Az epheboszi özvegy
Szín: Utcai mimus brettlije. Tehát színpad a színpadon. A színes kortina előtt a Színigazgató. Valahol egy trombitát fújnak. Az előadás kezdetét jelzik vele.
IGAZGATÓ Hölgyeim és uraim! Római polgárok! A címeket és a szokásos bevezetést elhagyom. A tárgyra térek. Pantomimot fogunk bemutatni, közkívánatra. S mint minden pantomim, ez is a szerelemről szól. Címe: „Az özvegy.” PETRONIUS Kilép. Csuklóján fehér bandázs. Vagy hosszú szárú kesztyű. Pardon. Pontosabban: „Az efezuszi özvegy.” Ez a címe. IGAZGATÓ Ő a szerző – mondanom se kell. Ő persze jobban tudja. Engedjék meg, hogy bemutassam. Caius Petronius, a legmagasabb állami tisztségek viselője, volt bithiniai prokonzul, majd konzul… PETRONIUS Kérem, hagyjuk a címeket! IGAZGATÓ Figyelik? Ezt a viselkedést? Ja! Ő az, akit az elegancia mesterének neveznek. De hát hagyjuk a címeket… A darabban ő lesz a hulla. PETRONIUS Pardon. Pontosabban: az egyik hulla. IGAZGATÓ A szerző közbeszól. Ő ugyanis ezt jobban tudja. Ő lesz a hullák egyike. PETRONIUS A darabom ugyanis arról szól… IGAZGATÓ Pardon, hogy most én szólok közbe. De ne mondja el a darab tartalmát. A szerzők ezt mindig hosszú lére eresztik. Kérem, tessék elfoglalni helyét a szarkofágban. PETRONIUS Rövid leszek. Ujjain mutatja az effektusok sorát. Sikoly. Kolbász. Szerelem a bokor mögött. Az akasztott ember megszöktetése… IGAZGATÓ Elég! Legalább a csattanóját ne lője le!… A csattanó ugyanis az lesz, hogy a szarkofágban fekszik egy előkelő halott… PETRONIUS Megkérhetem, hogy ön se lője le?… IGAZGATÓ Csupán annyit – Petroniusra –, a csattanó ő lesz. PETRONIUS Ebben a darabban én azt akartam megírni… IGAZGATÓ Mindjárt kezdjük. PETRONIUS Minden részlet fontos. Ha valami kimarad… IGAZGATÓ Már merő szelídség. A darabok nem azon buknak meg, ami kimarad belőlük. PETRONIUS De a fokozás! IGAZGATÓ Tudom: sikoly, kolbász, szerelem. Széthúzza a függönyt, s int Petroniusnak, hogy távozzék. De ezt a legmélyebb hódolattal teszi. PETRONIUS A darab alapeszméjét előre meg kéne fogalmazni, mert félreértik. IGAZGATÓ Bízza rám, konzul úr! PETRONIUS El. IGAZGATÓ Hogy a függöny összecsapódott Petronius után. Az elegancia mestere! Amint szerző lesz, ennyire nem tud viselkedni. Locsog, fecseg, fontoskodik. A nagy pléhpofa! Észre se veszi, hogy milyen nevetséges. A színházban már mindenki csak röhög rajta. Azért is adtam neki szerepet, hogy önök is röhöghessenek egy kicsit. Szerző a színpadon!… A darab főszerepeit különben mind műkedvelők adják elő, a legmagasabb körökből. A legeslegmagasabb körökből… Nem bír ellenállni a kísértésnek, hogy a közönség cinkosságára számítva, ne szúrjon oda a dilettánsoknak, a szakmabeliek megvetésével. Ellenállhatatlan vágy hajtja őket, hogy a hivatásos színészek kenyerét elegyék. Hirtelen. Függöny!
A függöny megindul, de megáll, mert –
PETRONIUS Hangja, öblösen, már a sírból. A darab alapeszméje! IGAZGATÓ Ja!… Az alapeszme: a nők síron túli hűtlensége. Függöny!
