Antipygmalion, avagy a szobrász álmaOh, le désespoir de Pygmalion, qui aurait pu créer une statue et qui ne fit qu’une femme! Alfred Jarry
Hogy oda lehetett Pygmalion! Szobrot alkothatott volna, s csak egy asszony lett belőle.
Szobrászműterem, egy magas ház felső emeletén. Este van. Csak a kis lámpa ég a széles heverő mellett. Az állványokon készülő szobrok nedves lepedőkbe csomagolva és egy-két madárijesztő forma faváz, amelyre még nem rakták föl az anyagot. Az ún. „gerüszt”. A műterem közepén forgatható állvány, nagyobb szobor számára. Erre van felállítva egy szép, fiatal nő. Nekünk háttal, meztelenül. Vagy épp csak annyi drapériával, amennyit a közerkölcs őrei az előadás időpontjában mint minimumot megkövetelnek. Modell, minidrappal. Egyik kezében almát tart. Kész és látható szobor ne legyen a színen, már csak azért sem, hogy a maga ilyen vagy olyan formanyelvével ne beszéljen bele az itt következő jelenetbe. Zavarná a figyelmet. Különben is: a műterem tulajdonosa nem nagyon dolgozik. Élvezi az életet, mert új életet kezdett. Élvezi a szabadságot, mert sikerült elválnia a feleségétől. Barátnőjét rajzolgatja látható gyönyörűséggel. A bejárati üvegajtón áttetsző üveg. Van még egy kisebb ajtó. Ezen csak függöny lóg. Ez a főzőfülkébe nyílik. A sarokban mosdó, előtte paraván.
BULCSÚ Bírod még?… Tündér vagy… Világosan érzem, hogy veled nemcsak új élet kezdődött számomra, hanem egy új korszak is… Hogy egy szobrász megvalósítsa magát, ahhoz kell a test, a hús… ezért olyan mélységesen emberi művészet a szobrászat. Olyan mélységesen férfias… A te szépséged az a gyújtószerkezet, amelytől a szobraim úgy fognak hatni, mint megannyi hidrogénbomba. MODELL Ásít egyet. BULCSÚ Ez az! Imádom, hogy mindjárt ásítasz, ha a mesterségről kezdek el beszélni. Az ásításodat úgy fogom fel, mint a mai ifjúság könyörtelen kritikáját arra az önző, szerző, fogyasztó, fagyasztó társadalomra, amelynek mindeddig én is a kiszolgálója voltam… Újabb ásításra. Egy picit tartsd még magad, drágám. A két csípőd között olyan őrjítően gazdag a bőrfelület… ahogy ott minden összefut… a Gluteus maximus! A csodálatos Fascia lumbodorsalis! Az imádnivaló Spina inferior! Semmi disznóságot nem mondtam, drágám, ezek mind szakkifejezések. A főiskolán az anatómia kötelező volt. Egy kis ásításra. Mindjárt leszállhatsz, aztán idejössz mellém a díványra, és lazíthatunk. Illetve csak te… Lehet, hogy a XXI. Század művészetét onnan fogják számítani, hogy én téged fölfedeztelek. Te vagy az új Tahiti… Te vagy a fűszerszigetek… Te vagy a Húsvét-szigetek valamennyi bálványa… Te vagy Noa-Noa… Teérted hagytam ott a feleségemet, mint egy megunt civilizációt… Feléd hajózok… Egy fél év óta egyfolytában feléd hajózok… Énekel. „Holdvilágos bűvös éjjel jártam messze tájon. Árkon-bokron átszökellve, túl az Óceánon…” NOA-NOA Enni kezdi az almát. BULCSÚ Vénusz megeszi az aranyalmát. Noa-Noa fütyül az ógörög mítoszokra. Jó étvágyat, szivem. S milyen szépen látszik a hátadon is, hogy tűnik el a gyomrodban az alma. Falatonként. Minden izmod dolgozik. Szeretsz?… Ne is beszélj. Csak ints igent a fenekeddel. Köszönöm. A válaszod úgy hatott rám, mint egy égi szózat, mint egy kinyilatkoztatás. Mondd még egyszer, mondd, hogy igen. Ez az igen nekem többet jelent, mintha pap előtt, fehér fátyolban örök hűséget esküdnél… Beszélgessünk… Almát nem adsz? Nem? Kár. Én sem ebédeltem. Látod, a paradicsomban Éva megfelezte az almáját. De Noa-Noa túlteszi magát a bibliai mítoszokon is. Noa-Noával nincs eredendő bűn! Noa-Noával, ha korgó gyomorral is, de visszatalálok az ártatlanság állapotába. Énekel. „Hol édes, fűszeres a lég, csak illat és madárdal…” És nincs az az angyal, lángpallossal, aki minket innen kiűzzön.
Kintről, valahonnan a folyosóról a lift ajtajának a csapódása.
Nincs az az angyal… Elhallgat. Valaki jön, csapódott a liftajtó. Elkattintja a kislámpát. Nem nyitunk ajtót senkinek.
A műteremben teljes sötétség, csak a bejárati ajtó opálüvegén át dereng valami világosság.
Hangja csendesen. Látod, milyen jó így?
Az ajtó homályos derengését odakint elfogja egy árnyék, s mindjárt rá éles csengetés.
Hangja suttogva. Meg kéne tanítani az emberiséget, hogy a szobrokat is így élvezze, csupán az ujjai hegyével. Olyan táblákat kéne kiakasztani a múzeumokban, hogy semmit a szemnek, mindent a kéznek. Az emberiség el van maradva a tapintási kultúra terén.
Újabb csengetés.
Ne törődj vele. Nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy aki az ajtó előtt áll, jót akarjon nekünk… És nem akarhat olyan jót, amilyen jót mi akarunk egymásnak… Folytatja a megkezdett gondolatát. …Képzeld el, hogy az elsötétített Louvre-ban is így játszhatnám a milói Vénusszal, kerekecske-dombocska, merre szaladt a nyulacska… Imádom benned, hogy egyáltalán nem vagy csiklandós… Azt hiszed, ez a játék nem volna ezerszer méltóbb…
Csengetés.
Zavartalanul folytatja. …méltóbb a szerelem istennőjéhez, mint az, hogy szemüvegükön bámulják őt hülye és jól nevelt turisták? Szerintem Malraux megengedné. Mindent megengedne, mint te is… Szeretsz? Igazán? Olyan ízesen tudod ezt mondani. A szerelem úgy sugárzik belőled, hogy szinte szikrázik a bőröd. Kis villámok ugrálnak ki belőled, akárhol érintelek…
Sűrű, szaggatott csengetés.
Ez lehet a házmester. Nem érdekes. Lehet a táviratkihordó, nem érdekes. Lehet egy szobrász kolléga… Lehet egy őrült amerikai, aki szobrot akar vásárolni… de ennek a valószínűsége rendkívül csekély… LÍVIA Hangja. Bulcsú! Itthon vagy? BULCSÚ Pszt! Erre az egyre nem gondoltam… Ez Lívia. A feleségem… Maradjunk csendben… Ne, ne ijedj meg, csak nem képzeled, hogy beengedem? LÍVIA Hangja kintről. Bulcsú! Pénz áll a házhoz…
Ettől kezdve magabiztosan, ütemesen kopogtat az ajtón.
