Finish

Első jelenet

RICHARD

Csak egy háziköntös van rajta, alatta semmi. Meztelen lábáról a papucsait is el-elhagyogatja. Papírhalmai közt ücsörög a földön. Négykézláb mászik át egyiktől a másikhoz. Öreg ember, aki versenyt fut a korral, s így minél öregebb, annál aktívabb. Most tehát: egy hatvanöt éves férfi. Ha így halad, hetvenéves korában még inkább férfi lesz. Hetvenöt éves korában pláne. Ha minden jól megy… Látható élvezettel turkál a papírjai közt. Önfeledten dudorászik közben. Az angol himnusz dallamát fújja, nagy szünetekkel, de diadalmasan. Nyilvánvalóan átvette az utcán elvonuló társaságtól. Szórakozottan fújja tovább, munkájában elmerülve, egy-egy karmesteri ökölrázással is megtoldva a dallamot. Pu-pu-pu pu-pu-pu… tu-tu-tu tu-tu-tu…

ANNA

Hangja a ház tövéből, az utcasarokról. Amikor elölről kezdi a Vőlegényéről szóló Balladát.

RICHARD

Önnönmagát, a maga dudorászását félbeszakítva, hirtelen. Hát ezt nem lehet kibírni! Felugrik, az ablakhoz megy, kikiált. Hé! Hé! Perec!… Csalogányom!

ANNA

Öreg bűnözőnő, sárgára festett hajjal. Ahogy a hívásra megjelenik, benyújt egy perecet.

RICHARD

…Kanárimadaram! Csak arra szeretném megkérni, hogy fogja be a csőrét!

ANNA

Melózik?

RICHARD

Szerényen. Dolgozom.

ANNA

Mit ír? Valami jó rémdrámát? Gyilkossággal, zenével? Mert azt imádom.

RICHARD

Soha!

ANNA

Kár. Letűnik. S folytatja.

RICHARD

Közben kihajolt, és lekiabált. Hiába kritizálja, amit csinálok. Én nem alkuszom meg! Az én színpadomra nem fog felvonulni a londoni alvilág. A kurvák, a Szegény Dzsonik meg holmi kimustrált méregkeverőnők! Eljön az ablaktól, leül, vár.

RICHARD

Csendes elégtétellel. Most megsértődött. Most végre csendben marad. Rakosgatni kezdi a papírjait. A gyilkosok rendkívül érzékeny lelkűek.

ANNA

Feje feltűnik az ablakban. Nézi Richardot.

RICHARD

Most mit akar?… Tudja, hogy nem bírok dolgozni, ha néznek.

ANNA

Nem mozdul. Richard úr…

RICHARD

Mi az?

ANNA

Én tudom, hogy ön egy finom úr, Richard úr. Híres író, parlamenti képviselő… De ha egy ilyen finom úrnak minden cuccát eltranszformálták adóhátralékba, Richard úr! akkor én azt mondom, hogy maga nyugodtan írhat ezek után a londoni alvilágról… Lebukik, mert –.

RICHARD

Hozzávágja a maradék perecét. Sátán! Sátán!…

ANNA

Megint megjelenik a perecdarabot rágva. …és nem fog leesni az aranygyűrű az ujjáról. Richard mozdulatára. Megint rosszul mondtam? Jó… „Eltranszferálták.” Letűnik.

RICHARD

Elkezd röhögni. Hát nem szép az élet?… Most kezdem csak megtanulni, hogy milyen szép az élet… Elveti magát a földön, szétterjesztett két kezével kéziratpapírjait kotorja magához, azokkal játszik, becézi őket. Most kezdődik az élet!… Egy papírról: „A művészet oltára” – vígjáték két részben… Micsoda ötlet! Marha voltam, hogy eddig nem írtam meg… „Első szerelem” – lírai tragédia… Majd most, most jöttök ti!… „Hálószoba. Az ágyon egy fiatal nő zokog. Az ablakon bemászik egy fiatalember… – Asszonyom, hetek óta figyelem önt. Ön boldogtalan…” „A fiatal hölgy felugrik. – Jaj! ki ön?”

ANNA

Megjelent az ablakban. Csak én vagyok, Richard úr.

RICHARD

A földön fekve marad. Erőtlenül. Mit akarsz? Mit akarsz megint?… Nem látod, hogy dolgozom?

ANNA

Erre járnak. Megint. Kocsival.

RICHARD

Hirtelen felül. Végrehajtók?

ANNA

Olyasmik.

RICHARD

Tudják jól, hogy most már semmim sincs. És az álmaimat nem vihetik el… Kezdődő hisztériával. Ne jöjjenek be! Ne jöjjenek be! Mára elég volt! Mit akarnak még tőlem?

ANNA

Richard úr! És ha én nem a tragikus sorsú férjemről és vőlegényemről énekelnék, hanem Richard úrról?

RICHARD

Nem hiszem, hogy rajtam segítene, de a maga boltjának bizonyosan rosszat tenne. Nem ajánlom, hogy változtasson a jól bevált repertoárján.

ANNA

Miért ne? Rágyújt.

RICHARD

Azt hiszi, hogy ez valami nagyon szellemes?

ANNA

Majd kimozogja magát. Mért? Magának se jön ki úgy egyből az a dráma.

Énekel.

Friss perec! Friss perec! Friss perec!… Ide még aztán kell valami. Hogy még micsodáját mi vitte el.

RICHARD

Jó is volna, mi? De téved! A lelkem az enyém. Az marad. Az nekem munkaeszköz. A törvény védi. Azt nem vihetik el.

ANNA

Köszönöm! Diadalmasan feldalol.

RICHARD

Slusszpoénnak nem rossz, de kérem, tekintsen el tőle.

ANNA

Mért?

RICHARD

Babonás vagyok.

ANNA

Ja?… De azt énekelhetem, hogy súlyos kórság állt magába?

RICHARD

Helyes. Hivatkozzék megrendült egészségi állapotomra. Bár soha olyan jól nem éreztem magam, mint éppen ma. De ha feltűnnek ezek az új végrehajtó urak, közölheti velük, hogy gyengélkedem.

ANNA

Súlyosan  gyengélkedik.

RICHARD

Az attól függ, hogy mennyire agresszívek. Nagyon kérem, feleslegesen ne súlyosbítsa a betegségemet.

ANNA

Nem vagyok én orvos… De ha nagyon rámenősek, azért mondhatom, hogy lepra. Jó?

RICHARD

Ne mondja. Jó?

ANNA

…A francbetegség se szimpatikus magának?

RICHARD

Nemet int. Ha már eddig megúsztam, most kapjam meg?

ANNA

Hát milyen betegség van még? Ko… Elhallgat.

RICHARD

…Kólika.

ANNA

Eléggé bizalmatlanul. Kólika? Én a kolerára gondoltam, csak nem merem kimondani. Mert biztos kijavít, hogy az nem kolera, hanem – az oxfordi kiejtés szerint – korela.

RICHARD

Kolera. De ne mondja.

ANNA

Nézze, én majd mondom, ami nekem éppen eszembe jut, és maga meg csak kussoljon. Ha én folyton arra gondolok, hogy mit nem szabad mondani, pont azt találom mondani.

RICHARD

Nagyon finom pszichológia.

ANNA

Így kottyantottam ki a bíróság előtt, hogy a vőlegényem benne volt a buliban. – Ki ne mondd! – Ki ne mondd! – Ki ne mondd! – Kimondtam… Ha nem akasztják föl, agyonver… Ilyenkor be kell dobni valami véreset. Überolni kell!

RICHARD

Mérgezzen meg! Mi az magának? Majd kiteszek egy cédulát az asztalra, hogy öngyilkos lettem. Rizikó sincs!

ANNA

Magát elpusztítani? Bolond leszek! Mit gondol, mért árulom én a perecet a maga ablaka alatt? Nekem még terveim vannak magával. Felragyogó gondolattal. Ricsi úr!… Mondja, arról nem lehetne szó, hogy maga itt elnyúlik a parkettán, és halottnak tetteti magát?

RICHARD

Erre már csak egy elutasító fejrázás a válasz.

ANNA

Én meg idehívom őket az ablakhoz. S egy mozdulattal önre mutatok.

Énekel.

RICHARD

Hagyja abba! Egyre ócskább és egyre kültelkibb. Ilyennel nem tréfálunk!

ANNA

Hisz maga ajánlotta, hogy mérgezzem meg!

RICHARD

Igazából!… Az nagy különbség!

ANNA

Három percig csak vissza tudja tartani a lélegzetét?

RICHARD

Ó! Hogy a rossz színház hogy meg tudja mérgezni az emberek képzeletét! Már megbocsásson! De ha maga az én színházamba járt volna, ahol finom tónusú dialógusokon pallérozhatta volna alvilági ízlését, most nem sértene meg azzal, hogy ilyen vásári komédiából kölcsönzött burleszk megoldással próbálna megmenteni a végrehajtóktól.

ANNA

Ó, eszem azt a finnyás gusztusát! És ha képviselő létére lesittelik az adósok börtönébe? Az mi lesz? Szalonvígjáték?

RICHARD

Az államférfira hiába apellál. Csak volt. Társadalmunk reprezentatív személyisége? Béke poraira. A színpadi szerzők szövetségének elnöke?… Legyen neki könnyű a föld… Mert ezentúl csakis a művészet számít. És a művészetben nincs megalkuvás. A bútoraimat elvihetik, a személyemet megalázhatják, de az ars poeticámat… az ars poeticámat…

ANNA

Illemtudóan el is fordul. Jó, jó, jó! Ha nem, hát akkor nem.

RICHARD

Attól pedig engem ne féltsen, hogy elvisznek az adósok börtönébe. Az ellen van papírom!

ANNA

Jó! Ne csináljon semmit. Maga egy finom úr… Én majd csak leülök az én kis sámlimra, és eldalolgatok magáról a maga aktív közreműködése nélkül.

RICHARD

Tegye azt!

ANNA

Csak úgy általánosságban. Hogy milyen szomorú gyász szakadt erre a há-áz-ra-a! Letűnik. De rezegteti sokáig az utolsó szótagot.

