Papa elment a harmincéves háborúba
Variációk egy XVII. századi francia népi komédia témájára sok zenével és zenebonával Történik egy toronyszobában a Harmincéves háború nyolcadik évében (1626-ban).
Toronyszoba. Ablak, vasalt ajtó. Bútor olyan kevés, mint egy börtönben. Az is. Börtön,
ezúttal a nők önkéntes börtöne. Van egy szabályos, bár primitív kerekes kút benne.
Mama és Leánykája korabeli barokk puffos bársonyruhákban. A Mama daliás szépasszony várúrnő – a szerelmi ostromok és az ő kemény ellenállása már kissé megviselték.
LEÁNYKA
Kialakulatlan hangú kamaszlány – akár fiú is játszhatja. Rendületlenül festi, sminkeli az arcát. Most is ezt csinálja.
Az ajtón néha egy-egy nagy durranás – ököllel ütik, bele-belerúgnak. A két nő ilyenkor összerázkódik vagy csuklik egyet. Ha félnek is, várják is ezeket a durranásokat, kiszámolják: na most! És
némán összenevetnek.
MAMA
Súgva. Ne törődjünk vele! Tegyünk úgy, mintha nem is hallanánk. Vesz
valami edényt, és azzal kolompolni kezd.
FÉRFIHANG
Basszusban, kintről. Drágaságom, nyisson ajtót!
MAMA
Elhallgatott a zajcsinálással. Halkan. Mit mondott?
LEÁNYKA
Anélkül, hogy a sminkelést abbahagyná. „Drágaságom, nyisson ajtót.” A szokott szöveg.
MAMA
Halkan. Szellemi elmaradottságára jellemző, hogy mindig ezt hajtja, újat nem is bír kitalálni. Megint veri tovább, vadul a lábasedényt.
FÉRFIHANG
A lehető legcsábítóbban kezdi.
Csak egy pillanatra nyissa ki az ajtót…
LEÁNYKA
Súgva. Azt mondja, hogy…
MAMA
Súgva. Nem érdekel! Ne is figyelj oda! Zörögj te is valamivel, hogy ne is halljuk undok beszédét. Otromba csábszavait.
LEÁNYKA
Én azért azt imádom hallani, amikor rákezdi: „Engedjen be, szívem szerelme…” Ebbe mindig úgy beleborzongok… De ez még csak sokára jön.
Festékestégelyeit ütögeti össze.
FÉRFIHANG
„Hófehér bőrét villanni hogy lássam!”
LEÁNYKA
A mama bőre!… A szokott szöveg.
MAMA
Hangosabban! Ezt neked meg se lett volna szabad hallanod.
LEÁNYKA
Hű, már mennyit hallottam!
MAMA
Elég baj az. De ismételve válik bennünk méreggé a szó.
FÉRFIHANG
És azt a pirosan elnyíló, virágszirmokhoz oly hasonló… dacos és mohó…
LEÁNYKA
Azt hiszem, ez a mama szája lesz.
MAMA
Fojtottan. Hangosabban!… Hisz egyre paráznább!
FÉRFIHANG
Közben. Harmatos ajakát.
LEÁNYKA
Mondtam – „ajakát”.
MAMA
Akkor is – hangosabban! Nem hallgathatjuk, midőn a részletekben elmerül.
LEÁNYKA
Most majd a mama nyaka jön.
FÉRFIHANG
Hattyút vélek látni, tovaringva a tó vizén…
MAMA
A nyakát markolászva, kicsit hisztériásan. Legjobb volna talán megfojtanom magam, és úgy vetni véget e megaláztatásnak, mely véget érni nem akar… Hurkot vetni e híres hattyúnyakra!
FÉRFIHANG
Büszke hattyú, ne ússz el tőlem. Mondd, mit szeretsz? A tenyeremből etetnélek…
MAMA
Mert éhes vagyok… Máskor legalább ebédszünetet hágy.
FÉRFIHANG
Ambróziát ennél vagy inkább bifszteket?
MAMA
Befogja a fülét. Ezt a csábítást nem bírom hallani… Súgva. Ha tovább folytatja, megadom magam.
FÉRFIHANG
Hideg lazacot vagy habos rolátát…
MAMA
Mit mond?… Valami jót?
LEÁNYKA
Undorító dolgokat mond, rántott békát, sült egeret…
MAMA
A rántott békát én imádom… Egy sóhaj. – Majonézzel.
LEÁNYKA
Öklével veri az asztalt, vad ritmusban, minden edény táncol rajta, s fújni kezdi a maga csinálta ritmusát, kora beat hangerővel.
Látszik az ajtó vasalt kilincsén, hogy kívülről ütemesen verik.
FÉRFIHANG
A Leányka hangfüggönyén csak itt-ott törnek át a továbbiakban egy szakácskönyv címszavainak töredékei. Ad libitum.
MAMA
Leült, legyezi magát. Ó, mily kimerítő egy ilyen szerelmi ostrom… Tartsd magad, kislányom, szerencsére hangerővel te is jól bírod… Addig én istenhez fohászkodom, hogy nyolc év után vezérelje haza a ház urát és védelmezőjét. A székből fél térdre ereszkedik. Csak a papában lehet már reményünk!
LEÁNYKA
Fújja a már kész kialakult ritmusra a maga csinálta alkalmi dalt.
| |
|
Papapa – Pappa – Pappa – Pappa… |
| |
|
Papa már nyolc éve hogy elment |
| |
|
papapa – pappa – pappa – pappa |
| |
|
Még huszonkét évig odalesz! |
| |
|
Huszonkét évig – odale-esz! |
|
Aztán ismétli, mert nem bírja nem énekelni.
| |
|
Papa már nyolc éve hogy elment |
|
MAMA
Még fél térden, hittel. Visszajön! Visszajön! Visszajön!
LEÁNYKA
Közben könyörtelenül énekel.
MAMA
Feláll, most egy heroina. Elég! Miféle huszonkét esztendőket jósolgatsz te nekem? Nem volt elég tán mártíriumnak már ez a nyolc év is? Még huszonkettő? Ó!… Férj nélkül. De agresszív udvarlók ostromának annál inkább kitéve… És a saját leányom méri reám ezt a szörnyű büntetést. Mit vétettem én ellened? Mondd!
FÉRFIHANG
Az asztrológusok mondták…
LEÁNYKA
Hallja. Az asztrológusok mondták…
FÉRFIHANG ÉS LEÁNYKA
Együtt. …Hogy ez egy harmincéves háború lesz. Nyolc év már letelt belőle. Marad huszonkettő.
MAMA
Jó is volna! Még huszonkét évig rúgni-verni az ajtómon! Ugye, jó volna! Ő üti, ő rúgja most innen belülről az ajtót. Tudd meg, te sátán, hogy a férjem visszajön, visszajön! Hamarább, mint gondolnád. Visszajön! Visszajön! S lesz öröm, lesz öröm, lesz öröm! Veri két öklével az ajtót. Visszajön, ha megérzi, hogy milyen veszedelemben forgok. Visszafordítja lovát, és vágtatva fog igyekezni haza… Lesz öröm!… Lesz öröm!… Csemegével etetem még a paripáját is!
FÉRFIHANG
Tovább! Tovább! Üsse, rúgja az ajtót! Testének közelsége átéget mindenen…
MAMA
Még jobban veri. Hallgasson! Egy gyermek van velem!… Visszajön! Biztos, hogy visszajön, mert nemcsak én, hanem a lánya is veszélyben van! Megérzi.
FÉRFIHANG
Nyolc év már letelt. Marad huszonkettő.
MAMA
Leroskad az ajtónál. Huszonkét év még? Nem! Huszonkét év hosszabb, mint maga az örökkévalóság. Sírni kezd.
MAMA
Nyűgösen. Megfájdult a két öklöm… És éhes is vagyok.
LEÁNYKA
A kúthoz megy, lekiabál a visszhangos, feneketlen mélybe. Ebédet kérünk!
MAMA
Szenvedőleg. Küldi-e?
LEÁNYKA
Rángatja a láncot, a mélyből vödörzene. Ebédet kérünk!
Vödörzene.
MAMA
Felugrik. Csak nem fogtak talán össze kiéheztetésünkre?… Éhes vagyok… A mártíromság, melyet e toronyszobába zárkózva felvállaltam, nem súlyosbítható kiéheztetéssel.
LEÁNYKA
Ebben a nagy mártíromságban máris borzasztóan elhíztál, mama!
MAMA
Apádnak kedvére való volt az én júnói termetem. Hozzá lennék hűtlen, ha fogyasztanám magam. S én hűtlen nem leszek… Ebédet! Egy júnói termet igényeihez illő bőséges ebédet!
LEÁNYKA
Az ajtó felé. De neki, úgy látszik, a sovány nők jobban tetszenek… Nincs ebéd! Nincs ebéd!
MAMA
Ilyen méltatlan eszközökkel akarja megtörni az ellenállásunkat. Férfi ez?… Férfi ez?
Csend.
MAMA
Most persze hallgat. Hangosabban. Hát férfi ez?
Csend.
LEÁNYKA
Vagy el is ment… Lehetséges volna, hogy egy ily kitartó udvarló végül is feladja az ostromot?
MAMA
Ne hidd! Az ily parázna sosem fogy ki az oktalan reményből. Miként az árus emberek mondják: fut a pénze után.
Hallgatóznak. Csend.
MAMA
Leányom, az ellenséggel nem kezdhetünk el fraternizálni.
LEÁNYKA
Szerintem már nincs is itt.
MAMA
Biztos valamilyen ravasz ostromtervet fundál ki ellenünk… Lelkesen. Vajon mi vár
még reánk? Torlaszoljuk el jól az ajtót. Nehogy betörje szörnyű faltörő kosával.
LEÁNYKA
Máskor is jöttek már kérők a mamához. Mindig csak a mamához.
MAMA
Bizony, kislányom, megszámlálni is szinte lehetetlen, hogy hány kérőt vertem vissza eddig – furfanggal, erővel.
Kettőt meg is mérgeztettem – a gyóntatóm feloldozott, és azóta is hetente rózsafüzért mondok a lelkükért… Egyet
pedig kiheréltettem, bár ez még azután is sokáig visszajárt. Ki hitte volna? Ebből megtanulhatod, hogy mily
rejtélyes és mily nehezen legyőzhető a természet hatalma… De eme legújabb udvarlómnak az agresszivitása
minden eleddigiét messze felülmúlja.
LEÁNYKA
Egész fiatalságomat ebben a szörnyű toronyszobában töltsem el tehát?
MAMA
Ó, ez a toronyszoba valamikor a várbörtön céljaira szolgált, és most a szabadságot jelenti nekem.
LEÁNYKA
Börtön ez most is, hiszen úgy élünk itt, mint a rabok.
LEÁNYKA
Csak a mamát ostromolják, úgyis csak a mamát.
MAMA
Ostrom kéne neked is talán?
LEÁNYKA
Nem kellene ostrom. Kinyitnám én az ajtót már egy kis csöndes kopogtatásra is.