BULCSÚ Halkan. Hogy jön hozzá, hogy csak így ránk törjön. LÍVIA Hangja. Bulcsú, eladtam egy szobrodat… Pénzt hozok! BULCSÚ Halkan. Muszáj beengedni. Hol a ruhád? NOA-NOA Hangja. Nem tudom. BULCSÚ Ne sírj, egyetlen Noa-Noám, csak ne sírj… Maradj szépen ott, ahol vagy, majd én megkeresem.
Nagy robaj, valamit feldöntött.
BULCSÚ A lámpa… Ezt meghallotta. Hangosan, álmos hangon. Ki az? LÍVIA Hangja. Én vagyok! Pénzt hozok! BULCSÚ Halkan. Adok rád valamit. Hangosan. Nyitom már… Csak magunkra veszünk valamit… Halkan. Így maradj, te drága… várj, ezt a lepedőt…
Bulcsú felgyújtotta a függőlámpát, az erős fényben a műterem közepén a forgatható állványon immár lepedővel leterítve látjuk Noa-Noát – vagy mondjuk inkább: a körvonalait.
Egész jól nézel ki. Csak ne mozogj.
Miközben kötözi rá a lepedőt, ahogy a készülő szobrokra szokás, halkan mondja.
Jobb, ha nem találkoztok. Az elvált asszonyok a legféltékenyebbek… Náluk már csak az özvegyasszonyok féltékenyebbek… Meglátod, az exnőm első dolga lesz benézni a paraván mögé, a konyhába… Várj egy kicsit, lazíthatsz. Nem szoktam ilyen merev szobrokat csinálni. Hátulról lazábbra próbálja igazítani Noa-Noa térdeit. LÍVIA Hangja. Bulcsú, miért nem nyitsz ajtót? BULCSÚ Harsányan. Alkotok! Halkan. Bizony isten egyszer igazából is megcsinállak ebben a pózban. Noa-Noa hátsó felén igazítja a lepedőt. Szeretsz?… S mint aki választ kapott. Milyen jól el tudunk mi beszélgetni. Belecsókol a bebugyolált nőbe. LÍVIA Hangja. Mi van? BULCSÚ Hangosan. Mi volna? Magány, magány… Rideg magány! Még egy csók. Az elvált férjek rideg magánya – ez van! Megy ajtót nyitni, énekel. „Csak illat és madárdal, s egyszerre csak találkozék”… Észreveszi Noa-Noa fehérneműjét a paraván tetején. Lekapja, s a dívány alá hajítja. „…Egy csodás tündérleánnyal.” Az ajtóban visszafordul, megnézi a művét. Látszik a lélegzeted, próbáld visszafogni. Öt percig a búvárok is kibírják. Levágom, kirúgom, és utána lemegyünk kettesben vacsorázni… Hangosan. Nyitom, nyitom! Halkan. Imádlak, Noa-Noa.
Kinyitja az ajtót, Lívia a küszöbön áll.
LÍVIA Szervusz. BULCSÚ Nahát, Lívia! te vagy az? LÍVIA Nem ismerted meg a hangomat? Így elfelejtettél? BULCSÚ Tudod, hogy van az félálomban… azt álmodom, hogy te csengetsz – és csakugyan te csengetsz. Hogy jutott eszedbe, hogy megkeressél ebben a remetelakban?… Ja, igen, pénzt hoztál. Add ide. LÍVIA Igazad van. Postán is elküldhettem volna. BULCSÚ Bocsáss meg. Tudod, mit? Gyere menjünk le egy kávéra… meghívlak… Várj, cipőt húzok. Ahogy ellép az ajtóból, Lívia belép a szobába. LÍVIA Szétnéz. Szóval itt alkotsz? Csak egy csöppet teszi idézőjelbe az igét. BULCSÚ Vagy inkább: döglök. LÍVIA Azt hittem, amióta én nem vagyok, az ihlet lázában élsz. Egyik remekmű a másik után. BULCSÚ Nem, Lívia. Amióta elszakadtunk egymástól, már nem potyogtatom olyan szaporán a remekműveket, mint boldog házaséletünk alatt. Megszűntem aranyat tojó tyúk lenni, minden kiállításon kitüntetve. Megszűntem köpi-köpi szamarad lenni. LÍVIA Lefordítja. Semmi pénzed nincs? BULCSÚ A kávédat azért még ki tudom fizetni. Indulna. De ha csakugyan pénzt hoztál, bevallom, a legjobbkor hoztad… Mennyit? LÍVIA Ó… miért nem telefonáltál?… Ha baj van… BULCSÚ Elváltunk. LÍVIA Látod, én hívtalak. Nem felelt a telefonod. BULCSÚ Diadalmasan. Kikapcsolták! Ezt is elértem. Tízévi osztályonfelüli jólét után, végre ki van kapcsolva a telefonom. LÍVIA Borzasztó. BULCSÚ Isteni! Ott vagyok, ahol főiskolás koromban. Minden erőm megfeszítésére szükség van, ha feljebb akarok jutni. Szükség van megint a fogamra, a körmeimre, az álmaimra… És nincs szükség a telefonomra… Hány telefonba került, hogy egy nagyobb megrendelést szereztél nekem? LÍVIA Hány telefonba? Egybe. Csak tudtam, hogy kinek kell telefonálni. BULCSÚ De közben az ezer melléktelefon. Ápolni a kapcsolatokat. Halló, Miki! Peti! Gabi! Te vagy az, Bözsi?… Szervusz, Ági! Jó napot, Gyulus! És a rengeteg Tomi, Toncsi, Tivi, Tihi, Tibi, akikkel mind azért voltunk ilyen mindent lehengerlő haverságban, mert tehettek értünk valamit. LÍVIA Ki az a Tibi? BULCSÚ Miféle Tibi? LÍVIA Most mondtad, Tibi. BULCSÚ Nem tudom. Csak mondtam. Még nem született meg. Még nem nevezték ki… De te már szeretnél vele jóba lenni. Hát én kiléptem a vonalból. Fellázadtam. Érted?… Fellázadtam! LÍVIA Mit kiabálsz? Fellázadtál. A lázadás sikerült. Hogy velem mi van, nem érdekes… Boldog lehetsz. Boldog vagy? BULCSÚ Emelt fővel. Azt hiszem – igen. S hogy Lívia mosolyogva áll vele szemben, ő is mosolyog, így mondja. Boldog. LÍVIA Változatlanul mosolyogva. Te, ne mondd ilyen önelégülten, ilyen szemtelenül, ilyen teleszájjal, mert megöllek. BULCSÚ Ne haragudj, Lívia, de ha azt mondom, hogy nem vagyok boldog, mindjárt egy expedíciót szervezel, és meg akarsz menteni… Még csak ez hiányzik!… Boldog vagyok! Boldog vagyok! Boldog vagyok! LÍVIA Neked sikerült. Hányszor akartam én is boldog lenni ez alatt a tíz év alatt. Hányszor gondoltam rá: most elhagylak… BULCSÚ Megtorpan, majd hirtelen. Figyelmeztetlek, ne lovald bele magad túlságosan a boldogtalanságba. Én nem szervezek mentőexpedíciót. Nem vagyok jótétlélek. LÍVIA Körbe hordozza szemét a műteremben, s közben nagyokat lélegzik. BULCSÚ Megyünk? Remek duplát főznek itt a sarkon… LÍVIA Még egy szippantást engedj… Ez a jó műteremszag!… Hogy hiányzik ez nekem… Csak ez hiányzik… Imádom a gipsz illatát… A friss agyag illatát… A nyirkos lepedők illatát…
Mielőtt túlságosan közel menne Noa-Noához. Bulcsú odaugrik, és visszafogja.
