A pávatoll
Claudius hálóterme. Az ablaktáblák, az erkélyre vivő bronzajtó csukva. Lámpák égnek. A függöny, amely mögött az ágy van, összehúzva. A hálóhelyhez vezető lépcsőn, a függöny előtt Agrippina ül. Gondolataiban elmerülve, egy pávafarktollal játszik. Agrippina 37–38 év körül járhat, nagyon szép asszony. Hosszú tunicában van, mezítláb. Ahogy az ágyból kikelt. Ő képviseli az erkölcsöt a palotában. Könnyű dolga van: elődje Messalina volt. Bár Messalina sohasem ölte volna meg Claudiust. Agrippina viszont megölte. Épp az imént. A pávatoll mérgezve volt. Claudius holtteste bent fekszik a függöny mögött. Nem látjuk, s nem is fogjuk meglátni. Agrippina friss özvegyi kontemplációjában is nagyon éber. Lépéseket hallott, feláll, hogy kellő serenitasszal fogadja, aki ide belép. Magára teríti ünnepélyes stóláját. Pallas jön, az államminiszter. Agrippina szövetségese és szeretője. Egy gyors pillantás a függöny felé, s már csókolja is Agrippinát, a szenvedély rutinjával. Amint kibontakoznék, Agrippina visszafogja, magára húzza. PALLAS Halkan. A császár? A függöny felé int. AGRIPPINA Minden hangfogó nélkül. Le van szarva!
Ölelkeznek.
PALLAS Mindig suttogva. Hogy van a császár? AGRIPPINA Nevet. Köszöni a kérdésedet. Jól. Feláll. PALLAS Suttogva. Szép vagy. AGRIPPINA Hangosan. Nem hallom! PALLAS Picit hangosabban. Szép vagy. AGRIPPINA Hango-sab-ban! PALLAS Hangosan kiáltja. Szép… AGRIPPINA Ez az! PALLAS Folytatja, kiáltva. …idő… van! AGRIPPINA Meghiszem azt!… Mi van a városban? PALLAS Megint halkan, ahogy betegszobában szokás. Olyan a hangulat, mintha mindenki azt remélné, hogy ma történni fog valami. Minden párt mozgolódik. AGRIPPINA Mi? Mit csinál? Nem értem. Beszélhetsz hangosan. Mondtam már. PALLAS Felszabadultabban. Mint kocsiverseny finisében. Már kötik a fogadásokat: ki lesz a befutó – Nero vagy Britannicus? AGRIPPINA A császárról mit beszélnek? PALLAS A templomokban imádkoznak a felépüléséért. AGRIPPINA Le kellett volna csukatnom az orvosát. Tudtam, hogy fecsegni fog. PALLAS Csak fecsegjen. Ő legalább nem azt fecsegi, hogy meghalt a császár.
Csend.
AGRIPPINA Ezt is mondják? PALLAS Aki úgy imádja a gyomrát, mindig el is rontja. Máskor is imádkoztak érte. És máskor is megsegítették az istenek. Vigyázzon rá ön is, császárné. AGRIPPINA Mit tudunk mi tenni a végzettel szemben? PALLAS Ne menjünk elébe. Korai volna. AGRIPPINA Korai? Tegnap a császár nyilvánosan kitüntette Britannicust. Ezért kezdődtek el azok a fogadások. Tegnapig nem volt kétes, hogy ki lesz az utódja. Korai? Inkább azt mondhatnád, hogy elkéstünk. Figyelem a testőrtiszteket. Tegnap óta előre tisztelegnek Britannicusnak. S milyen ragyogó szemmel! Úgy látszik, ők is fogadtak. És nem Neróra fogadtak… Félek a folyosón járni. Hirtelen. Mi van a római helyőrséggel? Húszezer embert tartunk itt fegyverben. PALLAS Bizonytalan mozdulatot tesz. AGRIPPINA A parancsnokok? Akiket előléptettem? PALLAS Lábhoz tett nyelvvel várják, ki lesz a győztes. AGRIPPINA Hiénák! Mennyi idő alatt tudnál felhozni Rómába egy megbízható légiót? PALLAS Már tegnap elindult egy. AGRIPPINA Bravó! Mikor lesz itt? PALLAS Hogy a városba bejöjjön, ahhoz császári engedély kell. AGRIPPINA Megadom! PALLAS A függöny felé pillant. AGRIPPINA Kis mosollyal. Megcseréltük a szerepet. Eddig én kuksoltam a függöny mögött az államtanácsban. Most ő van a függöny mögött… Menj be hozzá! Kérdezd meg szépen tőle, hogy vajon bejöhet-e az a légió. PALLAS Ő is mosolyogva, de azért furcsálló-gyanakvó pillantást vetve Agrippinára, felmegy a lépcsőn. Már a függöny szárát fogja, hirtelen apropóra. Ja! A papok szerint szerencsétlen nap ez a mai. AGRIPPINA Ezt mért mondod? Te hiszel ebben? Elfordul. Ez rossz hír volt. Felizgatta. PALLAS Én nem. De ön hisz benne. Csendben eltűnik a függöny mögött.
