Elégiák

 

 

 

 

Templomegeresdi

eljött – ez is eljött
 
hát: a minden-esti
legolcsóbb kifőzés!
 
– templomegeresdi
meg sem is hirdeti
 
sehol cégtáblája
öregtyúk-és kappan
 
egymásnak ajánlja
de főzőasszonya
 
(ki toronyba’ honos:)
behívogatónak
 
nyájas tulajdonos
egyvégtén ültetős:
 
padfülkés asztalok
más végtén hús bürke
 
gépsonka kancsalog
sapkás erre kótog
 
kontyos arra kornyít
szeme se rebbenne
 
rabolna szatyornyit
csak hát a tisztesség:
 
nézik árgus szemmel
egymást s önemésztő
 
gyáva lopni nem mer
mi – csak ami öreg
 
éhséget elámít:
veszünk pájslit sajtot
 
parízer-szalámit
voltam én tanár úr
 
vagyok csőlakónak
legények-eleje:
 
cipőm csuka-csónak
tisztes csendben kínoz
 
nagy éhség-őselem
vezeklő kenyérhéj
 
tördelt töredelem
felejtett társaknak
 
otthagyott misszálé
abból visszamaradt
 
kukoricamálé
ízletesre (módja-
 
érti) úgy csinálja:
mindenki-vigasza
 
lelki klinikája!
zablás illedelem
 
a nagy párolgásba
paszulyban a bunda
 
bögrében a kása
elsőszülöttséget
 
eladó tál lencse
hogy az örök csődöt
 
élet bejelentse
minden étkezésnek
 
három felvonása:
mindennapi másnap
 
– maradék pogácsa!
bolti pendelóra
 
vecsernyére kongat
majdcsak lemorzsoljuk
 
hűlt életnapunkat
gombház! – s honnan ide-
 
illatoz a konyha:
laposat pislogunk
 
helyre gazdasszonyra
egyem-szőke-bőke!
 
mézmosolya tékoz
és – papírszalvéta
 
miként – takarékos
tudja mi a vénnek
 
semmiből megélni
templomegerének
 
merre-keresgélni
eljött – ez is eljött
 
hát: a minden-esti
legolcsóbb kifőzés!
 
– templomegeresdi

 

 

 

Csandalák

ó nem mi nem eszünk pacsirtanyelv-levest
 
beérjük parajjal hagymafőzelékkel
örök-farkaséhesen nem vagyunk mi rest
 
veszünk ha még kell s ürítünk tőtt fazékkal
nem Neuf-Château-t csak dűlőn-szedett teákat
 
vagy nyílt tűzön forralt fahéjas borsodót
szörpölünk s míg annak a melege áthat
 
röhécselünk nyerítvést akár a csikók
fügéért mangóért se gyötör a bánat
 
de dinnyét sülttököt pofára burkolunk
és nekiesünk a főtt kukoricának
 
hogy csutkára csupaszítjuk van jó fogunk
kézről-kézre nem szolgák karéja pátyol
 
nem úgyan kelünk aranybrokát mennyezet
alól s nem erdei baldachinos ágyból
 
csak lerázzuk irhánkról a falevelet
mi párnánk volt: felcsatoljuk bocskorunkat
 
lakáj csak azt látja bennünk a csandalát
de míg hintón Fényes Úr élni elunhat
 
nekünk fel-is-út le-is-út: nagy Szent Család
vagyunk szent együgyűség felesküvése
 
szabad-kék ég alatt firkás földönfutók
titkos-szénégető írott eszünkbe vésve
 
a bölcs Majdcsak Lesz Valahogy! előbb-utóbb
kiharcoljuk magunknak a kis harácsot
 
batyunkon a condra erdőn a menedék
messze elkerüljük a palotarácsot
 
a Méltóságos Történelmet s Menetét –
hisz úgy még nem volt hogy sehogyse lett volna
 
annak áll a világ: a szemes – guberál
szorgos-szervezkedni birodalmak dolga
 
mindje homokra épül s mindje kártyavár
testvérülésbe jámbor szolidaritásba
 
mi nem tömörülünk s az orrunknál tovább
nem nézünk – ez a lét szolidaritása
 
bizakodvást mulyán mosolygó csandalák:
bélünkben sehol irígység viperája
 
síkon szénaboglya hegyen barlangi bolt –
hej világ vetett ágy! nem éltünk hiába
 
ha meg hiába éltünk – ez volt, ennyi volt

 

 

 