BULCSÚ Nem!… Nem!… LÍVIA Imádom belehelni a készülő szobrok illatát. Csecsemőszaguk van. BULCSÚ Gondolod?… Ne felejtsd el, hányszor kaptál csalánkiütést a szagoktól. LÍVIA De nem agyagszagtól! BULCSÚ Kezébe nyom egy darab agyagot. Parancsolj! LÍVIA Leül a díványra, szagolgatni kezdi. Azért egész más a szaga, ha meg van mintázva. Közömbösen leejti maga mellé az agyagot. Remélem, nem tételezed föl, hogy azért jöttem, mert ki akarok békülni. BULCSÚ Nem tételezem föl. Azért jöttél, mert pénzt hoztál… Rosszul hallottam?… LÍVIA Jól hallottad… Lehajtja a fejét. BULCSÚ Most mi bajod?… Mi történt? LÍVIA Kitör. Odalent láttam, hogy minden régi szobrodat lehordattad az udvarra. BULCSÚ És ezért sírsz? Túl vagyok rajtuk. Csak zavarnának itt. LÍVIA Ne haragudj… De az mind én vagyok… És hogy nézek ki! A legtöbbiken már letört az orrom… Ott állok a pályaudvar kormától maszatos nyakkal, piszkos altesttel, a fejemet leszarják a galambok… Harminc példányban… BULCSÚ Mit csináljak? Egy meghaladott stílus… Kegyelmesen. Ma már téged is másként csinálnálak. LÍVIA Engem már többet nem csinálsz, Bulcsú, sehogy… De a régiek fájnak, hiába. Én emlékszem mindegyikükre. Hogy születtek – micsoda szerelemben. Azt mondtad, mindig újra kell ismerkedned a testemmel. Az Ezeregyéjszakából olvastál fel erotikus részleteket… BULCSÚ A könyvet feltűnés nélkül berugdossa az ágy alá. Igazán? LÍVIA Igen, mert azt mondtad, hogy neked felfűtött test kell. Azt jobban tudod mintázni… Hol az Ezeregyéjszaka?… BULCSÚ Nem is tudom. LÍVIA Elveszett? Egy olyan jó kiadás? BULCSÚ Nem tudok ügyelni mindenre. LÍVIA Hogy körülnézett. Micsoda rendetlenség van itt! BULCSÚ Kérlek, nehogy elkezdj takarítani! LÍVIA Félsz, hogy felfedezem a titkaidat? BULCSÚ Titkaim?… Nekem?… Hát nézz szét! LÍVIA Nana! Ha benyúlnék az ágy alá, nem tudom, hogy nem találnék-e ott egy női melltartót. BULCSÚ Haha! LÍVIA Nem visel melltartót? BULCSÚ Nem. LÍVIA Olyan tökéletes nő, hogy melltartó se kell neki? BULCSÚ Nem kell melltartó neki, mert nincs melle. LÍVIA Meghökkent. És nem félsz a gyermekvédelemtől? BULCSÚ Nem azért nincs melle, mert fiatalkorú, nem azért nincs melle, mert leoperáltatta, hanem azért nincs melle, mert nincs teste sem… LÍVIA Torzó? BULCSÚ Abszolút torzó. Nem létezik. LÍVIA Amikor jöttem, mintha beszélgettél volna. BULCSÚ Szinte felkacag. A falakkal? Az ilyen rideg magányban az ember legfeljebb üvöltözik vagy hallgat. De nem beszélget. LÍVIA Nagyon magányos lehettél mellettem. Mert tíz éven át te vagy üvöltöztél, vagy hallgattál.
Kis csend.
BULCSÚ Ez lehet, hogy attól is volt, hogy nem tudtam magam kifejezni… Művészileg. LÍVIA És most, hogy én nem vagyok, most sikerül kifejezned magad? BULCSÚ Nem akarja megsérteni Líviát, azért inkább csak hümmögve mondja. Azt hiszem… talán… LÍVIA A féltékenységtől sápadt hangon. Hála ennek a szobornak? BULCSÚ Lelkében derülve. Hála… Hála bizony… Hála neki… LÍVIA Ez hát a jövőd… Ezt már én nem ismerem… Megmutatod? BULCSÚ Tudod, hogy én nem vagyok mutogatós. Pláne, amikor még csak félig kész valami… Meg aztán ez egy más stílus… Egy merész stílus… Meglepne téged… Nem is biztos, hogy neked tetszenék… Sőt, biztos, hogy nem tetszenék. LÍVIA Aki közben felugrott, és szemügyre vette a „szobrot”. Száraz… Egész száraz a lepedő rajta… Mért nem locsolod gyakrabban? BULCSÚ Én locsolom. LÍVIA Felveszi az erre a célra szolgáló vízipuskát, s permetezni kezdi. Közben. Milyen szépen kijön a mellének a vonala… Akarattal csináltál neki ilyen melleket? BULCSÚ Mormogva. Azt hiszem, tökéletes mellek… Én nagyon meg vagyok velük elégedve. LÍVIA Nincs alacsonyan a feneke? BULCSÚ Most már kirobban. Én a szobromnak oda teszem a fenekét, ahova nekem tetszik! Van alkotói szuverenitás… Én a szobrom fenekét, ha felteszem oda, ahol mások a fejüket viselik, az én szobrom akkor is tökéletes lesz. LÍVIA Még szerencse, hogy az Isten nem engedi meg magának ezt a művészi szabadságot. BULCSÚ Olyan biztos vagy benne? Ha visszagondolok egykori barátainkra… Te, hogy azok micsoda seggfejek voltak!… Mi az? Mit nézel?… Na, gyere! Menjünk kávézni. LÍVIA Felvett valamit a földről. Egy karkötő. Te vetted neki? BULCSÚ Add ide! LÍVIA Miért?… Mióta elváltunk, te karkötőt hordasz? BULCSÚ Miért ne? Egy magányosságra ítélt férfitól minden kitelik. LÍVIA Rá se megy a csuklódra. BULCSÚ Üvöltve. Az orromban viselem! Mint a medve. Hogy ha feljössz, megtáncoltathass. LÍVIA Mit hisztizel?… Rajtam a sor, hogy hisztizzek, én nem hisztizek. BULCSÚ A vérnyomásunk. Fölmegy, leesik. Igazad van. Jót fog tenni egy fekete… Mindkettőnknek. Megyünk? LÍVIA Egy fekete?… Nem is tudom. Mostanában nem szoktam este kávézni. Szeretek aludni éjszaka. Jól aludni. Rájöttem, hogy ez is valami. BULCSÚ Akkor… Maradunk… LÍVIA Ez nem egészen életnagyság… Ugye? BULCSÚ Dühös. Ez egészen életnagyság! LÍVIA Ha leveszed róla ezt a lepedőt, nem lehet nagyobb, mint egy kerti törpe. BULCSÚ Ordít. Akkor is életnagyság! LÍVIA És nem fáraszt ki téged mostanában egy ilyen nagyobb alkotás? BULCSÚ Engem? Á! Frissít! LÍVIA Ne mondd!