RICHARD

Pattog, de nem túl hangosan. Ez nála egy fixa idea… Ha nincs bátorsága ahhoz, hogy megmérgezzen – hiába, maga is öregszik –, rendben van, de akkor nincs ahhoz joga, hogy elparentáljon… Sem konkrétan, sem általánosságban… Nullaponton vagyok, de nem vagyok hullaponton!

ANNA

Hangja. Jó rím! Nullapont – hullapont.

RICHARD

Megtiltom, hogy felhasználja!… Felveszi az egyik papírt. Szeretettel nézi… „Hálószoba. Az ágyon egy fiatal nő zokog”… Eltűnődik. Hálóingben? Hálóingben. Miért ne? Hálóingben… „Az ablakban megjelenik egy fiatalember”… Még nem kell bemászni!… „Megjelenik. Csend. Majd: Asszonyom…”

ANNA

Megjelenik, s egy váratlan szenzáció hatása alatt, gyorsan lihegi. Ricsi úr! Van itt egy úr, aki azt mondja, hogy ő nem visz, ő hoz!

RICHARD

Rendíthetetlenül, mint aki ezt nem is hallotta. „…Hetek óta figyelem önt. Ön boldogtalan”… Majd továbbra is földön ültéből, méltósággal és mellékesen. Mondja meg neki, asszonyság, hogy nem tud olyasmit hozni, ami megérné nekem azt az öt percet, amelyet esetleg elvesz tőlem. Csöndes fenséggel. A lelkem és az időm az enyém…

ANNA

Éneke kintről, most és a továbbiakban be-behallatszik.

Perec, perec, friss a perec!

Perec, perec! Perecet vegyenek!

Második jelenet

BERNSTEIN

Valamiféle vászonba csomagolt holmival be. Drága képviselő úr, mester! Bocsásson meg, hogy engedelem nélkül török be önhöz.

RICHARD

Bernstein! Udvari szállítóm! Ha tudom, hogy maga jön, még kevésbé engedem be. Hogy fájhat magának látni ezt a pusztítást… Kopár falak!

BERNSTEIN

Az a fontos, hogy a mester megvan! Semmi baja… Mindenféle hírrel van tele a város.

RICHARD

És mind rosszak!

BERNSTEIN

A rosszaktól a legrosszabbig.

RICHARD

Tudom. Én terjesztem őket. Anna énekére. Hallja? A szócsövem.

BERNSTEIN

Amint látom, a rossz híreknek… némi alapjuk… azért van. Ezt a lakást jól kirámolták. Mondja, azokat a szép Piranesi-metszeteket is elvitték?

RICHARD

Róma látképei. Római börtönök. Addio! Addio!

BERNSTEIN

Másnak talán el sem adom. De az a gondolat, hogy ön alkotás közben remekműveken pihentesse a tekintetét, arra ösztönzött, hogy a legszebb dolgaimat könnyű szívvel felajánljam önnek. Piranesi metszetén egy sötét börtön talán arra fogja ihletni, hogy drámát írjon életfogytiglanos rabokról…

RICHARD

Nem is rossz ötlet. Hogy gondolja?

BERNSTEIN

Nekem nincsenek gondolataim. Nekem csak műtárgyaim vannak. Parancsolja, hogy berendezzük megint a lakást? Van még egy-két Piranesim.

RICHARD

Hagyja, drága Bernstein. Úgy nézzen rám, hogy egy Jóbot lát ülni a szemétdombján, aki belenyugodott abba, hogy semmije sincsen… Piranesi?! „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve.”

BERNSTEIN

Gyanakodva. Jóbról akar talán drámát írni?

RICHARD

Gondolja?… Az az előbbi téma, az életfogytiglanos rabokkal jobbnak látszik.

ANNA

Közben elhallgatott, és néha feltűnik a feje az ablakban. Hallgatózik.

BERNSTEIN

Mert úgy  átélte  itt Jóbot. Gondoltam…

RICHARD

Hehe! Ugye, a szegény Jób? Látja, magát is hogy megtéveszti a látszat. Mert ez a nagy szegénység: látszat… Jöjjön közelebb! Súgva. Én csak most kezdek rájönni, hogy milyen gazdag vagyok. Az a ganéjdomb, amin ülök, aranyból van. Aranyganéj! Én nem egy Jób, én egy Dárius vagyok, egy Krőzus vagyok. Egy Midas király. Amihez hozzányúlok, arannyá válik. Pontosabban: amihez csak a tollammal hozzányúltam. Kikiált. Heló, Nebántsvirágom, mért nem árulja a pereceit?! Tönkre fog menni, ha mindig tekintettel van rám. Gondolhatja, hogy ha Bernstein úr itt van, akkor nem dolgozom!

ANNA

Az ablakban. De most már Dzsoniról énekelek.

RICHARD

Hűtlen!… Bernsteinhez. Dzsoni a vőlegénye volt. Felakasztották.

BERNSTEIN

Részvétem, asszonyom.

ANNA

Ugyanis megöltük a férjemet.

BERNSTEIN

…Részvétem, asszonyom.

ANNA

Régen volt. De a közönség sose unja meg. Ez az üzlet titka: friss perec és régi sláger. Rákezdi.

RICHARD

Már az első soroknál intett neki, hogy letűnhet, s hogy ez végre megtörtént – suttogva –, Bernsteinnek. Ugye, nem hallotta meg ez a nő, amikor azt mondtam, hogy Krőzus vagyok.

BERNSTEIN

De. Csak feltehetően nem tudja, mit jelent.

RICHARD

Suttogva tagolja. Krőzus vagyok!… Ezek a végrehajtók – az Isten angyalai! – elvitték az ócska szekrényeimet és persze, kiszórták belőlük a régi kézirataimat. Most olvasgatom őket. Hát tudja, Bernstein, hogy én milyen zseniális voltam!

BERNSTEIN

Mester! Most mért szerénykedik?

RICHARD

Vagyok? Bernstein, gondolja?… Igazán gondolja? Szívből?

BERNSTEIN

Ön olyan helyzetben van, uram, hogy nem kell feltételeznie, hogy bókolunk önnek.

RICHARD

Szó nélkül, sietve feltápászkodik, és megöleli Bernsteint. Szeretem, ha az emberek így mondják meg nekem – minden bók nélkül, köntörfalazás nélkül, hímezés-hámozás nélkül, keményen a szemembe vágva –, hogy zseniális vagyok.

BERNSTEIN

Ilyen príma mondatokat pazarol rám. Kár belém… Legalább jegyezze fel!

RICHARD

Fel van jegyezve. Amit mondtam, már idézet volt. Ebből a paksamétából. Felhasználom. Ne féljen! Felhasználom.

BERNSTEIN

Soha ilyen jó formában nem láttam önt, képviselő úr. Az utóbbi időben rosszul nézett ki. Bevallom, aggódtam önért.

RICHARD

Hát persze! Folyton a végrehajtóktól rettegtem. Egy pánik volt az életem.

BERNSTEIN

De hisz ön képviselő. Önnek mentelmi joga van.

RICHARD

A személyemre. Engem nem vihetnek el az adósok börtönébe. Még az hiányoznék! De a holmimat vihetik. S mindeddig azt hittem, hogy meg se tudnék lenni a kedves képek, szőnyegek, karszékek nélkül… Mind a maga boltjából! De főként az a közönséges, brutális tempó, amivel hétről hétre beállítottak ide… Foglaltak, vagy valami színes cédulát hoztak… Végrehajtók? Ítéletvégrehajtók, Bernstein! Hóhérok! Fél lábbal a sírban voltam, Bernstein.

BERNSTEIN

Nyugodjék meg! Na!

RICHARD

A szorongások. Az éjszakáim! Nem kaptam levegőt. Csak ülök az ágyamon, szabályos halálfélelemmel: jön-e a kocsi? Kilométerekről hallom: jön… jön! A vér csendesen kifut belőlem… Pedig legtöbbször nem is ők jöttek. Inkább jöttek volna mindig ők… De aztán jöttek is, mindig. Én pedig, ahelyett hogy drámatémáim bonyolításán törtem volna a fejem, fél éjszakákon át beadványokat fogalmaztam a kincstárhoz, kimutatva követeléseik tarthatatlanságát. Szakértője lettem a pénzügytannak. Ma reggel aztán megint megállt egy kocsi a ház előtt. Ez már egy olyan nagyobb bútorszállító kocsi volt… Négy fekete lóval. Stráfszekér. Így mondják?

BERNSTEIN

Csendesen. Azért ez megrázó lehetett.

RICHARD

Csak semmi részvét, kedves Bernstein. A szerencsétlenség csak a tehetségtelen írónak borzasztó. Az ugyanis éppen olyan hülye marad a szerencsétlenségben, mint volt a jólétben… A jólétben mindnyájan elhülyülünk. Amikor képviselőt csináltak belőlem, rövid idő alatt éppen olyan hülye lettem, mint akármelyik hivatalos író! A protokoll!… Hirtelen. Sőt! Még hülyébb. Sokkal hülyébb. Mert míg a többiek közéleti szereplésük révén szépen megtollasodtak, én… Nézzen szét!… Ennyi maradt. Semmi. Nullpont… De megérdemlem. Az árulásom bére.

ANNA

Frissen és harsányan rákezdi, láthatatlanul.

RICHARD

Miközben Anna énekel. Hallgatózik. Énekel, és közben hallgatózik… De ez a nullpont, ó, Bernstein, ez a nullpont egy új élet kezdete.

BERNSTEIN

Maga is megilletődötten. Örülök, hogy jelen lehetek egy ilyen irodalomtörténeti pillanatnál… Folytatná.

RICHARD

Belevág. Köszönöm! Megtalálta a helyes szót. Ez irodalomtörténeti pillanat, bizonnyal az.

BERNSTEIN

Szeretnék hozzájárulni e pillanat emlékezetessé tételéhez…

RICHARD

Ismétlés nincs!

ANNA

Feltűnik. Zavarja, hogy magáról énekelek, Ricsi úr?

RICHARD

Életem be nem vallott vágya volt, hogy miután bekerültem az Athenaeum Clubba, az Akadémiába, a Parlamentbe, bekerüljek a közismert alvilági alakok galériájába… Köszönöm a propagandát. Búcsút int.

