Schopenhauer
|
Tamás Gáspár Miklósnak
| titkos fiókjában íróasztalának |
| az Ő smaragdos melltűjét tartogatta |
| s ott írta le – bronz mellszobrának alatta |
| ha Hozzá méltó gondolata támadt |
|
| néha elővette s babrálgatta a Tűt |
| mely ott csilloghatott Ő-ingmelle-fodrán |
| majd visszarakta s töprengő-mogorván |
| kötetszám vetette-rótta a betűt |
|
| a tant a szörny Akaratról mely setét |
| erőként munkál hiúság-látásunk mögött |
| (s míg írt-s félredűtött fővel hümmögött |
| a Bronz rajta tartotta hűs tekintetét) |
|
| lévén képzetünk hamis és nem világos |
| az igaz valóról mely Magánvalóság |
| s kitudhatatlan titkával gyötri húsát |
| a hullahurcolónak ki csapongva szálldos |
|
| té-s tova de ki nem léphet bűnös köréből |
| a létesülésnek: visszakényszerülve |
| líg-lóg hogy vak tengését keserülje |
| s tovatakarodjék a vert sereggel – |
|
| szelencét kattant burnótot felszipákol |
| tétován s míg babrán a zöld melltűre téved |
| ujja – föltetszik az Akarat és a Képzet |
| új látománya Létegészről és Világról |
|
| ágyáról szétnézve – mert elkövetkezék |
| az is: az örökhagyás gondja – kire hagyja |
| kié legyen mellszobra kié smaragdja? |
| (a zöldköves melltűn nyugtatva kezét) |
|
| hogy amit nagy féltve őrzött idáig |
| ki tartogatná oly kegyes-megilletődve |
| s tekintne fel a Nagyon-Nagy Elődre |
| hogy ráhagyhatná Kant-Memorábiliáit? |
|
| végül (nem tudván felgondolni mást) |
| a kiadójára testálta kéziratostul |
| és az Akarattól várta – pogány apostol – |
| a feloldozás helyett az – eloldozást |
|
|
|