezét, fojtottan mondja, sebesen. Azt hiszed, nem tudom talán, hogy mi van e mögött. Réges-rég rájöttem én.

MÁRTA

…Mire? Feszülten.

JÁNOS

De megígérem, hogy én mindig tiszteletben fogom tartani a meggyőződésedet.

MÁRTA

Lassan. Ha meg tudod, akkor beláthatnád, hogy nem nagyon járhatok fel hozzád, és nem lehetünk egymáséi, egyelőre nem.

JÁNOS

Nyilvánvaló, hogy kölcsönösen lenéznénk egymást a családoddal.

MÁRTA

A családommal?… Szinte felszabadultan. Ó, az én családom…! Nevetni kezd.

JÁNOS

Ha te nem tudsz elszakadni attól az életformától, amelyben neveltek, rendben van, én mindent elkövetek majd, hogy biztosítsam neked.

MÁRTA

Hirtelen, meghatottan összevissza csókolja a fiút. Hogy te milyen, de milyen nagylelkű vagy! És nevet, boldogan.

JÁNOS

Egyre határozottabban, egyre lovagiasabban. Én már eddig is sokat gondolkoztam ezen. De ma reggel döntöttem. Nem akarlak kiszakítani abból a környezetből…

MÁRTA

Jó, jó, jó… te! Csókolja.

JÁNOS

Örülök, hogy ilyen örömet szereztem. Nem is hittem… Igazán nem is hittem.

MÁRTA

Hogy boldogan kinevette magát. Jó itt, nálad, látod, az ember csakugyan elfeledkezik mindenről… Mindenről.

JÁNOS

Ránéz Mártára, aki sápadtan áll. Ne félj, nem a családod… Úgy látszik, már értem jönnek.

MÁRTA

Halkan, gyorsan. Ha a háziasszonyod nem nyitna ajtót?

JÁNOS

Egy ezredes özvegye? Leül, könyvet vesz elő, olvasni kezd.

MÁRTA

Mit csinálsz?

JÁNOS

Némi fensőbbséggel. Várom a végzetet.

MÁRTA

Félig kinyitja az ajtót, s halkan kiszól. Asszonyom, ha lehet, mondja azt, hogy János nincs itthon. Behajtja az ajtót. János széke mögé megy, megsimítja a fejét. Legalább szépet olvasol?

JÁNOS

Nem tudom. Beismerő mosoly, most fordítja meg kezében a könyvet, amit rosszul nyitott ki. Aztán le is dobja a földre, s megfogja a vállán Márta kezét.

MÁRTA

Gyors, csendes szóval. Nem tudom, hogy a rádió mit mondott, de csak azt mondhatja, hogy most kezdődik igazán. Nagyon kell vigyáznunk.

HEMMELERNÉ

Hangja. Nincs itthon!

BORKA

Hangja. Most beszéltem vele telefonon…

JÁNOS

Kikiált. Borka! Már szökik is fel a székéből, az ajtóhoz, felcsapja. Borka!… S nyilván a háziasszonynak. Hogy tetszik olyat mondani, hogy nem vagyok itthon?

Negyedik jelenet

BORKA

Csinos fiatal lány, piros nyári ruhában. Megtorpan az ajtóban. …Nem tudtam, hogy vannak nálad. Mártához, szeretné kimagyarázni magát. Bocsásson meg, igazán csak azért jöttem, mert az apám katonaorvos, és felhívtam telefonon, és azt mondta, hogy János menjen hozzá el, megvizsgálja, és hátha tudna adni egy bizonyítványt, hogy közbejött valami idegdolog… és ezért nem vonult be.

JÁNOS

Bemutatásképpen. Mondtam – az őrangyal.

MÁRTA

Én igazán csak örülök, hogy Jánosnak ilyen jó barátai vannak. Vigyáznak rá. Hirtelen. Jobban, mint én.

JÁNOS

Borka, te vagy az első, akinek megmondom: Márta a menyasszonyom.

MÁRTA

Hogy elhallgattassa. János…

BORKA

Mivel egyszer már elhatározta, hogy hős lesz, itt az alkalom, hogy most hős legyen, ezért a legőszintébb lelkesedéssel mondja. Hát ez igazán nagyszerű, nagyon, de nagyon örülök! És mikor volt az eljegyzés?

JÁNOS

Öt perce.

MÁRTA

Ebből láthatja, hogy ez még inkább csak tervezgetés… remény. Mindketten nagyon reméljük.

JÁNOS

A Márta családja ugyanis… Neked magyarázom? Tudhatod te is otthonról, mik azok az előítéletek!

MÁRTA

János, nekem mennem kell. Borkához. Bocsásson meg, épp indultam.

BORKA

Az ablakhoz megy, hogy ne kelljen tanúnak lenni a búcsúzásnál.

JÁNOS

Mikor látlak?

MÁRTA

Nem tudok időpontot mondani.

JÁNOS

Rekedten, halálosan megbántva már. Egy óra múlva?

MÁRTA

Ugyan! Lehetetlen!

JÁNOS

Délután.

MÁRTA

Fejét rázza. Majd felhívlak.

JÁNOS

Hol?

MÁRTA

Csend, majd. Búcsúzzunk.

JÁNOS

Felesleges. Ma még nem vonulok be… Este feljössz.

MÁRTA

Nem jövök fel.

JÁNOS

Mondd, Borka, hány napig tudja az életemet meghosszabbítani az apád?

BORKA

Zavartan, hogy mindezt hallgatnia kellett. Hogy érted?

JÁNOS

Nyersen. Hány napig tud Pesten tartani? Mennyire tud őrültnek nyilvánítani?

BORKA

Nyersen. Nem tudom. A kórházból ő sem beszélhetett nyíltan. Azt mondta: aha, szóval az a fiú, akinek már volt idegösszeroppanása… Ezt azért mondta, hogy te majd mondd ezt.

JÁNOS

Türelmetlen. És egy idegösszeroppanás mennyi? Három nap? Egy hét?

BORKA

Nem tudom. Talán. Az ilyesmit ellenőrzik.

JÁNOS

Mártához. Két nap múlva. Helyes? Itt nálam.

MÁRTA

Mire való ez? János!…

JÁNOS

És az akkor mire való volt – Tompán, de kimondja. – …feljönni?

MÁRTA

Ne most!

JÁNOS

Kitör. Hát mikor máskor, ha ez az utolsó találkozásunk, ha se ma, se holnap… De mire való volt ez a mai éjszaka? Irgalmasság?

MÁRTA

Ha nem hiszed el, hogy szeretlek…

JÁNOS

Belevág. Elhiszem… Mikor találkozunk?

MÁRTA

Ha randevú nélkül nem hiszed el, hogy szeretlek, vedd annak, aminek akarod. Irgalmasság volt.

JÁNOS

Nem úgy viselkedtél! Ez az ágy a tanú! Hazudsz!

BORKA

Akarata ellenére elvörösödött. János…

JÁNOS

Miért? Nem lehet nekem igazából is idegösszeroppanásom? A bolondok nem szemérmesek.

MÁRTA

Már majdnem sírva, de most már konokul. Irgalmasság volt! A bevonuló katonáknak joguk van egy éjszakához.

JÁNOS

Megfogja a csuklóját. És a szökevényeknek?

BORKA

Hogy ne legyen tanúja tovább. Leszaladok, veszek cigarettát.

JÁNOS

Egyikünk se cigarettázik.

BORKA

Visszajövök.

MÁRTA

Maradjon. Talán jobb is, ha így válunk el.

JÁNOS

Gyűlölettel?

MÁRTA

Nekem is meglehet a magam behívója, és még csak dezertálni sem érdem előle.

JÁNOS

Atyai behívó. Márti, gyere haza, minden meg van bocsátva.

MÁRTA

Mért tartasz vissza, ha ennyire megvetsz?

JÁNOS

Mert még ez is ezerszer jobb, mint reménytelenül vágyódni utánad…

MÁRTA

Azt mondtad, hogy a háznak van egy másik kijárata is.

JÁNOS

Félsz, hogy a papa a kapu előtt vár? Kinyomoztatott?… Át az udvaron és a hátsó épületben. Van a házban fogorvos, pedikűr és madártenyésztő – ha alibire van szükség. Elfordul, és csendesen folytatja, amit megkezdett. Maradj, mert iszonyú lesz reménytelenül vágyódni utánad… Hol tanultátok ezt, miféle zárdában, hogy csak egyszer adjátok oda magatokat, aztán zsupsz, ki az ágyból, mintha mi sem történt volna… Mindezt a megdöbbent és megigézett Borka arcába mondja. Az inasotokkal csináljátok? A kocsisotokkal? mert az nem ember? annak mindegy, ha beledöglik is, hogy felforrt a vére, mert belétek szagolt… egy pillanatra… Üvöltve. Mit állsz itt? Nem érted? Takaro-odj! Elfödi az arcát.

BORKA

Már elment.

MÁRTA

Csakugyan, már jóval előbb csendesen kiment az ajtón.

Ötödik jelenet

JÁNOS

Visszafordul. Márta!… Leül az ágy szélére. Mintha az ütőerem volna felnyitva… Ne haragudj, hogy mindezt itt, előtted… Borzalom!

BORKA

Dehogyis haragszom. Gondold azt, hogy a húgod vagyok, és kész.

JÁNOS

Pláne!

BORKA

Az nagyon is szép, hogy ennyire szerethetik egymást az emberek.

JÁNOS

Ennyire? Mit tudhatod te, hogy mennyire. Jobban. Sokkal jobban. Mindennél jobban. Egy éve tart. Öt perc itt, öt perc ott… Van, amikor hetekig nem is látom. Kérdezd meg apádtól, kaphat-e ilyesmitől egy férfi idegösszeroppanást. Én nem kaptam, csak megőrültem – meg-ő-rül-tem ér-te. Képzeld el, hogy istenigazából meg se csókolhattam soha. Ma éjjel jött fel először, azzal, hogy segít csomagolni. Hát nem csomagoltunk. Gondolhatod. Hirtelen. Bocsáss meg, mondd, te szűz vagy?

BORKA

Nem jut hirtelen válaszhoz.

JÁNOS

Mert én most neked a bátyád vagyok. Nekem megmondhatod.

BORKA

Élénken. Túl élénken. Ó, előttem nyugodtan beszélhetsz, akármit. Ajjaj!

JÁNOS

Akkor meg mit beszéljek! Úgyis tudod. Hirtelen felugrik, kinyitja az ablakot, kihajol, kinéz. Nem látom.

BORKA

Biztosan a másik kapun ment ki.

JÁNOS

Óvatos. Ha senki nem látja, nem bűn. Ilyenek ezek az úrilányok.

BORKA

Miért?

JÁNOS

Mert így nevelik őket. Te csak tudod, téged is így neveltek. Hogyhogy miért? Te talán vállalnád a világ előtt, hogy legénylakáson töltötted az éjszakát?