ANNA

De a pereceimet azért árulhatom?

RICHARD

Ha Bernstein urat nem zavarja…

BERNSTEIN

A gazdasági életben én a szabad verseny elvét vallom.

ANNA

Friss a perec! És letűnik. De a kiabálása a következőkben elég rendszeresen behallatszik.

RICHARD

És mivel akar hozzájárulni?

BERNSTEIN

Hoztam valamit.

RICHARD

Nem, nem, Bernstein, ne ébressze fel szívemben a bírvágy ördögét.

BERNSTEIN

Valamit, amire régen fáj a foga.

RICHARD

Nem, Bernstein! Ennek a pillanatnak a nagyszerűsége abban van, hogy mindent elvittek tőlem. Ne sértsük meg a pillanat stílusegységét. Csak semmi poéngyilkolás… Én olyan koldus lettem most, kedves Bernstein, és olyan gazdag, hogy tőlem elvenni nem lehet többé semmit – de adni se lehet nekem semmit.

BERNSTEIN

Ezt se jegyzi fel?

RICHARD

Megjegyeztem. Nem fogom elfelejteni. Semmit nem romlik a memóriám.

BERNSTEIN

Ez valóban rendkívüli.

RICHARD

Azt akarja mondani, hogy az én koromban…? Tudja maga, Bernstein, hogy hány éves az a hölgy, akinek, hogy is mondjam, betöltöm az életét? Teljesen és hiánytalanul betöltöm!

BERNSTEIN

Harminc.

RICHARD

Haha!

BERNSTEIN

És hol van most a kislány? Iskolában?

RICHARD

Ne gúnyolódjék, Bernstein. Még maga is lehet öreg korára szerelmes. Az antikvárius pillantására. Nem, nincs eldugva az ágyban sem… Tudja, milyen nehéz volt ezt az ágyat megmentenem a hiénáktól.  Egy  darab bútort itt hagyhatnak, mondták. Lehetőleg munkaeszközt. „Itt hagyjuk az íróasztalt.” „Nem, uraim, az ágyat. Én még elég fiatalnak érzem magam, hogy az ágy szélén ülve, mint régen, remekműveket írjak. De ahhoz már mégis túl koros vagyok, hogy az íróasztal tetején szerelmeskedjem.”

BERNSTEIN

Bizonyára elragadó lehet a fiatal hölgy. És ő mit szólt ehhez az irodalomtörténeti pillanathoz?

RICHARD

Halkan. Nem tudja. Szerencsére, nem tudja. Nem kívánhatom tőle, hogy emelkedett lélekkel fogadja. Hogy túltegye magát osztálya előítéletein.

BERNSTEIN

Nincs Londonban?

RICHARD

Nincs. Nincs! A földgolyó túlsó felén van, az Óceániai szigetvilágon. Feltehetően Új-Kaledóniában. Egzotikus rovarok gyűjtésében segédkezik férjének, aki kiváló entomológus. Tehát úgy is mondhatjuk, a legnagyobb mértékben nincs Londonban… Hát azt képzeli, tudnék én dolgozni, ha ő itt volna? Amint látja, az istenek valóban mindent megtettek, hogy beköszöntsön az angol drámairodalom új virágkora, mely talán nem lesz méltatlan Shakespeare korához. A többi már rajtam áll. Leül a földre. Megbocsásson! Az idő drága. A virágkor nem várathat soká magára. S Új-Kaledóniából ma már tizenkét hét alatt ide lehet hajózni… Kikiált. Angyalom! Most fogja be a száját! Nekem is élnem kell!

BERNSTEIN

De amit hoztam! Tekintse meg! Bontogatja.

RICHARD

Földi javak nem érdekelnek többé. Papírjaiba merülten. Csak a szellemiek.

BERNSTEIN

Egy remekmű.

RICHARD

A remekművek közül is csak az, amit én csinálok!

BERNSTEIN

Erre az egyre nem mondhat nemet.

RICHARD

Föl se nézve. Szent önzésemben mindenre nemet mondok!

BERNSTEIN

Nem indul. Rengeteg papírjából lassan csomagolja ki a szobrot, amelyet hozott.

RICHARD

Mi lesz? A látogatási idő letelt. Az életem véges. Gondolja meg, Shakespeare az én koromban már vissza is vonult a színpadtól. Nem beszélve arról, hogy már halott is volt. Én mikor engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy visszavonuljak? Nem is beszélve arról… Ahogy megpillantja a lelepleződött szobrocskát az antikvárius kezében. Mi ez?

BERNSTEIN

Őt hoztam el. Shakespeare. Régóta kérte, hogy kandallójának ő legyen méltó dísze. Most feltűnt a piacon. Ritka szép példány.

RICHARD

Lassan feláll, gyöngéden átveszi. Szegény Vilmos! Hogy ő is milyen veszélyeknek van még mindig kitéve… Képzelje el, Bernstein, ha tegnap hozza, ma őt is eltranszferálják… Már talán be is volna olvasztva… Pedig szép példány. Csakugyan szép példány. Ritkán látni Shakespeare-ben ilyen szép példányt.

BERNSTEIN

A piacon.

RICHARD

A piacon.

BERNSTEIN

Tudtam, hogy ön imádja Shakespeare-t…

RICHARD

Csak épp a foga közt kérdőleg morogva. M-mi?

BERNSTEIN

Hogy ön imádja őt.

RICHARD

Ühm…

BERNSTEIN

Egy kopár szentély – és benne semmi más, csak az istenség szobra. Mint a görög templomokban…

RICHARD

Hhüm…

BERNSTEIN

Egy festő ecsetjére méltó jelenet ez: az angol drámaíró elhelyezi kandallóján az avoni hattyú szobrát… Megfestetem! Bizony isten, ezt megfestetem. Közkedvelt reprodukció lesz belőle az angol otthonok falán. Nagyszerű példa, hogyan becsüljük meg múltunk értékeit! Az a néma tisztelet, amellyel ön áll előtte…

RICHARD

Hatalmasat köp a kandallóra felállított szoborra. Ez a fölényes mosoly a pofáján! Most is… Könnyű neki, onnan a halhatatlanságból… Bocsásson meg, Bernstein, hogy oly udvariatlanul nem feleltem az előbb a kérdéseire, de a nyálat gyűjtöttem… Ez most jólesett.

BERNSTEIN

Én… én azt hittem, hogy ön…

RICHARD

Jól hitte. Imádom. Imádom Shakespeare-t. Mondjuk: imádom  is.  Akarja látni, ahogy térdet hajtok előtte?… Tessék!

BERNSTEIN

Ön ilyen ellentétes érzésekre képes egyszerre?

RICHARD

Miért ne? Tudja, hogy milyen ellentétes jellemű embereket írok meg ugyanezzel a kézzel? Ugyanezzel a szívvel?

BERNSTEIN

Úgy látszik, ön előfutárja lesz annak a legújabb divatnak, amit romantikának hívnak.

RICHARD

Az meg mi?

BERNSTEIN

Ez. Térdhajtás. Köpés. Együtt. Végletek.

RICHARD

Új divat? Ez? Ne mondja! Shakespeare-re. Hisz ezt is ő találta ki! Együtt a színfalhasogatással meg a tréfás sírásókkal… Látja? Benne van a keze minden ízléstelenségben… Hogy zseni? Zseni! Persze, mert rájött arra a ravasz kis titokra, hogy ne csak a jó színészekre gondolj, amikor szerepet írsz, hanem a rosszakra is, akik olyan rosszak, mint a bűn, de ők is mennybe akarnak menni. És ők vannak többen!… Nincs az a vérszegény, sápadt naiva, akinek én is ne tapsoljam véresre a két tenyerem, ha bejön tébolyult Ophéliaként, és rágyújt a dalocskára: „Holnap Szent Bálint napja lesz…” Már énekel. „Holnap Szent Bálint napja lesz…”

ANNA

Csak ez hiányzott neki, már cifráz is rá egy vulgáris változatot.

RICHARD

Közben. Hallja? Már minden utcasarkon énekel egy Ophélia. Ez a Shakespeare engem nem hagy élni… Az ablakhoz megy. Ide hallgasson, maga Végletek Asszonya! Csendet kérek! Igenis, dolgozom… Nem, drágám, hanem azon, hogy hogy kéne korszerű drámát írni. Azt hiszi, az elmélet semmi?…

ANNA

Az ablakban. Holnap csakugyan Szent Bálint napja lesz. Farsangi nap! Ilyenkor csak lehet mulatni?

RICHARD

Egy összeesküvés hálójában vagyok. Ott Shakespeare, kint a pereces asszony. Mind cinkosok.

ANNA

Már fújja is tovább, a friss rögtönzés feltartóztathatatlan örömével.

BERNSTEIN

Még javában Anna éneke közben. Akkor hát elvigyem?

RICHARD

Kimutat. Vigye!… Vigye!

BERNSTEIN

Shakespeare-t.

RICHARD

Hogy képzeli? Csak a testemen keresztül!… Hát nem látja, hogy úgy vagyok vele, mint Jákob az angyallal? „Nem engedlek el addig, míg meg nem áldasz!” Ezért birkózom én veled, te!… Mától kezdve úgy fogom írni a műveimet, hogy folyton szembenézek vele… Most már farkasszemet fogunk nézni egymással, Vili!… A napot az égről inkább elviheti, mint őt innen. Tudja, mit álmodik Hastings a börtönben a halála előtt? Na, Bernstein, feleljen! Na?

BERNSTEIN

A halála előtt? Azt, hogy meghal. Nem?

RICHARD

Helyes a felelet, Bernstein. Akár tudta, akár kiszámította, jeles. És kinek meséli el ezt az álmát Hastings? Na? Kinek? Logikus: a hóhérjának. Micsoda jelenet! És a hóhér megkérdezi Hastingstől, hogy mi történt vele a halála után… Tudja, mit mond Hastings?

BERNSTEIN

Nem tudom.