MAMA
Az első jöttmentnek. Ugye? Mert gavallérokra vágyik a pisis lány. Ily könnyen felejted, hogy ki az anyád? Erre szolgált tehát az én állhatatosságom példája? Lányom, ha nem tudnád: anyád a hitvesi hűség fényes tüköre. Három
vármegyéből lovag és jobbágy úgy tekint fel e toronyra, mint a női erény szentségtartójára.
LEÁNYKA
Elutazás előtt, úgy látszik, a papa erényövet lakatolt a mamára.
MAMA
Ily középkori eszközökhöz apád sosem folyamodott volna. Ő maga volt a megtestesült bizalom, s az ő bizalmából merítem az erőt az ellenálláshoz.
HANG
A kútból. Kész az ebéd!
S lent megrántották a láncot.
MAMA
Végre! Tekerni kezdi a kút egyik karját. Nehéz forgatni. Úgy látszik, ma nagy ebédet küld fel a szakács.
LEÁNYKA
A másik oldalon tekeri.
A kút nyikorgásának az ultrahangok birodalmába fel-felsikló dallama.
LEÁNYKA
Közben munkadalként fújja, keservesen elnyújtott ritmusban.
| |
|
Papa nyolc éve hogy elment |
|
MAMA
Közben.
| |
|
Az első év de nehezen telt el. |
| |
|
A második még nehezebben… |
LEÁNYKA
Tata-tatta-tatta-tatta…
MAMA
Prózaibb témára váltva. Lehet, hogy egy egész ökröt küld fel a szakács… Folytatja a maga munkadalát.
| |
|
A harmadikban három udvarlóm volt. |
| |
|
Egy remete, egy katona és egy pap… |
LEÁNYKA
Melyikkel történt ama kis baleset?
MAMA
A remetének mérget kevertettem a borába.
MAMA
Nem is tudom akkor, hogy miféle balesetre gondolsz.
LEÁNYKA
Egyre nehezebb tekerni a kerekes kutat. Fújja megint a nótáját.
| |
|
…Még huszonkét évig odalesz. |
MAMA
| |
|
A negyedik évben négy udvarlóm volt. |
| |
|
A protestáns hadak fővezére… |
LEÁNYKA
Ha ez ökör, ez egy hizlalt ökör.
A vödörben ülve feltűnik a Vad Lovag. Busa haj, bajusz és szakáll.
VAD LOVAG
Csak külsőleg vad, mert különben derűs. Hódolatom, hölgyem, s neked is, kis
leányka… Ha már eddig felhúztak, kérem, segítsenek is ki ebből a vödörből. Félek, hogy beleszorultam. Alabárdját keresztbe rakja a kút káváján, nehogy visszapörögjön vele a vödör.
MAMA
Hogy törne le a két kezem, amellyel segítettem felhúzni a kútból ezt a rémet. Tudtam, hogy valami ravasz hadicselt
forralt…
VAD LOVAG
Továbbra is a vödörben. Nem, asszonyom! Megpróbáltatásainak sora ezennel véget
ért. Békét hozok és kegyelmet kérek. Előhúzza fehér kendőjét. Feladom az
ostromot. S engesztelődése jeléül, kérem, nyújtson kezet.
MAMA
Maradjon csak szépen ott a vödörben.
Harangozás kezdődik kintről, majd vidám kürtzene.
LEÁNYKA
Hallod, mama? Úgy látszik, vége lett a harmincéves háborúnak! Sikerült nyolc év alatt befejezni…
VAD LOVAG
Nem, leánykám. A harmincéves háború még tart tovább. Mégis örömünnep van máma. A sziklaszilárd erkölcsű
hölgy napja. Önt ünneplik, asszonyom. Papírt vesz elő. Az otthon hagyott feleségek
fele a háború első évében már elbukott. A háború második évében már csak egytizedük maradt tisztán… Mit
szaporítsam a szót: aki nyolc éven túl is hűséges bírt maradni, csak egyetlenegy volt… Tisztelet és dicsőség neki!
LEÁNYKA
Éljen a mama! Éljen! Éljen!
A VAD LOVAG
A templomokban Te Deumot énekelnek. Érdemes hadba vonulni. Van női hűség! Harangszó dicséri.
MAMA
És nyugodtan lehet szerelmeskedni – a többinek.
A VAD LOVAG
Mindenkinek, drága szerelmem. Tehát nekünk is. Mert az ön ellenállása többé nem képezhet akadályt. Az
angyalok is tapsolnak önnek. Hallja? Mit akar még ennél többet? Diadalát fokozni úgyis lehetetlen. Nyújtsa kezét!
MAMA
Haha! Ez volt tehát az igazi hadicsel! Templomi zászlókra festik a képem – és a zászlókat az ágyam elé paravánnak tehetem. Kislányom, eresszük vissza ezt a cinikus lovagot a kút fenekére!
A VAD LOVAG
Sikeresen visszakapaszkodik. Úrnőm, te nem tudod, hogy miféle ember a férjed.
MAMA
Őt akarod rágalmazni?… A kútba! A kútba!… Rágalmazni akarod őt? Idegen nőkhöz járt talán? Megmondhatod az igazat, mert most már úgy is meggyilkollak… Kihez járt?… Felelj!… Kihez járt?
Csend. Azaz: zene.
MAMA
Hogyhogy hozzám járt?
LEÁNYKA
| |
|
Papa nyolc éve hogy elment. |
MAMA
Nyolc éve nem láttam őt.
A VAD LOVAG
Nyolc év óta számtalanszor volt már itt a várban. Így kémkedik utánad.
MAMA
Mennyire nem ismered, te vad lovag, a férjemet. A férjem feltétlenül bízik bennem – ezért vagyok én is hozzá
feltétlen hűséggel.
A VAD LOVAG
Bízik? Haha! Kémkedik, sőt álruhába bújva próbára is tesz tégedet. Mert semmiféle bizonyság nem elég a
bizalmatlannak. Emlékszel-e egy bizonyos remetére?
MAMA
Bús magányom harmadévében tűnt fel itt egy szent életű remete, aki aszkézisének tövises gallyakból vetett ágyára
óhajtott volna engem lefektetni…
A VAD LOVAG
Ő volt! A férjed!
LEÁNYKA
Vele történt a baleset?
MAMA
Jaj! Én meggyilkoltatám őt. Erényem védelmében özveggyé lettem, s te pedig árva… Mérget tétettem a remete
italába… A tisztaság keresése végül is férjgyilkossá tett. Miért is tusakodtam a szerelmi vágyak ellen? Kisebbik
bűn helyett nagyobb bűnbe estem. Mentem volna bordélyházba inkább… Felzokog.
Vagy a remetének tövises gallyakból vetett ágyára.
A VAD LOVAG
Csitt, asszonyom, ne a gyermek előtt!
LEÁNYKA
Soha nem jön vissza a papa! Sírni kezd.
A VAD LOVAG
Is elérzékenyül. Jól van… Jó… De azért nem kell hogy túlságosan emésszétek
magatokat.
MAMA
Özvegyek lettünk! Árvák lettünk! Megmérgeztük a papát.
A VAD LOVAG
A méregadag nem volt halálos. És az igazi szeretők sok mindent kibírnak. A remete a mérgezést egy kis
hasfájással szerencsésen élve megúszta.
MAMA
Igazán? Nemhiába imádkoztam minden héten rózsafüzért érte.
LEÁNYKA
És hol van most a remete bácsi?
A VAD LOVAG
Ő volt az, aki nemsokára visszajött ide mint a protestáns hadak főkapitánya.
LEÁNYKA
És vele is esett valamilyen baleset?
MAMA
Nem is tudom már. Hiszen annyian voltak… Nem káptalan az én fejem.
A VAD LOVAG
Esett… Megesett…
MAMA
Akkor én mégiscsak özveggyé lettem. Jaj nekem!
LEÁNYKA
Tessék megmondani már, árva vagyok-e vagy sem.
A VAD LOVAG
Nem lettél árva, kislányom, mert utána még ahány katona, pap, árus ember, olasz inzsellér, spanyol orvos és bánatos magyar emigráns csak feltűnt a várban – kalandra szomjazón – erőszakkal szerelmet követelvén…
MAMA
Ah, ne is mondd tovább! Hogy az mind ő lett volna?… A férjem? A férjem? És én minddel mily rútul bántam el…
Megöl a bánat!
A VAD LOVAG
Most ne szakíts félbe! Az igazi még hátravan… Ismétli. Magyar emigráns, orosz bojár, kurdisztáni herceg…
LEÁNYKA
Azzal mi történt?
A VAD LOVAG
Nem hagyja kizökkenteni magát. …Szép kurd herceg, angol hajóács, németalföldi arcképfestő és az a sok-sok egymást felváltó vad lovag…
Pillanatnyi csend.
LEÁNYKA
Az mind te voltál – papa?
A VAD LOVAG
Egyre magasabb tenor hangon. Én!… Én!… Én! Egy mozdulattal leveszi egybeszabott parókáját és szakállát. Prózában kérdi. Most már kisegíttek ebből a vödörből?
LEÁNYKA
Kisegíti és csókolja is mindjárt.
MAMA
Döbbenten hallgat, s csak a viharzó zene készíti elő a szavát. Így szólal meg végül. Ó, ez az átkozott bizalmatlanság! Ki a megmondhatója annak, hogy én mit szenvedtem ezért. Hát azt hiszed, te vad lovag, mert most már az maradsz örökre az én szememben, hiába is dobod el álszakálladat – te mongol, angol, kurdisztáni, holland, spanyol, arab –, hogy süket hangszer voltam én kísértő dalokat pengető ujjaidnak érintése alatt… Tévedsz, te férficinizmus szörnyeteg képviselője, akit valamikor férjemként bírtalak. Tévedsz! Mert bennem is dalra gyúlt a vágy… És milyen dalra!… Hiszen én közben majd megvesztem Ámor nyilától… A Lovag mozdulatára, prózában közbeveti. Csitt! persze, e gyermek még kiskorú, mondod, mert egyszeriben milyen jó apa lettél… De mi van abban, ha bevallom, hogy sajnálom, hogy nem gyakoroltam a hitvesi szerelmet azzal a sok kósza katonával, pappal és szép kurd herceggel, aki ezen ajtó mögött a kegyeimért esdett? Mi van ebben? Hiszen még csak házasságot sem törtem volna.
A VAD LOVAG
Tenor. Azért a dolog nem olyan egyszerű.
MAMA
Erre csak fokozódó indulattal. Mi vagy te talán, mit képzelsz, Isten, hogy elbújsz a vattaszakállad mögé, és megpróbáltatásokat zúdítasz a szegény halandóra?
A VAD LOVAG
A legbecsültebb nő te lettél ebben az egész hadrakelt Európában. Letérdel.
Madonnám!
MAMA
És a legmegalázottabb! Már üti. Untad a hitvesi ágyat, táborba mentél, és ott meguntad a tábort… Se itt, se ott nem voltál, te Mohamed koporsója!… Te hadiszökevény, te hitvesi ágy szökevény!… Most már tudom, hogy miért tart ily soká ez a harmincéves háború… Ne félj! Megírom én ezt a protestáns hadak főkapitányának. Nagyon jó emberem…
A VAD LOVAG
A pofonok közben is röhög. Elfelejted, drágám, hogy ő is én voltam.
