PALLAS

Halkan. A császár? A függöny felé int.

AGRIPPINA

Minden hangfogó nélkül. Le van szarva!

PALLAS

Mindig suttogva. Hogy van a császár?

AGRIPPINA

Nevet. Köszöni a kérdésedet. Jól. Feláll.

PALLAS

Suttogva. Szép vagy.

AGRIPPINA

Hangosan. Nem hallom!

PALLAS

Picit hangosabban. Szép vagy.

AGRIPPINA

Hango-sab-ban!

PALLAS

Hangosan kiáltja. Szép…

AGRIPPINA

Ez az!

PALLAS

Folytatja, kiáltva. …idő… van!

AGRIPPINA

Meghiszem azt!… Mi van a városban?

PALLAS

Megint halkan, ahogy betegszobában szokás. Olyan a hangulat, mintha mindenki azt remélné, hogy ma történni fog valami. Minden párt mozgolódik.

AGRIPPINA

Mi? Mit csinál? Nem értem. Beszélhetsz hangosan. Mondtam már.

PALLAS

Felszabadultabban. Mint kocsiverseny finisében. Már kötik a fogadásokat: ki lesz a befutó – Nero vagy Britannicus?

AGRIPPINA

A császárról mit beszélnek?

PALLAS

A templomokban imádkoznak a felépüléséért.

AGRIPPINA

Le kellett volna csukatnom az orvosát. Tudtam, hogy fecsegni fog.

PALLAS

Csak fecsegjen. Ő legalább nem azt fecsegi, hogy meghalt a császár.

AGRIPPINA

Ezt is mondják?

PALLAS

Aki úgy imádja a gyomrát, mindig el is rontja. Máskor is imádkoztak érte. És máskor is megsegítették az istenek. Vigyázzon rá ön is, császárné.

AGRIPPINA

Mit tudunk mi tenni a végzettel szemben?

PALLAS

Ne menjünk elébe. Korai volna.

AGRIPPINA

Korai? Tegnap a császár nyilvánosan kitüntette Britannicust. Ezért kezdődtek el azok a fogadások. Tegnapig nem volt kétes, hogy ki lesz az utódja. Korai? Inkább azt mondhatnád, hogy elkéstünk. Figyelem a testőrtiszteket. Tegnap óta előre tisztelegnek Britannicusnak. S milyen ragyogó szemmel! Úgy látszik, ők is fogadtak. És nem Neróra fogadtak… Félek a folyosón járni. Hirtelen. Mi van a római helyőrséggel? Húszezer embert tartunk itt fegyverben.

PALLAS

Bizonytalan mozdulatot tesz.

AGRIPPINA

A parancsnokok? Akiket előléptettem?

PALLAS

Lábhoz tett nyelvvel várják, ki lesz a győztes.

AGRIPPINA

Hiénák! Mennyi idő alatt tudnál felhozni Rómába egy megbízható légiót?

PALLAS

Már tegnap elindult egy.

AGRIPPINA

Bravó! Mikor lesz itt?

PALLAS

Hogy a városba bejöjjön, ahhoz császári engedély kell.

AGRIPPINA

Megadom!

PALLAS

A függöny felé pillant.

AGRIPPINA

Kis mosollyal. Megcseréltük a szerepet. Eddig én kuksoltam a függöny mögött az államtanácsban. Most ő van a függöny mögött… Menj be hozzá! Kérdezd meg szépen tőle, hogy vajon bejöhet-e az a légió.

PALLAS

Ő is mosolyogva, de azért furcsálló-gyanakvó pillantást vetve Agrippinára, felmegy a lépcsőn. Már a függöny szárát fogja, hirtelen apropóra. Ja! A papok szerint szerencsétlen nap ez a mai.

AGRIPPINA

Ezt mért mondod? Te hiszel ebben? Elfordul. Ez rossz hír volt. Felizgatta.

PALLAS

Én nem. De ön hisz benne. Csendben eltűnik a függöny mögött.

PALLAS

Ki. Szótlanul. És mosolytalanul.

AGRIPPINA

Na? Jöhet a légió?

PALLAS

Minél gyorsabban. Meghajol. Császárné!

AGRIPPINA

Közel megy hozzá. Halkan, parancsolóan. És ragyogjon az arcod, amikor kilépsz innen!

PALLAS

Farkasszemet nézve Agrippinával, mosolyogni kezd.

AGRIPPINA

Felszabadult, ideges nevetéssel, végre! hogy nem egyedül kell viselnie a titkát… Ölelj meg!

PALLAS

Nem mozdul.

AGRIPPINA

A kárpit felé intve. Ha eddig nem zavart.

PALLAS

Megöleli.

AGRIPPINA

Hogy támaszt érez, szinte ráomlik. Császárné akarok lenni, végre!

PALLAS

Eltartja magától, nézi. Császárné? Hat éve az vagy.

AGRIPPINA

Császár felesége! Mi az? Egy császár anyjához képest? Kibontakozik. Nem akarok többet függöny mögött ülni. Mint egy halott…

PALLAS

A papok azt mondják…

AGRIPPINA

Most már nem érdekel! Hirtelen. Mit mondanak? Szerencsétlen nap. Hallottam… Szilajon. Kérdés, kinek.

PALLAS

Pontosan délben, amikor a Nap delelőre ér – az a perc szerencsés.

AGRIPPINA

Az egyik bezárt ablaktáblához megy, kicsapja. Beárad a vakító napfény. Agrippina szinte megszédül, ahogy égnek fordított arcára rázúdul ez a vakító fény. Behunyja, elfödi a szemét. De a szemhéján, az ujjai húsán át is látja a Napot. Szinte felsikolt. Hány óra van?! Mért nem szóltál elébb? Hány perc van még délig? Megfogja az ablak két fáját, kinyitja a szemét. Belenéz a Napba.

PALLAS

Szisszentve. Vigyázz!… Britannicus!

AGRIPPINA

Mintha nem venné észre a belépő Britannicust. A császár ma délben a palota erkélyéről üdvözölni akarja legkedvesebb légióját. Ügyeljen rá, hogy a légió itt legyen!

BRITANNICUS

Az oszlop mellett áll. Tizenöt éves, és máris kisemmizett. Érzékeny idegrendszer. Egy kis Hamletnek indul. Császárné! Pallas felé is bólint. Apámat keresem.

AGRIPPINA

Már előtte áll. Nem lehet zavarni. A császár nem volt jól az éjjel. Én virrasztottam.

BRITANNICUS

Látszik. Sápadt. Pihenjen le, császárné. Felváltom.

AGRIPPINA

Elnézi egy pillanatig a választ váró Britannicust. Majd lassan. Megnézem, hogy van… Megkérdem, mit óhajt… és kit… látni. Felmegy a lépcsőn, méltóságos lassúsággal – vagy időt akar nyerni? A függönynél visszafordul, s visszamosolyog Britannicusra. Biztatásul? Gúnyból? Eltűnik.

BRITANNICUS

Pallashoz, halkan. Hogy van az apám?

BRITANNICUS

Mért nem beszél?

PALLAS

Miután túl van az első meglepetésen, és azon az ezt követő gondolatán is, hogy Agrippina a bűntudattól talán megőrült, immár felszabadultan s elég hangosan, hogy odabent Agrippina is meghallhassa, szinte kiáltva mondja. Azt hiszem, mondanom se kell, hogy a császár ereje teljes birtokában van! Nevetni kezd ő is, versenyt a függöny mögött kacarászó Agrippinával. Ne dőljön be, hercegem, azoknak a mendemondáknak, hogy a császár beteg, sőt! hogy a császár… meghalt! Hahaha!

AGRIPPINA

Kijön a függöny mögül, a bent kezdett nevetéssel. Enni kér!… Tapsol. Hogy egy ilyen kákabélűben micsoda mohóság lakozik. A maga ruhájára. És hogy ez a ruha a betegápolásra emlékezteti! A szolgafiúhoz, aki közben bejött. Reggelit! Lucullus módra! A ruhájára. Hogy érzi rajta az éjszakai verítéknek és hányásoknak a szagát… Egy kis szobalányhoz. Azt a perzsa ruhámat vedd elő, a felkelő napokkal… Forduljanak el!… Drága Pallas, a császár csodásan gyors felépülésének örömére ma délelőtt tegyük túl magunkat azokon a kissé szigorú erkölcsi normákon, amiket én honosítottam meg a palotában… Közben a szobalány leple mögött átöltözik. Zenét! Zenét!… Mondd, Britannicus, ti serdülők azt mindig jobban tudjátok: ki most a legdivatosabb dalénekes Rómában?… Nem tudod? Nem baj, majd Nero megmondja. Nero mindent tud. Pallashoz. Nero, Nero, hol van Nero? Nagyon hiányzik a császárnak.

BRITANNICUS

Indulni készül. Azt hiszem, rám nem lesz szüksége apámnak.

PALLAS

Agrippinára néz. Azt hiszem, herceg, most jobb, ha ittmarad.

BRITANNICUS

Szobafogság?

PALLAS

Nem fog unatkozni. Zenét akar? Meglesz. S mint hallottam, még lesz egy kis katonai parádé is az ablak előtt. Kár volna kihagyni. El.

AGRIPPINA

Megfordul. Britannicushoz. „Szobafogság?” Ezt nem kedvelem önben, a gyanakvásnak ezt a szellemét. Kedves szigorral. Most büntetésből igenis itt marad! Tessék leülni! „Szobafogság?” Szobafogság! Nevet, majd gyöngéden. Soha ne felejtse el, Britannicus, hogy én önnek nemcsak mostohaanyja vagyok, s gonosz mostoha! hanem unokanővére is. Szerető unokanővére… Engem úgy megrendített, amikor az ön édesapja kivégeztette az ön édesanyját. Mi lesz a két árvával? Higgye el, a rokoni szív, az a bizonyos unokanővéri szív szólalt meg bennem, amikor engedve nagybátyám unszolásának, ideköltöztem a palotába, s a végén – hogy a pletykáknak vége legyen –, hát igen, feleségül mentem hozzá. Odahajol Britannicushoz, halkan. Ma sem tudom, hogy jól tettem-e. Hirtelen. Bocsánat! Nem hallotta?… Azt hiszem, szólított… A függöny felé. Igen, csillagom! Már hozzák is a reggelit! A közben bejövő inas tálcáját megmustrálja, ebbe-abba belekóstol. Mindig fél, hogy megmérgezik… Akkor már inkább engem – nem? Látja, ez a pávatoll az én mesterségem címere. Ha egyszer majd a szenátus kegyeskedik engem istennővé nyilvánítani, lehet, hogy csak a halálom után, ezzel a pávatollal fognak a szobrászok ábrázolni. A tehénszemű Héra, a szép fenekű Vénusz, Minerva a bagollyal és Agrippina a pávatollal. Mert ezzel kellett minden éjszaka kicsiklandozni az isteni Claudius gyomrából, amit nagy falánkságában napközben összezabált. Most már értheti, kis  cousinom,  hogy én se fizettem olcsó lakbért itt a császári lakosztályban. Felveszi a hatalmas tálcát, a reggelivel. Kérdezte az elébb, hogy van az apja… Reggelire ennyit pakol be. Nem panaszkodhatunk.

BRITANNICUS

Láthatom őt?

AGRIPPINA

Amint megreggelizett, persze! El a függöny mögött.

NERO

Előlép egy oszlop mögül. Most tizennyolc év körül jár. Hipofízis-túltengéses, hormonzavaros kamaszkorából szerencsésen kilábolva: hirtelen-szép fiatalember lett belőle. Ami kövérségnek ígérkezett rajta, kezd izommá fejlődni. Pisszt int Britannicusnak. Halkan, szenvedélyesen beszél. De lehet, hogy csak azért, mert elhatározta, hogy halkan és szenvedélyesen fog beszélni. Végre! Csakhogy befejezte! Nem szokása ennyit beszélni… Nem akartam az ő jelenlétében találkozni veled, mert tervem van, és ő úgy olvas bennem, mint nyitott könyvben. Gondolod, hogy hallgatózik?

AGRIPPINA

Kacagása a függöny mögül.

NERO

Elhúzza a száját. Ez majdnem beismerés volt. Súgva. Hallgatózik.

BRITANNICUS

Ha apám ébren van, talán mégse.

NERO

És ha igen? Legyek nyitott könyv!… Britannicus, idejövet találkoztam egy színésszel, mondta, hogy fogadást kötött rá, hogy én leszek a császár. Erre én fogadtam vele, hogy te leszel a császár. Az esélyeink körülbelül egyenlőek. Te édesgyerek vagy, én csak fogadott fiú, de idősebb. Britannicus, legyünk igazából is testvérek! Esküdjünk meg, hogy nem bántjuk egymást. Ígérd meg, hogy nem fogsz megölni, ha császár leszel… Britannicus, érzem, hogy van bennem tehetség, hadd, hogy kifussam magam! Ha császár leszel…

BRITANNICUS

Szomorúan inkább. Az apám még él, Nero, és remélem, hogy sokáig élni fog.

NERO

Jó! Esküdj meg az apád életére, hogy nem fogsz bántani… Vallomásként. Tudod, a birodalom népeit én inkább szórakoztatni szeretném, és nem kormányozni. Én nem bánom, ha te császár leszel. De esküdj meg!

BRITANNICUS

Azt hiszem, nekem több okom van félni tőletek.

NERO

Én is megesküszöm. Amire akarod… Kis csend, majd hirtelen, nagyon halkan. Te az apád életére, én az anyám életére. Jó?

BRITANNICUS

Jó.

NERO

Szenvedélyesen megöleli. Ez a mi testvéri szerződésünk áldást fog hozni Rómára. Aranykort.

BRITANNICUS

A gladiátorok is meg szokták ígérni, mielőtt kimennek az arénába, hogy nem ölik meg egymást… Aztán muszáj nekik.

NERO

Mert rabszolgák! Ha császár leszel: isten leszel. És az isten maga a szabadság… Olvastad a görög drámaírókat? Aiszkhüloszt?

BRITANNICUS

Nem jutottunk el addig. Épp Aiszkhülosz lett volna feladva, amikor megölték a nevelőmet.

NERO

Majd együtt olvassuk. Ő írta meg legjobban, hogy milyenek az istenek. Idézve. „Zeusz letaszítja a halandókat reménységük büszke csúcsáról, anélkül hogy erőszakhoz folyamodnék, mert egy istennek semmi sem kerül erőfeszítésébe…” Még lelkesebben. „Egy istennek semmi se kerül erőfeszítésébe.” Jó mondat. Te, Britannicus, én már rájöttem, hogy csak istennek érdemes lenni – vagy görög drámaírónak… Ez is jó mondat – nem?

AZ INAS

Közben megjelent a pohár narancslével. Mielőtt szólhatna –.

BRITANNICUS

Kiveszi a kezéből, s felszalad a lépcsőn, a behúzott függönyű alkóv felé.

NERO

Mit akarsz?

BRITANNICUS

Amiről te szavalsz: a szabadságomat!

AGRIPPINA

Meztelen felsőtesttel kihajol a függönyön, félig nevetősen. Nem szabad! És eltűnik.

BRITANNICUS

Vérvörösen. Bocsánat… Nem tudtam… Zavartan áll, kezében a pohárral.

NERO

Mint akit hirtelen düh fogott el. Anyám után leskelődsz… te! Nekimegy Britannicusnak, repül a pohár. Kurva Messalina kurva fia!

BRITANNICUS

Apámnak akartam…

NERO

Ki az apád?… Tudod is te, ki az apád, te fattyú!

BRITANNICUS

Védekezik, eközben. Nem vagyok fattyú!

NERO

Üt. Az ütésen látszik, milyen kisportolt, izmos kis bika. A kocsiversenyek majdani verhetetlen győztese.

Mi vagy akkor?… Mi vagy?… Mi vagy? Pontosan és kimérten üt.

AGRIPPINA

Megjelenik a függöny mögül, még igazgatja magán a lángoló Napokkal ékes áttetsző selyemruháját. Hagyjátok abba! Mit gondolnak odakint az emberek? Hogy ebben a palotában ölik egymást?… Britannicus, másodszor kell figyelmeztetnem önt az illendőségre… Tudja, miért…

BRITANNICUS

Bocsánatot kérek.

AGRIPPINA

Én arra gondolok, hogy ön szinte a testvérem… Nem történt semmi. De az apák nehezebben viselik el, ha a fiuk rájuk lebbenti a családi alkóv függönyét.

BRITANNICUS

Bocsánatot kérek tőle is.

AGRIPPINA

Ajánlom, ne kerüljön most elébe. Majd én igyekszem szószólója lenni… Vár. Engem vár. És egy császárt nem illik várakoztatni. Feleségének legkevésbé. Kiszól a muzsikusokhoz. Egy kis muzsikát… Az első hangra. Nem! Olyat, amilyet régebben játszogattak itt az udvarnál… Ez az! Ugye, hogy tudják? Britannicus mamájának volt ez a kedves dala. „Ó, hümen, hümenaión…!” Indulna a függöny felé.

NERO

Begörcsölt, konok, duzzogó kamaszként. Ha kijöttél onnan, maradj itt. Ne menj vissza!

AGRIPPINA

Meglegyinti a pávatollal. Erőszakos vagy… Ó, ha csak anya lehetnék!

NERO

Elkapja az anyja kezét. Nem engedlek be hozzá!

AGRIPPINA

Nero!… Nem vagy már gyerek – bolond! Élénken. Ugye, milyen nagy fiam van már? Még huzakodik vele, hogy kiszabadítsa csuklóját, de épp hogy erről elterelje a figyelmet. Ki gondolta volna, hogy így kinövi magát az a kövér kisfiú? Az a kis dagadt… A múltkor jártak itt görögök: – „Apolló isten!” – kiáltották.

NERO

Erre elereszti anyját, kihúzza magát egy kicsit. Görögök mondták?

AGRIPPINA

„A rózsaujjú hajnal játszik a fürtjei közt.” Ők mondták. Hajnalban született, csakugyan. A felkelő Nap előbb érintette az ő kis testét, mint a földet… Ezért viselek felkelő Napokkal ékes ruhát – ilyen ünnepi alkalmakkor. Futó nyugtalansággal. Hány óra van? Az ablakhoz fordul, felpillant a Napra, szórakozottan kiint a tömegnek. De amit igazában keres, a katonaságot, nem látja. Ezek a római vízórák, napórák olyan összevissza járnak. Soha nem lehet tudni, mennyi az idő. Neróhoz. Egy negyedórácskára engedj! Aztán jövök vissza hozzád… Amikor kisfiú voltál, mindig a szememet csókolgattad…

NERO

Olyan szép vagy… Mozdulna feléje.

AGRIPPINA

Csak áll a fiával szemben, elfátyolozódó tekintettel. Énekelj addig, én szép Apolló-istenfiam! Felmegy a lépcsőn. Int a zenészeknek, akik erre hangosan kezdenek játszani.

NERO

Elragadtatva dalolni kezdi Messalina kedves nászi dalát. „Ó, hümen, hümenaióin…”

AGRIPPINA

Egy pillanatig hallgatja, egész testével hallgatja ezt a vadul játékos szerelemdalt. Majd a függöny mögé… Jövök, császárom! Eltűnik. S bentről hallatszik ki a nevetése.

NERO

Egy pillanatra elhallgat, de csak azért is rágyújt megint. Énekel tovább. Vöröslő fülekkel, szégyenkezve, de énekel. Minél jobban kacag bent az anyja, annál hangosabban énekel. Azért is énekel, hogy hangjával elfödje a szerelmi jelenetet, hogy legalább ő ne hallja – de azért is énekel, hogy ezzel a szerelmi dallal – tulajdonképpen nem is dal ez, hanem ősi szilaj szatírkiáltozás –, jelen legyen ő is anyja nászánál. Csak azért is énekel! Úgy énekel, hogy mindenről elfeledkezik. Énekel.

PALLAS

Be. Felajzottan. A császárné?

BRITANNICUS

Házaséletet él. Nem hallja?

NERO

Még ezt is túlénekelni igyekszik.

AGRIPPINA

Kilépett a függöny mögül, földig érő vörös palástban. Mindenre elszántan. Mereven áll. Pallasra néz: mi lesz?.

PALLAS

Dél van.

NERO

Önfeledten énekel tovább.

AGRIPPINA

A légió?

NERO

Elragadtatva énekel tovább.

AGRIPPINA

Téged éltetnek!… Nem hallod?

NERO

Hirtelen elhallgat. Így tetszett nekik a dalom?

PALLAS

Ezek katonák. Egy légió.

NERO

Azért, úgy látszik, jó ízlésük van. Az erkélyajtóhoz megy. Kivágja. Beárad itt is a vakító déli nap. Nero integetni kezd, mind a két kezével, mint győztes sportolók.

NERO

Császár! Visszafordul. Élénken Britannicushoz. A vitánk! Én azt mondtam: isten. Te azt mondtad: rabszolga, testvérgyilkosságra ítélt gladiátor. Most elválik, kinek lesz igaza! Kilép az erkélyre, a fényre. Integetni kezd.

BRITANNICUS

Nero császár – apám életében?

AGRIPPINA

Claudius már egy fél napja halott.

BRITANNICUS

Apám!… Hirtelen nekiindul, majd egyre lassúbb léptekkel közeledik a függönyhöz. Azt csendesen szétnyitja, eltűnik mögötte.

PALLAS

Most kezdődhetnek az elszámolások. Seneca Neróra fogadott velem, tíz talentumban, Pollióval Britannicusra, tizenkettőben, Pollio Petroniusszal szintén tizenkettőben, hogy Claudius életben marad – tízszeres pénzt fizet, százhúsz talentumot…

AGRIPPINA

Úgy kell neki! A gatyája is rámegy. Hosszan nevet, majd elhallgat. Ugyanúgy ül a lépcsőn, eltűnődve, mint a jelenet kezdetén. A pávatollal játszik, most is. Ezzel a pávatollal öltem meg. Ezen volt a méreg…

PALLAS

Belejön…

BÁBJÁTÉKOS

Szerény fiatalember, frissen készült bábuit mutogatja.

SENECA

Claudiusnak nem túl nagy a feje? Beledugja a kezét. Mint egy bokszkesztyű. Mozgatja.

BÁBJÁTÉKOS

A címből indultam ki. Ha Claudius tökké válásáról szól a darab, akkor legyen tökfej.

SENECA

Nem röcög a feje. Claudiusnak röcögött a feje.

BÁBJÁTÉKOS

Ennek? Átveszi. Pardon… Tikkesen remeg kezén a Claudius-fej. S szinte hasbeszélőként megszólaltatja, idézve Claudius hebrencs beszédét. „Én vagyok az isteni Claudius, és felszálltam közétek, kedves istenkollégák…” Basszus hangon. „Nem értem, mit karattyolsz?” Másik kezén már egy Herkules-fej van. Claudius ettől megijed. Altesti hangot hallat. „Bo-bocsánat, a szeleim…” Herkulesként. „No látod, hogy tudsz te értelmesen is beszélni.”