RICHARD

Ha nem emlékszik, nem tudhatja. Ilyet kitalálni nem lehet. Ilyet csak „ő” tud kitalálni… „Álmom az életem túlélte”… Ez a mondat biztatóbb ígéret nekem arra, hogy a halál után azért jöhet valami, mint a Jézus Krisztus biztatása – pedig ez is szép! –, hogy „ma még együtt leszel velem a paradicsomban”…

BERNSTEIN

Uram, az angol egyház nem szereti az efféle összehasonlításokat.

RICHARD

Uram, ha én kicsit is törődtem volna azzal, hogy mit szeret az egyház, nem mentem volna drámaírónak…

BERNSTEIN

A jelen körülményei között…

RICHARD

A jelen körülményeim között pláne! Így kifosztva csakis istentagadó lehetek. Jó lecke volt ez a mai! Olyan mélyre kerültem, hogy nem lehetek többé tekintettel sem a prűd egyházra, sem a prűd úristenre. A földön vagyok? Leül. Tessék, a földön vagyok. Már mosolyog. De gondolja meg, hogy azóta a kétszáz év óta, ami szegény Shakespeare Vilmos halála óta eltelt – Bernstein, hisz  pontosan  most van kétszáz éve, hogy meghalt Shakespeare! Kétszáz év, mi az neki? – gondolja meg, hogy azóta hány admirális, bankár, király, püspök, kurva és antikvárius volt Angliában, de drámaíró, igazából csak egy – aki most itt ül a földön… Na, Bernstein, ehhez mit szól?

BERNSTEIN

A pillanat valóban kivételes…

RICHARD

Ha csak ezt tudja hajtogatni, inkább ne mondjon semmit. A pillanat ugyanis sokkal kivételesebb, mint maga gondolja.

BERNSTEIN

Érzem én, csak nehezen tudom kifejezni szavakban…

RICHARD

Megértem. Talán énekelje el tiszteletemre az angol himnuszt. Az annyi mindent kifejez.

BERNSTEIN

Örülök, hogy a humora is így kezd visszatérni.

RICHARD

Persze, persze, csak tréfáltam… A himnusztól egyelőre eltekintünk.

RICHARD

Csittet int Bernsteinnek. Majd halkan. Ezt a csengőt elfelejtették elvinni. Kár… Egy gyűjtő megvehetné. Műveim lélekharangja.

BERNSTEIN

Lehet, hogy visszajöttek?

RICHARD

Felugrik. Azt mondja?… Ezek a hiénák megszagolták a szobrot. Shakespeare-szagra jönnek! Felkapja a szobrot. Hova rejtse? Kiszól az ablakon, suttogva. Maga csak énekeljen! Überoljon! Malária, kolera, lepra… Nem vagyok babonás! A legsúlyosabban gyengélkedem! Bernsteinhez. Tudja-e, hogy ezeknek joguk van hatóságilag felfeszíttetni a lakásomat? A Shakespeare-szobrot bedobja az ágyra, a függöny mögé. De merjék csak rám törni az ajtót. Micsoda interpellációt csinálok belőle! „Ez hát az angol otthonok biztonsága, uraim?”

BERNSTEIN

Most próbálják a zárban a kulcsokat.

RICHARD

A parlament le fogja sütni a szemét szégyenletében…

ANNA

Odakintről.

BERNSTEIN

Közben, egy olyan műértő finom elragadtatásával, akitől a triviális szépség sem idegen. Ebben valóban van valami shakespeare-i.

Harmadik jelenet

ELISE

Csinos, fiatal nő, be. Megtorpan.

RICHARD

Elise, drágám! Isten hozott! Bernstein úr előtt nem szükséges komédiáznunk. Diszkrét ember. És hű barát. Akkor is jön, amikor mindenki más elmarad…

ELISE

Csöpp tartózkodással. Richardom, olyanokat énekelnek az utcán rólad…

RICHARD

Hogy lepra? Nem komoly! Csók.

ELISE

Bernsteinhez kedvesen, a csók közben. Uram, számítok a diszkréciójára… És főként ne tételezze fel rólam, hogy besurranó tolvaj vagyok.

BERNSTEIN

Világért se! A besurranó tolvajok jobban vannak informálva… Gesztus az üres lakásra.

ELISE

De mért nem nyitottak nekem ajtót? Én biztatom a kormányost, a kapitányt, az árbocmestert – gyorsabban! minél gyorsabban! Tizenegy hét alatt itt voltunk Új-Kaledóniából. Ez rekord. Úgy vágytam már utánad. Szerencsére jó hátszelem is volt… És te nem nyitsz ajtót! Te csúnya! Csók. Rossz vagy! Csók.

RICHARD

Féltem, hogy megint a végrehajtók. Már a hideg kilel, ha csengőszót hallok.

ELISE

De drágám, ha már mindent elvittek, mitől félsz?

RICHARD

A kérdés logikus. De a csengőfrász nem ilyen logikus. Féltenünk már nincs mit, de ő megmarad.

ELISE

Nem dugtál el valakit az ágyban? És nem onnan e zavar?

RICHARD

Csak Shakespeare van ott…

ELISE

Egy Shakespeare! éppen elég! Nagyon biszexek az ő szonettei… Ó, de szép szobor!

BERNSTEIN

Örülök, hogy tetszik önnek… Mester, ne haragudjék, hogy megzavartam alkotói munkájában… Búcsúzik.

ELISE

Belevág. Te dolgozol? Hát mért nem mondod, hogy rosszkor jövök?

RICHARD

Ó, semmi, semmi. Csak olvasgattam itt a régi jegyzeteimet. Valamivel agyon kellett ütnöm az időt, amíg te megjössz.

BERNSTEIN

Búcsúzom.

ELISE

Akarod, hogy én is elmenjek? A terhedre vagyok?

BERNSTEIN

Majdnem manifeszt iróniával felkiált. Egy múzsa?!

ELISE

Köszönöm, uram.

RICHARD

Nagyon kérlek, maradj!

ELISE

De csak ha megígéred, hogy nem is fogsz velem törődni. Ígérd meg!

RICHARD

Könyörgök, ne csinálj problémát abból, hogy itt vagy mert akkor én is problémát csinálok belőle.

ELISE

Úgy fogom itt meghúzni magam, mint egy kis légy a szoba sarkában. Nem fogok zümmögni se. Csak nézlek… Nézlek… Megengeded?…

BERNSTEIN

Mester, azt hiszem, az avoni hattyú egyre ironikusabban mosolyog önre onnan a kandallóról.

RICHARD

Bernstein felé vágva, finoman. Az ironikus mosoly, kedves Bernstein, nagyon sokszor csak az irigykedő mosoly leplezője.

BERNSTEIN

Mesterem, asszonyom… Meghajolt. Indul.

RICHARD

Bernstein! Bernstein! Halló! Ha esetleg én is feltűnnék a piacon. Valami ritka szép portrészobor formájában. Tudja, arra mindig vevő vagyok.

BERNSTEIN

Annak is bizonyára eljön az ideje. El.

Negyedik jelenet

ELISE

Egy pillanatnyi csönd után. Hát ez itt most elég szörnyű… Legalább egy széket itt hagyhattak volna.

RICHARD

Itt hagyták az ágyat… Na?

ELISE

Nem, nem! Ha dolgozol, a világért sem akarlak kizökkenteni az ihletedből. Tegyél úgy, mintha itt se volnék.

RICHARD

Amikor itt vagy?! S hámozza ki a nőt a kabátjából.

ELISE

Látod, a férjem engem sokkal jobban megbecsül. Nemcsak  arra  kellek neki. Boldog, ha vele együtt gyűjtöm a lepkét.

RICHARD

Más az irodalom és más az entomológia. Ruhakigombolás.

ELISE

Biztos? Egy igen tehetséges német költőről olvastam, úgy hívják, hogy Johann Wolfgang von… nem tudom, mi, hogy ő a legszebb verseinek a ritmusát a szeretett hölgy hátán kopogtatta le. Pedig az illető két évvel még idősebb is nálad. Utánanéztem.

RICHARD

Drágám, hisz nekem sincs egyéb vágyam, mint hogy legmélyebb drámai szituációimat a te öledben találjam fel. Sikeres újabb fázis a vetkőztetésben.

ELISE

Szenvedélyesen megöleli. Köszönöm, Richard, ezt a bizalmat… Fel fogod találni a szituációidat. Nem fogsz csalódni! Ledőlnek az ágyra. Majd váratlanul, objektívabb hangon. És mit írsz?

RICHARD

Hogy mit írok?

ELISE

Most mit írsz?

RICHARD

Felül, s egy gesztussal csak úgy általánosságban. A szerelemről.

ELISE

Mondd el!

RICHARD

Azzal kezdődik, hogy egy fiatal nő fekszik az ágyban…

ELISE

Ki ez a nő?

RICHARD

Mindegy. És a nyitott ablakon bemászik egy férfi… Majd felolvasom, ha meglesz.

ELISE

Ennyi van meg?

RICHARD

Leírva. De a fejemben meg a jegyzetekben… Gondoltam arra is, hogy írok egy olyan darabot, hogy két életfogytiglanos rab ül a börtönben.

ELISE

És mit csinál a két rab?

RICHARD

Beszélgetnek.

ELISE

Némi tartózkodással. Ez is szerelmes darab?

RICHARD

Miért ne?… Az egyik rab szerelmes lesz a börtönőr feleségébe. Na?

ELISE

És megszökik?

RICHARD

Meg… Nem!

ELISE

Igen vagy nem?

RICHARD

Meg, de nem ő, hanem a másik… Így mindjárt más, nem?

ELISE

De.

RICHARD

Persze azt tudnod kell, hogy nálam minden a dialógusban bontakozik ki.

ELISE

Ó, én azt tudom! A férjem is mindig mondja, hogy senki se tud úgy dialógust írni, mint te.

RICHARD

Igazán?

ELISE

Imádja a színdarabjaidat. Minden este felolvas belőled egy jelenetet. Úgy mulat, hogy majd leszakad az ágy…

RICHARD

Nem tudtam, hogy a ti hálószobátokban is ilyen töretlen – ez a mi kis háromszögünk.

ELISE

Mondd, és te komolyan gondolod azt, ahol egy nőhöz bemászik valaki?