LEÁNYKA
Szintén röhög, ül a széken és fújni kezdi.
| |
|
A papa nyolc éve, hogy elment |
| |
|
És közben folyton itthon volt! |
MAMA
Közben erőt vett magán, kihúzta magát, s most hidegen – talán prózában – kijelenti. Ez a váratlan viszontlátás engem megrendített… Nyolc éven át állhatatosan ki tudtam tartani az egyedüllétben – s ezt most már folytatom. További nyolc éven át, kérlek, ne közeledj hozzám. Bizalmatlanságodnak ez legyen a büntetése.
A VAD LOVAG
Próza. Erre éppen kérni akartalak… Hogy ezentúl úgynevezett fehér házasságban éljünk.
MAMA
Én… én akarlak büntetni ezzel. Érted?
A VAD LOVAG
Meg vagyok én már büntetve, drágám… Kislányom, kérlek…
LEÁNYKA
Engem a papa ne küldjön ki innen! Én nem akarom a mamát most egyedül hagyni.
MAMA
Nézz ki, lányom, az ablakon – hogy milyen szép processzió jár a vár körül…
A VAD LOVAG
És fogd be a füled!… Mamához csendesen, már szinte szoprán hangon. Emlékszel-e arra a szép kurd hercegre?… Az is én voltam…
MAMA
Ó, én szerencsétlen!… De hát te, aki annyi életveszélyből épen visszatértél, akinek a méreg meg se kottyant… Aki magad vagy a túlélés csodája…
A VAD LOVAG
Koloratúr. Meg van írva: aki elveszíti életét, megnyeri azt – de aki elveszíti férfiasságát, soha vissza nem nyeri azt.
MAMA
Most már értem, miért tiltja az egyházunk a szentírás olvasását. Túlságosan lehangoló könyv.
LEÁNYKA
Visszafordulhatok?
A VAD LOVAG
Még nem!…. Súgva. Van a szerelemnek egy fura titka, amelyről nem tud a Biblia.
Ha fogyatékos férfiúi személyemet e vad lovag szakálla mögé bújtatom… – Felteszi az álszakállt. – azt hiszem… – Mélyülő hangon. – még van remény. Ölelni akarja… S mint egy ellenállhatatlan szép régi emléket idézi, kontrabasszban. „Engedjen be, szívem szerelme…”
LEÁNYKA
Megborzong az ablakban. Ju-uj!
A VAD LOVAG
Átélve, mélyen. Add ide magad… Te hűtlen, te parázna…
MAMA
Pofon vágja a Vad Lovagot.
MAMA
Ne haragudj, de nem tehetek másként. E maskarában nem bírom felfedezni benned a hites férjemet.
A VAD LOVAG
Szomorúan leveszi megint az álszakállt. Tenorban. De e maskara nélkül még kevésbé fedezed föl.
MAMA
De, de, most a férjem vagy! Csókolja.
A VAD LOVAG
Közben, szinte szoprán hang. A test szerint már soha többé.
MAMA
Ragaszd hát vissza a bajuszt és szakállat!… Nem bírom elviselni vágyaim emésztő éhségét.
A VAD LOVAG
Ha éhes vagy, asszonyom, azon is lehet segíteni. A kúthoz megy, belehajol, belekiált. Szakács! Küldj fel egy sült kappant!
MAMA
Felpattan. Most már örökre csak sült kappan? Amikor engem másmilyen éhség gyötör? Férje két lábát elrántva – fejjel lefele beleejti őt a kútba.
A gyorsulva zuhanó test zenéje.
MAMA
Előveszi a rózsafüzért. Nyugodjék békében…
Most ért feneket a Vad Lovag.
MAMA
Egy miatyánk, tíz üdvözlégy… Nem hetente. Mindennap. Kezdi is, némán.
LEÁNYKA
Visszafordulhatok?
LEÁNYKA
Hova lett a papa?
MAMA
Némán imádkozva a kútra mutat… Nyekk!
LEÁNYKA
Duzzogva. Ezért kellett nekem kinézni az ablakon. Mert a papát megölni nem illik
egy növendék leányka előtt… Ugye?
Lentről erősebben a körmenet éneke – litánia. Olyasmi hallatszik, mint: „szüzesség tüköre… az erény szentségtartója.”
LEÁNYKA
Lehet, hogy megint feltámad?
MAMA
Csak az udvarlók támadnak fel… Majd ha nagy leszel, megnézed az operában a Csodálatos Mandarint… De
a férjek nem támadnak fel. A férjekben nincs elég életerő.
LEÁNYKA
Rákezdi.
| |
|
A papa nyolc éve, hogy elment… |
MAMA
Leánya éneke közben. És most már tényleg odalesz egy egész örökkévalóságig!
Hirtelen elhallgatnak. Csend.
LEÁNYKA
Mintha valaki kopogtatott volna!
Csend.
MAMA
Boldogan. Mintha valaki csizmával rúgná az ajtót!
LEÁNYKA
Vadul sminkelni kezdi magát.
MAMA
Ne törődjünk vele! Tegyünk úgy, mintha nem is hallanánk. Veszi az edényt, hogy kolompoljon De nem is hallatszik semmi…
Függöny
Varjú a varjúnak
Régi francia haramiatörténet színpadra vagy bábszínpadra 1837-ben André Panon du Hazier báró, aki a francia vásári komédiáknak első gyűjtögetője volt, jegyezte fel ennek a játéknak a meséjét, Ornans-ban egy fogadóban, ahol evégett három napon át időzött. François de Roux írta dialógusokba, betűhíven. Közli Jean Variot: Théâtre de Tradition populaire, Marseille, 1942.
A szín jobb felén a rablóbarlang bejárata. Kövekkel elbarikádozva. Hogy félreértés ne essék, van egy tábla is fölötte, a táblán iromba betűkkel festve az írás: „Vigyázat! Rablóbarlang.”.
A szín másik felén keresztút. Itt is van felírás egy útjelző táblán: „Bécs felé – Majland felé.”.
Közbül egy lombokkal díszített függöny jelzi az erdőt. Történik azokban az időkben, amikor a királyok és a császárok sok legényt vittek el katonának, s közülük sokan megszöktek, és útonállók lettek.
Tuskóláb,
Sátánpofa,
Halszemű.
A három rabló a barlangban hasal vagy térdel. Puskájuk hosszú csöve a mellvédre támasztva, az út felé irányozva. Csak a fejük látszik.
TUSKÓLÁB
Nehéz mesterség ez. Üres hassal útonállni…
SÁTÁNPOFA
Hideg földön hálni… Már egészen összezsugorította tagjaimat a csúz.
HALSZEMŰ
És előbb-utóbb felakasztanak. Ajjajaj!
TUSKÓLÁB
Azt beszélik, a siralomházban azt ehetik a szegény elítélt, amit megkíván. Mintha csak terhes asszony volna. Én majd kolbászt kérek.
SÁTÁNPOFA
Én forró bablevest. Abban van kolbász is.
HALSZEMŰ
Én pálinkát, mert az bátorságot ád az elkövetkezendőkhöz.
TUSKÓLÁB
Mi vagyunk a legszerencsétlenebb útonállók. Senki se jár ezen az úton.
SÁTÁNPOFA
Az utolsó élőlény az a diák volt, aki ezt a szép cégért festette nekünk.
HALSZEMŰ
Mióta ezt a táblát kiraktuk, mindenki elkerül minket. S olyan félelmetes ez az elhagyatottság!
TUSKÓLÁB
A madár se jár erre! Legalább egy verebet lőhetnénk, ha már püspököt nem.
SÁTÁNPOFA
Se veréb, se püspök.
HALSZEMŰ
A vezérünk is itthagyott… Én félek.
TUSKÓLÁB
Valaki jön!… Hallod?
HALSZEMŰ
Jaj!… Bújjunk el!
Tuskóláb,
Sátánpofa,
Halszemű,
Rablóvezér.
RABLÓVEZÉR
Jön az úton. Régies zsandár- vagy katonaruhában. Nagy batyuban hozza a többi katonaruhát.
SÁTÁNPOFA
Kiles. Zsandár… Főzsandár… legalábbis kapitány.
HALSZEMŰ
Meneküljünk! Mind eltűnnek a barlangban.
RABLÓVEZÉR
Tuskóláb!… Sátánpofa!… Halszemű! Egymás után felütik a fejüket. Nem megmondtam nektek, hogy szemmel tartsátok az utat?
HALSZEMŰ
Hisz ez a vezérünk! Csakhogy megjöttél!
RABLÓVEZÉR
Mától kezdve kapitányotok vagyok.
HALSZEMŰ
Zsandárok leszünk? Éljen!
RABLÓVEZÉR
Nem leszünk zsandárok, csak zsandárruhába bújunk. Hogy nagyobb legyen irántunk a bizalom. Bedobja a ruháscsomagot, csizmát. Átöltözni! Angyalbőrbe! Egy-kettő! De aztán ragyogjon az a csizma!
TUSKÓLÁB
Jön ki. Már előbb rajta volt a katonanadrág és csizma, csak nem látszott. Kívül ragyog, de belül szögek vannak benne. Kapca helyett szögek.
RABLÓVEZÉR
Pofon vágni készül. Tanuld meg, hogy egy igazi katona nem panaszkodik.
TUSKÓLÁB
Jó, jó, cimbora, megtanulom én… Elfordul félve.
RABLÓVEZÉR
Hátba vágja. Kapitányod vagyok!
TUSKÓLÁB
Igenis, kapitány!
RABLÓVEZÉR
Azért! A pofon elmaradt.
SÁTÁNPOFA
Kimászik, illeg-billeg. Medáliát is adjál, komám!
RABLÓVEZÉR
Nem komázunk! Újabb pofonhoz készül.
HALSZEMŰ
Előjön. Remegjetek tőlem, bitang útonállók!
RABLÓVEZÉR
Ezt vágja nyakon. Nem tűröm a tréfát!… Sorakozó! Vi-gyázz!
A HÁROM RABLÓ
Igyekszik katonásan felállni.
RABLÓVEZÉR
Mától kezdve itt rend lesz és fegyelem. Megértettük?… Erre azt felelitek: igenis, kapitány!
A HÁROM RABLÓ
Igenis, kapitány!
RABLÓVEZÉR
Azért… Hiába írattunk cégért azzal a kóborló diákkal, egyre kevesebb utas jár errefelé!
HALSZEMŰ
Mi van ide kiírva, kapitány?
RABLÓVEZÉR
Hát nem tudsz olvasni, te tahó ?
HALSZEMŰ
Nem… Nem tudunk.
RABLÓVEZÉR
Akkor most tanuljatok meg. Hátra arc!
A HÁROM RABLÓ
Megfordul, a barlang felé.
RABLÓVEZÉR
Olvassátok utánam! Ide az van fölírva, hogy „Vendégfogadó”…
A HÁROM RABLÓ
Vendégfogadó…
RABLÓVEZÉR
Most már tudtok olvasni. Hátra arc! Pihenj!… Megtudtam, hogy hamarosan erre jön egy postakocsi, mert a
másik úton leszakadt a híd.