SENECA

Ez jó rész. Nem?

BÁBJÁTÉKOS

Isteni! Claudiusként. „A lelkemet is így leheltem ki!” Alhang.

SENECA

Pedig szinte fél kézzel írtam. Menipposz szatíráit vettem példaképül. De olyan könnyedén ment…

BÁBJÁTÉKOS

A tragédiaíró Seneca mellett most már egy szatíraíró Senecát is számon tarthat az utókor. Mennyi műfajban mester!

SENECA

Nem, nem a dicsőségért! Szinte fiziológiai szükséglet volt ez most nálam… Te megérted: muszáj néha kikapcsolódni. Valamit hallott. Tedd vissza őket a dobozba! Újabb műfaj: temetésrendezés.

NERO

Be. Kézirattal. Gyönyörű ez a gyászbeszéd, Seneca! Nézze könnyeim nyomát a papíron… Köszönöm.

SENECA

Pedig nem sok időm volt. A halott nem vár. Mondhatni, fél kézzel írtam. Démoszthenész beszédeit vettem példaképül. A Bábjátékosra, mellékesen.  A pompes funèbres  embere.

BÁBJÁTÉKOS

Meghajol. Császár!

NERO

Én hány lépésre állok majd a ravataltól?… Körülbelül így! A Bábjátékos ládikójától méri a távolságot. Vannak problémáim. Cédulát vesz elő. Ja igen. Meghajolok-e Claudius holtteste előtt? És ha igen, az elején-e, vagy inkább a beszéd végén?… Vagy kétszer is?… Elvégre ő is császár, én is császár. De úgy is fel lehet fogni, hogy ő most már isten.

SENECA

Az elején nem kell. Ő is csak császár. De a beszéde során felséged fogja őt mintegy az istenek közé beiktatni. A végén meg lehet hajolni előtte.

NERO

Mélyen?

SENECA

Félmélyen. Inkább csak egy gesztus. A gyászolóknak érezniük kell, hogy felséged is ott van – mintegy az Olümposz küszöbén.

NERO

Nagyon messze vagyok én még attól, Seneca! Nagyon sok jótettet kell még nekem addig is végbevinnem. Seneca, mi volna, ha megszüntetném a halálbüntetést? Egyetlen tollvonással?

SENECA

Szárazon. Azt mondanák: bűntudata támadt Claudius hirtelen halála miatt.

NERO

És ha azt mondanák: meglátszik rajta, hogy filozófus volt a nevelője? Mint Nagy Sándornak! Én azt akarom, hogy amikor majd engem temetnek, egy fiatal császár álljon oda a koporsóm mellé, és mondhassa: „Nem volt isten, de azért tett az emberiségért valamit!” Felemeli karját. Ave Caesar!

SENECA

Megkérdezhetem, hogy most kit búcsúztat? Claudiust vagy saját magát?

NERO

Nyel egyet. Hogy van a szöveg?

SENECA

Leül. Vesz egy tekercset. Kezdené. Pardon… Egy másik tekercset vesz. Ez az! Súgva. „Claudius, császár”…

NERO

A nevét azért tudom.

SENECA

„Ravatalod mellett állva…”

NERO

„Claudius császár!” Váratlanul. Túl bizalmas ez a közelség. A Bábjátékoshoz. Vigye hátrébb a ravatalt… Úgy valahogy… Emeltebb hangon. „Claudius, császár! Ravatalod mellett állva, földre kellene szegezni szemünket a fájdalomtól…”

SENECA

„De mi inkább…”

NERO

„De mi inkább az égre vetjük, hogy lássuk, amint nem halandó részed az istenek közé felszáll.”

SENECA

Jó pénzért erre lesz is tanú.

NERO

„Jó pénzért…” Megfordul. Mért mond ilyet? Hátha csakugyan látni fogjuk Claudius mennybemenetelét? Hiszen isten.

SENECA

Folytassuk. „Oltárt…”

NERO

Én itt beleszövöm: „Nem ígérek pénzjutalmat annak, aki Claudiust mennybe szállni látja, és tudom, hogy lesz rá tanú.” És ezután folytatom. „Oltárt állítunk itt neked…” Mit szól hozzá?

SENECA

Ha gondolja.

NERO

Mért ne mondhatnám én azt, amit a szívem diktál? Maga azt hiszi, én nem szerettem Claudiust?

SENECA

Más a gyász és más a gyászbeszéd. Két műfaj.

NERO

Britannicus? Hol van Britannicus? Irigylem Britannicust, ő nyugodtan gyászolhat, én meg ezt a gyászbeszédet magolom.

SENECA

A gyászhoz emlékek kellenek. Mi emléke van önnek Claudiusról?… Hogy fekszik a kiságyban, és félálomban érzi, hogy az apja megigazítja a takaróját… Van ilyen?

NERO

Fekszem a kiságyban, és két ember jön be a szobába. Tudom, hogy meg akarnak gyilkolni. És akkor a párnám alól kibújik egy kígyó, és ők elszaladnak. Lehet, hogy álmodtam?

SENECA

Én akkoriban nem voltam Rómában. Nem tudhatom. Én meg száműzetésben voltam. Én is minden éjszaka vártam, hogy két ember bejön a szobámba.

NERO

Vajon ki küldte azt a két embert? És ki küldte a kígyót? Álmodtam? Mért ilyeneket?… Igaza van, nekem nincsenek olyan emlékeim, amelyek a fiúi gyászhoz kellenek. Ott hagytuk abba, hogy „oltárt állítunk”… A gyászbeszédhez nem kellenek emlékek, csak emlékezet kell. Az van. „Oltárt állítunk tovatűntöd helyén.”

SENECA

Szép. Nem?

NERO

Mintha már olvastam volna valahol. Mindegy.

SENECA

Nem tetszik a beszéd?

NERO

Tökéletes. Mint minden, amit maga leír.

SENECA

Aki eddig olvasta, annak tetszett.

NERO

Olvastatja? Körbejár? A barátai már betéve tudják? „Figyeld! most fogja azt mondani, hogy oltárt állítunk.” Erre én: „Oltárt állítunk…”

SENECA

És el lesznek ragadtatva az ön előadói tehetségétől.

NERO

És a zugtörténetírók feljegyzik: „Nero volt az első uralkodó, aki más ékesszólására szorult… Mert Caesar, ugyebár, remek szónok volt, Augustusról nem is beszélve, és Tiberius zseniális iróniája, és Caligulán nem is látszott, hogy elmebeteg, amikor szónokolt, és a lüke Claudius is összeszedte magát a szónoki emelvényen… Bezzeg Nero csak azt gajdolta, amit Seneca megírt.” …Azt a sok magasztos közhelyet! Szinte énekli. „Tovatűntöd hellyén”… „Tovatűntöd hellyén!”

SENECA

Feláll. Ne nekem rója fel, ami a műfaj sajátossága. A halotti beszédnek megvannak a maga sémái. Vannak mulatságosabb műfajok is. Odadob egy papírtekercset. Ezt is én írtam! Kihúzza magát. A Szellem úgy röpdös, ahogy neki tetszik.

NERO

Olvassa. „Az isteni Claudius tökké válásáról szóló komédia.”

SENECA

Már szerző. A cím még nem végleges. Kicsit hosszú. Nem? Talán észrevette, hogy Nero ujjain számlálja. Tizenkilenc szótag. Élénken. Épp erről beszéltünk: a magasztos közhelyeket nem lehet sokáig bírni. Kell a kikapcsolódás. A műfajváltás. Ez az. Nem?

NERO

Olvassa, felpillant. De.

SENECA

Mintegy magyarázatul. A Szellem… Elhallgat. Levegőben marad a szó is, a mozdulat is, hogy – röpdös… röpdöshet…

NERO

Olvasás közben egyszer csak elneveti magát.

SENECA

Hol tart?

NERO

Amikor Claudius végignézi a saját temetését. Olvas közben, és önfeledten fel-felröhög.

SENECA

Ja? Azt én is szeretem… Felszabadultan a Bábjátékoshoz. Mutasd meg a bábukat!

NERO

Claudius…? Bábu? Nem olvas tovább, és olyan sápadt figyelemmel várja, hogy előtűnjék a dobozból Claudius feje, mintha a koporsóját bontanák föl…

BÁBJÁTÉKOS

A ládája mellett guggolva szedi elő a torzfejeket. Héraklész… Hermész… Claudius. Félve mutatja föl. Nem túl merész-e a karikatúra?.

NERO

Némán és elháríthatatlanul nyúl a Claudius-fejért. Felhúzza a kezére. Szembenéz vele. Nem lehet tudni: üvölteni fog-e, elsírja-e magát, vagy nevetni fog?.

SENECA

Milyen?

NERO

A Bábjátékoshoz. Te csináltad?

BÁBJÁTÉKOS

Feláll. Sápadt. Kezében a többi bábuival. Igen.

NERO

Csendesen. Nagy művész vagy.

BÁBJÁTÉKOS

Lehet röcögtetni a fejét. Így!

NERO

Ott remeg a kezén Claudius tökfeje. Olyan, mint egy öreg cipész… Nem is volt olyan rossz cipész. Kár, hogy már nem adta át nekem a mestersége művészetét… Na? Na? Füléhez tartja. Hiába. Hallgat. Sírba vitte magával az uralkodás titkát. A másik kezét kinyújtja egy másik bábuért. Hermészért. A Bábjátékos ráhúzza. Megérdemled, Claudius, hogy kirúgtak a mennyországból… Hogy van a szöveg? Ettől kezdve Seneca néha súg neki, ám Nero egyre ihletettebb szárnyalással mondja, és váltja pillanatonként, a két szöveget. Claudiusként kezdi. „Jaj, hová visznek engem?” Hermészként. „A pokolba, Claudius.” Neróként, szónoki szárnyalással. „Ravatalod mellett állva, földre kellene szegeznünk a szemünket a fájdalomtól…” Claudiusként. „Mi-mit csinál itt ez a fiatalember?” Hermészként. „Gyászbeszédet mond fölötted, ó, Claudius!” Claudiusként. „É-érdekes, hát én csakugyan me-meghaltam?” Neróként. „De mi inkább az égre vetjük, hogy lássuk, amint nem halandó részed az istenek közé felszáll.” Claudiusként. „Jaj de gyönyörűen mondja!” Hermészként. „Úgy állsz itt, mint egy csökönyös szamár. Mars a pokolba!” Neróként. „Oltárt állítunk itt neked!” Claudiusként. „Isten vagyok! Hallod?” Hermészként. „Tök vagy! A két karod vékony, mint a tök indája.” Neróként. „Tovatűntöd helyén szobor fogja hirdetni isteni szépséged. Mint amikor győztes csatáid után a diadalszekéren álltál.” Claudius. „Jaj de jó ezt hallani!” Hermész. „A fenekedet mutattad az ellenségnek!” Senecához mellékesen. Mi jön a diadalszekér után?

SENECA

A tisztes magánélet. A mértékletesség evésben és ivásban… Felkacagott, s szenvedélyesen, mint egy felismerést. Tegnap megszerezted a hatalmat, Nero – és most megszerzed hozzá a Szellem szabadságát.

NERO

Már benne van a játékban, nem hagyja kizökkenteni magát. Még sebesebben, mint az előbb, még simábban, s szinte hangtalanul. „Legnagyobb hadvezér! És legjobb családapa.” Hermész. „Vérfertőző, parázna!” Neróként. „A mértékletesség tüköre.” Hermész. „Disznó, gödény, kefekötő, haspók!”

SENECA

Elragadtatva. Milyen zökkenő nélkül megy a hangváltás! Az ellentétek harmonikus egysége…

NERO

Kezében a két bábuval folytatja a hármas jelenetét. Beleszédülve, sebesen, néma szájmozgással.

SENECA

Közben. A Szellem mindenre képes. Önmaga ellentétére is! Bármikor gondolhatod az ellenkezőjét annak, amit gondolsz. Bármikor mondhatod az ellenkezőjét annak, amit mondasz. Ezért isteni a Szellem… Érzed?

NERO

Bólint, s folytatja suttogva skizoid játékát.

SENECA

A Szellem?: Isten.

NERO

Hirtelen. És a császár?! Szembefordul vele. Én! Én mi vagyok? Én mire vagyok képes? Tehetem-e az ellenkezőjét annak, amit teszek? Amikor fösvény vagyok, lehetek-e nagylelkű? Amikor irgalmas, lehetek-e kegyetlen?

SENECA

Zavarban, dadog. Erre még nem gondoltam. Ez csakugyan az istenség kritériuma. A cselekvés szférájában nincs ilyen szabadság.

NERO

Mért nincs? Meg kell próbálni! Lehet-e a hűség hűtlenség? A szeretetem jele: halál? Lehetünk-e olyanok, mint az isten?

SENECA

Már sápadt, hátrál.

NERO

Birtokot és villát adományozok neked ezért a mai leckéért!

SENECA

Köszönöm!

NERO

Semmiség! A Claudius-fejjel mint bokszkesztyűvel gyomron vágja Senecát. Bármikor tehetem az ellenkezőjét annak, amit teszek. Üt. Hogy fejezzem ki a hálám? A kor legnagyobb filozófusának lehettem a tanítványa! Üt. Mit kívánsz a császártól? Megkapod, és megkapod hozzá az ellenkezőjét is. Pénzt kapsz, sok pénzt! Üt. Mi az, ami röpdös? Ami úgy röpdös, ahogy neki tetszik?

SENECA

Irgalom!

NERO

Helyes! és mi az irgalom ellentéte? Megáll. Könnyekkel öntöztem a gyászbeszédet, amit írtál, Démoszthenész. Szobrot neki, mondtam. Megy feléje. Hol a szöveg?

BÁBJÁTÉKOS

A földre mutat. Ott.

NERO

Senecához. Edd meg! Nem érted? Edd meg, amit megírtál!

SENECA

Szájához viszi a papírt.

NERO

Nem lehet ízetlen. Én megsóztam… És most majd megtudod, hogy hosszú-e, amit írsz. Megenni! Az egészet! Velem bemagoltatni – azt lehet? Nézi Senecát, aki rágja a kéziratot. Szobrot állíttatok neked és oltárt, mert új Nagy Sándort neveltél a világnak. Ezt már úgy mondja, mint akinek megszakad a szíve.

NERO

Egy negyedóra múlva jelentkeztek. Jelszó?

KÉT BÉRGYILKOS

Egyszerre. A legjobb anya!

NERO

Ha elébb szükségem van rátok, tapsolok. Így… Még beszélnem kell ma délután azokkal, akik legközelebb állnak hozzám… Feleségem, nevelőm. Már jönnek!… Higgyétek el, nemcsak nektek nehéz. A gyászt nekem kell viselni.

POPPAEA

Be.

NERO

Felugrik, elébe megy, szó nélkül hosszan megcsókolja.

SENECA

Is bejött Poppaea nyomában.

POPPAEA

Drágám…

NERO

Egy gyengéd mozdulattal elhallgattatja. S anélkül hogy Poppaeát elengedné, megszorítja Seneca kezét, hosszan. Csend. Mi ez a csend? Végül annyit mond. Milyen jó, hogy itt vagytok most mellettem.

POPPAEA

Hol volnánk?

NERO

De ugye, velem maradtok?

POPPAEA

Drágám…

NERO

Szükségem van rátok.

SENECA

Mi történt, császárom?

NERO

Élénken. Megkezdődött az életem második fele. Vajon lesz-e olyan hosszú, mint az első fele volt? Leül, nézi őket. Talán szabadabb leszek, de biztosan magányosabb.

SENECA

Nero, ne engedd be lelkedbe a magány filozófiáját… Nagyon csábító, a legcsábítóbb… Amikor én számkivetésben voltam Korzika szigetén…

NERO

Az anyád még élt akkor, Seneca?

SENECA

Az anyám? Hogy is volt… Én imádtam az anyámat…

POPPAEA

Szokott zsenialitásával. Drágám, gyászolni fogjuk őt, gyászolni fogjuk őt, mindhalálig! Átöleli.

SENECA

Kit?

POPPAEA

Halkan diszkrécióra inti. Pszt!

NERO

Nem akartam megmondani. Mintha azzal, hogy hallgatok, visszatarthattam volna őt az élők között, ha csak öt percre is… S hiába titkolóztam. Simogatja Poppaea fejét. Ez az asszony olvas a gondolataimban, felfogja a rejtett bánatom…

POPPAEA

Olyan természetes ez, Nero, hiszen szeretlek.

SENECA

De miről van szó?

NERO

Egyszerűen. Meghalt az anyám, Seneca… Azt hiszem, meg kéne kérnünk a szenátust, hogy nyilvánítsák istennővé.

SENECA

Persze… De hogy történt?

NERO

Egyszerűen. Meggyilkoltattam.

NERO

Akkor is… A fájdalmam akkora, hogy majd beleszakad a szívem… Forduljatok el, mit nézzétek a könnyeimet… Halkan. Üvölteni szeretnék a kíntól. Teleüvölteni a palotát: – Súgva. – meghalt az anyám!… Hangtalanul. Meghalt az anyám! De nem szabad sírnom. Jó szatíratéma volna neked, Seneca: egy anyagyilkos fiúi könnyei. Ne haragudj: annál keserűbben nem bánthat engem senki, ahogy én vádolom most magam… Feláll. Ne higgyétek, hogy ez a fájdalom meg ez az önvád csak most ébredt föl bennem, hogy megtörtént… Mielőtt elszántam volna magam a gyilkosságra, már ugyanilyen könnyek közt sirattam őt. Még csak mérsékelni se tudtam a fájdalmamat. Lementem a föld alatti kincstárba, magamra zárattam a dupla ólomajtókat: – Fürdik az aranyban – mondták odakint az őrök. És én csak üvöltöttem: – Anyám! Szeretlek!… Persze, senki se hallotta.

POPPAEA

Nyugodj meg, drágám, ne emészd magad…

NERO

Most már nem is. Minek. Túl vagyok rajta. Ő is túl van. Ő most már a világ végezetéig halott, én meg már a világ végezetéig anyagyilkos… De amikor még előtte voltunk, amikor még másként is lehetett volna – akkor nem lehetett nem emészteni magam… Értsétek meg: én mindig imádtam az anyámat…

SENECA

Vannak érzelmek, amelyek végletességükben közelebb vannak az ellentétükhöz, mint önmagukhoz. Ilyen a szeretet is.

NERO

Fejét rázza. Ne mondd normálisnak azt, ami abnormális. Poppaeát is imádom, és képtelen volnék rá, hogy elpusztítsam. Magához szorítja. Drágám, ígérd meg, hogy túlélsz engem, ígérd meg, hogy nem halsz meg… Ígérd meg, hogy ha kell, halhatatlan leszel.

POPPAEA

Túléllek, Nero – egy perccel! Hiszen a leggyorsabban ölő méregnek is kell egy perc. Élénken. Őt is méreggel…?

NERO

Méreggel? Gondolod? Csend. Majd hozzáteszi. Jobb lett volna?

SENECA

Hogy történt?

POPPAEA

Te ott voltál? Nézted?

NERO

Nem. Nem mertem végignézni. Úgy intéztem, hogy bizonyos távolságra legyen. Hogy csak a hangját halljam… Egyszer még hallani akartam a hangját. Azt reméltem, hogy szólítani fog. Hogy úgy hal meg, hogy az én nevemet mondja. Kis döbbent csend után hozzáteszi, szinte meghatott örömmel. Így is volt. Nagyon élénken középre jön. Senecához és Poppaeához. Ti vagytok a két gyilkos… A két leghűségesebb bérgyilkosomat küldtem rá. Megeskettem őket, hogy nem hagyják szenvedni. Végighallgatni nekem a véget nem érő halálhörgést! Megesküdtek. Egy percig se fog tartani. Remekül dolgoztak… Így álltak vele szemben, mint most ti. Senecához. Nálad van a kard. Poppaeához. Nálad a zsineg és tőr. Na gyertek, gyertek… Némán, közönyösen… Na! Gyertek már! Ti vagytok a végzet!

NERO

Ott megálltok! Úgy!… Olyan az egész, mint egy szertartás. Én azt kérdezem: Ki küldött?

POPPAEA

Nero küldött.

NERO

Agrippinaként, méltósággal. „Ha a császár azért küldött, hogy hogylétem felől érdeklődjék, mondjátok meg neki, hogy jól érzem magam”… Instrukcióként, halkan, izgatottan. Közelebb! szó nélkül. Még egy lépést… Seneca, emeld fel a kardod!

SENECA

Zavartan áll, nem mozdul. Nem… Tőlem ne kívánd…

NERO

Hülye!… Akkor nálam a kard… Egy lépést, Poppaea!

SENECA

Hirtelen felsikolt.

NERO

Valahogy így! Ezt a sikolyt mintha ma halottam volna… Más hangon. „Nero nem azért küldött, hogy az egészségedről kapjon hírt.”

POPPAEA

Csúfondárosan, szinte nevetve. „Hanem a halálodról, Agrippina!”

NERO

Hirtelen haraggal nyakon vágja Poppaeát. Egy rohadt zsoldos így nem beszélhet az anyámmal!… Áll mérgesen Poppaeával szemben, aki az arcát fogja. S ez most már Poppaeának szól. Te se!

POPPAEA

Farkasszemet néz Neróval, halkan. Most is véded?

NERO

Most is imádom.

POPPAEA

Mintha mi sem történt volna. Leszek én Agrippina.

NERO

Elbűvölten áll, és nézi a Poppaea alakjában felsejlő Agrippinát.

POPPAEA

Halkan, instrukcióként, heccelődve. Még egy lépést!… Mintha szertartás volna… Hol a kardod, Nero? Emeld rám… Senki se mozdul. Csend. Hirtelen üvöltve, mert már ő Agrippina. „Mire vártok?” Széttépte magán a ruhát. „Ide döfjetek! Ahol Nero kijött!”

SENECA

Mint aki kissé rosszul lett. Hagyjátok már abba… Ki látott ilyen szerelmeseket. Leül, elémelyedve.

POPPAEA

Csendesen riszálja magát Nero előtt. Na?… Na?… Na, mi az? A végén megmenekülök?

NERO

Hirtelen nekiugrik, átöleli, egy kis tusakodás után az ágyra dobja, ott öleli vagy fojtogatja. Közben. Nem!… Nem!… Nem menekülsz meg!… Te… Te… Te drága…

POPPAEA

Segítség!… Gyilkos!… Megöl!

NERO

Elfulladva maga is. Ez az!… Ez az! Tapsol.