A függöny, mely az elébb megindult, most végleg felgördül.
IGAZGATÓ A színhely, amint látják, egy temető… PETRONIUS A szarkofágból felemelkedik. Pontosabban: az efezuszi temető. IGAZGATÓ Mindegy. PETRONIUS Nem mindegy. Visszafekszik. IGAZGATÓ A színhely, amint látják az efezuszi temető – de hogy miről látják, hogy ez épp az efezuszi temető…? PETRONIUS A szarkofágból. Épp azért kell bemondani, mert nem látszik. IGAZGATÓ Bemondtam… Az efezuszi temetőben éjfélkor két hulla beszélget. Az egyik a szarkofágban nyugszik, a másik az akasztófán lóg. A bokorban ott kuporog az akasztott ember felesége, várja az alkalmat, hogy lelopja férjét a szégyenteljes kötélről. Az akasztófa mellett épp azért áll a Katona, hogy a hulla ellopását megakadályozza… PETRONIUS Felemelkedik a szarkofágban. Ha már bejelentette, hogy két hulla beszélget, talán hagyja, hogy rátérjünk a dialógusra. Abból úgyis minden kiderül. IGAZGATÓ A szerző azt hiszi, hogy egy pantomimban érvényesülhetnek az ő dialógusai. Prokonzul úr – ez némajáték. Tátogó szájjal mutogatja: némajáték. PETRONIUS Ki engedte meg, hogy pantomimet csináljanak a darabomból? IGAZGATÓ A közönség imádja a pantomimet. PETRONIUS A pantomim megöli a drámát. Tiltakozom! IGAZGATÓ Majd a végén! PETRONIUS Ez nem némajáték! Ez egy társalgási darab! És én társalgok. Mint hulla. Az Akasztott emberhez. „Látja, barátom, mire vezet a latorkodás. Maga a bitón lóg, szégyenszemre, bezzeg én halálomban is e díszes és kényelmes márványszarkofágban pihenhetek. A társadalmi megbecsülés a síron túl is elkísér”… Ha mindenáron akarják, itt jöhet egy kis némajáték. A másik hulla kezdjen el forogni a kötélen… Érdekes effektus. AKASZTOTT EMBER Forogjon a szerző, ha érdekes effektust akar. Itt most már mindenki instrukciót ad? PETRONIUS Csupán fölvetettem… Bocsánat. Visszafekszik. IGAZGATÓ Bizalmasan. Ez az a pillanat, amikor a szerző forog a sírjában.
Kintről sikoly, és kezét tördelve egy nő jön be, fekete fátyolban és tragikus álarccal. A nő: Nero.
IGAZGATÓ Közeledik a dráma címszereplője, az özvegy. A legjobb férjnek leghűségesebb felesége. Gyorsan, súgva. Hogy ki játssza, nem árulhatom el. Inkognitó! NERO Egy sikollyal leborul a szarkofág lábához, és zokog. IGAZGATÓ Íme, a feleségek felesége! Napok óta éhezik, s itt akar kiszenvedni a férje szarkofágjánál. Nyugodtak lehetnek, hajnalra itt fog heverni élettelenül.
A Katona, akit álarca mögött már fölismerhettünk, Poppaea – észreveszi az özvegyet, és feléje settenkedik.