Agrippina számára elviselhetetlenül hosszú csend.
PALLAS Ki. Szótlanul. És mosolytalanul.
Csend.
AGRIPPINA Na? Jöhet a légió? PALLAS Minél gyorsabban. Meghajol. Császárné! AGRIPPINA Közel megy hozzá. Halkan, parancsolóan. És ragyogjon az arcod, amikor kilépsz innen! PALLAS Farkasszemet nézve Agrippinával, mosolyogni kezd. AGRIPPINA Felszabadult, ideges nevetéssel, végre! hogy nem egyedül kell viselnie a titkát… Ölelj meg! PALLAS Nem mozdul. AGRIPPINA A kárpit felé intve. Ha eddig nem zavart. PALLAS Megöleli. AGRIPPINA Hogy támaszt érez, szinte ráomlik. Császárné akarok lenni, végre! PALLAS Eltartja magától, nézi. Császárné? Hat éve az vagy. AGRIPPINA Császár felesége! Mi az? Egy császár anyjához képest? Kibontakozik. Nem akarok többet függöny mögött ülni. Mint egy halott… PALLAS A papok azt mondják… AGRIPPINA Most már nem érdekel! Hirtelen. Mit mondanak? Szerencsétlen nap. Hallottam… Szilajon. Kérdés, kinek. PALLAS Pontosan délben, amikor a Nap delelőre ér – az a perc szerencsés. AGRIPPINA Az egyik bezárt ablaktáblához megy, kicsapja. Beárad a vakító napfény. Agrippina szinte megszédül, ahogy égnek fordított arcára rázúdul ez a vakító fény. Behunyja, elfödi a szemét. De a szemhéján, az ujjai húsán át is látja a Napot. Szinte felsikolt. Hány óra van?! Mért nem szóltál elébb? Hány perc van még délig? Megfogja az ablak két fáját, kinyitja a szemét. Belenéz a Napba. PALLAS Szisszentve. Vigyázz!… Britannicus! AGRIPPINA Mintha nem venné észre a belépő Britannicust. A császár ma délben a palota erkélyéről üdvözölni akarja legkedvesebb légióját. Ügyeljen rá, hogy a légió itt legyen! BRITANNICUS Az oszlop mellett áll. Tizenöt éves, és máris kisemmizett. Érzékeny idegrendszer. Egy kis Hamletnek indul. Császárné! Pallas felé is bólint. Apámat keresem. AGRIPPINA Már előtte áll. Nem lehet zavarni. A császár nem volt jól az éjjel. Én virrasztottam. BRITANNICUS Látszik. Sápadt. Pihenjen le, császárné. Felváltom. AGRIPPINA Elnézi egy pillanatig a választ váró Britannicust. Majd lassan. Megnézem, hogy van… Megkérdem, mit óhajt… és kit… látni. Felmegy a lépcsőn, méltóságos lassúsággal – vagy időt akar nyerni? A függönynél visszafordul, s visszamosolyog Britannicusra. Biztatásul? Gúnyból? Eltűnik. BRITANNICUS Pallashoz, halkan. Hogy van az apám?