KÉT BÉRGYILKOS

A kiáltozásra bejönnek, dobbantva. A legjobb anya!

POPPAEA

Kifulladt, liheg. Nero!… Ne ölj meg!… Szeretlek!

NERO

Ez az… Ezt kell kiáltani… Pontosan ezt…

AZ EGYIK BÉRGYILKOS

Almát vesz elő, rágni kezdi.

NERO

A küzdelemben maga is kimerülve, lihegve leszáll az ágyról.

POPPAEA

Mozdulatlanul hever az ágyon, de zihál.

NERO

A bérgyilkosokhoz. Valahogy így… ugye?

MÁSODIK BÉRGYILKOS

Ja!

POPPAEA

Vékony kis hangon. S aztán megnézted, drágám?

NERO

Meg… Felméri a szobát, döbbenten, mintha csak most lépett volna be ide. Sötét volt. Semmit se láttam. Csak valami fehérséget a fehér ágyon… Egy lámpát kértem…

ELSŐ BÉRGYILKOS

Odamegy az ágyhoz, mint egy lámpával.

NERO

Merően nézi Poppaea-Agrippinát.

POPPAEA

Felül az ágyon, és szembenevet Neróval.

NERO

Továbbra is, mint aki egy halottat néz, de egyre növekvő szerenitásszal. S aztán megszólal. Nem is tudtam, hogy ilyen szép volt.

POPPAEA

Ragyogva erre a bókra. Tetszettem?

NERO

…Te gyönyörűm!

POPPAEA

Felpattan az ágyról, megöleli Nerót. Hogy tudsz te udvarolni… Te!

NERO

Poppaea válla fölött a két brávóhoz. Mit szóltok hozzá? Olyan ez, mint egy macska, nem is lehet agyonverni.

MÁSODIK BÉRGYILKOS

Tréfás népiességgel. Dehunnem! Nevet.

NERO

Hallgassatok!… Elfelejtitek, hogy gyászban vagyok… Elképzelem, hogy nem fog üldözni többé – és ennek se tudok örülni. Csend.

SENECA

Élénken. Jó mondat!… Ezzel kéne kezdeni a levelet, amelyben jelentjük anyád halálát a szenátusnak. Feláll. Ez a következő lépés, erre kell most gondolnunk.

NERO

Hevesen reagál. Hogyisne! Még mit nem? Á, kibújt a szög a zsákból… Fel akarsz jelenteni a szenátusnak: az anyagyilkos Nero! Hogy majombőr zsákba varrjanak, hogy a tengerbe hajítsanak… Azt hiszed, nem tudom a törvényt? Tavaly is aláírtam egy ilyen kivégzést. Akkor azt mondtad, hogy a statisztikák szerint kétévenként fordul elő anyagyilkosság a birodalomban… Én most rontottam a statisztikát.

SENECA

Nem érdekes a törvény. Rád nem vonatkozik.

NERO

Áll, merően nézi Senecát. Ugye, nem?… Én is ebben reménykedem.

SENECA

Nem, hidd el, hogy nem.

NERO

Ugyanúgy. Vagy csak be akarsz ugratni… Kitör. Muszáj nekem vállalni ezt az anyagyilkosságot?

SENECA

Tanácstalanul pillant Poppaeára. Ha tudtok jobbat?

POPPAEA

Élénken. Mért nem akarod vállalni az anyagyilkosságot? Csak a dicsőségedre szolgál.

NERO

Jól hallott volna? Dicsőségemre?…

POPPAEA

Dicsőségedre, mert a hatalom mellé most szerezted meg a szabadságot… Írj a szenátusnak, Nero, de csak annyit, hogy nyilvánítsa ünneppé a mai napot. Ez a nap a hatalom elnyerésének napja. Ünnepnap. Örömünnepnap!

NERO

És ha majd álmaimban megjelenik?… Ő… Meg tudja tenni. Akiben olyan iszonyú akaraterő volt. Az anyák különben se bírnak elszakadni. Visszajönnek az árvájuk mellé… S majd jön ő is, csuromvéresen. Mint amikor megszült engem.

POPPAEA

Még mindig gyereknek tekinted magad… Huszonnégy éves kisbaba, aki sír, hogy jaj, mit fog mondani megint a mama… Én tudom, hogy mit fog mondani a mama – azt, hogy „nem szabad, Nerocska”. Ezt se szabad, azt se szabad… Nem veheted feleségül, akit szeretsz. Nem válhatsz el attól, akit utálsz… Mit ijedezel? Örülj, hogy megtörtént. Réges-rég meg kellett volna már tenned, Nero.

NERO

Ezt mondod?

SENECA

Úgy dupláz rá, hogy disztingvál. Bocsáss meg, császárné – engedd meg, hogy ebben a bizalmas körben már így szólítsalak –, bocsáss meg, úrnőm, de ellent kell mondanom neked. Nero pontosan tudta, hogy mikor kell megölnie az anyját. Ő nem tévesztette el a dátumot. Tegnap korai lett volna, holnap késő lett volna. Ma kellett megölnie. Az államférfiak legritkább és legnagyobb képessége ez: a taktusérzék.

NERO

Lehet, hogy mint muzsikus és mint színész tanultam meg, hogy mikor kell bevágni.

SENECA

Jól vágtál be, Nero! Ezt a szenátus is méltányolni fogja.

NERO

Azt mondod?

SENECA

A szenátus tudja, hogy Agrippina fenyegette Róma szabadságát. Hatalomra tört. A testőrgárdát a maga befolyása alá akarta vonni…

NERO

Ez biztos?

SENECA

Adataim vannak.

NERO

Hamarabb is megmondhattad volna.

SENECA

Ma tudtam meg én is.

NERO

Tudtad – és mégse akartál az anyagyilkos Nero pribékje lenni… „Emeld fel a kardod, Seneca” – mondtam. „Nem, tőlem ezt ne kívánd!” Így volt?

SENECA

Zavarban. Tudod, hogy ami a fizikai akciót illeti, az nem az én kenyerem.

NERO

Az derogál neked.

SENECA

De helyeslem, feltétel nélkül helyeslem.

NERO

Mint államférfi?

SENECA

Mint államférfi. Csak csodálni tudom ezt a tettet.

NERO

Mint filozófus?

SENECA

Ennek a tettnek olyan az evidenciája, mint Arisztotelész logikájának.

NERO

Mint az „Erkölcsi levelek” szerzője?

SENECA

Majd egyszer megírom a Felsőbbrendű Erkölcsről szóló leveleimet. És ebből fogok kiindulni, ebből a tettből.

NERO

Mint római polgár – patrícius?

SENECA

Róma története azzal kezdődött, hogy Romulus megölte Remust. Nincs kettős hatalom.

NERO

Mint pedagógusom? Tanítómesterem?

SENECA

Minden pedagógus tudja, hogy bizonyos koron túl az anyai befolyás ártalmas lesz…

POPPAEA

Aki már unja ezt. Hogy a császár nem tud kifogni Senecán. És odaveti az igazi érvet. A birodalmat nem kormányozhatja egy anyámasszony katonája. Erről van szó… És nem is bírtalak volna sokáig szeretni. Itthagytalak volna…

NERO

Hova mentél volna?

POPPAEA

A férjemhez.

NERO

Az én feleségem vagy!

POPPAEA

Most már, azt hiszem, lehetek.

SENECA

A legsürgősebb most megfogalmazni a levelet a szenátushoz.

NERO

Te jössz a szenátussal, és a szenátus majd jön a majombőr zsákkal.

SENECA

Nincs többé, aki izgassa ellened a szenátust.

NERO

Nincs többé… nincs többé… nincs többé… nincs többé…

SENECA

„Alig tudom elhinni, hogy nem üldöz többé: de ennek se örülök.” Szép, nemes mondat. Illik a császárhoz és a legszeretőbb fiúhoz. Ezzel kezdjük a levelet… Nagyon jó mondat.

NERO

Jobb, mint gondolod. Ezzel fogjuk befejezni.

SENECA

De kéne egy jó mondat az elejére is. Hogy mellbe vágja a szenátust.

NERO

Egy kijelentő mondat. „Nincs többé anyám.” Másik kijelentő mondat: „Megölettem.” Ez mellbe vág. Nem?

SENECA

„Nincs többé anyám.” Ez szép…

POPPAEA

„Nincs többé anyám.” Nagyon szép.

NERO

„Nincs többé anyám…”

SENECA

Senki se háborgathat! Államügyek!… Ki az?

NERO

Ó… egészen elfelejtettem, hogy tegnap meghívtam őt délutáni teára… A bérgyilkosokhoz. Engedjétek be!

POPPAEA

Kit?

NERO

Az anyámat. Senecához. S itt kéne most kifejtened az érveidet, hogy miért volt helyes eltenni láb alól Agrippinát… Hogy mit szól hozzá az államérdek, a filozófia, az erkölcs, a pedagógia, a római hagyomány… Kérlek, diktáld! Hirtelen a bejárat felé. Ide hozzátok! drága anyám, hogy vártalak! Kitárt karral indul Agrippina elébe.

SENECA

Hova menjen? Én nem bírok halottat nézni! Elfordul. Még ez hiányzott…

POPPAEA

Csendesen. Nem kell megijedni… Minden csak komédia volt.

AGRIPPINA

Be, nyitott hordszéken, amelyet két szép szál germán fiú hoz. Látnivalóan arra törekedett, hogy elragadó legyen. Strucctollas pompában.

SENECA

…Mi ez?

NERO

Kisegíti anyját a gyaloghintóból. Megcsókolja a kezét, a két szemét. Boldog vagyok, anyám, hogy eljöttél. A legjobb anya, a legjobb fiúhoz. A két germán fickóhoz s a két bérgyilkoshoz. Elmehettek… Egy újabb negyedórácskára. Karonfogva vezeti be anyját. Amíg vártam rád, rólad beszélgettünk.

AGRIPPINA

Folytassátok! Amikor annak idején Claudius házában beszereltettem a lehallgatókészülékeket, tulajdonképpen csak azért csináltam, hogy meghalljam, amit rólam mondanak. Hogy milyennek találják az új ruhámat, a frizurámat… Szinte sajnáltam, amikor aztán ez a kíváncsiság elfajult holmi politikai érdeklődéssé. És hogy azok az elmés lehallgatószerkezetek is a hírszerzés eszközei lettek. Neróhoz. Nálad hogy működnek? A két vendéghez. Folytassátok!

NERO

Majd kipukkad jókedvében, unszolja ő is a vendégeit. Folytassátok! Anyjához. Seneca levelet akar írni a szenátusnak. Most fogalmazza.

AGRIPPINA

Milyen ügyben?

NERO

Képzeld, a te ügyedben.

SENECA

Á… csak beszéltünk.

AGRIPPINA

Nagyon érdekel.

NERO

Miért titkolódzol, Seneca? Ebben a levélfogalmazásban is csodáltam, hogy milyen sokoldalú a tudása: államférfi, pedagógus, moralista… Mit tudom én!

POPPAEA

Ne firtassa, asszonyom. Meglepetést készítettek.

AGRIPPINA

Annál inkább firtatom. Imádok mindent előre tudni, és utálom a meglepetéseket. Tegnapelőtt hajóra szálltam – arra a díszhajóra, amit ajándékoztál nekem –, a hajó egyszerre csak kettévált, elsüllyedt. Még szerencse, hogy jól tudok úszni. A múlt héten leszakadt a mennyezet a hálószobámban. Micsoda meglepetés volt ez is! Szerencsére épp a toaletton voltam.

NERO

Anyám, amúgy is tele vagyok rémlátásokkal magáért – most mért tetézi? Ma éjszaka is egy olyan szörnyű álmom volt. Most meséltem el nekik… Csókolja az anyja kezét. Csakhogy itt van, hogy nincs semmi baja!… Mutassa magát! Sehol semmi vérfolt?

AGRIPPINA

Miféle vérfolt?

NERO

Nem is tudtam, hogy ilyen szép vagy…

AGRIPPINA

Hogy hízeleg! Képzelem, amikor nem vagyok itt!

NERO

Akkor is mondtam – ugye, Poppaea?

POPPAEA

Valami rémlik.

NERO

Ide ülj, anyám, ebbe a karosszékbe.

AGRIPPINA

Ez nem a császár helye? Azért leül.

NERO

A lábához ül. Ez a császár helye!

AGRIPPINA

Folytassátok hát a beszélgetést!

NERO

Gyere, Poppaea, ülj le te is a mama lábához!

AGRIPPINA

Igen, igen, és beszélgessetek, mintha én itt se volnék.

POPPAEA

Leült, és most elkezd nevetni. Nem bír magával, úgy nevet.

NERO

Ilyen boldogságot hozol te közénk, anyám.

AGRIPPINA

Örülök, hogy ilyen vidámnak látlak titeket…

NERO

Is kacag, versenyt kacag Poppaeával.

AGRIPPINA

Ezek bolondok… Már ő is nevet. Ez ragadós… Neked is nevethetnéked van talán, Seneca?

SENECA

Hogyne! Nevetgélni próbál. Hahaha!

AGRIPPINA

Engem is megnevettettek… A könnyeit törli. Mit akartál írni a szenátusnak, Seneca?

SENECA

Nem fontos, nem fontos…

POPPAEA

Megmondjam? Kis csend.

AGRIPPINA

Tőle kellett volna mindjárt kérdeznem… Szóval?

NERO

Mondd meg, Poppaea!

POPPAEA

Nero ma azzal jött… Nero ma azzal jött… Nerót nézi, hogy is mondja tovább. Nero ma azzal jött…

SENECA

Nero ma azzal jött, hogy téged istennővé kéne nyilvánítani, Agrippina.

NERO

Felkel, odamegy Senecához, homlokon csókolja. Bravó! Tudta az anyám, amikor téged hazahozatott Korzikáról, hogy te vagy a legokosabb ember a birodalomban.

SENECA

És ezért Agrippinának mindhalálig leghálásabb szolgája.

NERO

Túlozni azért nem muszáj.

SENECA

Mindhalálig – mondtam.

POPPAEA

Istenem!… Istennő!

AGRIPPINA

Istennő?… Már az életemben? Ez nem szokás… Komolyan gondoljátok?

NERO

Miért? Én is gondoltam már rá, hogy magamat esetleg istenné nyilváníttassam…

AGRIPPINA

Micsoda esztelenség!… Nero, azért mindennek van határa! Claudiust is csak halála után nyilvánították istenné. Csakugyan mérges.

NERO

Ő is kezd mérges lenni. Mi hasznom belőle halálom után?

AGRIPPINA

Áldozni fogunk neked, fiam.

NERO

Áldozni fogtok, ti? Az jó lesz! Ezt már humorral mondja.

POPPAEA

Miért ne lehetne Nero isten, ha ő istennek érzi magát?… Na?

AGRIPPINA

Ha mindenáron ragaszkodtok hozzá, ám írja meg azt a levelet Seneca a szenátusnak.

NERO

Megint kitör belőle a nevetés, és visszatelepszik anyja lábához. Látod, Seneca, nem bújhatsz ki! Muszáj lesz megírnod azt a levelet.

AGRIPPINA

Ha én istennő leszek, az jó precedensül szolgálhat majd neked is, fiam.

NERO

Szedd össze akkor jól az eszed, Seneca. Most már az én bőrömről is szó van. Olyan levelet kell írnod, hogy megtapsolja a szenátus, amikor hallja Agrippina mennybemenetele…

AGRIPPINA

Végignéz rajtuk, figyelmesen. Aztán feláll.

NERO

Mi az?

AGRIPPINA

A kocsihordozóimat! Haza kell mennem. Ő tapsol.

KÉT BÉRGYILKOS

Egy pillanatra be. A legjobb anya!

NERO

Semmi, semmi!… Az anyám marad még egy negyedórácskát… Agrippinához. Nem engedhetlek el, amíg nem érzem, hogy boldog vagy.

AGRIPPINA

Még világossal akarok hazatérni. Nyugtalan vagyok.

NERO

Adok kíséretet.

AGRIPPINA

Nem kell! A testőrségemtől megfosztottál. Ez a két germán fiú maradt mindössze… Bennük megbízom. Úgy szeretnek, mintha az anyjuk volnék. Vagy még jobban.

NERO

Ne tégy féltékennyé.

AGRIPPINA

Jó, jó… Mennem kell. A palatiumi lakásomból kidobattál. Messze lakom. Amíg hazaérek.

NERO

Itt maradsz éjszakára.

AGRIPPINA

Nem!

NERO

Együtt vacsorázunk.

AGRIPPINA

Nem szoktam vacsorázni. Az a sok ellenméreg, amit beszedtem, teljesen tönkretette a hasamat.

NERO

Azzal léptem a trónra, hogy megtanítom Rómát félelem nélkül élni…

AGRIPPINA

Ez olyan művészelképzelés volt. Nem reális.

NERO

Akkor is! Ma már ott tartok, hogy akit nálam feljelentenek, annak a vagyonán osztozom a feljelentővel. Ez az én lehallgatókészülékem. Kérdezted. Mondhatom, tökéletesen működik. A leghűségesebb híveid idejönnek hozzám, és a fülembe súgják, hogy intrikálsz ellenem a szenátussal. Hogy a befolyásod alá akartad vonni a testőrséget.

AGRIPPINA

Hagyj elmennem!

NERO

Nem engedhetlek el, amíg nem érzem, hogy boldog vagy. Mondtam már!… Légy boldog! Légy boldog! Értetted? Légy boldog!

AGRIPPINA

Látjátok? Micsoda zsarnok.

NERO

Az vagyok. Mit tehet egy zsarnok a boldogságodért?

AGRIPPINA

Nem annyit, mint egy rabszolga.

NERO

Cserélek az egyik germán legényeddel. Cipelem a hordszékedet keresztül Rómán… Cserélek mind a két legényeddel. Ölben viszlek hazáig.

AGRIPPINA

Már nevet. Nem lehet! Még mit nem… Úgyis eleget suttogták Rómában, hogy mi ketten túlságosan is szerettük egymást… Nem, nem!

NERO

Nem szerethetjük egymást eléggé. Kérj valamit, valami egészen rendkívülit… Hadd lássa Róma, mire vagyok képes. Akármit kérsz…

POPPAEA

Vigyázz, Nero, mert még az én fejemet fogja kérni.

NERO

Anyjához. Akarod… Poppaeára érti. Na?

AGRIPPINA

Poppaeához. Ne vedd komolyan. Mindig ilyen volt. Gyerekkorában szerette azt mondogatni, hogy ha meghalok, kikapar a földből.

NERO

Ezt most is mondom.

AGRIPPINA

Elengedhetsz. Ma délután boldog voltam.

KÉT BÉRGYILKOS

Be. A legjobb anya!

NERO

Letelt a negyedóra.

AGRIPPINA

Kibontakozik. A bérgyilkosokhoz. Küldjétek be a két germán kocsihordozómat…

NERO

Ez a két derék fiatalember fog téged most hazavinni.

AGRIPPINA

Hova lettek az én germán fiúim?

NERO

Ne haragudj. Féltékenység. Mondtam. Irigyeltem a szereteted tőlük… A bérgyilkosokhoz. Az eskü.

MÁSODIK BÉRGYILKOS

Tudjuk.

NERO

Anyjához. Rájuk bízhatod magad nyugodtan. Besegíti anyját a kocsiba.

AGRIPPINA

Ha meg akarok szabadulni tőlük, majd azt mondom: tetszik nekem ez a két kísérőm. Mind nevetnek. A bérgyilkosok is.

NERO

Várj!

POPPAEA

Mit tartod vissza folyton? Mindjárt sötétedik.

NERO

Sebesen, lelkesen. Ó, még annyi mindent akartam neked mondani, anyám. Megmutatni ezt a palotát. A titkos szerkezeteket. Mert azért nekem is van egy s más… Megránt egy függönyzsinórt. Gépi zene kezdődik. Titkos muzsikáló szerkezet! Másik mozdulat. Virág kezd hullani a mennyezetről. Most indulhattok!… A gépeket is befogtam, anyám, hogy boldogságot árasszanak ránk…

AGRIPPINA

Visszainteget nekik a hordszékéből. Ó, te művészlélek!… Seneca!… Poppaea! Milyen szép délután volt ez! El.

NERO

Még az oszlopokig szalad, s onnan kiáltja. Anyám! Szeretlek! Hirtelen megfordul. Megrántja a zsinórt. A zene és a virághullás abbamarad. Folytassuk a levelet a szenátushoz. Leül a székébe. De kifelé figyel.

POPPAEA

Dúdolja tovább, vidáman, az abbamaradt muzsika dallamát.

NERO

Írj majd, Seneca, egy értekezést, hogy a gyilkosság is lehet irgalom. Ezt persze ne a szenátusnak. Túl magas volna ez nekik. Az orvosok ezt tudják… Felugrik. Nekem nagyon fontos volt, hogy ma délután boldog legyen… Úgy rendeztem meg ezt a délutánt, mint egy tragédia utolsó felvonását. Ha én ezt megírnám, pályázhatnék vele jövőre a görögországi drámai versenyen… A dráma, szerintem: modell az élethez… Éreztétek ennek a jelenetnek a példaszerű harmóniáját? Csend.

AGRIPPINA

Sikolya. Kintről, nem messziről. Majd ennyi:

…Nero!

NERO

Int, hogy ne féljenek. Rövid lesz. Megesküdtek.

POPPAEA

Hogy elfödje a hangot, harsányabban énekel, dobol.

NERO

Seneca, folytasd a levelet! „Nincs többé anyám. Megölettem”… Ő most már a világ végezetéig halott, én meg már a világ végezetéig anyagyilkos vagyok. De amikor még előtte voltunk, amikor még másként is lehetett volna – akkor emésztettem igazán magam. Nem lehetett nem emésztenem magam… Mindig imádtam az anyámat.

SENECA

Ezt a szenátusnak!

NERO

Nem… A szenátusnak csupán a te érveidet. Az állam üdvéről. Agrippina intrikáiról… S végül… Elhallgat.

ELSŐ BÉRGYILKOS

A legjobb anya…

MÁSODIK BÉRGYILKOS

…volt. Egy percig se tartott.

NERO

Bólint, mint aki tudomásul vette. S folytatja a mondatát. S végül: nem fog üldözni többé – és ennek se tudok örülni. Senecára és Poppaeára tekingetve, lassan közeledik feléjük. Aztán hirtelen nekik ugrik. Ti vettetek rá! Ti vettetek rá!… Én nem akartam! Én csak megkérdeztem… Kipróbáltalak titeket! A földre kényszeríti őket, és veri. Ti vettetek rá! Ti vagytok az anyám gyilkosai! Ti vagytok a felelősek!… Majd csendesen. Én ártatlan vagyok. Otthagyja őket. Megyek és megnézem. Egy lámpát…

ELSŐ BÉRGYILKOS

Kimegy.