RICHARD

Komolyan? Főművemnek szánom. Miért?

ELISE

Mert mintha már olvastam volna ilyesmit valahol.

RICHARD

Szó nélkül elsétál az ágytól. Ezek a szavak nagyon szíven ütötték. Majd csak ennyit. Nem szoktam plagizálni.

ELISE

Tudom. Épp azért mondom. Nehogy önkéntelenül… Mondd, te mostanában állva dolgozol?

RICHARD

Nem.

ELISE

Mert lehet állva is. Az a német költő, akiről az előbb beszéltem, az a  von  izé, az állva dolgozik.

RICHARD

Pedig két évvel idősebb.

ELISE

Igen. De van neki egy álló íróasztala.

RICHARD

Neki van.

ELISE

És te most mire ülsz?

RICHARD

A földre. Leül.

ELISE

Elneveti magát.

RICHARD

Ezen az utókor nem fog nevetni.

ELISE

Nem esik nehezedre?

RICHARD

Egy csöppet se.

ELISE

A felállás?

RICHARD

Tessék! Talpra szökik. Tessék! Megint leül.

ELISE

Tapsol. Hát ezt nem csinálná utánad az az illető, ha két évvel fiatalabb volna nálad, akkor se… Megvan a neve: Goethe… De most már dolgozz! Nem zavarlak… Csend. Súgva. Csak nézlek.

ANNA

Elise-nek. Pssz!

ELISE

Mi az?

ANNA

Ne nézze… Nem szereti.

ELISE

Halkan Annához. Amikor olyan szép… Csend. Magának is tetszik?

ANNA

Nagyon.

ELISE

Mondd, megy?

RICHARD

Micsoda?

ELISE

A munka.

RICHARD

Anélkül, hogy visszafordulna. Azon tűnődöm, hogy ha a férjed találna egy szép, rendkívüli, egzotikus lótetűt valahol Új-Melanéziában…

ELISE

Új-Kaledóniát akartál mondani, szívem.

RICHARD

Vagy Új-Guineában vagy az Új-Hebridákon. Egy eddig soha nem látott lótetűt, amelynek ő a keresztapja lehetne – vajon mondanád-e neki azt, hogy ezt a lótetűt a szakirodalomban mintha már láttad volna valahol?… Hogy az ő eredeti lótetűje plágium? Válasz helyett Elise kitörő zokogását hallja, erre fordul meg, erre pattan föl.

ELISE

Könnyek közt. Hogy te milyen, de milyen szívtelen vagy!… Amikor tudod, hogy a férjem imádja a te dialógusaidat, te akkor is a legcsúnyább férget emlegeted vele kapcsolatban… Hagyjál!… Neked csak az jut eszedbe: a ló… Beszél, de minden sírásba fullad.

RICHARD

De nem… de nem…

ANNA

Az ablakból. Bizony nem volt szép, Richard úr, hogy a nagyságos asszony férjét csak úgy lótetűnek nevezte.

RICHARD

Maga ne szóljon bele! Elise mellett térdelve. Bocsáss meg nekem… Lehet, hogy rosszul választottam meg a példát. Ironikus voltam. De én a saját színdarabomhoz kerestem párhuzamot… Nem mondhattam, hogy olyan, mint egy fecskefarkú pillangó… Nana! Nyugodj már meg!…

ANNA

Miért ne mondhatta volna? Miért ne mondhatta volna a nagyságos asszony férjével kapcsolatban azt, hogy egy fecskefarkú pillangó?

ELISE

Ti mindig olyan komplikáltak vagytok… Újabb keserűségi roham.

RICHARD

Annához, kitör. Maga meg mit áll ott az ablakban?

ANNA

Megint keresik.

RICHARD

Kik, megint?

ANNA

Felhúzza a vállát. Olyan hivatalos személyek.

RICHARD

Akik reggel?

ANNA

Mások.

RICHARD

Ezek egymásnak adják a címemet.

ANNA

Csupán figyelmeztetni akartam…

RICHARD

Őket figyelmeztesse, hogy itt hiába keresnek. Semmit se találnak.

ANNA

Magát  megtalálják.

ELISE

A beállt csendben, csendes, de átható sírdogálása hallatszik.

RICHARD

Mi baj?… Megint?

ELISE

Velem már nem is foglalkozol… Vele diskurálsz.

RICHARD

Dehogyisnem. Csak nem akarom, hogy most bejöjjenek ezek a csúnya, hivatalos személyek.

ELISE

Akkor csukd be az ajtót!

RICHARD

Attól még vígan bejönnek.

ELISE

Te másnak is adtál kulcsot, amíg én odavoltam!

RICHARD

Dehogyis!

ELISE

Adtál! Adtál! Adtál!

RICHARD

Annához. Mondja meg nekik kereken, hogy beteg vagyok.

ANNA

Magabiztosan és derűvel. Mondtam. Annál inkább be akarnak jönni.

RICHARD

Súlyos beteg.

ANNA

Pláne!

RICHARD

Hogy ragályos.

ANNA

Azt mondtam: pestisgyanús.

RICHARD

És?

ANNA

Egészen lázba jöttek.

ELISE

Add ide a ruhámat!… Nem maradok tovább!… Megint csak vele diskurálsz. Megyek!

RICHARD

Most elmenni…? Amikor minden olyan szép kezd lenni… Nyugtatná. Vetkőztetné. Közben Annához. Műsort nekik!

ANNA

Miről?

RICHARD

Hogy semmim sincs. Hogy nem vagyok! Hogy én se vagyok.

EGY HANG

A törvény nevében!

RICHARD

Felugrik, letépi a csengőt. Így!

ANNA

Is nevet. Ezeken nem könnyű kifogni, Ricsi úr!… Überoljak?

RICHARD

Tud? Még a pestist is lehet überolni?

ANNA

Szerényen. Megpróbálhatom.

RICHARD

Egy dalt az abszolút abszenciámról! S újfent Elise-nek szenteli magát.

ANNA

Ha tudnám, mi az.

RICHARD

Tudja! Akinek akkora intuíciója van…

ANNA

Személyeskedni azért nem muszáj…

ELISE

Nekem nem mondasz soha ilyeneket. Rossz vagy! Megöleli.

ANNA

Ricsi úr! Hallja?… Hiába, Richard Elise mellől már nem reagál a szólításra. Nem hallja… Szóval ez hát az abszolút abszencia. Elfordul. S rákezdi.

RICHARD

Nem lehet úgy elmélyedve, hogy erre fel ne horkanjon. Hagyja abba! Olcsó, vacak, ordenáré!

ANNA

Csak a hangot próbálgattam… Tudok én másképp is. Harsányan zengő részvéttel. Új dallam.

Benéz. Na? ehhez mit szól? S ahogy Richard nem válaszol. Abszolút! S folytatja a gyászdalt.

RICHARD

Elise-től. Most mért sírsz?

ANNA

Énekel tovább.

ELISE

Végre felel Richardnak. Azért sírok, szívem, mert most nekem is olyan szép, szomorú gondolataim támadnak… Én szeretek sírni, mert utána aztán olyan jó. Úgy elpuhul az ember…

ANNA

Amennyire tőle telik: áhítattal.

ELISE

Látod, szívem, gyászruhát is azért szeretek viselni. Ha az ember egy gyászruhából bújik ki, az mindjárt sokkal izgalmasabb. Akarod, hogy legközelebb mély gyászban jöjjek?… Alatta is csupa-csupa fekete selyemben. Jó?

RICHARD

Jó… talpig gyászban.

ELISE

Felzokog.

RICHARD

Mi baj?

ELISE

Semmi, igazán semmi… Csak arra gondoltam, hogy ha meghalsz, lehet, hogy a férjem nem is engedi meg, hogy gyászoljalak… Nem haragszol?

RICHARD

Dehogyis!

ELISE

Csak erről a szomorú énekről jutott az eszembe… És nem lesz többet kulcsom ehhez a házhoz!… De majd biztosan csinálnak neked egy szép szobrot. És úgy fogok piacra járni, hogy mellette menjek el. És majd mindig azt fogom mondani: szervusz, Ricsi!

RICHARD

Elérzékenyült kissé. Milyen szép is volna, hogy ha már a feleségemmé nem tehettelek, legalább az özvegyem lehetnél.

ELISE

Most csakugyan olyan, mintha egyedül volnánk a világon.

ANNA

Benéz, s a legtermészetesebb hangon. Csak lakatosért mentek. Fel fogják törni az ajtót.

RICHARD

Felugrik. Kivándorlok! Elmegyek francia írónak! Megtanulok franciául. Eldobom az anyanyelvemet!

ELISE

Aki a hírre szintén felült az ágyban, s elkezdett öltözködni. Mondd, nem volna egyszerűbb inkább kifizetni az adódat?

RICHARD

Nem! Nem! Goldoni is elment francia írónak. Amikor Velencében már fojtogatták, elment Párizsba.

ELISE

A férjem már a jövő évi adóját is előre kifizette. Azt mondja, legszívesebben tíz évre előre kifizetné az adót. Ő ilyen.

RICHARD

Ő ilyen. Mert puritán. Mert bűntudata van a pénz miatt. De nekem nincs bűntudatom a pénz miatt!

ELISE

Mert nincs pénzed.

RICHARD

Ha a világ minden pénze az enyém lesz – e papírokban itt több arany van, mint Alaszka és Kalifornia összes bányájában –, nekem akkor se lesz bűntudatom! Nem lesz!… Nem lesz!

ELISE

Jó. Nincs bűntudatod. És nem lesz bűntudatod. De akkor mért kiabálsz?

RICHARD

Csakugyan? Mért kiabálok?… Miért?

ANNA

Ricsi úrnak minden oka megvan, hogy kiabáljon, mert most már nem a cuccot fogják elvinni, hanem őt.

ELISE

Téged? Hova visznek?

RICHARD

A maga rémballadákra járó fantáziája!

ELISE

Nem engedem, hogy elvigyenek!

RICHARD

Engem nem is lehet elvinni.

ANNA

Hő! Láttam én már karón varjút.