BORKA

Ne ülj ki úgy az ablakba.

JÁNOS

Ne félj, annyira nem vagyok oda. Pedig az ilyen nőkért szoktunk elpusztulni.

BORKA

Ne bántsd.

JÁNOS

Összetartotok.

BORKA

Nem azért…

JÁNOS

Ilyen nőkért! Mennyivel jobb lett volna, menni el, hajnalban, a vonatommal. Most semmi sem bántana, legfeljebb az egészséges halálfélelem. Mint a többit, a vagonban. A marhavagonban. A jó, egészséges, állati halálfélelem. És nem ez a ronda, gyomorfacsaró kifosztottság – hogy legjobb volna meghalni. Meghalni, de mindjárt.

BORKA

Odaugrik, átöleli. János!

JÁNOS

Mondom, hogy ne félj. Elég borzalmat láttál már úgyis… Még mit nem!

JÁNOS

Mi az? Ők is az életemet féltik?

BORKA

Ki van adva, hogy ezen az útvonalon be kell csukni minden ablakot. Bemondta reggel a rádió.

JÁNOS

Én meg azt hittem, hogy valami egészen mást mond be. Leszáll. Lekiált. Becsukom, na, ne féljen! Közben. Hogy megváltozott az utca is reggel óta! Nyitva voltak az ablakok, sütött a nap, szólt a verkli, és én azt hittem, érdemes élni. És most nézz oda, már a redőnyöket is leeresztették. Hogy meg tud változni minden… Egy fél óra alatt. Hirtelen. Mondd meg az apádnak, hogy köszönöm a szívességét, de szerintem nem érdemes élni.

BORKA

Nem mondom meg.

JÁNOS

Miért nem?

BORKA

Mert én nem változtam meg. És ha elhatároztuk, hogy lesz…

JÁNOS

Ne mondd! Szegénykém. Idejössz lelkesen… Legyint.

BORKA

Engem ne sajnálj!

JÁNOS

Idejössz, és találsz egy kuplerájt. Tudod, mi ez? Hallottad már ezt a szót egyáltalán? Nemcsak annyit jelent, hogy nagy rendetlenség.

BORKA

Tudom.

JÁNOS

Nem akart mást, se viszontlátást, se házasságot… Csak  azt.

BORKA

Lehetett valami nagyon fontos oka, hogy ilyen hirtelen elment. Biztos, hogy oka volt…

JÁNOS

Hogy már megkapta, az volt… Majd hirtelen. Mondd, lehet, hogy ennyire csalódott bennem? Kipróbált, és így el tudott hagyni… Többet remélt.

BORKA

Hogy véget vessen ennek a témának, amely tényleg meghaladja az ő teherbíró képességét, kezdi mondani a magáét gyorsan. Te, azt hiszem, itt volna az ideje, hogy felhívjuk az apámat. Itt a címe. Ő most éjjel-nappal bent van a kórházban. Kitesz egy névjegyfélét.

JÁNOS

Nálatok ez hogy van? Apádat nagyon zavarná, ha megtudná, hogy feljössz hozzám?

BORKA

Mondtam neki, hogy feljövök.

JÁNOS

Délelőtt. Életmentés. Ja. De nem így…

BORKA

Én így jöttem fel. Telefonálni kezdene.

JÁNOS

Így. Barátságból, kollegialitásból…

BORKA

Igen. Miért ne?

JÁNOS

Irgalmasságból. De legalább szerelmet nem hazudva hozzá. És így tiszta ügy. Jó is, hogy feljöttél. A szerelemben borzalmasan csalódtam. Ebben nem lehet csalódni. „Éhezőknek ételt adni, szomjazóknak italt adni…” Hogy van tovább? Boldogtalan szerelmeseknek… mit tudom én – megsimogatni a homlokát. Ilyesmit…

BORKA

Jó. Ha minden sikerül, megkérlek, búcsúzásul simítsd meg a homlokom. Viharosan elkezd tárcsázni utána.

JÁNOS

Nincs senkid?

BORKA

Megrázza a fejét: nincs. Tárcsáz. Elrontottam. Tárcsáz.

JÁNOS

Volt olyan pillanat, amikor mi is találkozhattunk volna… Vagy majdnem volt…

BORKA

A telefonba. A főorvos urat keresem… a lánya…

JÁNOS

Megmondod neki, hogy tőlem telefonálsz?

BORKA

Megrázza a fejét: nem.

JÁNOS

Ugye?… Látod, te hős! Nevetnek.

JÁNOS

…Azt hiszem, késő.

BORKA

Már hívják… Apjára érti.

HEMMELERNÉ

Hangja – ahogy az ajtón kiszól. Kit keresnek?

BORKA

Befogja a kagylót. Bizakodással. Nekem is azt mondta, hogy nem vagy itthon.

HEMMELERNÉ

Hangja. Én már nem is tudom, hogy mit mondjak… Nézze meg maga!

JÁNOS

Menj be ide! Csak felesleges magyarázkodás volna, és még belekevernék az apádat… Kiveszi a kezéből a kagylót, leteszi.

BORKA

Nem!

JÁNOS

Tuszkolja. De… de… Aztán ki az előszobán át! Gyorsan ráhajtja a fürdőszobaajtót.

Hatodik jelenet

HEMMELERNÉ

Az ajtóban. Úgy látszik, itthon van… Magát keresik, Tóth úr!

NYOMOZÓ

Megjelenik Hemmelerné mögött a nyitott ajtóban. De még az előszobában. Ezek itt milyen ajtók?

HEMMELERNÉ

Fürdőszoba, konyha és az én hálószobám. Óhajtják azt is megtekinteni? Kacéran. Bár az nem kiadó.

NYOMOZÓ

Még rákerülhet a sor, nagyságos asszonyom.

HEMMELERNÉ

Ó!… Különben ezredes volt a férjem.

NYOMOZÓ

Bocsánat – méltóságos asszonyom –, a lakásnak hány kijárata van?

HEMMELERNÉ

Ez az egy, amin bejöttek.

NYOMOZÓ

Hátraszól a társához. Te itt maradsz az előszobában. Senki sem távozhat. Most lép be. Jó napot… Remélem, nem zavarunk túlságosan.

JÁNOS

Kérem… Egy kis rendetlenség van.

NYOMOZÓ

Szétnéz. Annál jobb. Egy rendetlen szoba már majdnem olyan, mint egy töredelmes vallomás. Valami igazolványt villant meg. Államrendőrség! Körbesétál. Tetszik nekem ez a szoba. Olyan meghitt…

HEMMELERNÉ

Huszonkét pengő. Ágyneművel és takarítással.

NYOMOZÓ

Tóth úr boldog lehet… Á, családi képek! Nézelődik.

JÁNOS

Nem az én családom.

NYOMOZÓ

Mindegy. Imádom az idegen családi képeket… Elképzelem, hogy örökbe fogadnak…

HEMMELERNÉ

Kegyed árva fiú?

NYOMOZÓ

Egyelőre még nem. De a természet rendje, ugyebár… És én számolok ezzel. Mondhatnám úgy, hogy lélekben már árva vagyok. És ezért a rokoni érzés nagyon könnyen fellobban bennem. Fogékony vagyok a családi kapcsolatokra. Szeretném mintegy magamhoz kötni az embereket, minél szorosabban. Fiatalokat, öregeket… Álom!… Amikor modernizálták a rendőrséget, hoztak hozzánk egy pszichológust. Ő azt mondja, hogy nálam ez egy komplexum.

HEMMELERNÉ

Ez egy olyan komplexum, amire kegyed büszke lehet.

NYOMOZÓ

Ápolom is… Nekem például nem volt szakállas nagyapám. Nem furcsa? Mindenkinek volt szakállas nagyapja, vagy Kossuth-szakállas, vagy császárszakállas nagyapja. De volt. Nekem nem.

HEMMELERNÉ

Diszkréten. Ott van egy.

NYOMOZÓ

Ó, észrevettem mindjárt.

HEMMELERNÉ

Meleg víz is van. Minden reggel befűtök a fürdőszobában.

NYOMOZÓ

Tóth úr elköltözik?

HEMMELERNÉ

Tóth úr ugyanis…

JÁNOS

Belevág. Én ugyanis bevonulóban voltam. Jobban mondva vagyok. És csak az egészségi állapotom…

NYOMOZÓ

Gyanús részvéttel. Heveny vakbélgörcs… ugyebár? Avagy idegösszeroppanás?

JÁNOS

Inkább az utóbbi.

NYOMOZÓ

Jobb. Sokkal jobb. Nem kell operálni. Viszont… Vállat von.

JÁNOS

Viszont?

NYOMOZÓ

Vagy elhiszik, vagy nem.

HEMMELERNÉ

Ön komoly érdeklődő?

NYOMOZÓ

A szoba iránt – nem.

HEMMELERNÉ

Mert ne higgye, hogy nekem csak a pénz számít. Ha az érdeklődő rendes, szolid, rokonszenves… pláne ha állami alkalmazott… Aki otthont keres, családot… Fokozódó szívességgel.

NYOMOZÓ

Tényleg zavarba jön. De méltóságos asszonyom!

HEMMELERNÉ

Én megszámítom húsz pengőben. A nagyapáról van egy szép olajfestményem is. Művészi munka. Beakaszthatnánk ide, az ágyával szemben.

NYOMOZÓ

Én inkább a látogatók iránt érdeklődöm. Holmi hölgylátogatók iránt.

HEMMELERNÉ

Megfellebbezhetetlenül. Ide nőt nem lehet hozni!

NYOMOZÓ

Valami női holmit talált, s ebből az alkalomból, malíciával.Ezt minden lakója be is tartotta?

HEMMELERNÉ

Élesen. Akár betartotta, akár nem, ez önnek precedensül nem szolgálhat!

NYOMOZÓ

Elébe vág. Este tizenegy óra előtt három perccel ide feljött egy fiatal nő…

HEMMELERNÉ

Uram, nincs alku! Nekem elveim vannak. Tolná el az ajtóból.

NYOMOZÓ

Világoskék ruha, szandál. Sima barna haj… Mártára illő dolgokat mond.

HEMMELERNÉ

Nézze, fizessen harminc pengőt, és azt hozhat fel, akit akar!

Kimegy, becsapja az ajtót.

Hetedik jelenet

NYOMOZÓ

Jánoshoz. Hová tette?

JÁNOS

Mit?

NYOMOZÓ

Kit. A nőt.

JÁNOS

Lovagias elszántsággal. Miféle nőt?

NYOMOZÓ

Esetleg noteszből. Naplemente a rakparton, vacsora a sarki hentesnél, séta a ház előtt kapuzárásig. Ezt a nőt.

JÁNOS

Hallgat.

NYOMOZÓ

Némaságot nem érdemes szimulálni. Az még egyetlen katonaszökevénynek se tett jót. Nos?

JÁNOS

Mondja, maga a család megbízásából nyomoz?

NYOMOZÓ

Hülyeséget sem érdemes szimulálni.

