Antikrisztus szupersztárAmit Pál evangéliumi tehetségével ér el, azt szeretné Nero is elérni: a lelkiismeret felhőjét eloszlatni… Ez a lehetetlen kötéltáncos császár úgy áll előttünk, mint valami rendkívüli ember, mint Szent Pál szörnyű másodpéldánya, mint az Apokalipszisnek, Szent János e nagyszerű vallási szatírájának méltó hőse. Teixeira de Pascoaes: Pál
Az Aranypalota egyik terme. Trónterem. Nero a terem közepén térdel. A trónus lépcsőjén. Égnek tárt karral, látnivalóan imádkozik.
NERO „Nemes harcot harcoltam. A versenypálya végén tartok. Megőriztem a hitem. A győzelmi koronát Istenemtől várom.” LOCUSTA Öreg méregkeverőnő. Elegáns kozmetikai szalonja volt valamikor, ott árulta a mérget is. Egy idő óta csak Nerónak dolgozik, s a palotában lakik. Bejön, megáll, nézi, mit csinál Nero. Ez micsoda? Ez a szöveg? NERO Az új stílus egyik remeke. Nem tudok betelni vele. Olyan lendülete van. Elhiszem neki, hogy feltör az égig. Hallgasd csak! Ezt a fokozást, ezt az elragadtatást: „Biztos vagyok abban, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmak, sem jelenvalók, sem jövendők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket az Istennek szeretetétől, amely vagyon a mi Urunkban.” LOCUSTA Keresztény szöveg. Hogy jutottál hozzá? NERO Felállt. A postai cenzúra be szokta szolgáltatni nekem az apostolok levelezését. Egy új próza van születőben. Cicero nem tudott ilyet: „A győzelmi koszorúmat Istenemtől várom.” LOCUSTA Csak azt nem tudom, hogy ezekkel a mondatokkal egy kocsiversenyre készül-e most, vagy a halálra? NERO Hirtelen, őszintén. Én sem tudom. Majd egy pillanat múlva. Rengeteg tervem előtt úgy nyílik ki a jövő, mint a legszélesebb aréna, és minden kocsit én hajtok – a hiányzó zápfogam helyén pedig itt van már az a kis kapszula, amit adtál, a gyorsan ölő méreggel. Csak egy pöccintés kell a nyelvem hegyével… LOCUSTA És aztán szét is kell harapni. NERO Szét fogom harapni, Locusta, szét fogom harapni. Lesz bennem annyi bátorság, hogy szét fogom harapni. A disznók hogy reagáltak rá? LOCUSTA Pompásan. Egyetlen sivítás, és végük volt. NERO Tudod-e, hogy egész más az élet így, mióta be van építve a testembe a halálom? Mint aki nyelvével a fogát piszkálja. LOCUSTA Vár valakit vacsorára? NERO Nem. Nyugodtan elmehetsz sétálni. Vagy színházba. Biztatólag. Nem én lépek fel. LOCUSTA Akkor mégiscsak vár valakit. NERO Mondom, hogy elmehetsz sétálni, vagy lefekhetsz. LOCUSTA Kit vár? NERO Ezt a kötelességtudást! Láthattad, a szakácsnak is kimenőt adtam. Olyan vendégeim lesznek, akik nem méltányolnák a kolibripástétomot. LOCUSTA Keresztényekkel barátkozik? Nem nehéz kitalálni, ha Pál apostol leveleit olvassa. NERO Bal felé mutat. Ott a levélíró. LOCUSTA Ó… NERO Jobb felé mutat. És ott a társa, Péter… Péter és Pál, kellemesen alliterál a neve ennek a két zsidónak. LOCUSTA Megengedi, hogy köszöntsem őket? Legalább az egyiket… NERO Bal felé int. Menj arra, és szólj, hogy Pál bejöhet. A távozóhoz. Mondd, Locusta, te keresztény vagy? LOCUSTA Az ajtóban megáll. Elég buta dolog volna, ha erre igent felelnék, s ha egy hosszú élet után, amelyet méregkeveréssel