… És hogy csinálod? BULCSÚ Hogyhogy hogy? LÍVIA Egyből? BULCSÚ Persze. LÍVIA Ment mindjárt? BULCSÚ Ment… Azt hiszem, ez az új stílus nagyon fekszik nekem. LÍVIA Az fontos… És nem volt semmi meglepetés? BULCSÚ Finoman. A szépség mindig meglepetés. LÍVIA Sokat dolgoztál rajta? BULCSÚ Már mosolyog. Az alkotó munkának van egy olyan periódusa, amikor az idő megszűnik. LÍVIA Mosolyog ő is. Mint a szerelemben. BULCSÚ Gondolod?… Érdekes. Igen, van valami hasonlóság. LÍVIA És ez pótolni is tudja? A szerelmet? BULCSÚ Tökéletesen. LÍVIA Te most teljesen nő nélkül élsz? BULCSÚ Hát… nagyjából. LÍVIA De hisz ez lehetetlen! BULCSÚ Tudod, hogy engem mindig izgatott a lehetetlen. LÍVIA Nem szabad így élni. Nyugtass meg, hogy azért van valakid. BULCSÚ Hát… Hirtelen. Nem, nem! Nem fogok beugrani!… Nincs senkim! Senkim! LÍVIA És ez nem okoz valami lelki zavart? Komplexust? BULCSÚ Ez kedves tőled… De ha ilyen pontos értesüléseid vannak a magány depresszív hatásáról, gondoskodhattál volna utódról. Egy helyettesről. Az elhagyott férjek ügyetlenek. LÍVIA Mondd, bemehetnék egy percre a fürdőszobádba? BULCSÚ Vigyorogva. Ott sincs senkim. Annál kevésbé, mert nincs is fürdőszobám… Egy mosdó… Parancsolj! LÍVIA Az ajtóra. És az? BULCSÚ Konyha. LÍVIA Érdeklődéssel. Konyha? BULCSÚ Ironikusan. Parancsolj! Tekintsd meg! LÍVIA Akarod, hogy kotyvasszak valamit? BULCSÚ Belesápad. Határozottan. Lehetetlen, Lívia. Semmi nincs itthon. Hirtelen. De tudod, mit? Menjünk le ide a sarokra. Van egy isteni vendéglő! Nagyszerű ötlet! LÍVIA Megvetően. Vendéglő? BULCSÚ Egy szót se! Ellenkezést nem tűrök. Annál kevésbé, mert meg akarom hívatni magam. Általad. Meghívsz? LÍVIA Meg!… Meg! BULCSÚ Van pénz nálad, csakugyan? LÍVIA Persze! BULCSÚ Indulás! Képzeld el, micsoda pletyka lesz belőle, hogy együtt meglátnak. LÍVIA Nem, Bulcsú, ne hidd, hogy én most azért jöttem, mintha ki akarnék békülni. BULCSÚ Dehogyis hiszem! De egy éhező szobrászt meghívhatsz vacsorára, még ha a volt férjed is… Menjünk! Indulás! LÍVIA Gondoltam is rá, hogy meghívlak. Úgy terveztem, hogy ma együtt vacsorázunk. BULCSÚ Milyen kedves. Előbb is mondhattad volna… Bevallom, nagyon éhes vagyok. Ez a „Szobornak” is szól. Akkor megyünk! LÍVIA Nem hiszed? Itt a bizonyíték! Kinyitja a szatyrát. Már mindent meg is vásároltam a vacsorához. BULCSÚ Kis csend után, rezignáltan. Te mindig mindenről tökéletesen gondoskodtál. Emeltebb hangon, hogy a „Szobor” is értse. Akkor nem megyünk! LÍVIA Így legalább nem kell tartanod attól, hogy az emberek pletykázni kezdenek. Feleslegesen. BULCSÚ Elviseltem volna. Határozottan. Akkor lássunk neki, Lívia. Pakold ki a szatyrod. A gyomromban valami ugrál. Nyilván az éhségtől. Nem akarok fekélyt kapni. Rajta! LÍVIA Angyalian. Én úgy gondoltam, Bulcsú, hogy talán friss vacsorát csinálok. BULCSÚ Tompán. Érdemes? Nekem? LÍVIA Olyan régen etted az én főztömet. BULCSÚ A győzelem reménye nélkül, de ellenáll. Tökéletesen kielégít a vendéglői koszt. És hogy nem kell várni a pincérre… A gyomornedveim nem rongálnák feleslegesen a gyomorfalamat… Menjünk le a vendéglőbe! Kérlek szépen. LÍVIA Megleszek én is, hamar. Meglátod. Kukta van? BULCSÚ Kukta? Ja? Nincs! LÍVIA Nem baj. Egy picit tovább fog tartani. De egy fél óra múlva eszünk. Eltűnik a konyhában. BULCSÚ Noa-Noához, halkan. Látod, Noa-Noa, milyenek a nők? És én mégis szeretlek téged… Csodálatos vagy ebben a mozdulatlanságban… Imádlak. LÍVIA Hangja. Nekem szóltál? BULCSÚ Hangosan. A falaknak! Megszoktam, hogy velük beszélgessek! Halkan Noa-Noához. Te mindig olyan tökéletes modell voltál… Ugye, kibírod? Ezt a félórácskát? LÍVIA Bulcsú! Akarod, hogy vadasan csináljam? BULCSÚ Úgy gyorsabb? LÍVIA Hangja. Háromnegyed óra. BULCSÚ Nem! Nem bírom a vadast… Bárhogy, csak ne vadasan. Noa-Noához. Maradunk a félórában. Akkor villámgyorsan megvacsorázunk, villámgyorsan levágom és villámgyorsan kidobom. A vacsorából neked is hagyunk. Jól főz… Itt van. Vigyázz! LÍVIA Jön ki, valamit kavarva. Ezt a szobrot kinek csinálod? BULCSÚ Nem eladó. LÍVIA Megrendelés nélkül csinálsz ekkora szobrot? BULCSÚ Képzeld! LÍVIA Nem csodálom, ha nincs pénzed. BULCSÚ Van. Te hoztál. Nem? LÍVIA Ó, ez csak egy fél szobor ára. BULCSÚ Hogyhogy egy fél szobor ára? Én tudtommal nem csináltam fél szobrokat. LÍVIA Élénken, precízen. De a házasságunk alatt csináltad. …Minden szobrodnak, amit az elválásunkig csináltál, a fele az enyém. Az ügyvédem mondta. Nagyon ügyes ügyvéd! Művészválásokban specialista. BULCSÚ Te feküdtél a díványon, és én dolgoztam, de a szobor közös. Mi? LÍVIA Közös szerzemény. Jogilag ez olyan, mintha társszerzők volnánk. BULCSÚ És te most kettőbe is vágod őket?… Érdekesek lehetnek. LÍVIA Ó, nem. Csak a pénzt, amit kapok értük.