JÁNOS

Ha bajuk van velem, tessék, rendelkezésükre állok. Én felelek magamért. Ha úgy tetszik, akár mehetünk is.

NYOMOZÓ

Nem megyünk. Az ablaknál. Pompás lőállás. Az egyik ablaktábla még hiányzik is. Előveszi revolverét. Célozgat. A sarkon befordult a menet. Lassít egy kicsit… Ezt jól kiválasztották… És itt ez a pompás erkély. Itt igazán páholyból lehet egy merényletet elkövetni. Kinyitotta az erkélyajtót, kiment.

NYOMOZÓ

Én vagyok, marhák! Gyorsan bejön. De amint látja, mi sem alszunk.

JÁNOS

Nem tudom, miről beszél.

NYOMOZÓ

De azt csak tudja, hogy hová lett a vendége?

JÁNOS

Elment.

NYOMOZÓ

Nincs neki olyan szerencséje. Tudja, hogy eddig már hányszor kicsúszott a kezünkből? Röpcédulák az állomáson, amikor a katonavonatokat búcsúztatják. Gyári szabotázs. A személyleírást mindig megkaptuk. Későn.

JÁNOS

Összetévesztik valakivel.

NYOMOZÓ

Mert aki itt töltötte az éjszakát magával, az egy jól nevelt úrilány. Ugyebár?

JÁNOS

Pontosan.

NYOMOZÓ

Aki este tíz órakor már otthon alszik, fehér ágyában a selyempaplan alatt… Ne vicceljünk. Lehet, hogy magát becsapta. Ezek mindig becsapják a legközelebbi hozzátartozóikat. Csakhogy mi nem vagyunk se a mamájuk, se a vőlegényük. Minket nem lehet becsapni. Hol van?

JÁNOS

Elment.

NYOMOZÓ

Egy katonaszökevény ne legyen ilyen lakonikus.

JÁNOS

Elment.

NYOMOZÓ

Maga nem is tudja, hogy milyen rosszul áll a szénája. Nem kell sok rosszindulat hozzá, és magát főbe lövik. Hol a barátnője?

JÁNOS

Mit adnék érte – ha tudnám. Az életemet. Szívesen. Ezért.

NYOMOZÓ

Ne legyen ilyen lírai. Majd ráér erre a búcsúlevélben. Maradjunk a tényeknél. Az illető gyanús személy ide bejött, feljött. A házmester éjszaka nem engedte ki. A kaput figyeltetjük.

JÁNOS

Melyiket?… Az első vagy a hátsó kaput – hogy a tényeknél maradjunk.

NYOMOZÓ

Egy félóra múlva itt fog elvonulni a menet. Ha hallgatta a rádiót, maga is tudja. Ezeket az utcákat két nap óta figyeltetjük. A jelentések szerint tegnap este ebbe a házba bejött egy fiatalasszony. Kék ruha, szandál, barna haj satöbbi, akinek a személyleírása nekünk nagyon gyanús. Mondhatnám, ismerős. Magával jött be. Elmenni nem látták. Ki volt az?

JÁNOS

A menyasszonyom.

NYOMOZÓ

Rákiált. Közelebbit!

JÁNOS

Nem tudok.

NYOMOZÓ

Nem?

JÁNOS

Nem.

NYOMOZÓ

A menyasszonyáról?

JÁNOS

Akkor sem.

NYOMOZÓ

Jó, tegyük fel, hogy nem tud róla semmit. Tegyük fel, hogy kisétált a hátsó kapun, amit elmulasztottunk figyeltetni. De azt talán meg tudná mondani, hogy hol és mikor fognak legközelebb találkozni.

JÁNOS

Sehol és semmikor.

NYOMOZÓ

A menyasszonyával?

JÁNOS

Szakítottunk.

NYOMOZÓ

Pont, mielőtt én jöttem.

JÁNOS

Pontosan.

NYOMOZÓ

Kár. Mert ha tíz perc alatt nem kerül elő, magát mint katonaszökevényt főbe lövik. Saját érdekében kérem, hogy segítse a nyomozást. Adatokat kérek. Csend. Valamit csak tud. A szeme színét, a bőre szagát, a mellét, ahogy áll, a bokáját, hogy vastag-e vagy vékony, ezt csak nem konspirálta el egy éjszakán át, itt az ágyban? Előveszi a revolverét, az asztalra üt vele. Adatokat! Csend. Az exmenyasszonyáról csak lehet.

JÁNOS

Hálás vagyok magának, hogy halálom előtt eloszlatott bennem egy félreértést. Most értem meg a menyasszonyom viselkedését irányomban. Megszabadított a kétségbeeséstől. Visszaadta a hitemet. A szerelmemet.

NYOMOZÓ

Adatokat!

JÁNOS

Természetesen, ha tudnék, se mondanék.

NYOMOZÓ

Nem?

JÁNOS

Nem.

NYOMOZÓ

Vigyázzon, én megmondtam…

JÁNOS

Könnyű szívvel halok meg.

BORKA

Hangja a fürdőszobából. Já-ános!… Elment már az az ember?

NYOMOZÓ

Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ott van. Felrántja az ajtót. Kisasszony, jöjjön csak elő!

JÁNOS

Téved, ez egy kollegina, aki most jött fel ide… Elhallgat.

Nyolcadik jelenet

BORKA

Bokáig fürdőlepedőbe burkolózva kilép a fürdőszobából. Bocsánat, de most már szeretnék végre felöltözni… Hova lett a harisnyatartóm? Éjszaka te mindent úgy szétdobáltál. Beletúr az ágyba.

NYOMOZÓ

Bizony, siessen is, kisasszony, ne várakoztassa soká a rabkocsit.

JÁNOS

Ez tévedés.

NYOMOZÓ

Tudom, magánál nem volt senki, és az is régen elment.

JÁNOS

Borkához. Mire való ez?

BORKA

Szégyelled, hogy itt voltam nálad. Ó, te…

JÁNOS

Azt remélem, látja, hogy semmi köze ahhoz, akit maga keres? Ez a szőke haj nincsen benne semmilyen személyleírásban.

NYOMOZÓ

Borkához. Mikor jött be ide?

BORKA

Tegnap. Érdekes, egyáltalán nem vagyok álmos. De azért szívesen visszafeküdnék.

NYOMOZÓ

Jánoshoz. Maga miért tagadta le?

JÁNOS

Úrilány. Nem akartam kiszolgáltatni.

NYOMOZÓ

Hol a ruhája?

BORKA

Azt keresem. Nem látja? Jánoshoz. Hova tetted? Remélem, nem tépted össze teljesen…

NYOMOZÓ

Úrilány.

BORKA

Micsoda kupleráj van itt.

NYOMOZÓ

Tessék?

JÁNOS

Egy katonaorvos lánya.

NYOMOZÓ

Ezzel óhajtja indokolni talán a kisasszony erőteljesebb kifejezéseit?

BORKA

Ó, az a tiszti leányképző, ahová én jártam…!

Nevet.

JÁNOS

Egy katonaorvos lánya. Gondolom, most már eléggé nyilvánvaló, hogy nem azonos azzal, akit maga keres.

NYOMOZÓ

A kisasszony azt állítja, hogy még tegnap este feljött ide. Mi vitte erre az elhatározásra?

BORKA

Engem?… hogy ide?…

NYOMOZÓ

Igen, egy legénylakásra.

BORKA

Hirtelen odamegy hozzá, és a fülébe sugdos valamit, majd… Hát ezért. Aztán nevetni kezd, kihívóan.

NYOMOZÓ

Egy pillanatot vele nevet, majd elkomorodva. Én szolgáltam az erkölcsrendészeten, de úgy látszik, nem ismerem az életet.

BORKA

Nyomozó úr, olyan kevés az idő, amit Jancsival tölthetek. Ő megy a háborúba, nekem meg  shoppingolni  kell a Belvárosban – jaj, mit is?… Megérthetné…

NYOMOZÓ

Útban vagyok?

BORKA

Jánosba karol. Igent int… Nagyon.

NYOMOZÓ

Nézi őket, majd lassan felveszi a telefon mellől a névjegyet. A kedves papa?

BORKA

Megrebben. Igen.

NYOMOZÓ

Feljött egy legénylakásra. Hirtelen. Miért jött fel? De most úgy feleljen, hogy a barátja is hallja. Nézzen rá! A szemébe! Hangosan!

BORKA

Jánossal szemben. Nagyon régen vágytam erre. Kívántam… Kicsit elfordul.

NYOMOZÓ

Neki mondja.

BORKA

Jánosnak. Kívántalak! Egyedül voltam otthon. Nem bírtam tovább.

NYOMOZÓ

És hogy mit szólnak hozzá?

BORKA

Nem érdekel! Miért?… Nincs ebben semmi. Eszébe jutott a lecke, ennek hangsúlyával. A bevonuló katonáknak joguk van egy éjszakához. Meg aztán… Lefegyverző őszinteséggel. Meg aztán szeretem. Nagyon szeretem. És nagyon régen.

NYOMOZÓ

Veszi a telefont. Tárcsázni kezd.

JÁNOS

Mit csinál?

NYOMOZÓ

Mellékesen. Felhívom a papát. Maguk engem nem fognak becsapni… Én szolgáltam az erkölcsrendészeten. Vannak tapasztalataim. Itt valami nem stimmel. Az utolsó szám előtt megáll. Most vigyázzon, mert vagy kiderül, hogy nem az, akinek mondja magát, vagy pedig az, és a papa kitagadja… Fenntartja, hogy tegnap este óta itt van?

BORKA

Mosolyogva. Isten és ember előtt.

NYOMOZÓ

Befejezi a tárcsázást. Meglátjuk… Revolverrel szívesebben fenyegetek valakit, mint így. Ha maguknak ez jó. Telefonba. A főorvos urat keresem. Államrendőrség. Hozzájuk. No, kisasszony.

JÁNOS

Borka!

BORKA

Ne félj, ezért még nem kell feleségül venned.

NYOMOZÓ

Telefonba. Igen. Az. Van itt egy fiatal hölgy, aki a főorvos őrnagy úr lányának mondja magát. Egy hónapos szobában találtunk rá. A fiatalember éppen szökésben van a katonaságtól… Csend. De mivel minden öltözete egy fürdőlepedő, és itt töltötte az éjszakát… Elhallgat, csend, majd. Rendben van, én viszont teljesíteni fogom a kötelességemet. Lecsapja a kagylót. Azt hiszem, a maga apja inkább doktor úr, mint katonatiszt. Jánoshoz. Azt állítja, hogy magát régóta kezeli, hogy magának idegösszeroppanása van, és hogy a lánya az ő tudtával tölti itt az éjszakát. Apai áldásával.

BORKA

Azért nem kell feleségül venni engem.

NYOMOZÓ

A kisasszony innen elmegy tisztiorvosi vizsgálatra. És erről írást is kap, postán. A kedves papa mehet civil orvosnak. Jánoshoz. Magát pedig katonai bíróság elé állítják.