töltöttem el, végül is teológiai nézeteim miatt végeztetnél ki. El. NERO Nyelvével megpiszkálja fogát. Tapsol. A KÉT BÉRGYILKOS Be. NERO Mennyi keresztény van a börtönökben? ELSŐ BÉRGYILKOS Tegnap hatezren voltak. NERO Kétezer még biztos van belőlük. Hozzatok ide a kertbe kétezer keresztényt… Szükségem van érvekre abban a vitában, amelyet itt most folytatni fogok. A tét nagy. Az érvek sem lehetnek kicsik. PÁL Be. Láncokban. Az első pillanatban az tűnik fel rajta, hogy kopasz, tündökletesen kopasz, hogy eléggé csúnya arcú, rövidlátó, a szeme örökös gyulladásban van. Azután feltűnik az is, hogy amikor beszél, megszépül. Magába húzódó és lobbanékony, mint az epileptoid emberek. Mindig kész arra, hogy az érveivel együtt magát is odadobja az igazság serpenyőjébe. NERO A bérgyilkosokhoz. Vegyék le róla a láncokat. PÁL Én éppen olyan szabad vagyok láncokban, mint nélkülük. NERO Engem kötnek meg – a te láncaid. És szeretek én is szabad lenni. Hogy Pál láncai lehulltak. Így ni! Int a bérgyilkosoknak, hogy elmehetnek. Így mégis egyenlő emberként beszélgethetünk. Nem vagy fölényben. PÁL Én annyit szenvedtem istenemért, hogy abból te már elvenni semmit se tudsz. Hozzátenni is keveset. Éheztem, szomjaztam, rongyoskodtam, gyalogoltam… NERO Háromszor megvesszőztek, ötször megbotoztak, kétszer hajótörést szenvedtél… Ismerem az életrajzod. Többször megírtad. PÁL Meg is haltam. NERO Ezt nem tudtam. Általam? PÁL Nem. Haragomban… Egy dührohamban. Jupiterként kezdtek imádni. De Péter föltámasztott. NERO Az más. Már azt hittem, téged is kivégeztettelek. Sajnáltam volna… Tudod, veletek, keresztényekkel úgy vagyok, hogy amikor találkozunk, nehéz rájönni, hogy még a kivégzés előtt vagytok-e vagy már utána. A legtöbbje fejébe veszi, hogy a vértanúsága után meglátogat éjszaka. Ők is így szoktak jönni, láncot csörgetve. Mind az én bőrömre akar csodát csinálni. PÁL A test emberei meghalnak, és aztán porrá, hamuvá és mocskos sárrá lesznek, a lélek emberei a halálban is újjászületnek. NERO Lehet. Azért én örülök neki, hogy még élsz. Merő önzés. Jobban szeretek élőkkel vitatkozni, mint halottakkal. A halottak sokkal csökönyösebbek. Mindig ugyanazt hajtogatják. Szellemileg elmaradottabbak, mint az élők. Az ember pedig azt hinné, hogy az utolsó pillanatok nagy élménye, aztán a túlvilág, megtágítja a horizontjukat… Nem. Hidd el, nem érdemes meghalni. Az ember korlátoltabb lesz, mint előtte… PÁL Belevág. Hiszem, hogy az örökkévalóságban részem lesz Isten végtelen bölcsességében is. NERO Úgy legyen! De itt a földön is próbáljunk némiképp bölcsnek lenni. PÁL Szerencsétlen ember. Törődj a lelkeddel! S ahhoz nem bölcsesség kell, hanem bűnbánat. NERO Amíg császár vagyok, arra vagyok ítélve, hogy törődjem az alattvalóimmal is. Az emberiséggel. Ezért javasolnám mai tárgyalásunk első napirendi pontjának, hogy – mi legyen az emberiség sorsa? PÁL Az emberiség immár megindult az Isten országa felé. A legnagyobb városok sűrűn lakott negyedeiben a lakosság zöme keresztény. Korinthosz kikötőnegyedében, vagy itt Rómában, a Tiberisen túli negyedben… NERO Belevág. Hidd el, a legsötétebb