RABLÓVEZÉR
Pofa be!… Tanulj illendőséget. A postakocsiban három előkelő úrikisasszony utazik. Csak a mamájuk kíséri
őket. Tuskóláb! Te elébük mégy. Légy kedves és udvarias hozzájuk, ahogy egy császári zsandárhoz illik. No
mutasd meg, mit fogsz velük csinálni?
RABLÓVEZÉR
Egy-kettő! Mutasd, mit csinálsz… Ők ketten ott a kisasszonyok. Rajta!
TUSKÓLÁB
Szégyellem én azt megmutatni.
RABLÓVEZÉR
Fenyegeti. Kedvesen integetsz nekik – megértetted?
RABLÓVEZÉR
Úgy is jó lesz. Elvégre a zsandárok se zárdában nevelkedtek. Persze egy kapitány úr, az más!… Annak tudnia kell, hogy mi a komilfó. Most megyek, és rizsport hintek a hajamra. Ha a dámák megérkeznek, szóljatok. De finoman, mert kitaposom a beleteket. Bemegy a barlangba.
Tuskóláb,
Sátánpofa,
Halszemű.
TUSKÓLÁB
Inkább kolbászt hozhatott volna.
SÁTÁNPOFA
Nehéz mulatság ez a zsiványélet.
HALSZEMŰ
Nem nekem találták ki. Ha puskalövést hallok, a hideg futkároz a hátamon.
SÁTÁNPOFA
Nincs is jobb, mint ülni otthon a kemence padkáján.
TUSKÓLÁB
Miért lettem én útonálló?
HALSZEMŰ
Hát én miért lettem?
SÁTÁNPOFA
Megházasodni, az volna jó!
HALSZEMŰ
Eljátszadozni a pulyákkal…
TUSKÓLÁB
Majd eljátszadozik lábunkkal a szél.
HALSZEMŰ
Ha legalább védőszentünk volna, mint a többi tisztességes embernek. Mért nincs az útonállóknak védőszentjük. Miért?… Ekkora gyertyát égetnék előtte. Mutatja.
SÁTÁNPOFA
Dehogyis nincsen! Krisztus oldalán a jobb lator, az felméne a paradicsomba… Így mondta a pap.
HALSZEMŰ
A fene egye meg, de honnét vegyek neki gyertyát?
TUSKÓLÁB
Lopni kéne. A templomból.
HALSZEMŰ
A lopott gyertyára csak fintorog egy védőszent.
TUSKÓLÁB
Vagy elandalodik, hogy ő is latorkodott ám.
SÁTÁNPOFA
Akármilyen nagy lator volt, ha egyszer felteszi a glóriát a fejére, többet le se pök minket. Azontúl már csak kanonokokkal komázik. Nehéz mesterség ez, mennyei pártfogó nélkül.
HALSZEMŰ
Nyugdíj nincsen.
A postakocsi kürtje.
TUSKÓLÁB
Hallod? A postakocsi… Integessünk.
HALSZEMŰ
Nekem már futkározik a hideg a hátamon.
Tuskóláb,
Sátánpofa,
Halszemű,
s a Mama,
három lányával.
MAMA
Három lányával sétálva jön az úton, mindnyájan tele ékszerekkel. A postakocsi istrángjának is most kellett elszakadnia. Minden utazás némi bosszúsággal jár.
HORTENZIA
Élvezze a természetet, anyám.
PAULINA
Egy kis séta egészséges.
KLEMENTINA
Anyám gyomra úgyis nehezen bírja a kocsirázást.
MAMA
Épp az hiányzott, hogy emlegesd. Máris háborog a gyomrom. Jaj, üljünk le! Leülnek.
Jaj!
SÁTÁNPOFA
Tuskólábhoz. Integess nekik.
TUSKÓLÁB
Egyszerűbb volna leütni őket, és kész.
HORTENZIA
Hol az útitáska?
PAULINA
Az ezüst flakonban van a repülősó.
KLEMENTINA
Dörzsöljük meg a szívét otkolonnal. Gombolgatják anyjuk ruháját.
HALSZEMŰ
Közben. Forduljunk el.
HALSZEMŰ
Mert olyan előkelőek. Elfordul.
SÁTÁNPOFA
Elfordulhatunk. Úgyis csak a mamust vetkőztetik. Elfordul.
TUSKÓLÁB
Én mit csináljak?
MAMA
Úgy, úgy!… De nem jár erre senki, ugye?
RABLÓVEZÉR
Kijön a barlangból. Hát ti mit csináltok?
SÁTÁNPOFA és HALSZEMŰ
Pszt! Mutogatnak hátra.
MAMA
Felsikolt. Hangokat hallok!… Férfihangokat. Meneküljünk! Felugrálnak.
RABLÓVEZÉR
Álljanak meg, hölgyeim! Érezzék magukat biztonságban.
MAMA
Jaj! A gyomrom még jobban háborog.
HORTENZIA
Jaj! Ezek császári zsandárok!
PAULINA
Szent isten! Mit keresnek itten a zsandárok?
KLEMENTINA
Már itt is? Meneküljünk!
RABLÓVEZÉR
Hölgyeim, nekünk egy a jelszónk: béke és biztonság. Mi azért vagyunk itt, hogy megvédjük a védtelen utasokat.
HORTENZIA
Nincs szükségünk védelemre.
RABLÓVEZÉR
Sötét brigantik lappanganak az erdőn. S csak az alkalomra lesnek, hogy kirabolják önöket.
MAMA
Ez hiányzott éppen. Tudtam, hogy valami kellemetlenség ér ezen az úton… Rablók!
RABLÓVEZÉR
De mi ártalmatlanná tesszük őket. Tessék idébb jönni. Van itt egy kellemes fogadó.
HORTENZIA
Miért menjünk odább?
RABLÓVEZÉR
Jöhet egy eltévedt golyó.
HALSZEMŰ
Csakugyan?… Akkor bújjunk el.
TUSKÓLÁB
Ha nem szólítja kapitánynak, magát is pofon vágja. Már ugrik is el.
MAMA
Kapitány, ön kissé keményen bánik az embereivel. De hol van a fogadó?
MAMA
De hisz erre az van kiírva, hogy „Rablóbarlang.”
TUSKÓLÁB
Úgy látszik, a mamus tud olvasni.
RABLÓVEZÉR
Ármányos diákja, annak még egyszer kitekerem a nyakát. Hirtelen. Ez itt ugyanis
egy olyan fogadó, amelyet elfoglaltunk a rablóktól, és most átutazó szállást rendeztünk be, védtelen hölgyek
számára. Kerüljenek beljebb.
HORTENZIA
A mamának friss levegőre van szüksége.
TUSKÓLÁB
Befelé, befelé, mondta a kapitány.
RABLÓVEZÉR
Minden barlang sötét, hát még egy rablóbarlang. Hirtelen. Ékszereiket!
RABLÓVEZÉR
Most már nem vagyok kapitány. A többi rablóhoz. Fogjátok le őket.
RABLÓVEZÉR
Előbb az ékszereket!
HORTENZIA
Aranyos kapitány…
RABLÓVEZÉR
Nincs kapitány! Az aranyat!
PAULINA
Látnivalóan ön a császári rendőrség gyöngye…
RABLÓVEZÉR
A számból vette ki! A gyöngyöket is!
KLEMENTINA
Ön nagyon rokonszenves minekünk, kapitány, s az ilyesmi kölcsönös szokott lenni. Nemde?
RABLÓVEZÉR
Fogd be a szád! A kölcsönről én tárgyalok.
HORTENZIA
Kegyelmezzen nekünk!
PAULINA
Hisz ön is ember!
KLEMENTINA
Tekintse fiatal korunkat.
HORTENZIA
Vagy legalább tekintsen erre a szenvedő anyára.
PAULINA
Aki nem tud semmiről.
KLEMENTINA
Aki belepusztul, ha minket elveszít.
Egyre gyorsabban.
HORTENZIA
Mindent bevallunk.
KLEMENTINA
S mindenünket odaadjuk.
KLEMENTINA
Esendő lányok vagyunk.
HORTENZIA
Többé nem tesszük.
PAULINA
Ne tegye tönkre a jövőnket!
KLEMENTINA
Hisz még előttünk az élet.
HORTENZIA
Esküszünk anyánk szenvedéseire.
PAULINA
Hogy visszatérünk az erény útjára.
HORTENZIA
De hallgassa meg a részleteket.
RABLÓVEZÉR
Elég! Engem nem érdekel, hogy hol és mikor léptek le az erény útjáról. Az ékszereket!
Egyszerre dobálják le magukról az ékszereket a lányok.
HORTENZIA
Tessék! Tessék!
PAULINA
Örülök, hogy megszabadulok tőlük.
KLEMENTINA
Égette a bőrömet ez a melldísz, nézze!
HORTENZIA
Megadjuk a címeket is, hogy kinek kell odaadni.
PAULINA
Így könnyebb dolga lesz.
HORTENZIA
Ezt a kancellár fiának.
PAULINA
Ezt magának a kancellárnak.
KLEMENTINA
Ezt az illetékes megyéspüspöknek.
RABLÓVEZÉR
Rakja el az ékszereket. Majd bolondok leszünk!
HORTENZIA
Kapitány, ön megfeledkezik hivatásáról!
RABLÓVEZÉR
Akkor feledkeznék meg, ha nem magamnak tartanám meg.
PAULINA
Úgy látszik, zsandárkörökben is lábra kapott a korrupció.
KLEMENTINA
Avagy talán ön álzsandárkapitány?
MAMA
Lányom, ne takinírozd a kapitány urat.
SÁTÁNPOFA
Hát a szép kisasszony azt hiszi, hogy mi igazi zsandárok vagyunk? Höhöhöhö!
HALSZEMŰ
Hogy minket a császár fizet? Jó is volna. Hihihi!
TUSKÓLÁB
Az úgy volt, hogy mi csak a nagyobb bizodalom végett öltöttük föl az angyalbőrt. Hehehehe!
RABLÓVEZÉR
Kapiskáljátok már, cicavirágok?
HORTENZIA
Micsoda? Önök bűnözők?
RABLÓVEZÉR
Így is lehet mondani.
PAULINA
Szégyelljék magukat!
RABLÓVEZÉR
Vigyázz a szádra, te kis pisis…
KLEMENTINA
Pofon vágja a Rablóvezért. Maga fogja be a száját!
SÁTÁNPOFA
Megfenyítsem? Kapitány?
KLEMENTINA
Ti akartok hozzánk nyúlni?
HORTENZIA
Te nyomorult, tudod te azt, hogy kitől szabad lopni és kitől nem?
PAULINA
Ismeritek ti a bűnözés tízparancsolatát? Az útonállás erkölcsi kódexét?
RABLÓVEZÉR
Úri dámákat levetkőztethetsz: ez az első parancsolat.
HORTENZIA
Csakhogy mi is a brancsba tartozunk, kolléga!
PAULINA
Ezt már felérhették volna ésszel.
KLEMENTINA
Ezen a pályán több ész kell, bogaram.
MAMA
Kiket szültem én? Kiket szoptattam én?… Egek!