NERO

Felsegíti a földről Poppaeát és Senecát. Milyen jó, hogy itt voltatok mellettem… Köszönöm. Búcsút int nekik, s el az egyik bérgyilkossal, aki az oszlopnál egy égő lámpával várja.

IGAZGATÓ

Hölgyeim és uraim! Római polgárok! A címeket és a szokásos bevezetést elhagyom. A tárgyra térek. Pantomimot fogunk bemutatni, közkívánatra. S mint minden pantomim, ez is a szerelemről szól. Címe: „Az özvegy.”

PETRONIUS

Kilép. Csuklóján fehér bandázs. Vagy hosszú szárú kesztyű. Pardon. Pontosabban: „Az efezuszi özvegy.” Ez a címe.

IGAZGATÓ

Ő a szerző – mondanom se kell. Ő persze jobban tudja. Engedjék meg, hogy bemutassam. Caius Petronius, a legmagasabb állami tisztségek viselője, volt bithiniai prokonzul, majd konzul…

PETRONIUS

Kérem, hagyjuk a címeket!

IGAZGATÓ

Figyelik? Ezt a viselkedést? Ja! Ő az, akit az elegancia mesterének neveznek. De hát hagyjuk a címeket… A darabban ő lesz a hulla.

PETRONIUS

Pardon. Pontosabban: az egyik hulla.

IGAZGATÓ

A szerző közbeszól. Ő ugyanis ezt jobban tudja. Ő lesz a hullák egyike.

PETRONIUS

A darabom ugyanis arról szól…

IGAZGATÓ

Pardon, hogy most én szólok közbe. De ne mondja el a darab tartalmát. A szerzők ezt mindig hosszú lére eresztik. Kérem, tessék elfoglalni helyét a szarkofágban.

PETRONIUS

Rövid leszek. Ujjain mutatja az effektusok sorát. Sikoly. Kolbász. Szerelem a bokor mögött. Az akasztott ember megszöktetése…

IGAZGATÓ

Elég! Legalább a csattanóját ne lője le!… A csattanó ugyanis az lesz, hogy a szarkofágban fekszik egy előkelő halott…

PETRONIUS

Megkérhetem, hogy ön se lője le?…

IGAZGATÓ

Csupán annyit – Petroniusra –, a csattanó ő lesz.

PETRONIUS

Ebben a darabban én azt akartam megírni…

IGAZGATÓ

Mindjárt kezdjük.

PETRONIUS

Minden részlet fontos. Ha valami kimarad…

IGAZGATÓ

Már merő szelídség. A darabok nem azon buknak meg, ami kimarad belőlük.

PETRONIUS

De a fokozás!

IGAZGATÓ

Tudom: sikoly, kolbász, szerelem. Széthúzza a függönyt, s int Petroniusnak, hogy távozzék. De ezt a legmélyebb hódolattal teszi.

PETRONIUS

A darab alapeszméjét előre meg kéne fogalmazni, mert félreértik.

IGAZGATÓ

Bízza rám, konzul úr!

PETRONIUS

El.

IGAZGATÓ

Hogy a függöny összecsapódott Petronius után. Az elegancia mestere! Amint szerző lesz, ennyire nem tud viselkedni. Locsog, fecseg, fontoskodik. A nagy pléhpofa! Észre se veszi, hogy milyen nevetséges. A színházban már mindenki csak röhög rajta. Azért is adtam neki szerepet, hogy önök is röhöghessenek egy kicsit. Szerző a színpadon!… A darab főszerepeit különben mind műkedvelők adják elő, a legmagasabb körökből. A legeslegmagasabb körökből… Nem bír ellenállni a kísértésnek, hogy a közönség cinkosságára számítva, ne szúrjon oda a dilettánsoknak, a szakmabeliek megvetésével. Ellenállhatatlan vágy hajtja őket, hogy a hivatásos színészek kenyerét elegyék. Hirtelen. Függöny!

PETRONIUS

Hangja, öblösen, már a sírból. A darab alapeszméje!

IGAZGATÓ

Ja!… Az alapeszme: a nők síron túli hűtlensége. Függöny!

IGAZGATÓ

A színhely, amint látják, egy temető…

PETRONIUS

A szarkofágból felemelkedik. Pontosabban: az efezuszi temető.

IGAZGATÓ

Mindegy.

PETRONIUS

Nem mindegy. Visszafekszik.

IGAZGATÓ

A színhely, amint látják az efezuszi temető – de hogy miről látják, hogy ez épp az efezuszi temető…?

PETRONIUS

A szarkofágból. Épp azért kell bemondani, mert nem látszik.

IGAZGATÓ

Bemondtam… Az efezuszi temetőben éjfélkor két hulla beszélget. Az egyik a szarkofágban nyugszik, a másik az akasztófán lóg. A bokorban ott kuporog az akasztott ember felesége, várja az alkalmat, hogy lelopja férjét a szégyenteljes kötélről. Az akasztófa mellett épp azért áll a Katona, hogy a hulla ellopását megakadályozza…

PETRONIUS

Felemelkedik a szarkofágban. Ha már bejelentette, hogy két hulla beszélget, talán hagyja, hogy rátérjünk a dialógusra. Abból úgyis minden kiderül.

IGAZGATÓ

A szerző azt hiszi, hogy egy pantomimban érvényesülhetnek az ő dialógusai. Prokonzul úr – ez némajáték. Tátogó szájjal mutogatja: némajáték.

PETRONIUS

Ki engedte meg, hogy pantomimet csináljanak a darabomból?

IGAZGATÓ

A közönség imádja a pantomimet.

PETRONIUS

A pantomim megöli a drámát. Tiltakozom!

IGAZGATÓ

Majd a végén!

PETRONIUS

Ez nem némajáték! Ez egy társalgási darab! És én társalgok. Mint hulla. Az Akasztott emberhez. „Látja, barátom, mire vezet a latorkodás. Maga a bitón lóg, szégyenszemre, bezzeg én halálomban is e díszes és kényelmes márványszarkofágban pihenhetek. A társadalmi megbecsülés a síron túl is elkísér”… Ha mindenáron akarják, itt jöhet egy kis némajáték. A másik hulla kezdjen el forogni a kötélen… Érdekes effektus.

AKASZTOTT EMBER

Forogjon a szerző, ha érdekes effektust akar. Itt most már mindenki instrukciót ad?

PETRONIUS

Csupán fölvetettem… Bocsánat. Visszafekszik.

IGAZGATÓ

Bizalmasan. Ez az a pillanat, amikor a szerző forog a sírjában.

IGAZGATÓ

Közeledik a dráma címszereplője, az özvegy. A legjobb férjnek leghűségesebb felesége. Gyorsan, súgva. Hogy ki játssza, nem árulhatom el. Inkognitó!

NERO

Egy sikollyal leborul a szarkofág lábához, és zokog.

IGAZGATÓ

Íme, a feleségek felesége! Napok óta éhezik, s itt akar kiszenvedni a férje szarkofágjánál. Nyugodtak lehetnek, hajnalra itt fog heverni élettelenül.

IGAZGATÓ

De az özvegy sarkában ott a kísértés… Szintén magas rangú személy. Én nem mondok semmit. De élve a pantomimnek azzal a szabadságával, hogy hölgyek is szerepelhetnek benne… Sokat jelentően elhallgat.

PETRONIUS

Bocsánat… A katonának van itt előbb egy játéka…

NERO

Ne haragudj, Petronius, de így nem lehet játszani! Lekapja az álarcát. Átéltem. Koncentráltam. Elfelejtettem, hogy császár vagyok. Elfelejtettem Rómát. Epiruszban voltam…

PETRONIUS

Efezuszban.

NERO

Efezuszban. Mindegy.

PETRONIUS

Nem mindegy.

NERO

Kiabál. Akárhol voltam! Nő voltam! Özvegy voltam! Éhes voltam! És ki akartam lehelni a lelkem, itt az epidauruszi temetőben… És erre te közbeszólsz, hogy a katonának van itt előbb egy játéka. Leül. Jó, akkor csinálja meg a katona a játékát. Én várhatok.

POPPAEA

Nekem az a feladatom, hogy csábítsam el az özvegyet.

PETRONIUS

A kolbász. Nem vette elő a kolbászt!

POPPAEA

Ja?… Neróhoz. Előveszem a kolbászt, és ő megérzi a szagát. Persze!… Ez csakugyan kimaradt. Köszönöm, drága Petronius…

IGAZGATÓ

Egy darab nem attól bukik meg, ami kimarad belőle.

NERO

Miért kell az a kolbász? Megtetszik nekem a katona… Gyere ide! Felteszi az álarcát. S a két óriás álarc mintha csókolóznék. Ez egy jó játék!… Ha játékot akarsz.

PETRONIUS

Már térdel fölöttük a szarkofágban. Ez jó, ez nagyon jó, zseniális, de később. Az özvegynek a hasán keresztül hatol a tudatáig a katona jelenléte… Ezért kell az a kolbász.

NERO

Értem… Nem érti. Nagyon érdekes… Ezt játszom én is. Nem tudok dönteni a férjem és a kolbász között… Habozok.

PETRONIUS

Nem egészen erről van szó.

NERO

Dehogynem. Nagyon jó lesz. A szarkofágban itt a férjem… Imádom… Látod, Petronius, én téged milyen átéléssel tudnálak szeretni, ha hagynál… És ott a kolbász. Tépelődni kezdek. Ingadozom. Mintha kétfelé volnék elkötelezve. És nem tudok választani…

PETRONIUS

Nem! A gyomornedvek hatása a tudatra!

NERO

A konfliktusomat akarom kiélezni.

PETRONIUS

Majd később… Most a személyiség különböző szféráiról van szó. A tudat még hűséges a férjhez, de a zsigerek már a kolbászért üvöltenek. A könnyeid még érettem hullnak, császárom, de közben a kolbászt harapdálod – önfeledten. Ez a játék!

NERO

Gyanús szelídséggel. Nem, Petronius. Én megcsinálom a tépelődési jelenetet, és ha neked nem tetszik, eldobom… Feküdj be a koporsódba – te pedig vedd elő a kolbászt!

PETRONIUS

Visszahúzódik. Csak segíteni akartam.

NERO

Jó, hogy szóltál. Ha nem tetszik, csak mondd meg nyugodtan. Nekem a szerző szava szentírás. Azzal ne törődj, hogy császárod vagyok. Petronius, elárulok egy titkot: én az embereket nem kormányozni, hanem szórakoztatni akarom… Sikert akarok, Petronius, sikert!… Ott tartottunk, hogy választanom kell a márványkoporsó és a fokhagymás kolbász között. Micsoda vígjátéki konfliktus! S micsoda történelmi jelkép! Mert itt nemcsak az erebusi özvegy választ, hanem Nero császár is. Az előkelőséget választom-e avagy a népet? Te fekszel ott hideg koporsódban: római erkölcs! Patríciusmorál! Az a koporsó az ország talpköve. Téged válasszalak-e? Vagy a fokhagymás kolbászt? Tépi magán a ruhát, gyűri az arcát. Felnéz. Petronius ne leskelődj ki folyton a koporsóból, így nem tudom átélni ezt a világtörténelmi konfliktust.

PETRONIUS

Nero, ne felejtsd el: a személyiség szférái, tudat, zsigerek és Efezusz! Eltűnik a koporsóban.

NERO

Zenét kérek! Tépelődési zenét… Jobbra-balra néz, imbolyog.

IGAZGATÓ

Az efeboszi özvegy most ingadozik.

MIND

Mintha azt várnák, szól-e Petronius.

IGAZGATÓ

Semmi! Lehet folytatni. Zene folytatódik.

NERO

Tépelődik. Hirtelen megáll. Felőlem nyugodtan kidughatod a fejed, Petronius. Az se zavar jobban, mintha nyiszogtatod a szarkofágot… Azt hiszed, én nem érzem meg azt, ha játék közben a szerző rossznak tart? A fényt csak a szemem fogja fel, a gyűlölet sugárzását a tarkóm is. A gyűlöleted átsüt az ólomkoporsón, márványszarkofágon, mindenen. De én azért megpróbálom a magam vitatható tehetségével diadalra vinni a darabodat… Zenét!

NERO

A döntés mozdulatával a Katonát játszó Poppaeához megy, és óriás álarcaikat szerelmesen egymás felé fordítják.

POPPAEA

A kolbász!

NERO

Lélekben én már túl vagyok a kolbászon… Katona kell! Szerelmi vágyat a zenébe! Erotikát! Erotikát! A zene érzéki lesz.

IGAZGATÓ

A katona és az efeboszi özvegy eltűnik a bokrok mögött. A beteljesülés nagy pillanata! A cselekmény a másik vonalon viharos gyorsasággal pereg tovább! Az akasztott ember felesége lelopja a férjét a kötélről…

IGAZGATÓ

A katona ocsúdik szerelmi mámorából. Íme: az akasztófa üres. A katona kétségbeesik. Az özvegy vigasztalja. A katona kesereg. Az özvegynek eszébe jut férje. Tegyék fel azt az akasztófára. A katona örül az ötletnek… Az efeboszi özvegy…

IGAZGATÓ

Az efeboszi özvegy a katonával a szarkofághoz megy. Kiemelik a hullát… Mi van? Megálltunk?

POPPAEA

Ez nem él.

NERO

Ne beszélj! Mutogass! Pantomim.

POPPAEA

Ez borzasztó!

NERO

Miért vagy úgy meglepve? Az csak természetes, hogy a temetőben, a szarkofágban halottat találsz.

POPPAEA

De ez igazán halott. Fel vannak vágva az erei.

NERO

Petroniusnak?

POPPAEA

Elfolyt a vére.

NERO

Nem is lélegzik?

POPPAEA

Nem.

NERO

Pulzusa?

POPPAEA

Nincs.

NERO

Látjátok, én mindig mondtam, hogy a drámaírókra vigyázni kell… Nehezen bírják a premierizgalmakat… De nekem az az érzésem, hogy Petronius már felvágott erekkel jött a premierre. Csak elkötötte… Eleve tudta, hogy meg fog sértődni. Most mondd; Hát nem mindegy lett volna neki, hogy Erebusz, vagy Efebusz?

NERO

Mi az? Mondott valamit?

POPPAEA

Igen… Azt, hogy nem mindegy… Ez volt az utolsó szava. Végleg vége.

NERO

Én úgy érzem, mintha a gyűlölete tovább sugároznék. Felmegy a lépcsőn, benéz a koporsóba. Megint megtanultam tőled valamit, Petronius. A szerző ne pezsgővel és virággal kedveskedjen a színészeinek, hanem vágja fel az ereit. Petroniusom, arbiter elegantiarum – csakugyan ez volt a legelegánsabb premierajándék… Nézz oda.

POPPAEA

Milyen fehér az arca!

NERO

Kezd olyan lenni, mint egy klasszikus szerző.

POPPAEA

Ez a színházasdi nagyon izgalmas volt. Ezentúl minden este játsszunk valamit!

IGAZGATÓ

Elnézést kérünk, de a váratlan gyászeset miatt a mai előadást befejezzük. Függöny!

IGAZGATÓ

A pénzt nem adjuk vissza. Befejezett drámában volt részük… Amint látják, a pantomim nem ölte meg a drámát… Felemeli a hangját. És a csattanó nem lett lelőve.

POPPAEA

Agrippinának csináltál mágiát?

MÁGUS

Szöszmötöl a tűzön, majd udvariasan és kitérően. A császári udvarban mindenkinek csináltam mágiát.

POPPAEA

De Agrippinának, amíg élt…

MÁGUS

Csináltam.

POPPAEA

Mit akart?

MÁGUS

Hogy te halj meg. Azt akarta.

POPPAEA

Ó… látod, milyen ügyetlen mágus vagy. Ő halt meg, nem én…

MÁGUS

Nem mindig vagyok ügyetlen. Ha te kéred, nem leszek ügyetlen.

POPPAEA

Mit tudsz csinálni?

MÁGUS

A tűz hatalmával mindent… Te csak mondd az ellenségeid nevét. Én elsuttogom a leghatalmasabb istennek, és… Csillogó szemmel egy mozdulatot tesz, mutatja: végük.

POPPAEA

Várj csak!… Agrippina – meghalt. Lepida – meghalt. Octavia – meghalt… Már alig maradt valaki. Kit mondjak? A férfi ellenségek nem számítanak, csak a nők. Azok meg nincsenek. Tudod, min veszem észre, hogy nincsenek? Hogy egyre hízom, hogy zavartalanul hízom. Ebben a nagy biztonságban egészen ellustulok. Meg hogy most nem szabad mozognom se. Nemsokára olyan kövér leszek, mint egy római matróna. Pfu-uj!… Ha olyan mindentudó vagy, te perzsa, azt mondd meg, hogy meddig fogok én még hízni.

MÁGUS

Udvariasan rámosolyog, és varázsolgat tovább. Közben. Rúg már?

POPPAEA

Felnevet. Kezd.

MÁGUS

Könnyű jósolni. Még négy és fél hónap, aztán karcsú leszel megint.

POPPAEA

Még ha azt mondtad volna, hogy négy és fél nap, hogy négy és fél óra… Az is sok lenne. Ebben az örökös egyedüllétben… Ha az a tűz mindent tud, nem tudnád idevarázsolni nekem Nerót?

MÁGUS

Hol van a császár?

POPPAEA

Hol volna? Énekel. Tizenhat órája ment el. Azóta feltehetően egyfolytában énekel. Hogy lehet valaki ilyen nagy művész, és nem érzi meg, hogy vágyom utána?… Hozd ide őt. Hozd ide őt! Nem bírom. Kell!… Rekedjen be minden riválisa! Aztán adják oda neki az összes nagydíjat, aranynimfát, babérkoszorút, és ő pedig jöjjön haza!… Ezt üzenem a leghatalmasabb istennek, ezt suttogd el neki… S ha még további szívességekre hajlandó – szakadjon le a színházban a csillár, csapjon belé a mennykő, égjen porig, és Nero pedig jöjjön haza, maradjon itthon, és énekeljen nekem!

MÁGUS

Magában gajdol valamit, kis pálcikákat tesz a tűzre.

POPPAEA

Te érted, amit ilyenkor mondasz?

MÁGUS

Szent szöveg. Érteni nem muszáj.

POPPAEA

Mondd úgy, hogy megértsem. Mondj valami jót.

MÁGUS

Jó az élet… jó az élet…

POPPAEA

Ez zagyvaság.

MÁGUS

Szent szöveg.

POPPAEA

Nekem mondj jót!… Hogy hamarosan megszabadulok terhemtől. Hogy fiú lesz. Hogy császár lesz. Hogy a hasam nem lesz ráncos a szülés után. Hogy Nero itt fog énekelni az ágyam mellett… Mondj jót!

MÁGUS

Zavartalanul és mosolyogva dünnyög tovább magában.

POPPAEA

Mért nem beszélsz? Aki nem mond semmit, olyan, mintha rosszat mondana. Mért mondasz rosszat? Hirtelen. Hagyd abba! Leszáll az ágyról. Izgatottan. Érzem, hogy rosszat mondtál. Megszoktad ebben a családban… Taníts meg engem a mágiára!

MÁGUS

Tilos. Rómaiaknak tilos.

POPPAEA

A rómaiaknak minden tilos, itt a palotában minden szabad.

MÁGUS

Csak nekünk szabad csinálni, perzsáknak, és a végén minket is mindig megölnek.

POPPAEA

Mert megérdemlitek. Lekuporodott a tűz mellé. Imádom bámulni a tüzet. Igazad van: jó az élet… jó az élet… Imádom hallgatni a perzsa meséket. A királynéról, aki tűzzé változik és kígyóvá és keselyűvé és kakassá is nő létére, kukorékoló kiskakassá – amivé csak akar… Taníts meg a mesékre és mágiára. Imádnám belesuttogni a tűzbe Nero versenytársainak nevét. Hogy rekedjenek be, mind! A híres énekesek… Mit kell mondani?

MÁGUS

Ez nagyon szelíd mágia volna. Nevet.

POPPAEA

Majd ha belőlem is öreg, féltékeny, intrikus római matróna lesz, akkor majd megtaníthatsz az igazi mágiára. És akkor majd úgy hullanak a szenátorok és a feleségeik, mint ősszel a legyek… Nevet.

MÁGUS

Belőled sohasem lesz olyan római matróna.

POPPAEA

Köszönöm. Látod, tudsz te nekem jót is mondani.

MÁGUS

A császár?

POPPAEA

Végre! Vége a dalnokversenynek! Hallod? A tapsolók és az autogramkérők egész eddig kísérik. Győzött! Megint győzött! Felugrik.

MÁGUS

Gyorsan szedi össze a holmiját, valami rongyba csomagolja.

POPPAEA

Félsz, hogy rajtakap a boszorkánymesterségen?

MÁGUS

Kerüld őt ma te is.

POPPAEA

Látod, milyen gonosz vagy? Amikor tudod, hogy mennyire vártam. Hirtelen. Miért? Mi van mára a Nero csillagaiba írva? Csend. Tudni akarom! Hogy Nero belépett, már neki, denunciálva. Ilyen csillagjós! Jobban olvas a csillagokban, mint az augurok az állatbélben, és nem akar beszélni. Nem mondja meg, hogy mi vár ma ránk a csillagok szerint…

NERO

Be, ügyet se vetve semmire, a heverő mellől felveszi Poppaea kézitükrét, kitátja a száját, és figyelmesen vizsgálni kezdi a torkát. Úgy van öltözve, ahogy a színpadról lejött. Fél méterrel magasabb a szokottnál. Kothurnusban jár. Aranycsillagokkal telehintett görögös inget visel és kitharadalnok öltönyt. Kezében lant volt, ledobta. Fején arany babérkoszorú. Az arca erősen kifestve.

POPPAEA

Drágám, mi az?

NERO

A torkára mutat, s hangtalanul mondja: a torkom.

POPPAEA

Berekedt?

NERO

Némán bólint.

POPPAEA

Szeme a mágusra villan.

MÁGUS

Halkan. Műhiba. Előfordul.

POPPAEA

Mutassa!

NERO

Á-á!

POPPAEA

Én nem látok semmit.

NERO

Tátott torkával a mágushoz fordul. Á-á!

POPPAEA

Mit akar tőle? Nem béljós ő, hanem csillagjós.

MÁGUS

Azért jártas vagyok az orvosi tudományban. Őfelsége torka csakugyan kíméletre szorul.

NERO

Két kezével melengetni kezdi a torkát. Rekedten köhécsel.

