Az Isten tökké válása, a tök Istenné válása

BÁBJÁTÉKOS

Szerény fiatalember, frissen készült bábuit mutogatja.

SENECA

Claudiusnak nem túl nagy a feje? Beledugja a kezét. Mint egy bokszkesztyű. Mozgatja.

BÁBJÁTÉKOS

A címből indultam ki. Ha Claudius tökké válásáról szól a darab, akkor legyen tökfej.

SENECA

Nem röcög a feje. Claudiusnak röcögött a feje.

BÁBJÁTÉKOS

Ennek? Átveszi. Pardon… Tikkesen remeg kezén a Claudius-fej. S szinte hasbeszélőként megszólaltatja, idézve Claudius hebrencs beszédét. „Én vagyok az isteni Claudius, és felszálltam közétek, kedves istenkollégák…” Basszus hangon. „Nem értem, mit karattyolsz?” Másik kezén már egy Herkules-fej van. Claudius ettől megijed. Altesti hangot hallat. „Bo-bocsánat, a szeleim…” Herkulesként. „No látod, hogy tudsz te értelmesen is beszélni.”

SENECA

Ez jó rész. Nem?

BÁBJÁTÉKOS

Isteni! Claudiusként. „A lelkemet is így leheltem ki!” Alhang.

SENECA

Pedig szinte fél kézzel írtam. Menipposz szatíráit vettem példaképül. De olyan könnyedén ment…

BÁBJÁTÉKOS

A tragédiaíró Seneca mellett most már egy szatíraíró Senecát is számon tarthat az utókor. Mennyi műfajban mester!

SENECA

Nem, nem a dicsőségért! Szinte fiziológiai szükséglet volt ez most nálam… Te megérted: muszáj néha kikapcsolódni. Valamit hallott. Tedd vissza őket a dobozba! Újabb műfaj: temetésrendezés.

NERO

Be. Kézirattal. Gyönyörű ez a gyászbeszéd, Seneca! Nézze könnyeim nyomát a papíron… Köszönöm.

SENECA

Pedig nem sok időm volt. A halott nem vár. Mondhatni, fél kézzel írtam. Démoszthenész beszédeit vettem példaképül. A Bábjátékosra, mellékesen.  A pompes funèbres  embere.

BÁBJÁTÉKOS

Meghajol. Császár!

NERO

Én hány lépésre állok majd a ravataltól?… Körülbelül így! A Bábjátékos ládikójától méri a távolságot. Vannak problémáim. Cédulát vesz elő. Ja igen. Meghajolok-e Claudius holtteste előtt? És ha igen, az elején-e, vagy inkább a beszéd végén?… Vagy kétszer is?… Elvégre ő is császár, én is császár. De úgy is fel lehet fogni, hogy ő most már isten.

SENECA

Az elején nem kell. Ő is csak császár. De a beszéde során felséged fogja őt mintegy az istenek közé beiktatni. A végén meg lehet hajolni előtte.

NERO

Mélyen?

SENECA

Félmélyen. Inkább csak egy gesztus. A gyászolóknak érezniük kell, hogy felséged is ott van – mintegy az Olümposz küszöbén.

NERO

Nagyon messze vagyok én még attól, Seneca! Nagyon sok jótettet kell még nekem addig is végbevinnem. Seneca, mi volna, ha megszüntetném a halálbüntetést? Egyetlen tollvonással?

SENECA

Szárazon. Azt mondanák: bűntudata támadt Claudius hirtelen halála miatt.

NERO

És ha azt mondanák: meglátszik rajta, hogy filozófus volt a nevelője? Mint Nagy Sándornak! Én azt akarom, hogy amikor majd engem temetnek, egy fiatal császár álljon oda a koporsóm mellé, és mondhassa: „Nem volt isten, de azért tett az emberiségért valamit!” Felemeli karját. Ave Caesar!

SENECA

Megkérdezhetem, hogy most kit búcsúztat? Claudiust vagy saját magát?