Elalél.
KLEMENTINA
Egyszer úgyis meg kellett tudnia.
HORTENZIA
Addig legalább nyugodtan tárgyalhatunk eme fusizó útonállókkal. A rablókhoz. Adjátok csak vissza az ékszereket!
RABLÓVEZÉR
Ne tegyen már ilyet velem a kisasszony!
HORTENZIA
Egy-kettő! Rablótól nem rabolunk.
HORTENZIA
Egyáltalán, banditák vagytok ti?
RABLÓVEZÉR
Ön kételkedik bennünk? Ön sérteget? Kisasszony, ha férfi volna, pisztolyom csöve elé állítanám.
PAULINA
Elég a szavalásból! Tetteket kérek. A gyémántokat!
KLEMENTINA
Te koszos betyár, add meg nekünk a köteles tiszteletet. Mi a legjobb társasághoz tartozó szélhámosnők vagyunk.
HORTENZIA
Csak a legfelsőbb körökben működünk.
PAULINA
Bejáratosak vagyunk az udvarhoz.
KLEMENTINA
Vőlegényeink is befolyásos brigantik.
HORTENZIA
Megtorló intézkedéseket kaptok a nyakatokba.
KLEMENTINA
Nektek még a híreteket se hallottuk.
TUSKÓLÁB
Kegyelem! Térdre esik.
SÁTÁNPOFA
Irgalom szegény fejünknek! Kezet akar csókolni.
HALSZEMŰ
Tekintsenek éhező családunkra. Leborul.
HORTENZIA
Nincs kegyelem!
PAULINA
Ti megszegtétek a bűnözők szolidaritását!
KLEMENTINA
A törvényt! A betyárbecsületet!
TUSKÓLÁB
Kapitány, én úgy szégyellem magam.
SÁTÁNPOFA
Adjunk vissza mindent!
HALSZEMŰ
Ne tegyék tönkre a jövőnket!
RABLÓVEZÉR
Rendben van. Mindent visszaadok. Tessék! Pakolja ki az ékszert a zsebéből. De
nem félelemből, hanem mert a becsületre hivatkoztak.
HORTENZIA
Ahogy rakja fel az ékszereket, gúnyosan. Még a becsületet mered a szádra venni?
PAULINA és KLEMENTINA
Becsület ezeknél. Kacagnak.
RABLÓVEZÉR
Fogadják legalázatosabb kézcsókomat.
HORTENZIA
Mama, ébredjen! Azóta megcsinálták a postakocsi istrángját.
PAULINA
Hohó, előbb hozzatok ki mindent a barlangból!
A RABLÓK
Húzódnak be a barlangba.
MAMA
Most mit gondolhat rólatok ez a bandita, ó szűzanya?
HORTENZIA
Fütyülök rá, hogy mit gondol rólunk egy bandita.
PAULINA
Aki ráadásul ostoba tökfej!
KLEMENTINA
Olyan ostoba, hogy visszaadja az ékszereket.
MAMA
Megmondtam én jó előre, hogy minden utazás valami bosszúsággal jár.
Hallatszik a postakocsi kürtje.
A RABLÓK
Szegényes holmit hordanak ki a barlangból.
HALSZEMŰ
A szép terv füstbe ment.
TUSKÓLÁB
A rabláson is már csak az urak keresnek.
SÁTÁNPOFA
Micsoda ékszereik voltak! Láttad azt a fülbevalót?
HALSZEMŰ
Sok hűhó semmiért.
RABLÓVEZÉR
Egy igazi betyár nem panaszkodik.
TUSKÓLÁB
De én éhes vagyok.
A NŐK
Közben kacagva nézegetik az újabb zsákmányt, amellyel elvonulnak.
Függöny
Szőrmókus, aki nélkül nem élet az élet
GONZALVE FELESÉGE – azaz SZŐRMÓKUS –, 30 éves
CARMEN, a másik szobalány, 20 éves
Történik Spanyolországban, a Pireneusok között, a XVIII. század elején.
Gonzalve szobája. Kell bele dívány, s körülötte némi rendetlenség. Egy ajtó, egy ablak.
GONZALVE
Lovag és férj. Felveszi az asztali csengőt, megrázza, s vár. Megint megrázza, vár.
Kis csend. Majd nyílik az ajtó.
INEZ
Szobalány, be. Parancsoljon, szenyor!
GONZALVE
Végre!… Leesett valahová a pipám szipókája. Nem segítene megkeresni?
INEZ
Már megint?… Mióta itt vagyok, mindennap elvész kétszer-háromszor.
GONZALVE
Hát olyan kellemetlen, ha bejön néha hozzám?
INEZ
Jó, jó, csak nem szeretném, ha az úrnőm ránk nyitná az ajtót.
Bezárja kulcsra az ajtót.
INEZ
Jaj! Ne! Mit mondunk, ha valaki be akar jönni?
GONZALVE
Bízza rám. Majd kitalálok valamit. A szerelem találékonnyá teszi az embert. És én olyan szerelmes
vagyok…
INEZ
Ha a szenyor olyan találékony, megtalálhatná egyszer egyedül is azt a szutykos szipókáját. Lustán jár
fel s alá, nézelődik, majd feláll egy székre, hogy a polcon megnézze.
GONZALVE
Egyedül? Amikor az életemnek ezek a fénypontjai, ahogy látom magát itt hajladozni, nyúladozni,
ahogy kivillannak a kis bokái… Veszek magának egy pár áttört harisnyát.
GONZALVE
Rózsaszínt, persze hogy rózsaszínt… Egy ilyen fekete szépséghez az illik igazán… Méretet vehetek?…
Megengedi? Megfogja a lábát.
INEZ
Jaj, ne tessék csikolni. Különben is ugyanolyan méretű a lábam, mint az úrnőmé. Vegyen róla méretet
az úr. Leugrott a székről.
GONZALVE
Ne emlegesse folyton a feleségemet. Babonás vagyok.
INEZ
Ugye, egyszerre hogy inába szaladt a bátorsága… Hát hol veszett el az a fránya szipóka?
INEZ
Mindjárt gondoltam. De én a díványon nem keresem ám.
GONZALVE
Pedig higgye el, sokkal kényelmesebb ilyesmit a díványon keresni, mint a földön vagy a szekrény
tetején… Egy ilyen jó puha díványon… Vonszolja.
GONZALVE
Csitt, szívem… Leülteti.
INEZ
Pedig ha most a felesége benyitna…
GONZALVE
Mondtam már, hogy ne fesd a falra…
Nyitná valaki az ajtót. S már kopog is.
INEZ
…mert megjelenik. Tessék! Itt is van. Engedjen!… Kellett az úrnak? Felpattan.
Kopogás.
FELESÉG
Kintről. Gonzalve! Miért nem nyitsz ajtót?
GONZALVE
Ő!… Most mit csináljunk? Hangosan. Nyitom!
INEZ
Most megmutathatja a szenyor, hogy milyen találékony. Rendbe szedi magát. Kopogás szünet nélkül.
GONZALVE
Nyitom, angyalom, nyitom már! Halkan. Mit mondjak neki?
INEZ
Pimaszul. A szenyor zseniális, nem én.
FELESÉG
Kintről. Gonzalve, kivel beszélgetsz? Ki van még odabent? Veri az ajtót.
INEZ
Én vagyok itt, Inez, a szobalány!
GONZALVE
Közben. Psz-sz-sz!
INEZ
Most már hiába pisszeg az úr. Tessék inkább kinyitni az ajtót.
FELESÉG
Hangja. Gonzalve, nyisd ki az ajtót!
INEZ
Szenyor, nyissa ki az ajtót!
GONZALVE
Nekem asszonyok ne parancsolgassanak! Nem nyitom!
INEZ és a FELESÉG
Egyszerre. Ajtót!
GONZALVE
Én vagyok az úr a háznál!
INEZ és a FELESÉG
Egyszerre. Ajtót, ajtót! Ajtót!
GONZALVE
Nem, nem, és nem!
FELESÉG
Hangja. Gonzalve! A türelmemnek van határa! Tudod hogy milyen erős vagyok.
GONZALVE
Éppen azért nem nyitom ki!
Recseg az ajtó. Betört.
FELESÉG
Be. Hát így vagyunk?! Mi történik itt?
GONZALVE
Én nem is tudom.
FELESÉG
Legalább kitalálnál valamit a mentségedre.
INEZ
Pedig a szenyor találékony!
FELESÉG
Azért mert az úr bezárkózott veled a szobába, még nem sértegetheted. Ehhez csak nekem van jogom.
INEZ
Hangoskodva. Szép dolog ez. Látom. Már összefognak ellenem. Nekem mukkanni se szabad. Az én
nevem…
GONZALVE
Távozzék, kérem!
FELESÉG
A házunktól is! Vidd a motyódat!
INEZ
Megyek is! Keresek magamnak olyan helyet, ahol a szobalányok is megmondhatják a véleményüket.
El. Becsapja az ajtót.
GONZALVE
Drágám, te olyan rendet tudsz tartani, hogy a spanyol király akármelyik tábornoka megirigyelheti.
FELESÉG
Most már hiába bókolsz. Végeztem veled.
GONZALVE
Mit akarsz csinálni?
FELESÉG
Itthagylak. Elegem volt a szobalány-históriákból. Hároméves házasságunk óta ez volt a hatodik
szobalány, akivel kikezdtél. Gyerekünk nincs…
FELESÉG
Csapodár férfitól az se kell!
GONZALVE
Hirtelen letérdel. Az életem a tiéd!
FELESÉG
Női büszkeségem megtiltja, hogy tovább szeresselek… Isten veled, Gonzalve! És szállj magadba. El.
GONZALVE
Egyetlenem!… Egyikük azért itt maradhatott volna. Feláll. Most ki fogja fölvarrni a köpenyegem gombjait? Ki fog nekem inget vasalni? És egyáltalán, hol vannak az ingeim?… És ha meg akarom siratni a feleségemet, hol találok zsebkendőt? Kicsapja az ablakot. Drágám!… mondd, hol tartod a zsebkendőimet?
Kocsirobogás.
GONZALVE
Vissza az ablaktól. Még csak integetni sem tudok utána. Elment. Ah, egy elhagyott férfi élete!… Sírnék, de nincs mibe… Nem kellett volna elengednem a feleségemet. Vagy legalábbis a szobalányt nem… A fene egye meg, még csak rá se tudok gyújtani. Hova a csudába dugtam el azt a pipát!… Kereshetem magam. Nem élet ez!… Se zsebkendő, se feleség, se szobalány. Felveszi köpenyegét. Most kereshetem őket széles e Spanyolországban.
Gyors függöny
Az előfüggönyön felírás vagy tábla: „Fogadó”.
Zarándokok kórusa hallatszik
FOGADÓS
Kijön a függöny elé. Kiabál hátrafelé. Tele a szálló!… Soha ilyen búcsújárást!… Feleség, hallod?!
FOGADÓSNÉ
Oldalt megjelenik, lámpával. Hallom, na!
FOGADÓS
Asszony, csukd be a kaput, nehogy valamelyik szent életű zarándok megszökjék az éjjel fizetés nélkül.