Kis csend.
BRITANNICUS Mért nem beszél?
Lehet, hogy Pallas azon a ponton van, hogy kimondja az igazságot. De ebben a pillanatban váratlanul jókedvű kacagás hallatszik a függöny mögül. Agrippina nevet. Aztán kissé elhalkul a kacagás, afféle gerlebúgásba – most ült le az ágy szélére Agrippina… Még egy-két kaccanás…
PALLAS Miután túl van az első meglepetésen, és azon az ezt követő gondolatán is, hogy Agrippina a bűntudattól talán megőrült, immár felszabadultan s elég hangosan, hogy odabent Agrippina is meghallhassa, szinte kiáltva mondja. Azt hiszem, mondanom se kell, hogy a császár ereje teljes birtokában van! Nevetni kezd ő is, versenyt a függöny mögött kacarászó Agrippinával. Ne dőljön be, hercegem, azoknak a mendemondáknak, hogy a császár beteg, sőt! hogy a császár… meghalt! Hahaha! AGRIPPINA Kijön a függöny mögül, a bent kezdett nevetéssel. Enni kér!… Tapsol. Hogy egy ilyen kákabélűben micsoda mohóság lakozik. A maga ruhájára. És hogy ez a ruha a betegápolásra emlékezteti! A szolgafiúhoz, aki közben bejött. Reggelit! Lucullus módra! A ruhájára. Hogy érzi rajta az éjszakai verítéknek és hányásoknak a szagát… Egy kis szobalányhoz. Azt a perzsa ruhámat vedd elő, a felkelő napokkal… Forduljanak el!… Drága Pallas, a császár csodásan gyors felépülésének örömére ma délelőtt tegyük túl magunkat azokon a kissé szigorú erkölcsi normákon, amiket én honosítottam meg a palotában… Közben a szobalány leple mögött átöltözik. Zenét! Zenét!… Mondd, Britannicus, ti serdülők azt mindig jobban tudjátok: ki most a legdivatosabb dalénekes Rómában?… Nem tudod? Nem baj, majd Nero megmondja. Nero mindent tud. Pallashoz. Nero, Nero, hol van Nero? Nagyon hiányzik a császárnak. BRITANNICUS Indulni készül. Azt hiszem, rám nem lesz szüksége apámnak. PALLAS Agrippinára néz. Azt hiszem, herceg, most jobb, ha ittmarad. BRITANNICUS Szobafogság? PALLAS Nem fog unatkozni. Zenét akar? Meglesz. S mint hallottam, még lesz egy kis katonai parádé is az ablak előtt. Kár volna kihagyni. El. AGRIPPINA Megfordul. Britannicushoz. „Szobafogság?” Ezt nem kedvelem önben, a gyanakvásnak ezt a szellemét. Kedves szigorral. Most büntetésből igenis itt marad! Tessék leülni! „Szobafogság?” Szobafogság! Nevet, majd gyöngéden. Soha ne felejtse el, Britannicus, hogy én önnek nemcsak mostohaanyja vagyok, s gonosz mostoha! hanem unokanővére is. Szerető unokanővére… Engem úgy megrendített, amikor az ön édesapja kivégeztette az ön édesanyját. Mi lesz a két árvával? Higgye el, a rokoni szív, az a bizonyos unokanővéri szív szólalt meg bennem, amikor engedve nagybátyám unszolásának, ideköltöztem a palotába, s a végén – hogy a pletykáknak vége legyen –, hát igen, feleségül mentem hozzá. Odahajol Britannicushoz, halkan. Ma sem tudom, hogy jól tettem-e. Hirtelen. Bocsánat! Nem hallotta?