NERO

Nyel egyet. Hogy van a szöveg?

SENECA

Leül. Vesz egy tekercset. Kezdené. Pardon… Egy másik tekercset vesz. Ez az! Súgva. „Claudius, császár”…

NERO

A nevét azért tudom.

SENECA

„Ravatalod mellett állva…”

NERO

„Claudius császár!” Váratlanul. Túl bizalmas ez a közelség. A Bábjátékoshoz. Vigye hátrébb a ravatalt… Úgy valahogy… Emeltebb hangon. „Claudius, császár! Ravatalod mellett állva, földre kellene szegezni szemünket a fájdalomtól…”

SENECA

„De mi inkább…”

NERO

„De mi inkább az égre vetjük, hogy lássuk, amint nem halandó részed az istenek közé felszáll.”

SENECA

Jó pénzért erre lesz is tanú.

NERO

„Jó pénzért…” Megfordul. Mért mond ilyet? Hátha csakugyan látni fogjuk Claudius mennybemenetelét? Hiszen isten.

SENECA

Folytassuk. „Oltárt…”

NERO

Én itt beleszövöm: „Nem ígérek pénzjutalmat annak, aki Claudiust mennybe szállni látja, és tudom, hogy lesz rá tanú.” És ezután folytatom. „Oltárt állítunk itt neked…” Mit szól hozzá?

SENECA

Ha gondolja.

NERO

Mért ne mondhatnám én azt, amit a szívem diktál? Maga azt hiszi, én nem szerettem Claudiust?

SENECA

Más a gyász és más a gyászbeszéd. Két műfaj.

NERO

Britannicus? Hol van Britannicus? Irigylem Britannicust, ő nyugodtan gyászolhat, én meg ezt a gyászbeszédet magolom.

SENECA

A gyászhoz emlékek kellenek. Mi emléke van önnek Claudiusról?… Hogy fekszik a kiságyban, és félálomban érzi, hogy az apja megigazítja a takaróját… Van ilyen?

NERO

Fekszem a kiságyban, és két ember jön be a szobába. Tudom, hogy meg akarnak gyilkolni. És akkor a párnám alól kibújik egy kígyó, és ők elszaladnak. Lehet, hogy álmodtam?

SENECA

Én akkoriban nem voltam Rómában. Nem tudhatom. Én meg száműzetésben voltam. Én is minden éjszaka vártam, hogy két ember bejön a szobámba.

NERO

Vajon ki küldte azt a két embert? És ki küldte a kígyót? Álmodtam? Mért ilyeneket?… Igaza van, nekem nincsenek olyan emlékeim, amelyek a fiúi gyászhoz kellenek. Ott hagytuk abba, hogy „oltárt állítunk”… A gyászbeszédhez nem kellenek emlékek, csak emlékezet kell. Az van. „Oltárt állítunk tovatűntöd helyén.”

SENECA

Szép. Nem?

NERO

Mintha már olvastam volna valahol. Mindegy.

SENECA

Nem tetszik a beszéd?

NERO

Tökéletes. Mint minden, amit maga leír.

SENECA

Aki eddig olvasta, annak tetszett.

NERO

Olvastatja? Körbejár? A barátai már betéve tudják? „Figyeld! most fogja azt mondani, hogy oltárt állítunk.” Erre én: „Oltárt állítunk…”

SENECA

És el lesznek ragadtatva az ön előadói tehetségétől.

NERO

És a zugtörténetírók feljegyzik: „Nero volt az első uralkodó, aki más ékesszólására szorult… Mert Caesar, ugyebár, remek szónok volt, Augustusról nem is beszélve, és Tiberius zseniális iróniája, és Caligulán nem is látszott, hogy elmebeteg, amikor szónokolt, és a lüke Claudius is összeszedte magát a szónoki emelvényen… Bezzeg Nero csak azt gajdolta, amit Seneca megírt.” …Azt a sok magasztos közhelyet! Szinte énekli. „Tovatűntöd hellyén”… „Tovatűntöd hellyén!”