nyomornegyedben nem álltok olyan jól, mint itt a császári palotában. Néha úgy érzem magam, mintha én volnék itt az egyetlen nem keresztény. Hirtelen feláll a trónusáról, odamegy Pálhoz. Mondd, Pál, te, aki olyan nagy térítő és még nagyobb taktikus vagy, nem gondoltál rá soha, hogy a császárt is megtérítsd? Egy keresztény Neróval az élen hátha vidámabban kocogna az emberiség Isten országa felé. PÁL Tartózkodva. A mi szemünkben nincs különbség a kikötői rakodómunkás és a római császár között. NERO Ennek igazán örülök! PÁL Csakhogy neked azért kéne most a kereszténység, Nero, mert ingatag hatalmadban nem tudsz hová kapni támaszért. Hadd idézzek én neked egy közmondást, amit még sátorlapkészítő koromban hallottam: senki sem vet pedig új foltot az ócska ponyvára, mert az új folt még jobban elszakítja a régi ponyvát, és nagy szakadás leszen. Nevet. NERO Az ócska ponyva én vagyok… Akkor meg mért mondtad azt a hajón, amikor Róma felé tartva viharba kerültél, hogy „ne félj, Pál, a császár elé kell néked állnod”? PÁL Ha ilyen jó kémeid vannak, akkor azt is tudhatod, hogy én minden levelemben és beszédemben megbélyegezlek téged: „te vagy a bűn embere, a romlás fia.” NERO Úgy van! Ezt a thesszalonikaiakhoz írott második levélben írtad… Évek óta nagy érdeklődéssel olvasom a leveleidet. És élvezettel. PÁL Nem neked szóltak. NERO Átéltem. Korinthosziaknak írtál? Úgy olvastam, mintha egy korinthoszi dokkmunkás volnék. Thesszalonikába írtál? Én voltam a jobb útra térő thesszalonikai örömleány. A rómaiaknak írtál? Átéltem, hogy én vagyok a római császár, a bűn embere, a romlás fia – átéltem azt is, már ne haragudj, hogy én vagyok az a kocsihajtó, aki a versenypálya végén a győzelmi koronát istenemtől várom. PÁL Indulatában majdnem fölkacagva. Micsoda gőg van a te szívedben, hogy annyi mocskos bűn után, még jutalomban reménykedsz? NERO Csak az Istentől. Aki abban különbözik a földi bíráktól, hogy nem szükségszerűen reagál büntetéssel a bűnre. Fizethet megbocsátással is. PÁL Visszahúzódva. Megbocsátással, de nem jutalommal! NERO A megbocsátás nekem már jutalom. Hirtelen, de ártatlan képpel. És jutalommal miért nem? PÁL Mert ez nem férne össze Isten végtelen igazságosságával. NERO Gondolod? Igen, igen – ez kétségtelenül nehéz dilemma. De túltehetjük magunkat rajta. Amikor én Istenként szoktam ügyeket intézni – bizonyára tudod, van efféle funkcióm is –, mindig csinálok valami paradox dolgot. Hol ezt, hol azt. Birtokot adok egy összeesküvőnek, kivégeztetek egy hű jó barátot… PÁL Az Istenhez méred magad?! Te! NERO Félreértesz. Én egyáltalán nem hiszek a római istenekben. Magamban sem. Nem hallottad? A múltkor is nyilvánosan levizeltem Jupitert. Alig lehetett elsimítani. Hirtelen egy centire Pál arcától. Elkomorodtál? Összeszűkült a pupillád? Milyen merev lett az arcod! Akárcsak a szenátoroké… Áll tovább Pál orra előtt, kicsit elmosolyodik. Pál, Pál! Gondolhattam volna, hogy te, aki olyan jó katonája vagy istenednek, mint általában a jó katonák, a szíved mélyén tiszteled az ellenség generálisait is. PÁL Megvetem őket. És velük együtt a pogány istenteleneket. NERO Lassan felemeli a kezét, és megérinti Pál hatalmas homlokát. Mi ez itt? PÁL Régi sebesülés nyoma. NERO Itt ért a villám a damaszkuszi úton. Ugye? Amikor a lovadról leestél… És az istentelen Saulból istenes Pál lett. Már elfelejtetted?