A Tizenkilencedik Hajnalonelkészült hát ez a könyv. Inkább utóhang ez is, mint előbeszéd: a Hajnali Novellák olyanok, hogy minden bevezetés bántó és fölösleges. Az opusz a legnehezebb körülmények között keletkezett. Ár ellen úszva, megélhetési gondok miatt félre-félretéve: esztendős szünetekkel, percenként feladva az egészet és feláldozva a háborúnak. Most, hogy a kézirat készen hever, láttára az író elrémül: mint a bádogedényben növesztett törpe – úgy feszül ez a könyv a törpe nyelv börtönében. Valaha majd, ha áldozatos fordítóra lel és az vállalja, hogy kiszabadítja a törpe nyelv börtönéből – ugyan mire, mi mindenre volna szükség…? önmegtagadásra másodszori megírásra szinte átköltésre, hogy el ne veszítse megjelenítő erejét, megőrízze szenvedélyének lángadozását, de megtartsa a Hajnali Novellák kamarazenéjét… – Szörnyeteg könyv! A lehetetlenségek ötvözete, amelyben költészet és orvosélettan, fantasztikum és politikum körül széles pánt módjára, abroncsként feszül a sehol el nem mondott filozófia.
....................................................................................................................................................................... .......................................................................................................................................................................
A mese két helyen is belesző bekezdéseket Ramón Y Cajal irodalmi glosszáiból, magáévá teszi Pavlov, Bechterev tudományelméleti álláspontját: a kölcsönökért többé nem ők, hanem „Hyacinto Y Saavedra” a felelős. A könyv semmit sem alapít az olvasói nyájasságra, de olyan olvasót tételez fel, aki némiképp maga is filozófus: filozófusregény, nem becsvágya, hogy könnyűnek találják, nem óhaja, hogy szórakoztató legyen és ha ez valahol mégis előfordul – úgy az a szerző tudtán kívül történt. Ime ezek azok a gondolatok, amelyek a kész könyv – a lezárt kézirat fölött elkomorodó szerzőnek eszébe jutottak – terhétől, mellyel viselős volt, szabadulóban – a Tizenkilencedik Hajnalon. A történetben a leíró módszert követtem, magamból semmit nem tettem hozzá, aki óhajt utánanézni forrásaimnak, megtalálja Darzsilingben, vásárkor – a könyvárusok utcájában.
HULIGÁNVÁROS, 1942 októberében |