SENECA

Feláll. Ne nekem rója fel, ami a műfaj sajátossága. A halotti beszédnek megvannak a maga sémái. Vannak mulatságosabb műfajok is. Odadob egy papírtekercset. Ezt is én írtam! Kihúzza magát. A Szellem úgy röpdös, ahogy neki tetszik.

NERO

Olvassa. „Az isteni Claudius tökké válásáról szóló komédia.”

SENECA

Már szerző. A cím még nem végleges. Kicsit hosszú. Nem? Talán észrevette, hogy Nero ujjain számlálja. Tizenkilenc szótag. Élénken. Épp erről beszéltünk: a magasztos közhelyeket nem lehet sokáig bírni. Kell a kikapcsolódás. A műfajváltás. Ez az. Nem?

NERO

Olvassa, felpillant. De.

SENECA

Mintegy magyarázatul. A Szellem… Elhallgat. Levegőben marad a szó is, a mozdulat is, hogy – röpdös… röpdöshet…

NERO

Olvasás közben egyszer csak elneveti magát.

SENECA

Hol tart?

NERO

Amikor Claudius végignézi a saját temetését. Olvas közben, és önfeledten fel-felröhög.

SENECA

Ja? Azt én is szeretem… Felszabadultan a Bábjátékoshoz. Mutasd meg a bábukat!

NERO

Claudius…? Bábu? Nem olvas tovább, és olyan sápadt figyelemmel várja, hogy előtűnjék a dobozból Claudius feje, mintha a koporsóját bontanák föl…

BÁBJÁTÉKOS

A ládája mellett guggolva szedi elő a torzfejeket. Héraklész… Hermész… Claudius. Félve mutatja föl. Nem túl merész-e a karikatúra?.

NERO

Némán és elháríthatatlanul nyúl a Claudius-fejért. Felhúzza a kezére. Szembenéz vele. Nem lehet tudni: üvölteni fog-e, elsírja-e magát, vagy nevetni fog?.

SENECA

Milyen?

NERO

A Bábjátékoshoz. Te csináltad?

BÁBJÁTÉKOS

Feláll. Sápadt. Kezében a többi bábuival. Igen.

NERO

Csendesen. Nagy művész vagy.

BÁBJÁTÉKOS

Lehet röcögtetni a fejét. Így!

NERO

Ott remeg a kezén Claudius tökfeje. Olyan, mint egy öreg cipész… Nem is volt olyan rossz cipész. Kár, hogy már nem adta át nekem a mestersége művészetét… Na? Na? Füléhez tartja. Hiába. Hallgat. Sírba vitte magával az uralkodás titkát. A másik kezét kinyújtja egy másik bábuért. Hermészért. A Bábjátékos ráhúzza. Megérdemled, Claudius, hogy kirúgtak a mennyországból… Hogy van a szöveg? Ettől kezdve Seneca néha súg neki, ám Nero egyre ihletettebb szárnyalással mondja, és váltja pillanatonként, a két szöveget. Claudiusként kezdi. „Jaj, hová visznek engem?” Hermészként. „A pokolba, Claudius.” Neróként, szónoki szárnyalással. „Ravatalod mellett állva, földre kellene szegeznünk a szemünket a fájdalomtól…” Claudiusként. „Mi-mit csinál itt ez a fiatalember?” Hermészként. „Gyászbeszédet mond fölötted, ó, Claudius!” Claudiusként. „É-érdekes, hát én csakugyan me-meghaltam?” Neróként. „De mi inkább az égre vetjük, hogy lássuk, amint nem halandó részed az istenek közé felszáll.” Claudiusként. „Jaj de gyönyörűen mondja!” Hermészként. „Úgy állsz itt, mint egy csökönyös szamár. Mars a pokolba!” Neróként. „Oltárt állítunk itt neked!” Claudiusként. „Isten vagyok! Hallod?” Hermészként. „Tök vagy! A két karod vékony, mint a tök indája.” Neróként. „Tovatűntöd helyén szobor fogja hirdetni isteni szépséged. Mint amikor győztes csatáid után a diadalszekéren álltál.” Claudius. „Jaj de jó ezt hallani!” Hermész. „A fenekedet mutattad az ellenségnek!” Senecához mellékesen. Mi jön a diadalszekér után?