… Saul! PÁL Azt akarod állítani, hogy ugyanúgy az Isten különleges akaratából van ez a mi mai találkozásunk? NERO Nem fogom azt állítani, hogy velem is éppúgy célja van a te istenednek, mint veled volt. Pál fordulása: csoda volt. Nero fordulása – te is mondod –, taktika. Villám itt nem csapdos. Égi szózat nem hallatszik. A hasonlóság csak az, hogy én is bukófélben vagyok. Erről a trónusról. Ahogy mondtad. De tudom, hogy te egyedül ezért a pillanatért jöttél Rómába. Nyomornegyedeket másutt is találtál volna. De Rómában van a császár. A világ ura. Hát itt vagyok… Pál apostol! PÁL Sok vallás van most Rómában. Mért éppen a kereszténységet tünteted ki a közeledéseddel, Nero? NERO Azzal kezdeném, hogy a bázisunk azonos. Nemcsak te és az istened, én is népszerű vagyok a szegénynegyedekben. A besúgóink is legtöbbször azonosak. Az a sok borbély, masszőr, kocsihajtó, prostituált, kocsmáros és felszolgáló pincér: mind keresztény, és mind az én emberem. Nekik köszönhetem, hogy eddig minden összeesküvést, amit a szalonokban, fürdőkben és gyaloghintók mélyén szőttek ellenem, idejében leleplezhettem. PÁL Ha csak ennyit tudsz a kereszténységről, nagyon keveset tudsz. NERO Tudom, hogy egy modern isten már nem fog beköltözni a tágas márvány oszlopcsarnokokba. Lent keres lakást magának, a nagyvárosokban, a sűrűn lakott negyedekben. Ahogy mondtad. PÁL Nem ez a lényeg. NERO Felcsattan. Ne játssz velem úgy, mint egy vásári szerencsejátékos: „Itt az Isten, hol az Isten!” Mit akarsz elnyerni tőlem? A trónomat? A hitemet? PÁL Egy Nero hite! Nevet, majd. –
Csend.
NERO Lehet, hogy erősebb lábon áll, mint a trónom. Ezzel nem mondtam sokat. Egy pillanat, folytatja. Nemcsak a bázisunk közös. Mestered a szeretetet prédikálta. És szeretett-e valaki olyan szenvedélyesen, olyan megszállottan, olyannyira válogatás nélkül mindent, ami él és mozog, mint én?… Ha elmondanám, hogy kiket s miket szerettem! PÁL Bujálkodásaiddal hivalkodsz? Ez nemhogy közelebb hozna, hanem örökre eltávolít téged az igazi szeretettől. NERO Kicsit hallgat, majd. Biztos? PÁL Biztos. NERO Kár… Nem miattam kár. Csak az emberiséget sajnálom. Amíg ezt beleveritek majd minden serdülő fiú és kislány fejébe… PÁL Azt remélted talán, te bolond császár, hogy egy keleti vallás jó takaróul fog szolgálni szemérmetlen tetteidhez? NERO Nekem tetszik a Kelet, igaz, gondoltam is rá, hogy oda teszem át a birodalom székhelyét. PÁL Kár lett volna. NERO Neked meg tetszik Róma. PÁL Amit csinálni lehet belőle, az. NERO A régi római erkölcs alapján… Ez inkább kérdés volt. Elárulhatom neked, az a régi római erkölcs merő képmutatás. A szenátusban érvényes, az ágyban nem. PÁL Nem a képmutatás a legnagyobb veszély. Sőt. A képmutatás már egyik formája a bűn elleni küzdelemnek. A képmutatás elvben már elfogadja a mi erkölcsi kódexünket. Kis csend. NERO Mondd, Pál – a mesteretek megkeresztelt volna engem?
Csend.