… Azt hiszem, szólított… A függöny felé. Igen, csillagom! Már hozzák is a reggelit! A közben bejövő inas tálcáját megmustrálja, ebbe-abba belekóstol. Mindig fél, hogy megmérgezik… Akkor már inkább engem – nem? Látja, ez a pávatoll az én mesterségem címere. Ha egyszer majd a szenátus kegyeskedik engem istennővé nyilvánítani, lehet, hogy csak a halálom után, ezzel a pávatollal fognak a szobrászok ábrázolni. A tehénszemű Héra, a szép fenekű Vénusz, Minerva a bagollyal és Agrippina a pávatollal. Mert ezzel kellett minden éjszaka kicsiklandozni az isteni Claudius gyomrából, amit nagy falánkságában napközben összezabált. Most már értheti, kis cousinom, hogy én se fizettem olcsó lakbért itt a császári lakosztályban. Felveszi a hatalmas tálcát, a reggelivel. Kérdezte az elébb, hogy van az apja… Reggelire ennyit pakol be. Nem panaszkodhatunk. BRITANNICUS Láthatom őt? AGRIPPINA Amint megreggelizett, persze! El a függöny mögött. NERO Előlép egy oszlop mögül. Most tizennyolc év körül jár. Hipofízis-túltengéses, hormonzavaros kamaszkorából szerencsésen kilábolva: hirtelen-szép fiatalember lett belőle. Ami kövérségnek ígérkezett rajta, kezd izommá fejlődni. Pisszt int Britannicusnak. Halkan, szenvedélyesen beszél. De lehet, hogy csak azért, mert elhatározta, hogy halkan és szenvedélyesen fog beszélni. Végre! Csakhogy befejezte! Nem szokása ennyit beszélni… Nem akartam az ő jelenlétében találkozni veled, mert tervem van, és ő úgy olvas bennem, mint nyitott könyvben. Gondolod, hogy hallgatózik? AGRIPPINA Kacagása a függöny mögül. NERO Elhúzza a száját. Ez majdnem beismerés volt. Súgva. Hallgatózik. BRITANNICUS Ha apám ébren van, talán mégse. NERO És ha igen? Legyek nyitott könyv!… Britannicus, idejövet találkoztam egy színésszel, mondta, hogy fogadást kötött rá, hogy én leszek a császár. Erre én fogadtam vele, hogy te leszel a császár. Az esélyeink körülbelül egyenlőek. Te édesgyerek vagy, én csak fogadott fiú, de idősebb. Britannicus, legyünk igazából is testvérek! Esküdjünk meg, hogy nem bántjuk egymást. Ígérd meg, hogy nem fogsz megölni, ha császár leszel… Britannicus, érzem, hogy van bennem tehetség, hadd, hogy kifussam magam! Ha császár leszel… BRITANNICUS Szomorúan inkább. Az apám még él, Nero, és remélem, hogy sokáig élni fog. NERO Jó! Esküdj meg az apád életére, hogy nem fogsz bántani… Vallomásként. Tudod, a birodalom népeit én inkább szórakoztatni szeretném, és nem kormányozni. Én nem bánom, ha te császár leszel. De esküdj meg! BRITANNICUS Azt hiszem, nekem több okom van félni tőletek. NERO Én is megesküszöm. Amire akarod… Kis csend, majd hirtelen, nagyon halkan. Te az apád életére, én az anyám életére. Jó? BRITANNICUS Jó. NERO Szenvedélyesen megöleli. Ez a mi testvéri szerződésünk áldást fog hozni Rómára. Aranykort. BRITANNICUS A gladiátorok is meg szokták ígérni, mielőtt kimennek az arénába, hogy nem ölik meg egymást… Aztán muszáj nekik. NERO Mert rabszolgák! Ha császár leszel: isten leszel. És az isten maga a szabadság… Olvastad a görög drámaírókat? Aiszkhüloszt? BRITANNICUS Nem jutottunk el addig. Épp Aiszkhülosz lett volna feladva, amikor megölték a nevelőmet. NERO Majd együtt olvassuk. Ő írta meg legjobban, hogy milyenek az istenek. Idézve. „Zeusz letaszítja a halandókat reménységük büszke csúcsáról, anélkül hogy erőszakhoz folyamodnék, mert