Fazékjában keverve az ételt, el.
BULCSÚ Noa-Noához, halkan. Rosszat érzek. Elosonunk, amint lehet. Majd a lépcsőházban felöltözöl. Már épp leemelné Noa-Noát. Te vagy a jövőm. A jövőmet nem kockáztathatom… LÍVIA Vissza. Mondd, Bulcsú, ha ennek a készülő szobornak nincs gazdája, én megvenném… Van pénzem, mit kérsz érte? BULCSÚ Nem eladó, mondtam. LÍVIA Mégis. Nagyon szeretném. BULCSÚ Ottmaradt nálad minden régi szobrom, az nem elég? LÍVIA Nem. BULCSÚ És pont ez kéne? LÍVIA Pont ez. BULCSÚ Miért? LÍVIA Vennék egy nagy kalapácsot, és összetörném. Vadul kavar. Féltékeny vagyok rá! Féltékeny! Érted? Az én régi szobraim nevében. BULCSÚ Mit akarsz? Két fővárosi parkban ott áll az aktod, bronzba öntve. Nem beszélve a vidéki városokról. Egyetlen kolléga felesége sincs olyan jól képviselve a köztereken, mint te. LÍVIA Már nem sokáig. BULCSÚ Pár száz évig. Pár ezer évig. LÍVIA Azokat is összetöretem, beöntetem! BULCSÚ Megőrültél? LÍVIA Muszáj lesz. Pláne, ha újból férjhez megyek. Mint a vízfolyás, úgy mondja. A jogi helyzet az, hogy mint mással férjezett asszony tiltakozhatom az ellen, hogy felismerhető képmásaim álljanak nyilvános helyeken, pláne ruhátlanul. A szobrokat bevonják, és te kártérítést fizetsz a fővárosnak, illetve a vidéki városoknak. Az ügyvédem mondta. BULCSÚ Azért ebbe belesápadt. Képes volnál? Képes volnál a műveimet elpusztítani? LÍVIA Ezt igen. Ezt már most is. A többit csak akkor, ha férjhez megyek… Szinte dévajul. Na? Eladod?… Add el nekem!… Üzlet. BULCSÚ Tompán. Nem. LÍVIA Mért nem? BULCSÚ Mert nem. Nagy lélegzetet vesz. Szeretem. LÍVIA Erről rád ismerek. Amikor engem mintáztál, már akkor is észrevettem, hogy jobban szereted a szobrot, mint a modelljét… Mennyit szenvedtem emiatt. BULCSÚ Á… képzelődtél. LÍVIA És most?… Most melyiket szereted jobban? BULCSÚ Odamegy a szoborhoz, megpaskolja a fenekét. Mit mondjak?… Olyan nehéz válaszolni. Ma inkább ezt a szobrot szeretem. LÍVIA Na, a modelled nem örülne, ha ezt hallaná. BULCSÚ Miközben a lepedőn át Noa-Noát simogatja. Ő ezt megérti… Nagyon jól megérti. LÍVIA Olyan intelligens? BULCSÚ Az… Intelligens… nagyon. LÍVIA Azért jó, hogy nem hallja. BULCSÚ Nem olyan sértődékeny. LÍVIA Mint én? BULCSÚ Mint általában a nők. LÍVIA Rendkívüli teremtés lehet… Hogy hívják? BULCSÚ Kit? LÍVIA A rendkívüli teremtést. BULCSÚ Noa-Noa. LÍVIA Ó, milyen szép nevet találtál neki. BULCSÚ Amilyet megérdemel. LÍVIA Engem egy időben folyton Elin-Pelinnek hívtál. BULCSÚ Csakugyan? LÍVIA Utáltam. Szerencsére hamar abbahagytad. BULCSÚ Egy bolgár írót hatvan éven át hívtak Elin-Pelinnek, és nem panaszkodott. LÍVIA Ha együtt maradunk, lehettem volna én is Noa-Noa? BULCSÚ Kicsit hallgat, majd komolyan. Nem. LÍVIA Noa-Noa csak egy van? BULCSÚ Noa-Noa más típus. Noa-Noában van valami délszaki önfeledtség. LÍVIA Ő önfeledt? BULCSÚ Viszont te sokkal precízebb vagy. LÍVIA Én precízebb? BULCSÚ Sokkal precízebb. LÍVIA Például amikor megszerveztem neked a görögországi körutazást. BULCSÚ De tudod, nekem most olyan nő kell, aki meg tudja szervezni az utazást a lelkem mélységei felé. Aki az egész európai művészettörténelemből csak engem ismer, és mondjuk még Michelangelót, de nem ismeri a zsüritagokat, a művészeti előadókat, a műkritikusokat, a galériatulajdonosokat… És aki nem üti be az orrát a legjobb kollegáim magánéletébe, csak azért, hogy egy-egy pályázat eldöntése előtt a hitelesség nagyobb látszatával megrágalmazhassa őket… Csináltad? Csináltad! Ne tagadd!… Aki nem tudja, kik azok a legügyesebb ügyvédek, akik képesek voltak neked ilyen ördögi tanácsokat adni… LÍVIA Honnan is tudná, abban az ő délszaki önfeledtségében? Mit érdeklik őt… Ügyvédek! BULCSÚ Nagyon jól látod őt. Ismered? LÍVIA Lassan, súllyal. Szerencséjére, nem. BULCSÚ Pedig ő nagyon becsül téged. LÍVIA Ennyire biztos a dolgában? Ó, a kis kurva. BULCSÚ Lívia, te soha életedben ilyen szavakat nem mondtál. Amikor a Nemzeti Színházban a Tojást játszották, te tiltakozó leveleket írtál az újságoknak, mert ez a szó elhangzott a színpadon. LÍVIA Ott nem volt helyénvaló. De most, itt, helyénvaló. És különben is, én is fejlődhetek… Szóval, mit mondott rólam az a kis… BULCSÚ Megtiltom!… LÍVIA Miért? Talán nem az? BULCSÚ Nem az! LÍVIA Nagy? BULCSÚ Nem a méretekről van szó. LÍVIA Persze hogy nem. Arról van szó, hogy… BULCSÚ Befogja Lívia száját. Engem sértesz meg, ha kimondod. És a művészetemet. A szobor felé is szól. Tudom, hogy csak tréfából mondtad. Csak tréfa! LÍVIA Szólni akar, nem tud. BULCSÚ Nem komoly… nem komoly!… LÍVIA Hogy egy pillanatra kiszabadul. Komoly! BULCSÚ Sebesen. Mi ugyanis megszoktuk, hogy ezt a szót bármire használjuk. Ez a szó a mi szánkban régen elvesztette eredeti jelentését. Ez a szó tulajdonképpen már mindent jelent, csak éppen azt nem. Az értelmező szótárban is benne van a példák közt, hogy ha nem jön a villamos, akkor úgy mondjuk, hogy nem jön az a kurva villamos. És ha elromlik a vízcsap, az a ká vízcsap. És aki nem csinálja meg, az a ká vízvezeték-szerelő. Tekintet nélkül arra, hogy maszek-e vagy állami. Minden és mindenki lehet ká, csak a ká nem ká. LÍVIA Jól van, drágám. Ha ezért nem lehet rá mondani, akkor nem mondom. Majd inkább a villamosra. És rá mit mondhatok? Hogy társad, szerelmed, menyasszonyod? Angyalod? Őrzőangyalod? BULCSÚ Látod, ezek már sokkal adekvátabb kifejezések. LÍVIA És az, hogy adekvát, az nem sérti?