PÁL Nem tudom. Én nem ismertem őt. Csend. Sokat hallom én ezt, a hátam mögött, vádként mondják. „Milyen apostol az, aki nem ismerte az Urat?” Csak futólag láttam, villámfényben, a damaszkuszi úton. Azóta vannak gyulladásban a szemeim. De mi nem ettünk együtt, nem vándoroltunk együtt, nem halásztunk együtt. Péterrel halászott. Velem nem… Ezt nekem annyit mondták, hátam mögött és szemtől szembe, hogy én ebből programot csináltam. NERO A karszékére int. PÁL Bólint, elfogadja, leül. Miért tetszett az Istennek tizenkét apostola mellé kiválasztania engemet is, aki sohasem láttam őt? Mert mostantól kezdve olyan nemzedékek jönnek, akik ugyancsak nem látták őt. És ez nagy különbség! Könnyű a többieknek, akik látták. Péter szeméből most is mindig megered a könny, ha eszébe jut a mester. Hogy milyen csodálatos volt, hogy milyen szeretetre méltó! Nekem nem jutott ebből semmi. Egy villámcsapás csak… Azt kérded, megkeresztelt volna-e téged? Lehet. Csakhogy más volt az egyház helyzete, amikor ő a földön járt, és más most. Hogyan szerethessék őt azok, akik sohasem látták? Magamból indultam ki. Hogy szeretni tudjam őt, úgy szeretni, ahogy szeretném szeretni, ahogy Péter is szereti, akinek két arcát már véresre marta a sor sírás – és jobban is, mint Péter! Miért ne? Ahhoz az kell, hogy folyton veszélyben tudjam őt. NERO Veszélyben? Őt? Aki a mennyországban ül, az Atya jobbján? PÁL Egy hozzá illően nagyméretű veszélyben. Mert ha veszélyben tudom őt, akkor féltem őt, ha féltem őt, akkor szeretem őt… Hogy ingadozás nélkül szeretni tudjam Krisztust, akit sose láttam, ahhoz kell nekem egy Antikrisztus… Csend. És kell gyűlölet és aszkézis. Csend. És kell a pokol, hogy ő a mennyországban ülhessen, az Atya jobbján. NERO Szegény emberiség. PÁL Feláll. Neked az a bajod, császár, hogy mindig csak erre a nyomorult, siralomvölgyében vándorló emberiségre gondolsz. Nem tud felszárnyalni a lelked az Istenhez?… Szinte ragyog. Föl a szíveket! Hozzá! NERO Szegény Isten… Nehogy aztán ő is a pokolban végezze! Kettőt tapsol. Hívatom Pétert. Majd vele megegyezem. KÉT BÉRGYILKOS Be. NERO Pál elmehet… Te meg hozd be a másik öreg zsidót. ELSŐ BÉRGYILKOS El. PÁL Arra számítasz, hogy Péter naiv, és hinni fog neked? Igaz, huszonöt éve itt él Rómában, és még mindig vidéki. De éppen azért megvan benne a vidéki emberek gyanakvása is… Nem fog megkeresztelni téged. Mint aki megenged magának némi bizalmasságot, azzal a mosollyal, amellyel papok vagy orvosprofesszorok néha kiadnak egymáson. Péter, Róma püspöke, vagy ahogy a hívek becézik: pápája – papája – ma is szívből utálja a rómaiakat. NERO Remélem, hogy ezen az alapon remekül meg fogjuk egymást érteni. Én is szívből utálom a rómaiakat. PÁL Pált az egyik bérgyilkos kiengedi. NERO A bérgyilkost a küszöbön megállítja egy pillanatra. Pszt… Békén hagyni… Kíváncsi vagyok, hogy írja majd meg a velem való találkozást. Ebben az ő jó modern prózájában. BÉRGYILKOS El Pál nyomában.
A másik ajtó nyílik.
PÉTER Be. Nyomában a másik bérgyilkossal. NERO A római császár üdvözli a római pápát. A bérgyilkoshoz. A láncokat!… Megőrizhetem-e ezeket a láncokat mint szent ereklyét? PÉTER Miért hívattál, császár? NERO A palotám, úgy tudom, épp a te egyházkerületed meg a Linus püspöké között a határon fekszik… PÉTER Hozzám tartozik. NERO Nagyon örülök. Kérlek, végy fel a hitújoncok közé. Apostoltársad ugyanis megkeresztelt az előbb. PÉTER Melyik? NERO Pál. PÉTER Lassan bólint, mint aki tudja, hogy ezt csakis Pál tehette. Pál magát az Isten bolondjának szokta mondani. Meg hogy ő magát mindenkinek a szolgájává teszi, csak hogy a többséget megnyerje. NERO Pál figyelmeztetett, hogy te nem szereted a rómaiakat. PÉTER Én meg akartam már szökni ebből a városból, de az országúton találkoztam az Úrral, és ő visszatérített. És tudom, hogy nem arra tértem vissza, hogy a császári kegyelemben sütkérezzek, hanem hogy vértanúságot nyerjek. NERO Nem fogadsz be – a nyájadba? PÉTER Simon mágus pénzt is kínált. Porrá égettem. NERO Hatalom? PÉTER Herodes Agrippára férgeket bocsátottam. NERO Nana!… Visszahőköl, ez a precedens nem tetszik neki. Van azért különbség egy vidéki kiskirály és a birodalom császára között. Aki ráadásul már meg is van keresztelve. PÉTER Most elfutja a főpásztori harag. Hát akkor az oldásnak és kötésnek azzal a hatalmával, amely rám bízatott, kimondom… NERO Belevág. Vissza akarod venni tőlem a keresztséget? PÉTER Igen. Bármilyen példátlan cselekedet, megteszem. NERO Ne tedd, kérlek! Ne tedd! PÉTER Neked csak hivalkodás volna a keresztség. Tetteiddel megcsúfolnád. NERO De kényesek lettetek ti mind! Hát ki volt kedves a mestered előtt? A bűnös, mindig a bűnös. Őket vendégelte, őket biztatta. Az adószedőket, a paráznákat, a megfeszített latrokat. Van-e nagyobb bűnös nálam?