POPPAEA

Ezt ne mondtad volna, te perzsa! Őfelsége mostantól kezdve csak mutogatni fog, mint egy süketnéma. Összedőlhet Róma, én meghalhatok, szülhetek – őfelsége meg se fog mukkanni. Ma este nincs szerelem, nincsenek államügyek: őfelsége torka kíméletre szorul. Majd megkeresem azt a hosszú selyemsálat, amivel bebugyolálhatjuk a torkát.

NERO

Hízelkedve, hálásan megcsókolja.

POPPAEA

Szóval, szerelem azért van… Imádsz?

NERO

Int: igen.

POPPAEA

Mondd, hogy imádsz.

NERO

Int: lehetetlen szólnia.

POPPAEA

Azért is meg foglak szólaltatni… Ma este a császár nekem még énekelni fog.

NERO

Hangtalanul felnevet: olyan nincs!.

POPPAEA

Fog! Fog… Énekelni fog, beszélni fog. Én ma este még hallani akarom a hangját.

NERO

Nevetve tiltakozik.

POPPAEA

A bűntudatánál fogom meg. Nerónak legérzékenyebb pontja: a bűntudata. Csak ezt kevesen tudják.

NERO

Leveti magát az ágyra, úgy nevet.

POPPAEA

Vékony hangon. Ha most arra gondolok, hogy mi mindent tanultunk mi az iskolában vallástanórákon – hogy az isten szeretett egy földi nőt, Jupiter szerette Lédát és Danaét, és a többit… És nekem most itt ül az ágyamon az isteni férjem, és semmit se tud felmutatni szerelme jeléül. Valami méltót, valami istenit. Amit a hittanórákon majd taníthatnának magáról és rólam. Nero mozdulatára. Hogy bikává változik vagy hattyúvá, vagy aranyesővé. Nem érdekes. Jupiter ezt már mind megcsinálta. Tudja, mit? Változzon Orpheusszá! Magának könnyű, akinek olyan szép hangja van…

NERO

Pengetni kezdi a lantját.

POPPAEA

És daloljon!

NERO

A torkára mutat: nem.

POPPAEA

Ki látott ilyen megkukult istent? Spórol a hangjával a fellépésre. Rajtam spórol… Hagyja már abba azt az idétlen pötyögtetést! Lekuporodik egy sarokban. Mérges. Majdnem sír. És én még Jupitert emlegettem… A legutolsó koszos, csipás férfi is megszerzi magának a legremekebb nőket, csak azzal, hogy beszél, beszél, hogy lyukat beszél a hasukba… Maga még erre se képes, és csodálkozik, ha elhagyom.

NERO

Lehúzódik melléje, ölelné.

POPPAEA

Hagyjon! Nem szeretem, amikor hallgat. Félek. A süketnémák a legmérgesebb emberek. Mondjon valamit! Mondja azt, hogy gyűlöl. És szeretni fogom… Igazad lesz, mágus, a jóslatoddal. Mit is mondtál? Mit fog ma csinálni Nero? Milyen szörnyűséget?

NERO

Felugrik.

MÁGUS

Én nem mondtam semmit.

POPPAEA

De, de! Én tudom. Aki nem beszél, abban csak gyűlik a méreg. Attól minden kitelik…

NERO

Már megragadta a mágust.

POPPAEA

Hagyja! Nem mondott semmit. Épp az, hogy ő sem mondott semmit.

MÁGUS

Hogy Nero elengedte, gyorsan igyekszik el.

POPPAEA

Visszaszólítja. Kérlek, kedves mágus, ne hagyj magamra. Ha már a férjem néma, legalább te szórakoztass. Tudsz szép meséket?

MÁGUS

A küszöbön. Mágus vagyok, nem mesemondó.

POPPAEA

Perzsa vagy. Minden perzsa tud meséket. Neróhoz. Azért szökik, mert ő is fél magától.

NERO

Visszapenderíti a mágust a szobába.

POPPAEA

Nem kell félned Nerótól. Nero imád mindent, ami titokzatos, ami keleti. Minden családban van valami legenda, amiről a kamaszok álmodozhatnak. S tudod, mi a császárcsalád legendája? Megsúghatom: Cleopatra. A keleti királynő. Neróéknál a kopaszodó férfiak is arról ábrándoznak unalmas feleségük mellett, hogy hátha lesz egyszer nekik is olyan szerencséjük, mint Antonius bácsinak volt, mint Caesar bácsinak volt, akiket az isteni Cleopatra néni az ágyába cipelt!… Mit gondolsz, lett volna-e belőlem valaha is római császárné, ha nincs bennem egy icipici keleti vér? Neróhoz. Imádsz?

NERO

Elragadtatással csókolja.

POPPAEA

Nem baj, hogy formátlan vagyok?

NERO

Mozdulattal: „dehogyis vagy az” – s csókolja.

POPPAEA

Ha ekkora lesz a hasam, akkor is szeretni fogsz?

NERO

Egy még sokkal nagyobb hasat mutat neki, és megcsókolja.

POPPAEA

Hallod, mágus, ha te tudsz a gondolatokban is olvasni, és nemcsak a csillagokban, mondd meg gyorsan, hogy mit gondol most Nero.

MÁGUS

Zavartalanul hazudik. Nero császár fejében az a gondolat fogamzott meg…

…hogy milyen isteni cselekedettel tudná kifejezni szerelmét Poppaea iránt.

NERO

Diadalmasan ujjong: a mágus révén fölénybe került.

POPPAEA

És mit talált ki? Miféle néma vallomást?

NERO

Úgy tesz, mint aki fel akar szállani.

POPPAEA

Ó… hattyú! Az örök, sablonos hattyú! Én nem tudom, hogy Léda óta mért mindig ez jut eszébe a férfiaknak.

NERO

Tiltakozik: nem hattyú. S újból úgy tesz, mintha felemelkednék a levegőbe.

POPPAEA

Pacsirta?

NERO

Már mérgesen tiltakozik: nem az.

POPPAEA

Úgy látszik, mégse pacsirta… De kedves barátom, ha maga nem beszél, el kell viselnie, hogy mi néha rosszul olvasunk a gondolataiban.

NERO

Odamegy Poppaeához, átfogja, s mintha vele együtt akarna felemelkedni a földről. Majd megáll, s a mágusra néz.

POPPAEA

Most fejti meg. A mennybe akar szállni, velem együtt, a te segítségeddel, mágusom.

NERO

Örömében majdhogy a sarokba nem vágja Poppaeát, de elkapja. Nevetnek.

MÁGUS

Nem lehetetlen. Illés próféta és Zarathustra még életében a mennybe szállt. Ez be van bizonyítva. Az egyik kollégám, Simon mágus, a napokban szintén felemelkedett a levegőbe. Sokak szeme láttára. Ez azért nincs bebizonyítva.

POPPAEA

És engem is felvinnél az égbe, szívem? Illés próféta és Zarathustra biztosan lent hagyták a földön a feleségüket…

MÁGUS

Ők lent hagyták.

POPPAEA

…De mi már olyanok vagyunk, mint a légtornászok. Földön, égben örök partnerek.

NERO

Átölelve tartja Poppaeát, felemelkedésre készen. A mágusra pillant.

MÁGUS

Dünnyögni kezd, de látnivalóan izzad.

POPPAEA

Lehet, hogy csak azért, hogy megmentse a helyzetet. Hirtelen kibontakozik. Nem, nem, Nero, én nem szállok fel veled az égbe. Most nem. Majd ha meglesz a pici. Én féltem őt egy ilyen légi utazástól.

MÁGUS

Simon mágus is kificamította a bokáját a leszállásnál.

POPPAEA

Látod? Én még az ágyról is olyan óvatosan lépek le. Nem akarom, hogy ez a gyerek is elmenjen, mint az előzők.

NERO

Karjába veszi, s az ágyra fekteti. Ott marad mellette.

POPPAEA

Valami mást találjatok ki, de ugyanilyen szépet.

NERO

Felugrik, két karját felemelve, közeledik a mágus felé.

MÁGUS

Nem érti. Mi az?

POPPAEA

Felült az ágyon. Talán, hogy mágiával meg tudsz-e valakit ölni?

NERO

Nem, nem! Felkap egy írótáblát, ráír valamit. A mágus elé tartja, majd Poppaea elé.

MÁGUS

Hangosan olvassa. Halottat feltámasztani.

POPPAEA

Halottat feltámasztani!… Biztosan a meghalt gyerekeinkre gondolt. Nero mozdulatára. Meg aztán, ja persze, járt nála a napokban az öreg Pontius Pilátus. Nyugdíjügyben. Tőle is ezt kérdezte. Biztosan hallottad, hogy ő Jeruzsálemben egyszer kivégeztetett valakit, s az a harmadik napon föltámadt…

MÁGUS

Beszélik.

POPPAEA

Hogy csinálta?

MÁGUS

Élénken. Ó, a halottak föltámasztásának nagyon sok módszerét ismerjük.

POPPAEA

Látod, ez Nerót nagyon érdekli. Beszélj! Maga mellé vonja Nerót, így hallgatják.

MÁGUS

Természetesen, minden módszer csak addig lehet hatályos, amíg a lélek még ott kering a test körül.

POPPAEA

Hová is menne szegény?

MÁGUS

Egy idő múlva a szél elviszi őt onnan. Dél felé röpülnek a jó lelkek, észak felé a gonoszak. A tűz mellett kuporogva, sebesen mondja. Az élet jó… A meleg jó… A tűz az élet… Ne engedjétek kihűlni a halott testet. Élő test melegével melegítsétek. A tűz láng és füst. Fújjatok az elhunyt testébe füstöt… A tűz a testben: tűz a barlangban. A kilenc lyuk valamelyikén távozott el a lélek. Ugyanott térhet vissza… leheljetek a halottba levegőt. Dörzsöljétek a testét, mert a mozgásból újjászületik a tűz…

POPPAEA

Ezek biztos módszerek?

MÁGUS

Egyik se biztos.

POPPAEA

Más módszer nincs?

MÁGUS

Eretnek módszerek. Amelyek nem a tüzet tartják az élet forrásának, hanem a nedvességet. Ezek szerint ökörvizeletet kell az elhunyt szájába tölteni. Az ilyen módszerekkel elért feltámadásnak énelőttem semmi értéke nincs.

POPPAEA

De ez legalább biztos módszer?

MÁGUS

Még csak az sem. Akiken kipróbálták, többnyire halva maradtak.

POPPAEA

Nincs biztos módszer?

MÁGUS

Van.

POPPAEA

Mi az?

NERO

Felugrik, úgy érdekli a válasz.

MÁGUS

Egyetlen biztos módszer van. Feláll ő is, szemben Neróval, mosolyogva mondja. A szeretet.

Ha valaki igazán szereti a halottat, az fel tudja támasztani.

Ezért is szokott olyan ritkán sikerülni a halottak feltámasztása. Jeruzsálemben, az sikerült.

POPPAEA

Hirtelen elkezd nevetni. Fokozódó, szinte hisztériás nevetéssel. Ez aztán igazán Nerónak való kísérlet volna!… Ezzel aztán megmutathatná a szerelmét!… Mint Orpheus, a dalnok Orpheus, a szeretet bajnoka, aki úgy szereti az ő Eurüdikéjét, hogy visszahozta a halálból…

NERO

Is nevetni kezd.

POPPAEA

Görcsös nevetések közt. Mert dalolni nem dalol, de az alvilágba, ugye, lemenne értem…?

NERO

Letérdel előtte, átfogja a térdét.

POPPAEA

Ez hiányzott! Csak ez hiányzott… Nevet. Ezt ne mondtad volna, te ostoba perzsa! Jóra biztattad… Mozdulatlan-mereven áll Nero ölelésében. Beképzelte magának, hogy szeret. És most majd mindenáron bizonyítani is akar. Hirtelen haraggal. Engem ne simogasson! Engem ne becézzen! Elrúgja magától Nerót.

NERO

A földön.

POPPAEA

Ahogy távolodik tőle. Milyen halálnemet talált ki nekem, barátom? Méreg? Zsineg? Tőr? Vigyázzon, ha a fejemet levágatja, azt azért nehéz lesz majd visszaragasztani.

MÁGUS

A szeretet nem ismer lehetetlent.

POPPAEA

Biztassad! Tépjen ízekre, majd összeragaszt a szerelme. Mert az ő szerelme varázskenőcs. Az élet forrása!

MÁGUS

Semmi sem biztos, még a halál sem. Semmi sem lehetetlen, még a föltámadás sem.

POPPAEA

Neked legyen mondva! Temessenek el téged mint tetszhalottat, aztán támadj föl a föld alatt. Neróhoz, csendesen. De téged arra kérlek, Nero, ha engem megölsz, igazából ölj meg. S akkor már az se lesz baj, ha nem tudsz föltámasztani.

MÁGUS

Csak azokat nem tudjuk föltámasztani, akiket nem szeretünk.

NERO

Mereven áll, a szeme Poppaeán.

POPPAEA

Hirtelen pánik fogja el. Mit nézel úgy? Mit nézel úgy rajtam? Van éppen elég halottad, támaszd fel őket. Hálásak lesznek. Az anyád…

MÁGUS

Túl régen meghalt.

POPPAEA

A nagynénéd. A tanítód. A feleséged…

MÁGUS

Vajon szeretted-e őket, császár?

NERO

Fejét rázza: nem.

POPPAEA

Öld meg ezt a perzsát!

NERO

Fejét rázza: nem.

MÁGUS

Csak azt tudjuk feltámasztani, akit magunknál is jobban szeretünk.

POPPAEA

Sikolt. A gyerekeinket!

NERO

Vállat von.

POPPAEA

Igaz. Hisz alig ismerte őket… Majd szülök magának egy fiút. Az nem elég?

MÁGUS

Egy feltámasztási szenzáció általában jó hatással szokott lenni a közvéleményre.

POPPAEA

Iróniával, szomorúsággal. Az más. Ha el kell terelni a figyelmet a politikai bajokról… Felveszi a kis játékszerét, jojózni kezd. Ez a kis ébenfa korong mindig visszaszáll a tenyerembe… Aztán hirtelen elkapja a korongot, s abbahagyja a játékot. De mi lesz, ha egyszer elszakad a selyemfonál? Mindegy. Próbáljuk meg!… Ne félj, szívem, ez is csak olyan lesz, mint amikor a légtornászok eldobják és megint elkapják egymást. Rajta! életre-halálra… Kezdhetjük? Csend.

NERO

Alig észrevehetően biccent.

POPPAEA

Jó… Én kezdem… Hogy röpítsenek minket a szenvedélyek…

MÁGUS

Leguggolt a tűz elé, és most csendesen elkezd gajdolni. Halkan duruzsolja a szent szöveget. Mindig ugyanazt a mondatot. A tempót aszerint váltja, hogy gyorsítani vagy fékezni akarja-e Nero és Poppaea párharcát. Csillogó szeme folyton rajtuk van. Közben egy fémpálcikával, a megfelelő ritmusban, ütöget is valami zengő fémhasábot.

POPPAEA

Most húzta elő az említett hosszú selyemsálat. Ezzel kezd szórakozottan játszani, s közben, éles hangon és sebesen, beszélni kezd. Szinte csevegő hangon kezdi a provokációt. Levelet kaptam a férjemtől, a volt férjemtől… Ó, hát csak talán szabad leveleznünk. Unja magát abban a távoli provinciában, és feltételezi, hogy én meg itt unom magam. A császári palotában.

NERO

Dühbe jött, de fütyörészni kezd.

POPPAEA

Aggódik, szegény, értem. Hogy mi lesz velem, ha maga megbukik, ha elkergetik… Úgy látszik, valami újabb összeesküvés készül. S ha sikerül…

NERO

Lekapja fejéről a koszorút, felemeli.

POPPAEA

Gondolja, hogy a művészetéből megélünk? Hogy mint dalénekes éppolyan jól fog keresni?

NERO

Végigmutat a koszorúkkal teleaggatott falon.

POPPAEA

Koszorúkat nyer, és légiókat veszít. Persze, ha a katonái nem kapnak zsoldot. Mióta is?

NERO

Levesz egy különlegesen szép koszorút a falról.

POPPAEA

Az olimpiai babérkoszorú! Az is sokba került az államnak. Hirtelen őszintén. És nekem! Hogy gyűlölöm a maga aranykoszorúit! Mindegyikért egy félnapi egyedülléttel fizettem. Félnapi? Ma éppen tizenhat órát vártam magára!

NERO

Hirtelen odalép hozzá, és odaadja neki az aranykoszorúját.

POPPAEA

Ha meghalok… Hirtelen eldobja a koszorút. Ez így nem megy. Nem szabad magunkon elérzékenyedni. Kezdjük újra. Mágus! Tempó.

MÁGUS

Gyorsabb tempóban kezdi ütögetni a fémtömböt.

POPPAEA

Ez az!

NERO

Köhint.

POPPAEA

Mi az? Talán a lelkiismerete akar megszólalni? Ó, dehogyis, csupán a ma esti újabb fellépésre készül. Nincs sok ideje. Tempó!… Mondja, barátom, hogy is van ez? Maga akkor szerepel, amikor kedve szottyan? Maga akkor is a színpadra léphet, amikor a kutya se hívja? Ez aztán a mindenhatóság. Mint egy kurva, aki akkor is tud szerelmeskedni, amikor nem jön be hozzá senki… Látom, gyűlik magában a méreg. Ki fog pukkanni, barátom. Mint a béka, amikor felfújta magát. Ezt is tanítják az iskolában. A béka akkora akart lenni, mint az isten.

NERO

Hogy türtőztesse magát, méltósággal elfordul.

POPPAEA

Egyre könyörtelenebb. Hogy maga már isten? Azt mondja? Na ja! Egy olyan szenátusban megszavaztatott isten. Egy olyan szótöbbséggel csinált isten. Szavazógéppel kipréselt isten. Melléje megy. Lehet, hogy maga azért türtőzteti magát, mert a picire gondol, aki a hasamban van? Látja, ő isten lesz. Tudom. Igazi isten. Mostanában az asszonyok gyakran ábrándoznak arról, hogy hátha ők hozzák világra a világ megváltóját… Mire gondol? Tudja, a maga közönye rosszabb, mintha ütne. Vigyázz, te, mert a végén én gyilkollak meg téged, és nem biztos, hogy kedvem lesz aztán feltámasztani… Állnak egymással szemben. Poppaea furcsán elneveti magát, és a kezében levő selyemsálat átveti Nero nyakán. Mit ijedezik? Csak be akartam kötni a torkát ezzel a selyemsállal. Ha olyan kényes. De ha nem kell… Lehúzza a sálat Nero nyakából, otthagyja őt, lassan a kerevethez megy. Leül. A sál egyik végét a maga nyakára tekeri. A mágushoz. Hagyd most ezt a zenét.

POPPAEA

Csodálkoztok, hogy hogy kipakolok. A szerelmes asszonyok tudnak csak igazán kipakolni. Nekik mindig több van a bögyükben. Több, mint a közönyös vagy a gyűlölködő asszonyokéban… Na, folytathatod, mágus! Feláll.

MÁGUS

Zenélni, dünnyögni kezd.

POPPAEA

Azt hiszem, most már egyenesben vagyunk. Ez most már megint olyan, mint egy szertartás. Megy, szinte magától… Azt mondják, tegnap egy Nero-szoborba belecsapott a villám. Mért sápadt el barátom? Egyelőre nem magába csapott. Maga mindig kitalál valami új mutatványt. De a végzet is, látja. Mit tervez most? Kocsiversenyt? Bikaviadalt? Keresztényeket a fenevadak elé? És persze, maga is fellép mint oroszlán. Vagy úszóbajnokként fog talán legközelebb bemutatkozni? Ez, látja, megint méltó volna magához. Leúszik a Tiberisen egész a tengerig – a hasa alatt egy ügyes búvárral. Úszik, és közben énekel. Hosszú a Tiberis, előadhatja összes műveit. A vízben.

NERO

Idegesen felnevet, s a jojóval játszik, ügyetlenül, mintha csak az érdekelné.

POPPAEA

A hálás nép majd kiissza a Tiberist… Van még egy ötletem: gyújtsa fel Rómát…

NERO

Kitépi a játékszere fonalát.

MÁGUS

Elhallgat.

POPPAEA

Pardon, már megtette.

NERO

Felüvölt, torkaszakadtából. Nem igaz! Nem én csináltam!

POPPAEA

Barátom! A ma esti fellépésre így már végképp nem lesz hangja. Felugrik, odamegy az indulattól remegő Neróhoz. Közben mellékesen a mágushoz. Mondj közben valami mesét, mágusom.

MÁGUS

Hevesen rákezd… „A királyné akkor elővett egy kést, amelyre héber nevek voltak írva, és egy kört rajzolt vele a terem közepére.”

POPPAEA

Ez az! A nyakába kötött sál szabadon maradó végét rátekergeti megint Nero nyakára. S komolyan mondja. Most úgy össze vagyunk kötve, mint menyasszony és vőlegény… Egyre gyorsabban fűzi össze magát Neróval. Tengelye körül forogva – mintha most ő volna valami eleven jojó – pergeti föl nyakára a selymet. Mindketten forognak és keringenek. Rituális tánc ez, halálos balett.

MÁGUS

Közben folytatja. „Egyszerre megjelent előttük a szörnyeteg, oroszlán alakban. Tátott szájjal rontott a királynéra. De az kitépte egy szál haját, a haj éles karddá változott, ezzel kettévágta az oroszlánt. De most az oroszlán feje skorpióvá lett. A királyné pedig kígyóvá, és a skorpióra vetette magát. Mire ez sassá változott, a kígyó meg keselyűvé. Ekkor a sasból macska lett, a királynéból pedig farkas…”

NERO

Karjaiban tartva a selyemsállal többszörösen hozzákötözött Poppaeát. Poppaea! Mi van veled?

POPPAEA

Semmi, semmi…

MÁGUS

„…Sokáig hevesen viaskodtak, a macska látta, hogy a farkas legyőzi, és nagy, piros gránátalma alakját vette föl. Darabokra hasadt, és a magjai szétszóródtak a terem padlózatán…”

POPPAEA

Egy csöpp sikolya.

MÁGUS

„Most a farkas átváltozott kakassá, hogy felszedje a magokat…”

NERO

Poppaea! Poppaea! Ne komédiázz! Mért csinálsz így?… Tekeri le nyakukról a sálat.

MÁGUS

„Az egyik mag beleesett a vízbe, és hallá változott. A királyné még nagyobb hallá, és utánamerült…”

NERO

Hogy Poppaea nyakáról levágja a sálat. Egy kardot! Kést!

MÁGUS

Felugrik. hosszú kést kap elő, s nyiszálni kezdi a selyemsálat. Közben.

„Mind a két hal lángnyelvvé változott…” Karjába veszi Poppaeát, lefekteti a kerevetre.