… Mert latinul bizonyára nem tud a lelki gyermeked. BULCSÚ Látod, ez is egy hozzá illő szép kifejezés volt. Lelki gyermekem. Az. LÍVIA Éreztem, éreztem, éreztem, hogy a lányod lehetne! El a konyhába. BULCSÚ Noa-Noához. Bocsáss meg neki. Nem tudja, hogy mit beszél… Féltékeny… Mit csináljunk, féltékeny… De te nagyszerűen viselkedtél. Volt valami félelmetes a mozdulatlanságodban. Hogy átforrósodott rajtad ez a vizes lepedő. Mint lázas gyermeken. Milyen jó lesz majd ezt letépni rólad… LÍVIA Vissza a konyhából egy hosszú, véres késsel. Szelíden szól. Tudod, Bulcsú, én nagyon, de nagyon sajnálom, hogy nem találtam itt Noa-Noát. BULCSÚ Képzelem… Honnan van az a nagy izé… LÍVIA Disznóölő kés. Hoztam. Gondoltam, hogy konyhaeszközöknek még híjával vagytok. Pedig szinte biztosra jöttem. A házmesterné is mondta, hogy látta feljönni hozzád a nőt, de nem látta elmenni. BULCSÚ Te mennyi borravalót adsz az én házmesteremnek? LÍVIA Lényegesen többet, mint te. De megnyugtatlak, neki nem a pénz számít. Imádna egy véres tragédiát a házában. Vagy legalábbis egy kiadós botrányt. Sikolyokkal és verekedéssel. Élete álma az, hogy az újságíróknak nyilatkozzék. Tavaly beesett a férje a liftaknába. De nem is írtak róla. Benned nagyon bízik: híres ember, rendezetlen családi élettel… Reméli, kisül majd belőled valami. Engem is ezért informál. BULCSÚ Rosszul. LÍVIA Sajnos. Én ugyanis olyan szépen elterveztem magamban, hogy mit mondok majd Noa-Noának. Úgy készültem erre a találkozóra. BULCSÚ Mit akartál mondani neki? LÍVIA Leül Noa-Noa lábához. Meg akartam kérni, hogy legyünk barátnők. BULCSÚ Ismerjük ezt a módszert. Megérezted benne, hogy nagylelkű, önzetlen teremtés. LÍVIA Persze hogy az. Tudom. A te közeledben minden nő nagylelkű lesz és önzetlen. Neked külön képességed van, hogy felgyújtsd bennünk az önfeláldozás szenvedélyét. Mit gondolsz, engem mi hozott ide? BULCSÚ Tegyük fel, hogy a házmesterné jól informált… LÍVIA Mintha nem is hallaná. Azt mondtam volna Noa-Noának – ugye, szólíthatom így? –: Nézd, Noa-Noa, vigyázzunk együtt erre az emberre, mert most fogja elkövetni élete legnagyobb ostobaságát… BULCSÚ Háromszögről szó sem lehet! LÍVIA Ezt melyikőtök mondja? Mindegy… Engem eddig is csak a művészi pályád érdekelt. BULCSÚ Elég baj az. Azért kell most újrakezdenem, nullpontról. LÍVIA …megsúgok neked valamit, Noa-Noa. Mert nem szeretném, ha Bulcsú is hallaná. Egy művészi pályát nem lehet újrakezdeni. Ha Picasso elhatározza, hogy ezentúl ordító giccseket csinál, mindenki csodálni fogja. Milyen zseniális, mert még ilyet is tud… Bulcsú sohasem fog tudni kibújni abból a skatulyából, amely már belenőtt a húsába. BULCSÚ Add ide azt a kést. Megmutatom, hogy nem félek belevágni a húsomba. LÍVIA Az üzletember ügyes trükkje, fogják rá mondani. BULCSÚ Ezért váltam el az üzletasszonytól. LÍVIA Egyenest Bulcsúhoz. Most mennyi időt töltesz el a bronzöntőkkel, a kőfaragókkal, a szállítással, a hivatalos ügyekkel? BULCSÚ Keveset. Semmit. LÍVIA Ezt nagyon meg fogod bánni. Nem beszélve arról, hogy a szegénység jóval költségesebb életforma, mint a jólét. S ezért éppúgy szükséged van pénzre, mint eddig, vagy még jobban. BULCSÚ Ne beszélj annyit róla. Add ide a pénzt, amit hoztál. LÍVIA Neked nem segély kell, hanem rendbe kell hozni a dolgaidat. BULCSÚ A gyámságod alá akarsz helyezni? LÍVIA Csak szeretném magam feláldozni a te oltárodon… Mi volna például… ha elintézném, hogy valamelyik szobrodat kicsinyített formában műanyagban sokszorosítsák… Amolyan íróasztaldísznek. Minden eladott példány után százalékot kaphatnánk. BULCSÚ Szirén, szirén, ne kísérts! LÍVIA Elvihetnéd egyszer Noa-Noát is Görögországba. BULCSÚ Noa-Noa fülét viasszal fogom betömni, hogy ne hallja a csábénekedet. LÍVIA Meglátod, neki semmi kifogása sem lesz. Egy kis kompromisszum. BULCSÚ Kompromisszum? De mit akarsz tulajdonképpen? LÍVIA Téged… Félig… Ennyit még a bíróság is megítélne nekem belőled. Hirtelen. Azt hiszem, sül a vesepecsenye! Felugrik. Pardon! Kiszalad. BULCSÚ Noa-Noához. Érzed? Tulajdonképpen az orrunkat is be kéne tömni viasszal. A vesepecsenye illata! Ezek a legerősebb szálai a hűség hálójának. Azt hiszem, benne vagyok. Mi volna, Noa-Noa, ha ma este hármasban vacsoráznánk? Azt hiszem, egy kis kompromisszumba igazán belemehetnénk… Mindig mondtam neked, hogy Lívia egy… A belépő feleségéhez… rendkívüli asszony vagy te, Lívia. LÍVIA Gondolkozzál az ajánlatomon. BULCSÚ Gondolkoztam. Lehet róla szó. LÍVIA Beszéld meg Noa-Noával is. BULCSÚ Mit beszéljek? Áll az alku… No? LÍVIA Hogy kezet fog vele Bulcsú, hozzá húzódik. Mondd, ebben a gyors elhatározásodban nem vezetnek téged mellékszempontok? BULCSÚ Lívia karjaiban szinte. Miféle mellékszempontok? LÍVIA Hogy téged talán az ajánlatomban nem is az üzleti rész érdekel, hanem valami más. BULCSÚ Mi más érdekelne, Lívia, mint a bomba üzlet, a préselt műanyag szobrocskákkal. LÍVIA Félek, hogy ez nálad csak ürügy. BULCSÚ Fülig úszom az adósságban, Lívia. LÍVIA Ezt csak úgy mondod. BULCSÚ Ott vannak szögön a fizetési felszólítások. LÍVIA Ismerlek… Én felajánlom a kisujjamat, és neked mindjárt minden kellene. BULCSÚ Megnyugtat, ha azt mondom, csak a pénz? LÍVIA Végeredményben igazad is