BORKA

Miért? Megvan, akit keresett?

NYOMOZÓ

Én egy másik nőt keresek, akire a személyleírás stimmel. Ha az megkerült volna…

BORKA

Kék ruha, szandál?… Én vagyok az. A hajamat egy kicsit kiszőkítettem.

NYOMOZÓ

Maga?… Egy magyar katonatiszt lánya?

BORKA

Egy doktor úré… Beszélt vele. Majd. Miért ne? Bárcsak sok ilyen magyar katonatiszt volna.

NYOMOZÓ

Megáll előtte, közelről nézi. Tudtam, hogy most nem csúszik ki a kezünkből… Tudtam, hogy itt van valahol… Éreztem. Majd szinte vallomásnak ható őszinteséggel. Nem ilyennek képzeltem magát…

BORKA

Farkasszemet néz vele, mosolyog. Nem tudja elhinni rólam, hogy bátor vagyok?… Hogy van bátorságom röpcédulákat osztogatni a katonavonat előtt, a maga embereinek az orra előtt?… Ehhez is kell némi bátorság, ezt bevallani magának… Most már elhiszi?

NYOMOZÓ

Nem emlékszem, hogy láttam volna…

BORKA

Mosolygó biztonsággal belevág. Én igen!

NYOMOZÓ

Folytatja koncentrált tűnődéssel. Fénykép se volt magáról, fénykép se, csak személyleírás. És én mégis azt hittem: ismerem. Hol láthattam? Hogy hol? Az álmaimban. A költők álmukban tovább írják a verseiket, én pedig álmomban tovább nyomozok… maga is biztosan álmodott már velem. Ne tagadja! A bűnözők mindig velünk álmodnak.

BORKA

Nem vagyok bűnöző.

NYOMOZÓ

Akkor is! Hogy egyszer lebukik, elfogják… Álmodott velem. Hogy jön egy szörnyű pók maga felé. Menekülni akar, nem tud, nincs felöltözve. Sikoltani akar… Na! Csend, majd hirtelen kétségekkel. Nem, nem, nem! Azért nekem is van némi emberismeretem. És nem is csak az erkölcsrendészetről. Itt valami nem stimmel.

BORKA

Megnyugtathatom, hogy maga nekem nem okoz csalódást. Jön, jön, egy szörnyű pók… Itt van! Elbűvölő természetességgel. Sikoltsak?

NYOMOZÓ

A vőlegénye tudott a maga tevékenységéről?

BORKA

Ugyan! Csak nem kötöm az orrára? Még hogy bajba hozzam? Találkozni is alig mertem vele… Ezért aztán folyton szakítani akart. És mindennek elmondott.

JÁNOS

Borka!

BORKA

Egyszer neked is meg kell tudnod az igazságot.

JÁNOS

Bocsáss meg azért, amit ma itt hallottál.

BORKA

Én megbocsátok.

NYOMOZÓ

Eddig méregette. Most hirtelen. Hol a ruhája?

BORKA

Nincs meg.

NYOMOZÓ

Mutassa magát!

BORKA

Nem lehet, pucér vagyok.

NYOMOZÓ

Majd meglátjuk!

BORKA

Nincs joga.

NYOMOZÓ

Akkor hol a ruhája?

BORKA

Elégettem. Bent a fürdőszobában. Féltem, hogy nyomra vezet.

NYOMOZÓ

Be a fürdőszobába.

Kilencedik jelenet

JÁNOS

Megőrültél? Tudod, miről van itt szó?

BORKA

Persze hogy tudom.

JÁNOS

Nem éri meg…

BORKA

Dehogyisnem. Nekem megérte.

JÁNOS

Azt mondod? Megérte?

BORKA

Olyan régen szerettem volna estétől reggelig veled lenni. Most ez is megvolt.

JÁNOS

De hisz nem volt meg!

BORKA

Ha szereted őt, mondd, hogy megvolt, hogy velem volt meg az éjszakád… Tegyél úgy! Látod, nekem egyáltalán nem esik nehezemre… Tőlem el se lehetne venni… Én többé oda se adnám senkinek ezt az éjszakát. Nem, nem!

Tizedik jelenet

NYOMOZÓ

Ki, kezében elszenesedett ruhadarabokkal. Ennyi maradt. Milyen színű volt?

BORKA

Világoskék. Mondom.

NYOMOZÓ

Ne mozduljanak. Kinyitja az ajtót, kiszól, halkan. Állj félre!… Méltóságos asszony, tessék ajtót nyitni. Maga is az ajtó mögé húzódik.

HEMMELERNÉ

Előbb csak a hangja. Jöjjön csak, jöjjön!… Én szemet húnyok. Ilyen világban!… Ha szeretik egymást… Vezeti be Mártát. Most meg nem akar bejönni…

Tizenegyedik jelenet

MÁRTA

Kék ruha, szandál stb. Megáll az ajtóban. Meglátja a Nyomozót. Hátranéz. Látja, mögötte is állnak.

NYOMOZÓ

Mi az? Mért nem üdvözlik egymást? Váratlan hangváltással. Felsőbíróságaink  Elvi Határozatai ban olvastam egy érdekes kúriai döntvényt: „aki magát egy nő férjének színleli, és ezt arra használja föl, hogy vele özösüljön…” Csakhogy itt egy nő színlelte magát a férfi szeretőjének. Erről vajon mit döntene a királyi Kúria?

MÁRTA

Azt hiszem, eltévesztettem az emeletet.

NYOMOZÓ

Igen, már a helye be van töltve. Ez a kisasszony vállalta a szerepet, hogy feljött ide, éppen ilyenféle kék ruhában, és itt töltötte az éjszakát. És természetesen vállalja ennek a szerepnek minden rendőri konzekvenciáját.

MÁRTA

Én voltam itt az éjjel.

NYOMOZÓ

Ahá! És nem bírja, hogy bitorolják a helyét. Ilyen féltékeny… Közel megy hozzá. Látja, maga már sokkal inkább hasonlít az én álmaim asszonyához… Még mindig túl szép nekem, de ez most már nem zavar. Érzem magában a született ellenfelet… Ez a kisasszony már majdnem megtévesztett. Én szolgáltam az erkölcsrendészeten, de hogy a szüzeknek is ilyen jó dumájuk legyen! Mártához. Hogy híjják magát!… Na! Jánoshoz. Mit tud róla?

JÁNOS

Hallgat.

NYOMOZÓ

A nevét!

NYOMOZÓ

Micsoda maga? Zsidó isten talán, hogy nincs neve?

NYOMOZÓ

Jánoshoz. Magának is jobb lesz, ha szépen elmesél mindent a menyasszonyáról, mielőtt még özvegy menyasszony lenne belőle.

NYOMOZÓ

Nem?

MÁRTA

Ő nem tud rólam semmit.

NYOMOZÓ

Persze, mert minek is hozta volna őt bajba. Ugye?… Nem kötött semmit az orrára. Már hallottam!… Nagy lelkek! Jánoshoz. Válasszon!… Igen, igen, a két nő között!… Válasszon!… Tudom, hogy nehéz. Kényes. De talán fordítsunk egyet a dolgon. Borítsunk fátyolt erre az éjszakára, és fogja kézen azt, akivel együtt akar élni… Garantálom, hogy elmehetnek… Hölgyeim, Páris almája nem volt olyan értékes, mint az a csók, amit ettől a fiatalembertől kaphatnak… Olyan nehéz a választás?

BORKA

Megnézem, mi ez a zene? Kinyitja az ajtót, kimegy az erkélyre.

Tizenkettedik jelenet

NYOMOZÓ

Jöjjön vissza! Megőrült? Elugrik az ajtóból. Vigyázzanak! Lövések zaja.

JÁNOS

Ki akar rohanni az erkélyajtón.

NYOMOZÓ

Elkapja. Felesleges!

JÁNOS

Megsebesült!

NYOMOZÓ

Nem. A legjobb mesterlövészeket állítottam fel az utcán. Ne reménykedjék, és ne aggódjék. Vége van.

JÁNOS

Hátrébb húzódik, Márta mellé.

MÁRTA

Mi volt ez? Nem értem.

JÁNOS

Miért jöttél vissza?

MÁRTA

Nem akartam, hogy haraggal válj el tőlem… Látni akartalak. Megmondani, hogy boldog vagyok, hogy megérte.

JÁNOS

Megfogja a kezét. Elmondta helyetted.

MÁRTA

Ő?

JÁNOS

Te voltál ő… Most mért hallgatsz? Te tartod azt a fészket, ahonnét egy madár átrepült az ő vállára. Nálad hallgatott, nála énekelt. Egy félórán át csudálatosan énekelt… Most mért hallgatsz? Mint az erdők fái, olyan elhatárolhatatlanok vagytok ti egymástól, asszonyok. Mért vagytok hát féltékenyek?

MÁRTA

Az ő őszinteségével akarlak szeretni… Átöleli.

NYOMOZÓ

Most már hiába kapaszkodnak egymásba. Most már nem gilt.

MÁRTA

Befejezi a mondatot. Egyszerűen. Most már talán nem is kell elválnunk többé.

NYOMOZÓ

Kiszól az ajtón. A körözött személy meg egy katonaszökevény!

JÁNOS

Amíg odavoltál, egy tükörben tovább néztelek téged… És végre megismertelek… Ezt is összetörték.

NYOMOZÓ

Indulás!

JÁNOS

Felkiált. Milyen kár, hogy nem voltál nagyobb bizalommal hozzám… Most lehetne nekem is miért meghalnom!

Tizenharmadik jelenet

HEMMELERNÉ

Az én boldogult férjem a legszebben dekorált tisztek közé tartozott. Az volt a specialitása, hogy komitácsikra vadászott. Tudja, kik voltak azok a komitácsik?

NYOMOZÓ

Eljön az ablaktól. Terítse le! Az ágytakaróra int. Azzal. Leül, tárcsázni kezd.

HEMMELERNÉ

Amíg leveszi az ágytakarót… Képesek voltak rálőni a mieinkre. A házakból. Nők is voltak köztük. Megáll az ajtóban.

NYOMOZÓ

A telefon mellől. Elvonultak. Már nem lőnek.

HEMMELERNÉ

Jó, jó… Meghajolva kimegy.

NYOMOZÓ

Telefonba. Á, főorvos úr? A lányával baj történt. Amikor a vendégek bevonultak, egy ház erkélyéről merényletet akart elkövetni… Én nem akarok rosszat magának, de én a maga helyében egy golyót röpítenék a fejembe. Leteszi a kagylót.

HEMMELERNÉ

Ahogy bejön. Az én Mihályom mindig azt mondta, hogy a háború az öregeknek jó. A háborúban az öregek megszabadulnak azoktól az undok fiataloktól, akik mindig csak előléptetést akarnak, meg lébecolni akarnak…

NYOMOZÓ

Tetszik nekem ez a szoba.