FOGADÓSNÉ
Csukom már! El.
CARMEN
A másik oldalról megjelenik, szintén lámpással. Itt vagyok.
FOGADÓS
Te meg, Carmen, nézd meg, jutott-e mindenkinek szalmazsák!
CARMEN
Odamegy hozzá, csendesen. Megnéztem már, rendben van minden.
FOGADÓS
Halkan. Nem néz ide a feleségem, adj egy csókot gyorsan.
FOGADÓS
Jó kedvem van. Egyszer esik esztendőben manresai búcsú. Áldott legyen a manresai szent Szűz… Tele
a szálló, Carmen, tele a szálló! Veszek neked holnap a búcsúban egy szép selyemkendőt.
CARMEN
És a feleségének mit vesz?
FOGADÓS
Rózsafüzért. Hogy ne unja el magát!
A zarándokok kórusa csendesedik.
FOGADÓS
Halkan. Hadd nyitva éjszakára az ajtód!
Kocsi zaja.
CARMEN
Valaki jön. Úgy látszik, nem sok nyugtunk lesz ma éjszaka.
FOGADÓS
Kiáltva. Mondjad neki, asszony, hogy tele a szálló, menjen máshová!
GONZALVE
Hangja távolabbról. Hej, gazda, ne hagyjon már éjszakára idekint a kapu előtt! Jól megfizetem a szállást!
FOGADÓS
Gazdag embernek látszik. Hová tegyük, Carmen?
CARMEN
Az emeleti szobából felzavarom az egyik búcsúst a padlásra. Mindjárt lesz hely! S már szalad is ki.
FOGADÓS
Harsányan. Nyissatok kaput annak az úrnak! El.
Az előfüggöny fölment. A fogadó szobája.
Két nagy ágy benne. Mosdó. A falon Fülöp király képe meg szentkép, előtte mécses. Az egyik ágyban hortyog egy öreg zarándok.
Nyikorogva nyílik az ajtó.
CARMEN
Be. Parancsoljon, uram. Ez az innenső ágy az öné.
GONZALVE
Be. Köpenyben, porosan. De itt valaki hortyog!
CARMEN
Egy zarándok, uram.
GONZALVE
Én mással nem hálok egy szobában. Vagy ha már hálnék, semmi esetre sem egy hortyogós
vénemberrel.
CARMEN
Bezzeg, ha Fülöp király kérne szállást, annak odaadná a másik ágyat, ugye? Pedig az is hortyogós
bácsika lehet már.
GONZALVE
Tudom, tudom, mióta Fülöp király egyszer búcsúsok közé keveredett, minden csuklyás zarándokról
azt kérdi a nép: vajon nem őfelsége-e… Pakolja csak ki innét ezt a vénembert.
CARMEN
Volna szíve, egy törődött aggastyánt…?
CARMEN
Az más. Kiabál. Hallja bácsi! Egy-kettő, iszkiri, föl a padlásra!
ZARÁNDOK
Felriad. Hő! Tűz van?
ZARÁNDOK
Fáj a lábam! Térden csúszva jöttem idáig.
CARMEN
Nekem pedig megjelent álmomban a manresai szent Szűz, és azt mondta… „Költsd fel, leányom, azokat
a zarándokokat, akik paplanyos ágyban alusznak, és mondd meg nekik: micsoda érdem térden csúszva
jönni hozzám, és közben paplanyos ágyban aludni? Aludjanak puszta földön.”
ZARÁNDOK
Ezt mondta? Leteszi lábát az ágyról.
ZARÁNDOK
És odafönt a padláson nincs se ágy, se dikó?
CARMEN
Csak döngölt, kemény föld.
ZARÁNDOK
Leszáll. Akkor megyek.
CARMEN
Van fent egy zsák borsó. Abból szórhat a dereka alá. Úgy még nagyobb lesz az érdem.
ZARÁNDOK
Köszönöm, leányom. Kicsoszog, óriási rózsafüzérét vonszolva maga után.
GONZALVE
Pompás egy lány maga! Mi a neve? Maga a szobalányok gyöngye.
CARMEN
Carmen vagyok, szenyor.
GONZALVE
Itt van a harmadik arany, Carmen. De üljön már le egy csöppet, ne vigye el az álmom.
CARMEN
Köszönöm, uram, de mennem kell, mert a gazda éjszakánként… inspiciálni szokott.
GONZALVE
Ejnye, ejnye, be kár, be kár!
CARMEN
Uraságod pedig bizonyára pihenni szeretne. Jó éjszakát! Indul is, marad is.
GONZALVE
Megkérhetem, hogy hajnalban költsön fel?
CARMEN
Majd bekopogok, uram.
GONZALVE
De ha mélyen aludnék, csak jöjjön be nyugodtan, és rázzon föl. Jó?
CARMEN
Majd beküldöm a fogadóst, az úgy felrázza uraságodat – még nyakon is önti egy kancsó vízzel.
GONZALVE
Pedig, ha alkalmat adna, kisasszonyom, hogy elbeszélgessünk a világ dolgairól…
Kint szól a kapu kolompja.
GONZALVE
Tudja, kisasszony, a tudást szeretjük megosztani egymással.
CARMEN
Bocsásson meg, uram, de csengetnek odakint.
GONZALVE
Hagyja! Tele a szálló…
CARMEN
Akkor is meg kell nézni. Játékosan. Mert hátha a spanyol király van kint.
GONZALVE
Pedig olyan jól belejöttünk a beszélgetésbe.
A csengő egyre szól.
CARMEN
Kikiált. Megyek már! Gonzalvéhoz. Szenyor, a viszontlátásra… Gyorsan el.
GONZALVE
Hát nem angyal? De, angyal. S nincs igazam, ha úgy vonzódom a szobalányokhoz? De, igazam van. A szépségük még olyan hamvas, mint a falusi lányoké, az eszük pedig már úgy jár, mint egy kitanult városi… Pontosan. Hallották, hogy kitette innen ezt az öreg zarándokot?… Most itt a dupla ágy, és mire jó? Az egyik felébe lefekszem… – csizmáját lerúgja, egyiket a másik után… – és a másik meg olyan itt, mint egy eleven szemrehányás. Vetkőzik, közben. Szinte az égre kiált: egy nőt belém!… Épp az hiányzik, hogy rám nyisson ez az angyal: Itt látna lyukas harisnyában. Mióta a feleségem elhagyott, olyan pacuhán nézek ki, hogy rám se köpnek az asszonyok. Ez az ing is!… Hiába, hites feleség nélkül nem élet az élet! Bedobja magát az ágyba. Hideg az ágy! Brr! Nincs aki bemelegítse… Tüsszent. Az ember náthát kap. Tüsszent. És bég egy zsebgeddőb sincs, abibe az orrobat fújhatdáb. Én vagyog az igazi zaráddok, bert a legszebb dők bagabrahagydak.
Kopogás.
GONZALVE
Ez ő! Hangosan. Biggyárt! A takaróba fújja az orrát. Lehet!… Tessék!… Parancsoljon!
Az ajtó lassúdadan nyikordul.
GONZALVE
Áhítattal. Csakugyan ő.
Csend.
CARMEN
Csendesen. Ugye, most felzavartam első álmából?
GONZALVE
A valóság szebb, mint az álom.
CARMEN
Jaj, de szégyellem magam.
GONZALVE
Nincs miért, kisasszony, igazán nincs miért.
CARMEN
Megengedi, hogy becsukjam az ajtót?
GONZALVE
Éppen kérni akartam.
CARMEN
Becsukja az ajtót, és hangosabban. Még rosszat gondolhatnának rólunk.
GONZALVE
Senki sem merészel önről rosszat gondolni, kisasszony.
CARMEN
Uraságod se gondol rosszat rólam?
GONZALVE
Én?! Feltételezné rólam?…
CARMEN
Hát hogy így bejöttem. Éjnek idején…
GONZALVE
Felül az ágyban. Az én nagyrabecsülésem kegyed iránt nem függ a napszakoktól.
CARMEN
És uraságod nem is kérdezi, miért jöttem be ide?
GONZALVE
Én nem akarom feszegetni, kisasszony.
CARMEN
Sokáig tépelődtem, itt az ajtaja előtt, míg bekopogtam.
GONZALVE
Még szerencse, ha úgy döntött, hogy bekopogott.
CARMEN
Hiába, muszáj volt bekopognom.
GONZALVE
Érzem én is, mi ez a muszáj, ez a végzet, ez a felsőbb hatalom, amely hajt minket egymás felé!
Feltérdel.
CARMEN
Uraságod már az első pillanatban olyan figyelmes volt, olyan kegyes, olyan… hogy is mondjam… Mert
nehogy azt tessék hinni rólam, hogy én más vendégeinkkel is ilyen merészségre ragadtatom magam.
Soha!
GONZALVE
Nagyon helyes, kisasszonyom, én imádom a szűzi tartózkodást, ha az másokkal szemben nyilvánul
meg.
CARMEN
Mások félreértenék…
CARMEN
Kiabálni kezdenének.
CARMEN
Talán csúnya szavakat is mondanának.
CARMEN
Kikérnék maguknak, hogy miért molesztálom őket.
CARMEN
De uraságod más, mint mások.
GONZALVE
Örülök, hogy ezt észrevette.
CARMEN
És mégis, úgy félek…
GONZALVE
Csak bátorság, kisasszonyom!
CARMEN
Még mindig habozok…
CARMEN
Ki merjem-e mondani?
GONZALVE
Merje! Mondja! Bátran! Ki vele! Ragadtassa magát, amire akarja! Már áll az ágyban.
CARMEN
Jaj, ne tessék kikelni az ágyból!
GONZALVE
Visszaül. Pardon… megfeledkeztem magamról.
CARMEN
Ugyanis arról van szó…
GONZALVE
Angyal, angyal, angyal! De most már ne gyötörjön tovább.
CARMEN
Könnyű az úrnak, ott az ágyban… a meleg dunna alatt…
CARMEN
Jaj, nem, ellenkezőleg!
GONZALVE
Ellenkezőleg?! Ó…
CARMEN
Érzem, hogy pirulok.
GONZALVE
Tudja mit, kisasszonyom, fújjuk el a mécsest.
GONZALVE
Elfordul. Akkor most mondja!
CARMEN
Tetszik látni, már uraságod is kiabál.
GONZALVE
Csak azért, mert szeretem az igazságot, a meztelen igazságot!
CARMEN
Azért jöttem be, mert sehol az egész fogadóban nem találtam egyetlen… egy…
GONZALVE
Rekedten. Micsodát? Micsodát nem talált?
CARMEN
Ágyat. Üres ágyat.
CARMEN
Most kimondtam. Sikerült… De tessék elfordulva maradni!
GONZALVE
De ha csak egy ágy hiányzik, az van itt!
CARMEN
Szipog. Elgondoltam, hogy milyen rossz lesz egy éjszakát puszta földön tölteni. Mert nem mindenki zarándok, hogy azt szeresse… Uraságod se zarándok, én se vagyok zarándok…
GONZALVE
Puszta földön aludni, kész öngyilkosság. Az egyháznak kéne eltiltani. Bűn! Égre kiáltó bűn!