Házi patika

(1. elégia)
ez az amit Vénnek
 
nevezek:
nehezek a pálcák
 
nehezek
ez amért a hátam
 
görnyeteg:
tükör ablakában
 
szörnyeteg –
ki lehet a ráncos
 
maskara?
lóg a firlefáncos
 
hasfala
szeme szarkalábas
 
krátere –
hogy a levegő is
 
kár bele
melle leveleg még
 
ki-be jár:
ha leheverednék
 
mire vár?
vérátömlesztésért
 
abajog?
gyávaságod kísért?
 
mi bajod?
mit a kórház el nem
 
kobozott:
fiolákkal telten
 
dobozod
házi receptúra –
 
szer ami
jó az éjt hosszúra
 
nyújtani
zenehely amit sír-
 
verem ád
anyatej-elixír-
 
szerenád
…Összeszeded jobbik
 
eszedet
s minden piruládat
 
beszeded

 

 

 

A doveri sziklákon

(2. elégia)
már elenged engem
 
kalimpál a lábam
összeesnék dugó-
 
húzó vonalában
rogynék mint a csont- és
 
hús spirálörvénye
szólít már a bonckés:
 
tetemre – törvénybe
alig várom már csak
 
lássa lázrózsámat:
utolsó komámat –
 
utolsó  kómámat
nyelven lepedék ért
 
ajkam is cserepes
a szívem az égért
 
nemhiába repes:
akarhova menek
 
há’-merre mórálok
árad a meredek
 
mart s az öregárok
sárleve rámásít
 
volna elnyelőben
gyűjtöm a kurázsit
 
hasgató velőmben
menten alámosnák
 
– lánchíd egyszeregye –
túlérett szottyosát
 
egyszer hogy leszedje
mólón daruk alatt
 
fenekén kutaknak
hasztalan kajtatnak
 
hiába kutatnak
elnézem a torlást
 
megvárom a sziklán
értem nyúló hullám
 
mindjárt felmászik rám
értem nyúló tajték
 
most kapott derékon
sós tenger verejték
 
csurom halántékom
ömlésben bomlásban
 
forgója rámtámad
– sirálysereg sírja
 
sós threnódiámat

 

 

 

Ravaszkodás

(3. elégia)
csak az édes asszonyi
buzgólkodás ne lenne!
 
– tartanom a Széptevő Szolgálatot:
ne kötne ide oda-
éldelő szerelme
 
mely körűle-sugárzón már áthatott
Évek Negyvenén a
nagy idő tömbjében
 
hogy üggyel-bajjal elértük a tetőt –
ha ezt az ösztökét
elcseleznék tőlem
 
és ő megvonná ez élten-éltetőt
a lelket is csupán-
csak ő tartja bennem:
 
ravasz ragaszkodása!  nincs egyéb
ha rajtam állna:
még ma! lepihennem
 
s megölelnem a márvány Múlt hidegét

 

 

 

Lancináló

(4. elégia)
ma áldott-jó napom van úgy különben
 
máma nem szerencséltet fájdalom
s fürdekezvést a negatív örömben
 
ha jól kerülgetem ma megcsalom
 
(ha jól kerülgetem
 
ma megcsalom)
ma áldott-jó napom van úgy különben
ez is mi ritkán van így: hébe-hóba
 
egész nap távollétével tüntet
mivel a szenvedés pogány karóba
 
majd holnap húzza zsigereinket
 
(majd holnap húzza
 
zsigereinket)
ez is mi ritkán van így: hébe-hóba
boldogság! üdvösség! túlság ez mára
 
noha nap-mint-nap attól szorongok
őrá gondolvást – gyűlő rohamára
 
nyugton hagy? megvárat? elbolondoz?
 
(nyugton hagy? megvárat?
 
elbolondoz?)
boldogság! üdvösség! túlság ez mára
így kiélvezni a sajgás hiányát
 
a vénnek is csak ünnepen lehet
felejtem zsábás neuralgiáját
 
hústest-koloncomon – megéledek
 
(hústest-koloncomon
 
megéledek)
így kiélvezni a sajgás hiányát
roncsaiban is vigasz az egészség
 
még ha negatív öröm csupáncsak:
nem villantja ide idegpenge-kését! –
 
szemérmes módja az öncsalásnak
 
(szemérmes módja az
 
öncsalásnak)
roncsaiban is vigasz az egészség
titkon ujjonghatok csak babonásan
 
a Rém setétlő kíméletétől
féltemben: intő fantom alakmásom
 
már összerándul már visszarémül
 
(már összerándul már
 
visszarémül)
titkon ujjonghatok csak babonásan
sajgásáról ennyit – elégiának
 
kegyelmi zsibbadásról elég lesz:
fülel! … s haragvásán póruljárok –
 
átjár karóba húz és kivégez
 
(átjár karóba húz
 
és kivégez)
sajgásáról ennyit – elégiának

 