Csend.
PÉTER Hogy keresztelt meg téged Pál apostol, vízzel? NERO Vízzel. PÉTER Az Atya, Fiú és a Szentlélek nevében? NERO Pontosan. PÉTER Elfordul. Próbálj akkor ezentúl keresztényien élni. NERO Akkor most, kérlek szépen, Péter, keresztelj is meg. PÉTER Most már dühös. Keresztelni csak egyszer lehet! NERO Hazudtam neked, Péter. Bocsáss meg. Nem vagyok megkeresztelve. De mivel te beleegyeztél, most már pótoljuk ki ezt a hiányt. Letérdel, hátraszól a bérgyilkosnak. Vizet! Folytatja. Azt hiszem, illendőbb is, hogy a te kezedből kapjam a keresztséget. Nem a protokoll miatt mondom. De ennyi bűnt lemosni, azt hiszem, csak a pápa tudhat. A bérgyilkoshoz, aki egy edényt szagolgat. Hülye! Abban illatszer van… Az meg bor! Kikiált. Vizet! BÉRGYILKOS Vizet! NERO Ezt a legnehezebb találni ebben a palotában… PÁL Berobban. Vizet? Keresztvizet? Mit készülsz tenni, Péter? PÉTER Kihúzza magát. Megtisztítani egy bűnöst a bűneitől. NERO Ez az! Térdelve. Ne is törődj vele, Péter. Ő még nem ismeri fel ennek a pillanatnak a nagyszerűségét. PÁL Felismertem benned, Nero, a bűn emberét, a veszedelemnek fiát. Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, aki maga ül be Istenként Istennek templomába – El-elfulladva már. – Isten gyanánt mutogatván magát… Isten… Isten… NERO Felállt, szelíden. Tőletek tanultam: ha valaki szereti az Istent, olyan lesz, mint az Isten. PÁL Halljátok? Hallod, Péter? Nem így jövendölte-e Ézsaiás Isten ellenségének szavait: „Trónomat Isten csillagai fölé emelem… Egyenlő leszek Istennel.” Tessék: Itt van!… Ő az Antikrisztus.
Csend.