HEMMELERNÉ

Amikor leterítettem, láttam. Tényleg teljesen pucér volt. Pucér, mint egy fehér féreg. Miért? Lébecolni akart?

NYOMOZÓ

Feláll, megrázza a fejét. Nem, hogy jobban higgyünk neki, azért.

Első jelenet

FIÚ

Jöhetsz…

LÁNY

Ki lakik itt?

FIÚ

Kinézett az előszobába is. Elég gyorsan tájékozódik. Vissza az ablakhoz.Semmi gáz. Gyere be… Na!

LÁNY

Ki lakik itt? Azt kérdeztem.

FIÚ

Ki lakna?… Mondtam már. Mi!

LÁNY

Kik az a mi?

FIÚ

Attól félsz, hogy egy galerit bújtattam el itt a sötétben?… Ki lakna itt? A családom. Nem tetszik?

LÁNY

Kapukulcsod nincs a házhoz?

FIÚ

Van. Csak a bejárati ajtó túl nagy zajt csap. Ne ébresszük fel az ősöket, ha nem muszáj.

LÁNY

Nincs egy esernyőd?

FIÚ

Minek?

LÁNY

Te már páholyból nézed, de én agyonázom. Egyre jobban esik.

FIÚ

Átlépsz az ablakpárkányon, és te is páholyból nézed… Gyere!

LÁNY

Csakhogy én nem lépek át az ablakpárkányon.

FIÚ

Egészen alacsony… Segítek.

LÁNY

Ha nálatok ilyen könnyű betörni, mért nem raktok rácsot a földszinti ablakokra?

FIÚ

Volt. Csak tavaly leszerelték.

LÁNY

Miért?

FIÚ

Hogy ha éjszaka erre sétálok egy lánnyal, és elkap a zápor, akadálytalanul behozhassam. Felvilágosult szüleim vannak.

LÁNY

Erre kellek én is neked. Beráncigálsz az ablakon, lefekszünk, kész.

FIÚ

Már mérges. Odakint a vasúti töltésen igen? Itt a díványon nem?

LÁNY

Azt mondtam, adj egy ernyőt!

FIÚ

Leül a díványra, meghintázza magát, mintha most próbálná ki először. Nagyon jó dívány.

LÁNY

Nem szoktam idegen helyre bemászni.

FIÚ

Ez valami allergia?

LÁNY

Hülye.

FIÚ

Látod, megmagyarázni nem tudod.

LÁNY

És te mit mondasz az anyádnak, ha itt talál?

FIÚ

Ahogy a díványon hintázza magát. Ó, az én anyám! Semmi más óhajtása nincs, csak az, hogy engem boldognak lásson… Hogy örülne…

LÁNY

Épp ez hiányzik. Ernyőt kérek!

FIÚ

Feláll, az ablakhoz megy. Bizalmasan. Alszanak.

LÁNY

Hol?

FIÚ

Valahová felmutat. Ott.

LÁNY

Hol ott?

FIÚ

Itt megy a lépcső. Megy fel az emeletre… Fent van a hálószobájuk. A középen széles családi ágy. Körülbelül ott. A falon fényképek. Az én gyerekkori fényképeim.

LÁNY

Sokszor hozol nőt ide?

FIÚ

Most először… Gyere be! Már fogja a lány könyökét, hogy besegítse. Az országúton olyan forgalom van, és a reflektorok mind idevilágítanak…

LÁNY

Nana! Nagyon ki volt ez csinálva, hogy pont itt sétálunk, pont a ti családi házatok előtt, amikor megered az eső…

FIÚ

Mi volt kicsinálva? A családi ház vagy az eső?

LÁNY

Nem haragosan. Minden… Egy rövid csók. Minden, minden, minden! Amíg ültünk a töltésen, addig is folyton az eget nézted.

FIÚ

Feküdtünk.

LÁNY

Feküdtünk. De az eget nézted.

FIÚ

Te is az eget nézted.

LÁNY

Én nem is tudhattam mást nézni. Néztem, hogy mennek a felhők. De te azt nézted, hogy jönnek. A jó kiadós viharfelhők.

FIÚ

Jöttek is!

LÁNY

Mondom, hogy az egész egy cső volt. Ki volt csinálva. Hogy azt mondhasd: másszunk be ennek a háznak az ablakán.

FIÚ

Itthon vagyunk… Nem?

LÁNY

Épp az! Hogy aztán holnap már mesélhesse az anyád a barátnőinek, hogy az ő fiához az ablakon másznak be éjszaka a lányok.

FIÚ

Nem szoktam mesélni neki.

LÁNY

Nem vagy jóba vele?

FIÚ

Nagyon jóba vagyunk. Mindent elmondunk egymásnak.

LÁNY

Csak épp ezt nem.

FIÚ

Ezt nem.

LÁNY

Pedig ez érdekli a legjobban.

FIÚ

Akkor se.

LÁNY

És ha kérdezi, hogy mért van leverve a festék az ablakpárkányról?

FIÚ

Hallgatok.

LÁNY

Aztán talál egy gombot a díványon. „Miféle gomb ez?”

FIÚ

Nem tudom, mama.

LÁNY

„Itt valaki az éjszaka belelépett a virágágyakba!”

FIÚ

Nem tudom, ki lehetett, mama.

LÁNY

Hirtelen, méreggel. Azért is letaposom a virágait… Mit képzel, hogy bemászok hozzád?… Nem mászom be!… Milyen virág volt itt?

FIÚ

Rózsa.

LÁNY

Rózsa?

FIÚ

Mondj egy színt! Piros. Gyümölcsöt, na!

LÁNY

Alma.

FIÚ

Látod. A virág meg mindig rózsa. De ha nem szúrta össze a lábad, akkor lehet más is: ibolya, árvácska, liliom… írisz…

LÁNY

Azálea… Ilyen is van. Olvastam.

FIÚ

Ez nagyon szép, maradjunk ennél… Hirtelen valami fényre. Te! Valaki idevilágított. Egyenest ránk!

LÁNY

Á, csak villámlott.

FIÚ

Milyen gyönyörű vagy így, villámfényben, ahogy rád tapad a ruha.

LÁNY

Páholyból! Lennél csak ebben a vizes… Tüsszenteni akartam… Ebben a vizes ruhában!

FIÚ

Szinte természettudományos objektivitással kezdi. A nyári viharok néha rettenetesek tudnak lenni… Van, amikor tyúktojás nagyságú jég esik. A csirkéket is egyből agyonüti. Gyermekkoromban én nagyon féltem, amikor villámlott és mennydörgött. Elhallgat, majd hirtelen. Gyere be! Szeretném, ha bejönnél. Kis csend. Száraz torokkal. Ha hozok neked egy esernyőt, bejössz?

LÁNY

Ezen elneveti magát. Hozzál!

FIÚ

Átmegy gyorsan a szobán, ki a nagy nyitott ajtón az előszobába… A szín egy pillanatig üres.

LÁNY

Közben szó nélkül bemászik az ablakon. S már veti le magáról vizes ruháját.

Második jelenet

FIÚ

Be. Nem veszi észre a lányt. Az ablakhoz megy, kihajol. Hol vagy? Hova lettél?

LÁNY

Mondd! Hol csavarhatnám ki a blúzomat?

FIÚ

Megfordul, felfedezi. Nem találtam esernyőt… Végigcsúsztatja kezét a lány testén. Te drága…

LÁNY

Azért vettem le, mert nagyon vizes volt.

FIÚ

Ezt az esőt az Isten küldte.

LÁNY

És a náthát is az Isten küldi, amit kapni fogok. Nincs valami villanykályhátok?

FIÚ

Nincs… De mellettem is megmelegedhetsz. Ahogy átfogja. Ugye, milyen jó páholyból nézni az esőt… Az anyám mindig azt mondja, májusi eső aranyat ér.

LÁNY

Hagyd már ezeket a hülye őskori bölcsességeket. És honnan veszed, hogy most május van? Június van. Különben is már alig esik. Kibontakozik. Megszáradok. Hazakísérsz?

FIÚ

Mi az? Félsz?

LÁNY

Miért? Mitől kéne félni?… Tőled? Tőlük?

FIÚ

Senkitől.

LÁNY

Valahogy olyan furcsa itt nálatok. Egész más, mint amilyennek képzeltem.

FIÚ

Nem is látsz semmit.

LÁNY

A szaga is más.

FIÚ

Szétszagol. Hogyhogy más? Milyen?

LÁNY

Más… Mióta laktok itt?

FIÚ

Nem is tudom.

LÁNY

Már itt születtél?

FIÚ

Igen.

LÁNY

Pedig egész modern háznak látszik.

FIÚ

No és? A szüleim is nagyon modernek. Ilyenek vagyunk.

LÁNY

Nálatok mindig ilyen csend van?

FIÚ

Valamit hümmög, hogy még nagyobb.

LÁNY

Nálunk mindig van valami zaj vagy kiabálás, vagy húzogatják a bútorokat, becsapják az ajtót…

FIÚ

És éjszaka?

LÁNY

Akkor is.

FIÚ

A te szüleid sohasem alszanak?

LÁNY

Néha. De akkor meg horkolnak… Figyeled? Itt olyan csend van, hogy a lélegzet se hallatszik.

FIÚ

Elállt az eső.

LÁNY

Te!… Ezek ébren vannak.

FIÚ

Megrezzen. Csend. Nem hallok semmit.

LÁNY

Épp az. Visszafojtják a lélegzetüket… Ne mozogj! Most… hallod?

FIÚ

Nem… Mit?

LÁNY

A csendet.

FIÚ

Azt igen… Abszolút csend…

FIÚ

Nincs abszolút csend. Hallod? Három kilométerre van egy híd. A vonat mindig sípol előtte… Ilyen messziről idehallatszik. Csodálatos éjszaka ez a mai.

LÁNY

Kitépi magát. Nem tudom, hogy mi lelkesedni való van ezen? Mintha három kilométeres körzetben mindenki visszafojtaná a lélegzetét, és minket figyelne, ugrásra készen. A mama, a papa, fent a családi ágyban…

FIÚ

Pszt!

LÁNY

Még hangosabban. Mondtam, hogy cső ez az egész! Kelepce, kelepce! Az előbb ez a zuhé, hogy behurcolj ide. Most meg ez a csend, hogy mozdulni se tudjak… Add ide a ruhám!

FIÚ

Ne kiabálj!

LÁNY

Nem érdekel. Megyek haza. Otthon kiabálhatok.

FIÚ

Fojtottan, de keményen, ahogy a karjában tartja. Még mit nem! Mit képzelsz?… Itt vagyunk. Most már maradunk!

LÁNY

Ugyanúgy. Azt se tudom, hova hoztál! Azt se tudom, ki vagy!… Engedj! Haza akarok menni!