IGAZGATÓ De az özvegy sarkában ott a kísértés… Szintén magas rangú személy. Én nem mondok semmit. De élve a pantomimnek azzal a szabadságával, hogy hölgyek is szerepelhetnek benne… Sokat jelentően elhallgat. PETRONIUS Bocsánat… A katonának van itt előbb egy játéka… NERO Ne haragudj, Petronius, de így nem lehet játszani! Lekapja az álarcát. Átéltem. Koncentráltam. Elfelejtettem, hogy császár vagyok. Elfelejtettem Rómát. Epiruszban voltam… PETRONIUS Efezuszban. NERO Efezuszban. Mindegy. PETRONIUS Nem mindegy. NERO Kiabál. Akárhol voltam! Nő voltam! Özvegy voltam! Éhes voltam! És ki akartam lehelni a lelkem, itt az epidauruszi temetőben… És erre te közbeszólsz, hogy a katonának van itt előbb egy játéka. Leül. Jó, akkor csinálja meg a katona a játékát. Én várhatok. POPPAEA Nekem az a feladatom, hogy csábítsam el az özvegyet. PETRONIUS A kolbász. Nem vette elő a kolbászt! POPPAEA Ja?… Neróhoz. Előveszem a kolbászt, és ő megérzi a szagát. Persze!… Ez csakugyan kimaradt. Köszönöm, drága Petronius… IGAZGATÓ Egy darab nem attól bukik meg, ami kimarad belőle. NERO Miért kell az a kolbász? Megtetszik nekem a katona… Gyere ide! Felteszi az álarcát. S a két óriás álarc mintha csókolóznék. Ez egy jó játék!… Ha játékot akarsz. PETRONIUS Már térdel fölöttük a szarkofágban. Ez jó, ez nagyon jó, zseniális, de később. Az özvegynek a hasán keresztül hatol a tudatáig a katona jelenléte… Ezért kell az a kolbász. NERO Értem… Nem érti. Nagyon érdekes… Ezt játszom én is. Nem tudok dönteni a férjem és a kolbász között… Habozok. PETRONIUS Nem egészen erről van szó. NERO Dehogynem. Nagyon jó lesz. A szarkofágban itt a férjem… Imádom… Látod, Petronius, én téged milyen átéléssel tudnálak szeretni, ha hagynál… És ott a kolbász. Tépelődni kezdek. Ingadozom. Mintha kétfelé volnék elkötelezve. És nem tudok választani… PETRONIUS Nem! A gyomornedvek hatása a tudatra! NERO A konfliktusomat akarom kiélezni. PETRONIUS Majd később… Most a személyiség különböző szféráiról van szó. A tudat még hűséges a férjhez, de a zsigerek már a kolbászért üvöltenek. A könnyeid még érettem hullnak, császárom, de közben a kolbászt harapdálod – önfeledten. Ez a játék! NERO Gyanús szelídséggel. Nem, Petronius. Én megcsinálom a tépelődési jelenetet, és ha neked nem tetszik, eldobom… Feküdj be a koporsódba – te pedig vedd elő a kolbászt! PETRONIUS Visszahúzódik. Csak segíteni akartam. NERO Jó, hogy szóltál. Ha nem tetszik, csak mondd meg nyugodtan. Nekem a szerző szava szentírás. Azzal ne törődj, hogy császárod vagyok. Petronius, elárulok egy titkot: én az embereket nem kormányozni, hanem szórakoztatni akarom… Sikert akarok, Petronius, sikert!… Ott tartottunk, hogy választanom kell a márványkoporsó és a fokhagymás kolbász között. Micsoda vígjátéki konfliktus! S micsoda történelmi jelkép! Mert itt nemcsak az erebusi özvegy választ, hanem Nero császár is. Az előkelőséget választom-e avagy a népet? Te fekszel ott hideg koporsódban: római erkölcs! Patríciusmorál! Az a koporsó az ország talpköve. Téged válasszalak-e? Vagy a fokhagymás kolbászt? Tépi magán a ruhát, gyűri az arcát. Felnéz. Petronius ne leskelődj ki folyton a koporsóból, így nem tudom átélni ezt a világtörténelmi konfliktust. PETRONIUS Nero, ne felejtsd el: a személyiség szférái, tudat, zsigerek és Efezusz! Eltűnik a koporsóban. NERO Zenét kérek! Tépelődési zenét… Jobbra-balra néz, imbolyog.
Közben kürt, fuvola és dob.
IGAZGATÓ Az efeboszi özvegy most ingadozik.
Pillanatnyi csend.