lehet. Itt vagyunk kettesben… BULCSÚ Megpróbálok úgy viselkedni, mintha nem volnánk egyedül. LÍVIA Azt hiszed, Bulcsú, olyan könnyű nekem egy fél év után azt mondani: itt vagyok? BULCSÚ Mélyen. Tudom én azt. LÍVIA Mért nem tudsz akkor várni egy kicsit? BULCSÚ Tudok, várok. LÍVIA Nagyon kedvesen, mintha kedvességével akarná kárpótolni. Én nem azért jöttem el, értsd meg. BULCSÚ Mért sértesz meg azzal, hogy feltételezed, hogy nem tudok másra gondolni? LÍVIA Ti mindig arra gondoltok. Most mit csináljak? Mondd, annyira akarod? BULCSÚ Az embert persze elfoghatja a remény. De aztán megérti. LÍVIA Nem, nem! Te ezt nem értheted meg… Ez a féléves aszkézis. Ez engem páncélba zárt. Ezt nehéz áttörni. BULCSÚ Vigyázz! Nem fog odaégni a vesepecsenye? LÍVIA Törődöm is én vele! Leül a díványra. Olyan régen beszélgettünk így egymással… Most mért nem ülsz ide?… A hús már odaégett. Gyere! BULCSÚ Nem akarom, hogy azt hidd, hogy túl rámenős vagyok. LÍVIA Hogy annak idején mennyi időmbe és fáradságomba került, amíg a művészi fantáziádat sikerült teljesen rám koncentrálni… Eleinte nagyon csapongott. Pedig, ha megnézed a nagy festőket, láthatod, mindig ugyanazt a nőt festik. Botticellinek minden nője ugyanaz… A Raffaelé is… A Rubensé is… A Leonardóé is… BULCSÚ Nála még a fiúk is ugyanazok. LÍVIA Látod. A Renoiré. A Modiglianié… Mert ők rájöttek, hogy a művészettörténelemben sokkal jobban érvényesülnek a monogám festők. Könnyebb felismerni a képeiket… Látnak egy tojásfejű nőt, s mindjárt tudják, hogy egy Modigliani, s hogy százezret ér… Azt hiszem, Bulcsú, elérkezett a pillanat, hogy gondolj egy kicsit a művészettörténelemre. A művészettörténelem honorálja a hűséget.
Rámosolyog Bulcsúra, és bemegy a paraván mögé.
BULCSÚ Magában. Uramisten, most segíts! LÍVIA Hangja a paraván mögül. Mondd, Bulcsú, be van zárva az ajtó?… Azért nem szeretném, ha Noa-Noa ránk nyitna. Egy pillanatra kinéz. BULCSÚ Lehetetlen, hogy ránk nyisson. Hogy Lívia eltűnt, megint magában. Csoda, csoda! Valami csodának kell jönnie… Kis csend. Hangosan. Lívia, meg kell mondanom – mielőtt még teljesen levetkőznél… LÍVIA A paraván mögül. Ó, Bulcsú, már teljesen levetkőztem, de tudod, hogy nem szeretek meztelenkedni. A táskámban van a hálóingem, kérlek, add be! BULCSÚ Előveszi a hálóinget. Te igazán mindig mindenre gondolsz. LÍVIA Igyekszem… BULCSÚ Megszagolja, bedobja. Elszántan. Lívia, mivel isten nem avatkozott be… Elakad a hangja. LÍVIA Előjön, hálóingben. Azt hiszem, szeretted ezt a hálóingemet. BULCSÚ Azt hiszem… Nézi Líviát, a „Szobrot”. Kénytelen vagyok én beavatkozni. LÍVIA Bízz rá mindent a jóistenre. Meglátod, csillagom, össze fogunk mi szokni, szépen, megint. A táskájából előhúz egy felfújható gumipárnát, és fújni kezdi. BULCSÚ Idegesen. Mi az? LÍVIA Kispárna. Fújja. Magamnál hordom… Nem szeretek idegen parfümöt érezni. Tudod, hogy allergiás vagyok a szagokra. Fújja, huzatot tesz rá, patyolja. BULCSÚ Lívia, egy vallomással tartozom. LÍVIA Felesleges. Minden előre meg van bocsátva. BULCSÚ Minden? Mindjárt meglátjuk… Noa-Noa azért nem fog ránk nyitni, mert Noa-Noa itt van. LÍVIA Szétnéz. A bejelentés nem lepte meg. Az ágy alá mutat. BULCSÚ Víz-víz! LÍVIA Tovább vizsgálódik. S rájön. A „Szobor” felé közeledik. Víz? BULCSÚ Tűz. LÍVIA Hamarébb is gondolhattam volna… A kispárnát ledobja a díványra. Kisasszony, vége az inkognitójának. BULCSÚ Ne beszélj latinul! LÍVIA Helló?… A kamu almás!… Ezt sem érti?… Kislány, elég a bújócskából! Ipi-apacs! Ki vagy számolva. S hogy semmi eredmény, Bulcsúhoz. Beszélj te vele! Talán rád jobban hallgat. Mondd neki, hogy vegye le ezt a dunsztkötést. BULCSÚ Nem mondhatom. Ez minden, ami rajta van. LÍVIA Majd elfordulok. Leül háttal nekik. Mi az? Nem tudod megszólítani? BULCSÚ Halkan. Noa-Noa!
A „Szobor” nem mozdul.
LÍVIA Előbújt? BULCSÚ Szorongva. Nem… Noa-Noa, mi van veled? LÍVIA Szakszerűen. Biztosan merevgörcsöt kapott. A hivatásos modellek hajlamosak a katatóniára. BULCSÚ Kiabál. Ne mondj olyan szavakat, amiket én se értek… És különben se hivatásos… Csak nagyon megharagudott rám. LÍVIA Haragszik? Menjen el! BULCSÚ Látod, Noa-Noa, mi gyönyörű dolgokat akartunk együtt megvalósítani. LÍVIA Most kezdesz udvarolni? BULCSÚ Múlt időben, feltételes módban… Így se szabad? Noa-Noához. Hiába. Úgy látszik: a lehetetlent akartuk. LÍVIA Szívem, mondd meg neki kereken, hogy menjen el. BULCSÚ Noa-Noa, én igazán hittem benne, hogy a te szépséged az ujjaim érintésétől lesz halhatatlan… Szükségem volt rád, hogy új életet kezdhessek… Kérlek, menj bele ebbe a kis kompromisszumba. Mondd, hogy belemégy. LÍVIA Otthonosan leül a díványra, felgyújtotta a kislámpát, valami magazint kezd lapozgatni. Mellékesen. Belemegy? BULCSÚ Zavartan. Nem válaszol… Mondd, hogy igen, Noa-Noa! LÍVIA Ha jól emlékszem, Michelangelo ilyenkor nagyot ütött kalapácsával a szobrára, és úgy mondta neki, hogy szólalj meg. Persze nem szólalt meg. BULCSÚ De Pygmalionnak megszólalt, mert csókokkal ébresztette. LÍVIA Felnevet. Próbáld meg! BULCSÚ Te biztatsz? LÍVIA Miért ne?… Én tudom, mi a kompromisszum. BULCSÚ Ő nem tudja. LÍVIA Olvas. Magyarázd meg neki. Nyugodtan… Ráérek. BULCSÚ Hevesen. Noa-Noa! Engedd meg, hogy megcsókoljalak… Lívia megengedte… De ezen a lepedőn át nem érzem a bőröd szikrázását… Veszi le a lepedőt.