LÁNY

A fiú karjaiban egyszer csak elkezd nevetni, ellenállhatatlanul. Azt mondod, hogy a vonatot is…

LÁNY

…Hogy ezt a vonatot is az Isten küldte most nekünk…

LÁNY

Pszt!… Ne mozdulj!

FIÚ

Még!

LÁNY

Nem!… Valami megreccsent!

FIÚ

Á… semmi.

LÁNY

De… biztos felébredtek a vonatra.

FIÚ

Megszokták. Annál jobban alszanak.

LÁNY

Megint… Mondtam, hogy ne mozogj!

FIÚ

Nem tudom kivárni, amíg megint jön egy vonat.

LÁNY

Menetrendetek nincs?

FIÚ

Erre elkezd röhögni, a nevetés átragad a lányra, s visszafojtva, pukkadozva nevetnek.

LÁNY

Ne röhögj!… A rugók!

FIÚ

Felül. Mi van a rugókkal?

LÁNY

Süket vagy? Elmehetnél fajdkakasnak. Az se hall semmit, amikor dürrög.

FIÚ

Csendesen hintázni kezdi magát a díványon.

FIÚ

Nem dürrögök. Hallom.

LÁNY

Felül ő is. Minden rugó külön muzsikál. Fel vannak hangolva. Egy egész zenekar.

FIÚ

Te is! Egyszerre!… Ha eltaláljuk a kellő ritmust – e-egy, ket-tő, há-rom!… – kijön egy nászinduló… Rajta!

LÁNY

És lejön az anyád az emeletről, a nászinduló hangjaira, bokáig érő fehér hálóingben.

FIÚ

Pizsamát hord!

LÁNY

Ebből az ünnepi alkalomból elővesz egy régi hálóinget. Az jobban illik a lángpalloshoz… „Egy nő! A házamban! Kislányom, maga mit keres itt?”… Mondd! Nem lehetne azt az ajtót bezárni?

FIÚ

De… Dehogynem! Felugrik, indul.

LÁNY

Hirtelen. Psszt!

FIÚ

Megtorpan.

LÁNY

Vigyázz!

FIÚ

Hallottál valamit?

LÁNY

Int: igen.

FIÚ

… Fent?

LÁNY

Te… A padló!

FIÚ

Ja? Nyikorog? Óvatosan próbál lépni.

LÁNY

Nyikorog? Nyávog.

FIÚ

Megmerevedik. Egyik lába a levegőben. Eddig soha nem nyávogott… Lehet, hogy az egyik parketta rossz… Várj, keresek egy másikat, amelyik nem nyávog. Próbálja.

LÁNY

Felkiált. Nyávog. Diadalmasan. Nyávog!

FIÚ

Csitt!

LÁNY

Ne nekem mondd, hanem annak a hülye padlónak!

FIÚ

Várj, talán ez itt… Indulni akar, de megint megdermed. Az istenit!

LÁNY

Végre egy egészséges káromkodás! Már azt hittem, ezt a nyávogó padlót is lelkesedve fogod ünnepelni.

FIÚ

Próbáld meg te! Irány az ajtó!

LÁNY

Gondolod? Óvatosan feláll. Lépni akar.

FIÚ

Vigyázz!… Recseg!

PARKETTKOCKA

…Nyrr…

LÁNY

Próbálgatja, de ő is fél lábon állva marad. Ezek a parkettkockák el vannak aknásítva. Nekem is nyávog. Most mit csináljunk?

FIÚ

Túl mohók voltunk. Próbáljunk úgy mozogni, mint az űrhajósok. Ússzál felém!

LÁNY

Nyávog.

FIÚ

Oldalt?

OLDALSÓ PARKETTA

Szinte ultrahangon válaszol: nyikorogni fog.

LÁNY

Nyávog.

FIÚ

Várj…

LÁNY

Mire várjak? Szeretnék továbblépni.

PARKETTKOCKÁK

Innen is, onnan is felelgetnek egymásnak.

FIÚ

Lépni próbál. Nekem is recseg. Egyre jobban.

LÁNY

Rossz a hallásod. Nem recseg, nyávog.

FIÚ

Most mit csináljunk?

LÁNY

Ti laktok itt. Neked kéne ismerned az aknamezőtök tervrajzát.

FIÚ

Próbálja. Egyre több parketta recseg.

LÁNY

Ebből nekem elég!… Legalább az ablakhoz jussak el. El akarok menni!

FIÚ

Sz! Ne mozdulj!

LÁNY

Igenis mozdulok, megyek!

FIÚ

Az egy sziget, ahol állasz. Nem lehet lelépni róla. Gondold, hogy hajótöröttek vagyunk.

LÁNY

Már a sziget is nyávog.

FIÚ

Lehet, hogy vulkáni sziget, és süllyedünk. Vagy jön a dagály, és elborítja a szigetet. Vagy a tengerár, a tengerrengés… Lehet, hogy nem is sziget, hanem egy cethal háta… Ha szerencsénk van, elúszik velünk az ajtóhoz.

LÁNY

Te csak ne irányítsd a cethalat az ajtóhoz! El akarok menni. Ússzon az ablakhoz.

FIÚ

Soha! Inkább lemerül velünk a tenger fenekére. És ott nincs többé nyávogás. Nincs recsegés. Csend lesz. Abszolút csend.

LÁNY

Mondom, hogy kelepce ez az egész. Mások lekötözik a nőt, leitatják, altatót adnak be neki, te meg ide szegezel engem erre az egyetlen parkettkockára, amelyik pontosan úgy nyávog már, mint a többi. Próbálja, csakugyan. Ez rosszabb, mint az elvarázsolt kastély! Úgy nevet, hogy már majdnem sír.

FIÚ

Mondd, hallottál Nizsinszkijről?

LÁNY

Nem érdekel. Nem hallottam. Ki az?

FIÚ

Orosz táncos. Tánc közben elveszítette a súlyát. Tudott repülni.

LÁNY

Majd legközelebb vele randevúzzál. Én sajnos nem tudok repülni.

FIÚ

Megtanítalak. De ígérd meg, hogy nem repülsz el.

LÁNY

Jó… Megígérem.

FIÚ

Csakhogy előbb be kell csukni az ajtót.

LÁNY

Akkor most fogd be a füled. Indulna. Lépni akarok.

FIÚ

Várj! Sakkozni tudsz?

LÁNY

Sakkozni?

FIÚ

Próbáljuk meg lóugrás szerint.

LÁNY

Befogja a fülét. Erre felébredtek!

FIÚ

Én az E 3-ra, te az E 5-re. Rajta!

LÁNY

Te, én most rábízom magam az aknaszedők ihletére. Búcsúzzunk!

FIÚ

Vezéreljen a jóisten!

LÁNY

Odanyújtja csókra a homlokát. Az ajtónál találkozunk…

FIÚ

S ha nem: emléked örökké fogom őrizni.

LÁNY

Int neki: majd mint aki tojástáncot jár, az ajtóhoz szökdécsel. Nem nyávogott!

FIÚ

De.

LÁNY

Egyszer. Egy egész picit.

FIÚ

Egy aknából ennyi már halálos.

LÁNY

Már azt hittem, magamtól is tudok röpülni.

FIÚ

Első szárnypróbálgatásnak nem volt rossz… Csukd be az ajtót, és gyere! Zárd kulcsra!

LÁNY

Jó, masszív ajtó. Ezen nem fog áthallatszani a nászindulónk… Csukni akarja.

FIÚ

Sz-sz! Mit csinálsz?

LÁNY

Az ajtó… Mért nincs megkenve?

FIÚ

Nincs megkenve, mert nem szoktuk becsukni.

LÁNY

Akkor hogy csukjam be?

FIÚ

Vigyázva!

LÁNY

Lassan próbálja megmozdítani.

LÁNY

Megtorpan. Még rosszabb. Ez hiányzott még a zenekarhoz: egy éneklő fűrész.

FIÚ

Emeld meg egy kicsit.

LÁNY

Gondolod? Próbálja.

FIÚ

Jobban!… Jobban emeld!

LÁNY

Jaj…

FIÚ

Mi van?!

LÁNY

Túlemeltem. Kijött…

FIÚ

Felugrik, odafut, elkapja. Ezt jól megcsináltad!

LÁNY

Én? Elengedi az ajtót.

FIÚ

Talán én? De legalább ne engedd el!

LÁNY

De elengedem. Felöltözöm. Elmegyek.

FIÚ

Egyedül nem tudom visszatenni.

LÁNY

Akkor úgy hagyod. Hol a ruhám?… Megyek! Szervusz. Nekem ebből elég volt. Nem hallgatom a szemrehányásaidat. Öltözik, némán.

FIÚ

Most, hogy megvan a baj, elhagysz… Hát szervusz!

LÁNY

Megáll. Tisztára úgy beszélsz, mintha gyereket csináltam volna neked.

FIÚ

Erre elkezd röhögni, úgy röhög, hogy nem bírja tartani az ajtót, lefekteti a földre.

LÁNY

Ő is elkezd nevetni, állnak az ajtó két végénél, nevetnek.

FIÚ

Az ajtóra. Mit gondolsz, fiú vagy lány?

LÁNY

Kislány.

FIÚ

Meg kéne keresztelni.

LÁNY

Gondolod?

FIÚ

Felőlem maradhat pogány… De valami nevet azért adjunk neki.

LÁNY

…Philoméla.

FIÚ

Honnan veszed?

LÁNY

Nem tudom. Már olvastam…

FIÚ

Nem rossz… Éjszaka énekel a philoméla.

LÁNY

Nyikorog.

FIÚ

Csattog. A philoméla csattog.

LÁNY

Vegyük fel a picikét… Philoméla, Philoméla…

LÁNY

Mondd, hány kilóval született?

FIÚ

Ó, én nem panaszkodom… De a sarkai, meg ezek a zsanérok… Három zsanér!

LÁNY

Ne nevettess, mert elejtem.

FIÚ

Tegyük vissza a helyére. Tudod, milyen nehéz három zsanért visszadugni?

LÁNY

Te, ez egyre nehezebb.

FIÚ

Úgy is kell… Szépen gyarapodunk a súlyunkban… Philoméla rohamosan fejlődik. Na, hó-rukk!… Tartod?

LÁNY

Csúszik…

FIÚ

Várj – te fogd itt, én fogom ott. Helyet cserélnek. Így jobb?

LÁNY

Rosszabb.

FIÚ

Akkor vissza az egész. Megint helyet cserélnek. A három lyukba egyszerre kell beletalálni…

LÁNY

Muszáj egyszerre?

FIÚ

Csakis úgy érvényes… Rajta… Lassan…

LÁNY

Bent van?

FIÚ

Egyik… A legalsó.

LÁNY

Elsőre nem rossz eredmény.

FIÚ

Húzzuk ki!

LÁNY

Muszáj?

FIÚ

Muszáj… Addig kell próbálni, amíg sikerül.

LÁNY

Gyorsan vagy lassan?

FIÚ

Most csináljuk gyorsan. Egyetlen mozdulattal… Hó-rukk! Bent van?