CARMEN
Könnyen reumát kaphat az ember.
GONZALVE
Ezt én igazán nem venném a lelkemre!
CARMEN
Köszvényt! Csúzt! Podagrát!
CARMEN
És az ember teste tele lesz kék meg zöld foltokkal másnapra.
GONZALVE
Zöld foltok? Hol?… Nem, nem!
CARMEN
Szerencsére van ebben a szobában egy üres ágy – gondoltam.
GONZALVE
És milyen jól gondolta, mert csakugyan van. Itt van ni! Az üres ágy! A hívogató ágy!… Csak arra vár, hogy beleugorjon egy kis mókus.
CARMEN
Engem is ez hívogatott.
GONZALVE
Van benne paplany!
CARMEN
És a másik felében egy művelt, sokoldalú úriember.
GONZALVE
A boldogságtól rugózik az ágyban. Aki nagyon, de nagyon unatkozott volna, ha egyedül marad éjszakára.
CARMEN
De most már nem fog unatkozni.
CARMEN
Ellenkezőleg? Hát mire tetszik gondolni?
GONZALVE
Hogy boldog leszek, ha lesz kivel elcsevegni, elszórakozni…
GONZALVE
Még rövid is lesz az éjszaka.
CARMEN
Akkor ne is húzzuk tovább az időt…
GONZALVE
Ne bizony! Minden perc drága! Fújjuk el a mécsest!
CARMEN
Sürögni kezd. Megigazítom a lepedőt.
GONZALVE
Hogy szeretem nézni, ahogy így hajladozik!… A párnát is!
CARMEN
Megpatyolom a párnát.
GONZALVE
Milyen édesen mondja. „Megpatyolom.”
CARMEN
Még egy mozdulat, és…
GONZALVE
És kész! Fújjuk el a mécsest!
CARMEN
Egy pillanat!… Ugye, nem tetszik majd aztán kiabálni rám?
GONZALVE
Én magára? Te angyal!
CARMEN
És nem tetszik akarni megverni engem?
GONZALVE
Hova gondolsz? Én és a brutalitás?
CARMEN
És nem tetszik majd azt mondani rám, hogy rafinált vagyok?
GONZALVE
Imádom a rafinériát – de soha nem mondom… Most fújjuk el a mécsest.
CARMEN
Egy pillanat… Kinyitja az ajtót.
GONZALVE
Itt akar hagyni?!
CARMEN
Csak behívom azt a bácsit, aki idekint várakozik… Tessék, uram, tessék! Ez az úr itt az ágyban volt szíves felajánlani önnek egy fekvőhelyet.
SZŐRMÓKUS
Bő köpenyben, cekkerekkel, be.
GONZALVE
Ki ez a torzonborz szörnyeteg? Ki ez az undorító szőrmókus?
CARMEN
A mókus, aki csak arra vár, hogy beugorjon a hívogató ágyba.
SZŐRMÓKUS
Elváltozott, mély hangon – mert ő Gonzalve felesége. Köszönöm, uram, hogy nagylelkűen meghívott
hálótársának.
GONZALVE
Hívta az ördög! Csak ez a rafinált szobalány…
CARMEN
Már rafinált vagyok…
CARMEN
Ön és a brutalitás?!
GONZALVE
Üvölt. Ne izgasson! Ne izgasson!
CARMEN
Angyalian. Azt ígérte, hogy nem fog kiabálni.
GONZALVE
Nem, nem! Nem is!
SZŐRMÓKUS
Ez az úr miért rágja a párnát?
CARMEN
Bizonyára rossz szokása. Gyerekkori.
GONZALVE
A dühtől halk hangon. Én azért rágom ezt a párnát, tisztelettel, mert üvölteni volna kedvem… érti, uram,
üvölteni, mint egy sivatagi oroszlán…
SZŐRMÓKUS
Ez a fogadtatás, enyhén szólva, barátságtalan.
GONZALVE
Csakhogy észrevette.
SZŐRMÓKUS
Ezek után én kénytelen leszek visszavonulni.
GONZALVE
Helyes, tegye azt!
CARMEN
Szó sincs róla! Ez az úr itt felkínálta az ágyat. A legnagyobb vendégszeretettel.
CARMEN
Semmi de! Azt mondta, hogy puszta földön aludni kész öngyilkosság.
CARMEN
Semmi csakhogy! Azt is mondta, hogy ezt nem veszi a lelkére.
CARMEN
És hogy boldog, ha lesz kivel elcsevegni, elszórakozni.
SZŐRMÓKUS
Részemről a boldogság!
CARMEN
Az ő kérésére megpatyoltam a párnát is.
SZŐRMÓKUS
A kezét, uram! Látszik, hogy ön igazi spanyol vendégszeretettel várt engem… Ezek után boldogan
maradok.
CARMEN
Örülök, hogy így egymásra találtak.
SZŐRMÓKUS
Pénzt ad. Fogadja el ezt a zacskó aranyat a kisasszony.
GONZALVE
De tőlem ne számítson semmire! Hallja?
CARMEN
Megrázza a zacskót. Bőségesen meg vagyok jutalmazva, uraim. Nyugodalmas jó éjszakát. El.
GONZALVE
Mennyi pénze van önnek, hogy csak úgy dobálja az ilyen perszónáknak?
SZŐRMÓKUS
Uram, házigazdai mivolta nem jogosíthatja fel önt, hogy indiszkrét kérdéseket intézzen hozzám.
SZŐRMÓKUS
Forduljon, kérem, a másik oldalára!
GONZALVE
Miért? Mit akar csinálni?
SZŐRMÓKUS
Le akarok vetkőzni, uram!
GONZALVE
Már el is fordultam, uram. Elfordul.
SZŐRMÓKUS
Húzza fejére a paplant!
GONZALVE
Megteszi, és a paplan alól a közönség felé, morfondírozva. Különös ember! Sok pénze van, és hogy tud parancsolni. Ki tudja?…
SZŐRMÓKUS
Ledobja gyorsan köpenyét, bebújik az ágyba. Uram, az én jelenlétemben nem szokás dünnyögni.
GONZALVE
Csak a paplan alatt dünnyögtem.
GONZALVE
Félre. Olyan szemtelenül viselkedik, hogy nem lehet más, mint… mint… megvan!
SZŐRMÓKUS
Mi van meg?! Bolha?!
GONZALVE
Magában. Megvan. Ő a spanyol király.
SZŐRMÓKUS
Megmondtam, hogy elég a dünnyögésből! Ha bolhát fogott, végezze ki némán.
GONZALVE
Igenis, felség. Kiugrik az ágyból.
GONZALVE
Bocsánat… gondoltam… Bókol.
SZŐRMÓKUS
Ne táncoljon itt!
GONZALVE
Magában. Vigyáz az inkognitójára… pszt! S milyen liliomfehér volt a keze is. Mint Velazquez képén az infánsoknak.
SZŐRMÓKUS
Hajlandó-e végre befogni a száját, igen vagy nem?
GONZALVE
Befogom, befogom. Vissza az ágyba.
SZŐRMÓKUS
Ne mondja, hanem tegye! Csend. Megértette? Csend. Azt kérdeztem, megértette?
GONZALVE
Mammogva. Igenis: nem mondom, hanem teszem.
Csend.
SZŐRMÓKUS
Hallja?… Siket maga?
GONZALVE
Félénken. Igenis… nem.
SZŐRMÓKUS
Ebben a szobában egy légy zümmög.
SZŐRMÓKUS
Hallja vagy nem hallja?
SZŐRMÓKUS
Akkor maga siket!
GONZALVE
Nem vagyok siket.
SZŐRMÓKUS
Még felesel? Házigazda létére!
GONZALVE
Magában. Milyen szeszélyes ma őfelsége.
SZŐRMÓKUS
Ne dünnyögjön! Fogja meg.
GONZALVE
Parancsára! De mit?
GONZALVE
Hol van? Feláll az ágyban.
SZŐRMÓKUS
Mit tudom én? Keresse meg! Maga a házigazda, vagy nem?
GONZALVE
Csakhogy ezek a közönséges házilegyek nagyon kitanultak, az ember hiába hajkurássza őket…
Végigsétál az ágyon.
SZŐRMÓKUS
Ne lépjen a hasamra!
GONZALVE
Ó, bocsánat! Majdnem megfogtam… Most! Valamit feldűt. Csörömpölés.
GONZALVE
Mindjárt, mindjárt!
Újabb dűtés-borítás.
SZŐRMÓKUS
Maga kétbalkezes!
GONZALVE
Ezek a közönséges házilegyek…
Törik valami.
SZŐRMÓKUS
Biztos a mennyezeten van.
GONZALVE
Az ember hiába hajkurássza őket…
SZŐRMÓKUS
Tegye fel a széket az asztalra!
GONZALVE
Felteszi, felmászik. Most ne tessék beszélni.
Kis csend, és iszonyatos robaj.
GONZALVE
Leesett. Jaj!… Jaj a lábam!
Verik a falat a búcsúsok.
HANGOK
Csend legyen!… Felverik a házat!… Nem hagyják az embert aludni!… Fogadós!
SZŐRMÓKUS
Igazuk van! Maga nem hagyja az embert aludni.
GONZALVE
Én csak azt csináltam, amit maga mondott.
SZŐRMÓKUS
De azt nem mondtam, hogy ilyen ostobán csinálja!
GONZALVE
Most!… Megvan! Megvan a légy! Éljen!
GONZALVE
Halkan. Dehogyis van, de így talán békén hagy. Hangosan. Nincs zümmögés, lehet aludni. Mert a légy, kérem, csakugyan szemtelen jószág…
SZŐRMÓKUS
Hallgasson, kérem, aludni szeretnék.
GONZALVE
Parancsára. Lefekszik.
SZŐRMÓKUS
Lenne szíves kissé távolabb húzódni tőlem?
GONZALVE
Ó, pardon! Magában. A fene akar melléje húzódni, ha százszor király is… Jó éjszakát!
SZŐRMÓKUS
Azt, azt, jó éjszakát!
Csend. Majd horkolás.
GONZALVE
Kétségbeesetten felül.
SZŐRMÓKUS
Nézze meg az ember! Most meg horkol!
SZŐRMÓKUS
Húzza a lóbőrt!
GONZALVE
Engedelmet kérek, de én épp azt vettem észre, hogy tenkegyed horkolt.
SZŐRMÓKUS
Rólam feltételezni ilyet! Vendéglátó létére! Szégyellje magát!
GONZALVE
Magában. Akár király, akár nem király, jobb lett vón a szobalány.
SZŐRMÓKUS
Mit beszél maga a szobalányokról? Adok én magának! Húzza föl a hálóingét… és gyömöszölje be a
szájába. Segít is neki. Le egészen a gigájáig. Így majd nem lesz horkolás. Nézze meg az ember!
GONZALVE
Fuldoklik. Megfulladok!
SZŐRMÓKUS
Még mindig jobb, mintha engem nem hagy aludni. A vendéget! A vendéglátó!…
SZŐRMÓKUS
Gondoljon arra, a szenvedés mindnyájunk közös sorsa… Lefekszik. Az enyém is. Elkezd sikoltozni.
