Oleum perdidisti

jakobeánus lovagvár-stílusban épített, áron alul vásárolt sziklapalotájában az agg író mindennel meg volt elégedve. Meg volt elégedve a Sir Walter Scott stílusban tartott óriáskandallóval; meg volt elégedve a fölé helyezett és Sir Walter Scott stílusban körérakott alabárd-díszkoszorúval; meg volt elégedve a kétfelől, Sir Walter Scott stílusban lángadozó roppant falifáklyákkal; a firlefáncosan kikovácsolt kőkutyákkal a kandalló üregében és a rárakott fahasábok Sir Walter Scott ihlette lobogásával: mindennel meg volt elégedve, csak eggyel nem

szemközt – mely sziklafalhoz a rablólovagvár-stílusban épült patríciuspalota tapadt, a beépített kőkönyvszekrény közepén volt kőíróasztala, mélyen a sziklafalba besüllyesztve s ez, éppen ez sehogyan sem volt ínyére: nem volt elegendő mély az a  mély

nosza hívatta főhamarjáróját, aki szalajtott kertészt-kuktát-kocsihajtót, aki mozgósított kasznárt-kulcsárt-számtartót, hogy az hívatna kőasztalosokat, kőfalfaragókat és más válogatott cigánylegényeket, hogy vágnának mélyebb üreget; hogy még mélyebbre rukkoltassák takaros üregében a széles kőíróasztalt, amelyen jakobeánus kőírógépe nyugodott

ahogy megparancsolta – úgy is lett. Körüljártatta szemét jakobeánus rablólovagvár-stílusban kimódolt, áron alul vásárolt írói sasfészkének lovagtermén, amely dolgozószobául szolgált. Ablaka kétfele nyílott s ő meg volt elégedve harántfelől a Sir Walter Scott stílusában tátongó várárok vizével alant, mely fölé a színesüveg, Sir Walter Scott stílusában megpödrött zárt lovagerkély lógott; és meg volt elégedve hasmántfelől a terem másik végén az áttörtes-mérműves és Sir Walter Scott stílusában sorakozó gótikus ikerablakokkal, melyek lőrés-kiszögellésein a várta-pártafal-fövegre-lövegre ráláthatott volna a várfokon – de odáig soha nem merészkedett íróasztalától, az túl messze volt

meg volt elégedve a bronzberakásos márványintarziapadló heraldikáival is, melyek rajzolata, címerről-címerre, fel, egészen Országelárverező Nagy Kanút királyig vitte vissza kastély-elődjének családfáját, míg belőle ki nem vásárolta; és meg volt elégedve a teremközép teljes hosszát betöltő, 12. századi tölgyfa lakomaasztallal, melynek a Sir Walter Scott stílusban faragott lapályán a Ming-vázákat elődje örökölte volt világjáró gyarmati főbiztos nagybátyjától és ő csak velevásárolta vala, mikoron, szőröstül-bőröstül beleülvén, áron alul elorozta volt tőle a kastélyt. Mindennel meg volt elégedve, csak ezzel az eggyel nem

hogy a sziklafalat teljes teremhosszában betöltő kőkönyvszekrény közepén a kődolgozószoba kőasztalfülkéje nem volt elegendő  mély.  Ő íróasztalát szerette volna mind jobban, mind mélyebbre besüllyeszteni, oly mélyre, ahonnan nincs visszatérés. Oly mélységes-mély kőírófülkéről álmodozott, hogy még csak keze-mozgását se lássák és ne figyelhessék ki, mikor-miben sántikál

nosza előszólította főkamaráriusát, aki előpenderítette főgarabonciáriusát, az meg előteremtettézte a kasztellánt, az meg lekajátozva felinvitálta-s becsődítette várába a vízimalmos országúton kóborjáró talján vagabundusokat, hogy azok egynémely kőasztalfaragó céhmestere faragná még-mélyten-mélyebbre a kőíróüreget-s tolná abban még-mélyten-mélyebbre a kőírógépet székestül, olyan közel a sziklatárna mélyéhez, holott már az elnyelettetés veszélye – az entumulumentum fenyeget

…Azonkoron, hogy az író, a Sir Walter Scott stílusban mélyrevájt és a baltazit-fekü végére beékelt kőíróasztalon elkezdte verni a kőírógépet, már mögötte a kőfalat is rávakolták, amint parancsolta volt, kétfelől a kormoló fáklyák komor világánál Pátrónusához, Sir Walter Scott szelleméhez inspirációért fohászkodván, ujjai legott szaporán kezdtek peregni a kőírógép granulit-billentyűzetén és az árkus kőpajzs-papíroson telülni kezdtek a sorok, sorról-sorra telni, az oldalak, majd oldalról-oldalra a nagy árkus kőpajzs-paksaméta oly magasra, hogy kis híja oldaltborult

már azt sem tudta, melyik napszaka a napnak – hószaka a hónapnak, télszaka-éjszaka, napszaka-őszszaka, nyaratszaka-jégszaka, ő csak írta, eszelősen verte ki kőírógépén a bazaltszavakat, már maga sem tudta, a keze hogy mit ír. Addig írta s addig kopogtatott rajta, amíg a Sir Walter Scott ízlése szerint odakészített frugális étekfalatocskákból apródad-csipegetve futotta és a fáklyák szurok fénye ki nem fogyott. Akkor, a rekluzórium vaksetétjén, az első ezertől az utolsó ezredik oldalig, hangosan: olvasni kezdte-s olvasta álló esztendeig, mígnem szeme-sugara megállt rajta s ő maga a baltazitbetűtengerrel egybeforrott-s összekövesült –