 

 

„Az Óravár”

(5. elégia – Uhland stílusában)
itt vagyunk mi benn az Óravárban
én – s alakos órák tizenhárman
 
kandallón íróasztalon
 
– ha szökhetnék! … de hangjuk nem ereszt el
 
s magam ez óravári rettenettel
 
vigasztalom – marasztalom
én a foglya s benne én a foglár:
kőváram sem nem rablólovagvár
 
sem nem kalózkirálytanya
 
csak olyan kacsalábon-forgó fészek
 
hol írok melengek elheverészek:
 
itt lelt az élet alkonya
lesen csapóvas bekapta lábam
sebgyógyító nyájas Angliában
 
s lettem fakó szigetlakó
 
a mondókám is keltául darálom
 
éjfél után ha elkerül az álom
 
s a szellem csend szólongató
szellemlábon járó húzta össze:
ablakom ágyam befüggönyözve
 
magas párnákon karbafont
 
kézzel óraharang bongását várom
 
a sötétben – jár mind a tizenhárom
 
órám s ütését hallgatom
ilyen az órahívő alázat:
felhúzni járom körül a házat
 
sétálójuk – a pendulum –
 
valamíg másodperceit ingázva
 
billegeti lám így veszi pórázra
 
Gígász AIÓNT – s elgondolom:
vaj’ ki kinek a sétáltatója
nekik – én? vagy nekem ők – az óra?
 
addig mórálok amíg ők
 
hagyják hogy papos-szertartásos lassan
 
tizenhármukat végiglátogassam
 
s felhúzzam bennük az Időt…?!
a hall! a könyvtár! a zeneterem
felől! – hangja! szobra! – felismerem
 
s kezesen kecsesen fogad
 
ha száláról-szálára rákerítem
 
a sort és felhúzom … ám a setéten
 
megőrzik enigmájukat
őrjítő Ráhangzás! egy sem árul
el semmit – Időről Elmúlásról
 
s meg se mukkan éjfél előtt
 
de szellemórán utódnak elődnek
 
bongásukban évezrek tördelődnek
 
s verik az odafülelőt
itt vagyunk mi benn az Óravárban
én – s alakos órák tizenhárman
 
kandallón íróasztalon
 
– ha szökhetnék! … de hangjuk nem ereszt el
 
s magam ez óravári rettenettel
 
vigasztalom – marasztalom

 

 

 

Oroszlánlábú

(6. elégia)
jaj annak aki nem palástol
 
semmit s azt mondja untig el:
ilyen versre a meghalásról
 
a fiatalság nem figyel
mi engem ágyamból kirángat
 
kikorbácsoló rémület:
minek írsz olyan elégiákat
 
min a fiatalja csak mulat?
elsírni? kinek? a falaknak?
 
társaimnak a polcokon?
holtak ők – magukhoz-halatnak:
 
megannyi irgalmas rokon
jöjj koporsó-sopánkodásom
 
oroszlánlábú kényelem!
jaj csak a kriptán meg ne lásson
 
senki – hol mérgemet nyelem

 

 

 

Ellebegőben

(7. elégia)
az én magyarságom egy léghajón van
 
ellebegőben velem
a nyelv a nyelv kitartott rosszban-jóban
az igazat mondta hogy mimondó valóban
 
így adatott látnom így – értenem
 
hogy e csepp gondolában
 
ellebegőben
 
ez a nyelv nincs már csak
 
a levegőben
előre! mind-előbbre! hiába bátran
 
se indája már se léggyökere
így fogyok-enyészek el én hazátlan
a messzekéklő tépő tisztaságban:
 
a gondolám – s a gondolat vele

 

 

 

Madáchi látások

(8. elégia)
holdálomjáró én-édes-szegényem
 
hazám! kinek – kinek sirassalak?
van-é kiben még felöklend a szégyen
és elmereng ez ódon költeményen
 
– hogy ne opportunistának tartsanak?!
ne mondják: az új Kurzus ködlovagja
 
a sebtiben-felcsatlakozó kiált
hogy a balek népen titkon mulatva
papírportékáit elé kirakja
 
és világgá dudál egy – elégiát
nincs millióknak hazatántorgása
 
se dollárkrőzus hogy kiszúrja szemed
s mit elárul vérvert tarkód rángása:
ráismerek az epilepsziásra
 
– históriád idegőrlő Üzenet
belenéznék kristálygömb káoszába:
 
„Rettentő Látás”! kinek kántáljam el?
a Szebb Jövő is hogy mi nagy sokára
jő elő rongy farmerben sántikálva:
 