PÁL Mától kezdve ez legyen a te neved. NERO Engem Péter meg akart keresztelni. Ugye, Péter…? PÉTER Dániel megírta, hogy egy ravasz király hamis ígéretekkel elcsábítja Isten apostolait. PÁL Odamegy Péterhez, megöleli. Örülök, hogy megerősítesz a próféták szavával. NERO Nem vagyok Antikrisztus. PÁL Váratlanul szelíden. Kérlek, testvérem, vállald ezt a szerepet. Tudod, hogy az egyháznak szüksége van egy ellenségre, egy fenevadra… Divinatorikusan. Látom a tengerből kikelni a Bestiát, párduchoz hasonlatos, és a sárkány átadta neki trónját, hatalmas birodalommal. Hatalom adatik a fenevadnak negyvenkét hónapra. NERO Ingerült, ideges, fél. Nekem ne szabj határidőket! PÁL Most igazán fölébe emelkedik. Te élni és uralkodni fogsz, Nero, a világ végezetéig. NERO Péterre néz, segélykérőn. A pápa… PÉTER Enyémek a mennyország kulcsai. Tied a poklok kulcsa. NERO Kezdettől fogva csavarta az orrom a ti poklotoknak a bűze. Hát erre kellett! Felül a trónusára. Tárgyaljunk tovább. Tapsol. Ahogy egy Antikrisztushoz illik. KÉT BÉRGYILKOS Bejön. NERO Azóta is a vizet keresitek?… Megjött a kétezer keresztény? BÉRGYILKOS Igen. Felsorakoztak a kertben. NERO A katonai raktárból hozassatok ki kétezer zsákot. Megmártani szurokban és kénben. A keresztényekre ráhúzni a zsákokat, nyaknál bekötni, csak a fejük legyen kint. Aztán húzzátok fel őket a kertben a lámpaoszlopokra… Meggyújtani. Biccent. KÉT BÉRGYILKOS El. NERO Simán folytatja Péter és Pál felé. Éjszakai kivilágítás. Élő fáklyákkal. Nektek ez kétezer embert jelent. Testvért. Kétezer ismerős arcot, amelyen láttátok felragyogni a hitet. Mennyi munkátok fekszik ebben a kétezer emberben! Nem is látszik ki a zsákokból más, csak az a kétezer fej, amelyre vizet csorgattatok. Emlékszel rájuk, Péter?… Pál? Édes kis szüzek, szelíd öregasszonyok, jókedvű római férfiak…
Kintről egy üvöltés.
NERO Ez szomszédotok volt egy szeretetvacsorán… Most már mint fura denevérek lógnak a lámpaoszlopokon. Felfigyel, várja az újabb üvöltést.
Csend.
NERO Várják az újjászületést, amit ígértél nekik, Pál. És az a kénszagú anyaméh, amelyben most rugdalóznak, mindjárt lángra kap, és akkor újjászületnek… Az iszonyatban… És megátkoznak titeket. És megátkozzák Krisztusukat. Maga jön izgalomba attól, amit mond. Hiába minden, mégiscsak szadista. Érzitek a kétséget a szívetekben? A híres hit – hova lett? Na, Péter és Pál, olyan biztos, hogy ti mindig jót is cselekedtek? Felugrik. Olyan biztos, hogy ti nem a Sátánnak dolgoztok? PÉTER A kétezer vértanú halálából újabb kétezer fog támadni.
Csend.
PÁL Újabb húszezer. Kétszázezer! NERO Biztos? PÉTER Majd meglátod. NERO Én? Most már bajosan. És ti sem látjátok meg. Ezzel a kétséggel és bizonytalansággal a szívünkben fogunk meghalni. Ti is. Én is.
Csend.
PÉTER és PÁL Összeölelkezik. NERO Nagyon helyes. Így menjetek Krisztusotok elébe. Kétezer káromkodó keresztény hívetek kíséretében. Egy ilyen ostoba tárgyalás után… Ha ugyan vár még reátok az Isten. Ha még nem fordult el tőletek. Oly buzgó és oly korlátolt apostolaitól… Kiáltva. Ha ugyan él az Istenetek, és nem pusztul el veletek együtt. Közel megy hozzájuk. De én élek, és élni fogok. Ugye? Ezt megígértétek. Mert én az Antikrisztus vagyok. Tőled lettem azzá, Pál. Te neveztél el, és aminek nevet adunk, az van attól fogva. Te találtál ki engem, Pál. Te hoztál a világra… Most már nem lehetek többé nem Antikrisztus. Felismertem magamban az antikrisztusság jegyeit. Üldözöm a keresztényeket, és üldözöm a zsidókat, imádom a látványos tragédiákat, élő fáklyákkal világítani nektek az utat a kárhozatba, és imádok komédiázni, megismertem a hatalom abszolutumát, és meg vagyok győződve róla, hogy az emberek úgy szeretnek, mint jó apjukat. És szívből óhajtom: bár általam lehessen vége a világnak, most vagy bármikor. Úgy legyen. Ámen.
Kintről fellobogó fények. Csend. Aztán kukorékolni kezd egy kakas. Megint csend.