RICHARD

Én megengedem, hogy magának óriási élettapasztalata van, a büntetőjogban is bizonyára szerzett némi jártasságot, de az angol alkotmánytan kívül esett az érdeklődési körén… Én ha akarnék, se mehetnék börtönbe. Nekem ugyanis mentelmi jogom van…

ELISE

Jaj de jó! Már úgy megijedtem. Van mentelmi jogod?

RICHARD

Annához, hogy majd Elise is érthessen belőle. Maga persze ezt a kifejezést még nem is hallotta?

ANNA

Mit szól hozzá: hallottam. Hallottam, amikor mondták, hogy szarnak a maga mentelmi jogára.

RICHARD

Asszonyság!

ANNA

Most megint mit mondtam rosszul? Nem úgy mondják?

RICHARD

Úgy mondják, ha mondják, de nem mondják. Jobb társaságban nem mondják. Egy futó görcsös mosoly Annára, hogy ezzel is pontot tegyen.

ANNA

Hol van itt jobb társaság? S letűnik az ablakból. Pere-ec! Friss a pere-ec!

ELISE

Én látogatni foglak! Sűrűn lefátyolozom magam, és látogatni foglak! Az adósok börtönében is!

RICHARD

Szívem. Hős vagy. De az nem lehet, hogy nekem felfüggesszék a mentelmi jogomat.

ANNA

Hangja. Nem lehet? Haha! S megjelenik az ablakban. Én is azt mondtam, hogy nem lehet, hogy felfüggesszék a vőlegényemet. Egy olyan derék, szép fiút… És mit tesz isten? Felfüggesztették! Ehhez mit szól?

ELISE

Mondd! Nem volna helyesebb, ha elrejtőznél?

RICHARD

Csendes iróniával. Talán ide a függöny mögé? Hogy onnan cibáljanak elő? Nem, nem! Ezt az effektust hagyom a francia vígjátékíró kollégáimra… Gyere vissza, ha elmentek a kellemetlen látogatók. Egy félóra múlva. Annyi se kell. Légy nyugodt. Itt találsz.

ELISE

Lehet, hogy már nem is jönnek.

ANNA

Ezek? Nyugodt lehet. Jönnek. Csak közben megisznak egy áldomást a Háromfarkú Hableánynál. Rákerül majd az is a maga kontójára, Ricsi úr!… Meg a lakatos óradíja. Meg a zab!

RICHARD

Miféle zab?

ANNA

Hát a lovaknak. Kocsival jöttek ám magáért…

RICHARD

Sürgetné Elise-t indulásra. Eredj most, szívem!

ANNA

Csak azért is. Hogy fogja maga ezt a sok költséget mind megkeresni?

RICHARD

Hogy hogy?… Remekművekkel. Leül a földre a papírhalmai közé.

ELISE

Jó munkát! Pá!

RICHARD

Várlak! Tu-u, Isten veled!

ELISE

El.

Ötödik jelenet

ANNA

Bekönyököl, eléggé bizalmasan. Szeretem elnézni, ahogy dolgozik. Ahogy írja azokat a szépséges darabjait…

RICHARD

Inkább énekeljen.

ANNA

Ráérünk… Mondja, Ricsi úr…

RICHARD

Szeretném megkérni, ne szólítson Ricsi úrnak.

ANNA

Ricsi úr, ide hallgasson! Látja, az én boltom milyen jól megy? A magáé meg így-úgy… Mi volna, ha fuzionálnánk, drága művész úr?

RICHARD

Elkezd röhögni. Dráma és perec!

ANNA

Igen, igen! Valami ilyesmire gondoltam. Be lehetne minket iktatni a külföldi turistacsoportok programjába. Nekem erre volna egy kész tervem… Eltűnik az ablakból.

RICHARD

Közben egyre csak kántálja. Dráma és perec! Felugrik, s már az ablaknál, kifelé. Friss, ropogós a drámai sósperec!… Drámát vegyenek!

ANNA

Megjelenik az ajtóban. A tervem… Egy pillanatig nézi a kiabáló Richardot. Majd. Ha nem, hát nem! Nekem nyolc… Besétál.

RICHARD

Is befordul az ablaktól. Liheg. Kimerült. Most látszik: halálosan nyúzott. Csendesen mondja. Egy kis nyugalmat szeretnék végre.

ANNA

Gúnyosan. Ó, bocsánat, hogy zavarom a mestert. De az imént egy perecet vett, és elfelejtette kifizetni.

RICHARD

Igen, igen, persze… A szögön lógó ruháinak a zsebeit forgatja ki. Mennyi is az?

ANNA

A tegnapit is kifizeti?… Meg a tegnapelőttit? Nevet. Hát mért nem markol bele valamelyik aranybányájába? A lábával megpiszkálja a papírokat.

RICHARD

Kérem, ne nyúljon hozzá!

ANNA

Kikotorom azt a sok aranyat alóla?… Ricsi úr! Ricsi úr! Nagyon kicsi úr lett már magából!

RICHARD

Hagyjon magamra.

ANNA

Kidob? Ricsi úr? Nem vagyok magának eléggé előkelő? Várjon csak…

RICHARD

Nem dobtam ki.

ANNA

Kidobott… Mert maga nem szereti az alvilágot, ugye? Kikiált az ablakon. Na, mi lesz? Hol a nyavalyában maradtok!? Befordul, elkezd nevetni. Aztán ha az illetők itt lesznek, meg ne sértse ám őket. Mert az illetők nem lesznek olyan ildomosak, mint én.

RICHARD

Kikről beszél?

ANNA

Akik jönnek magáért.

RICHARD

Végrehajtók?

ANNA

Mért van úgy betojva? Egyszer mindenkit  eltranszparentálnak.

Hatodik jelenet

A LAKATOS HANGJA

Egy tökrészeg ember hangja. Hun az a honatya?… Hun az a honatya?

ANNA

Ez már önt keresi, möszjő.

A LAKATOS

Szerszámládájával, feszítővasával. Idebolondítják az embert, aztán tárva az ajtó. Annához. Ancsikám! Idebolondítják az embert, de az nem bolondság, hogy téged itt talállak. Richardhoz. Uram, hogy fogják ezt nekem elszámolni? Csak puffra idehívtak!

RICHARD

Ne kiabáljon.

A LAKATOS

Körülnéz, mért ne kiabáljon? Az ágyon behúzva a függöny. Csendesebben. Ott a honatya? Közelebb megy az ágyhoz, hallgatózik. Majd. Kifingott?

ANNA

Hát ha most nem kiabál ki a függöny mögül, hogy ilyen szavakat nem illik használni elit társaságban – akkor csakugyan kifingott.

RICHARD

Igenis, tiltakozom az efféle mocskos szavak ellen!

ANNA

Finom úr! Nem viseli el a nemes lelke, hogy ne a legszebben beszéljünk a drámaíró honatyáról.

A LAKATOS

Ó, pardon… Azt akartam kérdezni, hogy a honatya csakugyan megboldogult…? És ha megboldogult, akkor ki fogja nekem megtéríteni a költségeimet? Megemeli a Shakespeare-szobrot. Mennyi réz lehet ebben?

RICHARD

Tegye le, kérem, annak az értéke meghaladja a maga követelését.

A LAKATOS

Vége a háborúnak, lement a réz ára. A ládájába dobja a szobrot. Richardhoz. Uraságod bizonyára rokona a megboldogultnak. Hát ilyen az élet. Fogadja részvétemet. Magának se fog itt sok leesni. Nagyon le van robbanva ez a ház. Végtelen megvetéssel. Papírok! Felkapja a ládáját.

RICHARD

A szobor marad!

A LAKATOS

Sajnálja? Ezt a kis, vacak rezet sajnálja? Már Richard orra előtt hadonászik. Sajnálja a szegény embertől?

ANNA

Hagyd a fenébe!… Már jönnek… Bízd rájuk!

A LAKATOS

Szájharmonikát vesz elő, s valami vidám dalt kezd játszani.

RICHARD

Hát jól van! Csomagoljunk. Egy kis kikapcsolódás igazán rám fér. Menjünk az adósok börtönébe, zacskókat ragasztani. Állítólag az megnyugtat… A legnehezebb gályarabságot hagyom itt. Arra voltam ítélve, hogy leplezzem le társadalmunk visszásságait, s egyúttal újítsam meg ezt a dögrováson levő angol drámát… Azt hittem, életfogytiglan ezt kell csinálnom. De úgy látszik: mégis van kegyelem. Vége a kényszermunkának. Mehetek az adósok börtönébe… Zacskók! Zacskók!

ANNA

Ne játssza meg magát… Ezek nem végrehajtók.

RICHARD

Törvényszéki emberek. Letartóztatási paranccsal.

ANNA

Frászt!

A LAKATOS

Pisszt int neki, s figyelmeztetőleg a függönyös ágyra mutat. Ancsikám!… A honatya.

ANNA

Szálljon le a fellegekből… Ezek sintérek. Nem hallja?

RICHARD

…Farsangi tréfa.

ANNA

Összeszedik a kóbor kutyákat, a döglött patkányokat. S amikor járvány van: a betegeket és a halottakat.

A LAKATOS

Abbahagyja a muzsikálást. Ez hiányzik még, hogy én hazahordjam innen a ragályt! Ez nem volt benne a költségvetésben!

RICHARD

Hülyeség! Londonban nincs semmiféle járvány!

ANNA

Közben, derűsen. London kikötőváros. Kalkuttából befut egy hajó. Egy szapora patkánycsaláddal… Elmosolyodik. Meg aztán: én énekeltem pestisről. Nem elég az?… „Oltott mész lesz a szemfedeled?”… Hallja? Sláger lett… „Isten veled!”… „Isten veled!”… Itt vannak.

RICHARD

Lehet, hogy én csakugyan ott fekszem a függöny mögött, és alszom. S csak álmodom most ezt… Hogy a házam előtt kolompolnak, mint amikor a szemétért jönnek. Csakhogy engem akarnak elvinni… Hová?

ANNA

Nem álmodja.