A Szobor – szobor. Egy nagy darab agyagtömb, itt-ott kiütköző emberi formákkal. Csend.
LÍVIA Elmerülve a képes újságban. Te, olvastad a cikket a pisztrángok szerelmi életéről? Rendkívül érdekes. BULCSÚ Lívia… Noa-Noa nincs! Agyaggá változott! LÍVIA Szórakozottan felpillant az újságból. Na és aztán? Mondtam, hogy jobban kell locsolni, mert beszárad… BULCSÚ De hisz én locsoltam!… Az álmaim! Az életem! A művészetem! A jövőm! A boldogságom! LÍVIA Közben felkelt, szakszerűen nézi a művet. Ó, te Antipygmalion, te!… Mert most már, remélem, mondhatok latin szavakat. BULCSÚ De hát engem most gyilkosságért letartóztatnak. LÍVIA Ugyan, drágám, a házmesterné majd azt fogja mondani, hogy látta elmenni a nőt… És lehet, hogy csakugyan látta is elmenni. BULCSÚ Hogy ment volna el, amikor még most is itt van… Megfogja az agyagtömböt, s erre csendesen. Ilyen hamar kihűl egy ember? Mit gondolsz, Lívia, mikor történhetett?… Egyszer imádkoztam, hogy Isten tegyen csodát. LÍVIA Na, látod? Az Isten volt. Nem te. BULCSÚ De… Én egész idő alatt azt kívántam, hogy bár ne volna itt… Leveti magát a díványra. Én akartam!… Én kívántam!… Én csináltam!… Én öltem meg! LÍVIA Leül melléje. Hátha nem is volt itt? A házmesterné majd azt fogja mondani, hogy nem is látta bejönni. BULCSÚ Hogy nem volt itt…? Felüvölt. Csak emlékszem?! LÍVIA Rám emlékszel. BULCSÚ Énekeltem is… Hogy találkoznék egy csodás tündérleá-áhány-nyal… LÍVIA Nekem énekeltél… BULCSÚ Játszottam vele!… LÍVIA Felnevet. Emlékszem! Játszottál velem. BULCSÚ Hirtelen feltérdel a díványon. Megmozdult! LÍVIA Ez már nem.
Csend. Mereven nézik.
LÍVIA Mint szobor – nem is rossz.
Kis csend.
BULCSÚ Gondolod? LÍVIA Koncepciózus.
Kis csend.
BULCSÚ Talán igen. LÍVIA Azért nem mondhatni, hogy nem termelsz. BULCSÚ Csak nem képzeled, hogy ezt eladom? LÍVIA Minden szobrodra ezt mondod, amikor új.
Kis csend.
BULCSÚ Gondolod, hogy megveszik? LÍVIA Majd szólok Gyulusnak. BULCSÚ Ki az a Gyulus? LÍVIA Akitől most függnek a vásárlások. BULCSÚ Pszt… Halkan, de egyre rögeszmésebben. Hátha nem vált egészen sárrá… Az érzékszervek, azt mondják, tovább élnek… Vagy lehet, hogy ott van belül… Lázasan. Csak be van tapasztva. Csak ruha rajta ez az agyag!… Egy tok! Mint amikor az iszapban megfürdünk, és ránk szárad… Üvöltve. Noa-Noa! Hallasz?
Csend.
LÍVIA Puhán felugrott Bulcsú mellől a díványról, és felkapta az asztalról a hosszú konyhai kést. BULCSÚ Ne!! LÍVIA Miért ne? Csendesen. Azt hiszed, én kevésbé gyűlölöm azért, mert sárrá változott? A halottak is sárrá változnak. Na és?
Hátulról belevágja a kést Noa-Noába.
Csend.
LÍVIA Na látod… Nincs belül senki.
Csend. Nézik.
BULCSÚ Most már maradjon ott a kés a hátában. Így tökéletes… Egy szobrász álma. Egy szobrász álma az életről és a szabadságról. LÍVIA „Egy szobrász álma”… jó cím! Késsel a hátában… Olyan jó pop-artos. Látod, Bulcsú, most egy picit csakugyan a társszerződ voltam. BULCSÚ Nagyon… Igaza van az ügyvédnek. LÍVIA Nagy nyikorgással elfordítja a szobrot a forgatható állványon. BULCSÚ Mit csinálsz? LÍVIA Éppen odanézett a díványra… Tessék szépen hátat fordítani, Noa-Noa… Úgy! S odamegy a díványhoz, Bulcsú mellé. Azért nem akarok felesleges szenvedést okozni neki… S ahogy a fekvő szobrász fölé hajol, egy-egy rövid csók közt. Te Rubens… Te Botticelli… Te Modigliani!
Hosszabb csók, de…
BULCSÚ Hirtelenül letaszítja magáról Líviát, aki lehuppan a földre. Csak nem fogunk szerelmeskedni?… Csak nem fogjuk hagyni lemenni a függönyt?… Egyre ordenárébban, mint egy vásári kikiáltó. Amikor ki tudja, mennyi pénzes pali ül a nézőtéren!… Elárverezzük legújabb alkotásomat!… Hölgyeim és uraim! Elsősorban: uraim! Életnagyságú női aktszobor! Leszól valakinek a nézőtérre. Önt nem érdekelné? Egy szép életnagyságú Glutaeus maximus? Vagy egy kis életnagyságú Spina inferior? A két csípő körül élethűen kidolgozott bőrfelülettel! Ahogy itt minden összefut! Uraim, tessék, tessék! Kikiáltási ár: tízezer! Ki ád többet érte? Tessék feljönni és megtapogatni: micsoda formagazdagság! Egy szobrász álma! Tízezer először… Időálló sztriptíz! Tízezer másodszor!… És ki tudja, hátha megelevenedik… LÍVIA Ott valaki nyújtja a kezét. EGY HANG Tízezer! MÁSIK HANG Tizenkétezer! BULCSÚ Tizenkétezer először! EGY HANG Tizenháromezer! MÁSIK HANG Tizenötezer! BULCSÚ Tizenötezer először! EGY HANG Húszezer! LÍVIA Felugrik a földről. Húszezer! Hallod? Húszezer először, huszonötezer másodszor… Ez az! Így tovább! Felverjük százezerig… Imádlak – te Antipygmalion!
Függöny |