egy istennek semmi sem kerül erőfeszítésébe…” Még lelkesebben. „Egy istennek semmi se kerül erőfeszítésébe.” Jó mondat. Te, Britannicus, én már rájöttem, hogy csak istennek érdemes lenni – vagy görög drámaírónak… Ez is jó mondat – nem? AZ INAS Közben megjelent a pohár narancslével. Mielőtt szólhatna –. BRITANNICUS Kiveszi a kezéből, s felszalad a lépcsőn, a behúzott függönyű alkóv felé. NERO Mit akarsz? BRITANNICUS Amiről te szavalsz: a szabadságomat! AGRIPPINA Meztelen felsőtesttel kihajol a függönyön, félig nevetősen. Nem szabad! És eltűnik. BRITANNICUS Vérvörösen. Bocsánat… Nem tudtam… Zavartan áll, kezében a pohárral. NERO Mint akit hirtelen düh fogott el. Anyám után leskelődsz… te! Nekimegy Britannicusnak, repül a pohár. Kurva Messalina kurva fia! BRITANNICUS Apámnak akartam… NERO Ki az apád?… Tudod is te, ki az apád, te fattyú! BRITANNICUS Védekezik, eközben. Nem vagyok fattyú! NERO Üt. Az ütésen látszik, milyen kisportolt, izmos kis bika. A kocsiversenyek majdani verhetetlen győztese. Mi vagy akkor?… Mi vagy?… Mi vagy? Pontosan és kimérten üt. AGRIPPINA Megjelenik a függöny mögül, még igazgatja magán a lángoló Napokkal ékes áttetsző selyemruháját. Hagyjátok abba! Mit gondolnak odakint az emberek? Hogy ebben a palotában ölik egymást?… Britannicus, másodszor kell figyelmeztetnem önt az illendőségre… Tudja, miért… BRITANNICUS Bocsánatot kérek. AGRIPPINA Én arra gondolok, hogy ön szinte a testvérem… Nem történt semmi. De az apák nehezebben viselik el, ha a fiuk rájuk lebbenti a családi alkóv függönyét. BRITANNICUS Bocsánatot kérek tőle is. AGRIPPINA Ajánlom, ne kerüljön most elébe. Majd én igyekszem szószólója lenni… Vár. Engem vár. És egy császárt nem illik várakoztatni. Feleségének legkevésbé. Kiszól a muzsikusokhoz. Egy kis muzsikát… Az első hangra. Nem! Olyat, amilyet régebben játszogattak itt az udvarnál… Ez az! Ugye, hogy tudják? Britannicus mamájának volt ez a kedves dala. „Ó, hümen, hümenaión…!” Indulna a függöny felé. NERO Begörcsölt, konok, duzzogó kamaszként. Ha kijöttél onnan, maradj itt. Ne menj vissza! AGRIPPINA Meglegyinti a pávatollal. Erőszakos vagy… Ó, ha csak anya lehetnék! NERO Elkapja az anyja kezét. Nem engedlek be hozzá! AGRIPPINA Nero!… Nem vagy már gyerek – bolond! Élénken. Ugye, milyen nagy fiam van már? Még huzakodik vele, hogy kiszabadítsa csuklóját, de épp hogy erről elterelje a figyelmet. Ki gondolta volna, hogy így kinövi magát az a kövér kisfiú? Az a kis dagadt… A múltkor jártak itt görögök: – „Apolló isten!” – kiáltották. NERO Erre elereszti anyját, kihúzza magát egy kicsit. Görögök mondták? AGRIPPINA „A rózsaujjú hajnal játszik a fürtjei közt.” Ők mondták. Hajnalban született, csakugyan. A felkelő Nap előbb érintette az ő kis testét, mint a földet… Ezért viselek felkelő Napokkal ékes ruhát – ilyen ünnepi alkalmakkor. Futó nyugtalansággal. Hány óra van? Az ablakhoz fordul, felpillant a Napra, szórakozottan kiint a tömegnek. De amit igazában keres, a katonaságot, nem látja. Ezek a római vízórák, napórák olyan összevissza járnak. Soha nem