NERO

Jól játssza… Azt játssza, hogy meghalt. Élethűen játssza… Na! Abbahagyhatod!… Sebesen. Egyszer egy barátommal fogadtunk, hogy mennyi ideig tud a vízben maradni. Még most is ott van. Megnyerte a fogadást.

MÁGUS

Ahogy figyelmesen vizsgálja a fekvő Poppaeát. Tollat tart a szája előtt. Pszt!

NERO

Meghalt?

MÁGUS

Felemelkedik. Meg.

NERO

Játszik.

MÁGUS

Már nem.

NERO

Tetszhalott.

MÁGUS

Igazi.

NERO

Akkor is támaszd föl.

MÁGUS

Az emberiség fel fog támadni. Ezt megígérte az Úr, Zarathustra által.

NERO

Az emberiség nem érdekel. Őt támaszd föl!

MÁGUS

Poppaea fölé hajol, mintha a szájába akarna lehelni.

NERO

Én hozzá se nyúltam. Ő akart engem megölni… Fel fog támadni, meglátod. A zsidókban megvan az örök élet szikrája… Éleszd föl! Na!

MÁGUS

Felemelkedik, égnek tartott kézzel. Kántálva, hatalmas hangon. Mozdulatlan, halott és hideg test. Felelj! Mi az, ami önmagát mozgatja…?

EGY HANG

A Nap!

MÁGUS

Mi az, ami újjászületik?

EGY HANG

A Hold!

MÁGUS

Mi az, ami a hideg gyógyszere?

NERO

A tűz, tudom. Ne szélhámoskodj itt tovább! Ez nem az ő hangja volt. A te hangod volt.

MÁGUS

A Hangok itt voltak. A Hangoknak médium kell. Van-e jobb médium, mint egy gyakorlott hasbeszélő? Kántálni kezd. Kérlek, lélek, kérlek a tűzre, a vízre…

NERO

Elég! Menj innen!

MÁGUS

Talán olvassunk fel neki Nero írásaiból. Azt mondják, azoknak is csodás hatásuk van.

NERO

Nem veszi fel a sértést. Ki tudja?

MÁGUS

Figyelje majd a testet. Az élet úgy tér vissza belé, mint a szerelem. A karját szétcsapja, a fejét hátraveti…

NERO

Mondd, amikor itt ültetek a tűz előtt, és én jöttem – tudtad már, hogy meg fogom ölni?

MÁGUS

Tudtam.

NERO

Mért nem ütöttél agyon, amikor bejöttem? Mért? Átkozott! Kilöki. A tűztartó edényhez jön. Leül elébe. Háttal a holttestnek. Csendesen beszél. Csak ő marad fényben. Körülötte lassan minden sötét lesz. Gyere vissza, Poppaea… Mit mondjak, hogy visszagyere?… Szeretnék megint veszekedni veled. Tudom, hogy hallasz… A halottaknak a hallása még sokáig épen marad. Akarod, hogy énekeljek neked?… Most már úgyis mindegy. Látod, már azt se bánom, hogy tönkremegy a hangom. Van egy szép dal, a halott nimfa siratásáról. Csak az a baj, hogy nagyon szomorú. S nem akarom, hogy sírjál. Nem elég neked, hogy meghaltál? Tudod, mindig féltem, hogy milyen lesz, ha meghalsz. Hát ilyen… Ne haragudj. De azért te is tehetsz róla. Én csak egy egész picit húztam meg a nyakadon azt a sálat. Azért nem kell mindjárt meghalni. Semmi célod nem volt az életben. Folyton unatkoztál. Ez az igazság. Ezért törtél le ilyen könnyen… A római asszonyok nem halnának meg egy kis nyakszorítástól. És ők visszajönnek, az első hívó szóra. Most is itt köröznek, érzem. Agrippina, Octavia… Sohasem árulták el, hogy van lelkük. Most igen. Hess! menjetek vissza a pokolba!… De te maradj még, Poppaea. Ne hagyd, hogy valamilyen szél elsodorjon innen északnak vagy délnek. Olyan jólesik elbeszélgetni veled… Tudod, mióta isten lettem, az emberek elveszítették azt a képességüket, hogy beszélgetni tudjanak velem. A szenátorok is dadognak a jelenlétemben. Mióta isteni vagyok, a tyúkszemvágó is folyton belevág a lábamba. A nagy megtiszteltetéstől. Hogy sikerült megfognia az isten lábát. Te nem félsz tőlem. Ha skorpió voltam, kígyó lettél… Tűz voltam, te is tűz voltál. Gyere vissza, Poppaea, folytassuk az életet. Tanítsuk meg az embereket az egyetlen érdemes életre. Rómában a házastársak is úgy élnek egymás mellett, ahogy a sírkövükön látni: méltóságteljesen, megkövült borzalomban. Mi azt szerettük egymásban, hogy változni tudtunk. Nem is egymást szerettük, hanem a magunk színeváltozásait. Ebben a szerelemben egy Proteus voltam. Te meg egy Protea – kis büdösöm. Nyolc évszázadnyi római erény és hősiesség és erkölcs után és szellemi korlátoltság után, mi elkezdtük a játék korszakát. A szerelemét. Ha már muszáj volt zsarnoknak lennem, túljátszottam a zsarnokot. Ezt a szívességet tudtam nyújtani az emberiségnek. Hogy utánam ismerje föl a zsarnokokat. Az ügyes, képmutató zsarnokokat is… Ehhez kellettél nekem, kis Proteám. Te azt hitted, hogy én szerepeket játszom. Én mindig a császárt játszottam, aki mindent megenged magának. A zsarnokot… Aki megengedte magának azt is, hogy megölje, akit legjobban szeret. Maga elé nézve. Ha lehetséges volt, hogy egy ember megölje, akit legjobban és igazán szeret, akkor minden lehetséges a világon. Mától kezdve minden lehetséges a világon. Artikulálatlanul énekelni kezd, hosszan. Majd egy kiáltással. Euridikém, gyere vissza!

MÁGUS HANGJA

Van föltámadás!

NERO

Mi az?

MÁGUS

Föltámadt…

NERO

Ez? Poppaea?

MÁGUS

Látod, szakasztott Poppaea… Csak éppen fiú lett… Egy kis műhiba.

NERO

Némán, figyelmesen körbejárja. Hirtelen elkezd nevetni, viharosan. Ez az! Ezt szerettem Poppaeában, hogy ilyen rendhagyó tudott lenni. Sohasem ugyanaz… Mindig kitalált valamit. Egy új fülönfüggőt… Most fiú lett. Micsoda ötlet. Volt már kígyó, tűzvész… Poppaea – Protea… Most kiskakas… Egyszer eljátszotta az anyámat. Ez igaz?

MÁGUS

Vizsgáld meg!

NERO

Férfi vagy?

POPPAEA-SPORUS

Igen, Nero.

NERO

Nagyszerű! Bizonyítsd be!… Húzd ki a kardod. Öld meg ezt a mágust.

POPPAEA-SPORUS

Kihúzta a kardját. Most térdre rogyasztja maga előtt a mágust.

NERO

Közben csevegve. Tudod, ha az ember élettársa meg egy pap túl jóban vannak – az egyiket a kettő közül el kell tenni láb alól… Hol egyiket, hol másikat…

POPPAEA-SPORUS

Felülről lefelé mellbe döfte a térdelő mágust. Az elvágódott. Most átlép rajta. Bejön.

NERO

Jól van, kis büdös, bele se sápadtál. Kiáltva. Hirdessétek ki: egyetlen szavammal az alvilágba küldtem Poppaeát, és visszahoztam onnét, mint Orpheus, még tökéletesebb alakban!… Ma éjszaka mindenki ünnepelje Poppaea feltámadását.

NERO

Poppaeához. A fellépés elmarad. Veled maradok. Na, kis büdös, féltél, mi? Azt hitted, ugye, hogy nem szeretlek eléggé?

NERO

„Nemes harcot harcoltam. A versenypálya végén tartok. Megőriztem a hitem. A győzelmi koronát Istenemtől várom.”

LOCUSTA

Öreg méregkeverőnő. Elegáns kozmetikai szalonja volt valamikor, ott árulta a mérget is. Egy idő óta csak Nerónak dolgozik, s a palotában lakik. Bejön, megáll, nézi, mit csinál Nero. Ez micsoda? Ez a szöveg?

NERO

Az új stílus egyik remeke. Nem tudok betelni vele. Olyan lendülete van. Elhiszem neki, hogy feltör az égig. Hallgasd csak! Ezt a fokozást, ezt az elragadtatást: „Biztos vagyok abban, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmak, sem jelenvalók, sem jövendők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket az Istennek szeretetétől, amely vagyon a mi Urunkban.”

LOCUSTA

Keresztény szöveg. Hogy jutottál hozzá?

NERO

Felállt. A postai cenzúra be szokta szolgáltatni nekem az apostolok levelezését. Egy új próza van születőben. Cicero nem tudott ilyet: „A győzelmi koszorúmat Istenemtől várom.”

LOCUSTA

Csak azt nem tudom, hogy ezekkel a mondatokkal egy kocsiversenyre készül-e most, vagy a halálra?

NERO

Hirtelen, őszintén. Én sem tudom. Majd egy pillanat múlva. Rengeteg tervem előtt úgy nyílik ki a jövő, mint a legszélesebb aréna, és minden kocsit én hajtok – a hiányzó zápfogam helyén pedig itt van már az a kis kapszula, amit adtál, a gyorsan ölő méreggel. Csak egy pöccintés kell a nyelvem hegyével…

LOCUSTA

És aztán szét is kell harapni.

NERO

Szét fogom harapni, Locusta, szét fogom harapni. Lesz bennem annyi bátorság, hogy szét fogom harapni. A disznók hogy reagáltak rá?

LOCUSTA

Pompásan. Egyetlen sivítás, és végük volt.

NERO

Tudod-e, hogy egész más az élet így, mióta be van építve a testembe a halálom? Mint aki nyelvével a fogát piszkálja.

LOCUSTA

Vár valakit vacsorára?

NERO

Nem. Nyugodtan elmehetsz sétálni. Vagy színházba. Biztatólag. Nem én lépek fel.

LOCUSTA

Akkor mégiscsak vár valakit.

NERO

Mondom, hogy elmehetsz sétálni, vagy lefekhetsz.

LOCUSTA

Kit vár?

NERO

Ezt a kötelességtudást! Láthattad, a szakácsnak is kimenőt adtam. Olyan vendégeim lesznek, akik nem méltányolnák a kolibripástétomot.

LOCUSTA

Keresztényekkel barátkozik? Nem nehéz kitalálni, ha Pál apostol leveleit olvassa.

NERO

Bal felé mutat. Ott a levélíró.

LOCUSTA

Ó…

NERO

Jobb felé mutat. És ott a társa, Péter… Péter és Pál, kellemesen alliterál a neve ennek a két zsidónak.

LOCUSTA

Megengedi, hogy köszöntsem őket? Legalább az egyiket…

NERO

Bal felé int. Menj arra, és szólj, hogy Pál bejöhet. A távozóhoz. Mondd, Locusta, te keresztény vagy?

LOCUSTA

Az ajtóban megáll. Elég buta dolog volna, ha erre igent felelnék, s ha egy hosszú élet után, amelyet méregkeveréssel töltöttem el, végül is teológiai nézeteim miatt végeztetnél ki. El.

NERO

Nyelvével megpiszkálja fogát. Tapsol.

A KÉT BÉRGYILKOS

Be.

NERO

Mennyi keresztény van a börtönökben?

ELSŐ BÉRGYILKOS

Tegnap hatezren voltak.

NERO

Kétezer még biztos van belőlük. Hozzatok ide a kertbe kétezer keresztényt… Szükségem van érvekre abban a vitában, amelyet itt most folytatni fogok. A tét nagy. Az érvek sem lehetnek kicsik.

PÁL

Be. Láncokban. Az első pillanatban az tűnik fel rajta, hogy kopasz, tündökletesen kopasz, hogy eléggé csúnya arcú, rövidlátó, a szeme örökös gyulladásban van. Azután feltűnik az is, hogy amikor beszél, megszépül. Magába húzódó és lobbanékony, mint az epileptoid emberek. Mindig kész arra, hogy az érveivel együtt magát is odadobja az igazság serpenyőjébe.

NERO

A bérgyilkosokhoz. Vegyék le róla a láncokat.

PÁL

Én éppen olyan szabad vagyok láncokban, mint nélkülük.

NERO

Engem kötnek meg – a te láncaid. És szeretek én is szabad lenni. Hogy Pál láncai lehulltak. Így ni! Int a bérgyilkosoknak, hogy elmehetnek. Így mégis egyenlő emberként beszélgethetünk. Nem vagy fölényben.

PÁL

Én annyit szenvedtem istenemért, hogy abból te már elvenni semmit se tudsz. Hozzátenni is keveset. Éheztem, szomjaztam, rongyoskodtam, gyalogoltam…

NERO

Háromszor megvesszőztek, ötször megbotoztak, kétszer hajótörést szenvedtél… Ismerem az életrajzod. Többször megírtad.

PÁL

Meg is haltam.

NERO

Ezt nem tudtam. Általam?

PÁL

Nem. Haragomban… Egy dührohamban. Jupiterként kezdtek imádni. De Péter föltámasztott.

NERO

Az más. Már azt hittem, téged is kivégeztettelek. Sajnáltam volna… Tudod, veletek, keresztényekkel úgy vagyok, hogy amikor találkozunk, nehéz rájönni, hogy még a kivégzés előtt vagytok-e vagy már utána. A legtöbbje fejébe veszi, hogy a vértanúsága után meglátogat éjszaka. Ők is így szoktak jönni, láncot csörgetve. Mind az én bőrömre akar csodát csinálni.

PÁL

A test emberei meghalnak, és aztán porrá, hamuvá és mocskos sárrá lesznek, a lélek emberei a halálban is újjászületnek.

NERO

Lehet. Azért én örülök neki, hogy még élsz. Merő önzés. Jobban szeretek élőkkel vitatkozni, mint halottakkal. A halottak sokkal csökönyösebbek. Mindig ugyanazt hajtogatják. Szellemileg elmaradottabbak, mint az élők. Az ember pedig azt hinné, hogy az utolsó pillanatok nagy élménye, aztán a túlvilág, megtágítja a horizontjukat… Nem. Hidd el, nem érdemes meghalni. Az ember korlátoltabb lesz, mint előtte…

PÁL

Belevág. Hiszem, hogy az örökkévalóságban részem lesz Isten végtelen bölcsességében is.

NERO

Úgy legyen! De itt a földön is próbáljunk némiképp bölcsnek lenni.

PÁL

Szerencsétlen ember. Törődj a lelkeddel! S ahhoz nem bölcsesség kell, hanem bűnbánat.

NERO

Amíg császár vagyok, arra vagyok ítélve, hogy törődjem az alattvalóimmal is. Az emberiséggel. Ezért javasolnám mai tárgyalásunk első napirendi pontjának, hogy – mi legyen az emberiség sorsa?

PÁL

Az emberiség immár megindult az Isten országa felé. A legnagyobb városok sűrűn lakott negyedeiben a lakosság zöme keresztény. Korinthosz kikötőnegyedében, vagy itt Rómában, a Tiberisen túli negyedben…

NERO

Belevág. Hidd el, a legsötétebb nyomornegyedben nem álltok olyan jól, mint itt a császári palotában. Néha úgy érzem magam, mintha én volnék itt az egyetlen nem keresztény. Hirtelen feláll a trónusáról, odamegy Pálhoz. Mondd, Pál, te, aki olyan nagy térítő és még nagyobb taktikus vagy, nem gondoltál rá soha, hogy a császárt is megtérítsd? Egy keresztény Neróval az élen hátha vidámabban kocogna az emberiség Isten országa felé.

PÁL

Tartózkodva. A mi szemünkben nincs különbség a kikötői rakodómunkás és a római császár között.

NERO

Ennek igazán örülök!

PÁL

Csakhogy neked azért kéne most a kereszténység, Nero, mert ingatag hatalmadban nem tudsz hová kapni támaszért. Hadd idézzek én neked egy közmondást, amit még sátorlapkészítő koromban hallottam: senki sem vet pedig új foltot az ócska ponyvára, mert az új folt még jobban elszakítja a régi ponyvát, és nagy szakadás leszen. Nevet.

NERO

Az ócska ponyva én vagyok… Akkor meg mért mondtad azt a hajón, amikor Róma felé tartva viharba kerültél, hogy „ne félj, Pál, a császár elé kell néked állnod”?

PÁL

Ha ilyen jó kémeid vannak, akkor azt is tudhatod, hogy én minden levelemben és beszédemben megbélyegezlek téged: „te vagy a bűn embere, a romlás fia.”

NERO

Úgy van! Ezt a thesszalonikaiakhoz írott második levélben írtad… Évek óta nagy érdeklődéssel olvasom a leveleidet. És élvezettel.

PÁL

Nem neked szóltak.

NERO

Átéltem. Korinthosziaknak írtál? Úgy olvastam, mintha egy korinthoszi dokkmunkás volnék. Thesszalonikába írtál? Én voltam a jobb útra térő thesszalonikai örömleány. A rómaiaknak írtál? Átéltem, hogy én vagyok a római császár, a bűn embere, a romlás fia – átéltem azt is, már ne haragudj, hogy én vagyok az a kocsihajtó, aki a versenypálya végén a győzelmi koronát istenemtől várom.

PÁL

Indulatában majdnem fölkacagva. Micsoda gőg van a te szívedben, hogy annyi mocskos bűn után, még jutalomban reménykedsz?

NERO

Csak az Istentől. Aki abban különbözik a földi bíráktól, hogy nem szükségszerűen reagál büntetéssel a bűnre. Fizethet megbocsátással is.

PÁL

Visszahúzódva. Megbocsátással, de nem jutalommal!

NERO

A megbocsátás nekem már jutalom. Hirtelen, de ártatlan képpel. És jutalommal miért nem?

PÁL

Mert ez nem férne össze Isten végtelen igazságosságával.

NERO

Gondolod? Igen, igen – ez kétségtelenül nehéz dilemma. De túltehetjük magunkat rajta. Amikor én Istenként szoktam ügyeket intézni – bizonyára tudod, van efféle funkcióm is –, mindig csinálok valami paradox dolgot. Hol ezt, hol azt. Birtokot adok egy összeesküvőnek, kivégeztetek egy hű jó barátot…

PÁL

Az Istenhez méred magad?! Te!

NERO

Félreértesz. Én egyáltalán nem hiszek a római istenekben. Magamban sem. Nem hallottad? A múltkor is nyilvánosan levizeltem Jupitert. Alig lehetett elsimítani. Hirtelen egy centire Pál arcától. Elkomorodtál? Összeszűkült a pupillád? Milyen merev lett az arcod! Akárcsak a szenátoroké… Áll tovább Pál orra előtt, kicsit elmosolyodik. Pál, Pál! Gondolhattam volna, hogy te, aki olyan jó katonája vagy istenednek, mint általában a jó katonák, a szíved mélyén tiszteled az ellenség generálisait is.

PÁL

Megvetem őket. És velük együtt a pogány istenteleneket.

NERO

Lassan felemeli a kezét, és megérinti Pál hatalmas homlokát. Mi ez itt?

PÁL

Régi sebesülés nyoma.

NERO

Itt ért a villám a damaszkuszi úton. Ugye? Amikor a lovadról leestél… És az istentelen Saulból istenes Pál lett. Már elfelejtetted?… Saul!

PÁL

Azt akarod állítani, hogy ugyanúgy az Isten különleges akaratából van ez a mi mai találkozásunk?

NERO

Nem fogom azt állítani, hogy velem is éppúgy célja van a te istenednek, mint veled volt. Pál fordulása: csoda volt. Nero fordulása – te is mondod –, taktika. Villám itt nem csapdos. Égi szózat nem hallatszik. A hasonlóság csak az, hogy én is bukófélben vagyok. Erről a trónusról. Ahogy mondtad. De tudom, hogy te egyedül ezért a pillanatért jöttél Rómába. Nyomornegyedeket másutt is találtál volna. De Rómában van a császár. A világ ura. Hát itt vagyok… Pál apostol!

PÁL

Sok vallás van most Rómában. Mért éppen a kereszténységet tünteted ki a közeledéseddel, Nero?

NERO

Azzal kezdeném, hogy a bázisunk azonos. Nemcsak te és az istened, én is népszerű vagyok a szegénynegyedekben. A besúgóink is legtöbbször azonosak. Az a sok borbély, masszőr, kocsihajtó, prostituált, kocsmáros és felszolgáló pincér: mind keresztény, és mind az én emberem. Nekik köszönhetem, hogy eddig minden összeesküvést, amit a szalonokban, fürdőkben és gyaloghintók mélyén szőttek ellenem, idejében leleplezhettem.

PÁL

Ha csak ennyit tudsz a kereszténységről, nagyon keveset tudsz.

NERO

Tudom, hogy egy modern isten már nem fog beköltözni a tágas márvány oszlopcsarnokokba. Lent keres lakást magának, a nagyvárosokban, a sűrűn lakott negyedekben. Ahogy mondtad.

PÁL

Nem ez a lényeg.

NERO

Felcsattan. Ne játssz velem úgy, mint egy vásári szerencsejátékos: „Itt az Isten, hol az Isten!” Mit akarsz elnyerni tőlem? A trónomat? A hitemet?

PÁL

Egy Nero hite! Nevet, majd. –

NERO

Lehet, hogy erősebb lábon áll, mint a trónom. Ezzel nem mondtam sokat. Egy pillanat, folytatja. Nemcsak a bázisunk közös. Mestered a szeretetet prédikálta. És szeretett-e valaki olyan szenvedélyesen, olyan megszállottan, olyannyira válogatás nélkül mindent, ami él és mozog, mint én?… Ha elmondanám, hogy kiket s miket szerettem!

PÁL

Bujálkodásaiddal hivalkodsz? Ez nemhogy közelebb hozna, hanem örökre eltávolít téged az igazi szeretettől.

NERO

Kicsit hallgat, majd. Biztos?

PÁL

Biztos.

NERO

Kár… Nem miattam kár. Csak az emberiséget sajnálom. Amíg ezt beleveritek majd minden serdülő fiú és kislány fejébe…

PÁL

Azt remélted talán, te bolond császár, hogy egy keleti vallás jó takaróul fog szolgálni szemérmetlen tetteidhez?

NERO

Nekem tetszik a Kelet, igaz, gondoltam is rá, hogy oda teszem át a birodalom székhelyét.

PÁL

Kár lett volna.

NERO

Neked meg tetszik Róma.

PÁL

Amit csinálni lehet belőle, az.

NERO

A régi római erkölcs alapján… Ez inkább kérdés volt. Elárulhatom neked, az a régi római erkölcs merő képmutatás. A szenátusban érvényes, az ágyban nem.