RICHARD

Akkor meg nem volna sokkal jobb, ha én igazából?… Int a függöny felé. Irigylem őt. Jó neki. Csakugyan, hogy hallgat. Nem törődik többé a nyelv tisztaságával. Vajon neki is úgy kihegyesedett-e az orra, mint általában a halottaknak?… A halál természetellenes. Az egyetlen természetellenes a világban. Mindenbe belenyugszunk, mindenhez hozzászokunk. Ebbe nem…

ANNA

Dehogyisnem. Tudja maga, hogy csak az hal meg, aki megkívánja a halált? Ha csak egy pillanatra is… Ezért táncol nekünk a halál.

Hetedik jelenet

I. és II. SINTÉR

Hogy valóban sintérek-e, azaz olyan közegészségügyi dolgozók, akik járványok idején különleges hatalommal vannak felruházva – vagy ismerős végrehajtók, akik ezt a maskarát találták ki maguknak karneválra –, ezt csak akkor fogjuk megtudni, ha a rendező döntött, hogy ilyen vagy olyan értelmezésben fogja játszatni őket. Tokszerű fűzöld ruhában, fekete köpenyben, melynek csuklyáját alkalomadtán a fejükre húzhatják. Arcuk az álluktól a szemükig fehér gézzel be van kötve.

I. SINTÉR

Hatalmas méretű alak. Már nem fiatal. Az arcát borító fehér pólya alól kiütközik őszes szakálla. Keveset mozog, mozdulata lassú és feltartóztathatatlan. Ahová lép, ami felé kezét mozdítja, amire ránéz: az övé. Itt is, ahogy belépett, birtokba vette a házat.

II. SINTÉR

Mozgása puhább, szinte táncszerű, de valami lassú ütemre. Pavane. Fiatalabb a társánál. Később az a benyomásunk, hogy irodalombarát és hipochonder. De ez nem biztos. Hisz nemcsak arcuk van elmaszkírozva.

A LAKATOS

Ünnepi indulóként játssza harmonikáján az „Epermirigy, döghalál” dallamát.

I. SINTÉR

Csak áll, mozdulatlanul az ajtóban. Szétszagol. Int a társának. A füstölőt!

II. SINTÉR

Annának. Parazsat!

ANNA

A dalt dúdolva a kandalló elé guggol, parazsat kotor össze.

RICHARD

Nem akar félni, de elfogja őt a félelem. A gyomra remeg, hiába. Mit akarnak itt?

I. SINTÉR

Szarkasztikusan, kétértelműen. Transzferálunk.

RICHARD

Önök bizonyára tudják, mi a mentelmi jog.

I. SINTÉR

A mi mesterségünk nagyon demokratikus. Előttünk nincs rang és kiváltság. Patkány és király egyre megy.

II. SINTÉR

Odaadja Annának a füstölőt, s puha léptekkel Richardhoz megy. Ne álljon ellen, uram. Délelőtt az egyik család ellenállt. Hogy ők nem adják ki a papát… A társához, mint valami jó viccet, eleveníti fel az esetet. Hogy nekünk… a papát… ők… nem… Nem is folytatja, csak nevetnek ezen a hihetetlen abszurdumon. Édesen nevetnek. Majd hirtelen. Hová dugta?

ANNA

A kandalló elől. „Hiába bújsz el, megtalál!”

RICHARD

Itt nincs elbújva senki. Semmi.

II. SINTÉR

„Senki. Semmi.” Körültekintő fogalmazás. Precíz felelet… Általában ezzel kezdik. Társához. Megfigyelted, hogy mindenütt ezzel kezdik?

I. SINTÉR

Ráérünk… A szag úgyis mindent elárul. Érzi?

RICHARD

Nem.

I. SINTÉR

Nekünk az ilyesmihez már jobb orrunk van.

II. SINTÉR

A szentség illata. Nem érzi? A zsenialitás illata! A szent életű szerzetesek meg a zsenik nagyon hamar kezdenek szagot kapni. Némelyik már az életében. A különbség csak az, hogy a zseni inkább a fejtől büdösödik, a szent pedig a lábtól.

I. SINTÉR

Itt is kezd már nehéz lenni a levegő.

ANNA

Odaviszi a füstölőt, parázzsal.

I. SINTÉR

Valami indiai illatosítót szór rá, s meglóbálja az ágy felé.

II. SINTÉR

Képzelje el, uram. Ha így állhattunk volna Shakespeare halottas ágyánál… De hát ez nem volt egy Shakespeare. Sajnos.

RICHARD

Rekedten. Honnan tudja? Honnan tudja ilyen jól?

II. SINTÉR

Egy ilyen sóher!

RICHARD

Miért? Shakespeare után mi maradt? Tudja?

II. SINTÉR

Tudom.

I. SINTÉR

Shakespeare? Melyik volt az?

II. SINTÉR

Hisz emlékszel! Maradt utána egy ágy. Három zsebkendő. És huszonhat színdarab.

ANNA

Richardnak. Huszonhat színdarab. Ez a Ricsi úr meg egész életében csak három színdarabot írt.

RICHARD

Ötöt.

ANNA

Ja, ha maga az egyfelvonásosokat is számolja…

II. SINTÉR

Ötöt. Na! Pedig mennyivel tovább élt, mint Shakespeare. Hány évet is?

RICHARD

Csendesen. Hatvannégy évet.

II. SINTÉR

Maga, mint afféle védőügyvédje a megboldogultnak, mit tud felhozni mentségére?

RICHARD

Nemigen maradt ideje írásra… Tetszik tudni: a közélet.

RICHARD

…Beszédeket tartott.

II. SINTÉR

Röhög ő is a többiekkel együtt. Na hallja, rossz ügyvéd maga! Ilyen hülye mentségeket tud csak kitalálni.

I. SINTÉR

Három plusz kettő. Ez minden?

RICHARD

Drámaterve rengeteg maradt. Ez itt tulajdonképpen mind az… Nyúl le a papírokért. Egyet felvesz. „A művészet oltára.”

II. SINTÉR

Kiveszi a kezéből. Egy cím… Uram! Drámaterveket nem lehet előadni. Finomkodva. Menjünk el ma este színházba, és nézzünk meg egy szép vígjátéktervet. „A művészet oltára.”

I. SINTÉR

Füstöld ki belőle a miazmát! Odatartja a füstölőt.

II. SINTÉR

Fölébe tartja a papírt, az lángra lobban. Elégett.

RICHARD

Gazember!

I. és II. SINTÉR

Nanana! Összenéznek.

I. SINTÉR

Minek van itt olyan patkányszaga?

II. SINTÉR

Ennek a sok papírnak.

I. SINTÉR

Aha! Ez hát a rágcsálók fészke.

II. SINTÉR

Ezekből a papírokból is ki kell füstölni a miazmát. A kandallóhoz szolgáló csípővassal felvesz egy darab papírt. Olvassa. „Egy nő fekszik az ágyon…”

RICHARD

Ezek a papírok én vagyok! Ha vasfogóval hozzányúlnak, az én húsomat tépdesik…

II. SINTÉR

Csak megfüstöljük. A kandalló parazsa fölé tartja. Lángra lobban. Elégett… Örüljön neki, ez a legbiztonságosabb fertőtlenítés. Másikat vesz fel. Olvassa. „Bemászik egy férfi.”

I. SINTÉR

Micsoda? Rámászik? Micsoda ocsmány disznólkodás? Égesd el!

II. SINTÉR

Bedobja a tűzbe. Elégett.

I. SINTÉR

Testi-lelki miazmáktól óvj meg minket, uram! A papírokat mind el kell égetni!… Ezt az egyház is tanácsolja!

RICHARD

Mi rossz van ezekben? Kihúz egy papírt a halomból, megnézi, mutatja. Nézzék!

I. SINTÉR

Lassan olvasva. „Szeretem, ha az emberek hímezés-hámozás nélkül a szemembe vágják, hogy zseniális vagyok”… Kinek?

ANNA

Hát Ricsi úrnak! Elkapja a papírt, s rákezdi, együtt a többiekkel. Nem hímezünk, nem hámozunk – és nem bókolunk – és köntörfalazunk… Közben a papír labdává gyűrve ide-oda röppen. Richard hiába próbálja elkapni.

ANNA

Erre csörög a dió…

II. SINTÉR

Háta mögé dugja a papírt, megállítja a játékot. Uram, mit kapkod? Bedobja a papírlabdát a tűzbe.

RICHARD

Utánanéz, de fáradtabb, hogysem utána ugorjon. Nyel egyet.

II. SINTÉR

Mi az, uram, maga némán tűri, hogy elégessük egész örökségét? Felmarkol egy nagy kazal papírt. Hő, micsoda patkánypisiszag! Bedobja a kandallóba.

RICHARD

Utána akarja vetni magát, de lefogják.

II. SINTÉR

Törvény van rá, hogy tűzre a fertőző hulladékkal.

RICHARD

És ha mégis felkel, és előjön, és keresi a kéziratait?… Vannak csodák! Hogy dolgozott ma egész nap! Tanú is van rá. Hogy milyen frissen, milyen munkakedvvel. Egy új élet küszöbén állott. Annához. Maga látta.

I. SINTÉR

Miközben egy-egy kéziratot beleejt a tűzbe. Uram, Uram, én se vagyok már mai gyerek. Maga se. Mi tudjuk, hogy ötven éven felül már nem lehet új életet kezdeni.

ANNA

Pedig virgonc volt! Hajaj! Még szerelmeskedett is. Hempergett az ágyon!

I. SINTÉR

Ez általában így van. Az utolsó nap mindig feldobja az embert. A pacák azt hiszi: övé a világ. Aztán: nyekk! Ez klasszikus.

RICHARD

Ha ennyire halottnak hiszik, mért mondanak mindig rosszat róla?

II. SINTÉR

Felnevet. Éppen, mert halott. Ön nem tudja, hogy az angol törvények a halott rágalmazását nem büntetik.

RICHARD

Élesen. Mert a halottat már nem áll érdekében rágalmazni senkinek!

II. SINTÉR

Ön nagyon naiv, uram. Ön nem látta soha  A rágalom iskoláját?

ANNA

Mi az, színdarab?

II. SINTÉR

Egy francia színdarab.

RICHARD

Elkapja a gallérjánál. Hiába heccelsz! Tudod te jól, hogy ki írta. Angol író írta!