lehet tudni, mennyi az idő. Neróhoz. Egy negyedórácskára engedj! Aztán jövök vissza hozzád… Amikor kisfiú voltál, mindig a szememet csókolgattad… NERO Olyan szép vagy… Mozdulna feléje. AGRIPPINA Csak áll a fiával szemben, elfátyolozódó tekintettel. Énekelj addig, én szép Apolló-istenfiam! Felmegy a lépcsőn. Int a zenészeknek, akik erre hangosan kezdenek játszani. NERO Elragadtatva dalolni kezdi Messalina kedves nászi dalát. „Ó, hümen, hümenaióin…” AGRIPPINA Egy pillanatig hallgatja, egész testével hallgatja ezt a vadul játékos szerelemdalt. Majd a függöny mögé… Jövök, császárom! Eltűnik. S bentről hallatszik ki a nevetése. NERO Egy pillanatra elhallgat, de csak azért is rágyújt megint. Énekel tovább. Vöröslő fülekkel, szégyenkezve, de énekel. Minél jobban kacag bent az anyja, annál hangosabban énekel. Azért is énekel, hogy hangjával elfödje a szerelmi jelenetet, hogy legalább ő ne hallja – de azért is énekel, hogy ezzel a szerelmi dallal – tulajdonképpen nem is dal ez, hanem ősi szilaj szatírkiáltozás –, jelen legyen ő is anyja nászánál. Csak azért is énekel! Úgy énekel, hogy mindenről elfeledkezik. Énekel. PALLAS Be. Felajzottan. A császárné? BRITANNICUS Házaséletet él. Nem hallja?
Kintről kürtszó, hosszan.
NERO Még ezt is túlénekelni igyekszik. AGRIPPINA Kilépett a függöny mögül, földig érő vörös palástban. Mindenre elszántan. Mereven áll. Pallasra néz: mi lesz?. PALLAS Dél van. NERO Önfeledten énekel tovább. AGRIPPINA A légió?
S kintről felharsan a kiáltás: Éljen Nero!
NERO Elragadtatva énekel tovább. AGRIPPINA Téged éltetnek!… Nem hallod? NERO Hirtelen elhallgat. Így tetszett nekik a dalom? PALLAS Ezek katonák. Egy légió. NERO Azért, úgy látszik, jó ízlésük van. Az erkélyajtóhoz megy. Kivágja. Beárad itt is a vakító déli nap. Nero integetni kezd, mind a két kezével, mint győztes sportolók.
Őrjöngő örömmel tör ki a kiáltás. Éljen Nero császár!
NERO Császár! Visszafordul. Élénken Britannicushoz. A vitánk! Én azt mondtam: isten. Te azt mondtad: rabszolga, testvérgyilkosságra ítélt gladiátor. Most elválik, kinek lesz igaza! Kilép az erkélyre, a fényre. Integetni kezd.
Mindent elsöprő éljenzés odakint. A császár! A császár!
BRITANNICUS Nero császár – apám életében? AGRIPPINA Claudius már egy fél napja halott.
Csend.
BRITANNICUS Apám!… Hirtelen nekiindul, majd egyre lassúbb léptekkel közeledik a függönyhöz. Azt csendesen szétnyitja, eltűnik mögötte. PALLAS Most kezdődhetnek az elszámolások. Seneca Neróra fogadott velem, tíz talentumban, Pollióval Britannicusra, tizenkettőben, Pollio Petroniusszal szintén tizenkettőben, hogy Claudius életben marad – tízszeres pénzt fizet, százhúsz talentumot… AGRIPPINA Úgy kell neki! A gatyája is rámegy. Hosszan nevet, majd elhallgat. Ugyanúgy ül a lépcsőn, eltűnődve, mint a jelenet kezdetén. A pávatollal játszik, most is. Ezzel a pávatollal öltem meg. Ezen volt a méreg…
Csend. S a csendben felhallatszik Nero dala. Kicsit mutálósan, kicsit idétlenül.
Agrippina és Pallas kérdően, hitetlenkedve egymásra néznek. Hallgatják.
PALLAS Belejön…
Függöny |