PÁL

Nem a képmutatás a legnagyobb veszély. Sőt. A képmutatás már egyik formája a bűn elleni küzdelemnek. A képmutatás elvben már elfogadja a mi erkölcsi kódexünket. Kis csend.

NERO

Mondd, Pál – a mesteretek megkeresztelt volna engem?

PÁL

Nem tudom. Én nem ismertem őt. Csend. Sokat hallom én ezt, a hátam mögött, vádként mondják. „Milyen apostol az, aki nem ismerte az Urat?” Csak futólag láttam, villámfényben, a damaszkuszi úton. Azóta vannak gyulladásban a szemeim. De mi nem ettünk együtt, nem vándoroltunk együtt, nem halásztunk együtt. Péterrel halászott. Velem nem… Ezt nekem annyit mondták, hátam mögött és szemtől szembe, hogy én ebből programot csináltam.

NERO

A karszékére int.

PÁL

Bólint, elfogadja, leül. Miért tetszett az Istennek tizenkét apostola mellé kiválasztania engemet is, aki sohasem láttam őt? Mert mostantól kezdve olyan nemzedékek jönnek, akik ugyancsak nem látták őt. És ez nagy különbség! Könnyű a többieknek, akik látták. Péter szeméből most is mindig megered a könny, ha eszébe jut a mester. Hogy milyen csodálatos volt, hogy milyen szeretetre méltó! Nekem nem jutott ebből semmi. Egy villámcsapás csak… Azt kérded, megkeresztelt volna-e téged? Lehet. Csakhogy más volt az egyház helyzete, amikor ő a földön járt, és más most. Hogyan szerethessék őt azok, akik sohasem látták? Magamból indultam ki. Hogy szeretni tudjam őt, úgy szeretni, ahogy szeretném szeretni, ahogy Péter is szereti, akinek két arcát már véresre marta a sor sírás – és jobban is, mint Péter! Miért ne? Ahhoz az kell, hogy folyton veszélyben tudjam őt.

NERO

Veszélyben? Őt? Aki a mennyországban ül, az Atya jobbján?

PÁL

Egy hozzá illően nagyméretű veszélyben. Mert ha veszélyben tudom őt, akkor féltem őt, ha féltem őt, akkor szeretem őt… Hogy ingadozás nélkül szeretni tudjam Krisztust, akit sose láttam, ahhoz kell nekem egy Antikrisztus… Csend. És kell gyűlölet és aszkézis. Csend. És kell a pokol, hogy ő a mennyországban ülhessen, az Atya jobbján.

NERO

Szegény emberiség.

PÁL

Feláll. Neked az a bajod, császár, hogy mindig csak erre a nyomorult, siralomvölgyében vándorló emberiségre gondolsz. Nem tud felszárnyalni a lelked az Istenhez?… Szinte ragyog. Föl a szíveket! Hozzá!

NERO

Szegény Isten… Nehogy aztán ő is a pokolban végezze! Kettőt tapsol. Hívatom Pétert. Majd vele megegyezem.

KÉT BÉRGYILKOS

Be.

NERO

Pál elmehet… Te meg hozd be a másik öreg zsidót.

ELSŐ BÉRGYILKOS

El.

PÁL

Arra számítasz, hogy Péter naiv, és hinni fog neked? Igaz, huszonöt éve itt él Rómában, és még mindig vidéki. De éppen azért megvan benne a vidéki emberek gyanakvása is… Nem fog megkeresztelni téged. Mint aki megenged magának némi bizalmasságot, azzal a mosollyal, amellyel papok vagy orvosprofesszorok néha kiadnak egymáson. Péter, Róma püspöke, vagy ahogy a hívek becézik: pápája – papája – ma is szívből utálja a rómaiakat.

NERO

Remélem, hogy ezen az alapon remekül meg fogjuk egymást érteni. Én is szívből utálom a rómaiakat.

PÁL

Pált az egyik bérgyilkos kiengedi.

NERO

A bérgyilkost a küszöbön megállítja egy pillanatra. Pszt… Békén hagyni… Kíváncsi vagyok, hogy írja majd meg a velem való találkozást. Ebben az ő jó modern prózájában.

BÉRGYILKOS

El Pál nyomában.

PÉTER

Be. Nyomában a másik bérgyilkossal.

NERO

A római császár üdvözli a római pápát. A bérgyilkoshoz. A láncokat!… Megőrizhetem-e ezeket a láncokat mint szent ereklyét?

PÉTER

Miért hívattál, császár?

NERO

A palotám, úgy tudom, épp a te egyházkerületed meg a Linus püspöké között a határon fekszik…

PÉTER

Hozzám tartozik.

NERO

Nagyon örülök. Kérlek, végy fel a hitújoncok közé. Apostoltársad ugyanis megkeresztelt az előbb.

PÉTER

Melyik?

NERO

Pál.

PÉTER

Lassan bólint, mint aki tudja, hogy ezt csakis Pál tehette. Pál magát az Isten bolondjának szokta mondani. Meg hogy ő magát mindenkinek a szolgájává teszi, csak hogy a többséget megnyerje.

NERO

Pál figyelmeztetett, hogy te nem szereted a rómaiakat.

PÉTER

Én meg akartam már szökni ebből a városból, de az országúton találkoztam az Úrral, és ő visszatérített. És tudom, hogy nem arra tértem vissza, hogy a császári kegyelemben sütkérezzek, hanem hogy vértanúságot nyerjek.

NERO

Nem fogadsz be – a nyájadba?

PÉTER

Simon mágus pénzt is kínált. Porrá égettem.

NERO

Hatalom?

PÉTER

Herodes Agrippára férgeket bocsátottam.

NERO

Nana!… Visszahőköl, ez a precedens nem tetszik neki. Van azért különbség egy vidéki kiskirály és a birodalom császára között. Aki ráadásul már meg is van keresztelve.

PÉTER

Most elfutja a főpásztori harag. Hát akkor az oldásnak és kötésnek azzal a hatalmával, amely rám bízatott, kimondom…

NERO

Belevág. Vissza akarod venni tőlem a keresztséget?

PÉTER

Igen. Bármilyen példátlan cselekedet, megteszem.

NERO

Ne tedd, kérlek! Ne tedd!

PÉTER

Neked csak hivalkodás volna a keresztség. Tetteiddel megcsúfolnád.

NERO

De kényesek lettetek ti mind! Hát ki volt kedves a mestered előtt? A bűnös, mindig a bűnös. Őket vendégelte, őket biztatta. Az adószedőket, a paráznákat, a megfeszített latrokat. Van-e nagyobb bűnös nálam?

PÉTER

Hogy keresztelt meg téged Pál apostol, vízzel?

NERO

Vízzel.

PÉTER

Az Atya, Fiú és a Szentlélek nevében?

NERO

Pontosan.

PÉTER

Elfordul. Próbálj akkor ezentúl keresztényien élni.

NERO

Akkor most, kérlek szépen, Péter, keresztelj is meg.

PÉTER

Most már dühös. Keresztelni csak egyszer lehet!

NERO

Hazudtam neked, Péter. Bocsáss meg. Nem vagyok megkeresztelve. De mivel te beleegyeztél, most már pótoljuk ki ezt a hiányt. Letérdel, hátraszól a bérgyilkosnak. Vizet! Folytatja. Azt hiszem, illendőbb is, hogy a te kezedből kapjam a keresztséget. Nem a protokoll miatt mondom. De ennyi bűnt lemosni, azt hiszem, csak a pápa tudhat. A bérgyilkoshoz, aki egy edényt szagolgat. Hülye! Abban illatszer van… Az meg bor! Kikiált. Vizet!

BÉRGYILKOS

Vizet!

NERO

Ezt a legnehezebb találni ebben a palotában…

PÁL

Berobban. Vizet? Keresztvizet? Mit készülsz tenni, Péter?

PÉTER

Kihúzza magát. Megtisztítani egy bűnöst a bűneitől.

NERO

Ez az! Térdelve. Ne is törődj vele, Péter. Ő még nem ismeri fel ennek a pillanatnak a nagyszerűségét.

PÁL

Felismertem benned, Nero, a bűn emberét, a veszedelemnek fiát. Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, aki maga ül be Istenként Istennek templomába – El-elfulladva már. – Isten gyanánt mutogatván magát… Isten… Isten…

NERO

Felállt, szelíden. Tőletek tanultam: ha valaki szereti az Istent, olyan lesz, mint az Isten.

PÁL

Halljátok? Hallod, Péter? Nem így jövendölte-e Ézsaiás Isten ellenségének szavait: „Trónomat Isten csillagai fölé emelem… Egyenlő leszek Istennel.” Tessék: Itt van!… Ő az Antikrisztus.

PÁL

Mától kezdve ez legyen a te neved.

NERO

Engem Péter meg akart keresztelni. Ugye, Péter…?

PÉTER

Dániel megírta, hogy egy ravasz király hamis ígéretekkel elcsábítja Isten apostolait.

PÁL

Odamegy Péterhez, megöleli. Örülök, hogy megerősítesz a próféták szavával.

NERO

Nem vagyok Antikrisztus.

PÁL

Váratlanul szelíden. Kérlek, testvérem, vállald ezt a szerepet. Tudod, hogy az egyháznak szüksége van egy ellenségre, egy fenevadra… Divinatorikusan. Látom a tengerből kikelni a Bestiát, párduchoz hasonlatos, és a sárkány átadta neki trónját, hatalmas birodalommal. Hatalom adatik a fenevadnak negyvenkét hónapra.

NERO

Ingerült, ideges, fél. Nekem ne szabj határidőket!

PÁL

Most igazán fölébe emelkedik. Te élni és uralkodni fogsz, Nero, a világ végezetéig.

NERO

Péterre néz, segélykérőn. A pápa…

PÉTER

Enyémek a mennyország kulcsai. Tied a poklok kulcsa.

NERO

Kezdettől fogva csavarta az orrom a ti poklotoknak a bűze. Hát erre kellett! Felül a trónusára. Tárgyaljunk tovább. Tapsol. Ahogy egy Antikrisztushoz illik.

KÉT BÉRGYILKOS

Bejön.

NERO

Azóta is a vizet keresitek?… Megjött a kétezer keresztény?

BÉRGYILKOS

Igen. Felsorakoztak a kertben.

NERO

A katonai raktárból hozassatok ki kétezer zsákot. Megmártani szurokban és kénben. A keresztényekre ráhúzni a zsákokat, nyaknál bekötni, csak a fejük legyen kint. Aztán húzzátok fel őket a kertben a lámpaoszlopokra… Meggyújtani. Biccent.

KÉT BÉRGYILKOS

El.

NERO

Simán folytatja Péter és Pál felé. Éjszakai kivilágítás. Élő fáklyákkal. Nektek ez kétezer embert jelent. Testvért. Kétezer ismerős arcot, amelyen láttátok felragyogni a hitet. Mennyi munkátok fekszik ebben a kétezer emberben! Nem is látszik ki a zsákokból más, csak az a kétezer fej, amelyre vizet csorgattatok. Emlékszel rájuk, Péter?… Pál? Édes kis szüzek, szelíd öregasszonyok, jókedvű római férfiak…

NERO

Ez szomszédotok volt egy szeretetvacsorán… Most már mint fura denevérek lógnak a lámpaoszlopokon. Felfigyel, várja az újabb üvöltést.

NERO

Várják az újjászületést, amit ígértél nekik, Pál. És az a kénszagú anyaméh, amelyben most rugdalóznak, mindjárt lángra kap, és akkor újjászületnek… Az iszonyatban… És megátkoznak titeket. És megátkozzák Krisztusukat. Maga jön izgalomba attól, amit mond. Hiába minden, mégiscsak szadista. Érzitek a kétséget a szívetekben? A híres hit – hova lett? Na, Péter és Pál, olyan biztos, hogy ti mindig jót is cselekedtek? Felugrik. Olyan biztos, hogy ti nem a Sátánnak dolgoztok?

PÉTER

A kétezer vértanú halálából újabb kétezer fog támadni.

PÁL

Újabb húszezer. Kétszázezer!

NERO

Biztos?

PÉTER

Majd meglátod.

NERO

Én? Most már bajosan. És ti sem látjátok meg. Ezzel a kétséggel és bizonytalansággal a szívünkben fogunk meghalni. Ti is. Én is.

PÉTER és PÁL

Összeölelkezik.

NERO

Nagyon helyes. Így menjetek Krisztusotok elébe. Kétezer káromkodó keresztény hívetek kíséretében. Egy ilyen ostoba tárgyalás után… Ha ugyan vár még reátok az Isten. Ha még nem fordult el tőletek. Oly buzgó és oly korlátolt apostolaitól… Kiáltva. Ha ugyan él az Istenetek, és nem pusztul el veletek együtt. Közel megy hozzájuk. De én élek, és élni fogok. Ugye? Ezt megígértétek. Mert én az Antikrisztus vagyok. Tőled lettem azzá, Pál. Te neveztél el, és aminek nevet adunk, az van attól fogva. Te találtál ki engem, Pál. Te hoztál a világra… Most már nem lehetek többé nem Antikrisztus. Felismertem magamban az antikrisztusság jegyeit. Üldözöm a keresztényeket, és üldözöm a zsidókat, imádom a látványos tragédiákat, élő fáklyákkal világítani nektek az utat a kárhozatba, és imádok komédiázni, megismertem a hatalom abszolutumát, és meg vagyok győződve róla, hogy az emberek úgy szeretnek, mint jó apjukat. És szívből óhajtom: bár általam lehessen vége a világnak, most vagy bármikor. Úgy legyen. Ámen.

PÉTERNEK

Elered a könnye, előhúzza azt a kendőt, amelyet erre a célra mindig magánál hord, törölgeti az arcát.

PÁL

Semmi, semmi… Csak a nagy fény. A kakasok azt hiszik, megvirradt.

PÉTER

Sírás közben. Megtagadtam…

NERO

Nézi őket, megrendül, hogy látja: ezek is milyen egyszerű, esendő emberek. Itt áll az éjszakában egy galileai halász, egy sátorponyva-kereskedő Tarsisból és egy római császár… És itt dől el a következő húsz évre, hogy a boldogságot akarja-e az emberiség, vagy a sírást, a szerelmet-e, vagy a test szégyenét… A következő húsz évre és a következő húsz évszázadra… Ha drámaíró volnék, és megírnám ezt a jelenetet egy olyan közönség számára, amely már tudja az eredményt, biztosan úgy írnám meg, hogy ami itt történt, annak meg kellett történnie. De itt most egymásnak bevallhatjuk, hogy szabadok voltunk. Hogy másként is cselekedhettünk volna…

PÉTER és PÁL

Felfigyelnek, felderül az arcuk.

NERO

Nem káromkodnak. Tévedtem… Énekelnek.

PÉTER

Még patakzó könnyekkel rágyújt maga is a dalra.

PÁL

Folytatja.

PÉTER és PÁL

Együtt, egymásnak intve, elölről kezdik.

NERO

Mi ez a bosszantó, primitív nóta?

PÉTER

Dalolás közben, ragyogó arccal. Egyik utódom fogja szerezni. Énekel.

NERO

Ilyen dalokért nem érdemes a jövőbe látni. Int a bérgyilkosoknak. Vigyétek! Hirtelen. Péter – az utódaid ugyanilyen palotában fognak lakni!

PÁL

Megmondotta Ezékiel: „Ő volna hát az a férfi, aki megremegtette a földet?” Haragosan felnevet, kacag.

PÉTER és PÁL

Énekelve el, káprázó szemmel a nagy odakinti világosságtól.

NERO

Egyedül, utánozza a pattogó, rímes himnuszt. Papapappa, papapappa, papappa, papapa… Micsoda olcsó, csilingelő versek. Mindent feladtam volna. Mindent. Például Rómát, a birodalmat. Jupitert pláne… De van, amiben nem lehet megalkudni… A klasszikus örökség, ez az… Kiáltva. Athénban felsültél, Pál. Ott kiröhögtek téged. Ezért haragszol Athénra. Én is azért nem kellek nektek, mert Apolló fia vagyok. A Felkelő Nappal születtem… Feláll, lejön a trónról, járkál. Utolsó leheletemig kitartok, és meghalok, ha kell, a trochaeusi verslábakért, Anakraeon és Sappho üteméért, az anapestusért, a jambusért!… Az ajtóból kikiált. Ez az én krédóm!

NERO

Befordul. Nyelvével mintha fogát feszegetné. Kiveszi szájából a méregkapszulát. Lesz bátorságom el is harapni. Leül a trón lépcsőjére. Második napirendi pont. Visszateszi a szájába a kapszulát, galuskásan mondja. Micsoda művész pusztul el bennem. Szétharapja, vár.

NERO

Úgy ülök itt, mint aki üríteni akar, és nem tud.

LOCUSTA

Be. Egész jó volt a színház… Mióta a szépségápolási intézetemet föladtam, és ideköltöztem a palotába, ez volt az első szabad estém… Magával mi van?

NERO

Rekedésem van. Halálrekedésem van. Nem tudok meghalni. Impotens vagyok a halálban…

LOCUSTA

Szétharapta?

NERO

Szétharaptam, Locusta, szétharaptam.

LOCUSTA

És mit érzett?

NERO

Mintha kandiszcukrot rágtam volna… Nem megy. Élek. Úgy látszik, ez a két alliteráló öreg zsidó megátkozott. Örök életre vagyok ítélve.

LOCUSTA

Fölcsattan. Akkor meg ne becsmérelje az én mesterségemet. Ki látott ilyet? Hogy magát örök életre kárhoztatták, arról én nem tehetek… De akkor ne mondjon olyat, hogy én kandiszcukrot adtam magának arzenikum helyett. El.

NERO

Még csak huszonkilenc éves vagyok, és már halhatatlan.

NERO

Álmában. Jaj a hasam… Jaj a hasam…

AZ EGYIK BÉRGYILKOS

Bejön és bizalmasan közli. Nero a legjobb anya!

NERO

Álmában. Jaj a hasam…

A MÁSIK BÉRGYILKOS

Claudius is imádta a hasát, ő is mindig elrontotta. Nero mit evett? Neróhoz. Császárom, mit ettél?… Hallod? Császárom!… Mit ettél?

NERO

Nyög.

AZ EGYIK

Békát evett.

NERO

Ökröndözik.

A MÁSIK

A béka könnyű étel. Párizsiasan vagy pikáns mártással én is imádom. Nincs is jobb annál.

AZ EGYIK

Na ja! De nem élve.

NERO

Jaj, jaj!… Szabadítsatok meg a kínjaimtól… Rúg, rúg… Érzem, hogy rúg! Artikulálatlan, halk, hosszú jajgatásba fullad a szava.

A MÁSIK

Ki merészeli rúgni a császárt?

AZ EGYIK

Röhög. A trónörökös. A kis trónörökös. Az ugrál már a császár hasában.

A MÁSIK

Meghatódott. Gondoskodik utódról is!… Igazad van. Nero a legjobb anya.

AZ EGYIK

Nagy nap ez a mai! Jobban mondva: nagy éjszaka. Nemhiába áll az a fényes csillag a palota fölött. A császár szülni fog!

EGYÜTT

Igazunk van: Nero, a legjobb anya!

NERO

Sikít.

A MÁSIK

Te, ezek már a tolófájások. Mit csináljunk?

AZ EGYIK

Kést húz elő. Mi leszünk a legjobb bábák.

A MÁSIK

Milyen igazad van! Hogy is szülhetne egy császár másként, mint császármetszéssel? Ő meg egy nyitott borotvát húz elő.

NERO

Most már ordít. Ne!… Ne!… Jaj ne!

A MÁSIK

Úgy látszik, a császárok jobban szeretik, ha pávatollal csiklandozzák a torkukat. Nevetnek.

NERO

Felfordult a gyomrom… Pávatollat!

LOCUSTA

Feje megjelenik a paraván fölött a magasban, mint akinek ez a természetes magassága. Egy óriásnő. És egész fiatal még. Egy emlék ő, Nero gyerekkorából.

AZ EGYIK BÉRGYILKOS

Gyere, menjünk a fenébe. Nero úgyse velünk álmodik.

A MÁSIK

Hát kikkel?

AZ EGYIK

Akiket már kicsinált, mindig azokkal.

NERO

Lassan lefejti magáról a rátekeredett selymeket, de azoknak hosszú cafrangjai – mint holmi polipkarok – a továbbiakban is visszafogják hol a kezét, hol a lábát. A mozgásában minduntalan akadályozott ember képét nyújtja. Feláll. Engedj be, Locusta!

LOCUSTA

Hogyisne! Nem holmi találkahely ez! Ide csak asszonyok jöhetnek be.

AZ EGYIK BÉRGYILKOS

Röhögve közbeszól. Nyugodtan beengedheted őt, Locusta, a szamártejben fürdő római úriasszonyok közé, mert amióta Nero lenyelte azt a kis békaporontyot, már maga se tudja, hogy fiú-e vagy lány. Hogy brekeke vagy brakaka.

NERO

Nagyon fáj a hasam, Locusta. Még soha sem éreztem ilyen fájdalmakat. Neked mindenre van orvosszered. Ápoljatok engem – annyi asszony van odabent…

LOCUSTA

Ismerem az ilyen beszédet. Még mit nem! Férfiaknak ajtón kívül a helyük! Hosszan nevet.

NERO

Puha ágyak vannak odabent. És minden csupa tükör. És a paravánok mögött asszonyok vetkőznek… Látod, hogy ismerem már a járást.

LOCUSTA

Ez nem bizonyít semmit. Minden szépségápolási intézetben tükrök vannak és paravánok.

NERO

Máskor beengedtél. Kézen fogva vezetett az anyám…

LOCUSTA

Ilyen kisfiú, és már leselkedni szeretne. Nézze meg az ember!

NERO

Tudod, Locusta, én imádtam az anyámat.

AGRIPPINA

Feje megjelenik a Locustáé mellett a paraván fölött. Haja leeresztve, arcán szürkésfehér, rászáradt, rücskös maszk van. Felismerhetetlen. Ő is egy óriásnőnek látszik.

NERO

Nyugtalanul. Ki ez az asszony?

LOCUSTA

Nem kell olyan kíváncsinak lenni. Az én vendégeimnek biztosítva van az inkognitójuk. Mint reklámszöveget, úgy mondja. Nyári szeplők ellen használjon Locusta-féle szépségpakolást.

NERO

Nyűgös gyerekként kérdi egyre. Ki ez az asszony?

LOCUSTA

Ha a császárnak fáj a hasa, ő fogja majd megcsiklandozni a császár torkát… kuc-kuc!

NERO

Hogy hívják most a római császárt?… Tudom én is, itt a nyelvemen a neve… Na!

LOCUSTA

Nevet. Titok! Titok! Titok!