LÁNY

Félig… Légy szíves, és ne vigyorogj, olyan szemtelenül.

FIÚ

Te csak visszafojtod a nevetést. De te is nevetsz. Azt hiszed, nem érzem? Attól rázkódik az ajtó.

LÁNY

Kipukkan belőle a nevetés. Ne nevettess, mert kijön.

FIÚ

Is nevet. Hátha épp ettől rázódik bele.

LÁNY

Hajlandó vagy komolyan venni?

FIÚ

Komolyan. Igen.

LÁNY

Mondd… Nem kéne megkenni?

FIÚ

Gondolod, hogy költsem föl az anyámat? „Mama, nincs egy kis krémje?”

LÁNY

Baltátok nincs?

FIÚ

Balta? Minek? Játsszunk indiánosdit? Vagy verjük szét Philomélát szilánkokra?

LÁNY

A baltát az ajtó alá kell dugni, s akkor jól lehet emelni.

FIÚ

Az emelés már megtörtént. Kiemelted.

LÁNY

Konyha, kamra, sufni?

FIÚ

Ott kint.

LÁNY

Add ide a zseblámpát. Átveszi, kimegy.

FIÚ

Az ajtót tartja, csendesen beszél hozzá. Látod, Philoméla, mennyi baj van veled! Te is olyan vagy már, mint a nemzetközi helyzet. Itt bedugják, ott kijön. Pedig milyen jó volna, ha hagynád magad helyrerakni. Szépen megolajoznánk. Öröm volna veled együtt élni… Hangosan suttogva. Jössz már? Huhu!

Harmadik jelenet

LÁNY

Baltával be. A konyhaasztalon volt.

FIÚ

Az anyámnak olyan ösztönei vannak. Látod. Mindenre gondol. Kikészítette.

LÁNY

Elég rendetlen a konyhátok. Nem tudom, hány napja állhat az edény mosatlanul.

FIÚ

Beteg a takarítóasszony pár napja. Különben olyan rend van nálunk…

LÁNY

Na, próbáljuk meg!

FIÚ

A nemzetközi helyzetet egy baltával megoldani?… Add ide! Én alul megemelem, te felül tartod. Gondolj arra, hogy Közel-Keletet tartod a kezedben.

LÁNY

Kileng.

FIÚ

Szinte hasal a földön, ahogy a baltával bajlódik. Akkor gondolj arra, hogy milyen jó lesz e mögött a baromi vastag ajtó mögött végigfeküdni a díványon. Szólhat a nászinduló… Te, én bevallom: nekem kell a szerelemhez a családi fészek melege, de kell az a biztonság is, hogy nem törnek ránk az…

FIÚ

Vonat! Felugrik. A bölcsőbe Philomélával! Gyorsan földre ejtik az ajtót. Elkapja a lányt, és belehullnak a fotelba.

LÁNY

Súgva. Még!

FIÚ

Nem lehet.

LÁNY

Ez a vonat nem sípolt…

FIÚ

Ellenvonat volt.

LÁNY

Ne törődj semmivel!… Még!

LÁNY

Mi az?

FIÚ

Meghallják.

LÁNY

Fojtottan, dühvel, gyorsan. Gyáva, gyáva, gyáva!

FIÚ

Hallgat.

LÁNY

Gyorsan. Egyszer. Gyáva!

FIÚ

Hallgass!

LÁNY

Elkezd nevetni. Suttogni lehet, ugye?… Csak hangosan ne mondjam… Hangosan. Jaj, de gyáva, gyáva anyámasszony katonája!

FIÚ

Nem akarom, hogy felébredjenek.

LÁNY

Fent vannak. Réges-rég fent vannak.

FIÚ

Nem igaz.

LÁNY

De. De ők is gyávák.

FIÚ

Azt akarod, hogy lejöjjenek?

LÁNY

Azt, azt, azt!

FIÚ

Ne kiabálj!

LÁNY

Te meg ne fojtogass!

FIÚ

Akkor hallgass!

LÁNY

Azért se! Most már azt akarom, hogy jöjjenek be. Kiáltva. Jöjjenek le!

FIÚ

Mit akarsz? Mit akarsz?

LÁNY

Jöjjenek le! Látni akarlak, hogy állsz előttük. Mit mondasz nekik… Megmondod-e, hogy a menyasszonyod vagyok. Hogy feleségül akarsz venni… Hirtelen, elnyújtott kiáltással. Jóes-té-ét!

FIÚ

Majdnem zokogva. Tudod, mit csináltál? Tudod, mit csináltál?

LÁNY

Most már konokul. Itt vagyok a házatokban. Mit tesznek úgy, mintha aludnának. Még egyszer, még hangosabban. Jóes-tét!

FIÚ

Felugrik.

LÁNY

Mit ijedezel? Ők is gyávák! Egyformák vagytok. Képmutatók vagytok.

FIÚ

Hallgass!

LÁNY

Gúnyosan, nevetve. Szemet hunynak!… Hogy milyen aljasok – szemet hunynak, nehogy kénytelen legyél feleségül venni. Mert ők ezt úgy tudják a maguk kispolgári, villatulajdonos fejükkel, ők ezt megtanulták, hogy ha rajtakapnak egy fiút meg egy lányt, annak következményei vannak.

FIÚ

Elég legyen!

LÁNY

Azért is nevet, ezzel kínozza magát és a fiút. Megbeszéltétek, hogy ha zajt hallanak, ne is törődjenek vele… Az anyád a kerítőd!

FIÚ

A lány fölé hajol, az arcába csap.

FIÚ

Halkan. Dobd le ezt magadról.

LÁNY

Nem.

FIÚ

De.

LÁNY

Nem. Azért se.

FIÚ

Miért nem?

LÁNY

Mert gyávák vagytok. Gyávák vagytok mind. Mozdulatlanul, mereven tartja magát.

FIÚ

Ha nem volnának itthon?… Ha egyedül volnánk?… Ha senkim se volna?… Akkor igen?

LÁNY

Lehet.

FIÚ

Felugrik.

LÁNY

Hangosan. Hova mégy?

FIÚ

Átkiabálva a zajt. Megnézem, hogy csakugyan alszanak-e?

LÁNY

Rávilágít a Fiúra a zseblámpával. Vigyázz, drágám, borzasztóan csikorog a lépcső.

FIÚ

Felnevet. Vigyázzak? Csak arra vigyázzak? Egy mozdulat. Most látjuk, hogy a kezében ott a balta. Indul.

LÁNY

Mi az nálad?

FIÚ

Az ajtóból. Visszafordul. Nem ismered? Megszületett a második gyerekünk. Nagyon agresszív a kölyök… El.

LÁNY

Felkel, megkeresi egy kislámpa kapcsolóját, felgyújtja. Viselkedése ellentétes a tomboló zajjal. Otthonos érdeklődéssel szétnéz, birtokba veszi a szobát. Megtalálja a lámpa mellett a tranzisztoros rádiót. Felkattintja. Megnéz pár fényképet a falon, az asztalon.

LÁNY

Áll a szoba közepén. Felfigyel. S közben önfeledten dúdolja, amit a rádió játszik. Ledobott blúzát felteszi egy szék támlájára, hogy ne gyűrődjék. A szoknyáján valami pecsétet talál, azt kapargatja.

FIÚ

Harsány röhögéssel, dübörögve jön le a lépcsőn.

LÁNY

Felfigyel. Mi ez? Visszakuporodik a fotelba. Minden eshetőségre készen, feszülten figyel. Kicsit alattomosan és ugrásra készen.

Negyedik jelenet

FIÚ

Be. S csak nevet. A balta nincs nála. Jó zene… A rádióhoz megy. Megerősíti. Rázza is magát hozzá.

LÁNY

Te! Rólad egyetlen fénykép sincs itt.

FIÚ

Csúnya gyerek voltam! Engem nem fényképeztek! Táncol.

LÁNY

Mi van veled?

FIÚ

Leveti magát egy másik fotelba, és nevet, nevet, görcsösen.

LÁNY

Megbolondultál?

FIÚ

A szüleim… A kedves szüleim!… Az angyalok!

LÁNY

Felül. Mi lett velük? Nagyon kedvesen és csendesen. Gyere ide hozzám… Ne törődj velük… Bújj ide, na!

FIÚ

Feltápászkodik, még mindig egy-egy görcsös nevetéssel, odamegy a lány mellé, megáll… Kimaradtak!… Nincsenek is itthon…

LÁNY

Hogyhogy?

FIÚ

Mit tudom én! Moziba mentek… Kirepültek. Huss!

LÁNY

Ilyenkor?

FIÚ

Lakodalomba mentek… Elutaztak. Kivándoroltak.

LÁNY

És te nem tudtad?… Nem tudtad, hogy nincsenek itthon?

FIÚ

Ránéz. Csönd. Vállat von. Elfelejtettem.

LÁNY

Feláll. És mi meg itt járkáltunk lábujjhegyen. Mint a hülyék… Ha valaki látott volna minket…

FIÚ

Mímeli túlzottan. Mi voltunk Marcel Marceau egy űrutazási pantomimban… Mi voltunk az aknamezőre tévedt tiltott határátlépők…

LÁNY

De most nem recseg! Ide-oda lépked, szinte tánc ez is. Most nem nyikorog!… Most nem nyávog!… Most nincs nászinduló! Felugrik a díványra, azon táncol. A zenekar, amelyik befészkelte magát a rugók közé: nyugalomba ment! Szinte röpdös a díványon, mint egy labda.

FIÚ

És nem volt senki, de senki, akit felébreszthettünk volna.

LÁNY

Mozdulatlanul áll a díványon. Te! Hogy milyen hülye, értelmetlen volt…

FIÚ

Legalább kiderült… Most már azt csináljuk, ami tetszik. Odamegy a lányhoz, átfogja a lábát.

LÁNY

Egy mozdulattal elrúgja. Hagyj békén!

FIÚ

Mi bajod?… Csalódtál valamiben?

LÁNY

Leszáll a díványról, körbejár a szobában, eloltja a rádiót, a kislámpát. S közben. Philoméla testvérkéjét hol hagytad, drágám?

FIÚ

Fönt… Hirtelen. Mondd, ugye, te is tudtad, hogy nincsenek itthon… Amikor hagytad, hogy fölmenjek. Mondd, hogy tudtad.

LÁNY

Nevet, vállat von. Nem mondom.

FIÚ

Örüljünk neki, hogy így történt. Meg akarja ölelni.

LÁNY

Elhárítja. Nem veszed észre, hogy most már az egésznek semmi értelme sincs?

FIÚ

Ha fent találtam volna őket – akkor volna értelme?

LÁNY

Mit csináltál volna?

FIÚ

Nem tudom… Nem tudom, mi történt volna.

LÁNY

Semmit se tudtál? Semmit se akartál?

FIÚ

Csendesen. Azt hiszem, amit a törvény előre megfontolt tettnek nevez, az is mindig csak rögtönzés.