– hja! Lenint hetedízig’ fizetni kell
mi öledbe hullt vigyázz el ne játsszák
 
(s még mit a jószerencse elődbe vet:)
demagógok konjunktúra-pojácák!
alvajárásból háztetőn haláltánc:
 
parancsuralmi áhítat is lehet
holdálmaidból most! most bontakozzál
 
hazám! fiókám! én gyermek-seregim!
vert gyermekkereszteshadjáratodnál
ott voltam s most – érted-aggódó rozmár-
 
képemmel fölibéd hajolok megint

 

 

 

Viola da gamba

(dallam – húr nélkül. 9. elégia)
ahogy a sarokbaállított húrjavesztett
 
vén viola da gamba
elvan, s ahogy a légy elvan veszteg:
 
– elvagyok magamba’
plédekbe burkolódzom s valamiképp
 
a szárnyas torpedó hasítja
közegét: kanyarogvást iramlik vélem
 
az  ellét  hullámvasútja
megszoktam nem szédít felpörgő félelem
 
omlásomba beletanultam:
ezen túl – vagyogatás – az elpergő Jelen
 
azon innen – a múltam
a  vanás  közelnézetében a létforgács
 
belesuvad az  elvanásba:
látogatás – jövés-menés – susmorgás…
 
– de mint az abszint elvonása
az imádott alkoholé az örökrészeg
 
bezsongott részegesnek
én is! alig várom a becsempészett
 
butykosnak hogy nekiessek
titkon kortyolom-szürcsölöm – kapásból
 
beosztva hogy kiteljen
a mai napra rendelt elvagyogatás: el-
 
legyen a test a szellem
a tengerjárta nap-párában a puha skót
 
tartán plédek alatt
a parton hol a felhúzott-térde-kulcsoló
 
elvan-elkuporog
s hol még a pihe toll is lendületében:
 
sziklányi – kőtömbnyi mázsa
már ilyen  a létel  együltőhelyében-
 
lassított zuhanása
miénk e gyakorító lét-elem-
 
tanulmány: a vagyogató
keszeg somfordálás átal a  lételen:
 
a sártest-elhagyogató
figyelés a maga-elengedés a sérült
 
agy-üresedésig
pánik-teleszkópon a pálya zenitjéről:
 
a becsapódás hogy hol késik –
úgy hogy ne akadjon fenn környezeted
 
a bumfordi elegyen
s a jókedvű egykedvűség – a kedélybeteg
 
derű is benne legyen
ebben az  ellétben  amint jól beléhatol
 
tárgyába s benne  elvan
az ember s ahogy effajta szakavatott
 
öregember ezer van
a torlás szemközt-legközepén – felhővel
 
rámszálló ágy-lehűlőben
ebben az istenverte szentekről el-
 
nevezett istálló-üdülőben
hol a hústest s akár a légy is veszteg:
 
– elvagyok magamba’
ahogy a sarokbaállított húrjavesztett
 
vén  viola da gamba

 

 

 

Tibor

(egy barátság emlékoszlopa)
harsány erő – szövetség:
 
két kő Napot csihol
két csúcs de egy a hegység
 
emlékszel még Tibor?
s a hegység szédül egyre:
 
mi szőlő mennyi bor!
a tréfák bő szüretje
 
emlékszel még Tibor?
barátság! hányszor merült
 
két ember mérni meg
s óceán szenderült
 
fölénk – nem ért zsineg
hajnalban mint a bálna
 
felbukkantunk – ihol
óceánt trombitálva
 
emlékszel még Tibor?
ha ígyen részegültünk
 
s a hangok habja vitt
hevertünk részeg ültünk
 
az erdőn hajnalig
vártuk míg élni pezsdül
 
nedvel és kuvikol
a köd mélyébe Pest ül –
 
emlékszel még Tibor?
te Voltaire-t emlegetve
 
én Hős Gargantuát
úgy úszott vitte kedve
 
a két cethal-barát
Ki veszteg ülsz közönnyel
 
ha tudnád gyáva kor
hogy búcsúztunk-e könnyel
 
emlékszel még Tibor?
sugdostak vesztegettek
 
ígértek szöktetést
csak sorra mind nevezd meg
 
az összeesküvést
…Mentünk sorjába hattal
 
pofáncsapott a por –
belénk a sorozattal:
 
emlékszel még Tibor?
mint szórt golyót bitangul
 
gerinced metszetén
a hajnalfénybe Hamburg
 
látom bukfenced én:
megszán a tank a német
 
s hosszában széttipor
ököllé váltan élek!
 
én emlékszem Tibor
 

(1944)

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]