GONZALVE
Fojtott hangon. Mi az? Szent isten!… Mi az? Kikrákogja az inget.
A sikoly fokozódik.
GONZALVE
Mi baja van, uram?… Hé, jó uram!… Uram! Uram! Mi baj?
SZŐRMÓKUS
Jajgatva. Vajúdok, uram.
GONZALVE
Áll az ágyban. Micsoda? Mit csinál uraságod?
SZŐRMÓKUS
Rám jött a szülés… Ezek már a tolófájások.
GONZALVE
Ez nem a király! Ez a királyné!
SZŐRMÓKUS
Gyújtson világot, kérem. Jajgat. Hívjon valakit, a gazda feleségét… és segítsen maga is!
SZŐRMÓKUS
Mit bámul? Maga tán azt hitte, hogy a gólya hozza a gyereket?
GONZALVE
Nem, uram. De azt sem hittem volna eleddig, hogy férfi hoz világra gyereket. Most már látom, hogy ez milyen alaptalan előítélet volt… Éljen a természet legújabb vívmánya: a szakállas anya! Leszáll az ágyról.
SZŐRMÓKUS
Ne filozofáljon most, hanem hívjon valakit.
GONZALVE
Kiszól az ajtón. Hé, fogadós úr! Gazduram!
SZŐRMÓKUS
Az asszonyt hívja! Azt mondtam.
GONZALVE
Bocsánat, uram, de ugye, a férfiszemérem mégis azt kívánja, hogy inkább férfiak legyenek jelen… De ha önt ilyenkor nem zavarják a nők, ám legyen… Fogadósné!
HANGOK
Egyik oldalról, másik oldalról, alulról, felülről. Csend legyen!… Nem tűrjük tovább!… Ki kiabál itt mindig?… Aludni akarunk!
SZŐRMÓKUS
Maga tutyimutyi fráter!
GONZALVE
Uram, ha ön nem állna anyai örömök előtt, ezt a sértést itt nyomban megtorolnám… Azt igazán nem láthattam előre, hogy a férfi, aki a szobámba befekszik, a kilencedik hónapban van… Ilyesmi is csak velem történik meg. Mióta a feleségem elhagyott, űz engem a balsors.
HANGOK
Csend legyen! Pofa be!…
Ajtó nyílik.
CARMEN
Be. Kezében mécses. Uraim, az egész szálló a feje tetején áll. Hálóinges zarándokok jöttek le az
irodába…
GONZALVE
Csoda. A spanyol király lebabázik.
CARMEN
Sikolt egyet. A mécsest elejti. Lezuhan.
GONZALVE
Ez elájult… Most legalább megnézem, dobog-e a szíve?
Ajtó nyílik.
FOGADÓSNÉ
Be. Kezében lámpás. Uram! Ön tönkretett egy jóhírű szállodát! Az ilyen garázda vendégeket mi úgy
dobjuk ki innét…
GONZALVE
Csitt, asszonyom! Ez a szakállas férfi itt a spanyol királyné.
FOGADÓSNÉ
Sikolt egyet. A lámpát elejti. Lezuhan.
GONZALVE
Ez is elájult… De azért én inkább a szobalány réklijét gombolom ki. Letérdel.
FOGADÓS
Be. Kezében fáklya. Uram, én egy megértő szállodatulajdonos vagyok…
GONZALVE
Jöjjön, jöjjön, uram, a legjobbkor, hisz épp egy bábára van szükség, csak arra kérem, ne ájuljon el, mint
ezek a hölgyek itt.
FOGADÓS
Elájultak? Nagyszerű. Legalább zavartalanul beszélgethetünk…. Mondja, uram, részeg maga?
FOGADÓS
Úri becsületszavára?
FOGADÓS
Helyes. Akkor beszéljünk az üzletről. Én egy megértő szállodatulajdonos vagyok. Tudok szemet
hunyni. De akkor tessék fizetni, kérem. Fizesse ki egy napra az egész szállodát, és csinálhat, amit akar.
Negyven arany!
GONZALVE
Uram, itt a spanyol király…
FOGADÓS
Nem érdekel. Én önnel tárgyalok. Negyven arany.
GONZALVE
Egy infáns van születőben.
FOGADÓS
Nem érdekel. Negyven arany.
GONZALVE
Történelmi pillanat…
FOGADÓS
Térjünk a tárgyra: negyven arany.
GONZALVE
Tessék! Itt a negyven aranya. Odaadja.
FOGADÓS
Köszönöm, uram, látszik, hogy ön egy igazi hidalgó.
GONZALVE
De meg szeretném magyarázni…
FOGADÓS
Ne fárassza magát, szenyor. Nálam csak az szokott magyarázni, aki nem fizet… Ön fizetett, tehát
csinálhat, amit akar. Táncolhat, kiabálhat, énekelhet obszcén dalokat, hozhat be kutyát, kecskét,
hölgyeket is, ha tetszik. Magyarázatra nincs szükségem. Én egy megértő fogadós vagyok. Szeretné, ha
itthagynám ezeket az elalélt nőket?
FOGADÓS
Akkor viszem őket. Suttogva. Carmen, drágám, pintyőkém, térj magadhoz…
CARMEN
Ó, te vagy az? Felül.
FOGADÓS
Vigyázz aranyvirágom, itt a feleségem.
FOGADÓS
Hé, asszony, tápászkodj már föl, mert bizisten oldalba rugdoslak.
FOGADÓSNÉ
Mit ráncigálsz, te vén ragyabunkó, megyek már, megyek! Felkel, és el.
HANGOK
Csend legyen már végre! Ezt nem lehet kibírni!
FOGADÓS
Micsoda? Még ezeknek a tetves búcsúsoknak áll följebb? Veri a falat. Fogjátok be a lepcsest, nézze
meg az ember! Örüljetek, hogy igazi hidalgóval lakhattok egy födél alatt!
HANGOK
Méltatlankodva. Ó!
FOGADÓS
Ez a hidalgó olyan hidalgó, hogy fizetett értetek is!
HANGOK
Áhítatos csodálkozással. Ó-ó!
FOGADÓS
Így kell ezekkel bánni, szenyor. Tessék csak mulatozni tovább, kedvére. Meghajol. El.
GONZALVE
Könnyű ezt mondani… Amikor azt se tudom a hálótársamról, hogy nő-e vagy férfi?… Hiába, mióta a
feleségem elhagyott, szaporodnak a problémák.
Kis csend. Majd –
SZŐRMÓKUS
Női hangon. Gonzalve!
GONZALVE
Felriad. Szent isten! Ki az…?
SZŐRMÓKUS
Férfi hangon. Én.
GONZALVE
Ikrek. Egy lány, egy fiú.
GONZALVE
Ön engem keresztnevemen szólít?
SZŐRMÓKUS
Igen, drágám, mert szeretlek.
GONZALVE
Nagyon megtisztel! Magában. Ilyen az én szerencsém: belém szeretett egy szakállas nő.
SZŐRMÓKUS
Gonzalve, drágám, ne dünnyögj folyton magadban.
GONZALVE
Milyen bizalmas!
SZŐRMÓKUS
Gonzalve! Csókolj meg!
GONZALVE
Félrebeszél. Úgy látszik, fellépett a gyermekágyi láz.
SZŐRMÓKUS
Egy csókot, Gonzalve.
GONZALVE
Lehet, hogy az utolsó kívánsága… Mégse tagadhatom meg. Átmászik hozzá.
SZŐRMÓKUS
Ó… még!… Még egyszer!
GONZALVE
Bocsánatot kérek, de az ön szakálla túlságosan szúrja a számat.
SZŐRMÓKUS
Csak ez a baj?… Egy pillanat! Leveszi a szakállát. És csókolj meg, de igazán!
GONZALVE
Á-á-á!… De hisz ön! De hisz te! Ez nem igaz! Kiugrik.
SZŐRMÓKUS
De igaz, Gonzalve, én vagyok.
GONZALVE
Orvost! Megbolondulok! Hallja meg az egész világ: megtaláltam a feleségemet!
SZŐRMÓKUS, azaz megint FELESÉG
Ne kiabálj, Gonzalve, felébreszted a picit.
FELESÉG
Akit világra hoztam az előbb.
GONZALVE
Mióta voltál te teherben?
GONZALVE
Nem is vettem észre.
FELESÉG
Mert te csak a szobalányokat figyelted.
GONZALVE
Bocsáss meg, drágám. De hát hol az a pici? Nem hallom a hangját.
FELESÉG
Az ilyen újszülöttek még nem beszélnek.
FELESÉG
Ez minden, amit ilyenkor mondani tudsz?
GONZALVE
Bocsáss meg nekem, drágám. Letérdel az ágy mellé.
GONZALVE
Többet nem udvarolok szobalányoknak.
GONZALVE
Minden gondolatom a tiéd lesz.
GONZALVE
Szeretni foglak! Imádni foglak.
GONZALVE
Még? Mit még?… Mit akarsz még, drágám?
FELESÉG
Egy csókot, Gonzalve.
GONZALVE
Csakugyan levetetted a szakállad?
FELESÉG
Levetettem, szívem.
GONZALVE
Akkor… Bebújik melléje.
Kis csend. Odakint világosodik. Kopogás.
GONZALVE
Hogy az embert ilyenkor se hagyják békén… Tessék!
Nyílik az ajtó.
CARMEN
Be. Jesszusom, ezek az urak összefeküdtek!
Megint elejti a gyertyát.
GONZALVE
Vegye fel a gyertyatartót, és felesleges újból elájulnia.
CARMEN
De kurtán-furcsán tetszik velem beszélni… Hát nem uraságod kért meg, hogy jöjjek be kora hajnalban,
gyengéden felkőtögetni…
CARMEN
Hogy az én két szemem…
FELESÉG
Kiugrik az ágyból. Ezentúl én költögetlek, Gonzalve, Gonzalve. Egy-kettő, ki az ágyból! Indulunk!
GONZALVE
Felkel. Vigyázz, drágám, szülés után…
FELESÉG
Azzal te ne törődj!
GONZALVE
Öltözködik. És a gyereket hogy visszük?
FELESÉG
Majd beteszem a kofferba.
GONZALVE
Nem engedem az utódomat megfullasztani!
FELESÉG
Ne kiabálj, Gonzalve, ez a baba csak egy baba. A bazárban vettem.
FELESÉG
Felébresztettem benned az atyai érzéseket. Odahaza majd igyekezz, hogy legyen egy igazi kisbabánk,
mához egy évre.
FOGADÓS
Be. Jó reggelt kívánok!
GONZALVE
Képzelje, uram, ez az úr itt a feleségem.
FOGADÓS
Uram, csak az magyarázkodik, aki nem tud fizetni… Viszontlátásra, szenyor! Erre parancsoljon…
segíthetek?
FELESÉG
El, a Fogadóssal.
GONZALVE
Carmen drágám, elveszítettem a pipám szipókáját, ha megtalálná… itt a címem.
FELESÉG
Be. Gonzalve!… Mit találtam? Mutatja a szipókát.
GONZALVE
Visszaveszi a címet. Jobb lett volna a spanyol király.
Függöny
|