LÁNY

Látod, a vonatnak sincs most már semmi értelme.

FIÚ

Ez az erkölcs. Amíg volt Isten, nem engedett csókolózni. Most nincs Isten, és most sem enged.

LÁNY

Szó nélkül öltözködni kezd.

LÁNY

Hirtelen. Jönnek!

FIÚ

Az ablak felé mozdul. A szűkölő állat félelme vett erőt rajta.

LÁNY

Itt hagysz?

FIÚ

Megáll. Felemeli a földről az ajtót. Gyere! Mögéje állnak.

Ötödik jelenet

NŐI HANG

Azt ne mondd… Egy félórája integettem neked, hogy induljunk már.

FÉRFI HANG

Ahogy unottan, ásítozva megy fel a lépcsőn. Nem lehet elsőnek eljönni. Dúdol valami diákdalt. Visszaszól. Én nem tudom, minek kell a nőknek is érettségi találkozó!… Olts el odalent!

NŐI HANG

Ugye, hogy milyen öregek voltak mind?

LÁNY

Súgva. Nem tudtad, hogy érettségi bankettra mentek?

FIÚ

Fejét rázza. Elfelejtettem.

LÁNY

Kijön az ajtó alól. Jól eltoltuk ezt az éjszakát.

FIÚ

Biztos?… Próbálj csak visszaemlékezni rá… Emlékszel, egy nyári este együtt sétáltunk a töltésen. Néztük a felhőket, hogy mennek, hogy jönnek…

LÁNY

Esett az eső.

FIÚ

Itthon vagyunk. Ez a mi házunk.

LÁNY

Ezt csak úgy mondod.

FIÚ

Nem hiszed? Gyere be!

LÁNY

Kapukulcsod nincs a házhoz?… Te jössz, hogy talán egy galeri van bent, attól félek… Adj egy ernyőt.

FIÚ

Nincs.

LÁNY

A rádióra is azt mondtad, hogy nincs.

FIÚ

Mert nem akartam, hogy kinyisd.

LÁNY

De azt mondtad, hogy a fal tele van a gyerekkori fényképeiddel.

FIÚ

Odafönt.

LÁNY

Odafönt szép gyerek voltál?

FIÚ

Gondolod, hogy minden ki van csinálva? A családi ház? Meg az eső?… Látod, igazi szüleim vannak… Fürdik az anyám. Énekel az apám.

LÁNY

A fürdőszobában eresztették a vizet, és valaki azt énekelte, hogy ez út hazámba visszavisz… Igazad van, ez is mintha csak most lett volna. Mondd, és mi lett a kislányunkkal?

FIÚ

Nagyon nehezen nevelhető gyerek volt. Folyton nyikorgott. Azt hiszem, féltékeny volt a szerelmünkre. Nem akarta, hogy kistestvérkéje legyen. Csak ő, csak ő! Azt akarta, hogy csak ő legyen a személyi kultuszunk kizárólagos tárgya… Ezért aztán felakasztottuk az ajtófélfára.

LÁNY

Ilyen szörnyű szülők!

FIÚ

Te csak ne beszélj! Az azáleát ki taposta le?

LÁNY

Egy csöppet elneveti magát.

FIÚ

Odamegy hozzá, megrendülten. Milyen gyönyörű voltál, ott villámfényben, ahogy rád tapadt a ruha.

LÁNY

Gyöngéden megöleli.

FIÚ

Most próbáljuk meg, hogy tudunk-e repülni? Ugye álmodtad már azt, hogy röpülsz álmodban?… Micsoda boldogság! Nem is a repülés, hanem a bizonyosság, hogy  tudok  repülni. Hiszen én mindig tudtam, hogy tudok repülni, csak nem hitték volna el… Csak akarni kell, és máris suhansz te is a föld fölött, egy arasznyira… Eljutottunk a súlytalanság állapotába… Abszolút csend van, és nem recseg a padló. Felemeli, viszi. Olyan könnyűek vagyunk, mintha a Holdon lennénk.

LÁNY

Suttogva. Tegyél le!

FIÚ

Majd a díványra. Ott fogunk majd igazán repülni. Tudod, hol van bennünk a repülőközpont? Ahogy ölben tartja, a lány fenekére üt. Valahol itt. Ahol a madárnak a farktollai vannak. A szárnyakkal csak csapkodni lehet. Nem az igazi!… A mozdulatlan lebegés fent az égben. A súlytalanság. Az itt lakott bennünk… Lassan leteszi a lányt a díványra, lefekteti, éppen ráejti magát… Szeretsz?

LÁNY

Nincs nászinduló.

FIÚ

Dehogy nincs! S már kezdi is fújni Mendelssohn nászindulóját.

LÁNY

Csitt!

FIÚ

Mi az?

LÁNY

Telefonálnak… Odafönt. Most tárcsázott.

FIÚ

Hirtelen rátörő félelme súlya alatt, kapkodó magabiztossággal. Megkérdi a pontos időt. Elállt az órája. Megkérdi a pontos időt… Fáj a vakbele. Mentők… Korán akar felkelni… Tűzoltókat hív. Az elektromos hősugárzó tüzet csinált…

LÁNY

Ne beszélj! Hallgass!

FIÚ

Nem igaz!

LÁNY

Nem hallod?

FIÚ

Megálltak.

LÁNY

Jönnek.

FIÚ

Visszafordulnak!

LÁNY

Fejét rázva. Nem.

FIÚ

Felugrik, valami állati kétségbeesés uralkodik rajta. Az is baj volt, hogy te mindig gyűlölted az anyámat…

FIÚ

Szinte nyugodtan. Meglátod, hogy semmi okod nem volt a gyűlöletre. Kiugrik az ablakon. Elszalad az éjszakába.

Hatodik jelenet

A FÉRFI HANGJA

Ki van odabent?

A VILLA TULAJDONOSA ÉS FELESÉGE

Be. Fiatalok még, 30–40 között. Az asszonyon hosszú hálóing, s ezen fésülködőköpeny.

A FÉRFI

Akárki van itt, figyelmeztetem, ellenállás felesleges, a rendőrség útban van. Felgyújtja a villanyt.

FELESÉG

Egy nő!

FÉRFI

Gyerek még.

FELESÉG

Na!… Csak korán kezdi. Határozottan. Mondja, mit keres maga itt?

LÁNY

Én se képzeltem ilyen fiatalnak magukat…

FÉRFI

Hogy jött be ide? Erre feleljen?! A bejárati ajtó zárva volt.

LÁNY

Nagyon esett az eső. Azért jöttünk be.

FÉRFI

A társa hol van? Hallottam a hangját. Férfihangot hallottam.

LÁNY

Hol van? Nem tudom. Jobban félt maguktól, mint én. Int az ablak felé.

FÉRFI

Az ablakon át megpróbál kitekinteni. …Túl sötét van.

FELESÉG

Azt nézd meg, mi hiányzik!

LÁNY

Itt vagyok. Motozzanak meg!

FELESÉG

És a fiúja? Mondja, nem ebből a szomszédos javítóintézetből látogatott át hozzánk?

FÉRFI

A kérdés teljesen akadémikus. Egy ilyen magánlaksértés után, na hallod, úgyis odakerül.

LÁNY

Kiről beszél? Engem a maguk fia hozott ide.

FELESÉG

Az én fiam?!

LÁNY

Egyre hangosabban, hogy a vonat zaját túlkiáltsa. A maguk fia! A maguk imádott fiacskája! Aki becipelt ide engem, az ablakon. Aki egész éjszaka egyébről se tudott beszélni csak az anyukájáról, aki… Ahogy nézi őket, látja, hogy valami nem stimmel. Elhallgat.

FELESÉG

Elég csendesen. De hisz nekünk soha nem volt gyerekünk.

LÁNY

Inkább csak szájmozgással… Egy fiú.

FÉRFI

Fejét ingatja. …Soha.

LÁNY

Az ablakra néz. Mintha kérdezné: hová menekülhetett szegény…

FELESÉG

Talán valaki meghúzta a vészféket…

FÉRFI

Órájára pillant. Tehervonaton?

FELESÉG

Hirtelen élénken. Nekünk nincs fiunk. És most adok csak hálát az istennek, hogy nincs.

LÁNY

Én szívesen hozzámentem volna.

FÉRFI

Valamit kezdett mondani. Hogy egész éjszaka miről beszélt?

LÁNY

Majdnem sírásba forduló görccsel. Magukról… Magukról… Értik ezt? Magukról!

FÉRFI

Majd a rendőrség kideríti, ki volt…

FELESÉG

Már itt lehetnének.

FÉRFI

Az ablaknál. Valami történt a töltésen. Lehet, hogy ott álltak meg.

LÁNY

Most jön ki belőle a sírás.

FELESÉG

Nem értem… Nem értem…

FÉRFI

Idegességében, már csak azért is, hogy beszéljen. Az az ajtó? Miért van ott az az ajtó?… A hálószobánk előtt egy fejszét találok. Itt meg az ajtó…

LÁNY

Könnyein át, elmosolyodik. Ők voltak a mi gyerekeink… Az ott Philoméla.

FÉRFI

Philoméla!… Feleségéhez. Hallod? Philoméla…

FELESÉG

Tulajdonképpen nekünk is lehetne egy akkora fiunk. Az érettségi találkozóra sokan elhozták a fiukat…

FÉRFI

Lányhoz. Ha utánamenne, és találkoznék vele…

FELESÉG

Igen, igen! Mondja meg neki, hogy egyáltalán nem haragszunk.

FÉRFI

Nem vagyunk olyan emberevők! Kedélyes hanggal próbálkozik. Még mit nem!

LÁNY

Azt ő tudja! Mondta, hogy milyen kedvesek lesznek hozzám is.

FÉRFI

Feleségére néz. És mondja meg neki, hogy szeretnénk megismerni.

FÉRFI

Hozza vissza!… Igen, igen! Ha egyszer máskor erre járnak, csengessenek be!

LÁNY

Lehet, hogy odakint vár! Ahogy szalad ki. Visszahozom.

Hetedik jelenet

FÉRFI

A napokban olvastam a filozófus Alain egyik könyvében egy szép passzust…

FELESÉG

Gyorsan rendezget. Tegyük inkább helyre ezt az ajtót… Ha csakugyan visszajönnének…

FÉRFI

Idéz. „Amikor a feltételezett tolvajt meghallottam az ajtó mögött…”

FELESÉG

Most képzeld el, hogy valóban nekünk is lehetne már egy nagy fiunk.

FÉRFI

És egy ilyen unokánk! Nevet.

FELESÉG

Valamit kezdtél mondani: hogy a tolvaj, a feltételezett tolvaj…

FÉRFI

Igen, igen… „Hogy a kulcslyukon át hallgatom a visszafojtott lélegzetét, és az ő lélegzete az én lélegzetem volt.”

Nyolcadik jelenet

LÁNY

Bejön. Némán megáll. Csend. …Késő.