AGRIPPINA

Mondd, Locusta, hogy illenék nekem a gyászruha?

LOCUSTA

Már megint kit akar gyászolni? Csak nem a… Elhallgat.

AGRIPPINA

De bizony őt. A fiamat.

NERO

Ki ez az asszony? Egy szerencsétlen anya. Milyen fájdalom lehet neki elveszíteni a fiát. Ó, az anyasors! Zokogni kezd, tragikusan. Az anyasors! Ez vár hát reám is?

A KÉT BÉRGYILKOS

A sarokban bőgni kezd. S közben fenik a késeiket.

LOCUSTA

Szaporán mondja, mint egy begyakorolt és sokszor ismételt leckét. A gyászruha majdnem minden nőnek nagyszerűen illik. A gyászruha diadalmi ruha. Túléltem valakit – ezt jelenti a gyászruha. A gyászruha csak azoknak a nőknek nem illik, akik valóban gyászolnak. Mert azoknak a sírástól vörös lesz az orruk, és bánatukban lefogynak vagy elhíznak, egyszóval kimennek a formájukból. De önt, asszonyom, ez a veszély nem fenyegeti… Ön mindig elragadó, amikor gyászol!

NERO

Hogy lehet elviselni azt a gondolatot, ó, asszonyok, hogy halandót hozunk a világra?… Feleljetek!

LOCUSTA

Fekete kalap! Fekete táska! Fekete kesztyűk!… Fekete napernyő!… Ki az, aki így össze tudja hangolni a kellékeket? Mint egy reklámszöveget. Temetésre vásároljon Locustánál gyémántból készült műkönnyeket!

NERO

Isteni igazságtalanság! Hogy ezen a földön a fájdalmat és a gyászt mind-mind az anyáknak kell viselni!

LOCUSTA

Szülés közben a legtöbb nő ugyanígy átkozódik. De amikor először mellükre veszik a babát, már boldogok, és nem győznek gyönyörködni a magzatukban. Hogy szopik! Milyen mohón szopik az édes!

NERO

Locusta, te hülye vagy. Hogy képzeled, hogy én férfi létemre szoptatni fogok?

LOCUSTA

Igazad van, császárom, te csak hozd a világra a trónörököst, és a többit bízd az asszonyokra. Téged is dajkák szoptattak.

NERO

A számban érzem még az első csepp tejnek az ízét. Keserűmandulaíze volt…

LOCUSTA

Fölcsattan. Azt ne mondja senki, hogy azért kékültél el, amikor a mellemre vettelek, mert ciánkáliumot kentem a cicimre!

NERO

Eszeveszetten ugrál a hasamban ez az átkozott béka!

AGRIPPINA

Mondd, Locusta, kreáltál-e mostanában valamit?

LOCUSTA

Kreáltam.

AGRIPPINA

Valami új illatot?

LOCUSTA

Nem, illatot nem.

NERO

Félre. Mindig hazudik. Érzik ezt a rémes disznóhizlaldaszagot?

AGRIPPINA

Megöl a kíváncsiság, hogy vajon mit kreálhattál?

LOCUSTA

Ezt a szép pávatollas kalapot. Előhúzza.

AGRIPPINA

Micsoda pávatoll! Császári fejdísz!

NERO

Félre. Fogadni mernék, hogy annak is mandulaillata van.

LOCUSTA

Kiveszi a tollat a kalapból. Nagyon praktikus. Mert ha valamelyik hozzátartozónk sokat evett, és meg akar könnyebbülni, csak kihúzzuk a kalapunk mellől a pávatollat, és megcsiklandozzuk azt a torkos torkocskát egy ilyen szép pávaszemes pávatollal.

AZ EGYIK BÉRGYILKOS

Nero békát evett!

A MÁSIK

Elevenen ette meg a békaporontyot.

AZ EGYIK

Nero hasában a béka nagyra nőtt!

NERO

Agrippinához. Mondd, édes, boldog voltál, amikor engem a szíved alatt viseltél? Milyen érzés volt? Amikor én is először rúgtam itt bent neked?

AGRIPPINA

Jó érzés volt. Anyacsászárnői érzés volt. Tudtam, hogy egy császári fiút fogok a világra hozni.

NERO

Én is! Én is!… Anyám, azt hiszem, hogy nemsokára nagyanyacsászárnővé teszlek…

AZ EGYIK BÉRGYILKOS

Egy világbirodalom trónörököse most fog a világra jönni.

AGRIPPINA

Mi a jelszó?

A KÉT BÉRGYILKOS

Együtt. A legjobb anya!

NERO

Én vagyok a legjobb anya!

AZ ELSŐ

Akkor most ön jöjjön velünk, Madame!

AGRIPPINA

Nero! Szeretlek!

NERO

Vedd le a maszkot!

AGRIPPINA

Nevetve ledobja, alatta egy másik maszk van.

NERO

Azt is!… Azt is! Mondtam már, hogy a földből is kiáslak, szerelmem.

AGRIPPINA

Dobálja le magáról a véget érni nem akaró rétegét a fátylaknak, maszkoknak.

LOCUSTA

Inkognitó! Mondtam, hogy mi sokat adunk az inkognitóra.

NERO

Azt is!… Az utolsót is!

AGRIPPINA

Már csak egy halálfej marad egy boton. És most ledobja a pávatollat, amely valami láthatatlan fonálon függeszkedve, pörögve, végtelen lassúsággal szálldos lefelé az egyre lassúbb, „Ó, hümen, hümenaion” zenére. Mintha megállt volna körülötte az idő.

NERO

Kapdos a pávatoll után. Meg akarok szabadulni a terhemtől. Elkapja.

LOCUSTA

Kacag. Nero megint rosszat álmodott.

AGRIPPINA

Leveszi a halálfejálarcot. Szép és fiatal. Minden éjszaka azt álmodja, szegénykém, hogy megölték.

SENECA

Egyszer azok is meghalnak, Madame, akik folyton félnek a haláltól.

AGRIPPINA

Kokettül. Biztos? nem hozhattam én világra egy Istent?

SZENT PÉTER

Feje feltűnik magasan a paraván fölött. Senkinek az imája nem hat fel hozzánk az égbe boldogult Nero császár lelkiüdvösségéért.

SZENT PÁL

Feje a sötét magasban. Pokolba az olyan elvetemült zsidóval vagy keresztyénnel, aki imádkozni merészelne érte!

POPPAEA

A nők sorában megjelenik, vagy akár lent a földön. Könyörüljetek Nero császáron, aki minden akart lenni.

AZ EGYIK BÉRGYILKOS

Megint itt vagy? Azt hiszed, nem láttalak?

A MÁSIK BÉRGYILKOS

Előrejön. És te? Te mit keresel itt?

AZ EGYIK

Előrébb jön, megy rá. Nem azt, amit te, tudd meg!

A MÁSIK

Röhögni kezd. Dehogyisnem! Hol az a nagy kés?

AZ EGYIK

Egy pillanat! És a te hasadban lesz. Rá akar ugrani.

A MÁSIK

Nekem egy nyitott borotva van a tunikám alatt. Kerülgetik egymást, mint két birkózó.

AZ EGYIK

Le akarod vágni a fejét!

A MÁSIK

Ki mint él, úgy ítél!

AZ EGYIK

Hirtelen. Vigyázz, rálépsz!

A MÁSIK

Óvatosan kikerüli Nerót. Látod, Nero, mindig csak visszajövünk hozzád, leghűségesebb bérgyilkosaid. Mint a kerge birkák. Mint holmi bűnözők…

AZ EGYIK

Nem vagyunk kerge birkák, és nem vagyunk bűnözők. Hála istennek, ártatlan a kezünk az ő vérétől. Gyerünk innét, itt nincs semmi érdekes.

A MÁSIK

De nagyra vagy az ártatlanságunkkal! Önző kutya vagy! Tudd meg! Csak magadra gondolsz. Mert rá persze nem gondolsz. Hogy mennyivel jobban járt volna, ha mi végzünk vele. A részvét és szakértelem együtt csodákra képes. „Felség, egy percig se fog tartani… pardon, felség, szabad a nagy ártériáját?” Mert minekünk van anatómiai képzettségünk!

AZ EGYIK

Ne kiabálj. Halott van a szobában. Nem illik. Előveszi a kését, valami inkrusztált ékkövet akar kiszedni a trónus támlájából.

A MÁSIK

Súgva. Minden előképzettség nélkül ölte meg magát. Képzeld el, milyen fusi munka volt ez… Egy ilyen műértő császár! És ő maga nem volt amatőr.

AZ EGYIK

A feleségét ő csinálta ki.

A MÁSIK

Á, véletlen volt.

AZ EGYIK

Véletlen?

A MÁSIK

Véletlen.

AZ EGYIK

Pedig azt mondják, szép és gyors munka volt.

A MÁSIK

Tudod, kolléga, a művészetben mindig akadnak őstehetségek… Annál szomorúbb látni az elmúlását egy ilyen spontán tehetségnek, aki végül is nem ismerhette meg az ölés örömét.

AZ EGYIK

Talán most, hogy megöngyilkolta magát.

A MÁSIK

Á… Az öngyilkosság, szerintem, nem számítható az elsőrendű élvezetek közé.

AZ EGYIK

Én eddig mindig azt hittem, hogy ezek a fényes bigyók itt ékkövek… Nem tudtam, hogy az üvegipar ilyen fejlett. Eldobja, amit kifejtett. Keresgél tovább.

A MÁSIK

Te, nekem az az érzésem, hogy a művészet nagyon meg fogja sínyleni Nero halálát. Azt hiszed, hogy az utódjának majd fontos lesz a kultúra? Galba! Egy öreg katonatiszt! Érdekli is azt, hogy van-e nekünk anatómiai képzettségünk! A mennyiség fog számítani, hogy mit teljesítesz – és nem a nívó. Nagyon igazuk van azoknak a kultúrfilozófusoknak, akik pesszimistán látják a jövőt. A Szellem válsága… Hirtelen felugrik. Mit találtál? Adod ide?

AZ EGYIK

Nero táskájában kotorászott. Tessék!… Ezt pakolta be magának. Paróka, arcfesték. Meg a lantja. A könnyű úti lant. Megpöngeti. Vidéki turnéra indult. Hová? Talán a lázadó légióit akarta művészetével megszelídíteni. Nem is lett volna bolondság. Fegyvertelenül megjelenik Galba táborában. „A császár!” Galba üvölt: „Felkoncolni!” De akkor Nero már dalol. Egy császár dalol a hűtlen katonái előtt… Pöngeti a lantot.

A MÁSIK

„Csapodár gárdám! – Térj vissza hozzám!”

AZ EGYIK

Ne ilyen ordenárén… A pillanat feszült. Egyszer van csak ilyen a világtörténelemben. Most kell megmutatni, mire képes a művészi tökéletesség. Az ihlet… Magába száll.

A MÁSIK

Az ihlet! Milyen más, ha ihlettel csinálunk valamit.

AZ EGYIK

Múzsa, segíts!

A MÁSIK

Megvan?

AZ EGYIK

Meg… Köszönöm, Apolló! Énekelni kezd, fenségesen.

A MÁSIK

Felzokog. Hogy te milyen univerzális művész vagy!

AZ EGYIK

Csak semmi érzelgősség! Folytatja az éneket.

A MÁSIK

Jaj nem! Nem, Nero, nem!

AZ EGYIK

Könyörtelenül.

A MÁSIK

Térdre hull, s maga is énekelve. Ne-em! Nem!

AZ EGYIK

Nagy fordulattal.

A MÁSIK

Felugrik. Éljen a császár!…

AZ EGYIK

Hirtelen gyors, vad ritmusban, amely magával sodorja a könnyei közt boldogan nevető Második Bérgyilkost.

Prózában. …a hűséges, a lázadó, az ingatag!

Megint ének.

AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK BÉRGYILKOS

Együtt.

A MÁSIK

Boldogan táncol tovább.

AZ EGYIK

Hát igen. Valahogy így. Egy hűtlen asszonyt is vissza lehet hódítani, csak azt nem érdemes…

A MÁSIK

És a légiót?

AZ EGYIK

Ez a turné nem sikerült. Nero halott. És Galba holnap bevonul Rómába.

A MÁSIK

Akkor talán vágjuk le Nero fejét.

NERO HANGJA

Ez hát a hűség?

AZ EGYIK

Tudod, nekem van egy olyan érzésem, hogy manapság nemcsak a művészet abszurd, hanem az élet is. A lét.

VAK SZOBRÁSZ

Be. Öreg ember, aki a vakságához beszerzett valami vizionáló képességet. De semmi báva révület nincs benne, inkább derűs és szapora beszédű, mint aki a látomásaival nagyszerű kárpótlást kapott elveszett szeme világáért. Ingyen mozit. Na, mintha csak most lett volna, hogy Claudius halotti maszkját megcsináltam. S azt mondják, ma megint eljött a császárhalál napja… Mennyi nép az utcán! Még engem is megtáncoltattak… Hol a hulla? Én csak akkor láthatom meg az embereket, ha már meghaltak. Az ujjaim bögyével… A halottak már nem csiklandósak… Nero szobrait jól ismerem… Csakhogy a szobrok!… Szobrász vagyok, tudom, hogy a szobrok mindig hazudnak. Csak a halotti maszkok nem…

AZ EGYIK

Belerúgsz a császárba. Felségsértés!

VAK SZOBRÁSZ

A döglött oroszlánok már nem állnak bosszút. Letérdel Nero fejénél. Kíváncsi vagyok rá, milyen volt az életben… Lassan ráereszti a két kezét Nero arcára, de nem érinti, csak mintha valami vékony légpárnán át tapogatná… Friss halott… Még nem is hűlt ki egészen… Mikor lesz a temetés?

AZ EGYIK

Ha túl erős lesz a palotában a szag… Hagyni kell a népet. Hadd mulasson, amíg lehet… Ki tudja, mikor lesz megint császárhalál.

VAK SZOBRÁSZ

Galba öreg.

AZ EGYIK

Hát aztán? Nero fiatal volt. És itt van.

A MÁSIK

Mondd, papa, neked feltétlenül szükséged van Nero fejére?

VAK SZOBRÁSZ

Hacsak nem kívánod azt, hogy a hátsó feléről csináljam meg a halotti maszkot.

A MÁSIK

Gondoltam, levághatnánk a fejét. Úgysincs semmi emlékünk róla. Kinyit egy borotvaszerű kést. Nagyon jól értünk az anatómiához. Így szinte olyan lesz, mintha mi öltük volna meg.

VAK SZOBRÁSZ

És majd Galbának is ezt fogjátok mondani. Ugye? Hátha előléptet.

A MÁSIK

De amikor mi úgy szeretjük Nerót.

AZ EGYIK

Mondtam már, hogy gyerünk innét, itt nincs semmi érdekes.

A MÁSIK

Nero feje az érdekes!

VAK SZOBRÁSZ

Két keze Nero arcán, fölébe hajlik, halkan mondja, átható gyűlölettel. Nero – a bestia! Több mint tíz éven át megtűrt téged a világ. Te voltál a véres fenevad, amelynek homlokára egy név vala írva: Titok… Mert a nevedet se mertük kimondani, és most itt fekszel véredben. Bestia – Nero… Alig érinti az arcot, úgy radarozza Nerót. Fiatal, húsos arc. Kicsi áll. Milyen izmos állkapocs. Érzéki száj. Vastag bikanyak. Alacsony, sima homlok… És ez a durcás, lepittyedő száj… Felemeli két kezét, üres tekintetét. Halld meg, világ, a bizonyságot! A fenevad, amelytől rettegtél: volt és nincs! Feláll. Halljátok az örömhírt! Jövel, jövel! Én megmutatom néked a nagy paráznának kárhoztatását, akivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráználkodásának borával megrészegedtek a föld lakosai… Kering nevetve.

NERO

Közben felült, kihúzta melléből a színpadi tőrt, összecsukja, beteszi a táskájába. Amit vértócsának néztünk, összegöngyölíti, szintén a táskájába teszi. Feláll.

VAK SZOBRÁSZ

És most látom Rómát ülni a véres fenevad hullája fölött… Ujjongj, Róma!

NERO

Kedves mester. Szeretném megkérni, ne óbégasson.

VAK SZOBRÁSZ

Ön kicsoda?

NERO

A halotti beszédeket szoktam mondani elhunyt császárok fölött. Funerátor, mint ön, kolléga.

VAK SZOBRÁSZ

Vannak halálesetek, amikor az emberben a szakmai objektivitást elhomályosítja a fájdalom vagy az öröm… Meghalt Nero, kolléga úr! A fenevad! A bestia! Kaputt!… Mit szól hozzá?

NERO

Szép halott!

VAK SZOBRÁSZ

Tudja, hány áldozatáról csináltam én halotti maszkot?… Most végre megcsinálhatom a gyilkosét is. Felrakhatom a pontot az i-re. Ahogy a viaszt lágyítja. De nagy élvezettel nyomom majd rá az arcára ezt a viaszpakolást.

NERO

Róma siratja Nerót… A jó Nerót. A szép Nerót…

VAK SZOBRÁSZ

Átkozza!

NERO

Imádja! Róma zokog!

VAK SZOBRÁSZ

Róma röhög! Táncol… Nézze, én megértem, hogy magának az a hivatása, hogy mentegesse. Az ügyvédek is mentegetik védenceiket… Elhallgat. Na? Hallja?

NERO

Akkor mért tűrték?

VAK SZOBRÁSZ

Mert egyszer minden zsarnok megbukik. Egyszer minden zsarnok csomagol… És ez olyan, de olyan szép, hogy ez mindenért kárpótol.

NERO

Átveszi a zene ütemét. Hogy szólt a zene akkor is, amikor Nero császár lett. Hogy kiáltották a légiók, kint a palota előtt: éljen a császár! Az emberek boldogak voltak. Felfedezték Nero arcán a dundi gyerekek természetes jóságát. Végre egy piknikus császár – mondták. Kezdődik az aranykor.

VAK SZOBRÁSZ

A legfertelmesebb bűnök kora!

NERO

Hát aztán?… Sohasem titokban vétkeztem. Hanem parádésan. Még rá is játszottam egy kicsit. Így tanítottam meg az embereket a bűn természetrajzára. Úgy fognak engem használni a következő századok, mint egy tökéletes bűnhatározót. Majd jönnek az új fenevadak, és az emberek felkiáltanak: „De hisz ez egy Nero!” Hangváltás. Ezt a védencem nevében mondtam, mint ügyvéd… Köszönet neked, halott császár! Megtanítottál jó előre nevetni a zsarnokon.

VAK SZOBRÁSZ

Kínjukban nevettek, akik nevettek. A halálukban nevettek. Az utolsó pillanatukban nevettek. Amikor felismerték a zsarnok ellenállhatatlanul nevetséges nyomorúságát. Akkor nevettek… Én láttam őket, hogy nevettek. A szülőanyja, Agrippina… Ismerte? Britannicus. Ismerte? Seneca. Ismerte? Octavia, az első felesége, Poppaea, a második felesége. Ismerte? Ismerte? Ismerte?

NERO

Felkapja a lantját, játszani kezd rajta. Közben mondja. Igen – mintha már hallottam volna ezeket a neveket… Ezek mind Nerónak fogják köszönhetni halhatatlanságukat… Lassú, győzelmi tánclépéseket tesz Nero holttestének hűlt helye körül. Én vagyok az a mulatságos árnyék, aki meg fogok jelenni a falon minden ezután jövő zsarnok trónja mögött.

VAK SZOBRÁSZ

Kicsoda maga?

NERO

Táncos vagyok! Nerónak mutatom az utat, fel az istenek közé… A homéroszi kacagásoktól hangos Olimposzra. A megistenülés eksztázisában táncol.

VAK SZOBRÁSZ

Talán a pokolba… Látja, kolléga úr, mert ha művész, akkor pláne kolléga, én a halottak arcát, mielőtt a viaszpakolást ráteszem, meg szoktam csókolni. Egy testvéri csókot adok neki. Engesztelésül… Ezt a bestiát azonban nekem nincs kedvem megcsókolni.

NERO

Megállt. Akkor a földet fogod megcsókolni… Egy-kettő, végezd a dolgodat! Hadd látom, hogy csinálsz viaszlenyomatot egy Isten arcáról.

VAK SZOBRÁSZ

Letérdelt és négykézláb tapogatja a földet. Keresi a halottat.

NERO

Az utókornak, amelyet Nero túlél!

VAK SZOBRÁSZ

Szorongással. Hol van? Hol van a hulla?… Nero! Hol vagy Nero?… Rémületében ordítva. Hova lett a bestia!?

NERO

Elkapja a szobrász két csuklóját. Megmondtam, hogy ne ordibálj! Bejönnek!

VAK SZOBRÁSZ

Kicsoda maga? Maga nem is a temetésrendezés embere… Maga nem kolléga…

NERO

Két kezét fogva térdre ereszkedik mellette. Nem! Én egy isten vagyok.

VAK SZOBRÁSZ

Kínjában tréfálkoznék. Haha! Nem csodálkozom, ha ilyet mond. Rómának ma már több istene van, mint lakója.

NERO

Csókolj meg!… Ismersz? A szobrász két kezét hozzáérteti a maga arcához.

VAK SZOBRÁSZ

Megrettenve elkapná a kezét. De hisz ez egy Nero! Elfullad a hangja.

NERO

Már a szobrász nyakán a keze. Látod, mondtam, hogy nem kell úgy ordibálni. Ugye, mondtam? Arról mindnyájan megfeledkeztek, hogy a zsarnok azért bukik meg, hogy aztán visszajöhessen… Amikor a legnagyobb a népünnepély. Amikor táncolnak… Most szorítja csak meg igazán. Ó, hogy csak egyetlen nyaka volna ennek az ujjongó római népnek, hogy egyetlen szorítással megfojthatnám!

Nem akartál engem megcsókolni. Most csókold a földet! Lassan feláll mellőle. A tigris már kölyökkorától tigris. De ha egyszer embervért kóstolt, akkortól lesz emberevő tigris…

A népünnepélynek vége. Felmegy a trónushoz, beleül. Eddig láttátok a Bestia játékait. Ezentúl lássátok magát a Bestiát… Aki volt, aki nincs, noha van. Mindörökkön örökké!

BÉRGYILKOSOK

A színpad két oldalán megjelennek. Kezükben nyitott borotva. Nerót keresik a földön. Mi történt? Nero a trónusán ül. És él! Az egyik haptákba vágja magát. Erre a másik is. Csillog a szemük. Két kiscserkész. Parancsra várnak. Közelről és forrón szól az „Ó, hümen, hümenaión…”

AZ EGYIK BÉRGYILKOS

Kezében a nyitott borotvával, szolgálatkészen kérdi Nerótól. És most ki következik?