MIND Mintha azt várnák, szól-e Petronius. IGAZGATÓ Semmi! Lehet folytatni. Zene folytatódik. NERO Tépelődik. Hirtelen megáll. Felőlem nyugodtan kidughatod a fejed, Petronius. Az se zavar jobban, mintha nyiszogtatod a szarkofágot… Azt hiszed, én nem érzem meg azt, ha játék közben a szerző rossznak tart? A fényt csak a szemem fogja fel, a gyűlölet sugárzását a tarkóm is. A gyűlöleted átsüt az ólomkoporsón, márványszarkofágon, mindenen. De én azért megpróbálom a magam vitatható tehetségével diadalra vinni a darabodat… Zenét!
A zene közben elhallgatott, most izgatottan folytatódik.
NERO A döntés mozdulatával a Katonát játszó Poppaeához megy, és óriás álarcaikat szerelmesen egymás felé fordítják. POPPAEA A kolbász! NERO Lélekben én már túl vagyok a kolbászon… Katona kell! Szerelmi vágyat a zenébe! Erotikát! Erotikát! A zene érzéki lesz. IGAZGATÓ A katona és az efeboszi özvegy eltűnik a bokrok mögött. A beteljesülés nagy pillanata! A cselekmény a másik vonalon viharos gyorsasággal pereg tovább! Az akasztott ember felesége lelopja a férjét a kötélről…
Ezt látjuk. S azt, hogy az akasztott ember, feleségével karöltve, eloson.
IGAZGATÓ A katona ocsúdik szerelmi mámorából. Íme: az akasztófa üres. A katona kétségbeesik. Az özvegy vigasztalja. A katona kesereg. Az özvegynek eszébe jut férje. Tegyék fel azt az akasztófára. A katona örül az ötletnek… Az efeboszi özvegy…
Mindezt látjuk a pantomim túlzott jelbeszédével.
IGAZGATÓ Az efeboszi özvegy a katonával a szarkofághoz megy. Kiemelik a hullát… Mi van? Megálltunk? POPPAEA Ez nem él. NERO Ne beszélj! Mutogass! Pantomim. POPPAEA Ez borzasztó! NERO Miért vagy úgy meglepve? Az csak természetes, hogy a temetőben, a szarkofágban halottat találsz. POPPAEA De ez igazán halott. Fel vannak vágva az erei. NERO Petroniusnak? POPPAEA Elfolyt a vére. NERO Nem is lélegzik? POPPAEA Nem. NERO Pulzusa? POPPAEA Nincs. NERO Látjátok, én mindig mondtam, hogy a drámaírókra vigyázni kell… Nehezen bírják a premierizgalmakat… De nekem az az érzésem, hogy Petronius már felvágott erekkel jött a premierre. Csak elkötötte… Eleve tudta, hogy meg fog sértődni. Most mondd; Hát nem mindegy lett volna neki, hogy Erebusz, vagy Efebusz?
Nyögés.
NERO Mi az? Mondott valamit? POPPAEA Igen… Azt, hogy nem mindegy… Ez volt az utolsó szava. Végleg vége. NERO Én úgy érzem, mintha a gyűlölete tovább sugároznék. Felmegy a lépcsőn, benéz a koporsóba. Megint megtanultam tőled valamit, Petronius. A szerző ne pezsgővel és virággal kedveskedjen a színészeinek, hanem vágja fel az ereit. Petroniusom, arbiter elegantiarum – csakugyan ez volt a legelegánsabb premierajándék… Nézz oda. POPPAEA Milyen fehér az arca! NERO Kezd olyan lenni, mint egy klasszikus szerző. POPPAEA Ez a színházasdi nagyon izgalmas volt. Ezentúl minden este játsszunk valamit! IGAZGATÓ Elnézést kérünk, de a váratlan gyászeset miatt a mai előadást befejezzük. Függöny!
A kortina lemegy.
IGAZGATÓ A pénzt nem adjuk vissza. Befejezett drámában volt részük… Amint látják, a pantomim nem ölte meg a drámát… Felemeli a hangját. És a csattanó nem lett lelőve.
Függöny |