II. SINTÉR

Még birkózás közben, de fölényesen. Angol író nem írhatta… A drámaírás Angliában nem reprezentatív műfaj!… Nekünk vannak regényíróink, nekünk vannak költőink… Nekünk nincsenek drámaíróink!

RICHARD

És ne is legyenek, ugye? Öklözi a Sintért, vagy próbálja. Azért mondod! Hogy aki van, az se legyen!

II. SINTÉR

Térdel rajta. Három zsebkendő marad utána!… Három reprezentatív zsebkendő. Többiekhez. Tisztelegjetek a három reprezentatív zsebkendőnek!

I. SINTÉR, A LAKATOS, ANNA

Haptákban elkezdik az angol himnuszt.

II. SINTÉR

Hülyék!… Hisz nem volt egy Shakespeare!

I. SINTÉR

Na és ha egy Shakespeare lett volna! Mondd már! Diadalmas beatharsánysággal intonálja.

EGYÜTT

Beategyüttesként.

RICHARD

Szálljon le a mellemről… Szálljon le rólam…

II. SINTÉR

Tessék énekelni!

RICHARD

Szállj le… Nem bírom…

II. SINTÉR

Énekelni!… Na! Szépen!

RICHARD

Oltott…

I. SINTÉR

Nem halljuk!

RICHARD

Arra az ütemre, ahogy lovagolja őt a Sintér.

II. SINTÉR

Leugrik róla. Na, látod, hogy tudsz te énekelni. Csak akarni kell.

RICHARD

Csakugyan, a földön elnyúlva, de most már magától is énekli, szinte beathangerővel. Legalábbis így kezdi.

A LAKATOS

Ez is ki fog itt nekünk… – A függönyre pillant. – nyiffanni.

ANNA

Lustán-közönyösen az ágyhoz megy, széthúzza a függönyt. Ha eddig nem vették volna észre…

RICHARD

A feltételezett hulla én vagyok. Most már elvihetnek.

ANNA

Odamegy hozzá, fölé hajol. Na, drága szentem, ebbe a játékba maga aztán jól befuccsolt. Próbáljon felkelni. Egy ilyen virgonc úr, rajta! S hogy Richard nem mozdul. Hát ilyen jó magának itt a földön feküdni? Na ja, tulajdonképpen az a legjobb. Pláne, ha valaki megkívánta azt az abszolút abszenciát. A Sintérekhez. Mit álltok itt? Legalább segítnétek. Egyedül cipekedjem vele?

II. SINTÉR

Tréfa volt. Farsangi tréfa volt.

I. SINTÉR

Maga csapott be minket.

II. SINTÉR

Micsoda tréfás ember!

I. SINTÉR

De mi nem haragszunk.

II. SINTÉR

Ellenkezőleg. Sok sikert kívánunk!…

I. SINTÉR

…A színpadon és a szerelemben!

II. SINTÉR

Új életéhez, amelyet most kezd el hatvanöt éves korában!

A LAKATOS

Tessék mondani, nem lesz nekem ebből valami bajom?

I. SINTÉR

Á! ezekre az emberekre nincs vadászati tilalom.

II. SINTÉR

Akkor folytassuk! Fütyörészve kilejt. Egy házzal tovább!

Nyolcadik jelenet

ANNA

Most legalább látja maga is, hogy nem érdemes meghalni. Még több rosszat mondanak rólunk, mint életünkben. Fáj a szíve, mi? Persze hogy fáj. A posztumusz becsületsértés duplán fáj. De az is elmúlik. Csend. Mi az, valamit mondani akar? Csend. Látja, Ricsi úr, jobban tette volna ha…

RICHARD

Nem Hastings – Clarence…

ANNA

Megnézi, behúzza a függönyt.

Kilencedik jelenet

BERNSTEIN

Be. Hóna alatt Richard szobrával. Utólag kopogtat. Mester! Elhoztam az ön portréját. Most tűnt fel a piacon. Biztosíthatom, ritka szép példány. Leteszi a szobrot a sugólyukra vagy annak a helyére.

ANNA

Ezt a szobrot most már a sírjára teheti.

BERNSTEIN

Az ágyhoz megy, de nem lebbenti el a függönyt. Hogy történt?

ANNA

Félrebeszélt. S vége volt.

BERNSTEIN

Mit mondott?

ANNA

Olyan volt, mintha megint kijavított volna valakit. De hogy kit?

BERNSTEIN

Mit mondott?

ANNA

„Nem Hastings, hanem Clarence.”

BERNSTEIN

Eltűnődik. Saját magát javította ki.

ANNA

Megnézi?

BERNSTEIN

Ne zavarjuk… Az álmát.

ANNA

Mondom, hogy nem él.

BERNSTEIN

Hát aztán?… Az álmát, mondtam.

ANNA

Nini. Egy fecskefarkú pillangó!

Tizedik jelenet

ELISE

Talpig feketében, férje karján.

CHARLES

Feleségem előérzete a fekete ruhával, és a hírek, amelyek a városban szárnyra keltek, úgy látszik, beigazolódtak… Elise, ne sírj, hidd el, én vesztettem többet, én leghűségesebb olvasója voltam.

ELISE

Charles, azért megengeded, ugye, hogy én is gyászolhassam őt egy picit. Nem leszel féltékeny, ugye, nem?

CHARLES

Mint angol úriember, ígérhetem, hogy nem. Egy halott túl nagy hendikeppel indul. Nem versenyezhet velem. Mint entomológus, most kezdek igazán féltékeny lenni. Ismerem a rovarvilág erkölcseit, a Meloides Hornia hímjei a döglött Coleopterek nőstényeivel is megpróbálkoznak. A halál ínycsiklandozóvá teszi számunkra még az idegen fajú rovart is.

BERNSTEIN

Ó, szép rovarvilág!

ELISE

Charles, ne felejtsd el, hogy azért én nem vagyok ízeltlábú.

CHARLES

Nem szakmai sovinizmusból mondom, de a mi lelkünk és a rovarok lelke sokban rokon. Mindnyájunkban van fogékonyság a halál szépségeire.

ELISE

A félkörben, amellyel a szobrot körülveszik. Amikor olyan szép… Olyan szép, mintha élne.

CHARLES

Kíváncsi vagyok, hogy az a német költő, akit te úgy szeretsz…

ELISE

Ja igen, tudom.

CHARLES

Az mit fog mondani, amikor meghal. Biztos valami nagyon szellemeset fog mondani.

Tizenegyedik jelenet

LORD MAYOR

Teljes díszben, be. Értesültem a nagy veszteségről. Kinek fejezhetem ki, a főváros nevében, részvétemet?

CHARLES

Feleségemnek! Ő volt a drámaköltő múzsája. Plátóilag.

LORD MAYOR

Részvétem, asszonyom.

ELISE

Richard csak akkor tudott igazán dolgozni, ha néztem… S én néztem, néztem… Csak néztem.

LORD MAYOR

Vigasztalja az a gondolat, hogy ő a nemzeti panteonban nyer nyughelyet. A Westminster harangja fog zúgni fölötte.

ELISE

Ó, szegény Richard, hogy ezt nem érte meg! A Westminster harangja… Mindig a szobor felé. Richardom, mit mulasztasz!

LORD MAYOR

Hát igen. Temetni mi nagyon tudunk.

CHARLES

Mondd, Elise, nem kéne érdeklődni, hogy hogy is van az örökséggel? Nincs-e végrendelet?

ANNA

Az jó volna! Lesz, aki kifizesse a sok adósságot. Tudják maguk, hogy csak perecért mennyivel tartozik?

BERNSTEIN

Piranesit se fizette ki, Shakespeare-t se fizette ki, saját magát se fizette ki.

CHARLES

Pardon. És a szerzői jog? Darabjai után a bevétel tíz százaléka, mától ötven éven át…

ELISE

Itt volt egy csomó papír. Azt mondta, az mind az enyém lesz.

LORD MAYOR

Prózában kezdi, de lassan úgy recitálja, mint miséző pap a szentleckét. Az elmeorvosi szempontból ép végrendelkező képességhez az kell, hogy a végrendelkezés időpontjában öntudatánál legyen, tudja, hogy végrendelkezik, végrendeletének tartalmát megértse, a végrendelete alapjául szolgáló vagyonának a terjedelmét legalább körvonalaiban és az egyes részek hozzávetőleges értékarányát ismerje, rendelkezési horderejét felmérni tudja, képes legyen akaratát nyilvánítani, elhatározásában sem tévedés, sem a jogtalan befolyásolás valamelyik faja ne vezesse, és végül elhatározásainak pszichológiai hátterében kóros elmeképződmények (téveszmék, érzékcsalódások, hangulat- és ösztönanomáliák, elmegyengülés stb.) ne szerepeljenek…

CHARLES

Köszönöm!… Látod, Elise, most sem örököltünk.

BERNSTEIN

Nem tudom, hogy ebben az ünnepi pillanatban nem volna-e illendő, ha elénekelnénk tiszteletére az angol himnuszt. Elkezdi.

LORD MAYOR

Azt hiszem, ez azért túlzás! Megboldogult barátunk végtére is, nem volt egy… egy miniszter. Elmegy.

ELISE

Visszaint a szobor felé. Szervusz, Ricsi…

BERNSTEIN

Fölveszi Richard szobrát, azzal megy ki. Azért milyen fölényesen tudsz mosolyogni most már te is…

ANNA

Utolsónak megy ki. A bögyömben volt, hogy megmondjam neki: Ricsi úr, mennyivel jobban tette volna, ha velem fuzionál. El.

Tizenkettedik jelenet

RICHARD

Pám-pám-pám-pám-pápám tám-tám-tám-tám-tátám táhám táhám táhám…

ANNA

Egy pillanat múlva szintén rágyújt a maga balladájára.

RICHARD

Végül nem bírja tovább. Heló! Galli-Curci! Szeretném megkérni, hogy pihentesse egy kicsit gyönyörű hangját!

ANNA

Feje megjelenik az ablakban. Melózik?

RICHARD

Melózom.

ANNA

Elragadtatva nézi, majd bizalmasan, cinkosan, súgva énekli.

Utószó a finish-hez