PÉTERNEK Elered a könnye, előhúzza azt a kendőt, amelyet erre a célra mindig magánál hord, törölgeti az arcát. PÁL Semmi, semmi… Csak a nagy fény. A kakasok azt hiszik, megvirradt. PÉTER Sírás közben. Megtagadtam… NERO Nézi őket, megrendül, hogy látja: ezek is milyen egyszerű, esendő emberek. Itt áll az éjszakában egy galileai halász, egy sátorponyva-kereskedő Tarsisból és egy római császár… És itt dől el a következő húsz évre, hogy a boldogságot akarja-e az emberiség, vagy a sírást, a szerelmet-e, vagy a test szégyenét… A következő húsz évre és a következő húsz évszázadra… Ha drámaíró volnék, és megírnám ezt a jelenetet egy olyan közönség számára, amely már tudja az eredményt, biztosan úgy írnám meg, hogy ami itt történt, annak meg kellett történnie. De itt most egymásnak bevallhatjuk, hogy szabadok voltunk. Hogy másként is cselekedhettünk volna…
Kintről megszólal valami vidám ének. Egyre többen kapcsolódnak bele.
PÉTER és PÁL Felfigyelnek, felderül az arcuk. NERO Nem káromkodnak. Tévedtem… Énekelnek. PÉTER Még patakzó könnyekkel rágyújt maga is a dalra.
PÁL Folytatja.
PÉTER és PÁL Együtt, egymásnak intve, elölről kezdik.
NERO Mi ez a bosszantó, primitív nóta? PÉTER Dalolás közben, ragyogó arccal. Egyik utódom fogja szerezni. Énekel.
NERO Ilyen dalokért nem érdemes a jövőbe látni. Int a bérgyilkosoknak. Vigyétek! Hirtelen. Péter – az utódaid ugyanilyen palotában fognak lakni! PÁL Megmondotta Ezékiel: „Ő volna hát az a férfi, aki megremegtette a földet?” Haragosan felnevet, kacag. PÉTER és PÁL Énekelve el, káprázó szemmel a nagy odakinti világosságtól.
NERO Egyedül, utánozza a pattogó, rímes himnuszt. Papapappa, papapappa, papappa, papapa… Micsoda olcsó, csilingelő versek. Mindent feladtam volna. Mindent. Például Rómát, a birodalmat. Jupitert pláne… De van, amiben nem lehet megalkudni… A klasszikus örökség, ez az… Kiáltva. Athénban felsültél, Pál. Ott kiröhögtek téged. Ezért haragszol Athénra. Én is azért nem kellek nektek, mert Apolló fia vagyok. A Felkelő Nappal születtem… Feláll, lejön a trónról, járkál. Utolsó leheletemig kitartok, és meghalok, ha kell, a trochaeusi verslábakért, Anakraeon és Sappho üteméért, az anapestusért, a jambusért!… Az ajtóból kikiált. Ez az én krédóm!
Kintről ének.
NERO Befordul. Nyelvével mintha fogát feszegetné. Kiveszi szájából a méregkapszulát. Lesz bátorságom el is harapni. Leül a trón lépcsőjére. Második napirendi pont. Visszateszi a szájába a kapszulát, galuskásan mondja. Micsoda művész pusztul el bennem. Szétharapja, vár.
Kintről elhalóan az ének.
NERO Úgy ülök itt, mint aki üríteni akar, és nem tud. LOCUSTA Be. Egész jó volt a színház… Mióta a szépségápolási intézetemet föladtam, és ideköltöztem a palotába, ez volt az első szabad estém… Magával mi van? NERO Rekedésem van. Halálrekedésem van. Nem tudok meghalni. Impotens vagyok a halálban… LOCUSTA Szétharapta? NERO Szétharaptam, Locusta, szétharaptam. LOCUSTA És mit érzett? NERO Mintha kandiszcukrot rágtam volna… Nem megy. Élek. Úgy látszik, ez a két alliteráló öreg zsidó megátkozott. Örök életre vagyok ítélve. LOCUSTA Fölcsattan. Akkor meg ne becsmérelje az én mesterségemet. Ki látott ilyet? Hogy magát örök életre kárhoztatták, arról én nem tehetek… De akkor ne mondjon olyat, hogy én kandiszcukrot adtam magának arzenikum helyett. El. NERO Még csak huszonkilenc éves vagyok, és már halhatatlan.
Kintről egyre vakítóbb fény. És megint harsányabban szól a kardal. Az egész színház – körös-körül – zeng.
Függöny |