SENECA

A tisztes magánélet. A mértékletesség evésben és ivásban… Felkacagott, s szenvedélyesen, mint egy felismerést. Tegnap megszerezted a hatalmat, Nero – és most megszerzed hozzá a Szellem szabadságát.

NERO

Már benne van a játékban, nem hagyja kizökkenteni magát. Még sebesebben, mint az előbb, még simábban, s szinte hangtalanul. „Legnagyobb hadvezér! És legjobb családapa.” Hermész. „Vérfertőző, parázna!” Neróként. „A mértékletesség tüköre.” Hermész. „Disznó, gödény, kefekötő, haspók!”

SENECA

Elragadtatva. Milyen zökkenő nélkül megy a hangváltás! Az ellentétek harmonikus egysége…

NERO

Kezében a két bábuval folytatja a hármas jelenetét. Beleszédülve, sebesen, néma szájmozgással.

SENECA

Közben. A Szellem mindenre képes. Önmaga ellentétére is! Bármikor gondolhatod az ellenkezőjét annak, amit gondolsz. Bármikor mondhatod az ellenkezőjét annak, amit mondasz. Ezért isteni a Szellem… Érzed?

NERO

Bólint, s folytatja suttogva skizoid játékát.

SENECA

A Szellem?: Isten.

NERO

Hirtelen. És a császár?! Szembefordul vele. Én! Én mi vagyok? Én mire vagyok képes? Tehetem-e az ellenkezőjét annak, amit teszek? Amikor fösvény vagyok, lehetek-e nagylelkű? Amikor irgalmas, lehetek-e kegyetlen?

SENECA

Zavarban, dadog. Erre még nem gondoltam. Ez csakugyan az istenség kritériuma. A cselekvés szférájában nincs ilyen szabadság.

NERO

Mért nincs? Meg kell próbálni! Lehet-e a hűség hűtlenség? A szeretetem jele: halál? Lehetünk-e olyanok, mint az isten?

SENECA

Már sápadt, hátrál.

NERO

Birtokot és villát adományozok neked ezért a mai leckéért!

SENECA

Köszönöm!

NERO

Semmiség! A Claudius-fejjel mint bokszkesztyűvel gyomron vágja Senecát. Bármikor tehetem az ellenkezőjét annak, amit teszek. Üt. Hogy fejezzem ki a hálám? A kor legnagyobb filozófusának lehettem a tanítványa! Üt. Mit kívánsz a császártól? Megkapod, és megkapod hozzá az ellenkezőjét is. Pénzt kapsz, sok pénzt! Üt. Mi az, ami röpdös? Ami úgy röpdös, ahogy neki tetszik?

SENECA

Irgalom!

NERO

Helyes! és mi az irgalom ellentéte? Megáll. Könnyekkel öntöztem a gyászbeszédet, amit írtál, Démoszthenész. Szobrot neki, mondtam. Megy feléje. Hol a szöveg?

BÁBJÁTÉKOS

A földre mutat. Ott.

NERO

Senecához. Edd meg! Nem érted? Edd meg, amit megírtál!

SENECA

Szájához viszi a papírt.

NERO

Nem lehet ízetlen. Én megsóztam… És most majd megtudod, hogy hosszú-e, amit írsz. Megenni! Az egészet! Velem bemagoltatni – azt lehet? Nézi Senecát, aki rágja a kéziratot. Szobrot állíttatok neked és oltárt, mert új Nagy Sándort neveltél a világnak. Ezt már úgy mondja, mint akinek megszakad a szíve.